Megjelent a nikáb Budapest utcáin!
2016. július 28. írta: Zsigmond és Péterfy

Megjelent a nikáb Budapest utcáin!

nikab.jpg

Tudat alatt egy kicsit úgy érezzük most magunkat, mint egy büszke pesti polgár tehette száz éve, amikor meglátta élete első szerecsenjét.

A helyszín az Astoria, annak is a zöld tetővel borított kürtőskalácsos bódéja a hetes buszcsalád megállója mellett. Ott álltak ugyanis ők.

Sem az idei nyár kiszámíthatatlan időjárása, sem az ország Anne Applebaum-i értelemben vett rasszista vezetése nem tántorított el egy nikábot viselő muszlim családot attól, hogy turistaként végignézze a főváros nevezetességeit. Először jó húsz percet álltak az esőben, majd miután egy idegenvezető odalépett hozzájuk, beérkezett egy piros városnéző busz, amire aztán fel is szálltak.

Ha mi lennénk a Magyar Idők, most olyanokat írnánk, hogy 

Elkezdődött a megszállás! Tudja, mi a teendő október 2-án!

Ha mi lennénk a 444, most olyanokat írnánk, hogy

Ma is sokszínűbb lett Budapest! Averroës utódai köztünk járnak!

Minket szerencsére egyik veszély sem fenyeget, ám a nikáb budapesti látványát még szoknunk kell. Reméljük, turista vendégeinknek is legalább annyira tetszeni fog Budapest, mint amennyire nekünk tetszik. Üdv Magyarországon!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr798919286

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsigmond és Péterfy: Megjelent a nikáb Budapest utcáin! 2016.07.28. 11:26:01

Tudat alatt egy kicsit úgy érezzük most magunkat, mint egy büszke pesti polgár tehette száz éve, amikor meglátta élete első szerecsenjét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2016.07.28. 12:21:12

Lattam a nyárpn debrecenben is, igaz, ott homokszürke kivitelben alatta hasonlo szinü sztrecsfarmer (azert latszott, mert padon ült keresztbetett labbal a csaj).

Lattam plyan farmersortot is, ami alol kilatszott a kiscsaj segge görbülete, a segg-comb atmenet redoje. Nem vagyok faszent, hogy ne tessen az ilyen, de egy 18-20 eves kiscsaj NAGYON IS TUDJA, hogy erre meg szük, feszülős, ujjatlan felsőre bizony FELÁLL A F.SZ.

Nem hiszem, hogy ne lehetne nyariasan es kenyelmesen felöltözni picsamutogatas nelkül.

Szóval lehet választani a flegma/duzzogó pofájú nárcisztikus kurvák meg nikabpinak között.

EBBEN A KIB.SZOTT VILAGBAN ELVESZETT A MÉRTÉKLETESSÉG.

TothJanJ 2016.07.28. 12:22:25

turistaként

no problem!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.07.28. 12:27:03

Ezt nem lenne szabad eltűrni, turistáktól sem.
Adott egy törvényhozási feladat.

S=klogW 2016.07.28. 12:34:07

@Bell & Sebastian: csak a vigyorát nem értem :/

2016.07.28. 12:35:48

@S=klogW:

ő kirakta az árut mustrára, te pedig nem próbálkoztál be.

S=klogW 2016.07.28. 12:36:12

@TothJanJ: tourist - terrorist: nem tul nagy a különbség

Bell & Sebastian 2016.07.28. 12:37:56

@Holger Hartland: Húzhat, de rá kell nyomtatni az arcát.

S=klogW 2016.07.28. 12:39:28

@majd integetek: ennek okan minden második szembejövö 18-30 közti nönel be kellene probalkozni, maga hülye

Bell & Sebastian 2016.07.28. 12:39:53

@S=klogW: Mindenki szexőrült, csak a többség ezt jobban titkolja.

S=klogW 2016.07.28. 12:42:14

@Bell & Sebastian: nem igazan azt veszem eszre,h itt a fiatal nok barmit titkolnanak ...

S=klogW 2016.07.28. 12:47:27

Egyebkent meg ezert szorgalmazza a kontinentalis elit a bevandoroltatast (pl. sajat szaporulat helyett):

www.portfolio.hu/img/upload/2016/07/realb3-20160728.png

Gyengebbek kedveert: ez a realber-növekedes nem keves penz, mennyivel jobb lenne profitkent bezsebelni - majd a migrancsolas letöri a béreket; gondolta az elit

Bell & Sebastian 2016.07.28. 13:00:18

@S=klogW: Mit akar, még savanyú cukorkával is kínálgassák?

mikimackó 2016.07.28. 13:03:05

@S=klogW: agyarországban még migráncs sem kell a szar bérekhez.

S=klogW 2016.07.28. 13:13:03

@Bell & Sebastian: hat, egyszerubb lenne, ha a segükkre kirnak, -akasztanak, hogy hany mozi/baszaund/ájfón a tarifa

S=klogW 2016.07.28. 13:15:52

@S=klogW: ezek a "nem vagyok kurva" k.rvak

S=klogW 2016.07.28. 13:18:41

@Bell & Sebastian: savanyu cukorkával azt hiszem nekem illik lovagiasan megkinálnom a hölgyet,

hogy bő legyen a nyála :/

Veridicus76 2016.07.28. 13:20:53

Ezeket a lebernyeges varjakat nem lenne szabad beengedni Magyaroszágra. Vagy öltözzenek normális emberként, vagy húzzanak vissza a picsába a sivatagba!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.07.28. 15:42:30

azért azt ne felejtsék, hogy ezek tisztességes nők. míg a maguk lányai, feleségei, anyjuk, mint ejrópában a nők nagy része: kurva.

Bell & Sebastian 2016.07.28. 16:22:48

@jose maria padilla: Nem szóltak még magának, hogy közösülni általában ketten szoktak?

Bell & Sebastian 2016.07.28. 16:24:14

@S=klogW: Én a maga helyében kiheréltetném magam, ha ez ekkora gonddal jár.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.28. 16:41:03

Az mikor jön, hogy a kendő résein gyakran kék szemek látszanak, tehát európai nők is vannak a kendő alatt?

Mert a tucatpropagandának, amit a szerzőpáros előadott, ez a következő eleme.

2016.07.28. 17:04:54

A napsugárzást és időjárást elnézve lehet hogy nem lenne olyan hülyeség már az itteni embereknek is áttérnie az arab ruházatra.
A bőrrákok miatt.

2016.07.28. 17:08:46

@Veridicus76: Lehet hogy varjak, ezt nem vitatom, de hogy több eszük van öltözködés tekintetében mint nekünk, az kétségtelen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.07.28. 17:08:52

@Diorella Queen:
Ismerek egy nőt, az napsütésben mindig kendőt visel, pedig nem muszlim.

Azt mondja, a fekete haj alatt pokoli hőmérséklet uralkodik egyébként.

S=klogW 2016.07.28. 17:09:33

@Bell & Sebastian: kommentváltásunk veleje, h maga mar reg tul van a parvalasztason (en meg meg nem) ergo nem kerul szembe a jelenkori kihivasokkal s igy egyuttal kevesse isismeri oket
Sajnos ma mar keves az olyan jo no, aki csak a parjanak, kettesben adja ribancot :)

2016.07.28. 17:14:10

@Doomhammer: Az arab nők haja mindig gyönyörű. Mert a kendő óvja naptól széltől hidegtől.
Vagy mert a tetvek jól trágyáznak.
Fasztudja.

2016.07.28. 17:17:25

@S=klogW: Lehet hogy ötven felett nem a rojtos gatyás tiniknél kéne próbálkozni.

Persze megértem az örök paradoxont. A korban hozzád illőre nem áll fel, a fiatalabbak meg csak ájfonért szopnak.

Tényleg a kiherélés lenne a megoldás.:)

S=klogW 2016.07.28. 17:19:19

@Doomhammer: a meleg/forró égövieknek mindnek fekete haja van

Bell & Sebastian 2016.07.28. 17:24:11

@Doomhammer: Észak-iraki, észak-pakisztáni, yazidi, kaukázusi, mediterrán, bármi lehet. Ne feledje, árja jegy, és fogynak a lámák.

annamanna 2016.07.28. 17:27:50

@jose maria padilla: Ez a tisztességes nő milyen munkával tett szert erre a gépjárműre? www.facebook.com/judaae/videos/vb.389952697721384/1040727095977271/?type=2&theater
Azt nem kétlem, hogy beleizzadt, mire hozzájutott. De vajon hol húzódik a tisztesség határa? Palácsik Timi a határnak melyik oldalán áll?

