A korszakváltásról – Mandiner2016 VII.
2017. január 04. írta: Redakció

A korszakváltásról – Mandiner2016 VII.

korszakvaltas.jpg

A Mandiner szerzői, mint 2010 óta minden évben, idén is évet értékelnek.

Gágyor Péter írása.


Korszakváltásról sustorog az idő. Nem csupán mostanában, a fegyelmezetlen szilveszteri utópukkanások ebeket rémítő csatazaja közepette – hanem úgy általában is. Általában mindig, és ez így volna emberi. Mostanában azonban mégis hangsúlyozottabban hallszik a még ismeretlen fenyegető jelenségek szinte megállíthatatlan sorolása. Pedig még vihar előtti csönd sincs, egyelőre csak zsinatolás van. Elemző cikkek mérik fel a közelmúlt eseményeit, jóslatok keresnek és találnak a mai eseményekre, vélt/valódi jelenségekre előképeket vagy simlisen kacsintó párhuzamokat a történelem mélységesen mély kútjában. Szinte kínálkozik a példa, a dekadenciájában önmagát felemésztő Római Birodalom alkonya (továbbá „A nyugat alkonya”, Spengler mitologikus jóslata).

Tény, hogy közgondolkodásunkban (tételezzük fel, hogy van ilyen – legalább is, mintha olykor össze is rándulnánk végre a közös félelmeinkben) kísért a nagy változás lidércképe, amelyen túl majd minden másmilyen lesz/lehet, mint eddig volt.

*

Tapasztalhattuk, a népi-demokratikus/szocialista államrendek felszámolása is inkább csupán látványos volt, és civilizációnk emberi kapcsolatain belül ez a korszakváltás sem teremtett morális minőségeket, nagy változásokat, reformokat a morál kánonján belül. Néhány modorosságnak minősíthető kommunikációs eszközhasználaton kívül semmi újat nem hozott. Ráadásul ez a végzetes utópiára alapozott „működő szocializmus” (amelyben a materialista ideológiára kreált világkép transzcendens jelszavakban realizálódott csupán), ez a végletes távlatokat kínáló rendszer az eszköztára egy részét mégis átplántálta/átügyeskedte (minden kényszer nélkül) egy szintén utópiára alapozó neoliberális társadalomformáló/torzító elképzelésre – amely alól hasonlóan, mint azt évtizedekkel ezelőtt a szocialista modell alól, mára kicsúszott a sámli.

Mind az egyik, mind a másik utópia, valamennyi embertelenségével együtt, visszahozhatatlan. Talán illene végre elgondolkodnunk azon jelenség felett, hogy ciklikusan miért térnek vissza civilizációnk történetében az utópiák ellette megváltó eszmék, illetve ezek különböző, de mégis összerímelő változatai, ezek a megvalósíthatatlan (halva született), mégis rengeteg szellemi és véráldozatot követelő ötletek.

Talán az ethosz háttérbe szorításában van a hiba, a profit aranyborjúja megleli a kedvező pillanatokat, hogy szembeforduljon a korábbi morál kánonjának halványuló, vagy akár idejétmúltnak tűnő lebecsült/hatályát vesztett árnyaival, posztmodern (gátlástalan) szabadságot hirdetve/hamisítva az eltitkolt káosz javára. Közben az ethosz mintha sértődötten, szégyenlős értelmiségi módjára, félreállna.

*

Morál nélkül nem megy, nélküle nem kerek a világ. És most nem sorolom a különböző „nagy és kis” forradalmak, diktatúrák és diktátumok következményeit/csorbításait, amikre országok, népek, kultúrák mentek rá a morál (akár csak fajlagos) hiányában. Az ethosz mindig kritikus viszonyban van a morállal. Ez a dolga/küldetése, azonban sosem felszámolni, hanem a kor követelményeihez alakítani/reformálni kívánja a morált.

A működő morál eredendően konzervatív, mindig a kor társadalmához, az emberekhez hasonul tilalmaival a heterogén szellemű egyénekből álló társadalomnak szabja ki a hagyományokra alapozva a közlekedési szabályait, illetve büntetéseit a szabályok megszegőinek. Nélküle nincs társadalmon, kommunikáción belül használható közlekedés, mozgás. E „közlekedési szabályok” felfüggesztése akár a korszakváltások ürügyén, sőt, esetleges felülbírálása/félvállról vétele katasztrofális következményekkel végződik – káosszal, majd megrekedéssel, a társadalom agóniájával. Ezekből a szimptómákból részesülhettünk pár évtizede némi kóstolóval földrészünkön és még inkább Európán túl.

