A Lenin-fiúkról és gyászos örökségükről
2016. március 21. írta: bödők.gergely

A Lenin-fiúkról és gyászos örökségükről

fegyverbe_fegyverbe.jpg

„Gyilkosság elkövetésére irányuló szövetség”, „emberölésre való szövetkezés”, vagy „Lenin-fiúk”. Ezekkel a fogalmakkal jelölték a vádat azokban az 1919 őszén indult perekben, amiket a Magyarországi Tanácsköztársaság terrorista szerveihez tartozó egyénekkel szemben folytattak le.

A mintegy kéttucatnyi fegyveres csoport közül a legrettegettebbek a fővárosi alakulatok voltak. Tagjaikat gyakran használták fel ellenforradalmi mozgalmak leverésében, túszgyűjtő akciókban és megtorlásokban. Nevezték már őket „közönséges haramiáknak”, de voltak „a proletárforradalom hűséges katonái” is.

De kik voltak és mit követtek el a Lenin-fiúk és társaik? Utánuk néztünk a Tanácsköztársaság kikiáltásának 97. évfordulóján.

1_1.jpg

1919. március 21.

Az 1919. március 21-én, Budapesten kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság orosz-bolsevik típusú politikai berendezkedést, államvezetést és hatalomtechnikai gyakorlatot vezetett be, és létrejötte az újkori magyar történelem talán legradikálisabb politikai fordulatának számít. A proletárdiktatúra az állami berendezkedés, a társadalmi és gazdasági lét, valamint a kulturális szféra területén egyaránt gyökeres változásokat hozott.

A kormányt a Garbai Sándor vezette Forradalmi Kormányzótanács váltotta fel, az új miniszterek pedig népbiztosoknak nevezték magukat. Az irányítás kezdettől fogva az egykori kolozsvári újságíró és pénztári tisztviselő, Kun Béla kezében volt, aki a Kommün bukásáig a mindvégig kulcspozíciónak számító külügyi népbiztosi posztot töltötte be.

Vörösőrök, terroristák, terror

Az 1919. március 21-i kikiáltástól kezdve a proletárdiktatúra rendszere mindössze négy és fél hónapig létezett. Ugyan Kaposváron március 10-én háromtagú szociáldemokrata direktórium alakult, másutt pedig voltak szórványos utóvédharcok, a kommün időszaka a historiográfiában leginkább „133 napos uralomként” terjedt el. A hatalom biztosítására március 26-án hozták létre a Vörös Őrséget. Az új – a Belügyi Népbiztosság alá rendelt – karhatalmi szerv a korábbi csendőrséget és rendőrséget váltotta fel. A szervezetbe ugyan munkásokat is besoroztak, de tagságának zömét többnyire frontot járt katonák, régi csendőrök és rendőrök alkották, akiknek a lojalitásához komoly kérdőjeleket fűztek.

Épp emiatt hoztak létre Vágó Béla belügyi népbiztos kezdeményezésére és – feltehetőleg – Kun tudtával és támogatásával még ugyanebben a hónapban úgynevezett terrorcsapatokat. Ezek a Tanácsköztársaság akciórádiuszába tartozó nagyobb városokban alakultak, azonban leghírhedtebbekké azok a fővárosi- és Budapestről az ellenforradalom vidéki helyszíneinek „pacifikálására” ki-kiküldött csoportok váltak, amelyeket Cserny József, Szamuely Tibor és Korvin Ottó vezettek. Az általuk végrehajtott gyilkosságokat, kínzásokat és rekvirálásokat őrizte meg az emlékezet vörösterrorként.

2_2.jpg

„Tíz zsákmányleső, ugrásra kész, borzalmas alak”

„Engem az elfogatás után zöld tolvajautón a hajnali derengésben a Parlament miniszteri feljárata elé vittek. Nyílt az ajtó: tíz zsákmányleső, ugrásra kész, borzalmas alak áll a lépcső sárosra taposott bíborszőnyegén − részint klasszikus fekete bőrkabátos és bőrnadrágos Lenin-fiúk (egy kézigránát elől a mellszíjba fűzve, két másik oldalt a csípő fölé, részint rongyos álig fegyveres civil csirkefogók.”

Egy hónappal a proletárdiktatúra bukását követően így örökítette meg fogvatartóit Pekár Gyula országgyűlési képviselő, a Friedrich-kormány vallás- és közoktatásügyi államtitkára, majd tárca nélküli minisztere. A létrehozott alakulatokhoz mintát a Szovjetunióban 1917-ben felállított titkosrendőrség, a Cseka nyújtott, feladatuk pedig ehhez hasonlatosan „az ellenforradalom és a szabotázs elleni harc” volt.

A terrorkülönítmények külsőségeikben is eltértek a többi csoporttól. A „Lenin-fiúknak” jellegzetes bőrkabátjuk, bőrnadrágjuk, tányérsapkájuk volt, és jól el voltak látva katonai felszerelésekkel – kézigránátokkal, gyalogsági ágyúkkal, aknavetőkkel is. A mintegy 200 fős – főhadiszállásul a Batthyány-palotát kisajátító – csoport valóságos erődöt hozott létre. Ugyan eredetileg csak a Szamuely Tibor vezette csoportot nevezték „Lenin-fiúknak”, az elnevezést utóbb szervesült és a korszakban zömmel a fegyveres terroristák általános megjelölésére szolgált. Maga a név egy tudatos legendásítás eredménye, amely szerint Szamuely Tibor közoktatásügyi népbiztos és hadügyi népbiztoshelyettes, amikor május végi, moszkvai útja során Leninnel találkozott, a szovjet vezető ezüst sapkarózsákat küldött magyarországi „fiainak”. A hangzatos „eredetmítosznak” ellentmond, hogy a Batthyány palota homlokzatán már március végén a „Kun-Vágó laktanya – Lenin-fiúk” felirat adta hírül a kormányzótanács terrorcsapatának működését.

A Szamuely, Cserny, Korvin és mások vezette csapatok szerepe a „burzsoázia” elleni harc mellett az volt, hogy helytálljanak az országszerte szárba szökő ellenforradalmi megmozdulásokkal szemben, és biztosítsák – ha nem is a hátország lojalitását – legalább a lakosság passzív magatartását. A prevenció mindvégig fontos elemnek számított. Már Szamuely is – a Vörös Újságban megjelent – februári cikkében a forradalmi terror célját megelőző csapások végrehajtásában jelölte meg. Ahol a Tanácsköztársaság rendjét veszély fenyegette, ott automobilokon vagy a rettegett páncélvonaton leutaztak, a helyszín „pacifikálásához” szükséges mennyiségű terroristával és a helyszínen a legelemibb legális háttér látszata nélkül sokakat kivégeztek. Az országszerte szárba szökkenő ellenforradalmak több helyen már eleve fegyverrel a kézben várták az ilyen alakulatokat, sokuk pedig nem is a megtorláskor, hanem a tűzpárbaj során vesztette életét.

3.jpeg

Micsoda szép halottak lesznek ezekből!”

Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel a Markó utcai fogházba őrei ijesztgették a letartóztatott notabilitásokat. A túszgyűjtő akciók – a szovjet vörös- és fehérterror példájához hasonlóan – mindvégig zajlottak ezekben a hónapokban, de a legnagyobb hullámra 1919 áprilisában, a húsvéti ünnepekre időzítve került sor. A nagyszabású akciót a magyar Vörös Hadseregnek a románoktól elszenvedett vereségével indokolták. A visszavonuló csapatok nyomán ezért a hátrahagyott és kiürített városok elitjéből Cserny József a túszokról készült listát „cetlikre” bontotta és felosztotta a terrorfiúk között, úgy, hogy minden csoport 8–10 nevet kapott, akiket még az éjjel össze kellett gyűjteniük.

A Lenin-fiúk „begyűjtő osztagai” mellett, vagy azokat kiegészítve több esetben detektíveket, vörösőröket vagy vöröskatonákat is megbíztak a feladattal. A túszok neveit pedig a lakásjegyzékből, az Országos és Nemzeti kaszinók névjegyzékéből állították össze. Az országos viszonylatban az 1500 főt is meghaladó letartóztatások áldozatai zömében a békeidők „hagyományos” elitjéből kerültek ki. Egykori képviselők és miniszterek, a történelmi arisztokrácia grófi és bárói tagjai, gazdasági vezetők, vállalatigazgatók, ügyvédek, kereskedők, állami tisztviselők, papok, hírlapírók, földbirtokosok, katonatisztek és egyetemi tanárokat találunk körükben.

Feloszlatás és újraszervezés

A terrorista „akciók” a Kormányzótanács köreiben sem nem váltottak ki osztatlan lelkesedést, hamarosan Kun és Vágó is a radikális csoportok megzabolázását szorgalmazta. Maga Böhm Vilmos, a Vörös Hadsereg főparancsnoka már április végén a feloszlatásukra szólított fel, amire a Cserny-csoport esetében május 17-én Gödöllőn sor is került.

Ezen csoport fegyveres erejét jól tükrözi a lefegyverzésükkor átadott fegyvereik és lőszereik mennyisége, amelyek négy vagont is megtöltöttek. Többek között 6 aknavetőt, 7 gépfegyvert, 130 láda kézigránátot, 807 láda aknavető- és ágyúlőszert illetve 8 személyautót és 6 teherautót is elkoboztak. Tagjaik zömét ezt követően a frontra vezényelték.

Cserny ugyanakkor a Politikai Nyomozó Osztály kötelékébe tartozva hamarosan új csapatot kapott. A mintegy 40-50 fős második csoport a korábbi tevékenységét „űzte”, „nyomozó” minőségében újra a hátországban folytatta önkényeskedéseit, számos esetben a Szamuely Tibor vezette „Lenin-fiúkkal” közösen végrehajtva akcióit. A katonaság kivezényelt alakulatai mellett nagy szerepet vállaltak az országban megszaporodó felkelések – mint a Duna-Tisza-közi és a június 24-i fővárosi ellenforradalmi akciók – elfojtásában is. Sőt: Cserny a fővárosban aratott „sikert” egyenesen magának és csapatának vindikálta, a jövőben pedig a terror fokozására szólított fel.

A rövid ideig hezitáló Kormányzótanács végül – engedve a szociáldemokraták nyomásának  a csoport lefegyverzésre határozta el magát. Fegyvereiket elvették, tagjait pedig Cserny-zászlóalj néven újra a frontra küldték. A rövid frontszolgálat után, július közepén viszont már újra Budapesten voltak. Hazahozatalukat ekkor maga Kun Béla kezdeményezte, aki a hátország fokozottabb biztosítására és az engedékenyebb jobboldali szociáldemokrata politikusokkal szembeni erőfelmutatásra akarta használni erejüket. Segítségükkel sikerült is megakadályozni egy Kun Bélával szembeni puccsot, igazi „bevetésükre” azonban már nem került sor.

A Tanácsköztársaság augusztus eleji bukását követően a proletárdiktatúra legfőbb vezetőihez hasonlóan, a különböző fegyveres csoportok tagjai is igyekeztek külföldre menekülni vagy idehaza láthatatlanná válni és „felszívódni”. Azokra, akiket mégis elfogtak, általában rövid bírósági procedúrát követő hosszabb-rövidebb börtönbüntetés, néhány esetben pedig halálos ítélet és kivégzés várt.

4_1.jpg

„Gonosztevők”, „közönséges haramiák”, „vért szomjazó fenevadak”

A terroristákkal kapcsolatban a „barbár”, „vérgőzős” és „közveszélyes” minősítéseket már az országból 1919-ben elmenekült egykori szociáldemokrata vezetők is megfogalmazták. Az országban berendezkedő ellenforradalom múltértelmezői az 1919-es kommunista kísérletet a magyar történelem folytonosságában bekövetkező törésnek és „bolsevista rémuralomnak” tartották, az új rendszer szimpatizánsai szemében a terrorista karhatalmi alakulatok pedig véreskezű gyilkosokként és hóhérokként jelentek meg.

A közvélemény tájékoztatására már 1920 januárjában megjelentették a budapesti királyi ügyészség vezetőjének, Váry Albertnek a Cserny József és társai elleni perben mondott vádbeszédét, egy hónappal később pedig a főtárgyalást elnöklő Stocker Antal kúriai bíró ítéletét is kiadták. A terrorfiúk és a Tanácsköztársaság elfogott funkcionáriusai ellen 1919 őszétől induló perekről a fővárosi lapok – általában tárgyalási naponkénti bontásban – rendszeresen beszámoltak.

Különösen nagy visszhangja volt Cserny József és a hozzá kötődő tizenhárom terrorista 1919. december 18-i kivégzésének, amelyet a nagyfokú érdeklődés miatt kirendelt karhatalommal biztosítottak. Az események közvetlen hatása alatt született visszaemlékezésekben és riportokban az általános-, elmarasztaló értékítéleteket és dühödt minősítéseket általánosak, nemegyszer az elkövetők legelemibb emberi tulajdonságait is megkérdőjelezve. De a proletárdiktatúra emlékét övező indulatok még a korszak végén is elevenen éltek, és ha tompult is a leírások élessége, a naplókban, történeti-jellegű munkákban, a túszokról kiadott albumokban a minősítések csak keveset változtak.

„A Magyar Tanácsköztársaság hős védelmezői”

A második világháborút követően, a szovjet érdekszférába került Magyarország „hivatalos” történelemszemléletében a Tanácsköztársaság piedesztálra került, a Horthy-korszakkal szemben pedig erőteljes ellenkultusz bontakozott ki.

Ennek közreműködői a két világháború közötti apologetikus minősítésekhez hasonlóan ugyanolyan kritikátlanul közelítettek a korábbi időszakhoz, mint az ellenforradalmi rendszer történetírói, történetpolitikusai és propagandistái, csak immár ellenkező előjellel. A két világháború közötti minősítésekhez képest a Horthy-korszakot nemcsak leminősítették, de az ellenkultusz felépítői szemében a magyar történelem mélypontjává süllyedt. Rövid átmenet után az addig szelektíven vállalt Tanácsköztársaságot 1956-ot követően a magyar történelem egyik csúcspontjaként kezdték emlegetni.

1918–1919 negyvenedik évfordulóját országosan megünnepelték, ebből az alkalomból számos helytörténeti kiadvány, dokumentumkötet, album, regény, brosúra és cikk is napvilágot látott. 1959-ben március 21. emlékét a magyar országgyűlés törvénybe iktatta, „Forradalmi Ifjúsági Napok” címmel pedig igyekeztek összemosni március 15. és március 21. emlékét is. 1960-ban jelent meg az első olyan munka, amelynek már a címe is Lenin-fiúk volt.

Szerzője a később humoristaként karriert befutott újságíró, Árkus József volt, aki a „Magyar Tanácsköztársaság hős védelmezőit” kívánta megörökíteni. A regényszerű kötethez írt előszóban elfogult és apologetikus kijelentéseket találhatunk. A karhatalmi alakulatok tagjai az „ellenforradalmárok ellen” „rettenthetetlenül, a forradalom szent ügye iránti páratlan hűséggel és odaadással harcoló” fegyveresekként szerepelnek, akik nem csak „szerették a népet”, de „maga a nép voltak”, és „kíméletlenül sújtottak le” ellenségeikre. Az elfogult minősítések sorát Árkus azzal gazdagította, hogy a kivégzett „fiúkat” mártíroknak minősítette.

