Akiket Merkel kifelejtett
2015. február 05. írta: bakó.bea

Akiket Merkel kifelejtett

merkel_az_emanuel_emlekfanal.jpg

Tanulságos volt figyelni a Merkel érkezése körüli hétfői felhajtást: már a kancellár látogatását megelőző héten megindultak a találgatások, hogy vajon leteremti-e Orbánt, mint valami szigorú tanár néni. Aztán, a látogatás befejeztével, jobbról-balról önigazolást kerestek a politikusok és a megmondók: a pozitív gazdasági adatok elismerésén rugóztak, vagy próbálták kemény kritikaként beállítani a „nem tudom hova tenni az illiberális demokráciát” fordulatot. Nem is beszélve a Merkel-látogatás körüli tüntetésekről, amik nagyjából az árulkodó óvodásokra emlékeztetnek.

Nem túl egészséges az a közélet, ahol mindenki, kormánypártitól ellenzékiig egy külföldi politikusban keres önigazolást. Mert hát nyilvánosan úgyse mond semmit az a külföldi politikus: legfeljebb egy-két lózungot Európáról, a civil társadalomról meg a médiáról. Hogy zárt ajtók mögött mit mondott Merkel Orbánnak, arról egyelőre csak sajtóértesülések vannak, de vélhetően inkább a pénzről volt szó, mint az „elnyomott civilekről”. A BMW- gyár hírét cáfolták, viszont a Siemens esetleges részvételére a paksi bővítésben finoman mintha Lázár János is utalt volna szerda reggeli interjújában. Konkrétumot nem mondott, csak annyit: nagy német tapasztalat van az atomerőművek felépítésével, működtetésével kapcsolatban, és ezek bevonását értékelni kell. Mindenesetre, ha ez utóbbi hírben van valami, az ügyes húzás lenne az Orbán-kormány részéről, mert egy nagy német cég bevonásával egyrészt meg lehet nyugtatni az orosz kivitelezés miatt hőbörgő közvéleményt; másrészt valószínűleg az Európai Bizottság se nézne már annyira ferde szemmel a bővítésre, ha a Siemens benne lenne a dologban. Igaz, én jobban örültem volna, ha inkább az atomerőművek leépítésének tapasztalatáról és a szélerőművek telepítéséről cseréltek volna eszmét…

A zárt ajtók mögötti megbeszélésekről felesleges is találgatni, a kancellár nyilvános programja is sokatmondó volt: tárgyalt Orbánnal, találkozott Áderrel, valamint Magyarországon tevékenykedő német vállalatok vezetőivel. Ezt követően az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemre ment, ahol átvette a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címét, tartott egy előadást és válaszolt a hallgatók kérdéseire. Az előadásban egyébként nagyrészt a szokásos ajrópéer témákról volt szó, meg a civil társadalomról. Merkel méltatta a magyarok szerepét az 1989-es határnyitásban is  Schmidt Mária azonban hiába hívta meg a kancellárt a Páneurópai Piknik civil hőseinek díjátadójára a Terror Házába. 

Az Andrássy Egyetemről Merkel a Dohány utcai zsinagógába ment, ahol koszorút helyezett el az Emanuel-emlékfánál, majd magyar zsidó vezetőkkel találkozott. Ők a Mazsihisz beszámolója szerint ismertették a magyarországi zsidóság helyzetét, beszéltek a holokauszttal kapcsolatos emlékezetpolitika feladatairól, és beszámoltak a német kormány által fizetett kárpótlás felhasználásáról is. Heisler András azt is elmondta Merkelnek, hogy Nyugat-Európával szemben – ahol az iszlám által vezérelt „új antiszemitizmus” van elterjedőben – szerinte Magyarországon „tradicionális antiszemitizmus” tapasztalható, aminek a növekedését nem lehet empirikusan kimutatni, de a közösség megéli.

Ezután Merkel felült a repülőre és hazament. Nem tudom, tradicionális antiszemitának számítok-e, ha elárulom: nekem azért hiányzott valami ebből a programból. A magyarországi német vezetőkkel való találkozás és a megemlékezés a málenkij robotról, amelynek épp hetvenéves évfordulója van – a magyar kormány ráadásul emlékévnek is nyilvánította a 2015-ös évet a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt civilek, legnagyobb részben magyarországi németek emlékére. Hogy épp a német kancellárnak nem jutott eszébe megemlékezni erről ittjártakor, az sajnálatra méltó.

A holokausztra való megemlékezést persze egy német politikus se hagyhatja ki ilyen külföldi utakon „lelkiismereti okokból”. Nem is mondom, hogy Merkelnek ezt ki kellett volna hagynia, csak azt, hogy a – távoli értelemben vett – „sajátjai” irányába is gyakorolhatott volna hasonló gesztust. Úgy tűnik, olyan történelmi eseményekről, ahol a kancellár saját nemzettársai nem az elkövetők, hanem az áldozatok voltak, már különösebb feltűnés nélkül meg lehet feledkezni. A magyarországi németek úgysem fogják telepanaszkodni a sajtót, amiért kimaradtak a programból.

Persze lehet erre azt mondani, hogy de Merkel ellátogatott az Andrássy Egyetemre: az viszont nem egy nemzetiségi egyetem, hanem egy német nyelvű intézmény – jórészt németek, vagy más, németül beszélő külföldiek tanulnak ott, és persze németül beszélő magyarok is. Az ottani előadásában pedig a tudósítások szerint egy szót sem ejtett sem a magyarországi német nemzetiségről, sem a málenkij robotról: oda a közeli értelemben vett sajátjaihoz, a német diákokhoz ment – meg persze a díszdoktori címet átvenni.

Azt írtam az elején, hogy a magyar közéletben nem egészséges, hogy egy külföldi vezető politikus látogatásában keresik jobbról-balról az önigazolást. De a német közéletben meg az nem normális, hogy csak a bűntudatról kötelező mindig emlékezni, míg más történelmi események német áldozatai és kárvallottjai akár feledésbe is merülhetnek – kár, hogy ezt a szelektív emlékezetpolitikát gyakorolta Merkel is Budapesten.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr217140209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.02.05. 10:11:25

Kedves Bea, lehet, hogy a tüntetők árulkodó óvodások, ám akkor a kormány egy csapat túlkoros óvodásbűnöző, akiket már otthon lopásra neveltek, az oviban pedig rendszeresen terrorizálják a kiscsoportosokat, és akikkel tisztességes ember nem járatná egy helyre a gyerekét. Gondolom, ezt akartad írni, csak neked nem szabad - hát leírtam helyetted.

Szívesen.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.02.05. 10:17:46

Egyébként meg persze, hogy nem emlékezett meg a kitelepített németekről. A Miniszterelnök Úr a Szabadság téri sasos kompozícióval világosan megmutatta a bosz... hölgynek, hogy ki tehet mindenről, amaz pedig vette a lapot, és nem akart luftot rúgni, mint a sas.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2015.02.05. 10:38:07

Bocs, de azt gondolom, hogy ez lazán kapcsolódik az a Merkel látogatáshoz és a holokauszthoz. Bizonyos radikális nézetek szerint ugyanis a Férfi is ember és jelenleg éppen a Férfiholokauszt folyik a nyugati nagyvárosok utcáin és bizony nyugodtan mondhatjuk, korunk zsidója a fehér heteroszexuális Férfi:

Dr. Pálfalvi Andrea: Maradéktalan-e a férfiak önrendelkezési joga gyermekvállalás esetén? - Egy próbaper margójára

Olvasónk hívta fel a figyelmünket a jogiforum.hu oldalán 2015. január 22-én publikált tanulmányra:

Értelmezhető és gyakorolható-e a férfiak önrendelkezési joga gyermekvállalás esetén?
Érvényesül-e adott esetben a nemek közötti jogegyenlőség?
Azonos-e a döntés tekintetében a nemek között az emberi méltóságnak, mint kiemelten védendő alapjognak a tartalma?
A tanulmány a férfiak gyermekvállalás kérdésében való önrendelkezési szabadságát érintő próbaperben hozott jogerős ítélet indokolása, illetve egyéb hivatalos álláspontok elemzése alapján keres tényszerű választ a kérdésre.

A Szerző, Dr. Pálfalvi Andrea a közigazgatásban dolgozó jogász. Neki nagyon köszönjük azt, hogy nőként próbálja meg felhívni a figyelmet arra, hogyan diszkriminálja manapság a Férfiakat a hazai jogrendszer. Ahogy dr. Spronz Júlia ügyvéd fogalmazott a Demcsák ügy kapcsán: "Ezen a fals gyakorlaton villámgyorsan változtatni kell!"

klou.tt/1bp8ud9st2mzo

Urfang 2015.02.05. 10:40:24

Érdekes, hogy a magyarországi németek nem nagyon sérelmezték, hogy Merkel őket nem látogatta meg, de a jobboldali sajtón ez rendesen végigfutott, mintha ők élték volna meg sérelemként a németek helyett.

Még az antiszemita szélsőjobb esetében érthető is a gondolatmenet, hogy miért a zsidókat látogatja a nemzettestvérek helyett, de a kevésbé szélső jobboldalnak nem igazán érthető miért fáj ez annyira.