Tehát: arccal a korszakváltás jövője felé! „Az anyagi javak felhalmozása önkifejezést jelent azok számára, akiknek nincs más módjuk kifejezni a döntéseiket, azt, hogy kezükben van az életük, és hogy egyedi teremtmények. Az anyagelvűség a teljességgel megélt élet pótléka; az anyagelvűség alternatívájának legalább részben helyre kell állítania azt a szabadságot, autonómiát és emberi kapcsolatrendszert, amelyet legtöbben már elveszítettünk.” (Csíkszentmihályi Mihály előszavából Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára című könyvéhez)

Csak emlékezzünk a hangoskodó, zakatoló ötvenes évekre („arccal a vasút felé!” – a kabarékban ma is felrémlő jelszavára és következményeire), mélázzunk el a mindig időszerű kínjainkról, amikor racionális jövőképek helyett kéretlen irracionális utópiákat tűzött ki a hatalom a polgárai elé, elvárván a kötelező, hangoskodó, egymást túllicitáló lelkesedést.

*

A jövőt elképzelni és elkerülni az utópikus vágyakat a holnapba bukó jelenkor örök paradoxonja, mert a derű és optimizmus csak a nóvumok megismerésig tart, mint a hajnalpír rövid és csábos jelenése a virradat forgatókönyvében. A jövő mindig megcáfolja képzelgéseinket. Apró dolgokban is, de még inkább a nagy utópiákból szőtt, agyonideologizált társadalmi projektekben.

Ilyenkor marad a konok közhely, a törvényszerűnek tűnő, megkövesedett paradigma önigazoló magyarázata, mely szerint, végül is a mai döntések majd a következő nemzedékek javát szolgálják. Nem tudható, elhiszi-e egyáltalán, aki ezt a „nagy mű” kezdetekor meghirdeti, de a kezdeti balsikerek nyomán az olykor a másnapos émelygéssel járó kijózanodást mégis betiltaná. És nem sorolnék most Madách vagy Orwell segítségével modelleket a falansztertől egészen a káoszig.

Talán az ethosz hiánya okozhatta, hogy a korábbi morál nem alkalmazkodott/nem reformálódott az új társadalmi viszonyokhoz/szereposztásokhoz. Mert a társadalmi feltételek változása, a társadalmi küzdelmek pillanatnyi helyzete, az idő múlásával mégis átértékelheti/átértékelhetné a korábbi jónak/hasznosnak vélt döntéseket, kikényszerített jogi normákat.

*

Példa rengeteg akadhat erre a jólfésültnek tűnő Európánkban is, ha a ma már tisztességtelennek tűnő tévelygéseink tárházából szemelgetünk alig feltűnő globális „apróságokat”, melyek a jövőkép torzulásairól, illetve mai szemmel a morál aktuális hiányáról árulkodnak. Látszólag nem a társadalmi változások lényegét jelképezi e két példa, mégis érdemes elgondolkodni a következményeiket számba véve. Mivel nem is tűnnek a korszakváltás alapvető problémájának, mégis magukban hordják a jövő jelenlegi morális szemléletével megoldhatatlan problémáit, a ki nem mondottan tragikus európai népszaporulat gondjait, valamint a földrészünk elöregedéséből fakadó szociális összeomlás veszélyeit.

