Nem Trianon az „őstragédia”
2015. június 15. írta: Redakció

Nem Trianon az „őstragédia”

cimer.jpg

Vendégszerzőnk, Hegyi Gyula írása. 

Amikor elolvastam Braun Róbert elmélkedését arról, hogy Trianon a magyar polgári állam megszületésének az ünnepe is lehetett volna, először azt hittem, hogy ironikus provokációnak szánja a túlzó „magyarkodók” irányába. Aztán rájöttem, hogy komolyan gondolja ezt az abszurd állítását. Azon kevéssé lepődtem meg, hogy a jobboldal kommentelői finomabb vagy hevesebb formában, de újra megerősítették, hogy Trianont tartják a magyar nemzet legnagyobb tragédiájának. Ez a vélemény olyan mélyen rögzült az úgynevezett „nemzeti oldalon” (és a baloldal jó részén is), hogy az igazságtartalmán szinte hazaárulás-számba megy elgondolkodni.

Holott a magyarság igazán nagy, Mohácshoz hasonlítható tragédiája az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása volt. A kettős Monarchia részeként hazánk a vezető nagyhatalmak egyikének számított, s a kiegyezés után példátlan mértékű gazdasági és civilizációs fejlődést élt meg. Nem akarok végtelen számsorokat idézni: csak az ipari termelés nyolcszorosára nőtt ötven év alatt. Ráadásul éppen az akkor legkorszerűbb iparágakban, a villamosiparban, a vasúti járműgyártásban, a vegyiparban. A belső piac Salzburgtól Lembergig, a krúdys hangulatú Podolintól Triesztig terjedt, elképesztő méretekben fejlődött a vasúthálózat, a napilapok olvasottsága, egyfajta talán sekély, de általános műveltség. És ami a legfontosabb, a Monarchia belül mindenfajta hitnek, nációnak hazát kínált, kifele pedig sokáig hatalmas és megdönthetetlen birodalomnak látszott.

Amikor az Osztrák-Magyar Monarchia szétesett, sajnos szükségszerűvé vált területének nemzetállamokra történő felosztása. Az önálló „Nagy-Magyarország” irreális álom volt, s 1918 előtt komolyan vehető politikusok nem is terveztek ilyet. Más dolog, hogy a trianoni béke az etnikai felosztás elvét is sértette, igazságtalanul sok területet, három millió magyart szakított le hazánkból. Messze igazságosabb lett volna, ha tizenkét milliónyi lakossal alakul meg a függetlenné vált Magyarország. Ez sokaknak, így a Partiumból Békéscsabára átköltözni kényszerülő nagyszüleimnek is jobb lett volna. De ne csapjuk be magunkat. A kilencmilliós helyett tizenkét milliós Magyarország ugyanolyan kiszolgáltatott lett volna a német és a szovjet megszállásnak, ugyanolyan feszült viszonyban élt volna a szomszédaival. Ezért eleve önsorsrontó tépelődés azzal a kérdéssel megosztani a nemzetet, hogy a Károlyi-Kun Béla féle baloldalt, vagy az antant által támogatott Horthy-garnitúrát terheli-e nagyobb felelősség a trianoni térképért. 1918 novembere, a Monarchia szétesése után senki emberfia nem változtathatott azon, hogy Magyarország a történelem alakítójából, nagyhatalmi társállamból a történelem elszenvedőjévé, a geopolitika játékosából annak kiszolgáltatott játékszerévé vált. Ezt világosan bizonyítja, hogy a trianoni nyertesek huszadik százada éppoly szerencsétlen volt, mint a miénk.

Az Osztrák-Magyar Monarchiát persze nem lehet visszaállítani, s ilyen kettős formában nem is lehetett volna megtartani. Annál fontosabb lenne elgondolkodni azon, mi volt a magyar politikai elit felelőssége a szükséges reformok elmaradásában. Az 1900-as évek elejére osztrák oldalon még a konzervatív körök is pontosan látták, hogy a nemzetiségeknek autonómiát, a cseheknek és a délszlávoknak a magyarokéhoz hasonló státuszt kell adni az egész építmény fennmaradása érdekében. Ezt a magyar elit durván elutasította, ehelyett az Ausztriával kapcsolatos „közös ügyek” szánalmasan pitiáner részletein kérődzött ötven esztendőn át. Talán soha nem volt még egy ilyen nagyszerű országnak ilyen kicsinyesen primitív elitje. (Vagy megint lenne?)

A magyar jobboldal a múltból most mindenféle rossz emlékű politikust, nyilas, vagy egyszerűen csak dilettáns írót előkotor példakép gyanánt. Egyetlen szó sem esik azonban Kristóffy Józsefről, aki a Monarchia magyar felének vezető politikusai közül egyedül látta és mondta ki 1905-ben, hogy az ország megmentésének egyetlen útja az általános és titkos választójog bevezetése. S ezzel a nemzetiségek, a munkásság és a parasztság beemelése a közéletbe.

Sajnos az eredendően jobboldali, Tisza István környezetéből érkezett Kristóffy mellett csak Ady Endre és a szociáldemokraták álltak ki. 1926-ban megjelent könyve, a Magyarország kálváriája a magyar politikai elit bűneinek, tévedéseinek és rögeszméinek szomorú katalógusa.

Mindebből nem akarok eljutni a direkt aktuálpolitikáig. Bár csábító lenne, nem hasonlítom a Monarchiát az EU-hoz, hiszen ez utóbbiban sokkal kisebb a jelentőségünk és a felelősségünk a „közös ügyekért”. Annyi azonban bizonyos, hogy minden integráció a trianoni trauma lassú oldásához, és mindenféle nemzeti bezárkózás a sebek újra feltépéséhez vezet. S aki úgymond „tesz arra”, hogy mit gondolnak róla és hazánkról Nyugat-Európában, az gondoljon arra, hogy az összeomlás előtt ugyanígy lesajnálta a nemsokára Trianonban ítélkezőket a Tisza István-féle társaság.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr307545754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MSC/Halihó14 2015.06.15. 13:32:34

Jaj, Istenem.

"Az 1900-as évek elejére osztrák oldalon még a konzervatív körök is pontosan látták, hogy a nemzetiségeknek autonómiát, a cseheknek és a délszlávoknak a magyarokéhoz hasonló státuszt kell adni az egész építmény fennmaradása érdekében."

Hány ország volt Svájcon kívül, ahol ilyen modell létezett akkoriban? Hm? A Brit Birodalom és a one-nation conservatism? :-) A francia nemzetiségpolitika? És nem, nem egy magyar többségű Monarchiát akartak (mert létszámunkban mi lettünk volna a legtöbben, az USA-ban is az a tagállam küldhet több törvényhozót a képviselőházba, ahol a legtöbben laknak), hanem független nemzetállamot, vagy adott esetben az anyaországhoz való csatlakozást.

A korona és a corpus iuris volt, ami az egész szerkezetet egybetartotta, nem pedig a muszka veszély iránti sorsközösség. Az ma sincsen. A románokat pl. sohasem érdekelte a térség közös érdekei, ha minden nagyhatalmat a kedvére ölelhet.

Akkoriban bármely szövetségi államban, így az USA-ban is (fehér-angolszász-protestáns), a Német Birodalomban is (poroszok), Transzlajtániában (osztrákok), Ciszlajtániában (magyarok) is, volt egy domináns elem, ami kormányzóképessé tette az egészet. Ezért nem működik ma az EU, mert több ellentétes érdekű domináns ország van benne.

"Ezt a magyar elit durván elutasította, ehelyett az Ausztriával kapcsolatos „közös ügyek” szánalmasan pitiáner részletein kérődzött ötven esztendőn át. Talán soha nem volt még egy ilyen nagyszerű országnak ilyen kicsinyesen primitív elitje. (Vagy megint lenne?)"

Ausztriában a nemzetiségek folyamatos obstrukciója tette lehetővé a kormányzást.

Abban mind a kormány, mind az ellenzék egyetértett (ellentétben ma), hogy Magyarország gazdasági ágai olyan mértékben, ahogyan a reformkorban megtervezték, ilyen alkotmányos szerkezetben nem tudnak fejlődni, mert a többlethasznot lefölözték a fejlettebb iparral rendelkező lajtán túli népek.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.15. 14:14:25

Ez jó cikk. Hegyi mindig kilógott a ballib gágogó csapatból.

TG69 2015.06.15. 14:27:08

Ezt mondom én is, hogy minden konzi/keresztény/jobber jegyezze meg örökre :

a1) Tehát trianon ilyetén létrejötte (a szükségszerű területveszteségeken túl) a jobboldal hülyeségének öröksége:

"Ezt a magyar elit durván elutasította, ehelyett az Ausztriával kapcsolatos „közös ügyek” szánalmasan pitiáner részletein kérődzött ötven esztendőn át. Talán soha nem volt még egy ilyen nagyszerű országnak ilyen kicsinyesen primitív elitje."

a2) A revíziós politika hülyesége pedig ellehetetlenített egy komolyabb területi rendezés esélyét.

Ez a jobboldal bűne, nemzetárulózással rátolják a ballibekre, de közben az ő lelkiismeretüket nyomja, nem a miénket.

a2)

rezgaras 2015.06.15. 14:31:39

Az állítás igaz, de szerintem nem sok értelme van így fogalmazni. Mert a Monarchia szétesése és Trianon egy egy és ugyanaz a dolog. Nem lehet szétválasztva kezelni.

Az itt olvasott gondolatok többségét pedig leírta már Padányi Viktor.

vizipipa 2015.06.15. 17:52:35

Mindenesetre örülök, hogy ennyire egyszerű a dolog, ahogy Hegyi Gyula megírja. De kár is, hogy szinte senki nem tud róla (nem a korral foglalkozó történészekre gondolok).

Azért egyetlen dolgot hozzátennék azok számára, akik némiképp ismerik a korszakot.

Ki is volt Kristóffy? Ferenc Ferdinánd trónörökös magyar tanácsosa. Ennek megfelelő mentalitással, nézetrendszerrel.

MSC/Halihó14 2015.06.15. 17:54:14

@TG69: Eszedbe ne jusson a ballibet az akkori ellenzékhez hasonlítani (kb. 1900 és évek elejéig). Azok hazafiak voltak, sőt ők akartak elszakadni a Monarchiától.

Arthur Bloch 2015.06.15. 18:07:52

A cikkben leírtakat már nagyon sokan megírták.-Érdemes megismerni pld. Kopátsy Sándor gondolatait is: - "A társadalom máig nem jutott el addig,hogy Kossuth politika tehetsége tragikus hatású volt...- Még a történészek sem ismerték fel a mai napig sem,hogy az ország aránytalan megcsonkításában a néptribun Kossuth és a bölcs Deák volt a determináló hatású.-Magyarázat: Trianon előtt is mindig nagyobb volt az ország,mint a magyar nép.-Az országnak a magyar nép méretére, majd a még igazságtalanabb további csökkentésére az a politikai akarat szolgált szükségszerűen,amit Kossuth politikai zsenialitása és Deák középnemesi bölcsessége okozott a magyar népnek."- A lényeg: sokan sok igazságot írtak már le Trianon kapcsán,de ezeket az írásokat érdemben képtelenek vagyunk megbeszélni,-valamiféle elhivatottság ezt mindig megakadályozza...

Bell & Sebastian 2015.06.15. 18:11:21

Az ostoba elit régi nyűg, aminek több oka is van, a vitézkedés (legjobbjaink föld alatt), belterjes szaporodás és a papi nőtlenség, negyedik a (társadalmi) mobilitáshiány, ami kettébontható: van a pozitív diszkrimináció és a kontraszelekció.

Az általános választójog és Monarchia léte / nem léte nem oszt és nem szoroz, lásd a jelent. Van választójog és valamiféle föderáció, oszt mire megyünk vele?

Elnézegetve a balatonszárszói hulla-hopp metéltkedőt vagy a magyar apostoli- és királyi tévét, ez még egy darabig így marad.

Hegyi Gyula (az életrajza szerint) minden volt már, csak akasztott ember nem. Széles az érdeklődési köre és ért is mindenhez, jöjjön az balról vagy jobbról, tasli formájában.

A történelemhez is ért, gondolja most elégedetten.

Ő is elit. Aki soha nem találkozik nálánál okosabbal, vagy ha igen, kinyírja.

Ez a magyar (látható) megmondászat, szarni bele!

Pelso.. 2015.06.15. 19:10:52

@Bell & Sebastian: Hacsak ostoba lenne az az elit....
De inkább jellemzően mocsok.

Helyes Írás 2015.06.15. 19:49:27

Hegyi Gyula azt gondolja, hogy új paradigmát állított fel a magyar nemzeti összeomlás kapcsán, pedig nem.

A 19. század végi magyar gazdasági fejlődés jelentős volt, de nemzetközi összehasonlításban nem volt kiemelkedő. Ez a kapitalista nekilendülés korszaka volt a nyugati világ nagy részén, s számos területen azon kívül is. Az acéliparra alapuló technológiák hatalmas anyag- és munkamennyiségeket hoztak mozgásba, ezért a mérhető növekedés is sokkal gyorsabb volt, mint előtte, s mint később az ún. „intenzív” fejlődés korszakában. A Monarchia viszonylag egységes piaca kedvező környezetet teremtett a kapitalista fejlődés számára, de semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy, ha Magyarország 48-49-ben önállóvá válik, nem megy végbe nagyjából ugyanez a fejlődés, nagyjából ugyanígy. Sőt, nem vesztünk el közel húsz évet. Az intézményrendszer akkor is hasonló lett volna az osztrák tartományokéval, s a kölcsönös piaci előnyök államhatárokon át is érvényesülhettek volna, ahogy a Balkán a Monarchiához tartozó Magyarországnak is az egyik legfontosabb piaca volt.

A Monarchia Hegyi Gyula szerint is ugyanúgy fenntarthatatlan volt az adott politikai szerkezetben, ahogy a magyar birodalmi része is fenntarthatatlannak bizonyult. Az osztrák és a magyar uralkodó osztály együttes politikai ereje együtt tartotta egy ideig, de ha nem jön a háború, akkor is kérdéses, hogyan vészelte volna át pl. az uralkodóváltás időszakát. Ha pedig szétdarabolták volna „autonómiákra”, amely azért a korszakban nem volt a „bevett” politikai eszköztár része, semmi okunk azt feltételezni, hogy ez együtt is tartotta volna az immár osztrák-magyar monarchiának nem nevezhető alakulatot. A meggyengült központi hatalom hogyan tudott volna ellenállni a kor szétfeszítő nacionalizmusainak, bármelyik birodalmi térfélen? Jobban jöttünk volna ki belőle, ez kétségtelen, de nem nehéz beleélni magunkat, hogy a magyar politikai elit önként miért nem akart ilyen széthulláshoz asszisztálni.

Hegyi Gyula szerint a háború után egy „kilencmilliós helyett tizenkétmilliós Magyarország ugyanolyan kiszolgáltatott lett volna a német és a szovjet megszállásnak, ugyanolyan feszült viszonyban élt volna a szomszédaival”. Ez teljesen önkényes, valószínűtlen állítás. A többé-kevésbé a nemzeti letelepülési határok mentén húzott államhatárok között élő társadalmakat nem lehetett volna a háborúságig belehajszolni a nacionalista konfliktusokba az oszd meg és uralkodj logika alkalmazásával. Vagy ha a nagy német frusztráció ideig-óráig bele is kényszerítette volna az egymás mellett élő népeket a szovjettel szembeni háborúba, kiugrottak volna, amint fordultak az erőviszonyok, s a békekötés során adottak lettek volna a korábbi igazságos államhatárok, s mára nyoma sem lenne a nacionalista feszültségeknek.

