Vérmező / Tranzit Zone − Migráció és mi XV.
2015. szeptember 03. írta: Redakció

Vérmező / Tranzit Zone − Migráció és mi XV.

migrans_15.jpg

Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

Vérmező / Tranzit Zone

György Péter esztéta, Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatójának írása

 

Mi a teendő? Úgy tűnik, ma a menekültekről írni két, számomra lassan összeegyeztethetetlen módon szokás: vagy a teoretikus megfontolások, vagy a személyes tapasztalatok követelte kérdésekre keressük a választ.

Ami a politikai, illetve politikai filozófiai értelmezéseket illeti, azok jelentős részben a magyar nemzetállam jogaiból, kötelmeiből indulnak ki, ennek megfelelően írják le a válságot, mondván: miféle állam az, amely nem képes a határait védeni, illetve ellenőrizni azokat. A területét teljes mértékben uraló nemzetállam azonban nem létező gyakorlat, hanem csupán neonacionalista, etnicista fikció, reménytelen ideológiai monológ. Amikorra ugyanis a történeti valóságban a nacionalizmus uralkodó történelemformáló képzelet lett, tehát a 18. századtól, Magyarország előbb a Habsburg Birodalom, 1867-től pedig az Osztrák-Magyar Monarchia keretei között egy multietnikus, transznacionális birodalomban élt.

A homogén nemzetállam ideje, elméleti lehetősége tehát Trianonnal jött el, amelynek mind szomorú árvái vagyunk. De a Csonka-Magyarországon létrejött Horthy-rendszer sem volt klasszikus nemzetállam, mert az etnikai, nyelvi homogen(e)itás társadalmi integráció nélkül nem sokat ér. A Horthy-korszak nemzetfogalma a történelmi középosztályt jelentette, s a szegények, munkások és parasztok nem voltak annak részei, akár magyarnak számítottak, akár cigánynak születtek. Amúgy a zsidótörvények sem voltak a homogeneitás legkorszerűbb eszközei.

A 2010 óta az állami kultúra szintjén is számon tartható neonacionalista ideológiai program tehát nem a történeti, hanem a restauratív emlékezet szülöttje. Az pedig, mint minden ilyen politikai doktrína, mint az két német menekült, Walter Benjámin és Erich Auerbach, amúgy persze zsidóknak számító értelmiségi, levélváltásában az felmerült: kulturális eszperantó, azaz a politikai célokra utólag létrehozott, kohézióteremtőnek remélt hagyományok erőszakos újrakonstruálása, s közben a nemzeti kultúra történeti valóságának teljes figyelmen kívül hagyása. A homogén nemzetállam doktrínájával szemben ugyanis a polifón történeti hagyomány ritka bonyolult szerkezete volt uralkodó eszmének tekinthető, amelyben Tisza és Ady együtt jelenthetik a mi országunkat; az egyik vagy a másik láthatatlanná tétele a buta neonacionalizmushoz, vagy épp annak radikális tagadásához vezet. Azaz, mi úgy éltünk, hogy a határok nem a magyar állam, ellenben/hanem a Birodalom határai voltak, a magyarok jelentős része többnyelvű kulturális terekben élt.

Nehezen hinném, hogy mindezt ne tudnák tanult kollégáim, amikor a magyar államiságért aggódnak. Ugyanúgy tudják, mint az olvasó, hogy a magyar határok – végre – 1989 óta nyitottak, s mi mindannyian európai utasok lettünk; tehetősségünk a kérdés, nem más. Végre eltűnőben van a korszak, amelyben csak kivételezett rétegek beszéltek jól nyelveken, mert az utazás és a személyes tapasztalat igazi kiváltság volt.

*

Mi magyarok, akiknek politikusai a nemzetegyesítés lázában égnek, mi vagyunk a legérdekeltebbek abban, hogy a kulturális és politikai magyar nemzet fogalma ne essék egybe az államhatárokkal, ezt is mindannyian tudjuk. A helyzet az, hogy a magyar nemzet és az államhatárok közti eltérések, átjárások nem mások, mint kulturális stratégiáink alapvető lehetőségei. A homogén magyar nemzetállam neonacionalista kisérteténél a kortárs magyar nemzeti kultúrának nagyobb ellenséget elképzelnem is nehéz. S amikor Eötvös Péter megkapja a legnagyobb kitüntetést, amit a magyar állam adhat, akkor mindezt elég egyértelműnek vélhetjük.

Vannak, akik egyszerűen fegyverrel védenék meg a határait s e ponton a száraz és logikus érvek és a retorika valóban elválaszthatatlanok. Aki gyermekekre, terhes anyákra, apákra fegyvertelen civilekre lövetne, az épp olyan felelőtlen, mint amilyen elvetemült, és igazán mindegy, hogy mit gondol közben a nemzetről vagy épp Európáról. Más kérdés, hogy azt okkal elképzelhetetlennek vélem, hogy a NATO szervezetében szolgáló katonai vezetés menekült civilekre tűzparancsot adna ki. Vélhetően ők is pontosan tudják, hogy az igazi tragédia lenne, rettenetes bűntett.

Valójában a magyar társadalom egy része szembetalálta magát a II. világháború óta legnagyobb globális politikai válság egyik következményével. És hiába mondjuk türelmesnek tűnően, normatív pedagógusként, hogy a megoldás az, hogy ha mindenki otthon marad vagy hazamegy, mert ezeknek az embereknek nincs többé otthonuk, nincs hazájuk, nincs államuk. Szíria soha többé nem lesz, nemhogy ugyanaz, de vélhetően egységes ország, állam sem; amit megint csak mindenki tud vagy tudhat, ha a számára adott nyelveken újságokat és könyveket olvas.