Ha a németek nem vették zokon, akkor mi miért görcsölünk emiatt? A németek biztos belátták, hogy ez egy rövid látogatás volt, az elnöki vizit kötelező, a díszdoktori cím átvétele erősen ajánlott, a zsidósággal találkozni német államfőként illendő.

A hazai németek szerintem elégedettek voltak a látogatással. Egyesekben meg mintha maradt volna egy tüske, ami így sült ki náluk, hogy mé' nem látogatta meg a sajátjait?

Bell & Sebastian 2015.02.05. 10:42:33

Végignéztem az egyetemi állatsimogatót, többségében CEU -s felforgató palánták világpolitizáltak, minek utána Sion panasza elég disszonánsan hatott.

A szegediek hosszú beszédét elhadaró prof annyit tévesztett felolvasás közben, hogy az már kínos volt.

Azt a kérdést tenném inkább fel, hogy Merkel mitől és mennyiben német? Ha értik a kérdést. Amit mi számon kérünk rajta (mint népi németek), az egyszerűen már nem szempont.

Az energiapolitikára is rákérdeztek. Annyit mondott, hogy sok pénzt elszórtak efféle bohóságra, de a szigetekésnél nincsen jobb. Meg azt is, hogy Európa a népesség 7% -a és a szociális juttatások 40% -át osztja szét világszinten. Nem lettem ettől vidámabb.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 10:49:00

@Urfang: Össze tetszik téveszteni Németországot a bajor és badeni tartománnyal. Az itt élő németek tartományi szintű kapcsolatokat ápolnak, a protestáns, posztszoci, exendékához szinte közük sincs.

Az én véleményem az, hogy nem kell ahhoz már sok idő, hogy szétverjék a felnémeteket és lezüllesszék az alnémet nihilre. Kikapcsolják Adolfina ellenzékét végleg.

Akkor majd meglátjuk, ki hova megy panaszra?

Urfang 2015.02.05. 10:58:11

@Bell & Sebastian: Nem tudom, hogy itt alnémetek vagy felnémetek vannak-e, de nem is ők panaszkodnak. Szerintem itt azok panaszkodnak, akiknek nem tetszik, hogy a német demokrácia az keresztényszociális, liberális, és konzervatív.

F. A. Hayek 2015.02.05. 11:00:33

"Igaz, én jobban örültem volna, ha inkább az atomerőművek leépítésének tapasztalatáról és a szélerőművek telepítéséről cseréltek volna eszmét…"

Az tényleg jó lett volna, a kancellár asszony elmondhatta volna milyen költséges Németországnak a zöld terroristák uralma.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 11:04:48

@Urfang: Én sem panaszkodom, akinek van az esze, az ki tudja számítani, hogy mi dolgunk egy RTL -párti vastagbőrűvel akkor, amikor az itt fizetett, chaplini bér az ottani negyede.

Reklamálás. Nem ez volt megbeszélve Gnädlige Frau!

Bell & Sebastian 2015.02.05. 11:06:21

@F. A. Hayek: Most mondom, hogy megtörtént. Vissza lehet nézni, mit válaszolt.

F. A. Hayek 2015.02.05. 11:09:12

@Bell & Sebastian: Pardon.

bakó.bea 2015.02.05. 11:13:17

@Urfang: én magyarországi németként érzem egy kicsit visszásnak. megsértődni nem sértődök, az nem kenyerem. hogy a többi magyarországi német mit gondol erről, azt nem tudom.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 11:15:58

@Urfang: A keresztény nem szinonimája a katolikusnak, ez a becsali. A liberráltakat nem is kommentálom. Jó, hogy nem mán O. keresztény-szociális elosztását bírálta, az lett volna csak a csöcs!

Bell & Sebastian 2015.02.05. 11:16:50

@F. A. Hayek: Virágnyelven pontosan azt mondta, amit maga hiányol.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 11:20:28

@bakó.bea: Mégis, mit várt? Retúrjegyet dunai hajókázásra? Azt is osztott, csak nem nekünk. Világ hordárjai egyesüljetek, átadom nektek a német hordárok üdvözletét.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.05. 11:27:59

@Urfang:

Nem sértettség ez, hanem (meg)bántottság, buzikám. Az ember ezt nem teszi szóvá, hagyja csöndben belül égni. Képzeld el, hogy Netanjahu idejönne és egy baranyai sváb faluban pálinkázna egy disznótoron a zsíros svábokkal, a zsinagógát meg le se szarná --- no, ez épp olyan.

Bryan élete 2015.02.05. 11:29:33

@bakó.bea: " ügyes húzás lenne az Orbán-kormány részéről, mert egy nagy német cég bevonásával egyrészt meg lehet nyugtatni az orosz kivitelezés miatt hőbörgő közvéleményt; "

Kedves Bea, ebben az ügyletbe a pocakosnak nem sok beleszólása lehetett, csak bólogathatott erősen, egyszerűen bezsarolták az okostojást üzleti érdekből, különben ugrik az eu részéről a zavaros paksi álom.. Pont.
Eléggé átlátszó a dolog, ne nézd ennyire hülyének az embereket, kérlek.
Így az üzleti haszon mellett valamennyire ellenőrizni is tudják folyamatot és nem minden lé landol a cimbik zsebébe.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 11:32:25

@bbjnick: Ezt nem tudom űberelni. :D...

Bell & Sebastian 2015.02.05. 11:37:47

@Spániel: Így épül bele a kínai tech az orosz atomba a fhranszia berendezések mellé, Szímenc matricával letakarva, mire mi vagyunk a készfizető kezesek. :)

McDonald's mit ad bele? Szopócsövet?

Urfang 2015.02.05. 11:42:55

@bakó.bea:

Azt nem tudtam, hogy te németként írod. Először ezt a gondolatot a Magyar Hírlapban láttam, utána meg azt, hogy ebben a közegben mémként terjedt ez dolog, hogy nem találkozott németekkel és ez nem jó. Nekem ebből az jött le, hogy valamiért nem teljesen elégedettek a Merkel vizittel, nem feltétlenül ezért, csak ez olyan jól kommunikálható, hogy bezzeg a sajátjait meg se látogatta, milyen már ez. Furcsálltam, hogy a németek helyett a magyarok teszik ezt szóvá, de lám egy német is megemlíti. Hát ez a vizit ilyen volt. Nem hiszem, hogy ezt túl kell pörgetni, ennyi fért bele az időkeretbe.

Talán ha lenne itthon németellenesség akkor melléjük is odaállt volna, hogy szolidaritást vállaljon velük, de nem volt rá szükség. Antiszemitizmus meg van és ezért meg a náci múlt miatt is megmutatta, hogy őrá számíthatnak a zsidók. Lehet így is felfogni, hogy minden rendben a német-magyar viszonyban, ezért nem kellett mellettük demonstrálnia.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.05. 11:46:54

@Bell & Sebastian:

Merkelnek sikerült überelni:-(

gyalog.galopp 2015.02.05. 11:52:38

@Urfang:

Erre az antiszemitizmusra gondoltál?

"Heisler András azt is elmondta Merkelnek, hogy Nyugat-Európával szemben – ahol az iszlám által vezérelt „új antiszemitizmus” van elterjedőben – szerinte Magyarországon „tradicionális antiszemitizmus” tapasztalható, aminek a növekedését nem lehet empirikusan kimutatni, de a közösség megéli."

Tudod mi az aminek a növekedését empirikusan nem lehet kimutatni, de az ember mégis megéli?
Mentális zavar, mánia.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.05. 12:05:54

@Holger Hartland:

"Miniszterelnök Úr a Szabadság téri sasos kompozícióval világosan megmutatta a bosz... hölgynek, hogy ki tehet mindenről, amaz pedig vette a lapot, és nem akart luftot rúgni, mint a sas." --- írja.

Maga miről beszél? Most lenáciz, kollektíven megbélyegez minden magyarországi németet, mint negyvenötben tették? A német kitelepítések hetvenedik évfordulóján a német kancellár idetolja a seggét és még azt sem mondja a szakadt magyarországi németjeinek, hogy mukk?! Ezt akarja orbánozással megmagyarázni? Miért égeti magát, csessze meg?!

Bell & Sebastian 2015.02.05. 12:19:24

@bbjnick: Ha (német) állami finanszírozású egyetemet keresett, jó helyre ment, mert a nevelési központok tartományi támogatásból épültek és működnek.

Elvileg ott találkozhatott magyarországi némettel. Én olyan diplomáciai látogatásra nem is emlékszem, ami a katonai temetőt kifelejtette a programból. Mert ezzel meg saját népét sértette.

Szerencsére a mindenkori ügyvivő és tartományiak teszik a dolgukat, nem akkora baki ez, mint amennyire felfújják.

De ilyet még nem láttam, hogy valaki saját nemzete elé veszi a zsidókat. Hacsaknem maga is az.

