Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása

Hírek jönnek Rómából. A Vatikán felbolydult méhkas. Papok vitatkoznak egymással, konzervatívok liberálisokkal, heves vérűek békésekkel – a pápáról.

Magas rangú teológusok olyan nézeteket engednek meg maguknak, amilyenek nem hogy János Pál, de Benedek idejében is elképzelhetetlenek voltak. Ferenc megkérdezte egyik tekintélyes bíborosát, hogy vajon a dogmatikai ismeretei vagy a vezetői képességei hiánya miatt bírálja-e. Eminenza, válaszolta a bíboros, szerintem egyikhez sem ért. És nem szakadt le a Szent Péter kupolája.

Ferenc pápának igaza van: ahhoz, hogy minden így maradjon, mindennek meg kell változnia. Ha fennmarad az elváltak áldozásának tilalma, a katolikus egyház előbb-utóbb a hívei felét elveszíti. Ha fennmarad a papi nőtlenség, nem maradnak papok – vagy növekvő részben csak olyanok, akik beleszorultak a papságba. A papi hivatást továbbra is elzárni a nőktől – fenntarthatatlan, védhetetlen, méltánytalan. És a sornak még messze nincs vége.

Az egész valahogy mégsem stimmel. A pápa körül eltűnt a dicsfény. Az argentin plébános, mondják a Vatikánban – és a gonoszkodó kifejezéssel éppen ezt fejezik ki: eltűnt a karizma. Szent Ferenc örökségéből megvan a kedvesség, a természetesség, a szerénység, az őszinteség, a hit – de mintha hiányozna az egyházépítő erő.

Felbolydult a világ, és a katolikus egyháznak erre reagálnia kell. Annak legmegbízhatóbb módja pedig a zsinat. De Ferenc valószínűleg nem hiszi, hogy még elég ideje van egy zsinat megrendezésére. Hiszen annak csak az előkészületei is éveket vesznek igénybe. Testületek kellenek és tanulmányok, előkészítő tanácskozások százai, folyóirati polémiák – jó ha öt év elég a meghirdetéstől a megnyitó szentmiséig. Úgy hírlik, hogy Ferencnek nincs ennyi ideje. És vajon a katolikus egyháznak van-e?

Ez a turbulencia építhet is, de rombolhat is. Régóta nem tapasztalt bölcsességre van szükség. Még a mi életünkben sok minden eldőlhet.