A globális léptékű helyi háborúkból álló eseménysorozat valóban nehezen értelmezhető a hagyományos háború fogalma és normái szerint. Számos szerző leírta, hogy mit jelent az 1989 utáni New War, amelynek eddig a távoli szemlélői, most pedig közvetlen szemtanúi vagyunk. Elsősorban azt, hogy az Új Háború a polgári lakosság ellen viselt hadjáratot jelenti, a civilek módszeres kiirtásának szándékát. Elképzelhetetlen valóságát. Szó szerint a földi pokol elől menekülnek azok az emberek, akik felénk jöttek. A kormányszóvivő szerint viszont „nincs mi elől menekülni, Innentől kezdve vagy kihasznált, vagy önmagukat áldozattá tévő emberekről van szó”, ami annyit jelent, hogy a köztisztviselőnek vagy sejtelme sincs arról, hogy kik a menekültek; vagy azt gondolja, hogy ez a megfelelő idő a mókára. Hetvenegy megfulladt szír menekültet „saját magukat áldozattá tévőnek” nevezni minden bizonnyal példátlanul erkölcstelen fordulat. Holott a globális helyi háborúkban nincsenek evidens frontok, nincsenek prognosztizálható következmények, ellenben minden eddigi szabály felborulhat.

*

A magyar kormánynak, úgy tűnik, mindez sok egyszerre. Az elmúlt hónapokban felelős politikusok egyre inkább morális pániktól sújtott embereknek tűnnek, akik azonnal cselekedni akarnak, mert pontosan tudják, hogy legalább azt a látszatot kell keltenük, mintha uralnák az eseményeket: holott nem.

S ezen az sem segít, ha a kapkodás és értelmetlen kegyetlenség szinte elképzelhetetlen inflációjával találjuk magunkat szemközt. A hadsereg bevetésének lehetősége gyakorlatilag értelmezhetetlen. A kormány felelősei éppúgy riasztó közönnyel, megvetéssel beszélnek a menekültekről, mint a városvezetői képességeit elvesztett főpolgármester. Balog Zoltán − akire a kormány a gyermekek elhelyezését bízta, a feladat abszurditása ellenére volt az egyetlen, akinek szavai empátiára vallottak.

A menekültek ugyanis, mint azt mindannyian tudjuk, nem ellenségek, még akkor sem, ha ezt állítja bárki. A menekültek az életükért küzdenek, egy részük a jobb életért, de sokan, nagyon sokan közülük a puszta létükért. Talán itt lenne az ideje némi gondolkozásnak, s nem a napi három, aztán betarthatatlan intézkedés meghozatalának, törvények elfogadtatásának. Igazán nagy probléma ez: de a hisztéria tényleg csak fokozza a bajt. A felelős kormányzás mégsem azonos a raftinggal, a veszélyes vizeken való haladással, ezzel a felső-középosztálybeli röhejes álveszéllyel.

Ugyanezekben a hónapokban visszavonhatatlanul véget ért a hazai politikai ellenzék története is, akik sunyi módon persze azonnal eltűntek, mert úgy számítgattak, hogy rohadjon ez az egész történet a kormányra, addig ők nyaralnak és pártelnöki castinggal viccelődnek. Ez egyszerűen magyarázhatatlan gyávaság. Nyugodt lehet, aki arra vágyott, hogy a liberalizmusnak és a szocializmusnak ne legyen politikai képviselete. Nincs többé.

*

Aki egy este véletlenül vagy inkább szándékosan belesodródik azokba a helyzetekbe, amelyekben a pályaudvarok körül találhatja magát bármelyikünk, annak pár óra alatt elege lesz abból, amit az olyan „okos értelmiségek” írnak, mint én is. Osztjuk az észt, átlátunk Európa sorsán, amelyből valaki Erődöt alkotna, mások a globális felmelegedés és a szunnita/síita vallásháborúk kauzális láncolatain át/keresztül tekintenek a Kárpát-medencére, s mind azt mondják: maradjon mindenki ott, ahol született.

Akik azonban a pályaudvarokon dolgoznak, szó szerint éjt nappá téve, igazi európai magyarokként, azoknak nem metafizikai problémáik vannak az univerzalizmus és a nemzeti identitás eltéréseiről, hanem személyes tapasztalataik. Ugyan, ki találta ki, hogy majd ezer civil menekült, terhes nők, gyerekek, aggódó szülők, mind négy köztéri WC-re és mintegy két konténer zuhanyra jogosultak. Ugyan miféle nemzetállami autonómia nevében foszthatóak meg ártatlan emberek attól, hogy a testüket tisztán tudhassák? Miféle eszement kegyetlenség a villanyvilágítástól való megfosztásuk? Ugyan ki volt az, aki nem tartja fontosnak, hogy a Tranzit Zónákban wifi és mobil telefonokat feltöltő megfelelő szerkezet legyen? Ugyan ki döntötte el, hogy mikor és hány orvos vigyáz a terhes anyákra? Ki szervezte meg, hogy azok mikor juthatnak orvoshoz és miként?