P.Guszti 2015.02.05. 12:28:27

A szerző szerint: "igaz, én jobban örültem volna, ha inkább az atomerőművek leépítésének tapasztalatáról és a szélerőművek telepítéséről cseréltek volna eszmét…"
Segítek: Németországban mindenki kilowattóránként kb. 6 eurocent (~20 Ft) "megújuló energia pótlékot" fizet a villanyszámlával, és ebből finanszírozzák az amúgy ráfizetéses szél- és napenergia alapú áramtermelést.
Siemens: elvileg kiszállt az atomenergia-iparból a német atomprogram leállítása miatt, persze egy paksi bővítés esetén azért tudna még ezt-azt szállítani.

búvár kondér 2015.02.05. 12:34:24

A magyarországi németek köszönik szépen, jól meg vannak. S tisztelik annyira Merkelt ,hogy tudják vannak most fontosabb dolgok is mint az Ő akármilyen évfordulójuk. Ilyen pl az antiszemitizmus Magyarországon ami miatt ráadásul a magyarországi németek is az állam által meg vannak bélyegezve. Lásd a Szabadság téri böszmeséget - történelem hamisítást.

Merkel csak azt tette amit egy európai keresztény demokrata politikai vezetőnek tennie kellett a mai
Magyarországon történő látogatáson.

Sajnos Orbán ismét csak alkalmatlanságát fejezte ki Európának. Ez a látogatás látványosan és félreérthetetlenül mutatta Orbán vizesnyolcas voltát az európai politika színpadán.

Kasperl 2015.02.05. 12:47:07

@bakó.bea: kedves Bea. Volt erről egy elég érdekes (és pár troll miatt néha színvonaltalan) vita a kérdésben magával hasonló állásponton lévő Jobbikos Szávay úrral.
Nagy különbség, hogy maga csak hiányérzetről beszél addig Szávay úr "szégyenről és gyalázatról". A maga cikkében nem érzem azt, hogy a sváb kitelepítések csak egy jó ürügy arra, hogy ki lehessen akadni azon, hogy zsinagógát látogatott Merkel. Vagyis azért mert sok antiszemita ürügyként használja fel ezt a "nem emlékezett meg a kitelepítettekről" témát és az izraeli politika bírálatát egy fajta finom áthidalásként egy ezer kommentes randa zsidózásba, nem jelenti azt, hogy mindenki, aki hiányolta a megemlékezést a németek felett vagy néha szakmai kritikát gyakorol Izrael dolgai felett az antiszemita lenne. Bár abból kiindulva, hogy Szávay úr ide belinkelt cikkére a vele egyetértők túlnyomó része (Szávay úr nem, ezt fontos megjegyezni) aztán belemerült egy végtelen zsidózásba az azt jelzi, hogy sajnos a másodikcsoport a kevesebb:).
Én ott is leírtam a véleményemet (szintén sváb gyökerekkel rendelkezőként), hogy szerintem kényes téma ez a második világégést néha már számomra értelmetlenül túl óvatosan kezelő németeknél és tán a kormánynak kellett volna rászervezni egy nagyobb megemlékezést erre a napra , így nem jöhetett volna ki a dolog egyfajta "sasosanygalos szobor? akkor mi meg 400ezer elkergetett németezünk" dolognak, amire az ellenzék ezt kihegyezte volna. Másfelől, igen lehet mondani az Andrássy egyetemre hogy az nem a német kisebbség központja (szervezetileg tán nem, de kultúrálisan egyre inkább), meg azt is hogy igen. Ez innen egy hitvita lenne, amiben az egyik fél azt mondaná, hogy csak azért mondod hogy nem , mert kötekedni akarsz Merkellel, a másik fele, meg azt, hogy csak azért mondod hogy igen, mert felmenteni akarod Merkelt. A maximum,amit kihozhatunk ebből a pattból, hogy elfogadjuk, hogy másképpen látjuk szerintem, de ha van más javaslata vagy meggyőzőbb érve én nem csontosodtam bele a saját véleményembe, Győzzön meg:). fattyúsor:)
Továbbá ott is és most magának is ajánlom, hogy jövő év január 19. -én (a német kitelepítések emléknapja a 46. jan.19.es első transzport) a 70 éves évfordulóra kezdeményezzenek egy nagyobb állami vagy polgári megemlékezést, amire méltó módon tudná magát reprezentálni a német közélet és nem azon vernénk a palávert, hogy akkor most egyetem, zsinagóga vagy német kisebbségek legyenek bezsúfolva érdemben egy 5 órás útba. Szerintem a legjobb az lett volna ha kihagyja Orbánnal a bohóckodást de akkor az lenne a baj, hogy na a saját egyetemük, a saját sérelmeik és a zsidók fontosabbak mint a mi egész magyarságot felölelő miniszterelnökünk (mi magyarok úgy gondoljuk (freud felsír) vagyis én úgy gondolom). Ha nem megy e a Holocaustról megemlékezni de a német kitelepítésre igen, akkor Heller Ágnes kiakad, hogy na most milyen üzenete van ennek. Merkel jóváhagyta a magyar antiszemitizmust. ha az egyetemre nem ment volna el, akkor az egyetlen értelmes, a sikeres közös jövőt képviselő projekt maradt volna el, ahol pár diák értelmesebben beszélt mint a miniszterelnökünk vagy kb az egész jobb-bal véleményformáló csodaváró "értelmiség" a kérdésben. Sajnáltam volna. Arra a kérdésemre, amit meg is ismételtem Szávay úrnak, hogy akkor hajlandó-e az élére állni és a pártjával támogatni egy 2016.jan.19.es nagy megemlékezést (lehetne egy szobor mondjuk a Kossuth téren, amin egy medvével ölelkező angyal békés sasokat mérgez meg a többit meg deportálja, miután levágta a szárnyait) arra kikerülte eddig a választ. Most megkérdezem önt, hogy számíthatunk heti, havi rendszerességgel a magyarországi németség elleni bűnökkel kapcsolatban magától és magával egyetértő kollégaitól olyan cikkeket, amivel ezt segítenek feldolgozni a magyar társadalomnak és önök is a média adta lehetőségükkel (szerkesztőik rendszeres résztvevőik TV műsoroknak- Mint R. g., mind B.Á.G. nagyon szimpatikus, jól nevelt (na ez ami ritka azokban a műsorokban) és jó gondolkodású ember benyomását keltette bennem) és propagálják ezt a témát, vagy ez csak (mint sajnos eddig úgy néz ki Szávay úrnál is, bár még reménykedem hogy megcáfol ebben) csak egy szokásos magyar, pár sort megért hogy kritizáljam a másikat de tenni azért én sem teszek semmit és pár nap múlva már nem érdekel, mert nem lehet vele klikkeket szerezni magánakcióvá silányul. remélem az előbbi. Köszönöm a cikkét és, hogy még amiben nem értünk egyet ott is a jól nevelt és és a tisztelet határain belül maradt (semmi "gyalázatos, meg szégyenteljes" bár a "sajátjai" kicsit giccses, de giccs meg kell az életbe). Köszönöm ha elolvassa és elnézést az esetleges elütési hibákért.

Kasperl 2015.02.05. 13:01:06

@P.Guszti: ez igan és tény hogy ezt figyelembe kell venni. De azt is, hogy ebben benne van a fejlesztési és üzembeállítási gyermekbetegségek költsége is és hogy egy ideig nem érte el a kritikus tömeget. Vagyis a németek kifizetik fizették a fejlesztési hibák költségeit, ha majd átvesszük, az nálunk már nem jelentkezik majd. Arról lehetne diskurzus, hogy a mostani állapotban, csak a know-how-t átvéve melyik területeken tudna legalább annyira versenyképes lenni, hogy alacsonyabb áfával megsegítve ne kerüljön többe vagy olcsóbb legyen. Azt is meg kell nézni , hogy a mi földjazni adottságainknak mi felel meg a legjobban (Pl a Dunán vízerőmű építéséből való kiszállás a legnagyobb égés eddig. Megépült, ki kellett fizetni a részünket de áramot meg nem kapunk, de az is "elvi kérdés volt. Aki megépítette volna az csak reakciós kommunista lehetett a "demokrata" emberek szemében). nem mondom, hogy biztos vagyok benne, hogy itt az ideje nekünk a zöld energiába tolni a pénzeket, de erről nyílt , a társadalmat informáló beszélgetések kellenek az élenjáró Németországgal és nem suttyomban egy ember által eldöntött atomerőmű építés szerződés oroszokkal még a saját frakció és a Parlament háta mögött. utána még mindig lehet atomerőművet építeni, akár oroszokkal is. de maga a felfogás az tanyasi.

Urfang 2015.02.05. 13:15:00

Merkel talán azért nem látogatta meg a magyarországi németeket, nehogy felbőszítse Orbán Viktort. Ő ugyanis a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak épp most adta tudtára feketén-fehéren, hogy

“Nem akarunk multikulturális társadalmat”
444.hu/2015/02/05/orban-a-faz-nak-nem-akarunk-multikulturalis-tarsadalmat-a-fidesz-pedig-plebejus-part/

Merkel bizonyára nem akarta azzal provokálni őt, hogy idegen elemekkel találkozik, ezzel a multikulti pártjára áll, és megtöri a homogén magyar szupremáciát.