Bell & Sebastian 2016.07.28. 17:29:15

@S=klogW: Maga a főláma, mert hitetlen, a színét nem tudom, de nem áll jól a szeme. Mondtam rá a receptet, amit alázatosan kér, az megadatik. Ha meghajlik, nem feltétlenül rúgják valagba.

annamanna 2016.07.28. 17:30:13

@jose maria padilla: elnézést, hogy komolyan vettem :) az iróniáról elfelejtkeztem.

Bell & Sebastian 2016.07.28. 17:32:16

@annamanna: Dubájban bármi lehetséges, bérelte a forgatáshoz.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.28. 17:34:04

@majd integetek:

a nikáb alatt csupa fantasztikus, szorgalmas munkaerő lakozik. ha futószalagon visszaküldjük őket a közelkeletre, biztos se perc alatt felépítik mindazt, amit szétpolgárháborúztak.

prrrutty!

2016.07.28. 17:44:13

@Herr Stacheldraht Leger:

ez tényleg így van, elképesztő mennyire szeretnek építkezni, pedig építmény után adót kell fizetniük. 2-5 év német keresményből könnyen megvan egy házrész, oszt majd él boldogan a katasztrófaturistáknak meghagyott látnivalókból.

aki úgy élte életét hogy süt a nap, kertben terem a zöldség meg fűszer és a tenger sem jeges, az alig várja hogy hazatérjen, vagy max kétlaki lesz.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.28. 17:46:42

@majd integetek: nagyszerű, csak hajrá, majd integetünk

Jean Sol Partre 2016.07.28. 17:49:30

@Diorella Queen: a varjak a legintelligensebb madarak.

2016.07.28. 17:50:54

@annamanna: Palácsik nem házasságot hanem üzletet kötött egy impo vénemberrel. Palcsi is sérült köldök alatt3 lelkileg is. Tehát kötött e két sérült egy üzletet amivel mindketten jól jártak. A kapcsolat win win.

annamanna 2016.07.28. 17:51:07

@Bell & Sebastian: Naja, a valódi dubaji nők egyedül ki sem léphetnek az utcára. Egy méterrel az uruk után ballagnak, lehajtott fejjel, talpig fekete klepetyusban. Járműként szamarat vagy tevét vesznek igénybe.
Valójában nem tudom, hogy élnek a dubaji nők, és nem tudom, ez a videó hol készült, a judaai felhasználónevet magamtól nem éppen dubajinak gondoltam.
Tényleg nem tudom, hol szokás a szimpla fejkendő (talán a törököknél?) De hogy a hölgy nem bankigazgató vagy olajfúró vállalat főmérnöke, az elég valószínű.

2016.07.28. 17:52:29

@Jean Sol Partre: Hát nem a leg, de intelligens madár.
A jákó papagáj a legek lege.
Cirka 300 ezerért már vehetsz is egyet.

Jean Sol Partre 2016.07.28. 17:57:30

@Diorella Queen: a papagáj beszél, a varjú gondolkodik :)

annamanna 2016.07.28. 18:04:03

@Diorella Queen: vagy looser-looser. Kérdés, van-e harmadik szereplő a játéktéren, aki besöpri a valós nyereményt.

2016.07.28. 18:16:08

@Jean Sol Partre: Persze.A verebek meg picsognak.

S=klogW 2016.07.28. 19:00:52

@Bell & Sebastian: Istennel mint koncepcioval - legalabbis a kereszteny koncepciojaval, azt ismerem alaposabban - mindig is voltak ketelyeim

Ez az alaktalanul is akaratos szubsztancia, ez az itt se vagyok ott se vagyok megis mindenhol vagyok, nem er a nevem de a fejed beverem valahogy tul zsidós.

S=klogW 2016.07.28. 19:10:23

@S=klogW: persze ketelkedni es okoskodni is az :)

Bell & Sebastian 2016.07.28. 19:29:28

@S=klogW: Akkor végezzen önszuggesztiót, mondogassa: meg tudom csinálni, aah...!

Bell & Sebastian 2016.07.28. 19:33:26

@annamanna: Ez a szkeccs arról szól, hogy a legény jól pofára esett, mert a lyánynak nagyobb farka van nála. Ergo > burkolt autóreklám.

Mi tartotta vissza a porzót attól, hogy beüljön a bibe mellé a jobboldalra?

Jean Sol Partre 2016.07.28. 20:15:58

@Diorella Queen: megnyithatjuk az ornitológus topikot :)

2016.07.28. 20:17:22

@Jean Sol Partre: Akár a parlamentbe is beülhetünk ennyi ésszel:)

Jean Sol Partre 2016.07.28. 20:21:51

@Diorella Queen: oda már egy varjú is túl okos lenne

S=klogW 2016.07.28. 21:16:18

Akinek hatarozott sajat velemenye van - es nincs hozza terjesztett vallasa es/vagy penze ill. hadosztalyai - annak minden korban "a szeme se all jol".

Bell & Sebastian 2016.07.28. 21:24:10

@S=klogW: Hát ja, a barkács-vallás ide már nem jó. Jöjjön akkor a pszichológus. Vagy-vagy.

2016.07.28. 21:38:22

Basszus teljesen facsé feelingem van a sok egymás utáni bölcsességtől.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.28. 21:57:28

@Diorella Queen: na csak várd ki ergé szirupos coelho rohamait

Balázs Molnár 2016.07.28. 23:37:13

Ha turisták voltak, legyen. CSAKHOGY. Európai turista/turistanő sok muszlim országban nem mehet bikiniben a strandra, nem ihat szeszt, nem hordhat rövid szoknyát, ha megerőszakolják, őt ítéli el a muszlim bíróság. A muszlim küldöttség elvárja, hogy európai vendéglátói halal ételekkel várják, a nőkkel nem hajlandó kezet fogni stb.. míg az európai/amerikai küldöttség nem ehet malacot a muszlim világ zömében vendégként se. Tehát: kettős mérce rulez, a muszlim oldalról. Ezért érthető, hogy Svájcban betiltják a nikábot.

S=klogW 2016.07.29. 04:52:44

@Bell & Sebastian: kétlem, hogy bármely intézményesített vallás hívői mindig és mindenkor betű szerint betartják vallásuk előírásait vagy vallásuk dogmatikája szerint értelmezik a mindenkori valóságot és annak pillanatnyi szituációit - és nem azért mintha nem tudnák adott helyzetben mi lenne az

ilyen tekintetben mindenki csak a saját barkácsvallásának hívője, aki nem így tesz az a szent esetleg a szent-ség előszobájában, már evilágban a purgatóriumban toporgó szerzetes/remete

gyalog.galopp 2016.07.29. 05:55:33

Az első ilyet a 80-as évek végén láttam, aztán a 90-es évek közepén is, meg azóta is néha, néha. Belőlem soha nem váltott ki semmilyen rácsodálkozó élményt, de egy újszülöttnek minden vicc új.

Itt nem is a nikábról van szó, hanem egy bugyuta próbálkozásról, ahogy a mandi a próbálja bepozicionálni magát a Magyar idők és a 444 közé.
Szánalmas, ez nem fog működni.

Herr Stacheldraht Leger 2016.07.29. 06:48:49

@gyalog.galopp: már most visszasírom dobrayt keservesen.

Conchobar 2016.07.29. 07:10:28

"nikábot viselő muszlim családot attól, hogy turistaként végignézze a főváros nevezetességeit. Először jó húsz percet álltak az esőben, majd miután egy idegenvezető odalépett hozzájuk" -Nem ütközik (még) magyar szabályokkal, törvényekkel a nikáb viselése. Ők a jó muszlimok. Innen nézve is, meg onnan nézve is. Idejönnek, költenek valamennyit, ismerkednek történelmünkkel, fökdrajzunkkal és hazamennek. Talán jó hírünket is viszik

S=klogW 2016.07.29. 07:26:06

@Conchobar:

"jó hírünket is viszik "

épp ezért özönlnek ide te marha

felhasználós 2016.07.29. 07:29:37

Egészséges bizalmatlanság nem árt.

Conchobar 2016.07.29. 07:31:19

@S=klogW: "épp ezért özönlnek ide te marha" - Tényleg? Te sok arab túristát látsz? Talán irtani kéne az idetelepült arabokat ,a hozzád hasonló egybites barmokkal együtt, akik nem tudnak különbséget tenni turista és a migráns között

Virág et. 2016.07.29. 07:35:54

@Balázs Molnár: Te melyik muszlim országra gondolsz? Nem mondom, hogy nincs ilyen, de azt igen, hogy azokban a muzulmán országokban, ahol van is vagy ahová megy is turista, ott ilyen előírások nem vonatkoznak a külföldiekre.

Emirátusok, Katar, Libanon, Jordánia, Egyiptom. Sehol nem kell nikáb vagy akár csador a külföldi nőknek. Sőt, a turisztikailag jobban ellátott országokban a turisták által látogatott helyeken annyit iszol, amennyit akarsz. a dubaji marinán minden európai nő bikiniben sétálgat, a férfiak pedig a szállodák teraszán sörözgetnek.