A szüfrazsettek. Forradalmi hevülettel „mindenre elszánt” csoportok harcoltak a korhadozó igazságtalanság társadalmi hierarchiája ellen, a nők egyenjogúsodásaért. És mit kaptak a jogtalanság helyett? Férfi jogokat és kötelességeket, ami végül is a nők dupla kizsákmányolásához vezetett. Ezáltal részint eltűnt/erodálódott a nők addig is elnyomott kultúra- (műveltség-) és társadalomformáló értékes hatása/ereje, annak minden következményével. Elég, ha a hátrányos következményekből most csak egyet említünk: a civilizációnk képtelenné vált a lakosság reprodukálására, ez a jelenség viszont távlatilag a kihalásunkkal jár jegyben. Nem tudom, az évszázadok szervesülő változásai nyomán feltételezni hogyan lehetett/kellett volna másképpen cselekedni. Milyen szociális reformokkal lehetett/kellett volna az alapvető hátrányos helyzetet megváltoztatni, vagy legalább elkezdeni valamit… Talán ebben a „fekete lyukban” tűntek el a jövő olyan lehetőségei, mint a női társadalmi szerep kiteljesedése, az anyai hivatás elmélyülése, érzelmi műveltségünk fejlődése, az egyenjogúság és egyenértékűség gyakorlati harmóniája… Esetleg tudatos elhallgatás tabusítja ezt a témakört még a tudományok világában is? Ha igen, akkor miért? A társadalmi gyakorlatról ne is beszéljünk. A női egyenjogúság etikus reformjához valószínűleg hosszú folyamatra, társadalmi beágyazódásra, tudományos és gyakorlati előtanulmányozásokra, azok kipróbálására (trial and error) volna/van szükség.

A nyugdíj. Bismarck nyugdíjreformja a bevezetése pillanatában sokaknak úgy tűnhetett, hogy ez a felülről jött intézkedés örök időkre megoldja a társadalmi gondoskodás rendszerét. Aki dolgozik, befizet a kasszába és abból nyugdíj lesz. Ez volt, s ez ma is az alapötlet. De közben a műszaki fejlődés megváltoztatta a termelési egyensúly paramétereit. Ma a szociálpolitikával megbízott kormánytagok rendszeresen hisztiznek a kamerák előtt, ráadásul a profit uralta munkáltatás logikája sajnos eredendően nem is humánus, toleráns és csak nagyon rövid távon gondolkodik előre. Elrettentő példa: egyáltalán meddig tolható még ki a nyugdíjkorhatár? Ha száz éves korig, akkor utánunk a vízözön? A termelő eszközök vagyonos tulajdonosai (és bizony nem is saját tudásuk/találmányaik segítségével lettek azzá) modernizálnak, látszólag a dolgozóiknak a fáradtságos munkáját megkönnyítendő. Vagy inkább a profit növelése önző érdekében teszik ezt? És közben lelki szemeik előtt most már aranytüsszentő mesebeli csacsiként lebeg a számítógéppel vezérelt, teljesen embertelen/munkástalan automata üzem. Rengeteg szellemes műszaki ötlet segítségével eddig is megtöbbszöröződött már a termelés/termelékenység és nem vagy alig növekedett/csökkent az adókulcs, viszont a haszon igen. Történik ez az ökonomikus varázslat többnyire most már a „harmadik világban” (amolyan praktikusan rejtekező újgyarmatosításként), ahonnan viszont elindult felénk a bevándorlók/migránsok özöne. Az automatizálásnak kezdeti következménye, hogy egyre kevesebb munkaerő egyre több terméket, hasznot hoz létre. Viszont fajlagosan egyre kevesebb nyugdíjjárulék-befizető fizet be a nyugdíjkasszába.

Mit hoz a jövő? Hol rejtekezik a tisztesség az anyagelvűség birodalmában? Idegen szellemi termékek segítségével van felturbózva profitábilis termelés, és a nyugdíjkassza már most előre köszön a templom egerének…

Pedig tetszik-nem tetszik, az egyetemes ethosz és morál alapelvei szerint egy társadalom volnánk. Míg élet van a Földön, ezen nem lehet változtatni, korszakváltásokkor sem. A lényegében megbonthatatlan társadalomban kell/kellene élnünk: a nők a kiteljesedő női méltóságban, a férfiak férfiként, a nyugdíjasok alkonyodó szép emberként, a jövőt reprodukáló gyerekeink tisztességben formálódó, de semmi esetre sem utópikus jövő gyanánt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr4012093613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maroz 2017.01.04. 12:09:01

Ez egy elkésett kedvesjézus!-levél?

kerekes pereces 2017.01.04. 12:17:28

"ráadásul a profit uralta munkáltatás logikája sajnos eredendően nem is humánus, toleráns és csak nagyon rövid távon gondolkodik előre."

Ez a duma még az 50-es években is elismerésre lett volna méltó.