Így a helyedben nem reklámoznám Bakó Bea, hogy magyarországi német vagy, mert a mi elnökünk nem akarja, hogy elmultikultisítsátok a magyarságot.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.02.05. 13:16:57

@Holger Hartland: Te tényleg azt gondolod, féreg, hogy ennél a Bakó Beánál értelmesebb, erkölcsösebb, satöbbi vagy?
Komoly problémák vannak az önértékeléseddel, csak szólók.
Szívesen.

delphinus 2015.02.05. 13:23:48

Mint német kisebbségi teljesen egyetértek a cikkíróval. Nem volt intelligens dolog Merkeltől, hogy nem találkozott a német önkormányzati vezetőkkel és remélem, hogy ez valamiképpen a tudomására is jutott. Kárt is okozott ezzel a sajátjainak főleg, de nem csak nekik hanem mindenkinek, még a zsidóknak is. Csak a nagyon ostoba és öntelt zsidók képzelhetik úgy, hogy ez így rendben volt.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 13:36:51

@Urfang: Ennél is multibbat már nem akarunk, csak ezt bonyolult elmagyarázni.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 13:56:37

@Kasperl: Akárhogyan csavargatja, az alacsony, fajlagos energiaár a titka mindenfajta zöldeskedének, míg a legjobb rezsicsökk a takarékoskodás.

Ki hogyan tud ide eljutni, méghozzá úgy, hogy egyszerre nyomja mindkét ajtót.

Az utólagos barkácsolás (ezek vagyunk mi) hőszigetelésből és atomból áll, míg a németek újat építenek és magasan tartják a béreket, attól "olcsó" az energia, ami a cégeiknek drága, viszont itt olcsó.

Ez kettő teljesen külön út és adottságainkból kiindulva messzi még a messzi, amikor németes okoskodással állhatunk végre ennek neki.

A két rendszer úgy egészíti ki egymást, mint központi hatalmat a gyarmata. Ebből egyenesen következik, hogy ezt a világot nem O. rendezte be így, hanem M.

És az is, hogy M. -nek tetszik ez, feltételezem, O. -nak nem annyira.

Mi ebben a bonyolult? Különösen azok után, hogy lényegében átjátszottuk a hasznot az egyik német zsebből a másikba a szolgáltató monopóliumok megkavarásával, a várható veszteség meg nálunk marad.

Vágyakozni persze lehet hatlovas hintóra, miközben tolunk egy talicska trágyát, amivel először is utol kellene érnünk. Ennek esélye pontosan nulla!

Kasperl 2015.02.05. 13:57:01

@delphinus: na pár napa alatt te is magyarországi német lettél? Szávay posztnál még nem voltál az:)

Kasperl 2015.02.05. 14:07:33

@Bell & Sebastian: ne haragudj, de veled nincs kedvem csettelni a múltkori viselkedésed miatt. Nem haragszom, csak baromi fárasztó folyton megértőnek lenni ilyen emberekkel. A mondatok, amiket írsz, alig értelmezhetőek nyelvtanilag és értelmileg is nekem. Minden szemétkedés vagy udvariatlankodás nélkül levonnám a konklúziót, hogy (és most nem mondom hogy a te vagy csak a te hibád) de nekünk nem kell egymással kommunikálnunk. Szép napot.
K.,

gyalog.galopp 2015.02.05. 14:14:39

@Kasperl:
A szélenergiát leginkább közvetlen munkavégzésre lehet használni, nem villamos energia termelésre, nagyon rossz hatásfokkal, kihasználhatósággal dolgozik.
A napelem állítólag nem környezetszennyező, újra lehet hasznosítani, de az energia tárolására használt akkumulátorokra ez nem érvényes.
A napenergiát, szélenergiát csak lokálisan lehet kiaknázni, ipari, közmű hálózatok ellátására nem alkalmas .
A németek nem hülyék, ha kiszálltak az atomerőműből, akkor lesz nekik valami más, de az nem nap, vagy szél, hanem a fúziós erőművek.
Nekünk valószínűleg azért kell bővítenünk, hogy ők nyugodtan kísérletezzenek. Az EU energiahálózatát nem lehet széllel bélelni.

Urfang 2015.02.05. 14:16:48

@Bell & Sebastian: Mert ez aztán nagyon multi, van kőkemény 1% alatti idegen, de azért legyünk totál ráparázva a multikultira, meg ez folyjon a csapból is, kapjunk még gyomorfekélyt is az idegenek miatt.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 14:20:06

@Kasperl: Megértem, hiszen ezért van a szövegbe szűrő beépítve. A kényszerpályához képest a szabad akarat mindig is elsőbbséget élvez, mindegy az, hogy energiapolitika, hitvita vagy bájcsevegés.
Hasonló jókat!

B&S

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.05. 14:22:17

@Bell & Sebastian:

Summázom: Merkel vezérigazgató-asszonyt jobban foglalkoztatják a Németország nevű részvénytársaság nagyrészvényeseinek nyers érdekei, mint az alapítók, törzsgárdatagok s, pláne, a telepi munkások érzékenység. Az utóbbiakra, úriasszonyos lendületből, vastagon szarik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.05. 14:25:24

@Kasperl:

Inszinuálgatunk, inszinuálgatunk, sok beszédnek sok az alja-koma?:-)

Robinzon Kurzor 2015.02.05. 14:44:25

@bakó.bea:

Nekem pedig magyarországi németként nincs hiányérzetem ezzel kapcsolatban.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 15:03:38

@Urfang: Újabban nem nézek magyar tévét, de azért becsületesen átnyomogatom a csatornákat, hátha. De nem, mert bebaszott a multikulti mindenhová. Svájci, régiós adás, az igazi, papa tehenet fej, szőrös kutya nézi, hátul helikopterrel viszik a tepsiben tálalt a síelőt, szól a hollárihó, feledhetetlen, na.

Kasperl 2015.02.05. 15:04:10

@delphinus: ja mert a Szávay cikknél ezt nem mondta. Amúgy miért kell ebből is zsidózásig eljutni?

Bell & Sebastian 2015.02.05. 15:07:25

@bbjnick: A középkorú háziasszonyok már mindenütt otthonkásan mozognak..

Kasperl 2015.02.05. 15:07:27

@bbjnick: én aztán nem insziunálok senkit. csak már egy hete írogat mindenre nekem ez a Bell és mindig megpróbáltam értelmesen, sértegetéseket elhagyva beszélgetni vele, ha már megszólít, de ahogy érveket írok, akkor nem normálisan vitázik velül, vagy egyetért velük, vagy ad egy újabb nézúpontot, ami alapján felülbírálhatnám a korábbi véleményemet, hanem elkezd ködös, érthetetlen (legalábbis számomra) gügyeségeket írni, amivel nem tudok mit kezdeni. Ezét írtam neki, hogy még azt sem mondom, hogy ő hibás ebben, de egyszerűen nem tudok vele kommunikálni, ezért ne erőltessük. vagy mire gondoltál?

vizipipa 2015.02.05. 15:09:14

Tisztelt szerző & kommentelők!

Van egy rossz hírem! Angela Merkel találkozott a magyarországi németek (egyik) képviselőjével, Ritter Imrével, a német nemzetiségi szószólóval!

Ez elhangzott az M1 esti híradójában. Hogy máshol nem jelent meg? Nem tudom. A magát újságírónak tartó szerző ezt vitassa meg a kollégáival.

Ennek alapján érdeklődve szemlélném a revideált cikket és kommenteket!

Bell & Sebastian 2015.02.05. 15:10:18

Na végre, hogy odaértünk már, lehet szidózni. Nem szidó ez a Merkel csak úgy, véletlenül?

Kasperl 2015.02.05. 15:10:26

@Bell & Sebastian: na ez is milyen egy ködösítő, áll intellektualista , öntetszelgő de igazából semmit sem jelentő, semmire sem válasz hűtőmágnes okosság. Ezekből ne haragudj de nem kérek többet. Ha ez a színvonal lekötne néznék Muzsika Tv-t meg Gyurcsókot.
Minden jót (remélem kibírod válasz nélkül és nem vagy valami túlmozgásos utolsó szó mániás).

Bell & Sebastian 2015.02.05. 15:13:28

@vizipipa: Azt hiszem, ő a parlamentbe delegált. Így értékelje.

Kasperl 2015.02.05. 15:14:48

@vizipipa: Igen, ott volt Ritter az egyetemen is ha jól emlékszem a közvetítésre. Meg igazából: Mit tett a mandíner eddig a témában? Hol vannak a cikkek százai, ami erre hívja fel a figyelmét a társadalomnak itthon? ott volt az emlékmű gumicsont. teli volt mandíneresekkel a TV , itt is volt egy rakás cikk róla. Miért nem dobáltak akkor be heti 3 cikket erről (ha most előásnak egy cikket, ami érintőlegesen foglalkozik a témával mint bizonyítékot hogy ők megtették ezt,az csak a korona lenne erre az egész béraggódásra). Tessék foglalkozni a témával, ha annyira fontos nekik (főleg ugye német származásúként, ami most kiderült a fél merkelkritikus virtuális térről) és ne Merkeltől várják el ezt ha ők kb semmit vagy esetleg alig valamit tettek az ügy érdekében

Kasperl 2015.02.05. 15:16:17

@Urfang: kb mindenben egyetértek:)

Bell & Sebastian 2015.02.05. 15:19:33

@Kasperl: Ha nem kéri a fordítást semmitmondó-magyarra, csak annyit tud, hogy nem mondtam semmit.
De még ez is sok magának, ha kiborul tőle.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 15:28:51

A parlamenti szószóló mellett Heinek Ottó is ott volt, az önkormányzati elnök? Csak úgy kérdezem, mert nem láttam. Hallani meg végképp, igaz, megtévesztés céljából mindenki németül beszélt.