Ezek igazi kérdések. Mindez Magyarországon történik, a mi hazánkban, a mi városainkban, falvainkban; s mi vagyunk azok, akik némán tűrjük, hogy így bánunk emberekkel, akiknek az a sors jutott, hogy menekülniük kell. Mi magyarok, valaha jogásznemzetként szerettük látni magunkat, és most azt látjuk, hogy a közönyünk: rettenetes. Engem aztán nem érdekel különösebben, hogy a Jobbik mit beszél. Sokkal, beláthatatlanul jobban bánt és nyomaszt, hogy mi magunk mit teszünk, és mit nem. Nem állítom, hogy az elmúlt hetekben a mindennapi segítségnyújtás munkásai között éltem volna. Tény, hogy szegényebb is vagyok a magától értetődőség tapasztalatával. De tényleg nem rólam van szó.

Az tény, hogy világos szakadék van az okoskodók és politikai számításból végrehajtott kegyetlenség és számos névtelen ember mindennapi élettapasztalata között. És ezt akkor is magunkkal visszük, ha úgy hozza a sors, hogy csendesebb napok jönnek. A politikai retorikát elég könnyű fel-, el-, kicserélni. A személyes tapasztalatok némák, de időtállóbbak. És jobb, ha tudjuk, hogy nem csak a szíreknek nem lesz többé ugyanaz a hazájuk: már a mienk sem az. És ezután nem is lesz többé, semmi ugyanaz.

A pár hónapja elment – rövid ideig tanárunk volt Hankiss Elemér épp oly naiv, mint kiváló ember volt, s én többször bosszankodtam a „Találjuk ki Magyarországot” mozgalmán, lévén a történelem nem megállítható arra az időre, amíg újratervezzük az utunkat. Épp ezt látjuk ma. Attól tartok, hogy ezek a hónapok voltak s lesznek a homogén nemzetállam kísértetének utolsó napjai. S innen valóban: ki kell találnunk, hogy mi tegyünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr817753180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 07:47:26

Elképesztő, tudományos libsista sületlenség.

Virág et. 2015.09.03. 08:23:43

Ez eddig a legjobb írás a sorozatban.

Csak Magyarországon történhet meg, hogy "tranzit"-zónát alakítunk ki egy olyan pályaudvaron, ahová be sem mehet a menekült, nemhogy továbbutazzon. Ez ilyen magyaros statikus tranzit.

Hogy orvost csak akkor látnak, amikor önkéntesek kimennek. Hogy ételt, italt, ruhát a téren önkéntesektől, egyházaktól (nem a sajátomtól, a római katolikustól, persze) kapnak. Az a négy wc is gondolom még az építkezésről felejtődött ki (ez rosszindulat, de nem lepődnék meg).

Hogy táborokba akarjuk őket zárni, tovább nem engedjük őket, közben a táboraink kapacitása a 10%-a sincs az itt lévő tömegnek. Milyen táborra tetszettek gondolni? Amit be akart két hete zárni a főnök úr? Sátorokat akarnak építeni a -20 fokos telek országában, ősz elején.

Szóval a kormány a helyzet magaslatán. Kalifátusozni persze lehet a Blikkben két szexi asszony-fotó mellett. Arra még futja a kurázsi. Érdemi döntésre nem.

Megy a nyafogás, hogy az ellenzék mit csinál, de ennél fontosabb kérdés, hogy a közhatalmat gyakorló kormány mit csinál. Kapkod és balf.szkodik. Stratégia, elképzelés semmi.

I_Isti 2015.09.03. 08:44:20

"Szíria soha többé nem lesz, nemhogy ugyanaz, de vélhetően egységes ország, állam sem"

Sőt, előre borítékolva van, hogy Gáza sem lesz, nem hogy ország, de még lakható, emberi életre alkalmas terület sem.

kalhana 2015.09.03. 08:46:20

Belefulladt az ideológiai ködbe.

I_Isti 2015.09.03. 08:53:58

"Szíria soha többé nem lesz, nemhogy ugyanaz, de vélhetően egységes ország, állam sem"

Sőt, előre borítékolva van, hogy Gáza sem lesz, nem hogy ország, de még lakható, emberi életre alkalmas terület sem.

P.Guszti 2015.09.03. 08:58:19

György Péter szerint a magyar állam megfoszt ártatlan embereket attól, hogy testüket tisztán tartsák. Ez bizony a legócskább álhumanista demagógia.
Ezek az emberek többszörösen megsértették a magyar törvényeket, ahelyett hogy regisztráltatták volna magukat és a befogadó állomásokon megvárnák a menedékjog iránti kérelmük elbírálását, ők a megfelelő, mindenkire kötelező engedélyek nélkül a Keleti Pályaudvarról próbálnak Münchenbe illegálisan kivonatozni.
Ezért nem tudnak rendesen mosakodni, és ezért ők maguk és nem a magyar állam felelős. Ráadásul ezen bármikor változtathatnának, ha méltóztatnának a kijelült befogadó állomásokra utazni, természetesen ingyenjeggyel.
Aki pedig, hogy a biztonságos Magyarországról törvényellenesen kijusson Ausztriába, hetvened magával képes beszállni egy talán 20 köbméteres hermetikusan lezárt teherautóba, bizony maga is súlyosan felelős tragikus sorsáért. Senki nem kényszerítette fegyverrel a beszállásra őket, még ők fizettek komoly summákat a beszállás lehetőségéért. Ja, hogy a jobb élet reményében tették? Végül is az embercsempészek is a jobb élet reményében folytatják üzelmeiket.

