Brit minta alapján nálunk is bulvárosodik a politika: a Nógrád megyei Pásztó városában Dömsödi Gábor ún. tévésztár indul a polgármesterségért MSZP-s támogatással.
Dömsödi Gábort a nagyérdemű leginkább a közszolgálati tévé kínos és még kínosabb showműsoraiból ismerheti. Legnagyobb dobása a NévShowr nevű, szintén kínos szójátékra épülő műsora volt, amit az igényesebb körökben (mint pl. a Matula Magazin vagy Subbacultcha) közutálatnak örvendő Hajdú Péter médiakannal együtt vezetett.
Dömsödi Gábor Hajdú csendestársaként fura testtartással ülte végig az MSZP-közeli exsztárok, vendéglátós művészek és politikusok önfényezését, majd a két termetes ember együtt nyújtotta át élő adásban a szép ajándékokat, hogy csontig hatoljon a benyalás.
Úgy tűnik, megérte: Dömsödi Gábor Pásztó városában MSZP támogatottsággal indul a polgármesterségért. A dolog szépséghibája az, hogy ő maga nem él Pásztón. Dömsödi a Nógrád megyei Bokor lakosa. Igaz, van egy 16 éve regnáló polgármester, aki szintén nem a saját városában lakik: Demszky Gábornak hívják.
A két D. Gábor abban is egyezik, hogy a média kedvenceinek számítanak. Dömsödi Gábor Hajdú Péter és Bálint Antónia esküvői tanúja lett volna, de végül lefújták a nászt. Kérdés, hogyan sikerül majd Dömsödi nászéjszakája a kiszemelt várossal. Dömsödi Gábor győzelme esetén 340 millió forintos hiánnyal venné át a munkanélküliséggel küzdő város vezetését.
A bejegyzés trackback címe:
https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr4512603
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.16. 13:17:25
@gloire:
"Az, hogy így utólag kihámozható néhány Gyurcsány közeli megmondó szövegéből valamicske, ami kifejezetten otromba cigányozás"
Ne mondja, hogy az orbanciganyt maga nem hallotta eloben akar a 2002-es, akar a 2006-os kampanyban. En hallottam, rendes szoci aktivistaktol, fulbe beadva.
"Téves úton jár ezzel a gondolatmenettel, és amint látja vannak akik isszák a szavait. "
Nezze, maga valoszinuleg nem toltott el annyi idot Feri kommunikacios strategiajanak elemzesevel, mint en. Nekik bevett modszeruk volt a bunbakkepzes, vagyis ha nyomast akartak gyakorolni egy tarsadalmi csoportra, akkor ket reszre osztottak a tarsadalmat gondosan vigyazva, hogy a "meggyozni" kivant reteg kisebbsegben legyen, aztan beallitottak oket rosszembereknek. "Mert ketfele politikat latok ebben az orszagban, kedves barataim ...". Peldaul megcsinaltak a hataron tuli magyarokkal, az orvosokkal, a tanarokkal, a vasutasokkal es meg ma is csinalnak, ha nem futottak volna bele a valsagba.
Amit Vona csinal, az klasszikus Feri-strategia. Vagy eltanultak, vagy megtanitottak nekik, de nekem semmi ujdonsagot nem jelent. Egyetlen modon lehet ellene vedekezni: tudatositani az aktualis "tobbseggel" (akiket be akarnak vetni a "meggyozni" kivant kisebbseg ellen), hogy egy hajoban eveznek. Ehhez sajnos sok ido kell es most nincs ido.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.16. 13:20:29
@bz249:
"Peldaul... ugyanakkor egy ilyen kozosseg tagjanak lenni onmagaban is buncselekmeny, hiaba, hogy egyeb torvenybe utkozot nem kovetett el a delikvens."
Azt mondja, hogy a maffia tagjai kozott vannak nembunozok is? A rendorok nem ebben az ertelemben hasznaljak a fogalmat.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.16. 13:24:28
@dzsucseharcos: Az érvelést elfogadom, a választásstatisztikai elemzései egyébként is meggyőzőek. De ebből adódik a kérdés megválaszolásának felelőssége is: mi az, amitől a Jobbiknak összejönne a 15-20%? 20% még a teljes kiábrándultság és fenyegetettségérzet mellett is magasnak tűnik; 100%-ból természetesen sok, de 20% alig egy százalékkal kevesebb, mint az SZDSZ 1990-ben; sőt, nem sokkal marad el az MDF akkori teljesítményétől. Ezek akkor egyaránt centrista középpártok voltak. Honnan származhat a 10% fölötti 10%? És persze: kikről lehet leszedni? Nekem úgy tűnik, a szocikról most már leszedték, amit le tudtak. Vagy ennyire jók a bizonytalanoknál?
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.16. 13:26:23
@Google: Erre ugyanazt tudom írni, amit a Mandiner.hu-n: a demokratikus versenyt megcsúfoló kádárista lózung, a választói akarat megcsúfolására bejelentett igény.
Google 2010.02.16. 13:31:16
@Doomhammer:
Azért voltak Csurkáéknak más témáik is: bankok, multinacionális vállalatok stb.
Na de hova jutott a világ?
Ha összehasonlítjuk a MIÉP-et a Jobbikkal, kb. ugyanarra az eredményre jutunk, mintha a kétezres évek környéki MSZP-t hasonlítanánk a maihoz.
Akkor még voltak témák, nemcsak megfélemlítés és botrány. És ezeknek a hasznosítása.

picur3ka 2010.02.16. 13:51:52
@Doomhammer:
Az ellensegkep az extremizmus jellemzoje, nem? Azon kivul sajatja altalanossagban a hatalmi pozicio megtartasara iranyulo torekveseknek. USA: orosz gyulolet.
Nem hiszem, hogy ez bizonyitana osszefonodottsagukat.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.16. 13:56:48
@Doomhammer: Nézze, én viszont Doomhammer kommunikációs stratégiájának az elemzésével töltöttem elég sok időt, ha nem haragszik . )
Kábé arra a következtetésre jutottam, mint elGabor, humorba oltott megjegyzésében:
"Megfigyelték pl., Doom hogyan hűti a diskurzust, amikor a Jobbik álláspontja felé látszik közeledni a kommentfolyam? A fickó profi politikai üzenetek tolásában."
Én teljesen megértem persze ezt a törekvését, csak arra próbálom felhívni a figyelmét, hogy talán túlzottan belegabalyodott egy összeesküvés elméletbe, aminek, még ha voltak is kézzelfogható jelei, mára a helyzet gyökeresen megváltozott.
Mondhatni átalakult. Szembe ötlő például, hogy amíg a Gyurcsányi megosztó üzenetek folyamatos kudarcba fulladtak, és végül teljes bukásához vezettek, addig a Jobbik egyre sikeresebbnek tűnik. Kérdés, hogy az szdsz "eltüntetését" nekik köszönhetjük-e, de az már nem kérdés, hogy a
szoci szavazótábort teljesen demoralizálták, majd jelentős hányadukat egyszerűen átállították. Ez lenne a manipuláció magasiskolája?
. )

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.16. 14:01:44
@Google: A MIÉP fénykorában a bankokat és a multinacionális vállalatokat egy törpe kisebbségen kívül nem nagyon utálták, legalábbis nem szervezetten; sőt, modern munkakörülményeik esetleg (fogyasztóként) termékeik, szolgáltatásaik és hiteleik miatt kifejezetten menők voltak. Mostanában jobban látni az árnyoldalakat is (tőkekivonás, labilitás, piacvásárlás, erősen egyenlőtlen területi eloszlás) és ugyanazok az üzenetek jobban tapadnak. Meg persze az is segít, hogy a Magyar Fórum egy értelmiségi lap volt (ahogy a MIÉP értelmiségiek vezette párt), a Kuruc és a Barikád meg tömeges fogyasztásra van kalibrálva.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.16. 14:02:50
Egy apró szócska kimaradt: "ez lenne a _szoci_ manipuláció magasiskolája? Mert manipulatív és populista eszközöket természetesen sorozatosan vet be a Jobbik, csak éppen nem azt látom, hogy a szocik felől fújna a szél.
Google 2010.02.16. 14:03:05
Kedves Gloire, Loxon és Teve,illetve Teve, Gloire és Loxon!
Sokaknak iszom a szavát és sokaktól tanulok ezt-azt itt, nem is beszélve arról, hogy jobb kedvünk kerekedik.
Doomhammer,Tölgy, Elpet, ElGabor, Bz, Harcos, Leskelődő, maguk, és még sokan mások, ismeretlenül is jelentenek valamit számomra.
Azért is járok ide.
Nem tudom, mivel haragítottam magamra Önöket, mindenesetre nem volt szándékos.
Van egy véleményem, és az sok esetben találkozik egyikükével-másikukéval, igen.
Miért baj ez?
Nem vagyok elég okos, egyes kérdésekben különbözik a véleményünk, vagy mi?
Ez még nem bűn, azt hiszem.
Százegyedszerre azt tudom mondani, nem az egyes személyek itt a téma, kevés az én személyem ahhoz, hogy érdemes és érdekes legyen szétcincálni.
Az idő majd ezt a kérdést is megoldja, meglátják!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.16. 14:11:38
Friss:
A Nemzeti Nyomozó Iroda megszállta a Nemzetvádelmi Akadémiát!!!
Egy csomó embert letartóztattak.
Teljes a hírzárlat, a Lánchíd rádió megszakította adását.

tevevanegypupu 2010.02.16. 14:14:45
@Google:
Semmivel nem haragitott meg, ne is kepzeljen mar ilyen csacsisagot. Maskeppen latom, mas a velenyem, ennyi az egesz.(:

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.16. 14:17:45
@gloire: Ejha.
www.lanchidradio.hu/belfold/megszallta_az_nni_a_nemzetvedelmi_egyetemet_letartoztatasok_20100216
"Megszállta az NNI a nemzetvédelmi egyetemet - letartóztatások a HM-nél?
Megszállta a Nemzeti Nyomozó Iroda a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet – tudtuk meg belső forrásokból.
A hírt a hatóság is megerősítette. Arról csak délutánra ígértek tájékoztatást, hogy miért. Úgy értesültünk, hogy a Honvédelmi Minisztérium is érintett az egyelőre meg nem nevezett ügyben és a tárcánál több embert is letartóztattak. Ezt nem erősítette meg a Nemzeti Nyomozó Iroda, az viszont biztos, hogy a honvédelmi tárca sajtóosztálya egyelőre elérhetetlen. E-mailben és telefonon is hiába kerestük őket."

bz249 2010.02.16. 14:26:10
@picur3ka/beleallos kampany: @elGabor: Biztos monitorokrol akartak loni a Parlamentet. Vagy valami hasonlo.
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.16. 14:29:35
@elGabor:
Nem vagyok médiaelemző cég, ezért csak a szubjektív tapasztalataimra tudok hivatkozni a jobbikos kommunikációval kapcsolatban.
A Jobbik szerintem láthatóan diverzifikál. Tudja, hogy több réteghez szól, és ezért többféle üzenete van. Kezdi megtanulni, hogyan kell működnie egy nagy pártnak. 2006 előtt a Jobbik egy félresikerült MIÉP-nek tűnt a keresztállításaival. Szektaszerűségnek, ami MIÉP-es üzenetekkel operál, de népszerűtlen módon. A MIÉP-es üzenetek (multiellenesség stb.) máig is megvannak, és nyilván a szavazótáboron belül 1-2 %-pont az exmiépes tábor. 2009-ben futott fel nagyon a másik témájuk, a cigánybűnözés. Online fórumokon, ahol jobbikosok felbukkantak, éjjel-nappal a cigányozás ment. Ehhez képest határozott váltás szerintem, hogy ez a téma, bár jelen van, nem a legfontosabb az aktivisták és a párt kommunikációjában. A cigányozás helyét átvette az elmúlthúszévezés, miközben persze a cigányozás sem szűnik meg teljesen, a Jobbik program pedig olyan, mint egy miépes program. A Jobbik egyre több szólamban szólít meg egyre több réteget. Stratégiai célja a rendszerváltás veszteseinek néppártjává válni, ami papíron jól fest, bár szerintem a korábbi cigányozós stratégia sokat ártott ennek (a zemberek előnyben részesítik a nyugalmat a szélsőséggel szemben).
Hogy honnan a 10% a 10% mellé? Nekem ez nem tűnik hihetetlenül soknak. 11% a munkanélküliség, 800 ezren vannak BAR listán. És ez nem átmeneti jelenség, a lecsúszás már 3-4 éve folyik. Az átlagembernek fogalma sincs gazdasági ciklusokról, ő azt látja, hogy "csúszunk lefelé" és a választópolgár legendás hosszú távú memóriájával kész elhinni, hogy ez már 20 éve így megy, és nincs szó se átmeneti gazadsági válságról, se egy kormány hibás döntéseiről: a lecsúszás örök, rendszerhiba jellegű. Főleg, ha a baloldali sajtó éppoly vígan elmúlthúszévezik, mint a Jobbik, és bizony néha a a Fidesz is.
Ha a Jobbik 20%-ot érne el, az azt jelentené, hogy egy sokéves kormányzati kudarcsorozat után, egy gazdasági válság mélypontján a rendszerrel szembenálló protestpárt 20%-ot kap, miközben a nem ilyen jellegű pártok még mindig 80%-ot. Ez semmiség. Pl. ezért nem jogosult a vejmározás sem: Németországban 1932-ben a kifejezetten rendszerellenes pártok összesen számolás módjától függően 50-80 %-ot kaptak. A Jobbik meg 20%-ot, ráadásul nagyon messze van attól, hogy a KPD-hez vagy NSDAP-hoz lehetne hasonlítani.

bz249 2010.02.16. 14:35:08
@Doomhammer: mivel a maffiahoz tartozas definicio szerint buncselekmeny, ezert azok a tagjai is bunozok, akik a maffiahoz tartozason tul semmi torvenybe utkozot nem kovettek el.
Vagy ott van a cseh lusztracios torveny, aki a volt allambiztonsagi szerveket szolgalta (fuggetlenul, attol, hogy miert, hogyan es mennyire) az nem tolthet be bizonyos hivatalokat. Akkor sem, ha egyebkent semmi durvat nem tett.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.16. 14:39:31
@dzsucseharcos:
"Ehhez képest határozott váltás szerintem, hogy ez a téma, bár jelen van, nem a legfontosabb az aktivisták és a párt kommunikációjában."
Ehhez kepest meglepo, hogy gloire beszamoloja szerint a Jobbik ajanlocetliket tomegesen azokon a teruleteken gyujt, ahol sok a cigany.
Ebbol szamomra az kovetkezik, hogy tovabbra is ez a sikertemajuk.

bz249 2010.02.16. 14:44:08
@dzsucseharcos: a Weimari Koztarsasag eleve egy 15-20%-os MIEP szeru parttal kezdte meg a mukodoset. Aztan, amikor a Nemzeti Neppartot bevontak a kormanyba (pont a krach elott), akkor a szavazoi szepen atalltak a nacikhoz.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.16. 14:44:10
@bz249:
"ezert azok a tagjai is bunozok, akik a maffiahoz tartozason tul semmi torvenybe utkozot nem kovettek el."
Ez szofacsaras. Maga szerint alairnak egy papirt, hogy beleptem a maffiaba? Nem, bunszovetkezetben kovetnek el dolgokat es ennek jol meghatarozott definicioja van. Pl. kinn allnak az utcan egy kocsival, mikozben a tobbiek bankot rabolnak.

tevevanegypupu 2010.02.16. 14:48:06
@bz249:
Az akkor volt, ez meg most van. Ne kezdjenek el mar a jobbiktol rettegni kollektiven, nem toluk kell. Egyebkent amit ok mondanak fennhangon azt mondja az mszp suttogva. Naluk nagyobb ciganyellenest es antiszemitat keresve sem lehet talalni, elhihetik. Eleg a rendszervaltas eloti tapastalatokar figyelembeveve gondolkodni. Es jusson eszukbe a NBH, ahol leallitottak a ciganygyilkosok megfigyeleset eppen fegyvervasarlas kozben es akcio elott.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.16. 14:50:45
@Doomhammer: Viktus beszámolójára gondol, amit Török G. blogjáról linkeltem? Ez megy Borsodban.
Biztos túl sok tótawét olvastak, és az agyuk teljesen ráált a cigányozásra . )

Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 14:57:03
@elGabor: Tegnap délután a Lánchíd-rádióban már pedzegették, hogy valami lebukás van a HM-ben.
Dőlnek a dominók??
Dőlnek a dominók??
bz249 2010.02.16. 15:00:04
@tevevanegypupu: retteg a jobbiktol a banat... orulok, hogy a szocik helyett masik genyo banda lesz. :)
bz249 2010.02.16. 15:01:31
@Doomhammer: akkor mi a helyzet az allambiztonsagi szolgalatokkal? Ott tenylegesen papirt kellett alairni.
Google 2010.02.16. 15:02:07
@tevevanegypupu:
Elférünk itt többen is, attól függetlenül, hogy néha mást gondolunk erről-arról.
Most például arról, hogy előfordulhat az is, hogy valaki az MSZP-t, de a Jobbikot sem választaná, hanem.
És az is egy megindokolható döntés, nem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.16. 15:05:18
@bz249:
"akkor mi a helyzet az allambiztonsagi szolgalatokkal? Ott tenylegesen papirt kellett alairni. "
Trukkos helyzet. Erkolcsileg elmarasztalhatok, de jogilag nem - eppen a papir miatt. A bunok merteke hatarozza meg, az erkolcsi vagy a jogi megkozelites szamit-e. Eichmann vegig arra hivatkozott, hogy torvenyesen jart el. Megis felakasztottak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.16. 15:06:48
@tevevanegypupu:
"Egyebkent amit ok mondanak fennhangon azt mondja az mszp suttogva. Naluk nagyobb ciganyellenest es antiszemitat keresve sem lehet talalni, elhihetik."
Ez igy van regota, mar a komcsi idokben is igy volt. Ezt az oszd meg es uralkodj miatt csinaljak (meg zsigerbol is, mert jol megy nekik).

bz249 2010.02.16. 15:09:51
@Doomhammer: "Erkolcsileg elmarasztalhatok, de jogilag nem - eppen a papir miatt."
Vagyis a cseh lusztracios torveny jogellenes??

picur3ka 2010.02.16. 15:12:01
Huh.
'Megtudtuk, hogy évekkel ezelőtt ugyanaz a cég újította fel a nemzetvédelmi egyetem közmű-, csatorna- és távfűtő vezeték hálózatát, amelyik a BKV-ügyekben is érintett lehet. A cég hosszú évek óta köt többmilliárdos szerződéseket a közlekedési vállalattal is. A kft-t az MSZP gazdasági holdudvaraként tartják számon.'
Lanchid

osborne 2010.02.16. 15:15:35
@Tehetetlen Dodó: akkor mégis alakult mára is valami. Neveket és fejeket akarok!
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.16. 15:23:51
@osborne: a rendőrök elkaptak a múltkor két titkosszolga jogászt, most meg a Zrinyit szállták meg.
Mi lesz itt, Hosszú Kések Éjszakája?
Mi lesz itt, Hosszú Kések Éjszakája?
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.16. 15:34:15
@Doomhammer:
"Ebbol szamomra az kovetkezik, hogy tovabbra is ez a sikertemajuk."
Nem kétséges - viszont nem az egyetlen témájuk. Illetve mostanában arra törekednek, hogy ne csak ezzel a témával kapcsolódjon össze a Jobbik neve. Április 11-én megtudjuk, hogy sikerült-e. Ha továbbra is Putnokon és Rakamazon tarol csak a Jobbik, akkor nem sikerült az átállás.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.16. 15:38:01
@dzsucseharcos: A Jobbiknak már nagyon régen nincs köze a MIÉP-hez, szerintem el lehet felejteni a velük való összehasonlítást. A Dobray-féle hasonlat, a Kisgazdák sem áll. A Jobbiknak teljesen más karaktere van, egyáltalán nem hasonlítható Torgyánhoz vagy Csurkához. Nem öregesek és nem nárcisztikusak. Ez jó bennük.
Hogy mi rossz? Például „A nép nevében” retorika a legrosszabb emlékeket idézi, még akkor is, ha jelen esetben egy türelmetlen népet meg lehet érteni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.16. 15:38:07
@bz249:
"Vagyis a cseh lusztracios torveny jogellenes??"
Bizonyara jogellenes, ha a kommunista diktatura torvenyeit ervenyesnek veszi (nem vagyok a cseh jog szakertoje, azert a felteteles mod).

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.16. 15:41:37
Kemény; csütörtökön jön pont a ZMNE-re előadni Immanuel Wallerstein, a centrum-periféria-elmélet atyja és világszerte elismert képviselője, ma pedig még nem tudni, hogy a rektor fogja-e köszönteni vagy már csak a portás. :o
Esetleg Kövér László.
Esetleg Kövér László.
tevevanegypupu 2010.02.16. 15:42:07
@Google:
Fidesz-szavazo vagyok am en is, csak a tobbi part szerepet latom maskeppen, illetve viszonyukat a fideszhez.
@Doomhammer:
Mindenesetre a mszp veszelyes volt, vannak es lesznek. Addig legalabbis, mig a hatter megmarad. A sok ven bolsevik nagyon jol tartja magat. Es a reteg is, ami rajuk szavaz.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.16. 15:51:51
@elGabor: a rektor előzetesben.
Most már lehetne egy miniszter is lassan, kezdhetnénk a snájdig Molnár Csabával.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.16. 15:58:23
A megmondás és a mogyi öröklődik
www.mno.hu/portal/695238
www.mno.hu/portal/695238
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.16. 16:15:25
Kéri és Stumpf. Már Kéri sem fél a közelgő fasizmustól.
inforadio.hu/hir/belfold/hir-334037
"Kitért arra, hogy az aktív munkavégzők körében az MSZP-nek 5, a Jobbiknak 10 százalék a támogatottsága, és sok szocialista szavazó számára alkalmasabb miniszterelnök-jelölt az MDF-es Bokros Lajos, mint az MSZP-s Mesterházy Attila."
Ez elég vicces.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.16. 16:17:55
@Téglagyári Megálló: Mondhatjuk, hogy mivel ilyen korrupt társaság vagyunk és elvitték a rektort, periféria. Vagy mondhatjuk, hogy Ukrajnában a rektornak haja szála sem görbült volna, ezért centrum.
Na, ezért hívnak minket általában félperifériának. ;)

osborne 2010.02.16. 16:25:30
@tölgy: A megmondás és a mogyi öröklődik 2.
BKV botrány: 50 milliós kifizetés propagandára?
A pénz döntő részét az a Well Reklámügynökség kapta, amelynek a megbízás idején még tulajdonosa volt Bölcs István, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese.
www.vg.hu/vallalatok/vallalati-hirek/bkv-botrany-csutortokre-50-millios-kifizetes-propagandara-291841
Ma már Bölcs István fia, Bölcs Ádám viszi a céget és fel van háborodva!
www.hirszerzo.hu/cikk.bkv-ugy_a_well_reklamugynokseg_szerint_felhaborito_ragalmak_jelentek_meg_roluk.140258.html
Hosszú kések évét remélek.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.16. 17:25:58
@dzsucseharcos: Ez valóban megdöbbentő nézőpont.
osborne 2010.02.16. 17:27:52
Időközben Regőczy úr is visszatérhet a Gyorskocsi utcába
www.hirado.hu/Hirek/2010/02/16/15/Elozetes_letartoztatasba_kerult_a_BKV_volt_vezerigazgato_helyettese.aspx

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.16. 18:05:03
@osborne: Szabó János egy törtető karrierista vót, mehet a levesbe.
Az lesz az érdekes, hogy a HM emlegetése után elvágják-e szálakat vagy meg sem állnak Szekeresig.
Akkor egy vendetta szemtanúi lehetünk talán. Őszödért és Hagyóért Szekerest? Be szép lenne. Mint a régi szép időkben, az eftásak egymást nyírnák ki.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.16. 18:30:37
Gyöngyszem:
atv.hu/belfold/20100216_hiaba_kilincselt_a_szoci_vezereknel_az_mdf
"Az MDF egyik legnagyobb problémája az aktivisták hiánya, és lapunk több szocialista politikustól is úgy értesült, hogy az MDF folyamatosan az MSZP vezérkarához fordul segítségért. (Nemcsak kopogtatócédula ügyben, hanem azért is, hogy az MSZP nyissa meg a baloldali sajtót az MDF számára, és biztosítsanak felület a politikusainak.)"
Ideje K-telefonon leszólni a független sajtómunkásoknak, gondolják a normális konzervatívok. A szocik viszont hideg reálpolitikusként válaszolnak:
"A szocialistáknak azonban nem érdekük az MDF támogatása, mivel szerintük - ahogy egyik szocialista forrásunk fogalmazott - „az MDF-SZDSZ csupán arra jó, hogy a fővárosi 7-8 százalékával néhány billegő körzetet a Fidesz javára döntsön el”".

Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 18:35:54
@tölgy:
Én már alig várom, hogy előkerüljenek a jégcsákányok.

Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 18:36:58
@osborne: Mr. Hyde-felem elégedetten vigyorog.
bz249 2010.02.16. 18:39:10
@Tehetetlen Dodó: ha kell fel tudok ajanlani egy olasz gyartmanyu hegymaszo csakanyt udvos celokra.
Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 18:40:35
@picur3ka/beleallos kampany:
Rég szórakoztam ennyit a friss híreken, mint mostanában.

Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 18:41:20
@bz249: Ne nekem.
Küldd inkább az MSZP-székházba.
Küldd inkább az MSZP-székházba.
Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 18:44:38
@bz249: Hogyne. Lehetőleg minél több eszközt, ne szenvedjenek hiányt, ha kitör a csetepaté.
picur3ka 2010.02.16. 18:45:56
@Tehetetlen Dodó:
Egy kabare, tenyleg, elkepeszto hangulat:
a madof nem lep koalara a fityisszel, semmi szin alatt;
75 ooo minden halott nyugdijasert;
Becsulet, Tisztesseg, Szakertelem;
a fityisz meg akarja tizedelni a szocikat... ezt komolyan venni, nem lehet.

bz249 2010.02.16. 18:46:29
@Tehetetlen Dodó: igaz is undorito, amikor puszta kezzel vegeznek egymassal.
Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 18:49:56
@bz249: Tudod mit? Én már azt se bánom, csak legyenek túl rajta mihamarabb.
Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 18:51:17
@picur3ka/beleallos kampany:
Haha, én sose vettem komolyan őket.
Csak hát akkoriban még röhögni se volt kedve az embernek.
Most azért egyre vidámabb a helyzet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.16. 18:54:30
@tölgy: @osborne:
Hahaha, tölgy, osborne, maguk a fospumpa csövével néznek most farkasszemet. Verebes és Bölcs, pláne a gyerekeik nem pártoknak elkötelezettek, hanem független értelmiségiek. A baloldali kormányok abban is különböznek a jobboldaliaktól - amellett, hogy nem fasiszták -, hogy a függetleneket támogatják, szemben a jobboldaliakkal, akik saját pártkatonáiknak, szellemi keretlegényeiknek juttatnak apanázst és szinekúrát.
Bizonyítsák be, hogy Bölcs és Verebes nem függetlenek. Na ugye.
Az, hogy a független értelmiség fundamentális kritikával kizárólag csak a jobboldalt illeti, a baloldalnak mindig építő bírálat jut, az pusztán a jobboldal és a baloldal közti minőségi különbséget jelzi.
Értik, ugye.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.16. 18:55:08
@picur3ka/beleallos kampany: A leszakadt gomb nem lép koalícióra a rég megjavított kabáttal! Szörnyű veszteség. Jajgathat a kabát.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.16. 19:03:34
@Tehetetlen Dodó: eszük lenne, akkor élőben adnák a ketrecharcot, szerintem lenyomná az olimpiát, de még a foci VB-t is, és bejönne az óvadékok ára is.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.16. 19:04:05
@dzsucseharcos: Igen, itt számolták el magukat. A feladatmegosztás csak addig működik, amíg megy a normál üzletmenet; amikor mindkét félnél a túlélés a tét, az erősebb bizony kidobja a mentőcsónakból a gyengébbet. Az az érdekes szituáció állt elő, hogy míg ha az MDF tud indulni a választásokon, valószínűleg befut a Bokros-mítoszon, de a cédulák összegyűjtése egyáltalán nem biztosított. Most nem biztos, hogy lesz, aki odaáll bizniszelni.
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.16. 19:05:38
@dzsucseharcos:
"hogy az MSZP nyissa meg a baloldali sajtót az MDF számára, és biztosítsanak felület a politikusainak."
Emberek, mi történt!
Hát a baloldali sajtóban az MSZP befolyása érvényesül? Hát nem a baloldali sajtó volt a legkedveltebb, legpártoktólfüggetlenebb intézmény széles e hazában? Nem-e fasiszta-e volt-e éveken keresztül-e, akinek csak eszébe jutott, hogy a baloldali sajtó felületeit az MSZP uralja? Hogy mik derülnek itt ki a végső harckor!

Google 2010.02.16. 19:06:16
Van, akin már csak a Vita segít.
http://www.fn.hu/belfold/20100216/mdf-solyomnal_konyorog!
Hiába - teszem hozzá.
Szavazás ugyanott; azok, akik eddig szavaztak, 87 százalékban utasítottak el bármilyen vitát.
Eddig más sem volt, csak parttalan vita.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.16. 19:26:15
@Tehetetlen Dodó:
@bz249:
Tanulmányozzák a kérdés szakirodalmát Raymond Chandler, The Little Sister című regényében:
www.worldbookmarket.com/images/books/10058/038785.jpg

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.16. 19:39:02
Úgy tűnik, nem LMP:
176.lehetmas.hu/
Egy hét után kb. minden negyedik körzetben van legalább ígéretük 100-nál több cédulára. Ténylegesen sokkal kevesebb van meg. Ha márc. 19-ig meghétszerezik az eredményüket, akkor 30-40 helyen lesz jelöltjük.
Ez az adat nemcsak azért érdekes, mert általános vélemény szerint az MDF-nek még nehezebben megy a gyűjtögetés, mint az LMP-nek, tehát ha ennek a híresztelésnek hihetünk, akkor az MDF komoly bajban van. Hanem azért is, mert az LMP mégiscsak egy 1-2%-os párt. Az, hogy ennyire nem megy nekik a jelöltállítás, miközben az elmúlt választásokon tized százalékokat elérő kispártok is vették ezt az akadályt, sejteti, hogy a kispártok indulása mögött valószínűleg gyakran ott áll valamelyik nagy párt támogatóként.

osborne 2010.02.16. 19:45:10
@tölgy: Szekeres ma megkapta az üzit, az 100%.
Szabó úr közben meg is sérült mert nem örült nagyon a bilincsnek:
nol.hu/belfold/orizetbe_vettek_a_nemzetvedelmi_egyetem_rektorat
Oláh János meg Szekeres embere (volt)
mandiner.hu/cikk/hm-es_vezetot_tartoztattak_le
Tényleg csodálom, hogy még nem lövöldöznek egymás közt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.16. 19:50:45
@osborne: elképzelem szegény Szekeresnét, sík lehetett, amikor ma reggel egy véres lófejet talált a selyem ágyneműjében.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.16. 19:51:25
@tölgy: sík ideg...
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.16. 19:59:31
@osborne: Szekeres eddig egészen jól megúszta. Idézek nemrég vásárolt "K-vonal: Uralmi elit és luxus a szocializmusban" c. könyvemből (213. o.):
"A Rákosi-rendszerben az uralmi elit közösségén végigsöpörtek a terror hullámai, a luxuskörülmények ellenére állandósult a fenyegetettség érzése. ennek emblematikus példája Zöld Sándor és családjának tragédiája. 1951. április 19-én Rákosi Mátyás magához hívatta Zöld Sándor belügyminisztert, majd a Politikai Bizottság ülésén bejelentette, hogy a belügyminiszter leköszön a posztjáról. ... Másnap a Minisztertanács ülésén lemondott. Onnan hazament és agyonlőtte a feleségét, édesanyját, két gyermekét, és végül magával is végzett. Búcsúlevélnek ezt hagyta hátra: "Kedves Elvtársak! Tudom mi vár rám és családomra. Minek várjam meg, hogy hosszú tortúra után legyen ez a sorsom. Inkább így fejezem be családommal együtt. Nem így képzeltem el a kommunista párt vezetését, ez nem kritika, amibe[n] részesültem, hanem halálba..." (a szöveg itt félbeszakad). A villában talált holttesteket államvédelmisek perzsaszőnyegekbe csavarták, és a megyeri dombok között temették el."
Ahhoz képest ez egy szolid kis intés eddig. :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.16. 20:03:07
És egy kifejezetten jó ÉS-cikk Haiti fekete lengyeleiről meg az egész országról, még földrengés előtt: www.es.hu/?view=doc;25199
picur3ka 2010.02.16. 20:25:05
@osborne:
Na, ismet jot nevettem, ez egy ingyen cirkusz. Persze sokba vot eddig...
Ellenszegul, mit akart?

bz249 2010.02.16. 20:46:38
@dzsucseharcos: ezek szerint a kopogtatócédulák lassan elkezdik betölteni a szándékolt szerepüket?
Most már értem miért kezdtek el sipákolni ellene.

Google 2010.02.16. 20:58:25
@bz249:
Csintalan a Hír tévén teljesen értelmetlennek nevezte a postaládák feltörését, szelvények eltulajdonítását.
Lehet, értelmetlen, még inkább brutális a cselekedet, de sokan akarnak indulni. Többen, mint amennyire igény lenne.

picur3ka 2010.02.16. 21:04:40
Igy allunk, a Jobbik vagy 50 jeloltjenek megvan a cucc eddig,leadva, tuchtig:
www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.16. 21:08:39
@bz249: Két gyakorlati példa:
"Új Baloldal", 2002. 7 területi lista, így országos listájuk is volt. 25 oevk-ben indultak, szóval ki lett centizve az országos lista állításának minimálfeltétele. 25 oevk, az minimum 18750 cédula. Aztán a párt 1/6 ennyi, 3200 szavazatot kapott. 2006-ban pedig a Munkáspárt szerzett 36 ezer cédula után 22 ezer szavazatot. Mindkettő állítólag Fidesz-segítséggel tudott elindulni.
Most megnézzük, mire megy az MDF külső segítség nélkül.

Tehetetlen Dodó 2010.02.16. 21:20:27
@osborne: Csak azért nem, mert már fegyverük sincsen.
Minek az holmi katonáknak?
Minek az holmi katonáknak?
tevevanegypupu 2010.02.16. 22:49:36
@Tehetetlen Dodó:
En majd akkor szorakozom igazan, hogy Fletot is bevonatjak. Mert ezek csak kis apro csapasok a vilag proletarjaira, a nagy halak meg lubickolnak: Gyurcsany, Veres, Draskovics..

bz249 2010.02.16. 22:52:16
@tevevanegypupu: ahogy a vasútnál mondják: ami késik az később ér ide. ;)
tevevanegypupu 2010.02.16. 23:03:30
@bz249:
Majd csak jon a vonat, ami minden megallonal es allomashelyen megall.(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.17. 05:29:52
orbán fogafehérje, a centrális politikai erőtér, avagy a nácizmus dicsérete:
www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=579&tema_id=28
:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.17. 08:56:59
@Grift:
"Orbán, azt javasolva, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszák, ne a másik féllel folytatott folyamatos küzdelmet, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviseletét. Ezzel összefüggésben véleménye szerint a következő kulturális kormányzatnak az lesz a dolga, hogy a magyarországi kulturális elit számára a nyugodt lelkiállapothoz, a teremtő alkotáshoz, valamint a szép, nemes és választékos élethez szükséges feltételeket megteremtse, biztosítsa."
Jól adja! S ezek a h*lyék sorba is fognak állni a kegyeiért!:-D
Ez nem nácizmus, inkább putyinizmus vagy valami olyasmi:-)
ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.17. 09:22:11
@bbjnick:
putyinizmus? számomra megfelelő, ha orbán csinálja. azért kurva nagy mázli, hogy elnök úr figyelmét felhívtam a putyini kormányzás előnyeire, és vállalhatóságára.:)
amúgy meg nácizmus vagy sem, a kórus aztat fogja zengeni. hogy az. de szép lesz! :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.17. 09:33:08
@Grift: szerintem ezt a beszédet most szét fogják szedni, és a következő években még bánni fogja OVi, hogy közreadta.
Nem mondani kell, hanem csinálni.
Nem mondani kell, hanem csinálni.
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.17. 09:37:56
@tölgy:
ha nem mond semmit, akkor meg az a baj. egyébként miért ne mondhatná? ki fogja ezt a későbbiekben szétszedni? ki lesz azokra kíváncsi? mekkora lesz a politikai befolyásuk? lesz e ellenzéki mozgástér? lesz e fóruma az ellenséges-ellenzéki csoportoknak? kíváncsi lesz e bárki az ellenzéki-ellenséges értelmisikre? lesznek e egyáltalán? csupa nem a válaszom. senki ne ábrándozzon itten arról a rendetlen demokráciáról, ami itten volt. annak vége.
mondani, csinálni, nemfélni, ütni! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.17. 09:50:03
@tölgy:
látszólag lesz, csak majd nem éri meg pofázni!
én speciálisan szokok csajozni. alakoskodás nélkül. bejön. persze ehhez adottságok is kellenek!:)

bz249 2010.02.17. 10:02:19
@Grift: gondolom fizikai ero. Leuti, aztan a hajanal fogva elhuzza a hazaba/barlangjaba.
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.17. 10:06:49
@bz249:
fenét, az nem én vagyok. de, tudja, a férfiak általában rettegnek a nőktől. ezért kényszeresen hazudoznak, vagy erőszakosak, közben a nő átlát és átbasz. gondolja csak át és örüljön, hogy egy esetleges stratégiát adtam magának! :))

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.17. 10:47:25
@Grift: Ez érdekesen hangzik, de térjünk vissza rá 2012-2013-ban. Néhány éve republikánus stratégák még arra bontották a pezsgőt, hogy a demokraták évtizedekre lenullázták magukat és teljesen elszakadtak a politikai realitásoktól. Ha a 2002-es állapotok mellett állt volna így a jobboldal, vagy lenne egy erős másod-harmadvonal a Fidesz mögött, el is hiszem, de most? Most van egy nagyon rövid kegyelmi állapot, de utána a létező legjobb teljesítmény is csak kevés lesz.
osborne 2010.02.17. 11:04:38
Mivel tegnap óta nem jött cáfolat a 8 éves sikertörténetre, inkább olvasgassanak a galamus-on. A Fidox-KDNP hazudik, mondtam már?
Gréczy Zsolt ajánlója
stop.hu/blog/entries.php?id=1553
Gréczy Zsolt ajánlója
stop.hu/blog/entries.php?id=1553
Tehetetlen Dodó 2010.02.17. 11:12:56
@osborne: Nem, ez új hír.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.17. 11:13:20
@osborne: maga perverz.
Az mókás, ahogyan 3 éve ütemesen mondogatják, hogy a fidox hazsudik, de valahogy mégsem megy át eléggé. Nagyon rájuk égett ez a bélyeg.

Tehetetlen Dodó 2010.02.17. 11:14:06
@osborne: Több fényt!- mondja ez a kis tarajos gőte.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.17. 11:26:35
@osborne: Gréczy Zsolt véleménye érdekes, de a piac már beárazta. Ha lemegy a kisboltba, egy cserkóra még jó. De annyit az ember a koldusoknak is ad hogy demonstrálja: ő nem koldus.
bz249 2010.02.17. 11:43:38
@elGabor: szerintem Zsotinak egy cserko nem eleg a hatekony munkavegzeshez. Inkabb gyumolcskosarral indithatja a napjat.
osborne 2010.02.17. 12:13:41
Mivel továbbra sem cáfolták meg az elmúlt 8 év sikereit, itt egy TP mottó:
Jelentősen csökkent a Fidesz támogatottsága, de még így is a biztos szavazók 43 százaléka szavazna "most vasárnap" a legnagyobb ellenzéki pártra - derült ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
inforadio.hu/hir/belfold/hir-334302

picur3ka 2010.02.17. 12:19:40
A Jobbik potencialis szavazoi 20%-on az e heti Nezopont felmeres szerint.
hetivalasz.hu/itthon/friss-csokkent-a-fidesz-tamogatottsaga-27291

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.17. 13:11:12
Az ügyész nyugger katonatisztekből álló _gengszterszervezetről_ beszél a HM Elhelyezési (Elektronikai?)Igazgatósága kapcsán.
www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=701

zoli29 2010.02.17. 13:52:06
@osborne:
Mivel a Nézőpont a választásokig most már minden héten ki fog jönni új adatokkal, jövő héten szerintem megint erősödni fog a Fidesz, és gyengülni a Jobbik.
Múlt héten még 51%-on állt a Fidesz az aktív szavazók között, kétlem, hogy néhány napon belül tényleg ekkora mozgások lennének.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.17. 14:27:32
@zoli29: Bokros nemesen visszalép, ha nem gyűlnek össze a cetlik. Így könnyű ám! :)
elfelejtette 2010.02.17. 14:34:22
@osborne: Nagyon toljak a Jobbikot az elvtarsak. Meghogy a 15% a Fidesz szavazokinak a Jobbikra szavazna a listan, wishful thinking.
Google 2010.02.17. 14:50:52
@zoli29:
Bokros is a vásár, pardon, a párt végére futott be.
Máskor hamarabb lesz európai értelemben vett! Tanulság ez, nem is kicsi.
www.hirextra.hu/2010/02/15/hol-van-a-szellemi-elit/
Ezek megfeledkezni látszanak Gréczyről!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.17. 16:25:25
@elGabor: a Lajos mégsem Hős?
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.17. 17:05:34
@tölgy: Dehogynem! Gondoljunk Leonidászra és Zrínyire, esetleg Pocahontasra. Ők sem azzal lettek hősök, hogy győztek volna.
osborne 2010.02.17. 17:15:37
@tölgy: @elGabor: Szilvásy-Laborc elvtársakkal olajozottabban diktáltak Somogyiék:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=309354

bz249 2010.02.17. 17:26:23
@elGabor: @tölgy: sot a gorog-romai, a german vagy akar a magyar mitologiaban a hosnek szuksegszeruen el kell buknia.
Ha abbol a szempontbol nezzuk, hogy a hosiesseg a siker minimalis remenyevel kecsegteto helyzetben vegrehajtott emberfeletti cselekedeten alapul, akkor a Hosnek tobbnyire veszitenie kell. Egyszeruen azert mert az ellenseg tulereje eseten sokkal tobb a sansz ilyen helyzetre.
Lajos ellenben most eppen rugalmas elszakadasra keszul, ami zsenialis hadmozdulat, de a hires hadvezerek sorozatban azt hiszem nem a "100 hires visszavonulo" cimu kotet a legnepszerubb. Sot a visszavonulo tipusu hadvezereknek ritkan alakul ki kultusza. Igaz ezzel, ha jol csinalja, Lajos olyan zsenik koze kerulhet, mint Fabius vagy du Guesclin.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.17. 17:27:37
@osborne: a szadesz bukása és a madöf projekt mostani kudarca azt mutatja, hogy ez a politika nevű izé mégsem csak pénz, paripa és fegyver kérdése.
Ott van az a borzalmas tagság, meg a még borzalmasabb szavazók, és a legborzalmasabb a lakóság.

bz249 2010.02.17. 17:30:12
@bz249: nema nem jol mukodik :(
klikk: partok altal allitott jeloltek listak
klikk: MDF
es ott
Gyor-Moson-Sopron megye 7 szamu OEVK, Nagy Tamas, dontesre var

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.17. 17:30:41
@Téglagyári Megálló: kíváncsi vagyok, hogy miután az ügyész gengszterszervezetnek nevezte az 50 éves nyugger tisztek cégét, őt kirúgják-e, vagy holnap megszállja-e az ügyészség a hmei-t.
eN 2010.02.17. 17:32:45
@tölgy: igen mert a sok mucsai nem tudja kire kell szavazni. nemhiaba hirdeti a szuksegszeru cenzust tota & co.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.17. 17:40:14
@bz249: Cunctator Lajos?
Google 2010.02.17. 17:40:50
Orbán kiherélné a többpártrendszert. Egyedül és saját kezűleg:
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=103691#c
Aki emiatt aggódik: Lendvai Ildikó, a többpártrendszer anyósa.

osborne 2010.02.17. 18:00:59
@tölgy: A mogyiember letartóztatása azért láthatóan rendesen beleköpött a levesükbe. De igen, ha a honi balliben múlna csak, akkor Hős Lajost repítenék az élre.
Wildschwein 2010.02.17. 18:02:42
@bz249: "a visszavonulo tipusu hadvezereknek ritkan alakul ki kultusza." Függetlenül Hős Lajos mostani menekülésétől, ne becsüljük le a visszavonulást, az is épp annyira hadművészet, mint a támadás, és van olyan tábornok aki ettől lett híres:
Walter Model de.wikipedia.org/wiki/Walter_Model
Gotthard Heinrici de.wikipedia.org/wiki/Gotthard_Heinrici
Erich von Manstein de.wikipedia.org/wiki/Erich_von_Manstein

elfelejtette 2010.02.17. 18:05:53
@tölgy: "Ott van az a borzalmas tagság, meg a még borzalmasabb szavazók, és a legborzalmasabb a lakóság."
A szemet civilek es a hulye lakosok miatt akadt meg a haladas.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.17. 18:12:15
@osborne: biztosan fáj nekik a Mr. Mogyi előzetesbe kerülése.
De Mr. Mogyi ott állt Budapest Hős Védői mögött, mégis elbuktak tavaly. Egy ismerős gyerök kopogtatót gyűjtött John Emese számára, darabjáért 1 ezret ígértek. Mogyi volt. De abbahagyta, mert 1 nap alatt 1 darabot tudott szerezni.

bz249 2010.02.17. 19:11:33
@Google: Lajos csak a lettországi nácikat szereti
@Wildschwein: Manstein szerintem a franciaországi hadjárattal már híressé vált ;)
Egyébként persze a visszavonulás is hadművészet része (talán épp a legnehezebb), de nehéz vele ismertté válni.

Google 2010.02.17. 20:30:24
@bz249:
Bokros sem először vonul (vonják?) vissza. Így ismertebbé is könnyebben válik, hogy azt ne mondjam, hírhedtebbé.
Kéry L.: mindenki 2 hónappal korábban szeretné megtudni azt, amitől aztán úgyis 10 évig szenvedhet.
A válság, mely K.L. szerint 5 éve (2005, 2006 ...) tart, Viktoron is röhögni fog.
Hát ...lesz még itt válság, móka, kacagás!
www.ustream.tv/recorded/4767614
( Galamuson Mihancsik mindezek ellenére is kárhoztatja Kéryt.)

osborne 2010.02.17. 20:43:45
@tölgy: John Emesének sincs túl sok mondanivalója:
azszdszazmdfesjohnemeseujbudan.blog.hu/
@Google: Mihancsik Zsófia nagyon szeretne a libbant főmegmondó lenni. Még mindig ott tart, hogy mindenért a fasiszta Orbán a hibás. Ez kevés.

Leskelődő 2010.02.17. 20:44:27
@osborne:
Szilvásy más összefüggésben:
index.hu/belfold/2010/02/17/a_szilvasy-klan_bebetonozta_magat/
Bátor ez a lóarcú, vagy vak?
@tevevanegypupu: Látja, őt kifelejtette! Pedig hogy lubickol.

osborne 2010.02.17. 20:51:44
@Leskelődő: Ennek az undorító Szilvásynak gondolom van egy páncélszekrénye vagy mappája a gépén, teli olyan terhelőkkel amivel mindkét politikai oldalt 'zsarolni' tudja ha nagyon kell. Ezért is érezheti azt, hogy szinte bármit megtehet és ő érintetlen marad. Kiváncsi leszek vele mit kezd majd a Fidox, ha megijed tőle akkor később fog visszaütni.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.17. 21:03:42
Az MSZP állások százait és életek ezreit védi Orbán felelőtlen terveitől.
www.earthtimes.org/articles/show/309759,controversial-bid-to-legalise-moonshine-draws-fire-in-hungary.html
"Budapest - Hungary's government on Wednesday slammed an opposition election pledge to legalize the home distillation of Hungary's national firewater, palinka. At present, Hungarians who want to make their own palinka must take their fermented fruit mash to a licensed distillery.
A tax of 1,300 forints (6.59 dollars) is payable on every litre of alcohol produced in this way.
Viktor Orbán, leader of the centre-right opposition party Fidesz, pledged to lift a ban on home-distilling while campaigning in the countryside last week in the run up to Hungary's April general elections.
"Alcohol consumption is currently Hungary's third biggest public health problem," governing Socialist politician Mihaly Kokeny told reporters.
"It appears that the largest opposition party is indifferent to the thousands of family tragedies attributable to excessive alcohol consumption," Kokeny said.
"Chronic liver disease kills six to seven thousand a year ... which is four to five times the rate in the old European Union countries," said Kokeny, who heads a parliamentary health committee.
Agriculture Ministry State Secretary Zoltan Gogos said hundreds of jobs would be lost in such distilleries if the opposition plans were to be implemented.
Besides the risks associated with excessive alcohol consumption, there are more direct dangers connected to home distillation, according to a spokesman for Hungary's Customs Guard.
"There have been cases where equipment assembled by amateurs with no professional knowledge have exploded, causing serious injury," Jeno Sipos told Hungarian state radio."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.17. 21:17:30
@tölgy: valaki behúzta a vészféket, az ügyész eltűnt és fegyelmit indít ellene az ügyészség. Kifecsegte az igazságot.
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.17. 21:18:40
Lajos, az Antihős:
www.bajszoskameleon.com/
www.bajszoskameleon.com/
osborne 2010.02.17. 21:32:27
@Doomhammer: érdekes kommentváltás megy itt is a Fidoxról:
"Poland’s Law and Justice was propelled to electoral victory in 2005 on a campaign explicitly opposing market reform and de-regulation – in many ways it has lot in common with Hungary’s conservative-nationalist Fidesz, who Daniel Hamilton rather oddly does not see as ‘centre-right’ (even though it is likely to be backed by fully half of Hungarian voters in upcoming elections and has been admired by such Tory luminaries as Roger Scruton). The Hungarian Democratic Forum is a struggling minor party, whose desperation and current identity crisis is clearly indicated by their recruitment of worthy ex-nomenklatura technocrat Mr Bokros as their one MEP."
conservativehome.blogs.com/centreright/2010/02/the-european-conservatives-and-reformists-group-may-contain-nuts-.html

Téglagyári Megálló 2010.02.17. 21:49:41
@tölgy:
Vagy talál az ügyész egy lófejet az ágyában.
Amúgy képzelje, ma egy ismerősömről kiderült, hogy tótawé fan, ahogy fogalmazott pártra nem tudna szavazni, de az ő khm, írásaival egyetért. Kérdeztem, ismeri-e a tirpákblogot. Nem ismerte.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.17. 22:10:22
@osborne: kiféle fickó ez? Mert a lengyeleken kívül csak Mo-t ismeri, úgy tűnik. Eléggé jól tolja a népszava-népszabó üzit. És az általa holdkórosnak nevezett Scruton tényleg fideszes.
osborne 2010.02.17. 22:40:10
@tölgy: nem ismerem. de itt van pár infó
Sean Hanley
Foglalkozás: Lecturer in East European Politics
www.blogger.com/profile/06041344502316316837
Mindig vicces ha brit politikai szagértők vagy kommentelők MO-ról vitáznak. Részigazságok, tudatlanság és sok butaság ami így rögtön eszembe jut.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.17. 23:46:38
@tölgy: Nem lunaticnek titulálta, hanem luminarynek :)
tewton 2010.02.18. 00:39:54
Látták?
a libaszerelő elmegy kicsit vidékre turnézni, kicsit kampányolt egy általános iskolában, mesélt az alsósoknak a 3-4%os gazdasági növekedésről, effélék. vastagbor.blog.hu/2010/02/13/ne_kampanyoljunk
Aztán átadott egy darab utat. De! repieseményen egy lelkész a megtérésre inti, muhaha:
„Önért is meghalt Jézus Krisztus a kereszten, vére önért is kiontatott. Fogadja el az Isten általi bűnbocsánatot és térjen meg.”
www.evangelikus.hu/aktualis/jezusrol-beszelt-bajnai-gordonnak-az-evangelikus-lelkesz
ennyit tehettünk a lelki üdvéért :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.18. 07:49:15
@dzsucseharcos: igaz-igaz, nagyon nem ugyanaz.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.18. 09:25:08
Hírek tálalása, címadás: index.hu/belfold/budapest/2010/02/17/megszivattak_a_riot_es_a_zold_pardont/
"Megszivatták a Riót és a Zöld Pardont
A XI. kerületi önkormányzat váratlanul több mint négyszeresére emelte a Rió és a Zöld Pardon szabadtéri szórakozóhelyek éves bérleti díját. Az eddigi 9 millió helyett 38 milliót kell fizetniük. A kerület vezetése eredetileg változatlanul akarta hagyni a régi, egyébként nagyon kedvező díjszabást."
Lehett volna például az is a cikk címe, hogy "Évekig haveri áron üzemeltek a szórakozóhelyek", vagy valami hasonló. De mint a Sláger-ügy óta tudjuk, a piaci áron alul koncessziót, bérleti jogot, akármit szerezni maga a Verseny, és aki beszól, az a félrehangolt gépzongora.

picur3ka 2010.02.18. 09:56:24
@zoli29:
Mivel az emberek kivalasztasa veletlenszeru, nagyon kulonbozo eredmenyek lehetsegesek hetente.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.18. 10:22:35
Uh-oh, ahogy a művelt angol mondaná.
hvg.hu/vilag/20100217_MAV_holokauszt_kereset_per
"A keresetben számos izraeli név is szerepel. Shiri Zsuzsa, a hvg.hu jeruzsálemi tudósítója, a helyi telefonkönyv segítségével közülük többet felkutatott. A listán szereplő Gávriel Káldor Holonban él. Mint elmondta, ő maga Újvidékről munkaszolgálatosnak vonult be, ott vészelte át a háborút. Édesanyját és húgát deportálták Auschwitzba, húga nem jött vissza, édesanyja túlélte és négy évvel ezelőtt Izraelben halt meg. Az izraeli telefonkönyvben ő az egyetlen Gávriel Káldor, és véleménye szerint rajta kívül nincs több ilyen nevű férfi. Gavriel Káldor nem tud róla, hogy felperes lenne a MÁV elleni perben.
A Cfáton élő 83 éves Vanda Harel sem tudja, miként került a listára. Mint elmondta, 1944 júniusában a jelenleg szlovákiai Zselicen vagonírozták be családjával együtt. Nagyszülei, szülei és testvérei a gázkamrában végezték. Több testvére sem tért vissza, édesanyja nővérét pedig Budapesten lőtték a Dunába a nyilasok. Ervin nevű testvérével ketten élték túl a vészkorszakot, de soha nem kért és nem is fogadott el semmit, mert hozzátartozóinak halálát nem lehet pénzen megváltani. Mint mondta: „nem perelek senkit, a sorsot perelem.”
...
A kereseten a chicagói Monico Pavich & Spevack ügyvédi iroda két vezetőjének neve szerepel: Robert James Paviché és John J. Paviché.[Robert James Pavich] [p]ályafutása során 2001 és 2003 között a hágai Nemzetközi Törvényszéken dolgozott, 2002-ben a háborús bűnök elkövetésével vádolt egykori boszniai szerb parlamenti elnök, Biljana Plavsics védője is volt. A hvg.hu megkeresésére Robert J. Pavich mindeddig nem reagált.
...
Megalapozatlan, történelmi tévedésektől hemzsegő, felületes. E szavakkal kommentálták a magyar történészek az ehhez hasonló perekben szokatlanul kurta, 16 oldalas keresetet. „A MÁV csak az országhatárokon belüli gyűjtőtáborokba szállította a zsidókat, akiket a német és a francia vasúttársaságok vagonjaiban vittek tovább Auschwitzba. A tudvalevőleg fegyvertelen magyar vasutasok rablással és gyilkossággal való megvádolása pedig szakmai nonszensz” – értékelte a HVG kérdésére a keresetet a holokausztkérdésben amúgy a felelősségek határozott kimondását pártoló Karsai László történész."

bz249 2010.02.18. 10:24:52
Kozben duborog a jeloltallitasi verseny
www.valasztas.hu/hu/parval2010/351/351_0_index.html
Eddigi eredmenyek:
elfogadott jeloltek
Jobbik 11
MSzP 10
elfogadott es dontesre varo jeloltek
Jobbik 74
MSzP 21
MDF 1
Osszefogas Part 1

osborne 2010.02.18. 11:45:41
A Szerelő megmond:
Ráadásul Bajnai Gordon véleménye szerint 2001-től a politika letért a józan ész útjáról, mert a magyar politikai elit úgy döntött, a legbiztosabb megoldás, ha azok szavazatára épít, akikről az állam gondoskodik - a magyarok bezárkózóak, bizalmatlanok lettek a külvilággal, a mássággal, a közintézményekkel és egymással szemben is. A kormányzó erők először 2006-ban, majd véglegesen 2009-ben szakítottak a politikai paternalizmus gyakorlatával.
atv.hu/a_nap_hirei/20100218_bajnai_2001_tol_tertunk_le_a_helyes_utrol

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.18. 11:57:11
@elGabor: Ezek után csodálkozik, ha már az MSZP is benácult?
nol.hu/specialis/rss_valogatas/20100218-ujabb_reszletek_az_mszp_valasztasi_programjabol
Mértékadó, nívódíjas Mihancsik Zsófia-cikket követelek az új szoci vonal helyes értékeléséhez !!

bz249 2010.02.18. 11:58:04
@osborne: van meg valaki (mar a munkasordalardan es a fuggetlen ertelmisegieken kivul) aki ezt elhiszi? A baloldaliak akkor is hazudnak, ha csendben vannak.
Kozben a jeloltallitasrol
82 Jobbik jelolt adta le a cetliket
www.valasztas.hu/pv10vt/j24p.jsp?JLCS=20&NEV=JOBBIK+MAGYARORSZ%C1G%C9RT+MOZGALOM+-+P%C1RT+
24 MSzP-s
www.valasztas.hu/pv10vt/j24p.jsp?JLCS=3&NEV=MAGYAR+SZOCIALISTA+P%C1RT
Az MDF pedig sikeresen megdupplazta a korrabi adatait
www.valasztas.hu/pv10vt/j24p.jsp?JLCS=12&NEV=MAGYAR+DEMOKRATA+F%D3RUM++

bz249 2010.02.18. 11:59:10
Egyebkent kezdek arra a meggyozodesre jutni, hogy az MSzP meg ha akarna se tudna segiteni a kispartoknak. Merthogy megvan neki a sajat baja.
Ha igy van, akkor ez jo. :D
Ha igy van, akkor ez jo. :D
Tehetetlen Dodó 2010.02.18. 12:07:36
@bz249: Gyönyörűen alakul.
Külön pezsgőt bontok,ha nem jön össze ennek a gyalázatos bandának.
Azt hiszem, Hős Lajos is bánja már, hogy fényes nevét adta nekik.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.18. 12:19:52
@bz249: Bp.-en és a szoci környékeken nehézség nélkül össze tudnak szedni 3-4 ezer cetlit.
Csakhogy ahogy Diocles kommentíró találóan megállapította, a szocik 2-3 napja kiadták a kilövési engedélyt az MDF-re.
Én arra lennék viszont kiváncsi, hogy ezzel az utolsó kétségbeesett náculással mit akarnak és tudnak elérni. Szerintem újabb önlábonlövés.

bz249 2010.02.18. 12:24:42
@dzsucseharcos: a fovarosban talan magatol is osszejonne az MDF-nek az 1000 cetli. A valodi frontvonal Szabolcs-Szatmar Bereg, Borsod-Abauj-Zemplen, Bacs-Kiskun, Bekes, Nograd, Vas, Somogy es Tolna.
Ebbol BAZ, SzSzB, Bekes es Nograd szoci kornyek, a masik harom viszont nem.

osborne 2010.02.18. 12:26:01
@dzsucseharcos: Vajon mit fog szólni ehhez Kolompár "MLK" Orbán?
@bz249: 'is' és hasonló nickek igen.
Kóczián is lassan Jobbikos lesz:
Akit az elmúlt két év megriasztott, az ettől féljen. Ez a nagyobb baj, s nem a Jobbik előrenyomulása.
koczianpeter.blog.hu/2010/02/18/a_fidesz_sem_valtoztat_majd_a_docogesen

Google 2010.02.18. 12:30:52
@dzsucseharcos:
Szegény, szegény MDF!
El akarták kerülni, hogy úgymond a Fidesz felszeletelje őket, és az MSZP-sek tárt karjai/karmai között találták magukat.
Ki mitől fél, megkapja!

Google 2010.02.18. 12:36:12
@osborne:
Lassan-lassan már csak a Jobbikban bízhatnak.
Addig festették az ördögöt a falra, amíg bele nem szerettek.
(Kérdés: vajon hol van Doomhammer, hogy igyam a szavait?)

osborne 2010.02.18. 12:39:44
Szigetvári Viktor megőrült?
Ha egy párt körül megszűnik a bizalom, akkor egyre inkább szűkülni kezd a legitimitása is, mondta a kampánystratéga, aki szerint a választók rendkívül jól informáltak, függetlenül attól, hogy milyen az iskolai végzettségük. „Átlátnak a politikusokon, az MSZP-n mindenképp, de szerintem a többieken is”, fogalmazott.
atv.hu/belfold/20100218_az_mdf_most_bokros_lajost_arulja

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.18. 12:46:40
@bz249: Az a durva az MDF mostani helyzetében, hogy az MDF támogatottsága elég egyenletesen oszlik el a térben, egy kicsi fővárosi dominanciával.
Vagyis kb. az a helyzet, hogy vagy mindenhol sikerül nekik, vagy óriásit buknak.
@osborne: Nem, nem őrült meg.
Tudja, ez most a trend. Bokros előjön egy olyan nyilatkozattal, ami árt az őt jelölő pártnak. Utána Mesterházy tesz egy olyan gesztust, ami 20 év "antifasiszta" erőfeszítéseit anullálja és teljesen okafogyottá teszi az MSZP nevű párt létezését. Logikus, hogy ezek után Szigetvárinak is szapulnia kell az MSZP-t.
Az őrület fogalma társadalmi konvenció (is): amikor mindenki őrült, akkor senki se az.

bz249 2010.02.18. 12:51:28
@dzsucseharcos: azert BAZ, SzSzB, Somogy vagy Nograd 4.5% alatti eredmenyevel szemben egy 6.5%-os Budapest all. Teny, hogy nem SzDSz vagy LMP szintu a fovaros centrikussaguk, de szereny velemenyem szerint egy 1.5x szorzo azert nem elhanyagolhato kulonbseg.
bz249 2010.02.18. 12:54:17
@bz249: ja termeszetesen ez az EP valasztasok adatai alapjan.
Kieg2: ha meg a reszveteli aranyokkal is megsulyoznank, akkor az meg inkabb Bp. fele billenteni a merleget. Szoval ezekben a megyekben 2x olyan nehez a feladat.

osborne 2010.02.18. 13:12:26
@dzsucseharcos: SZV ezek után majd nyugodtan elmondhatja: nem az ő zsenialitásán múlt a harmadik hely. A hülyeokos szavazókon.
@Google: A Vérfarkast utáló erők közül mégiscsak a Jobbik áll legjobban, nem csoda ha Ingadozó Péter is elcsábult :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.18. 13:21:10
Ez kirájj!, a Népszava leleplezi a Paprikajancsi kommentfolyamot.
nyöhehe
nyöhehe
osborne 2010.02.18. 13:42:51
@tölgy: TGM is lebukott, olvassa a klubbot
Félelem és reszketés a Filozófiai Intézetben
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=260057

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.18. 14:06:30
@bz249: Ez igaz. Hozzátéve, hogy egy kistelepülésen (hosszú utcák, földszintes házak) mennyivel nehezebb összegyűjteni a cetliket, mint egy lépcsőházban. Szóval ha összegyűlik is egy-két budapesti körzetben, az az egész országra vetítve még nem bizonyít semmit.
Az LMP meg érdekes: nagyon Budapest-centrikus, de Baranya-centrikus is. Baranyában ugyanolyan jól megy nekik a cédulázás, mint Bp.-en. Fogalmam sincs, miért.

Tehetetlen Dodó 2010.02.18. 14:07:43
Újpesten humoros óriásplakát-ragasztóember garázdálkodott!
A külső Váci úton egymás mellé ragasztotta Mesterházy plakátját és egy kutyamenhelyét, amely szintén vörös háttérrel egy óriási " Adj 1% esélyt" felszólítással kezdődik, haha!
(Legközelebb lefényképezem).

Tehetetlen Dodó 2010.02.18. 14:09:35
@osborne: De sz@r lehet...
Google 2010.02.18. 14:20:10
@tölgy:
Az ember sosem tudja, hol lesz Tényező!
(Aztán mondhatja, hogy csak itta a szavakat, nem írta, illetve a megivott szavakat írta...)

bz249 2010.02.18. 14:56:00
Negy regioval is kepviselve van orszagunk az EU legszegenyebb regioinak 20 fos listajan. Koszonjuk Feri, Koszonjuk Gordon!
epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/1-18022010-AP/EN/1-18022010-AP-EN.PDF

bz249 2010.02.18. 15:38:12
Es a jeloltallitasi versenyrol (elfogadott/bejelentkezett)
Jobbik 21/88 (hoppare vajon veletlenul van eppen ennyi jeloltjuk)
MSzP 11/25
MDF 0/2
Osszefogas Part 0/1

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.18. 16:58:10
@elGabor: Ugyan, ez nem beismerés. Ez csak a további manipuláció. A legjobb az lenne mindenkinek, ha hagynák az egészet. De hát valami célja a dolognak kell, hogy legyen.
TGM is csak turmixolja a faeces-t az új cikkével, bár mint Tevvton mondá, ő még a legmorálisabb az ügyben. Persze erősen különböző fogalmaink vannak a moralitásról, de legyen.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.18. 17:28:40
@bz249: csak egy apró megjegyzés, Szabolcs-Szatmár-Bereg nem szoci környék, hanem billegő, sőt, egyre inkább jobbos megye az elmúlt választásokat megnézve.
bz249 2010.02.18. 17:39:21
@rajcsányi.gellért (ergé): valoban billego megye. Akkor legyen is olyan, ne konnyitsuk meg a szocik dolgat. :)
TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.02.18. 17:49:30
@bz249:
Az milyen kemény, hogy a csehek és a szlovákok meg a top20-ban szerepelnek egy-egy régióval...

Google 2010.02.18. 18:33:33
@TuRuL_2k2:
És világváros is Prága lett, nem Budapest.
Valamint: volt-e Szlovákiában éhséglázadás, vagy nem?

elfelejtette 2010.02.18. 18:48:03
@dzsucseharcos: "Tudja, ez most a trend. Bokros előjön egy olyan nyilatkozattal, ami árt az őt jelölő pártnak. Utána Mesterházy tesz egy olyan gesztust, ami 20 év "antifasiszta" erőfeszítéseit anullálja és teljesen okafogyottá teszi az MSZP nevű párt létezését."
Trend, trend... 2006 osze ota arra varok, hogy az MSZP az SZDSZ es az MDF osszefossa magat, megtanuljak, hol a magyarok istene, erre most titokban kiderul, hogy ok is erre gyurnak? Es ne legyek csalodott?

osborne 2010.02.18. 19:38:00
Bauer Tamás közgazdász újra megmond. Most a nemzetpolitikáról. A mucsai jobboldal nemzetképe krízist fog okozni!
Gyurgyák-Orbán elképzelései "konfliktusokat gerjesztő és ez által éppen a magyar kisebbségekre nézve veszélyes gyakorlat lesz"
nol.hu/velemeny/20100218-nemzettel_nem_megy

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.18. 20:34:39
Zsigó Jenő beszél a Baló műsorban. A cigányok helyzetéről őszerinte mindenki más tehet.
Egyszerűen hihetetlen.
Egyszerűen hihetetlen.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.18. 20:55:22
@TuRuL_2k2: Az azért van, mert különálló fővárosi régiót határoltak le, Magyarországon és Lengyelországban pedig nem. Ez simán területi statisztikai kérdés; vannak értelmes érvek mindkét felosztás mellett. Inkább azt a jelenséget javasolom tanulmányozásra, hogy az öt-hat évvel előtti és aktuális közép-európai GDP-rangsorok között megfigyelhető a cseh régiók folyamatos közép-európai előretörése. Ma Csehország legfejletlenebb, északnyugati régiója (EU-27 61,7%) már fejlettebb, mint Magyarország legfejlettebb nem fővárosi régiója, Nyugat-Dunántúl (EU-27 61,5%).
Ebben számos tényező hatása megfigyelhető; én a magyarnál jóval magasabb foglalkoztatottságot és az erős, kiterjedt hazai beszállítói hálózatokkal is rendelkező ipart emelném ki, de van ott sok más is. Csehország lassan nyugat-európai országgá válik (Szlovénia már most az).
A magyar mezőnyben konvergencia figyelhető meg: korábban a központ - észak-dunántúli régiók - többi régió lépcsősor érvényesült; az elmúlt években Budapest tovább növelte előnyeit, miközben Közép- és Nyugat-Dunántúl szépen komótosan csúszik vissza a többi közé, és kistérségi szinten megjelentek bennük olyan legatyásodási jelenségek, amelyek korábban inkább az ország keleti felét érintették.
Esti megnyugtató híreinket olvashatták.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.18. 20:58:54
@dzsucseharcos:
"Az LMP meg érdekes: nagyon Budapest-centrikus, de Baranya-centrikus is. Baranyában ugyanolyan jól megy nekik a cédulázás, mint Bp.-en. Fogalmam sincs, miért."
Már beszélgettünk gloire-ral arról, hogy Baranya miért speciális. A Jobbik nem tudja megvetni a lábát ott dacára a nagyszámú cigánynak. Én azt az elméletet vezettem elő, hogy Baranya azért speciális, mert az egy "kisebbségi" megye. A magyar lakosság aránya nem éri el az 50%-ot, tehát a magyarok ott nem többség, hanem a legnagyobb kisebbség.

bz249 2010.02.18. 21:01:00
@elGabor: azért érdekes lenne tudni, hogy a központi régió előretörésében mennyi a "székhelyhatás" vagyis, hogy az országos hálózattal rendelkező cégek GDP-jét egyszerűen beütik a fővárosi/főváros környéki székhelyükhöz.
Egyébként ami Prága szempontjából durva, hogy pl. megelőzte Brémát, ami szintén városállam és Európa egyik legnagyobb kikötője.

bz249 2010.02.18. 21:03:06
@Doomhammer: "A magyar lakosság aránya nem éri el az 50%-ot, tehát a magyarok ott nem többség, hanem a legnagyobb kisebbség."
200.000 kisebbségi élne Baranyában??? Milyen népcsoportból?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.18. 21:06:14
@bz249:
Csak úgy könnyedén a négy régió:
Észak-Alföld
Dél-Alföld
Észak-Magyarország
Dél-Dunántúl.
Ez az ország lakosságának hány százaláka?
Összesen hét régió van Magyarországon, a másik HÁROM: Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.18. 21:08:43
@bz249:
Német, délszláv, cigány.
Német, délszláv, cigány.
bz249 2010.02.18. 21:12:34
@Doomhammer:
Parancsoljon
www.ksh.hu/maps/teratlas/index.html
2009-ben 5.004.156 ember élt az adott régiókban a KSH szerint, míg az összlakosság 10.030.975 fő volt.
Kb. az ország fele.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.18. 21:12:50
@bz249: Sok. Most nem tudok utánanézni, de szerintem voltak rá kutatások. És van még valami; mivel az APEH szorgalma nem azonos intenzitású az ország különböző részein, előfordul az is, hogy korábban vidéki vállalkozások a fővárosba helyezik át székhelyüket.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.18. 21:48:37
@bz249:
Kettészakadt ország. Közhely, de igaz.
Kettészakadt ország. Közhely, de igaz.
davkedav 2010.02.18. 21:55:33
@Doomhammer: "Már beszélgettünk gloire-ral arról, hogy Baranya miért speciális. (...) Én azt az elméletet vezettem elő, hogy Baranya azért speciális, mert az egy "kisebbségi" megye. A magyar lakosság aránya nem éri el az 50%-ot, tehát a magyarok ott nem többség, hanem a legnagyobb kisebbség."
Ez az 50% azért elég soknak tűnik.
Az tény, hogy a 2001-es népszámlálási adatok alapján valóban Baranya megyében található a legnagyobb (valamilyen nevesített etnikumba vagy nemzetiségbe besorolható) kisebbség, de ennek aránya még itt sem haladja meg jelentősen a megye összlakosságának tíz százalékát.
-> 4. oldal:
adatbank.transindex.ro/regio/kutatoioldalak/htmlk/pdf999.pdf
Szóval Baranya még nem Új-Mexikó.
Viszont az (nekem) meglepő, hogy Tolna megye a második helyezett (7,28%-al), megelőzve Sz-Sz-Bereget, BAZ-t vagy Nógrád megyét.

bz249 2010.02.18. 21:56:51
@Doomhammer: igazából már nem igaz... nézze meg az SZJA térképet.
Van Budapest és környéke meg az Észak-Dunántúl peremrésze (a Duna vonala, a Budapest-Veszprém tengely és egy kicsit az osztrák határ környéke).
Azon túl meg néhány kivételtől eltekintve (Dunaújváros, Eger, Szeged, Pécs, Debrecen) csak a pusztulat :(

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.18. 21:59:28
Pofás: Esterházy Péter MSZP-s szórólapon.
sasika61mondja.blog.hu/2010/02/18/esterhazy_peter_a_kampanyarc

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.18. 22:23:14
@davkedav:
"de ennek aránya még itt sem haladja meg jelentősen a megye összlakosságának tíz százalékát. "
Maga szerint hány százalék vallja németnek magát mondjuk Pécsváradon?
2001-ben 9.4%.
Ehhez képest gyalogoljon végig egy utcáján és nézze meg a névtáblákat. Meg fog lepődni.
Amióta 1949-ben a németek kitelepítésekor az 1941-es népszámlálás nemzetiségekhez tartozásról szóló adatait is felhasználták, Magyarországon nem lehet megbízható statisztikát készíteni a nemzetiségek arányáról.
www.nepszamlalas.hu/hun/egyeb/nemet/bevezeto.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.18. 22:26:38
@davkedav:
"Viszont az (nekem) meglepő, hogy Tolna megye a második helyezett (7,28%-al),"
Az egy másik német megye. Erősen érintette a kitelepítés, de azért mondjuk Bonyhád vagy Kakasd az Tolnában van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.18. 22:34:17
@Doomhammer:
Íme egy nemreprezentatív oldal a Matáv telefonkönyvéből, pécsváradi kereséssel.
Ortmann Péter
Gyenes Péter
Wettring Péter
Réger Vilmos
Fáth Hedvig
Müllerné Szabó Eszter
Bőszné Geng Eszter
Kovács Endre
Szabó Endre
Dittrich Ede

bz249 2010.02.18. 22:38:24
@Doomhammer: az, hogy kinek mi a neve egy dolog, Doom Hammer nikk is angol eredetűnek tűnik, ennek ellenére magyarul szokott írni erre a fórumra. ;)
davkedav 2010.02.18. 22:45:07
@Doomhammer: Rendben, rendben. :)
Miután önbevallás van, ezért tisztában voltam vele, hogy a cenzusban szereplő adatok feltehetőleg nem pontosak; bár én elsősorban a romák a népszámlálásban megállapított és a tényleges számuk közötti különbségét gondoltam jelentősebbnek.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.19. 08:09:20
Baranya és az LMP kérdését elválasztanám a Baranya és a Jobbik kérdésétől.
D-Baranya és Ny-Somogy azért különleges, mert az ország északkeleti részén lévő tömb mellett ez a másik terület, ahol a legtöbb cigány él. Viszont mégsincs a köztudatban, hogy itt lenne a "cigánykérdés" vagy a "cigánybűnözés" másik központja. Lehet, hogy ehhez köze van annak is, hogy egy másik etnikum szerepel itt a "cigány" gyűjtőnév alatt, mint északkeleten. (A D-Dunántúlon beások, északkeleten viszont magyar cigányok és oláh cigányok élnek). Ez egy feltételezésem, ami persze nem biztos, hogy igaz. De ha "kulturális sajátosságokra" is visszavezethető a "cigánybűnözés", akkor nem mindegy, hogy éppen milyen etnikum szerepel a "cigány" címke alatt.

bz249 2010.02.19. 09:52:13
@dzsucseharcos: biztosan nincs kapcsolat az LMP jo baranyai szereplese es a ciganyok kozott? Mali Zoltan nem LMP-s veletlenul? Mert ha igen, akkor szerintem meg is van az ok, nem szeretem azt a foszert, de kenytelen vagyok elismerni, hogy van szervezotehetsege.
Mas: a jeloltallitasi verseny jelenlegi allasa
Jobbik 43 elfogadott/98 leadta az ajanloszelvenyeit
MSzP 17/31
MDF 1/2
Osszefogas Part 1/1

Alfőmérnök 2010.02.19. 09:55:45
@osborne: Hoppá, ez a D.T. vs Gábor Gyuri meccs nekem eddig kimaradt. Alighanem Demeter Tamásra céloz TGM. Szép kis sztori, ezt találtam róla. :)
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=259041
Különben azt szeretem az ilyen akadémiai "vitákban", hogy azok, akik amúgy egy kanál vízben meg tudnák folytani egymást, nem halasztják el odatenni a gyűlölt kollégáik elé a "jeles" , "kitűnő", "kiváló" stb. jelzőket. Boáááá.
(Mondjuk ennek fényében különösen érdekes, h Demetert még arra se méltatja TGM, h a nevét leírja.)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.19. 10:11:55
@bz249:
>Mali Zoltan nem LMP-s veletlenul?
De, de ez csak egy anekdotikus adalék. Pl. Alsószentmártonban meg 93%-ot kapott a Fidesz.
A cigányok bizonyos településeken (nem mindenhol) elég szoros közösségeket alkotnak, és meg lehet őket szervezni. Hogy ki szervezi meg, az aztán esetről esetre különbözik. A "cigány politikusok" és a liberálisok viszont tévednek, ha azt hiszik, hogy az egész cigányságot meg tudják nyerni valamilyen ügynek, mivel "cigányság" mint konkrét csoport nem létezik.

bz249 2010.02.19. 10:24:03
@dzsucseharcos: nyilvan a "ciganysag", mint csoport megszervezese kb. annyira lehetseges, mint a "magyarsag" megszervezese.
Egy kis part eseteben viszont 1-2000 jol szervezett szavazo helyi szinten mar szamit. Sot az LMP eseten mar szaz-ketszaz szavazo is anomalisan eros helyi szervezetet mutat.

osborne 2010.02.19. 10:44:25
@Alfőmérnök: haha ezt a DT sztorit nem ismertem, kösz :). Amúgy meg ne húzza fel magát, itt egy kis Mester nyugtatásképpen:
w.blog.hu/2010/02/19/veled_uram_de_nelkuled_1

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 10:54:46
@Alfőmérnök: lehet, csak tart egy sajtópertől.
Egy ifjú kolléga, miután belépett a ballib értelmesség világába, azt mondta: Rongy emberek.
Loxony és Tewtony a Tea-Körben alaposan kielemezte ezt DT-TGM stb. ügyet. Nyomdafestéket tűrően.
Az egyik hős
videotar.mtv.hu/Videok/2010/02/18/00/Zarora_2010_februar_17__Vendeg_Boros_Janos.aspx

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 10:56:12
Szókimondó ügyészünket meg leváltották. Szerintem április után meredek leht a karrierje.
osborne 2010.02.19. 11:00:50
@tölgy: ...és a 'Gengszterszervezet' sem fog neki szívküldi üziket küldeni.
osborne 2010.02.19. 11:07:28
ez mókás lesz ha kijönnek a nevek:
Több magas rangú fővárosi szocialista politikusra vallott Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója – értesült a Magyar Hírlap. Úgy tudjuk, a nyomozókkal név szerint közölte, hogy melyik szocialista politikus irodájában cseréltek gazdát a BKV-tól lecsapolt pénzkötegek.
www.magyarhirlap.hu/belfold/kiborult_a_bkvbili_kenopenz_is_volt.html

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 11:10:47
@osborne: Veres Jani pártszerűen becsajozott, de nem tudott elég messze menni búvóhelyet találni, magyarokkal tele van a világ.
www.mno.hu/portal/695956
www.mno.hu/portal/695956
osborne 2010.02.19. 11:19:39
@tölgy: Vajon ez a kis ázsiai titokrandi az EBRD-nél megdobja Jani ügyét vagy sem?
Egyébként úgy várom már azt a képsort amikor fejét rázva-dulakodva-kapálózva kattan a bilincs Jani kezén. Talán túl nagy wishful thinking de eljöhet még.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 11:27:41
@osborne: elég lenne annyi is, hogy a homlokán hámsérülés törtét, mert a kommandósoknak le kellett vinniük a földre, hogy megbilincselhessék.
De az is vonzó kép, amint rabszíjon vezeti egy kommandós, és a Jani a kezeit az arca elé emeli...

Google 2010.02.19. 11:54:32
@tölgy:
Érdekes ember ez a Boros János, nem?
És talán pár ablakot ki is tud nyitni a világra, hogy friss levegő áramoljon be rajta.
2003 környékén, talán a Népszabadságban, írt egy cikket arról, hogy a demokrácia mi magunk vagyunk. Ez úgy megmaradt bennem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 11:58:22
@Google: figyelje a haját.
Régivágású ballereknek hosszú és ősz haja és szakálla van, eurokommunisták kinyúlt zakóban, garbóban és nikotinos új-végekkel járnak, libik fekete farmer-garbó és ősz haj combót nyomnak. Posztmodernek meg kopaszok és demokraták.
Nyöhehe

Alfőmérnök 2010.02.19. 12:06:03
@tölgy: Igen, mintha nagyon akarna hasonlítani Michel Foucaultra. :)
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 12:23:53
@Alfőmérnök: akkor mi hordjunk rizsporos parókát?
Google 2010.02.19. 12:27:24
@tölgy:
Itt a cikk. Igaz, más tálalásában:
www.huncor.com/sy/akihallja/borosdem.htm
Belőle egy kis Dewey, Boros tolmácsolásában:
"Minden, ami korlátozza a szabadságot és a kommunikációs teljességet, olyan sorompókat helyez el, amely csoportokba és klikkekbe osztja az embereket, egymással szemben álló szektákba és frakciókba és ezáltal aláaknázza a demokratikus életmódot.
A szabad vélemény, szabad kifejezés és szabad gyülekezés polgári szabadságának törvényes garanciája nem sokat ér, ha a szabad kommunikáció mindennapjaiban az eszmék, tények és tapasztalatok adásvételét megfojtja a kölcsönös gyanakvás, visszaélés, félelem és gyülölködés. Ezek a dolgok hatékonyabban rombolják le a demokratikus életmódot, mint a nyílt kényszer."
(Igen, ezeket a szavakat is iszom.)
Hölgyek lába, férfiak frizurája, Tölgy, Tölgy!

tewton 2010.02.19. 12:28:49
@tölgy: pfff. jól megmondta.
én kopaszodom, de nem őszülök.
azt sugallja, hogy genetikusan posztmodern vagyok?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 12:41:08
@Google: "az ember megtapasztalja önmaga egyenlõégét a többi emberrel" - idáig olvastam olvasni, ne haragudjon, mégis Tewtonynak lesz igaza a III/III-as filozófus vegyészmérnöki nagyságával kapcsolatban.
tewton 2010.02.19. 12:43:27
nahát, jól pórul jártam.
@osborne tanácsára elolvastam TWA-t.
"Tudom, hogy ez utópia, és túl sok a bunkó, a rövidlátó és buta ember ahhoz, hogy a mi életünkben megvalósuljon. De muszáj hinni benne, hogy megvalósulhat, mert más nincs. Még a tökéletes társadalom is hihetőbb mese, mint a mennyország."
Micsoda közhelyes, micsoda buta szöveg. Az egész. Primitiv. Ilyen az, amikor valakinek nincs más mondandója, csak "hitet tesz" valami banalitás mellett.
TWA NEM MENŐ

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 12:46:25
@tewton: Gondolkozz banálisan, cselekedj vulgárisan! - a médiarecept.
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.19. 12:47:57
@tölgy: Dewey volt is a szovjetónióban tanulmányúton, és tetszett is neki.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 13:03:39
@Alfőmérnök: Pontosan ez a hasonlat jutott eszembe a ( @tölgy: ) Boros-interjút nézve is.
Különösen azonban 31:56-nál tetszik:
Boros J:
„Tegyük ide magunk elé az Egyesült Államok alkotmányát, azt jó alaposan nézzük meg. Nem azt kell nézni, hogy most milyen Amerika. Egyébként most éppen ugye egy fekete elnököt választott, egy volt... nem akarom sorolni. Micsoda dolog, Milyen fantasztikus dolog, hogy kétszáz év alatt ilyen fejlődésen ment keresztül az Egyesült Államok!”
Riporternő:
„Abszolút. Sokszor teszik fel a kérdést, hogy mikor lesz nálunk cigány miniszterelnök.”
BJ:
„Jó, én ezt nem akartam föltenni, de akár ezt is föl lehet tenni.”

tewton 2010.02.19. 13:07:17
@tölgy: Dewey azért letett valamit az asztalra. Nézze meg pl. a CEU könyvtárát, az D szerint van katalogizálva :)
A Boros-interjút mindenkinek ajánlom. Kedvenc mondatom belőle: "én már régóta nyugati demokrataként gondolkodom" @ 6:15.
Nekem tkp. tetszenek ezek az eszmék a demokráciáról: sokat lehet beszélni róluk, lelkesítően, szépen, és még fizetnek is érte, minden oldalról (talán csak a Jobbiknak nem lehet eladni ezt a fajta szöveget). Demokráciáról beszélni kb. akkora biznisz, mint csapvizet palackozni és jó áron eladni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 13:12:18
@tewton: megnéztem, nem tetszett. Eléggé pokróc módon beszéltek, lehet én kurtam el, mert magyarul szólaltam meg.
Azóta könyvtárközivel használom.
Azóta könyvtárközivel használom.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 13:12:52
@tewton: Igaz is, a demokraták _nemzetközi_ antifasiszta tüntire készülnek:
www.hirszerzo.hu/cikk.keresztulhuzzuk_a_fasisztak_szamitasait_-_demonstracio_budapesten.140832.html

tewton 2010.02.19. 13:13:56
@Loxon: „Abszolút. Sokszor teszik fel a kérdést, hogy mikor lesz nálunk cigány miniszterelnök.”
ehhhehe, az analógiákkal nem lehet mindig manipulálni.
Hogyan kerültek a négerek Amerikába?
odavitték őket, mert munkaerőre volt szükség.
Mit csináltak a négerek Amerikában?
dolgoztak, mint állat, aztán lett egy képzett rétegük.
Talán nem kell tovább ragozni, miért nem áll meg az analógia. És még PC maradtam :)

bz249 2010.02.19. 13:13:58
@Loxon: „Abszolút. Sokszor teszik fel a kérdést, hogy mikor lesz nálunk cigány miniszterelnök.”
Ha minden igaz aprilis 25-tol kezdve.
Ha minden igaz aprilis 25-tol kezdve.
Tehetetlen Dodó 2010.02.19. 13:16:08
@osborne: @tölgy:
Csak óvatosan!
Úgy döntöttem,coming out-olok, hogy másokat megóvjak e szörnyű kényszeres szenvedélytől!
Mert könnyen úgy járhat bárki, mint én:
Néhány hónapja, talán éve is már, hogy borzadva fedeztem fel magamon, milyen kellemes jóérzés jár át, amikor valami posztbolsi gazembert vezetőszíjon kísérnek mogorva közegek különféle hivatali helyiségekben. Széles mosollyal kísértem minden egyes híradást, ahol például Hunvald közlekedik, lobogó szárú nadrágjában, megtört pofával, két marcona,kitakart arcú hatósági személy között, kecses barna vezetőszáron. Aztán a dagadt Eleonóra, de szép is volt a szíjon! Aztán a reptériek, aztán Mesterházy...!!
Egy-egy ilyen jelenet eleinte múló örömöt okozott, de olyan ez, mint bármelyik szenvedélybetegség: az ember egyre nagyobb és nagyobb dózisokra vágyik, egyre sűrűbben. Ha egy hétvégén véletlenül senkit sem vitet el a kerületi ügyész, szinte búskomorságba esem, az elvonástól reszkető kézzel kattintgatom az egeret vagy nyomogatom a távkapcsolót, szürkülő reménnyel ugrálván a különféle híradások között és alig várom a hétfőt,mikor újra mozgásba lendül az igazságszolgáltatás gépezete és friss prédát vezetnek virtuális valóm elé nagyon is valóságos vezetőszíjon.
Ezért intelek benneteket, drága Véreim, hogy tartózkodjatok ettől a rettenetes szenvedélybetegségtől, ha bírtok, kerüljétek el keserű sorsomat!
Mert egy vigasztaló momentum azért van: ha így megy tovább, az elkövetkezendő évekre biztosan meglesz a napi szükséges adag...

bz249 2010.02.19. 13:16:19
@tewton: raadasul Obama eseteben Obama papa egy kenyai kommunista volt, Obama mama meg sokadik generacios feher amerikai.
tewton 2010.02.19. 13:16:26
@tölgy: én angolul próbálkoztam, működött. de szerintem még mindig jobb, mint az elte központi.
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.19. 13:18:18
@tewton:
nemá, azért több néger ült villanyosszékben, mint elnökiben akár az idők végezetéig is! :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 13:19:14
@Tehetetlen Dodó: maga igazságosság-addikt?
"a dagadt Eleonóra, de szép is volt a szíjon" - nem, nekem úgy sem tetszett.

tewton 2010.02.19. 13:19:22
@bz249:
ilyenkor persze a nemorbán-cigányminiszterelnököt akarók elfelejtik, hogy bezony a felsőbb amerikai négerek is úgy tesztelték a beházasodandót, hogy hozzámérték a színét a manilla envelope-hoz :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 13:21:23
@tewton: ilyen egy nyakas kálomista?
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.19. 13:21:39
Kapolyi is bajban? Még szerencse, hogy egy időben majndem bevették az MDF kemény csapatába:
atv.hu/belfold/20100217_keleti_gyorgy_h
atv.hu/belfold/20100217_keleti_gyorgy_h
tewton 2010.02.19. 13:22:03
hmmm.
Nem a veres jánosnak volt az a tkp. jó megtartottságú felesége, aki a szoci oldalon beszélt arról, hogy a [egyes] cigányok hülyére gyógyszerezik a gyereket a hasukban? [ami persze nem is lehetséges, mert gyerekszeretés van]
szegény bukott minisztert a válóper is húzná :)

picur3ka 2010.02.19. 13:23:54
@Loxon:
Istenem, megin egy, a multkori nem volt eleg utos. Meghivjak a sok bekes, kulfoldi antifat is most mar. De jo lesz!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 13:29:00
@bz249: Többek között ezért mondta Berlusconi, hogy Obama elnök „napbarnított”. (A bonmot ellenére nem vívta ki a rokonszenvemet.) :>
bz249 2010.02.19. 13:30:01
@tewton: nem bonyolult dolog am az emberi elme (bar a picologusok elbonyolitjak), az Elit utalja a prolikat. Plane a konnyen kiszurhato prolikat.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 13:33:13
@picur3ka/beleallos kampany: egy kormánypárti hogyan tüntethet, mivel mozgósíthat?
Kiabálják azt, hogy "Még több adót!", "Éljen a korrupció!"...?

Google 2010.02.19. 13:37:24
Sajnálom, uraim!
Úgy tudtam, senki nem tökéletes, bemondhat ilyeneket is, hogy ő már gyerekkorában demokrata volt. Belefér.
Tévedtem. Az igazságkeresésben többen járnak előrébb, mint hátrébb. És a demokráciáról, egymásról, egymáshoz való viszonyulásunkról nincs mondanivalónk.
Nem félünk, nem személyeskedünk, nem gyülölködünk. Csak love van és peace. Valamint normális állapotok. És már csak egy kérdés maradt: mikor lesz amerikai (Hankiss E.), cigány, magyar miniszterelnöke Magyarországnak?
Mert mi maradunk, akik vagyunk/voltunk.

picur3ka 2010.02.19. 13:37:46
@tölgy:
Penzzel? Hat ezek fasisztazni szoktak, mint tudja.
Eljen Gyurcsany, Lendvai!
Van egy jo plakat foto itten:
sasika61mondja.blog.hu/2010/02/18/esterhazy_peter_a_kampanyarc
Penzzel? Hat ezek fasisztazni szoktak, mint tudja.
Eljen Gyurcsany, Lendvai!
Van egy jo plakat foto itten:
sasika61mondja.blog.hu/2010/02/18/esterhazy_peter_a_kampanyarc
picur3ka 2010.02.19. 13:43:19
@dzsucseharcos:
Ez a Keleti meg egyre jobban hasonlit Sorosra.
Nagyon ovatosnak kell lenni most mar, hogy kivel all szoba az ember.

Tehetetlen Dodó 2010.02.19. 13:50:09
@Google: "És már csak egy kérdés maradt: mikor lesz amerikai (Hankiss E.), cigány, magyar miniszterelnöke Magyarországnak?"
Az MSZP suttogó propagandája szerint májusban.