Ezekkel a korrekciókkal mégiscsak odajutunk, hogy a trianoni igazságtalan osztozkodás volt a máig és még sokáig ható nemzeti tragédia. Ugyanis a trianoni döntés után közel száz évvel is folyik a magyarság elleni csendes represszió a szomszéd birodalmacskákban, s tart a magyarság lassú menekülése. Az autonómia még ma sem alkalmazott politikai intézmény errefelé, s H. Gy. még innen nézve is a 19. századi magyar politikai elit "kicsinyességét" és "primitívségét" hánytorgatja fel a román, az ukrán vagy a szlovák helyett. Újabb száz év múlva már legfeljebb nyomokban élnek majd magyarok a szomszédságban, ám mire odáig eljutunk, még rengeteg magyar szenvedésnek leszünk tanúi és még számos megszületendő magyar nemzedéket gyötör meg a nemzeti frusztráltság érzése. Kétszáz év magyar agónia, ötven év nagyhatalmi tündöklés és néhány hétnyi elszalasztott történelmi pillanat miatt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.06.15. 20:19:54

Mi van?! Hegyi Gyula? Ez most komoly? Mert viccnek kicsit durva lenne.

Bell & Sebastian 2015.06.15. 23:55:20

@Pelso..: A magyarsággal szemben atavisztikus frusztráció él a mai napig mint a Nyugatban, mint a környező szlávokban a kéretlen beékelődés miatt.
A „sötét középkor” óta egyetlen, európai nemes sem lehet biztos afelől, hogy nem folyik benne magyar vér.

A puszták népe az erdei emberekkel (németek) talált csak közös hangot.

A megmaradás és sikeres túlélés, az expanzív nemzetkarakter záloga mindig is az exogámia és endogámia mesteri váltogatása volt, van és lesz.

Ez így van a már az őskortól, de a feleségrablás csak a legjobbak, a vezérek privilégiuma.

Nálunk ez most pont fordítva van, pártházasság az elitnek és keveredés a gyalogoknak van elrendelve, miközben az ezek feletti szupremáció vígan elvan a maga, próféták korabeli szokásaival.

A múlt héten valaki úgy vélte, micsoda szerencse, hogy bár ismerjük az elveket (gonosz-büdös nácik mondakör), mégsem tenyésztünk embert, mert a mi világvezéreink olyan jóságosak, különben is, orvosetikailag bla-bla-bla.

Nem tenyésztünk embert? Nem a lófaszt! És ez csak egyetlen ok, a számos többi között, miért vagyunk ekkora kakában? A többin is végig lehetne menni, csak minek?

Ha a kormányprogram azzal számol, hogy felnő még egy nemzedék dél-szudáni béreken és szállodai minibár-árakon, intenzív gyapjúhozam mellett, akkor mi újat lehet erről mondani?

Az elit nem hibás, hanem nettó nemzetáruló, szivárványos köcsög (azaz férfiatlan). De nem ma kezdték, volt idejük alaposan begyakorolni.

illaim 2015.06.16. 01:03:37

Nem tudom, hogy a magyar nyelvű lakosság számát milyen statisztikai adatokból veszi a szerző, nekem ezek az adatok vannak meg.
A Justus Perthes' Taschen-Atlas 51.kiadása 1914 Gotha összeállításából az Osztrák-Magyar Monarchia lakosságáról, nemzetiség szerint 1910-ben végzett népszámlálás adatai alapján:
Magyarország lakossága:
Német .............................................2.037.435
Magyar...........................................10.050.575
Cseh és Szlovák...............................2.031.782
Lengyel............................................ 40.537
Ruthén................................................472.587
Horvát és Szerb................................2.939.633
Szlovén...............................................93.174
Román............................................2.949.032
Olasz................................................. 33.387
A forrás megemlít még pár ezer magyart 6448 Bosznia-Hercegovinában, és 10.974 főt Ausztria területén. Hol élt a további 2,5-3 millió magyar?

Kátai Levente Árpád 2015.06.16. 01:05:53

A történelem esetében a lényeg a részletekben rejlik. Ez a cikk így tűlságosan általános lett. Jónéhány állítása helytelen, de nem hoz föl bizonyítékokat mellettük. Kiváncsi leszek, mit válaszolnak a bejegyzésemre, ugyanis most én is direkt nem írok semmi konkrétumot. Gyanítom, hogy semilyen választ nem kapok.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.16. 01:20:19

Téves az egész poszt megközelítése. Trianon elsősorban nem Nagy-Magyarország széthullása miatt tragédia, hanem azért, mert aljas módon etnikailag szín magyar területeket csatoltak idegen államokhoz, amellyel egyébként a viszály magvát vetették el a térségben.
Nagy-Magyarország legfeljebb föderatív módon maradhatott volna egyben, de ha már mindenképpen fel akarta számolni az antant, akkor is figyelembe kellett volna vennie az etnikai realitásokat. Egy ilyen döntés sokkal elfogadhatóbb lett volna.

Rudi Kató 2015.06.16. 05:41:04

Az őstragédia vajk hatalomra kerülése volt! Ő irtatta ki az igaz Magyarok 20-30%-át akik nem akarták az ősi Magyar vallás helyett a zsidó keresztény vallást felvenni! Ő illetve az idegen felesége gyilkoltatta le Koppányt a jogos vezérlőfejedelmet! Ő irtotta ki a Magyar őstörténelem dokumentumait, ő törte meg a Magyar nép gerincét!A károkozása a Nemzet szempontjából felér a bolsevik zsidók 18-19-es terrorjával! nem véletlenül büntette meg a Magyarok istene és vettel el a Imre herceget az élők sorából ugyanúgy testvérgyilkossággal ahogy ő tette Koppánnyal! A szent előnév a hazaárulás megbélyegzése részére!

Furusina 2015.06.16. 05:52:41

@A megvalósult amerikai ólom..: Teljesen egyetértek. Amivel kiegészíteném, hogy az már a kor magyar politikusainak az agyamentsége, miszerint csakis Nagy-Magyarország visszaállításában voltak képesek gondolkodni. Úgy tudom, az etnikai revízióra a franciák is hajlandóak lettek volna 1928. tájékán.

val 2015.06.16. 06:30:09

Azért ne felejtsük el, hogy 1849-ben itt leverték a szabadságharcunkat. Abba most ne menjünk bele, hogy mi lett volna ha mi győzünk, de az kétségtelen tény, hogy egészen máshogy alakul a történelem.
A fentiek tükrében én sem szeretném az EU-t a Monarchiához hasonlítani, mégis felmerül a kérdés, hogy az 1848-as hősök vajon mit szólnának a mai helyzetünkhöz?

Conchobar 2015.06.16. 07:08:23

"a kiegyezés után példátlan mértékű gazdasági és civilizációs fejlődést élt meg. Nem akarok végtelen számsorokat idézni: csak az ipari termelés nyolcszorosára nőtt" - Ha valóban akkora volt a civilizációs fejlődés és a konjunktúra, akkor vajon miért vesztett az ország másfél millió (Amerikába távozó) embert? Nemcsak nemzetiségiek távoztak. Weiss Manfrédéknak biztosan (ipari) fejlődésként élték meg a dolgot, ám az éhbérért dolgoztatott munkások (és a nincstelen parasztok) már aligha. Úgy összességében az ország szempontjából eléggé ellentmondásos volt ez a kor, semmint kijelenthető lenne, hogy a Monarchia léte áldás volt a magyarokra

Ortodox 2015.06.16. 07:14:39

a legnagyob tragedia a holokauszt

egyertelmu

Conchobar 2015.06.16. 07:15:58

@Furusina: "Amivel kiegészíteném, hogy az már a kor magyar politikusainak az agyamentsége, miszerint csakis Nagy-Magyarország visszaállításában voltak képesek gondolkodni" - De ez a marhaság. Nem követelte senki (Kárpátalja kivételével), hogy az egykor döntően nemzetiségek lakta területeket is csatolják vissza. Vagy legalábbis elenyésző számban követelhették. Meg voltak a bécsi döntésekkel elégedve, nem követelték egész Szlovákiát, sem Dél-Erdélyt. Ezt a Nagy-Magyarország visszaállításának vádját a kisantant hangoztatta, nomeg Horthy-rendszer másik nagy baráti csoportja, a kommunisták

RedMax 2015.06.16. 07:19:56

@illaim: A békeszerződések utáni Magyarország területén kb. 7,5 millió fő élt. Ne a mai számból indulj ki! A maradék 2,5-3 millió az új Magyarország területén kívül rekedt.

Toportyán Zsóti 2015.06.16. 07:28:44

@maxval bircaman szerkesztő: Gágogó bircát vajh mikor főzeti meg putingazda?Normális egyed ezért a produkcióért még 1 kopekot sem fizet.

midnight coder 2015.06.16. 07:56:55

Az EU annyiban hasonlít az osztrák-magyar monarchiára, hogy ez is a széthullás előtt áll.

Terézágyú 2015.06.16. 08:15:03

@Conchobar:
"Meg voltak a bécsi döntésekkel elégedve, nem követelték egész Szlovákiát, sem Dél-Erdélyt. Ezt a Nagy-Magyarország visszaállításának vádját a kisantant hangoztatta, nomeg Horthy-rendszer másik nagy baráti csoportja, a kommunisták "

A komenisták nyomtatták a "Mindent vissza!"-plakátokat? :)

bozon 2015.06.16. 08:16:28

@illaim: "Nem tudom, hogy a magyar nyelvű lakosság számát milyen statisztikai adatokból veszi a szerző, nekem ezek az adatok vannak meg."
Gondolom, levágta, hogy nincsenek pontos etnikai határok, ezért egy "igazságos" megoldásban kb. ugyanúgy kerültek volna más nemzetiségek magyar fennhatóság alá, mint viszont.

Amúgy hiperkirály a poszt!

csabakirályfi 2015.06.16. 08:23:27

"Ezért eleve önsorsrontó tépelődés azzal a kérdéssel megosztani a nemzetet, hogy a Károlyi-Kun Béla féle baloldalt, vagy az antant által támogatott Horthy-garnitúrát terheli-e nagyobb felelősség a trianoni térképért."
És persze Tiszát, mint háborús meg háború előtti miniszterelnököt semmi felelősség nem terheli a térképért, állítsunk már még több szobrot neki, legyen minden stadion előtt legalább kettő.
Azt se hiszem, hogy az átlag magyarnak a trianoni fájdalma az a nagyhatalmi státusz elvesztése miatt lenne. Inkább a vörös és a trianoni térképek össze nem vethetősége az, ami nem emészthető. Jut eszembe, Németországban mennyire fáj pl. Kelet-Poroszország?

Conchobar 2015.06.16. 08:36:22

@Terézágyú: "A komenisták nyomtatták a 'Mindent vissza!'-plakátokat?" - Elég mostanában szétnézned az országban, hogy a plakátok sok mindent jelenthetnek, sokféle célt szolgálhatnak, sokféle okból kerülhetnek ki, legkevésbé a szövegüket kell szó szerint venni. Abban igazad van, hogy közvetlenül a béke aláírása után, mintegy a sokk hatására, első reakcióként készültek ilyen plakátok. A későbbiek során már inkább a 'Nem, nem soha' vált általánossá (azaz soha nem fogjuk tudni elfogadni a trianoni békét, a magyarság szétszakítását). Mégegyszer: a bécsi döntések után már nem maradt területi követelés Szlovákia és Románia felé, azaz a trianoni igazságtalanság orvosolva lett. A kutya se akarta visszaállítani Magyarország 1914-es határait

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.16. 08:39:01

@Furusina: Elképzelhető. Már Trianon előtt is volt egy olyan vonulat a franciáknál ( Millerand kormány), amely föderatív módon képzete el a térség jövőjét. Pechünkre ez a kabinet megbukott..

nu pagagyí 2015.06.16. 08:39:10

Nekem az a bajom a trianonkodással, hogy elveszi az energiát attól, hogy a jelennel kezdjünk valamit, hogy a jövőnk jobb legyen. A jobboldal csak a múltban él, nincs reális mondanivalója a polgárok számára az ország és a nemzet jövőjéről.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.06.16. 08:43:19

@Rudi Kató: Ugyanezt elmondhatnád az első nyugat-európai keresztény uralkodókról is. Mindenütt erőszakosan vezették be a kereszténységet.
A Koppány győz a veszprémi csatában akkor ő alakít ki egy keresztény-feudális államot, mert akkor ez volt a korszellem..

Conchobar 2015.06.16. 08:45:06

@csabakirályfi: "Jut eszembe, Németországban mennyire fáj pl. Kelet-Poroszország?" - ...vagy Szilézia, vagy a Szudétavidék. Az elmúlt 70 év alatt Németország átnevelőtáborként funkcionált (amelynek amerikai őrsége mind a mai napig létezik). Az egykor keletről menekültek mindannyian eltávozhattak már az élők sorából, ráadásul majd' 50 évig a leginkább a két német állam léte kötötte le a figyelmüket.

Conchobar 2015.06.16. 08:48:59

@nu pagagyí: "Nekem az a bajom a trianonkodással, hogy elveszi az energiát attól, hogy a jelennel kezdjünk valamit, hogy a jövőnk jobb legyen" - Gondolom ugyanezt nem tartod érvényesnek a holokausztra vonatkozólag (a zsidók emlékezete szerint értve). Egyébként, közismert a mondás: aki nem tudja honnan jön, azt se tudhatja, hogy merre tart

Conchobar 2015.06.16. 08:51:59

@nu pagagyí: " A jobboldal csak a múltban él, nincs reális mondanivalója a polgárok számára az ország és a nemzet jövőjéről." - De kár ilyen marhaságokkal trollkodnod (ráadásul közvetlenül a szárszói dzsemborit követően)

illaim 2015.06.16. 08:55:11

@RedMax: Ha figyelmesen olvastál volna, akkor láthatod, hogy egy német kiadvány 1910 népszámlálási adatait idéztem. Milyen mai adatokról írogatsz?

nu pagagyí 2015.06.16. 09:07:53

@Conchobar: A mai jobboldal csak pont azt a három történelmi eseményt sikkasztja el, amiből lehetne építkezni:

- 1848-49
- 1918, az első köztársaság
- 1956

Ezek helyett valami ótvaros, hazugságokkal terhelt búsmagyarkodás jellemzi a jobboldalt. Mesék és mondák.

A jövőt a jelen határozza meg. Ez az ország akkor lehet majd erős, ha most a jelenben. 10 millió egyenrangú polgárt tud felmutatni. Olyat, akiket nem kényszerrel kell teljesítményre bírni, hanem a közösen kialakított rendszer olyan, hogy honorálja és kikényszeríti ez egyéni teljesítményt. Olyan polgárok kellenek, akik össze is tudnak fogni racionális alapon és olyan állam kell, amely kellő szabadságot biztosít mindenkinek, hogy megvalósíthassa az álmát. Legyen az a fő elv, ami az amerikaiaknál: senki ne azt lesse, mit kaphat az államtól (közösségtől), hanem az, hogy mit adhat.

♔batyu♔ 2015.06.16. 09:13:43

@nu pagagyí: 40+4+8 évetek volt arra, hogy a jelennel kezdjetek valamit. Tényleg minden korszakban megpróbálhattátok. Aztán láthatod mi lett belőle.

Szerintem tényleg ideje volt már végre lelépnetek a színről.

Trianon a mi múltunk része.

♔batyu♔ 2015.06.16. 09:15:57

@nu pagagyí: "Ezek helyett valami ótvaros, hazugságokkal terhelt búsmagyarkodás jellemzi a jobboldalt. Mesék és mondák."

Nagyon jól jellemezted ezt az egész holokausztmizériát.

nu pagagyí 2015.06.16. 09:21:57

@♔batyu♔: A jobboldal és ikonjai már többször katasztrófába sodorták a nemzetet. Bár nemzeten ők mindig csak saját magukat értették. Faluban csak a földesúr, városban pedig a hivatalnokok és a hasonló alapból seggnyaló alakulatok. A földesúrnak mindegy volt, hogy magyar vagy szlovák jobbágyot, zsellért kényszermunkáztat, a hivatalnok is lefele taposott, felfelé nyalt. Ebből a szemléletből nem lesz nemzet, csak pandúr-állam.

Conchobar 2015.06.16. 09:26:05

@nu pagagyí: "Ezek helyett valami ótvaros, hazugságokkal terhelt búsmagyarkodás jellemzi a jobboldalt." - Ja. Mert nemzeti gyásznap október 6 és június 4?