Biztos van olyan muzulmán ország, ahol ezt előírják a külföldieknek, de azok nem azok az országok, ahová nyaralni fogsz menni. Hacsak nem minden vágyad egy mesés este Teheránban, esetleg egy klassz séta a líbiai éjszakában.

A jogszabályokkal kapcsolatosan igazad van, valóban középkoriak a nemi erőszakkal kapcsolatos szabályok. Ebben ugyanakkor a világelső a hindu India. Hülyeséghez és elmaradottsághoz nem kell arab országig menni. Van az máshol is.

2016.07.29. 07:55:50

@felhasználós:

ez nem bizalmatlanság hanem butaság rosszindulat, beteg személyiségek tobzódása állami segítséggel, teljesen nyilvánvaló érdekek mentén.

a poszter nemzedéke képernyőn nőtt fel, nem benedek elek sárkányokkal álmodott hanem merénylővel.
ahol rendes férfi:
niqab+mi lehet alatta=nagy kufirc
őnekik
niqab+robbanóöv=félelem

add hozzá hogy még pénzt(jutalmat) is kap a félelmének és butaságának terjesztéséhez, aztán itt tartunk, ni.

magyarországon eddig az elit és maffia robbantott, mi nem vagyunk imperialisták, nekünk nem kell igazolni hódító háborúkat, meg nincs is szükség rá a kontroll kiterjesztéséhez. (egyenlőre)

Bell & Sebastian 2016.07.29. 07:56:49

@S=klogW: Nem ez a probléma. Szerverről vagy perifériáról megy? - hogy az informatikusok is ércsék.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.07.29. 08:46:10

@annamanna: semmi irónia. meggyőződésem, hogy a prostituáltként viselkedő ejrópai, különösen k.ejrópai, és méginkább a magyar nők, kurvák.

2016.07.29. 09:04:43

@jose maria padilla: Bazzeg, hát ha valaki úgy megy mint egy kacsa és úgy hápog mint egy kacsa, ráadásul úgy is úszik mint egy kacsa, akkor az csak egy igazi kacsa,nem?

Persze mindezt a férfiakra is lehet vonatkoztatni nyugodtan.

S=klogW 2016.07.29. 10:02:54

@Bell & Sebastian: ha magának K-vonala van az Úrhoz, érezze magát szerencsésnek

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.07.29. 10:07:08

@annamanna:
P. Timi jól érzi magát.
Legalább kompenzálja a búval b*szottak országátlagát, akik nem olvasnak Magyar Időket.

István Tamasi 2016.07.29. 10:38:26

Az is lehet, hogy egyszerűen csak csúnya a nő.

S=klogW 2016.07.29. 11:43:37

@Hepci: a nemzeti-konzervativ aranyásó jó aranyásó? :)

2016.07.29. 18:15:08

Az iszlám az emberiség utolsó reménye. - Vona (Zázrivecz) Gábor

S=klogW 2016.07.29. 22:13:37

@karandash: aligha a homoszexuális nőket pappá avató evangélikusok lennének azok - túl sokáig nem tartana a jövő

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.07.30. 14:56:40

@S=klogW:
Szurkoljunk együtt, hogy minden (nemzeti-konzervatív) honfitársnőnk jól megéljen nemzeti-konzervatív makkok nyalogatásából. :)

annamanna 2016.07.31. 01:31:10

@Bell & Sebastian: "a lyánynak nagyobb farka van nála."
Tényleg csodálkozom, hogy ennyi migránsozós cikk után még mindig nem egyértelmű, hogy a videóban szereplő hölgy milyen tevékenységgel szerezte meg a gépjárművet. Még ha akarna, se bírna más karriert befutni, mint egy gazdag faszi feleségéét, akinek kvázi háremhölgyként a dugáson kívül egyéb kötelessége nincs. A videóban egy igen drágának tűnő (gyémánt?) karkötőt is visel, az arcán erős a smink. Ha a punciját faroknak nevezzük, akkor bizonyára nagy a farka.
A muzulmánoknál akár tetszik, akár nem, nincs más módja a pénzszerzésnek; de a videóban látható hölgyike láthatóan nagyon is meg lehet elégedve a saját papimacijával.

@jose maria padilla: Természetesen ez a karriertípus nem korlátozódik kizárólag a muzulmán országokra: www.youtube.com/watch?v=pt8VYOfr8To
Nálunk Palácsik mell-ett Rogán Cecília is erősíti a nemzeti repedtsarkúak mezőnyét (az öribari nőcik csapatát). (Sarka Kata talán épp most hagyta abba a háziipart, és remélem, hogy máshogy próbál boldogulni, szurkolok neki).
Apropó, Rogánné: az ő erős (nyilván vamposnak szánt, tehát „femme fatale”, azaz a végzet asszonya benyomást megcélzó) sminkje kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/06/sarkacecilia-1024x573.jpg
kifejezetten erre emlékeztet: cosmopolitan.hu/app/uploads/2012/03/depp03-388x465.png

@Hepci: Timikének be kell érnie Vajna papa pénzének morzsáival, mivel a lóvé nagy része a főnök zsebébe vándorol, legalábbis a közvélemény szerint, akik strómanokról sutyorognak.
Vajna papának pedig be kell érnie a love morzsáival, mivel annak nagy része a merészen hajtó úrvezetők ölébe vándorol, legalábbis Timike saját bevallása szerint www.borsonline.hu/celeb/innen-tudja-vajna-timi-ha-egy-pasi-jo-az-agyban/116203
De legalább Timike jól érzi közben magát.

annamanna 2016.07.31. 02:30:59

A nikáb európai viseletéhez ajánlok egy videót, amiben kurvákkal népszerűsítik Franciaországban, tehát "nikábkurvák" tüntetnek a betiltása ellen: www.hellocoton.fr/to/6MFk#http://zarkoo.blogspot.com/2010/10/minishort-et-niqab-donne-niqabitch.html

A nikábbal szemben az alábbi képen a hagyományos keleti viseletek láthatók: periszkop.files.wordpress.com/2016/02/keleti-viseletek.jpg

A cikk, ahol találtam a képet, igen megrázó, úgyhogy szintén ajánlom elolvasni (egy-két fotó nagyon durva): periszkop.com/2016/02/13/egzotikus-divat-vagy-lopakodo-saria/

Plusz még ezt: www.vilaglato.info/van-magyarazat-a-muszlimok-europai-viselkedesere/

@jose maria padilla: Az európai kurvákhoz ajánlok egy linket: maimanohaz.blog.hu/2013/03/17/brassa_prostitualtak_1932
Ami azt illeti, meghökkentem rajta, és az egyik kommentelő is: "Nem tudom elhinni, hogy ezekert a nokert valaki fizetett."
A maguk korában nyilván erotikusnak gondolták az idomaikat, mivel az átlagmezőny talán még ennél is rosszabb volt.
Időközben egészen elképesztő módon megváltozott a testkép; és ebben szerintem hatalmas szerepet játszott a ruhák rövidülése. Nyilván más okai is voltak ennek, de szerintem a ruhák rövidülése a legfontosabb ok, mert ami látszik, azzal némiképp törődni kell.
A hatalmas, nehéz szoknyák, ruhák alatt az európai nők teste bumfordi volt, és láthatóan ez akkoriban senkit sem zavart, mert egyszerűen nem volt jobb.
Ma bezzeg válóokként énekel Lovasi a hatalmas seggről (Kiscsillag: Szomszéd) Hol van már a 78-as Fat bottomed girls (bár Nicki Minaj direkt szilikonnal tömette óriásira, tehát ezt most abba is hagyom).
A Mai manó-link azért jutott eszembe a nikáb kapcsán, mert ha egy őrült nagy klepetyus alá van bezárva a test, ott elkezd kicsit erjedni, mert a malaclopó alá befér a bomba és befér a hájacska is.
(És ezt tényleg zárójelben, fent a háziipar szót igazán kár volt beleerőltetni a szövegbe, mert természetesen nem arra gondoltam, hogy S. K. nagyiparra cserélje a kripli Hajdút, hanem hogy felejtse el, hogy az életének egyedül az ad célt és értelmet, hogy faszt kényeztet. Rogánné meg Vajnáné erre már sose jönnek rá).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.07.31. 12:14:09

@annamanna:
Félreérted S. Kata és H. Petya motivációit.
Mostanában egyik se fogyott/hízott számottevően és új vállalkozásuk/műsoruk sincs, így a házasságuknak kellett "megromlania", hogy végre sokat írhassanak róluk.
Kata egész biztosan nem cseréli le Petyát, ő meg csak akkor lesz majd veszélyben, ha kissé megfonnyad és Petya talál olyan szolgáltatót, aki 20 évvel fiatalabb és számottevően lelkesebben cumizik. Addig még van pár év.
Most csak szappanyopera lesz: mindketten naponta többször elmesélik a sajtónak, hogy milyen egyedül, mennyire aggódnak a gyermekeikért, akiknek szar lenne apa/anya nélkül felnőni, hogyan próbálják megmenteni a boldogságukat. Aztán Kata hazamegy (kb. 2 hét múlva) és folytatja Petya répájának ápolását.
Szeptemberben kitalálnak valami új promót...