Google 2010.02.19. 14:05:51
@Tehetetlen Dodó:
Nekem az is elég, ha végre lesz miniszterelnöke. A többi (bőre színe, neme, haja, baja) nem érdekel.
Az a nagyszerű, szikrázóan logikus program sem az igazi:
www.nol.hu/velemeny/20100219-bokros-lajos_liberalizmusarol
"...a programot meghatározza egyrészt egy sajátos "minden áron megszorításokat" szemlélet, melynek (bármit mondanak jobb- és balszélről) a liberalizmushoz semmi köze nincs, másrészt egy olyan szegényellenesség, amelyet sok liberális (velem együtt) a leghatározottabban visszautasít."
"Sajnos a prorramon látszik, hogy nincs már mögötte az a minőség, amit az egykori Bokros csomag szakmai stábja, elsősorban Antal László képviselt."

tevevanegypupu 2010.02.19. 14:23:41
@Google:
Nagyon nagy kar, hogy a Bokrosra szavazok tobbsege Orban ellen szavaz ra, es fogalmuk sincs arrol, hogy ez a csomag mit tartalmaz. Ha reszletesen ismernek - a bankarokon es milliardosokon kivul - senki nem szavazna meg. Lelketlen, antiszocialis, tenyleg orszagnyomorito tervei vannak Lajosnak, Csauseszku melto utoda.

tewton 2010.02.19. 14:26:06
Veres János makaói utasnője tényleg fun.
Lemme introdus Ms Dr Dobolyi:
ukridge.blogactiv.eu/2008/06/26/the-funniest-mep-ever/

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 14:29:19
@tewton: nem lett az Eu külügyminisztere, csak Jani vitte el egy kínai baszodába.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.19. 15:15:29
"Kovács László vagy Schmitt Pál?
Nekem Kovács László volt a főnököm, tehát akkor inkább ő.
Ha létezne időgép, és lehetősége volna bármely korban látogatást tennie, hová kívánkozna?
A bizánci udvarba.
A kamarillapolitika miatt?
Igen, így van, pontosan."
index.hu/belfold/dobolyi07080/

Google 2010.02.19. 15:39:44
@gloire:
A hölgy lehetne az I. kerület díszpolgára, de minő pech, azt már 17 éve a jobboldal irányítja.
Igazán visszatérhetnénk már az érdemek szerinti díjazásra! Lásd BKV.

tewton 2010.02.19. 15:53:47
Tölgynek, a frizurák független szakértőjének:
"Alexandra:
Hajszín: Natúrbarna hajszínét – amelybe néhány ősz szál is vegyült – a fodrász hajfényesítő samponnal mosta meg. Nagyon érdekes, hogy Alexandra horoszkópjában kiemelt pozícióban van a Denebola nevű állócsillag, és ez általában a korai őszülést, és az ősz szálakhoz, a natúr hajszínhez való ragaszkodást is hozza…"

tewton 2010.02.19. 15:59:39
"Akadémiai év:1994/95-től, 1999/ 2000-ig tanultam Pécsett, ahol először főiskolai, majd a Bölcsésztudományi Karon egyetemi diplomát szereztem."
csak nekem fura, hogy Alexandra a CVjében nem árulja el, melyik szakra járt? :)

osborne 2010.02.19. 16:06:49
Heller néni újra aktív és megmond:
A Vérfarkas olyan mint Lenin vagy Kádár
Heller Ágnest a Fidesz-jövőképben aggasztónak látja azt is, hogy központi értékrendet és kultúrpolitikát szeretnének megvalósítani. „Ez a totális államokra jellemző” – mondta a filozófus, aki szerint az értelmiségiek számára lételem a szabadság az alkotáshoz.
atv.hu/belfold/20100219_lenin_kadar_fock_jeno_heller_szerint_orban_oket_koveti_video

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.19. 16:14:54
@Doomhammer: "Már beszélgettünk gloire-ral arról, hogy Baranya miért speciális. A Jobbik nem tudja megvetni a lábát ott dacára a nagyszámú cigánynak. Én azt az elméletet vezettem elő, hogy Baranya azért speciális, mert az egy "kisebbségi" megye. A magyar lakosság aránya nem éri el az 50%-ot, tehát a magyarok ott nem többség, hanem a legnagyobb kisebbség."
Őő... nem is tudom mit mondjak (írjak), így hirtelen, de jót mosolyogtam most magamban. Nézze, ezt az 50%-ot talán hagyjuk, mint ha meg sem történt volna : ) De térjünk a lényegre.
A kétezres évek elején, majd három évet, egy észak-dunántúli kisvárosban éltem. A város körül három sváb falu van. Ott, ha például egy roma társaság belekötött valakibe egy kocsmában, vagy hangoskodni kezdett, ott termett két perc alatt 10-15 ember, és azokat a cigányokat úgy megverték, hogy az borzalom. És ez havi rendszerességgel ment. Szóval ezek a svábok szervezettebnek tűntek, saját maguktól, mint a gárda. Ebből kiindulva el tudom képzelni, hogy ez Baranyában is hasonlóképpen történik. A sváb-cigány együttélést sajátos törvények szabályozzák ezek szerint.

tewton 2010.02.19. 16:37:00
@osborne:
"A Vérfarkas olyan mint Lenin vagy Kádár"
"az értelmiségiek számára lételem a szabadság az alkotáshoz."
tömeges disszidálás, kevesebb független értelmiségi: tisztuló magyar légkör!

Google 2010.02.19. 16:58:55
@gloire:
Tehát kettőn áll a vásár, nem? Egyesek képesek megszervezni magukat, mások meg nem.
És a kétezres évek elején még nagyobb volt a rend is.

bz249 2010.02.19. 16:59:13
@osborne: nezze a jo oldalat, Heller Agnes ismet kijelentette, hogy Orban Viktor nem fasiszta.
Mert ezek az arcok ugye budos kom... ize hos antifasisztak voltak.

Gabe2 2010.02.19. 17:01:40
@osborne: Óbasszameg! Aki a kommunista középpontosított kultúrpolitika szekértolójaként lett valaki, az oszt ki másokat erről?
Ja, persze, ő csak tudja.
Ja, persze, ő csak tudja.
Alfőmérnök 2010.02.19. 17:15:12
@osborne: "az értelmiségiek számára lételem a szabadság az alkotáshoz"
Nem lehet, hogy művészeket akart mondani?
Tök mindegy. Ha úgy vesszük, mindenkinek lételem a szabadság az alkotáshoz. Persze lehet, h Heller szerint a plebsnek nem, és az értelmiségiek közül is csak az elitnek.

Google 2010.02.19. 17:17:09
@osborne:
"A Fideszben nagyon sok közepes tehetségű és tehetségtelen ember van. Nekik beszélt Orbán Viktor Kötcsén, azoknak, akik éhesen várják, hogy mikor kaphatnak egy nagy falatot, mikor lesznek ők íróknak, festőknek és iagzgatóknak kinevezve. Mert a kultúrpolitika azt jelenti, hogy ők mondják meg, ki lehet író és művész. Őket kell megnyugtatni, hogy megkapják majd a Széchenyi-díjat, a Kossuth-díjat és ők lesznek színházigazgatók."
Tegyük fel,hogy így van, levonva belőle a rosszindulatot, a lekezelő stílust. De vajon akkor is ilyen tisztán látja a helyzetet, amikor a libbalok vannak hatalmon?
Nem hallottam, hogy elmondták volna, előfordul, hogy nem a tehetségtől, hanem az oldalhoztartozástől függ a plecsni.
Vagy nem egyenletesen oszlik meg a tehetség? Minden odaátra szakadt?

Alfőmérnök 2010.02.19. 17:20:59
@Alfőmérnök: Meg aztán a ballib értelmiség legyen kurvabüszke arra, amit az eddigi szabadsága alatt alkotott.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.19. 17:28:56
@Google: @Alfőmérnök: @osborne: @Gabe2: nem értem miért veszik komolyan a nénit. Le kell tojni, ezek azt bírják a legkevésbé.
A honi bal szellemi muníciója már csak a náci-fasiszta-diktatúra veszély. Mindenről ez jut az eszükbe, és semmi más. Néha még egy kicsit a "ki honnan származik" hihetetlenül absztrakt és mély filozófiai kérdése.

tewton 2010.02.19. 17:36:25
Veres János vagyok.
Nem voltam Makaón decemberben.
Nem tudom, hol van Makaó.
Pontosítok. Ha nincs róla hivatalos papír, akkor nem jártam Makaón.
Nem tudom, hogy magánúton jártam-e Makaón, amíg nem láttam a fotót rólam.
A papírok szerint novemberben voltam a titkárnőmmel Kínában, de nem Makaón.
Lehet, hogy elkerülte a figyelmem, hogy Kínában vagyok?
index.hu/belfold/2010/02/19/veresnek_eszebe_jutott_miert_jart_kinaban_dobolyi_alexandraval/

elfelejtette 2010.02.19. 17:57:50
@tewton: O volna a szakertoi kormany Keleti Kapcsolatokert Felelos Kormanybiztosa? Igazi fonyeremeny, remelem, Orbanek megtartjak!
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 18:20:35
Bayer Zsóti mond meg (via Mandiner):
www.magyarhirlap.hu/velemeny/a_senkik.html
"Vagy: Kövér idézi Tóta W. agymenését a szavazatvásárlásokról – de mindez kimarad a „tudósításból”, s mindössze annyi kerül nyilvánosságra, hogy Kövér szavazatokat akar vásárolni."
Tudja valaki, mire hivatkozik itt Bayer ill. Kövér?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 18:23:37
Míg Bayer az Egyenlítő TV-n füstölög, a Barikad.hu sem tétlenkedik és ők is Kövért nyüstölik.
barikad.hu/node/47373
"Az unalmas előadást követően a közönség kérdései következtek, végre én is föltehettem kérdésemet.
Szépen, jó hangosan mutatkoztam be: „Üdvözlöm, Király András vagyok, a bar!kád munkatársa.” Néhány hallható sziszegés közepette az egész terem hátrafordult, felém. Elmondtam neki, hogy szerintem nem a baloldal megosztó politikája, hanem a Fidesz elmúlt 8 évi tétlensége vezetett a Jobbik megerősödéséhez. A moderátor ekkor igyekezett elvenni tőlem a szót, de nem hagytam magam. „Ha tették volna a dolgukat, lehet, hogy létre sem jön a párt” – folytattam. Elmondtam azt is neki, hogy a választók nem azért szavaztak rájuk, hogy kivonuljanak a parlamentből, hanem, hogy tegyék a dolgukat. Kövér ekkor már idegesen dobálta haját, egyre erőteljesebben tekergette kajla bajszát. Megkérdeztem azt is, miért menekültek el 2006. október 23-án a rendőrök támadása elől, és miért szavazták meg a titkosítási törvényt, illetve személyesen Kövér László miért nem tartózkodott a Parlamentben a szavazás idején?
Kövér erre már nagyon ideges lett, és nemes egyszerűséggel azt felelte:
„Nem válaszolok Önnek” – de nem hagytam magam, figyelmeztettem az általa sokszor emlegetett demokratikus játékszabályokra, de megint csak azt mondta: „Akkor sem válaszolok Önnek”. - Kérdésemre, hogy ugyan miért, azt a gúnyos választ kaptam, hogy „Mert titkosítva van.” A moderátor ekkor gyorsan átvette a szót, nehogy tovább égesse magát Kövér.
A fórum után legalább egy tucat ember jött oda hozzám, méltányolta bátorságomat, s fölháborítónak és érthetetlennek tartották, hogy képviselőjük nem válaszolt egy egyszerű és kulturált kérdésre. Többen annyira megdöbbentek, hogy biztosítottak: többet nem szavaznak a Fideszre.
Arra buzdítjuk kedves olvasóinkat, hogy minél többen menjünk el fideszes fórumokra, és tegyünk fel az előadóknak ilyen, és ehhez hasonló "kellemetlen" kérdéseket, hadd lássák meg a szavazóik, milyenek is ők valójában."

tewton 2010.02.19. 18:24:54
@Doomhammer:
alighanem az ifjúszoci gimnazisták felvételére
egyenlito.blog.hu/2010/02/18/kover_szavazatvasarlas#c8776198

tewton 2010.02.19. 18:28:14
@elfelejtette:
nekem felszíne alapján jobban bejön, mint Buday 'Feri elkapott ... amikor elájultam' Bernadette, vagy Vadai 'sötétségvezénylő tábornok' Ágnes, vagy Babaarcy E. De ez egy szexista szempont, és még nem láttam a nőt beszélni :)

elfelejtette 2010.02.19. 18:35:05
@tewton: En Veresrol irtam. O az, aki tarsadalmi munkaban vallal aldozatot az orszag keleti kapcsolataiert, mivel ezert nem kap javadalmazast!
bz249 2010.02.19. 18:37:46
@tewton: @elfelejtette: kiegyezhetunk abban, hogy Veres Janos nem egy vonzo no?
tewton 2010.02.19. 18:44:03
@bz249: konszenzus :)
de engem már Fletó megereszkedett, szögletes pofazacskói is taszítottak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 18:58:02
@tewton:
Ezt idézte Kövér.
w.blog.hu/2009/10/09/eszaki_feny_2
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/10/demokraciaszerelo.html
Sajnos hosszasan és nem tette bele minden mondatba, hogy ezt mondta a neoliberális publicista. Pedig sejthette volna, hogy rászállnak.
Mondjuk az egy kis meglepetés, hogy a Jobbik is rászállt a szocik mellett, de a Jobbiknak Kövér régóta a bögyében van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 19:00:54
Ibi megragadja a gyeplőt.
vg.hu/kozelet/politika/bokros-marad-es-a-tagsag-parlament-a-kuszob-alatt-306742
"„Az MDF a 24. órában van, már hónapokkal ezelőtt rendet kellett volna csinálni a pártban, és kizárni azokat, akik nem akarnak együttműködni” – mondta Kiszelly Zoltán . "
Ez a független értelmiségi ábrándozott tavaly a Fidesz Sztálingrádjáról tavaly.

osborne 2010.02.19. 19:08:58
@Doomhammer: Akarja tudni a poszterlány Gyöngyvér (22) miért konzervatív és miért szavaz az MDF-re?
Itt a videófal bal oszlopának ötödik videójában elmondja önnek:
mdf.hu/
tényleg. kész, végem. ennyi
(ps: innen lopták a cuki ötletet: www.conservatives.com/Get_involved/The_Conservative_Wall.aspx )

tewton 2010.02.19. 19:32:22
@osborne:
fáradhattak volna egy picit többet. nem hiszem, hogy a ködevő eltés bölcsészlányok közt nem tudtka volna olyanokat találni, akik csinosabbak. ebben az esetben a nepotizmust is megengedhetőnek gondoltam volna. áh.

Google 2010.02.19. 19:36:39
@Doomhammer:
Erre vigyázniuk kellene. Még soha nem jött be nekik a ballibek parafrazálása.
Vona nyugodtan porontybizniszezhet, Tótából merítve, de Mikola nem mondhatja el, hány ciklusra betonoznák be magukat a kettős állampolgárság megadása által - Eörsi nyomán.
A "panelproli" is a túloldalon született, a hülyeségeket kár átvenni.
Főleg, hogy van ezen az oldalon is, saját.

Google 2010.02.19. 19:52:57
@tewton:
Az "Egyenlítő tévé" nagyot csúsztatott.
Nem azt mondja Kövér, hogy másképp adják le, hanem azt, adják el a voksukat.
Ég és föld a különbség!
Feri és Klári, meg még egy páran, megint összeültek (vérszagra gyűl az éji vad), de minek?
És egyébként is: megérkezett a jobbik sereg!

Google 2010.02.19. 20:27:23
@Doomhammer:
Arra buzdítjuk kedves olvasóinkat..., hogy tegyék tönkre a Fidesz fórumait, mert ők is ezt teszik a mi Jobbik-gyűléseinkkel!
Óvoda.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 20:40:46
@Google:
"Még soha nem jött be nekik a ballibek parafrazálása."
Kövér megint ott rontja el, hogy azt hiszi, hogy a 60 fideszes nyugdíjas mellé nem jönnek el az éji vadak.

Tehetetlen Dodó 2010.02.19. 20:52:36
@Doomhammer: Nekem azt írták: jó úton haladsz.
Kár,hogy nem írták oda: ....és add nekünk a kopogtatócéduládat...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 20:58:01
@Tehetetlen Dodó:
Melyiket szúrta el?
Netán a "A válságból szerintem úgy lábalhatunk ki, ha..."
kérdésre azt válaszolta, hogy
"..végre lezárul a Gyurcsány-Bajnai korszak"
és nem a helyes választ:
"...mindenki áldozatot vállal a közös sikerért. Az ország talpra állításához a reformok kritikus tömegére van szükség."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 20:59:12
19000 forint az asztalon.
mszp.hu/belfold/bovebben/egyheti-nyugdijjal-felero-premium-
"Az idősek akár egyheti nyugdíjuknak megfelelő prémiumot is kézhez vehetnek az év végén, amennyiben marad a jelenlegi kormány által folytatott költségvetési politika - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten. "
Szoci szavazók, félnetek jó lesz.
"Az eseményen szintén részt vevő Lendvai Ildikó egyebek között arról beszélt, hogy a Fidesz és a Jobbik, bár nem azonos "hangszereléssel", de azt fogalmazza meg, hogy a szocialista párt szavazói másodrendű állampolgárok."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 21:01:30
@Tehetetlen Dodó:
Egyébként pedig nincs a kopogtatócédulákkal semmi baj.
mdf.hu/aktualis/mind/1/fideszesek_es_bunozok_ijesztettek_ra_az_mdf_szdsz_jeloltjeire
"Nagy Tamás, a Magyar Demokrata Fórum Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, a párt soproni országgyűlési képviselő-jelöltje ugyanakkor arról tájékoztatta STOP-ot, hogy néhány nap alatt, február 12-ére összegyűjtötte az induláshoz szükséges 750 ajánlószelvényét. Úgy érzi, azért sikerült neki ez ilyen gyorsan, mert a választókörzetében élők zöme méltányolta pártja eddigi önkormányzatokban végzett teljesítményét, és hitelesnek tartja a Bokros Lajos nevével és szaktudásával fémjelzett MDF-programot."
Mindezt dacára az ellenséges környezetnek!
"Fideszesek és bűnözők ijesztettek rá az MDF-SZDSZ jelöltjeire"

Google 2010.02.19. 21:03:58
@Tehetetlen Dodó:
Nekem is.
Csak azt nem tudom, vajon a brit, német stb. konzervatívok is akkor európai értelemben vettek, ha Orbánra szavaznak?

bz249 2010.02.19. 21:04:42
@Doomhammer: jó úton haladok... igaz több esetben nem találtam nekem tetsző választ és a három baromság közül a legkisebbet választottam
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 21:14:27
@bz249:
Maga egy reménytelen figura.
Fogadjunk, hogy erre a kérdésre:
"A korrupció megfékezése érdekében szerintem..."
ezt válaszolta:
"..nem lehet tenni semmit. Az állami korrupció nem tartható féken, egy új intézmény felállítása csak újabb kiadásokat és a korrupció egy újabb forrását jelentené."
Holott a helyes válasz ez:
"..hatékonyabb eszközökre van szükség. Egy politikától teljesen független, szakemberekből álló hivatal felállítására lenne szükség."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 21:16:05
Haha, most meg tökre államfüggő vagyok.
bz249 2010.02.19. 21:17:28
@Doomhammer: nem a harmadikat válaszoltam rá, hogy a GVH-nak, a Közbeszerzési döntőbizottságnak és a bíróságoknak tenniük kell a dolgokat ;)
A felsőoktatásnál nem találtam jó választ pl. úgyhogy a legkisebb rosszat választottam, hogy ha ezek a lehetőségek, akkor inkább maradjon minden így. Ha már szart akarunk csinálni, akkor a lehető legkevesebb munkát fektessünk bele.

Google 2010.02.19. 21:18:09
Uh, állítólag Gyurcsány begorombult. (Hír Tv)
Készül az ellenzéki létre, kígyót békát, demagógiát, radikalizmust készül bevetni majdan a Fidesz ellen.
Mint eddig - mondhatnánk.
Azt kívánja, hogy Orbán elátkozza napjait.
Egy igazi vérbeli demokrata! Európa-szerte mutatni kellene. Láncon.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.19. 21:19:49
I. Visszalép-e az MSZP a Fidesz javára?
"1, Állva hagyják a jelöltjüket, amivel nagy eséllyel a Jobbikot juttatják egyéni mandátumhoz. A „szélsőséges” vád ekkor visszahullhat az MSZP-re: a Fidesz úgy kampányolhat a két forduló között, hogy azt mondja, vagy az ő jelöltje nyer, vagy a szélsőséges Jobbiké, és lám az MSZP most tehetne is valamit a szélsőséges erők visszaszorításáért,..
2, Visszalépteti jelöltjét a Fidesz javára, ami sok szavazó szemében felérne egy árulással, ráadásul épp ezzel segítheti kétharmados hatalomhoz Orbán Viktort.
Csapdahelyzet, amire a szocialisták nem valószínű, hogy felkészültek, pedig az európai parlamenti választási adatok ismeretében nem kéne, hogy mindez váratlanul érje őket. 12 olyan választókerület is van, ahol az EP-választáson a Jobbik több szavazatot kapott, mint az MSZP..."
barikad.hu/node/47454

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.19. 21:21:09
II. Visszalép-e az MSZP a Fidesz javára?
"1, Állva hagyják a jelöltjüket, amivel nagy eséllyel a Jobbikot juttatják egyéni mandátumhoz. A „szélsőséges” vád ekkor visszahullhat az MSZP-re...
79nap.blog.hu/2010/02/19/visszalep_e_az_mszp_a_fidesz_javara

osborne 2010.02.19. 21:24:33
@Google: itt a link:
A volt pártelnök-miniszterelnök a szociális populizmus és a nemzeti radikalizmus eszközeit is felhasználná Orbán Viktor ellen, akit folyamatosan össztűz alatt akar tartani.
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=309780
A 'nemzeti radikalizmus' lenne a Jobbik?

Tehetetlen Dodó 2010.02.19. 21:26:19
@Doomhammer: @Google: @bz249:
Nohát, csak nem arra céloznak itten a kedves fórumrajongók, hogy a kérdések mintegy sorvezetőként terelgetik az óvatlan, de intelligens delikvenseket abba az irányba, hogy rendesen kitöltvén a tesztet hirtelen rádöbbenjenek, hoy szívük mélyén a madöf szavazói?!
Reggel be is megyek a fideszes irodába és visszakérem a kopogtatómat.

Tehetetlen Dodó 2010.02.19. 21:27:58
@Google: Ez a lánc, ez a leghőbb reményeim egyike.
Tehetetlen Dodó 2010.02.19. 21:31:47
@osborne: Azon töprengtem, hogy a váci fegyházból behallatszik-e a parlamentbe olyan intenzíven az átkozódás, hogy komolyan megzavarja Orbán Viktor parlamenti mindennapjait?
bz249 2010.02.19. 21:33:13
@Tehetetlen Dodó: nehéz dolog az élet a lakóság 75% Jobbik szavazó csak még nem tudja; 50%-a madöf szavazó, csak még nem tudja... még szerencse, hogy két szavazata van az embernek.
Még jobb lenne, ha három lenne, akkor otthon is megtehetném, amit az itteni önkormányzatin, hogy kettő a CDU-ra és egy az FDP-re (azt hiszem a városi tanácsba, de lehet, hogy a kerületibe).

Tehetetlen Dodó 2010.02.19. 21:42:58
@bz249: Melyik Bundeslandban nyomod?
(Mert az látom,hogy nem a bajoroknál).
(Mert az látom,hogy nem a bajoroknál).
bz249 2010.02.19. 21:45:17
@Tehetetlen Dodó: Észak-Rajna Vesztfália, de azért nem a gyönyörű Ruhr-vidék, hanem Münster.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.19. 21:46:29
@osborne: Én is belepillantottam az imént a tv -be, és pont ezt kaptam el. A felvételek megdöbbentőek voltak : ) a szöveg is. Viszont, a "nemzeti radikalizmusról" nem volt bemnne szó, arról Feri nem beszélt. Ez már csak a hírtv erőltetett túlzása lehet.
Ahogy elnéztem azt a férget egyébként, ahogy a nyugdíjas klubban agitál, majdnem elhánytam magam.

Tehetetlen Dodó 2010.02.19. 21:51:09
@bz249: Ott van egy szép régi dóm, igaz?
bz249 2010.02.19. 21:58:40
@Tehetetlen Dodó: van szép dómunk is, de igazából a vesztfáliai békéről,
www.schencksreisefuehrer.de/images/schlossbilder/landscape/gross/1005_1184854670_1.jpg
a 40-es években épített főutcáról (ebben némi amerikai együttműködés is volt, főleg a rombolás részében)
www.kolleteral.de/images/20090116192153_comp_img_0030.jpg
meg a polgári templom tornyáról lógó ketrecekről (ahova az anabaptista lázadók tetemét tették ki)
wapedia.mobi/thumb/162f14603/en/fixed/470/705/Muenster_Lamberti_Koerbe_6428.jpg
híres a város.

osborne 2010.02.19. 22:06:21
@Tehetetlen Dodó: Csak és kizárólag ilyen esetben nem fog az elmebeteg hetente akciózni.
@gloire: Szerinte az új Országgyűlésben az MSZP-nek gátlástalanul élnie kell majd a szociális populizmus és a nemzeti radikalizmus eszközeivel is.
mno.hu/portal/696143
teljes szöveg holnap várható

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.19. 22:10:29
@bz249: Nem is tudom, Heller Ági nem anabaptista véletlenül? Én nem tartom elképzelhetetlennek!
osborne 2010.02.19. 22:20:12
Ó merda. A baller Le Monde Pécsen járt
Nacionalizmus réme járja át a zországot!
hvg.hu/vilag/20100219_le_monde_jobboldal_magyarorszag

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.19. 22:23:31
@osborne: Kiváncsian várom a teljes szöveget. Ha tényleg ezt mondta, pisloghatnak a jobbikosok. Egyébként tényleg le kell fogni, elképesztően taszító, és veszélyes egy állat . )
tevevanegypupu 2010.02.19. 23:34:06
Most mar vegre kothetnenek vadalkut valakivel, aki hajlando elmondani mit tud Fletorol es bizonyitekai is vannak. Nem letezik, hogy nincs ilyen elvtars. Es aztan uj nevvel es uj cimmel kezdjen bekesebb egzisztenciat valahol.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.19. 23:47:56
@Google:
"Egyszer majd Gy.F. erről a nemzeti radikalizmusról is beszélni fog. Bővebben is."
A bíróság előtt? Kérdem reménykedve.

zoli29 2010.02.20. 00:10:16
@gloire:
Látom, ide is eljutott GyF "szociális populizmusának" és "nemzeti radikalizmusának" híre. Kíváncsi vagyok, hogy fog erre reagálni Bauer Tamás, Debreczeni, Bolgár, stb. :)
Amúgy meg nem értem, miért ilyesmikről beszél Gyurcsány a szoci szimpatizánsoknak; mintha ha majd nekik kellene szembenézniük Orbánnal a Parlamentben...
Ferinek - viccen kívül - komoly lelki és mentális problémái vannak, ez teljesen nyilvánvaló. A pártjának észre kellene ezt venni, és tenniük kéne valamit.

tewton 2010.02.20. 02:59:39
@osborne:
cuki franciák. kár, hogy az a szélsőjobb index leleplezte a piacszerzésüket.
"A lap kitér arra, hogy egy Pécs környéki régi bányavárosban - mint a rendszerváltás óta az országban más helyeken is - emlékmű emlékeztet az 1920-as Trianoni békeszerződés traumájára"
Loxony, telefonos segítséget kérek, melyik ez a régi város? csak nem Mecsekszabolcs? :)

elfelejtette 2010.02.20. 04:23:44
@osborne: A cikk meg hagyjan, de az a video... Ez a faszi tenyleg nem normalis.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.20. 05:37:06
@Doomhammer: Kövéren van is mit nyüstölni.
tevevanegypupu 2010.02.20. 08:48:40
Nem kell a Le Monde hulye ujsagirojaval torodni. Emlekszem egesz Franciaorszagban milyen nagy - es jogos - felhaborodas volt, mikor a Danone-t el akartak adni valami kulfoldi cegnek. Az "nemzeti, francia" vallalat, a franciake, mit kepzelnek..stb..nem is adtak el. A franciak viselkedese a volt gyarmataikon vagy a protektoratusanak teruleten is sokszor komolyan tenyerbemaszo, ellenszenves. Szoval meglehetosen buta nepseg. Nem is beszelve arrol, hogy Magyarorszag szetdarabolasat jo reszben nekik is kosznohetjuk.Nem kell ahhoz a Jobbikhoz tartozni, hogy Trianon emlekmuvet epitsenek akar minden magyar varosban. Szoval menjenek a viz ala szaradni. Ha valaki rasszista, nacionalista-soviniszta, akkor az a francia nep.
Akik kozul keveseknek van halovany gozuk arrol, merre talalhato Magyarorszag, es meglehetosen meglepodnek - neha meg hivatalokban is -hogy szinten az Europai Unio tagja. Na jol kiduhongtem magam..(:

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.20. 09:51:11
@Google: éppen ideje lenne témátváltania, mert a megmondóipar elégé leült, mondatni unalmas.
A Jobbik és Feri megmondásai egybeesnek majd, hisz mindkettő ugyanazt a Piaci Rést akarja kitölteni. Bár Páncélvonat Gábor előbb vette észre a Piac változását. Ha Feri is időben kapcsol, ma neki van árpádsávos gárdája, és vidáman verhetné a Fospumpát.
Az pedig igen szép perceket fog nekünk okozni, amikor mai rettegde európai demokratái próbálják átpozicionálni, átstrukturálni a megmondásaikat.

tevevanegypupu 2010.02.20. 10:11:54
Hm..lehet, hogy kivetel lennek ami erositi a szabalyt, de fiatalabb, eddig fideszre szavazo ismeroseim mind atmentek jobbikba, megpedig a jobbik radikalizmusa ami tetszik nekik. Az mszp-sek maradtak mszp-sek. Feri azt hiszem sajat teruleten akar tamadni, ezert emlegeti a nemzeti radikalizmust es populizmust, ami reszben a fidesz, reszben a jobbik sajatja. Es fuggetlenul attol, hogy nem normalis, kiiktathatatlan a szocialistak eletebol..Nala van a kulcs.
Tehetetlen Dodó 2010.02.20. 10:39:09
@osborne: Én személy szerint nagyon vágyom ezt az opciót.
Tehetetlen Dodó 2010.02.20. 11:14:39
@tevevanegypupu: Az egyik unokaöcsém a minap jobbikosból visszafideszesedett.
Pedig az apja (az öcsém) csak szép szóval győzte meg, mondván, hogy a Jobbik a maszop kreatúrája, a gyerek meg simán hitt neki.
Vannak még ilyen szófogadó gyerekek hehe.

tevevanegypupu 2010.02.20. 11:20:53
@Tehetetlen Dodó:
Hat sajnos tolem eleg messze laknak azok, akik egyszercsak hirtelen atvedlettek jobbikossa.Ugy tunik szukseguk van rendre, es feltamadt bennuk valami olyan "nemzeti" erzes ami szerintem inkabb delibabos-arvalanyhajas, es amit a jobbik nagyszeruen ad elo. A rohej az egeszben, hogy szdsz-eskent kezdtek, de valoban, nehanyan alapito tagok is voltak szinte tizeneveskent. Aztan jott a fidesz, most meg ez.

Tehetetlen Dodó 2010.02.20. 11:52:20
@tevevanegypupu: Itt fordítva volt. A gyerek előbb lett szép lassan fideszeseből jobbikos, főképp az edzőtermi haverjai hatására, (ezért is próbálkozott az apja szép szóval, mert erőből már nem menne, hehe), aztán hirtelen visszafideszesedett.
Na, lényeg, hogy így már egyedül mi, családilag viszünk tíz voksot a Fidesznek.
Ha összeadom a kicsit tágabb családot, falunkon kívül, az még plusz vagy 10 voks a Fideszre meg úgy 2-3 a Jobbikra.
Nem rossz arány.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.20. 12:27:10
@Tündér_Lala: korrekt elemzés . )
"LMP
Ez az amelyik hírdeti magát a neten, hogy ha ki akarsz próbálni valami újat, akkor hívjad fel. Csak a képen is ki van takarva a feje, azt a fasz se tudja hogy felmész hozzá akkor ki nyit ajtót. Állítólag beöntéstől kezdve kölcsönös franciáig mindent megcsinál 0-99 korig férfiaknak, nőknek, de ennél több nincs az adatlapján."

tevevanegypupu 2010.02.20. 12:28:34
@Tehetetlen Dodó:
Nalunk is a tobbseg a csaladban fidesz szavazo, de jottek mindenhonnet(:, szdsztol, mdf-tol. Azt hiszem nagyon sokan erzelembol szavaznak - kicsit talan mindenki - es nemigen ismerik a partok programjait.Egyebkent a fideszben - a programon kivul is - megtalalhatnak azt a nagy "nemzeti" osszefogasi szandekot is, ami annyira elragadtatja a fiatalokat a Jobbikban.
Nyilvan sokan lehetnek elso szavazok is, es ugy gondoljak, hogy ez a friss, radikalis es jelenleg nem megvesztegetheto tarsasag megfelelo
lesz. Talan jobb lesz, ha a Parlamenten belul politizalnak majd, ott megis van egy keret vagy hatar, amit nem lephetnek at. Az nagyon rossz lenne, ha valoban elszabadulnanak az utcai indulatok.

Google 2010.02.20. 12:53:42
-pörkölthöz mákos tésztát önteni akkor is merész ötlet, ha hirtelenjében nincs más a rezsón.
www.nol.hu/megmondok/tamase/20100220-szalad_a_konyha

Google 2010.02.20. 13:01:08
@tölgy:
Nem bontotta ki egészen, vagy én nem értem, ki váltson témát, és miért?
Ami pedig a két pártot illeti (MSZP-JOBBIK) mintha nem annyira a piaci rést, mint inkább a legnagyobb ellenzéki pártot céloznák meg. Ők bajuk.
Lassan már nem tudni, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. Az üzeneteikről nehéz lenne látatlanban eldönteni, kettejük közül melyik volt az elkövető.
Szép percek... Hát nem tudom.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.20. 13:25:31
@Google: természetesen a megmondó-szakiparosoknak kell majd témát váltaniuk Ferivel.
A Jobbik persze a Fideszt célozza, de nem a táborát, hanem az elárvult és dühos szoci szavazókat.
Feri is beszállni látszik e nemes küzdelembe. Mondhatjuk, Feri felfedezte a nemzeti szocializmust.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.20. 13:33:50
@Google: "Az üzeneteikről nehéz lenne látatlanban eldönteni, kettejük közül melyik volt az elkövető."
Ez tényleg így van. Én azt csinálom, hogy olvasok egy csomó politikai blogot, meg újságot is, és úgy azért valamennyire már érti az ember. De nem mindig . (
Itt van pl. ez: "Radikálisan felülvizsgáljuk az eddig folytatott államadósság-politikát, beleértve visszamenőleg a ’70-es évektől felvett
hitelek feltételeit is, a felelősök megnevezésével együtt. Ezzel együtt tárgyalásokat kezdeményezünk a törlesztés és vissza- fizetés feltételeinek újbóli meghatározása céljából, a növekedést lehetővé tevő könnyítésekkel, beleértve az adósság egy részének leírását is."
Ennyiből maga meg tudná mondani, hogy melyik párt üzije? Mert szerintem is képtelenség : (

tevevanegypupu 2010.02.20. 13:37:31
A duhos szoci szavazok az mszp-re szavaznak.Mert ugyan duhosek, de nem am a szocialistakra, hanem a fideszre. Ok a hibasak az elmult nyolc evert, foleg Orban termeszetesen. Olvasgassanak Nepszabadsag cikkek utan megjelent kommetarokat.Bar szombat delutanra remelem jobb szorakozast is talalnak.(:
osborne 2010.02.20. 13:51:53
A Veres-Dobolyi féle ásziai mézeshetek:
index.hu/belfold/2010/02/20/veres_mongoliaba_is_magaval_vitte_dobolyi_alexandrat/

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.20. 14:05:04
@gloire:
"Radikálisan felülvizsgáljuk az eddig folytatott államadósság-politikát, beleértve visszamenőleg a ’70-es évektől felvett
hitelek feltételeit is..."
Hogy megy egy ilyen felülvizsgálat? Kimutatják, hogy valamelyik 1974-ben felvett és mondjuk 1984-ig visszafizetett hitelnek "túl magas" volt a kamata és elkezdünk követelni 100 millió dollárt Japántól? Ez csak jobbikos üzenet lehet, rájuk jellemző ez az álomvilágban élés.

tevevanegypupu 2010.02.20. 15:01:39
@osborne:
Ugy tunik lebuktak Veresek. Csak ezt a csinos not nem ertem..

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.20. 15:02:29
@dzsucseharcos: Persze, sehogy, tipikus jobbikos blöff, de ettől még nem keverném össze a hitelből kigazálkodott 19 000 forintokkal . )
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.20. 15:05:34
@osborne: "További részletek a Magyar Nemzet szombati számában olvashatók."
Leszaladok újságért, egy kis türelmet kérek . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.20. 15:16:37
"Üljenek a fiúk ölébe a lányok!"
galeria.index.hu/belfold/2010/02/20/uj_jelolt_uj_program/?current_image_num=2&image_size=l

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.20. 15:26:32
@gloire: Szerintem blöff az egész. Ha tényleg érdekes lenne a Feri-beszéd, akkor a hírtv végtelenített szalagról adná egész nap.
tewton 2010.02.20. 15:31:55
élethalálharc reloaded.
Meseházy is feltette az életét valamire.
"Hozzátette: arra tette fel az életét, hogy beváltsa a rendszerváltás álmát, ettől függ gyermekei sorsa, jövője, ennél nem kell nagyobb motiváció. Megvan bennem az a bátorság, erő, ami ahhoz kell, hogy szakítsak a múlt hibáival – hangsúlyozta."
mno.hu/portal/696240
ha elbukja, azt persze nem lehet rajt behajtani

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.20. 15:38:28
Jelöltállítási verseny: Jobbik 90, MSZP 24, MDF 2, ÖP 1.
4 éve ugyanekkor (feb. 21) Hiller haver szerint 430 ezer cédulánál tartott az MSZP, más források szerint kb. 300 ezernél, vagyis az összes körzetben megvoltak már, csakhogy nemtelen, aljas és antidemokratikus módon még tovább is gyűjtögettek. Most, úgy tűnik, az efféle luxusgyűjtés szóba sem jön a szociknál, sőt, komoly feladatot jelent a cédulák összegyűjtése.
4 éve ugyanekkor a Fidesz gyűjtött a Munkáspártnak, az MSZP pedig az MDF-nek és a Centrumnak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.20. 15:47:59
@dzsucseharcos: Az: kamu. Elolvastam az összefoglalót, egy szó sincs benne nemzeti radikalizmusról . )
osborne 2010.02.20. 15:58:12
@gloire: a k. Dögkút manipulál?! (kösz az infót)
Veresékről jó a kép itt
hvg.hu/nagyitas/20100220_mesterhazy_attila_mszp_kampanynyito_nagyi

tewton 2010.02.20. 16:08:32
@osborne:
ó, én olyat szeretnék, ahol Jani az asszonnyal van.
vagy a titkárnővel.
nem egy ilyen kocsmaasztalos macsós képet ...
és ki lehet a néger elvtárs a 14. képen?
Kongó Obamája? :)

bz249 2010.02.20. 16:48:22
Az MDF jelenleg 2+2 jeloltet allitott eddig.
2006. februar 22-ig mar 6 elfogadott jeloltjuk volt februar 24-ig (kb. 2-3 nap mig ater a rendszeren a jelolt) tovabbi 14
2006-ban 154-ig jutottak a vegen, tobb olyan jelolttel, akit marc 20-an vettek nyilvantartasba (vagyis leadott annyit amennyi addig osszejott es atcsuszott).
Osszefoglalva: Szarban vannak! Muhahaha!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.20. 17:06:21
Mindig tudni szoktam, hogy a Hírolvasó miért linkeli a posztjainkat. Ezúttal azonban igen sokat kellett törnöm a fejemet, mire rájöttem, hogy miért rakták be a legújabbat (Jelenetek a „sötét középkorból”):
www.hirolvaso.com/category/konzervativ/
Maguk rájönnek? :>
www.hirolvaso.com/category/konzervativ/
Maguk rájönnek? :>
bz249 2010.02.20. 18:09:03
Ha van elhatarolodasugyi szakerto a kornyeken, akkor lenne egy kerdesem.
Az, hogy Veres Janos, Dobolyi Alexandraval tobb alkalommal kulfoldi magancelu utakon (igaz kozpenzbol, de ez mellekszal)jart ertelmezheto-e elhatarolodaskent Veres Janosne Szabo Evatol, a rasszista kijelenteseitol elhiresult Szabolcs-Szatmar Bereg megyei MSzP-s politikustol?

Leskelődő 2010.02.20. 18:41:06
@gloire: Maga szereti az extrém dolgokat, ezért merem ajánlani: www.noltv.hu/video/2345.html
De csak 1.18-tól 1.50-ig, a többi már mazochizmus lenne :)

Google 2010.02.20. 19:18:14
@Leskelődő:
Ez maradt meg:
Két és fél órával hosszabb volt az út Szabolcsból a túlsó országhatárig.
Térdig járták le a lábukat azok, akik szájjal jártak.

Leskelődő 2010.02.20. 19:38:18
@Google:
Jesszusom, Google, végignézte?! És most hogy van? :o)
:)
Hallotta, milyen vicces volt?
A templomba járás még önmagában nem tesz kereszténnyé, ahogy a garázsba mászkálás se változtat autóvá.
Ezt mondta.
Papírból! :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.20. 22:24:56
A New York Times szerint Feri felelős azért, mert Magyarország majdnem államcsődbe került. A választások megnyerése érdekében csinálta.
www.nytimes.com/2010/02/20/world/europe/20iht-hungary.html?pagewanted=2
"Mr. Bajnai’s predecessor, Ferenc Gyurcsany, began the process of fiscal restraint in 2006, but only modestly and only under pressure from the European Commission after Brussels noticed the spiraling budget deficit and the government’s loose monetary and fiscal policies.
Economists hold Mr. Gyurcsany responsible for the parlous state of Hungary’s finances, which spun out of control after the governing Socialists embarked on a big spending spree to win votes in the 2005 election. Mr. Gyurcsany later acknowledged that he had lied to voters about the true state of the Hungarian economy."

tewton 2010.02.20. 22:30:52
@Doomhammer:
"A New York Times szerint Feri felelős azért"
hihetetlen, hogy a fideszes hazugságok hova nem jutottak el!
a NYT vagy ostoba, és elhitte a vérfarkasos demagógiát, vagy
a NYT korrupt, és a vérfarkas megvette.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.20. 22:41:11
@tewton:
"vagy
a NYT korrupt, és a vérfarkas megvette. "
Nem kérdés, hova tűntek a BKV milliárdjai. A NYT korrumpálására kellett a pénz!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.20. 22:42:33
@tewton: Még hogy a vérfarkas fizetett? Egyszerűen megfenyegette őket.
Leskelődő 2010.02.20. 23:06:45
@tölgy: Rózsa-Flores Eduardo.
Előzmény itt:
mandiner.blog.hu/2010/02/15/uzi_aki_nem_az_mszp_re_az_a_fideszre_szavazott/fullcommentlist/1#c8716032

bz249 2010.02.20. 23:07:52
@tölgy: tölgy maga nem ismeri a leghíresebb bolíviai-horvát-magyar hármas állampolgárt?
tewton 2010.02.20. 23:10:40
@Doomhammer:
btw, a BKV milliárdjai ... vidéki forrásaim beszélik, hogy a metrópénzek Mesterházy Ernő szigligeti házaiba csordogáltak. Nagyon várom, mikor fogják megszellőztetni a dolgot, mert az Apró-villa elég szolid ügy ahhoz képest .)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.20. 23:16:15
@Leskelődő: @bz249: szánom-bánom.
De érdekes, mármint az RFE-Jobbik kapcsolat.
Nagyon sajnálom, hogy nem élek úgy 50-100 év múlva, akkor talán már egy csomó levéltár megnyitja a mai iratait.

Alfőmérnök 2010.02.20. 23:17:10
@tewton: M. Ernő Hajdú Szabinak is prodjúcere volt, alighanem oda is csurrant-cseppent valami. A film most Berlinben fut. Milyen lenne, ha ebből az ügyből nemzetközi botrány lenne? Mondjuk Berlinben, vagy Cannesban, 68 is onnan indult.
bz249 2010.02.20. 23:21:03
Egyébként továbbra is várom a szakértők véleményét, hogy akkor Veres János és Dobolyi Alexandra páros útjai azok a hivatalos elhatárolódásnak számítanak-e rasszista véleményeket megfogalmazó Veresné Szabó Évától?
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.20. 23:26:12
@bz249: a tirpákok korán halnak.
tewton 2010.02.20. 23:28:25
@Alfőmérnök:
egy 2007-es blog:
"Vállalkozói karrierjét a Bahia üzletlánc megalapításával indította, és egy ideig a Sziget.hu Kft társtulajdonosa is volt. (Demszky egyébként általában a Szigeten ünnepli születésnapját, ami augusztus 4-én van.)
Az üzletemberről tudni érdemes, hogy Mécs Imre veje, a családi kapcsolat a Future Clean nevű takarítócég megalapításában is közrejátszott. Ez a társaság arról híresült el, hogy az Orbán-kormány idején állítólag zsíros és gyakorlatilag felmondhatatlan megbízásokat kapott állami intézmények (Népstadion, tatai edzőtábor, Császár-Komjádi Uszoda, Hattyúház) takarítására."
"Rossznyelvek szerint a milliárdos vállalkozó szponzorálta Demszky legutóbbi kampányait, a főpolgár pedig ezt azzal hálálta meg, hogy Mesterházyt legfőbb személyes főtancásadójává avatta, egykori üzlettársait, bizalmi embereit pedig elhelyeztette a fővárosi közműcégek vezetésében."
fovaros.blogter.hu/197345/demszky_szurke_eminenciasa
a kerti pálmafa eléggé ismert vele kapcsolatban a helyiek közt is.
itt egy fővárosibb, publikusabb dolog
www.origo.hu/itthon/20080219-demszky-gabor-tanacsadoja-mesterhazy-erno-portreja.html?pIdx=2

tewton 2010.02.20. 23:30:02
@gloire: "Még hogy a vérfarkas fizetett?"
hát valahogy úgy gondoltam, hogy egy láda arannyal, ami a cikk publikálása után higannyá alakult. vagy ólommá :)

tewton 2010.02.20. 23:32:02
@bz249:
"Veres János és Dobolyi Alexandra páros útjai azok a hivatalos elhatárolódásnak számítanak-e rasszista véleményeket megfogalmazó Veresné Szabó Évától?"
a társadalmi igazságosság szerint mindenki vágyik az öregecskedő feleség helyett egy fiatalabbra. ezt illusztrálta :)

bz249 2010.02.20. 23:34:29
@tewton: akkor nem a rasszizmus miatt választott az öregecskedő feleség helyett egy fiatalabb titkárnőt?
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.20. 23:36:55
@bz249: fiatalít a Párt.
tewton 2010.02.20. 23:39:26
@bz249:
eszembe jutott megint valami Veressel kapcsolatban.
Konkrétan az, hogy milyen meghatóan jó apa volt, amikor ártatlan fiait valami büfés vagy mi megrágalmazta, holmi erőszakossággal meg talán védelmi pénzezéssel.
Veres Jani egy jó apa!
A titkárnő csak azért ment vele, mert Jani nem tud rendesen gépelni laptopon, és Alexandra meg igen. Semmi alapunk kaján feltételezésekre egy példás, munkaszerető apával szemben!

bz249 2010.02.20. 23:46:05
@tewton: azt mondja, hogy ha Veresné Szabó Éva is jól tudna gépelni, akkor nem határolódott volna el* tőle Veres János?
*Legalábbis néhány külföldi utazás erejéig.

tewton 2010.02.20. 23:56:52
@bz249:
ezek csakis kényszerű, fájdalmas távollétek lehettek a családi tűzhelytől, aholis János munkába fojtotta Éva utáni vágyódását.
Éva nem mehetett, mert a fiúkra kellett főznie otthon. Alexandrára meg nem lehetett rábízni a fiúkat, mert a két nő közül csak Alexandra tud gépelni.
Szóval ha Éva tudott volna gépelni, Alexandra bébisittelte volna a gyerekeket, és János Évával utazgatott volna.
A következő ciklusban a közösségért dolgozó, vagyis baloldali politikusfeleségeknek államilag finanszírozott OKJ-s gépíró tanfolyamokat tartunk, hogy az ilyen félreértéseket elkerülhessük.

bz249 2010.02.21. 00:03:32
@tewton: viszont ez azt jelenti, hogy Veres János továbbra is egy rasszistával él együtt!
tewton 2010.02.21. 00:25:36
@bz249:
a rasszizmus ugyanolyan szenvedélyesen irracionális dolog, mint a szerelem. Veres János egy szenvedélyes ember. Idáig az érzemei vezették, olykor el is vakitották.
ezért nem vette észre a kert alatt somfordáló ordas eszmét, ezért felejtette el, hogy volt-e kínában tavaly.

tevevanegypupu 2010.02.21. 00:39:52
@bz249:
Veres Janos szinesfemkereskedo csaladi eletet egy rasszistaval el. A rasszista egy szinesfemkereskedovel tolti mindennapjainak egy reszet. Kompenzalnak. Buntudat a negyzeten. Tokeletes kapcsolat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.21. 10:05:07
@tevevanegypupu: mer' a Veres Bika (Redbull) nem előítéletes.
Google 2010.02.21. 10:44:31
@Leskelődő:
Mint látja, hosszasan kellett rápihennem, de a napot mégis a Kínaiék anyagával kezdtem.( És amint várható volt, nem lettem tőle sem emeszpés, sem kínai.)
Mert, kedves barátaim, többféle embert látok ebben az országban, közöttük olyanokat is, akikre ez a nosztalgiázó styl hat.
Csak azt nem tudom, hogyan lehet ezt modernnek, progresszívnek nevezni?

Google 2010.02.21. 10:58:15
@tewton:
Mindig tudtam, hogy léha a vérfarkas, de hogy ennyire?
Mások aranyat szeretnének előállítani, ő meg átváltoztatja azt plumbbá, polóniummá, higannyá. Lázat akar mérni?

osborne 2010.02.21. 11:52:47
Az igazságharcos olvassa a kommentfolyamot?
www.fn.hu/belfold/20100221/gyurcsany_hozzak_nyilvanossagra_teljes/

osborne 2010.02.21. 12:07:59
A szabadságharcos pedig nem túl populáris
280 ajánlószelvény gyűlt össze Budaházy Györgynek
atv.hu/belfold/20100221_szegyen_cserbenhagytak_budahazyt_a_radikalisok_megdolt_a_mitosz

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.21. 12:12:07
@tölgy: "Nagyon sajnálom, hogy nem élek úgy 50-100 év múlva, akkor talán már egy csomó levéltár megnyitja a mai iratait."
Ötven év múltán az ilyen iratok általában már nem csak titkosságukat, hanem érdekességüket is elveszítik. Esetleg egy kevés múló bájuk marad.

osborne 2010.02.21. 12:13:47
@Doomhammer: Az NYT is bornírt hazugságot terjeszt. A Fidox pártsajtójáva süllyedtek, undorító.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.21. 12:17:48
@elGabor: a Lusithania elsüllyesztésével kapcsolatos iratok is eléggé érdekesek, bár eltelt azóta 90 év. A demokrácia működéséről azért 1-2 apróság ott kiderül.
tewton 2010.02.21. 12:29:17
@tölgy: lehet, hogy rossz helyen kereste. A Lizutánia papírjait kellett volna keresnie :)
Debreczeni is így nem találta meg Fletó pécsi működésének a nyomait a levéltárban :(

Google 2010.02.21. 12:32:09
@osborne:
...megígérte a toronyórát lánccal, és hogy nyolc évig szisztematikusan félrevezette a választókat.
Ha ezt nem GyF mondaná a Fideszről, azt hinném, rossz indulatú emberek terjesztik ezt az MSZP-SZDSZ koalícióról, arról a koalícióról,amelyik bevezette ide az ötéves adócsökkentési törvényt, tényleg rengeteg bio-nanopoliszt épített, melyeket tudjuk ki romboltatott le, illetve töröltetett el, és most van képe azt mondani, hogy itt 2006-tól megszorítások vannak.
Megáll a zóra a toronyban!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.21. 12:37:43
@osborne: Valóban azzá süllyedtek. Amerikában is érzik némelyek, hogy más szelek fújnak már, mint húsz éve.
Google 2010.02.21. 13:23:54
Hamarabb kellett volna, de jobb későn, mint soha:
www.nol.hu/velemeny/20100220-miert_nem_ezekrol_beszeltek_

osborne 2010.02.21. 14:42:37
@Google: 'Váltsuk le az ellenzéket!' Feri ilyennel is próbálkozna ha épp nem zárt osztályokon kéne titokban kampányolnia.
osborne 2010.02.21. 14:49:48
@Loxon: magát érdeklik az ilyenek, ha nem bocs
index.hu/kulfold/2010/02/21/netanjahu_rabolinthatott_a_dubaji_gyilkossagra/
(idevágó kis konteó: érdekelne, hogy vajon Haider-t is pár rövidital és a túllépett sebesség vitte-e Falco sorsára?)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.21. 15:15:41
@osborne: Ha nem mondják be a hangosba, akkor is biztos lehet benne az ember.
No igen, Falco
www.youtube.com/watch?v=OMrwcix41sY
No igen, Falco
www.youtube.com/watch?v=OMrwcix41sY
tewton 2010.02.21. 15:35:43
@osborne: juj.
marjai celebnő és a művészet ... ehhe ehhe
és azért ha már ilyen fotoművésznő, azért a márkajelzést letakarhatta volna a porszívón. ilyet kb. akárki tud fotózni. Veres János is.

osborne 2010.02.21. 15:45:38
@Loxon: haha jó ez a videó, Falco szuper
@tewton: Elképesztő borzalmak vannak még ex-Tasnádiné oldalán
Karafiáth a kádban
marjaijudit.com/blog/?page_id=166&album=13
Dávid Ibi a tűzben
marjaijudit.com/blog/wp-content/uploads/wppa/393.jpg
Réz András pillangó majd kaszás paraszt
marjaijudit.com/blog/?page_id=166&album=37
ésatöbbi:
marjaijudit.com/blog/?page_id=166

tewton 2010.02.21. 15:51:14
@osborne:
öhöhö.
nem akartam mondani, de a fejlécen marjai asszony (vagymi) önmaga is úgy néz ki, mint egy önmenedzselő pornócsillag-üzletasszony. és a fotói is BUTÁK. Rézandrás meg egyszerűen tájidegen.
biztos lehetne googlen találni egy olyan kartát, amit ezek a lefényképezettek együtt írtak alá :)

Google 2010.02.21. 17:40:57
@osborne:
A társadalmi ranglétrán az MSZP elnöknője alatt is bőven tartózkodnak ismert hölgyek.
És ebben tegnap még hajlamos lettem volna kételkedni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.21. 20:20:14
Lendvai Ildikó, Szólás Szabadsága, következőt bírta mondani: azért kell az 1 millió feletti jövedelmeket különösen megadóztatni, mert aki többet vesz ki a közösből, az tegyen többet is vissza a közösbe.
Vagyis a fizetés a közösből való kivétel.

Tehetetlen Dodó 2010.02.21. 20:22:29
@Doomhammer: Jaja, nehéz kiírtani a kommunizmus eszméjét az ember fejéből, még sűrű botoxozással is.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.21. 20:34:18
@Tehetetlen Dodó:
Hát ha valaki a tervgazdaságban szocializálódott, ahol a gazdaság teljes teljesítményét tervszerűen osztották szét központilag, annak logikus, hogy a fizetés a közösből való kivétel.

bz249 2010.02.21. 20:44:22
@Tehetetlen Dodó: @Doomhammer: egyébként könnyen lehet, hogy aki többet keres az többet vesz ki a közösből (nagyobb mértékben használja az állami infrastruktúrát)... csakhát nem ez szokott lenni a hagyományos ok a progresszív adózás mellett.
Hanem a magasabb "szupernettó"*.
*van valami hasonló cociológiai kategória? Nettó fizetés mínusz létminimum vagy valami hasonlóan meghatározott fogalomra gondolok. Szóval az a pénz, ami felett szabadon rendelkezik a páciens.

osborne 2010.02.21. 20:54:09
@tewton: Nem hír de ballibant körökben forgott-forog a legtöbbje. A fotósmadam aktuális férje Szabó-Stein Imre, volt RTL-s-ATV-s stb.
@Google: Azért kiváncsi lennék mit szólt Dobolyi kisasszony férje az egészhez. Itt még boldogságról vallott:
szdszxii.hu/_csg.htm

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.21. 21:34:45
@bz249:
"egyébként könnyen lehet, hogy aki többet keres az többet vesz ki a közösből "
Úgy érti, több állami szolgáltatást használ, például többet jár kórházba vagy több erőforrást von el az APEH-től, mert több adóellenőrt köt le?
Igaza lehet.

bz249 2010.02.21. 21:52:58
@Doomhammer: többet autózik autópályán, egyetemre küldi a buta kölkét és igen több adóellenőrt köt le.
Szóval ne ítéljük el Ildikó nénit anélkül, hogy részletesen megvizsgálnánk a kérdést. :)

bz249 2010.02.21. 22:26:14
Hanem egyre furcsább az intelligens független értelmiségiek, intelligens programmal rendelkező pártjainak (SZMDFSZ és LMP) nyígását hallgatni a kopogtatócédulákat letaroló Fidoxszal kapcsolatban. Eddig úgy hittem, hogy ezekre a pártokra öntudatos, intelligens, programolvasó, független értelmiségiek szoktak szavazni. Na de akkor, hogy csalja ki a populista Fidox a szavazóiktól a kopogtatókat? Nem értem én a világot. :D
tewton 2010.02.21. 22:32:56
@bz249:
Lehet Más a Politika ... a szómágia nem mindig működik. magyarul wishful thinkingnek mondják :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.21. 22:50:11
@bz249:
Autópályán lehet, hogy többet autózik, de az autópályák fenntartása nullszaldós, nemdebár? (fogalmam sincs, most mi a helyzet, de lévén elemi infrastruktúra, mint a vízvezeték, az üzemeltetésének nullszaldósnak kellene lennie).
Egyetemre küldi a kölkét, de pont a magas fizetésűeknek lenne jó, ha tandíjat kellene fizetni. Mivel akkor az ő kölke végezhetne egyetemet, a szegény kölke pedig nem - kisebb lenne a verseny a diplomás posztokért, ami egyébként a tandíj pártolóinak legfontosabb - bár gyakran rejtve maradt - érve.
A magas keresetűek pedig azt hiszem, bele tudnának egyezni abba, hogy kevesebbet foglalkozzanak velük az adóellenőrök. :-)
Az újraelosztás lényege az - a szocialisták programjának a kulcseleme, a párt létezésének fő oka, újra és újra feltámadásának garanciája - hogy a közösbe vannak, akik betesznek és vannak, akik kivesznek. Az igazságosságuk úgy kívánja meg, hogy a betevők minél többet tegyenek be és minél kevesebbet vegyenek ki. Következésképpen a többet betevők nem vehetnek ki többet (ami egyébként nem szociáldemokrata, hanem konzervatív, bismarckista szociálpolitika lenne).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.21. 22:53:21
@bz249:
"Hanem egyre furcsább az intelligens független értelmiségiek, intelligens programmal rendelkező pártjainak (SZMDFSZ és LMP) nyígását hallgatni a kopogtatócédulákat letaroló Fidoxszal kapcsolatban."
Pláne, mivel olyan párt, aminek esze is van, a választásra felkészülést névlisták összeállításával töltötte, hogy a kopogtatócédulát gyűjtő munkatársaik biztosra mehessenek és ne kelljen végigjárniuk egész lépcsőházakat.

bz249 2010.02.21. 22:59:21
@Doomhammer: semmi bajom a konzervatív szociálpolitikával.
De most jól esett trollkodni egy kicsit Lendvai elvtársnő mellett. :)

osborne 2010.02.21. 23:00:12
@Doomhammer: A Szólás Szabadsága és az ékezetek alapján fel kell tennem a kérdést: retteg már Mucsán???
bz249 2010.02.21. 23:03:41
@Doomhammer: a Fidesznél azt hiszem nem erről van szó. Ha olvasta a Wermer interjút a Heti Válaszban, akkor ott beszélt a lépegető stratégiáról, hogy mindig kérnek egy kis szívességet a választótól, aki ettől egyre inkább fidesznyik lesz.
Szóval a Fidesz "tarolása" mögött három fő célt látok:
- megerősíteni a saját szavazóik fideszességét, azzal, hogy még egyszer kinyilvánítják (elsősorban maguknak), hogy fideszesek
- erőt demonstrálni, 2.000.000 cetli beindíthatja a győzteshez húzást és elbizonytalaníthatja az ellenfeleket
- a nem tudja/nem válaszol szavazókat egy lépéssel közelebb tolni a Fideszhez, mert ha odaadta a cetlit, akkor az elméje racionalizálni fog és a választáson is beikszeli a Fideszt
bónusz: kevesebb nem tudja/nem válaszol szavazó marad a többieknek, ez mondjuk igaz... de a cédulagyűjtés a kis pártoknak nem erről szokott szólni

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.21. 23:07:01
@osborne:
"A Szólás Szabadsága és az ékezetek alapján fel kell tennem a kérdést: retteg már Mucsán???"
Már nem sokáig. :-) Hamarosan azonban etnikailag sajnálatosan kevésbé sokszínű Surrey-beli otthonomat etnikailag sajnálatosan kevésbé sokszínű budapesti otthonra cserélem (cigó szomszédaim nem számítanak etnikailag sokszínűnek, mivel az őseik nem tegnap vándoroltak be a harmadik világból). Mucsáról Mucsára. :-/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.21. 23:11:02
@bz249:
"De most jól esett trollkodni egy kicsit Lendvai elvtársnő mellett. :) "
Komolyra fordítva a szót: a progresszív adózás mellett kereszténydemokrata alapon is lehet érvelni (tegyen be többet, akinek jobbak a lehetőségei, pusztán a szolidaritás alapján). Lendvai elvtársnő azonban egy teljesen más eszmerendszert villantott. Azt a gondolkodást, ahol a termelt javakat beadják a közösbe és onnan a bölcsek kiosztják szükségletek és érdemek alapján, kommunizmusnak hívják.

bz249 2010.02.21. 23:18:59
@Doomhammer: a progresszív adózás mellett szerintem a legkorrektebb érvelés, hogy alacsony jövedelmi szinten a megélhetési költségek sokkal nagyobb hányadát teszik ki a jövedelemnek. Vagyis a ténylegesen szabadon felhasználható zsé sokkal kevesebb, mint azt a bruttó bér mutatja. Ezért alacsony jövedelmi szinten nem lehet annyit elvenni a polgártól.
Lendvai elvtársnő egyébként nem először bizonyította, hogy a lelke mélyén még mindig Lendvai elvtársnő.

bz249 2010.02.22. 00:21:39
@tölgy: szerintem helyes döntés, kell a pénz a cetlikre, úgyhogy csak ilyen árleszállított jelöltekre futotta. De az SzMDFSz amúgyis szereti a szezon végi kiárusításon 50% kedvezménnyel beszerezni a tagokat és a képviselőket.
Wildschwein 2010.02.22. 09:19:49
@bz249: Persze hogy lehet érvelni a progresszív adózás mellett konzervatív szemszögből is. Na de könyörgöm,
- már most is progresszív adózás van,aki többet keres, több adót fizet,
- én pl. jól keresek az átlaghoz képest, és a szocik szemében ennek alapján már burzsuj vagyok, de az adózásnál nekik az nem számít hogy öten élünk belőle,
- a magyar szja-kulcsok a legmagasabbak közés tartoznak az EU-ban, a régióban pedig egyértelmű csúcstartók, máshol ugyanekkora fizetésekre jóval kevesebb adót kell fizetni (akár a felét a miénknek). Máshol vajon hogy csinálják, hogy elég annyi adót beszedni?
Szóval Lendvai elvtársnő tényleg elmehet a sunyiba, mert ezzel az ígéretével a legselejtesebb néprétegek irigységére és rosszindulatára apellál.
A kopogtatók gyűjtésével kapcsolatban nekem csak egyetlen tapasztalatom volt, de az nem azt mutatta, hogy a Fidesz letarolja a piacot. Egy ismerősömmel beszéltem a napokban, a budai oldal agglomerációjában lakik, tipikus magyar középosztályi környezetben. Korábban Fidesz-aktivista volt, cédulákat is gyűjtött, de ezt most idő hiányában már nem csinálja, viszont azt mondta, hogy akik a környékükön a cédulákat gyűjtik, nem haladnak igazán jól. Pedig elvileg itt tarolni kellene.

bz249 2010.02.22. 09:33:24
@Wildschwein:
1.) Lendvai elvtarsno egy seggbuta elvtarsno.
2.) Adot kell csokkenteni
3.) Eleve szar helyen vannak a magyar savhatarok
4.) El kell felejteni ezt az idiota adojovairast alacsony jovedelem eseten. Ha mindenkeppen adomentes minimalbert akarnak (emellett is lehet ervelni), akkor kell egy nullaszazalekos sav (amelyik mindenkire ervenyes) es jonapot.

bz249 2010.02.22. 09:58:05
Es akkor a jeloltallitasrol, jelenlegi helyzet
Jobbik (96 elfogadott/120 leadta a cedulakat)
MSzP (28/49)
MDF (2/5)
Osszefogas Part (1/1)
Fidesz (0/1)
LMP (0/0)

osborne 2010.02.22. 11:47:37
@Doomhammer: jól gondolja meg, valódi diktatúra készül itthon.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=261590

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.22. 12:15:52
@tölgy: Ujjjujujj.
Nem gondolja, Tölgy, hogy ez már szándékos és megrendezett?

Google 2010.02.22. 13:12:39
"Magyarország állva maradt." BG
www.index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/22/milliardokat_vinne_ki_a_budzsebol_a_upc/
A cég szerint a helyszín választás oka az, hogy Luxemburgban van az európai műholdas televíziózás központja.
Eddig itt keresték?

Google 2010.02.22. 13:17:51
@tölgy:
Vajon gondolták-e az MDF-ben 1995-ben, hogy egyszer még Bokrost fogják futtatni? Vagy Bokros őket?
A változás szele minőségileg összefújta a függetleneket, magyarokat, és demokraták.

osborne 2010.02.22. 13:53:02
A Szerelő évértékelő helyett 'megmondott' a Jobbikról
Bajnai leszörnyezte a Jobbikot
index.hu/belfold/2010/valasztas/bajnai_orszagot_ertekel/bajnai_leszornyezte_a_jobbikot/
A Jobbik tönkreteszi Magyarországot
index.hu/belfold/2010/valasztas/bajnai_orszagot_ertekel/a_jobbik_tonkreteszi_magyarorszagot/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.22. 14:07:49
"Bajnai: Hasonló a hasonlónak örül. És amilyen meglepőnek tűnhet 2010 Magyarországán a mondat, olyan igaz: több a hasonlóság a Fideszben és az MSZP-ben, mint e kettő és a Jobbik között.
Igen: a hasonlóság az, hogy a Fidesz és az MSZP – akármennyire is „tűz és víz”, egyaránt demokraták gyülekezete. Pont. A szélsőjobb – és most a Jobbik politikai haszonélvezőiről, vezetői politikusairól és nem a támogatóiról beszélek – pedig nem elkötelezett demokraták gyülekezete. Pont...
...Demokrata és hazafi Orbán Viktor is, demokrata és hazafi Mesterházy Attila is. Lehet, hogy csak ennyi a közös nevező, de ez közös nevező – és ez elég lehet ahhoz, hogy Magyarország legyőzze a szélsőjobb veszélyt."
index.hu/belfold/2010/valasztas/bajnai_orszagot_ertekel/

osborne 2010.02.22. 14:07:57
@Loxon: EP-nek mostmár kínos a maszop, azért Hillertől a díjak fincsik voltak
bz249 2010.02.22. 14:09:52
@gloire: azert szep dolog volt a reszerol az MSzP-t demokratanak nevezni. Hamar a Patas szerint szelsosegesek.
Tündér_Lala 2010.02.22. 14:16:10
@gloire: Mindent bedobnak. Piszkos Fred a liBajnai megszeretgeti a fideszt az rosszab mint egy kés(gyöngyház nyelű) a hátba, ez már inkább ólmosbot.
bz249 2010.02.22. 14:16:14
Szelvenygyujtesi hirek
Jobbik 100/132 (a korzetek 75%-ban van mar jeloltjuk, mindenhol lesz teruleti listajuk)
MSzP 28/53
MDF 2/7 (a hetvegen eloretortek, a vegen meg sikerul a 20 teruleti lista :( )
Fidesz 0/2 (mit csinalt ez a ket arc, elfogyott a cedula a korzetbol??)
Osszefogas Part 1/1
Munkaspart 0/1
LMP 0/0 (nyilvan taktikai celu tulgyujtessel foglalkoznak)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.22. 14:17:10
@Doomhammer: A tegnap esti vitához: Svédország a szociális segélyeken élőknek kb. tíz százalékkal magasabb összeget utal, ha a delikvens nincs az országban. Amíg külföldön van, addig nem amortizálja az ország infrastruktúráját. Így aztán súlyosan lumpen/alkesz arcok töltik íel fél életüket ilyen-olyan szigeteken.
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.22. 14:20:29
index.hu/belfold/2010/valasztas/fideszes_mozgositok_alltak_at_a_jobbikhoz/
LOL az a kurva putyin, ezt is lepénzelte! :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.22. 14:30:46
@Grift: A kommunikációs igazgató:
"Aktívan 1998 óta politizálok. Részt vettem a Fidesz 2002-es kampányában. A vereség után barátaimmal létrehoztuk a Hír Tv-t, amire egy ideig büszkén tekintettem. Jelenleg az általam 20 éve alapított reklámügynökségben dolgozom. A Jobbikon belül a médiastáb munkájában veszek részt, emellett a józsefvárosi alapszervezet elnöke vagyok. Szabadidőmben a The Perfect Name zenekarban billentyűzöm."
jobbik.hu/rovatok/ep-lista/18_losonczy_pal

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.22. 14:38:23
@gloire:
nagyon jól tette a fidesz, hogy kihelyezte a radikálisait. most oroszoznak, emeszpéznek, így is kell, így taktikus, aztán ha lezajlik a szokásos ejrópai "widerstand, widerstand: haider, schüssel an die wand!" orrhangú ordítozás, létrehozzák a nemzeti megmentés kormányát. amit a tótoknak elnéz ejrópa, azt nekünk is el fogja. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.22. 15:52:27
Losonczy/Losó/Pál:
"Helló, sziasztok, a Reakcióra meg az Ufira én előfizető voltam..."
mandiner.blog.hu/2010/02/20/jobbik_underground

Google 2010.02.22. 16:03:08
@Grift:
Ahonnan jöttek, oda mentek vissza.
Egy-két információval gazdagabban.
Node, váljék egészségükre!
Iliescu-féle Nemzeti Megmentés Kormányára gondol?
Nagy siker volt az is.
Ausztria potenciálját ne hasonlítsa össze a mienkkel, még Szlovákia is más csoportban játszik már (mint mi).
Szegények vagyunk, de legalább szellemiekben ne legyünk azok!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.22. 16:12:02
@gloire: hogy folytatódik? Én nem találtam meg a kommentárok között.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.22. 16:29:29
@Loxon: Ezzel a mondattal (és arccal) kezdődik a videó . )
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.22. 16:38:46
@gloire: Tényleg, valahogy észre sem vettem, talán mert akkora zaj van.
elfelejtette 2010.02.22. 21:20:03
@osborne: Elkepeszto, hogy ezt tudtak kiizzadni az utolso parlamenti napra. Az MSZP stabil alapok utan kutatva egyre melyebbre as.
Téglagyári Megálló 2010.02.22. 21:33:28
Hölgyek, urak, láttátok a három független nőt felvonultató MDF óriásplakátot? Nem tudom, a magyar választók memóriája átível-e négy évet és érzékeny-e a filológiai finomságokra, de úgy érzem itt a szinglihordák megnyeréséről van szó.
Ha valaki nyomot fog és megtalálja a célcsoportnak rendezett választási gyűlést, szóljon, mert akkor feladom az elveimet!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.22. 22:04:58
@osborne: Szép, méltó lezárása a nyolc (húsz, hatvanöt) évnek.
bz249 2010.02.22. 22:07:45
@elfelejtette: @Loxon:
Ha Doom lennék, akkor linkelném a tirpákot. Mivel nem vagyok Doom, nem teszek így. :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.23. 12:18:26
@bz249: Nu, Molnár Oszkárnak igaza lesz?
www.yideotube.com/2010/02/pester-rebbe-teaching-hungarian-to.html

bz249 2010.02.23. 12:25:29
@Loxon: Oszival nem az antiszemitizmusa vagy a ciganyellenesege volt a baj. Hanem, hogy nem allt be a sorba. Ugyanaz, mint Madival. Aki a Fidesz tagjakent nyilvanul meg az ne menjen szembe a Fidesz allaspontjaval.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.23. 12:53:12
Ja, a gumikalapács még nincs meg, de egy rivotrilozó asszony ellen már eljárás van . )
hetivalasz.hu/itthon/fordulat-magzatkarosito-not-gyanusitanak-molnar-oszkar-ugyeben-26926/

tevevanegypupu 2010.02.23. 13:17:27
Na nem mintha nem sejtette volna ezt mindenki. Meg olyan meltosagos asszonyok is mint Veresne Szabo Eva.
Nem is ertheto, hogy akik annyira tagadtak azok, kinek az erdekeben? Mert hogy nem a ciganyok vedelmeben az biztos.

osborne 2010.02.23. 13:20:57
Köszi Szerelő! Medgyessy (nem, nem Gyurcsány) csődbe vitte a zországot, Bajnai viszont megszerelte. Hős Lajoshoz azért még nem ér fel.
"Aztán sajnos mellékesen csődbe vitte az országot – Bajnai viszont a csőd kezeléséből vette ki a részét."
w.blog.hu/2010/02/23/see_you_later_1
(a Mester hogyhogy nem került címplapra?)

osborne 2010.02.23. 13:42:25
Ezekkel a Political Capital, Capital Partners nevű 'cégekkel' csak a zűr van
index.hu/bulvar/2010/02/23/rendorsegi_akcio_a_bajcsy-zsilinszky_uton/
www.hirado.hu/Hirek/2010/02/22/13/Allamtitok_a_Political_Capital_es_az_NBH_kapcsolatarol.aspx

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.23. 13:46:24
@tevevanegypupu:
mit szól a hétköznapi nácizmus győri tombolásához?
index.hu/bulvar/2010/02/23/disznobelet_ontottek_roma_hivok_autoira/
viszont szorgalmas, adófizető tagjaik nagy adófelajánlók! :)
209.85.135.132/search?q=cache:RKUlI5KGonwJ:www.mno.hu/portal/689439+sekina+egy+sz%C3%A1zal%C3%A9k&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.23. 14:09:26
@osborne: Nem kifejezetten a Political és a Capital a ludas, hanem a duruzsolóan semmitmondó Futuretrade, Trade Line, Omninvest, Investrade és hasonlók is. Ezek megjegyezhetetlen, generikus, kifejezetten emlékezetből kihullásra dizájnolt cégnevek.
tevevanegypupu 2010.02.23. 14:40:22
@Grift:
Tudja - amelett, hogy eleg ocsmany dolognak tartom - az az erzesem, hogy ez valasz volt valamire. Gyorben ugyanis leteznek ciganymaffia csoportok, es leteznek ettol a tenytol baromira felidegesedett proletar polgarok.Robbano keverek, csodalom, hogy meg osszecsapas kaszaval-kapaval nem tortent.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.23. 16:50:35
@osborne:
Azon röhögök, hogy minden szoci megmondóember hogy rácuppant a centrális pártrendszerre, például Árpi is, de Lendvai Ildi is nagyon rajta van.
Pedig az az ember, aki legutoljára sikerrel épített centrális pártrendszert, ünnepelt körükben.
www.newsweek.com/id/233416
"In the process, what Blair got right as a politician has been lost. By modernizing the Labour Party, he not only built a successful electoral machine but also marginalized both the left and the right in British politics, carving out a new broad center over which future elections would be fought—including the one that must be held within the next four months, when Blair's clumsy successor, Gordon Brown, faces likely defeat at the hands of David Cameron's Conservatives."
Egyébként Nagy-Britanniában addig mondogatták, hogy íme Cameron, az új miniszterelnök, amíg most úgy áll a helyzet, hogy nagy esély van döntetlenre, "hung parliament"-re (olyan parlamentre, ahol a egyetlen pártnak sincs többsége.

bz249 2010.02.23. 16:52:39
@Doomhammer: "Egyébként Nagy-Britanniában addig mondogatták, hogy íme Cameron, az új miniszterelnök, amíg most úgy áll a helyzet, hogy nagy esély van döntetlenre, "hung parliament"-re (olyan parlamentre, ahol a egyetlen pártnak sincs többsége."
A LibDem melyik oldal melle allhat oda inkabb? Vagy a koalicios kormany ismeretlen fogalom brit foldon?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.23. 17:09:43
@bz249:
"A LibDem melyik oldal melle allhat oda inkabb? "
A fene se tudja, még sose voltak döntéshelyzetben. Ők amúgy renegád munkáspártiak eredetileg. Egyes munkáspárti körökben árulónak tekintik őket, mivel a '80-as években megosztották a baloldali szavazótábort, ezzel elősegítették a toryk uralmát. Hogy ez így van-e, azt nem tudom, de mindenesetre hallottam már egy párszor ezt a véleményt.
Cameron Új Konzervatívjaihoz ugyanúgy passzolnak, mint a New Labour maradványaihoz.
Nagyon érdekel egyébként a 2010-es brit választás. Gordon Brown a 2006-os Feri-receptet játszotta el (12% a hiány idén). Akárcsak 2006-ban a Fidesz, a toryk se tudják ezt az elképesztő hiányt sikeresen felhasználni a kampányukban. Viszont a helyzet is más, a Labour eszetlen költekezése nem eredményezett életszínvonal-növekedést, most éppen a British Airways sztrájkol, tavaly 6%-kal csökkentek a bérek. Azt még nem érzik az emberek, milyen lett volna, ha Brown nem szórja szét azt a sok pénzt, mégsincs szó azonban 30%-os reálbérnövekedésről, mint Feri esetében.
Érdekes menet lesz.

bz249 2010.02.23. 17:13:13
@Doomhammer: ugy latszik az emberek nem fogekonyak a makroszamokra. Ami mondjuk nem eppen jo hir, mert az egyensulytalansagnak mindig ara van.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.23. 18:15:15
nol.hu/belfold/gyurcsany__a_szelsojobb_mocska_fertozi_az_egesz_jobboldalt
Már értem, Gyurcsány miért járt (és miért Gyurcsány járt) Bibinél, meg a Herzliya Konferencián.

Tehetetlen Dodó 2010.02.23. 18:23:04
@Loxon: Bevizelek menten.
Ez az alak üptre tud sírni, legyen az holokauszt-múzeum, vagy vonatbaleset.

bz249 2010.02.23. 18:36:54
Kozben ujra el a valasztas.hu
A helyzet:
Jobbik 125/147 (mar csak a korzetek 1/6-a hibadzik nekik)
MSzP 50/71
MDF 5/9 (ha Ibi igaz mondott es a jeloltjeik harmada mara meglesz, akkor nagy a gaz)
Fidesz 3/4
Osszefogas Part 1/1
Munkaspart 1/1
ezen felul 3 fuggetlen

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.23. 18:56:19
Estére egy kis szalámit?
nol.hu/archivum/_o_a_szelsojobb_embere_a_fideszben_
"Az MSZP azt követeli, hogy a fideszes Cser-Palkovics András 24 órán belül mondjon le parlamenti mandátumáról, mert nincs helye a közéletben. A Fidesz helyettes szóvivője a parlament utolsó ülésnapján azt mondta Keller Lászlónak, "az az igaz, hogy te börtönbe kerülsz".
...
Nyakó István azt mondta: szélsőjobbos politikai hátország, börtönnel való fenyegetés, patkányozás. Ez Cser-Palkovics András utóbbi időszakának termése, úgy tűnik, "ő a szélsőjobb embere a Fideszben" - fogalmazott a szocialista politikus. Nyakó István szerint a másik szabadságának vagy testi épségének fenyegetése nem lehet része egy demokrata eszköztárának, mert aki így beszél az előbb-utóbb így is cselekszik. Szavai szerint az ilyen ember nem demokrata, és így nincs keresnivalója a törvényhozásban és a hatalom közelében."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.23. 19:04:06
És hogy legyen egy korszerű oktatáspolitikus is: Aáry-Tamás Lajos, aki "tíz éve vezeti az Európában egyedülálló Oktatási Jogok Biztosának Hivatalát". Európában sajnos nem egyedülálló vélemények következnek, amelyek kis- és nagykorúak nyugalmának megzavarására alkalmasak.
nol.hu/archivum/20100223-az_iskola_a_bosszu_terepeve_is_valhat
"– A pedagógusok gyakran panaszkodnak, hogy csak kötelességeik vannak, a diákoknak meg csak jogaik. Eszközteleneknek érzik magukat velük szemben.
– Az oktatás közszolgáltatás, amit az állam köteles biztosítani. A végrehajtói a tanárok, ők tehát a kötelezettek. A szülők és a diákok pedig igénybe veszik a szolgáltatást – nekik vannak jogaik. Az egészségügy is közszolgáltatás: ott sem az orvosok jogairól szokás beszélni, hanem a betegek jogairól. Ez a kályha, amihez mindig vissza kell térni, ha oktatási konfliktusról van szó. Természetesen a pedagógusok nem jognélküliek, hiszen állampolgárok, munkavállalók, és a diákoknak is vannak kötelezettségeik, például a tankötelezettség, de az alapképlet nem változik.
– De mit tehet a pedagógus, ha például rátámad a diák vagy a szülő?
– Gyakori kérés, hogy gyűjtsük össze azokat a jogszabályokat, amelyek a tanároknak eszközt adnak a konfliktusos helyzetek kezelésére. De ezek az eszközök nem a jogszabályokban vannak, hanem a pedagógia tarsolyában."
A kérdésre. A kérdésre válaszoljon, kedves Tamás

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.23. 19:07:25
@elGabor: ideje lenne létrehozni a Tettrekész Pedagógusok Szakszervezetét. :>
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.23. 20:23:37
@bz249:
"ugy latszik az emberek nem fogekonyak a makroszamokra. "
Nem, az emberek általában megértik, hogy mi mivel jár. Ha azonban az a kérdés, hogy vajon holnap legyen rossz vagy holnapután még rosszabb, akkor általában a holnapután még rosszabbat választják. Túlélni a holnapot kell, holnaputánig pedig minden megváltozhat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.23. 20:25:06
@Loxon:
"Mint az e-kormányfő írja: „Magyarország történelmi tragédiája, hogy egyaránt keserű tapasztalatokat szerezhetett a nemzeti szocialista (hungarista) és a kommunista rendszerek embertelenségeiről."
Ez az e-kormányfő olyan, mint az e-kormányzat? Ha blogol, akkor e-kormányfő.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.23. 20:33:43
@elGabor:
"– Gyakori kérés, hogy gyűjtsük össze azokat a jogszabályokat, amelyek a tanároknak eszközt adnak a konfliktusos helyzetek kezelésére. De ezek az eszközök nem a jogszabályokban vannak, hanem a pedagógia tarsolyában."
Már válaszolt a kérdésre, elGabor. Kevesebb, mint egy éve.
www.nol.hu/archivum/archiv-491625
"Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok miniszteri biztosa kiemelve, hogy az oktatás közügy, közpolitikai kérdés, kifejtette: az iskolai erőszak túlmutat az iskolán. Olyan társadalmi jelenség, amely nem pedagógiai probléma. Az erőszak iskolai keretek között csak pedagógiai módszerekkel nem kezelhető, aki ezt megpróbálja - tapasztalatai szerint - biztos kudarcra van ítélve."
Na most akkor az erőszakot pedagógiai eszközökkel kell kezelni vagy úgy nem is lehet?