Virág et. 2015.09.03. 09:08:30

@P.Guszti: A magyarországi befogadó állomások kapacitása a tizede az itt lévő tömegeknek. Akkor túl voltak terhelve, amikor 8000 menekült volt egy évben, a 150 000-el szerint mit tudnak kezdeni? 4-5000 fő a jelenlegi kapacitás. Eleve úgy épültek ezek az állomások, hogy alig marad ott pár ember, a többség napokon belül továbbáll. Erre rendezkedett be a magyar menekültügy az elmúlt 10 évben. Ezért van nálunk pár százalékos engedélyezési arány: mert senki nem várta meg eddig sem a kérelme befejezését.

Conchobar 2015.09.03. 09:10:09

" A homogén magyar nemzetállam neonacionalista kisérteténél" - Nem érteni, hogy miért akarja a határok védelmét, a szuverenitást a (neo)nacionalizmus, meg a nemzetállam nyakába. Minden magára valamire való állam igyekszik kontrollálni azt, hogy ki lépi/ki lépheti át a határait, az állam polgárainak, és a polgárok javainak, érdekeinek védelmében . Igenis, akár fegyverrel is, vagy fallal, szögesdróttal. A határok megvédése, védelme kapcsán a szerző igyekszik egyet ütni a nacionalizmuson/nemzetállami felfogáson, holott a semmi közük egymáshoz (hacsak nem akarja a szerző a határait fallal és fegyverrel védő USA-t és Izraelt, vagy az ókori Kínát holmi neonacionalista kísértet által megfertőzött államalakulatnak bélyegezni)

Tündér_Lala 2015.09.03. 09:23:49

Boccs, de megoldási javaslatit még véletlenül sem kínál.
Humanizmus ? Próbáljon Indiában, Bangladesben és a világ sok sok pontján annak a néhány száz millió, milliárd embernek zuhanyozási lehetőséget biztosítani és az ehhez szükséges feltételeket megteremteni.
Tényleg nem más ez mint libsista nyökögés, feltételekkel, következményekkel mit sem törődő álhumanista fejhomokba dugás.

P.Guszti 2015.09.03. 09:24:32

@Virág et.:
Úgy tűnik elegendő a befogadó kapacitás, mivel a migránsok túlnyomó része törvénysértő módon nem akarja ezt igénybe venni. Saját elhatározásából inkább a Keleti előtt táborozik és panaszkodik arra, hogy a kormány nem biztosít nekik mobiltöltő állomásokat, hogy az embercsempészekkel könnyebben tarthassák a kapcsolatot. Azon pedig végképp fel vannak háborodva, hogy a kormány nem engedi, hogy a RailJet luxusgyorssal Münchenbe utazzanak, ami azonnali osztrák ellenszankciókat váltana ki, megbénítva a magyarok szabad mozgását Ausztria felé. Hétfőn már ezt megtették az osztrákok.
Ha különvonattal elvinnék őket pl. Debrecenbe, az ellen tiltakoznak, csak durva erőszakkal lehetne őket oda vinni.

Mivel a befogadó táborokban az EU miatt nem lehet magakadályozni, hogy engedély nélkül elhagyják a tábort, jelenleg tényleg kevesen csücsülnek a befogadó állomásokon, így nincs kapacitásprobléma. És jelenleg nem is látszik, hogy az illgális bevándorlók változtatni kívánnának magatartásukon.

Virág et. 2015.09.03. 09:36:41

@P.Guszti: Akkor megint leírom: addig örülj, amíg ez így van. Mi lenne szerinted, ha hirtelen megjelenne 150 ezer ember az 5000 férőhely előtt?Hova tennéd őket? Mit kezdenél velük?

Az egész magyar menekültügy erre a cinkos kacsintásra épült fel 10 éve. Hogy mindenki továbbmegy Párezer fő/ évnél ezen nem morogtak az osztrákok sem. Százezer főnél már nyilván morognak. Álságos dolog most a menkülteknek felróni, hogy miért nem mennek egy olyan helyre, ahol helyük sem lenne (most is csak azért van, mert nem mennek oda - ugye érzed a helyzet iróniáját?), amikor 10 évig kokrétan azt vártuk el tőlük, hogy húzzanak innen mielőbb.

"Mivel a befogadó táborokban az EU miatt nem lehet magakadályozni, hogy engedély nélkül elhagyják a tábort"

A magyar alkotmány miatt sem. Meg van ilyen habeas corpus meg ilyen hülyeségek is. Ezek nem bűnözők, a határátkelés szabálysértés, téged sem zárnak a Csillagba az emberevők közé, mert a füvön parkolsz vagy 150-el mész a 130 helyett a pályán. És ez jól is van így. Bezárni, szabadságától mefosztani embereket, akik nem "illegális bevándorlók" (hagyd már ezt a lázári sz.r retorikát, hihetetlen hogy szajkózza a birka nép a kormányzati lózungokat: rezsicsökkentés, kemény dolgozó kisemberek, extraprofit, luxusbaloldal stb., legyél már eredeti a jó életbe! ne Rogán dublőrje legyél már!), hanem menekült kérelmezők. Ez nem ízlés kérdése, ez a hivatalos, jogi státuszuk. A kérelem beadásától kezdve ők LEGÁLISAN tartózkodnak Magyarországon.

GNDL 2015.09.03. 09:40:33

@P.Guszti: A kormányzat szerint a „kijelölt befogadó állomás” a valóságban egyébként egy „elkerített tisztás” valahol a szabadban.

Tegnap a Human Rights Watch munkatársait sem engedték be a röszkei táborba, aminek állapotáról horror sztorikat mesélnek azok a menekültek akik megjárták ezt a poklot... is. Gondolom minden rendben ezekben a „befogadó állomásokon”, azért kell titkolni...