S=klogW 2016.07.31. 13:05:16

@Hepci: nem jött be a tinipinaválasztás a két gyűrűzött bizniszribancnak?

velvet.hu/gumicukor/2016/06/13/kozos_uzletbe_kezd_sarka_kata_es_rogan_cecilia/

szép kis kupleráj ez az állatkert: antilop, béka, pocok meg tetű - de valójában mind csupa féreg

csak azt csodálom, hogy a béka meg a pocok mellől hol maradt a ló

S=klogW 2016.07.31. 13:09:44

@S=klogW: úgy látom a tetű pockát már széjjelműtötték - vagy ráeresztettek egy vakolóbrigádot

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.07.31. 13:31:35

@S=klogW:
Atyagatya, ez a kép (RC)... mint egy zs-kategóriás vámpírfilm női szereplője, aki a következő pillanatban véres cafatot harap ki egy zsiráf faszából.

annamanna 2016.08.02. 03:35:06

@Hepci: Ebben igazad lehet. Bár a magam részéről elhittem, hogy tényleg ott akarja hagyni Hajdút - végül is kinek lenne kedve vele élni? A saját szüleit is szívatja (egy cikkben panaszkodott rá az apja), valószínűleg senki sem szereti, mert ő sem szeret senkit.

RC sehol sincs a műfaj koronázatlan királynőjétől: www.youtube.com/watch?v=l7_8IcD3oKg

Ő csak egy (állítólag alkesz) anyukát tud felmutatni: 4cdn.hu/kraken/image/upload/s--6m6qTlwS--/6mF7mPNuanlNKeDls.jpeg

Middletonék bezzeg klánban nyomják www.youtube.com/watch?v=t5Ck_VB3EhM

Szóval Cecília ehhez képest kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk, és ő is megteszi permanens humorforrásnak

"A napokban, például, a hagyományos bálványosi szabadegyetemre a miniszterelnök mellett meghívták a magyar propagandaminiszter feleségét, Cecíliát is, hogy tartson előadást a család és a munka összeegyeztethetőségéről; az most más kérdés, hogy Forma–1-es kötelezettségei miatt nem tudott elmenni. (...)
Kell-e ennél nagyobb löket az ország további felvirágoztatásához?" nol.hu/velemeny/masik-gazszerelo-1625645

www.blikk.hu/aktualis/politika/zacskoval-a-fejen-bringazott-rogan-cecilia/bex1b67

annamanna 2016.08.02. 06:03:25

"Arra is rákérdeztük, szervezőként miért pont Rogánnét tartotta alkalmas fellépőnek a család és dolgozó nő szerepek összeegyeztetése témában, tekintettel arra, hogy saját bevallása szerint élete első munkahelye az alig pár hónapja, Sarka Katával közösen, többek közt szépségkirálynők futtatására alapított cége, a Nakama & Partners.

Erre azonban – hiába ismételtük el még egyszer – a korábbi két levelünkre villámgyorsan reagáló újbudai alpolgármester többé nem válaszolt."
hvg.hu/itthon/20160727_Vegul_ezert_nem_ment_Tusvanyosra_eloadni_Rogan_Cecilia

A hír elég volt ahhoz, hogy elszabaduljon a foltisszima fingusz faktor:

444.hu/2016/07/22/magyarorszag-legszebb-asszonya-a-rivaldafenyt-kerulo-es-a-ferje-befolyasaval-sosem-visszaelo-rogan-cecilia-is-eload-a-balvanyosi-szabadegyetemen

kommentek: Elena Ceausescu általános iskola 4 osztállyal tudott publikálni akadémiai cikkeket

az előadás témái (többek között): sofőr, házvezetőnő, bébiszitter és takarítónő önéletrajzok értékelése, a kiválasztás szempontjai, beosztásuk és szabadságolásuk optimális megszerzvezése

mit ad elő? a lopott holmikat?

Biztos vótmá, de mit is dolgozik a Ceci?

hasonló haszontalan nőket pontoz és közvetít ki kurvának dubajba sejkeknek meg fideszeseknek, gondolom.

Mi legyek, ha nagy leszek.....-tényleg ez a cím? És kiskamaszoknak, gyerekeknek ad elő?
Úúúúhhh.
Mi legyek, ha nagy leszek.... Népnemzetthy, Saját Lábon Állló, Buta Khurvvaaa?

A jobbantak miért vannak meggyőződve arról, hogy ha valaki pozícióba kerül, akkor azonnal okos is lesz, a felesége meg ráadásul szép is?

Egyszer a kósát hallottam arról nyilatkozni, hogy ők az új társadalmi elit. Nem tudtam eldönteni, hogy ez hülye, vagy komolyan gondolja. De igazából nagyon hülyének kell lennie ahhoz, hogy komolyan gondolja, szóval mindkettő. Mindezt úgy, hogy akkoriban kezdett kiderülni, hogy az asszony belezbult mellette. Biztos kellett valamivel kenegetnie a sebeit, és a társadalmi elit jelző éppen kapóra jött a faszkalapjának...

az "elit" a magyar politikában szitokszó. Igy már igaza van kósának. de amúgy mivel ők uralkodnak a nép pénze felett, ők uralkodnaka törvények és az erőszakszervezet felett, bármit megtehetnek, bármit ellophatnak, bármit hazudhatnak... tehát tulképpen kósának igaza volt

És cili maga írta a beszédét vajon? (költői kérdés volt!)

Cilikét egyébként azért "kérték" fel, hogy emelje az est fényét! Kibaszott sötétben fognak vacsorázni!

Elvtársak! Ez tényleg nem álhír?! A Magyar Nőszövetség, elvtársak tényleg Cilikéből, Timikéből és Katából áll?

mivel ceusescu elenát lelőtték.....igen

ő a Jövő.
Megértem az öngyilkosokat.

Amúgy nekem Cecília egyre szimpatikusabb.

Ahogy amortizálja Rogánt, nekem is!

Bazzeg, ezzel a fejjel simán elmehetne hirdetőnek a rosszlányok.hura... :D

Onnan jött...

vajon Cylykeh tisztában van vele, hogy a dolgozó nő (working girl), milyen konnotációkat ébreszt bizonyos kultúrkörökben?

Viccelsz, a mondatodat se értené. De előadja és elmagyarázza, ott. Édes Erdély....

Mondjuk én sem értem. De ez nem jelenti azt, hogy én leszek Tóni következő felesége! Remélem azt Rómeónak fogják hívni.

.Nem tehetek róla de Cilike tekintete minimum egy-két napig teljesen lelohasztja a férfiasságom, pedig ugye :-) Ezúton is szeretném megköszönni , hogy képet nem mellékeltek a "cikkhez"

Csecsil jó helyen van, az övéi között: a felsoroltak mindegyike pont olyan buta, korlátolt és felkapaszkodott senki, mint ő.
Inkább ezek között legyen, mint bárhol. Ott nem árt, mert aki képes meghallgatni, az semmivel sem különb náluk, ergo rontani rajta már nem lehet. Ha épeszűek közé engednék, ott még lenne rombolnivalója, talán.
Itt már nincs.

Mi legyek, ha nagy leszek?
- Golddigger.

nagyon kellene mar vmi uj ezredet letrehozni es maris meg lenne az uj zaszlo(b)anya...

Aztan tagul-e ugy, mint a lakasa?

cili kurvára unatkozik

... ebben a nézésben benne van minden gonoszság ami
létezik a földön....

ami bizalmatlanságból, gyanakvásból, kisebbségi érzésből, önzésből ered

jó, hát hitler anyja épp nem ért most rá előadni

Jézus! Lehet kommentelni egy Rogánnéről szóló cikkhez? Letartóztatták Rogánt?

Nem volt valami olyan történet, hogy elmentek Tónival valahová, Cilike meg nem kakilt vagy három napig?

Egy nő akkkor szép, ha nincs rajta vakolat. Látta már valaki reggel, amikor ébredezik?

áhh...ha sokáig nézem ezt a képet komolyan megsajnálom antilopot

"ezt ki dugja?"

