Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.
*
Fekete női csipkealsónemű
Pető Andrea egyetemi tanár (CEU) írása
A forró nyárban önkéntesként válogattam a Migration Aid Arany János utcai raktárában a sok beérkezett adományt. CEU-s oktatók, doktoranduszok, tanszéki adminisztrátorok és az utcáról bejött emberek cipelték, válogatták, csomagolták tízesével a ruhát, zoknit, fehérneműt a már tapasztaltabb önkéntesekkel együtt.
A látszólagos káoszban azonban szervezettség volt, a fejkendős, muszlim vallásra férjükért áttért feleségek komoly szerepet játszottak a folyamatban. Kockás füzetbe írták, melyik adományt hova visznek, telefonon tartották a kapcsolatot a többiekkel. Miközben válogattuk a ruhákat, odajött az asztalhoz egy férfi és elkezdte kiszedegetni a fekete női csipkealsóneműt az adományok közül: „Erre nincs szüksége a menekülteknek!” felkiáltással. (Mondjuk tényleg kinek jutott az eszébe, hogy fekete csipkealsóneműt kell adományoznia; de amúgy volt rózsaszín műanyag paróka meg püspöklila tollboa is az adományok között, amit a gyerekfoglalkozáson tudtak később használni.) Az egyik fejkendős, magyar muszlim feleség nem értett egyet ezzel, és szépen visszatette a fekete női csipkealsóneműt a szétosztandó kupacba: „Vannak fiatalok is a menekülők között, nekik jó lesz!” felkiáltással.
Ezzel a rövid történettel szeretném jelezni azt a területet, amit az eddigi hozzászólások nem érintettek: ez pedig a menekültek helyzetének társadalmi nemi olvasata. Nem hiszem, hogy kellő mértékben érzékelhetjük azt a drámát és elkeseredettséget, ami felnőtt kísérő nélküli kiskorú gyerekeket vagy terhes nőket, esetleg sokgyerekes anyákat elindít erre a hosszú és kockázatos útra. De az biztos, hogy most alapvetően megváltoznak a létező sztereotípiák a passzív, otthon ülő vallásos muszlim nőkről.
A rendkívüli helyzetek, mint háborúk vagy természeti katasztrófák mindig kinyitottak a nők számára lehetőséget. A nők a segítség és a gondoskodás munkájával kiléptek az otthon falai közül és ez a munka társadalmi érték lett, amelyet a nők köztérben végeznek, nagy társadalmi megbecsülést szerezve. Ez a maternalizmus a nők anyai szerepéből kiindulva segíti a közéletbe illeszkedésüket. A maternalizmust tekinthetjük elmaradott hagyománytiszteletnek, amely a nőket ingyenes munkával kizsákmányolja; vagy olyannak is, amely lehetőséget ad tapasztalatszerzésre, önfejlődésre s így az átalakulásra.
A menekültek beilleszkedésének kulcskérdésének a „különböző vallást és kultúrát” szokták említeni, amely „párhuzamos társadalmak” kialakulásához vezethet, pedig a befogadó társadalom maga is átalakul. A magyarországi muszlim családokba beházasodott magyar nők tovább bonyolítják a muszlim vallási sokféleséget.
Ez azt is jelenti, hogy a nők jogainak törvényi védelmében világszinten is úttörő szerepet játszó Európa kihívás elé kerül, mert egy nők társadalmi szerepével kapcsolatos másfajta diskurzus kerül Európába, melyben a vallás bekerülhet az alapvetően szekuláris, szakpolitikai emberi jogi diskurzusba. Az iszlám feminizmus éppen olyan hősies harcot vív a vallás fundamentalista értelmezésével, mint mondjuk a katolikus feminizmus.
Kérdés, hogy a jövőben kialakul-e párbeszéd arról, hogy a különböző feminizmusok hogyan élnek egymás mellett, egymást kölcsönösen segítve a nők érdekében. A viták nemcsak arról folynak majd, ki döntheti el, hogy ki viselhet fekete csipkealsóneműt; hanem olyan alapkérdésekről is, mint a nők munkavállalása, a reproduktív jogok vagy a nők elleni erőszak. Ez a vita pedig alapvetően meghatározza majd a közös jövőnket.