Tehetetlen Dodó 2010.02.23. 20:43:18
@bz249: Na látod. Peter 252 is megmondta, hogy a madöf leveri a fideszt.
Tehetetlen Dodó 2010.02.23. 20:45:11
@elGabor: Cserpalkó nagyot nőtt a szememben.
bz249 2010.02.23. 21:03:20
@Doomhammer: azért csak szokás Britanniában is megtakarítani vagy befektetni! Vagy nem? Zabáljunk fel mindent még ma?
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.23. 21:35:42
@bz249:
"azért csak szokás Britanniában is megtakarítani vagy befektetni!"
Szélesebb az a réteg, ami nem az újraelosztásból él. Mondhatni polgárosodottabb a társadalom, bár ez nem marxista társadalomfejlődés elmaradása miatt van, hanem egyszerűen nem jutottak el a szocializmusig (pedig keményen próbálkoztak vele, amíg Thatcher fel nem számolta).
Minthogy szélesebb az a réteg, aminek számítanak a megtakarításai (minimum a háza ára, amit elmaradott módon tulajdonolnak és nem bérelnek, egész életen át fizetik, aztán nyugdíjas korukban felélik), azt legalábbis könnyebben megértik, mit is költ most valójában a brit állam.
Viszont jó széles az a réteg is, ami az államból él. Vehetjük mindjárt egész Észak-Angliát (Lancashire, Yorkshire, Cumbria és a barátaik) meg régebben a skótokat (az ő apanázsukat eléggé megkurtították mostanában, lényegében az olajjövedelmeket kapták vissza a brit államon keresztül, de az olaj most fogyóban van).
Kemény csata lesz.

bz249 2010.02.23. 21:48:03
@Doomhammer: tulajdonolják a házukat? Tényleg elmaradott népség (és amennyire húgom elmondásából tudom, nem is olyan menők ám azok a házak). Amúgy komolyan hány havi bérletbe kerül egy ház? Gondolom a gyep miatt akarják birtokolni. :)
Egyébként érdekes ez a térkép
ukpollingreport.co.uk/blog/advanced-swingometer-map
Akár Magyarország is lehetne, csak a brit Miskolc egy kicsit nagyobb.

picur3ka 2010.02.23. 22:04:27
@bz249:
A haz tulajdonlas egy igen uj jelenseg itten, ami a tomegeket erinti, s meg is rekedt nagyon a valsag kapcsan. Thacher benyomatta, s aztan kudarc lett belole. Konszolidalodtak az arak valamelyest, de a nepek nem tudnak megengedni maguknak hazvasalast.
Nincs hagyomanya a koalicios kormanynak, ami egy oreg valtopart rendszerben eleg ertheto is. A meglepetes inkabb, hogy a libek ott vannak mint harmadik ero evek ota.
Egyebkent, sok politikaban felnott britnek nincs illuzioja: van harom centrum part, nincs mibol valasztani. So there.

osborne 2010.02.23. 22:52:35
@Doomhammer: @bz249: Jelen állás szerint a Libdem lesz a királycsináló. Ha nem lesz semmiféle koala és a Toryk nyernek kis előnnyel akkor fél év után lehet új választás is, hogy Cameron megerősítse a többségét. A TP mottó természetesen ott is él.
osborne 2010.02.23. 22:54:09
drukkolok, hogy legyen székházfoglalás-dulakodás-lövöldözés etc
Drasztikusat lépnek az SZDSZ-ellenes MDF-esek
index.hu/belfold/2010/valasztas/nincs_beke_az_mdf-ben/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.23. 23:01:43
@bz249:
"Tényleg elmaradott népség (és amennyire húgom elmondásából tudom, nem is olyan menők ám azok a házak)."
newstaging.spectator.widearea.co.uk/the-magazine/features/5766128/part_4/the-property-bubble-is-waiting-to-burst.thtml
"All the same, I cannot help feeling that there is something unhealthy in our willingness to spend the greater part of our lives toiling to become the owners of houses which are not in the slightest bit remarkable.
...
That was one of the most depressing things about looking for a house: so much money had been spent in order to make most of them look identical to each other."
De ez mellékes. Egy mezei angol a vagyonát a házában tartja, nem a bankban (nincs pénze ahhoz, hogy háza is legyen, meg bankbetéte is). Tehát egyszerűen muszáj, hogy az ingatlanárak felfele menjenek, különben nincs öregkori hajókázás a Karib-tengeren. A legegyszerűbb módja a növekvő ingatlanáraknak a bevándorlás, ami állandó keresletnövekedést okoz.
"Akár Magyarország is lehetne, csak a brit Miskolc egy kicsit nagyobb. "
Glasglow, Newcastle, Liverpool, Lancashire, Leeds, Dél-Wales. A mai napig katasztrófasújtotta területek, amióta a '70-es években a brit ipar hosszas halódás után végleg összeomlott.
Azóta új van helyette, szolgáltatásalapú gazdaság. Mivel az ipari termeléshez egyre kevesebb ember kell.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.23. 23:07:34
@osborne:
És ha a renegád MDF-esek is gyűjtenének ajánlócetlit, aztán megzsarolnák az Ibolyt, hogy megegyezik velük vagy különben ...
A Fesz Van című örökbecsűben van egy jelenet, amikor a Hit Gyülekezete nem hajlandó odaadni az SZDSZ-nek az összegyűjtött ajánlószelvényeket, amellyel veszélybe kerül az SZDSZ indulása a választáson.

bz249 2010.02.23. 23:15:19
@Doomhammer: "A legegyszerűbb módja a növekvő ingatlanáraknak a bevándorlás, ami állandó keresletnövekedést okoz."
Mondjuk szerintem a jelenlegi 383 fő/km2 angliai népsűrűséget sem természetes szaporulattal (jelenleg éppen ez a jelentősebb) sem bevándorlással nem egészséges növelni. De ez csak a magánvéleményem.
"De ez mellékes. Egy mezei angol a vagyonát a házában tartja, nem a bankban (nincs pénze ahhoz, hogy háza is legyen, meg bankbetéte is)."
Egészségükre, én jobban szeretem a likvid megtakarításokat. Körúti házakat ugyan még nem sodort a szél, de ellenben bombáztak már le őket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.23. 23:36:10
@bz249:
"Körúti házakat ugyan még nem sodort a szél, de ellenben bombáztak már le őket. "
Likvid megtakarítás alatt aranyat ért? Vigyázzon, az nehéz lehet.
Bankbetétre vagy részvényre nyilván nem gondolt, az csak egy darab papír (ill. ma már annyi se).

picur3ka 2010.02.23. 23:43:24
@bz249:
Nagyon nagy a nepsuruseg, ahogy mondja. Sok angol egyetert Onnel. Semmi fiatal vagy barmi eloszor vasarlo reteg nem tud megengedni hazvasarlast maganak jelenleg sem. Pont.
Itten inkabb elviszi az arviz a hazakat, amiket ujonnan az arterbe apitettetek, mer nincs hova mar.

bz249 2010.02.23. 23:45:39
@Doomhammer: a Likvid megtakarítás folyadék... alkohol :)
Valójában euro bankbetét, eurokötvény meg ilyenek. Ha már az euro se ér semmit, akkor tök mindegy van. Olyankor nem hinném, hogy lenne értelmes vagyontárgy... már egy Leopard 2A6M-en és a hozzávaló lőszeren, pótalkatrészen és üzemanyagon túl.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 08:56:29
A córesz témává teszi a segély-csalást?
www.mno.hu/portal/696895
És jellemzően cigányokoz kapcsolják.
news.ronatvan.com/2009/08/25/entire-town-in-romania-gypsies-not-whites-lives-off-uk-social-benefit-fraud/
Az a vicces, hogy a jóléti államokban külön forróvonalakat tartanak fenn, ahol ezeket az eseteket be lehet jelenteni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.24. 09:32:23
@Doomhammer: "Azóta új van helyette, szolgáltatásalapú gazdaság. Mivel az ipari termeléshez egyre kevesebb ember kell."
A szolgáltatásalapú gazdaság nagy varázslata az, hogy nem csak általában igényel kevesebb embert, hanem jelentős különbség van a fogyasztói szolgáltatások és az üzleti szolgáltatások (különösen a legmenőbb banking, "kreatív iparágak" és hasonlók) között; a posztindusztriális csodákat igazán csak az utóbbi generálja, míg a kisbolt-fodrász-műkörmös vonal foglalkoztatást ugyan teremt, de nagyobb növekedést nem. A szolgáltatások magas aránya mást jelent egy fővárosban és mást rajtuk kívül; itt gazdagság, ott lecsúszás (magyar sorrend: Budapest [Pest megye nélkül], Baranya, Hajdú-Bihar, Csongrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod; a legvégén Komárom-Esztergom). Közép-Európában ez még jobban igaz, mint nyugatabbra.
Az üzleti szolgáltatásoknak ráadásul van egy olyan nyavalyás tulajdonsága, hogy a nagyvárosokban, főleg világvárosokban koncentrálódnak, és már a Budapest-féle porfészkekbe is csak az aljuk jut. Az IT valamennyire kilóg ebből a körből, kicsit talán demokratikusabb/demokratizálhatóbb az eloszlása. Kicsit.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.24. 09:35:57
@bz249: Boldogult dédanyám csakis a Horthy ezüst ötpengősben hitt, a forintot múló szeszélynek és kommunista trükknek tekintette. Meg kell mondjam, neki volt igaza.
A legmenőbb és krízishelyzet esetén leghasznosabb likvid befektetés egyébként a tank, azzal bármilyen más jószág megszerezhető.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 10:43:04
@tölgy: Ez a Ciprus valami ballib managerparadicsom? Már a H1N1-üzlet környékén is onnan jöttek a hírek.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 10:58:59
@Loxon: az ILO-n szerintem a ciprusi off-shore alapításról lehetett egy kurzus, így most a haladár technokratáink csak ezt a módszert és helyszínt ismerik.
bz249 2010.02.24. 11:01:36
@Loxon: valamibol a ciprusiaknak is meg kell elnie, dolgozni meg gusztustalan es megterhelo. Mindenki jol jart, nem?
osborne 2010.02.24. 11:02:21
nocsak-nocsak mekkora 'csúsztatás':
190 millió az NBH-tól a Political Capitalnak
mandiner.hu/cikk/190_millio_az_nbh-tol_a_political_capitalnak

osborne 2010.02.24. 11:12:33
@tölgy: Van még a sukoró ügy is, előbb- utóbb a védőréteget elhagyó Szerelőnek is be kell fáradnia majd párszor a bíróságra.
osborne 2010.02.24. 11:25:42
loller:
This video is no longer available due to a copyright claim by MDF - Magyar Demokrata Fórum (Hungarian Democratic Forum).
mandiner.hu/cikk/az_mdf_cenzurazza_a_youtube-ot

bz249 2010.02.24. 11:55:45
fasza :(
epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/4-24022010-AP/EN/4-24022010-AP-EN.PDF
Az ipari rendelesallomany 8%-kal esett vissza decemberben az elozo havihoz kepest

Google 2010.02.24. 12:23:25
@bz249:
Azért atomreaktorba is befektethetünk, bár a fene hitte volna:
www.hetivalasz.hu/itthon/kiderult-uj-atomreaktort-epitunk-27441/

bz249 2010.02.24. 12:25:04
@Google: kis beruhazas kis mutyi, nagy beruhazas nagy mutyi... jo lenne, ha nem igy lenne, de ennek ellenere igy lesz.
osborne 2010.02.24. 12:42:32
@tölgy: Sőt, ha kellett besegített Lady DI újraválasztásában is. Kizárólag a szabad verseny nevében.
Somogyi urat hogyhogy nem hívta még meg az Ügyészség egy kis kibeszélőshowra?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.24. 12:49:24
A kovetkezo kormanynak meg kell szoritania.
www.businessweek.com/news/2010-02-24/hungary-to-overshoot-budget-deficit-targets-central-bank-says.html
" Feb. 24 (Bloomberg) -- Hungary, which froze parts of its budget reserves to meet an International Monetary Fund-approved deficit target, will miss its goal this year and in 2011 without additional measures, the central bank said.
The shortfall will probably be 4.2 percent of gross domestic product this year, compared with the government’s target of 3.8 percent, the Magyar Nemzeti Bank in Budapest said in a report today. The gap may be 4 percent if all reserves are retained. The gap next year may swell to 4.3 percent, instead of the government’s 2.8 percent target."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.24. 12:55:00
@elGabor:
"míg a kisbolt-fodrász-műkörmös vonal foglalkoztatást ugyan teremt, de nagyobb növekedést nem. "
Ebben a pillanatban a novekedes nem kerdes. Az a kerdes, ha egy 4000 fos mobiltelefongyar kiszolgal egy fel kontinenst, akkor mi a fenet csinaljon a maradek 400 millio.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.24. 12:58:09
@osborne:
"Gréczyék már szervezik a tüntiket. "
Tuntiket? Sztrajkokat!
news.bbc.co.uk/1/hi/world/europe/8533240.stm

osborne 2010.02.24. 12:58:39
szegény ELTE
Információink szerint meglepetten figyeli az ELTE felső vezetése, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium Draskovics Tibort készül kinevezni a Gazdasági Tanács (GT) tagjának. Úgy tudjuk, Hiller István – az ELTE egykori oktatója, ma miniszter – szeretne gesztust gyakorolni Draskovics Tibornak.
zipp.hu/belfold/2010/02/24/draskovics_uj_munkahelyre_igyekszik

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 12:59:55
@osborne: az NBH beleszólna a belpolitikai életbe? ne má!
@Doomhammer: a link inkább román, mint BNP.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 13:02:02
@osborne: nem arról volt szó, hogy kapkodnak utána a magángazdaságban?
Gabe2 2010.02.24. 13:13:24
@osborne: Mé? Volt már ott Hős Laja is GT vezető. (Egy időben azzal, hogy igazgatta a CEU-t...)
bz249 2010.02.24. 13:22:15
@Doomhammer: "Ebben a pillanatban a novekedes nem kerdes. Az a kerdes, ha egy 4000 fos mobiltelefongyar kiszolgal egy fel kontinenst, akkor mi a fenet csinaljon a maradek 400 millio."
Varjon ezt a kerdest konnyu lenne megoldani
en.wikipedia.org/wiki/Tittytainment
A gyakorlatban azonban kiderult, hogy a segelyezeses dolog egy csomo feszultseget szul, tehat megis valami ertelmes latszo tevekenyseget kellene gyakoroltatni a neppel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.24. 13:28:59
@bz249:
"tehat megis valami ertelmes latszo tevekenyseget kellene gyakoroltatni a neppel. "
Meg aztan ne feledje, hogy az ember ront, vagy javit, de nem henyel. Ha javitani nem tud, rombolni kezd.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.24. 13:29:42
@bz249:
Meg aztan ne feledje, hogy az ember ront, vagy javit, de nem henyel. Ha javitani nem tud, rombolni kezd.
Meg aztan ne feledje, hogy az ember ront, vagy javit, de nem henyel. Ha javitani nem tud, rombolni kezd.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.24. 13:31:46
@tölgy:
Ehhez kepest tulsagosan erdekli oket, mi van az UK-ban.
news.ronatvan.com/2009/07/14/pc-madness-in-britain-is-to-recruit-more-gypsies-and-islamic-terrorists-in-the-uk-police/

bz249 2010.02.24. 13:31:56
@Doomhammer: Itt bukott meg a tittytainment szep elkepzelese. Pedig okos dolognak tunik, meg raadasul micsoda elme talalta ki. :)
bz249 2010.02.24. 14:09:55
Es mivel ma meg nem volt: jeloltallitasi infok:
Jobbik 127/152
MSzP 54/83
MDF 6/14 (idoaranyosan annyira nem is allnak rosszul, kerdes milyen harjara kepesek innen... ugyanis negy eve 50 jeloltet az utolso 5 napban allitottak)
Fidesz 3/5
Osszefogas Part 1/1
Munkaspart 0/1
Internetes Demokracia: ez eleg zagyva, elvileg 0/2

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.24. 14:21:37
Micsoda blamazs! Egy technikai hiba miatt nem erzekelik az emberek a valsagkezeles jotetemenyeit.
mszp.hu/belfold/bovebben/lehet-hogy-csak-egy-alairason-mulik-hogy-tobb-maradjon-a-boritekban
"Tóbiás József az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának helyettes vezetője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2009. június 1-étől és 2010. január 1-étől megváltoztak az adózási szabályok.
Az adócsökkentés 10-ből 9 embernek jár, és ehhez gyakran csak egy tollvonás hiányzik. Figyelmeztetünk ezért mindenkit: érdeklődjön munkahelyén az adójóváírás "ütemezéséről".
Ha valakinek járna az adócsökkentés, mégsincs több pénz a hóvégi borítékjában, nem az ő "készülékében van a hiba". Csupán az éves megállapítást kell havi elszámolásra "állítani", így lehet elkerülni a kvázi rossz ütemezést.
Az adócsökkentés miatti többletjövedelem amúgy semmiképp sem veszhet, legfeljebb későbbre tolódhat: jövőre az is megkapja, aki most nem a havi elszámolás szerint rendelkezett az adójóváírásról, hanem éves elszámolás szerint adózik. Mindenki megkapja a jogos jussát - ezt garantálja a "valóban végrehajtott" adócsökkentések pártja, az MSZP - fogalmazott Tóbiás."

osborne 2010.02.24. 15:48:38
@tölgy: Már alkalmazza a 'Piac'...
www.mfor.hu/cikkek/Uj_cegtarsak_a_PricewaterhouseCoopers_nel.html
...de gondolom jól jönne még egy kis állami mogyi és kis befolyás is.

tevevanegypupu 2010.02.24. 15:58:26
Kuncze elvtars dorzsolheti a tenyeret, ezt akarta, eppen ezt. Megelhetesi bunozes, rasszizmus-fasizmus? Nesze neked Eszak-Magyarorszag. Es ugy tunk lassan kiderul, hogy a jobbik egy egyedulallo part, sem a fidesz sem az mszp nem tamogatja titokban, egyetlen szovetsegesuk a magyar valasztopolgarok akik felnek, gyulolnek, revansra vagynak..?!?
osborne 2010.02.24. 15:59:52
@Gabe2: oké de Drazsé mégsem egy Hős mint a Lajos. Bár régi jó barátok az biztos:
www.tozsdesztori.hu/images/stories/merfoldkovek-a-BET-eleteben/MATIF-szerzodes-alairasa-Rotyis-Prauwadel-Daboudet-Bokros-Draskovics-Tibor.jpg

Google 2010.02.24. 16:03:38
Jobbik szemmel a gazdaságról:
www.mfor.hu/cikkek/Jobbik___nem_akarunk_beledogleni_az_IMF_hitelbe_.html
"A Jobbik nem szeretne beszállni ebbe."
Nyugdíjak ügye nem témájuk.

elfelejtette 2010.02.24. 16:30:43
@osborne: Remelem a Fidesz mar gondolkodik a Corvinus es az ELTE baloldaliatlanitasanak modszerein, rajuk ferne egy kis veratomlesztes.
zoli29 2010.02.24. 16:54:07
Ha a BKV-botrány már kezdene ellaposodni, akkor most jön a HM-ügy. Csak hogy az MSZP-nek legyen mivel foglalkoznia kampányidőszakban. :)
"Ügyészség: példátlan súlyú vesztegetés a HM cégénél"
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=310445

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.24. 17:10:53
@Google:
Hat az jogos, hogy nem akarnak beledogleni az IMF-hitelbe, ami 2011 es 2014 kozott evi 500 milliard extra terhet jelent majd a koltsegvetesen. Valami alternativ javaslatuk van?
Nincs.

bz249 2010.02.24. 17:17:40
@Doomhammer: Az a szep ebben az IMF-hitel dologban, hogy igy is negativ a koltsegvetes egyenlege. Vagyis tovabbra is a kulfold finanszirozza az orszagot.
Szoval megtagadhatjuk az IMF-hitel fizeteset, csak akkor meg nagyobb megszoritast kell eszkozolni. :(

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 17:19:54
@elfelejtette: nem lehet hozzájuk nyúlni. De eléggé szar mindkettő már.
Sokkal inkább minőségi alternatívát kéne felépíteni - ezt tette a CEU.

picur3ka 2010.02.24. 17:32:28
@bz249:
'ugyanis negy eve 50 jeloltet az utolso 5 napban allitottak'
Valoszinuleg kaptak a cetliket akkor, nem? Vagy csak taktikaztak, s meglepo csapast mertek az utolso pillanatban?

osborne 2010.02.24. 17:32:59
@zoli29: akkor mostmá' nem magánvélemény a Gengszterszervezet. Szekeresnek volt egy hete, hogy pontosítja védekezését.
bz249 2010.02.24. 17:37:07
@picur3ka/beleallos kampany: szerintem a valasztok rajottek, hogy kell az MDF a parlamentbe ;)
Hogy ezek a szocialista valasztok voltak-e az egy masik kerdes. :)

osborne 2010.02.24. 17:44:31
Paul Lendvai megdöbben de kénytelen elismerni: Ausztria és Svájc is nácul.
"Az osztrák és svájci példák bizonyítják, hogy a jóléti állam és a magas életszínvonal sem biztosítékok az idegengyűlölet és a rasszizmus feléledése ellen. Talán egy európai ország sem tett oly sokat a menekültekért, mint a kis semleges Ausztria. 1956 óta nemcsak majdnem 200 000 magyar menekültet fogadott be, hanem a csehek és szlovákok, lengyelek és albánok tízezreit is. Úgy számítják, hogy 1,4 millió osztráknak van úgynevezett „migrációs“ hátttere. Ennek ellenére az idegengyűlölő Szabadságpárt (FPÖ) nagy előretörésre, több mint 20 százalékra számít az idei bécsi helyhatósági választáson. Míg Magyarországon a szélsőjobb az ún. cigánybűnözést teszi agitációjának központi témájává, addig az osztrák FPÖ a moszlimok, s a „fekete” menedékjogra pályázó legális és gyakran illegális menekültek ellen támad teljes erővel. A világ számára megdöbbentő svájci népszavazás a minaretek építésének betiltásáért ugyancsak bizonyíték arra, hogy a jólét nem zárja ki az idegengyűlöletet még egy olyan országban sem ahol a lakosság 22 százaléka idegenekből áll s ezekből minden negyedik moszlim."
nol.hu/archivum/20100224-ki_kit_gyulol_nyugat-_es_kelet-europaban_

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.24. 17:52:44
@osborne:
Paul Lendvai nem olvassa Fekete Gyulát. Ő már a nyolcvanas években írogatott arról, hogy a "kultúrák összeölelkezésének" fojtogatás lesz a vége.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 17:57:21
@osborne: ha jól értem, ez most még nem a gengszterszervezet ügye. Az a mhei vagy mi.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 18:00:02
@osborne: az mekkora lesz, amikor a sarija alapján fogják majd Lendvai ügyeit intézni Bécsben, az adót arab betűs nyomtatványon kell majd bevallania, mer' hogy multikulti, és ő toleráns.
zoli29 2010.02.24. 18:01:41
@tölgy:
Jól érted. A "gengszterszervezettel" pont az volt a szóvivő úr baja, hogy nyugdíjas ex-katonák dolgoznak benne, ezért a Katonai Ügyészség nem tudott velük mit kezdeni.

osborne 2010.02.24. 18:06:08
@tölgy: á igen, bocs. ez valóban egy másik maffia-like ügy a HM-nél.
Sólyom meg mit kérdezősködik??!
www.mno.hu/portal/696756
Sólyom meg mit kérdezősködik??!
www.mno.hu/portal/696756
tevevanegypupu 2010.02.24. 18:16:45
Paul Lendvainak ezuttal igaza van, mar abban a tekintetben, hogy az osztrakok egy resze nem nagyon orul a bevandorloknak. Elkepesztoen sok muzulmant - noket, gyerekeket, ferfiakat - lehet latni Becsben ejjel es nappal. Egeszen meglepo, mennyien vannak.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.24. 18:18:00
Tiszta kezek.
nol.hu/mozaik/keszthelyi_ingatlancsalas__mar_a_jobbik-vezeto_edesanyja_is_orizetben
"Az MTI információja szerint Sz. Irént annak a nyomozásnak a kapcsán vették őrizetbe, amelynek során a Zala Megyei Bíróság - egy hónappal ezelőtt - előzetes letartóztatásba helyezte ingatlanok forgalmazásával és értékbecslésével foglalkozó fiát és annak társát, több millió forint értékre elkövetett csalás gyanúja miatt. A feltételezések szerint az ügyvédnő készítette azokat az adás-vételi szerződéseket, amelyekkel a gyanúsítottak a valós érték többszörösét meghaladó összegű hitelt vettek fel alacsony értékű ingatlanokra.
A jogásznő fia, S. Szilárd a keszthelyi önkormányzat városfejlesztési bizottságának tagja volt, továbbá a Jobbik keszthelyi elnökeként is tevékenykedett. Az ingatlanforgalmazással összefüggő tevékenysége kapcsán bűnsegédként elkövetett csalás gyanúja miatt indult ellene és vele együtt öt gyanúsított ellen büntetőeljárás."

elfelejtette 2010.02.24. 20:06:51
@zoli29: Nem lesz meg a 4/5 :(
osborne 2010.02.24. 20:14:32
Heller néni a Hős Lajos baráti körben kampányolt:
Heller Ágnes rámutatott: vannak jelei annak, hogy a liberalizmus válságba került Magyarországon, például az, hogy szétesett az SZDSZ. De olyanok is akadtak, akik gondoskodtak arról, hogy a liberalizmus Magyarországon az ördög képében jelenjen meg.
A filozófus szerint ezért az emberek egészen mást értenek a liberalizmus alatt, mint amit az valójában jelent. Sokan nem értik például az emberi jogokat, vagy a hatalom megosztását. Ehelyett valami nemzetellenes, a nemzettől idegen testnek gondolják, annak ellenére, hogy Magyarország virágzása a XIX. század második felében a nemzeti liberalizmus korszakához köthető.
Heller Ágnes, aki a Bokros Lajos Baráti Kör rendezvényén tartott előadást, az MDF-et konzervatív liberális pártnak tartja, de mint mondta, erről a legjobb megkérdezni magát a szervezetet.
inforadio.hu/hir/belfold/hir-335620

bz249 2010.02.24. 20:17:24
@elfelejtette: pedig már bíztam benne, hogy nem kell a Jobbikot megnyerni egy Szlovákia elleni hadüzenethez. :)
Egyébként az ezüstéremért folytatott harc élesedik. :D

osborne 2010.02.24. 20:26:43
@bz249: Súlyosodik igen. Közben MA beismer és Ferit kritizálja (gagyin)
Felelőssége van az MSZP-nek a Jobbik megerősödésében - mondta Mesterházy Attila
mti.hu/cikk/461923/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.24. 20:28:11
@osborne: "...a jólét nem zárja ki az idegengyűlöletet még egy olyan országban sem ahol a lakosság 22 százaléka idegenekből áll..."
Jé.. milyen furcsa. Hiszen az ember azt várná, hogy ott lesz erős idegengyűlölet, ahol kevés idegen van. Hát nem logikus?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 21:03:28
@zoli29: a mi környékünkön is vitatkoznak a népek a politikáról. Hogy most akkor a fidox vagy a jobbik legyen?
tewton 2010.02.24. 21:25:50
@osborne: "A filozófus szerint ezért az emberek egészen mást értenek a liberalizmus alatt, mint amit az valójában jelent. ... Ehelyett valami nemzetellenes, a nemzettől idegen testnek gondolják, annak ellenére, hogy Magyarország virágzása a XIX. század második felében a nemzeti liberalizmus korszakához köthető."
Remelem, fogom tole meg hallani azt is, hogy az emberek mast ertenek szocializmus alatt, mint amit a szo jelent, tovabba hogy Mo helyreallasa a 2. vh utan es kulturalis viragzasa a szocializmusnak koszonheto.
igeny szerint behelyettesitheto valtozok tovabba: "klerikalis reakcio" es "Horthy/korszak"

bz249 2010.02.24. 21:29:22
@tölgy: hát szar lehet most MSzP-snek lenni, a nyugati szövetségesek vagy az oroszok előtt tegyék le a fegyvert. :)
Egyébként egészségére mindenkinek. Március 19-én azt hiszem sör helyett veszek egy pezsit, mert az MDF szelvénygyűjtési eredményét is le kék reagálni. :D

osborne 2010.02.24. 21:40:50
kényszerzubbonyért kiállt:
Egy, az őszödi beszédet firtató kérdésre úgy reagált a volt kormányfő, hogy a beszédet a hazaszeretet vezette. „Egy baj volt vele: nem volt elég bátor.” Ami a kiszivárogtatást illeti: „valakik elárultak, ha tudnám, kik, elmondanám. De merítsenek erőt az őszödi beszédből. Végül mindig a jók győznek, és mi vagyunk a jobbak”, mondta végezetül.
nol.hu/belfold/_a_fidesz_a_kaosz_apostola__-_gyurcsany_ujra_kozonseg_elott

elfelejtette 2010.02.24. 22:18:42
@bz249: "Egyébként az ezüstéremért folytatott harc élesedik. :D "
Igen, hatarozottan. Sot, szerintem folytatodik bent a Hazban, hisz oszre is ossze kell hozni valamit. Azert oszinten remelem, nem lesz nalunk MSZP - Jobbik koalicios szlovak modellre lehetoseg kesobb sem.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.24. 22:43:23
@Google: de azt mondta, most bukott le . )
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.24. 23:08:33
@osborne: „amit 2006-ban csináltunk, a legprogresszívabb törekvés volt. Mert a polgári modernizáció célja húzódott meg mögötte. A legpolgáribb politikát a 2006 utáni, általam vezetett kurzus csinálta.”
Nekem az a gyanúm ez a Feri a Tirpákot olvasgatja, csak nem érti.

bz249 2010.02.25. 10:19:25
Mivel elsullyedtunk a jeloltallaitasrol
Jobbik 134/155
MSzP 64/92
MDF 9/16 (egesz jol haladnak :( )
Fidesz 4/11
Internetes Demokracia 0/3
Osszefogas part 1/1
Munkaspart 0/1
Fuggetlen jeloltek 3/4
Jobbik 134/155
MSzP 64/92
MDF 9/16 (egesz jol haladnak :( )
Fidesz 4/11
Internetes Demokracia 0/3
Osszefogas part 1/1
Munkaspart 0/1
Fuggetlen jeloltek 3/4
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 10:28:18
Skociaban megharomszorozodott a majrak elofordulasa az elmult 15 evben. Csak Europa egyik legszegenyebb orszagaban rosszabb a helyzet.
www.timesonline.co.uk/tol/news/uk/scotland/article7038644.ece
"The number of Scots with chronic liver disease — which is associated with binge-drinking — has almost trebled in the past 15 years, giving the nation the second-highest rate in Europe.
...
The rise comes at a time when many other European countries have experienced falling rates of the disease. Only Hungary, one of the poorest nations in the EU, has higher rates than Scotland."

osborne 2010.02.25. 10:37:15
@tölgy: Nem lehet, hogy titokban a KGB írja a Pojáca szövegeit?
@Doomhammer: Mindig eszembe jut ilyenkor a megválaszolhatatlan kérdés: direkt vagy nemdirekt építették le nagyon az országot maszop-szadeszék?

bz249 2010.02.25. 10:39:47
@osborne: nem feltetlen kell tobbet belelatni a kadari kontraszelekcional es a melysotetsegnel. Ezek ennyit tudnak.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 10:44:24
@osborne:
"Mindig eszembe jut ilyenkor a megválaszolhatatlan kérdés: direkt vagy nemdirekt építették le nagyon az országot maszop-szadeszék?"
Alapitvanyt akartak, modernizacios ugrast. Megmondta Bajnai. Meg ezenfelul nyugatos polgarosulast is akartak, ami egy homalyosan megfogalmazott utopia.
Pont, mint a kommunistak.
Amikor pedig kozpontilag vezerelt modernizacios ugras van, akkor lehet igazan lopni. Ezt nyilvan a gyakorlatiasabban gondolkodo szocik fel is ismertek. Megvolt tehat a bazis: kodevo utopistak es hidegfeju uzletemberek szovetsege. Mint mindig az elmult 60 evben.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.25. 10:45:30
@elfelejtette: "Azert oszinten remelem, nem lesz nalunk MSZP - Jobbik koalicios szlovak modellre lehetoseg kesobb sem."
Vigyázz, vigyázz, ha csak nem vagy nagyon jó párbajtőrben:
"A Jobbik elnöke kizárta, hogy koalícióra lépnek a Fidesszel. Kijelentette: aki az MSZP-vel való koalícióról kérdezi, az egy párbajt kockáztat."
hetivalasz.hu/itthon/ettol-retteg-vona-gabor-27489/

bz249 2010.02.25. 10:59:26
@gloire: mi van, ha a Pancelvonat pisztolyparbajt szeretne? Akkor hiaba a jo torvivo kepesseg.
@Doomhammer: a Bajnai, Gyurcsany vonalat a kodevokhoz vagy a hidegfeju uzletemberekhez sorolja?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 11:03:32
Delegaciok vagy hidfoglalok? A valasztas a tietek.
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100224-orban-a-nemzetkozi-csucstalalkozo-miatti-dugorol.html
"Orbán a nemzetközi csúcstalálkozó miatt kialakult fővárosi közlekedési dugóról azt írta: "Blokád alatt Budapest. 1 óra 30 perces új csúcsot futottam a Cinege utcától a Parlamentig. Pedig kívülről súroltam a KRESZ határait. Azért mindennek van határa. Néhány delegáció érkezése miatt nem szabad megbénítani egy kétmilliós várost. Abcúg!"
Az MSZP szóvivője közleményében erre reagálva azt írta: nem néhány delegáció miatt vannak a forgalomkorlátozások Budapesten, hanem azért, mert Európa egyik legrangosabb diplomáciai eseményét tartják a magyar fővárosban.
Nyakó szerint Orbán is volt már miniszterelnök, így tudhatja, hogy az ilyen diplomáciai események Európa- és világszerte hasonló kényelmetlenségekkel járnak. "Orbán Viktornak egyetlen szava sem volt akkor, amikor a szélsőjobbos hídfoglalók valóban egy egész várost bénítottak meg" - írta a szóvivő."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 11:05:18
@bz249:
Gyurcsanyt nehez eldonteni. Kivulrol Feri ideologikus futesu kodevonek latszik. Bajnai talan az uzletember vonalhoz tartozik.

Alfőmérnök 2010.02.25. 11:22:17
Ma bedobtak a postaládámba egy "Itt az idő!" c. kis füzetecskét. Kicsit egyszerű, kicsit demagóg, de a nép nyelvén szól. Egyre inkább úgy gondolom, hogy azokat a borzalmas plakátokat nem önmagukban kell értékelni, hanem egy sorozat első elemeként. Remélem, hogy így van, és valójában csak egy előzőeknél jobban felépített kampánystratégia részei.
picur3ka 2010.02.25. 11:38:28
Belehuzott az MDF:' három nap alatt ezer cédulát gyűjtött.'
index.hu/belfold/2010/valasztas/lemond_mentelmi_jogarol_a_soproni_mdf-es_jelolt/

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.02.25. 11:48:16
@Alfőmérnök:
Amilyen szörnyű volt az első, 3d-s óriásplakát és citylight, annyira rendben van az egyéni jelöltek szórólapjainak megjelenése.

Google 2010.02.25. 11:50:51
@gloire:
Miért volt olyan ideges Vona úr?
MTV-ma reggel
Akinek igaza van, megengedheti magának azt a luxust, hogy nyugodt legyen, nem?
Programjuk pedig csak a kirakat, a züzletben tücsköt-bogarat kapni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.25. 12:01:57
@TuRuL_2k2: Tényleg korrekt munka. A fotóanyag is pöpec.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 12:13:08
Az nagyon tirpákos, hogy a görög nép azért töri össze a saját városait, hogy a német nép fizesse már ki az adósságaikat.
Az pedig már magyar ügy is, hogy Ferkóék elkúrása idején is félrenéztek a szigorú eurokraták - valamilyen megfontolásból. Azok a döntéshozók élnek boldogan tovább, felelősségrevonásuk fel sem merült. Rendben van-e ez így? Esetleg lehetne némi munkát adni egy bíróságnak? Az EU érdekei elleni büntettet csak a kis piti csalók követhetik el?

eN 2010.02.25. 12:18:28
@tölgy: Ne legyen ilyen maradi, Tolgy. Akkoriban eppen a Liszaboni Szerzodessel es hasonlo halado dolgokkal voltak elfoglalva, nem a mucsai magyarok es gorogok ugyeskedeseivel.
eN 2010.02.25. 12:21:45
@eN: Jaes oszinten szolva ki fizesse ki a gorogok adosagait ha ok nem tudjak? Ugye nem szeretne ha a barati Kina vagy Szaud-Arabia lenne az? Az EU-ban a nemetek az egyetlenek akiknek a maradi, nem penzugyi innovacion alapulo gazdasaguk meg all valahogy, uh fizessenek csak meg azert mert nem voltak olyan haladok mint pl Blair.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.25. 12:38:06
@tölgy: Szerintem pár év, és Törökország besegít nekik . )
Google 2010.02.25. 12:38:35
A Goldman Sachs felelőssége is felvetődik, hisz 2001-től takargatja a görög hiányt. Na és Almuniáé is.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 12:44:30
@eN:
"ki fizesse ki a gorogok adosagait ha ok nem tudjak?"
Pontosabban: ha ok nem akarjak. Mivel a gorogok azt gondoljak, van eleg zsarolasi potencial a tarsolyukban.
Pedig nincs.

bz249 2010.02.25. 12:48:58
@eN: @Doomhammer: kezdem azt hinni, hogy Wittelsbach Otto is egy ilyen manover kereteben kerult a gorog tronra. :)
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 12:49:43
@Doomhammer: niiincs?
És a náci múlt? Ilyen gyorsan lezárná? Nem szabad felejteni.

Google 2010.02.25. 13:03:40
@Doomhammer:
Vajon a görögök is tudják ezt?
"A görög kormány 2001-ben, nem sokkal azután, hogy az ország az eurózóna tagja lett, titokban többmilliáros hitelt vett fel az amerikai Goldman Sachs befektetési banktól, devizaügyletnek álcázva. Holott gyakorlatilag előre eladta a reptéri illetékekből és a szerencsejátékokból származó bevételek egy részét - állítja név nélküli forrásaira hivatkozva a New York Times."
Lehet,hogy azok a bevételek most hiányoznak?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 13:15:28
@Google:
Ennek a sztorinak mar vege van (9 eves). Engem sokkal jobban erdekel, hogy tudtak 6 even keresztul becsapni az Eurostatot es hogyan rejtettek el az allamadossagukat.

Google 2010.02.25. 13:22:54
@Doomhammer:
Talán a pénzügyi biztost kellene erről megkérdezni. A volt pénzügyi biztost.
Veress tudja a számát!
Hogyan lett vége a sztorinak? Már nem nekik fizetik a reptéri illetékek, szerencsejáték bevételek x részét?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 13:38:08
@Google:
"Már nem nekik fizetik a reptéri illetékek, szerencsejáték bevételek x részét? "
Ez az egyetlen forras, mindenki erre hivatkozik:
www.nytimes.com/2010/02/14/business/global/14debt.html
"Greece, for example, traded away the rights to airport fees and lottery proceeds in years to come. "
Tobb evig. 2002-tol szamitva lejarhatott.
Ez azonban a jeghegy csucsa. Ennel a gorogok sokkal tobbet csinaltak.
www.spiegel.de/international/europe/0,1518,676634,00.html
"The Greeks have never managed to stick to the 60 percent debt limit, and they only adhered to the three percent deficit ceiling with the help of blatant balance sheet cosmetics. One time, gigantic military expenditures were left out, and another time billions in hospital debt. After recalculating the figures, the experts at Eurostat consistently came up with the same results: In truth, the deficit each year has been far greater than the three percent limit. In 2009, it exploded to over 12 percent.
Now, though, it looks like the Greek figure jugglers have been even more brazen than was previously thought. "Around 2002 in particular, various investment banks offered complex financial products with which governments could push part of their liabilities into the future," one insider recalled, adding that Mediterranean countries had snapped up such products.
Greece's debt managers agreed a huge deal with the savvy bankers of US investment bank Goldman Sachs at the start of 2002. The deal involved so-called cross-currency swaps in which government debt issued in dollars and yen was swapped for euro debt for a certain period -- to be exchanged back into the original currencies at a later date.
Such transactions are part of normal government refinancing. Europe's governments obtain funds from investors around the world by issuing bonds in yen, dollar or Swiss francs. But they need euros to pay their daily bills. Years later the bonds are repaid in the original foreign denominations.
But in the Greek case the US bankers devised a special kind of swap with fictional exchange rates. That enabled Greece to receive a far higher sum than the actual euro market value of 10 billion dollars or yen. In that way Goldman Sachs secretly arranged additional credit of up to $1 billion for the Greeks.
This credit disguised as a swap didn't show up in the Greek debt statistics. Eurostat's reporting rules don't comprehensively record transactions involving financial derivatives. "The Maastricht rules can be circumvented quite legally through swaps," says a German derivatives dealer. "
Vagyis Gorogorszag egyszeruen nem vallotta be a koltsegvetesenek egyes reszeit. A Goldman Sachs pedig segitett nekik elrejteni a szennyest egy egeszen eredeti otlettel: Gorogorszag nem euroban vett fel adossagot, de euroban szamoltak a visszafizetest. A Goldman Sachs egy irrealis arfolyammal elerte, hogy ez az ugylet sokkal kevesebbnek latszott papiron, mint amikor majd valoban ki kell fizetni. Mert visszafizetni a valodi arfolyammal kell, nem a fiktivvel.

eN 2010.02.25. 13:52:11
@Doomhammer: ebbol vilagosan latszik hogy a GS is saros. nint maganceg meg konnyebben is buntetheto mint egy orszag. csak akarat kene ra.
Google 2010.02.25. 14:02:13
@Doomhammer:
Látja, ezért visszataszító azt hallanunk, hogy külföldi hitelminősítők, gazdasági elemzők mit mondanak a magyar költségvetésről. Vagy fogalmuk nincs, vagy ha van, nagyon drágán van.
Össze-vissza kuszálták a pénzügyeket, nekünk pedig marad a tittytainement, vagy hogy. Egy kis odavetett konc és az abrutizáló műsorok.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.25. 14:02:56
Lendvai Pál akcióban:
hvg.hu/vilag/20100225_paul_lendvai_elemzes_magyar_belpolitika
"Történelmi fordulat előtt áll Magyarország – vélekedik a neves ausztriai publicista. Az MSZP a 2002-es és 2006-os választási győzelme ellenére, vagy épp amiatt, fölélte politikai tőkéjét, és teljesen eljátszotta a kisemberek pártjának szerepére formált morális igényét. Egyetlen kivételes politikusuk, Gyurcsány Ferenc apránként megbukott: elbizakodottsága, a stratégia és taktika ismételt felcserélése, alkalmatlan vezetőtársai árulása és obstrukciója miatt – és nem utolsósorban a jobboldali konzervatív, keményen nacionalista Fidesz megsemmisítő médiahadjáratának köszönhetően, amelyben alázatos ügyészek és oligarchák segédkeztek.
...
Lendvai szerint Bajnai kétségkívül elejét vette a legrosszabbnak, de mindez a jelek szerint aligha segít a teljesen lejáratódott szocialistákon. Kétséges, hogy az MDF bejut-e egyáltalán a parlamentbe. Eközben Orbán Viktor volt miniszterelnök „teljes hatalomátvételt készít elő”. Közvélemény-kutatások szerint a Fidesz kényelmes, de lehet, hogy kétharmados többséggel nyeri a választásokat. „Egy nemrégiben nyilvánosságra került beszéd szerint Orbán duális erőtér helyett egy nagy központi konzervatív-nemzeti párt révén, vagyis alapjában véve egyfajta egypártrendszer révén akarja szavatolni a folyamatos kormányzást 15-20 évre” – fogalmazott Lendvai."

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 14:10:32
@elGabor: Lendvai szerint Svédországban is egyfajta egypártrendszer volt? Mert ott 40 évig voltak hatalmon a szociáldemokraták.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.25. 14:10:32
És a nagyszínpadon: egy igazi Amerikai Nagybácsi, valamint egy független, politikai kapcsolatoktól mentes ember, már-már Mesebeli Királyfi:
www.nytimes.com/2010/02/20/world/europe/20iht-hungary.html?scp=2&sq=hungary&st=cse
"George Soros, the billionaire hedge fund manager who was born in Hungary, agrees that Hungary’s effort should serve as example for Greece, as well as Portugal and Spain.
At the World Economic Forum in Davos, Switzerland, last month, Mr. Soros said that being forced to impose harsh spending cuts in the midst of an economic downturn was “very, very hard.” But Mr. Soros added: “Hungary did it, and in a remarkably short time, re-established itself. So it is doable.”
Mr. Bajnai, the prime minister, is in an unusual position. An independent with no ties to any particular political party, he came into office last April after the Socialist government lost a no-confidence vote and turned to Mr. Bajnai to take charge. With elections for Parliament scheduled for April, he expects to be out of power soon.
The question is whether the policies that Mr. Bajnai favors will endure after a new government, expected to be led by the conservative Fidesz party, takes over. But his stature, the Hungarian public’s commitment to fully embracing Europe, and the need to remain in compliance with the I.M.F.’s austerity program, all suggest that he has started working on an economic overhaul."
Ezt itt kiemelem, mert olyan szép:
x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x
"Mr. Bajnai was put in charge last year mostly because neither the Social Party nor Fidesz, the major opposition party, wanted to call early elections and accept the responsibility for the tough measures demanded by the markets and the I.M.F."
x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x
És Feri? Ki emlékszik még Ferire?
"Mr. Bajnai’s predecessor, Ferenc Gyurcsany, began the process of fiscal restraint in 2006, but only modestly and only under pressure from the European Commission after Brussels noticed the spiraling budget deficit and the government’s loose monetary and fiscal policies.
Economists hold Mr. Gyurcsany responsible for the parlous state of Hungary’s finances, which spun out of control after the governing Socialists embarked on a big spending spree to win votes in the 2005 election. Mr. Gyurcsany later acknowledged that he had lied to voters about the true state of the Hungarian economy."
www.nytimes.com/2010/02/20/world/europe/20iht-hungary.html?scp=2&sq=hungary&st=cse
"George Soros, the billionaire hedge fund manager who was born in Hungary, agrees that Hungary’s effort should serve as example for Greece, as well as Portugal and Spain.
At the World Economic Forum in Davos, Switzerland, last month, Mr. Soros said that being forced to impose harsh spending cuts in the midst of an economic downturn was “very, very hard.” But Mr. Soros added: “Hungary did it, and in a remarkably short time, re-established itself. So it is doable.”
Mr. Bajnai, the prime minister, is in an unusual position. An independent with no ties to any particular political party, he came into office last April after the Socialist government lost a no-confidence vote and turned to Mr. Bajnai to take charge. With elections for Parliament scheduled for April, he expects to be out of power soon.
The question is whether the policies that Mr. Bajnai favors will endure after a new government, expected to be led by the conservative Fidesz party, takes over. But his stature, the Hungarian public’s commitment to fully embracing Europe, and the need to remain in compliance with the I.M.F.’s austerity program, all suggest that he has started working on an economic overhaul."
Ezt itt kiemelem, mert olyan szép:
x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x
"Mr. Bajnai was put in charge last year mostly because neither the Social Party nor Fidesz, the major opposition party, wanted to call early elections and accept the responsibility for the tough measures demanded by the markets and the I.M.F."
x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x--x
És Feri? Ki emlékszik még Ferire?
"Mr. Bajnai’s predecessor, Ferenc Gyurcsany, began the process of fiscal restraint in 2006, but only modestly and only under pressure from the European Commission after Brussels noticed the spiraling budget deficit and the government’s loose monetary and fiscal policies.
Economists hold Mr. Gyurcsany responsible for the parlous state of Hungary’s finances, which spun out of control after the governing Socialists embarked on a big spending spree to win votes in the 2005 election. Mr. Gyurcsany later acknowledged that he had lied to voters about the true state of the Hungarian economy."
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.25. 14:11:56
@Loxon: Ne zavarjon össze egy ilyen fontos humanista demokratát!
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 14:12:20
@elGabor: Ennek ellenére Gyurcsány ma is fontosabb pozíciót tölt be táborában, mint Bajnai. Bajnait, a „technokratát” tolták előtérbe, Gyurcsány meg utazgat a Herzliya Konferenciára. Na, hát így megy ez.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 14:17:01
@elGabor: Kádár Fehér Könyvének szerkesztőjére gondol? :>
osborne 2010.02.25. 14:17:09
@Doomhammer: A 2004-es Olimpia sem tett túl sok jót nekik:
www.examiner.com/x-3926-Business-of-Sports-Examiner~y2009m12d17-Did-the-2004-Athens-Olympics-contribute-to-the-Greece-financial-meltdown

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 14:27:13
@eN:
"nint maganceg meg konnyebben is buntetheto mint egy orszag. csak akarat kene ra. "
Miert? Elkovetett barmilyen torvenytelenseget? Nem kovetett el semmilyen torvenytelenseget. Legalabbis ok ezt mondjak (en nem tudom megitelni).

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.25. 14:30:03
@osborne: Régóta mondom, hogy a BOM-tagokat életük végéig el kell tiltani a közügyektől, mert aki ilyen mértéktelen ostobasághoz a nevét adja, az nyilvánvalóan nem képes felelősségteljes döntések meghozatalára.
eN 2010.02.25. 14:33:49
@Doomhammer: az Intel, Microsoft is ezt mondta aztan megis fizettek katonasan. Nekem a fiktiv arfolyam erosen csalasgyanus, dehat en nem vagyok szakerto.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 14:36:15
@Google:
"Látja, ezért visszataszító azt hallanunk, hogy külföldi hitelminősítők, gazdasági elemzők mit mondanak a magyar költségvetésről."
Nezze, azert ne mossunk mindenkit ossze. A kulfoldi hitelminositok azt mondjak, hogy itt van Magyarorszag, adossaga no, gazdasagi teljesitmenye zuhan es meg raadasul tovabbi hiteleket is akar felvenni, mit mondjunk rola? Mintha egy iszakos tekozlo fiu jelentkezne ujabb hitelert.
Innentol kezdve lehet vitatkozni, hogy BBB- vagy BBB, de a lenyegen nem valtoztat, hogy Magyarorszag zuros ados, pont. Meg lehet azon is ragni, hogy a BBB- es a BBB kozott milyen megfontolasbol rangatjak az orszagot ide vagy oda es akarnak-e ezzel politikai uzenetet kuldeni, akar BBB, akar BBB-, Magyarorszag egy zuros ados.
Az a kijelentes, hogy a spekulansok, mint pl. a Goldman Sachs befektetesi uzletaga nem etikus nepek, az senkit nem lep meg nagyon, azt hiszem. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy amikor egy ilyen ugyletrol hallunk, mint ami a gorogokkel is megtortent, ahol az ugyletet kotok mindegyike tudta, hogy szabalyok kijatszasa tortenik, akkor az a piacgazdasag diadala, teljesen normalis dolog vagy pedig egy jogi kiskapu, ami lehet, hogy torvenyesnek talaltatik a birosagon, de hogy etikus nem, az biztos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 14:51:03
@eN:
"Nekem a fiktiv arfolyam erosen csalasgyanus, dehat en nem vagyok szakerto. "
En azt mondom, hogy ez csalas. A kerdes az, hogy mit mond a birosag. Elvileg kothetek fiktiv arfolyamon ugyletet, nem? Peldaul egy csereugyletet, ahol a rongyos tornacipomet (erteke 1 millio forint papiron) elcserelem egy torott bilire (erteke 1 millio forint). Ekkor legfeljebb csak az adohatosag kavarhat, hogy o mennyi osszeg alapjan akar adot, de itt a gorog allam volt az egyik szerzodo fel, tehat adoszempont nem merulhetett fel.
Ez azonban azt hiszem, egy mezei jogasznak is tul fogos kerdes, nem am nekem. En hulye vagyok a joghoz.

osborne 2010.02.25. 14:55:00
@elGabor: Az eltiltás nyílván túlzás de a mogyicsapokat ilyen irreális álom-projektre el kell zárni ASAP. Ettől még lehet álmodozni de mi nem vagyunk London.
bz249 2010.02.25. 14:59:55
@osborne: en szivesen irnek tanulmanyokat egy Hold-utazas elokeszitesevel kapcsolatban. Meg power point prezentaciokat es grafikonokat is tudok kesziteni. Ilyenre elkepzelheto, hogy lesz mogyi?
zoli29 2010.02.25. 15:23:59
Hová tűnt a gyurcsányos videó?
bz249 2010.02.25. 15:27:06
@osborne: na latja ezert kell tanulmanyokat irni, hogy megallapitsuk hol lenne a legjobb hely egy kilovokozpontnak. Lehet, hogy nem is Magyarorszag lenne a legalkalmasabb hely. Ugyhogy sok-sok faraszto tropusi utazast kell vegrehajtani az ugy erdekeben.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 16:56:05
Hat akkor a Borsodchemet megvettek a kinaiak.
www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/megallapodas-szuletett-a-borsodchem-ugyeben/cn/haon-news-charlotteInform-20100225-0358341820
"Több hónapnyi intenzív tárgyalás után a BorsodChem tulajdonosai: a Permira Alapok és a VCP Capital Partners megállapodtak a kínai stratégiai befektetõvel, vagyis a Wanhua Industrial Grouppal (Wanhua) a vegyipari cég tõkeszerkezetének átalakításáról, amely gyakorlatilag tulajdonosváltást jelent."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 17:22:13
De jo lenne, ha egyenloseg lenne es egyetertes!
mszp.hu/belfold/bovebben/a-hatarvonalak-lebontasa-a-legfontosabb
"A következő húsz év legfontosabb küldetése és feladata lesz a mesterségesen gerjesztett határvonalak lebontása, ugyanúgy, ahogy a vasfüggönyt lebontotta Magyarország a rendszerváltás hajnalán - mondta Mesterházy Attila egy ózdi lakossági fórumon.
Úgy fogalmazott: ma határvonal húzódik a szegények és a gazdagok, a versenyképes tudással rendelkezők és a képzetlenek, a modern és kevésbé modern, leszakadó Magyarország között. Van ilyen határvonal a romák és a magyarok, a jobboldaliak és a baloldaliak között. Akkor tudjuk beteljesíteni a rendszerváltás álmát, ha ezeket a határvonalakat meg tudjuk szüntetni, ha nem lesznek ilyen nagy különbözőségek az országban, nem csak fejlettségben, egzisztenciában, hanem politika értelemben sem - tette hozzá."

osborne 2010.02.25. 18:16:54
izgi:
Tanácskozik az MDF belső ellenzéke
www.mr1-kossuth.hu/hirek/legfrissebb-hirek/tanacskozik-az-mdf-belso-ellenzeke.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.25. 18:24:51
@osborne:
"A távozók között pedig információink szerint több régi MDF-es is lehet."
Ezekbol meg mindig van?
Amiota az eszemet tudom, abbol a partbol csak kilepnek. Meglepo, hogy meg mindig vannak regiek.
Szekhazfoglalas, hidlezaras?

osborne 2010.02.25. 18:40:33
@Doomhammer: nagyon kéne már vmi hasonló
A Mester még bizakodó:
"Innen szép felállni!"
blog.hu/user/78/tab/activity
A Mester még bizakodó:
"Innen szép felállni!"
blog.hu/user/78/tab/activity
bz249 2010.02.25. 18:43:39
@Doomhammer: szerintem David Ibolya fu alatt szert tett egy klonozo tartalyra es igy gyart regi MDF-eseket.
De sajnos a termeles mostanaban nem tud lepest tartani a kilepesekkel.

osborne 2010.02.25. 18:45:22
@bz249: Ez biztos érdekli: 42 párt indul a választosokon :)
www.hirado.hu/Hirek/2010/02/25/17/Negyvenket_part_indulna_az_aprilisi_valasztason__ime.aspx
@gloire: Jó ötlet de ahhoz előbb Őrnagynak le kéne onnan bombázni a gusztustalan narancsszínű sátrakat.

osborne 2010.02.25. 18:58:47
közben szemezgettem:
A Fidesznek még nincs de az SMS Demokrata Pártnak van kormányprogramja:
www.freeweb.hu/smsdemokrata/program.htm
www.smsdemokrata.hu/

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.25. 19:07:13
Vigyázzunk a rolexekkel:
www.origo.hu/uzletinegyed/befektetes/20100223-a-pszaf-torolte-a-capital-partners-nevu-ceget-letartoztatas-csalas.html
"A brókereknek nem volt tehát szükségük különösebb képzettségre, hisz nem abból jutottak pénzhez, hogy jól tippelték meg, merre mennek az árfolyamok a tőzsdén, hanem abból, hogy meggyőzték az ügyfelet: most el kell adni a papírokat. "Minden azon múlott, kinek milyen beszélőkéje van" - mondták többen is az egykori munkatársak közül. Ennek fényében nem is meglepő, hogy a cégnél informátoraink szerint nem voltak képzett brókerek, senkinek nem volt brókervizsgája, aki itt akart dolgozni, annak egy 3 napos, céges képzésen kellett résztvennie.
Anyagilag nem jártak rosszul, akik le tudták győzni etikai fenntartásaikat. "A vezető menedzserek akár havi 6-10 milliót kerestek, a cég felsővezetői jellemzően nem magyarok voltak, hanem csehek és szlovákok. Az üzletkötők jellemzően tanulatlan, 18-26 éves gyerekek voltak, de ők is legalább 5-600 ezer forintot vittek haza a hónap végén" - mondta a cég egykori munkatársa, aki szerint a cég vezetői folyamatosan a magyar vállakozókon röhögtek, hogy "mennyire hülyék, hogy ezt meg lehet velük csinálni".
...
Több olyan jelenségre is volt példa a cégnél, ami valódi brókercégeknél nem jellemző. A cégvezetők péládul azt ígérték, ha befektetési szándékkal jön az ügyfél a céghez, akkor a tárgyalás idejére a brókernek adnak egy méregdrága Rolex karórát, hogy látszódjon, igen tehetősek a cégnél dolgozó munkatársak. Előfordult az is, hogy tárgyalás közben bejött egy titkárnő, aki azt mondta, hogy az épp tárgyaló brókernek nagyon fontos telefonhívása van New Yorkból. Más alkalommal az egyik ügyféljelöltnek telefonon azt monda az egyik ott dolgozó hölgy, hogy a bróker éppen nem ér rá, mert New Yorkba kell mennie, az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank régiós vezetőjével kell tárgyalnia, ezért inkább elmondja ő a befektetési javaslatot. New York-i utazásokról, tárgyalásokról a valóságban természetesen szó sem volt.
A félrevezetés sok esetben sikeres volt. A lapunknak nyilatkozó ügyfél azt mondta, hogy többszöri telefonos keresés után egyezett bele, hogy elmenjen a társaság központjába, és ott kifejezetten meggyőző látvány fogadta. "A Bajcsy-Zsilinszky úti központ három emelete tele volt brókerekkel, úgy festett, hogy minden remekül megy" - mesélte a károsult, aki először 5 millió forintot adott a Capital Partnersnek, majd további 15 millió forintot, mostanra pedig szinte minden pénze elveszett."

osborne 2010.02.25. 20:06:38
@elGabor: hah aki ezeknek az ócska trükköknek bedőlt megérdemli, komolyan.
bz249 2010.02.25. 20:13:09
@osborne:
Rakétaállomás:
a Tubes nem rossz ötlet, de azért csak megvizsgálnám előtte, hogy hátha Tahiti még jobb kilövőállásnak. Ha Tahiti megfelelő, akkor Párizsban kell tárgyalni a francia kormánnyal a bérbevételről.
Kéne egy fiatal, sportos, hosszú combú szőke titkárnő is, mert nem tudok gépelni.
Párt:
milyen előnnyel jár, ha az embernek van egy ilyen hobbipártja? És jelöltet kell állítaniuk, vagy csak nagyon keményen próbálkozniuk, hogy megmaradjanak?

osborne 2010.02.25. 20:15:45
@bz249: és 'Never trust a stockbroker who's married to a travel agent' :)
osborne 2010.02.25. 20:36:16
@bz249: A titkárnő mellé kell majd egy profi sajtós is aki pl rögtön koherensen el tudja magyarázni a bulvárhiénáknak miért is fotózta le egy turista önöket kettesben Hondurasban amikor hivatalosan nem is voltak ott.
osborne 2010.02.25. 20:55:09
Eddig bírta a Pojáca, visszatérne:
"Az nem kérdés, hogy szeretne visszajönni, de még kivár, és közben eljátssza, amit kell" - mondta az MSZP elnökségének egyik névtelenséget kérő, Gyurcsánnyal szemben a jelenlegi pártvezetéshez közel álló tagja. Szerinte Gyurcsány arra készül, hogy úgy tüntesse fel saját magát, mintha ő lenne az egyetlen, "aki Orbán Viktorral felveheti a kesztyűt".
Minél rosszabbul szerepel az MSZP a választáson, neki tulajdonképpen annál jobb, hiszen azt fogja mondani, hogy újra rá van szükség - tette hozzá az elnökségi tag.
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100225-ellentetes-informaciok-keringenek-az-mszpben-gyurcsany-visszatereserol.html

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.25. 21:07:53
@osborne: én nem látom, hogy ott ki állítaná meg.
Itt a fidoxnak kell valamit majd tennie.

osborne 2010.02.25. 21:27:08
@tölgy: Durva mert egyrészt a negyedik helyet adták meg Ferinek, másrészt meg hagyják, hogy részben szétüvöltse Mesterházy kampányát. Amúgy meg igen, a Fidoxnak vagy a kézivezérelt Ügyészségnek kell majd kezelni a helyzetet. Ellenkező esetben megint lőttek az országnak.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.25. 22:51:14
@gloire: Azt mondja, a végén a szocik fogják rákattintani a műanyaglakatot? Őszöd után nem lehetetlen, lehet hogy még jót is tenne nekik, de ki lenne ilyen elszánt a stábjukban?
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.25. 22:52:56
De most látom, félreértettem így este. Ennek ellenére szórakoztató gondolat.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.26. 00:09:19
A magyarok nyilait besúgó fickót látták már?
www.youtube.com/watch?v=6_mv1lAhVDA&feature=player_embedded
Egészen irracionális az egész történet. Állítólag öt órányi anyagot rögzített a telefonjával, azzal sétált be a rendőrségre.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.26. 09:07:55
Szép kilátások:
"Nagyon durván drágulni fog a gáz
A gázártámogatás megszűnésével, és az áprilisban várható 10-15 százalékos gázáremelkedés hatására rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetnek májustól a legrászorultabb fogyasztók, akik esetében így nem elképzelhetetlen a gázárak 40-45 százalékos emelkedése sem. Ezt tetézi, hogy a következő fűtési szezonig szintén a további áremelkedés irányába mutatnak a szakértői várakozások."
index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/26/nagyon_durvan_dragulni_fog_a_gaz/?rnd=261

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 09:26:54
@osborne: az még nem világos, hogy most Feri nem bírt magával, nem bírt tovább kussolni; vagy el akarja fogni a Napot a Házmestertől; vagy talán úgy látják, hogy a köménymag megőrzése érdekében be kell vetni őtet.
@gloire: kérdés, van-e elég vér a pucájukban vagy más testrészükben. Különben az esmét dráguló gázár miatt minden düh ellenük fordul, és úgy járhatnak, mint Antall 1990 őszén. Bár most, hál' Isten, nincs már Szadesz.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 09:28:02
@gloire: nehezen hihető. vagy profi tégla/provokátor, vagy valami piti szarral elkapták, és kértek tőle egy szívességet.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.26. 10:04:48
@tölgy: Ez nem is kérdés. Olyan tiszták a felvételek amit egy --ráadásul mozgó -- autóban képtelenség mobillal rögzíteni. Nagyon átlátszó.
"úgy járhatnak, mint Antall 1990 őszén. Bár most, hál' Isten, nincs már Szadesz. "
Szépen csendben durvul a helyzet, és könnyen kezelhetetlenné válhat. Mindegy, hogy van-e szadi, mert van helyette más. A BKV ügyek kapcsán, túl azon, hogy nem látszanak tisztán a belső frontvonalak, az tisztán kivehető, hogy hihetetlen módon felpumpálták pénzzel az ún. holdudvart. Vagy annak egy részét. Gondolom a legmegbízhatóbb kádereket. Be vannak tárazva rendesen egy ellentámadásra. Kérdés, lesz-e rá lehetőségük.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.26. 10:12:04
@tölgy: Hohó, bukik a "szarember"? Én ezt már a Zrínyis ügynél is sejtettem. Korai volt "ügyészi forradalomról" ábrándozni ezek szerint. Ezek a sorozatos letartóztatások -- bár közvetve ugyan a fidesz malmára is hajtják a vizet -- egyre inkább más színben kezdenek feltűnni.
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.26. 10:12:33
@gloire:
a hagyóvonal új vonal a szocik történetében.
eddig, azon túl, hogy a bonyolítóknakl sem kellett meleg levesért sorbaállni az ételosztónál, a lé nagy része egy két nagyvállalkozó és a párt kasszájába futott. a holdudvar sem éhezett.
hagyóval megjelent a bűnszervezeti felépítést követő, és céljaiban, módszereiben is azt alkalmazó szervezet. elég érdekes lesz a hatóságok megvizsgálják majd a közmű cégek vezetőinek kiválasztását, pozicionálását, üzleteiket, és hogy a táskásemberek hova vitték a pénzeket. valószínűleg leszarták a pártkasszát, és más helyre ment a pénz. ebben a szisztémában a holdudvar nem a párt holdudvara, hanem egy bűnszervezet katonái.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.26. 10:14:27
@tölgy:
nem rossz az, ha ferenc lemészárolja az övéit! :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.26. 10:24:05
@gloire: Ez elég reálisnak tűnik. Akkor viszont a helyi kis hruscsovoknak lassan nem ártana nekimenniük Berija elvtársnak, mert ha ők nem mennek neki, végük. Ismét, kérdés hogy valaki be tud és be mer-e dobni valamit, ami elég Feri lekapcsolásához. Az őszödi beszéd működött, amikor miniszterelnök volt, de most ennyi még nem fogná, mert lerombolható erkölcsi tőkéje már régen nincs.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 10:27:56
Ez hogy van? A Jobbikot Strasbourg-ból mozgatják?
tv2.hu/mokka/video/heti-2-napot-tanulhattak-a-gyerekek
Korrekt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 10:32:56
@gloire: @Grift: nagy boltok még nem kerültek elő, mint az autópálya, metró, miegymás, ahonnan Ferkóék betáraztak az üldöztetés éveire. A BKV-Hm-MÁV stb. eddigi ügyei csak a csicskák magán akciói, amiket Feriéknek el kellett nézni (így fizették ki a szpáhikat), hogy mindenki megvehesse KGB álmai mediterrán hangulatú házát és Lancia Thesisét.
Ferit és a Házmestert is hatékonyan kivágták a Cusi ügyből. Még az Aratót is. És a BKV-nál is még csak zsarol az öreg Bárándy, de sem Demszky, sem egy miniszter ellen nem történt még semmi.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.26. 10:49:31
@tölgy:
így van. mármint a nagy boltok dolgában. és ha így is marad, akkor a fidesznek vége.
a kormányzást ferenc és draskovics bebörtönzésével kell szakralizálni. ez azé' mégse égőáldozat, de metafizikai sugárzása lenne. és praktikus üzenete. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 10:51:02
@Loxon: azt hiszem az Emberi Jogok Európai Bíróságát is megszállták már a fospumpisták.
A honi ballibek mindig a NYUGAT képviselőinek szerették hinni és mondani magukat, de ott sok minden változóban van.
AZ OM háttérszervezeteit, mint amit ez a lazy dick is vezet, pedig vagy be kell zárni vagy teljesen le kell cserélni.
Utasították, de még arra is gyáva volt, hogy elismerje.

bz249 2010.02.26. 10:53:26
@Grift: en Verest is szeretnem bortonben latni, meg ha nagyon raernek szilvasit is. De Nyirbator bikajanak mindenkeppen ott a helye.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.26. 11:00:14
@Grift: @tölgy: Pénzügyi, és belső hatalmi koncentráció történik, és ez éppenséggel rossz. Az például biztosan kezd látszani, hogy Szekeres áll az öszödi (nekem ez már rövid 'ö' marad) kiszivárogtatás mögött.
(Honvédelmi miniszterként nyilván meg volt a vonal ERF felé, aki a katonai hírszerzésnek dolgozott.)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 11:01:56
@gloire: az ERF szál ebben az összefüggésben miért érdekes?
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.26. 11:01:59
@tölgy: Demszkájnak lehet, az a hálás szerep jut, hogy énekelni fog. Nem tudom, van-e hangja hozzá, de a színpadot mindig szerette . )
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.26. 11:02:28
@bz249:
természetesen mindkettőnek ott a helye. és még lehetne százakat összeírni.
de a megszakítjuk adásunkat c. műsornak, úgy május elején, ferenc és draskovics jelenetekkel kell kezdődnie!

bz249 2010.02.26. 11:04:05
@Grift: Drazse helyett en Veres tennem a masodik helyre, de izlesek es pofonok. Megiscsak ez a mocsadek vitte allamcsodig az orszagot.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.26. 11:08:24
@tölgy: Brády Z. (Kapu főszerk.) állította, hogy ő kapta meg a cd-t. Kérdés kitől? Szekeres beleillik ebbe a képbe.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.26. 11:13:34
@tölgy: Talán kár volt előre bejelentenie OV-nak, hogy politikai elszámoltatás nem lesz. Ezt a hálózatot egyrészt nem lehet, de nem is érdemes csak a köztörvényes ügyeik miatt elkapni. Igen is fontos lenne tisztán és világosan megmutatni: a politikai felelősség nem kerülhető meg.
Ha jól tudom, Szálasi perében is elsőrendű vádpont volt a nemzetgazdaság tönkretétele . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.26. 11:15:55
Heves indulatok Hevesben:
"A Heves megyei Boldog község Béke útján egy apa vitt két kisgyereket autójával. Egy cigány csapat ácsorgott az út mellett és mikor az autó véletlenül egy kátyúba hajtott néhány csepp víz érte őket. Azonnal el kezdték káromolni, rohadt parasztozni, a gyerekeivel együtt tetű magyarozni, majd egy boxer is előkerült és néhányak szerint baseball ütő. Neki estek a férfinak aki azért nem hagyta magát és védekezett, de a fegyverekkel szemben magatehetetlen volt. A gyerekek szeme láttára ütötték boxerrel az arcát. A számtalan sérülése mellett ,több helyen eltört az arccsontja...
...Boldogon a helyzet egyre kritikusabb. A hatvani rendőrség embereit csak akkor látni mikor traffipaxozni jönnek a 30-as táblához. Lassan elérünk arra a pontra, amikor majd a helyi magyarok saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást."
www.egerjobbik.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=15250:majdnem-olaszliszka-boldogon&catid=40:kekhirek&Itemid=62

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.26. 11:19:05
@gloire:
csendőrség, tűz és vas, szegregáció!
csendőrség, tűz és vas, szegregáció!
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 11:23:19
@gloire: a magyar állam vidéken megszűnt.
Javaslom a western filmeket tanulmányozni, mi ilyenkor a teendő.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 11:23:24
@bz249: Szóval csak a kishalakra vadásznak? Ezt sose nem értettem a magyari dzsobboldalban: a funkcikat lecsukatni, a főnökök meg vígan élik napjaik tovább új bábokkal.
bz249 2010.02.26. 11:26:39
@Loxon: mert kit kellene lecsukni? Egyebkent, ha a vegrehajtokat mindig lecsukjak, akkor elobb-utobb nem lesz jelentkezo az allasra. ;)
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 11:33:31
@bz249: Volna néhány ötletem, csak az a bajom, hogy túl humánus vagyok. :>
Talán egyszerűbb, ha megkötözöm a Sátánt és a mélybe vetem. Fejétől bűzlik...

bz249 2010.02.26. 12:10:09
@Loxon: azert amikor elmegy birkozni a Satannal vigyazzon. Trukkus fiu es sok ev tapasztalat all mogotte.
osborne 2010.02.26. 12:10:21
@tölgy: Szekeres die hard-ot játszik
Nem mond le Szekeres Imre honvédelmi miniszter - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.
www.hirado.hu/Hirek/2010/02/26/11/Cafol_a_miniszterium_Nem_mond_le_Szekeres_Imre.aspx

osborne 2010.02.26. 12:20:23
@gloire: jaja 100%, hogy nem mobillal vette fel hanem egészen más cuccal, ami vagy rajta volt vagy a kocsiban elrejtve.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 12:23:22
@bz249: ha csábító, maszatos nőkkel megbírkóztam, akkor a Sujtánnal már igazán nem nagy ügy:
inforadio.hu/hir/kulfold/hir-336279
inforadio.hu/hir/kulfold/hir-336279
bz249 2010.02.26. 12:36:38
@Loxon: hat igen nagy problemaja ez a vilag antiszemita felenek, hogy a zsido nokrol nem lehet szex kozben eldonteni, hogy zsidok-e vagy sem. :)
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.26. 12:39:22
a fidesz az orosz medve karmában! orbán, putyin embere!
index.hu/gazdasag/vilag/2010/02/26/oroszbarat_uj_magyar_kormanyban_remenykednek_az_oroszok/?rnd=346
ez azért érdekesebb, mint a jobbikportál egy oldalának orosz fordítása!
gyerünk, tegyük a dolgunkat, tanuljunk oroszul.
remélem valami magas mindkétállami kitüntetést azért kapok, hogy mit összedolgoztam itten, ezen a fidesz-orosz barátságon! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.26. 12:40:30
@bz249:
jesszusom maga ugatja vagy az antiszemitizmust, vagy a szexet! :)

bz249 2010.02.26. 12:42:13
@Grift: latja, meg feketeoves arab antiszemitak is bedoltek a dolognak. Ki tudja, lehet engem is elcsabitott mar egy zsido. :)
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 12:44:56
@Loxon: a maszatosok csajokat nem is magára, hanem az öregecskedő lúzerekre küldik, mint Magyar Bálint vagy Hiller haver.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 12:58:41
@bz249: Tudom, néhányat már rámküldött a maszat.
Rossz (vagy jó) hír a Tirpákoknak:
www.haborumuveszete.hu/rovatok/fegyverek/lo/az_orosz_harckocsik_fele_szuksegtelen/

bz249 2010.02.26. 13:01:39
@Loxon: a nyirbatori tirpakoknak jo hir, felteve, hogy ok vaghatjak fel oket. :)
eN 2010.02.26. 13:13:29
érdemes lenne újra elővenni ezt mandiner.blog.hu/tags/s%C3%B6t%C3%A9ts%C3%A9g_d%C3%A9lben érdekes fejlemények voltak azóta
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.26. 13:22:51
A Fidesz diktatorikus. Bethlen, Putyin es meg folytathatnank a sort.
w.blog.hu/2010/02/26/achtung_panzer_1
w.blog.hu/2010/02/26/achtung_panzer_1
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.26. 13:23:41
@eN:
Maga hisz ebben? Tok ugy nezett ki, mint egy szakertok altal osszerakott manipulacio.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 13:29:31
@Doomhammer: TWA még egy régebbi projekten dolgozik, a Fúj fidox-on. Nagyon beleégett. És tényleg ez Feri ügye.
De mintha a Házmesterék a Szerelővel kezdenének egy újat: fogjunk össze a fidoxxal a nácikok ellen; és béküljünk ki, mert különben kurva nagyot szívunk majd.

bz249 2010.02.26. 13:32:03
@Doomhammer: azert ez csunya volt. Civilizalt blogokba nem illik TWA-t linkelni. :(
bz249 2010.02.26. 13:37:49
@Loxon: az a mandiner.hu szerkesztoinek felelossege, ez meg Doomhammere. Nem vagyok vevo erre az osszemosasi kiserletre. Nyiltan ki kell mondani, hogy Doomhammer a hibas!
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 13:41:02
@bz249: De akkor ez most egy civilizált blog? BZ249, ne kerülje meg a kérdést!
bz249 2010.02.26. 13:44:05
@Loxon: a blognak ez a resze civilizalt volt. Eddig. Amig Doomhammer tele nem szemetelte TWA-val.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 13:46:28
@bz249: Valóban, ez a Doomhammer egy lehetetlen alak. Egyfolytában szidja KGB-t, miközben pontosan azt csinálja, amit ő.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.26. 13:49:26
A szornyu valsag eredmenyekeppen az Erste bank magyarorszagi leanyvallalatanak 2009-es eredmenyei kiabranditoak. 47%-os profitcsokkenes!
Igy a 2009-es profitjuk alig erte el az 1.5 milliard forintot, 14%-os tokemegterulesi mutato mellett.
Nem csoda: ennyi BAR-listas ugyfel es ekkora valsag ...
bbjonline.hu/index.php?col=1003&id=51897
" Erste Bank Hungary, the Hungarian unit of the Vienna-based Erste Group, had net profit of €57.9 million in 2009 not counting minority holdings, down 47.1% from €109.5 million in 2008, Erste bank announced on Friday.
Erste Bank Hungary's currency-adjusted profit dropped 40.8%. Return-on-equity was 14.7%."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 13:54:21
@Doomhammer: látja ezért olyan bátrak azok ketten ott fenn. Nem utal mogyit, akkor lesz ez még rosszabb is.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 13:55:11
@Doomhammer: "Ez nem igazsagos." - de hülye kifogás.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.26. 13:58:39
Egy Mesterhazy Attila nevu fideszes provokator szerint Magyarorszag iranyaban korabban megingott a nemzetkozi bizalom.
Azonnal kerek egy Nyako-fele elhatarolodast.
www.fn.hu/belfold/20100226/mesterhazy_szerint_fejlodesi_palyan_vagyunk/
"Mesterházy Attila szerint az utóbbi időszak áldozatvállalásának megvan az eredménye, az ország fejlődési pályára állt, Magyarország iránt helyreállt a nemzetközi bizalom. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.26. 13:59:13
@tölgy:
Nekem, aki az igazsagos tarsadalomban hiszek, nem hulye kifogas.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 14:01:27
@Doomhammer: eddig azt hittem, maga demokrata.
bz249 2010.02.26. 14:01:43
Jeloltallitasi helyzet
Jobbik 158/164 (meg 12 korzet hibadzik, ebbol 8 Budapest, 1 Pest, 1 Bacs-Kiskun, 1 Somogy, 1 Szabolcs-Szatmar-Bereg es itt mar egy kicsit gorcsolniuk kell)
MSzP 92/124
MDF 15/20 (idoaranyosan ugy allnak, mint 4 eve, kerdes, hogy a vege milyen lesz... ez egyebkent 5 teruleti listara jo)
Fidesz 10/20
Munkaspart 2/2
Osszefogas Part 1/1
Torgyan Kisgazda 0/1
MSzDP 0/1 (egyelore Kapolyinak is van mentelmi joga)
LMP 0/0 (most vagy nem gyulik nekik, vagy leporszivozzak a korzeteket es atomra tulgyujtik magukat)
fuggetlen jeloltek 5/6

Google 2010.02.26. 14:02:33
@Doomhammer:
Tizenhat oldalas ellenzéki támadás az elmúlt nyolc év eredményei ellen
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=263825
Eredmények között voros proletar hozzászólása: MSZP-s aktivisták gyűjtögetnek cédulákat "ellenfeleiknek".
És tényleg: miből működik a kuruc, mely a Fidesz leváltására tette fel az egy életét?
Kínoz a kérdés.

bz249 2010.02.26. 14:02:59
@Doomhammer: hol linkelt osborne TWA-t? Ha tenyleh, akkor ot is melyen megvetem. :)
osborne 2010.02.26. 14:11:26
@bz249: hahó én a Mestert szoktam linkelni nem halott amcsi légitársaságokat
bz249 2010.02.26. 14:27:04
@osborne: @Doomhammer: elnezest Doom megkovetem, nem maga kezdte az illegalis szemetlerako epiteset. Csak rahordott meg egy talicskaval.
eN 2010.02.26. 14:29:45
@Doomhammer: éppen ezért tűnik érdekesnek. tudja, azért gyanús mert gyanúsan összerakott, ami szándékos is lehet hogy a gyanakvókat félrevezessék :)
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 14:30:24
@Google: Elemezze majd, kérem, hogyan érdeke pl. egy ilyen plakát közlése az MSZP-nek:
kuruc.info/galeriaN/egyeb/ps52.jpg
vagy egy ilyen:
kuruc.info/galeriaN/egyeb/ps66.jpg
vagy egy ilyen:
kuruc.info/galeriaN/egyeb/ps67.jpg
vagy egy ilyen:
kuruc.info/galeriaN/hir/fotosoppaa6.jpg
Köszönöm.
kuruc.info/galeriaN/egyeb/ps52.jpg
vagy egy ilyen:
kuruc.info/galeriaN/egyeb/ps66.jpg
vagy egy ilyen:
kuruc.info/galeriaN/egyeb/ps67.jpg
vagy egy ilyen:
kuruc.info/galeriaN/hir/fotosoppaa6.jpg
Köszönöm.
osborne 2010.02.26. 14:35:19
MC Dawkinsnak elege lett szókimondó trolljaiból - szétcenzúrázza fórumát
www.telegraph.co.uk/news/newstopics/religion/7322177/Richard-Dawkins-in-bitter-web-censorship-row-with-fellow-athiests.html

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 14:43:05
@Loxon: Loxonom,
a mekkartizmus idején a CIA tartotta fenn, anyagilag támogatta az amerikai komcsi festőket.
Most mit szól?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 14:48:21
@tölgy: Sőt, az USA 250 milliárd dollárt nyomott a Szovjetunióba a hidegháború tetőzésekor. Ezt most szorozza be tízes nagyságrenddel, mert annyival többet ért akkor a dollár.
És akkor ebből most következik valami a széljobbra nézve?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 14:57:20
Megvédik-e a szocik Szekerest?
www.mno.hu/portal/697580
www.mno.hu/portal/697580
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 14:58:57
@tölgy: egy biztosan: az antikommereket is fűthetik a kommerek, akiket viszont az antikommerek láthatnak el anyaggal. De hogy azokat kik?
osborne 2010.02.26. 15:07:44
@tölgy: Biztos. Ha mégis lemondatnák akkor Szekeres et. rapid tűzijátékot tartana Feriék ellen. Nem lenne ellenemre.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 15:08:45
@tölgy: ehhez az egyenlethez, bevallom, kicsit morc fizimiskát vágok. Tehát ebből következik-e az, hogyha én antikommer vagyok, akkor engem a kommerek fűtenek? Mert ha igen, akkor az is logikusan következik, hogy én csak ne legyek antikommer, mert akkor bizonyára a kommerek fűtenek. Szóval ez is terrible simplication.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 15:13:34
@Loxon: feltűnt magának a "-hat, -het"?
Megtörténhet.
Ebből nem következik, hogy Ön valami, de éppenséggel az sem zár_hat_ó ki, hogy valaki képet mutat, színlel, megtéveszt, stb.
Gondolkodom, kéne itt indítani egy Machiavelli-Lenin kurust. A DEMOS csak támogatná.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 15:16:07
@tölgy: No persze, Maga is megtéveszt_het_ és színlel_het_, mert ugye ez sem zár_hat_ó ki.
Csak hát bizalom is van a világon.
Csak hát bizalom is van a világon.
bz249 2010.02.26. 15:19:14
@Loxon: mennyi mogyija van Loxon? Van egy zsenialis befektetesi otletem. Nagy nyereseggel johetek ki az ugybol, ha nekem adja a zset!
osborne 2010.02.26. 15:28:11
@bz249: tényleg, már akartam kérdezni _azt_ a cd-t sikerült eladni Merkeléknek?
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 15:32:16
Az Eurasia Group elemzőinek ma délelőtt jelzett információi szerint előzetes tárgyalásokat folytatott a Fidesz vezetőivel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az intézmény olyan jelzést tett az ellenzéki pártnak, hogy hajlandó lenne belemenni egy 5-5.5% körüli idei GDP-arányos államháztartási hiánycélba a 3.8%-os mostani cél helyett. A lazább költségvetési politika megengedéséért cserébe az IMF radikálisabb államháztartási átalakításokat várna el.
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?hn=2&k=3&i=129253

elfelejtette 2010.02.26. 15:52:10
@tölgy: Remenykedtem, hogy ez fog tortenni, miutan Orban es Suranyi elkezdett gesztusokat tenni egymasnak.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 15:54:04
@bz249: Magában egyáltalán nem bízok. :>
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 15:55:35
@tölgy: Igaz is, Maga bízik Pintérben?
Google 2010.02.26. 16:26:28
www.hirszerzo.hu/cikk.soros_gyorgy_cege_megtamadta_az_eurot.141678.html
"A WJS szerint a fedezeti alapok képviselői február 8-án Manhattan előkelő, Upper East Side nevű negyedében egy szűk körű üzleti vacsorán arról tartottak eszmecserét, hogy miként lehet profitálni a görög adósságválság miatt az euró körül kialakult helyzetből."
Vérszagra gyűl az éji vad.
Nem lehetne egy kicsit lenyesegetni a körmüket?

bz249 2010.02.26. 17:14:47
@tölgy: egyre durvabb a Verfarkas ternyerese, az Eurostat es az OECD statisztikai hivatala utan ugy nez ki az IMF is behodolt neki :(
Cypriánus 2010.02.26. 17:49:11
szörnyű, BZ, ezután tényleg marad a Karib-tengeren a forradalomra váró hajóra menekülés...
Cypriánus 2010.02.26. 17:51:57
amúgy igaz ami igaz: ha az MSZP VEZETŐI közül nem jut minnél több börtönbe, alig ér valamit az "elszámoltatás".
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.26. 18:36:06
Sándor Klára helyteleníti az MDF-videót:
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2197:a-le-meg-a-toebbpartrendszer&catid=40:cslevaijulia&Itemid=65
"(Egy ocsmány videoklip tanulságairól)
Nem kéne különösebb jelentőséget tulajdonítani a neten küldözgetett videóknak, ha nem volnának szerves részei az egyébként is uralkodó tendenciáknak. Ezek közül is kiemelten a kíméletlenség és a káröröm kultuszának. Amelynek jegyében ezúttal egy olyan videoklipen kéjeleg a netező nép, amely egy párt képviselőjelöltjeinek bemutatkozó anyagaiból vágta össze a legrosszabb pillanatokat.
...
Mindezek miatt ez a klip több a szokványos ostobaságoknál: abban mutat túl önmagán, ami a mai elvadulás lényege. Hogy semminek nincsenek határai, hogy mindent lehet relativizálni. Hogy nem kell vonalat húzni a kritika és a földbe döngölés, a megviccelés és a kigúnyolás, a paródia és a megalázás, az adekvát és az inadekvát közegbe helyezés, az „élni” és a „visszaélni” közé. És nem kell arra gondolni, hogy bárki kerülhet azonos helyzetbe azzal, mint akit éppen gúnyol. Vagyis hogy a legfőbb vonalat mindig a saját, magabiztos helyzetünk és a másik kiszolgáltatott helyzete közé kell odatenni: igazából a mások esendőségétől kell elhatárolódni. Ami tökéletesen kiöli az emberekből a minimális szolidaritást is, amely megakadályozná, hogy bárhol bárki nyíltan megalázható legyen, minden következmény nélkül."
Igaz, hogy a net mindig az anonimitásuk mögött tobzódó visszataszító gonosztevők (holmi kovátsch gamma bertalanok és hébér(!)-lopó lajosok) melegágya volt, de nem emlékszem, hogy Klára korábban ennyire mellre szívta volna mások bántását.

osborne 2010.02.26. 18:55:55
@elGabor: Olyan opció nincs, hogy mindketten végleg kiütik egymást és mi meg nézzük? :)
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.26. 19:10:59
@osborne: Szerintem nincs szórakoztatóbb, mint egy vérbeli elvtárs - elvtárs meccs. Akkor hozzák ki magukból a legjobbat.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 19:12:15
@elGabor: édes Istenem, ezt is megértük, egy balliba a relativizálás miatt sopánkodik!
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 19:31:05
@Cypriánus: @zoli29: Majd nézzék meg, hogyan számoltat el a Fidesz. Gondolom, az IMF feltételei között ott van, hogy nem szabad ilyesmit csinálni. Tudják, a póráz a lényeg.
„Hiánycél” — édes Istenem...
„Hiánycél” — édes Istenem...
zoli29 2010.02.26. 21:57:31
@Loxon:
Úgy érted, az IMF megmondja, hogy a magyar hatóságok milyen bűncselekményeket tárhatnak fel, és milyeneket nem? Erősen kétlem. :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 22:02:31
@zoli29: Pedig kb. így néz ki. Persze a megfelelő vonalakon keresztülmegy a dolog.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.26. 23:01:41
index.hu/gazdasag/vilag/2010/02/26/a_dusseldorfi_kormany_megvasarolta_az_adocsalok_nevet_tartalmazo_cd-t/
OVi-nak nem kellene elkérnie a cd-s fazonok telefonszámát?

tevevanegypupu 2010.02.27. 09:16:51
Az szdsz volt talan az egyetlen part ami mindenkit hulyenek nezett, es talan eppen az mdf volt az, amit leginkabb foldbe szerettek volna dongolni. Most akkor tessek, lehet kacagni a videon. Vagy valtozott valami az utobbi idoben?
Téglagyári Megálló 2010.02.27. 10:49:46
@kill004:
Kíváncsi lennék, mi is hangzott el Abasáron:
"A mai napon szerkesztőségünket levélben kereste meg a Jobbik sajtófőnöke a szóban forgó idézettel kapcsolatban. Állítása szerint Vona Gábor nem tett ilyen tartalmú kijelentést, és erre hivatkozva azt kérte, vegyük le az anyagot honlapunkról."
fidesz.hu/index.php?Cikk=146481

Téglagyári Megálló 2010.02.27. 10:59:11
@osborne:
"“Thousands of loyal, intelligent, rational forum members have been misrepresented as a bunch of foul-mouthed, vitriolic thugs by the man who so inspired them.” "
Már sokszor volt ez az érzésem, hogy az ateista szubkultúrában a "racionális" az nem az észszerúséget, hanem az indulatok hiányát jelenti. Aztán meg csodálkoznak, hogy ez nem így van.

Téglagyári Megálló 2010.02.27. 11:13:31
@osborne:
Van itt még szebb is:
"People who reject the theory of evolution should be placed on a level with Holocaust deniers, argues an author in his controversial new book"
Egy igazi bolsevik ez a Ricsárd.
entertainment.timesonline.co.uk/tol/arts_and_entertainment/books/book_extracts/article6805656.ece

osborne 2010.02.27. 12:35:57
@Téglagyári Megálló: RD már régóta rappeli ezt a progresszív párhuzamot, szerencsére az úr nincs komolyan véve.
osborne 2010.02.27. 12:37:19
Mókás:
Összetörte az asztalt
A beszélgetés sajátos záró momentuma volt, hogy miután Somogyi Zoltán rátámaszkodott, a stúdió asztalból letört az egyik elem, amit az ölében kellett tartania.
„Effektíve letörte az asztalunkat!” – reagált a nem várt közjátékra Kálmán Olga műsorvezető, mire Somogyi azt mondta: „Van még kérdése? Én tartom szívesen a lábammal az asztalt.”
atv.hu/belfold/20100226_elo_adasba_torte_ossze_az_asztalt_az_mdf_kampanyfonoke

bz249 2010.02.27. 12:47:36
@Téglagyári Megálló: @osborne: pedig komolyan vehetnék, mindkettő vélemény és véleményszabadság van. Legalábbis remélem. ;)
Leskelődő 2010.02.27. 13:43:53
Nézzék csak, lepottyant az égből egy mogyis zacsi:
"A GDP 0,5 százalékával javíthatja az államháztartás idei egyenlegét az a rendkívüli bevétel, amelyről várhatóan jövő héten tesz bejelentést a kormány. A 120 milliárd forint körüli egyszeri tétel származásáról nem kívántak felvilágosítást adni kormányzati körökben"
nol.hu/gazdasag/20100227-szazmilliardos_extra_bevetel
Mi lehet ez?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.27. 15:13:45
@Leskelődő: 5 évre eladták az első éjszaka jogát egy meg nem nevezett külföldi befektetőnek.
Leskelődő 2010.02.27. 15:46:09
@tölgy:
Vagy úgy! Akkor szeretett kormányunk azért titkolózik, mert fél, hogy megint elhálja a dolgot.

Leskelődő 2010.02.27. 15:47:03
@Google: Mibe fog ez nekünk megint kerülni?
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.27. 15:57:21
@Téglagyári Megálló: Ha betiltják az evolúciótagadást, indítványozom hogy a kommentfolyam nyilvánítsa saját halottjának Loxont.
osborne 2010.02.27. 17:30:30
Pécsett is milliárdos csődöt hagyott maga után a Fidox
www.hirszerzo.hu/cikk.toller_oroksege_a_milliardos_pecsi_csodtomeg.141769.html

osborne 2010.02.27. 19:25:20
vicc: DJ vs Jobbik
Debreczeni József, az MDF képviselőjelöltje nyolc kérdést tett fel a Jobbiknak, amelyek "haladéktalan tisztázását" várja.
www.hirszerzo.hu/cikk.mi_koze_van_a_jobbiknak_budahazyhoz_-_debreczeninek_van_meg_kerdese.141775.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.28. 01:32:44
@Leskelődő:
Gazprom? Most kötötték meg a Déli Áramlat szerződését.

osborne 2010.02.28. 12:42:01
TP mottó brit módra:
1-2 százalékra csökkent Cameron előnye
www.timesonline.co.uk/tol/news/politics/article7044185.ece

osborne 2010.02.28. 14:03:03
Sólyom nem méltó államfőnek ha nem írja alá a Soá tagadás büntethetőségét.
atv.hu/belfold/20100228_forabbi_a_holokauszt_torvenyrol_ha_solyom_nem_irja_ala_nem_melto_allamfonek

osborne 2010.02.28. 14:42:10
@Loxon: a top érv azért még mindig ez:
"A kommunista rendszerek emberiség ellen elkövetett bűntettei nem sorolhatók egy kategóriába a nemzetiszocializmus által elkövetett bűntettekkel."
Elhiszem, hogy 1990 előtt még élt és artikulálható volt ez az érv itthon de 2010-ben?

osborne 2010.02.28. 14:56:19
Lady Di közben már magyarázkodik. Herényit félreértették. Szánalmas.
MDF: A kommunizmus gyilkos diktatúra volt
www.hirado.hu/Hirek/2010/02/28/14/MDF_A_kommunizmus_gyilkos_diktatura_volt.aspx

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.28. 14:59:37
@osborne: Kőkemény. A Labour-gépezet még úgy is hatékonyan dolgozik, hogy csúnyán elkúrták ők is.
Mennyi idő van még Magyarországon a választásokig? Hány százalékot lehet addig ledarálni a Fideszről?

osborne 2010.02.28. 15:28:16
@elGabor: Cameront nem kedvelhetik nagyon a britek. Még ha nyernek is a Toryk, előnyük nem lesz meg a nagy változtatásokhoz. Mi lesz veled UK?
Mucsa: 41 nap van hátra az 1 fordulóig.
Sokat már nem faraghatnak le de a kétharmad sztem továbbra is wishful thinking.
aprilisbolondja.blog.hu/2010/02/13/vegso_visszaszamlalas_9

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.28. 15:47:32
Van egy olyan érzésem, hogy Gombár Csaba cikke nem lesz népszerű a Fájdalmas, De Nagyon Szükséges Reformok magyar hívei körében.
nol.hu/velemeny/20100227-megettuk_az_aranytojast_tojo_tyukot_
"Az egyébként mindig szükséges kiigazító, javító újraformálás befolyásos fundamentalista értelmezői, akik egy reformot csak forradalomnak tudnak felfogni, azt mintegy kirobbantani, immár időtlen idők óta a fájdalmas megszorítások igényével operálnak. Teszik mindezt heroikus pózban, nem hízelegnek a népnek, mint a nyamvadt, korrupt, demagóg stb. politikusok, és nem átallnak századszorra is idézni laposra koptatott közhelyeket, csak verítéket, kínlódást és nadrágszíj-összehúzást ígérve az országnak.
...
Nem kéne tán ironizálni, de az államot meggyőzően foglyul ejtő ökonomizmus ezzel a logikával az államvezetést a nyereséges cégvezetéssel azonosítja. Ott tartunk, mint a leglaposabb vulgármarxista időkben: az anyagiak mindent és közvetlenül határoznak meg; minden a csak fi nanciálisan kimutatott, a szorosan és szűken vett nyereség, növekedés számaiban létezik. Ésszerűség persze ez, még ha úgy érvényesül is, mint a rentabilitásba vetett voodoo hit. Nem is olyan lassan már ott vagyunk, mint 1950-ben a DISZ alakuló kongresszusán, amikor az ország akkori, hírhedt vezetője attól óvott bennünket, hogy megegyük az aranytojást tojó tyúkot, mert akkor nem lesz növekedés. Nem nagyon volt mit enni, de növekedtek is a vas- és acéltermelés számai. A számok növekedtek. S mi sem segíti könnyebben és gyorsabban az efféle számok javulását, mint az, amit fájdalmas megszorítások címén kormánydöntésekkel viszsza lehet venni a megszerzett állampolgári vagy munkavállalói jogokból."
A kommentekben már be is indult egy szadeszharcos. :) Idézem, mert díszpéldány:
"Ez is maszlag. Intellektuális áfium. Őspatkány-kór. „Társadalmi igazság” ugyanis nincs. Nem létező fogalom. Továbbá: az igazság, bizony, „független”, helyesebben: objektív. Az igazság ugyanis nem egyéb, mint logikai értelemben vett ítélet, márpedig az ítélet vagy igaz, vagy hamis. Ha igaz (bizonyított), akkor igazság, ha viszont hamis, akkor nem igazság. Ennyi.
A „társadalmi igazságról”, „nem független igazságról”, „potenciális, részleges, de voksra érdemes (???) igazságról” locsogó Gombár Csaba nyilván keveri az igazság fogalmát részint a vélemény, nézet, megítélés, elképzelés, elgondolás, hit, meggyőződés, fölfogás, álláspont stb., részint az érdek, akarat, szándék, elhatározás, törekvés stb. fogalmaival. (Gazdag a magyar nyelv, volna miből válogatni.)
Papp Zsolt (a Hétköznapok és filozófiák c. könyv kitűnően fogalmazó szerzője) tanárom volt a foximaxin. Ő mondta valamelyik szemináriumán: Gombár Csaba az ország kevés érdemes gondolkodóinak egyike. Tévedett. Gombár Csaba, íme, publicisztikát ír buzgón, miközben az irodalmi szókincse nem haladja meg alsóbüdösi Béla bácsi szókincsét; pl. mindenre az „igazság” szót használja – helytelenül.
...
Míg az „aranytojást tojó tyúk” szörnyű banalitását egy a közízlést tiszteletben tartó, korrekten viselkedő publicista nem veszi a szájára, nem zülleszti rá a védtelen olvasóra, magyarán: Gombár Csabának nem a tudószsargonja, hanem a gondolata alsóbüdösi."
Vajon ki lehet az anonim hozzászóló? A tempó, a fordulatok, az elfúlóan perlekedő hangvétel belsőkörös személyre utalnak, a téma iránti érzékenység és az objektív igazság birtoklásába vetett hit reformközgazdászra mondjuk a Dimitrovról. Egyre izgalmasabb talány. :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.28. 17:12:22
@elGabor:
Vajon mi lesz a Fidesz reakciója erre a fertelemre?
myvideo.ning.com/video/video/showFullScreen?id=5204164%3AVideo%3A169
Merthogy azt szépen meg kell köszönni, ugye, hogy ők „nem nácik”.
Kezdem érteni (?), miért ment le a Véleményvezéren Bajnai dicsérete.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.28. 17:24:14
@Loxon: A Véleményvezér az "óvatosan centrista vagyok, de kritikus helyzetben az ember szíve azért baloldalt dobog" vonal képvislőjének tűnik.
osborne 2010.02.28. 17:28:01
jóég. már Spíró-t is 'kinyírták'
-Miért kellett önt elküldeni az egyetemről?
-Előbb-utóbb mindenkit kinyírnak, ez természetes. Akit lehet, kirúgnak, minél jobb a szakmájában, annál inkább. Nem lehet ez másképp.
-De miért nem?
-Mert kicsi az ország.
-Svájcban is ugyanezt csinálják?
-A maguk módján valószínűleg ott is így mennek a dolgok.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=264190

picur3ka 2010.02.28. 17:32:37
@elGabor:
Attol fugg, milyen sikeres lesz a Piszkos Fred akcio:
jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/itt_a_nagyakoalicioaz_mszp_visszalep_ha_orban_bizonyit

osborne 2010.02.28. 17:36:42
Tudományos tény mostantól:
A liberálisok intelligensebbek egy brit tanulmány szerint
hvg.hu/_tudomany/20100228_a_liberalisok_intelligensebbek

picur3ka 2010.02.28. 17:38:45
@elGabor:
Attol fugg, milyen sikeres lesz a Piszkos Fred akcio:
jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/itt_a_nagyakoalicioaz_mszp_visszalep_ha_orban_bizonyit
Attol fugg, milyen sikeres lesz a Piszkos Fred akcio:
jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/itt_a_nagyakoalicioaz_mszp_visszalep_ha_orban_bizonyit
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.28. 17:53:26
@osborne: közs a cikket. Majdnem megnéztem a két előadást, de így most már biztosan nem fogom.
A fazont valószínűleg azért tették ki, mert nincs meg a phd-je, ebben a korban pedig már nem is lesz. A jelenlegi szabályozás szerint ilyen fazonokat tartani egy egyetemen ráfizetés. És talán a kollégák úgy ítélték meg, hogy nem olyan jó arc, hogy rá fizessenek.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.28. 17:56:08
@picur3ka/beleallos kampany: A "felháborítónak tartjuk a Fidesz cinkos némaságát" fordulat olyan... nemistudom. Ismerős. :)
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.28. 18:04:27
@picur3ka/beleallos kampany: Csurkának bejött ez 2002-ben.
Na annyira rühellik a népek a szocikat, hogy elég ha látványosan szeretni kezdik a fidoxot. Lehúzzák magukhoz.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.28. 18:38:45
@tölgy:
A Piszkos Fred-akció az egyetlen hatásos húzás, ami a szociknak még módjukban áll. A választási küzdelem teljesen nyitottá válhat, ha pl. 3 (még inkább: 1) nappal a választás első fodulója előtt Mesterházy bejelenti, hogy tényszerűen megkötötték a Fidesszel az előzetes szerződést a visszalépésekről és a majdani együtt kormányzásról. A Fidesz persze kézzel-lábbal cáfol, a Jobbik bejelenti, hogy lelepleződött a hazudós Zsidesz, amely amúgy sem tett semmit 8 évig a kormány ellen, vagyis szemmel láthatóan áruló, ráadásul most már lehullott az álarc.
Ha pl. a Fidesz népszerűsége ennek hatására 55%-ról 40%-ra esik, a Jobbiké pedig 20-ról felmegy 35%-ra, akkor a választáson patthelyzet alakul ki, a Fidesznek vagy a Jobbikkal kell koalícióra lépnie (következménye: nemzetközi elszigetelődés, tőkekivonás, forintárfolyam-zuhanás, végül előrehozott választás és szoci győzelem valamikor 2012 körül), vagy a szocikkal (következménye: le kell mondani az elszámoltatásról, a Fidesz szavazótábor szétesik, kétharmada átmegy a Jobbikhoz, 2014-ben szociálliberálfideszes oldal vs. Jobbik a felállás a választáson, és az ország további évtizedekig nem tud kitörni a "posztkommunista" állapotból).
Ugyanakkor ez a csodafegyver visszafelé is elsülhet, pl. Mesterházy bejelentését a baloldal döbbenettel fogadja, az MSZP szavazók egy része passziválódik, más részük átmegy a Jobbikhoz vagy más pártokhoz, a Fidesz csak kevés szavazót veszít a Jobbik irányában, és ekkor az eredmény a baloldal teljes megsemmisülése (pl. lesz egy 45-50%-os Fidesz és egy 30-35%-os Jobbik, meg egy akár küszöb alatti MSZP).

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.02.28. 18:41:12
@elGabor: A Fidesz hallgatását (azt, hogy nem határolódik el egyértelműen az MSZP-től, nem utasít már előre vissza minden ilyen ajánlkozást nagyon határozottan, akár sértő hangnemben) én nem tartom felháborítónak - életveszélyes hibának viszont igen.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.28. 19:00:06
@dzsucseharcos: hö-hö.
Aztán majd DJ 2018-ban megjelenő "Én" c. visszaemlékezésében elmeséli Feri, hogyan találta ki ezt a halálos ölelést, és milyen remekül adta elő a Házmester.

Google 2010.02.28. 19:00:14
@picur3ka/beleallos kampany:
Visszavesszük a magyar kultúra irányítását az SZDSZ-től - mondja Pörzse Sándor ugyanott.
Csöbörböl a vödörbe.
És egyébként kit érdekel, hogy mit hadovál össze a Jobbik?
Bayernak már válaszoltak?

reality 2010.02.28. 19:19:54
@dzsucseharcos: Maguk itten meg ne idegeljenek fel, mert sem én, sem az ország nem bír ki még 4 év szoci-kormányzást.
A Vérfarkas már elhatárolódott mindkét szélsőségtől. Remélem, ez még szóba kerül a téma még a "csodafegyver" bevetése előtt megelőző csapásként.
Amúgy hányszor kell elmondja a Patás, hogy hihető legyen?

osborne 2010.02.28. 19:24:15
@tölgy: Akkor benne lesz az is hogyan számolt le Pojáca és Co. ellenfeleivel a Pártban a választások előtt.
Juhász Ferenc is érintett lehet a HM korrupciós ügyeiben
mno.hu/portal/697887

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.28. 19:28:50
@reality: Állandóan kellene és határozottan. Az, hogy három hónapja mit mondott, nem túl érdekes.
picur3ka 2010.02.28. 19:35:17
@dzsucseharcos:
"Fidesznek vagy a Jobbikkal kell koalícióra lépnie (következménye: nemzetközi elszigetelődés, tőkekivonás, forintárfolyam-zuhanás, végül előrehozott választás és szoci győzelem valamikor 2012 körül)"
Es az csak a hab a tortan, hogy ebben az esetben egyetlen 'megmentonk' lenne, aki szoba all velunk, a nagy Oroszorszag...
Remelem, a FIDESZ-nek van valami forgatokonyve erre es nem alszik tul sokaig.

osborne 2010.02.28. 19:43:58
@tölgy: Már visszacsúszott de Szekereshez hasonlóan ő sem Feri párti. Így most egy csomagban lehet mindkettőt eltakarítani a ronda HM-üggyel sejtésem szerint.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.28. 19:45:33
@reality: az is lehet, hogy tudatos a Feri (a fospumpistákat le kell nyomni) vs. Szerelő/Házmester (a demokratikus erők fogjanak össze a Jobbik ellen, Népfront, miegymás) kettős üzi. Az első a szoci köménymagnak, a második a radikális népnek.
reality 2010.02.28. 19:52:13
@tölgy: Jó gondolat. Ebben szinte 100%-ig biztos vagyok (már hogy tudatos).
osborne 2010.02.28. 20:21:22
Doomhammernek küldeném, csupa móka:
index.hu/belfold/2010/02/28/nem_szabad_lefitymalni_az_szdsz-es_bunozoket/

Téglagyári Megálló 2010.02.28. 20:54:42
@elGabor:
A múltkor találkoztam egy hivatásos kommunikátorral, akitől megkérdeztem, hogy miből tájékozódik. "MTI" - hangzott a válasz - "az index már nem független, hanem jobboldali". Azt hiszem ugyanarról a hozzáállásról beszélünk. A cucilizmus gyermekei még mindig azt tartják függetlennek, amit a Népszabadság ír.

Téglagyári Megálló 2010.02.28. 20:58:04
@osborne:
---
„Az SZDSZ-es politikus bűnözőket nem lehet lefitymálni” – szögezi le Novák Előd, és csak a padsorokat elöntő röhögés ébreszti rá, hogy a liberális párt esetében már önmagában vicces a fitymát emlegetni.
---
Lehet, hogy mégiscsak igaza volt kommunikátoromnak, és az index faschiszta.