Antilop biztosan nem, tudnánk róla.

aki akarja

Én azért megvárom Vitéz Kőbányai Orbán Viktor Elvtárs véleményét arról, hogy ki a legszebb.

Herman Ottó elbújhat emellett a polihisztor mellett.

fordítva kellett volna, teljes hír a homofób álkeresztényről és pár sor erről az ostoba picsáról

És hun vótak közben a gyerökök?

Hát azért tartják a a bébisintéreket, cselédeket, sofőrt, kertészt, személyi edzőt. Ja! Az utóbbi hármat nem azért.

ne aggódj, gecília is profi a maga szakmájában...

hát ha valakinek az az önéletrajza, hogy ő rogánné, az szerintem elég

annamanna 2016.08.05. 04:21:40

Mi lapul a burka alatt? Olyan segg, amit pénzért ráz a tulajdonosa: napimigrans.com/78665654546-982214/

Bell & Sebastian 2016.08.05. 09:30:09

@annamanna: Ez minket nem érdekel. Miskolcon oreós Milka lapul a burka alatt.

annamanna 2016.08.06. 06:40:27

@Bell & Sebastian: Na de itt pont az a lényeg, hogy akin burka/nikáb/csador/hidzsáb van, az - állítólag - nem kurva. Tehát a fentebbi nők is az erényességüket gyakorolják, amikor pénzért! rázzák a valagukat. Na és persze luxuskocsiért meg gyémánt karkötőért kefélni sem kurválkodás.

"Hoztál-e nékem valami szépet, rubintos gyűrűt, ezüst nyakéket?
Szabadságot hoztam, mondod ki büszkén,
ő meg kacagva csapkod s térdén.
Szabadságot hoztál, azt vidd is vissza,
nézz fel az égre, a csillagokra.
A szabadság ott van, itt nem adnak érte
ezüst nyakéket, gyűrűt cserébe.
Nagy szeme csillog az éjszakában"
www.youtube.com/watch?v=crSZH2osmpg

Lehet, hogy puszta fantázia alapján írták meg a dalt, de el tudom képzelni, hogy esetleg belekeveredtek kint szolgáló magyar katonák emlékei. Ha így van, akkor valószínűleg nem a tartalmas beszélgetés miatt merül fel fizetőeszközként a rubintos gyűrű és ezüst nyakék.

Tehát elterjedt, hogy a muszlimok szerint a klepetyusos nők erényesek, az európai nők viszont mind kurvák, és azt lehet tenni velük, amit csak akarnak. Ezt a nálunk elterjedt elképzelést érdekesen színezi ez a blogbejegyzés:

"A női bájok eltakarásának okáról a Korán azt mondja: "..hogy (1) felismerjenek (mint muszlim nőt) és hogy (2) ne kellemetlenkedjenek (vagy ne zaklassanak)." Ezt persze sokan sokféleképp magyarázzák, általában mindenki a saját vérmérsékletének, lelkivilágának megfelelően, ezért kendős muszlim nőket és muszlim férfiakat kérdezve számtalan magyarázatot kapunk. Vannak kifejezetten spirituális eszmefuttatások, és vannak gyakolatiasak; akadnak, akik egészen odáig elmerészkednek, hogy a kendő a nemi erőszaktól hivatott a nőket megvédeni, ami persze sületlenség. Egy nem muszlim erőszaktevőt kevés eséllyel fog meghatni egy kendő, a muszlim férfiaknak pedig Isten a Koránban és a Próféta s.a.w. által megparancsolta, hogy a nők előtt süssék le a szemüket, hogy idegen nőhöz egy ujjal se érjenek, sőt ha nem szükséges hozzájuk se szóljanak- amelyik férfi ezeket a parancsokat semmibe veszi, és nemi erőszakot szándékozik elkövetni, azt nyilván egy fejkendő sem fogja megállítani." (!!!)
kozelakelet.blogspot.hu/2013/12/burka-csador-es-tarsaik-avagy-muszlim.html

Egyiptomban állítólag a nők 95%-a szenved el nemi erőszakot élete során. Nem a klepetyus hiánya miatt.
Sokkal nagyobb szerepet játszik ebben az az évezredek óta berögződött nemiszerep leosztás, ami elsődlegesen a közel-keleti folyamvölgyi állami civilizációk terméke (már a Gilgames eposz is ír kurváról - Enkidu csábítójáról - és a Biblia legelején is feltűnnek "felavatott parázna nők", tehát négyezer évvel ezelőtt már biztosan létezett a Közel-Keleten prostitúció). Ugyanígy a poligámia, hárem, homoszexualitás is közismert szokás volt. Ezek nem valláshoz kötődnek, bár az ókori vallások beépítették magukba a prostitúciót, és direkt alkalmaztak templomi szajhákat. De ez inkább az államok társadalomszervező erejének és a pénzgazdálkodás elterjedésének lehetett a következménye, mintsem valami spirituális meggondolásnak, bár ki tudja, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás.
Az állami ellenőrzés alá vont nemiséget Illyés Gyula így jellemzi:
"ott van a nászi ágyban,
elõtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél"

A nemiség eltorzult felfogása aztán a több ezer évvel később kialakult muzulmán vallásba is átöröklődött. Míg a Biblia az Isten szerelmére, és az emberek egymás közti szeretetteli kapcsolatára, a házastársak kölcsönös megbecsülésére koncentrál, addig a muzulmán vallás a férfi-nő viszonyban a szexet és az alávetettséget, uralmat, hatalmat, elnyomást látja.
A Biblia szerint a rekreáció az Istenbe vetett bizalom eredménye: Ézs 40,31 De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!
A muzulmán elképzelés szerint - feltételezem - a férfi erő megújítója a nőbe való behatolás és kielégülés.
A muzulmán vallás mérföldekkel nagyobb jelentőséget tulajdonít a szexnek, mint a kereszténység. Eleve például óriási különbség van aközött, hogy a túlvilágon az üdvözült pasit 72 huri fogja kényeztetni, és aközött, hogy: Mt 22,30 Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.

Másrészt míg a fenti blog azt írja: "a férjet gyönyörködtetni pedig egyenesen istenszolgálat."
Tehát a nő azzal fejezi ki az istenhitét, hogy kényezteti a férfit. Abból látszik, hogy jó muzulmán, hogy alázatosan hagyja magát megbaszatni.
Ebből azért elég nyilvánvaló, hogy a nő a muszlim világban miért alsóbbrendű, szinte állat vagy puszta tárgy, kéjhölgy, szexrabszolga, egy fejjel is rendelkező pina.
Mivel a férfierő forrása a pina, ezért egyrészt a kéjelgésből soha nem lehet túl sok, sőt minél több pina minél többszöri meghódítása erőfölényt biztosít a kanok között.
Másrészt, ha a pina erőt ad (legalább annyira, mint a puffin)

annamanna 2016.08.06. 07:16:55

@Bell & Sebastian: Tehát ha akkora hatalma van, hogy a férfi ereje belőle származik, akkor valójában erősebb és nagyobb a férfinél, uralkodik rajta, mint valamiféle istennő (ebből az elképzelésből ered a szakrális prostitúció is). Ez persze egy rejtett, okkult hatalom; de ebből következően a férfias Allah fölött is lennie kell egy rejtett, teremtő női anyaistenségnek. Ez gyakorlatilag a sátánizmus alaptétele: a világot uraló első számú szakrális erő a Hölgy, akinek párja a Szarvas Isten (férfi).

Ugyanakkor van itt még valami, amihez ezt a párbeszédet hívom segítségül:

- Csak a puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!
- Hacsak nem az a kétezer dollár, amit díjul tűztek ki, ha sikerül végrehajtani a tervet!
- Ismétlem, csak a puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot! (Ön talán ingyen csinálná?)
- Pakító, áruld el a kedves tévénézőknek, te is szereted a puffin lekvárt?
- Én csak a papagájcsajokat szeretem!
www.youtube.com/watch?v=RVZsYTNFYiI

Mint a fenti párbeszédből is látható – ilyen okkult, rejtett hatalommal rendelkezik a pénz is. Nő és pénz, pénz és nő – egymástól elválaszthatatlanok.
www.youtube.com/watch?v=IUGfC7GYi18 ennek legalább az elejét érdemes megnézni, mert tisztán látszik belőle a nő tárgyiasítása, egyben istennővé emelése, a nő és a pénz totális összeolvadása; hiszen a pénz is csak tárgy, mégis istenként uralkodik az ember élete felett. Mindkettő az életerő forrása.
A nő istensége, férfiak fölötti hatalma abban nyilvánul meg, hogy megveti a férfiakat, ellenáll nekik, semmibe veszi őket. Így viselkedik egy igazi istenség!
Aztán: a pénzt erőszakkal kell (lehet) meghódítani, hiszen csak tárgy - és ugyanígy a nőt is.