I_Isti 2015.06.16. 09:27:16

@Conchobar:
Oké, lépjünk túl a holokauszton, adjuk vissza az összes akkor elrabolt zsidó vagyont a zsidóknak!

♔batyu♔ 2015.06.16. 09:27:43

@nu pagagyí: A kommunista tanácselnök sokkal jobban megtestesítette a valamikori földesurat, mint mondjuk, egy jobbikos polgármester. Ennek oka egyszerűen az, hogy a központi hatalom támogatása. Egy tanácselnök ugyanis legfeljebb felfelé bukhatott.

Érdekes, hogy ballibsi vagy, de a kommunista hatalom társadalmi viszonyait mégsem ismered. Pedig el lehetett érni bőven információkat.

Igen, ebből nem is nagyon lett nemzet csak pandúr állam, amely az oroszok nélkül percek alatt össze is dőlt.

nu pagagyí 2015.06.16. 09:27:47

@♔batyu♔: Pont téged és a hozzád hasonlókat jellemeztem. Kösz, hogy érthetően szemlélteted a mondanivalómat!

♔batyu♔ 2015.06.16. 09:29:09

@I_Isti: Szerintem arról senki nem tehet, hogy a kormányok már többszörösen visszaadták, de különféle zsidó szervezetek lenyúlják.

nu pagagyí 2015.06.16. 09:31:41

@♔batyu♔: Ki beszélt itt kommunizmusról? Abból sem kérek. A kommunizmust egyébként pont olyan figurák működtették, amilyenek a mostani tekintélyelvű kurzusban is lubickolnak. Bródy szavaival: "ezek ugyanazok". Úgy tűnik, a szar csak ideiglenesen süllyed el, valahogy mindig felszínre küszködi magát.

Conchobar 2015.06.16. 09:36:12

@nu pagagyí: "A mai jobboldal csak pont azt a három történelmi eseményt sikkasztja el, amiből lehetne építkezni: 1848-49
- 1918, az első köztársaság
- 1956" - 1956-ot és 1848-at aztán tényleg nagyon elsikkasztotta. Így, hogy mondod, például az is elsikkasztódott, hogy Nagy Imre (a mai bloldal '56-os hőse) már rég a jugoszláv követségen dekkolt, mikor a rádióban még javában sugároztatta, hogy a kormány a helyén van (és ezzel reménytelen harcra biztatott). Ugyanúgy eliszkolt, akár Orbán Viktor kerek 50 évvel később

♔batyu♔ 2015.06.16. 09:37:03

@nu pagagyí: Én nem búslakodom, hiszen a jelenben gondolkodom. Trianon oka egyszerűen az volt, hogy a magyar területekre fokozatosan más nemzetek vándoroltak be és ezt az akkori ellenségeink kihasználták, ezzel azt is biztosították, hogy Mo. ne lehessen regionális nagyhatalom. Ugyanakkor semmiképp nem lehetett volna sajnos megakadályozni, hiszen épp e miatt az akkori terület egyszerűen védhetetlen volt. Ha az angolok - franciák nem a románokat, cseheket támogatják, akkor támogatják később az oroszok és Mo. akkori területének nagyrésze talán ma orosz terület.

Neked vannak valami egészen ostoba elképzeléseid a jobboldalról.

gmihaly 2015.06.16. 09:37:47

Sajnos a tisztelt Urak (és hölgyek?) le vannak maradva egy pár brosúrával. Némi adalék arra, hogy ez a sajnálkozó, sachlich (tárgyilagos? szakszerű?) megközelítés is egy hatalmas tévedés, amelyet az ügyesen leplezett pán(neo)szláv propaganda sulykolt a magyarországi Kucserák segítségével - ők még nem a Háy Gyula által nem szeretett elvtársak voltak. Volt belőlük egyébként Bécsben és Braunauban (Hitler szülővárosa) is elég sok, de ők 1938 márciusa (Anschluss) után hazahúztak. Az egyik ilyen adalék a sok közül Edvard Benes: Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot. A cseh-szlovákok áldozatának (mártíriumának) történelmi bemutatása - az 1915-ös párizsi, Sorbonne-beli előadássorozat rá egy évre szerkesztett változatban megjelenő brosúra 1995-ös, szegedi történész TDK-sok által magyarított változata nagy nehezen, de fellelhető közkönyvtárakban. Tehát egy ellenbirodalmi akció volt, az eszelősen németellenes, revansista, republikánus franciáknak nagyon is tetsző, birodalomellenes, nemzetállami köntösben, mely ambíciót megerősíteni látszik az Archivnet.hu 2007. évi 1. számában megjelent térkép (archivnet.hu/politika/csehszlovak_revizionista_es_irredenta_torekvesek_kozepeuropa_terkepenek_atrajzolasara.html) is. A cseh Nagymorávia és Polábia-koncepció, megfejelve a lengyel Obodritával, és a szorb (a 19. században még szerb) nemzetiség cseh és lengyel ortográfiával is írott irodalmaival, ugyancsak ezt a törekvést látszik alátámasztani. Talán még a nagy cseh történész, Palacky fejéből pattant ki a gondolat, lehet, hogy ő már nagyon benne volt az eszmei kavarásban, ezért is nem ment el az 1848-as német birodalmi gyűlésre Majna-Frankfurtba, hiába hívták baráti szavakkal - ez még az 1870-es német egyesítés előtt történt, "szabad prédának" tűnhetett a még széttagolt Németország. Tehát nem szétesett a dualista Monarchia, hanem bizony szétzúzták. És mi van a fő "szétzúzóval"? A német "ősellenség" Volkswagen-Gruppe-ja "benyomult az "eredeti állapotára" zsugorodott országba, a büszke nemzeti, idén 120 éves Karosa pedig Iveco-márkanéven gyártja a buszokat. Olyanokat Magyarország pl. nem vásárol. Még az is lehet, hogy Kecskeméten előbb lesz Mercedes-buszok gyártása...Az azért mégiscsak márka. Bizony, a "kisállami nyomorúságok"(Copyright by Bibó) a szinergiák egyesítése helyett a nagyobb gazdasági térségben. Dehát, már 100-138 éve is az éledező, felzárkózni is képes magyar belső konkurencia letöréséhez adták az ideológiai töltetet a " nagy szláv lázálom" "hasznos idótái "(copyright by Lenin). Ezt a Lázálmot pedig az amerikaiak bombázták szét NATO-égisz alatt Szerbiában, 1999-2000-ben.

♔batyu♔ 2015.06.16. 09:39:01

@nu pagagyí: Ja értem, Orbánék vállalják Szálasiékat úgy, hogy közük nem volt hozzá, ugyanakkor a ballibsik ne vállalják a kommunista elődjeiket úgy, hogy legnagyobb pártjaikban klasszikus komancsok csücsülnek, akik egy nap egyszerűen csak pártnevet cseréltek?

Te ilyenkor valójában mit hiszel? Hátha nem veszi észre?

Conchobar 2015.06.16. 09:41:23

@I_Isti: "Oké, lépjünk túl a holokauszton, adjuk vissza az összes akkor elrabolt zsidó vagyont a zsidóknak!" - Mert még nem történt meg szerinted? Egyébként hányszor kell még leírni, hogy eljusson mindenki tudatáig: a trianoni békével kapcsolatban nem az gond, hogy elcsatolták a nemzetiségek által lakott területeket

I_Isti 2015.06.16. 09:41:25

@♔batyu♔: "Az 1910-es népszámlálás szerint az 1000 holdon felüli birtokkal rendelkezők 20,6%-a, a 200–1000 holdas középbirtokosok 18,1%-a, míg a 100 hold feletti birtokokat haszonbérbe vevők 49,5%-a volt zsidó."

Egyébként a nagyon hülyék kedvéért: a magyar zsidók számára trianoni békediktátum ugyanolyan csapás volt, mint a magyarok számára. Sőt, a két háború között a legtöbb zsidó is revizionista volt.

Sinistroll 2015.06.16. 09:43:53

A helyzet az, hogy a békekonferenciákon Magyarország senkit nem érdekelt. A Monarchia szétdarabolását határozták el, erről szólt Trianon.
Mindenkinek az volt a jobb, ha Magyarországból minél kevesebb van. Vastagon fogott a toll, persze. Lehetett volna jobban csinálni, persze. Csakhogy a veszteseknek ilyenkor nincs kívánsághangverseny.
Nem Trianon az őstragédia, hanem az, hogy ma megint mindenkinek az a jó, ha Magyarországból minél kevesebb van. Köszönjük, kedves magyar jobboldal.

I_Isti 2015.06.16. 09:44:23

@Conchobar: "Mert még nem történt meg szerinted?"

Nem, nem történt meg.

I_Isti 2015.06.16. 09:47:04

@Conchobar: Sőt, szerintem legalább a magyar nemzeti vagyon 30%-a volt zsidó tulajdonban, ezt egyszerűen lehetetlen lenne visszaadni. (Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy azóta az üzemek profitot is termeltek, a szépművészeti alkotások (képek, szobrok) értéke valószínűen megsokszorozódott, stb...

♔batyu♔ 2015.06.16. 09:49:09

@I_Isti:

A nagyon hülyék kesvéért, a holokauszt hisztit nem azok a zsidók generálják, akiknek Trianon is fájt.

♔batyu♔ 2015.06.16. 09:50:13

@I_Isti: ne kínlódjál már nem csak a zsidók vesztettek komolyabb értékeket. Ráadásul 45 óta folyik a zsidók kárpótlása.

nu pagagyí 2015.06.16. 09:54:44

@♔batyu♔: Orbánék önként merülnek a mocsokba, most éppen nácibbak a Jobbiknál. Nemsokára a Betyársereg szimpatizánsaira is rástartolnak. Nem tudom, hol tart most, a következő közpénzes uszítókampány? Letette-e már Mrs. Finkelstein az erről szóló terveit?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.16. 09:56:07

betiltva.com/2006-2009/200708-szekfu-gyula-harom-nemzedek/

"Végigtekintvén a magyar társadalomnak magyar talajban gyökerező, tehát történeti osztályain, sem a nagybirtokosok közt, sem pedig a nemzeti munkát testi erejével, kérges tenyereivel szolgáló parasztság és ipari munkásságban nem találunk vezető tehetséget, vagy, minek hiánya még súlyosabb, vezető akaratot. Egyetlenegy osztály sem érzett magában hivatást, saját érdekeit pillanatnyilag félretéve, a közösségnek dolgozni, a nemzeti erőket egybefogni. Mindenki csak maga elé nézett, a legközvetlenebb környezetet látta és passzív közömbösséggel haladt az illúziók kitaposott útján.

Társadalmi osztályaink e letargikus állapotából, mely természetes következése volt három generáció fokozatos hanyatlásának, érthetjük meg azon elemnek előtérbe tódulását, melynek szereplése a harmadik korszaknak egyik szembeötlő tünete. A történeti osztályok tehetetlensége és szervezetlensége, valamint illúziószükséglete volt az erő, mely a zsidóságot a magyar kultúra központjába emelte. A zsidóság újabb szerepe történeti tény s mint ilyen, gyökereivel a múltban áll. Már az első korszakban láttuk, hogy a galíciai bevándorlás útján folyton szaporodó zsidóság kizárólagos közvetítője volt az akkor még tisztán agrár Magyarország nyersterményeinek, ez a szerepe előkészíté a hatalmi állást, melyet a második, kapitalisztikus korszakban foglalt el, midőn az ipari és kereskedelmi vállalatok, pénzintézetek és bankok profitja szinte kizárólag őt gazdagítá. Most, a harmadik generációban nem történik egyéb, minthogy levonatnak e korábbi jelenségeknek logikai következményei: a vagyonilag kitűnő helyzetbe került zsidóságnak az anyagi vezetés mellett a szellemi is ölébe hull.

A következők megértéséhez emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy a liberális törvényhozás a galíciai bevándorlást soha meg nem szüntette, de még csak nem is korlátolta. Innen a zsidóknak a többi népfajjal és vallásfelekezettel szemben aránytalanul nagy számbeli gyarapodása: az első korszakbeli 241 ezer zsidó helyett 1870-ben már 550 ezer, 1890-ben 707 ezer, 1900-ban 831 ezer lakik Magyarországon, számuk tehát 1840 óta, hatvan év alatt, szinte megnégyszereződött. 1914-ben jóval felülmúlta az egymilliót, aminek nemzeti fontosságát csak akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy a zsidóság magyar földön túlnyomó részben magyarnak vallá magát s így a tízmillió magyar közt minden tizedik zsidó volt. Viszont ezen egymillió zsidó közül legalább is 500 ezer csak húsz-harminc év óta lakott Magyarországon.

(...)

Ha mármost a keletről menekülő zsidóság álláspontjára helyezkedünk, a három ország közül Magyarországot kell megjelölnünk, mint amely leginkább kecsegtető volt a bevándorlásra. Nemcsak azért, mert országunk kapitalizmusa úgyis szinte teljesen zsidó kézen volt, ami ilyen mértékben a német kapitalizmusról nem mondható el; nemcsak mert a mi kultúránk kisebb és hajlékonyabb, ellenállásra fajilag is kevéssé predesztinált volt, holott a német lélekben évszázadok óta nem hamvadt el az antiszemitizmusnak egy bármi kis szikrája; mindez csak másodrendű jelentőséggel bírt azzal szemben, hogy a mi liberális illúzióink az oroszlengyel bevándorló zsidónak az első lépést olyan mértékben könnyítették meg, miként sehol másutt a diaspórától érintett államokban. A Kárpátok hágóit átlépve a galíciai és orosz zsidó, ki az ázsiai állapotok közt, honnan jött, emberszámba is alig ment, kellemes csodálkozással vette észre, hogy íme csak nemzeti ruháját kell levetnie, csak a közönséges érintkezésre szükséges magyar beszédet kell elsajátítania, máris éppen olyan jó magyar, tagja új magyarországi nemzeti közösségének, mint generációk óta bentlakó zsidó polgártársai, vagy akár a magyar föld autochtonai, ősi családok nemes vagy paraszt leszármazói. Az idegen elemeket a belső átalakulás kötelessége alól a magyar közhangulat elvileg, változhatatlan érvénnyel felmenté: a határt akadálytalanul átlépő galíciai hosszabb-rövidebb tanyázás után rutén-tót vidéken, az Alföld magyar városaiba megérkezve, már magyar-számba ment és joggal elhihette magáról, a közhangulat hatása alatt, hogy éppoly jó magyar, mint bárki más ez akkor még széles országban. Az államilag szervezett névmagyarosító akció segélyével eldobja nevét, újat vesz fel, boltot nyit, ezzel a magyar illúziók: az állam és nemzet formalisztikus felfogása szerint valóban és egészén magyarrá vált, gyarapítá a magyarság számát. Eggyel megint többen vagyunk, mondottuk, ráfér szegény, testvértelen fajtánkra. Ez az érzelmi alapja annak, hogy a bevándorlótól csak felületes és merőben külsőleges, de annál gyorsabb átalakulást kívántunk. Lelkébe óvakodtunk beletekinteni, megelégedvén ruha- és beszédkülsőségeivel, végleg áldozatává esvén a tévedésnek, melytől Széchenyi halálos félelemben, kezét tördelve óvott bennünket: összetévesztettük a nemzetiséget a nyelvvel, a magyarságot a magyarul csevegéssel, a halhatatlan lelket a múlandó, színét váltó külsővel. Vétkünk a legsúlyosabb, mert az Ige, a Lélek ellen való."

♔batyu♔ 2015.06.16. 09:58:01

@Sinistroll: Ehhez a jobboldalhoz nem sok köze van, a Trianon előtti nemzetiségi politikai liberálisabb volt mint ma a romániai.

A franciák, angolok szövetségeseket kerestek ellenségük, egy regionális nagyhatalom (a monarchia) szétrobbantásához.

Mondhatnánk, hogy ennek elkerülésére talán egyetlen mód lett volna, a Monarchiából való kilépés, amire több kísérlet is volt, azonban nem volt lehetséges. (Amúgy a jobb és bal felosztás ennél újabb keletű, tehát amúgy is értelmetlen).