5_1.jpg

A hatalom szempontjából kiemelt jelentőségű téma centrális szerepéből adódott, hogy a történetírás professzionalizálódása ellenére a Tanácsköztársaság történetének árnyoldalaival – így a vörösterrorral szemben is – a hetvenes évek közepéig tapintatos hallgatás volt a jellemző.

Ugyan ettől kezdve a vörösterror már szerepelt néhány munkában, még a rendszerváltás hajnalán is jelent meg olyan doktori disszertáció, amely a Lenin-fiúk gyilkosságait továbbra is csak az „ellenforradalom sajtója” által szórt „rágalmaknak” minősítette, amelyre „csak azért volt szükség, hogy halálra ijesszék a polgári lakosságot, hogy bosszút álljanak a proletárforradalomért. A vörösterrorról szóló nagy lárma arra való volt, hogy elterelje a fehérterror ezer és ezer áldozatáról a figyelmet. Mindaz a rágalom és hazugság, amit az ellenforradalom sajtója rájuk szórt, nem fedte a valóságot” − olvashatjuk.

6.jpg

A rendszerváltást követően az ideológiai korlátoktól végképp megszabaduló történetírás szellemében születő szintézisek mindegyike hangsúlyosan kitért a vörösterrorra és a Tanácsköztársasághoz kötődő terrorszervezetek működésének bemutatására is.

Az mindenesetre tény, hogy a magyar történetírás kétségtelen eredményei ellenére mindmáig hiányzik egy, a Tanácsköztársaság eseményeire és ennek árnyoldalaira – így a vörösterrorra – is harag és részrehajlás nélkül tekintő monografikus feldolgozás.

Ez a hiány is hozzájárulhat ahhoz, hogy a proletárdiktatúra fegyveres alakulataihoz tartozó terrorista csoportokról néha még a mai közbeszédben és publicisztikákban is olyan túlzások, tévedések, féligazságok keringhetnek – és nem egyszer propagandisztikus véleményeket is megfogalmaznak –, mint a rendszerváltás előtt, az ötvenes években vagy a két világháború közötti időszakban.

***

Képek forrása:

1. Lenin-fiúk egy csoportja

2. Lenin fiúk

3. Plakát

4. Szamuely Tibor Leninnél, 1919 május

5. Kun Béla beszédet tart.

6. Plakát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr368508374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bödők Gergely: A Lenin-fiúkról és gyászos örökségükről 2016.03.21. 11:13:01

„Gyilkosság elkövetésére irányuló szövetség”, „emberölésre való szövetkezés”. Kik voltak és mit követtek el a Lenin-fiúk és társaik?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imres 2016.03.21. 11:24:48

Jellemző korunkra és azt gondolom, hogy felülvizsgálatra szorul sok minden ebben az országban.
Én megértem a baloldali mozgalmak azon törekvését, hogy minden, akár önszántából, akár kényszerített ügynök nevét nyilvánosságra hozzák, de talán először itt kellene rendet tenni.
Engem felháborít, hogy történelmünk egy vaskos szelete, amiről 1959-ben jelent meg kiadvány, adatvédelmi okok miatt nem megjeleníthető.

A Magyar Tanácsköztársaság röplapjai
library.hungaricana.hu/hu/view/FSZEK_kiadvanyok_27/?pg=0&layout=s

Szamuely, Korvin, Pogány... szellemi örökösei ma is itt vannak közöttünk. Ha tehetnék, megásatnák velünk a sírt és hátulról, tarkón... minden eltérő véleményen lévőt.

Jean Sol Partre 2016.03.21. 11:46:58

Nárciszról esetleg valami oknyomozó riport? Nem mintha unnám a régi kommunista bűnök elemzéseit, csak ha esetleg azokból kifogynátok.

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 11:55:42

@Jean Sol Partre:

Nyomás alatt van a szerkesztőség, lehetnél megértőbb is.

Migárncs például egy szál se (pedig igény és poroltó is volna rá), azokról most nem lehet rettegő posztot írni.

Kivéve a röszkei "zavargások" miatt perbefogott Rettegett Triót: egy tolókocsis, egy sánta és egy vak, miattuk kellett átírni az alaptörvényt, mert eddig tőlük nem védte meg a magyar embereket.

De hát akkor már inkább a lassan száz évvel ezelőtti bolsevik halálbrigádok, akik majdnem annyi embert öltek meg, mint ahányan mostanában szimpla kórházi fertőzésben meghalnak.

2016.03.21. 11:58:10

Remélem a következő háborúban az elit meg zsidók az első sorban fognak harcolni, és akkor a népnek majd nem lesz elszámolhatnékja velük.

Ez különösen tetszik:
terror, terrorista, terroristák, terrorcsoportok, ....

unionista᠍ (törölt) 2016.03.21. 12:33:00

@Robinzon Kurzor:
a migránsozás azért érdekes, mert az arról szól, hogy a zsidóság betelepülése legitimnek, vagy illegitimnek tekintjük. ezt kell eldönteni. magyarországon amíg van zsidó politikai osztály a keresztényekhez hasonlóan nem lesz szekularizálva, addig szinte minden róluk szól. az egyik oldal őket védi, a másik őket támadja. mert ez a poszt a magyar politikai közegben szimplán antiszemita. mert ez az jobboldalon az antikommunizmussal összefonódott. a másik oldalon az antifasizmus a szemita közgondolkodás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.21. 12:57:04

@Robinzon Kurzor:
Most nem volt ugyan migránsügy, de volt az év elején. Van ok a félelemre.

Hadd idézzem egy másik Doomhammer kommentjét a halálbüntetéses kommentfolyamból.

"Az év elején brutális bűntény színhelye volt Kiskunhalas. Van ott egy menekülttábor, netezés közben összekülönböztek a lakók és az őket szétválasztani igyekvő rendőrök közül ketten megsérültek.
24.hu/belfold/2016/01/15/kovekkel-dobaltak-a-rendoroket-a-menekulttaborban/

Példás büntetést kaptak.
www.dehir.hu/belfold/kilenc-embert-eliteltek-a-kiskunhalasi-menekulttabor-eroszakoskodoi-kozul/2016/02/10/

Mindeközben egy közeli tanyán hősünk egy gépkarabéllyal gyakorol a mamája óvó tekintete mellett, hogy bosszút állhasson a bíróságon egy csőbombás affér miatt ... "

A minapi kiskunhalasi esetre utal, amikor egy feldühödött ügyfél Kalasnyikovval kezdett el lövöldözni a halasi bíróság épületében. Szándéka szerint mindenkit meg akart ölni, de különösen a főügyészt. Anyja szerint - aki mindenben támogatta - 60-70 ezer forintért lehet Kalasnyikovot venni a déli határon.

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 13:29:06

@unionista᠍:

A migárnsozás pusztán a félelem- és gyűlöletkeltésről szól.
Külön érdekessége, hogy Magyarországon nincsenek migráncsok, továbbá nem is akar senki idejönni.
A migránsozás úgy kell a kormánynak mint egy falat kenyér.

Bell & Sebastian 2016.03.21. 13:32:38

Erre inkább forradalmi véderőt mondanék, vagy Schutzstaffelt. Sárkány ellen sárkányfüvet.

A Bliztkrieg is Kurszknál csorbult ki először, amikor az oroszok már lassítani tudták a harckocsi támadást tagolt akadályrendszerrel és az amcsi három tengelyes vontatókkal lekövetni a mozgást páncélelhárító ágyúkkal.

Mert szemtől szembe a T-34 szart se ért, egy 88 -asnak nem volt ellenfél.
___

Szóval, Horthy mit tudott volna ezekkel a bőrkabátosokkal kezdeni, azon kívül persze, amit végül tett.

Laikus Érdeklődő 2016.03.21. 13:33:57

@Robinzon Kurzor: "A migránsozás úgy kell a kormánynak mint egy falat kenyér. "

Mégis te migráncsozol egy évfordulós poszt alatt, nem a habonyárpi.

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 14:03:22

@Bell & Sebastian:

Olvastál egy rövid képregényt a Kurszki csatáról és rögtön szükségét érezted fitogtatni mélyreható hadtörténeti ismereteidet?

Azt nem akarod megint elmesélni, hogy japók direkt lövették ki 4 hordozójukat Midwaynél?
Az nagyon vicces, amikor azt meséled!

Baldrick68 2016.03.21. 14:20:55

Ha már Lenin fiúk.
Van aki még náluk is rosszabb...

"– De mondok én neked valamit, Viktor. Ahogy itt elnézlek titeket, rosszabbak vagytok ti a Kun
Béla-féle Lenin-fiúknál. És tudod, mit? Ha egyszer hatalomra jutsz – mert látom, az Isten sem menti meg az országot attól,
hogy egyszer majd te dirigálj itt –, a Stumpfot meg engem akasztass föl elsőként, mert mi még tudjuk, ki voltál egykoron!
– azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta nemcsak az együtt álldogáló kis csoportot, Orbánt, Stumpfot, Fodort, Kövért,
Schmidt Pétert, de az egész szakkollégiumot is.
Legendává vált ez. Egyeseknek azért, mert Kéri már ‘83-ban lekunbélázta őket, de másoknak amiatt, hogy a tizenkilenc
éves srácokról már akkor megjósolta, hogy egyszer hatalomra kerülnek. Tán nem volt e mögött politológiai elemzés, csak
ráérzés, dühből jött nagyotmondás, de annak sem akármilyen. Mindenesetre Kéri már akkor komolyan gondolta. Annyira
eltökéltnek, kíméletlenül elszántnak látta őket, hogy meg volt győződve róla: egyszer az övék lesz az ország. De hozzátette
magában: és akkor jaj lesz az országnak! "

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 14:34:02

Ezért volt akkoriban Horty a kisebbik rossz.

Conchobar 2016.03.21. 14:36:01

@Robinzon Kurzor: "A migárnsozás pusztán a félelem- és gyűlöletkeltésről szól." - Ki tudja, lehet, hogy habonyárpi járkál barnára festett arccal Görögországtól Calais-ig a zöld határokon át. Nagyon-nagy sebességgel, hogy tömegnek tűnjék. Az idézett marhaságot egyébként meg szokták toldani avval, hogy a migránsozással csak a figyelmet akarják elterelni a lopásokról. Nagyon hülyének kell ahhoz lenni, hogy valaki ne fogja föl, hogy ez a migráns-beköltözés történelmi léptékben fogja befolyásolni Európa életét (és benne a miénket is). Ez egy krónikus betegség, amelyhez képest Orbánék országlása csak múló rosszullét

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 14:38:08

@Robinzon Kurzor:

A röszkei csata a tavalyi év egy nagy eseménye volt, európai jelentőségű tett. Orbán mára meg is nyerte Európát.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.21. 14:41:07

@Baldrick68:

Mégis más lett: Kossuth óta Orbán az első európai jelentőségű magyar politikus.

unionista᠍ (törölt) 2016.03.21. 14:46:19

@Robinzon Kurzor:
mivel magyarországon nagy tömegével nincsenek migránsok ezért velük szemben nem nagyon kelthető valódi gyűlölet.

azzal, hogy orbán kerítést építtetett a baloldallal szemben megnyerte a választásokat. már csak a belső ellenzékétől és a jobbiktól kell tartania. a sztori már rég nem erről szól. ez a témát a jobboldal nem ezért üti. hanem arról, hogy általában nem fogadják el a kívülről támogatott, a többségi akarattal szemben beáramló néptömegeket. csakhogy a zsidóság is hasonlóan érkezett az akkoriban nem szuverén országba. ezt a nemzeti oldal illegitimnek tekinti. a filoszemiták ugyanezt minden eszközzel legitimálni próbálják. mindkét tábor félelem és a gyűlöletkeltés eszközeit alkalmazza. a baloldal azt mondja, hogy orbán észak-koreai típusú diktatúrát épített ki, stb.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.03.21. 14:51:38

@Laikus Érdeklődő:
"Mégis te migráncsozol egy évfordulós poszt alatt, nem a habonyárpi. "

Azért, mert a migránskérdésen múlik az, hogy a magyarság megkaphassa azt az árat, ami jár.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2016/03/csorda.html

Bell & Sebastian 2016.03.21. 15:00:36

@Robinzon Kurzor: Azt már elbuktad, mint a többit. Itt arról van szó, hogy aki a különítményesektől és Allgemeine SS -től kap visító frászt, most miért nem ajvékol?

Tessék, itt az alkalom.

unionista᠍ (törölt) 2016.03.21. 15:02:12

@BircaHang Média:
ha a macedón-görög határon erősödik meg a kerítés, akkor azzal bulgária igen jól járna. mert esetben balkán közép-európa részévé válna. és ez egyezik a bajor tartományi kormány elképzeléseivel. és végső soron az össznémet érdekkel. ti. az egész duna medencét akarják uralni. nem szakítják le a keleti keresztény területeket. ez a bolgároknak és a szerbeknek is jó. nagy-albánia felkészül.

Bell & Sebastian 2016.03.21. 15:07:58

@BircaHang Média: Addig igaz, hogy európai jelentőségű a mában. De jobban örülnénk, ha szájalás, focizás, kisvonatozás és osztogatás helyett végre nekiállna annak, amiért legutóbb főministránssá tették a haza szolgálatában. Mások, mert én többet nem kvaterkázok se lótolvajjal, se házaló vigécekkel.

Még a végén rámsózzák a saját lovamat.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 17:37:26

@Bell & Sebastian:

OFF

kursknál még nem sok 88-as pukkanóval szerelt járgány kószált, panzer IV g/h verziók alkották a működőképes vas többségét és azokat meg lehetett ritkítani t34-el, avagy néhai tulajaikra visszaküldött su 76i-vel) . ellenben a keményebb diókat (amik ellen az akármilyen hatékonyan vontatott zis-3 se ért sokat) inkább zverobojozták, főleg ha elakadtak korai műszaki hibák tömkelege miatt.

Conchobar 2016.03.21. 19:12:13

@Herr Stacheldraht Leger: "kursknál még nem sok 88-as pukkanóval szerelt járgány kószált" - Csakhogy ő nem feltétlen azokról beszélt, amelyeket a Tigrisbe meg a Ferdinandba szereltek, hanem jóval inkább azokról amelyeket tüzérek kezeltek ("Mert szemtől szembe a T-34 szart se ért, egy 88 -asnak nem volt ellenfél"), mert akkor nem 88-ast, hanem Tigrist mondott volna. Nem, ez volt a bukta a kommentjében, hanem az, hogy "A Bliztkrieg is Kurszknál csorbult ki először". Pedig biztos hallott Moszkváról és 1941.decemberéről. Ha mégse, akkor Sztálingrádról

Conchobar 2016.03.21. 19:17:02

@Conchobar: jav: Nem ez volt a bukta a kommentjében, hanem az, hogy "A Bliztkrieg is Kurszknál csorbult ki először".

chrisred 2016.03.21. 19:40:09

@BircaHang Média: Az antantnak mindenképpen, azért választotta őket. Egyébként mindkét különítményes csoport, a vörös és a fehér is, a világháború bűzös mellékterméke volt.

Bell & Sebastian 2016.03.21. 19:40:50

@Herr Stacheldraht Leger: Természetesen ebben az esetben is _mindenki_ hazudik, kezdjük ott, hogy nagyjából tízszeres volt az orosz túlerő.

Mivel jómagam német nyelvű, ám amerikai propagandát nézek, itt a Sztálinnak lízingbe adott, Studebaker teherautók sorsdöntő szerepét domborítják ki.