Kasperl 2015.02.05. 15:30:35

@Bell & Sebastian: szóval utolsó szó mániás:)
Rossz meleh amikor valaki nem tud uralkodni a természetén és tudja ha ír egy ilyen ne írj többet mer utolsó szó mániás vagy levélre, akkor viszket, gondolkodik, megpróbál nem írni, de aztán győz benne az ösztön és ír, mert sértett, mert neki írni kell, különben a nyakára szorul a valóság, amit a téveszméivel és azok mindenhova odaordibálásával próbál egyre meszebb zavarni. Jaj ne más mondata legyen az utolsó mert akkor leszűkül a kis saját mesevilága. Nem bírja tovább és megint leír valami elvontnak szánt marhaságot csak hogy nyerjen még pár perc, néhány centi előnyt, mert megégeti a fény ha rátalál. Jobbulást és ne adja fel, bárki megváltozhat.
Dogadja szánakozásomat és jókívánságaimat (gondolom erre is jön majd valami mert ne bírja ki. Ugye???:)) Nem bírja ki. Szegény szerencsétlen. Van aki utálja rte, pedig egy tragikus hős. Egy hős, akinek se nemes célja, se tehetsége se semmi olyan tulajdonsága nincsen ami hősé predesztinálná. Követői? Voltak Káinnak követői? Semmi. Egyetlen hősi tulajdonsága a tragikuma, hogy hős akart lenni de ez kb. annyi mintha egy kacsa sas akart lenni és minden kacsába, nyúlba, malacba belekötött , aki nem látta őt sasnak aztán kiment a rétre a sashoz, hogy gyere együk meg a sok kacsát meg nyulat mert csúfoltak, a sas meg mosolygott és megette. Tragikus? Igen. Szabad ilyenen nevetni? Szabad de nem illik. Sajnálni kell.

bakó.bea 2015.02.05. 15:36:21

@vizipipa: Ritter Imre a kormányzati delegációban vehetett részt. A köztévé Ma Reggel című műsorában annyi derült ki, hogy bemutatkozáskor Merkel megkérdezte tőle, hogy mennyien vannak a magyarországi németek, és meglepődött a válaszon. Ezt nevezem érdemi tárgyalásnak.

delphinus 2015.02.05. 15:37:14

@Kasperl: És azt mondtam, hogy nem vagyok az?
Ha leírom a zsidó szót az már zsidózás?
Vegye úgy, hogy németezek.

Kasperl 2015.02.05. 15:47:54

@bakó.bea: előző kérdésemhez hadd fűzzem még hozzá, hogy maguknál mik a moderációs elvek? Főszerkesztőjüket többször is halottam a páriszi tragédia után, arról nyilatkozni, hogy önön nem Charlie(én sem vagyok az és kicsit kegyeletsértőnek tartom ez a vizesvödörcselendzsé degradálását az áldozatoknak) és ő ha nem is törvényileg szabályozná, de szerkesztőségektől elvárná azt hogy öncenzúrázzák magukat. Ehhez képest a kommentek itt az összes bejegyzésnél (legyen az saját vagy csak idelinkelt) 80 %-a egy ordenáré zsidózás, cigányozás, buzizás, libsizés az egyik, katkózás, nácizás, tolvajozás a másik részről , többször megtámasztva valami áltudományos , nevetséges de bántó fajelméleti, netten terjengő összeesküvés elméleti baromságokkal. Ezek hangneméhez képest a Csárlihebdó egy ghandi propaganda anyag. Egyszerű, amatőrök által szerkesztett foci(tehát nem a konzervatív "elitt" által üzleti alapon működő) rajongói oldalak egyes cikkjeinél 600-1000 hozzászólás van az itteni pár tucattal szemben és az ezeket hobbiból szerkesztő emberek a civil munkájuk után képesek ebből a sokszor több mint 1000 kommentből kiszedni azt a 3-4-t ami gyűlölködő és másokat sért bármiféle identitásukban, maguknál meg képtelen erre egy profi hírportál erre a 20-30 kommentből, aminek a 80 százalékát ki lehetne dobni és nagyrészt 5-6 ember dobálja be ezeket a dolgokat. Eléggé Csárlik ebben. Építő kritika volt, remélem lesz foganatja és egy esetleges sértődést generálok vele, ami nem volt szándékom. De akárhányszor valakivel érdemben akarok véleményt cserélni, megjelenik -5 ember aki neki áll zsidózni etc. Nincs erre valami jogi kötelezettségük?
Köszönettel:
Gábor,

huKKK 2015.02.05. 15:50:24

"A holokausztra való megemlékezést persze egy német politikus se hagyhatja ki ilyen külföldi utakon „lelkiismereti okokból”. Nem is mondom, hogy Merkelnek ezt ki kellett volna hagynia, csak azt, hogy a – távoli értelemben vett – „sajátjai” irányába is gyakorolhatott volna hasonló gesztust."

A rendelkezésre álló időtartam véges.
Más fontos dolgok is kimaradtak.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 15:51:11

@Kasperl: Milyen megnyugtató, hogy ennyi itt a sváb és ennyiféle. Vagy 180 ezer be is vallotta hősiesen (nem úgy mint 1 M roma). Egy nemzedék esett a kútba és nem a szocik alatt, hanem éppenséggel az új világrendben. Nem bírják a nyelvet, se a kultúrát. se a vallást, csak akkor állnak ki, ha osztás van, ugyebár.

Hű, de jó!
Van ám szószószószólónk! És rengeteg, hitetlen, balos-libsi-csiszlik gyökerünk. Kunczénk és Havasunk, Lajcsikánk és tiritarka fajtikánk.

Mit mondjak nem tölt el büszkeséggel, hogy a spirituális törzsfőnők nem vállalja be a törzsét.

Mert szerintem nem is német, a szó eredeti jelentésében.

Ami nem kicsit baj! Mondjuk a németek megmaradására nézve, mert minekünk akkor lesz kampec, ha föladják a védői az utolsó kettő, még megmaradt, német lovagvárat.

Ugye, hogy le lehet ezt vezetni értelmesen is?

És mondja csak, Kasperl, magát ettől mi tartja vissza?

huKKK 2015.02.05. 15:57:45

@bakó.bea:
Ez a baj Merkellel.
Nem értékeli eléggé a magyarországi németeket.
Meg kellett volna őket koszorúznia.
Egyenként.

Kasperl 2015.02.05. 16:07:16

@Bell & Sebastian: jaj megint írsz nekem. De jó nekem
ok akkor őszintén a leveledre (látom nem szabadulok meg tőled, ha nem neked írok, akkor is írsz nekem. na de ilyen a szerelem ugye:))
Szóval ez az utolsó leveled:
Egy mukkot nem értek az egészből.
Milyen lovagvára van itthon a németeknek, mikor II. András kikergette őket a 13. században. Azok a németek, akik azokban a városokban éltek, azok az erdélyi szászok (ősi alnémet, ami a luxemburgira hasonlít)a 12. század végén telepedtek le.
A svábok (dunaiak) meg sokkal később jöttek, sosem voltak "lovagváraik", -aranyos amúgy ez a tévhit nálad:)).
Nem értem ezt a cigány törzsfőnöközést sem. Mi köze a témához, hozzám, a svábokhoz, Merkelhez????, bármihez itt?
Vagy arra célzol, hogy Merkel a németek kulturális törzsfője (maga az elképzelés is mutatja hogy semmit nem tudsz a német társadalomfejlődésről és berendezkedésről) cserben hagyta a "törzsét" (ezek lennének a dunai svábok??) mert nem is német?:):):)
Vagyis te vagy az aki megmondja ki német ki nem. Új szint. Eddig csak azt mondogatták meg itthon ki magyar ki nem
aztán jöttek akik megmondták ki keresztény ki nem. Most terjeszkedünk:)
Röhej.
A magyarországi sváboknak több okból Bajor és baden W. tartománnyal van szoros kapcsolatuk. illetve a német evangélikus egyházzal (bár a dunai svábok nagyrésze katolikus, de a városi németség egy jelentős része evangélikus. Lásd még a német Istentiszteletet a budai várban az evangélikus templomban und so weiter). K.b. napi kapcsolatban vannak. Merkel németségének a megkérdejelezése olyan türhő magyar sutymó mentalitás, ami miatt szégyenlem magam. még sosem hallottam némettől, hogy szerinte Orbán Viktor vagy Gyurcsány nem magyar. Amúgy is mit ver a víz azon hogy mit csinált itt meg kiket látogatott meg Merkel??? Vártad valahol százezer imával?:)

Bell & Sebastian 2015.02.05. 16:08:32

@huKKK: Mit játssza itt a trollface -t? Elég tragikus a helyzet már enélkül a botrány nélkül is, ugyanis tömegesen lépnek le a svábok '89 óta. Szerintem az eredeti 600 ezerből már 200 ezer végleg távozott és ugyanennyi életvitelszerűen kint van, csak még lebeg.