Conchobar 2015.06.16. 09:59:28

@I_Isti: "Egyébként a nagyon hülyék kedvéért: a magyar zsidók számára trianoni békediktátum ugyanolyan csapás volt, mint a magyarok számára" - Mert miért? Előtte a zsidók nem győztek törleszkedni, dörgölőzni a magyar elithez, a nemzetiségeket leszarták, így aztán trianon után az elcsatolt területeken a románok elszedték tőlük a bérleményeiket

♔batyu♔ 2015.06.16. 09:59:38

@nu pagagyí: Öregem, ha Gyurcsányék is ennyire mélyen merülnek a mocsokba, ma Gyurcsánynak hívják a miniszterelnököt.

Minden relatív.

Nálad elsősorban úgy látom, Orbán a központi probléma.

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 10:02:28

@I_Isti:

és ezt mivel támasztod alá?

1945 előtt a felső tízezer nálunk leginkább az arisztokráciáról szólt...

IdomitottFoka 2015.06.16. 10:02:35

@♔batyu♔: Ugyan már. Orbánéknak nem Szállasit kell vállalniuk, hanem Kádárt és Rákosit. Szállasitól majd mosakodjon a Jobbik.

"hogy legnagyobb pártjaikban klasszikus komancsok csücsülnek"

Azért ne adj már ekkora labdákat.

Conchobar 2015.06.16. 10:03:05

@I_Isti: "Sőt, szerintem legalább a magyar nemzeti vagyon 30%-a volt zsidó tulajdonban, ezt egyszerűen lehetetlen lenne visszaadni" - Áááá! Legalább 50%-a, sőt tulajdonképpen itt minden a (1%-nyi) zsidóké volt

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 10:03:25

@♔batyu♔:

efféle kilépés estén még gyorsabban szétesett volna a történelmi állam

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 10:05:14

@Conchobar:

a korabeli statisztikák szerint inkább 5% körül voltak, egy 10%-os részesedést minden további nélkül elhinnék a 30% azonban már irreálisnak tűnik

nu pagagyí 2015.06.16. 10:05:16

@♔batyu♔: Magadhoz képest is hülye vagy. Orbánt te hoztad fel. Csak jelzem, hogy Gyurcsányt is. Tegyél már rendet magadban! - aztán majd társalgunk.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.16. 10:05:30

Folyt.

"A közhangulat azonban illúziókba burkolózva, örömest szemlélte a magyarság ilyetén rohamos gyarapodását, melyet siettetni és nagy arányokra növelni mindent megtett azon értelmiségi réteg, mely az illúziók szolgálatában a magyarság számbeli gyarapodását, a magyar impérium fantomját tette meg élete feladatának. Az imperialista sajtó és irodalom vezéregyéniségeiben nem egyszer idegen, német vér folyt s ők bármennyire magyarrá váltak is lélekben, akár generációk óta, mégsem róható fel nekik, ha a külső átalakulás jegyeinek kelleténél nagyobb fontosságot tulajdonítottak. Működésükben hazafias szándék vezette őket, de vele járt egyúttal a nemzetiség lelki alapjainak formalisztikus gondolkodásból eredő lebecsülése. Nemzetgyarapító akciójuk középpontjában a névmagyarosítás állott, melynek segélyével a galíciai idegen még csak meg sem melegedett a magyar földön, máris megszabadulva legtermészetesebb megkülönböztető jegyétől, végképp elvegyül a magyarság tömegében. A Budapesti Hírlap akciója egyenesen felszólít mindenkit a magyar név felvételére, melynek ha valaki hazafias módon eleget tesz, az új magyaros névben szinte hivatalos bizonyítványát nyeri jó magyarságának.

(...)

A zsidóság élénk gyakorlati érzékével meg sem kísérte a dzsentrivel a harcot felvenni, meghagyta neki a minisztériumok és vármegyék cifranyomorúságát, fenn az ernyő, nincsen kas tekintélyét, de annál nagyobb erővel veté magát a jobb keresettel kecsegtető pályákra, minő az ügyvédi, orvosi és mindennemű ipari és kereskedelmi értelmiség. Statisztikai adatokra itt nincs szükség, inkább azt kell meggondolnunk, hogy a zsidóság térfoglalása, mely e pályákon nem egyszer annyira ment már, hogy a keresztények számát megközelíti, sőt felülmúlja (például orvos volt 1900-ban 4807, ebből zsidó 2321, tehát 48%), nem hosszú fejlődésnek eredménye, hanem néhány évtized alatt, hirtelen, kivédhetetlen betörésszerűen jött létre. Mikor tehát mi a modern Magyarország kulturális haladását dicsőítettük, ez alapjában véve nem volt egyéb, mint az értelmiségi pályáknak a zsidósággal való átitatása.

(...)

A főváros ekkor már a magyar kapitalizmus székhelye, benne tehát a zsidóság, mint a kapitalizmus mozgatója és előnyeinek élvezője úgyis otthon van már a második korszak óta. De Budapest egyúttal politikai központja is az országnak, a parlament és parlamenti pártok székhelye, honnan a nemzetnek szinte kizárólag politikaira redukált lelki szükségletei is kielégítést nyernek. Budapestet az állami és nemzeti illúziók éppúgy táplálják, mint a kapitalizmus. A zsidó értelmiség most, illúziók és kapitalizmus szolgálatában s mindkettőt saját érdekei szerint hasznosítva, ráteszi kezét Budapestre mint szellemi központra is. Mintha csak óriási nagyvállalat volna, magára veszi az ország ezen központi üzemének, politikai és kulturális fókuszának irányítását és munkában tartását. Hatalma a magyar lelkeken Budapest közvetítése nélkül soha uralkodóvá nem vált volna: az ország szíve volt a közeg, melyen át az új zsidó értelmiség kultúrája egyenletes nyomással áramlott szét az országban. Viszont Budapest sem foglalhatta volna el domináló helyzetét, ha szellemi és anyagi termelését a zsidóság energiája és munkaereje nem irányítja.
Budapest anyagi termelésének, a kapitalisztikus üzemeknek kezdettől fogva zsidó voltát föntebb érintettük. A központi gazdaság ezen zsidó jellege már önmagától is kijelölte a szellemi termelés bizonyos tényeit. Mindazon kulturális tényező, mely újonnan jött létre, nem pedig örökségként szállott át a korra – aminő örökség volt például az Akadémia és kiadóvállalata, vagy az egyetemek -, mindaz tehát, minek léte az új korban pénzkérdés, tőkebefektetés volt, az most mind eo ipso a zsidó kapitalizmus és értelmiség kezébe került. Így a nyomdák, kiadóvállalatok és hírlapok, továbbá az irodalmi és művészeti termelés azon ágai, melyek állami támogatásra nem számíthatva, a budapesti pénzes emberek szükségleteit kellett hogy szolgálják. Innen festő és építőművészetünk úgynevezett nemzetközisége, innen zeneirodalmunk áthasonulása a budapesti közönség igényeihez. De Budapest és a zsidóság egyesített hatalma leginkább a hírlapirodalmon nyugodott."

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 10:06:27

@♔batyu♔:

+ a kirablása is, az államosítások őket is érintették

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 10:07:25

@♔batyu♔:

sőt tovább megyek: a "holokauszt hisztit" elsősorban nem zsidók generálják

Arcade Macho 2015.06.16. 10:09:17

ahh de langyi volt
semmi allitas amit cafolni lehetne

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.16. 10:09:18

Folyt.

"Józan történetszemlélet megtanít rá, hogy a hírlapirodalom a kapitalizmus korában nem Juniusok és Swiftek foglalkozása, hanem egyszerűen üzlet, melyhez jellem és műveltség helyett üzleti szellem kívántatik. Olyan üzleti szellem, mely a közönség érdeklődését kihasználva, a termelt áruból a lehető legnagyobb példányszámot tudja piacra dobni és a kapitalista tulajdonosok profitját lehető nagyra növelni. Kapitalizmus és modern hírlapirodalom egymástól szét nem választhatók és ha a kapitalizmus zsidók kezén van, természetes következés, hogy a sajtó is zsidó lesz és zsidó ideológiát fog szolgálni. És az utóbbi korszak tapasztalatai csakugyan bebizonyíták, hogy a nagytőke profitsóvárgását zsidó újságírók jobban ki tudják elégíteni, mint keresztények – nemcsak nálunk, az egész európai világban. Azt nem merném állítani, mintha a keresztény magyarok örökölt erkölcsi felfogásuknál fogva botorkáltak volna nehézkesebben az újságírás sikamlós pályáján és a lelki és nemzeti érdekeket nem áldozták volna fel éppoly szívesen az üzleti szempontnak, mint zsidó kollégáik, – sokkal fontosabb az, hogy bennük az üzleti szellem és találékonyság kisebb volt és ősmagyar korlátlankodó, gyűlölködő természetüknél fogva a tisztesség elveiről nemcsak üzleti szempontból, amint a kapitalizmus kívánta, hanem személyi érdekeikből is megfeledkeztek, ami viszont már fegyelmezetlenség volt és esetleg ártott az üzemnek. A zsidó értelmiségnek főként friss galíciai része ilyen nehézségekbe ritkábban ütközött. Minél több bevándorolt került a hírlapcsináláshoz, annál jobban működött az üzem, annál boszorkányosabban forgott a rotációs gép, nagyobbodott a vállalkozó profitja s a jámbor magyar, ki a hírlap nyomtatott betűinek is bibliaként hitt, annál inkább alája gyűretett a budapesti zsidómagyar kultúrának.

A budapesti sajtó – ezt be kell vallanunk – a hanyatló korban valódi nemzeti irodalomszámba ment; igyekezett is a nemzet minden szükségletét üzleti kulantériával kielégíteni. A magyar szükségletek ekkor állami és nemzeti illúziókból, pártpolitikai és személyes gyűlölködésből állottak. Mindezt a budapesti lapok jutányosan és élvezhető formában szállították. A nagy magyarosító akció most hozta meg gyümölcseit: a megmagyarosított nevű hírlapíró üzleti géniusza segélyével tökéletesen átidomult a nemzeti illúziókhoz és soha még álmában sem szalaszt ki tollából egyetlen szócskát sem, mely a magyart illúzióiból felébresztette volna. Jellemző, hogy a magyar imperializmusnak konzervativizmussal kacérkodó lapját túlnyomóan zsidó tehetségek szerkesztették, sőt az antiszemita hírlapok körül is találkoztunk fölös számmal zsidó eredetű egyénekkel. A magyar dicsőséget senki oly meggyőződéssel nem hirdette, a magyar hiúságot senki oly édésbizsergően nem simítgatta, mint ez “asszimiláltak”. Ők emelték dogmává állameszménk nagyságát és mindenható voltát, mely a lelkieket háttérbe szorítá s melyet hozzájuk hasonló szépséggel még közjogprofesszorok sem tudtak ecsetelni. Ők becsülték le a nemzetiségek erejét, ők támadták válogatás nélkül szövetségeseinket és ellenségeinket, Ausztriát, németeket, románokat stb., mindenkit és mindenütt, ahol a felelőtlen lelkesedéstől és önbizalomtól a józan magyar érdeknek kellett volna a vezetést átvennie. A parlamenti pártok önös törekvéseinek még oly lapok is szolgálatába szegődtek, melyek egyébként anyagi helyzetük miatt, apróhirdetési üzleteik folytán, nem voltak ráutalva erre. De ahol népszerű izgatás forgott szóban, ott egyik sem maradhatott el, lévén a cél a kapitalisztikus profit növelése.

Hogy a közjogi harc és nemzeti illúziók évtizedeken át korlátlanul uralkodjanak a magyarságon, ez a budapesti zsidó sajtó nélkül lehetetlen lett volna. A közjogi harcnak szörnyűséges, szinte apokaliptikus formái csak azon példátlan terror által fejlődtek ki, melyet a sajtó a formális, álnemzeti szempont nevében minden ellenkező, tehát népszerűtlen vélemény, minden józanodásra vezethető kezdemény letaposásával gyakorolt. Igaz, már a hatvanas és hetvenes éveknek született magyaroktól írt hírlapjai is kitűntek irreális érzelmi politikájukkal és ősi gyűlölködésből folyó féktelen személyeskedésükkel, de hatásuk akkoriban a nemzetnek csak kisebbségére terjedt ki, mert a józan és műveit körök mégis csak Kemény Zsigmondra, Salamon Ferencre, Falk Miksára hallgattak. Most azonban, miután a hírlapirodalom teljesen kapitalizálódott és elzsidósodott, a keresztény magyar is csak akkor jut szóhoz, ha a szélsőségek szolgálatába lép és a zsidó hírlapokkal vetekedve űzi és hajszolja a magyart a közjogi viszály, gyűlölködés és nemzeti vétkek útvesztőjében."

I_Isti 2015.06.16. 10:12:26

@pitcairn:
@Conchobar:
"A zsidótörvények hatálya alá eső több százezer zsidó összvagyona körülbelül 7-12 milliárd pengőre volt becsülhető (ez 2005-ös értéken mintegy 10-16 milliárd dollárnak felel meg), és a nemzeti összvagyon 20-25 százalékát tette ki."

www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&type=content&chapter=8_1_1

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 10:13:08

@midnight coder:

az EU a "nemzetállami" projekt szerves folytatása:)

♔batyu♔ 2015.06.16. 10:15:59

@IdomitottFoka: Mégis mit írtam volna? Lendvaiék a holdról jöttek?

Nézd a többi azért nem olyan tájékozatlan mint te.

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 10:17:05

@I_Isti:

köszönöm, de sajnos ebben sincsen semmilyen hivatkozás, egyszerűen csak írtak egy számot

máskülönben minden további nélkül elhiszem azt, hogy felülreprezentáltak voltak a vagyonukat tekintve, de 20-25 vagy 30% már túlzásnak tűnik

az 1945 előtti Magyarország felső tízezre még leginkább az arisztokráciáról szólt

♔batyu♔ 2015.06.16. 10:17:08

@nu pagagyí: Süt belőled az elfogultság, idáig sem vitatkoztam veled érdemben nem dicsekedjél már, hogy abbahagyod:)))

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.16. 10:18:19

Folyt.

"Keresztény lap zsidóval nem mérkőzhetik. Minél kevesebb egy-egy szerkesztőségben a keresztény tag, annál korlátlanabbul uralkodik az illető újság a magyar közvéleményen. Én itt nem lázálmokat rekapitulálok, hanem a közelmúlt valóságos lefolyását adom elő, anélkül, hogy bármit is hozzátennék. Az olvasóközönség megszerzésére és megtartására az üzleti szellem különböző eszközöket gondol ki. Egyik az úgynevezett bulvárd-irányzat mely minél piszkosabb törvényszéki drámák és utcai események széles tárgyalásával ragadta meg az olvasó alacsony ösztöneit. A másik tipikusan itthoni. Ez abban áll, hogy a lap a magyar nemzetnek – egy szóval kifejezve – mindene legyen. Tanítója és papja, politikai főnöke és orvosi tanácsadója, minden szükségletének egyedüli kielégítője, kiben neki egyedül legyen bizalma. A budapesti hírlapüzemek felismerték az utat, melyen ezt elérhetik és a hírlapirodalmat a nemzet kizárólagos, minden egyebet fölöslegessé tevő művelődési tényezőjévé avathatják. A magyar újság tartalmának csak középpontját teszi a politika s általában a közélet, körülötte pedig a legkülönbözőbb rovatok rakódnak le, melyek az olvasó és családtagjainak minden óráját kitöltik érdekes és ami a fő: nem fárasztó olvasmánnyal. Regények és lehetőleg erotikus, legjobb esetben bután üres tárcák mellett humorisztikus “karcolatok”, irodalmi, színházi, társaséleti csevegések, asszonyt és gyermeket érdeklő mellékletek töltik meg a lapot, mely célját naiv őszinteseggel leplezi le: a magyar családban minden egyéb olvasmányt fölöslegessé akar tenni. Az üzleti szellemet dicséri az eredmény: középosztályunk, valamint az ipari és paraszti népesség a harmadik nemzedékben kizárólag a hírlapokból meríté műveltségét s ehhez képest mindazt, mit bennük olvasott, megdönthetetlen nemzeti igazságnak tekintette. Így született meg a sajtó korlátlan vétójoga minden nemzeti kezdemény dolgában. A század fordulóján még Deák vagy Széchenyi is puszta falaknak beszél és három-négy embernek ír vala, ha formálisan engedélyt nem kér és nyer a budapesti sajtótól nemzeti ideái terjesztésére. Ilyen engedélyre azonban sem a haza bölcse, sem a leghűbb magyar nem számíthattak volna, lévén ők ellenségei úgy az állami és nemzeti illúzióknak, mint az országrontó, gyűlölködő viszálynak. Sajtónknak ez az iránya és egyúttal a magyar lelkeken való korlátlan uralma magyarázza, hogy egykorú idegenek már a századfordulón úgy vélték, hogy a magyar sajtó erkölcstelenítő, nemzetpusztító hatalmához egyedül a francia és délamerikai hírlapirodalomé hasonlítható.