Tigrisből összesen 15 darab volt, miközben 400 kilövéséről lehet olvasni. Pontosan ezt hányják föl Hitlernek, hogy képtelen volt kivárni, míg odaér a többi.

Ebben a szituációban a németek se nem győztek, se nem vesztettek, hanem inkább abbahagyták a Kampfot.

Azt elfogadom, hogy a cikk-cakk akadályrendszer belassította az előretörést és oldalazó tűz elég hatékonynak bizonyult.

A Blitzkriegnek sem alkonyult be teljesen, hiszen a mai napig abból él az USA, amit a németek kikísérleteztek a harctereken.

De annyit már bevallottak legalább, hogy elképzelhetetlen mennyiségű hadianyagot ontottak az oroszoknak a Krím és az Északi-tenger felől, ezen kikötők elfoglalására kellett háromfelé szedni a főerőt és végül is ez provokálta ki a Szovjetunió megtámadását.

Ha nem teszik, esélyük nem marad.

Sam bácsi ügyesen keverte kakaót, amit pedig tanítanak erről, az belőle a kaka. Az "ó" későbbre marad.

Bell & Sebastian 2016.03.21. 19:44:05

@Conchobar: Elakadt a harckocsiroham, ha jól emlékszem, az első napon még elérték a kitűzött célt, de utána soha. Megtalálták a sárkányfüvet az oroszok.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 19:51:36

@Conchobar:

off

kurszknál a németek támadtak, a pak/flak verzió 88 viszont nem erre lett kitalálva, ergo tankverzióról regélhetett BS. persze az offenzíva összeomlása után a vontatott 88-as cuccok valszeg sokat segíthettek az orosz ellencsapás feltartóztatásában, bár amennyire utánanéztem, többnyire az orosz védőkhöz hasonlóan dettó vakmerően rövid távról leadott pak 40 durrantások akasztották meg a kontrarohamot. a moszkvai 41-es védelem fontossága azonban abszolút korrekt észrevétel, itt volt először nagy mennyiségben német pánik és megadás.

gyalog.galopp 2016.03.21. 20:07:05

@Robinzon Kurzor:

Így utólag sincs kifogásod a kádárkorszakos tankönyvek , pl. történelem könyvek pocsék színvonala miatt.
Vagy esetleg a maiakat ennek fényében tartod pocséknak?

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 20:10:10

@Bell & Sebastian: kellett egy hét is az elakadáshoz, de volt ott még egy menet közben kapott schlechte nachricht, hogy az angol/usa csapatok hogy-hogy nem ippeg a kurszki csata alatt partra szálltak szicíliában és emiatt gyorsan át kellett irányítani erőket (amik persze nem értek oda időben) és így fullban két szék közé esett a gröfaz.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 20:17:25

@gyalog.galopp: a ferdítő törikönyveket leszámítva nem voltak azok olyan rosszak, anno lényegesen jobban álltak a magyar nebulók is a nemzetközi rangsorban és tanárként arányaiban jobban lehetett megélni, mint ma. ciki.

"A szocialista tankönyvekre visszatekintve megállapíthatjuk, hogy az 50-es évek durva és direkt aktualizálásai után a Kádár-korszakban fokozatosan halványodnak a hatalom közvetlen megnyilvánulásai. A '70-es évektől ezek helyett már csak a korszak szellemisége lesz érezhető, a semlegesség, sőt egyfajta szabadság lassú belopódzása a társadalmi élet színtereire, így az iskolába is. A politika legitimációs törekvései helyett a szakmaiság (mind a pedagógia, mind a történettudomány szempontjából) kap egyre nagyobb teret. " ( janus.ttk.pte.hu/tamop/tananyagok/tort_tan_valt/a_szocialista_tanknyvek.html )

ízlelgessük... SZAKMAISÁG kap nagyobb teret, WOW, klikkelgessünk gyorsan erre a pontra :)

gyalog.galopp 2016.03.21. 20:48:33

@Herr Stacheldraht Leger:

A kérdés egy álnaív kérdés volt a részemről.
A tankönyvek mindig rosszak, mindig le vannak maradva az érdeklődő, kíváncsi, kétkedő , tudni vágyó "tanulók" igényeihez képest. Tuti tankönyv nem létezhet, mert, ha létezne, akkor az a fejlődés megállapodását jelentené. :)

Más oldalról megközelítve, tökmindegy milyen volt az a történelemkönyv , a történelem attól még nem veszett el.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 20:58:12

@gyalog.galopp:

"Más oldalról megközelítve, tökmindegy milyen volt az a történelemkönyv , a történelem attól még nem veszett el."

hümmm, ez nem rossz gondolatmenet, manapság a netnek hála teljesedik ki. van mindenre a hivatalos verzió, meg van a wikileaks :)

Bell & Sebastian 2016.03.21. 21:02:32

@Herr Stacheldraht Leger: Na látja, mivel szépen fogytak mindkét oldalon, a foglalkozás csak elérte célját.
___

Ez csak részlegesen igaz, mondjuk a reál tárgyakra nagyjából, a humánra félig, a társadolomtudományokra semennyire. Bal-libero rendszer, hogy ne mondjam, nemzeti-szocialista volt, ugyebár, génmódosított kapitalizmus.

De a mezőgazdasági tetraéder legalább jól működött, annyi szent. Értem alatta: egyetem / kísérleti tangazdaság / állami gazdaság / minisztérium négyesét.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 21:03:46

@gyalog.galopp:

kieg: rossz tankönyv vs ideális tankönyv azért nem irreleváns dolog, mert a tanulmányok része a tudásszint felmérése is általánostól egyetemig. ha pedig a számonkérés alapja egy olyan-amilyen tankönyv, akkor ott baj lesz, hiába lehet másképp/máshonnan is beszerezni a pontosabb, sokrétűbb, tutibb infót, mert nem azt magoltatják és kérik vissza.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 21:08:36

@Bell & Sebastian:

a tetraéder helyett megint hofi 14 malaca jut valahogy az eszembe:

videa.hu/videok/vicces/hofi-14-malac-humor-kabare-vicc-NXGaRGWQzyp8lZBs

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 21:11:19

@Bell & Sebastian:

Akkor ismételjük át, csak a móka kedvéért.
Vagy mondjuk úgy, hogy írd le megint, ha mered: Japán direkt áldozta be 4 csapásmérő hordozóját Midway-nél.

Meri vagy nem meri?

De közben meggondoltad magad, azt is elfogadom.
Akkor írd le azt, hogy már te is rájöttél, mekkora hülyeséget mondtál.

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 21:16:11

@Conchobar: "Nagyon hülyének kell ahhoz lenni, hogy valaki ne fogja föl, hogy ..."

... hogy Magyarországon nincsenek migránsok, és nem a kerítés miatt, hanem mert ide nem akarnak jönni.

A hanyatló Nyugat Európájában lehet migráncsokkal riogatni, mert oda tényleg akarnak menni.
Ide kurvára nem akarnak, tehát itt nincs miért riogatni.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 21:19:48

@Bell & Sebastian:

nur nebenbei bemerkt: az iráni korridort csak barbarossa után üzemelték be, ellenben a lebensraum elmélet viszont már a májnkámpfban előre lett vetítve, szóval nem épp megelőző csapás szaga van a drang nach ostennak. ezt max egálba lehet hozni azzal, hogy sztálin is a maga rendszere világforradalmista exportjára törekedett, így a két bajszos összecsapása mindenképpen be kellett, hogy következzen.

Bell & Sebastian 2016.03.21. 21:20:42

@Herr Stacheldraht Leger: Nyilván téeszcsében járt Jópofi, vagy ismert valakit, aki járt már, például Ádár Jánost.

Bell & Sebastian 2016.03.21. 21:21:53

@Robinzon Kurzor: Hol kell aláírni, hamarabb szabadulok.

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 21:22:58

@Herr Stacheldraht Leger:

BS folyamatosan nyomja az értelmetlen sódert, ahogy minden más témában is.
Kellő arányban kever bele szakszavakat, ezért a zemberek 99%-a elhiszi, hogy most valami őrült nagy szakértőt hall.

Aztán próbál kihátrálni belőle. átmagyarázni, hogy nem is azt mondta.

De hát ott az eredeti komment az oltári baromságokkal ... egyszer már kijelentette itt valamelyik poszt alatt, hogy Japán direkt "feláldozta az ócskavasat" Midwaynél.

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 21:25:52

@Bell & Sebastian:

Aláírni kevés.
Ki kell állni a korábbi szakvéleményed mellett és megismételni bátran, nagy hangon.

Menni fog?

Bell & Sebastian 2016.03.21. 21:27:10

@Herr Stacheldraht Leger: Hitlerre sok mindent mondanak, de szemenszedett hülyének még nem hallottam nevezni. Úgy kellett neki akkor a keleti front, mint tótnak a bugárbéla. De nem volt mese, menni kellett, mielőtt ők jönnek.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 21:29:06

@Robinzon Kurzor: bs trollkodik, erre a lehetőségre is gondolt már? :)

Bell & Sebastian 2016.03.21. 21:31:01

@Robinzon Kurzor: Ott vesztetted el a fonalat bráder emlékeim szerint, amikor arra terelődött a szó, hogy a japánok kínjukban tengerjárókból fabrikáltak hordozót, fából felépítményt ácsolva rájuk. Volt nekik vagy másfél igazi, ami eleve hordozónak épült.

Bell & Sebastian 2016.03.21. 21:33:27

@Herr Stacheldraht Leger: Jaja, troll a fülébe, Jedem das Selbe.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 21:44:34

@Bell & Sebastian: ismétlem, a huszas években összepötyögött májnkámpfban is keleten jelölte meg a terjeszkedést. ezt megfejelte azzal, hogy a spanyol és főképp a finn háború alapján végzetesen alábecsülte az oroszokat (koloss auf tönernen füssen). hitlernek inkább a nyugati front nem hiányzott és arrafelé próbált hébe-hóba kiegyezni. keleten meg eroberungs und vernichtungskrieg.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.03.21. 22:13:47

@Robinzon Kurzor: Tényleg, hogyan érzi magát egy magadfajta liberálfasiszta most, hogy Európa Orbánt követi?
Borsónyi agyatokkal két lehetőség közül választhattok:
- belátjátok, hogy kurva nagyot tévedtetek
- egész Európát, a "fejlett nyugatot" is lefasisztázzátok
(esetleg sunyi módon kussoltok)

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 22:40:51

@gyalog.galopp:

De van.
A maiakról pedig annyit: egy tankönyv nem "annak fényében" pocsék, hogy 30-40 éve más tankönyvek is pocsékok voltak.

Ha már Kádár-korszak és hogy visszatérjek a poszt tárgyához: tudod ki volt Kun Miklós a Kádár-rendszereben?
És hogy miért írt panaszkodó (feljelentő) levelet Kádárnak?

Mert annak tényleg van ma relevanciája, hogy egy ilyen ember, ezzel az előélettel az udvari történészek egyike lehet ma Magyarországon.
Kicsit más megvilágításba helyezi Orbán mondatait is '19 örököseiről.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 22:42:17

@Disznóvári:

ebben a témában lenne egy másik bökkenő: egyesek szerint állítólag putyin gerjeszti a népvándorlást az eu erőn felüli leterhelésének céljával, másfelől meg épp ugyanezek szerint kéne a leginkább befogadni a népvándorlókat az eu erőn felüli leterhelésének árán is. WTF? józan paraszti ésszel a hardcore antiputyinistáknak kéne a leginkább kerítést meg végvárat követelni, megvédendő juropot.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 22:44:18

@Robinzon Kurzor: padillaista provokációóóóóóóó :DDD

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 22:46:20

@Bell & Sebastian:

Ezt is rosszul tudod, de ezért majd külön nyalhatsz egy következő körben.

Először azt áruld el, hogy Midwaynél direkt áldozták-e be a hordozóikat -- ahogy kijelentetted korábban -- vagy erről most azért hallgatsz, mert közben rájöttél, hogy mekkora baromság.

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 22:48:03

@Herr Stacheldraht Leger:

Padilla gondosan kerüli az olyan konkrétumokat, amin keresztül fogást lehetne rajta találni.
Kizárólag minősít.
Utánozhatatlan. Felülmúlhatatlan.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 22:54:17

@Robinzon Kurzor: cserébe egyre kevésbé aktív. kivonja magát a nemzeti trollkodás rendszeréből. megbocsáthatatlan!

Bell & Sebastian 2016.03.21. 23:01:45

@Robinzon Kurzor: Ha úgy mondtam, akkor az úgy is van.

@Herr Stacheldraht Leger: Magának is troll a fülébe, mert nem hall jól. A megelőző csapás stratégiája is Adolf találmánya, ezek szerint? Most úgy őszintén! Mi a lófasznak támadt volna, ha nincsen rá fölkészülve? Mert nem volt más választása.

Az angol hintát pedig mi is jól ismerjük, mert ült már abban mindenki.

Bell & Sebastian 2016.03.21. 23:03:53

Nagy elmék ha összecsapnak, nekem a végszó marad. :D

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 23:08:21

@Bell & Sebastian:

Na, de hogy van?
Nem mered leírni?

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 23:09:38

@Bell & Sebastian: tudja, a végtelenségig lehet azon rugózni, melyik népgyilokló bajszos diktátor a megelőzőbb csapásosabb, de maradjunk annyiban egy kis setét optimizmus keretében, hogy legalább időben estek egymásnak. egy 10-20 évvel később megrendezett 2. vh a műszaki haladásnak köszönhetően akár össznépi nukleáris partivá emelte volna a performanszot, így megúszta a világ "csak" egy standard vérfürdővel.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.03.21. 23:17:13

@Herr Stacheldraht Leger: Hülyeség. A migráns-áradatot az USA zúdítja Európára.

----

A cikkből kimaradt a bolsevikká lett Lukács György, aki Poroszlón a tizedeléskor nyolc ember főbe lövetett, majd megírta A fehérterror társadalmi hinterlandja c. remekművét.
www.marxists.org/magyar/archive/lukacs/fth.htm
A Lukács Archívum bezáratása ellen a minap írt petíciót a hazai balliberális értelmiség.
www.peticiok.com/tiltakozunk_a_lukacs_archivum_bezaratasa_ellen

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 23:36:42

@Disznóvári: na ez meg a másik konteo. abban meg azt nem kapisgálom, mi a fészkes fene haszna van közép/hosszútávon az usa-nak jurop leseggeltetéséből. belső marakodásai miatt úgyse egységes külpol spíler ami érdemi konkurens lehetne, a migrációval túlterhelten meg felvevő piaci képessége is csökken. ha idővel a migrációval megfejelt demográfiai trendek mentén iszlamizálódik az eu, akkor meg egyenest szárba szökken egy római birodalmat területben lepipáló és modern iparú iszlám atomhatalom blokk, nyilván nem usa pajtás érzülettel.

meglehet a komplett világelit szimplán társasjátékozó hülyegyerekek szintjén játssza el a jövőt?

Robinzon Kurzor 2016.03.21. 23:43:35

@Herr Stacheldraht Leger:

Ha már, akkor inkább az oroszok "küldik" a migráncsokat Európára.