Leskelődő 2010.02.28. 21:43:31
@reality: És közben ügyesen eljátsszák, hogy Mesterházy durcizik?
"Míg Mesterházy és támogatói azzal áltatják a szavazóikat, hogy még mindig van esély a szocialisták győzelmére, addig Gyurcsány nyíltan az általa vezetni vágyott párt ellenzéki szerepéről beszél. Mesterházy ezért úgy tudjuk, már meg is orrolt Gyurcsányra."
www.magyarhirlap.hu/belfold/gyurcsany_utalja_bajnait.html
Ügyes.

bz249 2010.02.28. 21:46:23
@elGabor: egyébként az a nagyszerű a reformelitünkben, hogyha el is fogadjuk a paradigmájukat. Nevezetesen:
"Nem kéne tán ironizálni, de az államot meggyőzően foglyul ejtő ökonomizmus ezzel a logikával az államvezetést a nyereséges cégvezetéssel azonosítja. Ott tartunk, mint a leglaposabb vulgármarxista időkben: az anyagiak mindent és közvetlenül határoznak meg; minden a csak fi nanciálisan kimutatott, a szorosan és szűken vett nyereség, növekedés számaiban létezik. Ésszerűség persze ez, még ha úgy érvényesül is, mint a rentabilitásba vetett voodoo hit."
Akkor is ott vagyunk ahol a part szakad, ugyanis gazdasági növekedésben minden szomszédunktól (incl. Ausztria) elmaradtunk a ballib kormányzás idején. Szóval a reformközgizdasági szakma ház megy a pofonért, nem is értem miért nem adja neki oda a jobboldal. Ki kellene használni, hogy ők kezdeményezték a csatát, noha a hadszíntér választása a mieinknek kedvez.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.28. 21:58:42
@bz249: ez a Vörös hadsereg kinevezte "elitünk" már legalább kétszer elbukta az ígéretét, a gazdasági fejlődést: 1988-9-ben és 2008-ban.
Na und? Reményt árulnak.
Na und? Reményt árulnak.
bz249 2010.02.28. 22:08:56
@tölgy: ettől még a jobboldal véleményformálóinak megkerülhetetlen a felelőssége. Mert mi a tökömért művelik a szimbolikus politizálást, amikor a ballib legszívesebben a gazdasági kérdésekről beszél és fogalmatlan, sötét barmok a gazdasághoz. A jobboldalnak azonnal át kell vennie a gazdaságról szóló diskurzust. Ha az ellen mindenképpen olyan terepen akar küzdeni, ami nem jó neki, akkor el kell fogadni a kihívást. Sőt!
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.28. 22:16:53
@bz249: a honi jobberek megosztottak gazdasági ügyekben. Ezért kerüli ezt a témát OVi is.
Ez a piac vs állam, aktívak vs ellátottak ügy egy pártban nem kapcsolható össze. Csak egy módon, ha nem beszélünk róla.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.28. 22:35:09
@bz249: A különbséget a kommunikáció volt hivatott áthidalni, és ez lényegében egészen addig ment, amíg a gazdaság is fejlődött. Az, hogy mennyivel lagymatagabban fejlődött, mint máshol, sokkal kevésbé érzékelhető és különösen kommunikálható; az pedig hogy milyen áron, még annyira sem annyira.
Ennek tényleg a legszebb iskolapéldája a Kádár-kor, amikor az 1960-as években akkora fejlődés volt tíz év alatt, mint korábban soha, és ezért Magyarország egészen hálás volt (sőt, néha még ma is hálás), pedig amíg mi tíz lépést tettünk előre egy Rákosi-szintű kilátástalan horrorból, addig Nyugat-, sőt, a szegény Dél-Európa egy eleve elviselhetőbb szintről harmincat-negyvenet. Így esett meg, hogy 1937-ben a (visszabecsült) magyar és osztrák GDP között úgy 30% volt a különbség, 1990-ben már többszörös (most nincs nálam a forrás); 1937-ben az egy főre jutó magyar exportérték az osztrák 60%-a volt, 1990-ben úgy 20%-a. És a Kádár-rendszert aranykornak, reformsikernek tekintették.
Feriék népszerűsége is az egeket verdeste egészen addig, amíg volt miből osztogatni és nem kellett fölvetni azt a kellemetlen kérdést, hogy miből; a látványos törés a látszat ellenére nem 2006-ban az őszödi beszéd hatására, hanem 2008 körül a növekedés megtorpanásával és a zavarok láthatóvá válásával ütött be.
A reformer réteg azonban soha nem *ezt* fogja kudarcnak tekinteni, hanem a népszavazást; soha nem a szocialista pártot fogja hibáztatni, hanem az ellenzéket; ha az sikeresen dolgozik, Új Hősünk Reform Gordon *ötször* jobban csinálná és *hatszor* nagyobb reformot hozna ki belőle. Ez a féloldali vakság eddigi megfigyeléseim szerint reformértelmiségiekben körülbelül gyógyíthatatlan; értelmes (nem netdroid) érintettekkel addig el lehet jutni, hogy "na jó, annyira nem is volt rossz a Viktor sem", de ezt jellemzően 1-4 nap alatt elfelejtik és ott vagyunk, ahol a part szakad.

reality 2010.02.28. 22:45:56
@Leskelődő: Megorrol? És akkor mi van? Csúnyán néz majd?
Meg hát "úgy tudják". Az nem jelent semmit.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.02.28. 22:57:28
@bz249: tölgy helyesen emeli ki a megosztottságot, de ennek valóban az az ára, hogy a valóságban többszörös kudarcot vallott Felnőtt Bácsik (© Magyar-Magyar Szótár) újra győzedelmeskedhetnek a virtuális küzdőtéren, mert az ellenfél nem jelenik meg a meccsen, vagy Bogár László-féle viccbe illő harcosokat küld a nehézsúlyúak helyett.
A legfontosabb a defetizmus mémjeinek legyőzése. Ma különösen elterjedtek a "Magyarország nem lehet sikeresebb a jelenlegi rendszerben, mint amit a reformelit kihozott belőle"; "A jelenlegi gazdaságpolitikának nincs alternatívája", esetleg a "Kulturális elmaradottságunk/hibás nemzeti karakterünk miatt nem jutunk és nem is juthatunk előre" típusú üzenetek; irányuk logikusan vagy az, hogy a reformelitnek kell adni a hatalmat (mert ők birtokolják a kiválasztott tudást, amivel képesek egy optimum megteremtésére - ez a kisemberbaráti arc utáni legnagyobb kincsük, a szakértelemmítosz), vagy meg kell dönteni az egész rendszert és a helyén valamilyen "ökoszociális gazdaságot" kell építeni a la Jobbik. Ez irtó veszélyes.
A Fidesz számára elengedhetetlen *legalább* elhitetni azt, hogy Magyarország igenis többre képes, mert többek között pont ez a hit segíthet kiemelkedni a válságból, de ha meg is akarják tartani a hatalmat, akkor a ballib szakértelem mítoszát porig kell rombolni, a helyét sóval behinteni és a területre emberevő lézerszemű gépfarkasokat telepíteni, amik aztán szétlőnek mindent, ami közelmegy.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.28. 23:02:12
@Téglagyári Megálló: Az indexesekben nem bízom, ha ajándékot hoznak is.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.28. 23:03:12
@elGabor: én is mindig eztet szajkózom: a magyar ugarral elégedetlenek nagyobb kátyúba rángatták az országot a "jobbító szándékukkal". Aztán ezt látva még inkább fintorognak, hogy hát micsoda egy szarszagú ország ez.
A reformértelmesség pedig ezt tanulta, ebből van a jövedelme és a presztízse, sosem fog megváltozni.
Mintha egy paptól várná, hogy ateista legyen.

bz249 2010.02.28. 23:09:47
@elGabor: pontosan a ballib szakértelem ezen a téren tagadhatatlanul sikeres volt, hogy elhitette mindenkivel, hogy két út van Ők és a Nyugatos Polgárosulás vagy Mucsa és Visszacsúszás.
És valóban ebben a paradigmában értelmes ember nem választhatja a Mucsa és Visszacsúszás nevű opciót. Vagyis marad a kicsit sárga, kicsit savanyú, de Nyugatosan Polgárosult ballib szakértelem. A forgatókönyv előnye is ez, mert a szakértőknek nem kell teljesítményt nyújtani, mert a legrosszabb reform is jobb, mint Mucsa.
Holott itt van körülöttünk a példa, mindenki más több kevesebb sikerrel zárkózik fel, kivéve minket. Egyébként talán ezt az ecceri állampolgár is érzékeli. Mert, hogy Németország és Japán mennyivel fejlettebb nálunk most és mennyivel volt fejlettebb 20 éve azt nehéz megmondani. Viszont sorba rakni az országokat könnyű. A csehek, szlovénok elhúztak, a szlovákok előztek*. Ez igenis látható és érzékelhető.
*gyakorlatilag le is szoktam a Tátráról, ugyanis olyan mértékben emelkedtek az árak (nyilván mert volt rá fizetőképes kereslet), hogy egy kicsit több tervezéssel az Alpokat is meg lehet oldani hasonló fajlagos költségekkel

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 01:19:05
@elGabor:
"Mennyi idő van még Magyarországon a választásokig? Hány százalékot lehet addig ledarálni a Fideszről? "
Nem ugyanaz a helyzet. Nagy-Britanniában Brown 2006-ot játszik. 12% a hiány a 2009-es költségvetési évben. Magyarország ugyanezt nem teheti meg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 01:35:03
@reality:
"Maguk itten meg ne idegeljenek fel, mert sem én, sem az ország nem bír ki még 4 év szoci-kormányzást. "
Ugyanezt a trükköt Cameronék is bedobták most.
news.bbc.co.uk/1/hi/uk_politics/8542139.stm
"In the bars and restaurants the chatter centred on the party's declining lead in the polls.
Several showed it had slipped into single figures. One suggested it stood at just two points.
Tory strategists were making the most of it.
The prospect of "another five years" of Gordon Brown has become a key part of the party's message, repeated by most of their spokesmen in most of their interviews.
Shadow defence secretary Liam Fox even conjured the image of Gordon Brown on the steps of Number 10 preparing for a fresh term."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.01. 07:23:01
@elGabor:
Egyre kevésbé lehet elhazudni azt a tényt, hogy ma már nem a Nyugat-Kelet választóvonal mentén kell döntenünk, ahol a Kelet ellen a nyugatos világ életmódja, a Kelet mellett pedig a nyugati világban való kitaszított, szegénylegény létünk felismerése szól.
Kialakult itt egy tömb a Balti-tengertől az Adriáig illetve a Fekete-tengerig, mely igenis organikus környezet Magyarország számára, és amelyikben láthatóan működik az élet. Van Közép-Kelet-Európának saját fejlődési útja, nekünk ehhez kell csatlakoznunk, nem kell, nem szabad a Kádár-rendszer önmagát a nyugatosság letéteményeseinek kinevezett maradványainak feltétlen engedelmességet fogadni, vagy pedig zavaros ábrándok mentén kalandokba bocsátkoznunk, halálos veszély mind a kettő.

bz249 2010.03.01. 10:11:36
Es ismet a jeloltallitasrol:
A Jobbik egyelore 164 jeloltnel ragadt be, 8 budapesti, 1 Pest megyei, 1 Somogy megyei, 1 Bacs-Kiskun megyei es 1 Szabolcs-Szatmar-Bereg megyei jelolt hianyzik. Hiaba az elet nem egy habostorta.
Az MSzP elerte a 75%-ot 132 jelolttel.
A Fidesz beelozte az MDF-et (23:21). Negy evvel ezelott februar 28-an (ami akkor kedd volt, tehat a holnapnak megfelelo allapot) az MDF-nek 35 elfogadott jeloltje volt.
Az LMP-rol egyre biztosabb, hogy tulporszivozzak a terepet, mert meg mindig nem adtak le egyetlen listacsomagot sem. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 10:35:37
Milyen jogallam van Magyarorszagon?
Ezt a ket angol fickot 5 honapot tartottak bortonben es semmifele vadat nem emeltek ellenuk.
news.bbc.co.uk/1/hi/england/8540262.stm
Egyebkent azt gyanitom, valoban simlisek, de akkor is, ez micsoda eljaras?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 10:37:08
Az alku folytatodik.
www.reuters.com/article/idUSLDE61R0LX20100228?type=marketsNews
" Mihaly Varga, whose Fidesz party is widely projected to score a landslide victory over the ruling Socialists, said that they had met with International Monetary Fund officials but put off further talks until after the elections.
"We have agreed to wait until after the elections," Varga told a Sunday night talk show on national television MTV.
"I consider it most likely... that we will have to start negotiations (with international lenders) right after a government change," he said. Hungary became the first European Union member to ask for an international bailout in October 2008. The country avoided a default and an interim technocrat government introduced deep spending cuts, but structural reforms are still to come, analysts have said. Varga reiterated earlier warnings that Hungary's 2010 budget did not account for items that could boost the deficit to as much as 7.5 percent of gross domestic product from the current plan of 3.8 percent, a cornerstone condition of the IMF deal."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 10:40:11
A kinaiak olyan eroszakosan viselkedtek a BorsodChem eseteben, ami teljesen meglepte a Financial Times-t (es mindenekelott a BorsodChem-et korabban tulajdonlo angol befektetoceget).
www.ft.com/cms/s/0/2594880e-24d2-11df-8be0-00144feab49a.html
"For years, "softly softly" was the approach taken by Chinese companies making investments in western groups.
Now the gloves are coming off and they are taking up a much more combative stance.
This is what Wanhua Industrial Group appears to have done with BorsodChem, the indebted Hungarian chemicals group it has been seeking to take control by use of unusually aggressive M&A tactics.
The China chemicals conglomerate approached Permira and VCP Capital Partners, BorsodChem's private equity owners, last year with an offer to buy a stake in the company.
At the time, Permira was in talks with BorsodChem's lenders about restructuring the group's debt after it breached banking covenants.
Permira refused to entertain Wanhua's offer, saying it had only owned the company since 2006 and wanted to agree a consensual restructuring with creditors.
Undeterred, Wanhua snapped up 75 per cent of the Hungarian company's debt from European Capital and Alcentra, the investors, for about 25 cents in the dollar.
That left Permira and VCP with little choice but to engage with the Chinese.
...
It is extremely rare to see a Chinese company behave so aggressively. It has left bankers trembling with excitement.
Few western competitors would employ such rough tactics."

zoli29 2010.03.01. 11:02:47
Haha! Megindult a nyavalygás az IMF-Fidesz-megállapodás miatt, ahogy erre számítani lehetett. Most azt mondják, hogy a Fidesz ugyan időt nyert (a felelőtlen IMF-nek köszönhetően), de "majd 2011-ben jön el az igazság pillanata".
www.168ora.hu/itthon/fidesz-koltsegvetes-gdp-imf-51801.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 11:20:03
@zoli29:
Hehehe, amint megjosoltatott.
"Első ránézésre azt mondhatjuk, hogy megint a Fidesz jár jól, mert 1998-hoz hasonlóan az elődjénél kedvezőbb pénzügyi helyzetben veheti át a kormányzást. Akkor az általuk elátkozott Bokros-csomag eredményeinek, most pedig a Bajnai-csomag kedvező hatásainak és a nemzetközi szervezetek segítségének köszönheti ezt."
Az tokre bosszanto, hogy mindig a szociknak kell helyrehozniuk, aztan a Fidesz elvezheti a gyumolcsoket.
Ne menjunk bele abba, mit kell helyrehozniuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 11:21:19
@bz249:
Hallotta? A Fidesz beleegyezett az emberek megsarcolasaba.
"A Fidesz állítólag vállalta a feltételeket, amire az is utal, hogy a titkos egyezségről kiszivárgott információkat eddig egyik fél sem cáfolta."

bz249 2010.03.01. 11:24:02
@Doomhammer: Azert nem lesz ez egy simacsiga kommunikacios feladat, hogy a ket tok ellentetes uzenet celba erjen. Persze, ha van ket part, akkor megoldhato. Csak szerintem mostanra az MSzP-ben is kezdenek rajonni, hogy Pancelvonat Gabi (ugyanis o kapja a szebben eladhato uzenetet) ki fogja nyirni oket, ha lehetosege lesz ra.
osborne 2010.03.01. 11:28:29
Mi tehet az MSZP összemenésétől? Az Orbán modell.
Csizmadia Ervin szerint, amikor Gyurcsány Ferenc 2004-ben a párt vezető személyisége lett, megpróbálta az úgynevezett Orbán-modellt átültetni a baloldali tömörülésre. Ez a modell azonban azért alkalmazható a Fidesznél, mert abban sosem voltak platformok, így ez a párt hatékonyan működik, egyvezér-pártként.
Gyurcsány Ferenc ilyen vezérpártot akart faragni az MSZP-ből is, de ennél a pártnál ez nem megy - mutatott rá az elemző, aki szerint ennek a tanulságnak a felismerése vezetett a Bajnai Gordon vezette szakértői kormány létrejöttéhez.
inforadio.hu/hir/belfold/hir-336734

osborne 2010.03.01. 11:33:47
Visszalépős üzi már a Népszabóban is:
A hosszú távú értékőrzést például segítheti, ha az MSZP az első forduló után egyes nyilvánvalóan vesztes körzetekben visszalép a Fidesz javára, a Jobbik ellenében. Még, ha a gesztus egyoldalú is, nem önbizalom erősítő, ráadásul segítheti a Fidesz kétharmadát. Csapda a csapdában.
nol.hu/velemeny/20100301-szoritoban

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 11:48:05
@bz249:
"Azert nem lesz ez egy simacsiga kommunikacios feladat, hogy a ket tok ellentetes uzenet celba erjen. "
A Jobbik mar rajta is van a teman.
barikad.hu/node/47973
"Alkura készül a Fidesz az IMF-fel?"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 11:49:41
@osborne:
"Gyurcsány Ferenc ilyen vezérpártot akart faragni az MSZP-ből is, de ennél a pártnál ez nem megy - mutatott rá az elemző, aki szerint ennek a tanulságnak a felismerése vezetett a Bajnai Gordon vezette szakértői kormány létrejöttéhez."
Muhahaha, en maskent emlekszem. Eloszor mintha Ferit megtartottak volna elnoknek, aztan jott a miniszterelnok-casting, utana Ferit viharos korulmenyek kozott az elnoki posztrol is kirugtak ...
"felismerese vezetett ..."

osborne 2010.03.01. 11:55:47
@Doomhammer: btw, most akkor a barikad és a kurucinfo is Jobbik related? Utóbbit sokáig tagadták de 1-2 hete már nem igazán.
atv.hu/nyito_kiemelesek/20100228_a_kuruc_infon_hozna_nyilvanossagra_allamtitkokat_a_jobbik

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 12:07:35
@osborne:
Novak Elod most akkor kicsoda a Jobbikban es a kuruc.info-ban?

bz249 2010.03.01. 12:10:10
@Doomhammer: hat igen itten szivtak meg ismet a szocik, hogy a nepszerubbik uzenet ismet a masik a partnak jutott. Egyre biztosabbnak erzem a bronzot. Ami Veres Janoson kivul senkit nem vigasztal, de valszeg o is szivesebben olvaszt be nemesebb femeket.
Egyebkent tovabbra sem ertem hol vannak a jobboldali gazdasag szakertok. Miert kell meg mindig a baloldal sikeres valsagkezeleserol beszelni a nyilvanvalo kudarcaik ellenere? Miert nem tematizalja ezt a vitat a jobboldal?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 12:15:54
@bz249:
"Miert nem tematizalja ezt a vitat a jobboldal? "
Mert azt gondoljak, a tenyek onmagukert beszelnek. Most nem kell a "rosszabbul elunk, mint 4 eve" plakat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 12:31:13
Az online es print media frigyebol gyonyoru mutans szuletett.
Nyomtatott kommentek.
www.168ora.hu/velemeny/orban-egypartrendszere-51513.html
"Rózsa Misi: Gondolkodó ember elborzadva olvassa Orbán elképzeléseit. Két érdemi kérdés van viszont a téma kapcsán. Az egyik: a társadalom, a szavazni induló választók hány százaléka sorolható a gondolkodó kategóriába? Ha lehetne illúziónk, hogy nagy része, akkor most kifújhatnánk a levegőt, és megnyugodhatnánk, hiszen ezzel Orbán elveszítette minden érdemi lehetőségét arra, hogy kormányozhassa az országot. Normális társadalomban, normális demokráciában egy ilyen elképzelés levezetése azonos lenne az adott politikus azonnali margóra kerülésével. Nos, nekem sajnos rég nincsenek már illúzióim a gondolkodni képesek arányával kapcsolatban, így nem megnyugtató a dolog, hanem inkább kétségbeejtő. Bizony a társadalom többségénél ez a gondolatsor nem fogja
kiverni a biztosítékot. Sőt, meg vagyok győződve arról, hogy elég sokan vannak azok, akik egy ilyen aljassághoz tapsolnak is. Orbán ezt tudja, és pontosan nekik mondta, amit mondott. Ebből következik a számomra másik fontos kérdés: maga Orbán mennyire gondolja komolyan ezt a marhaságot? Ez újabb lufi volt az őt gondolkodás nélkül követők tömegének, vagy valóban ezt a diktatúrát akarja ténylegesen megvalósítani?
giacinto: Kibújt a szög a zsákból: Orbán elmondta, mit akar. Ez az ember roppant veszélyes. Ha kétharmadot szerezne, tényleg összekészíthetnénk az utazótáskánkat. Debreczeni József már évek óta erről ír, csak senki nem hisz neki. Még nem késő: menjünk szavazni, még meg lehet állítani. Ha lustaságból, nemtörődömségből otthon maradunk, májusban már késő lesz: verhetjük a fejünket a falba."
Orban egy diktator, hanyszor ismeteljem mar!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.01. 12:48:19
@osborne: Ha már az ATV-t ajánlja, gondoltam "belelapozok". Egy régi, kedves ismerősünkre találtam:
"A Jobbik ott erős, ahol a nyilasok és a kommunisták is azok voltak...
I. A regionális párt:
...A Jobbik igen nagy tekintetben még mindig regionális párt... Északkelet-Magyarország régi iparvidékein egyes helyeken harminc százalék fölé is szaladt, és mindenütt megelőzte a szocialistákat..
...a Jobbik nyelve előtt Orbán Viktor és a jobboldali sajtó nyitotta ki ugyan az ajtót, ám akiket megszerzett szavazóinak, azok részint a fiatalok, nagyrészt pedig a szocialisták szavazói. Pedig Orbán Viktor nagyon sokat tett azért, hogy a szocialisták szavazókat megnyerje, Pozsgay Imrét, Szűrös Mátyást is folyamatosan szerepeltette, mégsem tudott áttörni, miközben a Jobbiknak ez a szocialisták legrégebbi, legjobb választókerületeinek egy részében sikerült..."
II. A bosszú pártja:
"...a nagyon elkeseredett, a kormányzati alkalmatlanságot, korrupciót látó, a környező országokhoz leszakadást érző szavazó a Jobbikkal bünteti a baloldalt. És ebben a szavazóközönségben olyan düh van, hogy nem is érzi szélsőségesnek, durván radikálisnak a Jobbikot, az ennek a dühnek a kifejezése...
III. Az új, hiteles ellenzék:
...Ami a választásokat illeti, az elemző szerint előfordulhat, hogy a Jobbik megelőzi a szocialistákat... nem is az a kérdés, hogy hányadik lesz a Jobbik, hanem az, hogy a következő parlamentben ki lesz a hihető, hiteles ellenzék. Az alkotmányjogász pedig úgy látja, hogy helyezéstől függetlenül ez a radikális párt lesz...
...Az biztos, hogy a szocialistákba mindenki belerúg majd... hiszen a frakciójukban alapvetően volt miniszterek, államtitkárok ücsörögnek majd."
atv.hu/MR1-Kossuth/ma.hu
atv.hu/belfold/20100301_a_jobbik_ott_eros_ahol_a_nyilasok_es_a_kommunistak_is_azok_voltak
TP mottó . )

osborne 2010.03.01. 13:01:54
@gloire: az. komoly a lezárás is:
Azt mondja, kétpártrendszerünk annyira rettenetes volt az utóbbi években, és olyan károkat okozott, hogy tulajdonképpen jó, ha ezt félrelöki a Jobbik. Szerinte ez pedig akár egy óriási lehetőség is lehet a magyar társadalom számára: új szereplők, új szervezetek, új gondolatok jelenhetnek meg, ha pedig ez sikerül, a Jobbik kihívása még jóra is fordulhat.
www.mr1-kossuth.hu/hirek/valasztas2010-100204/tolgyessy-a-jobbik-mindent-felborithat.html

osborne 2010.03.01. 13:12:15
A Mester után DJ is elköszön a Szerelőtől:
Köszi Gordontól a Vérfarkas-Jobbik diktatúráig:
Az a bizonyos "politikai szörny" pedig nem a bal- és a jobboldal "fanatikus szembenállásából", hanem Orbán Viktor köpönyegéből bújt elő, amint az tényszerűen tudható. Mondhatjuk így is: ők engedték ki a szellemet a palackból, de az a fejükre nőtt, nemigen hat rá a varázsige.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=264665

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.01. 13:55:14
@osborne:
"...bűnbak lehet a cigány, a zsidó, a román vagy a szlovák..."
"Vannak, akik dolgoznak, mások inkább panaszkodnak. A nemzetek közt is vannak különbségek. Vannak, amelyek tele vannak tűzzel, vannak inkább befelé fordulók. Az egyik kávéház előtt ül, a másik késő estig serénykedik. Nem csak a személyeknek, hanem a nemzeti közösségeknek is van karaktere. Van olyan karakterjegy, ami inkább előnyös, és persze van olyan is, ami több hátrányt jelent. "
Nem értem. Most akkor vannak olyan nemzetek, amelyeknek "bűnbak karakterük" van, vagy egész egyszerűen vannak nemzetek akik nem dolgoznak, csak panaszkodnak? Ordas eszmék fertőzik a teljes magyar baloldalt megállíthatatlanul? A vak is látja, honnan fúj a szél! Gyurcsány úr ezen az alapon akár arról is írhatna, hogy miért jó zsidónak, és miért nem jó cigánynak lenni!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.01. 14:43:39
@osborne: Egy ideje elkezdődött ez a nóta. Rájöttek, hogy a hungarofíliából szélsőbalon (szocik, liberálisok) is politikai tőkét lehet kovácsolni, mert az előző projekt, ha önmagában áll, bedől, az emberek még mindig, annyi vörös és kék internacionalizmus után is ellenségesnek érzik (persze ez a tohonya, bűnbakkereső magyar lélek miatt van így).
Na persze, ezt a váltást csak módjával csinálják, és a lényeg úgyis a Nobel-díjasok névsora lesz, meg a meleg divattervező által eszkábált Bocskai-motívumos modellruha. (Nehezebb napokon majd Dózsát veszik elő, meg a Tanácsköztársaság dicső honvédő háborúját).
A szélsőbal képén vastag a bőr, most már a határon túli magyarokért is küzdenek. Várom, hogy mikor alakul át az egész poszkommunista parlamenti bagázs monarchista párttá.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 14:44:24
@osborne:
"Bűnbakra van szükség, bűnbak lesz a történelem Mohácstól Trianonig ..."
Vagy az utolso 20 vagy 60 ev, esetleg a zsakutcas magyar polgarosulas ...
Feri eppen most vonja vissza a teziseit.

bz249 2010.03.01. 15:58:35
Es az LMP-nek is megvolt az attores, az elso jeloltjuk felkerult a listara.
picur3ka 2010.03.01. 16:11:58
Minden van a hirekben, csak az nem, aminek kene. Mi van a FIDESZ-el, elajultak?
@bz249:
O, csak nem! De izgi, hogy orulok! Hova valosi? Esetleg Mateszalka?

picur3ka 2010.03.01. 16:18:22
@bz249:
Bolond! Marha a neveket emliti, most nezem, valami elkepeszto az ove, Ikityom, vagy mi, mar el is felejtettem. Lehet, hogy importaltak...

osborne 2010.03.01. 16:24:13
@gloire: Egy jó _magyar_ vezetővel, egy igazi optimista államférfivel a bűnbak karakter elmúlik és a mucsaiak megint jók lesznek, invenciózusok és viccesek!
"Miközben van bennünk invenció, humor, nagyfokú alkalmazkodó készség is. Ez utóbbit erősíteném, sok optimizmussal, és nem hagynám, hogy büszkeségünket vesztve panaszország legyünk. Annál sokkal jobb magyarnak lenni, mintsem hogy önsajnálattal és önsanyargatással éljünk. Magyarnak lenni jó!"

osborne 2010.03.01. 16:25:29
@Loxon: Csángó divat jöhet?
Az MSZP-s miniszterelnök-jelölt felesége csángó övvel nyitott kampányt, és nem érti, nálunk miért nem divat a népviselet.
atv.hu/belfold/20100301_a_nepet_viseli_magan_mesterhazy_szilvia_video

osborne 2010.03.01. 16:28:02
@Doomhammer: előbb még lesz egy 100ezres tétele a Ferinek
Százezer forint pénzbüntetésre ítélte rágalmazás miatt Debreczeni József közírót
mno.hu/portal/698091
Bár DJ megfontolja a pénzbüntetés „leülését”, illetve, hogy ezzel az ítélettel „ma délután a jövő elkezdődött”.

picur3ka 2010.03.01. 16:30:20
Jeloltek:
Bp 8-as korzetben, Torgyanek elhalasztak, ok lehetnek egy konkurens tenyezo Mateszalkan is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 16:30:57
@osborne:
"Mesterházy szerint felesége kereste az alkalmat, ahol ezt a divatot meg lehet mutatni a hölgyeknek. „Mert sok helyen jártunk külföldön, például Skóciában, ahol a régi tradíciókból egy új divat született. És mindig sajnáltuk, hogy Magyarországon miért nem térnek rá a divattervezők egy ilyen irányra. Hiszen annyi szép motívum van a magyar hagyományokban is.” – mondta Mesterházy."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 16:32:36
Gyerekgyarosok es munkakerulok, munkara!
www.vg.hu/kozelet/politika/bokros-adoreformot-es-roma-foglalkoztatast-307768
"Bokros: Adóreformot és roma foglalkoztatást!
"Mi emelt fővel, becsülettel megmondjuk a magyar társadalomnak, hogy bizony az elért eredmények megtartása érdekében is kétszer annyit, és sokkal okosabban kell dolgozni" - jelentette ki. — mondta Bokros Lajos a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje kampánykörútjának első állomásán Békéscsabán. "

bz249 2010.03.01. 16:54:14
Munkanelkulisegi adatok
epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/3-01032010-AP/EN/3-01032010-AP-EN.PDF
Azt hiszem nem kell kommentalni

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 17:05:53
Megtortent az attores! Az ertelmisegi hatorszag nelkuli Orban naci ideologusoktol lopja az otleteit!!!
Most elkaptuk.
esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2010/02/viktor-orb%C3%A1ns-thoughts-on-the-hungarian-quality-of-existence-iii.html
"Yesterday I briefly mentioned József Orosz's radio program Kontra. On Friday two people were invited to comment on the events of the week: András Gerő, whom I mentioned yesterday, and Gábor Bruck. Bruck very rightly pointed out that politicians don't have to be intellectual powerhouses. There must, however, be an intellectual elite who can supply them with ideas. He finds the Fidesz brain trust wanting.
Surely all this talk about dual this and that wasn't born in Orbán's head. Someone had to supply him with these ideas. Whom were they reading? What was their source of inspiration? Tamás Ungvári dropped a line about Carl Schmitt, a political philosopher with whom I was not familiar but whose views have seen a resurgence of interest in Hungary. So I did a little research and here's what I found.
Schmitt was an academic who got mixed up with Hitler's Germany. For a whole year he was in an American internment camp. After his release he never again taught in a German university because he refused to adhere to the de-Nazification required for such a post. I might add that he was an anti-Semite. His complicity with Nazi Germany left him discredited. But he is recognized as an insightful, if flawed critic of the modern democratic order. Jürgen Habermas noted that Schmitt's arguments have a potentially fatal appeal in the contemporary world. It seems that Hungary is no exception."

elfelejtette 2010.03.01. 17:17:24
@Doomhammer: Nem tudom eldonteni, hogy valami iszonyatosan mesterien fondorlatos trukkot latok magam elott, vagy egy oreg, bottal jaro mamokat, amelyik a foszlasnak indult doglott macskat rudgossa a kertjeben.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 17:24:15
@elfelejtette:
Hogy lehet ilyen kozombos?
A magyar ertelmiseg szine-viraga a szovegelemzes modszerevel (ami maga a Tudomany), most bizonyitotta be, hogy Orban naci.
Maga pedig itt finnyazik.

Google 2010.03.01. 17:26:40
A Fidesznek nem az MSZP vagy a Jobbik a politikai ellenfele másfél hónappal a választások előtt -bár egyik sem lebecsülendő -, az igazán legyőzendő az ország válságos helyzete - mondta az InfoRadioban Kövér László, a legnagyobb ellenzéki párt országos választmányának elnöke.
"...épp ezért nem más pártokban, hanem az emberekben kell szövetségest találni az újjáépítéshez."
Ámen.
www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-336581
@Doomhammer:
Szóval lehet harcolni a nácizmus ellen (Orbán) éjt nappallá téve is, de ezzel nem oldódnak meg a legnagyobb gondjaink. Esetleg több lesz belőlük.

bz249 2010.03.01. 17:27:30
@Doomhammer: mi van??? Milyen gondolatot lopott Orban a naciktol. Nem teljesen ertem ezt az irast, biztosan azert, mert sotet mucsaikent nem beszelek angolul.
Megvilagitana, hogy mitol kell rettegni?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.01. 17:39:38
@bz249:
Nekem a Jobbik döbbenetes áttöréséről szóló, vízcsapból is folyó üzenet és az elakadt ajánlószelvény-gyűjtés azért nehezen jön össze.
Egy állítólag 20% körüli pártról nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ne tudja összeszedni a kopogtatócédulák mondjuk legrosszabb esetben 3%-át bő két hét leforgása alatt bárhol.
Lipótváros még valahogyan magyarázható, na de Szabolcs-Szatmár-Bereg 09, Mátészalka?
Nem tudtak összeszedni 42.685 szelvényből 750-et?
Adat innen:
www.valasztas.hu/hu/parval2010/350/350_0_index.html
Ahol 750 az összes 42.685 választónak 1,76 %-a? Állítólag 20%-os általános támogatottság mellett?
Ez a " 2 éve nem kaptunk szavazatot, tavaly 15%, idén 30% lesz" lényegű homogén lineáris extrapoláció még akkor sem biztos, hogy működik, ha a jobbikos szimpatizánsoknak van a legnagyobb arca.

bz249 2010.03.01. 17:42:38
@Elpet: nagyon ugy nez ki, hogy az MSzP elobb lesz kesz, mint ok. Jelenleg 166:153 az allas es a szocik ma minimum 30-40 jeloltnek adtak le a szelvenyeit.
No nem mintha, ha a ket nem-demokrata kozeppart kuzdelme az elvi erdekessegen tul jelentos lenne. Bar tudja a fene, jo lenne az MSzP kimulasat latni. :)

osborne 2010.03.01. 17:44:43
Miért is esett szét a szadesz?
Horn Gábor most már elárulja: a Kóka-Fodor párharc miatt.
atv.hu/cikk/20100228_pont7_3

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 17:44:45
@bz249:
"Megvilagitana, hogy mitol kell rettegni? "
Orban azt mondta, hogy Gyurcsany lehet legalis, de illegitim. Carl Schmittnek, a naci kollaboransnak volt egy Legalitas es legitimitas c. konyve. Meg ezen felul Carl Schmitt egysegrol beszelt a dualitas elleneben, pont mint Orban.
Nem kell tobb bizonyitek. Kibujt a szog a zsakbol!

bz249 2010.03.01. 17:46:00
@Doomhammer: most mar ertem. Asszem ki is megyek a 00-ra mielott vegleg osszeszarnam magam a felelemtol.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.01. 17:46:29
Hát nem érdekes, hogy ahogy megy előre a kampány, a függetlenség újabb és újabb bástyái adják meg magukat a fényesebb céloknak? Ebben a fázisban az "exfideszes, azóta teljesen független" rétegen van a sor. Hont András a Hírszerzőn:
www.hirszerzo.hu/cikk.a_jovo_elottunk_romokban_haver.141905.html
Nem idézem, hosszú és érdektelen.
Következő részünkből: a független, SZDSZ-es fanzinokba író értelmiségi réteg *rettentően* dühös lesz, és ezt közli is a közvéleménnyel. Tartsanak velünk!

osborne 2010.03.01. 17:56:13
Egy újabb nagykoalás üzi és comeout a MEH mogyi-fan és Népszavás Petri Lukácstól:
Érdemes és szükséges lesz továbbá ellenzékből is segíteni a Fideszt a szocialistáknak minden, a Jobbikkal szembeni nyugatias törekvésükben.
Igen, nyilván az MSZP is felelős a Jobbik előretörésért részben a Piszkos Fred effektus miatt (ahogy folyamatosan próbálta összemosni a Fideszt a széljobbal), részben 2006 őszének törvénysértései miatt.
S persze felelősek vagyunk mi is, publicisták, akik olykor rasszistának láttuk és látattuk azt, ami nem volt az, csak érzékenységünkben, veszélyérzetünkben már némi Trianon átkozásban is ordas idők erőinek idecsördítését véltük felfedezni.
hvg.hu/velemeny/20100301_mdf_lmp_mszp_fidesz

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.01. 18:03:21
@Doomhammer: Az a vicc, hogy itt senki sem legális, legfeljebb a komcsi jogutódlás szerint.
@picur3ka/beleallos kampany: @Google: Állítólag a Fidesz az utolsó négy-öt hétben fog rendesen kampányolni, mert az Obama menedzsereit szerződtették le, és Amerikában ez bevált. Ezt megnézem (bár inkább ne látnám.)
@osborne: Csuhajja. Azért a XXI. Század Intézet jó ötletet adott... éljen (Carl) Schmidt Maca.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.01. 18:06:33
@Elpet: Nekem pedig valószínűtlennek tűnik, hogy ez ne sikerült volna nekik. A Jobbik nagy taktikus. Valamire várnak.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 18:13:03
@Loxon:
"A Jobbik nagy taktikus. Valamire várnak. "
A Jobbik rutinszeruen jatsza el azt az ocska trukkot, hogy telehinti a sajtot azzal, hogy "jaj, mi lesz, ha ez nem sikerul", megvarja, amig eleg sokan elkezdenek lihegni rajta, hogy itt van a Jobbik Waterloo-ja, aztan persze megcsinaljak. Igy aztan azt az erzetet keltik, hogy gyozelemrol gyozelemre menetelnek.
Valahonnan a propagandistak kezikonyvenek az elso nehany fejezetebol van.

osborne 2010.03.01. 18:13:04
@Loxon: haha Szigetvári úr már megint lopott és ráadásul gagyi ötletből dolgozott? Egy igazi kampányzseni :)
osborne 2010.03.01. 18:36:21
Már csak Bauer hiányzott a mai napi szórásból:
A közgazdász szerint azóta nem működik a kétharmados törvények rendszere, mióta a Fidesz fölvette a kannibál-habitust.
atv.hu/a_nap_hirei/20100301_felkesz_babarczy_eszter

picur3ka 2010.03.01. 18:51:11
@Loxon:
Na, nem mintha itt minden bevallna, ami Amerikaban, persze, kampanyszakerto sem vagyok, de van itt nehany tema, amire azert jo lenne reagalniuk talan.
@Elpet:
En nehany honapja azon morfondiroztam, hogyan fognak ennyi jeloltet allitani, ahhoz kepest jol allnak.
A szoveghez kepest lehet, hogy nem, de a mateszalkai hianyt el sem tudom kepzelni, tobb mint ezren szavaztak rajuk a nyaron. 21 telepules, 17 szervezet a keruletben.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.01. 18:59:56
@Doomhammer: Pontosan erre gondoltam.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.01. 20:25:13
@Loxon:
A Jobbik tudatosan manipulalja a mediat. Kihasznalja, hogy a media harap a Jobbikot negativ szinben feltunteto hirekre es ilyenekre ulteti ra az uzeneteit. Pl. a "ki legyen a Jobbik miniszterelnok-jeloltje" tankonyvszeru volt. Itt a vivo az volt, hogy "ellentet van a szelsojobbos ta borban", az uzenet pedig az, hogy Morvai es Vona. Erdekes, hogy a Jobbikkal elvileg szemben allo Indexen az osszes Jobbikos uzenet atjon. Sajnos ismet csak azt kell mondanom, hogy a Jobbik kommunikacioja kisertetiesen emlekeztet Feriere.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.01. 20:35:49
@Doomhammer:
Maga azt gondolja, hogy a Jobbik első vonala mögött láthatatlan macherek állnak.
Ezt mondjuk én is gondolom.
Én azt nem gondolom, hogy képesek lennének mindent a kezükben tartani. Ezért nem hiszek én az összeesküvés-elméletekben sem. Aki próbált, nem mondok sokat, öt embert irányítani, az nagyon jól tudja, hogy képtelenség emberek sokaságával kifinomultan összehangolt, nagyszabású, titkos műveleteket végrehajtani. Az emberek leginkább azt csinálják, ami nekik tetszik.
Annyit el tudok képzelni, hogy központi utasításra nem adják le az ajánlószelvényeket. De hogy ez ki ne tudódjon, hogy valaki el ne kezdjen dicsekedni, hogy ó, megvan ám, csak nem adjuk még oda, höhö, na, ezt Magyarországon szinte lehetetlennek tartom.

osborne 2010.03.01. 20:41:26
Kati most milyen szerepet játszik?
Szili Katalin szerint ha Gurcsány Ferenc tudja hogy áruló szivárogtatta ki az őszödi beszéd felvételét, legyen bátorsága megnevezni az illetőt és feltárni az ügy hátterét.
index.hu/belfold/2010/valasztas/szili_gyurcsany_ne_kerteljen/

Google 2010.03.01. 20:50:56
@Doomhammer:
Nemcsak kísértetiesen emlékeztet a Jobbik kommunikációja a Feriére, hanem ugyanazokon a csatornákon is zajlik.
Elsősorban az Indexen, Duna tévén, a gazdaságról az mfor-on kérdezgetik őket, az ember nem győz csodálkozni.
Igaz, szörnyűlködni a kényes ballibek a Fidesz miatt szoktak, és minő véletlen, kéz kezet mos alapon a Jobbik is felzárkózott hozzájuk.
Ez a ravaszok vagyunk, túljárunk a Fidesz eszén is mintha közös lenne bennük. Aztán meglátjuk.

bz249 2010.03.01. 21:29:54
@Doomhammer: nem éppen válasz, csak azt szeretném, hogy sárgán világíjjon a neve. :)
A briteknél milyen gyakran változtatják a kerületek határait? Mert egy ilyen választási előjelző honlap alapján azért a mostani rendszer elég durván a Labournek kedvez. Döntetlen közeli szavazataránynál már kis Labour többség alakul ki (a LibDem eredményétől függetlenül) míg a toryknak 10%-kal kell megvernie a Labourt, hogy hasonló eredményt érjen el.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.01. 21:42:51
@Google: Én a TV" Mokkáját vettem észre, korábban meg Bethlen műsorait, persze ezekben annyian megfordulnak.
Google 2010.03.01. 22:03:03
@Loxon:
Az ATV is elég sokat foglalkozik velük, és viszont.
És mégis telesírják a zsebkendőt, hogy nem jutnak nyilvánossághoz.

picur3ka 2010.03.01. 22:12:37
@bz249:
'A briteknél milyen gyakran változtatják a kerületek határait?'
Na, nem mintha engem kerdezne es meg csak nem is tudom a jogallast, de a valasztok szerint, ahogy a szajuk ize kivanja. Ez egy jol ismert valasztas furo technika mindenesetre.

bz249 2010.03.01. 23:15:33
@picur3ka/beleallos kampany: általában ismerem a gerrymandering nevű dolgot, csak érdekelne, hogy a briteknél egészen véletlenül alakult-e ez a Labournak kedvező szerkezet vagy más is van a dologban :)
picur3ka 2010.03.01. 23:27:34
@bz249:
Amint utaltam ra, egyaltalan nem veletlen, sot. Teljesen ismerten csinaljak es rakosgatjak a hatarokat.

bz249 2010.03.02. 00:06:02
@picur3ka/beleallos kampany: vagyis a brit választás is olyan, mint a profi box, a regnáló világbajnokot nagyon meg kell verni, ha valaki át akarja venni a helyét.
Téglagyári Megálló 2010.03.02. 09:33:47
@Doomhammer:
"Tamás Ungvári dropped a line about Carl Schmitt, a political philosopher with whom I was not familiar but whose views have seen a resurgence of interest in Hungary."
Tehát _valakik_ olvassák Carl Schmitt-et, és ettől _Orbán_ náci. Jól értem?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.02. 10:09:53
@Doomhammer: Ungvári és a honi ballib reménytelenül provinciális.
Schmittet ugyanis olvasta és név nélkül , de idézte Habermas és az egész német egyetemi baloldal.
A fazon reneszánszát pedig ballerek kezdték, és a mai baller gondolkodás egyik legérdekesebb irányzata Schmitt-követő.
Ha valami a Fospumpára hatott, az nem Schmitt, műveletlen taghó ballerek. Még az ellenséget sem ismerik.

Téglagyári Megálló 2010.03.02. 10:19:13
@tölgy:
"Ha valami a Fospumpára hatott, az nem Schmitt, műveletlen taghó ballerek."
Maga szerint milyen politikatudományi kötet van az éjjeliszekrényén?

Téglagyári Megálló 2010.03.02. 10:21:02
@tölgy:
Találtam egy fincsit, persze ő egy elfogult jobboldali:
"Az SZDSZ tényleges politikai célkitűzései az Amerikai Egyesült Államok birodalmi politikájához igazodnak, amely viszont Leo Strauss nézeteire épül. Leo Strauss, pedig Carl Schmitt, (1888-1985), a hitleri Németország jogelméleti professzorának nézeteit ültette át az amerikai birodalmi politika számára."
www.huncor.com/schmitt/schmitt.htm

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.02. 10:21:37
@Téglagyári Megálló: azt sejtem, hogy a súgói éjjeliszekrényén mi van. Fospumpa csak brífingel velük.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 10:38:09
@Téglagyári Megálló:
Volt Leo Strauss amerikai internalotaborban? Nem volt. Tehat Leo Strauss szalonkepes, Schmitt pedig nem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.02. 10:44:02
@Doomhammer: schmitt már régen szalonképes, csak meg kellett halnia hozzá. És az ámerikaiak tették azzá. Sajnos a honi bal provinciális.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 10:44:23
Muhahahah, hogy fogunk mi rohogni, amikor a tobbi kelet-europai orszagnak meg kell szoritania, mi meg majd szaguldunk, mint egy raketa!
Oszko Peter fuggetlen ertelmisegi elemez a Wall Street Journal-ban.
online.wsj.com/article/SB10001424052748704454304575080992127756612.html
"However, this short-term sacrifice could become a growth advantage later, meaning the Hungarian economy could be poised to flourish just as competing economies in central and eastern Europe will need to implement austerity measures."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 10:56:47
Meghogy visszalepni a Fidesz javara, amikor a Fidesz kokettal a Jobbikkal?
www.stop.hu/articles/article.php?id=620783
"A Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke szerint nem lehet a Fidesznek elhinni, hogy akár a parlamentben, akár a Fővárosi Közgyűlésben ne működne együtt a Jobbikkal. Úgy véli, ezt kizárólag az MSZP akadályozhatja meg, amelynek ezért gyűjtőpártként kell majd működnie."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 10:59:36
Demokratak, ebreszto!
A barna eso barmikor elkezdhet zuhogni.
Greczy Zsolt.
www.stop.hu/blog/entries.php?id=1597
"Tegnap a Belvárosi Szabadegyetemen tartott előadást Gyurcsány Ferenc. Kint tíz ordibáló nyilas kurvaanyádozott a polgári és keresztény értékek nagyobb dicsőségére, bent négyszáz mosolygó ünneplő várta a volt miniszterelnököt. Egy nyilas be is gyűrte magát a terembe, de őt hamar kiküldték a többiek.
Amikor Hitler akart hatalomra kerülni, idehaza pedig a nyilasok, akkor csinálták azt a harcosaik, hogy megzavarták a politikai másként gondolkodók beszédeit, a nekik nem tetsző színházi előadásokat. Orbán pribékjei érdekes úton haladnak..."

bz249 2010.03.02. 11:00:42
@Doomhammer: kar, hogy nekunk is meg kell szoritani, de ez Szakerto Petert mar nem kell, hogy erdekelje, elvegre hol lesz o akkor.
Kedvem lenne vulgarisan fogalmazni, mondjuk, hogy a "Kurva anyadat Peti", de inkabb nem teszem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 11:01:58
@Doomhammer:
Hahaha, a tortenelem igazolni fogja Ferit.
"Végül az őszödi beszédet a rendszerváltás legfontosabb és legbátrabb beszédének nevezte [Gyurcsany Ferenc, dh] és meggyőződése, hogy előbb-utóbb az ő kormányzati teljesítményét, valamint e beszédet is pozitívan fogják értékelni."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 11:05:40
@bz249:
Nezze, Oszko azt tette, amit tennie kellett. Sok valasztasi lehetoseguk a 2008 oszi majdnem-allamcsod utan nem maradt.
A kovetkezmenyeket tudtak ok is.
"One reason for Hungary's relative success is that the officials shaping fiscal policies had already stated that they wouldn't participate in the 2010 parliamentary elections. So long-term fiscal balance and economic growth beat out short-term political considerations."
A fajdalmas kiigazitas felidejeben sikerpropagandat folytatni azert egy kicsit izlestelen. Oszkonak fejebe szallt a dicsoseg. Tartok tole, egy szep napon Bokros Lajoskent latjuk viszont.

bz249 2010.03.02. 11:10:00
@Doomhammer: ugy erti, hogy Oszkonak az volt a dolga, hogy a 2010-es koltsegvetest tervezze meg 3.8%-os GDP aranyos hiannyal, megpedig olyan forman, hogy a hianycelt aprilisig teljes mertekben teljesitsek?
Mert nalam ezt szarembersegnek hivjak, de lehet, hogy tevedek.

bz249 2010.03.02. 11:14:26
@Doomhammer: akkor a 2010-es koltsegvetes csak ugy kepzodott? Azt hittem azert a koltsegvetesre az Intelligens Tervezo elmelet ad jobb modellt.
A 2009-es munkajarol tulajdonkeppen meg akar pozitivan is nyilatkozhatnek. Ha lenne barmi dicseretre melto abban, hogy az IMF tervet vegrehajtottak. Mondjuk legalabb vegigvittek, ez ketsegtelen elony Feriekkel szemben.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.02. 11:16:58
@bz249: szakember - szarember, lényeges a különbség?
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 11:44:49
Valsag? Mifele valsag?
www.vg.hu/penzugy/penzugyi-szolgaltatok/otp-teljesult-a-terv-307895
"Az OTP bankcsoport tavalyi, 151,5 milliárd forintos adózott eredménye mind a célkitűzést, mind pedig az előzetes elemzői várakozásokat meghaladta - jelentette ki Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a hitelintézeti csoport 2009-es gyorsjelentésének megjelenése kapcsán rendezett sajtótájékoztatón. "

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.02. 12:17:00
Közben azért az ajánlószelvény-gyűjtés folyik:
zipp.hu/belfold/2010/03/02/kozelednek_a_ketmilliohoz_a_fidesz-szelvenyek

eN 2010.03.02. 12:19:05
@Doomhammer: azért kíváncsi vagyok hogy az ukrán leánybank hatalmas veszteségeit hogy kozmetikázták ki a jelentésből.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 12:24:05
@eN:
Ott van a rejtely kulcsa a szovegben:
"Az OTP Bank ugyanakkor nem tett közzé 2010-re vonatkozó eredményvárakozást, mivel az idei profit nagyságát viszonylag széles sávban befolyásolhatja a kockázati költségek alakulása."

bz249 2010.03.02. 12:30:08
@Elpet: nem akarom elkiabalni, de 2006-ban ugyanezen a napn (a vege elott 17 nappal) 35 regisztralt jelolttel birt, most 20 regisztralt es meg 5, aki dontesre var.
A 4 evvel ezelotti penteken mar 60 folott voltak. Egyre valoszinubb, hogy 19-en sor helyett perzsgot fogok vasarolni :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.02. 12:48:29
@bz249: csodálkoznék, ha nem lenne listájuk.
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.02. 12:52:31
Rejtett összefüggésekre derül fény, a Fidesz és az MSZP együttműködik!
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy egymáshoz közel ünnepelnek március 15-én.
A Barikád leleplez:
barikad.hu/node/48183

picur3ka 2010.03.02. 13:55:50
Uj LMP siker: egy masodik jelolt is leadta a papirokat, Kazincbarcika.
zoli29 2010.03.02. 14:16:10
Ki látta az MSZP új kampányfilmjét?
www.youtube.com/watch?v=iMpH2eEnw9k
El kell ismerni, nem rossz munka, csak hát az a fránya hitelesség...

bz249 2010.03.02. 14:40:17
@picur3ka/beleallos kampany: mar harman vannak, de most latom, hogy a verfuggetlen Dr. Kiraly Balintot allitottak barcikai jeloltnek. Aki tok veletlenul szoci polgarmester volt 1994-2006 kozott. Hat azt hiszem csak egyfelekeppen lehet erre reagalni.
Borsod Abauj Zemplen MEGye
Borsod Abauj Zemplen MEGye
picur3ka 2010.03.02. 15:24:32
Okos valaszto pogarok:
index.hu/belfold/2010/valasztas/pakson_indul_foldesi-szabo_laszlo/
A volt rendőrtisztet, Magyarok Egymásért Szövetsége [3] (MESZ) nevű párt elnökét az Egymásért Egy-Másért Alapítvány vezetőjeként milliárdos vám- és adócsalással vádolja az ügyészség. Jelöltségével Földesi-Szabó ideiglenesen - a választási időszak végéig - mentelmi jogot élvez [4], így többek között a folyamatban lévő büntetőügyben nem lehet kihallgatni.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.02. 16:10:31
@Doomhammer:
Ezt már Fábry is megmondta.
Ezt már Fábry is megmondta.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 16:33:19
Egyes-egyedul az MSZP-nek van programja. Orban Viktor ezzel szemben olyan, mint egy kiraly, aki a kiralyvalasztas elott nem tarja fel a programjat.
mszp.hu/belfold/bovebben/az-mszp-valthatja-be-a-rendszervaltas-almait
"A szocialisták kormányfő-jelöltje szerint a pártok közül egyedül a szocialisták szakítottak a korábbi osztogató hagyománnyal, és konkrét, megvalósítható, finanszírozható programot alkottak. A Fidesz ezzel szemben nem mondja meg hogyan, miből lesz jobb az embereknek, Orbán Viktor - a királyságokban megszokott módon - kizárólag személyéhez, és nem programjához kér támogatást - jegyezte meg a politikus."
2000 milliard forint! Nem kell senkinek?
"A következő 3-4 évben mintegy 2000 milliárd forint többlet termelődhet a magyar gazdaságban, ami lehetőséget ad a nemzeti modernizáció szociálisan igazságos módon való végrehajtásához."

Google 2010.03.02. 17:10:29
@Doomhammer:
A kérdésben a válasz. Hát ebből a 2 000 milliárdból lesz jobb.
Vagy, ha ezt válaszolnánk nekik, szemberöhögnének?
Ez a 2 000 milliárd egy bűvös szám, ez már a kkvállalkozóknak is be lett ígérve, kérdés, hogy a pénzcsörgetés elég volt-e nekik?

elfelejtette 2010.03.02. 17:14:10
@Doomhammer: Mar tenyleg csak az hianyzik, hogy ami tobblet a gazdasagban termelodik, azt gyorsan szocialisan osszuk el.
bz249 2010.03.02. 17:17:42
@elfelejtette: kerdes, hogy mit jelent a szocialis elosztas. Pl. kifejezetten jo otletnek tartanam, ha mondjuk 5-10 milliardot ideloknenek nekem. Kivalo otleteim lennenek, hogy mire kellene elkolteni.
Google 2010.03.02. 17:21:50
@zoli29:
Eddig - 8 éven keresztül -ki és mi gátolta meg Mesterházyékat abban, hogy a politika az emberekről szóljon?
És ha újból az MSZP nyer, miért, mitől, kitől lesz vége a megosztottságnak?
Egy ilyen rövid kis kampányfilmet is tele kell már tűzdelniük csúsztatásokkal?

Google 2010.03.02. 17:25:05
@elfelejtette:
Egyelőre ez a többlet a fejükben és nem a gazdaságban termelődött/termelődik.
Erre már nekik ne is legyen gondjuk, ki-ki a jól megérdemelt pihenését/büntetését élvezze csak!

zoli29 2010.03.02. 17:39:15
@Google:
"Eddig - 8 éven keresztül -ki és mi gátolta meg Mesterházyékat abban, hogy a politika az emberekről szóljon?
És ha újból az MSZP nyer, miért, mitől, kitől lesz vége a megosztottságnak?"
Jogos kérdések.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 17:48:17
@elfelejtette:
"Mar tenyleg csak az hianyzik, hogy ami tobblet a gazdasagban termelodik, azt gyorsan szocialisan osszuk el. "
Miert, hagyjuk a vallalkozonal? Hat az robotra koltene es nem arra, hogy a dolgozokat foglalkoztassa.
Nem viccelek.
www.youtube.com/watch?v=VzP0do_G85Q
"A vallalkozo ugyanis nem munkahelyet akar gyartani ..."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 17:50:18
@Google:
"Egyelőre ez a többlet a fejükben és nem a gazdaságban termelődött/termelődik."
De megmondta Oszko Peter is (a Wall Street Journal pedig lekozolte), hogy allva fogjuk hagyni a kelet-europai vetelytarsainkat. Muhahahaha, amikor mi mar szaguldani fogunk, akkor fognak ok megszoritani, a luzerek!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.02. 18:26:23
Bréking: www.bumm.sk/39352/elfogadta-a-hazafias-torvenyt-a-parlament.html
"Elfogadta az SNS hazafias törvényét a szlovák parlament. A képviselőket meggyőzték a nemzeti párt engedményei. A 122 jelenlévő képviselőből 77-en támogatták a törvénytervezetet.
Ha Ivan Gašparovič államfő is aláírja a jogszabályt, a szlovákiai iskolák minden osztályában ki kell majd függeszteni a szlovák zászlót, az állami címert, az alkotmány bevezetőjét, valamint a szlovák himnusz szövegét.
A himnusz hétfő reggelente el is hangzik majd az iskolákban, a képviselőtestületek tagjai – az önkormányzattól a parlamentig – pedig minden ülés elején el is énekelik azt. A tervezet szerint a közszolgálati televízióban és rádióban éjfélkor kötelezően el kell játszani a szlovák himnuszt.
A jogszabálytervezet a nyelvtörvénnyel ellentétben nem tartalmaz szankciókat, így gyakorlatilag "önkéntes" a betartása.
Ugyanakkor az összes iskolai tananyagban is megerősítik a hazafiasságra való nevelést.
Az eredeti előterjesztésben az a rendelkezés is szerepelt, amely Szlovákia iránti hűségeskü letételére kötelezte volna a 15 éves fiatalokat személyazonossági igazolványuk átvételekor, illetve a parlamenti és helyi képviselőket megbízatásuk kezdetén. Rafael Rafaj, a tervezet egyik beterjesztője azonban módosító javaslatával engedett a jogszabályt bírálóknak, a hűségesküt így már csak az államigazgatás újonnan felvett alkalmazottaitól fogják megkövetelni."
Európai Unió, 2010 március másodika.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.02. 18:31:39
És még egy:
index.hu/belfold/2010/03/02/csodeljaras_alatt_szigetvar/
"Hatvanmillió forintos, három hónapon túli tartozást halmozott fel Szigetvár önkormányzata, ezért adósságrendezési eljárás indul ellene, írta meg a Dunántúli Napló. A város irányítását pénzügyi biztos veszi át, a kifizetések ezentúl csak az ő engedélyével hajthatóak végre. Szigetvárnak összesen három és fél milliárd forint tartozása van."

elfelejtette 2010.03.02. 19:22:59
@bz249: "kerdes, hogy mit jelent a szocialis elosztas."
Szerintem jobb, ha meg sem tudjuk, bar lehet rola fogalmunk az elmult 8 ev alapjan.

elfelejtette 2010.03.02. 19:23:59
@Doomhammer: Megneztem a rajzfilmet, egyszeruen lenyugozo. Mar az ovodaban el kell kezdeni a nemi identitas kioleset, es a progresszio oktatasat japan robotokkal illusztralva. Mediaelitunk meltan vilaghiru.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 22:35:12
@elfelejtette:
Fizette az Európai Unió az NFÜ-n keresztül, megkapta minden érettségiző, figyelmükbe ajánlotta Bajnai Gordon személyesen.
flat.freeblog.hu/archives/2008/06/11/Hoppa_hoppa/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.02. 22:36:20
Fizette az Európai Unió az NFÜ-n keresztül, megkapta minden érettségiző, figyelmükbe ajánlotta Bajnai Gordon személyesen.
flat.freeblog.hu/archives/2008/06/11/Hoppa_hoppa/
flat.freeblog.hu/archives/2008/06/11/Hoppa_hoppa/
zoli29 2010.03.03. 08:54:49
Ki látta tegnap a Demokrata-kört az Echo-n? Bencsikék brutálisan nekimentek a Jobbiknak. Beindult a kampány.
elfelejtette 2010.03.03. 08:56:13
@Doomhammer: Megis csak erdemes volt ezt a 4 evet vegignyomni. Az EU-s tamogatasok halistennek nem az alcsuti torpehez kerultek.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.03. 09:25:09
Nézzék csak, előkerültek a kések:
www.hirszerzo.hu/cikk.a_jobbik_egyik_elnoke_a_hiller_elleni_akcioban.142134.html
"Nemcsak a lőszerek beszerzésénél segédkezett, hanem Hiller István háza elleni támadásnál is jelen volt Rihó Krisztián, a Jobbik bicskei elnöke - írta szerdai számában a Magyar Nemzet részben Benkő György százhalombattai vállalkozónak az ügy egyik gyanúsítottjával készült hangfelvételére hivatkozva.
A napilap azt írta: információik szerint az adonyi illetőségű Ecsődi László elleni akciókor Rihó nem csatlakozott a Hunnia Mozgalomhoz, ám jelen volt, amikor 2007-ben Hiller István házára rálőttek. A lap információi szerint az oktatási miniszter ingatlana elleni támadáskor a Jobbik bicskei elnöke biztosítóként felügyelt, míg társa kétszer tüzelt az üres házra."
Nem a hír érdekes, hanem az eredeti megjelenési helye.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 09:37:06
@zoli29: az M1 meg leadta tegnap a Cosma-filmet. Még 1% a Jobbiknak.
zoli29 2010.03.03. 10:46:08
@tölgy:
Hagyjuk ezt a százalékozást, semmi értelme... Az embereket milliónyi inger éri naponta; ezek közül egyet kiemelni és rámondani, hogy plusz x % a Jobbiknak, vagy mínusz x % a Fidesznek, egyszerűen butaság.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 10:48:41
@zoli29: akkor buta vagyok.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 10:54:27
Odaig romlottak a dolgok, hogy meg a "Fidesszel nem targyal a kulfold" mantra is visszafele sul el a szociknak.
Az IMF megcafolja Nyakot: nem targyaltak a Fidesszel, csak baratilag elcsevegtek.
bbjonline.hu/index.php?col=1002&cat=&id=51932
" The International Monetary Fund has not held negotiations with main Hungarian opposition party Fidesz, IMF representative in Hungary Iryna Ivaschenko told Reuters on Tuesday. Fidesz is widely expected to win the general election due in April.
The meeting in February of the fund's mission with Fidesz officials in Budapest was “an informal exchange of views,” she said.
...
Ivaschenko's comments came after on Monday spokesman of the governing MSZP István Nyakó asked Prime Minister Gordon Bajnai help to clarify “whether Fidesz had made a secret pact with IMF on raising the fiscal deficit.""

reality 2010.03.03. 10:55:25
@zoli29: Láttam. Jó volt a bejátszott videó. :)
Valamint a feloszlatott alapszervezetekről szóló hír is érdekes. Itt Heves-megyében is ez történt.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 10:56:39
@tölgy: Ezt mindig is sejtettem. Végre bevallotta! :>
Egyébként az tényleg fura, hogy Cozma ment az m1-en. De úgy is értelmezheti, hogy félnek.
Én ugyan nem láttam, de itt van róla egy remek ismertetés:
www.168ora.hu/sport/sport-kezilabda-film-vastaps-fogadta-a-cozma-film-bemutatojat-veszpremben-35521.html
„A vetítés alatt időnként füttyült, kiabált a közönség, egyes vélemények elhangzásakor pedig harsány hahotázásban tört ki.” — tájékoztat az éles figyelmű recenzens.

tevevanegypupu 2010.03.03. 11:00:45
Tenyleg nem erdemes szazalekokon toprengeni, nem lehet elore tudni semmit.Es nem kell fanatikusan remelni a fidesz ketharmadat sem. Valoszinuleg nyerni fognak es valoszinuleg nem lesz konnyu kormanyozni, torvenyeket hozni. De ha kovetkezetesen teszik a dolgukat a jobbik szep csendesen elmulik majd. Nagyon fontos dolgokban pedig - addig is - valoszinuleg tamogatni fogjak a fideszt. El kell fogadni, nem fontos mit mondanak a liberalisok. Az a fontos mi hasznal az orszagnak. Ilyen demagogikusan egyszeru.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 11:02:13
@Loxon: a cigó témát mostanában eléggé jegelik, mint ahogyan a Gárda is bekussolt. Ezért feltűnő, hogy az M1 főműsoridőben leadja ezt a filmet.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 11:15:35
Gárda van azért
magyargarda.hu
Meg a jobbikos rendezvényeken sorfalat állnak.
Nem tudom, hogy a Jobbik kézi vezérlésű-e. Sajnos nagyon könnyen elképzelhető. De ha mégsem, akkor is remekül fel lehet őket használni. A hatalom technikái nagyon profik. Sajóbábonyból is mi jött ki? Az, hogy megerősítették a rendőrörsöt. Ha ezt közvetlenül, előzmény nélkül teszik, akkor egy ország népe kiált, hogy diktatúra meg elnyomás van. Így elfogadták, sőt, _mindenki_ elégedett lehetett.

bz249 2010.03.03. 11:17:19
Valaki arulja mar el nekem, hogy mi lehet "confidential" a magyar kiskereskedelmi forgalom alakulasaban
epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/4-03032010-AP/EN/4-03032010-AP-EN.PDF

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 11:18:08
@tölgy:
Jegelnek a cigo temat?
www.stop.hu/blog/entries.php?id=1597
"[Gyurcsany Ferenc szerint, dh] A romák ügyében - bár tudja, nem népszerű amit mond -, a középosztály önzése a pokolhoz fog vezetni. Jó lenne, ha a felzárkóztatás érdekében a juttatásokból egy-egy százalékot lecsípve a diszkrimináció ellen, a romák tanulásáért, munkahelyeik megteremtéséért áldozatot vállalna az ország. Különben óriási bajoknak nézünk elébe."

Leskelődő 2010.03.03. 11:23:46
@Doomhammer: Ehhez képest fura ez a Népszabi cikk:
nol.hu/archivum/20100303-bucsu_a_nefelejcs_utcatol
Benne: "...az eset mutatja: a helyi szocialisták egy része nem nézte jó szemmel, hogy a Nefelejcs utca 39.-ben működik a Horváth Aladár vezette Roma Polgárjogi Alapítvány, a Roma Sajtóközpont és a fiatal cigány értelmiségiek képzésével foglalkozó Romaversitas."
Csak nincsenek a szocik között rasszistákok? :o)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 11:23:48
@Doomhammer: ha teheti nézze meg a tv csatornák híradóit. Nekem úgy tűnik, korábban sokkal többet szerepelt. És másképp.
Cypriánus 2010.03.03. 11:54:17
nem rossz, nem rossz....
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 12:04:41
@Loxon:
Szerintem a cikk keveri a kulonbozo Abramovicsokat.
Ez a Malev-tulaj es nem tudok rola, hogy Putyinnal barmifele differenciaja lenne:
www.nol.hu/archivum/archiv-433690
Aztan van Putyin nagy ellenfele, Borisz Abramovics Berezovszkij, akit mindenfelevel vadolnak es Nagy-Britanniaban el.
en.wikipedia.org/wiki/Boris_Berezovsky
Es van meg egy Roman Abramovics, aki szinten Nagy-Britanniaban el, o a Chelsea-tulaj.
en.wikipedia.org/wiki/Roman_Abramovich
Szerintem a Malev-ugyben annyi buzlik, hogy a Malev veszteseget megprobaltak orosz cegek vesztesegekent elrejteni, aztan nem sikerult nekik es most a magyar allamnak kell allnia a szamlat. Kamatostul.

Cypriánus 2010.03.03. 12:09:29
MSZP: "eljött a szókimondás kora..."
30 éven belül 3 államcsődöt csináltatok, "srácok"

Wildschwein 2010.03.03. 12:11:01
@Doomhammer: "A középosztály önzése" - hogy szarjon sünt aki ilyeneket mond, már elnézést. Az ún. középosztály az egyetlen, aki anyagilag valamit is tesz ezért az országért, benne a cigókért. És ebbe pusztul bele szép lassan. Ez a barom meg jön ezzel a rossz libsi dumával az önzésről. Képmutató, farizeus beszéd.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 12:13:56
@Wildschwein:
A kozeposztaly a baloldal es kulonosen Feri nagy ellenfele. Feri valasztasi gyozelme az uzleti elit (akikbol o allami juttatasokkal nemzeti burzsoaziat) es az ujraelosztasbol reszesulok (az atlag alatti jovedelmuek) koaliciojan alapult. Amint Cyprianus irja, meglepo modon ez a formula ujra allamcsodhoz vezetett, mint korabban annyiszor.

bz249 2010.03.03. 12:24:03
@Doomhammer: a kozeposztaly es a prolik kozotti hatarvonal kb. 1850 ota a politika legfobb toresvonala es varhatoan az is marad (a bevandorlok problemaja is ugyanez, csak egy pici csavar van benne). Az elsot kepviseli a jobboldal, a masodikat a baloldal.
osborne 2010.03.03. 12:27:10
Mégis van nemhivatalos IMF-Fidox paktum? Akkor nem lesz euró. Szóval megint hazudtak.
És akkor arról nem is beszéltem, hogy ha tényleg 5 százalékos hiányt csinálnak - bár Orbán cáfol minden megállapodást az IMF-fel, zavarba hozva megint az előre szaladó Szapáryt - akkor az azt jelenti, hogy nem akarják bevezetni az eurót.
Vagyis ez ügyben is hazudtak.
stop.hu/blog/entries.php?id=1606

bz249 2010.03.03. 12:33:32
@tölgy: tolem alkudozhatunk: akkor legyen a hatar 1880, igy mar megfelel? Vagy kenytelen leszek 1900-ra emelni a tetet?
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 12:35:54
@bz249:
"a kozeposztaly es a prolik kozotti hatarvonal kb. 1850 ota a politika legfobb toresvonala es varhatoan az is marad"
Kiveve, hogy Magyarorszagon prolibol igen keves van (eltekintve attol, hogy magat a szot sertonek tartjak sokan es igazi munkas sem szivesen mondja magara). A magyar tarsadalom valasztasokat eldonto retege also-kozeposztalynak hivja magat. Ezeket celozta meg Feri, amikor baloldali polgarosulasrol beszelt (igy probalta a "polgar" szot ellopni a Fidesztol).
Vitatkozhat arrol, hogy ennek a retegnek a jovedelme alacsony es igy nem ertendok bele a kozeposztalyba, nekik kozeposztalyi tudatuk van, ami mindenekelott a "prolik" es "parasztok" lenezeseben nyilvanul meg. Ennek a retegnek tipikus kepviseloje Tota W. Arpad, fuggetlenul attol, hogy Feri haverja jol kistafirozta.
Es mint tudja, a politikaban amit elhisznek, az a valosag.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 12:37:33
@osborne:
Es hazudik az IMF is, amikor letagadja a megallapodas tenyet.
mandiner.blog.hu/2006/08/18/politikabulvar/fullcommentlist/1#c8917131
Mindenki hazudik, csak mi vagyunk az epeszuek!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 12:39:12
@Doomhammer: Oh, te jó ég, mennyi Abramovics.
bz249 2010.03.03. 12:41:31
@Doomhammer: mit ert also kozeposztalyon?
(a proliert egyebkent igy utolag is elnezest, csak a munkas-paraszt meg hulyebben hangzott)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 12:43:26
@bz249: nem tudom, még várok egy jobb ajánlatot.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 13:15:36
@bz249:
"mit ert also kozeposztalyon?"
Amit akarunk. :-)
En a magam reszerol olyan embereket ertek alatta, akik szereny korulmenyek kozott elnek, szabadon elkoltheto penzuk alig van, viszont sajat magukat nem tartjak se munkasnak, se parasztnak. A koztisztviselok gyakran ilyenek. A nyugdijasok jelentos resze ilyen, plane azok, akik korabban "ertelmisegiek" voltak.
A tarsadalmi osztalyokat csak annyiban erdemes definialni, amennyiben segitenek egy diskurzust. Az also-kozeposztaly azert erdekes, mert ez a szocik fo szavazobazisa. A nev pusztan megszokas, lehetne oket eppen mashogy is nevezni. Egy idezet, ami definialja oket: "mi is polgarok akarunk lenni" - mondta nekem egy figura 2002-ben es leszavazott Megyora.

osborne 2010.03.03. 13:19:04
@Doomhammer: Hozzák nyilvánosságra a megállapodást!
mszp.hu/belfold/bovebben/jo-reggelt-fidesz-2
az atv egyszerűen minden Jobbikos fórumon ott van és kész
„Nincs kilengés a családban, mindenki a Jobbikra szavaz, kész!”
atv.hu/cikk/20100303_nincs_kilenges_a_csaladban_mindenki_a_jobbikra_szavaz_kesz

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 13:21:43
@osborne:
De ha egyszer nincs megallapodas!
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=265829
"A Fidesz elnöke közölte azt is, hogy pártja nem kötött titkos paktumot a Nemzetközi Valutaalappal, mert megállapodásra csak akkor kerülhet sor, ha erre a választók felhatalmazást adnak."
Hazudik, mint szokasosan. Mar eladta a Zembereket az IMF-nek a hatalomert.

osborne 2010.03.03. 13:24:25
@Doomhammer: Nem lehet, hogy titokban még a Szerelővel is kiegyezett _a_ hatalomért?
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 13:26:49
@osborne:
Varjunk, a Szerelo most joember vagy rosszember? Az utolso brossura szerint fenntarthato palyara allitotta az orszagot es ebbol lesz majd a 2000 milliard, amit el lehet osztani, vagy ha megse jonne ossze a szoci gyozelem, akkor a 2014-es uzenet, hogy a Fidesz azert oszthatott, mert Bajnai rendbetette a gazdasagot.
Ezzel hogy jon ossze ez a gonosz hatteralku?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 13:30:55
@osborne:
Muhahaha, ez kurvajo! "Kinek van programja?" contest.
"A lényeg Szegedi Csanád szerint az, hogy egyedül a Jobbiknak van programja Magyarországon, hiszen a szocialisták „tákolmányát” nem lehet programnak nevezni, az MDF-ről pedig egyenesen azt mondta, hamisították a programjukat,"
Egy dolog biztos csak ilyen dramai fejlemenyek kozepette: a Fidesznek nincs programja. Mert kiralysagot akarnak, azert nincs!

osborne 2010.03.03. 13:37:33
@Doomhammer: Mivel itt hatalmas a nyilvánosság, a megfelelő időben fejtem majd ki a háttéralkuk részleteit és visszautalok majd erre a linkre is!
bz249 2010.03.03. 13:37:35
@Doomhammer: az elso pont (szabadon eloltheto penzuk alig van) nem eppen a klasszikus kozeposztaly, de mondjuk Mucsan mit is akanank. :)
Szoval akkor a magyar kozeposztaly az a reteg, amelyik papirt szerzett az iskolaban es ennek koszonhetoen jellemzoen papirmunkat vegez. Jol ertem, hogy ez a definicio? Ebbol az also kozeposztaly az a reteg, amelyik anyagi helyezete folyan inkabb a munkassagra jellemzo eletvitelt folytat, de valodi kozeposztalybeli eletre vagyna. Ok lennenek a szocik fo bazisa. Kb. erre gondolt?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 13:55:07
@bz249:
"Kb. erre gondolt? "
Mint also-kozeposztalyra, kabe igen. Kozeposztaly igy altalaban az egy masik kategoria, jobbos korokben a hitelbol lakoparki lakast vett, ket keresovel legalabb havi 4-500 ezer nettot kereso csaladokat hivjak igy. Ok nincsenek nagyon sokan, valasztast csak kielezett helyzetben tudnak eldonteni.
Vissza az also-kozeposztalyra. Olyanok is jocskan vannak kozottuk, akik minden definicio szerint munkasosztalynak szamitananak. A lenyeg, hogy magukat nem tekintik munkasosztalynak, sot, lenezik a "prolikat".

bz249 2010.03.03. 14:08:54
@Doomhammer: viszont ebbol a helyzetbol nem latom, hogy mikent jutnak el a szocikra szavazasig. A legtobben csak kozvetve elnek az allami ujraelosztasbol es a letuk sarokkove, hogy ok nem prolik. Ennek a retegnek vagy egy kozepjobb vagy egy szelsojobb part a termeszetes politikai kepviselete. Legalabbis szerintem.
osborne 2010.03.03. 14:18:16
Páncélvonat spinnerjei
Vona legközelebbi tanácsadói többek között Pősze Lajos, a Jobbik szakmapolitikai igazgatója, a Szerencsejáték Zrt. egykori elnöke, és Hegedűs Tamás, a KPMG tanácsadó cég egykori munkatársa, aki a Fidesz-kormány idején a Miniszterelnöki Stratégiai Elemző Központ főosztályvezetője volt. Vona mellett dolgozik a párt vezetői szerint Gyöngyösi Márton, az Ernst&Young egykori adószakértője és Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd is.
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100302-jobbik-tanacsadok-titkos-kabinetek-es-tapasztalt-szakertok-dolgoznak-vona-gabornak.html

Tündér_Lala 2010.03.03. 14:24:25
@bz249: Nem hiszem, hogy az osztályhoz tartozást csupán az anyagi viszonyok határozzák meg. Egy lumpen elemnek akármennyi pézt adsz, lumpen marad, azért lumpen.
Sokkal inkább a műveltségi állapot és a tájékozottság az ami dönt.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 14:32:59
@osborne:
Pőszéről kis adalék:
www.mno.hu/portal/557849
Hegedűsről:
kuruc.info/r/6/54464/
(Gyöngyösi is KPMG asszisztens adómenedzsere volt.)

bz249 2010.03.03. 14:38:06
@Tündér_Lala: persze, azonban a kozeposztalybeli letnek vannak koltsegei, vagyis egy bizonyos jovedelem alatt nem lehet kozeposztalybeli modon elni. Az also-kozeposztaly olyasmi, mint a szazadfordulon a dzsentri volt. Nemesi cime volt es igenye a nemesi eletmodra csakhogy penze mar nem volt hozza.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 14:48:50
@Loxon: A KPMG egyik szakmai kiadványa:
www.kpmg.hu/index.thtml/hu/virtual_library/advisory/business/energy/index.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 15:12:46
@bz249:
"viszont ebbol a helyzetbol nem latom, hogy mikent jutnak el a szocikra szavazasig."
Mert a helyzetuk olyan, hogy a zsozsot foleg az allamtol varhatjak. Vagy mert eleve allami penzbol elnek (nyugdijasok, kozalkalmazottak), vagy mert az uzletuk az allami osztogatastol fugg.
Ok olyan allamot akarnak, ami oszt. Marpedig a szocik nagyon jok az osztasban. Most eppen 2000 milliardot igertek be.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 15:13:49
@osborne:
Le a gonosz multikkal! Alakitsuk bortonne a KPMG-szekhazat!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 15:18:29
Bravo, ez aztan a pofaraeses.
Ezek ellen miert nem emeltek vadat?
www.swindonadvertiser.co.uk/news/5037031.Dad_speaks_out_after_27_year_old_held_in_tiny_cell/
" THE Swindon dad of a man extradited to Budapest and held in a cramped prison cell for four months without charge is delighted his son has been freed.
Mark Turner’s son Michael, 27, was accused of defrauding more than 100 people after his marketing business in Hungary went bust in 2005 owing creditors £20,000. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 15:33:56
Hat persze, ahogy varhato volt.
inforadio.hu/hir/belfold/hir-337444
"A Jobbik mind a 176 egyéni választókerületi jelöltjének összegyűlt az induláshoz szükséges mennyiségű ajánlószelvény"

bz249 2010.03.03. 15:38:36
@Doomhammer: egyreszrol a szelsojobb is szeret osztani, es jobb identitaskepzo elemet ad az also-kozeposztalybelieknek.
Masresztol, attol, hogy valaki kozalkalmazott miert kellene baloldalinak lenni? Ok, a fizeteset az allam adja, de normalis esetben ez valamilyen elvegzett munka utan jar. Szoval csak kozvetve fugg az allamtol. Valakinek a jovoben is el kell vegezie a mutetet/meg kell tanitani olvasni a gyerekeket. Szoval stabil allas es a jovedelem hosszu tavon egyutt mozog a nemzetgazdasagi atlaggal.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 16:17:30
@Doomhammer: Nem sok idő telt el a jóslatunktól máig.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 16:31:32
@bz249:
"Valakinek a jovoben is el kell vegezie a mutetet/meg kell tanitani olvasni a gyerekeket. "
Helyes, de mennyi ennek az ara? A kozalkalmazottak bere igen erdekes piaci hatasok eredmenyekeppen dol el. Ha elmegy a maganszektorba, annyit kap, amennyit kiharcol maganak. Ha elmegy a kozszektorba, annyi penzt kap, amennyit *megszavaznak* maganak es ebben a szavazasban a kozszektor alkalmazottai is reszt vesznek, tehat reszben maguknak szavaznak fizetest.
A maganszektorban alkalmazottaknak nyilvanvaloan az az erdekuk, hogy a mutetet a leheto legalacsonyabb aron vegezzek el nekik.

zoli29 2010.03.03. 16:32:56
Hahaha! Szegény embert az ág is húzza:
"Debreczeni József kijelentése mélyen sérti nemcsak a független magyar bíróságot, hanem a tádzsik népet is, ezért a Magyar-Tadzsik Kulturális Kapcsolatok Egyesület elvárja, hogy Debreczeni nyilvánosan kérjen bocsánatot."
www.mno.hu/portal/698618

bz249 2010.03.03. 16:43:48
@zoli29: raadasul szegeny tadzsikoknak is piros-fehet-zold a zaszljuk, DJ-nek az uzbegeknek kellett volna beszolnai.
www.mapsofworld.com/images/world-countries-flags/tajikistan-flag.gif
@Doomhammer: es megis a kozalkalmazotti berek a sok-sok huzavona utan egeszen jol lekovetik a maganszfera bereit :)
Valoszinuleg azert, mert ha tul alacsony, akkor elmegy a maganszektorba, ha meg tul magas, akkor elszall a budzse.

osborne 2010.03.03. 16:49:59
@bz249: ezt olvasta már?
Budapesten nem lehet majd az MDF-re szavazni?
Pénz és aktivisták szűkében valószínűleg nem lesz elegendő jelöltje az MDF-nek a 2010-es országgyűlési választáson.
atv.hu/belfold/20100303_budapesten_nem_lehet_majd_az_mdf_re_szavazni

bz249 2010.03.03. 16:58:37
@osborne: hat ez szornyu...
annyira, de annyira innam mar azt a pezsgot, de 16 napot meg ki kell birnom.
Egyebkent 2006-ban ket hettel a vege elott 60 folotti elfogadott egyeni jeloltjuk volt. Most ugye 27, aki eddig beadta. Igaz pentekig meg van ket nap, de nagyon nagy csodanak kellene tortennie, hogy 35 fole keruljenek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 16:59:11
@osborne:
Nem arrol volt szo, hogy azert kell az MDF-SZDSZ szovetseg, hogy Budapesten is erosek legyenek?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.03. 17:02:35
@Loxon:
Várható volt, hogy összeszedik. Itt nem ez a lényeg, hanem, hogy a kezdeti gyors tempó mennyire lelassult a végére. Ez azt jelzi, hogy a támogatottságnak van egy bizonyos határa, amelyhez közeledve lassul a tempó, figyelembe véve persze az egyes választókörzetek közti különbségeket. Hiszen a nagyobb támogatottságú területeken nyilván hamarabb összejön. A lassuló tempó viszont azt jelzi, hogy a megszerezhető szelvények száma az átlagot tekintve valahol a 750-es határ nagyságrendjében van.
176 * 750 = 132 000. Ez 50%-os részvétel esetén 8 069 970 * 0,5 = 4 034 985 szavazó 3,27 % -a. Fentiek figyelembevétele mellett ez nem ad okot arra az idő előtti diadalénekre, amelyeket a jobbikosoktól hallhatunk mostanság.
Persze lehet, hogy szándékosan lassították a tempót és szándékosan nem adnak le egymillió szelvényt, hogy az ellenség éberségét elaltassák. Rengeteg minden lehet, mint ahogy a világ mindenféle jelenségére tetszőleges számú magyarázat készíthető.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 17:03:31
Na tessek. 2006 oktober 23.-an mit hiszteriazott Demszky, hogy ne tartsa az Erzsebet hid hidfojenel a Fidesz a megemlekezeset - mar nem is emlekszem, mi volt az indok. Pedig siman ra lehetett volna venni oket, hogy menjenek mashova.
Mellejuk kellett volna szervezni egy MSZP-s gyulest.
www.hirszerzo.hu/cikk.provokaciotol_tartanak_a_fidesz_mashol_unnepel.142225.html
"A Fidesz a korábban bejelentett helyszín, vagyis az Erzsébet híd pesti hídfője helyett Budán az I. kerületi Attila úton, a Dózsa-szobornál tartja március 15-i ünnepi nagygyűlését és egyben kampánynyitóját."

zoli29 2010.03.03. 17:10:06
"Hitgyülis volt Vona Gábor tanácsadója"
gondola.hu/cikkek/70050
gondola.hu/cikkek/70050
osborne 2010.03.03. 17:25:03
@bz249: kivárok én is de meglepne ha kibontatlan maradna az a pezsgő
@Doomhammer: Mióta a Gyorskocsi utcai menzára jár M. Ernő, kicsit más minden

osborne 2010.03.03. 17:27:02
de rég volt egy kis math
Nincs vita, nincs program, nincs erő
Pár hónapig nagy hallgatás volt az adócsökkentéssel kapcsolatban, és csak most, az országértékelés után hozta elő újra a témát Orbán Viktor. Nos, Németországban az államháztartás nincs rosszabb helyzetben, mint nálunk, mégsem volt eddig adócsökkentés. Várhatjuk e tehát ezt a Fidesztől, ha hatalomra kerülnek?
nol.hu/velemeny/20100303-nincs_vita__nincs_program__nincs_ero

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 17:35:11
@zoli29: Fölöslegesen dolgozok itt Maguknak?
mandiner.blog.hu/2006/08/18/politikabulvar/fullcommentlist/1#c8921369

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 17:43:56
@zoli29: Hiába dolgozok itt Maguknak?
mandiner.blog.hu/2006/08/18/politikabulvar/fullcommentlist/1#c8921369
mandiner.blog.hu/2006/08/18/politikabulvar/fullcommentlist/1#c8921369
bz249 2010.03.03. 17:52:22
@Elpet: annal azert erosebbek. Ne feledje a Jobbik erosen Kelet-Magyarorszag centrikus. Szoval 10 es 20% koze siman bejohetnek. Azon sem lepodnek meg, ha megeloznek az MSzP-t. Sot a tippjatekban a Jobbikat tettem a masodik helyre.
osborne 2010.03.03. 18:07:32
@bz249: komolyan érdekelne mire számítanak az MSZP-nél egyébként. Sztem többen nem fogták még ott fel mi vár rájuk áprilisban.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 18:15:09
@osborne:
Az oregek tudjak. Ateltek 1990-ben.
Akkor is mi volt? Ferinek el kellett mennie valami ceghez menedzserkedni (irta az oneletrajzaban), aztan 1994-ben kapasbol megvolt a tobbseguk.
bz249-nek maniaja, hogy esetleg az MSZP nem jon vissza tobbe. Egyszeruen nem tudom elkepzelni.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.03. 18:18:58
Az MSZP szívós párt, jegyezzék meg.
4.bp.blogspot.com/_3eLZ0qgGB2k/Su7BE_Gc2lI/AAAAAAAACFg/Sy7ZxKllrCA/s1600-h/leeches.jpg

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.03. 18:22:15
Megvan a bizonyitek! Vona es Orban egy kepen! Nekem tisztara ugy tunik, hogy ossze is kacsintanak.
esbalogh.typepad.com/.a/6a00e009865ae5883301310f52b7a5970c-pi

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.03. 18:37:54
@Loxon: Olyat viszont nem tudnak, amin Vona Ferivel szerepel, mi? Ez is csak azt bizonyítja, hogy a patás bárkivel össze áll a hatalomért!
zoli29 2010.03.03. 19:07:30
"Egy demokrata nem fogja fel tragédiaként, ha elveszíti a hatalmat, mert aki a politikai küzdelemben nyer, az utána veszíteni fog - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerdán, egy Kecskeméten tartott lakossági fórumon."
www.fn.hu/valasztas2010/20100303/gyurcsanynak_nem_tragedia_ha_veszit/
A kis képmutató... Amikor már látta, hogy nem tudja elkerülni a vereséget, lemondott, most pedig arról papol, hogy nem tragédia a vereség.

bz249 2010.03.03. 19:54:53
@Doomhammer: Magyarországon a természetes többség baloldali ez tény.
Azonban az MSzP nevű szervezet támogatóinak átlagéletkora 55 év és folyamatosan emelkedik, nincs második vonala (egyébként a Fidesznek sem, de most ők vannak lendületben és eleve fiatalabbak is) és 1990-nel ellentétben van másik baloldali párt a palettán. Ja és a Fidesz nem lesz olyan töketlen, mint Antallék voltak.
Ennyivel rosszabb a helyzetük.

Google 2010.03.03. 20:27:06
@Doomhammer:
A képről, mely elég régecskén készült; még ebből az időből:
A tájékozottabb olvasók joggal vethetik a szememre, hogy a 2002-es választások után a Jobbik vezetőjével együtt tagja voltam a "Szövetség a Nemzetért" polgári körnek - miért nem próbáltam már akkor jobb útra terelni őket? Először is azért, mert akkor semmi jele nem volt Vona Gábor ilyen irányú törekvéseinek. Az összejöveteleken soha nem hangzott el olyan nézet, amelyet később a Jobbik felvállalt - írja Solymosi Frigyes a Népszabadságban.
www.nol.hu/lap/forum/20100126-az_orszag_kulfoldi_megiteleserol

zoli29 2010.03.03. 20:32:15
"Mesterházy: a Fidesz biankó csekket kér a választóktól"
www.hirszerzo.hu/cikk.mesterhazy_a_fidesz_bianko_csekket_ker_a_valasztoktol.142248.html
Micsoda eredeti gondolat! Még soha nem hallottam egyetlen MSZP-s politikustól sem.

picur3ka 2010.03.03. 21:18:30
@bz249:
Ez most igy van, de abban van igaza Elpetnek, hogy ettol nem nagyon van hova tovabb menni, hacsak valami 'veletlen' csoda, meteor meg nem segiti oket es lehet bizony lejjebb is joni 1 honap alatt.
Ez a nehany, portyazo nomadok megyejeben termeszetesen nem ervenyes.

bz249 2010.03.03. 21:52:08
@picur3ka/beleallos kampany: dehogynincs tovább menni: egy konszolidálódó Jobbik simán lehet a baloldali tömegpárt. Nem biztos, hogy az lesz, de lehet.
osborne 2010.03.03. 22:18:29
Vajon mit szedhet a Pojáca?
Gyurcsány már látja a Fidesz disznóságait
index.hu/belfold/2010/valasztas/gyurcsany/

tevevanegypupu 2010.03.03. 22:36:35
Meg hogy nem baj ha egy demokrata veszit a politikaban..haha.."imadok miniszterelnok lenni, imadok"..mondta egy igaz demokrata "fantasztikus dolog..". Es nem ugy nezett ki mint aki onszantabol valaha is abba akarja hagyni. Ekkora bukas utan, akinek egy kis bor van a kepen ugy eltunik a kozeletbol mint a sicc.De nem, az igaz demokrata ott pavaskodik mindenhol, rontja szerencsetlen Mesterhazy minimalis eselyet is. Alig varja, hogy a Parlamentben hadonaszhasson ellenzekkent. Kulonben lehet, hogy az meg jobban is tetszik majd neki, ugralhat, vadaskodhat, izeghet-mozoghat. Szoval az oromben - kormanyvaltas - nagyon sok urum is lesz, mert egyaltalan nem tunik el, sot meg csak at sem alakul.
osborne 2010.03.03. 23:58:41
@tevevanegypupu: A szocik képtelenek mit kezdeni Feri és Co.-val, ezt itt a baj. Szétverte őket de még sem látni olyan erőt amelyik végleg leszámolna vele azért amit tett. Ez a feladat másra vár.
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.04. 09:45:30
@Doomhammer:
Hát, az OVB honlapján ez mai nap 2010-03-04 09:26:31 állás szerint ez nem látható, több budapesti és a mátészalkai körzetben még nem adták le.

bz249 2010.03.04. 10:28:24
@picur3ka/beleallos kampany: nyilvan nem a kampany, minden ellenkezo hireszteles ellenere alig-alig kepes befolyasolni a valasztast. De a masodik helyet megcsiphetik, ott ugyanis kicsi a kulonbseg.
tevevanegypupu 2010.03.04. 10:42:14
@osborne:
A szocialistak nem merik es nem tudjak Ferit leallitani, bar biztos, hogy nagyon szivesen megtennek sokan.
Amig o ott rontja a levegot kozottuk nem hiszem, hogy kepesek lesznek talpra allni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 10:55:20
@tevevanegypupu:
Ugyan mar, Megyo 1988-ban mondta el az oszodi beszedet (a Parlamentben beismerte, hogy Magyarorszag csodben van es meg a partvezetesnek is hazudtak az adossag nagysagarol), 2002-ben ujrazhatott. Ferinek ennel gyorsabban is sikerulni fog.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 10:58:21
Hurra, ellovasok vagyunk! Bekerultunk a vancouver-i teli olimpia latogatoi kozul menedekjogot kerok elitklubjaba.
online.wsj.com/article/SB10001424052748703862704575100022805978154.html
"The Vancouver Olympics has had one curious byproduct: refugees. Canada has received seven requests for asylum from foreign Olympics spectators so far—including two from Japan, one from Russia and four from Hungary. If past trends are any indication, that number could increase."
Ezek kozul is 4 fovel az elsok!

HToma 2010.03.04. 11:04:01
Megkaptam a februári fizetési papírt. A szuperbruttósításnak köszönhetően 10 ezer ft-tal kisebb nettó bér. Hurrá! Köszönöm Bajnai-kormány, köszönöm Oszkó úr, köszönöm MSZP-SZDSZ.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 11:05:44
@HToma:
Ez csak ugy lehet, hogy maganak magas a fizetese, tehat sokat vesz ki a kozosbol. Tegyen sokat bele akkor a kozosbe!

bz249 2010.03.04. 11:09:16
@HToma: @Doomhammer: a bundesregiurung.de-n levo adocsokkentesi kozlemeny a legszebb "Megigertuk! Megcsinaltuk!" szoci kampanyt idezi. De teny, hogy tobb a nettom. Szoval a kommunikacio mar nyugati szinvonalu otthon is, csak az a franya adocsokkentes maradt el.
osborne 2010.03.04. 11:11:10
@tevevanegypupu: Azért nem minden sikerülhet Feriéknek sem:
DJ elfelejtheti a mentelmi jogot
Gyárfás Dorka műsorvezető meglepődve fogadta, hogy az emberek Debreczeni könyvét megveszik, de a szelvényüket már nem adják a képviselőjelöltnek. Erre a közíró arról mesélt, hogy sokan a könyvet sem merik személyesen megvásárolni. Ilyen körülmények között pedig nehéz lesz elindulnia a választásokon - összegzett. Ez nem túl lelkesítő az MDF-nek, hiszen Debreczeni az egyik legnagyobb "sztár" jelöltjei közül, másrészt budapesti választókerülete nem számít a fórum számára ellenséges területnek.
nol.hu/belfold/debreczeni_vesztesre_all_a__megfelemlitett__valasztoknal

osborne 2010.03.04. 11:21:22
@Doomhammer: Illetve azért mert a Vérfarkas tönkretette az országot, a Jobbikot építette helyette:
Mit vagyunk megijedve, hogy a Jobbik parlamenti erő lesz? Orbán elnök úr közéleti sikereket kívánt nekik. Magyarországnak utakra lett volna szüksége, nem pedig a Jobbikra. Mi a kalapácsot építésre használtuk, Orbán Jobbikja pedig bontásra és gyújtogatásra, ez a különbség a két párt között
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=311585

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 11:24:42
Esetleg Gorogorszag eladhatna egy-ket szigetet, javasoljak onzetlen nemet kepviselok.
www.reuters.com/article/idUSLDE6230BL20100304?type=marketsNews
"BERLIN, March 4 (Reuters) - Greece should consider selling some of its islands as one option to reduce debt, two members of the German parliament in Chancellor Angela Merkel's centre-right coalition said."
Biztos lenne ra vevo.
Meghogy adossag fejeben nem viszik el a Balatont!
www.youtube.com/watch?v=pXms6YSuVyM&feature=player_embedded

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 11:26:57
@osborne:
Muhahaha, Debreczeni addig emlegette, hogy Orban diktatorkent ter vissza, mig sajat hivei elkezdtek rettegni. A retteges hatasara azonban nem alltak ki batran a Nyugatos Polgarosulas mellett, hanem lekushadtak.
A retteges ketelu fegyver.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 11:28:55
@osborne:
Kibujt a szog a zsakbol! Orban vezeti a Jobbikot is. Vona csak egy stroman.

osborne 2010.03.04. 11:35:17
@Doomhammer: Már Demján is??
Nem az IMF-et kell szidni, önmagunknak köszönhetjük, hogy Magyarország mára de facto elvesztette a pénzügyi függetlenségét - fejtette ki a Figyelőnek adott interjújában Demján Sándor. A TriGranit-csoport elnöke úgy véli, hogy a Fidesz 2002-ben rendben adta át a gazdaságot.
index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/04/demjan_szerint_elvesztettuk_penzugyi_fuggetlensegunket/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 11:54:24
@osborne:
Arfolyamot kell gyengiteni, akkor lesz kilabalas. Mert ugye euroban szamolt fizetest csokkenteni aztan nem lehet.