(...)

Emlékszem, vidéki magyarok milyen forró vággyal beszéltek a “pesti műveltségről” és andalogva hallgatták a hírlapok szónoklatait az “ifjú Budapest” világvárosias szépségéről és pompásan gyökeres magyarságáról. Ne tagadjuk, a művelt magyar középosztály büszke volt fővárosára, kényeztetett kedvencére és megvetéssel fordult volna el attól a korcsmagyartól, ki Budapest kultúrájában egyebet nem látott volna, mint a berlini és bécsi nagyvárosi kultúrának lerakatát, másodfokúan előkelő fióküzletét. Pedig a valóság ez volt. E három nagyvárosi kultúra a zsidó kapitalizmusnak és zsidó értelmiségnek specifikus produktuma. Üzleti szempontnak köszönve életét, legfőbb gondja a nagyvárosi zsidóság és az ahhoz asszimilált kereszténység rétegeinek kulturális szükségletét kielégíteni.

Egyik ilyen réteg a gazdag zsidóság, Berlinben és Bécsben régi családok tagjai, nálunk egykét pénzarisztokrata, kik az évszázadokon át kiéhezett zsidó faj műveltségszomjával vetik magukat a nemzetközi kultúra hullámaiba, könyvtáraikban és múzeumaikban egyiptomi és etruszk dolgoktól Japánig és Kínáig minden műveltség termékeit felhalmozzák és teli tüdővel szívják magukba Velence és Róma, Párizs és Bretagne levegőjét. Ezen réteg s a körülötte csoportosuló, hasonló lábon élő kevés keresztény szükségletét elégítik ki a nagyvárosok kép- és műkereskedései, régi bútorai és luxuskönyvkiadásai, melyek egyébként a gyökeres német és magyar lelki kultúrával alig kerültek eddig kapcsolatba. A kevésbé gazdag értelmiség és az alsóbb zsidóosztályok szolgálatában áll elsősorban – a hírlapok mellett – a színház, hangverseny, énekes színház, orfeum, kabaré, továbbá a napi szükségletet kielégítő regényirodalom, aztán a legkülönbözőbb etikainak nevezett irányok, melyek teozófia s buddhizmustól kezdve a művelt zsidóságnak időnként változó bálványain át – minők a freudizmus, bergsonizmus, taylorizmus, fletcherizmus, Popper-Lynkeus filozófiája – minden sivárságot kolportálnak és divatba hoznak, ami a valódi lélek, az Ige után sóvárgó emberi vágyakat értéktelen pótanyagként elaltathatja."

♔batyu♔ 2015.06.16. 10:21:08

@I_Isti: Szerintem ezt inkább hagyjuk. Ez is olyan pontos szám, mint az, hogy hány zsidó halt meg, szerintem nem sokára ez is kötelező lesz.

Ez egy zsidók által bemondott szám. Egyébként sem értem, miért kellene kárpótolni a zsidókat, amikor másokat pedig nem kell.

Jelképes kárpótlás jogos (persze szigorúan a többiekkel együtt) ez mára már megvolt, a többi nyilván nem jogos.

Mert akkor kezdhetjük messzebbről, amikor még zsidók sem voltak.

Conchobar 2015.06.16. 10:24:14

@I_Isti: A forrás, ahonnan a százalékot idézted kicsit se tűnik részrehajlónak, elfogultnak

IdomitottFoka 2015.06.16. 10:24:36

@♔batyu♔: Az MSZP-ről elég sokan tudják, hogy az MSZMP utódpártja (esetleg írd le azt is hogy nyáron meleg van). És (legnagyobb fájdalmadra) a Fideszről is -> ezért nem kéne állandóan Orbán seggéből kikiabálva komcsizni. Mintha pöcegödör büdösözné a ganédombot.

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 10:24:40

@val:

az 1848-asoktól egyáltalán nem állna távol az EU...

Kossuth közzéteszi konföderációs tervét

mult-kor.hu/cikk.php?id=9614

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 10:28:02

@Conchobar:

pl. azért mert akkoriban még korlátozás nélkül mehettek...

és az ottani munkabérekkel az itteniek nem tudtak vetélkedni...

a kivándorlók között pedig felülreprezentáltak voltak a nemzetiségiek, pl. a szovákok

♔batyu♔ 2015.06.16. 10:28:16

@Conchobar: Na igen, valahogy rögzíteni kellene a közvéleményben egy jókora számot.

Ekkora baromságot: Átkonvertálja 2005-ös értékre, majd visszakonvertálja az akkori nemzeti vagyonra.

Akkor milyen gigantikus szám lenne a nem zsidó kárpótlás mértéke?

♔batyu♔ 2015.06.16. 10:29:01

@IdomitottFoka: Húzzál már el b+, nem rendelek, főleg nem ingyen.

IdomitottFoka 2015.06.16. 10:41:13

@♔batyu♔: Egy komcsi ne komcsizzon, mert a pofájába visszadobják, ennyi. Amúgy kinyal6od.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.16. 10:51:25

Folyt.

"A budapesti műveltség a közönség igényeihez alkalmazkodva fejlődött ki. Mivel nálunk sokkal kevesebb volt a pénzarisztokrácia, mint Bécs és Berlinben s aki volt is, a két nagy nyugati városban legalább is éppoly otthon érezte magát, mint Budapesten, ennélfogva a budapesti kultúra nem annyira a gazdag zsidóság, mint inkább a középosztályú zsidó értelmiség és a folyton bevándorló, de folyton és gyorsan emelkedő alsóbb rétegek szükségleteit szolgálta. A nemzeti irodalommá bővült hírlapirodalomnak is ezen szükségletek szabták meg tartalmát. És itt ne tévesszen meg bennünket ez újabb irodalmi élet töméntelen jelszava, mellyel a francia, angol, olasz és amerikai mintákra, dekadens, neoromantikus, im- és expresszionista és ki tudja elszámlálni, micsoda elődökre hivatkozik. Nem, ez mind csak külsőség, a magyar neoromantikus egyszerűen a bécsi neoromantikusnak a tanítványa, tőle leste el a mesterfogásokat és vele egyezően specifikus teremtménye, még ha született ősmagyar is, a diaspora nyomán előállott nagyvárosi zsidó kultúrának. Aminthogy a regény és novella, színdarab és operett, zenemű és kabarénóta, melyet Budapest termelt, kelendőségnek örvendő importcikk Berlinben és Bécsben egyaránt és íróink, zenészeink és művészeink egyképp otthon vannak mind a három nagyvárosban. Ezt az irodalmat és kultúrát hibásan nevezzük nemzetközinek, pontosan, tartalmának megfelelően középeurópai nagyvárosi zsidókultúrának kellene hívnunk. Hogy mennyire nem nemzetközi, kiderül abból, ha e diasporikus nagyvárosok helyett vidékeket, nagyobb nemzeti egységeket tekintünk. A budapesti irodalom sem a sváb-bajor műveltségi területen, sem a stájer hegyek közt, sem a bretagnei, languedoci vagy dithmarschi parasztok közt – ezt egész bizonyosan mondhatjuk – nincs otthon. Midőn tehát büszkeségtől dagadó kebellel regisztráltuk az elmúlt korszakban, hogy egy-egy budapesti színműíró külföldi sikere által a magyar kultúra megint meghódítá Németországot, ez a győzelmi jelentés nem volt egyéb illúziónál, mert a valóságban a budapesti zsidókultúra tett kirándulást a vele homogén középeurópai nagyvárosokba.

(...)

Míg a németségnek Bécs és Berlin zsidókultúrája mellett továbbra is megvolt ősi német műveltsége, mely az utóbbi korszakban a nagyvárosi ideáloktól függetlenül kereste lázasan a kivezető utat az általános emberi hanyatlásból; míg ott a nagyvárosi kultúrát egyetlen német ember sem tartá német nemzetinek s maga Schnitzler is tiltakozott volna az ellen, ha valamely túlbuzgó tisztelője őt gyökeres német költőnek nevezte volna, addig nálunk – és ez a legszomorúbb, mit be kell vallanunk – a nagyvárosi budapesti kultúra abban a kitüntetésben részesült, hogy nemzeti kultúrává léptettük elő.

(...)

"Így esett meg a sajtó fáradhatatlan propagandája segélyével, hogy jó vidékiek Kis Józsefet nagy magyar költőnek, Arany János egyenes utódának tartották és tipikusan budapesti elbeszélőkben, kiknek érdeklődése budapesti zsidósorsokon és azokkal összekapcsolt nagyvárosi típusokon felül nem emelkedett, a magyar társadalom nemzeti ízű rajzolóit, az igazi modern magyar írókat tisztelték. Hogy ez a felfogás valóban elterjedt, azon a mondottak után nem kell csodálkoznunk. És azon sem, ha Gyulai Pál iskolájának kihalta óta a nem budapesti és nem zsidó eredetű írók és kritikusok sem voltak többé hajlandók erélyesen fellépni e hallatlan önámítás ellen, melyben mi nemzeti megelégedéssel tetszelegtünk. Sok jobbra hivatott tehetség beállott és áthasonult a nagy budapesti üzembe és ma éles szeme legyen annak, ki a keresztény magyar, a régi honos zsidó és a csak tegnap bevándoroltnak termékeit Budapest kultúrbozótjában széjjel tudja ismerni."

nu pagagyí 2015.06.16. 11:12:43

@Nemzetstratégia: Autentikus zsidózás abból a korból, amikor még nem ölték a zsidókat, de már lett volna rá igény. Szekfűt nyilván zavarta minden modern gondolat, mert az nyilván csak a magyarságtól idegen dolog lehet. Pedig a magyar ember szeret cseléd és szolga lenni, szereti születési előjogokkal bíró kiváltságos urait, nincsenek egyéni vágyai, utálja a szabadságot. Persze ezzel a mentalitással zene és irodalom se nagyon születik. Még szerencse, hogy annak idején a kereszténység idegen eszméje is beszivárgott valahogy a tiszta magyar néplélekbe.

♔batyu♔ 2015.06.16. 11:13:09

@IdomitottFoka: Na húzz el ostoba komancs, egyenlőre neked fájt ez látom. Lejárt az időd, ennyi volt, marad neked a pszichiátria és az orbánozás.

Pelso.. 2015.06.16. 11:15:01

@Bell & Sebastian: A gyalogok elveszítik személyiségük immár csekély maradékát is. Az adószámuk marad.

♔batyu♔ 2015.06.16. 11:20:35

@nu pagagyí: ". Pedig a magyar ember szeret cseléd és szolga lenni, szereti születési előjogokkal bíró kiváltságos urait, nincsenek egyéni vágyai, utálja a szabadságot. Persze ezzel a mentalitással zene és irodalom se nagyon születik. "

Jókora ostobaság, hiszen a magyarokat a leglázadóbb, a leg szabadságszeretőbb nemzetnek tartják nyugaton és keleten, ezt igazolja is pár elég fontos felkelés, másrészt kultúránk is az egyik legjellemzőbb, legegyedibb a régióban. Még klasszikusban is van magyar zene, ez ennyire határozottan csak az USA-ban van még. (Kivéve ázsiai országok).

Az egy dolog, hogy nálad alapműveltségbeli gondok vannak, nyilván nem is nagyon érdekel.

Mr. Rustical 2015.06.16. 11:49:13

Örvendetes, hogy minden évben alkalom adódik Trianon kapcsán mindenki fixa ideáinak elmantrázására.

Azt értem, hogy a magyar baloldal minden évben elmondja a kommunista dumát, miszerint így kellett a gonosz magyaroknak, kár, hogy ebből se tanultak a cudarok. Ezzel nem is vitatkoznék, tekintve, hogy nincs kivel: a mélynél is mélyebbre süllyedt magyar baloldalhoz tartozni már csak olyan emberek tudnak, akiknek bármilyen vitát ellehetetlenítő mértékben korlátozottak (a) az értelmi képességeik, vagy/és (b) az erkölcsi érzékük.

De.

Tisztelt szerző, tényleg azt gondolja, hogy a magyar belpolitikai rendszer osztrák típusú átalakítása bármilyen mértékben befolyásolni tudta volna az ország sorsát? Ha általános választójog van, akkor nem lesz háború? Vagy lesz háború, de a németek győznek a Marne-nál? Vagy veszítünk, de a nemzetiségek az Antant szándékai ellenére kitartanak a Monarchia mellett? Miből vonja le ezeket a következtetéseket a szerző? A példaként állított Ausztrián segített valamit az általános választójog? Masaryk megjuhászodott?

Személy szerint azt gondolom, hogy az általános választójog 1905-ös bevezetéséből csak hatalmas káosz, a kormányzat stabilitásának végletes megingása, és ebből fakadóan a hadi felkészülés még súlyosabb elmaradása következett volna.

A Monarchia felbomlása szempontjából azonban semmiféle választójognak, vagy belső berendezkedésnek nem volt jelentősége. A Monarchiát két dolog menthette volna meg: ha nem lesz háború, vagy ha a háború az eredeti elképzelések szerint, gyorsan véget ér a Központi Hatalmak győzelmével.

A háború kitörésének megakadályozására a magyar, vagy akár az osztrák-magyar elitnek nem volt semmilyen esélye. Általánosan elfogadott gondolat volt Európa-szerte, hogy háború lesz. Nyilván, ha tudták volna a kortársak, milyen háború lesz, nem vágtak volna bele. Csakhogy nem tudták, ahogy mi sem ismerjük a jövő heti nyerő számokat. A háború tehát előbb-utóbb kitört volna akkor is, ha a Monarchia nem üzen hadat Szerbiának.

A háború megnyerése pedig éppen nem függött a magyar elittől, ez a franciaországi német támadás sikerétől függött.

Miután a németek elakadtak a Marne-nál, a Monarchia megmentésére már nem volt reális esély. A Monarchia 15 tavaszától katonailag Németországtól függött, egy elfogadható különbékére soha nem volt igazi esélye. Nagyhatalmi státuszát innentől kezdve elveszítette, és csak az volt a kérdés, hogy Németország, vagy az Antant dönt a sorsáról.

Hogyha valami segíthetett volna a Monarchián, az a hadsereg alaposabb felszerelése és háborús felkészítése, aminek legfőbb akadálya éppen a belpolitikai felfordulás volt : Ausztria folyamatos alkotmányos- és kormányválsága, Magyarországon a Függetlenségi Párt hatalmi intermezzója. Ezen a helyzeten a magyarországi általános választójog bevezetése csak rontott volna.

nu pagagyí 2015.06.16. 12:02:18

@♔batyu♔: Egy szabad országban már nem lázadnak, mert ott szabadság van. Lásd Svájc, Svédország, úgy általában a nyugati országok.

Nálunk időnként igen, de nem sok sikerrel. Az elnyomást pedig mindig sajátjaink prezentálták, kollaborálva valamely külső hatalommal: törökkel, osztrákkal, némettel, orosszal. Mikor, mi adódott. Ez is akadályozza a nemzetté fejlődésünket. Saját profi elnyomókkal rendelkezünk, hosszú történelmi múlttal. Nem tanultak semmit, nem is fognak.