Nem az iszlamizált Európa a cél (az még azért néhány emberöltő lenne, meg egyébként sem azt akarják a migráncsok, amit otthagytak, hanem azt, ami itt van), hanem hogy a perifériát (egykori béketábor vagy annak egy része) és ismét magukhoz láncolják.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 23:50:24

@Robinzon Kurzor: oké, de ha ezt feltételezzük akkor mint említettem mire fel is kéne befogadni a rosszhiszeműen ránk küldött migránsokat?

itt bezony ha következetes vagy, akkor

a) rájuk csapod az ajtót, mert fújputyinista bomlasztás és védjük meg az eu-t

vagy

b) megköszönöd putyinnak az eu-t gazdagító munkaerő és multikultiimportot

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.03.21. 23:50:57

@Herr Stacheldraht Leger: Az lehet a haszna, hogy a katonai beavatkozásai miatt felbőszített 3. világot, s főleg az iszlám világot ajrópa ellen irányítja. Ugyanis nekik tök mindegy, hogy USA, vagy Európa, csak valahol, valakin kitölthessék tehetetlen dühüket. Az USAnak viszont nem mindegy, hogy őket, vagy Európát gyakják-e le.
De ez csak konteó. Az biztos, hogy nem jótékonysági szervezetek, hanem bűnszervezetek mozgatják a tömegeket. Hogy mögöttük kik állnak, na, az jó kérdés. De előbb-utóbb erre is fény derül.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.21. 23:55:20

@Robinzon Kurzor:

"meg egyébként sem azt akarják a migráncsok, amit otthagytak, hanem azt, ami itt van"

csak anyagilag... ezt nem ártana felismerni. nem épp az ateista toleranciaklubok száma szaporodik a migránsnegyedekben.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.22. 00:01:34

@Disznóvári: well, az usá-t egy komplett óperenciás tenger választja el a dühös mucsahédiktől, tömeges bevándorlás is inkább latin amerika felől érkezik nekik. átirányításos konteo itt bukik.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.22. 00:31:11

@Disznóvári: hát egyrészt feszkó az nem úgy magában van, emberek csinálják, másfelől lásd fönn, szétfeszkózott eu végső soron az usa-nak lesz ráfizetés. (sőt, ha az usa mellett az eu-t is megutálják az arabok, akkor egyéb alternatíva híján egyenest rohannak orosz/kínai kapcsolatok után, ami megint nem éppen az usa érdeke lenne)

magam részéről tartom, hogy kvázi az 1. vh-hoz hasonlóan több pólus eltérő indíttatású de összesített hatású ambíciói, téveszméi és főképp rövidlátása eredményez itt cirkuszt (utóbbira utal, hogy a kurrens rendezési elképzelések nélkülözik a B tervet és ordítóan ad-hoc alkuk mentén döcögnek premier plánban - bénázva sodródik a világelit az eseményekkel). nincs "sajna" semmi jól átgondolt fondorlatos evil masterplan, csak részhülyeségek iszonyatos összessége.

HgGina 2016.03.22. 03:02:40

Arról valahogy sosem látok írást, hogy kik kezdték el a keresztény civileket a Dunába lőni. Remélem, az ő emléküknek is szentelnek pártucat bronzcipőt az Erzsébet-hídon, ahonnan Szamuely és bandája lőtte őket a folyóba.

gyalog.galopp 2016.03.22. 06:38:32

@Herr Stacheldraht Leger:

Világos, ezen nem fogunk összeveszni. Nálam a tanár szerepe, személye a döntő, rossz tanárnak nincs jó tankönyv,a jó tanár meg lazán korrigálhatja a gyenge tankönyvet.
Az is tény, hogy a kádárkori történelem, irodalom, társadalom tudományok, gazdaságtan szemléletmódja mind a mai napig tudathasadást okoz nemcsak az idősebbekben de a fiatalokban is.
Van az a politikai erő, amelyiknek lételeme ez a tudathasadt állapot, mert másként minimális érdeklődést sem tudna kiváltani maga iránt.
Lényege a rövid távú következetlenség.

gyalog.galopp 2016.03.22. 06:43:35

@Robinzon Kurzor:

Na látod ez az , neked már nem számít ki vagy, mi volt a dicsőséges 133 nap komcsi terror, hazaárulás, nem számít, milyen máig ható következményei vannak, de Kun Miklós az bassza a csőröd.
Ekkora aránytévesztéssel nem lehet mit kezdeni.

csaki-de 2016.03.22. 07:08:10

Nagyszerű cikk. Alapos, jól áttekinti a témát. Remélem hamarosan olvashatunk a szerzőtől egy ugyanilyen jól megírt cikket a fehérterrorról is. :-)

apro_marosan_petergabor 2016.03.22. 07:25:16

Sötét egy időszak volt ez, sötét gazemberekkel.
Szellemük tovább élt az AVH-ban Rákosi-Kádár idején, majd az SZDSZ-ben, illetve a szoclib pártokban.
Szépen levezethető emberi-rokoni-holdudvari vonalon az 1919-45-89- napjainkig húzodó, azaz a Kún-Szamuely-Rákosi-Péter Gábor-Kádár-Biszku-Horn-Pető-Bauer-Apro-Gyurcsány vonal.
A módszereik finomodtak (nem mindig) az ideológia, a hatalomvágy, a terror (hl fizikai, hol gondolati) az nem.

apro_marosan_petergabor 2016.03.22. 07:25:51

Sötét egy időszak volt ez, sötét gazemberekkel.
Szellemük tovább élt az AVH-ban Rákosi-Kádár idején, majd az SZDSZ-ben, illetve a szoclib pártokban.
Szépen levezethető emberi-rokoni-holdudvari vonalon az 1919-45-89- napjainkig húzodó, azaz a Kún-Szamuely-Rákosi-Péter Gábor-Kádár-Biszku-Horn-Pető-Bauer-Apro-Gyurcsány vonal.
A módszereik finomodtak (nem mindig) az ideológia, a hatalomvágy, a terror (hl fizikai, hol gondolati) az nem.

apro_marosan_petergabor 2016.03.22. 07:43:04

A "Tanácsköztársaság" melyet az impotens, végtelenül tehetségtelen Károlyi Mihály szabadított Mo-ra teljesen reménytelenné tette helyzetünket Trianonban.
Mondják a Vörös Hadsereg (melyet amíg hatékony volt KuK katona tsztek vezettek hazaszeretetből) megvédte a határokat - igen, amíg a gyáva és szintén tehetségtelen Kún Béla meg nem hátrált, ugyan abban a bárgyú, semmittevő hitben, "ha én lapítok és visszavonulok, békén hagynak ők is" - pedig tanulhatott volna ideológiai mesterétől, a terrorista Lenintől, aki kimondta: " a politika az erő alkalmazásának tudománya". Nos, Kún csak a gyengékkel szemben volt képes az erőt alkalmazni (lásd e cikket - amely nem mutaja be az agyonlőtt fegyvertelen polgárok, urak és asszonyaikkal szemben kegyetlenkedéseket, csak úgy aposztrofálja ezt a mocskos bandát, mint az ellenforradalmi erők letörésére szervezett csapatot).
A "fehér terror" egy szerény védekezési reakció volt - többnyire jogszerűen, időnként túlkapásokkal - az elkövetett bűnök, az okozott óriási károk megtorlására.

nu pagagyí 2016.03.22. 07:49:07

Sok rosszat össze kellett hordania utólag Horthyéknak a Tanácsköztársaságról, hogy feledtessék az árulásukat. Az országot megszálló Antanttal nem a vörösök kokettáltak, hanem ők. Szerintem jogos volt az ország ellenségeivel szövetkezők megrendszabályozása. Az ország ugyanis éppen honvédő háborút vívott az Antant által támogatott feneketlen bendőjű szomszédokkal. Mégis mit kellett volna tenni a szabotőrökkel?

A magyar hagyományos uralkodó osztály leszerepelt, a vesztes világháborúval elveszítette a legitimitását az ország vezetésére. Azzal pedig, hogy saját népe ellenében az országot támadó ellenséggel fogott össze, máig ható bűnt követett el. Ezért hat ma is röhejesnek a Horthy érát mintaként tekintő újsütetű hazaffyak magyarkodása.

A cikk módszere egyébként az, hogy a később történtek alapján minősíti az akkori eseményeket és szereplőket. A bolsevizmus csak Sztálinnal vált sátánivá, de a szerző megelőlegezi ezt az utólag elfogadott minősítést a Sztálint megelőző korszakban működő embereknek, a nép jogaiért küzdő akkori híveknek is.

01234567 2016.03.22. 07:50:53

Minden erőszakos társadalmi változás kitermeli a maga erőszak szervezetét. Így volt ez Cromwell-nél, és 1789 Franciaországában is, akik aztán a változás megerősítésére elkezdik a leszámolást az új rend vélt, vagy valós ellenségeivel. Ahogy bizony Horthy darutollasai, különítményesei is ilyenek voltak. Annyi a különbség 45-89-ig a Lenin fiúknak volt kurzusa, azok voltak hősök, utána a darutollasoknak, most azok. És közben mindkettő az ilyenkor általában használandó lumpen, deviáns, antiszociális, erőszakra hajlamos, abban magát kiélni tudó normális esetben a társadalom perifériáján, vagy köztörvényes bűnözőként "funkcionáló" embereket használta, mint minden friss hatalom(lásd az első kettőnek említett példám, de frissnek ott a Jugoszláv polgárháború), több, kevesebb sikerrel. Hülye az aki a történelemben igazságot keres, az egy folyton ismétlődve fejlődő ársadalmi folyamat, amin az ideológiák csak az eladáshoz kellő máz. Aki ezt nem látja át hülyén hal meg, és ideális alanya minden politikusnak. Ők a birkák, lásd a ma Magyarországa.

bandiras2 2016.03.22. 07:51:27

Emlékezzünk: az első judeobolsevik horrordiktatúra - 95 év távlatából Reklám Lipusz Zsolt 2009-es írása újratöltve: „A bolsevik olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele van gyűlölködéssel. Mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkodik, mint ő… Aki csak rest, és ezért elégedetlen. Aki tehetségtelen, és ezért irigy… Aki nem akar egyebet, mint munka nélkül hozzájutni valamihez, osztozkodni a másén. És gyilkosságokkal csinál helyet magának a világban. Mindegy, hogy minek nevezi magát. Mindegy, hogy milyen jelszó nevében fosztogat, és milyen zászló alatt vonul fel az utcákon. Végeredményben egy és ugyanaz. Homo bestialis. Állatember.”

A hazánkban 1918 őszén elindult politikai bomlási folyamat 1919 kora tavaszán érte el mélypontját. Az őszirózsás – korabeli elnevezéssel – patkányforradalomnak köszönhetően a szabadkőművesek és az ún. polgári radikálisok marionettfigurája, Károlyi Mihály került hatalomra. E hatalom hazugságban fogant, miképpen abban is múlt ki. 1918. október 31-én ugyanis a vörös gróf a következő, valótlan kijelentést tette: „Magyarországot csak én menthetem meg.” Majd alig több mint negyedévnyi országpusztítás és anarchiateremtés után e mondatokkal távozott a hazai közéletből: „Átadom a hatalmat Magyarország népei proletáriátusának.” Hazánkban 1918. október 31-e óta ex-lex állapot volt, az országnak nem volt sem működő parlamentje, sem felelős, törvényes kormánya, az államformát ráadásul úgy változtatták meg teljesen önkényesen Károlyiék ún. népköztársaságra (I. köztársaság), hogy ebben a kérdésben sem parlamenti határozat nem született, sem ügydöntő népszavazást, referendumot nem tartottak. A kommunisták hatalomra kerülése – miképpen mindenütt másutt a világon – azonban még a Károlyiénál is kétesebb körülmények között, a tőlük azóta is megszokott közönséges politikai csalás által ment végbe. Történt ugyanis, hogy az éppen megfelelő helyen, a Gyűjtőfogházban tartózkodó kommunista vezetők megállapodtak a Landler Jenő, Kunfi (Kunstätter) Zsigmond és Weltner Jakab által vezetett baloldali szociáldemokratákkal egy kommunista hatalomátvételről. Kun (Kohn) Béláék aztán a hírhedett polgári radikális újságíró, Kéri (Krammer) Pál szövegezésében Károlyi nevében lemondási nyilatkozatot hamisítanak. (Kéri-Krammer az előző év őszén Az Est című lap hasábjain uszított Tisza István meggyilkolására). Károlyi végül utólag „falazott” a kommunistáknak, és 1919. március 21-én valóban távozott a hatalomból, így látszatra gördülékenyen zajlott le az uralomváltás. A vörös grófot e napon a pesti nép még láthatta, amint élete párjával, Andrássy Katinka grófnővel a Duna-parti korzón sétált. Károlyi kabátja gomblyukában nagy vörös szegfűt (igen, már akkor is…) viselt, a felesége pedig frígiai sapkaszerű (a francia jakobinusok viselete volt) vörös kalapot és vérvörös köpenyeggallért. Jó kedvűen, nevetgélve andalogtak. A vörös grófné szerint Magyarországnak még soha nem volt oka olyan boldogságra, mint azokban a vészterhes napokban. Maga Károlyi pedig búcsúbeszédében a következő, épületes kijelentést tette: „Nem kell feledni, ha egy-két egzisztencia vagy vagyon tönkre is megy, ha az új rend kialakulásánál egyesekkel talán méltatlanság is történik, ezt az ország érdekében el kell viselni. Öntsünk olajat az új kormányzat kerekeire, és kövessünk el mindent, hogy vállalkozása sikerüljön, mert ez a magyar faj érdeke.” (Veterán bolsevik és partizán olvasóink kedvéért: jelen írásomban arról a történelmi miniatűrről van szó, amely előttük, mint „tanácsköztársaság”, illetve „dicsőséges 133 nap” ismeretes.) Kik voltak azok, akik e napon a hatalmat magukhoz ragadták Magyarországon? A Kommunisták Magyarországi Pártját (KMP) 1918 tavaszán orosz hadifogságba esett bolsevikok hozták létre Kun (Kohn) Béla vezetésével az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Magyar Csoportja néven, s majd csak hazatérve, 1918 novemberében vették fel a KMP nevet. Maga a pártvezető, aki a későbbiekben 133 napig a vörös diktatúra első embere lesz, meglehetősen tekintélyes köztörvényes múltat tudhatott maga mögött.
A teljes cikk itt:
kuruc.info/r/7/37378/

01234567 2016.03.22. 07:52:38

@01234567: fejlődő társadalmi folyamat
Lemaradt a társadalmiról a t.

I_Isti 2016.03.22. 07:56:57

@apro_marosan_petergabor:
"Szellemük tovább élt az AVH-ban Rákosi-Kádár idején, majd az SZDSZ-ben, illetve a szoclib pártokban."

Meg benned.

Terézágyú 2016.03.22. 07:57:20

"mindmáig hiányzik egy ... harag és részrehajlás nélkül tekintő monografikus feldolgozás."

Ebben az országban ilyen sose lesz, vagy ha lesz is, senki nem olvassa el, mindenki a maga szövegét szajkózza ezután is.
Tessék elolvasni fentebb a jobberek hozzászólásait...

Sir Galád 2016.03.22. 08:01:17

Szégyen az a korszak, mint ahogy azt követő is. Tényleg hiányzik egy vörösterrorra vonatkozó feltárás, mint ahogy az azt követő fehérterrort eseményeit is próbálja mindenki eldugdosni.