Tehetetlen Dodó 2010.03.04. 11:54:26
@osborne:
"Mi a kalapácsot építésre használtuk, Orbán Jobbikja pedig bontásra és gyújtogatásra, ez a különbség a két párt között - jelentette ki szerda este Kecskeméten Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök."
Komoly építész és pirotechnikai szakértő ez az ember.
Különösen a kalapáccsal való gyújtogatás igen szemléletes kép.

picur3ka 2010.03.04. 12:00:26
Na, ez az ujsagiro is megnezheti magat:
fmh.hu/fooldal-a_nap_temai/20100303_modern_kori_rabszolgasag?FullComment=true#comments

bz249 2010.03.04. 12:03:35
@Tehetetlen Dodó: megfeleloen megtervezett kalapaccsal villamot is lehet szorni. :)
@Doomhammer: "Arfolyamot kell gyengiteni, akkor lesz kilabalas." Miert, ne hagy csokkenjen az euroban szamolt GDP-nk. ;)

osborne 2010.03.04. 12:29:58
@Tehetetlen Dodó: Gréczy Zsolti mindig is szemléletes szövegíró volt. Feri nem is engedi el maga mellől. Ősszenőttek.
osborne 2010.03.04. 12:30:48
A honi libberek 'egykori' mintaországa, Hollandia a nagy benáculás előtt:
Előretör a szélsőjobb Hollandiában
inforadio.hu/hir/tudositoink/hir-337597
Előretör a szélsőjobb Hollandiában
inforadio.hu/hir/tudositoink/hir-337597
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 12:39:59
Mindenki maradjon nyugodtan, panikra semmi ok.
inforadio.hu/hir/belfold/hir-337500
"Nincs pánikhangulat, és soha nem is volt az MDF-ben - hangsúlyozta a szóvivő. [Kerek-Barczy Szabolcs, dh] "

osborne 2010.03.04. 12:43:44
@Doomhammer: Sőt: - Jól állunk, mindenhol lesz MDF-lista - állítja Bokros Lajos.
nol.hu/belfold/bokros_szerint_mindenhol_lesz_mdf-lista__az_elemzo_szerint_aligha
Nyomtatnak cédulat vagy vesznek vagy?

bz249 2010.03.04. 12:47:22
@osborne: vagy a regi szamizdatos idok emlekere, stencilgeppel sokszorositjak :)
Egyebkent eddig:
Bacs-Kiskun
Gyor-Moson-Sopron
Jasz-Nagykun-Szolnok
Komarom-Esztergom
Pest
van meg az MDF-nek a lista szempontjabol

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 12:47:48
@osborne:
750 cedula korzetenkent nem lehet gond egy valoban letezo partnak. Ha egy korzetben nincsenek aktivistai, mert eppen kizartak oket, az persze mas helyzet.

bz249 2010.03.04. 12:51:53
@Doomhammer:
jelolt rokonai, barati kore 150-200 cedula
aktivistak csaladja, jo baratai 15-20 cedula/aktivista
vagyis 30-35 aktivistaval csont nelkul meg kell lennie a jeloltallitasnak

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 12:53:00
@osborne:
"Előzőleg az ECR EP-frakció tagjai - köztük Michal Kaminski, a képviselőcsoport elnöke - meleg szavakkal méltatták az MDF miniszterelnök-jelöltjét, és támogatásukról biztosították a pártot a magyarországi választási kampányban."
Kaminski a Kaczynski-ikrek partjanak kepviseloje. Azok az ikrek megengedhetetlen nezeteket kepviselnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 13:29:42
osborne, ezt maganak. Tudom, hogy kedvence a figura.
uk.reuters.com/article/idUKTRE6231I620100304
"LONDON (Reuters) - The memoirs of former British Prime Minister Tony Blair will appear in September, the Random House publishing group announced on Thursday."

osborne 2010.03.04. 13:30:11
@bz249: @Doomhammer: továbbra sem értem akkor mire számítanak madöfék márc19-ig?
bz249 2010.03.04. 13:32:23
@osborne: en se... 4 eve ilyenkor mar 60 folotti jeloltjuk volt, most 28 vagyon nekik. Es ugye 4 eve sem sikerult teljes lefedettseget elerni. :D
zoli29 2010.03.04. 13:36:30
Hagyó másik sajtósa is gyanúsított lett BKV-ügyben:
nol.hu/belfold/bkv-ugyek__hagyo_masik_sajtosa_is_gyanusitott

osborne 2010.03.04. 13:36:59
@Doomhammer: ó kösz. Ez egy "kibaszott jó könyv" lesz a modern brit baloldalról. :)
zoli29 2010.03.04. 14:10:47
"Nem az IMF-et kell szidni, önmagunknak köszönhetjük, hogy Magyarország mára de facto elvesztette a pénzügyi függetlenségét – mondja a TriGranit-csoport elnöke. Demján Sándor szerint
a kialakult helyzet koalíciós bűn, a Fidesz 2002-ben rendben adta át a magyar gazdaságot."
www.fn.hu/hetilap/20100301/harcolni_kell_fuggetlensegert/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 14:13:58
@osborne:
Ez Blair sajat neve alatt fut, nem egy olyan luzer neve alatt, mint Debreczeni Jozsef. A modern politikatortenet egyik legkifinomultabb hazudozoja irta. Nem olyan balfek, mint Gyurcsany Ferenc.

osborne 2010.03.04. 15:47:07
@Doomhammer: Maga is félreérti a Ferit, "a történelem igazság könyvében neki fognak igazat adni."
index.hu/belfold/2010/valasztas/pofara_eses_lesz_a_vege/

elfelejtette 2010.03.04. 15:56:29
@osborne:
Az Indexet sokszor tulsagosan leegyszerusit, de ezen jot rohogtem:
"Gyurcsány Ferenc kecskeméti fórumán elbüszkélkedett a nyugdíjemeléssel és az autópálya-építéssel, majd megnevezte a hiány két fő okát, a nyugdíjemelést és az autópálya-építést."

bz249 2010.03.04. 16:01:55
@osborne: kozben ujabb jelolt, igy mar 29-en vannak es Zalaban is allithatnak listat
osborne 2010.03.04. 16:11:30
@elfelejtette: Akkor most nem lehetett ott Gréczy, hogy előtte átvegyék: a hiány legfőbb okozója a vezénylőtábornok, aki 2001-ben lejtőre tette a zországot.
@bz249: még a végén nem lesz pezsgőbontás?

osborne 2010.03.04. 16:14:38
Pelle Jánosnak ás Sólyomnak annyi:
Domán István főrabbi vitája Pelle Jánossal
A 20. század végi rendszerváltás új embertípust hozott létre: a zsidó antiszemitát. Ennek különböző árnyalatai vannak. Most újabb "rendszerváltástól” tartanak, Ezért igyekeznek helyezkedni.
Sólyom László kezében van a döntés a büntetés bevezetését illetően. A köztársasági elnök már több ízben tanújelét adta annak, hogy nem határolódott el élesen a szélsőségektől (gyűlöletbeszéd, Magyar Gárda). Ha ezúttal sem írja alá az Országgyűlés által elfogadott Büntető Törvénykönyv (Btk) módosítást, akkor ezzel nyíltan demokráciaellenes útra lép.
hvg.hu/velemeny/20100304_doman_antiszemitizmus_holokauszt

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 16:15:28
Tessek, Orban mar be van szarva, hogy az elkurasat esetleg nem az elozo kormanynak fogjak betudni.
www.businessweek.com/news/2010-03-04/eu-should-help-uncover-truth-about-hungary-budget-orban-says.html
"March 4 (Bloomberg) -- The European Union must help Hungary’s next government uncover the “truth” about the budget deficit, said opposition leader Viktor Orban at a conference attended by the President of the European Commission.
...
“The moment is not far, a month or a month-and-a-half after elections, when we have to tell and make clear the true state of the Hungarian economy and do this all in the shadow of Greece and without losing what little reputation we still have,” said Orban, chairman of the opposition Fidesz party.
...
“Don’t be part of any game to modify or make nicer the budget figure,” Orban said to a question about the EU’s role. “We can’t continue the lie. If we go into that game, just six months and the lie will be mine and ours and not the present government’s.”"
Tessek, a szakerto nem hisz neki.
"“I don’t think it’s realistic to say that there’s a stretching of the truth about the budget on the order of what we had in 2006,” Daniel Bebesy, who helps manage $1.5 billion at Budapest Investment Management, said in a phone interview today. “Hungary is too much in the spotlight to get away with that.”"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 16:20:06
@osborne:
Gee, egy forabbi leantiszemitazza az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatójat!

bz249 2010.03.04. 16:39:12
@Doomhammer: @osborne: ez is a komprador elit mukodesenek a bizonyiteka. Az iparuk, a kereskedelmunk, a mezogazdasagunk, az infrastrukturank es a lakasaink utan a rendes magyar antiszemitizmusra is ra akarjak tenni a kezuket. Mindent felvasarolnak nalunk.
bz249 2010.03.04. 17:09:53
@osborne: hoppa ezt nem is tudtam:
"A pártok közös egyéni választókerületi jelölés alapján - ugyanazon pártok részvételével - közös területi listát, közös területi listák alapján - ugyanazon pártok részvételével - közös országos listát állíthatnak. A (3) és (4) bekezdés tekintetében a területi, illetőleg országos lista állításakor a közös egyéni választókerületi jelölteket, illetőleg a közös területi listákat nem lehet figyelembe venni. Az önálló vagy közös területi, illetőleg országos listák kapcsolhatók."
Vagyis az MDF-nek egyelore a fovarosban es Szabolcs-Szatmar-Bereg megyeben 0 jeloltje van (listaallitasi szempontbol) mig Zalaban csak 1. :D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.04. 17:30:38
Ujabb kozeleti szereplot felemlitettek meg a Verfarkas pribekjei.
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2701:nepparti-ueles-barroso-a-szocialis-piacgazdasagot-orban-a-munkat-vedene&catid=38:ahirek&Itemid=108
"Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetője kijelentette: Orbán Viktor a néppárti "politikai család" egyik legjelentősebb személyisége; az egész politikai család abban bízik, hogy a magyarok bizalmukról biztosítják az országgyűlési választáson. A frakcióvezető szerint ha a Fidesz és elnöke nyeri a parlamenti választást, akkor morális tekintéllyel, bátorsággal, felelősségtudattal lát neki a kormányzásnak. Kiemelte: dinamizálni kell a gazdaságot."

Google 2010.03.04. 18:36:45
@Doomhammer:
Ugyanonnan,és erre már csettintek, ez a beszéd, elvtárs! (galamus,Bauer Péter, Kéri László - áruló? )
"Tudja ő is, hogy a Fidesz a 2/3-os többség birtokában szavazati jogot ad a a határon túli magyaroknak, és ezzel valóban bebetonozza magát. Még a Jobbikra is szavazni jobb, mint otthon maradni, hiszen a Jobbikkal szövetkezni nagyon kockázatos lenne a pártnak, ezt nem engedhetnék meg maguknak. A legveszélyesebb a saját 2/3-os többség lenne."
Még a Jobbikra is szavazni jobb!

osborne 2010.03.04. 20:49:45
ah de rég olvastam ilyet, egy valódi választásiföldrajz-kutató mond meg:
Ahogy a Magyar Élet Pártjának jobbszélét (az akkori kormányzópárt – a szerk.) alig-alig lehetett megkülönböztetni a szélsőjobbtól, szinte ugyanazt mondták, úgy ez a Fidesz egyes figuráira is igaz. 2002-ben Orbánnak is bejött az a taktika, hogy eléneklem a szavazóbázis egy részét, de akkor jó helyzetben volt az ország. Most lehet, hogy Orbán kudarcot vall.
Másról szól az elemzői fáma…
Pedig a Jobbik és az MSZP között -0,06 százalék volt a korrelációs együttható, ami gyakorlatilag nulla. Ez persze az átlag, településszinten lehet, hogy magasabb lenne ez az arány, de ha az egész országot nézzük, megállapíthatjuk, hogy a baloldali inkább otthon maradt, de nem szavazott át a Jobbikra.
atv.hu/belfold/20100304_narancs_riasztas_a_fidesztol_visz_el_szavazokat_a_jobbik

osborne 2010.03.04. 20:57:08
@Doomhammer: ez csak egyet jelenthet: már ott is benácultak :( :)
@bz249: Sokkal fontosabb dolgok vannak mint a cédulák. A Vérfarkas bujkál
Arra kérjük Orbán Viktort, hagyjon fel a versenytársak és a gazdasági élet szereplői előli bujkálással. Mutasson fel programot, mondja el nyíltan, mik a Fidesz tervei Magyarországgal. Vegye végre a bátorságot a nyílt, programvita lefolytatására, s ne bujkáljon Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje elől.
mdf.hu/aktualis/mind/1/mdf__orban_viktor_ne_bujkaljon__es_ne_varjon_a_valasztasokig_az_igazsag_kimondasaval

tevevanegypupu 2010.03.04. 22:48:02
@osborne:
David Ibolya ahelyett hogy Budapest keruleteit jarna kopogtato cedulkakert, Viktor utan futkos, kergeti es nem hagyja beken..Lehet, hogy ez lenne a szerelem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 11:11:10
Amint Gyurcsany Ferenc is elmondta, Orban Viktor gyava.
Ezuttal Vona Gabor szajabol.
vonagabor.hu/content/v%C3%A1lasz-bayer-zsolt-ny%C3%ADlt-level%C3%A9re
"Engedje meg, hogy kampányuk színvonalából kiindulva félretegyek mindenféle naivitást, és Bayer Zsolt nyílt levele kapcsán ne a formába öntőnek, hanem személyesen Önnek, a tollba mondónak válaszoljak. Már csak azért is, mert engem a szüleim arra neveltek, hogy ha valakivel problémám van, azt ne másokon keresztül üzenjem meg, hanem vállaljam a véleményemet mindig, és mondjam azt az illető szemébe. Merthogy tisztességes magyar ember így intézi el a problémáit."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 11:17:27
Legyen mar vege a politikusbunozesnek! Ezuttal Pokorni Zoltan szajabol.
www.mno.hu/portal/699032
"Le kell zárni a Gyurcsány-korszakot, egyértelmű vonalat kell húzni a múlt és a jövő között. Mint mondta: „A legfontosabb az őszinteség és a korrektség, világossá kell tenni: Urak! Lehet, hogy megnyertük a választásokat, de az, hogy most ti ültök a polgármesteri, miniszteri székekben, nem azt jelenti, hogy folytatjátok azt, amit az elődeitek csináltak. Nincs lopás!”"

Google 2010.03.05. 11:20:56
@Doomhammer:
Török Gábor pedig "hunhíres" lett. Valahunn.
www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=27561
"...ő az első közszereplő az elmúlt 20 évben, aki a nemzeti oldal médiumainak köszönhetően emelkedett ki politológus társai közül. A nemzeti média eljutott odáig, hogy "sztárcsináló" legyen."
Megígértük, megcsináltuk!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 11:24:12
@Google:
Egy fuggetlen ertelmisegitol nem lehet idegen egyik part se. Azert fuggetlen.
Egy komment:
"Csak annyit hogy Vona 2012.-ben lesz min.elnök ! A következő,vélhetőleg fideszszdszmszp kormány nem fog kibírni négy évet ! "
Mar persze, ha 2012-ben nem jon a vilagvege.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/08/2012-vilagvege.html

Google 2010.03.05. 11:36:16
@Doomhammer:
Értem én; sok mindentől lehet független valaki, más pártoktól is.
Egy kommentet én is küldök a politológus sztár blogjából - pontosabban egy komment részt:
"Én innen már csak a harmadik "win"-t hiányolom. Azt az elenyésző, törpe minoritást, azt a kb. kilencmillió magyart, akik teljesen elutasítják a Jobbikot, azt nem látom győzni semmiképp."
Ennyi embernek kellene a kollektív tudatalattijába belematatni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 11:43:04
@Google:
""Én innen már csak a harmadik "win"-t hiányolom."
Ez egy szoci uzenet, a "Fidesz es a Jobbik osszekacsint" derivaltja.

Google 2010.03.05. 11:45:46
@Doomhammer:
Ami pedig Vona levelét illeti, örüljenek, hogy "támadják" őket (így is lehet nevezni, ha kérdéseket tesznek fel nekik?), azt szokták mondani a híveik, hogy minden támadás plusz egy százalék.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 11:47:25
Vissza kell adni a munka becsuletet. Orban uzenete ezuttal Bajnai szajabol.
vehir.hu/helyi_hirek/2010-03-04/visszaadni_a_munka_becsuletet_.html
"- A jelenkori válság azt bizonyítja, azért kerültünk bajba, mert nem becsültük meg eléggé a munkát és a munkásokat valamint lebecsültük a fejlődést létrehozó vállalkozásokat. Vissza kell térni az józanész útjára – mondta Bajnai, majd hangsúlyozta nem elég rövid távon egyensúlyt teremteni, hanem a növekedés esélyét is meg kell alapozni, mert csupán a megszorításokkal növekedés nehezen érhető el."

Google 2010.03.05. 11:48:51
@Doomhammer:
Nem tudom, de azt hiszem, hogy a Jobbik tényleg nem egy nagy nyereség a jelen helyzetben.
Az idő majd eldönti, hogy mi igaz, s mi nem.

Google 2010.03.05. 11:52:14
@Doomhammer:
Úgy tűnik, mindenki kacsint mindenkire, és mindenki mondja a másét.
Addig jó, amíg nem ütik egymást, a szebb jövő érdekében.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 11:52:16
@Google:
"Nem tudom, de azt hiszem, hogy a Jobbik tényleg nem egy nagy nyereség a jelen helyzetben."
Jelen helyzetben egy radikalis part felemelkedese termeszetes, mivel a tarsadalom egy jokora resze nagyon duhos es joggal.
A kar ott keletkezett, hogy - szemben a Torgyan-fele FKGP-vel - a Jobbik rasszista szlogenekkel futott be es tovabbra is ott nepszeru, ahol baj van a ciganyokkal. Torgyan jobban csinalta.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 11:55:12
Esetleg megis magas lesz a reszvetel a valasztason?
waz.euobserver.com/887/29613
"Fresh results of a Median poll commissioned by the HVG weekly show that, some 40 days before the April ballot, the intention to vote has climbed seven points to 58 percent.
Four years ago, the figure stood at 52 percent at this point in time although participation in the actual elections rose to 67.8 percent. "

bz249 2010.03.05. 11:58:49
@Doomhammer: ha eredmenycentrikusan nezzuk, akkor Torgyan rosszabbul csinalta, mert a Jobbik varhatoan tobb parlamenti helyet szerez, mint az FKGP szerzett. Persze ez meg valtozhat.
Ugyanakkor Torgyant ket kormanyba is bevettek, igaz a vegen kivagtak alola a kepviseloit.

osborne 2010.03.05. 12:43:20
ATV és Hetek már drukkol:
Visszafelé csattant a pofon
És 2009-re úgy alakult, hogy az orbáni pofont a Jobbik osztotta ki a Fidesznek, ugyanis egy arcul csapással ért fel, hogy a szélsőséges párt 14,7 százalékot ért el az EP-választáson. Most pedig különböző közvélemény-kutatók és belső pártfelmérések úgy saccolják: a tavaszi választásokon a voksok 15-22 százalékát kaphatja a Jobbik. És ez az eset, amikor egy pragmatikus párt elkezd vészforgatókönyveket készíteni – ennek alapvetése a Fidesz esetében úgy hangzana: mi lesz, ha az MSZP 23 százalékot, a Jobbik 28 százalékot ér el az országgyűlési választásokon, a Fidesz pedig csak 49 százalékot. Elvben persze kisebbségi kormányzással is próbálkozhat az újsütetű kormánypárt, de az, hogy a Jobbik vagy az MSZP segít így átnyomni a törvényeket, pont ugyanúgy amortizálja a Fideszt, mintha bármelyikkel koalícióra lépett volna.
atv.hu/belfold/20100304_ket_pofon_itt_keves_lesz_a_fideszt_rarontott_a_jobbikra

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 12:50:49
@osborne:
"Hogy a Jobbik elnöke hazugozza Orbánt, nem lep meg, tényleg folyton hazudik."
Zsolti es Gabi egy platformon.

Leskelődő 2010.03.05. 12:55:44
@Doomhammer:
"Támogatni kell és több lehetőséget adni a munkahelyeket teremtőknek, akik a válságból kijuttathatják az országot. Vissza kell adni a munka becsületét, nem csak ígérni kell, munkahelyeket kell teremteni – fogalmazott Bajnai."
Jééé, tényleg olyan, mintha pont előtte olvasta volna Orbán beszédét:
orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=116
(Ha meg akarják nézni az öltönyét is, mozgó változat itt:
orbanviktor.hu/hirek_list.php?item=547)

osborne 2010.03.05. 13:00:54
@Doomhammer: Az ex vagy még kitartó Feri rajongók vállalt v. titkos kedvence Gabi.
A szociknak sem maradt más: össze kell ugrasztani a Fidoxt és a Jobbikot végre!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 13:27:41
Ime, az MSZP mar atvaltott ellenzeki modba. Nem akarunk gazaremelest!
mszp.hu/belfold/bovebben/peldatlan-az-energia-hivatal-viselkedese
"Érthetetlen, hogy a Magyar Energia Hivatal elnöke - a földgáz egyetemes szolgáltatók árváltoztatási kérelem-benyújtási határidejét megelőzően - elébe menve a kérelmeknek, előre kijelenti, hogy mekkora áremelési igényt tart reálisnak.
Ezzel gyakorlatilag a Magyar Energia Hivatal elnöke felszólítja az áremelési igény benyújtására a szolgáltatókat. Erre idáig nem volt példa.
Tűrhetetlen, hogy a Magyar Energia Hivatal elnöke a felhasználó családokkal, nyugdíjasokkal szemben a gázkereskedők érdekeit képviselve, a konkrét árbefolyásoló tényadatok ismerete nélkül előre nyilatkozzon az áremelésről.
Az MSZP nem lát indokot az áremelésre."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 13:29:38
@osborne:
"Az ex vagy még kitartó Feri rajongók vállalt v. titkos kedvence Gabi. "
Mar persze ha megakadalyozza a Verfarkas ketharmadat vagy ha lehet, a tobbseget is.
Eloszor egy eve olvastam egy errol remenykedo baloldali forumozot. Kabe akkor, amikor Torok Gabor eloszor mondta ki azt, hogy a Jobbik elott fenyes jovo all.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.05. 13:40:12
@Doomhammer: Érdekes ez a részvétel. Én el tudom képzelni, hogy a több választható lehetőség (többféle köztudatba bedobott téma) miatt most magasabb lesz a részvétel, mint 4 éve, de legalábbis nem sokkal alacsonyabb. A Medián régiókra lebontott felmérésére érdemes gondolni, ahol éppen Észak-Magyarországon a legalacsonyabb a "nem tudja / nem válaszol / nem szavaz" aránya: mindössze 19%, szemben pl. a nyugat-dunántúli 41%-kal. Tehát ahol a cigánykérdésre lehet építeni (mert egybevág az emberek napi tapasztalatával), ott az ex-szocik elmennek a Jobbikra szavazni, ahol viszont nincs így, ott nem. Emellett a Jobbik valószínűleg képes megszólítani olyan rétegeket is, amelyek eddig rendszerint passzívak voltak. Valószínűleg ezek a rétegek a rosszabb helyzetű régiókban vannak többen. Nyugat-Dunántúlon és Észak-Dunántúlon viszont olyan politikai klíma van, hogy nincs "cigánykérdés", az MSZP sosem volt népszerű, szóval nagyjából egypártrendszer van - valaki vagy elmegy és leszavaz a Fideszre, vagy nem is érdekli az egész. Északkeleten ezzel szemben komoly versengés van a kétféle ellenzéki álláspont és a kormánypárti hagyományok között.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 13:46:31
@dzsucseharcos:
Azert erdekes ez a reszvetel, mert az eddig felmeresek magasnak mutattak a nem tudja/nem valaszol aranyat es a szocik mindig a csendes tobbsegre epitettek.
Horn annak idejen alacsony reszvetelre jatszott ("altato kampany"), nem jott be neki. A Fidesz 2002-es kampanyat (a Testnevelesi Egyetem gyulese elott) ugyancsak csendesnek tartottak, errol Wermer azt mondta, hogy egy kormanypart nem hangoskodhat (Feri 2006-ban megis megtette, be is jott neki). Es szerintem most is az lesz, hogy elmennek az emberek szavazni es leszavaznak - valakire. Az a valaki az erdekes kerdes.

bz249 2010.03.05. 13:53:07
@Doomhammer: nem tudom tenyleg elmennek-e eleg eros a mindenki egykutya kampany, ami igazandibol az ujaknak az erdeke (Jobbik, LMP). Ebbol a Jobbik egy csomo ember szamara vallalhatatlan, az LMP meg konkretan nem letezik.
bz249 2010.03.05. 14:08:19
Ja es a jeloltallitasrol:
A Fidesznek meg van a 8. fovarosi jeloltje, ugyhogy ugy nez ki lesz budapesti listajuk. Mar csak BAZ es Tolna megyeben hianyzik a szukseges egyeni jelolt szam.
MDF 32 jelolt (ebbol 4 kozos jelolt, vagyis a teruleti listaallitasnal nem szamitanak), ami jelentosen elmarad a 4 evvel ezelottitol.
LMP 10 jelolt, viszont a dinamikajuk egesz jo, nagy valoszinuseggel megsem lesz meg minden teruleti listajuk
MSZDP 3 jelolt
Munkaspart 3 jelolt
Somegyert 3 jelolt (ok meg kavarhatnak Somogy megyeben, kivancsi vagyok mennyit vesznek el a szociktol... masodik kerdes, hogy lesz-e teruleti listajuk)
Civil Mozgalom 2 jelolt
Magyarok Egymasert Szovetseg 2 jelolt (ugy latszik nem volt tokeletes a Fidox porszivoja, ha ilyen izek is elindulhatnak)
Torgyan Kisgazda Koalicio 2 jelolt (vagy ilyenek)
Zold Baloldal 1 jelolt
fuggetlenek 10 jelolt

osborne 2010.03.05. 15:43:07
@Doomhammer: Brendel Mátyás aka math már biztos Vona 'drukker'
math | 2010. március 5. | 15:31:53
szép dolog lesz, amikor Vona lejáratja Orbánt, Budaházy meg Vonát. szétveri magát a jobboldal is.:) a választó meg majd kénytelen lesz valami kis pártra szavazni.
nol.hu/belfold/vona_levele_orban_viktornak__on_nem_a_legyek_ura

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 15:48:24
A Fidesz rabszolgasorban akarja tartani a fogyatekkal eloket.
Torok Zsolt elemez.
mszp.hu/belfold/bovebben/maradna-a-rabszolgasor
"A kormánypárti képviselő kiemelte: a polgári törvénykönyv első két könyvének május 1-jei hatályba lépése bővíti a korlátozottan cselekvőképes személyek szabadságát. Az értelmi fogyatékosok jelentős része eddig csak gondnok útján tevékenykedhetett, most azonban az úgynevezett támogatott döntéshozatalra is lehetőségük lesz - jegyezte meg.
Ha Répássy Róberték akadályozni akarják ezt, egyértelművé válik, hogy a fogyatékossággal élők jogait akarják korlátozni, "több tízezer állampolgár rabszolgasorban tartását akarják" - jegyezte meg Török Zsolt"

picur3ka 2010.03.05. 16:00:28
kuruc.info/r/52/56227/
A Jobbik, a keleti, 'testveri' orszagokkal valo egyuttmukodesre buzdit.
A masodik jelzo engem kulonosen sziven utott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 16:14:14
@picur3ka/beleallos kampany:
"A Jobbik, a keleti, 'testveri' orszagokkal valo egyuttmukodesre buzdit."
Ja, a nem-finnugor orokseg. Ami a kazahok eseten igaz is, felteve, ha az illeto magyar allampolgar kun eredetu.
Hogy az oroszok hogy lettek testverek, az nekem is magas.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 16:22:14
Haha, oriasi a tet!
Mikor legyen a gazaremeles, a valasztasok elott vagy utan?
gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/64976/1/gazdasag/Juliusban_20_szazalek_feletti_gazaremelesre_lehet_szukseg
"Júliusban jóval 20 százalék feletti gáz-áremelésre lesz szükség, ha április elsejétől a szolgáltatók nem emelhetnek árat - nyilatkozta Kutas István, az E.ON Hungária szóvivője.
A Magyar Energia Hivatal csütörtök az újságíróknak tartott prezentációjából az derült ki, hogy köbméterenként 16-17 forinttal, mintegy 12-15 százalékkal indokolt emelni a földgáz végfelhasználói árát áprilisban a lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatóknál.
Az E.ON véleménye szerint ez reális. Kutas István megjegyezte: ha a szabályokat mindenki betartja akkor erre sor is kerül. A 2009 közepe óta liberalizált gázpiacon a lakosságot és a kisfogyasztókat az egyetemes szolgáltatók látják el, ha a fogyasztó nem a akar a szabadpiacon földgázt vásárolni. Az egyetemes szolgáltató árát a Magyar Energia Hivatal ellenőrzi. Árváltoztatásra negyedévenként van lehetőségük a szolgáltatóknak, akiknek az áprilisban érvényesíteni kívánt árváltoztatásra pénteken kell benyújtaniuk a kérelmet a hivatalhoz."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 16:36:04
Hopp, egy megoldas csodbe ment orszagok reszere. Fuggesszek fel a demokraciat es az orszag iranyitasat adjak at kulfoldi szakertoknek.
www.financialpost.com/story.html?id=2644283
"If Greece wants some tips on how to handle its debt woes, it should look to Newfoundland, says David Hale. The Chicagobased economist says Greece's grim situation, with debt piling up and default a real possibility, bears a striking resemblance to Newfoundland circa 1933.
Newfoundland, at that time still an independent dominion, had borrowed heavily to finance its role in the First World War of 1914-18. It continued to overspend through the 1920s. By 1933, it was bust, banks were threatening to suspend lending and local politicians were at a stalemate.
A British royal commission pointed out a solution: It suggested Newfoundland's parliament vote itself out of existence and turn over power to a commission of six civil servants, three from Newfoundland and three from London. So it did and Newfoundland remained under control of the commission until it voted to become part of Canada in 1949.
A similar situation could work for Greece, Mr. Hale figures. The Greek government could suspend its parliament and turn over power to six bureaucrats, three from Athens and three from the European Union in Brussels. The commission could rule the country until it regains solvency. It could impose its will on Greece's notoriously corrupt political culture and bring the country's finances back to sanity."

picur3ka 2010.03.05. 16:42:08
@Doomhammer:
Jaj! Mindjart jo ajanlatnak tunnek az eladhato szigetek.
Az oroszok termeszetesen a kommunizmus es Sztalin elvtars pajtas ota testverek.

bz249 2010.03.05. 16:49:58
@picur3ka/beleallos kampany: egyebkent mi a problema a lakatlan szigetek eladasaval? Gondolom tovabbra is gorog teruletek maradnanak, csak lehetne rajta beruhazni kover szallodas bacsiknak.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 16:56:58
@bz249:
Ilyet is csak egy olyan kozmopolita idegenszivu tud mondani, mint maga. Leonidasz a veret adta azokert a szigetekert, maga meg csak ugy elkotyavetyelne?

bz249 2010.03.05. 17:03:15
@Doomhammer: hat tudja igy jar az aki elissza es a zenegepbe dobalja a zsetont. Senki nem kerte a gorogoket erre, sot tulajdonkeppen meg is tagadhatnak a hitelek visszafizeteset. Csak akkor meg nagyobb megszoritast kellene vegigtolniuk, leven a kamatok nelkul is negativ az egyenleguk.
Szoval minden tiszteletem Leonidasznak, de elfogyott a segilyke. Inkabb csokkentsenek belole itt adot.

picur3ka 2010.03.05. 17:07:47
@bz249:
Nem tudom. Nemzeti buszkeseg. De lattam nehany ferfiu mar erdeklodott Lesbos irant.
Most nem lehet rajtuk szallodat epiteni? Infrastrukturalis problema.
Ha gorogok maradnanak akkor persze mindegy, de fontos reszei a viz es legternek harcaszati szempontbol, azt gyanitom.

bz249 2010.03.05. 17:14:58
@picur3ka/beleallos kampany: Λέσβος szigeten 90.000-en elnek, szoval nem eppen lakatlan. Persze nyilvan megoldhato, de azert az egy kicsit durva lenne, hogy tartozas fejeben kilakoltatnak egy szigetet. ;)
eN 2010.03.05. 17:18:32
@bz249: Miért, maga nem adná oda Salgótarjánt az államadósságunkért cserébe? Naugye.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 17:18:35
@bz249:
A brusszeli es a new yorki penztoke aldozatai lettek a gorogok, akiktol ilyen modon akarjak kicsalni a szigetekeiket. Mit kapott a nep azokbol a hitelekbol? Semmit se kapott.
A penztokesek jol tudjak, hogy a gorogok eroszaknak engedve sose adnak azokat a szigeteket! Ha kell, Gorogorszag ifjusaga veret ontja azokon a partokon, de idegen kezbe nem engedi jutni a gorog foldet!
Ezert vetettek be a cselszovenyt, de haha! sulyosan csalodni fognak!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 17:19:53
@eN:
Maga hol is lakik? Na, azt adnam az allamadossagert cserebe.

bz249 2010.03.05. 17:24:43
@eN: mivel salgotarjani szuletesu vagyok inkabb Mateszalkat, Komlot vagy Biharnagybajomot adnam oda az allamadossagert. De ha muszaj, akkor egye penesz, legyen Salgotarjan.
Egyebkent ugye jegyeztek mar be jelzalogot magyar szabad kiralyi varosra a tortenelem folyamat.
hu.wikipedia.org/wiki/1412

bz249 2010.03.05. 17:25:44
@Doomhammer: egy biztos, a nacik nem adnak nekik pizecsket, mert onzo disznok. Es tok igazuk is van.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 17:48:31
@bz249:
Leonidasz a nemeteket is vedte a barbar perzsaktol es most tessek, ez a koszonet!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 17:51:15
@bz249:
"Egyebkent ugye jegyeztek mar be jelzalogot magyar szabad kiralyi varosra a tortenelem folyamat."
haha, nincs nagyobb elmeny, mint eladni varosokat, amelyeket nem is magyarok laktak. A szepesi varosokat konkretan nemetek.

bz249 2010.03.05. 17:51:46
@Doomhammer: nezze a nemetek sajat erobol kitettek a munkalehetoseg es a fejlett szocialis rendszer miatt bearamlo olasz bevandorlokat. Sot amikor torni-zuzni es zavarogni kezdtek, akkor egy Hermann nevu rendortabornok vezetesevel megfekeztek ezt a csurhet es helyreallitottak a kozrendet.
A barbar perzsak sem lettek volna nehezebb ugy, mint ez a digo horda.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 17:53:58
Ujabb fideszes onkormanyzat dolt be.
index.hu/belfold/2010/03/05/a_szomszedos_telepulesek_mentsek_meg_a_vaci_korhazat/
"A dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy a váci kórház az elmúlt nyolc év felelőtlen gazdálkodása miatt mára csőd közeli helyzetbe jutott, s még a nemrégiben kirendelt önkormányzati biztos tevékenysége sem garantálja az intézmény további életképes működését. Az aláírók szerint félő, hogy a pályázaton már elnyert rekonstrukciós forrás felhasználása is veszélybe kerülhet.
Erős András, a váci kórház igazgatója a petícióban foglaltakra még csütörtökön úgy reagált, hogy a 60 napon túli, több mint 100 milliós kifizetetlen számlák miatt kirendelt önkormányzati biztos ténykedésének köszönhetően a csőd közeli helyzet már nem áll fenn, s az sem igaz, hogy a nem sürgős műtétek rendre elmaradnának. Kiemelte: a rekonstrukcióhoz elnyert források semmiképp sem kerülhetnek veszélybe, a kivitelező tendereztetése épp most folyik."

bz249 2010.03.05. 17:54:02
@Doomhammer: akkor meg is van mit ajanlhatunk fel az IMF-nek
hu.wikipedia.org/wiki/Pilisszentkereszt
hu.wikipedia.org/wiki/Pilisszentkereszt
osborne 2010.03.05. 18:03:18
@bz249: A korona meg a Parlament mellé? sztem mehet
Bencze Izabella, a Kincstári Vagyonügynökség volt vezérigazgató-helyettese a lappal közölte, mindez azt jelenti, hogy elvileg akár a Szent Koronát vagy éppen a Parlament épületét is végrehajtás alá vonathatják, ha nem fizetjük vissza az adósságot.
belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/34732/1/belfold

zoli29 2010.03.05. 18:06:48
Vona Orbánnak írt levelét közli a Népszabadság Online, a Népszava Online pedig egyenesen címlapon hozza le; sőt a Népszava honlapjáról a jobbik.hu-t is elérhetővé teszik a teljes szövegért:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=267369

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 18:11:35
@zoli29:
"Vona Orbánnak írt levelét közli a Népszabadság Online, a Népszava Online pedig egyenesen címlapon hozza le; sőt a Népszava honlapjáról a jobbik.hu-t is elérhetővé teszik a teljes szövegért:"
Osszeno, ami osszetartozik. Kokettalas van folyamatban, ez teljesen nyilvanvalo.

bz249 2010.03.05. 18:12:03
@Doomhammer: mennyi a szlovakok aranya a Tubesen? Mert ez a lenyeges kerdes.
zoli29 2010.03.05. 18:30:17
@Doomhammer:
Az MSZP viszont szarik, hogy a Jobbik átveszi a váltópárt szerepét. Nyakó szerint kamu az Orbán-Vona-szembenállás:
www.hirszerzo.hu/cikk.az_mszp_szerint_kamu_a_fidesz-jobbik_szembenallas.142473.html

osborne 2010.03.05. 18:48:29
Szép volt Gábor! - dicséri a másik Gábor
Vona Gábor mai, Orbán Viktornak címzett levele ékes bizonyítéka a Jobbik tudatos politikájának és stratégiai gondolkozásának.
torokgaborelemez.blog.hu/2010/03/05/83_milyen_levelet_irt_vona_orbannak

zoli29 2010.03.05. 18:54:21
Jobbik: "A maffiózókkal is jóban kell lenni"
index.hu/belfold/2010/valasztas/jobbik_a_maffiozokkal_is_joban_kell_lenni/

osborne 2010.03.05. 18:56:55
@zoli29: Beijedt a zsidex és be akarja koszolni a tiszta Jobbikot? Undorító!
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.05. 19:27:24
@osborne: a megmondó- és politológusipar eléggé gondban van. TG is.
A jobbik külsős, idegen, lenézett, viszont sikeresnek tűnő csapat. A régi megrendelők kiszáradóban vannak. Már megy az áramlás a fidox felé. Kapcsolatok keresése. De a jobbik felé semmilyen kapcsolat nincs, semmi pletyka, amivel kereskedni lehetne.

osborne 2010.03.05. 21:55:27
@tölgy: TG vajon hova tart? Egy volt libbancs aki most Páncélvonatot dicséri mint jó stratégát, ez nekem nagyon büdös.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 22:07:01
@osborne:
TG megmondta a blogolasanak az elejen. A Fidesz ketharmada elkerulendo. Ha ehhez el kell szabaditani a gyuloletet, hat legyen. TG az SZDSZ-bol jott, nekik ez belefer.

osborne 2010.03.05. 22:11:55
@Doomhammer: bőven. a ballerek és romantikus könnyeb bedőlnek - most nem akarok nickeket említeni. ezt látta már?
Török Gábor 'hunhíres' lett
www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=27561
Török Gábor 'hunhíres' lett
www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=27561
picur3ka 2010.03.05. 22:15:16
@osborne:
Orulnek, hogy hiresek, mint a Ciccolina, ah miket mondok, az klassz, inkabb, mint a monikashou szereploi.

bz249 2010.03.05. 22:17:07
@Doomhammer: egy vérfüggetlen TG, aki akár Fidesz párti is lehetne az ismerősei szerint? Nem mondja? Nem hiszem, egy ilyen állításszerű dolgot megkockáztatott volna. :)
bz249 2010.03.05. 22:18:19
@picur3ka/beleallos kampany: a maunikasó milyen tájszólásban mónikashou? :-o
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.05. 22:48:19
@osborne:
Igen, Google idézte ma reggel.
Igen, Google idézte ma reggel.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.05. 23:09:06
@Doomhammer: "Amint Gyurcsany Ferenc is elmondta, Orban Viktor gyava.
Ezuttal Vona Gabor szajabol."
"Legyen mar vege a politikusbunozesnek! Ezuttal Pokorni Zoltan szajabol."
"Vissza kell adni a munka becsuletet. Orban uzenete ezuttal Bajnai szajabol."
Doomhammer, meneküljön, amíg tud! Maga egy hétfejű sárkányt hallgat éppen! :o

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.06. 00:57:54
Egyre érdekesebb a Benkő féle terrorista ügy.
A kuruc ezt lobogtatja:
"a spicli ugyanis az alább látható ATV-s szereplése során kijelentette: nem szerepel több jobbikos az állítólagos felvételein. Igaz ugyan, hogy enyhén szólva ismét összevissza beszélt (előbb kijelentette, hogy további politikusok és közszereplők nevei is elhangzanak a felvételeken, majd a riporter megrökönyödésére kiderült, hogy politikus alatt politika iránt érdeklődő civileket értett)"
A műsorban az hangzik el: lelkes hazafiak, legalábbis annak hiszik magukat... különböző szervezeteket képviselnek...ilyen jobboldali civil szervezetek...akiket tüntetésekről ismerünk.
kuruc.info/r/52/56215/
Hát, én egy Torockay helyében már valahol Szerbiában csevapcsicsáznék . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.06. 01:13:48
@Doomhammer:
"TG az SZDSZ-bol jott, nekik ez belefer."
Kérdés, persze, hogy TG üzenetei túl tudnak-e jutni azon a körön, ahová ő valójában tartozik. Szerintem nem. Ott viszont komoly rombolást végez ez az ámokfutás. A minap személyesen is megtapasztaltam. Volt szadista ismerősm olyan full jobbikos szöveggel támadott, hogy a fülem kettéállt . )
Ez már egy lavina, az a kérdés, kit sodor el.

osborne 2010.03.06. 09:26:25
@gloire: Lavina: Ha a következő kormány kényelmes többségét sodorja el, akkor az ország is megy utána gond nélkül.
osborne 2010.03.06. 09:31:27
@Doomhammer: Legközelebb ne Nokia dobozban hozza a mogyit
Hagyó 70 milliót csikart ki a volt BKV-vezértől és évi 15 millió "tagdíjat" kért?
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/06/07/Hagyo_70_milliot_csikart_ki_a_volt_BKV_vezertol.aspx

osborne 2010.03.06. 11:15:49
Elég a tetüségből! - Szanyi Tibor
Néhány tetü és féreg nick napszámban bomlasztja a közösséget. Módszerük a provokáció, a kútmérgezés, a hazudozás, a sértegetés és hasonlók. Ne dőljünk be nekik!
kapcsolat.hu/blog/eleg_a_tetusegbol

osborne 2010.03.06. 11:38:51
Félelem és Rettegés 2010. Szegény Szilvia, ő is a diktatúra áldozata lett.
Krizsó kirúgásával a múlt elkezdődött
nol.hu/lap/allaspont/20100306-a_mult_elkezdodott
ps: "Másrészt, a választási műsor a szavazás után indul, befolyásolni az eredményeket nem tudja." -> LoL

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.06. 11:41:52
@osborne: Nem eszik olyan forrón a lavinát . )
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.06. 11:45:05
mandiner.hu/cikk/toroczkai_is_erintett_a_budahazy-ugyben_
"Toroczkai László lehetett Budaházy György mozgalmának politikai irányítója. A Hunnia Gyurcsány Ferenc, Molnár Lajos és Horváth Ágnes ellen is akciózott volna."
Meglepő fordulat, nem?

osborne 2010.03.06. 12:03:54
@gloire: majd talán 40-50 év múlva az is kiderül, hogy Gyurcsány-Laborczék egyik kedvenc társasjátéka volt a Hunnia :( :)
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.06. 12:15:29
@osborne: 50 év? Szerintem fél év. Mármint azok számára is, akik ma még nincsenek ezzel tisztában.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.06. 12:17:11
"Kinek a fizetett ügynöke vagyok?"
Hahaha, TG nyilt levele Doomhammernek . )
mandiner.hu/cikk/kinek_a_fizetett_ugynoke_vagyok_

Téglagyári Megálló 2010.03.06. 12:29:58
A politikai szinkretizmus legújabb facebook csoportja:
www.facebook.com/pages/FREE-TIBET-FREE-ERDELY-FREE-FELVIDEK-FREE-KARPATALJA-FREE-DELVIDEK/59873071587

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.06. 13:30:57
A Peak Oil hívei ünnepelhetnek, mivel kidolgoztam a "Peak MDF" elméletet.
A lényeg az, hogy feltételeztem, hogy az ajánlószelvények begyűjtése olyan, mint az olajmezők feltárása és kiaknázása. A kitermelés dinamikájából Hubbert függvényei segítségével következtetni lehet arra, hogy a kitermelés mikor ér csúcsra és összesen hány képviselő gyűlik össze.
Ez alapján egy olyan pártnak, amely március 19-re 176 egyéni képviselőt akar indítani, február 20-án 11, febr. 27-én 62, márc. 6-án 157 képviselővel kellett rendelkeznie. (Kivétel persze a Fidesz az ő sajátos elképzeléseivel). Ezeket az akadályokat az MSZP és a Jobbik abszolválta. Hol tart az MDF? Feb. 20: 2 képviselő, febr. 27: 15 képviselő, márc. 6. 26 képviselő. Ezek alapján végül ennyi fog nekik összegyűlni: feb. 20-as becslés szerint 32, feb. 27-es szerint 42, márc. 6-os szerint 29. (A közöseket most kihagytam a játékból.) Az átlag 34.
Ha Arma Gedeonkáék lelkes csapatának igaza van, akkor nemcsak a kőolaj fog elfogyni, de az MDF sem indul el.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.06. 13:42:25
@bz249: Van esetleg valamilyen adata arról, hogy 4 éve hogy álltak azok a pártok, amelyek nem értek el komoly eredményeket, de azért listákat sikerült állítaniuk? Ezek alapján lehetne finomhangolni a Peak MDF elméletet.
bz249 2010.03.06. 13:44:10
@dzsucseharcos: még nincs, de majd hamarosan lesz. Csak dolgozni kell vele egy kicsit.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.06. 14:16:08
@gloire: rugalmas elszakadás a szadrsztől és Feritől.
Na meg KGB-től.
Na meg KGB-től.
osborne 2010.03.06. 14:55:51
@dzsucseharcos: @bz249: friss adatok:
Az MDF valamennyi országgyűlési képviselőjelöltje jól áll az ajánlószelvények gyűjtésével, a jövő hétre mindenkinek meglesz az elegendő számú cédulája (honnan?) - Hős Lajos
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/06/14/Mindenhol_lesz_jeloltje_es_listaja_az_MDF_nek.aspx

bz249 2010.03.06. 14:59:21
@dzsucseharcos: mivel manuális összesítés volt, ezért a pontosságom +/- 2, de ez a tendencia
Párt (febr. 18, febr. 25, márc. 6, márc. 12, vége)
MDF (0,21,76,103,157)
MIÉP-JOBBIK (0,7,34,61,116)
MUNKÁSPÁRT (1,4,9,20,51)
CENTRUM (0,0,7,17,30)
KERESZTÉNYDEMOKRATA PÁRT (0,0,4,11,25)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.06. 15:19:46
@osborne: megjött a pénz, és elkezdődtek a tárgyalások a cédula-beszállítókkal?
Kíváncsian figyelem Scrutont, hogy az amerikai ösztöndíja hogyan fogja befolyásolni hosszú távon a megmondásait. Az már látszik, hogy az amerikanizálódása jelenti Platónyt és a tömegkultúrát. A farmer esztéta szerep mintha háttérbe szorulna. Kár.

Leskelődő 2010.03.06. 16:27:28
@osborne:
Kis szubjektív adalék.
Ma a piacunk előtt, "MDF-SZDSZ" felirattal ékes, csinos, napernyős pult mellett felismerni véltem az elhíresült MDF kampányvideó egyik szereplőjét. Cédulagyűjtési szándékkal álldogált ott, de nagyon elhagyatottnak tűnt szegényke :(
(Nekem meg, eléggé el nem ítélhető módon, erős vihogási ingerem támadt.)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.06. 16:29:23
@tölgy:
>elkezdődtek a tárgyalások a cédula-beszállítókkal?
Ha a jelöltállításuk üteme eltér a Hubbert-görbéktől, akkor kénytelen leszek levonni a szigorúan objektív, todományos következtetést, miszerint igen. Az egzakt todományt nem lehet kijátszani.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.06. 17:05:02
@bz249: Sajnos nem illeszkednek.
Vagy mind kaptak valaki mástól (ami nem kizárt), vagy pedig a jelöltállítás nem olyan, mint az olajkitermelés.
De az adatsorai roppant hasznosak, lehet rájuk ad hoc modellt kalapálni.

bz249 2010.03.06. 17:14:17
@dzsucseharcos: Az MDF az utolsó 3 napban 36 jelöltet indított el, a MIÉP-Jobbik 41-et, a Munkáspárt 36-ot
A következtetéseket szerintem mindenki levonhatja :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.07. 00:26:53
@dzsucseharcos: én hiszek a Tudományban.
Téglagyári Megálló 2010.03.07. 07:37:32
Kövér Laca beszélt az imént a Kossuth Rádióban, ajánlom mindenkinek.
Többek között a honvédelem körüli botrányokról, felemlegette azt az álláspontot, hogy ha Szekeres tudott a korrupcióról, akkor azért felelős, ha meg nem, akkor azért. Ekkor vett egy nem várt fordulatot a nyilatkozata, azt mondta, ez egy ellenzéki hozzáállás, a kormány nyilván azzal fog érvelni, hogy nem lehet egy minisztérium minden zugát felügyelet alatt tartani. Az igazság valahol a kettő között van, mondta aztán Laca, ha már ekkora horderejű dologról van szó.
Na ilyen egy szélsőséges politikus Magyarországon.

Téglagyári Megálló 2010.03.07. 09:52:05
Nem tudom, mennyire higyjek a Szabad Népnek, de ez vicces:
"Üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsít a rendőrség egy zalai csoportot. A társaság szokatlan összetételű: a gyanú szerint a keszthelyi Jobbik-elnök környékbeli romákkal alkotott egy csapatot."
nol.hu/belfold/20100306-tulertekelt_hazak__hitelkeptelen_vevok

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.07. 10:20:51
@Téglagyári Megálló:
Nem kérdés, hogy a Jobbik igazából cigánypárt és a cigánybűnözés szekértolója.

osborne 2010.03.07. 10:29:09
Jóég, már Lengyel László is kétharmadista?
Ha ehhez kétharmados Orbán-győzelem, teljes felhatalmazás kell, hogy megnyugodjanak, hogy felelősen viselkedjenek, hogy leverjék a Jobbikot – ám legyen. Mindegy, hogy ki konszolidál, de konszolidáljon.
nol.hu/lap/hetvege/20100306-negyedik_oreg_

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.07. 10:36:52
@osborne: konszolidálás = peanuts flow
osborne 2010.03.07. 10:42:47
@tölgy: Érzésem szerint hamarabb fed-up lesz Amerikával RS mint gondolná.
@Leskelődő: márc 19-ig én is visszatartom a vihogást :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.07. 10:52:33
@osborne: az nagyon lehet, de mogyi nélkül még konzerv sem lehet az ember.
RS rendes előadói díja 10e USD, ezt legfeljebb 1-2 úrhatnám kelet-európai alapítvány és a kőgazdag amerikaiak fizetik meg.

reality 2010.03.07. 10:56:49
@Téglagyári Megálló: Egyszerűen nem lehet visszakeresni a hangtárban. tiszta agyrém ott valamit visszahallgatni. Régen gagyi volt, de logikus és gyorsan megtalálható. Ütném, aki az oldalukat csinálta!
reality 2010.03.07. 11:00:05
@tölgy: Na látja! Ezért nincs Magyar honban egy rendes konzervatív sem: nem tudják megfizetni. :)
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.07. 11:28:30
@reality: az abo-k olcsóbbak.
Leskelődő 2010.03.07. 13:32:06
@reality:
Ha még érdekli a nagybajszú szélsőséges :)
www.mr1-kossuth.hu/musoraink/vasarnapi-ujsag.html#meghallgatom
(Oldal alján a "2010.03.07 07:15 - 07:55"-re kattintva)
Épp ezt hallom így ebéd előtt: "Gyurcsány Ferenc egy gyomorforgató jelenség...a közélet környékén se szabadna, hogy előforduljon az arca többet." :)

osborne 2010.03.07. 16:28:37
@tölgy: UK-ban mogyiszűke van, elnézhető. Majd visszatér ha USA kifizette :)
osborne 2010.03.07. 17:01:17
Hagyót tovább nyírják (Feriék?):
15 millió forintot személyesen adott át Hagyó Miklósnak - jelentette ki a BKV volt megbízott vezérigazgatója, aki minden más korábbi állítását is fenntartja. Balogh Zsolt a televíziók közül elsőként a hírTV Kontraszt című műsorának nyilatkozott a BKV-s ügyekről.
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=311967

osborne 2010.03.07. 19:49:08
@bz249: Az MDF a szükséges számú ajánlószelvények felét már összegyűjtötte, és a március 19-i határidőig minden területi képviselő le is adja azokat a választási irodában.
lol
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/07/17/Az_MDF_az_ajanloszelvenyek_felet_gyujtotte_ossze_eddig.aspx

bz249 2010.03.07. 20:08:22
@osborne: hát mivel ugye 750 a terv ezért 50-100 ajánlószelvénnyel kevesebb (időarányosan!) az azért nem elhanyagolható differencia. Egyébként 97 MDF-es képviselőjelölt a tippem. Az akár elég lehet az összes területi listára.
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.07. 22:22:42
@bz249: Időközben rájöttem, hogy a "Peak MDF" modell menthető, de matematikailag sokkal bonyolultabb lett, úgyhogy a pontos paraméterezésével el kell szőrölődnöm néhány napig... mire készen leszek vele, nem is lesz rá szükség :(
Egy "buta" extrapoláció alapján 96-ra tippelek (nyilván azonos a módszerünk...), de a "Peak MDF" modell alapján inkább a 40-60 lesz reális kimenetel.
A döntő kérdés az, hogy lesz-e budapesti listájuk. Most minden erőfeszítésüket erre irányítják, csakhogy ugyanitt nagy volt a kilépések/kizárások száma is. Boruzs volt a legsikeresebb jelöltjük kezdetben, és most ő is gyanúba került. Izgalmas lesz a budapesti versenyfutás az idővel.
TG szerint a kudarc szinte biztos előjele, ha nem tud egy párt 20 területi listát állítani.
Másik probléma, hogy ahol csak a listán jelenik meg az MDF és egyéniben nem, ott sokkal kevesebb szavazatot fog kapni, mert a szavazók ódzkodnak a szavazatmegosztástól. Ilyesmin is múlhat, hogy 5,1 vagy 4,9. Úgyhogy 97 egyéni jelölt még nagyon veszélyes akkor is, ha mindenhol van lista.

bz249 2010.03.07. 22:29:45
@dzsucseharcos: ha eltekintünk a cetlitranszfertől, akkor az egyetlen értelmes indok a az utolsó heti nagy rohamra a vágási szint lecsúszása. Vagyis normálisan mondjuk 1000 céduláig gyűjtenek, de az utolsó héten már 800-nál is beadják, mert minden mindegy.
Egyébként mit mond a Peak MDF modell arról, hogy jelenleg 50-100 szelvénnyel állnak rosszabbul, mint 4 éve? Megfelel ez kb. a modell jóslatának?

eN 2010.03.08. 10:31:37
LOL ezt olvasták: jobbik.eu5.org/
Páncélvonat és a házasság szentsége... avagy nem elég tisztességesnek látszani annak is kell lenni. Vagy valami.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 10:54:13
@eN:
Mi is volt a jelszo? Nem jott at rendesen a szovegbol. Pirosvirag megint?

eN 2010.03.08. 11:00:56
@Doomhammer: a levelezés screenshotjai alapján szerintem "zaza". Azt írja hogy az eredeti családnevéből alkotott beceneve.
Pirosvirágot nem értem.
Pirosvirágot nem értem.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 11:01:23
Ha mar a piszkos es kevesbe piszkos trukkok gyujtemenyenel tartunk: egy csinos huzas a toryktol. Cameron belso korenek egy tagja elszolta magat, hogy a tory miniszterelnokjelolt felesege korabban Tony Blair-re szavazott. Elszolasa miatt szidasban reszesult.
Samantha Cameron most komoly dilemmaban van. Mint korabbi Blair-szavazo, szavazzon Brown-ra vagy inkabb Cameronra, aki Blair szamos otletet atvette (mindenekelott a centralis kozep meghoditasat, amit Blair alakitott ki Nagy-Britanniaban).
www.guardian.co.uk/politics/2010/mar/07/tories-red-faced-samantha-labour-gaffe
"In an interview for the film, made by the Observer columnist Andrew Rawnsley, Vaizey said that Samantha might have voted for Tony Blair. He then went on: "She would be going into this poll thinking 'Is Cameron the real deal or should I stick with Brown?'""
Parhuzamosan az oriasplakatokon futo Tory uzenet: sose szavaztam korabban a torykra, de .... programjuk tetszik nekem.
Mindez gond nelkul atjutott a Guardian-ba (helyi Nepszabadsag), mint focimes hir.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 11:09:22
Kelet-Europai munkakerulok ozonlik el Nagy-Britanniat, hogy ott segilyken eljenek!
www.dailystar.co.uk/news/view/125352/Millions-more-for-migrants-/
"TAXPAYERS will be forced to fork out millions more in benefits for EU migrants because of changes in the law.
At the moment immigrants from eastern European countries can only claim UK benefits after working here for 12 months.
But new laws, due to come into force next April, would make them eligible for some benefits after only 12 weeks.
As long as migrants from Poland, Estonia, Latvia, Hungary, Lithuania, Slovakia, Slovenia and the Czech Republic can prove they have been looking for a job for 12 weeks, they can claim Jobseeker’s Allowance and other benefits."

bz249 2010.03.08. 11:15:04
Egyebkent, ha igaz az info, hogy a Fidesz jeloltek a kopogtatok egynegyedenek a begyujtese utan adhatjak le a szelvenyeket, akkor 80+ elsofordulos gyozelmet vetit elore, ugyanis eddig 84-en adtak le a szelvenyeket es ok a tenylegesen valasztok 40-45% a tamogatasanal jobban allnak (ugy, hogy meg kozel ket het hatravan es nyilvan maradt 1-2 Fidesz-szavazo a korzetben)
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 11:21:09
@bz249:
Mar egyszer beideztem.
www.newsweek.com/id/233416
"In the process, what Blair got right as a politician has been lost. By modernizing the Labour Party, he not only built a successful electoral machine but also marginalized both the left and the right in British politics, carving out a new broad center over which future elections would be fought—including the one that must be held within the next four months, when Blair's clumsy successor, Gordon Brown, faces likely defeat at the hands of David Cameron's Conservatives."
Termeszetesen ez csak egy duma, de ha sikeres, akkor onbeteljesito, mint minden a politikaban. Korabban a jobb- es a bal kuzdott egymassal, de akarhogyan is, ketten voltak. Az egyik erosebb, a masik gyengebb, de akkor is ket, egymassal hadakozo tabor volt. A centralis elmelet szerint van a szeles kozeposztaly, annak udvarolnak a partok. Amelyik partot szereti a kozeposztaly, az a centrum, a tobbi tarsadalmi csoport meg szelsoseg, specialis kulonerdek.
Ehhez persze az kell, hogy legyen szeles kozeposztaly es az nagyjabol egyfele szavazzon. Magyarorszagon, ha az also-kozeposztalyt is a kozeposztalyba vesszuk, akkor ez megvalosul (Feri elsosorban veluk cseszett ki, igaz, o azt gondolta, hogy az also-kozeposztaly az "also osztalyhoz" tartozik, tehat atlagkeresettol lefele mindenki "alul" van, az a reteg meg a szocike). Kerdes, hogy a koalicio meddig marad fenn es nem oszthato-e meg egy masik "issue"-val (vallas, mult-jovo, egyebek).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 11:46:18
@osborne:
Azert az felhaborito, hogy a cedulagyujteshez a vallasos bandazas kell, a racio emberei meg csesznek leadni a cedulat az oket kepviselo partnak.
Ez is azt mutatja, hogy a demokracia a birkaknak valo.

osborne 2010.03.08. 11:57:24
@Doomhammer: Mucsának biztos nem való.
(Ezt hajtogatják már 2006 ősze óta nem itthon élő szoci rokonaim ha 1 évben 2szer találkozunk. Vicces fordulat.)

bz249 2010.03.08. 11:58:35
@Doomhammer: ettol meg a centralis kozep kifejezes meglehetosen hulyen hangzik :)
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 12:02:40
@osborne:
Pont a reformkor kezdeten leptek le? Szanalmas banda, olyan alszocik ok, akiket Szanyi elvtars joggal nevez tetveknek.
kapcsolat.hu/blog/eleg_a_tetusegbol
Pont a reformkor kezdeten leptek le? Szanalmas banda, olyan alszocik ok, akiket Szanyi elvtars joggal nevez tetveknek.
kapcsolat.hu/blog/eleg_a_tetusegbol
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 12:03:45
@bz249:
Ja, ertem. :-) Eredetiben azt hiszem centralis politika.

Google 2010.03.08. 12:05:37
Bandázás helyett inkább legyünk hálásak az IMF-nek. Na, és privatizáljunk tovább, a Malévval is ugye, milyen jól jártunk!
Nagy dolog, hogy 4 nap alatt összekalapozták azt a pénzt, mely még két évvel meghosszabbította az MSZP hatalmon maradását. Így a következő generációk is hozzájárulhatnak - utólag - a 2002-es "jóléti rendszerváltáshoz" és a további pénzszóráshoz.
www.mfor.hu/cikkek/Bokros_Lajos__Magyarorszag_csak_halas_lehet_az_IMF_nek.html
(Bokrost is szereti értelmezni TG? Vagy nem tartozik a kedvencei közé?)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 12:08:34
@Google:
Hopp, mit is mondott Bokros Lajos, a harompilleres nyugdijrendszer megalkotoja?
"Másrészt a mai nyugdíjrendszer statikusan szemlélve tökéletesen fenntartható, a hiánya szinte teljes egészében annak tudható be, hogy elindult a második pillér, és ezáltal egyre többen nem az államkasszába, hanem a magánnyugdíjpénztárba fizetik be járulékuk egy részét."
A nyugdijrendszer hianya annak koszonheto, hogy a befizetesek egy resze nem a nyugdijrendszerbe megy, hanem bankoknak.

osborne 2010.03.08. 12:12:43
@Doomhammer: haha nem, a Fidox diktatúra alatt lelépett elit részei. Azóta mindenről a Fospumpa tehet.
Demján viszont nem lehet elit többé
Kudarcos volt az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikája
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/08/11/Demjan_kudarcos_volt_az_elmult_nyolc_ev_gazdasagpolitikaja.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 12:14:26
@osborne:
"Kudarcos volt az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikája"
Nyolc ev? Aki ilyet mond, az csak fospumpista arulo lehet.

bz249 2010.03.08. 12:24:24
@Doomhammer: mindenki tudja, hogy a 2001-2002-es lazitas bojtjet nyogjuk. Igazandibol mar a mohacsi csatat is a Fidesz miatt veszitettuk el (Kaya Ibrahim pasa, akik nem emlekeznenek), de nem kell mindent felemlegetni, eleg, ha a gazdasagi hozzanemertesukert felelnek.
osborne 2010.03.08. 12:28:20
@Doomhammer: @bz249: Igen. A Tények: 1998-2000 Hős Lajosból élt a Fidox, 2000 után elkúrták és lejtőre került az ország. Ennyi
A Bokros csomag kissé túllőtt a célon, mégis stabilitást biztosított, ezért történelmi bűn volt a későbbi évek költekezése.
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/a-bokros-csomag-tullott-a-celon-video-308626

Google 2010.03.08. 12:33:21
"A jobboldali véleményvezérek nyilvánvalóan szervezett megszólalására válaszul a Jobbik elnöke keményen visszavágott, és vérbeli radikálisként nem kalkulálgatott, hanem rögvest hazaárulózott, meg likudozott, ami viszont ugyancsak korai a jobboldali szavazók zömének. Ha pedig folytatódik a Fidesz és a Jobbik közötti ütésváltás, az érezhetően mérsékelheti a megosztott szavazatok számát, és ezzel a Jobbik esélyeit."
www.mr1-kossuth.hu/hirek/tolgyessy-az-mszp-a-letezesert-kuzd.html
Ez a szavazatmegosztásos dolog eddig inkább az MSZP-nél volt természetesebb, nem? (Sosem értette.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 12:39:56
@Google:
Pontosan senki sem tudja, mi lesz a verekedes eredmenye. En szokas szerint a penz korul keresem az okot: szerintem a ket part mogotti erocsoportok marakodnak a remelt koncon.
De van egy masik hatas is, amit szerintem senki nem emlitett, a kola-hatas. Ezt mar tobbszor mondtam itt. A tapasztalatok szerint ha a Pepsi es a Coca-Cola egymast tamado reklamkampanyba kezd, akkor a piaci reszesedesuket nem egymas, hanem a piac tovabbi szereploi karara novelik. Mivel az egymast tamado reklamkampany uzenete az, hogy vagy Pepsi, vagy Coca-Cola, a valasztas a tied.
En tovabbra sem hiszem, hogy ezeknek a csurcsavaroknak akarmilyen hatasa lesz a ket part nepszerusegere vagy a valasztasokra. A helyzetuket remenytelenebbnek erzok radikalis megfogalmazast varnak, ezt nyujtja a Jobbik. Ezzel nem is lenne baj, Torgyan is ezt csinalta. A baj az, hogy valakik szandekosan koaliciokeptelenre fazoniroztak a Jobbikot, tehat a reajuk adott szavazat elvesz (se az MSZP, se a Fidesz nem kothet veluk koaliciot). Az a part egy fekete lyuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 12:42:00
@osborne:
Ezert a racio emberei csak 10 ev elkurasrol beszelhetnek. A forrofeju radikalisok pedig 20-rol. 8 evnyi elkuras nincs es nem is volt, ilyet csak a fospumpistak mondanak. Demjan lebukott.

zoli29 2010.03.08. 12:44:01
"Az eddigieknél is nagyobb bajban lehet az MDF fővárosi listájának felállításakor, mivel a párt kampánystratégái az SZDSZ-szel közös jelöltek állításakor nem ismerték a választójogi törvényt - tudta meg a Hírszerző."
www.hirszerzo.hu/cikk.blamazs_az_eddigieknel_is_nagyobb_bajban_az_mdf_budapesten.142708.html

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.08. 12:56:15
@bz249: Írtam egy nagyon hosszú kommentet, amit teljes egészében elnyelt a blogmotor. A végkicsengése az volt, hogy egy 100-as elmaradás nagyon súlyos az MDF mostani helyzetében. A modell jóslata továbbra is 40-60 képviselőjelölt, vagy ha a párt megtáltosodik, még mindig lehet 90-100. Ami nem sok mindenre elég, mivel a szavazó (állítólag) ódzkodik a szavazatmegosztástól. Létfontosságú tized százalékok múlnak ezen az averzión. Ráadásul ha 2-3 területi listát nem sikerül felállítani, az automatikusan visz sírba további életmentő tized százalékokat. TG szerint akinek nincs 20 területi listája, annak esélye sincs bejutni a parlamentbe, hiszen 20 területi listát még a nagyobb parlamenten kívüli pártok is tudnak állítani.
@Google: Ez a szavazatmegosztásos történet a szokásos "egydimenziós" szemlélet eredménye. Állítólag lenne egy széles szavazóréteg, amelyik listán a Jobbikra, egyéniben a Fideszre szavaz. Lehet, hogy lesz 1% ilyen szavazó, de ez mindenképpen csak spekuláció. A Jobbik propagandagépezete kb. egy hete azt terjeszti, hogy már 60-65%-on állnak és csak az a kérdés, hogy 2/3-dal vagy szimpla többséggel nyernek-e. Másrészt a zsideszezés a korábbinál intenzívebben folyik. Ilyen körülmények között nehéz elhinni, hogy a szavazatmegosztás népszerű opció.
@Doomhammer: Colahatás: találó. Ha a Fidesz és a Jobbik egymást marja, miközben az MSZP a háttérben marad (időnként letartóztatások kapcsán hallunk róla), az valóban a Fidesznek és a Jobbiknak jó, miközben a többi marginalizálódik. A különös ugyanakkor az a Jobbik viselkedésében, hogy az elmúlt hónapok tétova próbálkozásai után, hogy mérsékeltebb, szalonképesebb (nagy tömegpárthoz illő) hangot üssön meg, most megint "B-közép" stílusra kapcsoltak (likudozás stb.) Elképzelhető, hogy a legtöbben túlbecsülik a Jobbik képességeit. Egy elég buta társaság, amely jó időben jó helyen volt (az álló óra naponta kétszer pontos). A szándékosságban nem vagyok biztos: nem szükséges szándékosságot feltételezni ott, ahol Szegedi Csanádok is előfordulnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 13:03:33
@dzsucseharcos:
"Elképzelhető, hogy a legtöbben túlbecsülik a Jobbik képességeit. Egy elég buta társaság, amely jó időben jó helyen volt (az álló óra naponta kétszer pontos)."
Butanak nem neveznem oket. Eloben ugyan nem lattam oket, de mindenfele videok es atiratok alapjan azt latom, hogy ok nagyon ertik a hiveik hangulatat. Azok az emberek remenytelennek erzik a helyzetuket ("en is nyogom a devizahitelt", mondja az ozdi kepviselojuk) es valaszt varnak arra, ki a felelos. Azt a valaszt nem fogadjak el, hogy szisztemikus es neveket akarnak (amiben egyebkent egyet is ertek veluk). A Jobbik pedig szallitja a neveket. Herr Salamon, cigok, multik.
Ez a politika ertheto modon korlatozott szavazotaborral bir, de ha elegge beleharap mas partok bazisaba, akkor befolyasolhatja a valasztas eredmenyet. Marpedig ebben a pillanatban csupan a Fidesz szavazoi bazisaba lehet beleharapni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 13:11:52
Boruzs Andras, SZDSZ.
www.mti.hu/cikk/464131/
"A Fidesz újpesti szervezete felszólítja Boruzs András SZDSZ-es képviselőt, hogy mondjon le önkormányzati mandátumáról és lépjen vissza a parlamenti képviselőjelöltségtől. A BKV-nál sorozatosan kiderülő botrányok elérték Boruzs Andrást is, ugyanis a BKV Zrt. könyvvizsgálójának évközi jelentése szerint az SZDSZ budapesti elnöke tényleges munkavégzés nélkül vehetett fel bért a közlekedési vállalattól - indokolta a Fidesz felszólítását Bartók Béla, a Fidesz újpesti csoportjának elnöke közleményében. Mint írta, pártja felkéri Bokros Lajost, az MDF miniszterelnök-jelöltjét és Dávid Ibolyát, az MDF elnökét, hogy azonnali hatállyal vonják vissza Boruzs András képviselőjelölti támogatását."

Google 2010.03.08. 13:17:00
@Doomhammer:
Közel járt.
Közérthetően a centrális politikáról:
www.kuruc.info/r/52/56349/
@dzsucseharcos:
Hirtelen ők is középnek festenék magukat. Nemrég a "nemzeti" jelzőt aggaták magukra, tehát megy az ugra-bugra rendesen.
Ezért furcsa nekem azt hallani, mekkora stratégák ezek. De: majd eldől.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.08. 13:17:09
@Doomhammer: Okos politikának azt nevezném, ha megtalálnák ugyan ezt a közös hangot a tömegekkel, de közben nem raknának le folyton olyan akadályokat, amelyek lényegében örökre behatárolják az elérehtő szavazótáborukat. Herr Salamonnal nagy sikert lehet aratni abban a fél órában, amíg a gyűlés tart, de a koalícióképtelenség és a mérsékeltebb szavazók elzárkózása nem fél órán át fogja érinteni utána a pártot, hanem évekre kihat.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.08. 13:25:12
@Doomhammer: " Marpedig ebben a pillanatban csupan a Fidesz szavazoi bazisaba lehet beleharapni."
Hehe, hát igen, mivel a szoci bázis egy jelentős része már jobbikos. Jobbikos meg nem harap jobbikosba, tehát marad a fidesz, igaz?

Google 2010.03.08. 13:25:56
@Doomhammer:
Inkább okoskodóknak mondanám őket, mint másnak. És ugyanúgy, mint Gy.F.-ék esetében is, érezni azt, hogy nem bontották ki az igazság minden részletét. Több minden maradt megint homályban, és ez további gondokat okozhat majd. Szóval: nem biztonságos a cucc.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.08. 13:35:52
A bajban a remény hal meg utoljára (a daytrader viszont elsőnek, ahogy a tőzsdén mondják).
nol.hu/lap/forum/20100308-aprilisi_meglepetes_
"Erre a brit esetre leginkább az 1998-as magyarországi választás hasonlít, amikor a közvélemény-kutatások magabiztos MSZP-fölényt jeleztek, ám a választások előtt éppen azért kezdett csökkenni a párt aktív támogatottsága, mert támogatói körében csökkent a részvételi hajlandóság. A biztosnak tűnő vezetés elaltatta a szocialista szimpatizánsokat, amihez persze az is kellett, hogy maga a párt is elhiggye a győzelmét, s így ne kampányoljon túl intenzíven. A Fidesz jelenlegi magas támogatottsága s az, hogy biztosra veszik győzelmüket, könynyen oda vezethet, hogy szorosabb lehet a választás végeredménye..."
Kivéve, ha a Jobbik növekvő aktivitása mozgósítja a Fideszt is. Az valóban igaz, hogy önmagában az MSZP erre már kevéssé lenne képes.
"[2005-ben ] a kereszténydemokraták elkövettek egy számukra végzetes hibát: túl korán hirdettek programot. Ráadásul megpróbálták őszintén elmondani a választóknak, hogy milyen válaszokat igényel a gazdasági helyzet, így hangsúlyozták például az átalányadó 25 százalékra emelését. A párt támadhatóvá vált, s a kormányzó szociáldemokraták úgyszólván ellenzékből kampányolhattak."
Ezek szerint még a Prog. Int.-ben is tudják, hogy helyes stratégia, hogy a Fidesznek "nincs programja" és nem ül le tévévitázni mindenféle Mesterházykkal, hogy azok eljátszhassák a kisemberek védőszentjét.

bz249 2010.03.08. 14:16:32
Mit szolnak Somogyi zsenihez? Mehetnek vissza az aktivistak cetlit javittatni a polgarokkal. :D
osborne 2010.03.08. 14:20:32
@bz249: gratula neki. DJ is előállhat és elmondhatja milyen stupiditás ez a törvény
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.08. 14:26:21
@bz249: Várom Debreczeni cikkét arról, hogy az összes jogász összeesküdött az MDF ellen. DJ már eddig is mutatta az üldözési mánia tüneteit, ezek az új fejlemények csak igazolják a sejtelmeit... tiszta Rém és Becsület.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.08. 14:45:10
"...Igen, Magyarországon romlottak az életnek a feltételei...és közel harmincszázalékkal több cikket tudunk vásárolni a boltban, vagy a piacon..."
www.indavideo.hu/video/MA_ESTE_A_DIAK_TV-BEN_MOLNAR_CSABA_LAKOSSAGI_FORUMA_KAZINCBARCIKAN/

zoli29 2010.03.08. 14:52:51
"Felmondja az SZDSZ-szel kötött megállapodást az MDF budapesti elnöke. Lévai Zoltán az Indexnek adott nyilatkozatában leszögezte, szerinte nincs remény arra, hogy a választójogi törvény megsértése nélkül az MDF budapesti listát tudjon állítani."
index.hu/belfold/2010/valasztas/remenytelen_az_mdf_helyzete_budapesten/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 14:55:18
@zoli29:
Akkor most a budapesti elnokot is kizarjak?

zoli29 2010.03.08. 15:14:16
@Doomhammer:
Nem tudom, mert nem rég éppen Ibolyáék kardoskodtak Lévai mellett a lázadókkal szemben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 15:39:57
@Doomhammer:
Igy nem megyunk elore, hogy holmi BKV-s ugyeket targyalunk es egyebkent is Boruzs csak a Rendszer aldozata.
Kerek-Barczy elemez.
hvg.hu/itthon.partokkozott/20100307_mdf_fidesz_mondjon_le_kampany
" A "mondjon le" kampány pótcselekvés, ideje, hogy programok szülessenek a rendszerszerű korrupció megfékezésére, a paktumrendszer felszámolására – közölte az MDF vasárnap az MTI-vel annak kapcsán, hogy a Fidesz a BKV-üggyel összefüggésben lemondásra szólította fel az MSZP elnökségét.
Az MDF szerint az utóbbi napokban zajló "mondjon le" kampánnyal az ország egy lépést sem tesz előre. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető javaslata pedig egy újabb pótcselekvés ezen a téves úton – írta közleményében Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő.
"Ideje lenne, hogy a pártok egymás felszólítgatása helyett a rendszerszerű korrupció megfékezésének módjára is adjanak választ. Fel kell számolni azt a paktumrendszert, amelyben láthatóan nyakig benne van a politika" – áll a közleményben."
Nem az SZDSZ-es Boruzs van benne, hanem a politika.

bz249 2010.03.08. 16:04:00
@Doomhammer: @zoli29: megtortent
www.fn.hu/valasztas2010/20100308/szakitas_kizaras_mdf/
Jo latni, hogy van olyam resze az MDF-nek, ami meg mindig a regi hatekonysaggal uzemel.

bz249 2010.03.08. 16:06:12
@osborne: francba, ha nem szoszmotolok a helyesirassal, akkor nyertem volna ;)
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 16:16:59
Peak MDF teoriaba ez hogy illik bele?
profitline.hu/hircentrum/hir/161976/Az-MDF-valasztokeruletenkent-atlagosan-meg-100-darab-ajanloszelvenyt-var
"Dávid Ibolya közlése szerint annak érdekében, hogy minél több egyéni választókerületben indulhasson MDF-jelölt, választókerületenként átlagosan még 100 darab ajánlószelvényt várnak. (MTI) "

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.08. 16:21:59
Nem néztem vissza a sajtószemléteket, de nem tárgyaltátok ki véletlenül a Vona-Pogácsás kérdéskört?
Érdekelne a véleményetek róla...
Vagy Ti ilyen alantas bulvártémákkal nem foglalkoztok?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 16:30:54
@lelkylola:
Ki az a Pogacsas?
Ki az a Pogacsas?
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 16:35:41
Hat sajnos a hianycel nem lesz tarthato.
www.businessweek.com/news/2010-03-08/hungary-s-budget-gap-points-to-new-imf-goal-intesa-4casts-say.html
" March 8 (Bloomberg) -- Hungary’s budget gap having reached 40 percent of the annual target strengthens the poll-leading opposition’s argument to convince the International Monetary Fund to accept a bigger shortfall, analysts at Intesa Sanpaolo SpA and 4Cast Ltd. said.
The gap surged to 351 billion forint ($1.8 billion) at the end of February, compared with the 879 billion-forint annual target, the Finance Ministry said on March 5. One-off spending on financing hospitals and the unprofitable state railway company contributed to the widening gap."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 16:36:44
@lelkylola:
Ja, es termeszetesen minden bulvertema erdekel minket, kulonosen amiben testnedvek es fizikai eroszak is van. Peldaul most az MDF-es szekhazfoglalast varjuk.

bz249 2010.03.08. 16:39:15
@Doomhammer: a szekhazfoglalas majd csak tavasszal lesz esedekes, most konnyu lenne kieheztetni a vedoket, mert rohadt hideg lehet odabent.
osborne 2010.03.08. 16:48:20
@Doomhammer: @bz249: Hős Lajos egyébként hogyhogy adja még a nemzetközileg is elismert világhírnevét ehhez az egészhez? :)
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 16:55:22
@osborne:
Jol. Eppen Pakson jar es a politikusbunozes ellen kampanyol.
www.fn.hu/belfold/20100308/bokros_igergetes_ketelu_fegyver/
"Bokros Lajos szerint a „felkészületlen, pökhendi, korrupt” politikai osztály juttatta Magyarországot a mostani helyzetbe, ezért fontos, hogy minél több hiteles, feddhetetlen és tiszta múltú embert juttassanak a választók a parlamentbe. "
Nem a zsomle kicsi, a szatok nagy!
"Leszögezte: a kilábaláshoz jobb minőségű, hatékonyabb és relatíve olcsóbb munkaerőre van szükség, elkerülhetetlen az oktatási, az adó-, az egészségügyi, a közigazgatási és a közteherviselési reform."
El se tudom kepzelni, hogyan lehet olcso munkaerore szert tenni. Esetleg felporgetni az inflaciot?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 16:58:24
@lelkylola:
En csak annyit mondtam: pirosvirag.
mandiner.blog.hu/2006/08/18/politikabulvar/fullcommentlist/1#c8984421

bz249 2010.03.08. 16:59:12
@Doomhammer: klasszikusokat csak pontosan. Marosan ennel sokkal direktebben fejezte ki magat:
Nem a zsomle kicsi, a pofatok nagy!
Nem a zsomle kicsi, a pofatok nagy!
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 17:01:45
@lelkylola:
Ja, Pancelvonat Gabi biztos azert jar ritkan haza, mert csalja a hatorszagat.
mandiner.hu/cikk/hatorszag_a_kuzdelemhez
"Hihetetlen örömmel ugrik az apja nyakába, ha Gábor hazajön több nap után."

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.08. 17:05:54
@Doomhammer: tuti kamu, nem? Ki az a hülye, aki ilyeneket levelezik politikusként? Aztán meg jól elmenti és otthagyja, pláne.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 17:12:00
@lelkylola:
Az emberi hulyeseget nem szabad alabecsulni. Lattam en mar az emlekek miatt megorzott internetes levelezest, ami aztan rosszindulatu kezekbe esett.
Barmi lehet, de en nem tudok nem gondolni a 2006-os szerverugyre. Ennek a sztorinak a reszletei meglehetosen hasonlitanak arra (trivialis jelszo pl.).
A sztori valosagalapjarol ezt a (noi) hozzaszolast gyujtottem.
"Én el sem olvastam a levelezést. Mert, ha valóban Vonáé, akkor közöm nincs hozzá, ha meg hamisítvány, akkor minek fárasszam magam?
Ettől még az, hogy Vona félre lépett vagy félre fog lépni, számomra nem kérdés, 32 éves, és momentán térdig jár a hírnévben, és a jobbnál jobb nőkben.
Meg fog botlani, ha egészséges férfi, efelől nincs kétségem. "
Ez igy normalis, mondja a forumozo.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.08. 17:19:54
@Doomhammer: brrr, na ez "a meg fog botlani, ha egészséges férfi" című szövegtől fel molotov koktélokat tudnék dobálni :)
De ilyeneket nem levelezik egy normális ember, miközben a legfontosabb ellenfele két nagy pártnak. Az, hogy vannak-e pásztorórái, más kérdés, de azt nem kell kiírni az üzenőfalra.
Triviális jelszó viszont teljesen hihető, szerintem mindenkinek triviális a jelszava.

eN 2010.03.08. 17:22:57
@lelkylola: Reggel belinkeltem, de úgy tűnik nem lépte át az ingerküszöböt. Ha az én véleményemre kiváncsi akkor: az ip-címezés kicsit fura (wiw-en hogy ellenőrzi az ip címet hacsak nem belsős, de akkor meg a jelszót nem kellett volna kitalálni) és a Tomcatnek tulajdonított üzenet az a screenshot szerint is Tomcat Baráti klubé. Ennek ellenére akár igaz is lehet, a szövegek némelyike annyira zavaros hogy vagy valódi vagy nagyon ügyes hamisítvány :) Az mindenesetre látszik hogy nem amatőr aki csinálta, én azt is megkockáztatom hogy hatásos önreklám.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 17:26:56
@lelkylola:
"brrr, na ez "a meg fog botlani, ha egészséges férfi" című szövegtől fel molotov koktélokat tudnék dobálni :)"
Akarhogy is, ez a gondolkodas letezik. Lattam mar egy parszor kulonbozo kornyezetekben. Minden alkalommal arrol volt szo, hogy a hatalmat szerzett ferfira rahajtott a no (esetleg tobben), o pedig a hatalmanak termeszetes velejarojakent fogadta ezeket a szolgaltatasokat. Aztan vagy jo vege lett az ugynek, vagy rossz (altalaban rossz).
"De ilyeneket nem levelezik egy normális ember, miközben a legfontosabb ellenfele két nagy pártnak."
Miert nem? Nem lattal meg munkahelyi levelezest? Ha tenyleg olyan emberekrol van szo, akik az idejuk nagy reszet a csaladjuktol tavol toltik az Ugyert dolgozva ...
"Triviális jelszó viszont teljesen hihető, szerintem mindenkinek triviális a jelszava. "
A Jobbik elnoketol nem tudom elkepzelni. Azert nem, mert allandoan arrol beszel, hogy ugynokok igy meg allambiztonsag ugy. Az egesz tarsasag teljesen biztonsagmanias, o maga is valami szamitogepes biztonsagi rendszerrel uzletelt. Biztos vagyok benne, hogy ul mellette valaki, aki "hasznos" tanacsokat ad neki. Peldaul hogy ne hasznalja az iwiwet semmire.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 17:41:49
@eN:
"Az mindenesetre látszik hogy nem amatőr aki csinálta, én azt is megkockáztatom hogy hatásos önreklám. "
En azt varom, mikor derul ki, hogy domaint Orban Viktor bankkartyajaval fizettek ki vagy valami hasonlo.
A Jobbik kommunikacios trukkjei kisertetiesen emlekeztetnek Feri trukkjeire, ezt mar korabban is megallapitottuk. Ez itt siman lehet egy szerverugy reloaded (amire annak idejen a szoci propagandistak olyan buszkek voltak).

eN 2010.03.08. 17:43:00
Miután a Hercz csődöt jelentett mert nem kapta meg a napi működéséhez szükséges forgótőkét ("a Herz nem a húsiparban jelentkező ágazati problémák miatt került nehéz helyzetbe, a vállalat működését a forgóeszköz-finanszírozás leállítása és a finanszírozási tárgyalások elhúzódása lehetetlenítette el" www.privatbankar.hu/html/cikk/friss.php?hir=73921), a Csányi-érdekeltségű Pick felvásárolta:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/08/a_csanyi-birodalom_resze_lett_a_herz/
Csak tudnám mit csinál a GVH ilyenkor.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 17:46:35
@eN:
"Csak tudnám mit csinál a GVH ilyenkor. "
Gondolom, orul, hogy a Herz munkahelyeibol valamennyi megmarad.

eN 2010.03.08. 17:47:14
@Doomhammer: Ahogy nézem az eu5.org egy ingyenes hosting szolgáltató, bárki beregelhet, nehéz lenyomozni ki van mögötte... Hacsak nem használ triviális jelszót :D
eN 2010.03.08. 17:49:25
@Doomhammer: (lehet hogy ez már összeesküvéselmélet-szagú, de) ugye nem gondolja hogy az OTP-s Csányinak köze van a Pick-es Csányihoz illetve azt sem hogy az előbbinek köze lehetett hogy a Herz nem kapott hitelt?
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 17:50:41
@eN:
Annal dobbenetesebb lesz a felfedezes, hogy az adminisztratori konto neve "orbanviktor", a jelszava pedig "narancsuralom".