Conchobar 2017.01.04. 13:31:58

"mélázzunk el a mindig időszerű kínjainkról, amikor racionális jövőképek helyett kéretlen irracionális utópiákat tűzött ki a hatalom a polgárai elé, elvárván a kötelező, hangoskodó, egymást túllicitáló lelkesedést" - Ezzel az a baj, hogy csak empirikus úton, a tapasztalatainkon át tudjuk egy bizonyos idő elmúltával eldönteni valamiről, hogy az racionális jövőkép vagy csak irracionális utópia volt. Utólag már nagyon okosakat tud írni pl. a Rákosi-féle szocializmusról a jelen poszt szerzője, de a kérdés megválaszolatlan marad immár örökre: vajon mit tett volna az '50-es években, aki nem nagypolgári, hanem kisparaszti, zsellér, vagy nincstelen munkás családból származott. Utólag már szeretnénk azt hinni, hogy azt a rendszert a szovjet szuronyok tartották fönn és annak a rendszernek nem volt 'ethosz'-a

Laikus Érdeklődő 2017.01.04. 14:15:55

@kerekes pereces: Gondolom ezzel azt akartad mondani, hogy már az 50-es években is világosan látszott, hogy egy társadalom nem lehet egyszerre humanista és profitorientált. Azóta - a deregulációnak köszönhetően - ez a szembenállás mindenki számára nyilvánvalóvá vált.

Tündér_Lala 2017.01.04. 15:26:54

Tündér_Lala 2017. január 4. 15:12
Igaza van a morál a lényeg.
A keresztényi önkörlátozás és a és ugyanezen közvélekkedés nyomása nélkül
a kicsit anyagias végtelenül kapzsi lesz
a magát kicsit előtérbe helyező gátlástalan törtető
az irigy agyonveri a másikat 20 fillérért
stb.,stb.

És végül magát a morált is kiforgatták és az emberek ellen fordították, amikor fogalmakat és szavakat átértelmeztek, amikor a humánum nevében háborúznak és az emeberi jogokkal keltenek ellenségeskedést, telepítenek ellenségeket.

kerekes pereces 2017.01.04. 17:23:11

@Laikus Érdeklődő: Dehogynem lehet, pont a második világháború utáni egyik legnagyobb gazdasági fejlődés, a német szociális piacgazdaság, vagy más néven Ordoliberalismus.
Egy kereszténydemokraták által vezetett, jobboldali-liberális gazdaságpolitika, a hozzá tartozó társadalmi változásokkal.

Úgy csináltak gazdasági csodát, hogy a legjobb német mérnökök és tudósok mind Amerikában vagy a Szovjetunióban dolgoztak eközben.

A kereszténydemokraták az 1949 óta tartott 18 választásból csak 6-szor maradtak ellenzékben, amúgy mindvégig kormányon voltak, pont a két legnehezebb időszakban: az 1960-as évekig tartó újjáépítésben és a német egyesítéskor is.

Kevés kapitalistább és humánusabb állam van, mint Németország. Működik ez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.01.04. 17:38:28

Ideje rámutatni a katolikus egyház szerepére abban, hogy az aranyborjú így elharapózhatott az ethosz kárára.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/01/bunbanat.html

Laikus Érdeklődő 2017.01.04. 17:51:42

@kerekes pereces: Nem azt írtam, hogy a kapitalizmus nem lehet humanista. A kapitalizmusba beletartoznak a non-profit, jótékonysági, valódi-civil, stb szervezetek is.

Ha egy profitorientált vállalat humanistát játszik az általában csak marketingfogás.

Pelso.. 2017.01.04. 18:02:38

Ez mitől évértékelő?

kerekes pereces 2017.01.04. 19:23:39

@Laikus Érdeklődő: Egy profitorientált vállalatnak is érdeke lehet humanistának lennie. Ugyanis például tipikusan a nagy hozzáadott értéket adó munkakörökben, mérnököknél, IT-ben stb. ismert az, hogy a pénz tényleg nem motiváló tényező:
www.youtube.com/watch?v=u6XAPnuFjJc

Emiatt ezek a vállalatok kénytelenek más, akár humanistának is nevezhető dolgot tenni: élhetőbb munkakörnyezet, ingyenes étkezés a dolgozóknak, egészségbiztosítás, munkahelyi óvoda és hasonlók.

Ez persze abból is ered, hogy versengenek a dolgozókért, a jó dolgozókért. Mert profitorientáltak, épp ezért hajlandók többet fizetni a legjobb dolgozókért, mert azzal az ő profitjuk is növekszik, ha:
1. A legjobbak náluk vannak
2. A legjobbak nem a konkurenciánál vannak.