Ne mondja nekem, hogy ez a tendencia rendben van így?
Mit gondol, ki jár jól ezzel? Azon felül, hogy az ország rosszul.

Kasperl 2015.02.05. 16:09:23

@Kasperl: nem egy sértődést generálok. Elnézést az elütésért.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 16:13:46

@Kasperl: A sváb -a bonmot szerint is- vagy okos, vagy végletesen hülye. Szemléltető eszköznek tartalak, csak ezért írok ennyit. Egyébként az utolsót már elsütötted egyszer.

Kasperl 2015.02.05. 16:17:28

@Bell & Sebastian: OOOOKKKKKOOOSSSS.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 16:17:49

@Kasperl: Lószart mama, csak mutatóban van evangelizált protkó. A badeni és bajor területekről egy sincs.

archivum.magyarhirlap.hu/osszetarto-es-fiatalodo-kozosseg

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.05. 16:32:38

@Kasperl:

"De akárhányszor valakivel érdemben akarok véleményt cserélni, megjelenik -5 ember aki neki áll zsidózni etc." --- írod.

Szeretsz szembesülni vele, hogy mit művelsz? Kigyűjtöttem neked, hogy ebben a zsidózó kommentsorban hányan és hányszor említik a zsidókat. Tessék:

Huffnágel Pista 2015.02.05. 10:38:07

"...korunk zsidója a fehér heteroszexuális Férfi..."

Urfang 2015.02.05. 10:40:24

"...Még az antiszemita szélsőjobb esetében érthető is a gondolatmenet, hogy miért a zsidókat látogatja a nemzettestvérek helyett, de a kevésbé szélső jobboldalnak nem igazán érthető miért fáj ez annyira.

Ha a németek nem vették zokon, akkor mi miért görcsölünk emiatt? A németek biztos belátták, hogy ez egy rövid látogatás volt, az elnöki vizit kötelező, a díszdoktori cím átvétele erősen ajánlott, a zsidósággal találkozni német államfőként illendő..."

Urfang 2015.02.05. 11:42:55

"...Antiszemitizmus meg van és ezért meg a náci múlt miatt is megmutatta, hogy őrá számíthatnak a zsidók..."

Bell & Sebastian 2015.02.05. 12:19:24

"...ilyet még nem láttam, hogy valaki saját nemzete elé veszi a zsidókat..."

Kasperl 2015.02.05. 12:47:07

"...azért mert sok antiszemita ürügyként használja fel ezt a "nem emlékezett meg a kitelepítettekről" témát és az izraeli politika bírálatát egy fajta finom áthidalásként egy ezer kommentes randa zsidózásba, nem jelenti azt, hogy mindenki, aki hiányolta a megemlékezést a németek felett vagy néha szakmai kritikát gyakorol Izrael dolgai felett az antiszemita lenne. Bár abból kiindulva, hogy Szávay úr ide belinkelt cikkére a vele egyetértők túlnyomó része (Szávay úr nem, ezt fontos megjegyezni) aztán belemerült egy végtelen zsidózásba az azt jelzi, hogy sajnos a másodikcsoport a kevesebb:)...."

"...Szerintem a legjobb az lett volna ha kihagyja Orbánnal a bohóckodást de akkor az lenne a baj, hogy na a saját egyetemük, a saját sérelmeik és a zsidók fontosabbak mint a mi egész magyarságot felölelő miniszterelnökünk (mi magyarok úgy gondoljuk (freud felsír) vagyis én úgy gondolom)..."

delphinus 2015.02.05. 13:23:48

"...Kárt is okozott ezzel a sajátjainak főleg, de nem csak nekik hanem mindenkinek, még a zsidóknak is. Csak a nagyon ostoba és öntelt zsidók képzelhetik úgy, hogy ez így rendben volt..."

Kasperl 2015.02.05. 15:04:10

"...Amúgy miért kell ebből is zsidózásig eljutni?..."

delphinus 2015.02.05. 15:37:14

"...Ha leírom a zsidó szót az már zsidózás?..."

Kasperl 2015.02.05. 15:47:54

"...Ehhez képest a kommentek itt az összes bejegyzésnél (legyen az saját vagy csak idelinkelt) 80 %-a egy ordenáré zsidózás, cigányozás, buzizás, libsizés az egyik, katkózás, nácizás, tolvajozás a másik részről , többször megtámasztva valami áltudományos , nevetséges de bántó fajelméleti, netten terjengő összeesküvés elméleti baromságokkal... De akárhányszor valakivel érdemben akarok véleményt cserélni, megjelenik -5 ember aki neki áll zsidózni etc..."

Nem vagy te egy kicsit aljas? Vagy hülye? Vagy a zsidózás-vád is olyan, mint az antiszemitizmus, nem lehet és kell empirikusan kimutatni, elég érezni?

huKKK 2015.02.05. 16:32:54

@Bell & Sebastian: 16:08:32
Várjuk ki a végét.
Lehet, nemsokára özönleni fognak ide a németek.
Talán már Merkel is érzi, Magyarország jobban teljesít.
Könyörögni fognak, hogy csatlakozhassanak a magyarkorona övezethez,
amikor majd 3 eurót fog érni 1 HUK.

búvár kondér 2015.02.05. 16:39:48

@bakó.bea: ...de mit kellett volna Merkelnek megtárgyalnia a magyarországi németekkel? .... talán üldözik őket vagy veszélyben fennmaradásuk? Netán diszkriminációnak vannak kitéve s pl a rendőrök csak azért igazoltatják őket mert németek (mint az ácsi polgármestert roma származása miatt)? Milyen problémái vannak a magyarországi németségnek amelyet nem tud megoldani a kormányzattal? (a zsidóknak vannak ...lásd az emlékmű, ....vagy a Sorsok háza ésatöbbi)
S miért nem a magyarországi németek kiabálnak s MIÉRT pl BAKÓ BEA? S most akkor kifelejtette-e valóban ha pl találkozott a képviselőjükkel?
Zavaros az egész T. B. Bea. Mintha valami megrendelésre íródott volna az egész, ha már Merkel Orbán nélkül le mert ülni társalogni a zsidókkal.
Kár volt az egészért olyan ifjúgárdistás- olyan békemenetes kommunistás az egész írása.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.05. 16:44:26

@búvár kondér:

"...Milyen problémái vannak a magyarországi németségnek amelyet nem tud megoldani a kormányzattal? (a zsidóknak vannak ...lásd az emlékmű, ....vagy a Sorsok háza ésatöbbi)..." --- írod.

És mi köze ahhoz Angela Merkel német kancellárnak?

Kasperl 2015.02.05. 16:46:24

@bbjnick: nézzed , nem minősítem a stílusodat, megteszi azt saját maga helyettem. Szóval ez az aljasozás ez jó lesz nekem otthon csalásossal ha ott ez a színvonal. Ahány ház annyi szokás ugye....
Nézzed meg a kommenteket ezen a cikken, a Szávay cikkén mandiner.hu/cikk/20150202_szavay_istvan_merkel_szamara_a_sajatjai_szenvedeseirol_valo_megemlekezes_nem_fontos

ezen a cikken:
mandiner.blog.hu/2015/01/30/svabok_zsidok_trianon_a_gazdasagi_bevandorlas_tortenelmi_tanulsagai#comment-form

vagy ezen:

mandiner.blog.hu/2015/01/27/a_magyar_kultura_szuleteserol_szerb_antal_emlekere#comment-form

de szinte bármelyiken és kb semmi más csak ocsmánykodás.
ha neked ez a lételemed és ebben tudsz frappánsakat odaszólni egy valamilyen majom képe mögé bújva másik férfiaknak akik meg egy ágyékkötős majdnem meztelen férfi festménye mögé bújnak etc. az legyen a te dolgod, de én nem bánnám ha ebből lenne kevesebb. Érdekellentét. Ennyi. Amúgy minek irogatsz te nekem? Nem vagy meg nélkülem?:) Erre is írsz gondolom. nem bíro ki hogy ne. Ugye?

Kasperl 2015.02.05. 16:47:25

@huKKK: igen:)
valószínű:).:)

Bell & Sebastian 2015.02.05. 16:52:35

@huKKK: Szerintem a megmaradási esélyek erősen konvergálnak a nullához, ha németről, ha magyarról, ha svábról van szó. Ami törzsi állapotokba való visszarendeződést, azaz háborút jelent. Ez a mesterséges Turmix Projekt gyorsan befuccsol az ellenálláson, ezért a legokosabb dolog lassítani, időt nyerni.

Aki melléáll, a Sátán kutyája. Erről az útról sürgősen vissza kell fordulni, mert akkora népirtás lesz belőle, amilyet a világ még nem látott. Ezt még bizonygatnom sem kell, mert már itt ólálkodik a kertek alatt.