Egyébként meg hínnye de ide meg oda vagytok mostanság a törvények betartása miatt, holott az elmúlt években ezrével szegte a törvényeket a Fidesz-KDNP, mégsem volt ökölrázás... :)

Virág et. 2015.09.03. 09:43:21

@GNDL: Ez a legviccesebb az egészben. Eddig Orbán volt a rosszfiú, pálinkától kezdve főbíró és ombudsman kirúgásáig minden konfliktust bevállalt a nyugattal. Ha valaki kritizált, mondjuk a médiatörvényt, akkor jött a Békemenet, a nemleszünkgyarmat, a brüsszelnemmoszkva. Most meg valahogy a görögöket és belső határ tekintetében a cseheket túlteljesítve igyekszünk megfelelni Brüsszel elvárásainak. :)

Valami van itt a háttérben és az nem Orbán hirtelen megtalált túlzott jogkövetése.

GNDL 2015.09.03. 09:56:16

@Virág et.: Annyira már nem vicces egyébként... a fasz kivan, hogy ennyire a legpejoratívabb értelemben vett suttyó paraszt kormányunk még soha az életben nem volt. Ma már nyilvánvalóan tényleg semmi céljuk a kormányzással a fideszes elvtársaknak, se program, se intézkedés, se jövőkép, se semmi, egyedül csak az van, hogy a lehető legtöbb közpénzt lopják el amíg még hatalmon vannak. Látványosan előre tartanak egy egyre valószínűbb 2018-as buktától is, és ezért akarják a következő uniós költségvetési ciklus forrásainak erőltetett lehívását is már jövőre elkezdeni. Ezen kívül, hogy rohad az eü, az oktatás, a gazdaság, ki a faszt érdekel?! Retardált szimpatizánsaik is azon hőbörögnek, hogy ezek itt illegális bevándorlók és törvényt sértenek... a kurva anyjukat, de kényes lett most az erkölcsi érzékük, miután elvtársaik ezer milliárdokat loptak az elmúlt években. :)

Szóval kezd sok lenni Orbánék szánalmas vergődése, lassan ideje lesz a molotov-koktéloknak és macskaköveknek... :)

pervie but hot (törölt) 2015.09.03. 09:58:54

@Virág et.: "Csak Magyarországon történhet meg, hogy "tranzit"-zónát alakítunk ki egy olyan pályaudvaron, ahová be sem mehet a menekült, nemhogy továbbutazzon. Ez ilyen magyaros statikus tranzit."

Hazudsz. Az illegálisokat el akarták vinni vonattal a debreceni befogadóállomásra, de sajnos erőszak alkalmazása hiányában az iszlámisták nem mozdították a rühes picsájukat.
Továbbutazásról csak Tante Angela hazudozott nekik, még a német követség, a német belügyminiszter és a bajor miniszterelnök is azt mondta, hogy Orbánnak van igaza. Nem azért, mert Orbán jó arc, hanem mert most éppen kivételesen az uniós jogot követik a magyarok.

Virág et. 2015.09.03. 09:59:50

@GNDL: Tragikomikus az egész. Azon azért mindig tudok mosolyogni, amikor olyanok magyarázzák nekem, hogy micsoda törvénysértés az, hogy a szíriai a helyett, hogy a magyar menekültügyet terhelni illegálisan átmegy a sógorokét terhelni, akik korábban bőszen magyarázták, hogy igenis kijön havi 800 ezer bruttóból a 3 és fél milliós óra, a 100 milliós ingatlan és az új A6-os is a tengerparti családi nyaralás mellé. :) Akkor még nem számított a törvény, akkor végülis csak tőlünk loptak.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:00:13

Ez egy virtigli, bőrkabátos Lenin-fiú, aki még azt képzeli, hogy a bőrkabátját nem fogja a golyó.

Valamit nagyon elrontottunk, ha ezek itt még szabadon tenyészhetnek, mint a dudva.

pervie but hot (törölt) 2015.09.03. 10:00:58

@Virág et.: hogy lehet túlzottan jogkövetni? A németek is jogkövetőek, ezért rángatják le a vonatokról, buszokról az illegálisokat a német karhatalmisták.

Virág et. 2015.09.03. 10:02:09

@pervie but hot: "Hazudsz"

Kedden és szerdán is órákra lezárták az EGÉSZ pályaudvart. Kell a kép a rendőrsorfalról?

Ki hazudik?

"iszlámisták"

Te hülye vagy. Nincs erre más szó. Hülye vagy. Ennyi. Beszélgess a kezelőorvosoddal.

Virág et. 2015.09.03. 10:03:31

@pervie but hot: forrást kérnék, mert megint kevered az osztrákokat a németekkel.

I_Isti 2015.09.03. 10:08:54

@Virág et.: "Ugyanezekben a hónapokban visszavonhatatlanul véget ért a hazai politikai ellenzék története is, akik sunyi módon persze azonnal eltűntek, mert úgy számítgattak, hogy rohadjon ez az egész történet a kormányra, addig ők nyaralnak és pártelnöki castinggal viccelődnek. "

Azér' ez bizony igaz...

pervie but hot (törölt) 2015.09.03. 10:11:22

"Ez lett az eredménye annak, hogy 3 napig nem tájékoztatták a menekülteket
Hatalmas a káosz a Keletiben, a menekültek megrohamozták a vonatokat, és hiába mondják be a hangosbemondókba, hogy nem indul vonat Nyugat-Európába. Tömegjelenetek, tanácstalanság, totális káosz. De nincs mit csodálkozni ezen azok után, hogy hétfőn elmehettek a vonatokon a menekültek Bécsbe és Münchenbe, kedd óta viszont nem."