Kultúránk meghatározó alakjaival kapcsolatban nem firtatnám, ki milyen származású. Ez csak a jobboldal játéka. Az a kérdés értjük-e és a világ megérti-e. Tudunk-e azonosulni velük és műveikkel?

Lényegtelen Petőfi apjának eredete, József Attila ősei, de Karinthy is nekünk írt, Radnótiról nem is beszélve. A zenében Liszt, Bartók, Kodály nemcsak hozzánk szólt, a világhoz is. A magyar kultúrának csak kis (silányabb) szelete az, amely magyarkodáson kívül más mondanivalót nem is tartalmaz. Nincs valódi hatásuk és nem is lesz, függetlenül attól mennyi állami kitüntetést zsebel be az alkotó életében és mekkora szobrot emel neki az állam. Lásd, a Horthy-rendszer dicsőített írójának Herczegh Ferencnek utóéletét. Fene sem emlékszik rá és joggal. De Tormay Cecile és Wass Albert sem különb. A nevüket bele lehet sulykolni az emberekbe, a műveiket nem nagyon.

gyalog.galopp 2015.06.16. 12:08:02

Érdekes, hogy Trianon ügyben mindenki a magyarokat akarja vigasztalni is meg elmarasztalni is.

De nézzük már meg a másik oldalt, mi lett egy gazdaságilag erősödő, feltörekvő Kárpát-medencéből.

A szlovákok ezer évig egész jól elvoltak a magyarokkal, de a csehekkel 70 évet bírtak ki, a Kárpátalja sem lett boldogabb, csak szegényebb úgy a szovjetektől, mint az ukránoktól, Erdély vegyes lakossága 90 év alatt csak visszafejlődött úgy gazdaságilag, mint kulturálisan, Tito jugója atomjaira hullott, Európa leggazdagabb zöldségtermő vidéke a Vajdaság, a szerb nacionalizmus ostoba prédája.

A lényeg az elcsatolt területek nem lettek gazdagabbak, sem gazdaságilag, sem kulturálisan.
Ha a mesterségesen gerjesztett és szinten tartott magyar ellenességet kivonnánk, hm vajon mi lenne?

nu pagagyí 2015.06.16. 12:11:47

@Mr. Rustical: Örvendetes, hogy a jobboldal Trianon kapcsán évente egyszer, fokozott hangerővel árulózhat és zsidózhat. Színt visz a hétköznapi nemzetárulósdiba. Jó alkalom ez, hogy a jobboldal elterelje a figyelmet arról a puszta tényről, hogy Horthy az Antant segítségével szerezte meg a hatalmat és az ő küldöttei szentesítették a némileg igazságtalan feltételeket.

Éhbérkommentelő 2015.06.16. 12:12:45

Miután így alakult mindenki olyan qrvára jól tudja hogy így kellett alakulnia, a régi Magyarország nem volt fenntartható. Talán tényleg nem, csak valahogy elfelejtették erről az elszakított területek lakosságát megkérdezni. Így viszont soha nem fogjuk megtudni mit is akartak valójában

A nemzetiségi arány önmagában még nem ok egy ország fenntarthatatlanságára. Az újonnan összetákolt országokban sem volt jobb az arány, ráadásul torz hatalmi viszonyok hergelték a nemzetiségeket. Csehszlovákiában több volt a német mint a szlovák, de semmi kollektív joguk nem volt. Szlovákiában viszont nem volt magasabb a szlovákok aránya, mint a magyaroké a történelmi Magyarországon. Ennek ellenére megvannak a mai napig

vajdasagi 2015.06.16. 12:25:15

@Conchobar: Szárszó valóban egy röhej - vagy dühítő, ahogy vesszük. Ebben igazad van.

De azért az is igaz, hogy a jobboldal viszont valóban túl sokat foglalkozik a múlttal, és túl keveset a jövővel. Szerintem az eredmény 1:1. És ez nekünk nagyon rossz, mert sem a bal, sem a jobb nem visz minket jó irányba előre.

Persze a mostani kormány igen sokat foglalkozik a közeljövővel, amennyiben ez azt jelenti, hogy mit lehet megint ellopni a közeljövőben. E téren igen kreatívak. A balosok sem voltak becsületesebbek, de nem tudtak ilyen sokat ellopni, mint a mostaniak.

Éhbérkommentelő 2015.06.16. 12:40:38

@vajdasagi:
Ez szerintem nem igaz, mindenki lop a hatalom közelében. Ez ugyanolyan természetes, mint hogy mindenki a másikat vádolja korrupcióval

Az sem igaz, hogy a jelenlegi kormányt csak a közeljövő érdekli. A bevándorláspolitika vagy a határon túli magyarok ügye nem csak rövidtávú kérdés. Szerintem a baloldal mindkettőben bukásra áll

Szomorú tekintetű, segítségért folyamodó bevándorlókból óriási probléma lesz majd hosszútávon, ezt pont a Trianon utáni Magyarországon illene tudni. A baloldal úgy tesz mintha nem tudná, vagy lehet hogy már előre dörzsöli a tenyerét a következő nemzeti tragédián

TG69 2015.06.16. 13:01:29

@Bell & Sebastian: ez most igy jo kis beiras volt :-).

vajdasagi 2015.06.16. 13:05:11

@Éhbérkommentelő: Ez meg szerintem nem igaz :-)

Mindenki lop ugyan a hatalom közelében, de ha az egyik fél tízszer nagyobb összegeket lop, mint amilyeneket a másik fél lopott, akkor ne tegyél már ezek közé egyenlőségjelet. A mostaniak RENGETEGET lopnak. Ez szégyen.

És én nem azt mondta, hogy a mostai korményt a közeljövő érdekli, hanem azt a lopás érdekli őket a közeljövőben - az azért nagy különbség.

Szóval köztünk az az egyik különbség, hogy én a mostaniakat is meg a gyurcsányékat is megvetem, Te pedig a mostaniakat mosdatod.

És végül: lévén hogy én honnan jöttem, engedd meg, hogy legyen saját véleményem a bevándorlásról is, meg a határon túli magyarok érdekében történő politizálásról is. Amit a mostaniak csinálnak, EZ SEM JÓ.

2015.06.16. 13:34:25

örüljetek trianonnak
ha az eltúlzott kisantant igényeket teljesítik, ma magyarország kvázi kelenföldből állna
a csuti meg vartyoghatna szlovákul

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 13:47:24

"Ezt világosan bizonyítja, hogy a trianoni nyertesek huszadik százada éppoly szerencsétlen volt, mint a miénk."

Az csak egyetlen dolgot bizonyít, hogy a Trianoni "rendezés" nagyon el lett b.szva.

Hosszútávra akkor lett volna megoldás, ha a Wilsoni elveket alkalmazzák. Persze az sokkal több munkával, és időráfordítással történhetett volna, lévén, hogy voltak szigetben élő nemzetiségi tömbök, itt meg kellett volna oldani a korridorok, terület cserék, vagy lakosság cserék problémáját. Ehhez nem fűlt a foguk ott Párizsban, inkább létrehoztak néhány "kényszerházasságot", és megalapoztak egy újabb világháborút. Ez úton is gratula az idiótáinak. Az meg a mi tragédiánk, hogy az egész történetben mi cumiztuk a legnagyobbat, mert 18-ban néhány ember kivételével nem volt aki azt mondja, hogy : Idióták ! most már nem az a kérdés, hogy mi lesz a Monarchia után, meg milyen szavazati jogrendszer lesz, hanem hogy megmarad e Magyarország ! Groteszk módon ez a tanács kormánynak jutott először eszébe, emlékezzünk a plakátra "Fegyverbeeee !!!" .

TG69 2015.06.16. 14:03:51

@gyalog.galopp: A szlovákok GDP/fő már rég lehagytak minket. A románok versenyképességi mutatóival kezdünk lassan küzdeni, ez sem vetít előre sok jót. Mi ebben az országban sokkal jobban élhatnénk, ha nem lenne ilyen szarul teljesítő elitünk és ilyan magánakvaló középosztályunk. Akár keresztény, akár jobboldali akár ballib.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.16. 14:15:15

@nu pagagyí: "Pedig a magyar ember szeret cseléd és szolga lenni, szereti születési előjogokkal bíró kiváltságos urait, nincsenek egyéni vágyai, utálja a szabadságot. Persze ezzel a mentalitással zene és irodalom se nagyon születik. "

Csak abban tudok reménykedni, hogy minél több ember olvassa amit idehánytál.

Ilyenkor mutatkozik meg kik vagytok és mibe veszitek a magyarságot.

SEMMIBE SEM.

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 14:15:21

@Nemzetstratégia:

Olvastam Szekfű szóbanforgó művét. Ő testközelből élte meg azt a kort, így nyilván sok mindent közvetlen tapasztalatai alapján vetett papírra. azonban egy dolog szemet szúrt, és azóta sem tudok megszabadulni a gondolattól, Szekfű csúsztatott, vagy egyszerűen csak torz módon értelmezett.
Szekfű azzal vádolja a zsidó publicistákat, hogy hamis magyarkodásukkal "félrevitték" a közvéleményt, mintegy élen járva, a hamis nemzeti illúziók terjesztésében.
Nem sokkal később megjegyzi, hogy a sajtót és az akkori újságírókat csak egy dolog érdekelte, növelni a példányszámot.
Na, ez utóbbi megjegyzése tényszerűnek tűnik, ezzel egyszersmint felülírja szerintem az előző állítását.

Alapvetően arról van szó szerintem, hogy a zsidó publicisták is, igyekeztek azt írni, amit a közönség hallani szeretett volna. Nem más indíttatásból, minthogy növeljék a példányszámot. Egyszerűen nagyobb nyereséget akartak realizálni, nem valamiféle ködös fondorlatból túlnacionalizálni bennünket, egonkat az egekig tolva. Tehát kielégítették az igényeket. Mondhatni követték a kor szellemét.

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 14:22:20

@TG69:

"A szlovákok GDP/fő már rég lehagytak minket."

Igen, mert hoztak egy döntést, aminek az eredménye az ún. éhséglázadás volt. Mondhatni, bárddal vágták le, a költségvetésük rothadó hajtásait.
Mit szólnátok, ha a jelenlegi kormány is ezt tenné ?
(Egyébként én támogatnám, ha ez az adók csökkentését eredményezné. Lenne itt is egy kis balhé, de minden csoda 3 napig tart.)

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 14:29:45

@lékek és ellensúlyok:

az un. "éhséglázadáshoz" csak viszonylag csekély megtakarítás kapcsolódik

jóval átfogóbb reformok voltak ott

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 14:32:32

@vajdasagi:

"Mindenki lop ugyan a hatalom közelében, de ha az egyik fél tízszer nagyobb összegeket lop, mint amilyeneket a másik fél lopott, akkor ne tegyél már ezek közé egyenlőségjelet. A mostaniak RENGETEGET lopnak. Ez szégyen."

Na, ez a legnagyobb csúsztatása eddig a ballib fröcsögőknek.

Emlékszel a spontán privatizációra ? Mert én igen. Na, azt überelni képtelenség. És annak a Szocik voltak a levezénylői, és többnyire haszonélvezői.

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 14:35:40

@lékek és ellensúlyok:

no azért ne sztároljuk azt a Wilson-t, aki azzal nyert választást, hogy kimarad a háborúból, majd a Wall Street-i cimbik anyagi érdekei mentén mégis belépett + bevezette a sorkötelezettséget és mindezek révén jó két évvel meghosszabbította a vérfürdőt + aktívan hozzájárult a katasztrofális Párizs környéki békékhez

a híres "elveit" pedig meglehetősen következetesen alkalmazták, etnikai tisztogatás és népirtás lett a vége

Wilson valószínűleg a leggyászosabb történelmi figurák közé tartozik a XX. században, elvégre iszonyatos folyamatokat indított el

PS.: ezen felül különben még egy ménkű nagy rasszista volt (ezt se nagyon reklámozzák)

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 14:37:16

@lékek és ellensúlyok:

ha már a lopásnál tartunk, akkor az államosítás viszi el a pálmát

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 14:38:59

@lékek és ellensúlyok:

a tanács kormány nem inkább az orosz elvtársak felé offenzívázgatott? :)

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 14:44:03

@pitcairn:

"jóval átfogóbb reformok voltak ott "

Persze. Vágtak mindenhol.

gyalog.galopp 2015.06.16. 14:44:53

@pitcairn:
ugyanmá, akkor mi van a privatizációval, a fene tudja hány államcsődközeli eladósodással?

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 14:46:29

@gyalog.galopp:

közelébe sem jönnek az államosításnak vagy a "tsz-szervezésnek"

gyalog.galopp 2015.06.16. 14:51:45

@pitcairn:

a tsz vagyon közösségi használatba került, a gyárak közösségi használatba kerültek, világos, ez is lopás volt. De a vagyon sorsa,növekedése, vagy amortizációja valamennyire követhető volt.
A privatizációs bevételeknek viszont nem látod nyomát, a államadósság a privatizáció ellenére csak növekedett.

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 15:00:40

@pitcairn:

"a tanács kormány nem inkább az orosz elvtársak felé offenzívázgatott? :)"

Tök mindegy, az volt az egyetlen kormányunk akkoriban, akik egészségesen reagáltak, (persze a Székely hadosztállyal szemben tanúsított magatartásuk ront a képen) de tény, hogy hadoszlopaikban többnyire olyan emberek harcoltak, akik nem a vörös zászlóért voltak ott, hanem a hazájukért.
Már az is nagy szó, hogy ehhez ők megadták a lehetőséget, és a körülményeket tekintve igen csak szűkös erőforrásokat.
Nem leszereltek, mint az a hülye Károlyi, hanem felfegyvereztek.

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 15:07:15

@gyalog.galopp:

speciel az állami vagyon nem a közösség, hanem inkább a pártelit kezében volt és a tsz-n belül is leginkább a helyi kiskirály osztotta a lapokat, szóval az sem volt vmi "bázisdemokrácia"

ami pedig a privatizációt illeti, enélkül még magasabb lenne az államadósság elvégre meglehetősen keményen dotáltak az állami vállalatok jó részét

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 15:09:05

@lékek és ellensúlyok:

+ jó okot szolgáltattak arra, hogy még Budapestre is bevonuljanak a románok:)

(a kommunizmus elleni harc ürügyén...)

gyalog.galopp 2015.06.16. 15:23:26

@pitcairn:
a pártbeli elit is egy közösség, az RT, ZRT is egy közösség , de a KFT is közösség, benne van a nevükben , hogy társaság.:)

A különbség a tulajdon kezeléséhez való viszony, ha úgy tetszik motivációban van. A kapitalista gazdaságok profit orientáltak voltak, a szoci gazdaságok meg demokrácia orientáltak, csakhogy az üzletben nincs demokrácia, nincs ideológia, hanem csak profit van.

Ezért is röhejes fidesz közeli meg akármihez közeli cégekről beszélni, a gazdaság nem követheti a politikai hisztériát, aki beruház milliókat egy cégbe a nem politikai kurzushoz köti az üzleti tervét, hanem a várható profithoz. Ez annyit jelent, aki ma fideszes vállalkozó, holnap liberális lehet.

A privatizáció nem a gyárakról szólt, hanem a piacokról, kiváló állapotban lévő gyárakat robbantottak fel az új tulajdonosok.

Nézzél még utána!

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 15:28:18

@pitcairn:

"+ jó okot szolgáltattak arra, hogy még Budapestre is bevonuljanak a románok:)"

A céljuk nyílván nem ez volt. Nem is ez a lényeg. De legalább csináltak valamit b.meg hát nem értitek ?

Kezdve Tisza lemondatásával, majd Wekerle kihátrálásával, és Károlyi hatalomra segítésével folytatva, az akkori magyar politikai elit nálam megy a lecsóba !
Az ország területi épségének visszaállításáért, ez tény, katonai értelemben a tanács kormány tett a legtöbbet.
Más kérdés hogy politikailag vállalhatatlanok. De ezért nehogy már a tényeket is negligáljuk !