Terézágyú 2016.03.22. 08:02:12

"„Engem az elfogatás után zöld tolvajautón a hajnali derengésben a Parlament miniszteri feljárata elé vittek. Nyílt az ajtó: tíz zsákmányleső, ugrásra kész, borzalmas alak áll a lépcső sárosra taposott bíborszőnyegén − részint klasszikus fekete bőrkabátos és bőrnadrágos Lenin-fiúk (egy kézigránát elől a mellszíjba fűzve, két másik oldalt a csípő fölé, részint rongyos álig fegyveres civil csirkefogók.”

Egy hónappal a proletárdiktatúra bukását követően így örökítette meg fogvatartóit Pekár Gyula"

1. Pekár hírhedten nagy seggfej volt egyébként, még a jobboldaliak szerint is.
2. Ez a szövege is meglehetősen elfogult - naná, hisz tényleg elfogták. De azért ne ebből, és ne Pekár szavaiból induljunk ki - mármint ha tényleg elfogultság nélkül akarunk írni erről.

Jellemző, hogy ebben a szövegben még a "rongyos" is szitokszó... :) Ugye a másik oldalról a rongyos gárda" persze nem :)))
Tehát akit szeretünk, ott ugyanaz a szó pozitívum, ami negatívum azoknál, akiket rühellünk... :)

Egyébként érdemes elolvasni Herczeg Ferenc Északi fény című regényét az egészről...

I_Isti 2016.03.22. 08:05:08

@Bell & Sebastian: "Szóval, Horthy mit tudott volna ezekkel a bőrkabátosokkal kezdeni, azon kívül persze, amit végül tett."

Ja, recicle. Ahogy Kádárék is újrafeldolgozták a kisnyilasokat beleolvasztván őket a Pártba...
Meg ahogy a fidesz is magába olvasztotta a késő kádárkor "b" kategóriás elitjét.

Terézágyú 2016.03.22. 08:09:07

Még Pekár szövegéhez:
"a lépcső sárosra taposott bíborszőnyegén"

:)
na igen. Még a bíborszőnyeget is sárosra tapossák EZEK a...." :)

Nyilván az ellenforradalom kapcsán nem említené meg, hogy sáros lett a bíborszőnyeg - vagy ha igen, akkor hozzátenné, hogy "az ország érdekében végzett fáradságos és áldozatkész munkából ez a szőnyeg is kiveszi a részét"... vagy éppen: "sorsfordító napokat élünk, nem szabad törődni is kis dolgokkal, mint a szőnyeg besározódása, hiszen most a magyar nemzet becsületének besározódásáról van szó!"...

nu pagagyí 2016.03.22. 08:10:59

@bandiras2: Károlyi nem csak pofázott. A saját földjét osztotta fel a zsellérek között. A hatalomról pedig azért mondott le, mert nem fogadta el Vix-jegyzéket és mivel jobbat nem tudott, azokat hozta helyzetbe, akik meg tudták szervezni az ország védelmét. Abban a helyzetben jól cselekedett. Szerintem ő egy igazi hazafi volt, ellentétben osztálya sötét lelkű gazembereivel, akik csak saját vagyonukkal és hatalmukkal foglalkoztak.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.22. 08:16:06

Magyarország ebben is jobban teljesít.
Igaz még Kubatov Gárdának, vagy Nemzeti Gárdának nevezik az Orbán Fiúkat, de az orbáni ordas eszme védelme megmutatja a valódi feladatukat és érdekeltségi körüket.

fideSSjobbikkdnp = az emberiség genetikai szemete

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.22. 08:18:25

@apro_marosan_petergabor:

A választási kopaszok akciója után nem kicsit csináltál hülyét magadból a levezetéssel.

Anselmo 2016.03.22. 08:24:34

Erről micsoda filmet fog készíteni Nemes Jeles! Ja, nem fog.

01234567 2016.03.22. 08:39:09

@Terézágyú: Olvasd el a hozzászólásom, majd számold meg mennyien válaszoltak rá. Igazolva látod magad. Egyébként egyet értek veled, bár a gyanúm, te is lesz.rtad a hozzászólásom :) igazából jobban esik valamelyik oldalt piszkálni. Sokszor nekem is :D

E.Katolnai 2016.03.22. 08:46:55

Hogy lehet egy ilyen hosszu cikket irni ebben a témában, annélkül, h a szerzó egyszer is leirná azt szót, h zsidó?

Terézágyú 2016.03.22. 08:51:48

@01234567:
"Egyébként egyet értek veled"

akkor jó :)

"bár a gyanúm, te is lesz.rtad a hozzászólásom :)"

Nem tettem ilyet. Átvitt értelemben sem.

nookedli 2016.03.22. 08:59:23

Rothadt gyilkos zsidók voltak ezek egytől egyig, ne szépítsük! Sajnos nem ez volt az egyetlen ilyen eset. 1919, 1945, 1956. Mindig ezek vérengeztek, kínoztak, gyilkoltak! Elég megnézni, mit csináltak Palesztinával. Szörnyű! És a világ vezetése mind cinkosak. Sajnos mindenhová elér a kezük. Elég megnézni az usa elnökválasztási kampányát. Mindkét befutó jelölt azzal kampányol, hogy izrael érdekeit fogják képviselni. Jó ez nekünk?

nookedli 2016.03.22. 09:00:36

@Anselmo: Jogos! Nem ad rá pénzt a kormány, mert lejáratná az általa pénzelt népességet. Cserében ők antiszemétezik a kormányt, érdekes...

nu pagagyí 2016.03.22. 09:00:38

@E.Katolnai: Neked egy mondatban sikerült.

nookedli 2016.03.22. 09:01:48

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: Mi köze hozzá a Jobbiknak? Pont le akar számolni ezzel az exkommunista sleppel. Meg az előzővel. Biztos ez a bajod!

Muad\\\'Dib 2016.03.22. 09:02:32

@nu pagagyí:
"...A bolsevizmus csak Sztálinnal vált sátánivá..."
Nehéz eldönteni, hogy az ember sírjon vagy röhögjön azon, hogy egyesek a 21. században még itt tartanak.

mojoking77 2016.03.22. 09:02:56

@BircaHang Média: Persze. Pont mint Berlusconi.
Egy kerdes azert felmerult. Visszahozta az arat mar a megvasarolt nickname? Gondolom a srac azoa teljesen mas neven ir tovabb, es igyekszik elfelejetni, hogy valaha koze is vol a Birca nevhez.

riesenmaulwurf 2016.03.22. 09:05:51

Jó cikk, máig ellentmondásos téma, élő történelem:

csak "A rendszerváltást követően az ideológiai korlátoktól végképp megszabaduló történetírás" kitételen akadtam fenn.

Terézágyú 2016.03.22. 09:06:05

Na látjátok, mit kell itt kutatni, elemezni
@nookedli: már megmondta a tutit.

mojoking77 2016.03.22. 09:34:38

@BircaHang Média: Akitol megvasaroltatok anno a nicket. Vagy maradtal, csak kifizettek a "fijuk" a velemenyedet? Az meg rosszabb lenne. Bircakent begetni egy felepitett nick szartol buzolgo romjain....

high up! 2016.03.22. 09:37:31

Nagyon aktuális egy blog!

Orbaneszku ugyanis már gyúr arra, hogy ha túléli a következő választást, akkor Trianon 100-ik évfOrdulóján, 2020-ban kivezeti az országot az EU-ból. Csak így tudja ugynis elkerülni a börtönt, ha bevezeti a Putyini személyi kultuszos diktatúrát.

A félelemebn megőszült, egyre lásthatóbban meghibbant Orbaneszku március 15-én már hányta is a magvas "gondolatait" 19-ről (jaj de aktuális vótt 48 kapcsán 19-re szentelni egy félórát!!), a hasznos hülye IQ alatti birkái csak úgy tomboltak örömükben.

Ja kérem, a Tanácsköztársasági helyzet fokzódni fog, aztán szép lassan átmegy majd a Trianon trauma csúcsra pergetésében (ebből a fideszmocsok stáb már lediplomázott a migráncs pogromukkal), oszt 2020-ban az Átlaghülyemagyar maga fogja követelni az EU-ból való kilépést, mert nem bírja má tovább elviselni ezt a 100 éve tartó nyugati kizsákmányolást és a nömzöti gyökérparaszt államának az állandó korlátozását.

FOLYTASSUK!

Bell & Sebastian 2016.03.22. 09:38:03

@I_Isti: Inkább arra gondoltam, hogy a kétszáz különítményesből 14 -et szabályos tárgyalás után kivégeztek. Abból a 34 -ből, akiket sikerült azonosítani és fülön csípni, ugyanis ezek adták a páncélvonat személyzetét, amivel lázadást leverni járkáltak, rögtönítélni és terrorizálni.

Nem igaz, hogy többnyire zsidók voltak, de az valós, hogy sötét prolik.

Bell & Sebastian 2016.03.22. 09:40:30

@high up!: Páncélkisvonata már van, legalábbis két mozdonya, Kövér lesz a masiniszta és végigverik az összes Csutot, fociban. Ez a forradalmi elképzelés.

Bell & Sebastian 2016.03.22. 09:53:32

@Herr Stacheldraht Leger: Magának aztán van bőr a képén! A Nyugat tele van ültetve a FED embereivel, Muttikulti amcsi küldött, akinek az ökörsége generálta a gyodát.

Volt időm, számoltam a Herculeseket az egyik németországi, amcsi támaszponton. Húsz percenként fordulnak valahonnan valahová. Úgy értem, ennyibe van, míg megpakolják és jön a következő.

Mi a lófasz folyik itt? Maga tudja?

bandiras2 2016.03.22. 10:01:49

@high up!: Ha Kúrbán 2020-ban kivezeti az országot az EU-ból, akkor azzal mi csak jól járunk, mert a libbant judeobolsevik csürhe eresztette a nyakunkba a migránsokat wilkommenskultur, és továbbra is rasszistafasiszta náczi akinek ez nem tetszik. Ja, éppen most robbantották fel a derék agysebészek és atomtudósok, akik csak dolgozni érkeztek az EU-ba a repteret, meg a metrót, és még nincs vége. You will be culturally enritched bitches! Nekem ez az EU nem kell, szögesdrótot akarok a határon gépfegyveres őrökkel, akiknek tűzparancsuk van illegális határátlépési kísérlet tényállásának esetén.
Judeobolsevik.
www.youtube.com/watch?v=MFE0qAiofMQ
youtu.be/tHBRshQtexw?t=7s
www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4299673,00.html
Rühellem Orbánt. De ha kivezeti az országot ebből az elbaszott Merkeli liberális zsidó rémálomból, akkor tolom a szekerét.

apro_marosan_petergabor 2016.03.22. 10:05:23

@nu pagagyí:
Elég gyenge vagy történelemből, egy kis továbbképzés:
Lenin (Trockij) regnálása idején ugyan olyan tömeggyilkos volt, mint Sztálin, csak szifilisze megakadályozta hosszabb idejű működését. saját kézzel írta alá a bolsevik terorrorra, a kivégzésekre felszólító parancsokat.
A bolsevizmus sajnos már akkor megmutatta igazi arcát - egyébként a német titkosszolgálat szabadította ránk. egy kormányhatározat után, 1 millió német aranymárkával megtámogatva, németek által szervezett vonattal oroszországba juttatva. Eredménye lett a Breszt-Litovszki Béke, mely jól jött No-nak akkor.
Ha előre tudják mit indítanak el nem tették volna...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 10:06:56

@mojoking77:

Minek nicket venni? Lehet ingyen is regisztrálni.

Téged ki fizet a véleményedért?

"saját levében" · http://sajatleveben.blogspot.com 2016.03.22. 10:36:46

Egy kis kiegészítés: éppen tegnap mutatták be B. Müller Tamás: "Vörösterror az Országházban, 1919"
című könyvét, amely alapos kutatómunkára építve járja körbe a témát.
inforadio.hu/hirek/tudomany/igy-mukodott-a-tanacskoztarsasag-politikai-rendorsege-807203

I_Isti 2016.03.22. 10:46:17

@Bell & Sebastian: Mi zajlana az terrorista iszlám megtámadta az eu-t:
index.hu/kulfold/2016/03/22/brusszel_robbantasok_percrol_percre/

bandiras2 2016.03.22. 10:47:57

@wolves84lb:
Lehet hogy a libbantaknak nem tűnt fel, de mikor a "diktárotunk" 1. orbán Viktor felhúzta a szögesdrótot, akkor bizony az untermensch mob megostromolta a magyar határt.
www.youtube.com/watch?v=ay_MLCsSdZw
Tudom, a kellemetlen valóságot illetőleg rövid a liberális emlékezet. Facts are overrated.
Ilyenkor Feri vezér meg magához fogadta őket, és tüntetett értük.

akist 2016.03.22. 10:48:55

T. Blogger!

A következő évfordulóra örömmel olvasnék egy hasonló elemzést a poroszlói tizedelőről is...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.22. 11:00:34

@wolves84lb:

Így bizony, a történelemkönyvek így fogják emlegetni: a nap, amikor a magyar kormány nyílt sisakkal kiállt és visszaverte a mertkellista-sorosista-iszlamista provokációt Röszkén.

wolves84lb 2016.03.22. 11:03:17

@bandiras2: akkor tőled is megkérdezem: röszkei CSATA?
Tudod, volt a "muhi csata"...a "rigómezei csata"...és még sorolhatnám...

Meg tudod különböztetni ezeket a Röszkénél történtektől? Mert ha nem, akkor te beteg vagy. Nem kicsit, nagyon. Birkától már megszokta mindenki, hogy ideböfög valami égbekiáltó baromságot, mint tény, egy mondatban, egyfajta kinyilatkozásként. De te csak szimplán beteg vagy szerintem. (ja, és nem az a különbség, hogy az a kettő vesztes volt, ez meg nem)

2016.03.22. 11:03:28

@Bell & Sebastian:

már 2013 késő ősz óta megy, napra pontosan nem emlékszem.

Egy nagy háborúra felkészülés sok évig tart. Az első ráutaló jel 2010 környékén egy human resource flame volt a guardian-on, ahol többen írták hogy a hadiipar beindult.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_British_Army_installations

en.wikipedia.org/wiki/List_of_United_States_Army_installations_in_Germany

en.wikipedia.org/wiki/List_of_United_States_Army_installations

wolves84lb 2016.03.22. 11:04:44

@BircaHang Média: jajj, ez most véletlenül jó volt...ült a poén :)))

Nyílt sisakkal, mi? Egészen véletlenül alig-alig látszottak az új testpáncéloktól az azonosítók...:)))))))

bandiras2 2016.03.22. 11:20:18

@wolves84lb: Ostrom volt.
Mi volt a cél? Az hogy bejöjjenek. Meg volt hozzá a felszereltségük? Nem. Médiatámogatás? Megvolt. Bepróbálták? Be. Kikaptak.
Nem volt nagy csata, inkább csetepaté a hőzöngő csőcselékkel.

Felhívnám figyelmedet Buda várának török bevételére.
Hát az úgy volt, hogy a várat ostromolta a német, a török meg jött segíteni, és elkergette a németet. Aztán beszállingóztak a törökök, hogy megnézzék a várat, és bamba pofával szájat tátottak. Aztán egyre csak többen lettek, és egyszer csak hirtelen mindegyiknél kard lett! A magyaroknak meg lehetett elballagni a bús picsába, mert innentől Buda vára már nem magyar föld volt, hanem turkish lebensraum. Nem tudom hogy vagy a történelmi párhuzamokkal, de mikor a migránsok között csak mutatóban akad nő és gyermek - akiket a kamerák elé lehet tolni mutogatni a szélsőlibsi médiának, hogy aztán szívaszaggató riportban számoljanak be róluk - akkor kicsit illene elgondolkodni.