Ilyet bír leírni egy Thüringer Barbara nevű a zsindexnél arra a hírre, hogy az illegális betolakodók megrohamoztak egy vonatot...
Ezzel szemben az igazság:
Tájékoztatták az illegálisokat, hogy befogadóállomásra kell menniük. Aztán Merkel Bundesfőmufti benyögte, hogy hozzájuk mindenki mehet, erre már senki nem akart befogadóállomásra menni.
A német külügy, a belügyminiszter, a bajor miniszterelnök fogta a fejét, hogy Merkel hogy mondhatott ilyen ostobaságot, ami szembeköpése az uniós jognak. Próbáltak korrigálni.
A német követség is tájékoztatta az illegálisokat és a magyar hatóságok is, arról, hogy a befogadóállomás az egyetlen lehetséges úticél számukra a Keletibő, ennek ellenére vagy épp ezért ma az iszlámisták megrohamoztak egy vonatot a pályaudvaron. Követeléseik vannak az állami szervek felé (szabad elvonulást követelnek), ez a Btk. szeront terrorcselekménynek is minősülhet.
A magyar fegyveres szervek pedig ezt tétlenül nézik.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:16:19

@pervie but hot: Műveleti terület lesz, oszt csókolom.

gyalog.galopp 2015.09.03. 10:25:18

Na, megyen a szófosás ezerrel. A magyar társadalom elviseli az egyre pofátlanabb több száz éve bevándorloltjait, hozzájuk képest a mostaniak valóban úri emberek. Egyelőre.

A régi bevándorlók azt hiszik, hogy az újak felett ők fogják alkotni az elitet, hát nem.

pervie but hot (törölt) 2015.09.03. 10:28:35

Idesüss:

index.hu/belfold/2015/09/03/150-250_ezer_forinttal_verik_at_a_menekulteket_a_vonatjegyvasarlasnal/

Azért az bíztató, hogy most a Keleti pu. környékének roma lakossága egy kis plusz bevételhez juthat.
A biciklilopás, zsebmetszés, markecolás, gagyizás, embercsempészés mellett újabban az illegálisokkal kötött cseles üzletekből is gyarapodhat a cigány famíliák vagyona. Talán most még biciklit se lopnak a környéken, olyan jól leköti őket az arabozás.

Az milyen már, amikor a világ legdörzsöltebb, leggátlástalanabb kereskedő, kupec, bazári lehúzó népét, az arabot a magyar földön termett, szerencsére éppen szabadlábon lévő derék cigánylegények verik át?

Illetve nem verik át, csak felemás az üzlet eredménye. Jegyet kapnak az arabok (hisz csak ezt ígérik a cigány honfitársaink), de ahhoz útlevél, DOKUMENT is köll ám. De ezt nem ígérik, csak a jegyet. Ezt teljesítik is, az arab meg csak nem tud elutazni.

Máris kevésbé fáj nekem az az átverés, amikor Egyiptomban egy vízipipát olyan árban adtak el nekem a derék bazári kereskedők, amiből egy alig használt múmiát is vehettem volna. Körettel és üdítővel, pitában.

pervie but hot (törölt) 2015.09.03. 10:30:15

@Bell & Sebastian: igaz, igaz, hol van ilyenkor Gergényi főaltábornok úr! Reaktiválni kéne a hős parancsnokot legott.

Bell & Sebastian 2015.09.03. 10:39:00

@pervie but hot: Meg fogják oldani, ha már egyszer felugráltak önként, a fotósokat hátrahagyva.

P.Guszti 2015.09.03. 10:46:17

@Virág et.:
"Mi lenne szerinted, ha hirtelen megjelenne 150 ezer ember az 5000 férőhely előtt?"
Mivel nem jelenik meg, mert törvénytelenül viselkednek az illegális bevándorlók, értelmetlen a kérdés. Majd ha javul az illegális bevándorlók törvénytisztelete, növekszik a befogadóállomásokon tartózkodók száma, ráér a kormány növelni a befogadó kapacitást. Addig puszta pénzkidobás lenne.

A korábbi szabályozás szerint nem volt alkotmányellenes, hogy a menedékkérők kérelmük elbírálásáig nem hagyhatták el a befogadó állomást. Az EU bírósága tiltotta ezt meg, alkotmányellenesség ma sem állna fenn.

Veridicus76 2015.09.03. 11:26:23

Ócska, lejárt, rég megromlott liberális mantra. Kár, hogy ez a valóságtól rég elszakadt beltenyészet-egyed itt szemetel.

Virág et. 2015.09.03. 12:59:07

@P.Guszti: Nem volt ilyen korábbi szabályozás. Amiről a bíróság megállapította, hogy jogellenes, az a magyar idegenrendészeti őrizet gyakorlata volt. Ez nem azt jelenti, hogy minden külföldit őrizetben tartottak a menekültkérelme elbírálásáig - ilyen soha nem volt!

Ez annyit jelentett, hogy a hatóság BÁRKIT őrizetbe vehetett, lényegében a saját mérlegelésén alapulva. Csak hogy tudd, a rendőr, hogy őrizetbe vegyen téged és csak 72 órára bent tartson, ahhoz megalapozott gyanú kell. A hatóságnak a külföldit gyanú nélkül is joga volt őrizetbe venni. A gyakorlat egyébként az volt, hogy egyes nációkat eleve őrizetbe vettek. Sokszor mondjuk okkal.Ennek ellenére ez jogellenes volt, mert személyi szabadságot csak úgy nem lehet megvonni.