A verseny a munkaerőpiacon jó dolog, de ahhoz, hogy a cégek versenyezzenek a munkavállalókért és nem fordítva, az kell, hogy a munkavállalók magasan és hasonlóan képzettek legyenek. Persze operátori, betanított munkás munkakörre (amit nemsokára kiváltanak a robotok) ez nem igaz, ha sok az alacsony képzettségű munkás, akkor ott ők versenyeznek a munkahelyért, ami azzal jár, hogy alacsony a bér és rosszabbak a munkakörülmények.

Ezért is fontos a magasan képzett munkaerő és a lehető legtöbb munka automatizálása.
És nézd meg: a német exportcikkek legnagyobb részét magas hozzáadott érték jellemez.
Ők nem összeszerelőországot építettek, mert tudták, hogy abban nincs jövő. Magyarország vezető politikusai az országunkból összeszerelőországot akarnak építeni. Sokan azt gondolják, hogy úton járnak ezek a politikusok, pedig a történelmi példák azt mutatják, nem. Kis ország egyetlen kincse a tudás.

Laikus Érdeklődő 2017.01.04. 19:51:44

@kerekes pereces: Az, hogy a saját dolgozóival emberségesen bánik egy vállalat még nem humanizmus, hanem önérdek.
A Google például híres a dolgozóbarát munkahelyeiről és - ellentétben pl. a Facebookkal - még hasznos dolgokat is adott az emberiségnek, mégsem nevevném emberbarátnak. Hiszen a tevékenységének a lényege, ami a profitot termeli az, hogy emberek adatait gyűjti és elemzi azért, hogy még hatékonyabban (személyreszabottabban) ösztönözze vásárlásra az embereket.

Jules Berstein 2017.01.04. 20:22:23

@maroz: Igazad van,ez egy bő lére eresztett, sötétben tapogatózó iromány, hamis következtetésekkel megtűzdelve. Először is: kis ország vagyunk, az utunkat
nagyban befolyásolják a különböző szövetségi rendszerek. Jelenleg az országunkat, a világot, háttérből igazgatni akaró Soros Györgyök, és egyéb hasonszőrűek
manipulációival kell megküzdenünk. Sorsunk attól függ, hogy sikerül-e az Unió alkalmatlan vezetőit leváltani, hogy meg tudjunk küzdeni a háttérhatalom, és az USA által kirobbantott Szíriai háború okozta migráns válsággal. A népvándorlás ellen keményen fel kell lépni, az életterünket nem lehet önként és dalolva átadni nekik. A többi probléma ezek mellet eltörpül.

Pelso.. 2017.01.04. 20:46:25

@kerekes pereces: A humanistának is nevezhető dolgok, bizony közvetve/közvetlenül mind a hatékonyságot szolgálják.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.01.04. 20:51:27

@Jules Berstein: Lehet, hogy elkerülte a figyelmedet, de jelen pillanatban már csak részben tudunk olyasmivel foglalkozni, ami csupán a saját(magyar) érdekeinket szolgálja, ugyanis a "probléma" túlnőtt a határainkon, legyenek azok bárhol is a földön.
Az, hogy az úniónak vagy az usának alkalmatlanok-e a vezetői, vagy sem, illetve az, hogy ki és hol robbantott ki háborút, már sajnos nem számít. Ezt a békát mindenki a világon le fogja nyelni, csak az nem mindegy, milyen a fűszerezése.
A még meglévő életterünket előbb vagy utóbb meg kell osszuk a többiekkel, akiknek nem maradt(élettere), itt csupán az a kérdés, hogy kinek mennyire fájjon az, ami mindenkinek fájni fog előbb-utóbb, még azoknak is, akik a marsra óhajtanak települni egy kiszipolyozott és figyelembe nem vett bolygó után.
Úgyhogy csak szítsad a harcot tovább, abban persze igazad van, hogy majd a befogadottak alkalmazkodjanak, de hát nézd csak meg, hogy most mihez kellene igazodniuk, nézz egy kicsit a múltba, mindjárt meglátod, hol van az egyik legfontosabb bibi.
Szumma: a földünk állapota/emberiség elitje az, ami jelenleg a problémát okozza, sajnos ezek mellett eltörpül a mi honvédelmünk.
Sajnálom, hogy pont nekem kell mondani Neked, pedig rendes embernek tűnsz.