Sokan azzal érvelnek Károlyi döntései mellett, hogy nagy volt a zűrzavar, a hazatért katonák fosztogattak, ezért kellett leszerelni őket.
Ja, ezek a fosztogatók meg 19 tavaszára sutty hirtelen eltűntek, úgyhogy a Tanács kormány már bátran szólíthatott hadba mindenkit ? Ne már !

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.16. 15:39:50

@TG69:

www.eupedia.com/images/content/individualism-map-2.gif

Az egyes emberek közötti kötelékek megszakadása/hiánya és a folyamatos megosztottság (történelmi előzményekért lásd föntebb) a legfőbb felelős. Egy nemzet csakis együtt lehet nagy, a magával megosztott ház nem állhat fenn. A budapesti gettósajtó minden elkövet hogy a magyarság megosztott maradjon, lásd bármelyik index, 444, népszabi vagy braun robi cikket.

Most is egy teljesen alapvető dolgon megy a vita, ez jelzi hogy van egy magyarellenes idegen közeg, mely folyamatosan a feszültséget kelti.

Ezt kaptuk amiért horthy megmentette a budapesti gettót.

@lékek és ellensúlyok: amit a zsidó újságírók és egyéb zsidó megmondók csináltak, hogy a magyar nacionalizmust a kocsmai hőzöngés szintjére vitték le.

A magyar érzésnek a keerszténység és a kersztény értékek, tehát valamiféle erkölcsiség mindig is szerves részei voltak. A zsidó mennyire volt keresztény? Sőt a kereszténység ellensége. Egyáltalán nem meglepő hogy minél piszkosabb pletykák és zsigeri érzések kielégítése volt az újságírók feladata, hogy lezüllessze a színvonalat. Mindent le lehet a sárba rántani, mindent, feltéve hogy elég gazember van akik ezt csinálják.

egy népet le lehet tudatosan, szándékosan zülleszteni? le lehet. olvasgass kicsikét:

nemzetstrategia.blog.hu/2014/02/17/szexualis_felszabaditas_mint_politikai_kontroll

Amikor az izreliek bevonultak Ramallahba, és elkzdtek az összes csatornán pornót sugározni, akkor is "a kor szellemével haladtak"? Tömegigényt elégítetek ki?

Szekfű Gyulának tökéletsen igaza volt abban amit megállapított. A vidéki magyar a budapesti (hiszen az volt a főváros!) szennysajtó minden szavát szentírásként itta. A közállapotok ilyen rohamos leromlása és elmérgesedése a zsidó sajtónak köszönhető, ami persze a tanácsköztársaság zsidajaiban csúcsosodott ki, de ma is jelen van.

Pantagruel 2015.06.16. 15:45:57

"Holott a magyarság igazán nagy, Mohácshoz hasonlítható tragédiája az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása volt."

Akkor miért nem Mohács az „őstragédia”? Egyébként nyilván Mohács az őstragédia.

IdomitottFoka 2015.06.16. 15:45:57

@lékek és ellensúlyok: Na ja. Csak a mostani elitet nem a megmaradt tisztessége (mfha) tartja vissza attól, hogy annyit lopjanak mint a szocik, hanem a hiány. Nemigen van már mit privatizálni.

Mellesleg a privatizációs bevétel kb 3000 mrd HUF volt (www.origo.hu/gazdasag/hirek/20090122-lezarult-a-privatizacio-az-allami-vagyon-felet-annak-eladasara-forditottuk.html), tegyük fel, hogy akár a 2x többet is lehetett volna szakítani. Akkor sem mondhatjuk, hogy a fiúk a közelében sem járnak ennek az összegnek. És egy bizonyos összeg felett (már rég túlléptünk rajta) felesleges relativizálgatni köztük.

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 15:46:04

@Nemzetstratégia:

"de ma is jelen van"

Hát persze. Nyomják a bulvár szemetet, mert van rá igény ! És van benne pénz ! De teszem fel a kérdést, te olvasol ilyen szemetet ?

Ahogy én sem. De igény az van rá, tehát tolják.
Régen is meg voltak ennek a csírái, gondolj a pletykálkodó öregasszonyokra, a népies bulvár, már korábban is létezett. Ők ezt szolgálják ki.

IdomitottFoka 2015.06.16. 15:51:41

@Pantagruel: Vagy Muhi, esetleg Augsburg. Azért nem tudok még egy kisfröccsöt venni, mert 100-1000 éve történt vmi. Nem meglepő, hogy az asztrológia sem egy kihalt áltudomány.

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 15:58:10

@Nemzetstratégia:

Alantas emberi ösztönök kiszolgálása, ez a mai világ filozófiája. Nagy pénz van benne.
És körbe van bástyázva, a liberalizmus eszméivel.

TG69 2015.06.16. 15:59:01

@lékek és ellensúlyok: Igazából rengeteg döntést hoztak a szlovákok, és amit itthon át akartunk venni azt hol az egyik oldali ellenzék, hol a másik blokkolta. Most lényegében nincs is ellenzék, de mi unortodox módon akarunk tovább asszisztálni a sok járadékvadásznak és közben szép lassan csúszunk lefele. Max az a különbség a ballib és a jobboldal közt, a jobboldal jobban álcázza, védi és vezényli ezt fokozatos lemaradást :).

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 16:00:16

@IdomitottFoka:

"Azért nem tudok még egy kisfröccsöt venni, mert 100-1000 éve történt vmi."

Tévedés, azért nem tudok még egy kisfröccsöt leküldeni, mert az asszony öt percen belül pofonvág :)

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 16:03:07

@TG69:

Az a baj, hogy ezt (már az adekvát) intézkedéseket egyre nehezebb lesz keresztül vinni, ahogy az ezt ellenző és ellenérdekelt tömeg egyre nagyobb lesz.

TG69 2015.06.16. 16:06:52

@Nemzetstratégia: Ez is sokkal mélyebb dolog. Ha van valami erős fundamentum, akkor azt nem lehet a Bors/Blikk szintjén lezülleszteni. És hogy ezt a szabadságot teljestménnyel vagy unortodox ellenségeskedéssel töltjük ki az nem a liberalizmus hibája, hanem a miénk. 1526 után nevetséges az egész magyar történelem és a vesszőfutásunkat csak néha szakítják meg felemelő pillanatok, amikről aztán kiderül, hogy nem is voltak olyan felemelőek. A jelenünket akkor sem ez határozza meg alapvetően, hanem az amit most teszünk le az asztalra és ennek reménytelenségét lehet a törökre, habsburgra zsidókra és cigányokra fogni, de ez ügye gombócból is sok :). Mi vagyünk ilyenek és egyelőre ennyit érdemlünk. Kb 20 év alatt lehetne a frankó országot csinálni (lsd dzlovákok) és akkor nem foglalkoznánk ilyen mondvacsinált sérelmekkel. Engem, mint ballibet, meg a múlt nem is igen érdekel ezt be kell vallanom, de ez egyenjogú embertípusa a konzervatívnak ezen sincs mit rugózni.

lékek és ellensúlyok 2015.06.16. 16:13:38

@IdomitottFoka:

"tegyük fel, hogy akár a 2x többet is lehetett volna szakítani. "

Hmm. Tudomásom szerint volt olyan tejüzem, ami 5,000,000 Ft-ért talált gazdára, telkestül, gépestül, épületestül, rozsdamentes tartályostul. (Ez még a "hőskorban" volt.)
Én nagyon óvatosnak találom azt a 2X többet.
Sok céget szándékosan tettek gallyra, hogy aztán olcsóbban tovább lehessen passzolni.
Akkor került arra a pályára az ország, ahol még most is van. Azaz számottevő saját ipar hiánya. Ami van, azt a multik tolják.
Köszönet a Szociknak azért a "konstruktív" hozzáállásáért.

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 16:13:53

@gyalog.galopp:

"a szoci gazdaságok meg demokrácia orientáltak"

ez most mire ment?

az un. létező szocializmus még a legjobb esetben is max "felvilágosult abszolutizmusról" szólt, de alapjáraton inkább despotizmus volt

a profitorientáció - tisztán piaci körülmények között, ami persze nincs, de ettől függetlenül meg hasznos viszonyítási alap - meg szimplán a fogyasztói igények követéséről szól

piacokat „leosztani” meg csak politikai alapon lehet, ezt is inkább a privatizációval tandemben folyó szakpolitikák rovására írnám

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 16:14:43

@lékek és ellensúlyok:

sajnos túlzottan sok mindent csináltak, és többnyire eszméletlenül kártékony dolgokat

Pánikrohamosztagos 2015.06.16. 16:15:47

@lékek és ellensúlyok:
A Romániát legyőző Mackensen, miután a békekötés után kivonult Bukarestből, felajánlotta hogy a teljesen intakt csapataival megvédi Erdélyt a román inváziótól

Ezek után Károlyiék letartóztatták, internálták, aztán kiadták az Antantnak. Erdélyt meg szinte egyetlen puskalövés nélkül átengedte Romániának (a Székely Hadosztály nem az ő szüleménye volt). Sőt még fegyvert is adtak a románoknak Károlyi személyes utasítására

Ekkora mocsadék kevés volt a magyar történelemben

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 16:15:49

@lékek és ellensúlyok:

hót ziher hogy olvas, egyébként nem irritálná a lelkét:)

TG69 2015.06.16. 16:20:09

@lékek és ellensúlyok: A ballib már nem képes ilyen erős ellen megmozdulásokra és a jobboldal is kifulladni látszik. Értelmes intézkedések ellen lehet hőbörögni (lsd korkedvezményes nyugdíjazás, egykulcsos adó), de simán be lehetett ezeket vezetni. Az eü, az oktatás, az államigazgatást kellett volna még rendberakni, de ezt Lázár szavai is elárulhatták mindenkinek nem sikerült és ezért nem mert ezek összetett dolgok és nem elég hhozzá Orbán látomása szakemberek kellenek és jó sok munka bele.

Éhbérkommentelő 2015.06.16. 16:24:09

@vajdasagi:
Azt mondd már meg, ha a mostaniak tízszer többet lopnak mint az előzők, akkor hogyan lehet az, hogy az ÖSSZES gazdasági mutató tekintetében sokkal jobban áll az ország mint annak idején?

Talán az égből hullik a manna vagy micsoda?

Szerintem csak visszabüfögöd az üres szlogeneket, amiket olvastál valami fosblogon

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.16. 16:46:38

@lékek és ellensúlyok: miért vannak betiltva az italreklámok? a cigireklámok? igény lenne rá!

A pedofilvideók miért vann betiltva? ha szabadon lehetne árusítani, biztos fogyna pár belőlük, vagyis "lenne rá igény"! Képtelen vagy a liberális paradigmából itörni és/vagy elmulaszttad elolvasni amit linkeltem.

Ha az embert "felszabadítják" az erkölcs (gyakorlati ész) alól, akkor a vágyainak kiszolgáltatott rabszolgát csinálnak belőle. Alkoholista, dohányos, ilyen-olyanfüggő, agresszív barom, stb stb.

Szerinted a magyar nép kollektíve elhatározta az 1860-as évektől hogy márpedig neki ezután csak a szar kell? A szenny öntése az emberek nyakába mégpedig működik (az ismert következményekkel), és mindez a "piaci igények" kielégítése fedőnevén.

Ha az ital-és egyéb szar reklámokat be lehet tiltani, akkor a zsidó szennyel is le lehet számolni.

Vagy szerinted hogy pl. pornósok szerpeljenek a legújabb valóvilágban bagy hogy hívják az "törvényszerű"? "Elkerülhetetlen"?
ostoba vagy?

@TG69: "Ez is sokkal mélyebb dolog. Ha van valami erős fundamentum, akkor azt nem lehet a Bors/Blikk szintjén lezülleszteni."

Nyilvánvalóan így van, de a magyarságnak a habsburg gyrmatosítás miatt nem jutott alkalma erős azonosságot kifejleszteni, mivel folyamtosan szegénységben volt tartva, míg az öszes nemesfém meg egyéb erőforrások egy-az-egyben kivándoroltak a habsburg kincstárat gazdagítani. a habsburgok oszd meg és uralkodj módszere bevált, úgy a magyarok között mint a nemzetiségek-magyarok viszonylatban.

A kiegyezés után nyílott volna valamiféle alkalom a kulturális virágzásra, de akkor meg jött a galíciáner befolyás.

"Kb 20 év alatt lehetne a frankó országot csinálni (lsd szlovákok) és akkor nem foglalkoznánk ilyen mondvacsinált sérelmekkel."

Ez a szlovák csoda erősen vitatható, mert ha kicsit jobban élnek is mi, az még mindig semmi Ny-Európához visznyítva.

A sikeres kitörés példái:
mno.hu/velemeny/a-gazdasagi-felzarkozas-modelljei-es-magyarorszag-1281872

TG69 2015.06.16. 16:47:55

@Éhbérkommentelő: Annyi tény, hogy a szocik nagyon mélyre vitték a gazdaságot, de azért 2010-re a jelentős vadhajtásokat visszanyesték (13. havi nyugdíj stbstb) volt egy jó erős EU árfolyam, jelentősen csökkent a hiány stbstb. A jobboldali közgazdászok által várt fellendülés (Chikán, Hamecz, Csaba stbstb) azonban elmaradt, beruházás alig, közmunkával kozmetikázott foglalkoztatási adatok, rezsicsökkentéses infláció lefaragás stbstb, különadók és amnyup lenyúlás. Hogy ezek mentén 2-szer 5-ször vagy 10-szer többet tudtak lopni az lényegtelen, a váltás célja az volt, hogy lopjanak KEVESEBB-et :)..

TG69 2015.06.16. 16:57:45

@Nemzetstratégia: www.bruxinfo.hu/cikk/20141120-a-valsag-ota-megtorpant-a-tersegunk-felzarkozasa.html

Nyertes továbbra is Szlovákia és a válságkezelése is jobb, mint másoknak.

A habsburg hatás elemzése egy gazdaságtörténeti vita, amiben paradigmaváltás történt pár évtizede és "kiderült", hogy a legkomolyabb felzárkózási paraméterekkel akkor rendelkeztünk (ipar is). A kiegyezés után már enyhén komikus ilyen vesztes szerepet kiosztanunk magunk, akkor mit mondjanak a többi nemzetiségek? Máig ható ügy az orosz megszállás, de annak is már egyre kisebb jelentősége kell hogy legyen.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.06.16. 17:16:10

@TG69: Teljesen másról beszélünk, ami pedig a felzárkózást illeti, továbbra is azok a példák amit az MNO-cikk leír.
A habsburg-hatás elemzése politikatörténet, hadtörtének és gazdaságtörténet, valamint kultúratörténet is, a lehető legnyilvánvalóbb okok miatt.

tótiát csak mert kicsit jobban élnek mint mi csodaállamnak beállítani ordas baromság. de ha már ők a példa, akkor ők tízszer nemzeti érzelműbbek mint mi vagyunk.

TG69 2015.06.16. 17:28:39

@Nemzetstratégia: Így van a nemzeti érzelmük pedig fiatal és életerős (igaz a magyarellenesség egy undorító vonulata), a mienk meg kifáradt egy kicsit és hogy ehhez a habsburgok mennyit adtak hozzá, mennyit a törökök, oroszok stb az mit sem ér, mert a mára lehet találni új mítoszokat is, de nem ilyen silány NER kivitelben hanem egy modernebb látomásban, Értem hogy miről beszélsz, csakhogy ha van egy erős gazdasági /kulturális fellendülés, akkor nem hiszem hogy ilyen mérleget lehetne vonni. Detto a horthy korszak is összes hibáival jelentős felzárkózást és kulturális fellendülést hozott. Nem sikeres felzárkózásokról írok, hanem annak a lehetőségéről, és most mi távolodunk ettől más meg nem és ehhez nem sok köze van a 200 évvel történteknek.