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 17:53:12
@eN:
Nezze, ez ilyen regi tortenet.
2009 aprilis 30:
index.hu/gazdasag/blog/2009/04/30/elkuld_130_munkast_a_herz_szalamigyar/
"Finanszírozási gondok miatt a napokban 130 ember elbocsátását jelentette be a munkaügyi központnak a Herz Szalámigyár Zrt., holott éppen a napokban kapott uniós védelmet egy terméke. A társaság egyelőre egyeztet a hitelezőjével a szükséges pénz megszerzéséről - írja a csütörtöki Népszabadság. A Herz teljes hitelállománya mintegy négymilliárd forintra tehető, amelyet át kellene alakítani, ám egyetlen hitelezőjével, a CIB Bankkal erről egyelőre nem tudott megegyezni. A cég már december végén a kormányzathoz fordult segítségért, emellett a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) is kért hitelt."

bz249 2010.03.08. 17:54:56
@eN: az OTP-s Csanyi egy kisreszvenyes es a bank egyik alkalmazottja. Hogy tudna egy ilyen ember ennyire komoly hatast gyakorolni a bankszektorra?
A Pickes Csanyi egy masik tortenet, o valoban egy jelentos elelmiszeripari ceg tulajdonosa. Azonban ezt a vonalat megvizsgalta a GVH.

osborne 2010.03.08. 18:13:40
@Doomhammer: délig vártak a posztolással, kicsit spontánabbnak tűnjön az egész :)
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 18:17:02
@osborne:
Mibe is kerul egy banner az Index fohelyen?

elfelejtette 2010.03.08. 18:19:01
@Doomhammer: Hihetetlen, eddig a kutyat nem erdekelte a cetlis szisztema, de most, hogy a baloldal az ercbanyaszbeka segge alatt van, meghozza jol megerdemelten, az egeszet eltorolnek. Most van ugye az ideologiagyartas, hogy "mernemjo a zegesz". Mintha kicsit keso volna mar almodozni egy nekik kedvezo rendszerreol, ha mar eddig basztak hozzanyulni.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 18:21:33
@elfelejtette:
Az MDF akkor mondta eloszor, hogy a cetlikkel szisztemikus hiba van, amikor a ferencvarosi valasztas kapcsan cedulahamisitason kaptak rajta.
Akarcsak Boruzs eseteben, akkor se ok csaltak, hanem a Rendszer.

osborne 2010.03.08. 18:24:15
@Doomhammer: index.hu/mediainfo/hirdetesarak/
@elfelejtette: Meg fog döbbenni, Somogyi excége, a PC dobolt leghangosabban az ügyben:
index.hu/belfold/2010/02/15/a_kopogtatocedula_olyan_mint_a_kobalta/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 18:26:29
@osborne:
Mondhatunk olyan harommilliot azert, hogy a Mester cikke egy fel napig az Index oldal legtetejen diszelgett?

bz249 2010.03.08. 18:28:30
@elfelejtette: egyebkent minden baja ellenere a magyar valasztasi rendszer tobbnyire teljesiti azokat a kriteriumokat, amit elvartak tole, vagyis:
- eros kormanytobbseget produkal
- a kisebb partok is megjelenhetnek a Parlamentben
Ha mar mindenkeppen itt kell kontarkodni, talan ket modositast eszkozolnek a rendszeren:
- a teruleti listak kapcsan eltorolnem az 5%-os kuszobot (de az orszagos listahoz meghagynam), aki osszeszed egy teruleti mandatumnyi szavazatot az kuldhessen kepviselot-> lenne egy esely a regionalis partoknak
- kisebbsegi lista, ugyanis ez jelenleg megoldatlan ugy Magyarorszagon. Erre kb. az lehetne a megoldas, hogy egy kisebbsegi partra nem vonatkozik a kuszob es minden toredekszavazat megy az orszagos listara, ekkor a kriterium, hogy orszagosan szedjenek ossze 50.000 tamogatot, ha valahol listat is tudnak allitani, akkor kevesebb is eleg.

elfelejtette 2010.03.08. 18:30:29
@Doomhammer: Sajnalom, errol az ugyrol nem tudok semmit, muveletlen vagyok.
@osborne: "Meg fog döbbenni, Somogyi excége, a PC dobolt leghangosabban az ügyben:"
Ha nem a kampany alatt kerulne elo ez a tema, meg el is hinnem, hogy ez itt nalunk a problema, de igy...

elfelejtette 2010.03.08. 18:42:11
@bz249: "egyebkent minden baja ellenere a magyar valasztasi rendszer tobbnyire teljesiti azokat a kriteriumokat, amit elvartak tole, vagyis:
- eros kormanytobbseget produkal
- a kisebb partok is megjelenhetnek a Parlamentben"
Hat, allitolag eddig ellatta ezt a feladatat, sot, az elmult 20 evben is ellatta. Mit ad isten, most, a latvanyos baloldali melyrepules idejen mondta fel a szolgalatot a demokracia ezen olajozott gepezete. Jo, persze, az itt a gond, hogy a cetliugy miatt az mDF es az SZDSZ kerult szarba, nem valami noname jobboldali part. Ertem en, csak nem hat meg :)

bz249 2010.03.08. 18:45:06
@elfelejtette: mert tavaly egy igen jelentos technologiai attoresnek koszonhetoen a kopogtatocedula-rendszer rettenetesen elavultta valt.
A korszeru demokraciakban az LMP alanyi jogon elindulhat, az MDF alanyi jogon parlamenti kepviseletet kap, az MSzP pedig alanyi jogon kormanyt alakithat. A fejlett nyugatos valasztasi rendszerek ezt biztositjak is.

osborne 2010.03.08. 18:48:39
egy nem éppen boldog madöfö:
torokgaborelemez.blog.hu/2010/03/08/88_bucsu_az_mdf_tol/fullcommentlist/1#c8994166

Google 2010.03.08. 18:58:26
@bz249:
Akkor ezek a pártok induljanak ott - a fejlett nyugatos választási rendszerrel bíró országokban.
Pénz áll a házhoz - feltéve, ha nívós a vélemény, avagy hogyan küzdjünk a 2/3, illetve egyéb törtek ellen:
www.nol.hu/belfold/a_magantevek_es_a_ra_diok_is_partosakka_valtak_
"A kattintásokra koncentráló üzleti modelltől át kellene térni arra, hogy fizessenek a tartalomért, és akár a kommentekért is."

osborne 2010.03.08. 19:39:05
és egy másik nem éppen boldog madöfös:
w.blog.hu/2010/03/08/engedjetek_hozzam/fullcommentlist/1#c8991630

Google 2010.03.08. 21:18:25
@bz249:
Egy provinciális Párizsban. Igen, igen.
Vagy melyik világváros is ez, ahol az európai értelemben vetteknek ennyi viszontagságon kell keresztülmenniük?

osborne 2010.03.08. 21:24:59
@lelkylola: Állítja, ismeretlenek törtek be iwiw-es accountjába.
stop.hu/articles/article.php?id=624703
stop.hu/articles/article.php?id=624703
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 23:26:35
Orbán újra lebukott. Azt a kifejezést használta az évértékelő beszédében, hogy pénzkapitalizmus. Ilyet csak a nácik csinálnak.
Eva S. Balogh elemez.
esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2010/03/jos%C3%A9-manuel-barroso-the-european-union-and-hungary.html
"Orbán's speech was basically a rehash of his speech on "the state of the Hungarian nation" on February 5, 2010. The unfortunate phrase "money capitalism" cropped up again. He again emphasized that instead of engaging in financial speculation, banks should provide money for "production." When I heard this strange "money capitalism" phrase I first thought it must have derived from Marxism. However, this morning I learned that the term was used by the populists (narodniks) in the thirties and lately in the program of a far-right organization called Pax Hungarica Mozgalom. A closer look reveals that these people are the followers of the late Ferenc Szálasi's Arrow Cross Party and their ideology is called "hungarism," or in other words the Hungarian version of national socialism.
The man who discovered the source of the term, bless his heart, was Jenő Veress, a journalist who writes wonderful opinion pieces in Népszava. In his last article called "Quotation Marks" he recalled Orbán's problems with plagiarism in his speech of February 5 and added that this time he used the phrase "the only thing we have to fear is fear itself" without crediting F.D.R. Then Veress became curious about "money capitalism" and, behold, Orbán's speech writers turned to this far-right organization's program for this strange term. As Veress said, it is somewhat worrisome that this man doesn't seem to have one original idea. It is also worrisome that Fidesz speech writers copy ideas as their own from the webpage of a far-right organization."
Érdemes megnézni a képet is, ahol Eva S. Balogh szerint az látszik, hogy Orbán nem kapta meg az engedélyt a magasabb hiányra.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.08. 23:32:53
@osborne: Már elnézést, de a simon szerintem százezerszázalékos szoci. Ha rá gondolt.
A Vona-ügyet valószínűbbnek tartanám, ha 2002-ben nem Orbán Viktor hóba kitett gyerekeiről és összevert feleséről zengett volna a sajtó. Így mószerszagú. (A második kérdés, hogy egyáltalán mennyire lényeges ez egy politikusnál. Gondoljunk pl. a fiatal Kossuthra.)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.08. 23:40:40
@Doomhammer: Néni, meet Angela Merkel, Nicolas Sarkozy, Tony Blair. Angela, Nicolas, Tony, this is Miss Néni, well known nazi-expert.
www.cnbc.com/id/28557738/
"Speaking at a conference in Paris on the future of capitalism, German Chancellor Angela Merkel singled out the American budget deficit and China's current account surplus -- the difference between exports and imports -- as problems upsetting the global economy.
"We would be making an error if we were content to look solely at financial markets," she said. She deplored huge debts that governments are accumulating to spend their way out of the present crisis. But she said she recognized, for the moment, that "there is no other possibility."
...
French President Nicolas Sarkozy, leading the two-day conference with former British Prime Minister Tony Blair, blamed financial speculators for encouraging a system fueled on debt.
He called financial capitalism based on speculation "an immoral system" that has "perverted the logic of capitalism."
...
"It's a system where wealth goes to the wealthy, where work is devalued, where production is devalued, where entrepreneurial spirit is devalued," he said. But no more: "In capitalism of the 21st century, there is room for the state," he said.
...
Blair called for a new financial order based on "values other than the maximum short-term profit."
Európa, segíts! ... Európa? Európa????!!! :(((((((

osborne 2010.03.09. 01:39:05
@elGabor: Rá gondolok de simon nick nekem Hős Lajos fannek tűnik, gondolom ő is 'áttért' Feriről mint a Mester :)
Bokros Lajos tanulmánya az ÉS-ben
off.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=11379

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.09. 08:20:00
@elGabor: Akár kamu, akár nem, nem hiszem sokat fognak rajta ezzel az üggyel. Mivel a Jobbik támogatói nem a Keresztény Lányok és Asszonyok Gyűldéjéből jönnek, talán inkább még szimpatikusabb lesz számukra egy macsó csávó.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.09. 08:21:36
@elGabor: “[Sarkozy] called financial capitalism based on speculation »an immoral system« that has »perverted the logic of capitalism.«”
„Blair called for a new financial order based on »values other than the maximum short-term profit.«”
Nem rossz. Olyan ismerősek ezek a szólamok a hazai jobbnak és szélsőjobbnak nevezett baloldali pártoktól. Kínosan ismerősek.

bz249 2010.03.09. 08:35:09
@Loxon: nem kell ám különösen nagy intellektus ahhoz, hogy felismerjük a gyárat könnyebb megadóztatni, mint a jóval illékonyabb tőzsdei árfolyamnyereséget.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.09. 08:41:03
@bz249: Meg persze dolgok gyártásában a németek és (részterületeken) a franciák is mágusok, a finánctőkében viszont nem rúghatnak labdába a britek és az amerikaiak mellett. Mert Párizs Franciaország fővárosa, de London Nagy-Britannia fővárosa ÉS a nemzetközi pénzvilág három központjának egyike (+NYC +Tokió). Berlin, Berlin egy porfészek.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.09. 09:02:44
@bz249: a jóléti állam számára a legkönnyebben elérhető zsákmány a munkajövedelem és az ingatlan. Annál még a gyár haszna is könnyebben eldugható. Ezért (is) vágják meg a középosztályt. Ugyanakkor ezek félnek leginkább az underclasstól.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.09. 09:04:07
@elGabor: minek vesztettek el két háborút is egymásután, a kis kocsogok.
Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.09. 09:56:53
@osborne: köszi, akkor ezek szerint kamu, de ki fektet ennyi energiát Vonába?
bz249 2010.03.09. 10:08:47
@elGabor: azert Franfurt meg erdekes lehet am ebben a jatekban. Csak ahhoz az kellene, hogy a francuzok es a taljanok is bealljanak a nemetek moge, amit nem fognak megtenni.
Egyebkent ugye Berlin, csak a harmadik legnagyobb varosa Nemetorszagnak, mar csak ezert is porfeszek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 10:39:10
@lelkylola:
Egy tipp: Vona Gabor.
Egy tipp: Vona Gabor.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 10:41:34
Latszik az alagut vege?
Ipari termeles 5.7%-os emelkedese eves bazison.
www.businessweek.com/news/2010-03-09/hungary-industry-output-unexpectedly-rises-on-exports-update1-.html
" March 9 (Bloomberg) -- Hungary’s industrial output rose in January from a year earlier, the first annual increase in 19 months, as a pickup in exports put the country on the road to recovery from its worst recession since 1991.
Production rose 5.7 percent from a year earlier, the first gain since June 2008, after a revised 1.2 percent drop in December, the statistics office in Budapest said in a report today. The median estimate of four economists in a Bloomberg survey was for a 0.5 percent drop. Output climbed 8.8 percent in the month after a 5.9 percent decline in December."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 10:46:55
Szavazzunk mar kis partokra! Tota W. Arpad, a publicisztika fenegyereke utan ma a Tudomany Embere gyozkodi errol az olvasot.
Ne feledjuk: mar csak 100 cedula kell valasztokeruletenkent!
hvg.hu/velemeny/20100309_mdf_lmp_valasztas?FullComment=true
"A fenti gondolatkísérletek tapasztalatai alapján beláthatjuk: legyenek bár ellenzékben, vagy kormányon, de igenis komoly szerepük lehet a kis pártoknak a 2010-es parlamenti választásokon a politikai-közjogi helyzet stabilizálása terén. Mindegyik esetben arra a következtetésre jutottunk, hogy a kisebb parlamenti erők jelentik azt a közeget, vagy lehetőséget, amely képes a Fidesz és az MSZP között közvetíteni. Ha úgy tetszik, a kis pártok alakíthatják ki azt a minimális szélességet, amely egyrészt magához a kormányzáshoz szükséges, másrészt pedig ellenzékben képesek ugyanerre a közvetítő, puffer szerepre, kialakítva egy kvázi mérsékelt koalíciót. Azt mondhatjuk tehát, hogy a következő parlamentben igen fontos szerepe lehet a kis pártoknak nem csupán a kormányalkotásban, hanem a Jobbik elleni mérsékelt politikai koalíció kialakításában is – épp a pazarlással való riogatás eredményezheti azt, hogy a kis pártok nem jutnak be a törvényhozásba, s ekkor valóban elvesznek a rájuk leadott szavazatok."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 10:51:21
@elGabor:
Megorult? Merkel, Blair, Sarkozy EUROPAIAK, mig Orban nem az. Mint ilyen, Orbannak nagyon kell vigyaznia magara es csak a progressziorol beszelhet, ha nem akar naci lenni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.09. 11:29:40
@Doomhammer: Elképzeltem a kis pártokat, amint "közvetítenek" a Fidesz és az MSZP között, de a gondolatkísérletekben rendre arra jutottam, hogy az európai értékeket közvetítenék a Fidesz megreformálására, és a szavazatokat az MSZP kormányra segítésére.
osborne 2010.03.09. 11:32:19
@Doomhammer: Sőt már sorra építi le a nagy igéreteit vagyis megint lebukott
stop.hu/blog/entries.php?id=1664
stop.hu/blog/entries.php?id=1664
Google 2010.03.09. 11:50:43
www.barikad.hu/node/48431
És ami kimaradt ebből a helyre kis PR-cikkből:
Természetesen joggal várhatjuk el a közszolgálati médiától, hogy egyszer valaki már mondja meg: "Drága Elnök Úr! Ön a pártja vagy a saját televíziójában megválogathatja a kérdéseket, amelyekre válaszolni óhajt, sőt azt is elintézheti, hogy Ön kérdések nélkül, zavartalan monológ formájában hirdesse tanait. Azonban ez itt közpénzből közszolgálat, és mi kötelesek vagyunk azokat a kérdéseket is feltenni, amelyeket olyan -adófizető! - nézőink is feltennének, akik esetleg nem rokonszenveznek az Ön politikájával, nézeteivel. Így hát ne mínősítse a kérdéseket, bennünket se óhajtson kirekeszteni szíves érdeklődése köréből, mi ugyanis nem személyes kellemetlenkedésből, hanem közszolgálati újságíróként végezzük
munkánkat".
www.emasa.hu/cikk.php?page=sajtomunkasid=6550

osborne 2010.03.09. 12:32:10
Ha valaki menekülne a közelgő Weimar elől...
index.hu/belfold/2010/valasztas/osszegyult_a_ketmillio_ajanloszelveny/
...ezeket az országokat felejtse el:
en.wikipedia.org/wiki/PIIGS

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 12:37:21
@Google:
Kimaradt? Mi maradt ki? A barikad.hu-n fenn van az idezett reszlet is.
www.emasa.hu/cikk.php?page=sajto&id=6550

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 13:50:43
Nem csak Orban Viktor gyava, a Fidesz ugy altalaban gyava.
www.mr1-kossuth.hu/hirek/valasztas-2010/nem-ment-el-a-fidesz-a-nyugdijvitara.html
"A nagyjából negyedórás rendezvényt - a vitasorozat kezdetét - Budai Bernadett szóvivő azzal zárta, hogy szerinte a Fidesz szakpolitikusai nem mernek kiállni. Arról egyelőre nem döntöttek, a holnapra és holnaputánra meghirdetett vitát megtartják-e."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.09. 14:33:39
@Doomhammer: Míg a Fidesz és Orbán Viktor gyáva, addig Demján Sándor haszonleső. Ez a szemtelen ember Burundival példálózik:
nol.hu/belfold/20100309-burundiak_lettunk_
"Az akkori – mondjuk így – Fidesz-Magyarország sem növekedésben, sem az államháztartási/fizetési mérlegek, sem az infláció tekintetében nem volt „vezető”: hol második, hol harmadik, hol utolsó Csehországhoz, Szlovákiához, Lengyelországhoz és Szlovéniához, tehát a régió EU-csatlakozásra váró országaihoz képest! Az „éllovasság” mítosz, egy esetben használható – de akkor sem a Fidesz-érára nézve –, hogy tudniillik hozzánk több külföldi működő tőke jött be, mint bárhová máshová. Egyébként Csehország és Szlovénia mindig mielőttünk volt, Lengyelország – az egy főre jutó GDP-t tekintve – ma is mögöttünk van, egyetlen helycsere történt csak: a szlovákok e mércével mérve elénk kerültek.
De hogy jön ide Burundi? Fogalmam sincs, mit olvasott, látott Demján Sándor, de ha otthon hagyta volna a szemüvegét, hadd mondjam el: a világ egyik legszegényebb államával, amelynek egy főre jutó GDP-je úgy ötvenede (!) a magyarnak, szégyen párhuzamba vonni a mi országunkat. Még akkor is, ha valami megjelent arról, hogy Burundit (is) a Nemzetközi Valutaalap segítette ki. Ha Demján úgy gondolja, hogy mi az eladósodottságot tekintve egy szinten vagyunk Burundival, akkor rossz felé néz."
Segítek Aczél Endrének: Burundi eredetileg egy igen kiváló ember példaországa volt -- Bokros Lajos emlegette volt még a boldog békeidőkben, hogy arra nincsen egyetem, mégis jól megvannak.
Nem lehet, hogy Demján is dicséretnek szánta?

zoli29 2010.03.09. 14:49:57
"Kilencszáz millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a MÁV Hídépítő Kft. 2003 és 2004 közötti vezetőit – értesült a hvg.hu."
hvg.hu/itthon/20100309_mav_hidepito_milliardos_hutlen_kezeles

zoli29 2010.03.09. 14:53:27
@elGabor:
A magyar GDP az Orbán-érában végig az közép-kelet-európai átlag felett növekedett, kivéve 2002-t, amikor éppen a régió átlagát teljesítettük.
mszpszdsz.uw.hu/GDP_nemzetkozi.jpg

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.09. 14:57:04
Invesztál-e valaki néhány rongyos cédulát az MDF-be?
index.hu/belfold/2010/valasztas/300_millioert_adta_oda_magat_az_mdf/
"Az MDF-nek a reménytelenül álló fővárosi jelöltgárdájából valahogy össze kell hoznia nyolc olyan embert, aki még összegyűjtheti a szükséges mennyiségű ajánlószelvényt. Ha nem lesz meg a nyolc jelölt, nem lesz fővárosi lista sem. A nagyágyúkként visszahívott öregek sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, Katona Tamásnak, Király Zoltánnak két-háromszáz cédulát adtak, és a hét elején még Debreczeni Józsefnek sem volt meg a szükséges hétszázötven darab."
...ha már ilyen komoly pénzek forognak kockán:
"Az MDF információink szerint összesen háromszázmillió forintos kampánytámogatásért adta át a budapesti helyek többségét. Az összeget a két pártvezető által aláírt szerződés titkos záradéka tartalmazta. Úgy tudjuk, hogy a támogatásnak a fele érkezett meg az MDF számlájára, és ebből fizették ki azt a több tízmillió forintos kártérítést, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megítélt a pártból és a frakcióból 2004-ben kizárt politikusoknak."
Vagy annyi kemény bástya ledőlése után Spirk József is Fidesz-közeli újságíró lett? :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.09. 14:59:25
Esetleg megszánhatná őket a Fidesz?
index.hu/belfold/2010/valasztas/osszegyult_a_ketmillio_ajanloszelveny/
Igen, igen, nem is rossz elképzelése. A gátlástalanul rabló Fidesz azonnal adja át ajánlószelvényei 10%-át az MDF részére! :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 15:06:04
@elGabor:
"Úgy tudjuk, hogy a támogatásnak a fele érkezett meg az MDF számlájára,"
Haha, fele elore, a fele teljesiteskor, mint a maffiaugyleteknel.

osborne 2010.03.09. 15:16:55
@Doomhammer: egy 2000-es nyilatkozat Hős Lajostól ordítva ide kivánkozik:
"– El tudja képzelni, hogy egyszer még megjelenik a politikában? Esetleg egy kormányban?
Bokros Lajos: – El tudom képzelni, de csak akkor, ha újabb nagy reformra nyílik esély. Az államháztartás még hiányzó reformjait meg lehet valósítani úgy, hogy nem kell sokat rombolni, mielőtt építünk. Ezt szívesen megcsinálnám, de – most szerénytelen leszek – csak akkor, ha a siker elérésében engem senki nem akadályoz, mert az egyszer már megszerzett hírnevemet nem akarom eljátszani.
index.hu/belfold/2010/valasztas/parhuzamos/2000
:D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 15:21:42
@osborne:
Ketharmadot Hos Lajosnak.
Sot, negyotodot is, hatha a reform erdekeben valakit meg kell tamadnia hadsereggel.
Hirnev, muhahahaha. Hos Lajos szemmel lathatoan nincs tisztaban azzal, mirol hires o.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 15:38:34
Orban hazudott es az igeretet szamon fogjuk rajta kerni.
Greczy Zsolt elemez.
www.stop.hu/blog/entries.php?id=1664
"Orbán Viktor hazudott, ezt megállapíthatjuk. 2009 tavaszán, amikor váltás történt a miniszterelnöki poszton, még így nyilatkozott: "Ha most előrehozott választást lehetne tartani, nyáron már csökkenhetnének az adók."
Most akkor ez micsoda? Négy-hat év??? Nem 2010 nyara??? És akkor a tízmillió munkahely tíz év alatt. Az évente egymillió. Tehát a választás után 2010 megmaradó fél évében ötszázezer."

Google 2010.03.09. 15:40:50
@Doomhammer:
Tényleg ott van.
Akkor pedig szívleljék meg (a híveik), és ne azzal jöjjenek, hogy jól megmondta megint a Vona!Válaszoljon a kérdésekre, és vegyen vissza az arcából.
Mire fel olyan szerénytelen - kérdezhetnénk.
A Fidesz tízéves "kormányzásának" újabb áldozata:
"Patrubány Miklós egyértelművé tette, hogy a Magyarok Világszövetsége költségvetési támogatásának tíz éve történt megvonásáért és az okozott kárért a felelősség egyértelműen a Fideszt terheli."
www.barikad.hu/node/48654

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 15:44:53
@Google:
Hah, mi lehetett ez a politikai nezetkulonbseg?
"A Magyarok Világszövetsége és a Jobbik mai kézfogásának szimbolikus üzenete is volt: Dr. Gaudi-Nagy Tamás, aki korábban politikai nézetkülönbség miatt távozott az MVSZ Elnökségéből, most teljes mértékben visszatért."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.09. 15:46:50
@Doomhammer: A gondolat sokakat megérintett. Íme:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/09/jarai_egy_heten_belul_adocsokkentest/
"A spórolással nem lehet várni, bár Járai úgy vélte, fél év múlva, az új költségvetési évben már az adócsökkentés és –egyszerűsítés több bevételt fog generálni annál, mint amennyit várnánk az adóterhelés-mérséklésből automatikusan.
Az első lépést továbbiaknak kell követni, és pár éven belül az adóelvonást a GDP 30 százaléka alá kell vinni a mostani 38-39 százalékról, az újraelosztási rátát pedig a mostani 50 százalékról 40 százalék alá kell szorítani. Emellett többletet produkáló költségvetési egyenleget kell megcélozni, „fiskális diktatúrát” kell folytatni, hogy az államadósságot fokozatosan leszorítsuk, jelezte."
Járai elég elkeseredettnek tűnik. Nem tartom lehetetlennek, hogy ez egy vágás Surányi felé.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.09. 16:17:11
Ez a cikk Kun Istvántól nagyon szép és haladó, olvasgassák:
www.es.hu/?view=doc;25347
"Addig nemigen számolható föl a magyar feudalizmus, amíg fal nem kerül az állam és az egyházak közé (idézem páter Bulányi Györgyöt, akit ugyancsak megtiport az egyháza), s meg nem valósítjuk a Franciaországban 1906 óta gyakorolt támogatási rendszert: az egyházak ott egyetlen fillért sem kapnak. Se tanításra, se gyógyításra, se hitéletre, se hittanoktatásra, se fizetésre. Semmire. Műemlékeik fenntartására sem, pedig ott szép számmal vannak olyanok. A franciáknál mélyebben vallásos amerikai társadalomban is hasonló a helyzet: ha egy közösség templomot akar magának - építsen. Saját pénzen. Az Egyesült Államokban sem jár semmiféle költségvetési juttatás egyetlen egyháznak sem. Az égadta világon semmiért. Azért ez a két ország megvan valahogy.
Várható ilyen nálunk a közeljövőben? Aligha. A szocialisták vezette kormányok macskaként dörgölődztek a klérusokhoz. A Vatikánnal kötött konkordátumot föl kellett volna mondani, mert más megoldás elképzelhetetlen. Még nem írtak alá örökké tartó nemzetközi szerződést. A felmondást elmulasztották, politikai hasznot remélve. Tévedtek.
A tavaszi választáson esélyes Fidesz-konglomerátum 1998 és 2002 között kifejezetten ultramontán politikát folytatott. (Ultramontán - gyakran ezzel a jelzővel illette az I. világháború előtti hazai politikát minden magyarok publicistája, Ady Endre. Szó szerinti jelentése: hegyeken túli, azaz a pápaság híve, értelemszerűen szélsőségesen klerikális.) Változás ebben nem várható. Az előző ciklusban Semjén Zsolt kormányzati köztisztviselőként (!), tévékamerák előtt csókolt kezet egy lila cingulusos kanonoknak. Azóta ő a kereszténydemokrata elnök.
Sejthető, mit írt volna Ady e kézcsókról."
És, kicsit korábban a koronaékszer:
"Ismereteim szerint a negyvenes évek végén - több egyházi vezető letartóztatása és perbe fogása során, vagy közvetlenül utána - a kormány és az egyházak vezetése között létrejött egy olyan „megállapodás", hogy a földbirtokok államosításáért cserébe a papság húsz éven át állami fizetésben részesül. Ez meg is valósult. Roppant szerény volt ez a fizetés, ámbár erről kiváló barátom, néhai Fodor István máriapócsi esperes a hatvanas években azt mondta: És melyik fizetés nem szerény? Melyikből lehet rugódozni?
1970-ben lejárt a húsz év. Akkor újabb húsz esztendőre kiterjesztették a papság állami bérezését. Végleg 1990-ben szűnt meg. E negyven év vagy kiesett a klérus emlékezetéből, vagy természetes járandóságnak tartották."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.09. 16:25:06
Rettegő kisemberek és haladó humanisták utolsó panasza a Sötét Kapuk bezárulása előtt:
www.es.hu/?view=doc;25350
"Korom miatt hosszú évtizedek óta rendszeres olvasójuk vagyok, és őszinte elismerésem Önöknek, hogy nem álltak be egyik oldalra sem segget nyalni, megmaradtak valódi demokratának! Ezt a demokráciát - a többpártrendszert - most végveszély fenyegeti. A többpártrendszer minden kelléke megmarad, de Orbán gondoskodni fog arról, hogy más még véletlenül se kerülhessen tizenöt-huszonöt évig a hatalom közelébe sem. Erre szép példákat tudunk a múltból: Ferenc József, Horthy Miklós uralkodásának idejéből.
...
Attól félek - hogy minden éleslátásuk ellenére - Önök nem érzékelik a veszélyt, valószínűleg a koruk miatt. (Sajnos én emlékszem, hogy 1944 nyarán hallottunk a gázkamrákról, de nem hittük el, hiszen ilyen szörnyűséget nem lehet csinálni.)
Az utolsó száz év azt bizonyítja, hogy aki az állammal szembefordul, az nagyon pórul jár, aki viszont melléáll, az boldogul. Nem akarom a falra festeni az ördögöt, de könnyen elképzelhető, hogy Orbán kormányzásának második-harmadik évében az ÉS vagy irányt vált, vagy anyagi okokból megszűnik.
...
Befejezésül: sem az Unió, sem a világ nem törődik azzal, hogy itt mi van."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.09. 16:25:48
@elGabor: hogy ilyenkor nem jut eszükbe sosem Blair Angliája.
eN 2010.03.09. 17:20:01
@tölgy: kijaza Blair? ;)
De csókolgatják ők Ratzinger kezét vagy nm csókolgatják? Naugye.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 17:24:18
@elGabor:
"s meg nem valósítjuk a Franciaországban 1906 óta gyakorolt támogatási rendszert: az egyházak ott egyetlen fillért sem kapnak. Se tanításra, se gyógyításra, se hitéletre, se hittanoktatásra, se fizetésre. Semmire. Műemlékeik fenntartására sem, pedig ott szép számmal vannak olyanok."
Hat az egyhazi muemlekeket konkretan a francia allam vagy onkormanyzat tartja fenn.
en.wikipedia.org/wiki/1905_French_law_on_the_separation_of_Church_and_State
"The 1905 law put an end to the funding of religious groups by the state. (The state agreed to such funding in the Concordat of 1801 as compensation for the Revolution's confiscation of Church properties—properties from which the Church would have been able to fund itself.) At the same time, it declared that all religious buildings were property of the state and local governments; the government puts such buildings at the disposal of religious organisation at no expense to these, provided that they continue to use the buildings for worship purposes."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.09. 17:24:51
@eN:
Blair megcsokolja, mert o katolikus.
Blair megcsokolja, mert o katolikus.
bz249 2010.03.09. 17:33:14
@Doomhammer: de amig miniszterelnok volt addig nem merte volna megtenni :)
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.09. 18:14:47
@bz249: Nem, mert addig nem volt katolikus; hivatalosan leköszönése után (2007. június 27.) lépett be az anyaszentegyházba (2007. december 22.).
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.09. 18:42:17
@elGabor: Blair katolikus? Jópofa. Mondjuk Feri is papnak készült.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.09. 18:50:21
@Loxon: Rendszeresen bérmálkozott! Sőt:
en.wikipedia.org/wiki/Tony_Blair#Religious_faith
"In 1996, he was reprimanded by Basil Cardinal Hume for receiving Holy Communion at Mass despite not being a Catholic, a contravention of Canon Law.[31]
...
Cherie Blair's friend and "spiritual guru" Carole Caplin is credited with introducing her and her husband to various New Age symbols and beliefs, including "magic pendants" known as "BioElectric Shields".[35] The most controversial of the Blairs' New Age practices occurred when on holiday in Mexico. The couple, wearing only bathing costumes, took part in a rebirthing procedure that involved smearing mud and fruit over each others' bodies while sitting in a steam bath.[36]"
Korszerűen katólikus.

Google 2010.03.09. 19:05:34
Kit számoltatna el a Jobbik, és kinek/kiknek a segítségével - jelen esetben Suchmanéval:
www.sulysap.jobbik.hu
A cikk címe: A fideszes húsosfazék, avagy kitől várható teljeskörű elszámoltatás
(Az eseménynaptárra is vessenek egy pillantást: nem lazsálnak a gyerekek.)
És egy kis drazsé:
www.fenteslent.blog.hu/2010/03/08/szavazhat_e_tgm_a_jobbikra
TGM hozzászólásával - a Jobbik ma a rendszer leghatékonyabb védelmezője.
Mi lenne a sok jelölttel, ha bedőlne a rendszer?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.09. 19:57:21
@Loxon: a helyzet ugyanaz, mint a Fospumpánál: az asszonka pápista.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.09. 20:00:17
@Google: Szánalmas, hogy még most is mennyire képtelenek felfogni a Jobbik felemelkedésének valódi okait az ilyen bloggerek. Az összes mondanivalójuk, hogy a Jobbik „cigányozik”. Elég sok sajtóanyagot láttam közvetlenül a Jobbiktól, ezeknek legfeljebb 2%-ban foglalkoznak cigányokkal, általában akkor sem túl sokat, és nem feltétlenül negatív tálalásban.
A másik adu ász téma a „gyűlölet”. 2006-ban elég jól megmutatkozott az elégedetlenség, és ez azóta csak nőtt. Az elégedetlenség, a felháborodás az gyűlölet? Definíciós hiba. Inkább ezt a kérdést kellene feltenni:
Vajon az MSZP (és azóta MDF-et nyelt társa) politikájával nem azt bizonyította-e, hogy gyűlöli a magyar népet? (Igen, ezúttal így mondom: népet, habár nem vagyok nép-legitimációs mozgalmár.)
Erre _teljesen törvényszerű_ reakció a nyers lázadás.
Aki ezt nem képes felfogni, az voltaképpen bekaphatja.

bz249 2010.03.09. 20:06:12
@elGabor: amennyire tudom Angliában az ember nem lehet egyszerre katolikus és miniszterelnök.
bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.09. 20:09:24
@Loxon:
"Vajon az MSZP (és azóta MDF-et nyelt társa) politikájával nem azt bizonyította-e, hogy gyűlöli a magyar népet? (Igen, ezúttal így mondom: népet, habár nem vagyok nép-legitimációs mozgalmár.)
Erre _teljesen törvényszerű_ reakció a nyers lázadás."
Én egy lépéssel továbblépnék és le merem írni:
a többség számára a rendszerváltás rendszere nem más, mint egy háború a nemzet ellen:-(

Google 2010.03.09. 20:29:40
@osborne:
A szívemből szólt Gizike.
Azt hiszem, ha tíz ember igényelné, Gyurcsány akkor is megtartaná évértékelőjét, Nyakó pedig magyarázná a demokratikus szükségszerűségét az aktusnak.

Téglagyári Megálló 2010.03.09. 20:47:52
Kövér Laca pénteken a Ráday utcában!
v2010.fidesz.hu/index.php?Esemenyek&yearID=2010&monthID=03&dayID=12&Tol=2

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.09. 21:35:29
A Széles Birodalom beerősít a Jobbik elleni harcában.
www.youtube.com/watch?v=pye42yLqKcI&feature=player_embedded

picur3ka 2010.03.10. 01:28:51
@Doomhammer:
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&place=hirkereso_cimoldal%20&nID=438288
Nem hivatkoznak mas hirforrasra mondjuk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.10. 09:13:40
A Szerelő szerel, a pénzügyi egyensúly után most éppen a közbiztonságot állítja helyre, de _nem_ a kampány miatt.
"44 település kiemelt, 24 órás rendőri védelmet kapott, 256 helyen heti háromszor tartanak ellenőrzéseket a járőrök. A védőháló alá vont települések többnyire az ország válság sújtotta térségeinek halmozottan hátrányos helyzetű falvai. Ezekben a térségekben az elmúlt egy héten 3700 rendőr 23 ezer óra többletszolgálattal igyekezett rendet tartani a közterületeken - olvasható a Népszabadságban. Az elmúlt 8 napban 308 bűnözőt fogtak el, 152-t bűncselekmény elkövetése közben értek tetten, és 141 ittas vezető jogosítványát vették el a rendőrök a helyszínen."
www.mno.hu/portal/700003

reality 2010.03.10. 09:52:05
Igen kevés műsor van, amit érdemes megnézni az Echo Tv-n, de ezt ajánlom figyelmükbe, tanulságos - Gyurcsány, hatalomtechnika, kormányzás és egyéb finomságok G. Fodor Gáborral a Hazárdjáték c. könyvről (Nézőpont I.):
utolag.com/Barometer0309.htm
utolag.com/Barometer0309.htm
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.10. 10:28:21
Feri márciusi évértékelőjének bejelentése nem mindenkiben keltett felhőtlen örömet:
hvg.hu/velemeny/20100310_mszp_gyurcsany_orszagertekelo
" A politikus lépését senkivel sem egyeztette az MSZP vezérkarából; célját pedig csak találgatni lehet: valószínűleg így akarja felturbózni saját imázsát, megszilárdítani párton belüli presztízsét, hogy azután majd ismét aspirálhasson a pártelnöki posztra.
A szocialisták számára Gyurcsány magánakciója a lehető legrosszabb üzenet, hiszen azt mondja: rossz miniszterelnök-jelöltet választottatok Mesterházy Attila személyében, országot vezetni és értékelni igaziból csak én tudok.
...
Hála Gyurcsány sokévi regnálásának, az országban nem pusztán a politikai hangulat változott, hanem gyorsan terjedtek a szélsőséges nézetek is, amelyek radikális megoldást kínálnak az ország összes bajaira. A szellem kiszabadult a palackból, a Jobbik az Országház kapuján dörömböl. Orbánra nehéz idők köszönhetnek."
Amit már írtam, valóra válik: a szocialista másodvonalban vagy veszik a bátorságot és közös erővel valahogy bedobják Ferit a busz alá, vagy Feri fogja velük megtenni ugyanezt.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.10. 10:33:42
Persze a kommentekben összegyűltek még a csillogó szemű rajongók; ortega posztját ajánlom. Feri egyetlen erénye ma, hogy nem demoralizált, hanem hajlandó utolsó töltényig harcolni.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 10:51:04
@elGabor:
Szerintem az elemzes hibas. A szocikban Feri lepese azert keltett panikot, mert ok szandekosan arra jatszottak, hogy ok Uj Nemgyurcsanypart.
Erre kiderul, hogy igen.
Az MSZP helyzete nem konnyu. Ugy nez ki, a teljesen elkotelezett torzsszavazoik sem mind hajlandok elmenni rajuk szavazni, elsosorban azert, mert a valsag oket erinti leginkabb. Ebben a helyzetben megprobalkozhatnak veszforgatokonyvvel, mint peldaul Feri harci kialtvanyaval. Az garantaltan elidegeniti toluk a szavazok vagy 80%-at, de ennel most mar rosszabbul allnak.

osborne 2010.03.10. 10:55:07
@Doomhammer: Feri arra játszik, hogy minél rosszabbul szerepeljen Mesterházyval az MSZP, ez ma már tisztán látszik. A legviccesebb, hogy megteheti, nincs vele szemben komoly ellenerő a pártban.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.10. 10:56:00
@Doomhammer: Ha az MSZP gyurcsánypárt, akkor úgy járnak, mint az SZDSZ Budapesttel. Nem hiszem, hogy sokáig szeretnének a középpárti szint alsó határán billegni.
osborne 2010.03.10. 10:56:42
Bauer felteszi a pontot az i-re: Igen, MSZP-re kell szavazni, nem szavazni pedig bűn mert a tét Óriási.
"Ezért azután az MSZP még ezzel a reformgondolkodástól megtisztított választási programmal is olyan párt, amely nyitott maradt a modern, felelős gazdaságpolitikára, s amelyre ezért a mai helyzetben jobb híján szavazni lehet. Megerősít ebben, hogy a szocialisták döntöttek a liberálisokkal együtt a sorkötelezettség megszüntetéséről, a kábítószer-fogyasztás új szabályozásáról, a bejegyzett élettársi kapcsolatról vagy az új Ptk-ról, és a szomszédokkal folytatott hidegháború helyett a megbékélést képviselik. A felvilágosult jogkiterjesztő és modernizációs politikának az MSZP minden szintjén számottevő (ha nem is mindig többségi) támogatottsága van. Ezért is lehet rá szavazni.
Nem szavazni viszont ezen a választáson, ahol húszéves szabadságunk a tét, nem lehet!"
nol.hu/velemeny/20100310-oszodon_innen

bz249 2010.03.10. 11:08:15
@osborne: basszus... hat igen, szetbasztunk mindent, leegett a haz, a gerenda agyoncsapta a gyerekeket, akit meg nem azt az istallobol kitoro lovak tapostak agyon.
De a bejegyzett elettarsi kapcsolat.
De a bejegyzett elettarsi kapcsolat.
Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 11:23:20
@osborne:
"Nem szavazni viszont ezen a választáson, ahol húszéves szabadságunk a tét, nem lehet!"
Azért örülök, hogy Bauerben ennyire komolyan megragadt a Jobbik fenyegetése, hehe.

tevevanegypupu 2010.03.10. 11:34:53
Solyom alairta a holocaust-tagadast bunteto torvenyt. Az mszp-szdsz-mdf megiscsak elert valamit.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 11:45:11
@tevevanegypupu:
Az a torveny valaminek az ara.
Mit szolna ahhoz az osszeeskuvesteoriahoz, hogy az idei magasabb allamhaztartasi hiany ara?

Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 11:47:43
@tevevanegypupu: Majd lesz, aki AB elé vigye a dolgot.
osborne 2010.03.10. 11:51:01
Közben dupla Gréczy posztot dobott a gép
8 évet fog értékelni a Pojáca
stop.hu/blog/entries.php?id=1672
Ha nincs a többség, ma már jobban élünk
kapcsolat.hu/blog/a_kapcsolati_toke_peldairol

Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 11:53:58
@osborne:
"csak Baross Gábor és Klebesberg Kunó munkásságához hasonlítható"
Menten bevizelek. Pedig az én koromban...

Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 11:55:38
@osborne:
"Dől is a hiszti a csetelő fórumokon, hogy hogyan merészeli az őszödi beszéd gazdája"
Nem a hiszti dől, háver.
Hanem a röhögés.

tevevanegypupu 2010.03.10. 11:56:47
@Doomhammer:
Lehetseges. Fortelmes.
@Tehetetlen Dodó:
Remelem, hogy fidesz nem fogja ezt elegedetten nyugtazni.Bar aki ehhez nyul, annak nagyon fel kell verteznie magat. Itt a szolas es sajtoszabadsagra hivatkozni ugy latszik nem eleg..

osborne 2010.03.10. 12:02:15
@Tehetetlen Dodó: Közben folytatódott a Házkutatás & letartóztatás c. sorozat
Házkutatást tartanak az Eclipse Zrt-nél
A Vám-és Pénzügyőrség nyomozói adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartanak házkutatást. A cég vezérigazgatóját őrizetbe vették - tudta meg a hirado.hu
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/10/09/Hazkutatast_tartanak_az_Eclipse_Zrt_nel.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 12:04:04
@osborne:
"Két történet, két happy end. Van még valami, ami közös bennük: az, hogy a megoldást nem az egészségügyi intézményrendszer automatikus, szabályozott működése, hanem kibogozhatatlan személyes kapcsolatok jó szándékú hálója találta meg. Ez viszont nem jó. "
Ferikem, te hogy lettel miniszterelnok? Kapcsolatok kellettek hozza, vagy a tiszta verseny gyozott?
"2006-ban indított reformjaink egy ilyen nyugatos polgári világot céloztak. "
Ez a hulye azt hiszi, hogy a kapcsolati halo pl. Nagy-Britanniaban nem ugyanolyan fontos. Ha ez igy lenne, akkor nem lenne a kulonbozo szocialis halo alkalmazasoknak olyan dobbenetes sikeruk.
Vagy egy masik pelda:
www.fastcompany.com/magazine/61/hrubin.html
"Power today means being connected: The most powerful individual is the person who has the most links to others. The player with the most corporate board seats wins. According to Linked: The New Science of Networks (Perseus Publishing, 2002) , a new book by Albert-László Barabási, a professor of physics at Notre Dame, the middle is where the action is, submerged deep in a spiderless web. "We have learned that a sparse network of a few powerful directors controls all major appointments in Fortune 1000 companies," Barabási writes. "As links and connections take over, understanding network effects becomes the key to survival in a rapidly evolving new economy.""

bz249 2010.03.10. 12:04:07
@Doomhammer: es Alkotmanyt is fognak modositani az ugy erdekeben? Mi van, ha a Fidesznek nem lesz 2/3-a?
bz249 2010.03.10. 12:06:04
@Doomhammer: "Power today means being connected: The most powerful individual is the person who has the most links to others."
Egyedul a 2002-es evszam zavart meg, tisztara azt hittem, hogy az angol polgari forradalom idejeben keletkezett a szoveg. Sot, ha latinul lenne, akar Sulla is eloadhatta volna.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 12:10:05
@tevevanegypupu:
"Lehetseges. Fortelmes."
Oszinten szolva engem nem kulonosen zavar.
Ismeri azt a szabalyt, hogy aki nagy osszegu keszpenzt visz at a hataron, annak deklaralnia kell? Vinnie szabad, de be kell jelentenie. Aki ugy viszi at, hogy nem jelenti, letartoztatjak.
Ertelmetlen szabaly, nem? Ha szabad vinni, miert buncselekmeny, ha nem mondom meg?
Azert, mert a rendori tapasztalat szerint aki nagy osszegu keszpenzt visz at hataron, az altalaban bunozo, tipikusan kabitoszerkereskedo.
Ugyanez a helyzet a holokauszttagadassal is. Aki tagadja a holokauszt megtortentet, az altalaban naci. Vannak kivetelek, de peldaul milyen racionalis indok van azon rugozni, hogy az Auschwitzban lathato gazkamrak eredetiek vagy masolatok, amikor vitathatatlan bizonyitekok vannak arra, hogy abban a taborban emberek tomegeit oltek meg, a gepesites elott egyszeruen tomegsirba love oket, utana pedig gazzal es minden elkepzelheto egyeb modszerrel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 12:12:56
@bz249:
Miert pont az angol polgari forradalom idejen?
A kapcsolati halok elmelete azt mondja, hogy ez egy altalanos szabaly kommunikacios rendszerekben, legyen szo emberi kapcsolati halokrol, weblapokrol, szamitogepekrol, hangyakoloniarol.

Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 12:13:33
@osborne: Nagyon jó, nagyon jó.
Folytatódik a "Minden napra egy tojás" szappanopera-sorozat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.10. 12:17:56
@Doomhammer: a DEMOS ezt a network-szöveget tolja megalakulása óta. Feri mostanra értette meg.
@osborne: most már én eléggé mszp-szdsz-botrány addict lettem. Ha 1-2 napig nem jön elő valami új ügy, fejlemény, kifejezetten rosszul érzem magam, nem találom a helyem, kiütéseim lesznek, elvonási tüneteim vannak.

osborne 2010.03.10. 12:18:52
@tölgy: Nyakó és Szekeres sem véletlen kaphatták meg a selyemzsinórjaikat.
Google 2010.03.10. 12:20:57
@Doomhammer:
Valamit biztosan nem értettem meg az egészségügyi "reformjukból".
Úgy gondolom, nemcsak a személyes kapcsolatra, de lehet, egy fél Nokia doboznyi pénzre is szüksége lett volna a balesetet szenvedett embernek, egy megvalósult sok biztosítós modell esetén.
Ferike megpróbálja újból visszahozni a sz*rból a kormányzást - méginkább a látszatát-, kár, hogy ez alkalommal ő is szemmel láthatóan bepiszkolódott.
Ami valamikor dráma volt, ma már inkább komédia, groteszk.

bz249 2010.03.10. 12:21:02
@Doomhammer: mondtam egy jo regi esemenyt, amikor mar angolul beszeltek. Vagyis valamit 1350 es napjaink kozott nagyjabol feluton.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.10. 12:21:18
@osborne: Nyakó mikor?
bz249 2010.03.10. 12:24:36
@Doomhammer: a velemenyszabadsag egy elv. Aki naculni akar az altalaban egyeb torvenyi tenyallasok ellen is ved. Raadasul sokkal jobb az elejen tisztazni, hogy Gipsz Jakab egy szemet naci, Fuszekli Todor meg egy budos kommunista. Ezutan civilizalt ember nem all szoba veluk.
Tegyuk fel tilos lenne a kommunizmus buneit tagadni. Emiatt elestunk volna a legutobbi Herenyi-ocsmanysagtol.

tevevanegypupu 2010.03.10. 12:27:18
@Doomhammer:
A kivetelezettseg zavar. Az, hogy van egy nep, amit ugy tunik nalunk is a torvenyhozas es maga a koztarsasagi elnok is kulonbnek vagy masnak gondol, mint a tobbi aldozatot.
Azokat a milliokat, akiket elveik miatt irtottak sokszor hamis vadak alapjan, de annal szisztematikusabban, nos ezeket az embereket loktek most felre Mesterhaziek - es kozvetve Solyom is - egy jo rugassal. Persze ok nem "faj", hanem "csak elveik" vannak fajra es nemre valo tekintet nelkul.
Az a bun tagadhato, nem szamit, emez amit alairassal szentesitettek az nem. Nem vagyunk egyenloek. Politikai celu, zsarolasra kivaloan alkalmas torveny ez. Nem kell.
Es akik kieroszakoltak, megerdemlik az ellenszenvet. Onzo, reszvet nelkuli, szamito, a mult tragediajabol hasznot huzo tarsasag.

tevevanegypupu 2010.03.10. 12:29:03
@bz249:
Legyen szabad velemenynyilvanitas. Olyan is, ami nekunk nem esik jol vagy nem tetszik. Nem hiszem el, hogy a rendszervaltas utan, a XXI. szazad elejen meg ilyesmin kell vitatkozni nehany eroszakos, haszonleso politikai bunozo miatt.

osborne 2010.03.10. 12:30:19
Lengyel László: Nem lesz kétharmad, Hős Lajos egy tragikomédia áldozata és több liberális kell!
atv.hu/belfold/20100309_lengyel_egyre_kevesbe_valoszinu_a_fidesz_ketharmada

bz249 2010.03.10. 12:31:16
@tevevanegypupu: a szabad velemenynyilvanitas joga eppen a nekunk nem jol eso velemenyekrol szol. Nepszeru es kedves dolgokat mondani, ehhez nem kell torvenyi garancia.
A velemenynyilvanitas joga eppen a sokaknak nem tetszo vagy sokakat megbanto velemenyek miatt van.

Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 12:33:20
@tölgy: Én már egyenesen vezetőszíj-függő lettem.
malacnews.freeblog.hu/archives/2010/02/23/Tehetetlen_Dodo_Coming_Out/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 12:34:51
@tevevanegypupu:
"A kivetelezettseg zavar. Az, hogy van egy nep, amit ugy tunik nalunk is a torvenyhozas es maga a koztarsasagi elnok is kulonbnek vagy masnak gondol, mint a tobbi aldozatot."
Vegul a kommunizmus buneinek a tagadhatosaga belekerult a torvenybe? En megragadtam ott, hogy a kommunizmus buneinek a tagadhatosagat is tiltotta a torveny. Feri meg is szavazta.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 12:38:09
@Google:
"Úgy gondolom, nemcsak a személyes kapcsolatra, de lehet, egy fél Nokia doboznyi pénzre is szüksége lett volna a balesetet szenvedett embernek, egy megvalósult sok biztosítós modell esetén."
Aki olcso biztositast vesz, igy jar.
A tapasztalat az, hogy olcso biztositast vesznek, aztan amikor baj van, akkor eladjak a hazat is a sajat fejuk felol. Ezert olyan nagy uzlet az egeszsegugy, ha piaci alapon megy.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 12:38:54
@bz249:
Akkor nyilvan ez a torveny is elverzik hamarosan.

osborne 2010.03.10. 12:39:14
@tölgy: @Tehetetlen Dodó: igen addiktív cucc, nehéz lesz lejönni róla az biztos.
Google 2010.03.10. 12:41:13
@tevevanegypupu:
Ha a Fidesz kerül kormányra, akkor teljesülhet a kívánság másik fele is.
És ez így lesz korrekt. Minek operálni ezekkel a dolgokkal még manapság is? Nagyon félrevinne.
Ideje volt már eldönteni, hogy a kényszerre épült rendszereknek a megléte vélemény-e, avagy tény.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.10. 12:41:53
index.hu/belfold/2010/03/10/vamosok_tartanak_hazkutatast_egy_biztonsagi_cegnel/
a vpop még a komcsik kezén! :))
a vpop még a komcsik kezén! :))
Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 12:53:34
@osborne: Viszont, ha minden jól megy, a következő évekre meglesz a napi adag.
Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 12:55:00
@Grift: Na, Pintér nem lesz belügyminiszter.
Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 12:56:17
@bz249: Nana. Az igazságszolgáltatás keze elér az NSZK-ig is.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 13:01:31
@bz249:
Ez se tortent meg.
www.dailyrecord.co.uk/news/real-life/2010/03/10/scots-missionary-jane-haining-who-refused-to-abandon-400-jewish-orphans-honoured-as-hero-of-the-holocaust-86908-22099883/
"WHEN the Nazis came, Scots missionary Jane Haining refused to abandon the 400 Jewish orphans in her care.
Ordered to flee Hungary by her Church Of Scotland bosses, she told them: "If these children need me in the days of sunshine, how much more do they need me in the days of darkness?"
And she shared the fate of the young girls she was determined to protect. Arrested by the Gestapo, she was sent to the death camp Auschwitz.
Tattooed with the number 79467, Jane died in a gas chamber aged 47.
Yesterday, the girls' home matron was hailed a heroine by Prime Minister Gordon Brown. She was one of 28 people honoured with the new British Heroes of the Holocaust award."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 13:04:26
@picur3ka/beleallos kampany:
Na itt a forras.
online.wsj.com/article/SB10001424052748704784904575111722602360264.html?mod=googlenews_wsj
"Hungary's pro-cyclical fiscal policy, cautious lending and households' large foreign currency-based debt are likely to limit a sharp recovery in domestic consumption in 2010, Barclay's Capital economist Christian Keller said. That will keep inflation pressures down even in the face of a possible food price shock and rising commodity prices, resulting in a slowdown in inflation in the second half of this year below the central bank's 3% target, Mr. Keller added.
"Whether the central bank will muster the courage to continue the easing cycle will largely depend on the global environment for risky assets and, in particular, whether the new government [to be] elected in April is willing to stick to the agreed fiscal tightening under the IMF-EU program, which foresees a budget deficit of 3.8% of GDP," Mr. Keller said.
Mr. Keller warned that the opposition Fidesz party, which is widely expected to win April's parliamentary elections by a large margin, should be cautious with comments about Hungary's fiscal status as "it could backfire in a country where fiscal sustainability concerns are real and investors' memory is still fresh regarding similar political rhetoric in the case of Greece."
Fidesz President Viktor Orban has repeatedly said the 2010 budget is bogus and if they win the elections, Mr. Fidesz will need to reveal the true size of the fiscal deficit. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 13:05:46
@Doomhammer:
Ez lenyegeben azt mondja, ha vannak is csontvazak a szekrenyben, a Fidesz jobban teszi, ha nem beszel roluk, kulonben ugy jarhat, mint Gorogorszag.

bz249 2010.03.10. 13:09:38
@Doomhammer: most mi a francot csinaljak, ha ilyen torvenyt fogadnak el? Ha a kommunizmus buneinek tagadasarol lesz torveny, akkor Recsket is tagadni fogom. Ha a nemet kitelepitest tagadasarol lesz torveny, akkor azt. Ha a ruandai nepirtas relativizalasa lesz tilos, akkor azt leszek kenytelen tagadni.
A demokracia a velemenynyilvanitasi-, lelkiismereti- es sajtoszabadsagon nyugszik. Ezek az alapelvek sokkal fontosabbak, mint barki erzesei.
Ha rengeteg sok idom lenne, akkor bele kellene vagnom egy probaperbe.

osborne 2010.03.10. 13:12:37
Ron bácsi nem fogta fel mi egy elitblogger és egy mezei pártaktivista között a differencia.
konzervatorium.blog.hu/2010/03/10/a_partaktivistakat_lenezo_publicista_aki_maga_is_kampanyol

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.10. 13:13:17
@bz249:
ha akarja szívesen feljelentem az eneszká bíróságán! :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.10. 13:13:24
@Tehetetlen Dodó: Maga felfogta már, mihez tapsol?
A honvédségnél, illetve most már Pintér cégénél is politikai megrendelésre történnek a letartóztatások.
Gyakorlatilag a fidesszel a későbbiekben együttműködni hajlandó figurákat veszik elő.
Mesterházy elfogása szintén szoci érdek volt.
Vegye már elő a józan eszét!

bz249 2010.03.10. 13:15:59
@Grift: az eneszka nem jo, allami alkalmazott vagyok, meg biciklit lopnom sem szabad. :)
Raadasul kulfoldi holokausztagadonak minosulnek, szoval duplan sulyosbito korulmeny.

Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 13:16:19
@bz249: akkor elég átküldeni a vádiratot, hehe.
tevevanegypupu 2010.03.10. 13:17:26
@Google:
Hat persze hogy teny. Aki ezt tagadja az megzakkant. Es az ilyenekre inkabb egy ideggyogyintezet szabalyai vonatkoznanak..

Tehetetlen Dodó 2010.03.10. 13:17:33
@gloire: Jó lenne, ha Fletó is bekerülne ebbe az együttműködni hajlandó körbe.
tevevanegypupu 2010.03.10. 13:20:37
@Doomhammer:
Nem kell torveny egyikre sem, csak azert vagyok felhaborodva, ha az egyikre mar hoztak, akkor kellett volna a masikra is. Illetve inkabb egyikre sem kell. Szorakozzon mindenki massal, ami pedig megtortent, azt hagyjuk vegre a tortenelemnek.

bz249 2010.03.10. 13:41:39
@Grift: a francba pedig alairtam egy papirt is, hogy nem adok ki nemet allamtitkokat. :-o
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.10. 13:44:09
@Tehetetlen Dodó: maga gyorsabban rászokott. Én sokáig ellenálltam, de túl erős volt az anyag.
@gloire: Mesterházyval Demszkyt célozták meg, de eddig ügyesen hárít. A BKV-ügy még szoci ügy. Mivel a szadesz nem látható már, a fidesz érdeke, hogy maradjon a BKV szoci ügynek.
Talán emlékszik, hogy a jelenlegi főkapitánynak mi volt az előző munkahelye. Pintér kilövésével a Fospumpa ott állna szemben tehetetlenül a rendőrtábornokokkal, és meg kellene egyeznie velük.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.10. 13:44:28
@Doomhammer: Elvérezhet, de már csak a választások után.
Engem viszont meglep, hogy nem érzi a dolog provokatív élét. Pontosabban, mint ismert Jobbik szakértő, hogy hogy nem tiltakozik, miszerint ez is csak az ő malmukra hajtja a vizet.
De vajon kinek az érdeke ez, kérdem én?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.10. 13:51:49
@gloire: biztosan több játékos is van a pályán. Az a gyanúm, hogy a fidox és a szadi is csak közelről nézik a mecset. A madöf meg labda, amit néha arrébb rúgnak.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.10. 14:00:33
@gloire: Feri tisztítja maga körül a terepet. A szadesz-vonalból már nem lehet többet kihozni (kivéve ugye a félmilliárdot az MDF-kampányra, amit eddig félig teljesítettek, de teljesen nyilván csak akkor, ha visszajön a lóvé), jobb, ha a következő években sem zavarják a pártépítést.
bz249 2010.03.10. 14:02:38
@elGabor: Ibolya is milyen ugyesen leszamolt az aknamunkat folytato belso kartevokkel.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.10. 14:22:14
@bz249: Ibolyának vagy egy évvel korábban, vagy egy évvel később kellett volna mozdulnia. Most az a kérdés, hogy lesz-e valaki, akinek megéri beléjük tolni Pesten körzetenként 100-300 cetlit. A következő kérdés meg mindjárt az, hogy Ferinek mekkora ráhatása van az MSZP elfekvő készleteire, illetve mekkorák ezek a készletek.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.10. 14:42:29
@elGabor: Én is így látom. Hatalmas zsarolási potenciálja lehet, gondolom mindenkiről mindent tud.
osborne 2010.03.10. 15:00:28
@gloire: többek között ezért sem mer senki nekimenni. A köv. hatalomnak kell.
Gyurcsány magánakciói zavarba hozták a szocialistákat
A kampánystáb döbbenten értesült arról, hogy Gyurcsány országértékelő beszédet akar tartani.
hvg.hu/velemeny/20100310_mszp_gyurcsany_orszagertekelo
Gyurcsány magánakciói zavarba hozták a szocialistákat
A kampánystáb döbbenten értesült arról, hogy Gyurcsány országértékelő beszédet akar tartani.
hvg.hu/velemeny/20100310_mszp_gyurcsany_orszagertekelo
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.10. 15:12:51
@gloire: maguk azt hiszik, hogy Ibolyka mozgatta az NBH-t, és nem fordítva.
Itt nem értünk egyet.
Itt nem értünk egyet.
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.10. 15:15:02
@tölgy:
lehet olyan pont, ahonnan úgy tűnik, hogy a marionett figura húzogatja a bábos kezét. :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.10. 15:24:19
@tölgy: Nem Ibolyka, Ferenc. Más kategória.
elfelejtette 2010.03.10. 15:37:53
@Google: A Putyinos resz utos lett. :)
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 15:40:31
@gloire:
"Engem viszont meglep, hogy nem érzi a dolog provokatív élét. Pontosabban, mint ismert Jobbik szakértő, hogy hogy nem tiltakozik, miszerint ez is csak az ő malmukra hajtja a vizet."
Nem latom azt, hogy ezert az ugyert emberek tomegei akarnak majd a Jobbikra szavazni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.10. 15:45:23
@elGabor: ja, úgy más.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 15:45:38
@bz249:
"A demokracia a velemenynyilvanitasi-, lelkiismereti- es sajtoszabadsagon nyugszik. Ezek az alapelvek sokkal fontosabbak, mint barki erzesei."
Ezereves vita, hogy hol huzodnak a velemenynyilvanitas hatarai. Ha maga egy tomott teremben azt kialtja, hogy tuz van, pedig nincs is, de a panikban agyontaposnak egy embert, magat birosag ele fogjak allitani, pedig csak a velemenyet fejtette ki.
Vitatott kerdes, hogy aki azt mondja, hogy nem is volt holokauszt, csak a zsidok felnagyitottak nehany tulkapast, hogy aldozatnak adjak el magukat, az a fenti tuzes peldaval mennyire analog dolgot csinal. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki ezen rag, az szinte biztosan naci. A zsidok pedig nem szeretik a nacikat, sot egy kicsit tulerzekenyek a temaval kapcsolatban, ami azert megertheto.

osborne 2010.03.10. 15:45:43
@Doomhammer: Nem ért egyet TG-vel?
Úgy vélte: eddig bármi történt a kampányban a Jobbikkal, az használt a pártnak. Hiszen a felület, amin megjelenhet, az biztosított volt. Hangsúlyozta: nem hisz abban, hogy olyasmi történhet, ami a Jobbik húsába vág és alapjaiban megkérdőjelezi a hitelességét. A Jobbik friss erő, nem volt kormányzati pozícióban, sokkal valószínűbb, hogy a 2010-es kampányban érik majd hatásos támadások.
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/10/07/Torok_az_MSZP_ben_kitort_a_palotaforradalom.aspx

Leskelődő 2010.03.10. 15:52:39
@elGabor:
Az elfekvő készletekből ma ötszázezer példányra futotta:
nol.hu/belfold/narancsvidek_-_az_mszp_a__legbotranyosabb__fideszes_onkormanyzatokrol

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 15:53:00
Mikepercsen kitort a fasizmus.
mszp.hu/belfold/bovebben/hol-a-hatar-1001
"Nem tudom ismerősek-e a következő dalcímek: Skinhead nyolcparancsolat, Fekete majmok, Skinhead-felvonulás, Fehér Magyarország, Dohány utca? Remélhetőleg nem, azonban aki nem ismeri a hírhedt neonáci zenekarok, mint az Egészséges Fejbőr, a Romantikus Erőszak vagy a Magozott Cseresznye munkáit, az is kitalálhatja, miről szólnak ezek a dalok. Az erőszakról, a gyűlöletről, a rasszizmusról és az antiszemitizmusról - kezdte a tájékoztatást Oláh Lajos.
...
Tímár Zoltán, Mikepércs fideszes polgármestere tehát a fent említett szélsőjobboldali, neonáci zenekarok dalait kínálja a község honlapján. Ráadásul ingyenesen. Erre ezek szerint erre van pénz. Emellett azt is tudjuk, hogy Mikepércs polgármestere alkotmánysértő határozattal korlátozza a szabad véleménynyilvánítást a településen. 250 ezer forintot kér azért, hogy egy ember a település főterére lépjen. 1,5 millió forintot pedig egy szegfűosztásért."
Tenyleg, egyebkent.
www.mikepercs.hu/hu/letoltesek
Zene
* Mikepércsi Csárdás
* Egészséges Fejbőr
o Ó, Magyarország
o Rózsavirág
* Eredeti hangfelvételek
o Délvidék induló (Szabadka, Zombor, Újvidék)
o Erdély induló
o Erdélyi dal (Ott, ahol zúg az a négy folyó)
o Esküszünk, mi székelyek
o Fennyő, fenyő, jaj de magas fenyő
o Igazságot Magyarországnak!
o Legyen úgy, mint régen volt!
o Lesz, lesz, lesz
o Mindent vissza!
o Ne sírj, ne sírj Kossuth Lajos
o Székely Himnusz
o Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország
o Szőke Tisza haragjában megáradt
* PG Csoport
o Rozoga szél
o Alig vagyok a maradandóság városában veled
o Kocsmadal
o A Sötétség I
o Nem kell bélyeg
o Szent Karácsony Szép Mese
* Romantikus Erőszak
o Kárpátok dala
o Trianont ledöntjük
* Nagy Feró
o Psalmus Hungaricus (Dzsida Jenő)
* Magozott Cseresznye
o Árpád népe
o Ballagó Idők
o Magyarország
* Kárpátia
o Ott , ahol zúg az a négy folyó
o Baratom mondd merre vagy
o Tábori posta
* Szkítia
o Fűzfa ága reám hajlik
o Ez az ország nem eladó
o Óda

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 15:58:14
@osborne:
"A kampánystáb döbbenten értesült arról, hogy Gyurcsány országértékelő beszédet akar tartani."
MSZP alapszabaly:
mszp.hu/public/downloads/pdf/mszp_alapszabaly.pdf
"46. §
Fegyelmi vétséget követ el az a párttag, aki:
c) a választások alatt a pártszervek országos vagy helyi választási stratégiai, taktikai döntéseivel ellentétesen cselekszik, különösen ha a párt jelöltjét nyilvánosan támadja, önkényesen ellenjelöltet indít vagy támogat, a párt választási érdekeit sértő publikációt, nyilatkozatot ad közre;
d) a közösen kialakított és elfogadott állásponttól, az együttesen meghozott testületi döntéstől egyeztetés nélkül önkényesen eltér. Ilyennek minősül különösen az előzetesen elfogadott platformcsend megtörése vagy egyéni célok érvényesítése a párt érdekeinek sérelmére;
54. §
A párt tagjai - különösen tisztségviselői - a választási időszakban kötelesek tartózkodni a párt választási érdekeit veszélyeztető, nyilvánosság előtt folytatott vitáktól. Ennek megsértése a 46. § 3. bekezdése d) és e) pontjába ütköző fegyelmi vétség."

Google 2010.03.10. 16:00:07
@osborne:
Ha már friss erő és jobbik hús, akkor inkább ez:
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/10/12/Ime_a_dobogo_A_3_legmereszebb_Oscar_dekoltazs_.aspx

bz249 2010.03.10. 16:00:19
@Doomhammer: egyaltalan nem vitatott, hogy van a velemenynyilvanitas hatara. Legalabbis Magyarorszagon eddig nem volt az. A hatar ott van, ahol a velemeny KOZVETLEN modon veszelyezteti masok eletet, testi epseget vagy magantulajdonat. Minden mas esetben a velemenyszabadsag az erosebb.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 16:35:06
Tessek, megvan, mire kell a negyotod Orbannak.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=269057
"Korábban nagyarányú adócsökkentésről beszéltek például a jobboldaliak, most már a fokozatosság fontosságát hangsúlyozzák. A kormányra jutás utáni héten bevezetendő adómérséklés pedig nem más, mint humbug, hiszen tudható, hogy ennek elfogadásához négyötödös parlamenti többségre lenne szükség. Ennyit azonban nem tud felmutatni a Fidesz sem."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 16:38:30
@bz249:
Ez hol van benne az Alkotmanyban?
Ez hol van benne az Alkotmanyban?
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.10. 16:45:51
Ez azért, valljuk meg, ütős:
www.youtube.com/watch?v=8w_Py-KcuLs
@Doomhammer: „A tapasztalat azt mutatja, hogy aki ezen rag, az szinte biztosan naci. A zsidok pedig nem szeretik a nacikat, sot egy kicsit tulerzekenyek a temaval kapcsolatban, ami azert megertheto.”
Doom... Maga is kezdi? Ez már rég aktuálpolitika, a náci szóval együtt. MÁVostul, Wieselestül, Sólymot zsaroló rabbikostul stb.
Ez a kérdés egyébként jelenleg tisztán jogi anomália. Van egy alkotmány, ami mond egy dolgot, és van most egy törvény, ami mond egy másikat. Most akkor az alkotmánynak vagy a törvénynek higgyen a megzavarodott állampolgár?
Egy volt alkotmánybíra igazán tudhatná, hogy egy olyan logikai ellentmondást teremtett, ami feloldatlan.
Mellesleg egyidejűleg csip-csup törvényeket továbbküldött a megfelelő helyekre, ezt meg hipp-hopp aláírta.
Nem ez az első hülyesége. Ott kezdődött, hogy jó, ne legyen lokátor a Zengőn... (taps)... legyen inkább a Tubesen, a pécsiek feje fölött...

bz249 2010.03.10. 16:47:38
@Doomhammer: ugyan nem Alkotmany, de eddig ez volt a Btk-ban
hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g_elleni_izgat%C3%A1s
A lenyeg, hogy a dolog cselekmenyekig vezethet el.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 16:53:16
@bz249:
"A közösség elleni izgatás valójában visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával, az erőszak érzelmi előkészítése."
Mondhatja, hogy ez a holokauszttagadasra is igaz.

bz249 2010.03.10. 16:56:41
@Doomhammer: azonban a kozosseg elleni izgatas kapcsan vilagosan ki van jelolve a hatar. Azert visszaeles a velemenynyilvanitas jogaval, mert cselekvesbe megy at. A holokauszttagadasbol meg nem kovetkezik cselekves.
Vagy, ha kovetkezik belole valamilyen cselekves, akkor nem holokauszttagadassal, hanem kozosseg elleni izgatassal allunk szemben. Ezt pedig a modositas elotti Btk is szankcionalta.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 16:58:50
@Loxon:
"Ez már rég aktuálpolitika, "
Mi, hogy volt-e holokauszt vagy sem? Az honnan lenne aktualpolitika? Az egy tortenelmi teny. En ugyan nem lattam a sajat szememmel, de az osszes, szamomra mertekado forras es tortenesz azt mondja, hogy volt. Es ezzel nem vagyok egyedul, majdnem mindenki mas igy gondolja.
Ha netan holnap felbukkan egy tortenesz es eros erveket mutat be, hogy nem volt, akkor megfontolom. Mondjuk nehez lesz akkor megmagyarazni, hova tunt csak Magyarorszagrol tobb, mint 400 ezer ember.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 17:14:12
@bz249:
"A holokauszttagadasbol meg nem kovetkezik cselekves."
Maga ismer holokauszttagadokat? En igen, egyet-kettot (nem sokat).
Hogy-hogynem, mind nacik. Es ezt nem bunkosbotkent hasznalom, hanem tenylegesen Hitler-relikviakat gyujto, SS-imado figurakrol van szo.
Elismerem, nagyon ritkak es tul keveset ismerek kozuluk, hogy altalanositsak. De lehet, hogy csak rossz korokben mozogva keresem oket.

bz249 2010.03.10. 17:24:31
@Doomhammer: Doom, ha kovetkezne belole valamilyen cselekves, akkor azt mar egy aktualis torvenyunk eddig is buntette. Raadasul ez a torveny viszonylag szeles jogertelmezesi lehetoseget biztosit a birosagnak.
Tehat itt nincs joghezag, vagyis az uj torvenynek a cselekveshez nem vezeto eseteket kell lefednie.

bz249 2010.03.10. 17:28:38
@Doomhammer: Egyebkent szerintem hagyjuk gyorsan abba, mielott a trollhattan-i Saab uzem elbocsatott munkatarsai elozonlik a kommentfolyamot.
Mas posztok alatt termeszetesen allok a rendelkezesere.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.10. 17:43:27
@Doomhammer: "hova tunt csak Magyarorszagrol tobb, mint 400 ezer ember."
Hülye vagy . ) Ez már törvénybe ütközik, amit leírtál. Magyarországról több mint 600 000 zsidót deportáltak. Legalábbis az ún. hivatalos verzió szerint.
Egyébként megérne egy próbapert a dolog. Mivel elöttem ismert a személyed, a komment nagy nyilvánosságot érintett: feljelenthetnélek holokauszt tagadásért . )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 17:45:50
@gloire:
"„aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”
Allitasom mi modon utkozott torvenybe?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.10. 17:48:13
@tölgy: Félre értehetett valamit. Számomra nyilvánvaló, hogy Dávid már évek óta (a fia kábszeres bukása óta) az NBH foglya. Ez az ügy egyszer ki fog derülni, ebben biztos vagyok.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.10. 17:49:32
@Doomhammer: "aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti..."
200 000 zsidó áldozat méltóságát sértette meg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 17:49:32
Gizike lebukott. Greczy Zsolt rantotta le a leplet.
www.stop.hu/blog/entries.php?id=1672
"Olvasom a jobbikos és fideszes (de hát, ez összeér) dühödt kirohanásokat amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc ismét megszólal."
Feri olyan nagy ember, mint Baross Gabor vagy Klebesberg Kuno voltak!
"Négy és féléves kormányzása alatt csak Baross Gábor és Klebesberg Kunó munkásságához hasonlítható közlekedési és oktatási infrastrukturális fejlődést produkált Magyarország."
Szobrot neki.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 17:51:40
@gloire:
Nem, maga sertett meg 400 ezer aldozatot azzal, hogy valotlan adatok kozlesevel guny targyava tette a holokausztot.
Harom evet fogok magara kerni.

bz249 2010.03.10. 17:52:28
@Doomhammer: On szerint Greczy elhiszi, amit leir vagy csak megfizetik erte?
picur3ka 2010.03.10. 17:53:24
@Doomhammer:
Erdekes, Gorogorszage hogy derult ki?
Epp ezt mondta Orban, Europa fejezze be ezeknek a koltsegveteseknek a takargatasat. Mit csinalnak ezek?
Es akkor meg szigetunk sincs.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 17:55:01
@Doomhammer:
Muhahaha, Feri ki fogja tuzni a baloldalra a valasztas utan varo feladatokat.
"Márpedig navigare necesse est. És beszélni is. Az elmúlt nyolc évről, és arról, mi lesz a feladat április után."
Nagyon remelem, hogy a feladat aprilis utan Feri szamara a birosagi vedekezes lesz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 17:56:17
@bz249:
Nem ismerem szemelyesen. :-) Valamennyire biztos hisz. Kozeleti palyaja azonban annyira Ferihez kotodott, hogy ha Ferit a szemetdombra vetik, o mehet vissza - minek is? Oriasi a tet tehat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.10. 17:56:30
@Doomhammer: a 20. századi történetírás főárama szerint nincsenek tények, azokat mi alkotjuk meg a jelenben. A Holokauszt sok-sok cselekedet összekapcsolása egy "ténnyé". De mi kapcsoljuk össze.
@Loxon: az OGy és Sólyom nem jogalkalmazó, hanem politikai intézmény. Így döntéseik, pl. ez a Holo Tv, politikai döntés. A jogi anomáliák, inkoherenciák elfogadtatására pedig ott az államhatalom - akinek nem tetszik valamely jogi inkoherencia, azt lesitteli, felnégyeli, miegymás.
Jó reggelt a politikában!

bz249 2010.03.10. 17:59:42
@Doomhammer: amugy nem lehetne valami torvenyt alkotni, hogy Greczy a valotlan marhasagaival egy csomo gazdasagi/szocialis valsagban levo ember meltosagat serti meg? ;)
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 18:00:02
@picur3ka/beleallos kampany:
"Erdekes, Gorogorszage hogy derult ki?"
Kormanyvaltas volt es az uj kormany szembesult azzal, hogy az adossagterhet nem tudja kifizetni.
"Mit csinalnak ezek?"
Keller uzenetebe az is beleolvashato, hogy felnek a bankok, hogy kiderul, mi volt a szerepuk abban, hogy Magyarorszag csontvazakat tarthatott a szekrenyben. De az is lehet, hogy ez az olvasat csak a kepzelet muve.
"Es akkor meg szigetunk sincs. "
Ott a Balaton. Igaz, a Modern Kepmesek szerint nem viszik el, de ki tudja, mennyit valtozott a vilag az elmult ket evben.
www.youtube.com/watch?v=pXms6YSuVyM
Meg aztan ott a rengeteg termofold, amire jocskan lenne vevo.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.10. 18:06:35
@Doomhammer:
De akkor ezt a bácsit is vegyük be:
"Hazatérő hadifogoly arcát a Napba mártja,
Előtte kisfiú játszik, a szép új világ kovácsa.
Sápadt és folyton éhes, neki semmit nem jelent,
Hogy kétszázezer a fagyhalálba, hatszázezer a füstbe ment."
Földes László/Hobó
www.youtube.com/watch?v=41z3FPsh64k

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 18:09:38
@bz249:
Ugyan mar, tonkretenne egy ilyen pompas szorakozast? Erre emlekszik meg?
www.youtube.com/watch?v=s27Oq5ot0ZI

bz249 2010.03.10. 18:12:45
@Doomhammer: hat igen, de vegul az amerikai csapatok bagdadi jelenletenek tagadasat is torvenyileg szankcionaltak.
Kivancsi vagyok bejonne-e Dodonak, ha Greczy mestert vezetoszijon elvezetnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 18:14:33
@bz249:
Miert akar letartoztatni egy bohocot?
Miert akar letartoztatni egy bohocot?
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.10. 18:14:38
@Doomhammer: @gloire: Nagyon helyes, ha mindannyiukat lesittelik, én maradok itt utolsónak és megnyerem a kommentfolyamot. ;)
Persze csak akkor, ha nem EU-kompatibilis, internetes börtönbe kerülnek.

bz249 2010.03.10. 18:16:49
@Doomhammer: egyebkent miert akarjak egyesek, hogy lakkborbe oltozott csajok korbaccsal verjek oket?
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.10. 18:28:34
@bz249: Nagyon kérem, hogy ne piszkálja itt Paul Johnsont, a kiváló konzervatív gondolkodót!
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.10. 18:37:09
@Doomhammer: "Miert akar letartoztatni egy bohocot?"
Bohócnak gondoltam én is az ilyeneket régebben. Aztán addig tolták beléjük a mogyit, meg a műsoridőt, hogy végül hatalomra segítettek egy szélhámost. Ha politikai felelősségrevonásra is sor kerül, ők tettestársak.
Ha viszont az elmarad, Ferit is nehéz lesz megfogni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.10. 18:49:08
@gloire:
nem ertek egyet. greczy nem segitett hatalomra senkit. feri hatalomra kerult (mas tortenet, hogyan), aztan amikor ott volt, hozta huseges bohocat. zsolti nem ok, hanem a kovetkezmeny.

osborne 2010.03.10. 19:09:33
Érdekes milyen gyorsan updételték a wiki-t: Hungary
The Parliament of Hungary declared the denial or trivialization of the Holocaust a crime punishable by up to three years imprisonment on February 23, 2010. [24] The law was signed by the President of the Republic in March 2010.[25]
az elején még ott a múltbéli Sólyom is:
János Kis[3] and TASZ[4] feel the work of Holocaust deniers should be protected by a universal right to free speech. An identical argument was used[5] by the Hungarian Constitutional Court (Alkotmánybíróság) led by László Sólyom when struck down a law against Holocaust denial in 1992.
en.wikipedia.org/wiki/Laws_against_Holocaust_denial

osborne 2010.03.10. 19:22:05
@tölgy: A nap végén jobban látszik, itt ma Pintérnek ment az üzi:
index.hu/belfold/2010/03/10/orizetbe_vettek_az_eclipse_zrt._vezetojet/

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.10. 19:36:44
@osborne: ez eddig olyan zavarosan indul, mint az UD Zrt.
Pénzt mostak?
Régi a szoftver?
Vagy mi a vád?
Pintér nélkül a Fospumpa emberei még a büfét sem találnák meg majd májusban a rendőrpalotában.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.10. 20:17:37
@tölgy: Azt még talán fel tudják térképezni. De Pintér nélkül viszont ki csinál rendet Borsodban, meg úgy egyáltalán?
osborne 2010.03.10. 20:18:53
@tölgy: Talán kéne már vmi amivel vissza vagy oda lehetne már 'baszni'. Eddig a szoci kampány unalmas mint a Házmester.
kicsit más:
A Szerelő ma beugrott az Ügyészségre
nol.hu/belfold/sukoro-ugy__bajnai_az_ugyeszsegen

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.10. 20:42:58
@tölgy: "merénylet pl. elég régen volt."
Bármi lehet még egy hónap alatt. Feriből kinézem, kérdés, megmernek-e csinálni valami komolyat?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.11. 09:13:17
@gloire: Ne rágalmazzon, még lecsukják. Különösen, ha a feritagadás szankcionálását is törvénybe iktatják. Erre pedig már nem kell soká várni.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.11. 09:15:58
@gloire: www.kormanyszovivo.hu/news/show/news_3195?lang=hu
Nem gondolja, hogy tartanak valamitől? Kezdem érteni ezeket az ákosos-ábeles történeteket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.11. 11:39:03
Magyarorszagon a valasztasok utan ultrakonzervativ es populista kormany varhato. A leendo kormanypart kepviseloi tartozkodtak a holokauszttagadast tilto torveny szavazasanal!
jta.org/news/article/2010/03/10/1011011/hungarian-president-signs-holocaust-denial-law
"The elections are widely expected to defeat the government and produce an ultra-Conservative administration led by the populist Fidesz Party. All Fidesz deputies abstained from last month's parliamentary vote on the Holocaust denial legislation."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.11. 11:48:49
@Doomhammer: "ultrakonzervativ es populista" - ez így együtt gyönyörű. Megpróbálhatták a gyűlöletüket kiírni magukból, ahogy a lélekturkászuk tanácsolta, de a mérgező szavak, mint náci és hasonlók elkerülésével.
Eképzelem a Metternich herceget amint populista.

osborne 2010.03.11. 12:00:04
@Doomhammer: @tölgy: huh és hova fog ez még fokozódni a diktatúra évei alatt.
osborne 2010.03.11. 12:03:45
itt az osztrák libber kaffogás is:
„Úgy tűnik, Orbán a saját politikai irányvonalának a foglya lett” – vélte Kirchengast. Ha a Fidesz továbbra is radikális változásokat ígér, elriaszthatja a mérsékeltebb szavazókat, már csak a Bajnai-kormány alatt bekövetkezett gazdasági stabilizáció miatt is. Azok viszont, akik valóban fordulatot akarnak, egy autoriter rendszert, mint például az oroszországi, inkább Vona Gáborral tartanak.
hvg.hu/itthon/20100311_osztrak_lap_orban_valasztasok

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.11. 12:13:31
David Ibolya segelykialt. Modszeresen fojtogatjak ot!
www.origo.hu/itthon/20100311-segelykialtast-kuldott-david-ibolya.html
"Segélykiáltást küldött választóinak Dávid Ibolya
...
A párt mindenkire számít, aki nem éri be egy hárompárti, MSZP-Jobbik-Fidesz alkotta parlamenttel - áll a közleményben. Ez a törekvésük azonban nehézségekbe ütközik - írja Dávid, aki szerint "az MDF módszeres fojtogatása" zajlik.
"A jelenlegi gazdasági és politikai helyzetben kimondottan káros hatásokkal járna, ha az ország egészét érintő döntéseket egy gyengélkedő, megtépázott erejű szocialista párt, egy túlzottan magabiztos, protekcionista, populista néppárt és egy hangos, vállalhatatlan, ember és Európa ellenes eszméket hirdető szélsőjobboldali párt hozná meg" - írja Dávid."
Sajnos a Peak MDF elmelet alkalmazasat megnehezitik a megbizhatatlan meresi adatok.
"Dávid Ibolya hétfői közleményében még azt állította, hogy a legtöbb MDF-es jelöltnek alig pár tucat cédula hiányzik a jelöltséghez. A jelöltállításhoz jelöltenként 750 kopogtatócédulára van szükség. Az [origo]-nak több MDF-es forrás is egybehangzóan állította kedden, hogy az MDF legtöbb budapesti jelöltje messze van még a 750 cédulától."

osborne 2010.03.11. 12:36:32
A Pojáca mini-puccsa a balek Atesz ellen
Nem fért fel Gyurcsány mellé a szónoki emelvényre Mesterházy
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100310-nem-orulnek-gyurcsany-ertekelo-beszedenek-az-mszpben.html

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.11. 12:40:35
@osborne: a Fospumpát még nem hívta ki vitára a Feri? Mondjuk, lehetne a kampány zárása.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.11. 12:42:49
@osborne:
Elismerem, nehez lehet Ferinek.
""Gyurcsány viszont elzárkózott ettől, azt mondta, ez az ő közönsége, és csak ő akar beszélni, egyébként is már tarthatatlan számára a nyilvánosság kerülése""

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.11. 13:35:14
@Doomhammer:
Na, megjott a valasz.
Igaz ugyan, hogy Egeszseges Fejbortol is vannak dalok a mikepercsi honlapon, azok azonban nem rasszistak, hanem a hazaszeretetrol szolnak.
www.deol.hu/main.php?c=21275
"Oláh Lajos nemrég még párttársaival büszkén és fennhangon énekelte azt az internacionálét, amelynek „régi éneklői” százmilliókat küldtek a gyalázatos és becstelen halálba. Szerintük ezzel lehet azonosulni, ez nem bűn. Sőt erre büszkének lehet lenni! Ez a szocialista demokrácia, ez az Oláh Lajos féle egyenlőség.
Az általa felsorolt dalok nincsenek a mikepércsi honlapon! Sem a dalok címét sem a szövegét nem ismerem. Sajnálatos azonban, hogy a szocialista Oláh Lajos tökéletes ismeretről tett tanúbizonyságot. Erre pedig nem kellene büszkének lennie.
Arra sem kellene büszkének lenni, hogy nem nézi meg, a letölthetőségek mind a feltétlen haza- és nemzetszeretetről szólnak, függetlenül faji, vallási és nemzetiségi hovatartozástól. [A nemes szónok elfelejthette megemlíteni a Himnuszt, a Székely Himnuszt, a régi magyar himnuszt (Boldogasszony Anyánk), melyeket Oláh Lajos honlapján nem tudtam felfedezni.] A szövegek arról szólnak, amire büszkének kell lennünk és amelyet erősítenünk kell, nem arról amit Oláh Lajos hirdet (szerencsés lett volna talán belehallgatni némelyikbe!). Ezen érzések, azonban valószínűleg ismeretlenek Oláh Lajos úrnak."

osborne 2010.03.11. 13:48:39
@tölgy: Ideje lenne ha már a Házmester megbukott csak még nem szóltak neki. Kampányzárás előtti csütörtök lenne a legjobb.
@Doomhammer: Kellemetlen lehet az is, hogy a Szerelő-nek jutott a nemzetközi politikai-szagértői riszpekt. Így járt.

Wildschwein 2010.03.11. 14:10:44
@osborne: Ennek a szerzőnek még a neve is milyen sokatmondó: Kirchengast! Hát nincs lehetőség Ausztriában arra, hogy egy felnőtt ember megváltoztassa az ultrakonzervatív hangzású nevét, ha az nyomasztó ómenként nehezedik liberális egyéniségére?
osborne 2010.03.11. 14:17:34
@Wildschwein: Ha lehet akkor egy kis tisztelet az úrnak mégis csak a Magyar Lovagkereszt kitüntettjéről beszél!
Josef Kirchengast, a Der Standard című napilap külpolitikai szerkesztője a Magyarországról szóló kiegyensúlyozott és tárgyilagos tájékoztatásban az elmúlt húsz évben végzett munkájáért vehette át a kitüntetést.
www.emasa.hu/print.php?id=4909

osborne 2010.03.11. 14:31:48
"Óh, Mr. Alkohol" (lol)
Orbán Viktor döntött. Iszik és vezet. Pontosabban vezetne - egy egész országot. Ha hagyjuk. Most ugyanis még nem késő észbe kapni, fogalmazott Budai Bernadett a Magyar Szocialista Párt szóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
mszp.hu/belfold/bovebben/iszik-es-vezet

Tehetetlen Dodó 2010.03.11. 15:50:11
@Wildschwein: Miért, pont jó név. Ő csak vendég az említett intézményben (értsünk alatta bár templomot vagy egyházat).
Wildschwein 2010.03.11. 15:52:44
@osborne: Jójó, csak sajnáltam az úriembert. Bár lehet, nem is olyan vészes dolog ez, mert az egy főre eső hülye hangzású nevek aránya Ausztriában egyébként is igen nagy.
Tehetetlen Dodó 2010.03.11. 16:00:15
@Doomhammer: Ez az Oláh akkor is hazudik, amikor kérdez.
bz249 2010.03.11. 16:01:26
@Wildschwein: eleve ugye adott a nemet nyelv es vonzodasuk a lehetetlenul hosszu szavakhoz. Aztan meg az osztrak frusztracio.
osborne 2010.03.11. 16:03:34
@Wildschwein: Ez is mutatja, hogy nem minden a név. Elég bekerülni Paul Lendvai telefonkönyvébe, nyírni a jobboldalt és a végén még államilag ki is tüntetnek :)
elfelejtette 2010.03.11. 16:20:14
@osborne: Ez remek, biztos hatni fog a tespedo szoci szavazokra.
zoli29 2010.03.11. 16:27:43
Gyurcsány: Orbán Viktor húsz éve tart tőlem
Orbán Viktorról úgy vélekedett: a Fidesz elnöke húsz éve tart tőle. Szavai szerint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője a 2006-os televíziós vita óta "személyesen sebzett", és személyes célnak tekinti az ellene folyó küzdelmet. Gyurcsány Ferenc ezt hibának tartja, mert ez szerinte elfogulttá teszi Orbánt, ami luxus a politikában. "Én az érzelmeimet a feleségemre, a gyerekeimre, a családomra, a barátaimra, a hazámra fordítom. Miért fecsérelném politikai riválisaimra?" - kérdezte.
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/11/16/Gyurcsany_Orban_Viktor_husz_eve_tart_tolem.aspx

osborne 2010.03.11. 16:37:49
@elfelejtette: szegény BB, ő lett a női Nyakó :)
@zoli29: Ez a Feri nem a tirpák Gizikét akarja visszahódítani?

zoli29 2010.03.11. 16:41:33
@osborne:
Nem tudom, de az biztos, hogy napról napra múlja alul saját magát. Őszintén remélem, hogy az MSZP meg tudja akadályozni, hogy megint vezető szerepet kapjon a pártban. Az országnak is érdeke lenne.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.11. 16:44:52
@zoli29: „Őszintén remélem, hogy az MSZP meg tudja akadályozni, hogy megint vezető szerepet kapjon a pártban. Az országnak is érdeke lenne.”
Feri vezető szerepe folyamatos a nyolcvanas évek vége óta. Csak nem gondolja, hogy ez az idióta Mesterházy vezeti a pártot?
Az első ember csak ritkán van első helyen a nyílt párthierarchiában. Persze Feri sem az első ember, de feljebb áll, mint az ilyen Mesterházy-félék.

elfelejtette 2010.03.11. 16:46:34
@zoli29: Ugyan mar miert ne torjon baberokra? Nyilvanvalo, hogy a Gyurcsany fele progresszio meg a szebb napokban is max. egy tagozatnyira futotta a kormanyerokben, a tobbit a nyugdijas, es egyeb platformok adtak ki. Most, hogy nekik mar semmi erdekuk abban, hogy Gyurcsany legyen a fonok, akar katalizatora lehet egy MSZP-n beluli partszakadasnak.
zoli29 2010.03.11. 16:48:12
@Loxon:
Persze, hogy nem Mesterházy vezeti a pártot, de az is tény, hogy Feri pozíciója meggyengült, és most megpróbál visszakapaszkodni.

elfelejtette 2010.03.11. 16:51:03
@osborne: Csak tudnam, mi vitte erre. Megis csak politikai elemzo, csak van annyi esze, hogy lassa, a szovivok gyorsabban hasznalodnak el, mint a miniszterelnokok.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.11. 16:53:08
@zoli29: Feri pozíciója nem gyengült meg, ez csak illúzió. Ha az ő pozíciója tényleg és igazán meggyengül, azt észre fogja venni...
zoli29 2010.03.11. 17:13:19
@Loxon:
Ő tavaly tavasszal úgy tervezte, hogy csak a miniszterelnökségről mond le, de továbbra is pártelnök marad. Az, hogy végül a pártelnökségről is le kellett mondania, azt jelezte, hogy már nem volt akkora hatalma a párton belül. Ettől persze még mindig ő az egyik erőközpont az MSZP-n belül, de nincs akkora hatalma, mint 2-3 évvel ezelőtt.

Google 2010.03.11. 17:15:42
@zoli29:
Nemcsak Orbán, még nagyon sokan "személyesen sebzettek" a 2006-os televíziós vita óta - hazugországban ugye nem jó élni -, de nem ellene, nem vele, hanem az általa kreált helyzettel szeretnének, kénytelenek megbirkózni.
Továbbra is túl sokat képzel magáról, de hát más úgysem tartja őt nagyra. A kivételek jelen esetben is csak a szabályt erősítik.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.11. 17:22:12
@zoli29: Nos, amíg ő utazik a Herzliya konferenciára, addig ő a fontos ember.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.11. 17:34:38
@Google:
Feri korenek allandoan ismetelt mantraja az, hogy Feritol fel a jobboldal - ime tegnap Zsoltitol.
www.stop.hu/blog/entries.php?id=1672
"Nos, Gyurcsány Ferenc volt az a politikus, aki harmadannyit ígért a választáson, mint akkor másodszor bukó ellenfele - és mégis nyert. Minden korábbi szavazati rekordot megdöntve. Ő az, akitől - és majd a jobboldali hozzászólók erre fognak leginkább ugrani - ma is fél a Fidesz."
Miert olyan fontos ez nekik, azt nem tudom. Tessek, nehany teoria.
1. Racionalizalo: Azt akarjak mondani az MSZP fele, hogy Feri az egyeduli, aki gyozhet, felesleges holmi Mesterhazykra fecserelni az idot. Ez racionalis mondjuk Greczynek, aki a karrierje Feri karrierjetol fugg.
2. Pszichologizalo: ok felnek es kivetitik. Lehet, hogy mi felunk, de ok meg jobban felnek.
3. Provokativ: Fideszesek, szar erzes ugye, hogy feltek? Mert feltek. Vagy tan nem igy van? Frocskoljetek egy kicsit, ha szerintetek nem igy van.
Ennyire telett tolem ma. :-) Amugy az ok nem erdekel, az uzenet ma mar biztosan nem mukodik. Talan az MSZP-n belul meg igen, bar azt is ketlem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.11. 17:37:39
Nincs valtozas a hianycelban.
www.iii.co.uk/news/?type=afxnews&articleid=7787534&subject=markets&action=article
""There is no change in the annual deficit (target), nor in the first quarter deficit (target)," State Secretary Tamas Katona told reporters.
The ministry on Friday announced a 381.9 billion Hungarian forints ($1.94 billion) budget deficit for February after a small surplus in January.
Katona said the cash flow-based deficit was likely to be front-loaded, mainly due to interest payments on Hungary's debt obligations, and reach 74 percent of the full year target by the end of the first quarter, as previously forecast."
Az elemzok szkeptikusabbak.
"We still believe the 2010 target is attainable if all reserves are frozen, but if any more risks emerge then further measures will be needed to prevent an overshoot," Gergely Suppan at Takarekbank told Reuters at the time of the original release."

osborne 2010.03.11. 17:47:30
@zoli29: Feri vissza akar térni a párt élére ellenzékben ez alap, nincs olyan rivális szoci erő aki ebben megakadályozná. Vagy látsz ilyet?
@elfelejtette: gondolom BB hozzászokott már a szerepléshez és ki akarna onnan visszamenni az uncsi elemzőiségbe, lett belőle politikus. El lesz így egy ideig.

osborne 2010.03.11. 17:52:19
@Doomhammer: Az elemzők is manipulált adatokkal dolgozhattak mint a greyhoundék, de most lebuktak!
Bréking: a pénzügyminiszter beszólt "A mi éveink"-re (mi meg visszaszólunk)
greyhound.blog.hu/2010/03/11/breking_a_penzugyminiszter_valaszolt_a_mi_eveink_re

zoli29 2010.03.11. 18:03:42
@osborne:
Szili Kati nyilvánvalóan szeretné ezt megakadályozni. Valószínűleg az MSZP választási szereplésén is múlik majd, hogy mennyien csatlakoznak hozzá. Szanyi, Botka és mások potenciális szövetségesei lehetnek Szilinek, a döntő persze az lesz, hogy Szekeres és Kiss Péter hova pozícionálja magát.

osborne 2010.03.11. 18:13:33
@zoli29: Szili Kati kb akkora erő Feri ellen mint mi itt a komment-folyamban :) Szekeres indíthatott volna ellencsapást de a HM ügyekkel nyílván elvették a kedvét minden izmozástól. Botka Feri embere, Szanyi alkoholista. Ki van még?
osborne 2010.03.11. 18:26:25
@tölgy: itt mintha a VPOP kapott volna egy viszontválaszt de bőven tévedhetek
index.hu/bulvar/2010/03/11/felfuggesztettek_a_vpop_del-dunantuli_regionalis_parancsnokat/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.11. 18:31:16
@osborne:
Miert, volt adocsokkentes vagy nem volt adocsokkentes? Ez az adocsokkentes kormanya.

tevevanegypupu 2010.03.11. 18:33:55
www.fn.hu/valasztas2010/20100311/gyurcsany_orban_tart_tolem/
Orban fel Feritol. Viktor akkora sebet kapott 2006-ban Feritol, hogy most mar nem mer kiallni...
Erre most mit lehet valaszolni ennek az eszelosnek, aki meg van gyozodve arrol, hogy o 2006-ban a vitaban gyozott, igaza volt, erkolcsi folenye nyilvanvalo??
Tulajdonkeppen Mesterhazyt es az mszp elnokseget kezdem sajnalni.

bz249 2010.03.11. 19:06:18
@osborne: Lusta Dick, Kovács Laci bácsi a múmiatagozat élén és Hiller Haver!
Tehetetlen Dodó 2010.03.11. 20:10:07
@tevevanegypupu: Sajnálnííííí???
tevevanegypupu 2010.03.11. 20:41:04
@Tehetetlen Dodó:
Miert, nem szanalmas? Roka fogta csuka esete.Hihi.Haha.(-:

osborne 2010.03.11. 22:14:33
a nap egyik viccét kár lenne kihagyni:
Az MDF elnöke szerint pártja nem jelentéktelen, támogatottságuk 9-10 százalék körül jár.
mandiner.hu/cikk/david_csak_azert_is_mdf

bz249 2010.03.11. 22:23:40
@osborne: egy baj van az MDF-fel túl sok a belső kártevő, akik a Fidesz számára végeznek aknamunkát. Ezeket gyorsan ki kellene zárni és akkor minden megoldódott.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.11. 22:24:19
@osborne: Lehet, hogy Feri meggyőzte magát, hogy ő még képes mozgósítani?
www.mno.hu/portal/700422
Összekapcsolja a kellemest a hasznossal.

osborne 2010.03.11. 22:39:05
@bz249: Gond van még a rivális zöldhipikkel is:
Eljön hozzank,tanacsokat kér,és annak kifizetése helyett pénzt is. Majd felviszi az Isten a dolgat az LMP-ben,és hazudva tamad. Politikus.
via twitter.com/somogyizoltan
@tölgy: A szarkupacot uralja az biztos. Azt kéne majd szétrúgni :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.12. 07:54:44
@osborne: úgy tűnik az LMP kezdi nagyon csípni a szemüket.
A szadesz lenullázása miatt még nem haragudtak ennyire, de most, hogy a madöfnél esélyesebbek a középső helyre és még nem is elkötelezett ballibek, ez így már sok.
nol.hu/velemeny/20100311-hulye_vagy__fiam_

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.12. 08:58:54
Egy nagy doboz mogyi ugrott. Itt tényleg náci bakancsok fognak dübörögni.
index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/11/suchmann_tamas_lemond_a_savoly-projekt_koordinalasarol_a_vadaskodasok_miatt/

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.12. 09:04:11
Oroszország ismét destabilizálódhat.
hunhir.hu/?pid=hirek&id=27766
hunhir.hu/?pid=hirek&id=27766
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.12. 09:11:56
@tölgy: Nem állásukat, szabadságukat féltik az MFB és a Magyar Turizmus Zrt. munkatársai.
index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/11/bortontol_felnek_az_allami_cegvezerek/
Az LMP beszólt a sávolyi projektnek, erre a Népszabó visszaszólt, hogy az LMP fideszes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.12. 11:04:15
Mi a baj Magyarorszagon? Az USA kulugyminiszteriuma elemez.
www.politics.hu/20100312/us-human-rights-report-on-hungary-highlights-violence-against-roma
"The country report stated that human rights problems in Hungary included police use of excessive force against suspects, particularly Roma. Additional problems highlighted in the report were government corruption, societal violence against women and children, sexual harassment of women and trafficking in persons."