Az már csak hab a tortán, hogy a fenti filmrészlet a nyugati kultúra terméke, na persze nem a kereszténységé, hanem a zsidó Hollywoodé. (ld. Vajna papa nőkhöz való viszonya). A zsidó nemiség ugyanúgy a közel-keleti civilizáció örököse, mint a muszlim. Sokkal több közük van egymáshoz, mint bármelyiküknek is a keresztény erkölcshöz.

Erre a fenti blogban is van egy érdekes utalás:

"Talán meglepő, de az ultra-ortodox zsidő nők egy növekvő csoportja (haredim) is eltakarja az arcát egy burkaszerű lepellel, amit tudtommal a sál szóval jelölnek héberül (és feteszem nem véletlenül hasonlít a héber szó a magyar sál szóra). Róluk is legyen itt egy kép." 4.bp.blogspot.com/-sFTdKeDlalU/UqOM9xsqo0I/AAAAAAAAAfM/yaxYZhZ0Gw4/s1600/jewish+taliban.jpg

A közel-keleti nemiség ostorozása a Bibliának igen jelentős részét teszi ki. A teljesen fékevesztett, brutálissá váló homoszexuális orgia volt az utolsó csepp a pohárban, ami Sodoma vesztét okozta a Biblia szerint.

Tehát amíg a fenti blog azt írja: "a férjet gyönyörködtetni pedig egyenesen istenszolgálat."
Addig Pál apostol ezt: 1. Kor. 7,1 A mik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni.
7,7-9 Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.
Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is.
De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.

Érdemes végig elolvasni a fejezetet: www.biblia.hu/biblia_k/k_46_7.htm mert sokat szövegel az önmegtartóztatás előnyeiről. Tehát a szexben semmiféle erőforrást nem lát, és nem mondja a nőknek, hogy "a férjet gyönyörködtetni pedig egyenesen istenszolgálat."

Zárásként egy kis színes az olimpia előttről: 444.hu/2016/08/05/rioban-letartoztattak-egy-boxolot-mert-az-olimpiai-faluban-meg-akarta-eroszakolni-a-takaritonoket
a kommentszekció reakciói: "A muszlim udvarlási technikák annyira változatosak és romantikusak."
"Rasszista a monitorom: muszlim embert mutat egy nemierőszakos hírnél."
"2002-ben a terrortámadások utáni első nyári szünetemben kiolvastam a Koránt. Azóta tudom, hogy az iszlám veszélyes. És azóta semmi olyan nem történt, ami meg tudta volna cáfolni azt, hogy ez így van"
"Ha nem erőszak fel sem áll."

És akkor mindezt érdemes összevetni azzal, hogy "Meztelen táncoslányokról nyalogatták a habot a református diákok az öltözőben"
Miért vitték a sportoló fiúkhoz a lányokat? Erőforrásként. (Nyilván Hassan Saada is erőt akart meríteni a takarítónőkből, és Kiss László úszópápa is a szexuális erőszakból merítette az erejét). De ez a gondolatmenet milyen forrásból származik? A Biblia szemszögéből nem pusztán erkölcstelen, és a fenti eset súrolja a pedofília határát, hanem egyenesen orgiasztikus, sátáni forrásból bugyog fel.
Azért is kellett elhallgatni, és a lelkészt kihajítani az állásából! Nehogy már abban a tévképzetbe ringassa magát, hogy a MRE keresztény egyház, ami a Bibliára támaszkodik! A hülyéje.

annamanna 2016.08.06. 16:07:19

@Bell & Sebastian: ehhez az egészhez egy nagyon gyors kiegészítés, ami talán bezárja a kört:
mandiner.hu/cikk/20160806_alexandra_desanctis_mi_a_baj_barack_obama_feminista_cikkevel

"A modern feministák lejáratják a nőket, főleg az anyákat, amikor az anyaságot kevésbé sikeres útnak tartják. Lehetséges úgy érvelni, hogy az anyáknak nagyobb hatása lehet a kultúrára, mint bárki másnak, mivel kemény munkájuk által ideális esetben gyermekeik erényes és dolgozó állampolgárokká válnak, akik így pozitívan járulnak hozzá a nemzet jólétéhez.”"

Már ebből az egyetlen cikkből is világosan látható, hol van a kutya elásva. A "modern feministák" alapvető erőnek a szexualitást tartják, erre irányul minden erőfeszítésük.
Miközben a feminizmus eredeti célkitűzése a munka alapú egyenrangúság elérése volt, és erre utal az idézett mondat is, a nők megbecsülésének alapja a munka, és nem a szex: "kemény munkájuk által"

A dekonstrukció úgy kúszik be mindenhová, hogy magára ölti az eredeti értékeket, miközben pont az ellenkezőjére forgatja ki őket.

A "modern feminista" mozgalomban semmi másról nincs szó, mint a szex alapú egyenlőségről.
- Obama: szükséges megváltoztatnunk azt »az attitűdöt, ami bünteti a nőket a szexualitásukért«
- A mandineren olvastam a CEU-s Pető Andrea két bejegyzését, ami semmi másról nem szólt, mint a szexualitásról (háborús orosz nemi erőszak, és a muszlim nőknek is joguk van fekete csipkebugyit hordani).
- A feminista "ribancmenet"-nek a neve is beszédes.
- Az ukrán femen mozgalom nyilvánvalóan prostitúció, amiben nők pénzért mutogatják magukat.
- www.youtube.com/watch?v=OUb9Yb2ucZI a meztelenre vetkőzött nők azt üvöltik kórusban, hogy ők leszbikus kurvák akarnak lenni
- ez most már egy egész mozgalom a feminizmuson belül: www.borsonline.hu/celeb/kormos-anett-lilu-vetkozese-egy-fszsag/110536

Nem sorolom, mert gyakorlatilag az ún. feminizmus most annyit jelent, hogy "támogatják a nők szexuális felszabadítását és önkifejezését"
Azon kívül sok szó esik a pénzről (egyenlő fizetés, gyerektartás stb), meg a kvótákról.
Noha nem is olyan rég a feminizmus még a munkára koncentrált: www.youtube.com/watch?v=MX7MbG6MiQs
Persze a romlottság már akkor is benne volt, de eleve nem lehetett a kurválkodással indítani, hanem fokozatosan kellett belecsepegtetni a mérget, amíg mára ugyanaz a szó pont az ellenkezőjét jelenti, és a kurva helyett azt kell mondani, hogy szexmunkás. Van szexipar, és van szexipari dolgozók egyesülete, azaz Szexmunkások Nemzetközi Uniója (IUSW) www.opendoors.nhs.uk/hu/content/szexmunk%C3%A1sok-nemzetk%C3%B6zi-uni%C3%B3ja-iusw

Ezt a folyamatot végig lehetne vinni a muzulmán terroristákkal is, akiket egy idő után keményen dolgozó kisembereknek kellene hívni. Nem ők volnának az egyetlen csoport a világtörténelem folyamán, ahol ezt a váltást sikeresen végigvitték. Bencsik pont a feminista mozgalmon edződött, ha Nők Lapjás volt, úgyhogy van benne gyakorlata.

A lényeg, amit már korábban is említettem - valóban két értékrendszer ütközik itt, az egyik az alkotásban találja meg az önkifejezés lehetőségét, a munkából nyer energiát, a másik a szexből nyeri az önbecsülését és a büszkeségét. (Ld. "meleg" "büszkeség" menet, ami nem a munkájára büszke, hanem a szexualitására, és a szavak kiforgatásában szintén élen jár. Vagy a pedofil mióta szereti a gyerekeket?).
Amikor Orbán munkaalapú társadalomról beszél, akkor a közmunkára gondol, ahol a munka a totális megbecstelenítés, megalázás eszköze. Ez ugyanúgy játék a szavakkal, mint ahogy a feministák is nyelvi játékokkal alakítják át a valóságot. A világ olyan, amilyennek nevezem.
(Azt talán ezek után említeni sem kell, hogy a kereszténységen belül milyen erős pozíciókat épített ki magának a dekonstrukciós törekvés, és mekkora erőfeszítéseket tesznek, hogy a jót és a gonoszt összemossák és felcseréljék egymással).

Na persze, lehet mondani, hogy mindkettő egyszerre igaz; de azt is lehet mondani, hogy mindkettő egyszerre hamis. A súlypontok ide-oda tologatásától válik minden vagy jóvá vagy romlottá, igazzá vagy hazuggá; eredetileg semmi baj sincs semmivel, eredetileg az egész teremtett világ ártatlan volt és jó.

Bell & Sebastian 2016.08.06. 16:27:59

@annamanna: Rögtön gondoltam, hogy ezt a színes egyéniségű Obamakit nem hagyja ki, aki szolgálatkészen nyaldossa parancsolói talpát.