kerekes pereces 2017.01.04. 22:13:42

@Laikus Érdeklődő: Mindenféle humanizmus végső soron önérdek ám. Akár egy magánszemély teszi (jótékonykodik, önkénteskedik, mert ő jól érzi magát ettől), akár egy vállalat teszi ezt.

kerekes pereces 2017.01.04. 22:15:35

@Jules Berstein: " A népvándorlás ellen keményen fel kell lépni, az életterünket nem lehet önként és dalolva átadni nekik. A többi probléma ezek mellet eltörpül. "

A világ legnagyobb problémája a környezetszennyezés és a globális felmelegedés. Minden más politikai probléma picsafüst ezekhez képest.

maroz 2017.01.04. 22:46:13

@Jules Berstein: Vegyük számba az eszközeinket, nézzük meg, hogy mi van a kezünkben és csináljunk stratégiát! Kezdenéd te? ;)

Vicc nélkül: most nincs olyan helyzet, ahol érdemben cselekedni lehetne, meg kell várni egy összeomlást és majd azután.

tireless treehugger 2017.01.04. 23:19:50

@Jules Berstein:

>>az életterünket nem lehet
>>önként és dalolva átadni nekik.

lebensraum, hmmm..., már ennyire előrehaladtunk?,

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.05. 06:06:41

@Pelso..: lásd a roppant humánus néhai szocpolt, ami lendületből piában/játékgépben landolt? hatékony volt a javából, már ami a helyzet rontását illeti. nem véletlenül szüntetik meg az ehhez hasonlókat immár nyugaton is, túl sok az ab ovo segélykét sápoló életvitelre szakosodott inaktív jövevény.

Pelso.. 2017.01.05. 11:46:13

@Herr Schnapsidee Lieferant: Nem az állami, hanem a vállaltokon belüliekre céloztam, a fent felsorolt intézkedések, amelyek elvben munkakörülményeket, légkört stb hivatottak javítani.
A szocpol sok tisztességes felhasználónak volt segítség, az első pár tucat visszaélőnek kellett volna adni vagy öt évet.

kerekes pereces 2017.01.05. 16:56:19

@Pelso..: Az állam is egy vállalat. Legalábbis ha így fognánk fel és kezelnénk a dolgokat, sokkal jobban menne minden.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.06. 17:50:47

@még nem:

"lebensraum, hmmm..., már ennyire előrehaladtunk?,"

szerintem egy hat köbméteres légterű börtöncella tökéletesen elég lebensraum lesz neked, zárulnak a rácsok, integetünk

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.06. 18:15:24

@kerekes pereces: hatalmas tévedés, pont ez teszi tönkre az államot. most is vállalat az állam: minimális befektetéssel (alapfunkciók és/vagy azok érdemi részének alulfinanszírozása) maximális profitot (forráselvonás, adók és illetékek, közpénzek felelőtlen sápolása) behajtani az ügyfeleken (nép) és kiosztani a bónuszt a managernek (vezetés).

Pelso.. 2017.01.06. 18:21:41

@kerekes pereces: Miért?
Ha átláthatóbb szervezetre és gazdálkodásra gondolsz, akkor igen.

kerekes pereces 2017.01.10. 14:05:16

@Herr Schnapsidee Lieferant: Hatalmas tévedés, hogy egy vállalat profitja a managereké. A manager egy alkalmazott, aki fizetést kap, meg bónuszokat. A profit a tulajdonosoké.

kerekes pereces 2017.01.10. 14:07:03

@Pelso..: Arra gondolok, hogy végre fel kéne fogni, hogy a képviselők, a kormány azok a mi alkalmazottaink, nem pedig választott királyok. Ők lehetnek vezetők, de mi a tulajdonosok és haszonélvezők vagyunk. A kormány egy végrehajtó szerv: a nép akaratából kialakított szociális/egészségügyi/katonai/oktatási politikák végrehajtói.
Nem a kormány feladata, hogy kitalálja a politikákat, az a nép feladata, a képviselőkön keresztül. A kormánynak a politikák végrehajtása a feladata.
Nálunk mindez totál kifordítva megy.

Pelso.. 2017.01.10. 19:45:10

Ez esetben, ha javasolhatom, ne gondolj ilyesmikre, - s megkíméled magad a csalódástól.
süti beállítások módosítása