"Majd ha javul az illegális bevándorlók törvénytisztelete, növekszik a befogadóállomásokon tartózkodók száma, ráér a kormány növelni a befogadó kapacitást. Addig puszta pénzkidobás lenne."

:)

Akkor addig is, amíg ez javul, addig is, aki szeretne jogkövető lenni, az mit csináljon? Várjon szépen az út szélén?

Pantagruel 2015.09.03. 13:56:05

1) "Ami a politikai, illetve politikai filozófiai értelmezéseket illeti, azok jelentős részben a magyar nemzetállam jogaiból, kötelmeiből indulnak ki, ennek megfelelően írják le a válságot..."

Ha vannak is ilyenek, hiábavaló ezekre hivatkozni, mert ebből csak szalmabáb-érvelés következhet - amint következik is.

Az ország határai jelen esetben az EU határai, következésképp EU kötelmeiről, védelméről és belső válságáról van szó. Többen is írtak erről, sőt éppen erről értekeztek.

Ezért téves már a felütés és a pozicionálás is, és ezért mellébeszélés az írás első fele.

2) "Mi magyarok, akiknek politikusai a nemzetegyesítés lázában égnek, mi vagyunk a legérdekeltebbek abban, hogy a kulturális és politikai magyar nemzet fogalma ne essék egybe az államhatárokkal, ezt is mindannyian tudjuk."

"Mindannyian"? Újabb állítás. Honnét veszi? Másképp gondolom. 1:1

Amúgy miért is nem inkább abban vagyunk mi, magyarok első sorban érdekeltek, hogy a kulturális nemzet, a többségi társadalom határai egybe essenek a politikai határokkal, azok pedig a földrajziakkal?

3) "Aki gyermekekre, terhes anyákra, apákra fegyvertelen civilekre lövetne, az épp olyan felelőtlen, mint amilyen elvetemült, és igazán mindegy, hogy mit gondol közben a nemzetről vagy épp Európáról."

Demagógia. Aki ilyen demagógiával jön elő... az épp olyan felelőtlen, mint amilyen elvetemült, és igazán mindegy, hogy mit gondol közben a nemzetről vagy épp Európáról.

Most egy pillanatra tekintsünk el attól az apróságtól, hogy közvetve vagy közvetlenül képesek megbénítani s ellehetetleníteni (milyen jogon? - az erő jogán) egy ország fővárosának egyik közlekedési csomópontját (pl. Keleti PU), és ugyanígy paralizálni két európai főváros (pl. Budapest-Bécs) közti autópálya-forgalmat, és feledkezzünk meg az olyan fogalmakról, mint az "élő pajzs" az "asymmetric warfare" vagy a "lawfare", már ha emlékezünk rájuk.

Ezektől eltekintve is kijelenthető, hogy egyáltalán nem fegyvertelenek. Itt, Európában pláne nem áldozatok. (Ott, ahonnan jönnek, talán.) Ugyanis - nem úgy, mint ott, ahonnan jönnek - itt, Európában VAN SZAVUK. Már most is hallatják - és LESZ szavuk az EU-ban. Egy hang egy szavazat, és minden egyes szavazat erő, az erő alkalmazása pedig végső soron erőszak. Olyan megszállók ordítoznak jogokról, akik kötelességekről, szabályokról hallani sem akarnak - például legális határátlépésről és utazásról ez EU-ba, ill. azon belül.

4) "A magyar kormánynak, úgy tűnik, mindez sok egyszerre."

Kinek nem? A szerzőnek? Mit javasol? Már azon kívül, hogy bánjunk az illegális határátlépőkkel emberhez méltó módon, hogy holnap is a tükörbe tudjunk nézni.

Ez szép. Jó. Ez az attitűd abból az alapvetően téves szemléletmódból fakad, amely szerint ezek az illegális határátlépők emberek, csak azért, mert ránézésre úgy néznek ki, mint mi. Nem feltétlenül emberek. Antropológiai vagy biológiai értelemben, így a binominális nómenklatúra szerint lehetnek azok, csakhogy amikor emberségről beszélünk, akkor éppen nem biológiai vagy antropológiai terminusokban gondolkodunk.

Alapvetően senki sem azzal szolidáris és emberséges, akivel képes szaporodásra alkalmas utódot nemzeni, sőt. Szociológia. A seregben az ember szolidáris csoportot képez az egységeivel: a szakaszával, a századával , a zászlóaljával, a hadtestével - anélkül, hogy annak tagjaival képes volna utódnemzésre. Amikor arra tanítjuk gyermekeinket, hogy "fiam, embernek kell lenni" - azt mondjuk: legyél szolidáris azzal, akivel együtt lehet működni. Síita a síitával, szunnita a szunnitával, zsidó a zsidóval.

Van, akivel nem lehet.

A marxista-kommunistákkal nem lehet. Ergo a kommunisták nem emberek. Koba nem majom. Sztálin nem ember. Mi tudjuk. Az iszlámmal sem. Ezt már kevesebben tudják, ezért nem árt tudatosítani, mikor köztünk járnak, és elfoglalnák és kisajátítanák azt a politikai alakulatot, amely a mi tágabb hazánk. A muszlimokkal sem lehet. Ergo a muszlimok sem emberek.