Szót se érdemes rá vesztegetni, mert csak egy vetített kép a barlang falán. Arra való, hogy elégedetten nézegessék, a hang, amit kiad magából sokat rongál az összképén. Feminista, meg az annyapicsája.

annamanna 2016.08.07. 03:22:13

@Bell & Sebastian: Obamaki nem szerepel Ádám és Éva történetében; márpedig minden jó ott fordult rosszra, minden megszentelt ott fordult átkozottba.
A teremtés után Isten feladatokat, tevékenységeket bízott az emberre, amik között mind a munka, mind a szaporodás (szex) is szerepelt:

És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
(...) és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. (feladat: mívelje és őrizze)

Az Édenben a "munka" még örömteli, boldogító tevékenység volt, és Ádám és Éva között sem volt kommunikációs és párkapcsolati zavar. Aztán a bűnbeesés után minden megváltozott:

Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.
Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.
Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét.
Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.

Ami jó volt, az innentől kezdve rossz, nyűgös, terhes, megalázó, keserves, átkozott lett. Azóta az a törvény: www.youtube.com/watch?v=4fUcLf0Fx2k
Ez a világ olyan világ, mint a mogyorófa virág.
Sokat ígér, keveset ád, amit ád is, keserűt ád.
Én Istenem, teremtettél, egy víg napot nem rendeltél.
Nézem a csillagos eget, sírok alatta eleget.

Csakhogy Jézus azt mondta, eljött az idők vége. Az Ő megváltó kegyelme felülírta Ádám átkát. És ki hiszi el? Azért tegyük fel, hogy az ún. keresztény kultúrkörben egy kicsit jobban elhiszik az emberek, ezért az ún. keresztény kultúrkörben egy kicsit jobb élni, mint máshol. Egy kicsit egészségesebb a viszony a nemek között, egy kicsit kisebb az elnyomás és a keserűség, nélkülözés, egy kicsit önérzetesebbek és szabadabbak az emberek. Nem eléggé, nem annyira, mint lehetne, de tegyük fel, hogy egy kicsit mégiscsak igen.

Ádám és Éva fiai közül Káint nem érdekelte, hogy Isten milyen áldozatot kér tőle. Ábelt annál inkább lefoglalta Isten tisztelete. És mi lett a vége? Káin irigy lett Ábelre, amiért annak áldozatát elfogadja az Úr, az övét pedig nem, és legyilkolta.

Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből.
Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.
És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre.

A búsulásban kegyetlenség van, és a haragban áradás; de ki állhatna meg az irígység előtt?
Mert (Pilátus) jól tudja vala, hogy irigységből adák őt kézbe.
Mert tudja vala, hogy irígységből adták őt kézbe a főpapok.
A pátriárkhák pedig irígységből eladák Józsefet Égyiptomba; de Isten vele vala
És irigységre indulának Mózes ellen a táborban
Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva.
De felkelvén a főpap és a sadduczeusok felekezete, betelének irigységgel
De a zsidók, kik nem hisznek vala, írigységtől felindíttatván, és magok mellé vévén a piaczi népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé.
Mert a hol irígység és czivakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.

Isten látta, hogy Káin dühös Ábelre, amiért az sikeresebb nála, és azt tanácsolta, tegyen jót, akkor emelt fővel járhat. Tehát van olyan tevékenység vagy munka, ami növeli az önbecsülést, és van olyan, ami dühössé és frusztrálttá tesz, míg végül elönt a sárga epe. Vagyis van olyan tevékenység, amire nem hat az átok. És nyilván a nemi megnyilvánulásnak is van olyan formája, ami nem keserű és frusztráló, nem átkozott.

Itt pl miért léptek közbe a rendőrök, ha ez jó? 444.hu/2016/08/06/kinai-ferfi-uzemeltetett-bordelyhazat-budapesten
Hogy lehet a szexualitást a munkával összekeverni? Hogy minősülhet a szexualitás - pláne a striciskedés - pénzszerző tevékenységnek? És az illetők még csak nem is értik, mi ezzel a baj.

Mert elhagytad, Uram, a Te népedet, Jákób házát; mivel telvék napkeleti erkölcsökkel, és szemfényvesztők, mint a Filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget.
Széllel táplálkozik Efraim és fut a keleti szél után. Mindennap szaporítja a hazugságot és a sanyargatást, és frigyet szereznek az Assirussal és Égyiptomba visznek olajat.

Bell & Sebastian 2016.08.07. 09:59:08

@annamanna: Egész úton hazafelé azon gondolkodám, miként fogom szólítani rég nem látott, libsi komám?

Hogyan lesz az istentagadásból valóságtagadás?

Egyszerűen. Ha az Ellenség megfoghatatlan, mert se színe, se szaga, se állaga se neve, akkor ez csak a fejünkven létezik, "tudományosan" nem bizonyítható, ezért vagy összeesküvés-elmélet, vagy teknősbéka.

Sokkal egyszerűbb belátni Isten létezését, mint az Ellenségét, ami maga az ördög. De nem, inkább jól megmagyarázzák.

A tudás fájának gyümölcse... Vagyunk mi olyan fasza gyerekek, hogy a "tudomány" vívmányaival pusztítsuk ki önmagunkat.

Nem kellene hallgatni a feminin-kígyó Oblamára, inkább a farkánál fogva lógatni egy fáról, hátha több vér jut a boxos fejébe.

Laár albuddha megetette a történelmi egyházak képviselőit. Pápista ugyan nem volt ott, de sebaj. Az Ankh Egyháztól sem volt ott senki, pedig a legerősebb mind közül. És a legszorgalmasabb.

annamanna 2016.08.08. 02:39:04

@Bell & Sebastian: Lehet, hogy az Ankh egyház a legszorgosabb (nem tudom, ezt honnan lehet tudni), de hogy Egyiptomban 4000 éve is nagyon rossz volt élni, és most is, az biztos. "Milliók egy miatt". Milliók szolgálták egy (degenerált, a beltenyészet miatt eltorzult) fáraó céljait? Azért ez nem életcél. Ankh egyháza nem Jézust hirdeti (és szolgálja), hanem az ördögöt.

Amit írtam, annak a tanulsága inkább ebben foglalható össze:

Gal 2,4 Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, a kik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, melylyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek:

A Közel-Keleten a nők szolgák. Ahol a nők szolgák, ott a férfiak szabadok?
Az úr-szolga viszonyra épülő mentalitás nem tűri el mások szabadságát. Ha nyíltan nem képes rabigába hajtani, akkor belopózkodik a szabadok helyére, hogy kikémlelje azt, és alattomosan tegye szolgájává a szabadokat.
Hol tenyészik ez a mentalitás? Keleten.

Ez a sztori elég megdöbbentő a felsőbbrendű mentalitás tekintetében:

Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván:
És vala egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.
És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalják vala az ő sebeit.
Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték.
És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.
És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.
Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.
És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.
Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához;
Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.
Monda néki Ábrahám: Van Mózesök és prófétáik; hallgassák azokat.
Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájok, megtérnek!
Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad. (Lukács 16:19-31)

A történet tanulsága, hogy a gazdag (akinek azért kellett a gazdagság, hogy hatalma legyen) még a pokolban is azon töri a fejét, hogyan tudná Lázárt a szolgájává tenni, kihasználni, rávenni, hogy az ő igényeit elégítse ki. Még ott is csak ez jár az eszében, ez a legutolsó dolog, amire gondolni tud, ez az utolsó, amihez ragaszkodik, amit még a pokol kínjai sem vernek ki az "agyából".

Tanulságos még a Lehel kürt sztorija is: „A császár azt mondta nekik: »Válasszatok magatoknak halált, amilyent akartok!« Lehel így felelt: »Hozzátok ide kürtömet, amelybe előbb belefúvok, aztán felelek neked.« Odavitték a kürtöt, és a császárhoz közeledve, mikor nekikészült a kürtfúvásnak, erősen homlokon vágta a császárt, kit egy csapással megölt. S azt mondta neki: »Előttem fogsz menni, és szolgálni nekem a másvilágon.« Mert az a hite a szittyáknak, hogy akiket életökben megöltek, azok szolgálni tartoznak nekik a másvilágon. Haladéktalanul lefogták őket, és Regensburgban bitófán megfojtották.”