Google 2010.03.12. 11:24:39
@Doomhammer:
Szóval van itt minden, csak gusztusa legyen hozzá az embernek.
De majd 19-én Gyurcsányi, a Párt tiszteletben álló nagy embere leleplezi ezt a sok, sötétben bujkáló, ócska reakcióst, akik a Bokros-féle toronyóráról lelopták a láncot! De úgy, hogy most már óra sincs!

osborne 2010.03.12. 11:36:23
@tölgy: az LMP már a Fospumpa tulajdona!
bitadani.tumblr.com/post/443090298/orban-eddigi-legjobb-huzasa-az-volt-ahogy

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.12. 11:38:48
@osborne:
Azert szamomra nem egyertelmu, hogy az LMP jobban all, mint az MDF.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.12. 11:39:53
@Google:
Ertekeli az elmult 8 evet es kiosztja a feladatokat aprilis utanra.
Hu, most kell okosnak lenni es elkapni valami jo kis feladatot.

Google 2010.03.12. 11:53:44
@Doomhammer:
Tőle még feladatot sem szeretnék - ilyen válogatós vagyok, és kész.
Az USA külügyminisztere az Iráni Forradalmi Gárdáról, melynek tagjai itt fognak nemsoká grasszálni, még mit sem tud. Fog ő még csodálkozni, de nekünk is a képünkre fagy majd a vidor vigyor:
www.vimeo.com/5616605

osborne 2010.03.12. 11:57:59
Feri közben megvette Kuncze-t
Az egykori szabaddemokrata elnök már nem tagja az SZDSZ-nek, és a szocalisták józsefvárosi jelöltje, Komássy Ákos mellett kampányol. Az MSZP berkeiben elterjedt, hogy Gyurcsány és Kuncze a választások után esetleg "összebútorozik", és a Magyar Demokratikus Charta bázisa lehet egy új pártalakulatnak.
hvg.hu/itthon/20100312_gyurcsany_kuncze_egyutt

osborne 2010.03.12. 12:06:47
Hol dőlhet el a kétharmad? Független elemzőnk, TG elemez:
torokgaborelemez.blog.hu/2010/03/12/93_hol_dolhet_el_a_fidesz_ketharmada

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.12. 12:54:31
@Google:
Mintha mostanaban nem emlegetne Gabika Irant.
Konszolidaltabb hangra valtott, ahogy a Mester elore megmondta.

Google 2010.03.12. 13:02:57
@Doomhammer:
Azért a mai opuszában nem zeng örömódát Gabikáékról.
Rájött volna, hogy csak egy hazánk van, és nem kellene ebek harmincadjára vetni?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.12. 13:29:50
@osborne: no-no, nem lebecsülni a szoci bulvárt.
Google 2010.03.12. 14:15:53
Magyar nyugdíjasnak jól megy dolga:
www.hvg.hu/gazdasag/20100311_FT_a_magyar_nyugdijasokrol
Irigyli őket a nyugat; 250 Eurós nyugdíj, ez már döfi!

osborne 2010.03.12. 14:20:42
@tölgy: igaz. HL-nek be kellett volna még vinni a madöfös poszterlányokat is maga mellé, szigorúan az anti-populista imidzse erősítésére.
ps: Ünnepnapokon szoktak kopogtatni? Márc 15 miatt kérdem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.12. 15:26:48
Kuncze-fanok, szavazzatok az MSZP-re!
esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2010/03/a-hungarian-pragmatist-g%C3%A1bor-kuncze.html
"In 168 Óra (March 11, 2010) there is a fairly lengthy interview with Kuncze entitled "And whom do you vote for?" Kuncze's answer is "I decide pragmatically." The upshot of it is that Kuncze will most likely vote for MSZP. And he explains why. He doesn't want Fidesz to win big. He wouldn't like his vote to be lost by voting for a party without any chance. He will vote for those "who I think have the best change of preventing Viktor Orbán and Fidesz from overreaching themselves.""
Es ki akadalyozhatja meg Orbanek amokfutasat? Csak az MSZP.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.12. 15:28:29
@osborne:
Mi az, vegul megis megkapta a szoci mediafeluletet, ami utan Iboly annyit sirt?
Kellett hozza az LMP-s fenyegetes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.12. 15:29:06
@osborne:
"Az MSZP berkeiben elterjedt, hogy Gyurcsány és Kuncze a választások után esetleg "összebútorozik", és a Magyar Demokratikus Charta bázisa lehet egy új pártalakulatnak."
Barcsak megtortenne.

bz249 2010.03.12. 15:33:03
@Doomhammer: ha megtortenne, akkor ez az MSzP szetszakadasat jelentene, vagyis nekem lenne igazam. Gondolja meg mit kivan! ;)
Tehetetlen Dodó 2010.03.12. 15:37:50
@Doomhammer: Persze, hogy megtörténik.
ne felejtsük el: a piarista bolsevik volt a Fletó-féle neobolsi rendőrállami törekvés előfutára: ő volt az aki először mert karhatalmat uszítani az 56-osokra.
Hős fekete serege halált megvető bátorsággal verte véresre a nyugdíjaj hősöket és vonszolta a felvonulási tér kőkockáin a vérző öregaasszonyokat.
Mefisto blogtársunk is megígérte, hogy nem felejti ezt a gyalázatot és méltó helyet készít elő ennek az alaknak (és persze tanítványának) odaát.

osborne 2010.03.12. 15:58:50
@Doomhammer: Óriási a tét és közel a vég, minden mogyit-kapcsolatot be kell dobni.
@Tehetetlen Dodó: mára is jutott egy jómadár
hetivalasz.hu/itthon/ujabb-mszp-s-gyanusitott-27868

zoli29 2010.03.12. 16:21:15
"Újabb fejlemény tette bizonytalanná az ellentmondásos sávolyi motorpálya-beruházás jövőjét, miután az [origo] információi szerint a Magyar Fejlesztési Bank pénteken úgy döntött, nem akarja megadni projekthez szükséges 15 milliárdos hitelt."
www.origo.hu/itthon/20100312-balatonring-savoly-nem-adna-az-mfb-hitelt-a-beruhazonak.html
Mégis csak van értelme a demokráciának és a nyilvánosság erejének. :)

Tehetetlen Dodó 2010.03.12. 16:39:59
@osborne: pompás, pompás, ez nagy örömmel töltött el, személyes okokból is.
(Épp az imént néztem a hírtévében, a fickó valami kamu diplomáciai mentességgel is próbálkozott, hehe).
De még hátra van a nagy ász: a Kékesi nevű elvtárs.

bz249 2010.03.12. 17:29:33
Holgyek, Urak (es mivel liberalis vagyok mindenki mas akit ez a ket kategoria nem fed le)
MDF 37 sajat 7 kozos jelolt (Baranya, Bacs-Kiskun, Bekes, Csongrad, Hajdu-Bihar, Jasz-Nagykun-Szolnok, Komarom-Esztergom, Nograd, Pest... 9 lista, es Bp nagyon messze van)
LMP 29 jelolt (Budapest, Baranya, Bacs-Kiskun, Borsod-Abauj-Zemplen, Pest Tolna)
Munkaspart 11 jelolt (Jasz-Nagykun-Szolnok, Nograd)
Civil Mogalom 10 jelolt (Bekes, Szabolcs-Szatmar-Bereg)
MSzDP 5 jelolt (Szabolcs-Szatmar-Bereg)
Magyarok Egymasert Szovetseg 3 jelolt (Szabolcs-Szatmar-Bereg)
Es meg egy het van hatra... hihetetlen izgalmaknak nezunk elebe. A pezsgot viszont erdemes addig megvenni, amig meg van az uzletekben.

bz249 2010.03.12. 17:50:33
Tirpakboketas egyebkent kitett magaert es megfogadta a Mester tanacsait, ugyanis mar harom kispart is listaallitasi lehetoseget kapott a megyeben. Mondjuk Esz Lajos pont nem, de ami kesik az a MAV.
osborne 2010.03.12. 18:04:31
@Tehetetlen Dodó: @tölgy:
Egy igazán szimpi szoci arc és karrier:
fovaros.blogter.hu/280118/budapest_top_100_-_a_parkolofejedelem
@bz249: Ma már bontok egyet, igaz bort - de marad bőven jövő hétre is :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.12. 18:07:10
@osborne: nem rokona Fürst Sándornak?
Tehetetlen Dodó 2010.03.12. 18:34:26
@tölgy: Annak lehet. Fürst Walternek biztos nem.
osborne 2010.03.12. 19:20:32
@bz249: ez ilyen wtf? lett. tipikus OVB
Az ülést Szigeti Péter elnök távollétében levezető Halmai Gábor elnökhelyettes lapunknak azt mondta, hogy nem lehet utólag felkeresni senkit, arra kérve, hogy módosítsa az átadott szelvényét. Azt már az előtt meg kell tennie a választópolgárnak, hogy átadta a szelvényt. Kérdésünkre elismerte, hogy ellenőrizni nem lehet, hogy a szavazólapokon mikor végezték el a módosítást. Az illetékes választási szervek hitelesítik majd az ajánlószelvényeket.
index.hu/belfold/2010/valasztas/az_ovb_valaszolt_david_ibolyanak/

Tehetetlen Dodó 2010.03.12. 19:30:40
@osborne: Azért ez elég idiotikus állásfoglalás.
osborne 2010.03.12. 19:39:57
@Tehetetlen Dodó: Szigeti-Halmai féle OVB már csak ilyen. Házhoz sem kell már menniük - átírhatják ők is, majd az OVB eldönti mennyire 'hiteles'-k az átírások. Vicc :)
Tehetetlen Dodó 2010.03.12. 19:40:23
@osborne: @tölgy:
A Fürst család legszimpatikusabb tagja:
m.blog.hu/cs/csurtus/image/Tell/11_F%C3%BCrst_Walter.JPG

Tehetetlen Dodó 2010.03.12. 19:44:59
@osborne: Ez szerintem valami hasonló manőver, mint 4 éve.
Akkor, ugyebár, a szavazatösszegzés utolsó pillanatában lépték át Ibiék a bűvös 5%-ot, néhány mikronnal.
Ebben rögtön benne volt a zsarolási potenciál: ha Ibi nem parírozik, a végső, hivatalos összeszámlálásnál könnyedén előadódhatott volna, hogy jé, ez csak 4,999999999999999999999999 % !!
Most is lehet ilyet játszani a cetlikkel, bár ennek már igazán kisebb a jelentősége, mint 4 éve.

Téglagyári Megálló 2010.03.12. 20:23:13
No, megjöttem Kövér László ferencvárosi választói fórumáról. Kifejezetten szórakoztató volt, néhány pont ragadt meg az emlékezetemben:
A korrupció mint rendszer a Kádár-érában kezdődött: a melós által a marmonkannába leszívott benzintől a fejesek nagyobb stiklijeiig. Mindez nyilvánvalóan törvénytelen volt, de engedélyezett. Ezek elég alapot adtak ahhoz, hogy ha kellett, félre lehessen állítani valakit. Egyébként csak akkor vontak felelősségre bárkit, ha elvesztette a mértéket.
Ez a korrupció mint rendszer a BKV ügyben is tettenérhető.
Aztán: bármennyire is azt gondolta húsz évvel ezelőtt, hogy a politika segíteni tudja az emberek életét, ma már látja, hogy csak közvetve tud segíteni a keretek megteremtésével, a többit a polgároknak kell megtenniük.
És még: hiába kívánta a hallgatóságból valaki, hogy legyen tizenkét olyan miniszter, mint Kövér László, K.L. erre úgy reagált, hogy elég sokan vannak az országban, akik ennek nem örülnének.
Legvégül: nem április 25-én, csak kormányalakításkor fogja levágni a haját.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.12. 20:43:56
@Téglagyári Megálló: Akkor egy rossz hír Kövér Lászlóról: a márciusi Mozgóban Bárándy Péter kinyilatkoztatja, hogy míg Orbán nyitott a fasizmusra, addik Kövér László elhatárolódik a szélsőségektől. Piszkosfredi bók.
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.12. 20:47:13
@bz249: A Peak MDF elmélet érvényben marad az eddigi adatok alapján. Peak LMP viszont nem volt és valószínűleg nem is lesz. Az LMP sokkal jobban áll.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.12. 22:40:02
@Téglagyári Megálló: "És még: hiába kívánta a hallgatóságból valaki, hogy legyen tizenkét olyan miniszter, mint Kövér László, K.L. erre úgy reagált, hogy elég sokan vannak az országban, akik ennek nem örülnének."
Ezek szerint nem én vagyok az egyetlen ember az országban, aki alaposabban elgondolkodott már egy csak Kövér Lászlókból álló kormányon. Milyen megnyugtató!
@dzsucseharcos: Biztos vagyok benne, hogy az LMP valamilyen formában fideszes háttértámogatást kapott. Megvannak a közös pontok: a két párt szavazótábora valószínűleg nagyon kis átfedést mutat (erre emlékeim szerint volt valahol egy felmérés nemrég, bár számomra nem teljesen hiteles forrásban), és kölcsönösen szalonképesek egymás számára. Koalíciót nyilván nem akarnak kötni, de eggyel több szavazat az LMP-re = eggyel kevesebb potenciális szavazat az MSZP-re.

bz249 2010.03.12. 23:29:58
@elGabor: "de eggyel több szavazat az LMP-re = eggyel kevesebb potenciális szavazat az MSZP-re. "
Attól függ mi a Fidesz célja, ha az, hogy a szocik mindenkinél gyengébbek legyenek, akkor ez a helyes taktika. Ha az, hogy a Fidesz mindenkinél erősebb, akkor ez nagyon helytelen. Ugyanis minden nemfideszes szavazat növeli az esélyét, hogy egy területi listás mandátum felcsúszik az országos listára, ahonnan főleg a Jobbik és az MSzP kap mandátumkat. A saját mandátum akkor a legmagasabb, ha csak három lista van.

Téglagyári Megálló 2010.03.13. 06:02:35
@dzsucseharcos:
Nézd, ezt majd OV és KL lejátssza egymás közt. A szalámitaktika pedig régi komcsi trükk.

Tehetetlen Dodó 2010.03.13. 11:03:50
@bz249: Mivel most igencsak úgy tűnik, hogy egy kényelmes parlamenti többséghez nem kell koalíciós társ, a leghelyesebb taktika az egészséges önzés.
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.13. 12:33:56
Botrány van, a Fidesz elriasztja a befektetőket, Mucsa és a félelem évei következnek:
www.hirszerzo.hu/cikk.az_elso_befektetok_akiket_megfutamitott_a_fidesz.143268.html
Tessenek jól megjegyezni: a szén-dioxid kvóta vevői befektetők. Érdemes lenne egyszer összeszámolni, hányféle, ilyen-olyan szándékkal megjelenő gazdasági szereplőt neveztek már befektetőnek a rendszerváltás óta.

osborne 2010.03.13. 12:44:50
@Tehetetlen Dodó: mit szól ezekhez a borzalmas vádakhoz? nem gondoltak Demszky úr családjára?
Antal: a főpolgármester felelőssége a négyes metró ügyében a legnagyobb
mti.hu/cikk/465347/

osborne 2010.03.13. 12:59:31
@Elpet: Első? Ezt a csúsztatást. Már ki tudja hanyadik befektető aki a Fidox miatt bukott el: Sukoró, Sávoly, EÜ privi etc. Egyre világosabb kik tették tönkre az országot. Ezt érdemli Magyarország?
Tehetetlen Dodó 2010.03.13. 13:46:59
@Elpet: Ja. Nálunk az uzsorás cigány is befektető.
Tehetetlen Dodó 2010.03.13. 13:49:27
@osborne: Hát igen. Senki nem szánja hat feleségét, meg számtalan, különféle alomból származó kisebb-nagyobb gyermekeit.
(Vagy azok a Fletóéi?? Már keverem ezt a sok nagyszerű embert).

tewton 2010.03.13. 14:28:22
@Tehetetlen Dodó: "Senki nem szánja hat feleségét"
nekem pl. a mucsai urambatyam vilag ezert tetszik. Ott mindenkinek volt 1 felesege, 1 apos-anyosa, x sogora es unokatestvere, de az egesz kontrollalhato volt.
most 6 feleseggel exponencialisan no a csaladi bizniszpartnerek szama.
politikusoknak kotelezo colibatust, vagy felbonthatatlan szentsegi hazassagot!

elfelejtette 2010.03.13. 15:30:52
@Elpet: Remelem, ez a mocsadek MTI most irta ala a sajat halalos iteletet.
zoli29 2010.03.13. 19:33:29
"Közös ünneplésre szólítja a pártokat az LMP"
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/13/19/Kozos_unneplesre_szolitja_a_partokat_az_LMP_.aspx
Ez olyan emdéefes, ezt nem kéne erőltetni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.13. 20:02:39
"Budapest 3-as választókerületében Szabó Tímea, a Lehet Más a Politika volt EP listavezető nyilvántartásba vételét a mai napon elutasították."
barikad.hu/node/48961
Ez így elég ciki . )
barikad.hu/node/48961
Ez így elég ciki . )
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.13. 20:06:08
Ezzel a B.B. sajtájjal indult a félnyolcas híradó:
"a Fidesz és a Jobbik között nem szakadt meg a 2006-ban indult kapcsolat. Ezzel összefüggésben az MSZP szóvivője Wittner Máriát idézte, aki azt mondta: soha senki nem tett neki szemrehányást a Fideszből azért, mert kiállt a Magyar Gárda mellett, még Orbán Viktor sem."
www.mno.hu/portal/700806

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.13. 20:43:13
"Megindultak a cédulák az MDF-hez" index.hu/belfold/2010/valasztas/bokros_ibolya_vegigcsinalom/
"Végzetes önhittség" mandiner.hu/cikk/vegzetes_onhittseg
Végzetes lehet, de vajon kié? A jobboldal eddig minden választáson korán örült.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.13. 20:48:09
És egy kis politikabulvár a javából:
index.hu/kulfold/2010/03/13/slota_nem_tudta_a_szlovak_himnusz_szoveget/
"A pozsonyi parlament a múlt héten hagyta jóvá a Szlovák Nemzeti Párt által kezdeményezett hazafiassági törvényt, az egyik előterjesztő maga a pártelnök volt.
Nem ismeri nemzete himnuszát Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Sőt, azt sem tudja, ki szerezte a szövegét - adta hírül a német DPA hírügynökségre hivatkozva a szlovák sajtó.
...
A német DPA hírügynökség azonban figyelmeztet: Slota nem tudta pontosan idézni a himnusz szövegét. Sőt, azt sem tudta, hogy azt ki szerezte: Janko Matúška helyett Janko Kráľt említette.
A himnusz egyik sorában - szó szerinti fordításban - az szerepel: "Állítsuk meg őket testvérek, hiszen ők elvesznek!" Slota ehelyett azt mondta: "Ébredjünk, testvérek, hiszen ők elvesznek!"
Peter Paluš pártszóvivő próbálta menteni a helyzetet. "Biztosíthatom Önöket, hogy Ján Slota a himnusz szerzőjének nevét és a himnusz szövegét is ismeri, azoktól eltérően, akik az elnöki palota előtt tüntettek." Ezzel arra a körülbelül ezer tiltakozóra utalt, akik a héten Ivan Gašparovič államfőtől azt követelték, ne írja alá a hazafiassági törvényt."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.13. 20:56:05
Egy igazi úriember:
"Európai étteremben vett konzervatívként viszolygok a forradalmaktól, ez van."
w.blog.hu/2010/03/12/bun_az_elet/fullcommentlist/1#c9050080

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.13. 21:01:04
@elGabor: "A jobboldal eddig minden választáson korán örült."
Igen, a mandiner olvasók tippjei is erről tanúskodnak:
mandiner.blog.hu/2010/03/11/haromparti_parlament_fideszes_ketharmad

picur3ka 2010.03.13. 21:13:19
@gloire:
'tekintettel arra, hogy a javításoknál az aláírások eltérőek voltak az eredeti aláírásoktól.'
Biztosan gyujtottek ezeket.

bz249 2010.03.13. 21:38:47
@picur3ka/beleallos kampany: véletlenül egy másik feszítővasas gyűjtőbrigád javította ki az aláírásokat. De egyáltalán az LMP-hez hogy került 165 javított cetli?
A tudatos értelmiség nem tud kitölteni egy ajánlószelvényt?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.13. 21:39:22
@gloire:
1) Árpi mintha éhes lett volna, amikor ezt lejegyezte;
2) viszolyogtatónak tartom, amikor olyanok is szeretnék magukat a "konzervatív" jelzővel felcicomázni, akiknek egész életművük a konzervativizmus bigott elutasításáról szólt. Suba a subához.

bz249 2010.03.13. 22:05:20
@elGabor: attól függ mit értünk konzervatívon. Ha azt amit az angol konzervatív párt képviselt Thatcher idejében... és egyébként ugye pont ebből látszik, hogy Árpi mennyire nem érti a konzervativizmus lényegét. Ami ugye egy mondatban: if it is not broken, don't fix it.
Amúgy gyanítom konzervatívvá az élettapasztalat teszi az embert. Ezért is mondta Churchill a maga bonmotját a lázadóról, a konzervatívról és az életkorról. Ettől függetlenül persze előfordulhat, hogy valaki 20 évesen rájön, hogy nem neki kell megváltania a világot az zseniális új ötleteivel, amit egyébként hetesszáztizenhat alkalommal próbáltak ki az emberiség eddigi történetében és sose jött be. Meg persze olyanok is vannak, akiknek sose nő be a fejük lágya és hetvenévesen is reformálni akarnak, olyan területeket, amik egyébként kielégítően működnek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.13. 22:37:33
Lehet, hogy volt, csak elkerülte a figyelmem?
"Gördülő akciók"
"A hónap végén ezer új rendőr lép szolgálatba, és megkezdi működését a Készenléti Rendőrség miskolci bevetési osztálya. Bencze szerint a „gördülő rendőrségi akciók” (a nagyobb létszámú járőröző, közlekedési és közbiztonsági ellenőrzéseket végző egységek időről időre más-más helyen tartanak rajtaütésszerű ellenőrzéseket) jelentősen javítják a közterületek biztonságát."
nol.hu/lap/mo/20100310-vedohalo_es__gordulo_akciok_

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.13. 22:52:58
@gloire: "megkezdi működését a Készenléti Rendőrség miskolci bevetési osztálya."
Ezt azért már egyszer mintha bejelentették volna, ha jól rémlik . ) Mindenesetre látszik az igyekezet.
"Bencze biztatónak nevezte a kezdeti tapasztalatokat. Nyolc nap alatt 308 bűnözőt fogtak el, 152-t bűncselekmény elkövetése közben értek tetten, és 141 ittas vezető jogosítványát vették el a rendőrök a helyszínen."
Az 20 fogás egy nap (a jogosítványokat hagyjuk)!
Félóránként egy tettenérés? Azt hogy csinálták?
Mindenesetre egy elég komoly akciósorozatot feltételez, ha csak nem illegális virágárusokra mennek. Én ma a Blahán láttam egy nagyon komoly intézkedést. Körbeállta a fetrengő hajléktalant négy rendőr -- vadonatúj mélykék tányérsapkájuk van! -- és azt mondta neki az egyik: "talpra magyar!"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.14. 00:02:57
Magyarország nem egyszerűen CO2 krediteket adott el - ezek olyan kreditek, amelyeket az EU piacán egyszer már lekötött.
Ha a felelőtlenül viselkedő Magyarország tönkre akarja tenni a CO2 piacot, azt így kell csinálni.
www.businessweek.com/news/2010-03-12/hungary-s-sale-of-recycled-credits-weighs-on-carbon-markets.html
" Hungary agreed to sell almost 2 million metric tons of UN credits to an unspecified broker for 4 billion forint ($21 million), Boglarka Olt, the Budapest-based Environment Ministry spokeswoman, said today by phone. The European Commission is “concerned” because the credits had already been turned over to comply in the EU system, the world’s biggest emission market. Environmental and investor groups also criticized “recycling” CERs from the UN’s Clean Development Mechanism, or CDM.
“If Hungary wants to crash the CDM, this is the way to do it,” Sanjeev Kumar, senior associate at Third Generation Environmentalism, said by telephone from Brussels today. “This would undermine the credibility of the market. It’s dangerous.”
The Carbon Markets & Investors Association, a lobby group for investors in emission projects, said any country that sells UN permits that were already been turned in for compliance in the EU’s cap-and-trade system is harming the market. It didn’t specify Hungary by name."
Trükkök százai.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.14. 00:09:33
@elGabor:
Csak az MSZP-n múlik.
Úgy tűnik nekem, az MDF megkapta a szoci támogatást, amit hetek óta sikertelenül kért. Ha megkapta, akkor természetesen a cédulák nem okozhatnak nekik gondot. Az 5%-os küszöbön még mindig elakadhatnak. Ami lehet, hogy nem is baj nekik, ha Centrum-pártként csak szavazatelszívás a feladatuk.

bz249 2010.03.14. 00:16:29
@Doomhammer: Ön nem érti a lényegi kommunikációt, amely pedig az, hogy a nácifasiszta Fidesz elűzte a befektetőket!
Tehetetlen Dodó 2010.03.14. 07:09:04
@Doomhammer: Csak szerintem ma már más a helyzet: az MDF inkább az MSZP-től tud elszívni, mint a Fidesztől.
De nem baj, én csak örülök, ha a maszop még jól tökön is szúrja magát.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.14. 08:50:40
@Doomhammer: Nem hiszem, hogy a szavazatszívás ma már a jobboldallal szemben működne. Inkább egy kockázatos manőver, amin lehet bukni (4,9%), de ha bejön, olyan baloldali/liberális szavazói rétegeket sikerülhet mobilizálni, akik lehet, hogy idén inkább undorodva otthonmaradnának. Nem tudom, így van-e, de nyilván felmérték a kockázatokat.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.14. 09:10:19
@elGabor:
Miért? Az MSZP belengette a svéd modellt, egyből elhúzott néhány százezer potenciális Fidesz-szavazó. Azok között, akik jelenleg azt mondják, hogy Fideszre szavaznának, jócskán van olyan, aki normálisan nem szokott ilyet tenni, sőt akár 2006-ban Ferire szavazott. Könnyen mozdíthatók.

picur3ka 2010.03.14. 09:48:32
A trefa kedveert, nem tudom, hogy hiteles-e, csak most lattam keringeni az eterben:
Subject:bejelentés
To: 05rk@budapest.police.hu
Date: Sunday, March 14, 2010, 8:10 AM
Tisztelt BRFK!
Tudomásomra jutott, hogy egy többrendbeli vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével alaposan gyanúsítható bűnöző a holnapi nap folyamán nyilvános szereplésre készül, amelyre fel kívánom hívni az Önök figyelmét is, remek alkalom lenne ui. ez az esemény a bűnöző őrizetbe vételére.
A személy neve D. Gábor, aki jelenleg bűnözői aktivitása mellett Budapest főpolgármesteri címét is viseli még.
Mentelmi joga nincs, a törvényes feltételek megléte esetén nincs akadálya őrizetbe vételének.
A BKV és más fővárosi önkormányzati tulajdonú cégeknél folyó nyomozásuk során már többen tettek rá terhelő vallomást, az eljárás sikeres lefolytatása érdekében elkerülhetetlen lenne személyi szabadságot korlátozó intézkedés elrendelése az esetében.
Erre pedig sort keríthetnek 2010 március 15-én kora délután az Erzsébet híd pesti hídfőjénél levő Petőfi szobor előtt tartandó beszéde előtt/alatt/után. (én a középső lehetőséget ajánlanám taktikai megfontolásokból)
Ezzel a lépésükkel - ha nem is tudnák elfeledtetni az elmúlt években történt törvénysértéseiket - legalább egy gesztust tennének az ott ünneplő állampolgárok felé.
Szebb Jövőt
Mutasd

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.14. 10:46:05
a kulturalis fovarosrol regen volt mar szo.
pecs2100.hu
kulonosen ajanlom a varos ismerteteset es a palyazatokat.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.14. 11:06:47
Csak bedobták ezt is:
nol.hu/archivum/20100313-dupla_tet
"Ha a Fidesz kormányra kerül, a határon túli magyarok állampolgárságának megadása az első lépések között lesz – ezt a párt több politikusa is egyértelművé tette, ám a választási kampány során eddig egyetlen szó sem esett erről. Arról sem, hogy mi lenne e kettős állampolgárság tartalma. Járna-e hozzá választójog, vagy sem. Úgy tűnik, mintha a Fidesz kínosan kerülné ezt a kérdést, amely felől egyelőre választási programból sem lehet tájékozódni."

osborne 2010.03.14. 12:56:42
@gloire: mik a tippjei?
1 hónappal az első forduló előtt nekem: 53-55% Fidox - a többin osztozkodik a Jobbik, MSZP és MDF vagy LMP ebben a sorrendben. Négypárti parlament lesz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.14. 14:07:40
@osborne: Meglepetés lenne a négypárti o.gy., de nem kizárt. És itt talán inkább az LMP-nek áll a zászló, mint Ibolyáéknak. Ami igazán bizonytalan, az a Jobbik növekedésének dinamikája. Azaz, hogy hol állnak meg, hol a határ. Korábban, úgytűnik én is alábecsültem őket. 20-20 körül kaphatnak a szocikkal, fidesz: 49-50.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.14. 15:30:29
@Doomhammer: Szakállas, de semmit sem vesztett aktualitásából. Sőt, ahogy készülget a város, még igazoltabbnak tűnik.
@gloire: A Jobbik óriási növekedésre számíthat idén. Lehet, hogy ebben a választás csak egy mérföldkő lesz. Vona egyáltalán nem túlzott, amikor azt mondta, hogy Mo. 2/3-a jobbikos, csak még nem tud róla.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.14. 16:32:06
@Loxon:
iszonytatóan szép széljobbos röneszansz elé nézünk. természetesen nem a jobbik a lényeg, hanem az ébredés. és a nemzet ébred. tudja hogy vannak ellenségei és kik azok, és mire szánja őket.
a darab persze nem a jobbikról fog szólni, túl lábszagú, túl gyanús. majd jön egy okos, szép párt, és elfoglalja a helyét a 2/3 szívében. ha nem a fidesz lesz ez a párt, akkor szdsz lesz belőle.
de viktor nem hülye. legyen hatalom, és utána arra megy a párt ahol a nép szíve ddobog. és akkor vége a magyar baloldal ttörténetének. és ez a történet a belső eellenség lemészárlásával /nem sszószerint, idióták!/ kezdődik!

Tehetetlen Dodó 2010.03.14. 16:44:18
@Grift: Én is ezt remélem!
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.14. 17:00:40
@Grift: Ha értem, hogy mire gondol, akkor is zavaros. :>
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.14. 17:22:01
@Loxon: "Mo. 2/3-a jobbikos, csak még nem tud róla." Erre mondjuk nem vennék mérget.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.14. 17:40:02
Valószínűbb, hogy a jobbikosok egyharmada jobbikos, a többi pedig az első igazán kemény szóra szétfutna. Magyarország a gyáva centristák országa és az is marad.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.14. 19:49:48
@Grift: ez a megfogalmazás nekem kissé posztmodern. Lehetne kissé szárazabban?
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.14. 22:07:40
@tölgy:
nézze el nekem nem tudtam koncentrált lenni, egy háromévesel folytattam szürreál beszélgetést aki egy átlátszó bőröndben tologatott halombazárt babákat és megjegyzésemre, hogy olyan ez mint egy horror film, azt kiabálta, hogy nem horror, hanem műanyag, közben a nővére meg aztat, hogy garancia, jótállás, szavatosság, kathyattila. na mostan így hogyan legyek szárazabb? :)

tewton 2010.03.14. 22:25:50
@Grift:
három-ötévesekkel érdemes igazán beszélgetni. Egy kiskrapektől pl. megtudtam, hogy az oviban benzinlevest kell enniük, gumidarabokkal és panírozott katicabogarakkal.

osborne 2010.03.14. 23:05:36
@gloire: Engem is meglepne a négypárti parlament de tartok tőle vmelyik kispárt mégis bejut. Márc 19-ére kiváncsi leszek nagyon.
Két friss reakció Hős Lajos Frizbis szereplésére a twitterről:
"Ha eddig valaki kételkedett abban, hogy a Bokros alkalmas-e, az lesse meg a Frizbit! MOST!!!
"Nocsak, Bokrosnak van emberi arca. Hát immár ez a harmadik ok, amit nem bocsátok meg neki, mármint hogy ezt eddig eltitkolta."
no comment

incipinci 2010.03.14. 23:18:00
@tewton:
..."hogy az oviban benzinlevest kell enniük, gumidarabokkal és panírozott katicabogarakkal."
Ebből is látni, mennyire káros hatással vannak az óvodák a gyerekekre.
"Nem mindegy, mi kerül a gyerekek tányérjába, pedig mindössze ötszáz forint jut az óvodások napi menüjére. A kicsik elégedettek, szerencsére semmit nem észlelnek abból a zsonglőrködésből, amit az étlap összeállításánál a szakemberek végeznek."
Kész cirkusz!

osborne 2010.03.14. 23:47:28
közben náculnak a franciák:
Jean-Marie Le Pen pártjának meglepetésszerű előretörése és az alacsony részvételi arány az első elemzői megszólalások szerint azt a feltételezést erősíti, hogy a regionális választásokon a szavazók elsősorban a kormánypolitika elleni tiltakozásukat kívánták kifejezni.
index.hu/kulfold/2010/03/14/szocialista_gyozelem_a_francia_regionalis_valasztasokon/

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.14. 23:52:47
@osborne: hm, lehet csinálnak júniusban majd egy Tria-non-ost is?
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 00:40:52
@Loxon:
en ezt a magyarorszag ketharmada jobbikos,
csak meg nem tud rolat ugy ismerem, hogy magyarorszag 40%-a liberalis, csak nem tud rola.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.15. 01:34:34
@Loxon: "Ki mondta, hogy a Jobbik nem egy gyáva centrista párt?"
Nem elég centristának lenni, annak is kell látszani!
Esetleg pénzelhetnének titokban egy pszeudonáci pártot, ami a centrum felé nyomja őket . )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 10:37:18
Mandur Laci Del-Afrikaban jart es elsutogetett nehany kozhelyet. A helyi ujsagiro (Christopher Szabo) kisse ideges kommentart fuzott a hirhez.
Bezzeg az apartheid utan volt nemzeti elszamolas, a kommunizmus utan miert nem? Es hogy mer nemzeti szolamokat pengetni egy olyan part, amelyik ellene szegult a kettos allampolgarsagnak?
www.digitaljournal.com/article/289067
"Pretoria, South Africa - During his speech, Mandur, referring to Hungary’s last turbulent 200 years, mentioned specifically the one the commemoration was about, that of 1848. The newly democratic Hungary took on the Austrian and Russian empires and – predictably – lost.
Mandur referred to another crushed freedom fight, that of 1956, saying one was included in the other, as was the overthrow of the Communist system in 1989. He pointed out that sometimes:
It is easier to win wars, than to win the peace.
The Deputy Speaker also called on South Africa’s Hungarian community to be proud of being Hungarians, as well as good citizens of South Africa.
This was surprising, coming from a representative of the government that had closed the Office of Hungarians Abroad, as well as the Hungarian Standing Conference (Máért) and had gone out of its way to campaign against a referendum aimed at granting Hungarian minorities citizenship, in a region where most minorities already have dual citizenship.
Mandur’s call was a indeed a welcome surprise to people who had been forced to flee Communism and most of whom felt the Hungarian government had given them the cold shoulder. The issue is so current that the country’s President, addressing the Hungarian minority in Serbia, said last week, according to Magyar Nemzet:
I carry the pain of the wound that the referendum caused you and the other parts of the Hungarian nation.
At the same time, he said Serbia’s treatment of minorities was ”exemplary,” according to Serbia’s B92 website.
After the official ceremony, Digital Journal approached Mr. Mandur. In the interview, Mandur described the reason for his visit to South Africa, which was not covered by local media. He said his parliamentary colleagues had paid a visit to their opposite number, Nomaindia Mfeketo, Deputy Speaker of South Africa’s Parliament, in the legislative capital, Cape Town. (Pretoria is the executive capital.) He explained that the Hungarians had described the lessons learned from their changeover to democracy and had spoken on the meaning of democracy to their opposite numbers.
(Unlike South Africa, which faced its Apartheid-era past by means of the Truth and Reconciliation Commission [TRC], Hungary has never been able to face its Communist past and this has resulted in massive social tensions between those who see themselves as victims of the crimes committed by that system and those seen as having benefited from it. So perhaps the Hungarian Parliament has something to learn, too.) "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 10:39:41
Na lassuk, melyik magyar part lesz annyira bevallalos, mint a LibDem Nagy-Britanniaban?
Kovi for President!
www.digitaljournal.com/article/288980
"Adam Hickmott
Vote up this image!
"From porn to Parliament, here I come!" So wrote Anna Arrowsmith, aka Anna Span, on her Twitter page after news of her selection as a Liberal Democrat candidate was confirmed. She'll be running in Gravesham, Kent, in the UK.
Anna Arrowsmith, 38, has twice won adult entertainment director of the year, but is now focusing her direction on campaigning for election in Gravesham, Kent.
Party leader Nick Clegg said her work was "not exactly my cup of tea" but praised her for not being a "cardboard cut-out Westminster politician". "

Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 10:40:18
@Doomhammer: Most már tudják, hehe.
tewton 2010.03.15. 10:58:35
@Doomhammer: ezek az angolok tényleg azt gondolják, hogy lehet más a politikus :)
ha azt nézzük, Makaós Alexandra se az a cardboard cut-out politician :Ö

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 11:05:35
@tewton:
A szocik bevallalos kampanyt igertek, itt az ideje, hogy elohozzanak egy szabad szellemu holgyet valamelyik valosagshowbol.

tewton 2010.03.15. 11:11:00
@Doomhammer:
nem bevallalost hanem beleallost mondtak meg. Arra meg olyan maffiozo kemenyfiu bunozok kellenek, mint a Bikinimodell Majdnemkormányszóvivő pereputtya, a Koszi-klán :)

Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 11:25:19
@tewton: Beleállóst, igen.
Ha minden jól megy, úgy beleállnak a földbe, mint az eltévedt rakéta.

bz249 2010.03.15. 12:01:36
@Doomhammer: "Valosagshow-celebet akarok, lehetoleg meztelenul."
Azert en meg tennek egy kikotest. :)
Azert en meg tennek egy kikotest. :)
picur3ka 2010.03.15. 12:27:05
Hadhaz-Teglason van most mar a rendorsegnek mivel foglalkoznia, de jo!
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100314-hajdu-bihar-megye-kukaba-dobtak-egy-mszps-kepviselojelolt-molinoit.html

Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 13:14:33
@bz249: Kikötést?? Szado-mazo, dominával, he??
Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 13:15:28
@osborne: 10 felé már a pezsgők durrogását szeretném hallgatni.
osborne 2010.03.15. 13:19:10
@Doomhammer: hehe a Madöf-nek is Kovi kellett volna, nem lenne gond cédulákkal
Egyébként Nick Clegg a nagy győztese a májusi brit választásoknak, ahogy fennt tárgyaltuk egyszer: királycsináló lehet. Állítólag a Libdem tagok bezsarolták, hogy ha a Torykkal lép koalára kilépnek.

Alfőmérnök 2010.03.15. 13:51:03
Az MSZP ünnepségen Jancsó Miklós, Ungráry Tamás, Petrovics Emil osztotta az észt. "Aki nem tud együttműködni, az soha nem lehet demokrata." - mondta Petrovics.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 13:53:46
@bz249:
Miert, maga nezegetni akarja a kepet?
Akarmelyik valosagshow-celeb meztelen kepet?
En nem. Engem csak a botrany erdekel.

tevevanegypupu 2010.03.15. 14:07:33
@Alfőmérnök:
"Az MSZP ünnepségen Jancsó Miklós, Ungráry Tamás, Petrovics Emil osztotta az észt. "Aki nem tud együttműködni, az soha nem lehet demokrata." - mondta Petrovics."
Ebben az esetben nagyon tudom ajanlani nekik az egyuttmukodest a fideszszel.
Marmint Jancsonak, Ungvarynak es Petrovicsnak.Amilyen jol egyutt tudtak mukodni a kommunistakkal a rendszervaltas elott, gondolom most nem lesz nehez egy kicsit jobbra sem elhuzni. Ha mar olyan kurva nagy demokrataknak kepzelik magukat.(-:

Alfőmérnök 2010.03.15. 14:16:50
@tevevanegypupu: Egyébként hihetetlen, hogy mennyire nem tudnak szembenézni azzal, hogy hatalmuknak vége.
Demszky meg ápolásra szoruló kórházi eset, teljesen viccen kívül.

bz249 2010.03.15. 14:17:36
@Doomhammer: igenyesseg Doom, igenyesseg. Egy meztelen celebferfi egyreszrol nem jelent igazi Europai szinvonalu botranyt (kiveve, ha Mirek Topolaneknek hivjak) masreszrol meg undorito.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.15. 14:27:37
@Alfőmérnök: A Miki bácsi? Ó, hogy nyelné el a föld azt a kókler, buta, tehetségtelen vén buzit . )
tevevanegypupu 2010.03.15. 14:53:34
@Alfőmérnök:
Ezek az emberek olyan keplekenyek mint a gyurma.Jellemtelen, megveheto,
kepmutato tarsasag. Kiabranditoak. Nem hogy vesziteni nem tudnak, meg nyerni sem sikerult nekik.
Demszky valoszinuleg tenyleg beteg. Dehat a betegseg sem lehet mindenre mentseg.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.15. 15:00:43
@Alfőmérnök: Gábor lehet, hogy tényleg gyógyszerfüggő lett amióta nem anyagozik . )
Alfőmérnök 2010.03.15. 15:01:25
@tevevanegypupu: Persze, kurvák. De mindenre nem megvehetőek, a párthűség előbbrevaló majdnem mindennél (az ország érdekénél mindenképpen), mint a bolsiknál általában.
"Demszky valoszinuleg tenyleg beteg. Dehat a betegseg sem lehet mindenre mentseg. "
Nem is azért mondtam. :)
Itt egy jó kis video a kifütyülésről.
www.youtube.com/watch?v=W219tWs8Q0g&feature=player_embedded

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 15:16:35
@bz249:
Es ha Feri egy meztelen celebferfi mellett allva mondana el az evertekelojet?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 15:18:51
Az MSZP-n tul a mucsai mocsardiktatura kezdodik. Gondoljatok meg, demokratak.
www.mti.hu/cikk/465700/
"Mesterházy Attila szerint Magyarországon a progresszió, a szabadság és a szolidaritás utolsó bástyája a Magyar Szocialista Párt, az MSZP kormányfőjelöltje ezért azt kérte a nem baloldali demokratáktól, hogy támogassák az MSZP-t. A miniszterelnök-jelölt szerint csak a szocialista párt tudja képviselni a baloldali, a liberális és a demokratikus értékeket. Mint fogalmazott, egyedül a szocialisták tudnak gátat szabni "a jobboldali nyomulásnak" és tudják ébren tartani a modern és európai Magyarország vízióját. A miniszterelnök-jelölt szerint Orbán Viktor demokratikus keretek között egypártrendszert akar és "a Fidesszel együttműködő Jobbik" nyíltan tagadja a rendszerváltás értékeit."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 15:20:00

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.15. 15:25:17
Lollancs:
index.hu/belfold/2010/valasztas/visszaszereznek_az_unneples_jogat/
"A szocialistáknak a helyszínen már csak a Demokraták márciusa néven emlegetett eseményén a kezdésre összegyűlt legalább ezer ember, köztük egy-kétszáz buszoztatott nyugdíjas is. A szocialisták elővigyázatosan a belváros egyik legkisebb terét választották, így már az ezres létszám is tömegnek hatott."
A "legalább ezer ember" jó. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 15:26:19
@gloire:
Hagyjatok Demszkyt, peldatlan inzultus aldozata lett, nem csoda, hogy feldult.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=270882
"A Fővárosi Önkormányzat megemlékezésének helyszíne idén is a Március 15. tér, Demszky Gábor most is a Petőfi-szobor mellett mond beszédet. A politikus két napja tudta meg, hogy ezt a beszédet 24 év óta először nem közvetíti a Magyar Televízió, amit példátlannak tart."
En is ki lennek akadva, ha a beszedemet nem kozvetitene az MTV. Szerencsere ez nem fordulhat elo.

Thulsa Doom (törölt) 2010.03.15. 15:28:54
@Doomhammer:
A közvetítés elmaradása tényleg felháborító! Még ezt a kis örömöt is elveszik a néptől...

tewton 2010.03.15. 15:29:57
a fideszgyulesen feketeruhas rovidhaju fiatalok cipocsattogtatos szteptancot mutattak be.
most meg szteppcipok csattognak, holnap bakancsok. most meg csak fekete garbók és farmerok, holnap uniformisok.
félek. kartázni kéne egyet gyorsan.

tewton 2010.03.15. 15:30:51
@Thulsa Doom:
én is sajnálom, vártam az új esernyős-rácsos-kordonos koreográfiát.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.15. 15:31:22
A hír-en nézem a tabáni nagygyűlést. Kósa után -- aki egy mondatot nem tudott hibátlanul elmondani -- most valami tánccsoport fémdobozokat ütöget, és nagyon modernül megkoreografáltan veri a csizmáit a deszkákon. Pont, ahogy a Petőfi szobornál szokott ez menni. Ez már szánalmas. Kinek tetszik, kinek kell ez?
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.15. 15:33:10
@tewton: Magának is tetszett? Ügyesek voltak, nem?
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.15. 15:35:32
"Bokros Lajos ünneplő tömegként üdvözölte az MDF rendezvényén megjelent harminc-negyven szimpatizánst és ugyanennyi újságírót. Beszédében a refomrok fontosságáról szólt."
"A VIII. kerületi Teleki téren tizenkét fa elültetésével ünnepelt az LMP. ... Körülbelül ötvenen vettek részt a rendezvényen, több hajléktalan is érdeklődéssel figyelte az eseményt."
"Nagyon erős a rendőri biztosítás a Március 15. téren, ahol egy órakor Demszky Gábor főpolgármester mond beszédet. ... A kordonon belül harmincan-negyvenen lehetnek, azon kívül több száz ember áll, többen árpádsávos zászlókat tartanak.
...
Ahogy Demszky Gábor elkezdte a demokrácia ünnepéről szóló beszédét a Petőfi-szobornál, a kordonon kívül több ezresre duzzadt tömeg azonnal elkezdett fújolni és fütyülni, jelentette tudósítónk."
"Szokás szerint a Hősök terén ünnepel a MIÉP. Csurka Istvánnak háromszáz híve gyűlt össze, szinte mindenkinél zászló van. ... Egy idősebb úr közlékenynek mutatkozott, és kiderült, hogy ő kifejezetten a jó társaság miatt ment el a párt ünnepségére"
"Tudósítónk szerint megtelt a Tabán a Fidesz ünnepségének elejére. A tömeg a Naphegy oldalában egészen magasan áll, és még mindig kígyózó sorok érkeznek. Sok a nemzeti színű zászló."
"Elkezdődött a Jobbik március 15-i megemlékezése a Bajcsy-Zsilinszky úton, jelentette tudósítónk. Az Arany János utcai színpadtól az Andrássy útig állnak az emberek, nehéz megbecsülni az ünneplők számát, de sok ezren vannak."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.15. 15:37:14
@Doomhammer: Azért nem közvetítik, mert túl jó reklámja lenne egy felfutóban lévő, radikális pártnak, ahogy újból, röhögve kifütyülik a szerencsétlent.
Egyébként belső infó a városházáról: Demszky idén is próbált megharcolni a munkatársaival, és a rendőrséggel, hogy neki nem kell kordon, mert őt szeretik az emberek (sic!). Ha meg valaki fütyülne, akkor majd jól megmondja nekik . )
Teljesen elszakadt a valóságtól, komolyan.

Leskelődő 2010.03.15. 15:39:26
@gloire:
Áh, Maga ezt nem érti.
Kockákat ütögettek! Rettenetesen félelemkelő módon!
www.fszek.hu/valasztas2006/data/foto/100_7750a.jpg

tewton 2010.03.15. 15:40:11
@gloire:
fekete egyenruhások kokárdával!
a kék melegítőmben a tv előtt kirekesztettnek éreztem magam :)
kicsit ilyen kulturális seregszemle ez a fidesz-gyűlés. Atilláé mondjuk semilyen se volt, csak annyi, hogy a fidesz _is_ korrupt, de mi nem leszünk ám azok mostantól.
mindenesetre több értelme volt ezeknek az inzertált táncosoknak (tényleg ügyesek voltak), mint a tojásdobáláskori szdsz-es produkciónak. Azt még közvetítették. ott ballonos fiatalok bohóckodtak székeken, és nem volt tiszta, hogy 56-os vagy 48-as produkciót látunk, vagy micsodát is.

tewton 2010.03.15. 15:44:49
és a tömeg azt skandálja, Viktor, Viktor.
ez nem olyan, mint amikor azt skandálták: Hitler, Hitler?!
.
.
.
.
(mondjuk azt nehezebb lenne kiabálni, hogy mes-ter-há-zi)

tevevanegypupu 2010.03.15. 15:50:11
@Alfőmérnök:
Ahogy Horn Gabor is mondta: az szdsz sorsa fontosabb mint az orszage.Szerencsetlen Demszky.
Tragikomikus veguk lett, de azt nem hinnem, hogy eltunnek. Majd a hatterbol iranyitanak amikor csak lehet. A fidesznek vigyazni kell. Eberseg a szebb jovoert!(-:

Leskelődő 2010.03.15. 15:51:48
"Volt, hogy menet közben öklöznünk is kellett."
Há-há! Bevallotta az erőszakos fráter.
Azonnal monnyon le!
Há-há! Bevallotta az erőszakos fráter.
Azonnal monnyon le!
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.15. 15:56:22
@tewton: Erre mondta 2002-ben néhai Eörsi István, hogy Magyarországon megjelent a fasizmus iránti lelki igény. Blast from the past:
www.nol.hu/archivum/archiv-60193
"Magyarországon a választási hadjárat során és főként a két választási forduló között tömegméretekben jelentkezett a fasizmus nem mint összefüggő ideológiai rendszer, hanem mint lelki igény. Jó arcú fiatalok gyűltek össze változó nagyságú, olykor gigászi tömegben, hogy éltessék a Vezért, és hogy énüket elveszítve feloldódjanak egymás odaadásában. Ennek a tömegpszichológiai rémségnek ismerjük sztálinista, iszlám és egyéb változatait is, de hívószavai, mint erre később kitérek még, geopolitikai térségünkben a prefasiszta és fasiszta eszmények és indulatok gerjesztésével toboroznak tábort.
...
Az egységben tombolni vágyók pszichikai késztetésével a köznapi életben is találkozunk. Például a futballpályák lelátóin. Egyszer a hatvanas évek közepén a B-középről néztem végig egy Ferencváros-Vasas meccset. Amikor a Vasas csatára, Farkas János három védőt kicselezve lőtt egy gyönyörű gólt, a körülöttem ülők felugrottak a helyükről, és ezt üvöltötték: "Rohadt cigány!" Farkas csak úgy őrizhette volna meg magyarságát, ha a Fradi ellen rosszabbul focizik.
Az a tömeg, amelyről most beszélek, hasonlóképpen viselkedett. De érzelmi kitörései egy konkrét célon, a választás megnyerésén túl kapcsolódtak valami fennkölt ideához is: a Vezérnek és néhány alvezérének a személyéhez. "Viktor szeret téged" - megszülethetett egy ilyen propagandacsemege, amely abszurditásában túlszárnyal minden eddig ismert jelszót, és Orwell szatirikus regényének, az 1984-nek a világát idézi fel. A kellemes, fiatal arcok a szemünk láttára torzultak el a kamerák pillantásainak kereszttüzében, ahányszor elhangzott egy szocialista vagy szabad demokrata politikus neve, és máris zengett a pfuj meg a gyalázkodás."

Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 15:57:17
@tewton: Nagyon jó a "Viktor, Viktor!".
Ilyenkor arra gondolok, hogy szegény bolsik ettől vért hánynak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 16:06:16
@elGabor:
"Jó arcú fiatalok gyűltek össze változó nagyságú, olykor gigászi tömegben, hogy éltessék a Vezért, és hogy énüket elveszítve feloldódjanak egymás odaadásában. Ennek a tömegpszichológiai rémségnek ismerjük sztálinista, iszlám és egyéb változatait is, de hívószavai, mint erre később kitérek még, geopolitikai térségünkben a prefasiszta és fasiszta eszmények és indulatok gerjesztésével toboroznak tábort."
Sot, meg magukat nyugatosan polgarosultnak hivo orszagokban is elofordul.
peopleareamazing.files.wordpress.com/2009/01/obama_crowd1.jpg

bz249 2010.03.15. 16:07:19
@Tehetetlen Dodó: @tewton: ilyen Viktor! Viktor! skandalast a nyugatosan polgarosult, demokrata Nemetorszagban biztosan nem csinalnanak az elvakult partdroidok.
Mert egyik part vezetojet sem hivjak Viktornak, ezert pl. a CDU-sok inkabb Angie! Angie! skandalassal koszontik Merkelt.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.15. 16:10:03
Kár, hogy nincs videó- vagy legalább hanglopóm, mert most végtelenül röhejes a közvetítés minősége. A szónokok hangja gyerekufóként sikolt, remeg. :>
www.jobbiktv.hu
www.jobbiktv.hu
tewton 2010.03.15. 16:10:41
@Leskelődő:
"az önzés és kapzsiság kis dobozkái", mondta Viktor :)
@elGabor:
érdekes, a fidesz-gyűlésrn nem hangzottak el szoci politikusok nevei. naiv legyek, de ennek a gyulesnek idaig en csak pozitiv uzeneteit latom. Atilla az ATV-n sokkal benabb volt. Meg arrol is meselt, hogy milyen jotanulo jogyerek volt ő.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.15. 16:12:38
@tewton: Nézze csak meg! Jahahahahaj. Valaki vegye fel, könyörgöm! :>
Leskelődő 2010.03.15. 16:14:47
@tewton:
:) Nekem is feltűnt.
"kiszabadítjuk magunkat a kapzsiság és önzés kis dobozkáiból"
Nokia?

tevevanegypupu 2010.03.15. 16:19:51
Hogy mit szoktak rendezni Obamanak..azt meg Viktor is megirigyelhetne. Dehat az amcsik primitivek, nem europai ertelemben vett konzervativok. Azok most mind a huszonoten Bokrost hallgatjak.Vagy listakat gyartanak szdsz nelkul.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.15. 16:24:11
@tevevanegypupu: Ez az Obama-párhuzam kissé hm. :> Bizarr.
Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 16:25:02
@bz249: (Bár ezt a poént elsütötted már egyszer, most is épp olyan jó).
Alfőmérnök 2010.03.15. 16:25:33
@Loxon: Nekem nem jön be csak az origón.
Ott vannak jó kis kérdések is. Most pl.
"Ön szerint Antall József hazaáruló?"
(55% igen)
Ott vannak jó kis kérdések is. Most pl.
"Ön szerint Antall József hazaáruló?"
(55% igen)
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.15. 16:25:40
A Jobbik azt szeretné, hogy az MSZP április 11-én ne induljon a választásokon.
De mindezt ufó-hangon! :>
De mindezt ufó-hangon! :>
Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 16:27:00
Az is némi örömmel tölt el, hogy ma még a szokásosnál is szarabb lehetett Demszkynek lenni.
tevevanegypupu 2010.03.15. 16:30:07
@Loxon:
A demagog eljenzesrol volt szo. Hirtelen nem jutott eszembe olyan fasiszta, akit Viktorhoz meltonak itelhetnenk, hat valasztottam egy halado ertelmiseget.(-:

bz249 2010.03.15. 16:35:26
@Tehetetlen Dodó: hatha vannak ujszulottek a kornyeken, soha nem lehet tudni :)
Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 16:38:59
@bz249: Igazad van. Egyébként én is szoktam alkalmazni, hiszen ismétlés a tudás anyja.
Alfőmérnök 2010.03.15. 16:39:56
"a Rigó utcában gárdista nyelvvizsgabiztosok előtt nyelvvizsgát" :D
ez a Vona egy pöcs
ez a Vona egy pöcs
tewton 2010.03.15. 16:41:13
@Tehetetlen Dodó: mno:
"13.42 „Hülye vagy!” – ezt hallgathatta Demszky, miközben megpróbálta elmondani ünnepi beszédét. A Hír TV tudósítója megemlítette, hogy a „demokrácia” és a „sajtószabadság” szavakon kívül alig lehetett valamit hallani a liberális főpolgármester szavaiból. Demszky hangját elnyomja az elégedetlen tömeg, akik ugyan megrázták a kordont, de azt nem törték át.
"14.11 Véget ért a Fővárosi Önkormányzat ünnepsége; Demszky Gábor beszédét óriási hangzavar kísérte, a tömeg torkaszakadtából kiabált. Többen Nokia-dobozokat vittek a kordonokhoz, és az emelvény irányába nyújtogatták. A tömeg többek között azt skandálta: „Tolvajok! BKV!”, „Hazaárulók!”. Demszky beszéde alatt egyetlen alkalommal tört ki osztatlan lelkesedés, amikor arról beszélt, hosszas főpolgármesteri tevékenységének végére ért."
no, azért D fő 2 üzenete átjött :)

Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 16:43:15
@tewton:
Ezt a mandíner írja, ez is jó lehetett:
"Demszky azt is mondta, hogy ő hamarosan visszavonul a közéletből (a tömeg erre azt skandálta, hogy „börtönbe, börtönbe, börtönbe”)"

Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 16:44:17
@Tehetetlen Dodó: Pardon, az index.
Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.15. 16:44:50
8 perc alatt körbesétáltam a jobbik gyűlést. hát nincs valami nagy tömeg. most akkor mi lesz itten? azt még hallottam, hogy a kislóri szavára, pörzse fegyvert is fogna! aztán haza sétáltam:)
tewton 2010.03.15. 16:46:01
@Tehetetlen Dodó:
azért ezt a performanszot tényleg hiányolom a tvből.
kordonon át nokiásdobozt nyujtogatni :)
ez mikor lesz a krétakörszínház műsorában?

osborne 2010.03.15. 16:48:57
@Tehetetlen Dodó: Egyre nehezebb lesz. Az előző BKV-bossok nem csak a dögkútban vallottak rá terhelőt. Fuzik pendrive-ja pedig még elő sem került :)
tevevanegypupu 2010.03.15. 16:59:38
@Grift:
Menjen a szoczialdemokratak koze. Ott Mesterhazy hazudik eppen.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.15. 17:02:12
@tevevanegypupu:
francba, elveszett a kardlapom :)
francba, elveszett a kardlapom :)
Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 17:08:35
@Leskelődő: Pompás, pompás.
Imponáló ez a gyorsaság, ahogy ez felkerült a netre.
Demszky szinte élőben szúrja magát tökön.

tewton 2010.03.15. 17:11:46
haha, demszky terroristavezetőként hivatkozza a jobbikosokat, meseházy meg a koronaúsztató királyságról vizionál. ez az ates gyerek viccesebb mint elsőre gondoltam, csak olyan feszült.
tevevanegypupu 2010.03.15. 17:12:48
@Grift:
Nem artana ha megtalalna, bar ket pofon is megteszi. 1848-rol sok szo nem esik, viszont sajat magarol nagyon szepen beszel.Orban Viktort is sokat emlegeti.
(-:

osborne 2010.03.15. 17:57:35
Meddig minden olyan rózsásan indult...
Budapest, 1990. március 15. Demszky Gábor jogász, szociológus és felesége Hodosán Róza, a Szabad Demokraták Szövetsége tagjai otthonukban, Budapesten.
rendszervaltas.mti.hu/Pages/Pictures.aspx?newsid=2289&filetype=2

osborne 2010.03.15. 18:00:10
@osborne: jav: Pedig és nem Meddig
A többi kép sem rossz '90 márciusából
rendszervaltas.mti.hu/Pages/PictureList.aspx?date=19900315&gy=1990&gm=03&li=20

Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 18:00:46
@osborne: Sőt, Rózásan.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.15. 18:12:55
Mesterhazy hazudik. Az origo allitja ezt! Dobbenet, hova nem jutunk nehany nokiasdoboz hatasara.
www.origo.hu/itthon/20100315-mesterhazy-attila-marcius-15i-beszedenek-igazsagtartalma.html
"Mesterházy szerint Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédében "azt mondta, hogy a magyar baloldali ember úgy van genetikailag kódolva, hogy amikor csak teheti, ráront nemzetére" - Nem pontos az idézet
...
"Az elmúlt nyolc évben Orbán Viktorék mindenre csak nemet mondtak, nem volt a kormánynak egyetlen egy olyan intézkedése sem, amire azt mondták volna, igen, ez helyes, jó irányba tett lépés" - Nem igaz
...
"Orbán Viktor demokratikus keretek között egypártrendszert akar, ahogy elmondta elhíresült kötcsei beszédében" - Nem egyértelmű
...
A Fidesz együttműködik a Jobbikkal - Nem igaz
...
Mesterházy szerint a magyar szocialista frakció változtatás nélkül terjesztette be azt a javaslatot, amit két civil szervezet tett a kampányfinanszírozásról szóló törvény megújítására. Azt mondta, az MSZP támogatta ezt a törvényjavaslatot, a Fidesz nem - Részben igaz"

osborne 2010.03.15. 18:13:38
@Tehetetlen Dodó: Igen, Róza akkor még nem gondolhatta, hogy 20 évvel később Magyar Bálintné lesz, a Szadesz nem lesz és az ex-férjére pedig valószínűleg börtön vár.
osborne 2010.03.15. 18:16:07
@Doomhammer: Az origo sem a régi már, kézivezérelt lett!
Babarczy kisasszony meg 12 pontot követel:
hvg.hu/velemeny.publicisztika/20100312_babarczy_12_pont

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.15. 18:18:01
Milyen ideg lehetett Mesterházy Ernő, hogy a Demszky összemaszatolja a jobbik öltönyét
www.youtube.com/watch?v=ZzEdK_4Wzww&feature=related

Tehetetlen Dodó 2010.03.15. 18:21:46
@tölgy: Ja, már értem, a Jobbik öltönye volt. Ezért aggódott ott annyi jobbikos.
tevevanegypupu 2010.03.15. 18:58:57
@Doomhammer:
Vegighallgattam Mesterhazy beszedet. Ismerve az elmult par ev mszp-s es benne Mesterhazy torteneseit es cselekveseit, azt kell mondani, hogy vastag bor fedi az arcat neki is. Nagyon tenyerbemaszo szonoklat volt.Ide is kellett volna egy Fleischmann Izidor, hogy fekezze a szoczialdemokratak alvezeret. De a publikumot is. Minden mondat utan tapsoltak. Bar az igaz, ahogy elneztem az Attila mogott allo holgyeket, nem csodalkozom. Fix, hogy meg Rakosi idejen tanultak a zajos tetszesnyilvanitast.

tewton 2010.03.15. 19:48:21
@tevevanegypupu: ne legyen gonosz. azok a jóasszonyok a jótanuló kisunokát látták benne.
tevevanegypupu 2010.03.15. 20:53:36
@tewton:
Joasszonyok? Azok az arcok..soha annyi gonosztekintetu nagymamat nem lattam. Meg Attilara sem birtak gyengeden nezni.(-:

bz249 2010.03.15. 21:03:14
@tevevanegypupu: szegények biztos Ferit várták volna, de csak ez a szerencsétlen Házmestery jutott.
tewton 2010.03.15. 21:11:54
@tevevanegypupu:
haha. en a kis eltanulora figyeltem, nem a mamakra, de talan meg az atv ismetli...
amugy tenyleg ego, hogy egyedul feri tudja elerni ma azt, hogy a szocisereg megtapsolja oszinten es lelkesen. ez a kis kenyszeredett görcs szimplan tragikomikus volt. vagy lehet, hogy csak kevesbe elmebeteg es mashogy karrierista mint Az Ur :)

osborne 2010.03.15. 23:16:31
@bz249: Nem nagy hír de ma az m1 híradóban elkaptam egy Dávid Ibolyát ahogy idegesen és agresszíven kérdi az egyik aktivistáját: "Hogy állunk????" Majd elnézést kért, mert nem látta, hogy be van kapcsolva a kamera :)
bz249 2010.03.15. 23:19:19
@osborne: ha nem is nagy hír azért jó hallani :D
Mindegy holnap már lesznek hivatalos adatok is. Még jó hogy ollóval levágtam a körmömet, így nem rághatom le őket.

bz249 2010.03.16. 10:21:31
Az MDF jeloltek keson kelo tipusok vagy a helyi VB-ket terhetle tul a veszcsengo hatasa.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 10:35:53
Na vegre kimondta az Orban: lehet csomagolni a borondot. Az uzenet felreerthetetlen.
Greczy Zsolt elemez.
www.stop.hu/blog/entries.php?id=1708
"Csomagolásra bíztatott, sokan értették, nincs kétségem felőle. Ha a kormányra gondolt, akkor is galádság így beszélni, ha azokra, akik félnek tőlük, akkor még rosszabb a helyzet."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 10:37:01
@tevevanegypupu:
Szamomra az a meglepo, hogy miert kell politikusoknak tartani az unnepi megemlekezeseket. Ez egyaltalan nem logikus.

bz249 2010.03.16. 10:39:20
@Doomhammer: talan, mert a politikus meg az ipari kameranak is nyilatkozik, hogy az ismertseget es a nepszeruseget novelje?
Hogy miert van ra kereslet az egy masik kerdes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 10:47:25
@bz249:
Azert kivancsi lennek, ha egyszer a valtozatossag kedveert a marcius 15.-i unnepseget mondjuk szabadteri nepszinmu formajaban egy rendezonek adnak oda garantalt politikusi reszvetel nelkul, arra hanyan jonnenek el.
Az a tippem, hogy nagyon sokan.

bz249 2010.03.16. 10:49:40
@Doomhammer: Berlinben ezt csinaltak a 20 eves evfordulon (illetve minimalis politikusi jelenettel), es allitolag sok nezot vonzott
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 10:53:41
@Doomhammer: "a marcius 15.-i unnepseget mondjuk szabadteri nepszinmu formajaban egy rendezonek adnak oda" - régóta ez van a Múzeumkertben.
Azt viszont nem értem, hogy egy politikai ünnep miért legyen politikamentes? Főképpen, ha az ünnep - a magyar nemzet és a szabadság - erősen vitatott, akkor miért legyen egy vitától mentes ünnep? A megoldás a vita felszámolása vagy a megegyezés.
Ugyanez október 23. És részben augusztus 20.
A honi ballib nem nagyon tudja elfogadni a magyar nemzetet és a múltját. Speciel ennek én nem örülök.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 11:06:48
@tölgy:
"Azt viszont nem értem, hogy egy politikai ünnep miért legyen politikamentes?"
1848 uzenete nyilvan nem politikamentes. Lehet azonban aktualpolitika-mentes. Nyilvanvaloan a mai politikusoknak nagyjabol egyforma koze van 1848-hoz, leven az esemeny olyan messze. Egyikuk se Kossuth, vagy mindegyikuk az, nezopont kerdese.
"A honi ballib nem nagyon tudja elfogadni a magyar nemzetet és a múltját."
Speciel 1848-cal kapcsolatban ballib oldalrol egyedul a Mestert hallottam negativan megemlekezni. Az o temaja az volt, hogy minek a forrofejuskodes, amikor el is lehet hajolni, mint a fuszal.
Ami kadarista uzenet.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 11:14:22
@Doomhammer: nézze, a ballib és szellemi ősei-hősei úgy 1918 óta szarszagúzzák a magyar ugart. Csak épp ide szorultak, és máshol kurvára nem kellenek.
A magyar múlthoz való viszonyukat mutatja, hogy a jelenlegi 3 állami ünnepünk közül egy sem volt állami ünnep 1989 előtt. Augusztus 20. kapcsán talán Németh Miklós említette meg először a Szent István nevét.
Október 23. története ismert, de még március 15. is csak iskolai ünnep volt, kötelező programokkal, nehogy a hülyemagyarok kimenjenek az utcára ünnepelni. Az én szüleimet behívatták előtte, hogy vigyenek el a városból. Ennyire fostak a nemzettől és a múltjától.
Nem véletlen, hogy ballibek nem járnak nemzeti ünnepekre, az ő híveik ezek utálatában nőttek fel zömmel. lehetne bőcsködni, hogy politikai szocializáció, meg minden, de azt meghagyom a tirpákoknak.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 11:44:15
@Doomhammer: Ha 1848-nak van még politikai üzenete, akkor nem lehet tőle elválasztani az aktuálpolitikát sem, úgy ahogy Mohácstól, Trianontól sem. A Budai Nagy Antal-felkelés leverése, Károly Róbert pénzreformja vagy a Pragmatica Sanctio ma nagyjából aktuálpolitikamentes, viszont nem is igazán izgatja a közt (én személyesen szívesen látnék egy Károly Róbert-ünnepet, de ha jövőre lenne, mások minden bizonnyal a kiskirályokat leverő orbáni konszolidáció kultikus eseményeként értelmeznék ;) ).
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 11:51:33
@tölgy:
"de még március 15. is csak iskolai ünnep volt, kötelező programokkal, nehogy a hülyemagyarok kimenjenek az utcára ünnepelni. Az én szüleimet behívatták előtte, hogy vigyenek el a városból. Ennyire fostak a nemzettől és a múltjától."
Ezzel a kommunistak nem voltak egyedul.
1848 mindig is "talpas" unnep volt, a hatalomnak kenyelmetlen. El kellett muljon az aktualpolitikai hatasanak (a Szabadelvu Part es a 48-as part kulonbozo reinkarnacioinak kuzdelme az I. vh. veresegig), hogy a hatalom felvallalhassa.
1860-ban meg tomegbe loves lett a marcius 15.-i unnepsegbol, 1898-ban meg nem mertek unneppe tenni (aprilis 11 lett az unnep) es csak 1927-ben lett nemzeti unnep ez a rebellis nap. A "realitast" kepviselo politikusok sose szerettek.

osborne 2010.03.16. 12:02:31
@Tehetetlen Dodó: Egy búcsúdíjat azért még kapott a Róza
Hiller István a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Hodosán Róza szociológust, Demszky Gábor korábbi, Magyar Bálint jelenlegi feleségét
hetivalasz.hu/itthon/demszky-ex-neje-szetey-batyja-es-a-gyurcsany-rajongo-itt-a-dijlista-27913

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 12:03:05
@Doomhammer: ezzel mit állít? Hogy I. FJ királyunk számára kellemetlen volt a dátum? Igen az volt. 1860-ban az még nem volt múlt.
De most a kérdés, hogy a 150 évvel ezelőtti dátum, miért volt kellemetlen a komcsik számára. Ha Kádár ott sétálgatott volna kis veres úttörőkkel, szakeszervezetis nénikkel, más lenne a helyzet. De éppen megszállt ország voltunk. És az 1849-ben minket leverő megszállók tartották itt a ballereket uralmon. Talán ezért sincsenek túl jó viszonyban a nemzettel és múltjával.
De ez miért legyen az én gondom?
Oldják meg ők maguk a saját gondjaikat a nemzettel.
De nem fogják. A galamusos és népszavás szubkultúra allergiás kiütéseket vagy pánikrohamot kap a trikolor és a kereszt láttán.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 12:06:46
@osborne: ennyit a tudományos és technikai forradalomról.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 12:07:13
@tölgy:
"És az 1849-ben minket leverő megszállók tartották itt a ballereket uralmon. "
Ugy erti, a Habsburgok?
Ha azt kerdezi, ki tartotta a ballibet hatalmon 1990 utan, arra egyszeru a valasz. Barki, akinek penze volt es akart valamit Magyarorszagon. A ballibet (a politikusokat es a valasztoit) mogyoroert meg lehet venni. Most is, csak most meg a mogyorora sincs penz.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 12:15:11
@Doomhammer: segítek a megfejtésben: "De éppen megszállt ország voltunk. És az 1849-ben minket leverő megszállók tartották itt a ballereket uralmon."
Ezek csak a testvéri orosz katonák lehettek.
A bal ha megszakad is, idegen megszállók helyezték őket hatalomba. Az ellenük irányuló felkelést ugyanezek leverték. Egy szót sem szóltam a szocializmus nagyszerűségéről, csak az idegen megszállásról.
Gondolom, rendezhetnék a viszonyukat a nemzettel és a múlttal, de akkor a saját múltjukat kéne elítélni. Akkor meg Sipánka mellett a nyugger szavazók egy része is lelépne.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 12:15:23
@elGabor:
"Ha 1848-nak van még politikai üzenete, akkor nem lehet tőle elválasztani az aktuálpolitikát sem, úgy ahogy Mohácstól, Trianontól sem. "
1848-nak az az uzenete, hogy eljohet a pillanat, amikor nincs mas ut, mint a forradalom. Ez az uzenet nem kellemes es visszanezve az 1849-es torteneseket, lesznek, akik nem is fogadjak el. Volt a nemzetnek masfel szep eve, amire 150 ev utan is buszke lehet, cserebe kapott 30 pocsek evet es akkor meg a kiegyezes erteken is lehet vitatkozni (en Kossuthtal egyetertve azt mondom, hogy a kiegyezes logikusan vezetett Trianonig). Megerte? Tudja a fene, a tortenelemtudomany ebben nem segit.
Ez ugyanaz a dilemma, mint 1956, masfel szep hetert cserebe kivegzett ezrek es egy pocsek kadari kiegyezes. Megerte? Szerintem igen, masok szerint nem.
Ez a politikai uzenet, ami nem kellemes. Kulonosen regnalo politikusoknak nem, akiktol azt varjuk, hogy a problemakra politikai es ne forradalmi megoldast adjanak.

osborne 2010.03.16. 12:17:10
@bz249: nem lehet véletlen az infohiány:
Az MDF a választók segítségét kéri az ajánlószelvény-gyűjtésben annak érdekében, hogy a párt képes legyen fővárosi listát állítani.
inforadio.hu/hir/belfold/hir-340000

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 12:22:11
@tölgy:
"A bal ha megszakad is, idegen megszállók helyezték őket hatalomba."
Mert pechuk volt es ez a nagy dilemmaja a baloldali ideologusoknak, ezert probaljak mentegetni a pozitivnak elegge nehezen beallithato II. Koztarsasagot (amikor a kommunistak hatalomatvetele lenyegeben mar eldolt, csak meg nem formalizalodott).
A baloldalnak az a problemaja, hogy mire eleg eros lett ahhoz, hogy hatalomra keruljon (a II. vh. utan), addigra el kellett fogadnia egy ujabb megszallast. Ez az ordogi alku osszekeveredett az ideologiajuk magjaval (ami lenyegeben az, hogy fizessenek a gazdagok) es megfertozte az egesz baloldali politikai mozgalmat, egeszen mostanaig (lasd Feri).
Ezzel nincsenek egyedul, pl. a magyar egyhazak is nehezen lepnek tul azon, mi tortent a szocializmus alatt. Ami megertheto. Ki kell hallni azoknak, akik elfogadtak Kadart a fridzsiderert (es el is hittek, hogy ez nekik jo), hogy annak a kornak a hatasa elmuljon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 12:26:38
@osborne:
O egy rettenthetetlen, ot nem lehet megijeszteni, hiaba probalkozik az Orban.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/06/rettenthetetlen.html

osborne 2010.03.16. 13:15:16
@Doomhammer: Erről jut eszembe, az megvan, hogy ma Medveczki Ilona _elemezte_ Hős Lajos szambáját a reggeli Mokkában?
tv2.hu/mokka/video/tancra-perdult-bokros-lajos

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 13:23:55
Izgalmak a célegyenesben:
nol.hu/belfold/debreczeninek_osszejott__de_az_mdf-lista_meg_nincs_meg
"Az MDF a választók segítségét kéri az ajánlószelvény-gyűjtésben annak érdekében, hogy a párt képes legyen fővárosi listát állítani.
...
Csapody Miklós kitért arra is, hogy meglátásuk szerint Budapesten kilenc vagy tíz jelöltje lehet az MDF-nek. Azt mondta, hogy a vasárnapi összesítés szerint öt jelöltnek - Csapody Miklós mellett Debreczeni Józsefnek, Farkas Tibornak, Herényi Károlynak és Pusztai Erzsébetnek - már biztosan összegyűltek az ajánlószelvényei, kettő „karnyújtásnyi távolságra van" és további kettőnek kell még segíteni. Kijelentette, nem elég ha 750 ajánlószelvényt gyűjtenek össze jelöltenként, mert tíz százalékos ráhagyással dolgoznak."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 13:24:50
@osborne:
Ertelmisegi, szakerto elemzest adott?
Vegre valaki, aki erdemben elemzi Hos Lajos programjat es nem ragad meg a szanalmas gunyolodasnal.

osborne 2010.03.16. 13:31:36
@elGabor: @Doomhammer: Úgy tűnik végül 'betolták' a madöföt az Óriási a tét projekt keretében. A zöldhippik ejtve?
zipp.hu/belfold/2010/03/16/mdf_siker_a_veghajraban

Tehetetlen Dodó 2010.03.16. 13:39:28
@osborne: Jó lesz-é ez vajon a maszopnak?
(Nem mintha nagyon aggasztana a sorsuk, hehe).

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 13:41:45
@osborne: Ez a "rossz a helyzet, de már csak száz cetli kell" egy igazán profi és cselekvésre sarkalló kommunikációs üzenet, az eddigi lagymatag és hibát hibára halmozó kampány után egészen meglepő. Persze a lelkem mélyén bajszát pödrő Kövér László hozzáteszi, hogy a cetlik jöhettek adományként is valakitől, és ez az üzenet ebben az esetben már a voksolásra buzdító és sikert sugalmazó "megcsinálhatjuk!" csatakiáltás.
Kérdés, hogy ha megvan az esélyük, mekkora eredményt tudnak magukból kicsiholni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 13:43:06
@osborne:
"Úgy tűnik végül 'betolták' a madöföt az Óriási a tét projekt keretében."
Osszeeskuvesteoriam ertelmeben a megegyezes a szocikkal kabe a mult het masodik feleben lehetett. Kivancsi vagyok, mit kellett az MDF-nek adnia.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 13:55:31
Egy értelmes portré az eddig meglepően jól teljesítő Mr. Rumpyról, mindannyiunk szeretett és tisztelt vezetőjéről:
www.economist.com/world/europe/displayStory.cfm?story_id=15663322
"Mr Van Rompuy, a 62-year-old Flemish Christian Democrat, was picked in November 2009, at the same time as Catherine Ashton, a British Labour peer, who became the EU’s foreign-policy chief. As onlookers rubbed their eyes and Googled this little-known pair, a simple gibe spread: EU leaders had chosen non-entities who could not overshadow them. A few months on, Lady Ashton remains a target of withering criticism, much of it unfair. In contrast Mr Van Rompuy’s star has risen. Senior officials call him “very intelligent” and “a master tactician”, notably at a summit on February 11th when he drafted a declaration of EU solidarity with Greece that bridged the differences between Germany’s Angela Merkel and France’s Nicolas Sarkozy.
In person, he has an air of authority more than power. With his soft, monotonous delivery, his fondness for grey ties, and wispy, professorial hair, he could be a university president. He is a devout Catholic with mild, donnish quirks. He writes haiku poems and reads Shakespeare for pleasure. Official lunch guests are greeted with sherry, which one does not often see nowadays. Mr Van Rompuy sips his sherry modestly and shuns wine at table (instead, his glass is discreetly filled with Stella Artois beer). He speaks French and German as well as Dutch: he is shy of using English in public although he is fluent in it, say aides.
Mr Van Rompuy’s background has left its mark. As a former Belgian prime minister, he has big ambitions for the European Council, which became a formal EU institution for the first time under the Lisbon treaty. He has startled colleagues by suggesting that they gather once a month, and devote some meetings to single issues: energy security, foreign policy or a mandate for him to take to global gatherings, say. Many past European summits have been dull affairs, generating 40-page conclusions that the assembled leaders barely read, drafted for weeks by their underlings. Mr Van Rompuy wants “top-down” summits that issue crunchy conclusions, filled with concrete tasks, that leaders then take collective responsibility for fulfilling, says a senior official."
Lady Ashtonról sajnos nem lehet ilyen jókat mondani, és nem tartom lehetetlennek, hogy ez a britek részéről szándékos húzás volt.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 14:16:06
Korunk Bibó Istvánja, Tokfalvi Elek újabb fejtegetései az eltorzult, zsákutcás magyar alkatról és a szélsőségekről:
www.hirszerzo.hu/cikk.miert_szavaznak_a_jobbikra.143558.html
Csemegék: a PC-módszertanú szélsőségmérés visszavetítése a múltba és egy konstans szélsőséges tömb feltételezése:
"A Political Capital februári közleménye szerint Magyarországon 2009-ben majdnem 21 százalékos volt a DEREX-index, vagyis ekkora tömeg vonzódik a jobboldali szélsőségekhez. ... Még egy kérdés: azokban az években, amikor az index "csak" 10-15 százalék volt, hol bujkáltak ezek az emberek? Más országban szépen leszavaztak volna valamelyik vállaltan radikális pártra. ... Ha megnézzük a DEREX összetevőit, a vonzalom tárgya egyre nagyobb valószínűséggel a Fidesz lehetett, 2006 ősze és 2009 tavasza között főleg. Nem dicsőség."
Tökfödő, mucsa, ökoszociális nemzetgazdaság, lovak (!), no meg a nagy fene ugar:
"A Fidesznek most, nyolcévnyi lankadatlan agitprop után meg kéne magyaráznia az ingadozóknak, hogy ez miért nem megy. Már ha egyáltalán tudja. Nem hiszem, hogy az "ökoszociális nemzetgazdaság" jobbikos elvével szemben túl sok kifogásuk lehetne, mondjuk, a kötcsei törzstagoknak. A képviseleti demokrácia lényegének és hasznának meg nem értése, a kapitalizmussal szembeni zsigeri gyanakvás, az állam iránti (csalódott) szerelem, a föld-, víz-, fű- és lókultusz 1990-ben is erősebb volt Magyarországon, mint a régió többi országában, ma pedig általános, ez a norma, nem a Jobbikot kell szidni érte."
Árnyékállam:
"Budaházy jelölésének szándéka és még egynéhány más megnyilatkozásuk önmagában azt mutatná, hogy a Jobbik tanult jogászait nem izgatja az élhető politikai rendszerek legalapvetőbb szabálya, a politikai erőszak tilalma. De csak őket nem? Budaházyra érdekes módon csupán a Jobbik EP-választási előretörése után volt képes lecsapni az ügyészség. Addig a jobboldalon rendületlenül folyt a bagatellizálás és a kormányra kenés, provokáció-gyanúk tényként ismételgetése."
Az antalli MDF-es ősbűn továbbörökítése:
"Csak a fiatal Orbán politikai anyanyelve a nyolcvanas évek második felének nyugatos, liberális, inkább baloldali antikommunizmusa volt. Vonáé pedig már az, amit Orbán menet közben sajátított el: az Antall előtti, nélküli MDF-től örökölt kurucos nacionalista és neofita keresztény, moralizáló, zöldes árnyalatú, vidékkultuszos, globalizációellenes baloldali "antikommunizmus"."
Egy egészen érdekes panoptikum. Megismétlem, amit Tokfalviról régebben írtam: mintha a fickó tokkal-vonóval a nyolcvanas évek egyik írógéppel ékesített furnérlemez íróasztala mögül lépett volna közénk. Néprajzi kuriózum.

osborne 2010.03.16. 14:31:13
@Tehetetlen Dodó: Doomhammerel egyetértve, itt valamelyik szoci klikknek (Feriék?) érdekében állhat a Madöf bejutása.
@elGabor: Jó kérdés, ha meglesz a listájuk és további extra kampánymogyi áprilisig, akkor van esélyük.

osborne 2010.03.16. 14:33:40
Feri küzdelme:
A nyugatos polgári világmegteremtése a nemzeti progresszió célja. Erről szól küzdelmünk.
kapcsolat.hu/blog/a_szabadsagrol

osborne 2010.03.16. 14:57:29
Ki tudja megakadályozni a kétharmadot? A Jobbik. Kéri megmond a Szombat fórumán.
Kéri: a baloldal nem tudja megakadályozni a Fidesz kétharmados többségét
www.hirado.hu/Hirek/2010/03/16/13/Keri_a_baloldal_nem_tudja_megakadalyozni_a_Fidesz.aspx

Tehetetlen Dodó 2010.03.16. 15:02:31
@osborne: Ezt el tudom képzelni. Mert a maszop egészének biztos nem jó, mert csak onnan tudnak főleg elszívni voksokat.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 15:02:56
@osborne: Vajon ez azt jelenti, hogy Kéri a Jobbikra voksolásra buzdította a Szombat olvasóit és előfizetőit? Mert azt megnézném. :)
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 15:10:40
@osborne: Ferkó megint felfogadott valakit megmondani.
Az elmúlt hónapok megmondásaitól lényeges elüt a tartalom és a stíl.

bz249 2010.03.16. 15:58:54
@osborne: @Doomhammer: @elGabor: azert egyelore a madof meg mindig
5 jeloltre van a budapesti listatotol (ha elfogadjak Csapodyt es Debrecenit)
2 jeloltre a Fejer megyei listatol
2 jeloltre a Heves megyei listatol
2 jeloltre a Vas megyei listatol
1 jeloltre a Somogy megyei listatol
1 jeloltre a Zala megyei listatol
1 jeloltre a Veszprem megyei listatol
1 jeloltre a Szabolcs-Szatmar-Bereg megyei listatol
jelen allapotban a Jobbiknak tesznek nagy szivesseget, mert szoci szavazokat vonnak el, es novel(het)ik az orszagos listara felcsuszo mandatumok szamat
es mar csak 3 nap van hatra a vegeig

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 16:00:36
@osborne:
"Doomhammerel egyetértve, itt valamelyik szoci klikknek (Feriék?) érdekében állhat a Madöf bejutása. "
Az en teoriam egyszerubb. Szerintem a szocik azt gondoljak, hogy az MDF szavazoi nagyobb esellyel szavaznanak a Fideszre, mint az MSZP-re, ami a mai helyzet alapjan (a szociknak csak a kemenymag maradt) nem is lehetetlen. Vagyis egyszeruen: elvenni csak a Fidesztol lehet. Tehat minden part indulasa jo a szociknak (a legdramaibb demonstracioja az elvnek a Jobbik, ami elvileg a szocik legelkeseredettebb ellenfele, valojaban a legfontosabb eszkoz a Fidesz ketharmada ellen). Az MDF e szerint az elmelet szerint csak egy ujabb fekete lyuk, mint a Jobbik - szavazok, akik nem a Fideszre szavaznak.
Ez itt a Mester megmondasa a temarol:
w.blog.hu/2006/11/28/blanco
"A spanyol választási rendszer, és most már az ukrán is, tartalmaz egy lehetőséget azoknak, akik az induló pártok mindegyikét utálják. Mármint azon kívül, hogy otthon maradnak. Ez a fehér kocka: a mindenkinek a kurva anyját. Az „egyiket sem” opció."
A tirpakblog abban az idoben meg nem letezett. Kozvetlenul a zavargasok utan volt.
Ha a debil valasztok nem nyugatosan polgarosultak elegge ahhoz, hogy leszavazzanak a progresszio eroire, akkor adni kell valamit, amire szavazhatnak. A legjobb, ha az a valami nem jut be. De ha bejut, az se baj, Iboly jol kezelheto.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 16:05:51
@osborne:
Hahahaha,
"Velem vagytok a harcomban, a kártevőarc-beverésben? Kezeket a magasba!"
Bocs, igazaban ez innen van:
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2010/03/2009.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 16:09:23
@bz249:
"jelen allapotban a Jobbiknak tesznek nagy szivesseget, mert szoci szavazokat vonnak el, "
Kerdes, mit nevezunk szoci szavazoknak. Azok kozott, akiket most a kozvelemenykutatok fideszes szavazonak mernek, egyszeruen muszaj, hogy legyenek olyanok, akik 2006-ban a szocikra szavaztak, nem is keves. Valoszinuleg ezek ossze-vissza szavazgatnak, most talan a Fideszt fogjak beikszelni. Azonban ha esetleg megkinalnank oket a szakertelem es az ertelmiseg partjaval ...

bz249 2010.03.16. 16:10:35
@Doomhammer: nagyjabol a helyzet a kovetkezo.
A Fidesznek egyetlen dolog szamit, minel kevesebb legyen a nemfideszes szavazok aranya. Ugyanis ez noveli a teruleti listan megszerzett mandatumokat. Hogy az extra kispart bejut vagy nem jut be az szinte mindegy az 5.01%-os MDF es a 4.99%-os MDF forgatokonyv kozott 0-1 mandatum kulonbseg van a Fidesz szempontjabol.
Az MSzP-nek es a Jobbiknak az a jo, ha sok olyan kispart van, amelyik nem jut be, de sok szavazatot szerez, ugyanis ezzel teruleti listas mandatumokat kuldenek fel az orszagos listara, amit nagyjabol fele-fele aranyban szetosztanak kozottuk. Optimalis esetben ezek a kispartok nem toluk vesznek el szavazokat, hanem a Fidesztol vagy ujakat hoznak magukkal. Szerencsetlen esetben toluk is elvehetnek teruleti mandatumot, de ez csak igen ritka esetben fordul elo es a hosszabb orszagos lista boven kompenzalja oket. Ha bejutnak, akkor viszont mar mas a leanyzo odafekudese, ekkor ugyanis nekik is lesznek toredekszavazataik es ezzel az MSzP es a Jobbik fo vadaszteruleten is szamolni kell veluk. Vagyis ez a ket csapat akkor jar rosszul, ha az LMP es az MDF bejut. Amire ugye akkor a legkisebb az esely, ha mindket formacio elerheto mindket helyen... vagy legalabbis nincs egyertelmuen erosebb kozuluk. Ez raadasul a szavazok szamat is maximalizalja.
Hogy egyebkent tenylegesen mit cselekszenek az egy masik dolog. Itt csak a kedvezo es kedvezotlen folyamatokat elemeztem le, tok ingyen egyebkent.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 16:11:54
@osborne:
Ja, es ez itt:
"Csak előbb lettünk szabadok, mint, hogy egyéni és közösségi értelemben birtokoltuk volna a szabadsághoz szükséges önállóságot. "
Ez egy regi komcsi toposz, miszerint a magyarok nem eleg erettek a szabadsagra, az elitnek kell vezetnie oket.
En a Fidesz helyeben felirnam oriasplakatra es kiakasztanam mindenfele. Az biztos, hogy aki elolvassa, az nem szavaz tobbet a szocikra.

bz249 2010.03.16. 16:12:04
@Doomhammer: szoci szavazonak Kis Janosekat nevezem, akik befogott orral leszavaznak az MSzP-re. Viszont, ha mindezt csak a masodik forduloban teszik, az annyit er, mint halottnak a seggberugas. Az ugyanis versenyen kivul van.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 16:16:42
@bz249:
Azt hiszem, ugyanazt mondjuk. A szociknak megeri, hogy ket kispart induljon, de ne jusson be. Ezert mondom azt, hogy szamomra evidencia, hogy az MDF-nek meglesznek a kopogtatoik. Amikor ilyen oriasi a tet, nehany szaz cetli nem lehet akadaly.
En azt gondolom, a szoci strategiaban az LMP vartnal jobb eredmenye jelentette a fordulopontot. Fuggetlen elemzonk itt szurta ki ezt:
torokgaborelemez.blog.hu/2010/03/13/94_hogy_allnak_az_ajanloszelvenyekkel_5
Kabe ekkorra donthettek a szocik, hogy az MDF-et megsegitik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 16:18:22
@bz249:
"szoci szavazonak Kis Janosekat nevezem, akik befogott orral leszavaznak az MSzP-re. "
Ah, de ha ezekbol sok lenne, akkor az SZDSZ nem tunt volna el.

osborne 2010.03.16. 16:21:03
@tölgy: igen, most már biztos: a KGB írta Feri mai megmondását - nem is tagadja
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 16:21:18
@osborne:
Muhahaha, ezt az ontokonszurast! Feri postja felett villogo banner szovege: ha azt tettuk volna, amit a Fidesz mond, tobb tizezren elvesztettek volna a lakasukat!
Ha jol emlekszem, 16 ezren lakast vissza is vettek es 50 ezernel vannak tobb honapos fizetesi csuszasban.

bz249 2010.03.16. 16:22:45
@Doomhammer: "Ah, de ha ezekbol sok lenne, akkor az SZDSZ nem tunt volna el."
ez mondjuk igaz.
"Ezert mondom azt, hogy szamomra evidencia, hogy az MDF-nek meglesznek a kopogtatoik. Amikor ilyen oriasi a tet, nehany szaz cetli nem lehet akadaly."
A kerdes most a Jobbik strategiaja, ugyanis eddig ket esetben boritottak a bilit. Ugyanakkor ezzel a sajat erdekeik elleneben cselekedtek. Mondjuk igazandibol marcius 18-19 lesz a mervado, amikorra kiderul, hogy mik a lehetosegek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 16:23:44
@osborne:
No meg ezt az aprosagot se feledjuk:
"... racionális világlátással és magyarázattal."
Az Esz Emberei, szemben a sotet babonakkal.

osborne 2010.03.16. 16:24:36
@elGabor: Félelem és Reszketés show megy minden szinten, a Vérfarkas túlhatalma ellen minden eszköz és voks megengedett.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 16:26:43
geritibi izgatott hangulatban blogolt egyet. Egy utolso vereseget kell merni Orbanra es akkor vege a remalomnak! Ez lesz a Fidesz Sztalingradja!
kapcsolat.hu/blog/orbant_soha
"
2010-03-16 09:02
geritibi - izgatott hangulatban
...
Fideszes pszichológusok hada dolgozik egy-egy újabb átverésen. És kitalálták!
MINDENKI VÁLTOZÁST akar.
Persze, itt a tavasz. Minden fa rügyezik, minden rügy virágba akar borulni.
Vagyis MINDEN(KI) VÁLTOZÁST akar.
...
MINDDENKI VÁLTOZÁST akar.
De ez nem azt jelenti, hogy MINDENKI ORBÁNT akarja!!!!
Ez „csak”a Fidesz hazugsággyár hazugsága. Oltári nagy hazugság, de „csak” hazugság, nem VALÓSÁG!!!
...
Ezért ha Orbán azt mondja, hogy VÁLTOZÁST, és azt kérdezi, hogy „most vagy soha”, akkor fel kell ismerni az „igazi” kérdést!!
Mert a kérdés a következő:
Orbánt az ország vezetőjének?
És akkor ELŐRE kell mondani azt, amit utána mondanánk:
SOHA (többet)!!"