Kasperl 2015.02.05. 16:54:21

@búvár kondér: hát azérr hagyjuk meg azt Bakó Beának, hogy őt tényleg rosszul érintette ez mindenféle aljas hátső szándék vagy megrendelés nélkül. Nem értek vele egyet, amit ír de nem kezdenék ilyen összeesküvés elméleteket gyártani, hogy nem saját véleményt írt. Igen van most egy ilyen hype a szélsőjobbon és onnan gyűrűzik be a Jobbik-Bayer-Schmidt M. Mandíner vonalon, de ez inkább öngerjesztő, félreinformált lánc mint megtervezett , elvtelen megrendelésre írás szerintem. Valószínűleg valamennyiük azt gondolja, amit írt, és egymás téves infóin eg viszonyrendeszerin mozogva lovalják bele magukat egymás dolgait átvéve. Mondjuk az tány, hogy minden jobb oldali orgánom meg párt elővette a "sváb származású" emberét, aki most mind kikéri ezt magának pedig egyiktől sem volt tele a sajtó, hogy dolgozzuk fel azt hogy mit tett a magyar nemzet a németek kitelepítése okán vagy elen. De most 3 napig mind ezzel stolzírozik a honlaokon. Gondolom jövő héten sem lesz több ezt feldogozó cikk Bayer lapján vagy itt vagy a jobbik sem fogja nekitolni a törzsgárdájának hetente, hogy szórjatok hamut a fejetekre azért, amit a németekkel tettünk. csak köpködik Benest mint ha nekünk nem lenne meg ugyanez a szégyenfolt.

huKKK 2015.02.05. 17:01:28

@Kasperl:

Nagyon jól látja,
valóban sokat emlegetik itt a zsidókat,
de talán még
ennél is veszélyesebbek,
akik nem hajlandóak leírni kommentjeikben
egyszer sem, hogy "holokauszt",
tehát tagadják!

búvár kondér 2015.02.05. 17:05:14

@bbjnick: Merkel egy érző keresztény-szocialista liberális demokrata aki mindig is pártfogolja és pártfogolta az üldözötteket! ....de ez már a keresztényi mivoltából is következik. Egy valóban keresztény ember az figyel a szenvedő embertársaira nemzeti és vallási hovatartozás nélkül. Számára a kereszténység nem holmi vásári cicoma mint néhány magát kereszténynek hazudó hazai embertársunk esetében . Lásd csak pl a szociális temetés bevezetését ....vagy a szórakozásból életvitelszerűen éhezőgyermekek KDMP-s probléma megoldását.

huKKK 2015.02.05. 17:06:46

16:52:35
"Aki melléáll, a Sátán kutyája."
Kevesebbet tessen olvasni a Király Pityut.

Kasperl 2015.02.05. 17:10:28

@huKKK: nem hinném hogy tagadnák és pláne nem értem hogy jutunk el minden hírtől legyen az egy kormány döntés vagy egy kerékpár verseny ahhoz hogy valakik itt mást sem csináljanak csak zsidózzanak, libsizzenek meg nácizzanak. Tök nívótlan és unalmas.

Jean Sol Partre 2015.02.05. 17:12:12

@Bell & Sebastian: pont ennyi multi még jó? Miért pont ennyi? Ha több nem kell, lehet, hogy kevesebb még jobb lenne? És ha nem kell több, akkor minek csalogatjuk a kínaiakat? Ők nem multisítanak?

És mi van azokkal a származásilag magyarokkal, akik ilyen-olyan okok miatt már multikultik? Mi van, ha mondjuk szaporodnak és terjesztik a multiságot, mi legyen velük vagy a gyerekeikkel?

Nem kéne egy multiságot mérő hivatal? Vagy elég a KSH? Egyáltalán, méri már ezt valaki? Mert itt lenne az ideje!

Bell & Sebastian 2015.02.05. 17:12:36

@bbjnick: Kezdem beleélni magamat alias Rejtő világába. Ezek csak ál-vélemények, Vincéék ajándéka, az a híres, éteri humor. A szívatnak anyám, stop -kategória. Hóhmec a köbön.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.05. 17:13:23

@búvár kondér:

Ezzel most arra célzol, hogy Merkel keresztényszocialistaliberálisdemokrata együttérzésből tartósélelmiszer-csomagokat hozott a Mazsihisznek?

huKKK 2015.02.05. 17:14:32

Havalaki mellé én odaállok,
márpedig odaállok az a Beácska.
Megértem őtet.
Minden magyar embert sért,
amikor nem magyarok szervezhetik Merkel programját.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 17:14:46

@Jean Sol Partre: Nem lesz min röh9gni, csak még egy pici türelem, aztán visszatérhetünk a pikírtségeire.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 17:17:11

@huKKK: Rosszul emlékszik Conan Doyle.

huKKK 2015.02.05. 17:17:51

@Kasperl:
"nem értem hogy jutunk el minden hírtől legyen az egy kormány döntés vagy egy kerékpár verseny ahhoz hogy valakik itt mást sem csináljanak csak zsidózzanak, libsizzenek meg nácizzanak."

Ne tereljen kérem, ne tereljen.
Maradjunk a zsidózásnál.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.05. 17:22:58

@Bell & Sebastian:

"...Hóhmec a köbön." --- írja.

Ez van:-)

huKKK 2015.02.05. 17:23:21

@Bell & Sebastian: 17:17:11

Nemcsak konandojl emlékszik rosszul rám,
hanem a vessző is, meg a pont is Önre!

Jean Sol Partre 2015.02.05. 17:26:24

@Bell & Sebastian: a kérdések komolyak, ha van válaszod, kíváncsi vagyok. Mennyi multikulti kell és miért pont annyi? És ha nem annyi van, mi a teendő?

bakó.bea 2015.02.05. 17:29:34

@Kasperl: Ne értsen félre, szerintem nagyon káros minden sajnálatos történelmi esemény 'túlemlékezése' - szerintem a holokauszt kapcsán ez történt/történik. A világért sem szeretném, ha így 'túlemlékeznék' a málenkij robotot is, ezért nem is tartanám célravezetőnek, ha ez olyan szinten rendszeres médiatéma lenne, mint a holokauszt.
Viszont azok, akik a holokausztra emlékezést rendszeresen 'túltolják' (pl. Merkel a legutóbb azt mondta, hogy minden nap kötelességünk rá emlékezni), azok nagy ritkán, hetven évben egyszer a málenkij robotról is megemlékezhetnének, főleg, ha már pont itt vannak egy kerek évfordulón.

Kasperl 2015.02.05. 17:41:42

@bakó.bea: Kedves bea. Nem emlékezem meg minden nap a Holocaustról (ha Merkel ezt gondolja jónak , akkor ő tegye ezt nyugodtan, engem nem sért vele). Gondolom egy német kanccellárnak kényes téma ez a Holocaust, mikor ha nem akarják kifizetni a görögök csalásait akkor tee van horogkerszttel a Lufthansa görög járatainak a WCje meg Merkel hitlerbajusszal jelenik meg a görög újságokban. Engem is furán érint mindig, hogy mikor Németországban vagyok, akkor minden kedve ismerősöm Holocaust emlékhelyeket mutat meg a városban, de mikor kérdeztem hogy ez miért van meg hogy én meglennék pl Berlinben 2 ilyen témájú hely megnézése után már a harmadik nélkül is, akkor elmondja mindegyik, hogy nekik nagyon fontos hogy megmutassák mennyire bánják ezt (most kötekedhettem volna velük, hogy minek, de abból indulok ki, hgy ha valakit nagyon bánt valami és beszélni akar róla, meg akarja mutatni 100x mennyire sajnálja, akkor miért ne kisérném végig az összes ilyen helyre, hallgatnám még 98x meg, hogy bánja, ha ezzel segítek neki. Hiszen mindannyiunknak van olyan dolga, amit szégyel, megbánt pedig a külvilág meg ismerősök szerint nem nagy dolog és akkor jó ha mégis meghallgatják). Ebben az esetben egyébként jobbnak tartottam volna, hogy ha azt írja le, hogy önt zavarja Merkel Holocaust megemlékezése és nem keveri bele a kitelepítést. De ez ízlés kérdése szóval nem objektív igazság. A moderálási szokásokra irányuló kérdésemre esetleg választ adna?
Köszönöm válaszát.

Kasperl 2015.02.05. 17:52:22

@huKKK: ne értem a terelés dolgot itt. Miről szeretne beszélni, vagy mi van? Miért akar zsidókról beszélni? Mi akar róluk beszélni és miért róluk akar?

huKKK 2015.02.05. 17:58:15

@Kasperl:
Nem mondtam, hogy akarok.
Ne zavarjon össze.

búvár kondér 2015.02.05. 18:05:12

@bakó.bea: Ó kedves B. Bea! Milyen is az a túlemlékezés? Főként a mai Magyarországon! Ahol büntetlenül zsidóznak - rigmusokat kiabálnak ...hogy is "Zsidókat a Dunába ..." Milyen az a túlemlékezés ahol a regnáló rezsim meghamisítja történelmünket? Lásd a Szabadság téri emlékmű!
Nem kutya kötelessége lenne minden magyarnak akár még túlemlékezni is addig amig a rezsim hazudik és hamisít?
..... nem letagadni, meghamisítani történelmünket?
....s ma holnap mit írunk majd újra? A 89 utánit? ....vagy a Kádár kort mert ép az aktuális hatalom és kiszolgálói abban látnak önigazolást?
Alighanem egyre inkább belegabalyodik abba amit írt.
No gondolja csak át újra!

