A társadalom szemében nem sok jelentősége van a maastrichti kritériumoknak, vagy pedig annak, hogyan tologatja a kormány a költségvetés alrendszereit. Felejtsük el most a szakpolitikai és gazdasági elemzői szempontokat! Próbáljunk politikus fejjel gondolkodni és kizárólag a választókra koncentrálni! Csak ezután tegyük fel a kérdést: Miért is volt olyan fontos eddig a kormánynak a fiskális szigor?
Ha az államot egy paternalista monstrumként képzeljük el, ami tulajdonképpen annyira nem is áll távol a valóságtól, akkor mint a társadalom tagjai, abban vagyunk érdekeltek, hogy adjon és, hogy nekünk adjon, ne másnak.
Ez egyfajta verseny a költségvetési forrásokért mint járadékokért, amely versenynek tulajdonképpen a szocialista kormányzás alatt nem igazán volt semmiféle korlátja. Voltak viszont győztesei és voltak örök vesztesei. A legnagyobb vesztes természetesen a kiszipolyozott, eladósított állam lett, amelynek az osztogatási képessége folyamatosan romlott. De vesztes volt az oktatás és vesztes volt az egészségügy is, mert úgy látszik, nem volt elegendő lobbierő ezekben az ágazatokban ahhoz, hogy elegendő forrást kapjanak a megújuláshoz és a fejlődéshez.
Amikor azonban a Fidesz került kormányra, valami megváltozott. Mintha teljesen megváltozott volna a feltételrendszer. Mintha a költségvetési forrásokért addig versengő érdekcsoportokat megtörte volna a centrális erőtér. A költségvetés egyfajta szent tehénné vált, amelyhez csakis a „kiválasztottak”, a Fidesz képviselői, de leginkább Orbán Viktor legszűkebb köre nyúlhattak. Persze a politikában örök szabály, hogy ki kell használni a lehetőségeket. Hozzá is nyúltak a költségvetéshez. Sokszor hozzányúltak. De a szent tehén szent tehén maradt: csak azért is 3 százalék alatt tartották a költségvetési hiányt, kerül amibe kerül. És tényszerűen s tartósan ilyen alacsony immár a magyar költségvetési hiány.
Ennek pedig a választók számára egy nagyon fontos üzenete van: Megbízhattok bennünk, nem fogjuk (annyira) elherdálni a közpénzt. A felelős költségvetési gazdálkodás látványos propagálása főleg a korábban megszokott nagy választási költségvetések, folyamatosan elszállt hiányok fényében tűnik igen kontrasztosnak. A kormány pedig ezen a téren rendkívül hatékonyan kommunikált: egyre-másra lebegtette be a csökkenő hiányszámokat, egészen addig, amíg el nem jutott a nullszaldóig.
Ez a bejelentés azonban sok helyütt hibásan, ténylegesen nullás költségvetésként jelent meg a sajtóban, ami azért volt problémás, mert a nullszaldó eredetileg is csupán a működési alrendszerre vonatkozott. Így érte váratlanul az embereket, hogy most 2,4 százalékos hiánnyal tervez a kormány a 2017-es költségvetés törvényjavaslatában, és így lett egyszerre számos ellenzéki a fiskális szigor rendíthetetlen híve. Hiszen mire fel osztogat a kormány? Csak nem máris a választásoktól fél?
Tény, hogy a 2016-ra tervezett 2 százalékos hiányhoz képest ez már akár egy 0,4 százalékos osztogatásnak is tűnhet, de tekintsük csak a számokat, mire költ a kormány az eddigieknél lényegesen többet! Oktatásra, egészségügyre, a rendvédelemre és a katonaságra. Mindegyik téma most, ebben a pillanatban különösen fontos a társadalom számára.
A 2017-es költségvetés nem a jóléti és szociális kiadások elszabadulásáról szól, hanem a politika társadalmi igényekre adott válaszáról. A politikus Varga Mihály érti a dolgát. Persze az is lehet, hogy a korábban meghatározó érdekcsoportok tényleg elveszítették a lobbierejüket, csak a politikai vezetés döntései tudják befolyásolni a számokat és az arányokat, és csak emiatt van mozgástere a gazdasági tárcának. De a 2017-es még mindig egy egészséges, kordában tartott, kiegyensúlyozott költségvetésnek ígérkezik.