A magyar szólás szerint az úr a pokolban is úr:

"Tévedne pedig, aki azt hinné, hogy ezt fösvénységből teszi az alföldi gazdag paraszt, mert gavallér az egytől egyig, csakhogy gavallérossága másképp nyilvánul. Mert hát úr az úr a pokolban is."
Mikszáth K.: Bagi uram frakkban

"Azzal fogta az első palackot, odaütötte a nyakát az asztal széléhez, az üveg feje letört, akkor aztán kitölté belőle a habzó sert a nagy pohárba.
Így aztán drágább a ser, mert az eltört palacknak az árát is meg kell fizetni; de hát „az úr pokolban is úr”!
Jókai M.: Sárga rózsa

"Miféle dolog az, hogy a nemzetes bíró uramat gyalog engeditek menni, mint valami Armer Reisendert? Nem hittem volna Preszton, hogy olyan ostoba vagy. Tanuld meg, hogy az úr a pokolban is úr."
Mikszáth K.: A fekete város

"A közmondás is azt tartja, hogy „az úr a pokolba is úr” – de mennyországban egy szóval se említi soha, amiből önként következik, hogy ott nem is fordul az meg, ott nem is ösmerik."
Mikszáth K.: A menny belseje

"Mivel fönnállt a veszély, hogy nagyapám magas, vékony, elegáns alakját a kocsisgúnya ellenére is fölismerik – az úr a pokolban is úr, innét tudták, hogy most a pokolban vannak –, Csákvártól harminc-negyven kilométerre elbúcsúzott övéitől, nehogy a „szent család” biztonságát veszélyeztesse, és más irányban eltűnt."
Esterházy P.: Harmonia cælestis

annamanna 2016.08.08. 04:27:48

@Bell & Sebastian: "Tóni csak nézett, azután jót nevetett.
– Az úr a pokolban is úr – mondta, nem bosszankodva, de inkább jókedvűen, hogy úgy megbecsüli az anyja az idegen fiút, ahogy őt még sohasem."
Nagy L.: Két fiú ült egy padon

"– Vakmerősége annyira elkápráztatta feletteseit – közölte a kapitány –, hogy áthelyezték az Agadir erődjébe induló rohamosztaghoz. Ott kitüntetheti magát, ha továbbra is merész lesz.
– Alázatosan köszönöm, mon commandant. Igyekezni fogok.
– Sajnálom magát, fiatalember – mondta a kapitány, akinek titokban imponált az egész eset, és most, hogy jobban megnézte a fiút, tetszett is neki. – Intelligens ember létére meggondolhatta volna, mielőtt ilyen ostobaságot tesz. Mi a fenének fogadta el azt a meghívást?
– Mert úr vagyok, mon commandant. Ez a légióban nem ritkaság.
– Rövidesen másképp fog beszélni. Azért, mert úr volt, most mehet a Szaharába. Mivé lesz ott abban a pokolban? Mi?!
– Alázatosan jelentem, mon commandant: az úr a pokolban is úr."
Rejtő Jenő: Az úr a pokolban is úr

Ehhez az úri mentalitáshoz különös módon rendelődik a szajha:

"S most valami rettenetes dolog történt vele. Rájött valami rettenetes titokra, ami már réges-régen kínozta, kinyílt előtte valami: meglátta ugyanazt a mozdulatot, ugyanazt az odaadást, ugyanazt a szakszerű munkát, amit mordig mély undorral látott a szerelem szaknémbereinél. S lelohadt minden tüze és vágya és feneketlen örvénybe szédült. Ez a lány egy született prostituált.
Rászületett, annak termett: az. Megértette, hogy lehetséges, hogy ez is van, mint ahogy van művészi hivatás, ahogy van prófétai elhivatottság, ahogy van talán minden mesterségben rászületettség: ez a lány nem feleség, nem élettárs, ez a szerelemnek hivatásos művelője... Rettenetes."
Mikszáth: Úri muri

Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, a ki a sok vizen ül;
A kivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.
És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala.
És monda nékem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom néked ez asszonynak titkát és a fenevadét, a mely őt hordozza, a melynek hét feje és tíz szarva van.
A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre.
És a tíz szarv, a melyet láttál a fenevadon, ezek meggyűlölik a paráznát, és kifosztják és mezítelenné teszik, és eszik annak húsát, és megégetik őt tűzzel.
Mert az Isten adta azoknak szívébe, hogy az ő szándékát cselekedjék, és egy szándékon legyenek, és adják az ő birodalmukat a fenevadnak, míglen betelnek az Isten beszédei.
www.biblia.hu/biblia_k/k_66_17.htm

Az úr és a szajha az ördög két megnyilvánulása.
Tanulság 1: nem jó az urakkal egy tálból cseresznyézni

"Ki-ki meglássa, kivel társalkodik egybe. A jámbor, szegény és együgyű ember hagyjon békét a dúsoknak, mert azok nem gondolnak sem az Istennel, sem az igazsággal. Ezért szokás mondani a közbeszéddel: Nem jó az urakkal cseresznyét enni, mert aztán lövöldözni kezdenek a magokkal."
Lengyel D.: Magyar mondák

"Ne társolkodjanak egybe a nagy dúsokkal és dölyfösekkel, mert nem egybevalók. Hamar megváltoznak a nagyurak és ottan kész a pálca, vagy ötte meg az eb a hájat, avagy nem. Ezért mondották a régiek: Nem jó az urakkal cseresznyét enni, mert ha elfogy, ottan a magokat kezdik homlokodra löveldözni. Salamon is azt mondja: Hogy jobb tenéked egy darab száraz kenyered, igazsággal és csendes lelküismerettel, hogynem a kazdagnak az ő nagy sok pipéres tál étke."
Heltai G.: 53. fabula

„Én nem eszem veled, nagy úrral egy tálból cseresznyét. Azaz, hogyha cseresznyét ennél, még jó volna, de eszed az ország zsírját húsos fazekakból, és nem lendítesz semmit a közügyekben.”
Mikszáth K.: Apró történetek a vármegyéből

Tanulság 2: a szerelem nem napolaj.
"Aki Nóra vagy Zita, egy szexi PARAZITA,
Kinek annyit kell csak mondanom: Béla vagyok, szia!"

"És ha lesben áll egy cápa
ÁLDOZATra várva
Szinte felfal a szemével
Mi legyen?
Szirén énekemmel ELKÁBÍTOM"

A napkeleti erkölcsöket a keleti horda hordta nyugatra.
Az állam termeli ki mind az urat, mind a szajhát, mert az állam úr és kúr. Az állam, mint társadalomszervező entitás, keletről származik. Keletről fúj az a meddő szél, ami nem hoz esőt, ami kiszárítja a vetést. Lehet, hogy megkerülte már a földet, és nyugatinak látszik, de akkor is keletről indul "a rút keleti szél".
Mi meg sokszor úgy viselkedünk, mint a belgák, akik nem tudják, hová is álljanak, valójában hová tartoznak. De azért a keleti vagy nyugati orientáció (milyen pikáns kifejezés, eleve benne van a keleti irány), szóval a keleti vagy nyugati igazodás mindig erős nyomot hagyott a történelmünkön.

Kérdés: akik futnak az üldözőik elől, miért menekülnek mindig nyugatra?
Mit remélnek a nyugattól? Mire alapozzák ezt a reményt?

annamanna 2016.08.08. 14:05:21

Hogy kimaxoljam az irodalmi élményt:

"Az asszony magáról azt gondolta: ő egy olyan nő, akit a férfiaknak kutya kötelessége kiszolgálni és eltartani. Neki ezért semmit sem kell tennie, csak léteznie, mint egy szép, ám haszontalan illatozó orchideának. Karinthy állítólag a következő kis mesét találta ki házassága jellemzésére: „Ha meghal, és fölkerül az égbe, Jézus majd nagy tisztelettel átadja neki a helyét az Úr jobbján, azt mondván: – Ez az ember még nálam is többet szenvedett, ez a Böhm Aranka férje volt.”"
pszeudo.hu/view.php?cid=231_harc_eletrehalalra_8211_bohm_aranka_es_karinthy_frigyes_hazassaga_

(Testvérét többször elítélték sikkasztásért).

A "menekültek" túlnyomó többsége egyedülálló férfi. Ennek sok oka lehet, de hogy nem családostól jönnek, annak valamilyen módon oka lehet, hogy a keleties párkapcsolati modell egyszerűen fenntarthatatlan.

annamanna 2016.08.26. 01:42:28

Muszlim származású szerelmespár mulatozik Tahitin: www.glamouronline.hu/sztarhirek/a-fel-internet-rohog-az-alompar-nyaralasan-keszult-fotokon-20293

Zayn Malik: "His father, Yaser Malik, is British Pakistani, and his mother, Tricia Brannan Malik, is English , and of part Irish descent; she converted to Islam upon marriage."

"Gigi Hadid was born and raised in Los Angeles to real-estate developer Mohamed Hadid and former model Yolanda Hadid (née Van den Herik). Her mother is a Dutch -born American, and her father is Palestinian-American . Through her father she descends from Daher Al Omer , Prince of Nazareth and the Sheikh of Galilee."
süti beállítások módosítása