Bernáth Lackó és Szeles András írása
Válasz Böcskei Balázs és Békés Márton Előre szóltunk című cikkére.
„Aki hallotta, mondja, soha nem hagyjuk abba
újra szól ez a banda.
Aki kamuzik, hagyjad, mert van, aki bamba,
De te csak higgy az álmodban, és soha ne hagyd abba"
(Fekete Vonat: A város másik oldalán)”
A Böcskei-Békés szerzőpáros modoros és elitista nyelvezettel (ha máskor „előre szóltok” akkor légyszi olyan nyelven, amit a hozzánk hasonló egyszerű halandó is megért) támadta esszéjében a hétvégén rendezett Népszínház Karnevált, illetve a még mindig tartó Negyed7Negyed8 Fesztivált és tágabban értelmezve mindent, ami a nyolcadik kerület klasszikus világába újító szándékkal „tolakodik be”. A szerzőpáros szemében olyan ördögtől valónak tűnik azt gondolni, hogy a nyolc az új hét, amilyen ördögtől való gondolatokra csak a „liberális” szitokszóval címkézett emberek vetemedhetnek. De vajon van annak igazságtartalma, hogy megérkeztek a „nyolcba” a dzsentrifikáció előörsei, ahogy Böcskeiék állítják? Korántsem.
Igen, biztosak vagyunk benne, hogy vannak olyanok, akik tíz éve még nem költöztek volna be a nyolcadik kerületbe, és ma örömmel teszik. Igen, egyesek döntését nagyban befolyásolja, hogy kiépültek − kiépülni látszanak olyan közösségi terek, ahol otthonosan mozoghatnak. A szerzőpáros pont afölött siklik el nagyvonalúan, hogy ezt az otthonosságot az „ideológiai gyarmatosítók” nem egy saját képükre formált világként képzelik el, hanem szimbiózisban egy már létező, sokszínű és szerethető atmoszférával. Ennek a szimbiózisnak azonban tudjuk, hogy az egyenlőségen kell alapulnia. Hiszen az valóban elfogadhatatlan, ha a vélt kulturális vagy tényleges gazdasági fölényét bárki saját hegemóniája kiépítésére használja.
És az otthonosságot pont az a bizalom adja, amit Böcskeiék „ők” és „ti” skatulyáik révén elvitatnak az itt élőktől. Az „egyneműsítés”, mint kizárólagos végkifejlet megkérdőjelezése részünkről nem jó szándékú idiotizmus, hanem súlyos és átgondolt szemléletbeli különbség. A szerzőpáros által vizionált kulturális keresztes háború csak egy párhuzamos valóságban létezik, bármennyire is elszomorítja ez azokat, akiknek a konfliktusmentes együttélés pusztán utópisztikus vízió lehet.
Rengeteg kritika éri a cikkben azt a kulturális kavalkádot, amelyet a Népszínház Karnevál programsorozata teremtett. Karneváli NGO- feszt, egynapos Sziget Civil Falu, és csak úgy repkednek a gúnyos, a kerület életének és a rendezvénynek súlyos disszonanciáját sejtető jelzők. Böcskeiék számára elképzelhetetlennek tűnik tehát, hogy létezzen híd a kerületben mindennapjaikat élő helyi lakosok és a kerületben szabadidejüket töltő fiatalok között. Böcskeiék számára elképzelhetetlen, hogy egy nyelvet tudjanak beszélni az utcán felnövő helyi lakosok és az általuk „paypass-szal fizető airbnb imperialistának” bélyegzett emberek. Böcskeiék számára a hagyományok tisztelete kimerül az izoláció tiszteletében. Tényként tálalják, hogy a hely- és emlékezetkeresés helyett „a befektetést kereső hideg esze dolgozik multikulti ruhában”. Ennek az állításnak az alátámasztására azonban hiába várunk. Külön megalapozottnak tűnik a kritika az emlékezetkereséssel kapcsolatban Békés Mártontól, bár felmerül bennünk, a nyolcadik kerület kapcsán miért pont egy utcai fesztivált pécéztek ki maguknak és miért nem az egyik szerző főnökének botrányos, szerintünk történelemhamisító projektjét a Józsefvárosi pályaudvaron? Igen, a Sorsok házára gondoltunk.