TG69 2015.06.16. 17:32:08

@Nemzetstratégia: Pogátsa a hazai verbális "közgazdaságtudományt" képviseli, azt elég közepes szinvonalon, hidd el szóra sem érdemes.

val 2015.06.16. 18:26:28

@pitcairn: Azért elég kevésszer említi Bécset, Londont, Berlint és Párizst. Inkább egy keleti (délkeletei) nyitásban gondolkozott, de ez nem újdonság, hiszen a Szent Korona országaihoz tartozott Horvátország. A tények tudatában EU-ról beszélni meglehetős botorság, inkább egy pillantást kellene vetni a korabeli térképre. (Ha már Szerbia és Románia szóba került.)
;)

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 21:04:53

@val:

olyan konföderációban gondolkodott, ahol bizonyos funkciókat szupranacionális szintre akart telepíteni

az EU "analógiával" mindössze erre akartam célozni, se többre, se kevesebbre

mortullus 2015.06.16. 21:15:20

Egy kérdésem lenne. Ha Trianonban a Monarchiát szedték szét, akkor miért kapott Ausztria területeket Magyarországból? Illetve miért volt az a cseh-szlovák-román vágyálom, hogy csak Budapestet és környékét hagyják meg a magyaroknak? Trianonban az ezer éves Magyar Királyságot és a több mint ezer éves magyar államot akarták megsemmisíteni. Ez egy igazi nemzetgyilkossági kísérlet volt. Kár, hogy ez nem világos sokaknak.

mortullus 2015.06.16. 21:25:32

Szerintem az egyetlen ország amelyikkel szemben nagyon határozottan és folyamatosan követelni kellene a revíziót, az pont a nyugati fényben úszó, nagyon demokratikus, nagyon európai Ausztria. Kíváncsi lennék a "kedves sógorok" reakcióira.

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 21:26:55

@mortullus:

pl.

1. így akartak éket verni Ausztria és Magyarország közé
2. a kedves szomszédok vérszemet kaptak amikor ráeszméltek arra, hogy lehet (a monarchiát nagyhatalmi szinten nyírták ki, az antant nagyágyúi a saját nagyhatalmi érdekeik miatt támogatták a monarchia szétverését, Wilson pl. külön pontot is szentelt ennek)
3. A franciák, az angolok és az amerikaiak mindenekelőtt a monarchiát akarták kinyírni, az ezer éves magyar állam inkább járulékos áldozat volt.

pitcairn (törölt) 2015.06.16. 21:33:16

@mortullus:

ott már volt egyszer egy revízió (lásd soproni népszavazás)

furcsamód az nagyon jót tett az osztrák magyar kapcsolatoknak elvégre a magyar fél is elkönyvelhetett vmi sikert

max csak a soproniak és a Sopron környékiek egy része szokott morgolódni a meglehetősen kétes körülmények között lebonyolított népszavazás kimenetele kapcsán

annyi mentségük van erre, hogy több mint 40 évig a vasfüggöny vette körbe őket és az nem volt vmi hej de nagy élmény...

hogy egész pontosan milyen is volt arról ékesszólóan beszél az alábbi kisfilm is az 1970-es évekből

FALU A HATÁRSZÉLEN
www.youtube.com/watch?v=_0H6VT8osIA

olyan ékesszóló volt, hogy azonnal be is tiltották

Brennberg egyébként a XX. század elején még jóformán színnémet község volt néhány horvát és magyar lakossal...

mortullus 2015.06.16. 21:59:06

@pitcairn: És miért nem fordítva akartak éket verni a két ország közé? Hogy mi kapunk Ausztriából területeket? Vagy az már nem lett volna ék? :)

mortullus 2015.06.16. 22:01:21

@pitcairn: Köszi a linket, meg fogom nézni.

Éhbérkommentelő 2015.06.16. 22:06:15

@TG69:
Szerintem olyan soha nem lesz a mi tájainkon hogy korrupciómentes állam. Maximum az lehet reális cél, hogy minél kisebb legyen az állami elvonás, aztán hogy azzal mi történik az már egy sötét sztori. Ezért tartom az egykulcsos adót a világ legnagyobb találmányának

Igazából nem is ezért jöttem erre a blogra, hogy a Bokros csomag hasznáról vagy a Bajnai csomag hasznáról okosodjak annyi sok év után, hanem a nemzetstratégia érdekel. Ami a szociknak és csatolmányaiknak láthatóan nincs. És ebből vagy nekünk lesz nagy bajunk, vagy nekik. Remélem hogy ellenzékben maradnak és így csak nekik

Éhbérkommentelő 2015.06.16. 22:15:08

@mortullus:
Benes javasolta hogy Ausztria kapjon területeket Magyarországtól, miután nem jött össze neki a szláv korridor. A nagyhatalmaknak ez azért volt jó, mert Ausztriát egyben kárpótolták a német többségű Dél-Tirol elvesztéséért. Amit azóta se követeltek vissza, még Hitler se

A cél Magyarország minél teljesebb szétzúzása volt, hogy soha ne tudjon talpraállni és revíziós igényekkel fellépni, hiszen akkor mind a négy szomszédállammal szemben találja magát

vajdasagi 2015.06.16. 23:29:23

@Éhbérkommentelő: Ez igen egyszerű: nem is értem, hogy nem érted :-)

A GDP szépen növekszik akkor is, ha mindent a Simicska cége kap (jópár évig), meg akkor is, ha mindent a gázszerelő meg a minielnök veje. Az is lopás, amikor a dohánytermékeket a Sánta szállíthatja., meg az is amikor a Vajna kaszinója adóját elengedik. Attól még növekedhet a GDP, csak éppen nem az kap belőle, aki megérdemli, hanem a Vajna meg az, akinek a Vajna visszaoszt a jól megtermelt profitból (adó nélkül).

Egyébként a GDP csupa olyan okból növekszik most, amelyek nem adnak okot optimizmusra:
a) felpörgették az EU-s pénzek lehívását (nem lehet így örökre)
b) az előző évek annyira rossz GDP adatait most nem nehéz valamennyivel túlszárnyalni
c) más országok is nőnek most - igaz mi most valamivel többet növünk, mint a többség
d) a Mercedes egyre nagyobb lendületbe jön (de ehhez nem sok köze van a Fidesznek)
e) még az is lehet, hogy egyes statisztikákat figyelmesen kiválogatnak, mert azok jók, és csak azokat mutogatják nekünk (amúgy a KSH nem hinném, hogy csal, de a vezetősége valószínűleg szelektál az adatokból).
f) az, hogy Robin Hoodként visszaraboltuk a külföldiektől a vizeket és sok minden mást, az nyilván gazdaságilag rövid távon használ
g) az, hogy megfejtük a külföldi bankokat, telekom cégeket, áruházláncokat, az is rövid távon használ

Én továbbra is azt állítom, hogy a gazdaságunk rossz irányba halad, és nem fenntartható. És nem örülök én ennek, hanem rettegek tőle. De ettől még ez sajnos így van.

mortullus 2015.06.16. 23:42:18

@vajdasagi: Miért a világgazdaság jó irányba halad? Az az ökológiai-ökonómiai rendszer, amiben élünk lassan 8 milliárdan, az fenntartható? A rendszer véges. Az emberiség beteg. Ettől rettegj inkább!

vajdasagi 2015.06.16. 23:47:28

@mortullus: Emiatt is aggódom, igazad van :-)

De azért az amcsik elég jól fogják tudni kezelni a világgazdaság problémáit. Csak mi nem a nyertesek között leszünk, ha ez így megy tovább. Szóval hadd aggódjam én inkább miattunk.

Egyébként az, hogy a világgazdaság mekkora krízisben van, az a hazai közvéleményben elég sikeresen elhintett tévhit - de amúgy ha Te kiutaznál Londonba vagy San Franciscóba, vagy Szingapúrba, nem biztos, hogy ezt látnád/éreznéd :-)

Éhbérkommentelő 2015.06.16. 23:48:19

@vajdasagi:
Ki a faszomat érdekel a rettegésed? Meg az offtopic agymenéseid? Majd ha a topichoz lesz valami hozzáfűznivalód arra lehet hogy fogok reagálni

vajdasagi 2015.06.16. 23:55:17

@mortullus: Bocs, csak még egy: "az emberiség beteg". Lehet, sőt szint biztos, de mi hadd maradjunk az egészséges részben. Tanuljunk, dolgozzunk, ne Való Világokat nézzünk, hanem alkossunk, és próbáljunk termékeket és ötleteket exportálni a világba. Ha ezt nagy mennyiségben meg tudjuk tenni, akkor mások maradnak a "beteg oldalon". A kérdés: képesek vagyunk-e erre? Ezzel kellene a Nemzetstratégiának foglalkoznia, nem Trianonnal, meg mit tudom én még mivel.

És én ugyan egy szemernyire sem vagyok zsidó, de nem a zsidók hibáztatásán és gyűlöletén keresztül visz az út a "nem beteg" részbe. Ez retrográd, és téves és káros. Ez nem jó "nemzetstratégia" - csak szólok.

mortullus 2015.06.16. 23:56:32

@vajdasagi: San Franciscoba biztos nem megyek. Ott sok a búza.

mortullus 2015.06.16. 23:58:44

@Éhbérkommentelő: Ez majdnem összejött nekik. De mi mégis talpra fogunk állni!

mortullus 2015.06.17. 00:04:04

@vajdasagi: Márpedig a káini életszemléletet el kell tüntetni valahogy a Kárpát- medencéből. És akkor majd megindulhat Magyarország felemelkedése és gyógyulása. Lelkileg is. Fognak még minket tátottszájjal nézni az ellenségeink! :)

mortullus 2015.06.17. 00:09:23

@vajdasagi: "Tanuljunk, dolgozzunk, ne Való Világokat nézzünk..."
Így van, ez idáig teljesen oké.

"...hanem alkossunk, és próbáljunk termékeket és ötleteket exportálni a világba. Ha ezt nagy mennyiségben meg tudjuk tenni..."
Szerintem ne csak az anyagi dolgokra, és a mennyiségre koncentrálj. Nekünk magyaroknak a lelkiségünkkel, szellemiségünkkel, tudásunkkal kell segítenünk magunkon és másokon.

mortullus 2015.06.17. 00:16:36

@vajdasagi: "Ezzel kellene a Nemzetstratégiának foglalkoznia, nem Trianonnal, meg mit tudom én még mivel."

Nekünk csak emlékeznünk kell az ellenségeinkre, és imádkozni értük. Ne legyen akkora a büntetés, mint amekkorát az a gaztett érdemel, amit elkövettek. Félreértés ne essék, a bosszú nem nálunk van. De az is biztos, hogy mindenki kivétel nélkül, a kiötlőktől a végrehajtókig bezárólag meg fogják keserülni azt, amit Magyarországgal tettek.

mortullus 2015.06.17. 00:19:08

@vajdasagi: "És én ugyan egy szemernyire sem vagyok zsidó, de..."

Hmm. Szegedi Csanád óta minimum gyanús az, aki ezt így rögtön a mondat elején igyekszik kijelenteni magáról. :)

vajdasagi 2015.06.17. 00:19:53

@mortullus: Nincs bajom a lelkiséggel sem, meg a szellemiséggel sem. De az anyagi dolgok nélkül nem fog menni. A megmaradásunk kulcsa a gazdaságban IS keresendő. Tudnunk kell, és termelnünk kell, mert ha nem, akkor végünk - a kapitalizmus ott is működik, ahol erre nem fogadóképesek, és ott nem lesz majd internet, meg számítógép, meg iPhone.

Engedd meg, hadd termeljek és exportáljak én. Lesz miből importálni a BMW-t és a iPhone-t, meg a banánt is.

Kevesebbet kéne foglalkoznunk az "Őstragédiával" és többet a jövővel. Egyébként nem születnek majd unokáink.

vajdasagi 2015.06.17. 00:26:15

@Éhbérkommentelő: Ez részedről jó ellenérv volt arra, hogy a mostani vezetők lopnak és hazudnak és a vesztünkbe vezetnek minket, és inkább azzal foglalkozzunk mi, hogy hogyan maradjunk meg, és kevésbé Trianonnal - köszönöm az értékes hozzászólásodat. A nicked mindent elmond rólad.

Éhbérkommentelő 2015.06.17. 01:04:18

@vajdasagi:
A színvonalad nagyjából Vadai Zsuzsa szintjén mozog, amikor átveszi a mikrofont amíg Fletó tesz egy kört a kantinban a nyugger munkásőröknek rendezett fórumon

mortullus 2015.06.17. 01:20:11

@Éhbérkommentelő: Vadai Ágnes lesz az, nem? :)
(az a nő egy olyan buta kis senki, hogy csak na)

vajdasagi 2015.06.17. 08:25:33

@Éhbérkommentelő: A lényeg, hogy a Te színvonalad az rendben van. Ezzel a keblet melengető érzéssel éld a napjaidat. És talán egyszer nemcsak éhbér lesz a jussod, hanem annál talán több.

Éhbérkommentelő 2015.06.17. 11:39:11

@mortullus:
Mindkét megállapításban igazad van

Helyes Írás 2015.06.17. 18:34:28

Kiszelly Zoltánnak igaza van, de ez még nem maga a népvándorlás, legfeljebb annak kezdete. Ha sikerülne befoltozni a repedést Líbiánál, s találni egy-egy jobbfajta diktátort Afganisztánba, Irakba, Szíriába, ideig-óráig még elrekeszthető. Hamarosan eljön azonban az idő, amikor nem a jobb élet ábrándjáért fognak itt kikötni a hajók, hanem ölni, rabolni, gyújtogatni, mint az első vikingek anno. S, ha addigra túl sokan lesznek a "no-go-zone övezetekben", csatlakozni fognak hozzájuk. Előbb azonban a gazdag német nyugdíjasok felhagynak a világjárással, gazdáik visszavonják az úszómedencés hotelhajókat a kikötőkbe, s az atlanti világ filozófusai és politikusai fásultan legyintenek az emberiséget boldogító "haladás" eszméire.

Egyetértek, védekeznünk kell, már most, ezekkel a szerencsétlenekkel szemben is, ha szükséges, erővel is. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a rohamosan túlnépesedő kontinensek eredeti kultúráinak gyorsuló ütemű szétzúzásában, a helyükbe lépő "roncstársadalmak" kizsákmányolásában a brit és holland Kelet-indiai Társaságok megszerveződése (1600-1602) óta az európai monopolszervezeteké a főszerep. S a mai Bilderberg-kapitalizmusnak esze ágában sincs, hogy a mindent szétroncsoló profithajhászással felhagyjon. Valamelyik következő tanácskozásukon ki kellene hajigálni őket az ablakon, s kikényszeríteni a multik feldarabolását. Ha mi nem tesszük meg most, majd megteszik néhány évtized múlva a "nomádok". De abban nem lesz köszönet. Ahogy most kinéz, elég lesz hozzá a belső hadoszlopuk is.

Bell & Sebastian 2015.06.17. 19:42:35

@vajdasagi: Annyi kiegészítést engedjen meg, hogy teljesen haszontalan állami álomberuházásokba ölni a pénzt (maj'csak meghozza magát) elég nagy ökörség. Az ivóvíz minőségét javító kampány (uniós forrásokból egyenesen a csókosoknak) _sem_ vállalható ebben a formában, a dilettáns tervezésből, levezénylésből és kivitelezésből ítélve. Ha ez más téren is így van / így egy ez (egyetlen szinten sem állnak a helyzet magaslatán, még a volt, szocializmusbeli viszonyokhoz mérve sem), akkor ebből óriási bukta lesz, mert hiába a kőgazdag pol.-gazd. elit (felépítmény), ha alatta nincsen semmi, ami tartsa (alépítmény).

Amúgy egyetértek.

@Helyes Írás: Ezzel is egyetértek. De ha továbbgondoljuk, fel kell tenni a kérdést, amit már a régi görögök is.

Kinek az érdeke?

Mert mire megyünk egy harmatos-egyharmad kerítéssel belül, ha kívül kellene lennie?
_ _ _

És minderről a dekás picsasszonynak az jut az eszébe, hogy nem kell Hóman szobor, mert jaj-jaj és ajv!

Fene a jódógát az elmehunytaknak.
süti beállítások módosítása