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 16:34:04
@Doomhammer: Az SZDSZ eltűnhetett volna, mert bemocskolódott és hiteltelenné vált, csak muszájból szavaztak még rá. Ezt a réteget Feri már korábban lehalászta, és ezzel okafogyottá tette a hagyományos szadeszességet. Az erre fogékonyak megkapják tőle a napi ugar-vs-progresszió-adagjukat, nem kell állandóan a küszöbön izgulniuk, és abban az átlagnál is kellemesebb helyzetben vannak, hogy ha Feri mégsem a szájuk íze szerint dönt, akkor a felelősséget átháríthatják a hülyeszoci mocsárra. Legszebben, ahogy szokott lenni, a jó tollú és korlátozott területen élesen látó TGM fogalmazta meg mind a vonzerő okait, mind azt, hogy a vonzalom végsősoron önbecsapáson alapul:
attac.zpok.hu/cikk.php3?id_article=912
"Gyurcsány Ferenc pártelnöki dolgozószobájának falán összesen nyolc kép található: Kossuth Lajos, Ady Endre, Szabó Ervin, Kassák Lajos, József Attila, Bibó István, Kéthly Anna, Nagy Imre. Hét szocialista, ebből öt marxista. Ilyen gyönyörű arcképgaléria még nem ékesítette magyar kormányfő dolgozószobáját. Közös bennük: mind a nyolcan forradalmárok voltak. Gyönyörű arcképcsarnok, ám az üzenete éppen az ellenkezője Gyurcsány Ferenc politikájának, akinek politikai eszményképe gróf Bethlen István. Mi az ördögöt gondolhatott Gyurcsány Ferenc, amikor ezt a nyolc fényképet fölaggatta (vagy fölaggattatta) a falára? A kérdésre adott válasz itt olvasható."
Ezt a viszonyt az őszödi beszéd és az elkúrás paradox módon megerősítette; szétzilálódása Feri bukásával kezdődött, de nem biztos, hogy tartós marad. Ha Feri visszakapaszkodik, hívei is visszatérnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 16:49:54
@elGabor:
Mit idezget ide TGM-et? Debreczeni Jozsef mar regen leleplezte, hogy TGM kriptoorbanista.
www.es.hu/index.php?view=doc;17583
"A mai Tamás Gáspár Miklós - Bretter Zoltán szerint - már "a populista-orbánista-plebiszcitárius törekvésekkel" árul egy gyékényen. Idézi egykori párttársa korábbi írásának passzusait, melyekben elvi alapon, előre hitet tesz a reformok elleni népszavazás mellett: "Az állami újraelosztás mértékének növelésében a döntő szót a népnek kellene kimondania... Alkotmányos rendszerünket módosítani kellene: csökkenteni benne a most túlnyomó képviseleti és (rejtetten) korporatív elemeket, és növelni az ún. közvetlen-demokratikus, plebiszcitárius eljárások részarányát." (Népítélet, Élet és Irodalom, 1999/51-52.)
Ez szó szerint egyezik Orbán mai álláspontjával.
Ami Tamás Gáspárnak persze kínos. "
Kibujt a szog a zsakbol!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 17:08:03
@Doomhammer: Ez logikus következtetés, de nem változtat azon, hogy TGM alapvetően nem buta ember, Debreczeni pedig már akkor is nagyon ostoba volt, amikor még nem vált mások készséges eszközévé (bár utóbbit inkább azért, mert nem kellett). Jóskát olvasni csak az aktuális sorok mögötti üzenetek kibogozásáért érdemes, TGM-et a stílusfordulatok mellett a tartalomért is.
osborne 2010.03.16. 17:30:51
Heller anyó újra megmond:
Úgy véli, a magyar demokrácia még gyerekcipőben jár, az emberek nem szoktak hozzá az önálló gondolkodáshoz, így a szabadsághoz sem, ezért azt nem is tudják kellően értékelni.
Ja és szavazzanak az MDF_SZDSZ-re, a fiatalok meg az LMP-re!
atv.hu/belfold/20100316_felkesz_heller_agnes_filozofus

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 17:49:42
Tessek, holokauszttagadok.
atv.hu/belfold/20100309_holokauszt_nem_volt_de_igeny_van_ra_a_polgarmester_feljelentest_tett
""Holokauszt nem volt, de igény van rá" - ezt a feliratot festették ismeretlenek az egykori gyöngyösi zsinagóga egyik épületére múlt hét péntekén. Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere a tegnapi napon feljelentést tett a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, közösség elleni izgatás bűntette miatt."

Gabe2 2010.03.16. 17:55:25
@Doomhammer: Az az a zsinagóga, amelyikben jelenleg bútorbolt üzemel?
zoli29 2010.03.16. 17:55:35
Gyurcsány a Syma-csarnokban tartja évértékelőjét.
nol.hu/belfold/a_syma-ban_ertekeli_az_evet_gyurcsany

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.16. 17:57:12
@Gabe2:
Azt hiszem, a Karpat-medence legreprezentativabb butorboltja.
www.zsido.hu/synagogue/gyongy.htm

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 17:59:05
@osborne: Gyönyörűen igazolja Doomhammer legutóbb 2010.03.16. 16:11:54-ben emlegetett véleményét. A gondolkodás csak akkor önálló, ha a megfelelő emberek által sugallt gondolatokat tükrözi vissza, egyébként nem is gondolat, a szabadság meg akkor szabadság, ha arra irányul, amit szabad. Ez végsősoron koherens álláspont, de egy nemzetközi szinten is magas idézettségű liberális filozófustól -- jujjujjj.
Gabe2 2010.03.16. 17:59:45
@Doomhammer: Huh, múltkorában egy ócska bútorraktárra emlékeztető bolt volt az, nem exkluzív!
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 18:02:22
@Doomhammer: Érdekes hogy pont Gyöngyösön, a Zázriveczek ősi fészkében történt meg az eset. A történelem különös véletleneket produkál - vagy Gyöngyös és Eger környékén egy különösen erős szélsőjobboldali góc található, ami a korai kilencvenes évek egri skinhead-cigány meccseit tekintve szintén elképzelhető.
zoli29 2010.03.16. 18:03:29
@osborne:
Gyanítom, hogy nem. Gyurcsány emberi minőségéről sok mindent elárul, hogy most már saját pártja érdekeit sem veszi figyelembe. Nagy robbanás várható az MSZP-n belül, legkésőbb a választások után-

osborne 2010.03.16. 18:11:29
@zoli29: Akkor nem fog kapni Őszödi beszéd CD-t sem
A rendezvényhez kapcsolódóan a szervezők készítenek CD-t is, amelyen megtalálható lesz a 2006-os Orbán-Gyurcsány vita, valamint az őszödi beszéd teljes hanganyaga.
mno.hu/portal/701236

elfelejtette 2010.03.16. 18:17:56
@osborne: "A rendezvényhez kapcsolódóan a szervezők készítenek CD-t is, amelyen megtalálható lesz a 2006-os Orbán-Gyurcsány vita, valamint az őszödi beszéd teljes hanganyaga."
Jol latom, ezek most arra jatszanak, hogy visszahozzak az oszodi beszed korul kialakult hangulatot? Szinte kizartnak tartom, hogy ebbol az MSZP profitalna.

picur3ka 2010.03.16. 18:19:08
'Elsősorban budapestiek és városiak szimpatizálnak az LMP-vel, támogatói között sok a nő és az átlagnál magasabb végzettségű. A kutatásból az is kiderül, hogy a 2006-ban a Fideszre szavazók 3 százaléka most az LMP-re voksolna.'
atv.hu/cikk/20100316_forsense_az_lmp_bejuthat_a_parlamentbe?source=hirkereso

osborne 2010.03.16. 18:22:36
@zoli29: @elfelejtette: Feri érdeke, hogy minél nagyobbat bukjon a Házmester. Puccsot készít elő, ez már tisztán látszik
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 18:43:39
@osborne: Megismétlem: Fidesz - MSZP nagykoalíciót Feri busz alá dobásában! :)
Már csak azért is, mert ha elmulasztják vagy túl sokat halogatják, mindketten nagyot veszítenek rajta. Vannak közös érdekek, és ez az egyik.

bz249 2010.03.16. 19:54:21
@elGabor: szerintem meg feltétel nélküli megadást. Nem Feri tette tönkre Magyarországot az elmúlt 60 évben, hanem a Párt. Ferinek is megvan a maga nem is kicsi felelőssége, de a Párttal semmi szín alatt nem lehet együttműködni. Történelmi esély van készülőben, meg kellene próbálni érvényesíteni.
osborne 2010.03.16. 20:06:37
@elGabor: A szocik egy részének nincs komoly ereje, más részük meg nem érdekelt Feri kinyírásában. Ez egy pár napos interjú egy szocival:
Nevesítené az esetlegesen egymásnak feszülő köröket?
Ezek nem lokalizálhatók. Akit a közvélemény lát, az például Szili Katalin, aki jelenleg nem játszik meghatározó szerepet a pártban.
Egy kicsit árnyaljunk: van a Kiss Péter-Lendvai Ildikó tengely, van Szekeres Imre, él a Gyurcsány vonal, akad tíz kisebb, de együtt mozgó megye.
Ezek a vezetésen belüli érdekcsoportok, de nehéz megmondani, hogy mekkora a párton belüli támogatottságuk. Az biztos, hogy a tagság egy jelentős része erősen ragaszkodik Gyurcsányhoz, de ebből még nem következik vezetőváltás. Annyit viszont mondok, hogy a belső ellentétek egyébként nem generációs, és nem politikai vonalak mentén tapinthatók ki.
atv.hu/kereses/hir/0/0/Wiener%20Gy%C3%B6rgy

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.16. 20:35:17
@bz249: Szerintem nem lesz történelmi esély, és ha az a várakozás, hogy minden bűnös bűnhődjön, az MSZP és érdekkörei pedig végképp pusztuljanak, akkor irtózatosan nagy csalódás lesz belőle. Én optimális forgatókönyvként annyit tudok elképzelni, hogy az MSZP meggyengül, Ferit és súlyosabban kompromittálódott csatlósait lekapcsolják vagy a politikai perifériára lökik, és a szélsőjobb méregfogát egy sikeresen kormányzó jobbközép kormánnyal kihúzva két-három ciklusra biztos pozíciókat épít ki. Ebben az MSZP egy kormányzati felelősség nélküli, lelombozott de nem feltétlenül kényelmetlen ellenzéki pozícióban gondolkodhatna önmaga újrateremtésén. De ismétlem, ez nem optimista, hanem optimális forgatókönyv, és már az is kétséges, hogy ehhez megvan-e a társadalom és persze a különféle pénzalapok támogatása.
A másik probléma, hogy nagyon nyomós okok nélkül senki nem hajlandó belemenni egy feltétel nélküli megadásba. Akinek csak ennyi jár, az soha nem fogja megadni magát; olyan eszközök pedig - hacsak nincs valamilyen megdönthetetlen erejű, a legkeményebb ellencsapással sem kompenzálható bűnarchívum a Fidesz kezében - amelyek végképp megtörnék a szocialistákat, nem állnak rendelkezésre.
Ezért tartok kívánatosabbnak és (valamivel) reálisabbnak egy olyan győzelmet, amely szavatolná a Fidesz hosszútávú politikai erejét, egyben viszont elvonulási lehetőséget kínálna a szocialista másod-harmadvonalnak.
Feltételezett előnyök:
1) bizonyos szempontból egy ilyen megoldás jobban normalizálná a közéletet, mint egy teljes, Trianonhoz hasonló baloldali összeomlás, a helyzet, bár kellemetlen, középtávon a veszteseknek is elfogadható lenne;
2) hatékonyabban gáncsolná Ferit, különösen mert volna vele szemben alternatívát kínáló és visszatérésében ellenérdekelt, nem marginális politikai erő;
3) erősítené a Fideszen belüli kohéziót és gátolná a belső ellentétek ellenfél hiányában várható kitörését;
4) negyedszer pedig, és ez csúnyán hangzik, jobb esélyt biztosítana arra, hogy kialakuljon a Viktor által is emlegetett "centrális pártrendszer", vagyis egy olyan felállás, ahol a politika fő irányait és fontosabb ügyeit a korábbiakkal szemben a jobboldal jelölje ki.
De ismétlem, ezek nagyon derűlátó elképzelések, és eddig még a kétharmadot sem sikerült megszerezni. Jelenleg a jobboldali triumfalizmust csak Ferihez hasonló, súlyos veszélynek tartom.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 21:09:44
@elGabor: nem lehet a nulla megoldás, hogy Ferit kiadjuk Putyinnak? Talán még meg van Rákosi háza.
bz249 2010.03.16. 21:10:41
@elGabor: szerintem ennek az országnak a fő baja, hogy a szimpatikus pártállami hálózat viszonylag nyugodtan túlélte a rendszerváltást. Sőt 1994-ben visszaszerezte a politikai hatalmat is. Ameddig ezt a kapcsolati hálót nem sikerül atomjaira robbantani, addig nem jöhetünk ki a posztkommunizmusból.
Olyan illúzióim nincsenek, hogy lehetséges lenne a baloldal nélküli pártstruktúra (pláne Magyarországon, ahol a természetes többség legalább százötven éve baloldali)... sőt ha a baloldal újjászerveződik, akkor újjáépíti a kapcsolatrendszerét. Azonban ez az új kapcsolatrendszer nem feltétlen lesz azonos a régivel.
A centrális pártrendszerben egyébként nem hiszek előbb utóbb az MSzP és a Jobbik le fogja játszani a meccset a baloldali térfél birtoklásáért és legkésőbb 2018-ban visszatér a kétpártrendszer. Ugyanis az az egyensúlyi állapota a választási rendszerünknek. Mit tehet a Fidesz, azért, hogy megőrizze a hatalmát? Ha lesz kétharmada, akkor átszabhatja a választókerületeket, hogy neki legyen jobb. Sőt a kétharmad birtokában biztosan ezt fogja tenni.
Az igazi kérdés viszont, hogy ki lesz a váltópárt. És egyáltalán nem látom szükségszerűnek, hogy ez az MSzP lesz. Ugyanis 65 éve először van baloldali alternatíva. Nem véletlen, hogy a ballib megmondók békét szeretnének kötni. Ugyanis a fő küzdelem, most a Jobbik és az MSzP közötti csata valamint a szoci belharcok lesznek. A Fidesznek pedig szerény véleményem szerint ki kellene használnia az alkalmat az MSzP szétverésére. Akkor is, ha ez átmenetileg a Jobbiknak kedvez. El lehet takarítani a Pártot, 65 éve először esély van erre. Ha lesz egy Feripárt annál jobb, az ugyanis tényleg esélytelen a kormányzásra.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 21:15:11
@bz249: A fidox akkor őrizheti meg tartósan a helyét, ha senkit nem enged megerősödni.
Ezt lehet politikai módon is elérni, de a szocik esetében fontos a pénzforrásaik kiszárítása és kiszorításuk az országból.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 21:16:36
@tölgy: Valamiért az SZDSZ-t nagyon könnyen felszámolták, és az MDF-et nagyon könnyen tönkretették. I wonder why.
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 21:29:34
@Loxon: nem tudom, mire céloz.
Az MDF sztorit érteni vélem, de a szadeszen én is csodálkozom. Az elitizmusuk? A dogmatizmusok? A kiderült választási csalásaik?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 21:39:18
@tölgy: Kizártnak tartom, hogy Sorosék visszavonultak volna a magyar politikai életből. Az SZDSZ-t valamiért megszüntették. Nem kellett volna megszűnnie, bár kis párt volt, annyira mégsem indokolta ezt az elitizmus-dogmatizmus-stb. utóbbiban már mintha szándékosság is lett volna. Az MDF esetében hasonlóképp: belebújtak, tönkrevágták. Azt nem hiszem, hogy az MSZP-be akarnának belebújni, vagy ha igen, még azt is szétszednék... mi marad?
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 21:40:23
@Loxon: „utóbbiban már mintha szándékosság is lett volna” — úgy értem, a választási csalásokkal kapcsolatos hercehurcákban.
Téglagyári Megálló 2010.03.16. 21:41:17
@bz249:
No akkor még egy adalék Kövér Laca múlt pénteki kampánybeszédéből, illetve a kérdésekre adott válaszából.
Arról volt szó, hogy miért úgy viszonyul a Fidesz az ügynökkérdéshez, ahogy. Azt mondta Kövér, hogy azért, mert voltak a nyolcvanas években is emberek, akik mondjuk egy szomszédos államban végeztek fedett akciókat, és a most is ilyen területen dolgozó embereknek nem lenne jó üzenet, ha ezeket feldobnák.
Ezzel amúgy nem értek egyet, mert az ügynöklisták elvileg csak és kizárólag a III/3-ról szólnának. No nem tudom, hogy kavarja P. Fred, nem látok a kártyáiba.
Ennyit arról, hogy a Fidesz mennyire akar változást bizonyos területeken.

osborne 2010.03.16. 21:41:24
@bz249: "Ameddig ezt a kapcsolati hálót nem sikerül atomjaira robbantani, addig nem jöhetünk ki a posztkommunizmusból."
@tölgy: "Ezt lehet politikai módon is elérni, de a szocik esetében fontos a pénzforrásaik kiszárítása és kiszorításuk az országból."
Ehhez mindenképp 8 év szükségeltetik mert a posztkommancs network kulcspontjai durván feltöltötték az accountjaikat az elmúlt 8 évben. Elmúlt 20 évről ugye nem is beszélve.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.16. 21:53:33
@osborne:
"Ehhez mindenképp 8 év szükségeltetik mert a posztkommancs network kulcspontjai durván feltöltötték az accountjaikat"
Ez néhány emberre igaz csupán, Ferire és barátaira, közeli ismerőseire, egy szűk körre még néhány csomópont körül. Pont azért lépnek le, mert elfogyott minden, amit felélhettek. A derékhadat meg a választókat nem tudják többé jóllakatni, az meg nem működik, hogy a mezei népek majd örülnek, milyen jól megy az élcsapatnak.
Ennek a garnitúrának vége, a baloldaliságnak viszont nincs. A jobboldal részéről a legdurvább hiba lenne, amit most el lehet követni, hogy azt hiszi: végleg megette a baloldalt.

osborne 2010.03.16. 22:04:05
@Elpet: üdv, a Pojáca a negyedik helyen van az MSZP-s listán. Nem látom, hogy vége lenne és olyan erőt sem látni aki lenyomná a szocik közül.
bz249 2010.03.16. 22:13:04
@Elpet: a baloldal mindeképpen vissza fog jönni, ugyanis ilyen a politika. Biztosan lesz egy párt amelyik az adott rendszer veszteseit képviseli.
DE
ezt a baloldalt nem feltétlen kell, hogy MSzP-nek hívják. Ha 2010. április 25-e után meglesz a választói felhatalmazás (25% vagy 1.000.000 szavazat alatti MSzP), akkor neki kell menni a Pártnak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.16. 22:14:21
@osborne:
Ezt én értem, csak ahogyan az MDF sem boldogul tagság meg aktivisták nélkül, úgy az ő helyzetük is ellehetetlenül, ha nem tudják az apparátust ellátni. A szocialista pártadminisztráció és függetlenített aktivista-hálózat nagyon is hozzászokott a főállású státuszhoz, nem hiszem, hogy Feri a saját pénzéből eltartaná őket. Na jó, legfeljebb néhányat, Zsoltit, Virslijóskát meg néhány igazán híres arcot. A képviselői helyek, megyei és helyi állások megcsappanásával vége a régi pártnak, amely hagyományosan erre az apparátusi hálózatra épül, nem a biciklis röplapszóró munkásfiatalokra, ahogyan azt a lángvincés filmekben lehetett látni.

picur3ka 2010.03.16. 22:15:43
@Loxon:
En nem tudom, elore bocsatom, de azon mar gondolkodtam, hogy a szocik szet akartak verni a szadeszt. A Bartus konyve a Hitgyulirol peldaul mar egy rendelt iras lehetett esetleg. Ebben vilagosan emliti a szerzo, hogy az egyetlen politikus, aki nem volt veluk hajlando szoba allni, Orban es milyen hulyen 'nem ertette' Nemeth Horn ajanlatat.
A Hitgyuli tamadasa resze lehetett ennek a folyamatnak, kulonosen miutan nem fogadtak el Horn ajanlatat. Mara ott tartunk, hogy valoszinu Bp-ert aldozzak be a szadeszeseket. Demszky allasfoglalasa arulkodoan a ket partra helyezi a hangsulyt es a szadeszt mosdatja BKV ugyben.
Feri a hintapolitikaban lebukott nem kicsit, meg inkabb orosz gazfuggove tette az orszagot, diplomaciai balfogasairol nem is beszelve.
A roma gyilkossagok iszonyu nagy kozel bukta volt.
Fogalmam nincs, az amerikai erdeknek mik a szandekai, de jol meglehet, masok utan neznek mindenkeppen. LMP ha feljon, pl.
Az amerikai bankok GO-i ugyletei, melyrol az EU nem tudott, szinten erdekesek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 23:18:41
@osborne: elég néhány alak törlése, akik ismerik a számlaszámokat, aláírási joguk van, stb. Piri néni vagy a fene tudja.
@Téglagyári Megálló: na, ezt mondták 2002 előtt is. Ezek nem tanulnak?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 23:20:26
@tölgy: habár. Mindegy mit mondanak, de mit tesznek?
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.16. 23:23:41
@picur3ka/beleallos kampany: LMP az amerikai strómannal?
Nem tudom van-e itt "amerikai érdek". K-Európát állítólag a demokraták kapták. Hogy a görcs állna a republikánusokba.

picur3ka 2010.03.17. 00:06:47
@tölgy:
Haha! Nem tudom, de egy ilyen kis orszag me-e, szinte folyton Washingtonban, Moszkvaban es Izraelben van, en nem is tudom, jart-e Ausztriaban sielesen kivul.
Hogy az uj admin tervei mik, nem tudom, de az orosz erdek mintha ujradefinialta volna magat.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 00:31:14
@picur3ka/beleallos kampany: @tölgy:
Hogy ne volna amerikai érdek? Ugye komolyan kérdezik? Mert viccnek ölég gyengécske.
Az LMP persze jó támasz lesz — főleg idővel —, de én megmondom őszintén, a közbeeső időt kitöltendő vagy még tovább a Fideszre gondoltam, mint új, szalonképessé varázsolt helytartóra.
Szadesz nyekk, MDF nyekk, MSZP nagy valószínűséggel hamarosan nyekk (más okból). Marad hát a Fidesz meg a Jobbik. A Jobbik _egyelőre_ még nem tűnik jó befektetésnek, talán az oroszok felé, esetleg. Talán még ahhoz is túl rakoncátlanok, fene tudja.
Mi marad? A Fidesz. A Fidesz nem fog lázadozni Washington, Brüsszel meg Tel-Aviv ellen, és ez megnyugtató Sorosék számára.
No, kövezzenek meg, de ezt gondoltam. Most jöhetnek azzal, hogy „de még mindig ez a legjobb”. Már akinek, ugye, mert nekem semmi se jó, azt már megszokhatták.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 00:41:24
@Loxon: eztet már sokszor megbeszéltük. OVi orrát beleverték 2002-ben.
És nem lehet mindenkivel szembefordulni. Ha itthon vállal konfliktusokat, akkor kell külső támasz. Ha keresztbe fekszik az F-16-aknak, akkor kell itthoni és külföldi támasz. Egyedül nem megy.

picur3ka 2010.03.17. 01:04:34
@Loxon: Hat nem nagy a valasztek, ugye?
Gazdasagilag pedig sokkal jobban kell allnunk ahhoz, hogy barmennyire is legenykedjunk.
Mindenesetre, Orban:
- keri Putyint az orszag szocialistak altal befolyasolt viszonyanak uj alapokra helyezesere
- 5 szomszedos orszag me-vel targyalt nemreg
- IMF-el ujra akar targyalni dolgokat
- igen tokosen keri Europat nem fedezni az elozo kormany turpissagait es fellepni a bankok ellen - tobben elismeteltek ezt! -, de ezert mar a bankosok az orrara is koppintottak
Sokkal jobban nem fog tudni ugralni szerintem, akar jo, akar nem.

picur3ka 2010.03.17. 04:37:45
Nem o az egyetlen akinek feltunt. Az Usa epp most befenyitette Kinat, olvastam meglepetessel, hiszen jol el van nekik adosodva.
Az oroszoknak is jol jon egy kis olajar emelkedes, meg az is, ha az USA kicsit megritkitja Kinat.
Az oroszok nyilvan tobbet fognak kerni, ez erintheti K-E-t is, de a nyersanyag teruletek fontosabbak lesznek, s talan megmarad Ukrajna nagysagrendig...
Erdekes, hogy Indiat nem emliti.

bz249 2010.03.17. 08:07:36
@Loxon: azért egy közel-keleti/közép-keleti bohóckodást harmadik világháborúnak nevezni, hát khm... mondjuk biztos nem lenne jó Iránnak meg minden, de azért a két világháború nem ilyen volt.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.17. 09:14:47
Vajon itt a NOL fúr vagy a Fidesz gusztustalankodik? Tippem egyenlőre a) - a cikk sejttetésekre, feltételezésekre és kevest jelentő információmorzsákra épít. Ha b), ezt *NAGYON* nem kéne.
nol.hu/belfold/20100317-fidesz-igeretek_a_hit_gyulekezetenek
"Megváltozott a helyzet. A Fidesz (és a KDNP) képviselői az elmúlt években többször is konzultáltak a Hit Gyülekezetével „egyház-politikai kérdésekben”. Ezeken a megbeszéléseken a jobboldali politikusok érzékeltették, hogy ma már máshogyan ítélik meg a gyülekezet működését, mint a Fidesz kormányzása idején. Megígérték, hogy újból kormányra kerülve egyeztetik majd az egyházakkal kapcsolatos törvényalkotási elképzeléseiket a gyülekezettel. Mindebből az is következik, hogy a Fidesz–KDNP környékéről – eltérően az 1998–2002 közötti időszaktól – nem indul politikai-vallási hadjárat a Hit Gyülekezete ellen.
...
A tagság ehhez tartja magát. Lapunknak többen is hangsúlyozták, hogy a hitesek nem pártigényeknek akarnak megfelelni: arról van szó, hogy a gyülekezet stratégiája és a Fidesz törekvése találkozott egymással. A Hit Gyülekezete korábban alaposan megégette magát a szabad demokratákkal, évekbe telt, amíg megszabadult az „SZDSZ fiókegyháza” bélyegtől. A saját érdekében kerülni szeretné, hogy még egyszer ilyen szorosan összefonódjon valamelyik párttal, már csak azért is, mert kezd sokféle irányzatot megjelenítő „népegyházzá” válni."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.17. 09:17:19
Blogcsemege: hamisítják a Reakciót! .)
nol.hu/belfold/reakcio_pecs__illegalis_lap_az_egyetemen
"Kiadóját keresi, példányait pedig begyűjteti a Pécsi Tudományegyetem (PTE) annak a Reakció Pécs nevű politikai lapnak, amelyet illegálisan terjesztenek az intézmény falai között. Győrffy Zoltán, a PTE szóvivője elmondta: az egyetem felszólítja a lap kiadóját, hagyjon fel tevékenységével, emellett gondoskodik a még fellelhető példányok begyűjtéséről és megsemmisítéséről is, ha azokat a tulajdonos nem szállíttatja el.
A magát „a Pécsi Nemzeti Ellenállás ingyenes politikai, gazdasági és közéleti folyóiratának" nevező Reakció Pécset - a benne olvasható szöveg szerint - „az egyetemen tanuló, magyarként gondolkodó hallgatók szerkesztik, névtelenül. A névtelenség ugyanis biztosítja számukra a védettséget arra az esetre, ha valaki szaglászni kezdene a szerkesztők után". Győrffy Zoltán szerint az olvasók figyelmébe a Jobbikot és a kuruc.infót ajánló kiadvány több egyetemi szabályt is megsért: nemcsak illegális terjesztése, hanem az intézmény logójának engedély nélküli használata és a cikkeknek a választási kampányhoz kötődő, az egyetem pártsemlegességével összeegyeztethetetlen tartalma is felróható az alkotóknak."

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 09:57:40
@picur3ka/beleallos kampany: @bz249: Dél-Amerikát sem említi. Ez a kis „közel-keleti konfliktus” egész szövetségi rendszereket érint, ha még nem vette volna észre. :>
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 10:10:37
A forint erosodik, a magyar gazdasag no, mint a raketa! Tovabbi forinterosodes varhato!
www.cityam.com/markets-and-investments/fiscal-medicine-heals-hungary%E2%80%99s-economy
"The relative economic calm has helped Hungary’s currency, the forint, to stabilise against the euro. After trading in a range against the single currency in recent months there is room for further appreciation. “The forint should outperform the euro this year as its economic growth out-paces that of Europe’s,” says Mark O’Sullivan, director of dealing at Currencies Direct."
Rossz eloerzetem van, valaki itt rovidtavu forinterosodest akar.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 10:12:04
@elGabor:
"Vajon ez azt jelenti, hogy Kéri a Jobbikra voksolásra buzdította a Szombat olvasóit és előfizetőit? "
Nem, Keri azt a nehez feladatot vallalta magara, hogy a Szombat elofizetoinek megmagyarazza: a nyilt antiszemitizmus felszitasa jo a Progresszionak, igy vegeredmenyben a zsidoknak is.
Bekeharc megy.

picur3ka 2010.03.17. 10:45:41
@elGabor:
En azt remelem, ez egy profi alku: ha nem politizaltok, nem szekta-baszkuralunk titeket. Amen.
@Doomhammer:
Ki? Minek? Mindig szarik a kutya valamit.
@Loxon:
Csak azert csodalkoztam ezen, mert India Kinaval egy kicsit hm, es ugye atomjuk van , meg az afganok is, lehet, hogy ok is bele akarnak okoskodni majd.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 10:55:37
@Doomhammer: ja, bírjatok még ki 1 hónap antiszemitizmust. Ez az uccsó esélyünk a Fospumpa megállítására.
"A választás után azonban a radikális jobboldal felfutása előreláthatóan hirtelen megszűnik"

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 10:58:41
@picur3ka/beleallos kampany: Pakisztánnak is van atomja. Igazából az a rejtély, hogy Oroszország mit csinál majd.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 11:00:29
@tölgy:
"A választás után azonban a radikális jobboldal felfutása előreláthatóan hirtelen megszűnik"
Mintha kihuztak volna a dugot. Pont ugy.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 11:08:05
@Loxon:
Azt a szart célba is kellene juttatni. Vagy saját magukra dobják le vagy India nyugati részére. Irán, Pakisztán, Brazília atommal szórakozik, de sem a rakétatechnikája, sem az irányítástechnikája ne elég fejlett még.
Az orosz "akciórádiusz" pedig - úgy tűnik - nem haladta meg a cárit: K-Európa és Kaukázus. Minden afrikai és ázsiai kalandot buktak eddig. Samu bácsi világpolitikai szinten eddig sikeresebb.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 11:15:47
Hirtelen Nagy-Britanniaban is jol kezdtek menni a dolgok, csokken a munkanelkuliseg, erosodik a font.
Ez javitja a Munkaspart eselyeit.
uk.reuters.com/article/idUKTRE62G19920100317
"LONDON (Reuters) - The number of Britons claiming jobless benefit fell in February by the biggest amount since 1997, official data showed on Wednesday, surprising markets and giving the Labour government some pre-election cheer.
Figures from the Office for National Statistics showed the claimant count fell by 32,300 in February, confounding analysts' forecasts for a rise of 8,000. January's increase, previously reported at 23,500, was slashed to 5,300.
The claimant count rate eased to 4.9 percent, the lowest since August 2009.
The much better than expected data, which drove sterling higher, may boost the government before a knife-edge election and backs evidence that an 18-month recession has not hit the labour market as badly as feared. Parliamentary elections are widely expected on May 6."

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 11:15:53
@tölgy: Az világos, de Irán azért már a célbajuttatás lehetőségétől sem áll távol. Az oroszoknak azért van némi befolyásuk Dél-Ámerikában is. Néhány éve közös hadgyakorlatoztak a Karib-tengeren Venezuelával. Ebben persze nem a venezuelai cirkálók vitték a prímet, viszont a felségterületet ők adták.
bz249 2010.03.17. 11:16:24
@Loxon: atomhatalmak nem vilaghaboruznak. Pont, ugy lezarva.
Atomhatalmak a harmadik (bar manapsag inkabb mar csak negyedik) vilagbeli koszfeszkeket bombaznak, mert az nem jar jelentos kockazattal.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 11:20:27
@bz249: Ez elmondható talán a zeurópaiakról, na de mit tud a síitákról és a sárgákról? Amellett a Föld népessége erősen növekszik. Gondolja, hogy nem terveznek egy kis lakosságcsökkentést?
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.17. 11:31:43
@bz249: "atomhatalmak nem vilaghaboruznak. Pont, ugy lezarva."
Igen, ultimate védekező fegyver. A siíták és sárgák nem olyan egzotikusak, hogy ne lássák be ennek az igazságát.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 11:40:42
@elGabor: Ööö, pillanat. Vannak egzotikusabb népek? Úgy emlékszem, valamikor a II. Vh. vége táján vetettek be néha atomfegyvert. Khm.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.17. 11:43:07
@Loxon: Ha szélesebb atomháború lesz, nem látjuk meg, tehát a) esetben én nyerek, b) esetben nem lesz aki számonkérje rajtam a tévedésemet. :)
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.17. 11:50:00
@Loxon: Kipróbálták, letesztelték éles körülmények között (a SZU mindjárt a saját lakosságán), lelkesen megrendeltek és legyártottak belőle pár tízezret, de a használatától óvakodnak. Van egy feltevésem, hogy a rakéták, repülőgépek és atomtengeralattjárók elrettentő ereje Brezsnyev körül már megakadályozott egy nagyobb európai háborút, ami konvencionális fegyverek esetén még megnyerhetőnek tűnt volna.
Tündér_Lala 2010.03.17. 11:52:09
A jelenlegi státuszkó Kína és Dél-kelet Ázsia számára kedvező. Iszonyatosan fejlődnek, pénzük és hatalmuk nő. Semmilyen tekintetben nem érdekük a kenyértörés egyelőre.
A világ nyugati része pedig belefullad a maga teremtette gazdasági és ideológiai mocsárba.

bz249 2010.03.17. 11:59:04
@elGabor: sot igazabol mar egy konvencionalis haborut is nagyon nehez megnyerni egy europai szintu orszagban, ugy, hogy ne romhalmaz maradjon utana.
@Tündér_Lala: varjunk az itelettel 2020-ig. Ejropa eppen a pikoil es a demografiai melypont utan van, Azsia meg meg nem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 12:05:04
A botrany nem csillapodik. Hogy tudott Magyarorszag eladni olyan CO2 krediteket, melyeket korabban mar elhasznalt?
uk.reuters.com/article/idUKLDE62F2EZ20100316
"PARIS, March 16 (Reuters) - French emissions trading exchange BlueNext said on Tuesday it had told clients there was a possibility that certified emissions reductions (CERs) may have been resold on its platform.
...
Last week Hungary said it had sold 2 million emissions permits which its companies had already counted towards their carbon targets, raising concerns of double counting in the European Union scheme to fight climate change. [ID:nLDE62B1I9]
Companies or countries can buy CERs from carbon-cutting projects in developing nations, to offset their own emissions and help them meet caps under EU or Kyoto Protocol targets.
"When we hear that the Hungarian government may have resold CERs already used, then checks are necessarily carried out across the board," she said, adding BlueNext would issue a statement on Wednesday.
"The European Union is actually in charge of following up what happens to CERs", she said.
The EU executive Commission said last week that Hungary was exploiting a loophole under the Kyoto Protocol, and stressed that the CERs could not be sold back into the EU emissions trading scheme."
Trukkok szazai.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.17. 12:07:16
@Tündér_Lala: Örökös ellenségünk, Kelet-Ázsia másféle szorításban van, mint mi. Többek között:
1) Húsz év alatt sokszorosára nőtt társadalmi és területi különbségek a tradicionális perifériák és a hipermodern korba lépett, fogyasztásorientált központok (Kína esetén a partvidék, Indiában pár városközpont, pl. Bangalore) között.
2) Szélsőségesen eltorzult nemek közötti arány a népességben ( www.economist.com/world/international/displaystory.cfm?story_id=15636231 ), Kínában hosszú távon Európához hasonló elöregedés.
3) Kielégíthetetlen növekedési elvárások a szegény rétegek felől; alapellentmondás a foglalkoztatás bővítésének igénye és a munkaintenzív termelésről való továbblépés között.
Kelet-Ázsiának komoly belső problémái lesznek; a kérdés, hogy ez destabilizálja és lefoglalja-e őket, vagy a problémák exportálása mellett döntenek. (Egy tipp: Afrika kínai újragyarmatosítása. :) )
Ez persze Európán magában nem segít.

Tündér_Lala 2010.03.17. 12:35:45
Természetesen Kínának is megvannak a saját gondjai. Ezek azonban végsősoron kezelhetők.
A legfontosabb gondja szerintem azonban éppen az, hogy fizetőképes piacai (a nyugat) vészesen szegényedik. Ilyen értelemben fogja a helyzetnek,mert egy túltermelési válság véget vethet a fejlődésnek és nagyon visszavetheti őket. Saját piacuk pedig messze nem elégséges.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 12:59:15
A Fidesznek van programja, azonban az semmitmondo, ami szegyen.
mszp.hu/belfold/bovebben/a-fidesz-programja-szegyen
"Húsz éves demokráciánk szégyenének tartom, hogy ilyen semmitmondó választási programmal lehet pályázni a kormányzásra" - fogalmazott Tatai-Tóth.

osborne 2010.03.17. 13:06:52
@Doomhammer: Ráadásul kézivezérelik a Concorde Értékpapír Zrt-t. Miért nem Lengyel László-t kérdezték meg???
A piac azt a választási kimenetelt árazta be, hogy a Fidesznek egyedül is meglesz a kétharmados többsége a parlamentben. A lehetséges forgatókönyveket számba véve minden más, ettől eltérő eredmény kis bizonytalanságot okozna a befektetők körében, és az első reakció nagy valószínűséggel egy kisebb forintgyengülés lenne, latolgatta a parlamenti választások forintárfolyamra gyakorolt hatását Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. makroelemzője.
index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/17/forintvalasztas/

zoli29 2010.03.17. 13:07:03
Nézőpont: A Jobbik megelőzte az MSZP-t. hetivalasz.hu/itthon/a-jobbik-megelozte-az-mszp-t-27940/
Refuse/Resist! 2010.03.17. 13:14:53
@bz249:
www.carto.net/papers/svg/samples/pop_pyramid_germany.png
Nekem úgy tűnik, kb. 20 év múlva jön a mélypont, amikor az a nagy hupli, a 40-50 évesek nyugdíjba mennek.
A peakoilon miért vagyunk túl? A peak olajfogyasztáson valószínűleg igen, de ha a globális kereslet megint beleütközik a termelési korlátba, az itt se lesz egy népünnepély.
Mondjuk, relatíve még nyerhetünk is, az igaz :D

Refuse/Resist! 2010.03.17. 13:20:03
@zoli29: Kíváncsi vagyok, hogy ma még létezik-e az a jelenség, hogy a radijobbos szavazók rejtőzködőbbek, mint a többiek. Úgy rémlik, régebben mindig alábecsülték a MIÉP szavazóbázisát.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 13:22:28
@osborne:
Mar a Concorde is elveszett a progresszio hivei szamara. Hiaba vacsorazgatott Feri a foconcordossal.

bz249 2010.03.17. 13:22:49
@Refuse/Resist!: demografiai melyponton a termekenysegi melypontot ertettem, az Nyugat-Europa legtobb orszagaban a 80-as 90-es evekben volt (a nemeteknel mondjuk pont nem, ott meg mindig tart).
Europa energiafogyasztasa kb. 2004-2005 ota csokken, ennyit akartam csak mondani. A 2000-es evekbeli csucs is boven az 1979-es szint alatt volt. Egyebkent bizonyara nem lesz nepunnepely, ha megint nekimegy a vilag a falnak, de az szerintem jol latszik, hogy az USA tudja ezt a legjobban kezelni, a masodik legjobban meg Nyugat-Europa.

zoli29 2010.03.17. 13:40:37
@Refuse/Resist!:
"Úgy rémlik, régebben mindig alábecsülték a MIÉP szavazóbázisát"
Egyszer már hallottam ezt, utánanéztem, és nem becsülték alá. Ennek ellenére én is elképzelhetőnek tartom, hogy a Jobbik sokkal jobban fog szerepelni, mint amit a számok mutatnak, akár 20-25% között.

Refuse/Resist! 2010.03.17. 13:52:23
@bz249: Gazdasági szempontból a demográfia legérdekesebb része a peak labour, nem?
Ha megnézed a korfát, akkor látszik, hogy a termékenységi rátának jó ideig magasan 2 fölöttinek kéne lennie ahhoz, hogy a mostani munkaerő-mennyiség megmaradjon.
Mondjuk, e részletkérdésben én hajlamos vagyok TGM-sal egyetérteni: a gépek sok mindent elvégeznek helyettünk. A gond szvsz inkább a mai gyerekekből/ifjúságból kialakuló munkaerő minősége...
"az USA tudja ezt a legjobban kezelni, a masodik legjobban meg Nyugat-Europa"
Hát, nekem úgy tűnik, Kína jött ki eddig a legjobban a 2008-as válságból.
Az USA adósságát meg szépen finanszírozza Kína (és Japán), még nem erősödött meg eléggé, hogy az önellátás jobban megérje.
Ami késik, nem múlik...
Más: szerinted akkor se háborúzhatnak atomhatalmak, ha az egyiknek/mindkettőnek van működő rakétaelhárító-rendszere?

bz249 2010.03.17. 14:01:47
@Refuse/Resist!: a peak labourt, demographic divideendnek szoktak nevezni, ne tessek itten uj fogalmakat krealni. :)
en.wikipedia.org/wiki/Demographic_dividend
A gazdasagi valsagbol rovid tavon Kina jott ki a legjobban (Japaniorszag durvan visszaesett, egyebkent nem gyengen eladosodottak am a japanok)
en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_public_debt
Ugyanakkor az USA energiafogyasztasa visszaesett 10%-kal es evvan, Europae meg 6%-kal es minden mukodik. Szoval a nyugati orszagok viszonylag rugalmasan tudnak kezelni az energiavalsagot. Ja es kozben az europai kulkereskedelem gyakorlatilag nullszaldora kerult.

elfelejtette 2010.03.17. 14:07:29
@osborne: Szerintem ezzel a nyilt szembeszegulessel szetveri az MSZP-t.
bz249 2010.03.17. 14:12:57
@Refuse/Resist!: ja az atomhaborura nem valaszoltam.
A valaszt szerintem az amerikai polgarhaborunal kell keresni. Egyreszrol egy modern fegyverekkel vivott haboru olyan jelentos kartetelellen jar, hogy a gyozelem nem fedezi a koltsegeket.
Masreszrol, miert harcolnanak. Jelenleg a gazdagsag motorja az informacio es a tudastoke. Ezeket meg nagyon nehez haboruban megszerezni.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 14:35:04
@bz249: Világháborúra van még idő, maximum negyven év. Aztán elkerülhetetlen lesz. De inkább előbb tör ki, mint később. Ha „minden jól megy”, inkább 5 éven belül, mint később.
bz249 2010.03.17. 14:41:27
@Loxon: nem lesz vilaghaboru, nincs erteleme. Utoljara 1970-ben lett volna ertelme egy vilaghaborunak (ha eltekintunk az atomfegyverektol).
Refuse/Resist! 2010.03.17. 14:41:55
@Loxon: Van erre még jó forrása?
@bz249: Ööö, nekem nem tetszik ez az érv.
Eszerint az 1. világhábroúnak, de főleg a 2.-nak nem lett volna szabad megtörténnie. A szovjet-amerikai háború a MAD miatt elmaradt, világos. Kérdés, hogy mi van akkor, ha ez az egyensúly felborul.
Most ha a nem nézzük a részleteket, akkor mondhatjuk azt, hogy Irak lerohanása nem érte meg. De ha kitágítjuk a látókört, akkor már egyre több minden szólhat mellette: nem ugrál az OPEC (ha akarnák, lehetne tartósan 120-150 az olajár), jóval kevesebbet gazdagodnak a szénhidrogénekben gazdag latorállamok (oroszok, hülyearabok), veszi mindenki az amerikai államkötvényeket, mint a cukrot, fenntartod az impressziót, hogy tökös nagyhatalom vagy, aki odacsap, ha köll (na, jó, ez nem sikerlt a legjobban, de legalább megpróbálták) stb. Ha ezeket összeadod, akkor bőven megérte.
Nyilván _most_ nem érné meg egyik nagyhatalomnak sem egy világháború.

bz249 2010.03.17. 14:51:52
@Refuse/Resist!: az 1. vilaghaboru mellett vilagos ervek szoltak, akkor a materialis javak (itt most nem a lelki javak az ellentetpar) alkottak a gazdasag kulcsat. Vagyis a gyoztes elvette a vesztes foldjet/banyajat es kisebb reszben a gyarat es utana az ove volt orult neki.
A 2. vilaghaboru detto ugyanez, csak hozza kell adni
- egy tulnepesedett es nyersanyagokban szegeny Nemetorszagot
- egy tulnepesedett es nyersanyagokban szegeny Japant
- egy tulnepesedett es minden szempontbol csoro Olaszorszagot.
De most? Szamlapenzek, szabadalmi jogok, gyartastechnologiak. Ezeket, hogy szallja meg? Ok a gyoztes patagon hadsereg bevonul New Yorkba. Es utana mi lesz?
Amugy a MAD-hez nem kell atomfegyver. Csak eleg tuzero, hogy lehetetlenne tegye a gyozelmet. Az meg minden fejlett orszagban adott.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 15:15:32
Egyetlen háborúnak sem csak materiális okai vannak. Leszokhatnának már Marxról, igazán. Egyébként persze, materiális okok kiváló ürügyet képezhetnek, és stratégiailag ezek nagyon fontosak, de mozgatórugónak nem elegendők. Van olyan, hogy identitás (vallási, ideológiai, nemzeti stb.) „hatalom akarása”, például, hogy mást ne mondjak.
Az I. VH. esetében feltűnő, hogy a háború végére az összes nem-szabadkőművesség uralta monarchia eltűnt Európában (OMM, Német Cs., Török Sz., Orosz Bir., ), a II. végére ismét eltűntek újabbak (Mo., Japán, Olaszo.). Érdekes továbbá, hogy egyikbe sem volt érdeke belépni az Egyesült Államok népének, mégis mindkettőbe belépett. Utóbbiba egyenesen a SZU oldalán.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.17. 15:17:51
@bz249: Általában a "világháború lesz" szlogen a "barbárok fognak győzni" típusú civilizációs félelmekkel együtt jelentkezik, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a hiperspecializált és nyápic dekadensekkel szemben mindig a primitív, de szőrös mellkasú népek fognak győzni. (Itt a blogon Arma Gedeonka szokta ezt a vonalat képviselni.) Az érvrendszer kikezdhetetlen, mert képviselője mindig a barbárok szuperképességeivel érvel ("Muhahaha, de mi lesz, ha a barbárok fel tudnak mászni utánad a fára?"), másrészt elvárásai saját civilizációnk aktív lerombolása nélkül teljesíthetetlenek ("Muhahaha, de nem lesz sem ivóvíz, sem halkonzerv, és MIND meg fogtok halni!")
Bővebben ugye itt: tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/06/ht-csaps.html

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 15:20:04
@Refuse/Resist!: Világosan látszik, hogy Irán, Oroszoroszág (Dél-Amerikával együtt) és Kína [BRIC tömb] — hol így, hol úgy — szembemegy az atlanti politikával [NATO + Izrael]. Ezek a törésvonalak már kirajzolódtak, kérdés, mi éleződik ki belőlük és hogyan.
bz249 2010.03.17. 15:21:28
@Loxon: A vallasi, ideologiai, nemzeti stb. okok nagyon hatasosak az erzelmek felkorbacsolasaban. Az elso vilaghaborut pl. irracionalisan elnyujtottak (ugyanakkor, amikor Ludendorff beszart es kikotyogta, hogy vege onnantol raketasebesseggel osszeomlott az egesz).
A masodikban meg durvabban elojott az emberek feletti picologiai uralom kerdese... DE a vegen megiscsak az nyert, aki a tobb tankot, repulot meg hajot gyartott.
Tudja az amatorok a taktikat, a profik a logisztikat tanulmanyozzak (forditas: anyaghaboru, a profik valasztasa!).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 15:24:17
Kelet-Europai egyetemi hallgatok arasztjak el a nagy-britanniai egyetemeket dacara az evi 3000 font koruli tandijnak.
Az ingyenes magyar egyetemeket miert nem arasztjak el a brit hallgatok?
www.dailymail.co.uk/debate/article-1258508/UK-taxpayers-funding-EU-students-universities-British-children-miss-out.html
"I know only too well the fierce competition for places. I have recently been teaching journalism at Roehampton University and can already see that a lot of hard-working youngsters will be disappointed again this summer.
But when I look at my student groups more closely, it's clear the competition is not only from UK students. Many of my students now come from EU countries - Poland, Spain, Italy, Bulgaria, Hungary and Lithuania.
This is a common picture. An academic at one London university told me that a third of his current class are from EU countries, including Germany, France, Slovakia and Lithuania.
...
This silence is worrying as the growing numbers clearly have implications for the overall number of places available. Most concerning, they also impact on overall resources for higher education, because EU students are funded by UK public finances in the same way as home students.
This is different from so-called 'overseas' students from non-EU countries, like China, India, Pakistan and Norway. Overseas students pay the full cost of their education. Their tuition fees are significantly higher, usually around £10,000 a year, compared with about £3,225 for home and EU students.
Financially, overseas students have become vital to universities, which is why university administrators regularly scour the globe for the next overseas student honeypot.
EU students, by contrast, pay the same fees as home students and are similarly subsidised by the UK taxpayer.
The government, via the Higher Education Funding Council, pays a subsidy for teaching, currently estimated at an average of £4,000 annually for each home and EU student.
EU students are also entitled to the same loans, up to £3,225 annually for tuition fees, from the UK government-funded student loan service (although unlike British students, they cannot take loans for living expenses)."

bz249 2010.03.17. 15:26:32
@elGabor: egyebkent erdekes, hogy a nyapic dekadensek altalaban sokkal rugalmasabbak szoktak lenni, mint a szuperbarbarok.
Refuse/Resist! 2010.03.17. 15:29:26
@bz249:
"De most?"
A túlnépesedés erőst adott, ami az OECD-n kívüli államokat illeti.
"Szamlapenzek, szabadalmi jogok, gyartastechnologiak."
E téren most kb. megy a puha háború. Pl. a németek eléggé be voltak rágva, amikor a kínaiak egy az egyben kilopták a Siemens gyorsvasút terveit.
A poén az, hogy a kínaiak tényleg használják a terveket, itt meg...
Egyébként röhej, pl. egy rohadt autópálya-felújítást se tudnak már rendesen megcsinálni a németek, az A8-ast már 3 éve újítják, és a fele sincs kész.
Nyersanyaghiány ma a pax americana biztosította globális piac miatt nincs. Ha a nemzetközi helyzet fokozódik, sokkal súlyosabb problémaként jelentkezhet, mint a 20. sz. elején.
Nem Egely-féle nullponti vákuumenergiára épül ma sem a világgazdaság, de nincsenek napelemmel burkolva az autóutak sem.
"Ezeket, hogy szallja meg? Ok a gyoztes patagon hadsereg bevonul New Yorkba. Es utana mi lesz?"
Kezdődhet úgy is, hogy a kínai hadsereg bevonul a hazai földjein levő BMW, Bosch stb. gyárakba.
És aztán mondjuk megszállja Afrika használható részeit. New Yorknak azért túl jó a védelme :)
"Csak eleg tuzero, hogy lehetetlenne tegye a gyozelmet. Az meg minden fejlett orszagban adott."
Hát, én azt hittem, a neutronbomba eléggé kíméli a használóját. Egy világháború esetén nyilván nem finomkodnának úgy, mint az iraki demokráciaexportos kirakatháború esetében.
@Loxon:
akkor Maga szerint azért támadnak Iránra, mert szabadkővűvesek által érintetlen szűzföld?
Nem lenne egyszerűbb a biológiai hadviselés? A "Lenin" nevű tömegpusztító fegyver is bejött.
Egyébként azért az kérdéses, hogy a kínaiaknak most megéri-e konfrontálódni. Szerintem per pillanat még gyengék, ugyanakkor az idő nekik dolgozik.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 15:41:36
@Refuse/Resist!: @bz249: @elGabor:
Minden lehet. Egyébként én ezt nem riogatásból írtam, ElGabor úr, hanem a folyamtok higgadt elemzése révén. :>
Kérdés, hogy megvárják-e, amíg Kína erős lesz. Az Atlanti tömb pedig láthatóan szenved az immigrációtól és hatásaitól, tehát itt is elképzelhető egy „rasszista” fordulat. Törökország és Szíria is hadszíntér, mivel inkább Iránhoz húznak, az Al-Kaida semlegetítésének ügye vagy ürügye alatt pedig mennek az akciók az arab világban.
Afganisztán és Irak természetesen Irán körbekerítése miatt is fontos. Ezeket a területeket, úgy tűnik, egyáltalán nem akarják pacifikálni. Megtehetnék, de valami miatt inkább anarchiát akarnak.
Átfogó elemzéseket egyébként csak Jövőnkön olvastam eddig, mivel a demokratikus pártok híroldalai csak a belpolitikai hercehurcákkal vannak elfoglalva, a külpolos oldalak meg egyszerűen a híripar részének tekinti a külpolt, szövetségi összefüggések és folyamatok elemzése nélkül.

bz249 2010.03.17. 15:41:56
@Refuse/Resist!: "E téren most kb. megy a puha háború."
Na de a lopas az lopas, a haboru meg haboru.
"A túlnépesedés erőst adott, ami az OECD-n kívüli államokat illeti. "
Az OECD allamok is tulnepesedettek, eppen ezert van keves gyerek. Masfelszer annyi nep el Europaban, mint 1939-ben.
"Nyersanyaghiány ma a pax americana biztosította globális piac miatt nincs. Ha a nemzetközi helyzet fokozódik, sokkal súlyosabb problémaként jelentkezhet, mint a 20. sz. elején."
Meglatjuk, tippem szerint meg jo 25 evig mindenkeppen olcsobb lesz megvenni a nyersanyagokat, mint harcban elvenni. De azt sem tartom kizartnak, hogy a forditottja soha nem jon el.
"Hát, én azt hittem, a neutronbomba eléggé kíméli a használóját. "
A neutronbomba ugyanugy atombomba, csak kevesebb a lokeshullam, hohatas es az ionizalo sugarzas es tobb a neutronsugarzas. Kevesebb jarulekos veszteseggel ol meg tobb embert.
"Egy világháború esetén nyilván nem finomkodnának úgy, mint az iraki demokráciaexportos kirakatháború esetében."
Ezzel viszont teljesen egyetertek. Csakhogy a massziv olesi kepessegben egyelore kozel nincs senki a nyugati hadseregekhez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 16:40:39
Suddeutsche Zeitung: a Jobbik veszi el Orbantol a ketharmadot.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=271965
"A Fidesz az előrejelzések szerint a szavazatok több mint 50 százalékát szerezheti meg. A magyar választási rendszer Orbán számára biztosíthatná az alkotmányozó többséget, ha nem lenne a Jobbik, amely ugyanazokon a nemzeti vizeken halászik. "A nyilvánosság előtt egymással gyűlölködően szemben álló két tábor fű alatt a jelek szerint keresi az utakat arra, hogy valamilyen módon közös frontot alakítson a Jobbik ellen" - vélte a tudósító."

osborne 2010.03.17. 16:54:09
@Doomhammer: A Fospumpa magának köszönheti. Tetszett volna nem kiengedni a náci szellemet a palackból!
Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének bocsánatot kell kérnie azért, mert "kiengedte, az országra szabadította az újfasiszták, a Jobbik szellemét". A Fidesz valamennyi politikusának el kellene határolódnia a Jobbiktól és meg kellene szüntetni velük az együttműködést az önkormányzatokban - tette hozzá Török Zsolt, aki leszögezte: az erőszakhullámot csak az MSZP tudja megállítani.
mszp.hu/belfold/bovebben/a-fidesz-jobbik-mar-a-fizikai-eroszaknal-tart

osborne 2010.03.17. 17:00:31
@elfelejtette: Nem teljesen de valami olyasmi. Az őt támogató talpasok tömegére és a fenéknyaló fiatalokra (Ficsor, dr Molnár stb - ezek nem véletlen nem szereplik túl magukat a kampányban) szüksége lesz majd, hogy ő legyen újra a megerősödött vezető a Párt élén.
Refuse/Resist! 2010.03.17. 17:10:45
@bz249: "Csakhogy a massziv olesi kepessegben egyelore kozel nincs senki a nyugati hadseregekhez."
Hát, Kína+Oroszország szvsz közel van. Nyilván fejletlenebb a technikájuk, de pl. együtt több tankuk és emberük, van, mint a NATO-nak.
A neutronbombánál arra gondoltam, hogy ha van rakétaelhárító lézered, akkor nyugodtan indíthatsz neutronbombás (vagy ha kedvezőbb, akkor hidrogénbombás) atomcsapást az ellenség ellen. Ami után már sokkal egyszerűbb az invázió...
"Masfelszer annyi nep el Europaban, mint 1939-ben."
Fiatalokból azért annyira nincs felesleg, 20 évesből lehet, hogy kevesebb van, mint akkor, főleg olyanokból, akik alkalmasak katonának.
Kínában viszont határozottan túl sok a fiatal fiú :(
@Loxon:
Meggugliztam, elég sok mindent írnak erről "alternatív" honlapokon, de nehéz elválasztani a szemetet az értékes infóktól. Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor az ember megpróbálja a bilderbekkelő-vakoló társaságot kiirodalmazni. Baromi sok infót kell végigolvasni, de utána jön csak a munka java: rendszerezni kell, és a logikátlan dolgokat kilőni. Szerintem erre az emberi agy képtelen. Max. annyit lehet tenni, hogy egy szűk szakterületen összefoglalja az ember az értelmes infókat. Ha van elég ilyen egység, akkor össze lehet foglalni. Egyébként azért vagyok mérges a Drábikra, mert minden szart válogatás nélkül lefordít. Így csak a zajt növeli.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 17:37:10
@osborne:
Tehat ha Orban bocsanatot ker es elhatarolodik, akkor is at kell engednie az eroszakhullam megfekezeset az MSZP-nek?
Galans ajanlat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 17:48:45
@osborne: itt már egy éve kitárgyaltuk a jobbik-projekt dupla hasznát a szocik számára: lehet vele a nyugatot és a hazai szoci nyuggereket riogatni, és lehet a fidoxtól leszakítani jó sok szavazót.
A bolsik hatalomtechnikában mindig erősek voltak: bazd meg és uralkodj!

osborne 2010.03.17. 18:17:14
@tölgy: jaja. azért egész sokan bedőlnek nekik: "A Jobbik a szocikat is támadja!"
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 18:20:39
@osborne:
En meg emlekszem, amikor Google-t lehulyeztek itt, csak mert utalta a Jobbikot.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 18:48:24
@Doomhammer: pedig Google is your friend.
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.17. 20:49:21
2 napon belül eldől a világ kőolajellátásának jövője...
Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.17. 20:59:14
@elGabor:
@bz249:
Hát nyersanyagért mostanában nemigen fog senki háborút indítani. A nyersanyag inkább eladó, mint amennyire keresett. Nagyot fordult a világ, mert a gazdagság forrása ma már döntően a nyersanyagot magas szinten átalakító minőségi emberi munka, amit nem lehet leigázott országok rabszolgasorba hajtott lakóival végeztetni, és ez a háborúk jelentőségét döntően csökkenti. Számomra alapvető tapasztalat az, hogy milyen kemény összefüggés van egy ember életvitelének színvonala - beleértve annak morális rendezettségét is - és az ipari termelésben végzett munkájának minősége között. A háború mindezt szétrombolja, nemcsak a gyárat, hanem a minőségi munkaerő újratermelésére szolgáló emberi környezetet is.
Az az érdekes, hogy a minőségi emberi tevékenység dominanciája a nyesanyagkészletek csökkenésével arányaiban nem csökken, hanem éppenhogy megnő. Az elGabor által emlegetett szőrös mellkasú népek sorba fognak állni, hogy a régi rozsdás kotliból kést készítsenek neki a fémek újrahasznosításának metallurgiai szakemberei. Armageddonkáéknak az emberi tudást kellene gyökerestül kiirtaniuk ahhoz, hogy az általuk vizionált és vágyott naturális ősembertársadalom létrejöhessen.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.03.17. 21:21:43
Ebben a pillanatban látom, hogy az MDF megkapta a mentőcsomagot. Budapesten biztos a lista, és vidéken is valószínűleg mindenhol lesz.
bz249 2010.03.17. 21:44:29
@dzsucseharcos: kérdés, hogy ki volt a nagylelkű adományozó és, hogy miért. Elvileg mind a Jobbik, mind az MSzP abban érdekelt, hogy jó sok levesbe menő szavazat legyen (ezek ugyanis plusz országos listás mandátumokat termelnek). Ez a felállás mindenesetre a Jobbiknak tökéletes: sok baloldali párt, amelyik nem haraphat bele a táborába és sok elveszett szavazat, mivel az MDF és az LMP leginkább egymás elől veszi el a szavazókat és a legvalószínűbb a kettős kiesés. Ugyanakkor a szociknak sem rossz az ügy, mert esetleg gyengítheti őket a két kispárt viszont a hosszabb országos lista őket is kárpótolhatja.
Tehetetlen Dodó 2010.03.17. 21:49:48
@bz249: Most mondja ez a hülye Szakonyi a hírtévén, hogy biztos azért lódult meg a madöf, mert bejött Ibi vészcsengője, hehe.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 22:10:35
@Doomhammer: Miért, mi változott? Pl. én: szeretem mostantól a Fideszt? Nem. Utálom a Jobbikot? Nem nagyon. Azt gondolom, hogy a Jobbik MSZP-kreálmány? Nem. Azt gondolom, hogy orosz-kreálmány? Valamekkora százalékban esetleg. Szóval nem változott semmi. :>
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 22:12:57
@Refuse/Resist!: Drábik tényleg saláta.
De nem is Drábikot kell olvasni ahhoz, hogy felmérjük a helyzetet. Csak figyelni a híreket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.17. 22:34:22
@bz249:
"kérdés, hogy ki volt a nagylelkű adományozó és, hogy miért. "
Tessék, itt egy valószínűtlen jelölt. A cigók. Elhiszi?
www.mno.hu/portal/701362
"A budapesti listaállításhoz 3 jelölt hiányzik még. Az MDF-es politikusok cáfolták, hogy az MCF Roma Összefogás Párt jelentős számú kopogtatócédulát adott volna át az MDF-nek, és azt is, hogy cserébe a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Kolompár Orbán pártelnök előkelő helyet kapna a fórum országos listáján.
A Hír Televíziónak háttal állva, torzított hangon nyilatkozó roma vezető viszont elmondta: „Egyezkedések folytak, szerintem itt azon múlott, hogy az Orbán mennyi cédulát tud letenni az asztalra, az MDF asztalára”. "
Ez az Orbán itt nem a Fospumpa, hanem Kolompár Orbán.

bz249 2010.03.17. 22:40:24
@Doomhammer: Kolor nem egy lámlenge úgyhogy akár el is hihetem (az MDF országos listáján nincs olyan, hogy előkelő hely. Ha be is jutnak, ami a kevésbé valószínű eset, max 5-6 ember.)
@Tehetetlen Dodó: az MDF és az LMP azért lódult meg, mert még két nap van hátra, ilyenkor már nincs idő szarozni, mindenkit be kell adni és gyűjteni tovább, ha még kell. Szerintem páran a most beadottak közül így is el fognak hasalni.
Egyébként négy éve az utolsó 5 nap termése:
MDF: 50 jelölt
MIÉP-Jobbik: 53 jelölt
Munkáspárt: 29 jelölt
Centrum párt (ami akkor már vicc liga volt): 13 jelölt
Kereszténydemokrata Párt: 14 jelölt
ehhez képest kell nézni a nagy hajrát.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 22:40:29
@Doomhammer: minden szarságot elhiszek Ibolya néniről, meg arról az Orbán nem fospumpáról is.
De Csapody Szent Imre városrészen indul, Debreczeni pedig a Belvárosban. Arra túl sok cigó nem lakik, ha mégis, akkor sem biztos, hogy OCÖ pártiak. Sok kerületben segíthetnek, de a budapesti lista szvsz nélkülük lett meg.

tevevanegypupu 2010.03.17. 22:49:36
Szent Imre varosreszben Csapody ossze tudta szedni a cedulakat? Hogy meg fog lepodni Szent Imre varosresz!
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 22:54:46
@tevevanegypupu: nem ott indult?
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.17. 23:11:38
Korrekt újságírás, korrekt címlapok: a HVG újramelegít egy régi slágert.
hvg.hu/hetilap (Még csak kis méretben)
hvg.hu/hetilap (Még csak kis méretben)
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 23:15:28
@elGabor: túl kicsi a kép, melyik a Hagyó a képen?
osborne 2010.03.18. 00:03:55
@Doomhammer: A legszebb amikor a baller sajtó (168óra-atv), klasszikus megmondók (mondjuk Lengyel v Kéri) és Feri vagy szadesz árvák kéjesen drukkolnak Páncélvonatnak és a más kontextusban 'terrorista és náci' Jobbiknak mert lenyomja a gyűlölt Fospumpát és Fidoxot.
osborne 2010.03.18. 00:14:26
Best Buy: 1000 forintért Őszödi
index.hu/belfold/2010/valasztas/oszodi_beszed_ezerert_a_gyurcsanyon/

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 08:18:18
@osborne: Az utóbbi napokban nagyon megnőtt a baloldal önbizalma a kétharmaddal kapcsolatban és valóban, kéjesen örülnek a Jobbiknak. Guszta.
tevevanegypupu 2010.03.18. 08:29:51
@tölgy:
Gondolom Miklosra mint okonzervativ uriemberre szavaztak, akitol tavol allnak a szabados eszmek.Nyilvan a "programrol" keveseknek van fogalma.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 08:39:51
Reformközgazdászok figyelmébe:
index.hu/gazdasag/blog/2010/03/18/kivegeztek_a_balul_sikerult_eszak-koreai_penzreform_atyjat/
"Észak-Koreában kivégeztek egy korábbi, magas rangú kommunista vezetőt, mert őt tették felelőssé az ország tavalyi, balul sikerült pénzreformjáért, közölte csütörtökön a Yonhap szöuli hírügynökség. A hírt dél-koreai hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.
...
Mindennek következtében előbb menesztették Pak Nam Git, a kommunista Koreai Munkapárt pénzügyi és tervezési osztályának vezetőjét, a pénzreform atyját, majd pedig - mint a Yonhap írta - a múlt héten Phenjanban ki is végezték."

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 08:47:48
@elGabor: Az világos, hogy dörgölőzni akarnak az újerőhöz. Kérdés, hogy ezzel a Jobbik táborát növelni vagy csökkenteni akarják-e.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 08:59:44
@Loxon: Szerintem ez csak közönséges káröröm.
De még mik vannak: index.hu/belfold/2010/03/18/izraeli_kemrepulok_magyarorszag_folott/
Kerestek valakit? Provokáció? Üzenet? És egyáltalán. Érdekes.

tevevanegypupu 2010.03.18. 09:01:17
@elGabor:
Szerencse, hogy nalunk nincs balul sikerult penzugyi reform. De ha esetleg volt is, azert megis hagytunk masodik-harmadik-negyedik eselyt is penzugyi szakembereinknek.Egyszer csak sikerulni fog nekik, nem lehetunk olyan turelmetlenek mint az eszak-koreaiak.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 09:03:22
@tevevanegypupu: Veres elvtárs rosszbeszél nemszemély, MINISZER. :)
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 09:04:58
@elGabor: Pont most akartam belinkelni.
tevevanegypupu 2010.03.18. 09:14:57
@elGabor:
Veres elvtars menni borondnek London. Agyoncsapni nem ellenzem.

Wildschwein 2010.03.18. 09:57:59
@osborne: Annak idején (a beszéd utáni hetekben) keringett a neten egy afféle vicces köremail "Végre megjelent!" címmel, benne egy magnókazetta volt látható, rajta a felirat (mintha valami lakodalmas műfajban alkotó előadó hangfelvétele lenne): "Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk... nem kicsit, nagyon!" Alatta pedig kisebb betűkkel: "featuring single hits 'Böszmeség' and 'Hazudtunk reggel, délben, este'". Most már nem találtam a neten sehol. És tessék, kiderül hogy ez maga a valóság.
bz249 2010.03.18. 10:23:51
@tölgy: azt hiszem erre a hirre egy ertelmisegi jellegu megnyilvanulast kell megeresztenem.
Muhahaha!
Muhahaha!
eN 2010.03.18. 10:44:11
@tevevanegypupu: biztos van erre magyarázat, például eltévedtek, rossz helyen keresték Bukarestet.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 10:55:26
@osborne:
Hogyne. Kicsit szakallas (marc. 11.), de ez a legolvasottabb a 168 Oran.
Vona nyert, Orban veszitett!
www.168ora.hu/itthon/jobbik-fidesz-vona-orban-52288.html
"Vona lealázta Orbánt"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 10:57:03
Lehet, hogy megse megy minden rendben az MDF-ben?
Meg mindig vannak, akik ki tudnak lepni?
www.168ora.hu/itthon/mdf-ujabb-ko-budapesten-52576.html
" Az MDF óbudai szervezetének elnöke, Szegner László szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy az óbudai szervezet 15 tagja és maga, mint elnök, március 24-i hatállyal kilép a Magyar Demokrata Fórumból. Indoklásképpen Szegner László úgy fogalmaz: döntésük megalapozottságát visszaigazolták a választópolgárok az ajánlószelvények gyűjtése során és igazolni fogják a parlamenti választások szavazásánál is. Mint írja, Budapesten a választmány elnöksége hetente egymásnak ellentmondó állásfoglalásai miatt döntöttek úgy, hogy leváltják a régi fővárosi elnökséget, és új elnökséget választanak, amelyik "megkísérli Budapesten menteni a menthetőt".
Véleménye szerint az új elnökséget február 11-én jogszerűen választották meg, de, mint írja, az országos vezetés azt nem ismerte el - írta az MTI.
Szegner László szerint az ajánlószelvények gyűjtésének eredménytelensége figyelmeztetés. "Az SZDSZ haláltáncában átölelte az MDF-et és magával rántotta az erkölcsi megsemmisülésbe" - fogalmaz. Mint hangsúlyozza, az MDF hiteles programjában hívő tagjai sem a győzelemben, sem az összeomlásban nem vállalhatnak közösséget.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 11:02:06
Hopp, Magyarorszag vegre utananez az illegalis vevokhoz kerult CO2 kreditek ugyenek.
Nem is ertik, hogy kerulhettek azok a kreditek EU-vevokhoz, amikor az nem lett volna szabad.
www.forexyard.com/en/news/Hungary-tracing-CER-sales-as-carbon-trade-stalls-2010-03-17T171756Z-UPDATE-3
" PARIS/BUDAPEST, March 17 (Reuters) - Hungary on Wednesday said it would look into how carbon emissions permits it had sold were illegally reused, as trading in the paper stalled, posing a new challenge to an EU scheme meant to fight climate change.
Paris-based emissions exchange BlueNext said earlier on Wednesday it had suspended trading in spot certified emissions reductions (CERs) after it found re-used CERs had traded on its exchange, prompting rival Nordpool to follow suit, as a precaution."
Magyarorszag johiszemu volt.
" Budapest had assured the EU executive that it had sold the CERs to non-European buyers, exploiting the loophole under the U.N.-backed Kyoto Protocol, but this could lead to double-counting if the permits found their way back to European buyers -- as now appeared to be a risk.
"We still say that we acted in good faith and complying with the rules," a spokesperson at the Hungarian Environment Ministry told Reuters."
Es kulonben is, semmi torvenyellenest nem kovettek el.
"The original Hungarian sale was not illegal, exploiting a U.N.-backed Kyoto Protocol loophole where it exchanged one type of emissions right for another."
Trukkok szazai. Valakinek ez negymilliard forintot hozott.

osborne 2010.03.18. 11:05:08
@elGabor: Similis simili gaudet
@Wildschwein: És lesz aki megveszi!
@Doomhammer: Kis délelőtti móka
kepviselofunky.blog.hu/2010/03/18/vegre_egy_jofej_jobbikos

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 11:11:09
@osborne:
Tessek, itt egy ujabb part, amire a liberalisok szavazhatnak. Ha ilyen szabad szellemu a szovivojuk, az ex-SZDSZ szavazok bizvast beikszelhetik a Jobbikot.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 11:11:22
@eN: Ez igen valószínű. Az is megerősíti ezt a kitűnő magyarázatot, hogy nem mentek tovább FERI-hegynél. Ott bizonyára bemérték az Úr telefonját, és a szívbéli (herzliya) hangfoszlányokból megértették, hogy nem a megfelelő NATO-szövetséges légterébe tértek. Kérdés, ezek után látták-e őket a Henri Coandă vagy a Băneasa Aurel Vlaicu felé közeledni vagy ezek egyikén leszállni.
gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.18. 11:27:15
@Doomhammer: "az ex-SZDSZ szavazok bizvast beikszelhetik a Jobbikot."
Egyre több ilyennel találkozom. Súlyos. Mondjuk, azok az arcok sem a fidesztől vesznek el szavazatot . )

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 11:27:34
Csak megérkeztek azok a bizonyos dobozok.
index.hu/belfold/2010/valasztas/kopogtatobiznisz/
"Az MDF szerint Dávid Ibolya múlt heti segélykiáltása hatott, csütörtöki sajtótájékoztatója óta "naponta százával ömlenek" az ajánlószelvények a székházba. Egyelőre csak öt budapesti jelöltjük gyűjtötte be a szükséges ajánlásokat, de ha a trend folytatódik, péntekre meglehet a listaállításhoz szükséges nyolc jelölt.
...
Szerkesztőségünk értesült egy alternatív elméletről is. E kombináció szerint az idei kopogtatócédula-gyűjtésben feltűnően gyengélkedő, Budapesten még a jelöltállításra is képtelen Munkáspárt ajánlotta fel megvételre budapesti ajánlószelvényeit az LMP-nek és az MDF-nek.
...
Forrásaink szerint az LMP elutasította az ajánlatot (a múlt héten már látható volt, hogy a párt saját erőből is listát tud állítani Budapesten), az MDF-ről ezt nem tudjuk biztosan."

eN 2010.03.18. 11:38:42
@elGabor: én erre figyeltem fel:
"Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje egy március eleji sajtótájékoztatóján azt mondta az Indexnek, hogy a várost "sáskakommandók" tarolják le [10]. Ezek "egyik pártnak sem gyűjtenek, csak lerabolják a terepet". Szerinte "vannak kifejezetten erre szakosodott vállalkozók, akik ezeket a cédulákat begyüjtik, és az utolsó pillanatban, ha valakinek kell, mert nem tudta összegyűjteni a 750-et, dupla áron eladják"."
Dupla áron?? A kopogtatócédulát is veszik mint a kenyeret? Áfát is fizetnek utána?

osborne 2010.03.18. 11:44:07
Jóég, Károly herceg benácult
Károly: Egy-harmincketted részben magyar vagyok
www.rtlklub.hu/cikk/309739

osborne 2010.03.18. 11:49:33
@Doomhammer: Most már a gayparádén is visszaállhat a béke és happiness?
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 11:53:36
@gloire:
"Egyre több ilyennel találkozom. Súlyos."
Mindegy, milyen iranyu, csak radikalizmus legyen. Mondjuk a ciganyellenesseg jol rezonal az ex-SZDSZ szavazoknal.
www.es.hu/index.php?view=doc;8185

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 11:54:55
@osborne:
Hogyne, ha gardasok is felvonulhatnak. Szamomra ismeretlen okokbol a gay community vonzodik az egyenruhakhoz, ebben jol megerthetik egymast a Gardaval.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 12:03:56
@Doomhammer:
Muhahaha, most ujraolvastam a cikket es a jobb oldali savban a Google Ads kizarolag berlini temaju hirdeteseket nyomott. Volt harom berlini olcso hotel meg a berlini filharmonia.
Hulye ez a Google Ads.

tevevanegypupu 2010.03.18. 12:05:02
Ez a dupla ar gondolom olyasmit jelent, hogy Herenyi es David is honoraltak Thurmert..leven, hogy penze az mdf-nek nincs.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 12:19:02
Megvan, Feri min vesztett rajta. A kordiagramokon.
www.168ora.hu/itthon/kivonulas-52468.html
"[Gyurcsany, dh] Ahelyett, hogy véres kötényben hurkát töltött volna, ő szó szerint „nem középiskolás fokon”, bekamerázott egyetemi előadótermekben igyekezett népét „tanítani”, képleteket, számsorokat magyarázgatva. Csoda-e, ha az ország egyre bőszültebben fogadta? "

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 12:19:49
@gloire: sok mindent el tudtam képzelni, de hogy a ballib értelmiség az orrát befogva nem a szocikat, hanem a Jobbikot fogja tolni... álmaimban sem.
A Kéri-Lengyel-félék már régóta megsértődtek Ferire, mert dobta őket, pedig nagy mogyieső volt egy időben. De hogy ennyire rühellik a Fospumpát?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 12:21:11
@Doomhammer: esztéta már egy kördigrammtól elájul. Ha még egy-két Derrida bon mot is tolt volna Feri, akkor lett volna igazán progresszív.
bz249 2010.03.18. 12:34:10
@Doomhammer: ezek a zsenik tenyleg azt hiszik, hogy Feri azert vesztett, mert nem volt eleg bulvaros? Hogy a hujenep nem ert fel a nagy igazsagaikhoz? Mertha egy Dzurinda mondana ezt, aki egy pokroc, de novekedesi palyara allitotta az orszagat, az talan. Na de Feri, aki megmasfelszerezte az allamadossagot, mikozben 2005-2010-es idoszakban 2% gazdasagi novekedest sikerult produkalni?
Vagy a ballibjeink tenyleg azt hiszik, hogy azert omlott ossze a Kadar-rendszer az 1980-as evekre, mert akkor meg nem volt PowerPoint?

bz249 2010.03.18. 12:42:20
@tölgy: okos gondolat leszamitva 2.5 szavazat meg 80%-os reszveteli aranynal is boven eleg a sima tobbseghez.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 12:43:36
@bz249:
"ezek a zsenik tenyleg azt hiszik, hogy Feri azert vesztett, mert nem volt eleg bulvaros?"
Ha csak kalapacsa van, mindent szognek nez. Valahanyszor kibukkant egy ujabb krizis, a szocik mindig azt mondtak, hogy baj van a kommunikacioval es raleptek a pedalra - kepmeseket vettek a nepszeru es hozzajuk lojalis megmondoembertol peldaul.
Ezen lathatoan azota se tudtak tullepni. Az "ertelmisegi", aki mast nem tudott eladni nekik, mint kommunikaciot meg persze belehelyezkedik ebbe a gondolkodasba. Konnyu volt, hiszen ez nekik nagy uzlet volt. Ha tovabb olvassa az interjut, faj is nekik, hogy nem baloldali hanem szakertoi kormany jott 2009-ben. Azok nem vettek toluk velemenycikkeket arrol, hogy baloldalinak lenni milyen cool.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 12:44:44
@tölgy:
Nem en voltam. A stilusbol bz249-re gyanakszom.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 12:45:20
@bz249: a tét most nem a síma többség, hanem a 2/3.
Ha az nincs akkor vagy a szocikkal kell egyezkedni a fidoxnak, vagy a Jobbikkal.
Ez esetben a status quo fenntartható, mint eddig mindig 1990 óta. 2/3-nál viszont bukik. Egyre inkább ez a tét és nem a "ki kormányoz".

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 12:48:17
@Doomhammer: "Valahanyszor kibukkant egy ujabb krizis, a szocik mindig azt mondtak, hogy baj van a kommunikacioval es raleptek a pedalra" - a véleménytechnikusok-politológusok megvezették őket. De van mentségük a szociknak:
- 2002-ben tényleg ez segítette őket hatalomra (egyéb módszereket nem számítva)
- "szocialista" üzi nincs, úgy 1986 óta Mo-n. Kapva-kaptak a blairita-posztmodern-mediatizált hablatyon, ami nekik kézzelfogható mogyis dobozokat hozott.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.03.18. 12:48:41
@tölgy:
Nem értem a nagy kétharmad-fetisizmust. Miért olyan fontos az? Sima többséggel is lehet viáman (és jól) kormányozni.

osborne 2010.03.18. 12:49:29
@tölgy: én sem. de jó tudni, hogy a gondola is olvassa a PJ klubbot :)
@Doomhammer: a show folytatódik:
kuruc.info/r/52/56812/
@Doomhammer: a show folytatódik:
kuruc.info/r/52/56812/
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 12:50:40
@TuRuL_2k2:
Egy magyarazat: a Fidesz ujra vesztett, mert nem lett ketharmada.

bz249 2010.03.18. 12:51:14
@TuRuL_2k2: negyotodos tobbseg kell, anelkul nem lehet tamado celu haborut inditani :)
ami ennel kevesebb az semmire se jo
ami ennel kevesebb az semmire se jo
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 12:55:40
@osborne: a Jobbik-szoci-LMP koala előkészítő tárgyalásain készültek a képek?
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 12:58:00
@bz249:
Negyotodos tobbseg nelkul Orban nem tudja bevaltani az adocsokkentesi igereteit es ujra veszit.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=269057
"A kormányra jutás utáni héten bevezetendő adómérséklés pedig nem más, mint humbug, hiszen tudható, hogy ennek elfogadásához négyötödös parlamenti többségre lenne szükség. Ennyit azonban nem tud felmutatni a Fidesz sem."

bz249 2010.03.18. 12:58:47
@Doomhammer: az kizart, legfeljebb a tirpakos bz249 lehetett, en ugyanis vigyorgk, mint a tavitok az MSzP bronzerem-eselyen.
bz249 2010.03.18. 13:02:40
@Doomhammer: jogos a feles tobbseg csak adoemelesekhez eleg, a csokkenteshez negyotod kell. Vagyis a Fidesz adot fog emelni, ha kormanyra kerul.
Refuse/Resist! 2010.03.18. 13:02:58
A 4/5 arra is elég, hogy a maffiaszerű arcokat kihagyhassák a kormányzásból?
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 13:04:05
@bz249:
Voltak mar ok mar negyedikek is (a kisgazdak mogott!) 1990-ben. Kibirjak. Az illegalitas szomoru evei alatt merult meg Feri az uzleti eletben, ami milyen jol is jott neki kesobb.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.03.18. 13:04:48
@osborne: Haha . )
"Vállalom felelőtlen tetteimet" - lemond a Jobbik-szóvivő
Király András közleménye:
A több évvel ezelőtti fényképek közzététele miatt..."
kuruc.info/r/52/56815/

tevevanegypupu 2010.03.18. 13:06:05
Csak a fidesz kell a parlamentbe, a tobbiekre nincs szukseg. Miert is lenne? Mind leszerepeltek csufosan. Most a fideszen van a sor.(-:
bz249 2010.03.18. 13:07:08
@Doomhammer: 2010!=1990
Csak negy kulonbseg igy hirtelen:
- Kadar-nosztalgia volt, Gyurcsany/Bokros nosztalgia nincs
- 65 eve eloszor van masik baloldali part
- az MSzP szavazoinak atlageltkora 55 ev felett van
- kialakult tobbpartrendszerunk van

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 13:09:46
@bz249:
"- 65 eve eloszor van masik baloldali part"
Most itt ugye arra a maniajara gondol, hogy a Jobbik, mint a masik baloldali part?
Ha arra a jobbikos uzenetre gondol, hogy ne vegyenek el a kisembertol, az mar Torgyannak is jol bejott.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 13:12:53
@Refuse/Resist!: magát is megkeresték már a Központból?
tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 13:14:02
@Loxon: inkább maga mesélhetne a pécsi Reakcióról.
Refuse/Resist! 2010.03.18. 13:20:10
@Loxon: Ja, az még érdekes kérdés, hogy a naracsosok vagy a vörösök vannak-e a háttérben.
Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 13:20:43
@tölgy: „magyarként gondolkodó hallgatók” — don't know who they are.
Mindenesetre „az egyetem pártsemlegességével összeegyeztethetetlen” mint válasz elég gyengusz. Évekkel ezelőtt a Liberálos Fiatalok Társasága plakátolta tele a folyosókat, meghívták Horn Gábort meg másokat, akkor nem szólt senki, hogy pártsemlegesség van.

bz249 2010.03.18. 13:37:39
@Doomhammer: az FKGP parasztpart volt, Del-Alfold, Del-Dunantul, Pest megye bazissal... a Jobbik munkaspart Eszak-Magyarorszag, Eszak-Alfold, Pest megye bazissal. Nezze meg az 1998-as es 2009-es megyei eredmenyeket!
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 13:47:28
A szocikon kivul senkinek nem fontos a demokracia meg a bekes egymas mellett eles.
mszp.hu/belfold/bovebben/nemzeti-minimumokat-kell-kialakitani
"A szocialista politikus [Mesterhazy, dh] szerdai budapesti kampánykörútján, az angyalföldi Láng Művelődési Házban tartott előadásában azt mondta, tudja, ma nagyon sokan érzik úgy, hogy nem szívesen szavaznának a baloldalra az áprilisi választásokon, de jelenleg kizárólag az MSZP tudja képviselni azok érdekeit, akiknek fontosak a demokratikus értékek, az emberi méltóság, valamint a békés egymás mellett élés."

osborne 2010.03.18. 13:54:42
Szóval, kinőtte magát a Magyar Demokratikus Charta, már csak a Syma csarnokba fér el. Miért is kell árulni az őszödi beszédet és 2006-os tv vitát CD-n? Mert kiderül, hogy a hazudozó Fospumpa gyáva és a Feri egy életre lepofozta.
stop.hu/blog/entries.php?id=1721
stop.hu/blog/entries.php?id=1721
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 13:58:55
@osborne:
Hogy beszel Magyarorszag legnagyobb balliberalis civil szervezeterol?
kapcsolat.hu/esemeny/gyurcsany_ferenc_a_8_evrol_es_a_jovo_feladatairol
"Március 19-én a Magyar Demokratikus Charta (MDC) nyilvános rendezvényt tart. A Charta ügyvivői Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt kérte fel arra, hogy adjon átfogó értékelést Magyarország állapotáról, az elmúlt évekről és beszéljen a szerinte kívánatos tennivalókról. A volt miniszterelnök a legnagyobb, több, mint kilencezer tagot számláló balliberális civil szervezet meghívását elfogadta, előadásának címe: Magyarországért, a köztársaságért."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 14:07:12
Ad notam Király András: mandiner.hu/cikk/szivarvanygazdasagot_akar_a_jobbik
Rákapcsoltak a fiúk, lehet MÁS a politika. ;)

osborne 2010.03.18. 14:16:41
@Doomhammer: Ugye az MDC fogja majd rendezni a jobboldali elnyomás és terror elleni milliós tömegdemókat?
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 14:22:21
Ad notam SZDSZ vs. demokrácia:
www.stop.hu/articles/article.php?id=629291
"Ranschburg Jenő úgy tapasztalja, a média hatására az utóbbi években egyre jobban előtérbe kerültek a gyerekek és fiatalok által elkövetett brutális aktusok, amelyeknek valóban megnövekedett a számuk. Igazán elrettentőnek azt tartja, hogy ezek a jelenségek egyre alacsonyabb életkorban jelentkeznek.
...
A pszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az előítéletekkel szemben nehéz fölvenni a harcot. A szélsőségesek által kínált közösségben (legyen az egy focicsapat vagy a nemzet) a fiatal biztonságban érzi magát, és ennek a biztonságnak az ára, hogy a képzett bűnbakot (romákat, zsidókat, a másik csapat drukkereit) áldozatul kell dobni a köz érdekében. A verbálisan agresszív fiatalok erősen hajlamosak a tettlegességre.
Fentiekből következően Ranschburg Jenő meggondolatlannak tartja a választójog 18. életév betöltéséhez kötött korhatárát, azt legalább a 22. életév eléréséhez kötné. Úgy véli, a 18 évesek legalább 80 százaléka nem alkalmas felelős döntés meghozatalára. A korosztály zömét a szakember szerint egyfelől a tökéletes közöny, a közélet iránti teljes érdektelenség, másfelől az előítéletekkel feltüzelt attitűd jellemzi. Utóbbiak mások bűnös felelőtlenségének válnak kiszolgáltatottjaivá, így akaratlanul is tragédia felé meneteltetik az országot."
Rótfl, ahogy a művelt angol mondaná.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 14:30:17
@elGabor: Ehhehe, legalább a választott szubtelluriális ideológiájukhoz lennének hűek. De hát a demokrácia plasztikus dolog. És mivel plasztikus, alakítani is kell.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 14:35:27
@Loxon: Ezt nézze meg:
18 évnél magasabb életkort írnak elő az országgyűlési választásokon a következő országok:
Bolívia - 18 (házasok) / 21 (egyedülállók)
Dél-Korea - 19
Dominika - 21
Dzsibuti - 21
Fidzsi - 21
Gabon - 21
Japán - 20
Kamerun - 21
Közép-afrikai Köztársaság - 21
Kuwait - 21
Malajzia - 21
Maldív-szigetek - 21
Nyugat-Szahara - nincsenek választások
Olaszország - 18 (országgyűlés) / 25 (szenátus)
Omán - 21
Salamon-szigetek - 21
Szamoa - 21
Szaúd-Arábia - 21 (csak férfiak)
Szingapúr - 21
Tajvan - 20 (de 17-re tervezik szállítani)
Tokelau - 21
Tonga - 21
Üzbegisztán - 25
Ranschburg javaslatához hasonló vagy magasabb életkort írnak elő az országgyűlési választásokon:
...
Üzbegisztán
Muhahahaha! Költözz Üzbegisztánba, Jenő! :D

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 14:47:47
@elGabor: Úgy látszik, a japánok tudnak valamit azzal a 20 évvel. :>
Ez az egész nevetséges, mert ha Közép-Afrikában bevezetnék a 21 helyett a 20 évet, vagy akár a 18-at, akkor mi változna? De tényleg. Akkor hirtelen Japán lenne Közép-Afrikából?
Ausztriában 16 év a korhatár (!), Észak-Koreában 17 (ami külön azért vicces, mert kit lehet ott választani), ahogy Szudánban is.
Nincs tehát semmilyen összefüggés választói életkor és ún. „jólét” között.

Alfőmérnök 2010.03.18. 15:12:17
Izraeli kémrepülők megvoltak már?
index.hu/belfold/2010/03/18/izraeli_kemrepulok_magyarorszag_folott/

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 15:15:41
@elGabor: Aliza Izrael-ellenességet orront a háttérben :>
bombahir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1371:-qtermeszetesen-nem-kemrepuelk-voltakq&catid=99:rovat-belfold-budapest&Itemid=481
Tomcat szerint „a gépek hoztak néhány százalékot a Jobbiknak”.
bombahir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1364:izraeli-kemrepuelgep-szaglaszott-hazank-legtereben&catid=98:rovat-belfold-hirek&Itemid=480

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 15:37:44
@Loxon: "A repülésekről a lapnak Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője annyit mondott, hogy a gépek diplomáciai engedély birtokában voltak itt, de nem a HM illetékes az engedélyek kiadásában. A Külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa, Balogh Dénes pedig arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik, de az NKH az írásban feltett kérdésekre nem válaszolt.
...
A diplomácia jelzést használó repülőgépek magyarországi áthaladását a Népszabadság kérdésére az NKH-nál nem tagadták: a gépek szabályosan, engedéllyel használták hazánk légterét. A több országon átrepülő légijárművek a hatóság információi szerint "gyakorlási feladatot" végeztek. Engedélyük arra is szólt, hogy előírás szerint megközelítség a Ferihegyi repülőteret, majd a leszállópálya betonburkolatát érintve átstartolást hajtsanak végre. Az NKH-nál úgy tudják: a repülőgépek feladatukat elvégezték, és terv szerint folytatták útjukat.
Magát megnevezni nem kívánó repülési szakértőnk úgy foglalt állást a rejtélyes ügyben, hogy az izraeliek bizonyára csak tesztelték a három új gépet (a tipus helyesen Gulfstream G550 SEMA), amit az izraeli légierő 122. Különleges misszókat inditó százada üzemeltet. Az első ilyen gépet két éve kapták. Az, hogy fizikailag nem szálltak le, csak kerékérintés (touch and go) történt, azt jelezheti, hogy nem akartak a reptérhasználattal kapcsolatos formaságokon átesni, túl sokat mutatni magukból. De megmutatták magukat (jelezve, hogy legalább két ilyen szuperkorszerű, bevethető gépük van)."
Micsoda kiterjedt és mindent behálózó érzékcsalódás volt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 15:38:51
@osborne:
Nem kerdes. Beszedet mond Gyurcsany Ferenc, az ellenallas vezetoje. Mielott a pribekek elfoghatnak, villamgyorsan alruhat olt es eltunik a tomegben. Feri, az ezerarcu hos.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/09/ellenallok.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 15:39:52
Tul vagyunk a limiten, meg a vegen kitiltanak minket innen.
Mit szolnanak ehhez a szep, alig hasznalt posthoz?
mandiner.blog.hu/2006/11/10/az_utolso_liberalisok

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 15:40:48
@Doomhammer: Az sem rossz, de mit szólnának ehhez?
mandiner.blog.hu/2006/09/28/nagy_bevasarlas
"Az egész szót sem érdemelne, ha nem ütötte volna meg egy hosszú mondat a fülemet. Demszky főpolgár azonban nem egyebet állított, mint... és itt szó szerint idéznénk:
"Együtt fogunk működni a Gyurcsány kormánnyal, végrehajtva azt a Budapest Szerződést, amit tavasszal kötöttünk. Végrehajtva azt a kormányprogramot, amely tartalmazza azokat a legfontosabb fejlesztéseket, mint amikről most beszéltünk, amiről Katona Kálmán beszélt, energetikussal, főmérnökkel, városüzemeltetésért felelős fő-főhivatalnokkal. Ezek mind meg vannak véve, szerepelnek egyébként a programunkban. Energetikus már van is a városnak."
Meg vannak véve. Kilóra. Nyilván a karcsúbb és hatákonyabb állam része az idézett fő-főhivatalnok is. A prefasiszta félhomályból kikacsintva zavarkeltésként csendben jelezzük, eddig is volt városüzemeltetésért felelős fő-fő Vajda Pál. Micsoda innováció!"
Aktuálisabb mint valaha.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 15:54:29
Eccer már menjünk el a 4000-ig. Valamikor már megvolt.
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 16:02:12
@elGabor:
Szerintem egy kicsit eroltetett. Es ha ezt?
mandiner.blog.hu/2007/02/02/gyurcsany_es_a_havi_5_6_ezer

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 16:03:10
@elGabor:
Szerintem egy kicsit eroltetett. Es ha ezt?
mandiner.blog.hu/2007/02/02/gyurcsany_es_a_havi_5_6_ezer
Szerintem egy kicsit eroltetett. Es ha ezt?
mandiner.blog.hu/2007/02/02/gyurcsany_es_a_havi_5_6_ezer
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 16:10:07
@tölgy:
Meg akarja nezni, tenyleg 0000-ra fordul-e a szamlalo 4000-nel?
Egyre nehezkesebben mukodik a bloggep, duplaz, kommenteket szor el. Takaritani is kellene, bekoltoztek a bolhak, akkor mar inkabb foglalunk egy ujabb hazat.
Naaa!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 16:12:04
@Doomhammer: Nekem ez a javaslata tetszik.
@elGabor:
figyeljük egy kicsit a hírek sorsát. Az első címe figyelmet érdemel. :>
www.politics.hu/20100318/jobbik-spokesman-resigns-after-photos-reveal-his-tolerance-for-alternative-lifestyles
www.budapestreport.com/2010/03/18/israeli-jets-scout-hungary/

osborne 2010.03.18. 16:12:54
@Doomhammer: A rendezvényekhez viszont nem jönne rosszul egy kis mogyi sem:
Mivel rendezvényeink mindig komoly kiadással járnak, kérjük – ha módjában áll –, anyagilag is támogassa mozgalmunkat. Név: Magyar Demokratikus Charta TE, bankszámlaszám (OTP): 11705015-20000442
charta.info.hu/esemenyek/2010/magyarorszagert-a-koztarsasagert

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 16:19:26
Megint elnyelte a rohadek. Ezert kellene koltozni.
elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.18. 16:24:18
@Doomhammer: Doomhammer, maga egy erkölcsi hulla. :/
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.18. 16:26:04
@elGabor:
Erkolcs? Mifele erkolcs? Verseny van es Piac. Loxon tobbet fizetett. Konkretan egy 100 eves alloorat adott.

bz249 2010.03.18. 16:36:16
@Doomhammer: en egy ket eves mukodo orat adtam volna, de errol mar lekesett.