A szerzőpáros egyszeri, megismételhetetlen alkalomként írja le, hogy szenegáliak, romák és középosztálybeli Y-generációs, ne adj' Isten a kerületen kívül felnövő fiatalok harmóniában létezhessenek egymás mellett. Amennyiben legutóbbi állításuk igaz lenne, önmagában még az sem legitimálná másutt gyenge lábakon álló érvelésüket.
Hogy nevezhető a dzsentrifikáció eszközének egy olyan rendezvény, amely megvalósításában nagyrészt helyiek vettek részt? Hogy tekinthető a dzsentrifikáció eszközének egy olyan rendezvény, amelynek felvezető kampánya arra épült, hogy hosszabb, rövidebb ideje a környéken lakó bevándorlók elmondták, miért szeretik a nyolcadik kerületet? Hogy tudnak Böcskeiék ilyen mélységben értelmezni egy eseményt, amelyen jelen sem voltak, de jó eséllyel még arra sem vették a fáradságot, hogy a programfüzetét kezükbe vegyék?
És végül, hogy tekinthető a dzsentrifikáció zászlós hajójának az az Auróra, amely otthont ad olyan, a kerületben aktív szervezeteknek, mint a Kékpontból lett Alternatíva Alapítvány, a Közélet Iskolája vagy az Auróra saját Nyolctól Nyolcig néven futó közösségszervező projektje, amely a kerületiek érdekvédelmi képességét fejlesztő foglalkozásokat, beszélgetéseket, képzéseket szervez? Éppen azt az Aurórát éri kritika, amely helyt adott annak a Kettős Mérce-beszélgetésnek, ahol a kerület alpolgármesterét szembesítették a szegény lakosok kiszorítására irányuló önkormányzati politikával, melynek hatására még bizonyos ígérteket is ki lehetett belőle kényszeríteni. Ha a Népszínház Karnevál vagy a Negyed7Negyed8 szervezőinek a kiállás a kulturális sokszínűség mellett egy egynapos, egyhetes buli lenne a lehető legtöbb „Instára feltolt” képpel, jogosnak tekintenénk Böcskeiék kritikáját. Azonban ebben pont akkorát tévednek, amekkora a tévedésük a dzsentrifikáció katalizátorainak tekintett előörsök esetében.
Azért vagyunk itt, hogy szülessen párbeszéd, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. És azért vagyunk itt, akkor is, amikor vége a Karneváloknak és Fesztiváloknak, mert komolyan gondoljuk mindezt. Mert komolyan gondoljuk, hogy a nyolc az új hét, de a sejtetett gyarmatosító szándék helyett a természetesnek tekintett kapocs, a sorsközösség érzése vezérel minket. Hogy ez kölcsönös, azt éppen egy Karnevál vagy egy Fesztivál igazolhatja vissza; és bár persze ennek a visszaigazolásnak objektív mérőszáma nincs, de úgy érezzük, hogy nem csak mi, szervezők, hanem az itt élők is a zökkenőmentes együttélés ünnepeként élik meg az ilyen eseményeket.
Ha Böcskeinek vagy Békésnek efelől kétségei vannak, azt megértéssel fogadjuk, de ahogy most is, minden későbbi alkalommal is törekedni fogunk rá, hogy ezeket a kétségeket eloszlassuk. A szerzőpáros saját kétségeit pedig leginkább azzal oszlathatja el, ha nem az előítéleteire alapozza véleményét, hanem tapasztalataira, ezért várjuk őket a még tartó Negyed7Negyed8 Fesztiválon, jövőre a Népszínház Karneválon, vagy az év bármelyik napján az Aurórában.
Bernáth Lackó, Szeles András