Sajnáljam azt, aki el akar pusztítani, csak azért, mert négyéves, és hasonlít az unokahúgomra? Megmosolyogtató. A természet trükkje, de ne legyünk állatok. Nőj fel! Az arabok sem emberek, mert mind muszlim, ugyanígy a szudáni négerek sem. Ilyen egyszerű. Még egyszerűbben: aki nem olyan, mint MI, az arab. Török, tatár, Jumurdzsák.

Ebben az értelemben a néger, a cigány, a zsidó mind arab. Vagyis az, hogy ki és mi az ember, jelen esetben kultúra függvénye. Ugyanakkor a biológia épp arra tanít, hogy az intelligencia jeleit mutató majmokról beszélünk, akik, ha nem hajlandók együttműködni, ha nem mennek át a banánteszten, ha nem engedelmeskednek készségesen, akkor ketrecben a helyük.

Akivel nem lehet együttműködni, annak ott künn tágas.

A rassz itt nem játszik különösebb szerepet, antropológiai fogalom és képlékeny, biológiai értelemben azonban idegen populációról beszélhetünk, amely valós veszélyforrás a honos populációra: lásd kiszűrendő fertőző betegségek, ill. az olyan agresszív mémek hordozói, mint az iszlám.

www.youtube.com/watch?v=G4Aut-6RGVc

Veridicus76 2015.09.03. 20:30:15

György Péter ha akarja, akkor vigye haza a csürhét, és szopkodja le őket. s meséljen nekik a liberó agyrémekről, a holo-mániáról és a buziházasságról. Aztán hívja a sürgősséget, mert garantáltan bajba kerül.

integrans 2015.09.03. 21:43:28

- És akkor még arról szó sem esett, hogy "a dublini egyezmény értelmében ott kell regisztrálni a menekültkérelmeket, ahol beléptek az EU területére."

Azaz Görögországban és Bulgáriában kell regisztrálni a menekülteket nem nálunk. -

pervie but hot (törölt) 2015.09.04. 05:41:05

@Virág et.:

A németeknek továbbra is ömlik a fosch szájából. A Merkel barnaingesei, a náci karhatalom pribékjei lerángatták a vonatról Azizt, az életmentő afgán srácot! Hát mégis hazudott Merkel? Nem fogadnak be menekülteket?

Pedig Aziznak volt Koppenhágáig vonatjegye, de rasszjegyei alapján felfigyeltek rá és beindult a németek náci ösztöne! Elhurcolták szegényt a gestaposok. Pedig az anyukájának az az álma, hogy a kisfia Svédországban vegyen fel segélyt és lógassa a lábát. A faschissszta németek meg ezt nem hagyják. Pedig neki ehhez joga van a ballibák szerint.

index.hu/kulfold/2015/09/03/az_eletmento_aziz_alma_hogy_svedorszagba_jusson/

Már a migránsnyaló magyar ballib is nekiesett a németeknek. Öröm és boldogság! Dúl az ordas eszme a nagy multikulti Tante Angela háza táján is.

Ajvé, vajon már elgázosították a kis Azizt vagy egyelőre még leborotvált fejjel, csíkos rabruhában vár a sorsára egy háromemeletes ágy aljában, csonttá soványodva, tetvekkel harcolva? Mellette a kis Slomó és Menáchem sírdogál. Vége a multikultinak a németeknél...

A magyar menekülttáborba nem tudta bekönyörögni a magyar rendőrség, most a német SS legények hurcolták kérdés nélkül koncentrációs táborba.

Virág et. 2015.09.04. 07:48:35

@pervie but hot: Kezdjük ott, hogy Aziz afgán. Afgánoknál vizsgálják, hogy valóban háborús nyomás elől menekült, szíriaiaknál ezt nem nagyon kell. Ez fontos különbség, mert Afganisztánban a helyzet jó ideje változatlan, Szíriában meg nem.

A németek kitoloncolták vagy befogadták és vizsgálják a kérelmét? Eddig ő az egyetlen, aki azért panaszkodik, mert Németországban van az ügye, mindenki más oda igyekszik. Nem is értem, mi a problémád? Te mit szeretnél? Mi szállásoljuk el a 150 000 embert az 5000 fős befogadó-kapacitásunkon? Neked miért fáj, ha azok továbbmennek akárhová?

Ez az, amit nem tudok megérteni. A németek eddig se küldtek szinte senkit vissza, most se fognak, be is jelentették, nagy is a cirkusz, a belső nyomás. Néhány reménytelen szerencselovagot, balkánit, bangladesit, pakisztánit visszadobnak, hogy mi dobjuk ki őket az EU-ból, de érdemi kérelmezőt nem fognak. Szíriait eddig se küldtek, eztán se fognak. Miért baj ez? Ezt mondd már meg nekem, te nagyon okos, aki azt se tudja, mi a különbség az iszlamista és a muzulmán között, hogy miért jobb ha Bicskén van százezer ember Berlin helyett?

Mer' a Viktor azt mondta, mi?

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.09.07. 11:51:40

egyetlen kérdés van még, Merkelék a már bejelentett, visszaküldendő kétharmadot hogyan, mikor és hol fogják visszazsuppolni? teherhajóból teszik ki őket a török határon? vagy lehegesztett vonatokon küldik őket vissza Bécsre, Bpestre, Szalonikibe?

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2015.09.07. 11:54:50

@Pável: ...és lesz-e erről a szelekcióról (táborok kiürítéséről, felszámolásáról) fotó, videó a világsajtóban?
süti beállítások módosítása