2016.03.22. 11:47:31

@bandiras2:

>>Aztán egyre csak többen lettek,
>>és egyszer csak hirtelen mindegyiknél kard lett!

Buta mese, buta embereknek.

bandiras2 2016.03.22. 11:50:47

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!:

hu.wikipedia.org/wiki/Buda_t%C3%B6r%C3%B6k_k%C3%A9zre_ker%C3%BCl%C3%A9se

Facts are overrated.
Ha elégszer elmondom majd csak elhiszi valaki hogy ez csak " Buta mese, buta embereknek. "
Ugye? Ugye?

2016.03.22. 12:03:32

@bandiras2:
>>...mialatt a katonaság nagy része és a magyar főurak és Izabella királyné
>>a fiával együtt Szulejmán sátrában volt.

Kamu oldal, ajánlom figyelmedbe a vitalapját.

Várba nem lehet csak úgy bevonulni, még a királynak sem!

film nemzedék, pfff...

bandiras2 2016.03.22. 12:13:49

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!:
Hát a vitalapja elég szegényes és rövid... Most vagy én csinálom rosszul, vagy csak enyit látok belőle:
Idézet következik:

Ez mindössze egy kifejezés, mert sok történelemkönyv így írja. Akár ott van a mohácsi vész, vagy a spanyol armada pusztulása. 2007. szeptember 20. Doncsecz 22px

Köszönöm a válaszodat. Nem az archaizmussal van a baj, mert ez nem is annyira archaikus ("oda van valami", "odaveszik"), hanem hogy eseménynévként nem jó. Lehet a neve Buda eleste, Buda török kézre kerülése stb. – Bennó Pffffft-kalpagos.gif (beszól) 2007. szeptember 20., 14:04 (CEST)

Szerk.ütk.után:
Kedves Doncsecz, egyetértek a lapcím kritikájával. Senki nem vitatja, hogy a történelemkönyvekben így szerepel, de nem alkalmas egy LEXIKONSZÓCIKK címének.
Az "Oda Buda" ugyanis egy szólássá vált és nem fedi a teljes eseménysort, ami a szócikkben szerepel.
Lehet, hogy kicsit gondolkodni kell a címen, de a címnek szabatosnak, lexikonba valónak kell lennie pl. Buda elfoglalása 1541-ben.--Linkoman 2007. szeptember 20., 14:04 (CEST)

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 12:48:31

@gyalog.galopp:

A tankönyvekről kérdeztél, és nem a 133 napról.
Tehát ne akarj a számba adni olyan véleményt, amit nem mondtam.
Ha tudsz azzal vitatkozni, amit mondtam, akkor próbáld meg.
Ha csak azzal tudsz, amit nem mondtam, akkor azt csináld egyedül, ahhoz nem kellek.

Kun Miklós pedig annyiban nagyon is érdekes, hogy ha van a '19-es "hagyományoknak" mai élő közszereplő örököse, akkor az bizony nem Biszku Béla (aki még él ugyan, csak nem osztja az észt a tévéven), hanem Kun Miklós, aki történészként a nagyapja "politikai hagyatékát" gondozta a Kádár-rendszerben, és e minőségében Kádárhoz írt panaszlevelet, hogy egyesek nem átallanak az ő megkerülésével Kun Béla szerepéről publikálni, ráadásul úgy, hogy az 50-es évek rákosista terrorjának előfutáraként értelmezik újra.

Ez az ember, ezzel az előélettel, de önreflexió nélkül ma a NER egyik felkent történésze.

Ha ez téged nem zavar, akkor neked sem az volt a bajod a komcsikkal, amit csináltak, hanem az, hogy téged esetleg nem vettek be a buliba. Nem lennél egyedül ezzel.

Bell & Sebastian 2016.03.22. 13:04:36

@I_Isti: Tegye fel a kezét az, aki ezen meglepődött.

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: Arra tippeltem, beindult a Migráncs Retour. Ezek szerint: azt a valamit viszik ezer tonnaszám, amit a germánoknál gyártatnak az amik. Nem is tudom, mi lehet az, a bőség zavarával küzdve. Hugo Boss öltöny?

I_Isti 2016.03.22. 13:08:21

@Bell & Sebastian: Az index nyitóoldalán már ott van a blogajánló: index.hu/index2/#bloghu/csibakatalin/2016/03/22/a_felelemnelkuliseg_ereje

Persze nem félnek, mert semmi félelmetes nincs abban, hogy néhány tucatnyian csak darabokban érkeznek meg oda, ahova indultak.

Mindenki meg van hülyülve?

Bell & Sebastian 2016.03.22. 13:11:21

@Robinzon Kurzor: Úgy fogom föl, a pokol ama bugyrába kevesen láttak bele. Ezért mondja csak el, legfeljebb gyököt vonunk ebból is. Természetesen nem rajongunk érte, de ha összeeresztjük az összes hazugságot, valamiféle helyes benyomás csak előáll a végén.

Conchobar 2016.03.22. 13:15:04

@Robinzon Kurzor: "A hanyatló Nyugat Európájában lehet migráncsokkal riogatni, mert oda tényleg akarnak menni. Ide kurvára nem akarnak, tehát itt nincs miért riogatni." - Nem akarod érteni, vagy pedig a képességed hiányzik annak megértéséhez, hogy 'ez a migráns-beköltözés történelmi léptékben fogja befolyásolni Európa életét (és benne a miénket is)'. És ne csak papagájmódra ismételgesd a mondókádat, hogy nem akarnak ide jönni. A franciák se vannak avval kisegítve, hogy 'nem akarnak' azok, akik Calais-nál rostokolnak. Azok se 'akarnak', akik Görögországban dekkolnak

Bell & Sebastian 2016.03.22. 13:15:10

@I_Isti: Ez a nő mindenképpen meghülyült, csak erről lehetetlen meggyőzni. Menetel a lemmingek közt, rendíthetetlen.

MACISAJT 2016.03.22. 13:17:58

A világ második bolsevik állama volt. Kétes egy "dicsőség".

Egyik emblematikus figurája Lukács (Löwinger) György.
A Kommunista Pártba 1918-ban lép be, 1919 elejétől a Vörös Újságot szerkeszti. A Tanácsköztársaság elején előbb a közoktatásügyi népbiztos helyettese, majd a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, végül a Vörös Hadsereg politikai biztosa.

Lukács és Szamuely volt a terror két legfőbb apostola. Lukács szerint „a vörösterror a hatalomra jutott proletárosztály elszánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája avégből, hogy a szocializmushoz vezető út akadályait eltakarítsa a maga útjából”. Egy 1919 tavaszi cikkében pedig, amely a Népszavában jelent meg, egyebek mellett ezt olvashatjuk: „Az államhatalom birtoka azt jelenti, hogy itt a pillanat az egykor elnyomó osztályok megsemmisítésére. Itt a pillanat, de élni is kell vele!”

Elv- és harcostársa, Szamuely pedig így szónokolt Győrben: „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Most szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!”

A terror, a gyilkosságok, az erőszak elméleti megalapozása mellett Lukács György tevőlegesen is részt vesz emberek meggyilkolásában.
Lukács György Poroszlón sorba állíttatta, majd megtizedeltette őket. Így személyes parancsára nyolc embert lőttek főbe a poroszlói árokparton.
Lukács a patkánylázadás után sokáig bujkált, majd Bécsbe emigrált, ahol a város szocdem polgármestere tárt karokkal fogadta őket.

Lukács tagja lesz a magyar kommunista párt Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának, amelyből 1921-ben kilép. Az úgynevezett Landler-frakció tagjaként vesz részt a III. Komintern munkájában Moszkvában. Megnősül, majd 1926-tól a Marx–Engels–Lenin Intézet tudományos munkatársa.
A háború után visszatér Budapestre. Beválasztják 1948-ban a Tudományos Akadémia rendes tagjai közé, 1949-től országgyűlési képviselő. Erről a tisztségéről 1951-ben lemond, de 1953-ban már újra képviselő. Tart egy előadást 1956-ban a Petőfi-körben, de Nagy Imrével, annak „programnélkülisége” okán nem keresi a kapcsolatot. A forradalom leverése után ő is a jugoszláv követségre menekül, de kijön onnan, és a szovjetek letartóztatják. Romániába viszik őt is, ahonnan hamar, 1957 áprilisában hazatér.

1967-ben rehabilitálták, felajánlották neki az MSZMP-tagságot, méghozzá visszamenőleges hatállyal, jogfolytonosan. Ezt Lukács elfogadta.

Tanítványai, a „Lukács-óvoda” tagjai közül számosan a rendszerváltás idején az SZDSZ soraiban politizáltak. Ezek közé tartozott Kis János, Heller Ágnes is.
Lukács György egyik tétele: „az ember nem öli meg az anyját, csak ha osztályellenség”.
Nyolcvanhat évesen, 1971-ben halt meg, ágyban , párnák között.
Lukácsnak ma szobra áll Budapesten, emlékét feltétlen tisztelettel illik emlegetni. Akadémiai tagsága jogfolytonos.

Afrika steht an der Elbe 2016.03.22. 13:25:29

Kommunistázó libsik, most védhetitek a kommünötöket.

pitcairn2 2016.03.22. 13:35:32

@MACISAJT:

az első szovjet külképviselet pedig a Wall Street-en jött létre, az is kétes dicsőség...

1919 New York (Wall Street) - Russian Soviet Government Bureau
en.wikipedia.org/wiki/Russian_Soviet_Government_Bureau

igaz a "forradalmat" sikerre vivő Trockij is innen indult meglepően jól feltőkésítve...

high up! 2016.03.22. 13:50:05

@bandiras2:

Én is szurkolok Orbaneszkunak, hogy vezesse ki az országot az EU-ból. Oszt akkor majd az Átlaghülemagyaroknak elfogy az ellensegük, oszt a szögesdrot mögé zárva visszatérnek egymás aprításába. Mert ez a magyar genetikai drive: mindenkit szidni, egymást aprítani! Oszt pont ezt érdemli meg egy nép, amelyik akárhány esélyt kap a történelemben, rendre seggrecsücsül a nagyokos eszétől. Mert neki mindenki ellenség!

És a hülyemagyarja megint futja az ámokot: naygokos eszével felfedezte, hogy az EU-ban van ott 27 judeobolsevik ország, tele judeobolsvik kormánnyal és judeobolsevik ellenzékkel. Még a civilke is judeobolsevikok.

Hábammeg, nehogy má a fajtiszta magyar náci gyökérparaszt gójja bennmaradjon a 27 között! Hánemmá!!

Megint csak mi, történelmileg birkamagyarnak alakult népünk a egyetlen a világon, amelyik felismerte, hogy a világ megint ellenünk világösszesküszik, a mi kifosztásunkkal tartják fenn az ő jóletüket és még a vizünket is el akarják inni.

Jaj de jó, hogy megint olyan okosak vagyunk mint mindig a történelemben! A mi okos magyar fejünkkel így jutottunk mindig az újabb és újabb magasságokba. Miközben a Nyugat lerohadt és megvert sereg lett belőlük.

FOLYTASSUK!

high up! 2016.03.22. 13:54:35

@Afrika steht an der Elbe:

miújság nácika, nem mesélnél nekünk a legnagyobb kommunista családokrol? Az Orbaneszku, Kövér, Ól Simon és a többi fideszes góré fajtiszta MSZMP komcsi családjáról?

Annyira megnézném azt a március 15-i csőcseléketeket, amikor nemcsak úgy általában röhögtök a lúzer komcsikon, hanem amikor konkrétan a fideszes komcsi famíliákon röhögtök.

FOLYTASSUK!

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 14:04:22

@Conchobar:

A Calaisnél rostokolók ott is lokális probléma.
1 millió migráncs még nem fogja "történelmi léptékben" befolyásolni Európa életét.
A miénket pedig, mivel konkrétan itt nincs egy sem, még annyira sem.

Az, amit a magyar kormány ma ebben a témában művel, az pedig a probléma része és nem a megoldásé.
A csodakerítés szart se ért, nem állított meg senkit, nem akadályozott meg semmit, egyetlen migránccsal sincs kevesebb Európában azért, mert áll a szögesdrót.

A lényegi kérdés az, hogy a mostani 1 millió migráncsból ne legyen 10 vagy 100 millió, mert az már tényleg történelmi léptékben változtatnál meg Európát, ellenben nincs az a kerítés, ami megállítana egy ekkora áradatot.
Ahhoz közös EU-szintű fellépés kell, komoly parti őrség EU-parancsnokság alatt és megegyezés a törökökkel (EU-szinten).
Orbán pedig folyamatosan ezzel szembe megy, minden lehetséges módon bomlasztja, erodálja a közös fellépést.

Merkel előbb-utóbb meggondolja magát (vagy lemond) és Németország is beleáll az ügybe, de Orbán akkor is marad a megbízhatatlan szövetséges, aki bárkit bármikor hátba támad, ha a családi birtokairól vagy a kórház néven futtatott halálgyárakról kell elterelni a keményen dolgozó kisemberek figyelmét.

Conchobar 2016.03.22. 14:21:12

@Robinzon Kurzor: "1 millió migráncs még nem fogja 'történelmi léptékben' befolyásolni Európa életét." - Nem ugye? Olvasol újságot? Még jóformán meg se érkeztek, de már egész Európa velük van elfoglalva. Már kínjukban Törökországot is bevennék az EU-ba. Nem beszélve a mai robbantásról. És milyen 1 millióról beszélsz? Miért hallgatod el szemérmesen a többi milliót, amely nem tavaly érkezett?

2016.03.22. 14:26:09

@Robinzon Kurzor:

>>...vagy a kórház néven futtatott halálgyárakról....

Már előttük is az volt. Ők csak rájöttek hogy kevesebb pénzből eredményesebben működnek. Meg aztán a nyugdíjpénz is fogyóban, így most hozzáigazítják a nyuggerek számát.

Conchobar 2016.03.22. 14:29:03

@Robinzon Kurzor: "A csodakerítés szart se ért, nem állított meg senkit, nem akadályozott meg semmit, egyetlen migránccsal sincs kevesebb Európában azért, mert áll a szögesdrót" - Mi ez az agyament baromság? A magyar kormány nem Európa köré húzta a kerítést, hanem csak Magyarország köré, márpedig Magyarországot azóta elkerülik. Meg jószerével Ausztriát is, mióta ők is kerítésépítésbe fogtak

Conchobar 2016.03.22. 14:33:28

@Robinzon Kurzor: "Merkel előbb-utóbb meggondolja magát (vagy lemond) és Németország is beleáll az ügybe, de Orbán akkor is marad a megbízhatatlan szövetséges, aki bárkit bármikor hátba támad" - Miért a te fejed fáj Orbáné helyett? Nehogy kitaláld már, hogy a magyar kormánynak az a feladata, hogy másokban a megbízható csatlós benyomását keltse. Ami azt illeti, maga Merkel is megbízhatatlan (különben minek hallgatták volna le az amerikaiak)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.03.22. 14:38:53

@BircaHang Média: Kossuth a saját felelősségének elmaszatolása érdekében lekaraktergyilkolta Görgeyt és haláláig szította a háborús hangulatot. Orbán is lekaraktergyilkoltatott már sokakat és ő is folyamatosan szítja a háborús hangulatot.
Tényleg hasonlítanak... ;-)

bandiras2 2016.03.22. 14:55:15

@high up!: i.imgur.com/ur66UWR.png
Fine with me.
És minden EU nyaló elköltözhet a zseretett EU-ba. Lehet hogy nem lesz akkora a luxus és a kényelem, de jövőnk legalább lesz. Nem úgy mint a migránsözönben fuldokló EU-nak.
Gondolatkísérlet:
200 éven belül hány NÉMET lesz németország területén? hány FRANCIA lesz fro területén?
A római birodalom bukása után ezer éven keresztül békében irtottuk egymást, és túléltük mindet. És most jönnek a judeobolsevik megmondások, hogy fel kell adni népeinket, és meg kell szűnnünk nemzetnek

Most ácizhatsz, de amikor a rabbik és egyéb zsidók adják ukázba a híveiknek, hogy terjesszék a multikulti igét, akkor a tények makacs dolgok. Tudom, facts ara overrated.
www.youtube.com/watch?v=MFE0qAiofMQ
youtu.be/tHBRshQtexw?t=7s
www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4299673,00.html

Bezzeg ha egy Izraeli modell akarna hozzámenni Dicaprióhoz, akkor fajgyalázást kiáltanak ugyanezek a multikulti nagyokosok:
www.haaretz.com/news/jewish-extremists-to-model-bar-refaeli-don-t-marry-dicaprio-1.266457
Némá a másik fajgyalázót a facebook vezér is!
www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/156204

Érdekes. Úgy tűnik, hogy csak a fehér embernek kötelező niggerekkel és arabokkal keveredni, nekik még fehérekkel sem javallt, mert veszélyezteti a faji tisztaságukat. Nem ezt hívják kettős mércének?
Ja nekik szabad.

Conchobar 2016.03.22. 15:26:05

@Frady Endre: "Kossuth a saját felelősségének elmaszatolása érdekében lekaraktergyilkolta Görgeyt és haláláig szította a háborús hangulatot" - Ha haláláig szította, akkor minek akarta volna egyszersmind elmaszatolni? Ilyen nyakatekert vélekedés helyett nem lehetne elfogadni a legegyszerűbb és legéletszerűbb dolgot: Kossuth is másképp gondolta, meg Görgey is, és Kossuth (valamint a követői) szempontjából Görgey gyáva megalkuvó. És ami azt illeti, se Károlyi Sándor, se Apponyi Albert nevét nem övezi dicsőség. Miért lenne kivétel Görgey

Bell & Sebastian 2016.03.22. 15:34:01

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: Tán a halálán van, hogy ennyire cionikus?
___

Elképzelem a vidéki terrorelhárítást, második fokozatban. A mezőőr kiáll sósflintával a letámasztott robogója mellé a tanácsháza sarkára és szúrós szemmel néz. Ettől a terrorpistáknak inukba száll a szociális támogatás iránt benyújtandó kérelmük.

Pöstön meg a TEK tart tavaszi seregszemlét, hadd érezze a nép a Bölcs Kádi törődését, aki mindezt előre látta, ami nem volt nehéz, hiszen ő rendelte el.

Bell & Sebastian 2016.03.22. 15:35:11

@Robinzon Kurzor: Szójanyádnak, dobjon le szotyira pénzt.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 15:44:24

@Bell & Sebastian:

Sebikém, neked a beugró kérdés továbbra is a Midwaynél szerinted direkt beáldozott japán hordozók ügye.
Azt dolgozd ki szépen, aztán majd, esetleg, beszélhetünk másról is.
Ha úgy tartja kedvem.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 15:46:34

@Conchobar:

Orbán szerint megvédtük Európát a csodakerítéssel.
A valóságban néhány terroristát mi vonatoztattunk tovább.

A fejem meg nem Orbán miatt fáj, hanem amiatt, hogy Magyarország fog miatta szopni.

Conchobar 2016.03.22. 15:47:27

@Robinzon Kurzor: "Orbán szerint megvédtük Európát a csodakerítéssel." - Ezt honnan szeded?

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 15:50:34

@Conchobar: "Még jóformán meg se érkeztek, de már egész Európa velük van elfoglalva."

Az hogy ki mivel van elfoglalva, és mi az, ami "történelmi léptékű" változást hoz, nem ugyanaz.
Előbbiből nem következik az utóbbi.

Magyarország meg egyáltalán miért is van velük elfoglalva? Nincs itt belőlük egy sem. Akkor?

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 15:52:33

@Conchobar: "Orbán szerint megvédtük Európát a csodakerítéssel." - Ezt honnan szeded?

Ő mondta azzal a szájával, amivel még sohasem hazudott:
mandiner.hu/cikk/20150703_orban_mikozben_megvedjuk_magyarorszagot_megvedjuk_az_europai_uniot_is

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 15:56:00

@Conchobar: "A magyar kormány nem Európa köré húzta a kerítést, hanem csak Magyarország köré, márpedig Magyarországot azóta elkerülik. Meg jószerével Ausztriát is, mióta ők is kerítésépítésbe fogtak"

És akkor szerinted is az a megoldás, hogy minden ország külön-külön körbekeríti magát?
Aztán majd lövünk, amíg el nem fogy a lőszer, mint egy ZS-kategóriás zombifilmben?

Szemben azzal, amit én mondtam, hogy az EU-t az EU-nak kell megvédenie, méghozzá legkésőbb a görög partoknál.

Conchobar 2016.03.22. 15:56:56

@Robinzon Kurzor: "A fejem meg nem Orbán miatt fáj, hanem amiatt, hogy Magyarország fog miatta szopni." - Nem kedvelem Orbán, de ez akkora hülyeség, hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül. Egy kormányfőnek az a feladata, hogy a megbízói (azaz a választók, azaz az ország) érdekeit képviselje. Ezt még a Merkel-kormány is akceptálja (hiszen erőltetik a kvótázást. Az csak önkéntes). Ráadásul nem szabadna hallgatni arról, hogy nem egyedül Magyarország volt az, aki beintett Merkeléknek. A csehek és Ficoék mindvégig egy csónakban eveztek velünk. Akire Merkel neheztelhet, az nem Orbán, hanem az osztrák Fayman

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 16:02:06

@Conchobar:

Ha te tényleg azt hiszed, hogy Orbán "a megbízói (azaz a választók, azaz az ország)" érdekeit képviseli bármiben, akkor engedd meg, hogy a továbbiakban ne vegyelek komolyan.

Conchobar 2016.03.22. 16:05:05

@Robinzon Kurzor: "És akkor szerinted is az a megoldás, hogy minden ország külön-külön körbekeríti magát? Aztán majd lövünk, amíg el nem fogy a lőszer, mint egy ZS-kategóriás zombifilmben?" - Ha a többiek nem akarnak keríteni, akkor kénytelen az ember egyedül keríteni. Ha a migránspártiak elcsendesednek, akkor lőni se kell. Amúgy rátapintottál. Ezek migránsok és nem gépiesen mozgó zombik. Egyébként meg, ha igaz az, hogy a háború és a lövöldözés elől menekülnek, akkor a legkézenfekvőbb lőni rájuk, vagy feléjük, mert akkor biztosan irányt változtatnak

Conchobar 2016.03.22. 16:08:11

@Robinzon Kurzor: "Ha te tényleg azt hiszed, hogy Orbán 'a megbízói (azaz a választók, azaz az ország)' érdekeit képviseli bármiben" - Hogy te mekkora barom vagy

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.03.22. 16:19:52

@Conchobar: A vereség felelősségét kente Görgeyre. Ő addig harcolt volna, míg mindenki bele nem döglik. Pontosabban nem ő harcolt, ő "csak" halálba küldött másokat. Ő persze nem ragadott kardot...
Ha rajta múlik, talán mindenkit lemészároltak volna és mi már meg sem születünk... ;-)
Na, dalra fel:
www.youtube.com/watch?v=YoHHkYXFXuM
:)

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 16:21:07

@Conchobar:

Ezt a barmozást -- mint vitakultúrát -- hol lehet felszedni?

Válaszod egyébként van? Tehát tényleg azt hiszed, hogy Orbánt a választóinak a valós érdekei vezénylik?

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 16:22:53

@Conchobar: "Ha a többiek nem akarnak keríteni, akkor kénytelen az ember egyedül keríteni."

Konkrétan miért is?
Mert hogy _ide_ nem akart jönni egyik sem.
Szóval szó nincs arról, hogy Magyarország kénytelen lett volna keríteni.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 16:24:23

@Conchobar:

Kaptál linket arra, hogy Orbán szerint a kerítéssel megvédjük Európát.

Akkor legalább abban egyetértünk, hogy Orbán tényleg ezt mondta?

Conchobar 2016.03.22. 16:32:51

@Frady Endre: "A vereség felelősségét kente Görgeyre." - Az igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy Kossuth meg Görgey a szabadságharc alatt végig vicsorogtak egymásra. Nem csípték egymást. Ami (már az emigrációban) igazán felhúzta és gyanakvóvá tette Kossuthot, az az volt, hogy míg Görgey némi ausztriai száműzetéssel megúszta a dolgot, Batthyány meg a tábornokok sokkal rosszabbul jártak. Ami meg a "Ha rajta múlik, talán mindenkit lemészároltak volna és mi már meg sem születünk" mondatodat illeti, remélem nem azt akarod mondani, hogy el se kellett volna kezdeni 1848.március 15-én. Tudod, nem a gyávaság és a megalkuvás tart össze egy nemzetet

Conchobar 2016.03.22. 16:34:41

@Robinzon Kurzor: "Mert hogy _ide_ nem akart jönni egyik sem" - Ők maguk nem akartak jönni, de a lábuk hozta őket, ugye?

Conchobar 2016.03.22. 16:44:06

@Robinzon Kurzor: "Tehát tényleg azt hiszed, hogy Orbánt a választóinak a valós érdekei vezénylik?" - Nem hiszek én semmit. Én azt mondtam, hogy 'Egy kormányfőnek az a feladata, hogy a megbízói (azaz a választók, azaz az ország) érdekeit képviselje'. Migránsügyben bizony nem a migránsok érdekeit képviseli. És még azt is mondtam, hogy 'Nem kedvelem Orbánt, de ez akkora hülyeség, hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül'. Érted már

2016.03.22. 16:46:41

@Conchobar:

melyik nem-zetre gondoltál? Mert mint "magyar" akkoriban volt kialakulóban.
Lásd még nacionalizmus.

>>Tudod, nem a gyávaság és a megalkuvás tart össze egy nemzetet

Minket például a ránkerőszakolt országhatárok tartanak össze, most hogy lehet menni és van hova menni, menekül ki merre lát.

Miattad és előled.

Conchobar 2016.03.22. 16:48:11

@Robinzon Kurzor: "Akkor legalább abban egyetértünk, hogy Orbán tényleg ezt mondta?" - Hát ha mondott olyant, akkor mondott olyant. Veled ellentétben, én nem vagyok vevő Orbán rizsájára. Se így, se úgy

Conchobar 2016.03.22. 16:50:11

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: "Minket például a ránkerőszakolt országhatárok tartanak össze" - Ez a baj, hogy nem érted. Én nem országról beszéltem, hanem nemzetről.

Conchobar 2016.03.22. 16:54:51

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: ""Mert mint 'magyar' akkoriban volt kialakulóban." - Akkoriban? A reformkorról szóló történelemórákat te átaludtad

Jean Sol Partre 2016.03.22. 16:55:03

@Conchobar: és az miaz? definiálnád, mit értesz nemzet alatt?

Conchobar 2016.03.22. 17:08:54

@Jean Sol Partre: "definiálnád, mit értesz nemzet alatt?" - Én azt a saját identitással rendelkező embercsoportot tekintem nemzetnek, amelynek egyedei egyazon etnikumhoz tartoznak, közös történelmi hagyományaik, hőseik és tudatuk van, egyazon kultúrához tartoznak. Mindezek mellett él bennük az egymáshoz tartozás érzése

2016.03.22. 17:21:17

@Conchobar:

>>...amelynek egyedei egyazon etnikumhoz tartoznak,

cigány, román, ruszin, szlovák, tót, horvát, szerb, zsidó, kínai, sváb, bolgár, jász, kun, ....

Marad 3 millió "magyar"

sok sikert a nemzetépítéshez.

Conchobar 2016.03.22. 17:27:09

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: "amelynek egyedei egyazon etnikumhoz tartoznak" - Nem sokat tudhatsz te jászokról és a kunokról, ha te berakod őket a "cigány, román, ruszin, szlovák, tót, horvát, szerb, zsidó, kínai, sváb, bolgár" közé.

Conchobar 2016.03.22. 17:30:59

@kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!: "Marad 3 millió 'magyar'" - Hogy maradna már! Egyetlen-egy se tud maradni. Ha te külön népnek tekinted a jászokat, kunokat, akkor külön népnek kell tekintened a somogyiakat, palócokat, szögedieket...de még a budapestieket is

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 18:02:05

@Conchobar:

Az a lábuk, ami idehozta őket, vitte is őket tovább.
Aztán már a MÁV vitte őket.

Nem ide jöttek, nem akartak itt maradni.
De szerintem érted te ezt pontosan.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 18:03:19

@Conchobar: "Migránsügyben bizony nem a migránsok érdekeit képviseli."

De nem is a magyarokét.
Szóval kár volt egyáltalán ezt belekeverni, ha te sem hiszed, hogy a saját érdekén kívül bármi mást képvisel.

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 18:07:21

@Conchobar: "Veled ellentétben, én nem vagyok vevő Orbán rizsájára."

Felhívtam a figyelmedet, hogy Orbán miket rizsál.
Kifejezetten rákérdeztél, hogy mikor és hol mondott olyat.
Megkaptad.

Azóta állítólag te vagy az, aki "nem vevő Orbán rizsájára", én pedig igen ... LOL

Jean Sol Partre 2016.03.22. 19:37:55

@Conchobar: akkor ezek igen picike közösségek, de legalább rengeteg

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.22. 19:52:01

@Bell & Sebastian:

herkulopter ügy? ja semmi extra. válasszon egy lehetséges opciót:

a) az oroszok kivonják csapataik javát szíriából, hát az usákok meg küldik utánuk az ukrán frontra az elhárítóbigyulákat

b) mélyfagyasztott szívcsakra a kárpát medencéből

c) chemtrail és haarp alkatrészek, hogy az elfajuló elnökválasztásnál megmanipulálják a zombiszavazókat

d) fegyverszállítmány a puklista felforgatóknak

e) húsvéti ajándék és levélforgalom a távoli családtagoknak

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.03.22. 20:24:20

@Conchobar: Jó ötlet a forradalom, de tudni kell abbahagyni, amikor már nem él senki, akiért kitört... :)

$pi$ 2016.03.22. 21:09:52

@Robinzon Kurzor: "Mert hogy _ide_ nem akart jönni egyik sem.
Szóval szó nincs arról, hogy Magyarország kénytelen lett volna keríteni."

Jesszus, te még itt tartasz? Haverjaid már azért gyalázzák orbánt amiért nem épített kerítést két évvel előbb... :D

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 21:20:18

@$pi$: "Haverjaid"

Ostoba birka vagy.
Ha tudsz vitatkozni azzal, amit írtam, akkor tegyél egy próbát.
Ha nem, akkor sincs baj: nyalhatsz.

pitcairn2 2016.03.22. 22:30:17

@high up!:

89 előtt jó kommunista lett volna belőled (45 előtt meg derék nyilas...)

pitcairn2 2016.03.22. 22:32:42

@Robinzon Kurzor:

"Ahhoz közös EU-szintű fellépés kell, komoly parti őrség EU-parancsnokság alatt és megegyezés a törökökkel (EU-szinten)."

ja, az egész "spontán" happening erről szól...

több hatalmat a brüsszeli szovjetnek...

pitcairn2 2016.03.22. 22:34:49

@Bell & Sebastian:

anno sok helyütt igen remekül ment a vidéki terrorelhárítás:)

en.wikipedia.org/wiki/Posse_comitatus

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 22:35:16

@pitcairn2:

Pedig a járási kormányablak is milyen kiválóan megoldaná a problémát.
Csak hát az a fránya EU nem engedi, pfúj.

pitcairn2 2016.03.22. 22:35:58

@Robinzon Kurzor:

mi a fenének kevered ide ezt az USA által kiprovokált háborút?

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 22:40:09

@pitcairn2: A kurszki csatáról jutott eszembe. Hogy az hogy került ide? Arról Sebikémet kérdezd, ő hozta fel.

pitcairn2 2016.03.22. 22:41:32

@Robinzon Kurzor:

nézd meg inkább a posse comitatus linket

ott nem volt probléma se a migránsokkal, sem pedig a "terroristákkal"

Robinzon Kurzor 2016.03.22. 22:48:45

@pitcairn2:

Észak-Koreában sincs probléma sem migránsokkal, sem terroristákkal.

pitcairn2 2016.03.22. 22:53:01

@Robinzon Kurzor:

attól tartok, hogy tévedsz, elvégre az ország élén terroristák állnak, a lakosság 90%-a meg 48 óra alatt lelépne, ha kinyitnák a határt...

gyalog.galopp 2016.03.23. 06:59:09

@Robinzon Kurzor:

Szerinted hogyan lehet elválasztani a kettőt, mármint a tankönyvet a konkrét történésektől?

Ami pedig Kun Miklóst illeti, a történészkedésnek objektív és szubjektív elemei vannak. Ha csak objektív elemekből állna, az egy száraz adathalmaz lenne, ha csak szubjektív elemekből állna, akkor manipiláció, történelem hamisítás lenne.
Kun Miklós jelen állapotában sok adatot, aránylag kevés szubjektumot prezentál, legalábbis láthatóan erre törekszik. Nyilvánvalóan az adatok kiválogatása is eleve szubjektív, de minél több az adat, annál kevesebb szubjektív kicsapongást enged meg, különösen, ha gondolkodik is a hallgató.

Emlékeim szerint a Lenin fiúkról két mondattal , Kun Béláról, Szamuelyről , Korvinról , felsőfokon emlékeztek meg a tankönyvek és utcákat laktanyákat neveztek róluk.
Tehát minimális nem tényszerű adat, sok szubjektív elemmel összekötve.

Robinzon Kurzor 2016.03.23. 07:41:10

@pitcairn2:

Vannak migráncsok Észak-Koreában?
Robbantgatnak?

A többi részletkérdés.

Robinzon Kurzor 2016.03.23. 07:46:59

@gyalog.galopp: "Emlékeim szerint a Lenin fiúkról két mondattal , Kun Béláról, Szamuelyről , Korvinról , felsőfokon emlékeztek meg a tankönyvek és utcákat laktanyákat neveztek róluk."

Igen, így volt.
Ez nettó történelemhamisítás, a Kádár-rendszer eredetmítoszának a része.

És ebben Kun Miklós is vastagon benne volt.
Most úgy tesz ő is (meg még sokan), mintha mindehhez neki semmi köze nem lett volna ("történészként").

Bell & Sebastian 2016.03.23. 09:44:15

@pitcairn2: Nem győzöm ismételni, hogy a seriff-rendszer bevezetése nem az MDF -en múlt, hanem a geci SZDSZ -en, ami megfúrta.

Kakastollat vizionáltak, nem minden alap nélkül, tegyük hozzá. Majd a jobbik melegítette fel e káposztát, amit pedig az SZDSZ ifjúsági tagozata vétózott meg.

Mégiscsak jobb, ha egy maffia kezében a gyeplő, mintha egy se lenne.

Bell & Sebastian 2016.03.23. 09:46:48

@Herr Stacheldraht Leger: Hordják szét a német demokráciát, inkább erre szavaznék.

Bell & Sebastian 2016.03.23. 09:50:13

@Robinzon Kurzor: Megakadt a tű? Kérj új identitást a tartótisztedtől, oszt maj meglássuk, javítasz-e a találati arányodon, Pinakkijó.

gyalog.galopp 2016.03.23. 10:00:39

@Bell & Sebastian:

Nem az a lényeg, minek nevezzük, hanem az, hogy mit engedünk meg neki.
Ez pont olyan , mint a madam, a bútor, meg a lányok.

Bell & Sebastian 2016.03.23. 10:18:49

@gyalog.galopp: A hatalom központosítása itt a lényeg, bár makk hetes ütés csak, de mindent visz. A szó soros értelmében.

Márpedig aki a civilektől fosik, annak hatalma nem lehet legitim, bármit is szajkózzon kétharmadról, hazáról és svájci taníttatásról, legújabban terrorveszélyről. Ami -kizárásos alapon- nem külső, csakis belső lehet. Kapa-kasza elől futni nem kell félnetek jó lesz.

mojoking77 2016.03.23. 10:32:01

@BircaHang Média: Szanalmas vagy. Remelem megerte.

gyalog.galopp 2016.03.23. 10:33:39

@Bell & Sebastian:

szarügy, mikor betliben a makkhetes ütni akar, de meg kéne tanulni renoncot mondani.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.23. 10:37:58

@mojoking77:

A kurva anyádat. Remélem, megérted. Ha nem, add meg címedet, s felkereslek és agyonverlek Sorosoddal együtt.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.23. 11:12:38

@Bell & Sebastian:

Elkanászodott ez a balliba, így kiérdemelt egy pofánverést.

Bell & Sebastian 2016.03.23. 11:43:06

@BircaHang Média: Bizonyára sajog neki, virtuálisan.

pocaklakó minimanó 2016.03.23. 12:02:39

@Robinzon Kurzor:

"A csodakerítés szart se ért, nem állított meg senkit, nem akadályozott meg semmit, egyetlen migránccsal sincs kevesebb Európában azért, mert áll a szögesdrót."

Vö. korábbi bekezdésed: "...itt nincs egy sem, még annyira sem."

Jaj, de muris! :)

pocaklakó minimanó 2016.03.23. 12:06:15

@Robinzon Kurzor:

"És akkor szerinted is az a megoldás, hogy minden ország külön-külön körbekeríti magát?
Aztán majd lövünk, amíg el nem fogy a lőszer, mint egy ZS-kategóriás zombifilmben?"

Van olyan megoldás is, hogy felveszed az iszlámot, ha akarod, ha nem és aztán felrobbantod a hitetlen rokonaidat.

Ha már delirálsz, delirálj így is. :)

mojoking77 2016.03.23. 15:57:24

@BircaHang Média: Gyere fiam.
Cedar Hills, Cedar Avenue west, Forways, Johannesburg
Ha akarod kicsi trollocska, meg a repterre is kimegyek erted.
Amugy meg eleg lett volna, ha elmondod, hogy elloptal egy bejaratott nick-hez tartozo kepet, es azzal csinalod itt a fesztivalt.
Szanalmas kis buzika lehetsz az eletben, szivesen megneznelek magamnak...

Bell & Sebastian 2016.03.23. 16:19:49

@mojoking77: Mongyő, milyen az élet arrafelé? Mandula szobor mér nincs még a főtéren?

mojoking77 2016.03.23. 16:24:24

@Bell & Sebastian: Mi Budapest fotere?
Talan a Hosok tere? Vagy a Kossuth ter? Esetleg a Deak? Nem mondanam pongyolanak a kerdest, csak egy kicsit...
Amugy mar vagy 15 eve van a Mandela Square-en egy hat meteres bronzszobra.
Kovetkezo kerdes?

Bell & Sebastian 2016.03.23. 17:27:11

@mojoking77: Nyíháhá, akkor az Orbánnak is lesz, de bronzaranyból. Minden téren.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.23. 18:49:54

@Bell & Sebastian: a svájci jobb. ráadásul ott a kopaszok is népszavazni járnak.

Bell & Sebastian 2016.03.23. 19:14:53

@Herr Stacheldraht Leger: Rossz helyen kopogtat, a kutyával együtt tisztában vagyunk ezzel. Egész jó hely lenne, de a bukott, káeurópai büdöskomcsik nélkül, akik mind itt verik el a lopott pénzt.

Herr Stacheldraht Leger 2016.03.23. 19:38:39

@Bell & Sebastian: nekem svájcban egyedül az este 10 utáni wc lehúzási tilalom nem tetszett. de tudja mit? irány a bodeni tó alldeutsch háromszöge, pár perc sétával másabb német demokráciába válthat igény szerint. körteschnaps meg mindegyik oldalon van jófajta.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.24. 07:58:30

@Disznóvári:

mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.03.24. 06:57:52
@BircaHang Média: @mojoking77: Hajrá, fiúk, a vascsövet otthon ne felejtsétek!

Majd a liberális aljaember gondoskodik erről. Minket ez hidegen hagy.

Jean Sol Partre 2016.03.24. 10:34:42

@Herr Stacheldraht Leger: na és hogy hétvégén nem lehet az udvaron ruhát teregetni? :) Legalábbis bizonyos kantonokban.
Van ott pár érdekes szabály még a sublótfiókban, mert nem éri meg róla népszavazást kezdeményezni. De mióta a Coop is nyitva tart este 10-ig és nem csak a HB-n van vasárnap bolt, elég élhető hely lett, ha kicsit unalmas is.

Jean Sol Partre 2016.03.24. 11:21:59

@Bell & Sebastian: ki is egyeznék vele, mert együtt jár a nyugalommal.

Bell & Sebastian 2016.03.24. 15:36:22

@Jean Sol Partre: Na ja, az a jó hely, ahol egyetlen politicus nevét sem tudják fejből a népek.

Túlmozgásos ugribugri csak csak a fogalmatlanok közt dívik.

Robinzon Kurzor 2016.03.24. 17:11:58

@pocaklakó minimanó:

Ilyen kurvajó nicknévvel mint a tiéd (mindig is irigyeltem), nagyon gáz játszani a hülyét.

- És te mivel foglalkozol?
- Éjjelente vámpírokat irtok.
- Mi? De hát nincsenek is vámpírok?!
- Szívesen, köcsög!

Szóval nem a kerítés miatt nincs itt migráncs, hanem azért, mert ide nem akar jönni senki.
Ha akarnának jönni, akkor Ausztria felől most is jöhetnének és akkor onnan is kellene kerítés, de hát nincs, mert nem jönnek, mert nem célország vagyunk, hanem tranzit.

Amikor nem volt kerítés, akkor sem akart itt maradni egyik sem, direkt úgy kellett kibaszni velük és küldözgetni Pécsre, onnan meg Debrecenbe, hogy minél többen lássák őket.

Amikor már félig volt kerítés (és a kormány már nem akarta, hogy migráncsokat lássanak a magyar emberek), akkor vidáman vonatoztattuk őket a horvát határról Hegyeshalomig. (Köztük az egyik párizsi merénylőt, ugye.)

Szóval látom, hogy te például nagyon szeretnél hinni abban, hogy ide akar jönni ez a sok migráncs.
Írj a Jézuskának, talán hoz neked karira.
Szófogadó alattvalónak tűnsz, biztos kapsz egyet a fa alá...

Pelso.. 2016.03.24. 19:28:33

@pocaklakó minimanó: Mire megoldás és milyen események előznék meg, hogy "felveszed az iszlámot, ha akarod, ha nem és aztán felrobbantod a hitetlen rokonaidat" ?

mojoking77 2016.03.24. 20:50:43

@BircaHang Média: "A kurva anyádat. Remélem, megérted. Ha nem, add meg címedet, s felkereslek és agyonverlek Sorosoddal együtt. " ===> "Majd a liberális aljaember gondoskodik erről. Minket ez hidegen hagy."
Nevesithetjuk, mint a skizofrenia minositett esetet? Ha gondolod keresek orvost a neten, aki segithet.

Bell & Sebastian 2016.03.24. 23:05:07

@Robinzon Kurzor: Nem csörtetnek át rajtunk vidáman, mint azokon a szép napokon, amikor még nyár volt és pesti aktivisták kentek szójazsírt a kenyerükre. Ez is valami.

Robinzon Kurzor 2016.03.25. 10:11:12

@Bell & Sebastian:

Sebikém, a csörtetés azért volt, mert nem engedték őket vonatra szállni.
Aztán amikor engedték, meg utána különvonatokkal fuvarozták őket (Kebeb-expressz naponta 5x fordult Gyékényes-Hegyeshalom), akkor megszűnt a csörtetés.

Érdekes mellékszál, hogy míg a magyar állam büntetlenül fuvarozhatta a migráncsokat határtól határig, addig sokéves börtönöket osztottak gyorsított eljársában azoknak, akik pár héttel korábban ezt saját zsebre tették.
Ez is nyilván valami természettörvényből következik, nagyon egyenesen.

Robinzon Kurzor 2016.03.25. 10:11:47

@Bell & Sebastian:

Kebab lesz az, természetesen

pocaklakó minimanó 2016.03.31. 14:30:15

@Robinzon Kurzor:

"...te például nagyon szeretnél hinni abban, hogy ide akar jönni..."

Dehogy, cicabogár, dehogy! Nagyon jól tudom, hogy aki menekül, az csakis a skandinávoknál lel nyugalmat, hiszen ott kipihenheti az üldöztetéseket és még dolgoznia sem kell annyira.

Már azelőtt megírtam, mielőtt bepróbálkozott vele az orwelli merkelanyó és a többi liberális zsizsik, hogy ennek a nagy befogadásnak az lesz a végeredménye, hogy a befogadók majd jól le akarják pattintani máshová a "menekülteket", mert azért mégsem toleránsak ők annyira.

És lőn! Pár hétre rá elkezdtek jönni a kötelező kvótákról szóló ömlengések, mert ezek a kvóták annyira jók, hogy azoknak a torkán is le kell nyomni őket erővel, akik egyrészt nem akarnak dzsídípínövelő, orvosmérnök "migránsokat" vendégül látni, és akikhez nem szívesen menekülnének a demográfiai szakadékot szaporodással betölteni vágyó "menekültek", mert ott esetleg nem kapnak minden bemondásra.

Nagyon szépen bejött, csak hátra kellett dőlni és kiröhögni a ballib zsizsikek nyafizásait.

És még nem lefutott a meccs, jön a kellemes tavaszi idő. :)

pocaklakó minimanó 2016.03.31. 14:31:38

@Pelso..:

Semmire nem megoldás. Viszont a kerítés, ha már muszáj, jobb.

Örülök, hogy segíthettem.

pocaklakó minimanó 2016.03.31. 14:32:57

@Robinzon Kurzor:

"...mert nem engedték őket vonatra szállni."

Akinek futja embercsempészek kifizetésére, az tudjon megvenni egy Röszke-Hegyeshalom teljesárú egyirányút is.
süti beállítások módosítása