Pelso.. 2015.02.05. 18:27:58

@bakó.bea: Az emlékezés mértéke s a határok itt rendkívül szubjektív megítélés alá esnek, ezekből akár átlagos társadalmi vélemény formálni nagyon nehéz.
Fentieknél egyszerűbb, nem is történelmi, de módfelett sajnálatos esemény napjainkban is akad, pl az MNB alapítványainak pénzelése, - bízom benne, kellő helyen s időben túl lesznek emlékezve.

Kecses 2015.02.05. 18:29:31

Bezzeg a Fico meglátogatta a tótokat Szentkereszten.

Alick 2015.02.05. 18:33:45

"Magyarországon „tradicionális antiszemitizmus” tapasztalható, aminek a növekedését nem lehet empirikusan kimutatni, de a közösség megéli."

Ha utánanéztek volna, a Szombat közölt egy reprezentatív felmérést az antiszemita közbeszéd társadalmi elfogadottságának növekedéséről.

Milyen érdekes, hogy az "aggasztó növekedés" időszaka egybeesett a holokauszt tagadást büntető törvény megjelenésével. Akik eddig csak otthon, este az ágyban gondolkodtak a "lobbisták" privilégiumokat biztosító hatalmáról, azok megkapták a "bizonyítékot", a javíthatatlan tagadók pedig a ignorancia helyett a mártirrá válás lehetőségét...
Még szerencse, hogy a zsidók közül is sokan utálják ezt a törvényt...

annamanna 2015.02.05. 18:49:31

@bakó.bea: Kedves Bea, tavaly volt pont 500 éve a Dózsa-féle parasztfelkelés.
Nem hallottam, hogy bárki is, akár csak egyetlen szóval megemlékezett volna róla, pedig ilyen kerek évforduló csak újabb 500 év múlva lesz.
Mi volt tavaly? Hát persze hogy holokauszt emlékév. :)
Szerintem ilyesmin kár bosszankodni, ha egyszer nevetni is lehet.

Inkább írok egy pozitívat - a komcsi időben, nem tudni mi okból, de az elvtársak közé miniszterként bekerült egy hazai német származású ember is, Trautmann Rezső, építési miniszter is volt, később az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Amikor ovis voltam, ismertem a nővérét, egyszobás albérletben lakott egy faluban (az orvos férje már meghalt). A szobai rezsón főzött, budi az udvaron, ennyi volt a komfort. A néni gondozta a faluban az elesett német katonák sírjait, és szorgosan járt istentiszteletre is (összevontan egypár refi és evangélikus). Innen visszanézve furcsa, hogy mennyire ideológiai-kényszermentes életet élt.
Még mindig jobb, amikor a politikusok oda se bagóznak az emberre, mint amikor célpontba veszik.

Sziszifusz 2015.02.05. 19:34:16

Valaki beavathatna esetleg a titokba, hogy Ritter Imre német kisebbségi szószóló, aki a látogatás egésze alatt része volt a delegációnak, miért nem oszt-szoroz ebben a témában. Tegnap reggel 6:28-tól készülődés közben hallottam az m1 ma reggelben a vele készült interjút, ahol beszámolt arról, hogy beszélgetett is Merkellel.

Más kérdés, hogy a kancellárt elmondása szerint sikerült meglepnie azzal, hogy elmondta, becsléseik szerint mekkora a magyarországi németek közössége.

Egyébként nem tartom túl ízlésesnek a cikknek a tradicionális antiszemitizmuson gúnyolódó fordulatát.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.05. 19:37:22

@Alick:

"A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda feljelenti Németh György szociológust holokauszttagadás miatt. A szociológus ellen a Közép-európai Egyetem és a Magyar Szociológiai Társaság keddi panelbeszélgetésen elhangzott kijelentése – „nem volt romaholokauszt” – miatt tesznek feljelentést.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) holokauszttagadás miatt feljelentést tesz Németh György szociológus-közgazdász ellen – mondta Muhi Erika, a NEKI igazgatója a hvg-nek. A NEKI, a Roma Sajtóközpont és a Romaversitas Alapítvány egy keddi, a Közép-Európa Egyetem és a Magyar Szociológiai Társaság által szervezett a romákkal kapcsolatos beszédmódról tartott panelbeszélgetés miatt tesz feljelentést, amit Debreczeni József DK-alelnök Ne bántsd a cigányt! című könyvének apropóján tartottak.

Németh György ezen a beszélgetésen kétségbe vonta a romaholokausztot, mikor azt mondta: „nem volt romaholokauszt”. A kijelentés ellen a beszélgetés résztvevői és a közönség tagjai is tiltakoztak. A feljelentést azonnal benyújtják, amint hozzájutnak a konferencián készült videó felvételhez.

Az Index és a hvg emlékeztet arra is, hogy Németh György nem először fogalmazott meg hasonló véleményt a magyarországi cigánysággal kapcsolatban. 2013-ban „bomlásterméknek” nevezte a hazai cigányságot."

mandiner.hu/cikk/20150205_feljelentik_a_szociologust_holokauszttagadas_miatt

Mire jó egy holokauszttörvény? Kussoltatni lehet vele még azt a kevés valóban függetlenül gondolkodó arcot, aki nem üvölt együtt a falkával (egyik falkával sem)...

Bell & Sebastian 2015.02.05. 19:48:13

@Jean Sol Partre: Erre egyszerű a válasz, Magyarországon alapvetően magyar kultúrpolitikát űzünk a nap 24 órájában, mellérendelve az itt élő etnikumokét és nemzetiségekét, mondjuk létszám szerint súlyozva a forrásokat. Aztán várjuk, mi lesz belőle. Az biztos nem, hogy Caramel óbégat minden adón és klezmerre ropják a csárdást.

A többit intézheti a szabadpiac, a médiatörvény szerint.

Magyarán, a szabadpiac szabadságát törvényesen kell korlátozni addig, amíg Caramel és barátai el nem tűnnek a lefolyóban, az igénytelen világzenékkel és egyéb, multikulti fasságokkal együtt.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 19:52:26

@bbjnick: Nebazz, sarokszám is kötött, vagy a fajlagos kártérítéstől függ, még számolják.

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2015.02.05. 20:04:34

Merkel kedves nő, csak nem bírja már úgy a szeszt, mint régen.

Ludovikás Levente 2015.02.05. 20:06:36

"a közeli értelemben vett sajátjaihoz, a német diákokhoz ment "

Ilyen alapon mehetett volna a Lengyel Intézetbe is, ha már egyszer Angéla asszony származásából indulunk ki

búvár kondér 2015.02.05. 20:33:44

@bbjnick: Ép ideje lenne a Németh György félék törvényi semlegesítése. Hatalmas, szinte felbecsülhetetlen károkat okoznak ezek a volt kommunistak a magyar társadalomnak. Sajnálatos hogy egy Németh György még előadást is tarthat.
A törvény teljes szigorával kell eljárni az ilyen nemzet gyalázók ellen.

♔batyu♔ 2015.02.05. 20:47:47

Ha nem megy a zsidókhoz akkor ajvék van, ha nem megy a németekhez, a németek csak legyintenek, hogy a zsidókhoz kötelező volt elmennie.

♔batyu♔ 2015.02.05. 20:49:20

@bbjnick: Szerencsétlenre rendesen rámásznak a szólásszabadságért aggódó libsik.

♔batyu♔ 2015.02.05. 21:04:41

@bbjnick: Egy több diplomás cigány ismerősöm, (pedagógus) aki szabadidejében cigányokhoz járt, azt mondta, ennek a genetika az oka, egyszerűen családon belül szaporodnak.

Van benne valami. Láttam egy komplett cigány családot, szerintem testi és mentális vonatkozásban az összes létező betegséget tartalmazta a kb. 15 fő a magas vérnyomástól kezdve a imbecillitásig.

Segélyre várakoztak.

♔batyu♔ 2015.02.05. 21:13:33

@bbjnick: Meglepően korrekt írás, bár a végével nem értek egyet.

Nem kormányszinten, hanem kizárólag az önkormányzati szinten lehet a cigányintegrációt kezelni. Kormányszinten csak a meglehetősen korrupt díszcigányok fognak elszaporodni.

Amúgy láthatóan ballibsiknek írja.

ogli dzsí 2015.02.05. 21:18:45

merkel puhapöcs

az újabb soá még odébb van, németországban

Bell & Sebastian 2015.02.05. 23:47:06

@bbjnick: Nem csoda, hogy kihúzta a gyufát. Lényegében azt mondja: presszióval. Alapnak nem rossz, meg is állapítja, hogy az identitás animációjakor eszkalálódik a probléma. No meg, 0-3 éves korban, amikor a nagyja neveli az apraját, szedi össze az alap disz~ -eket, amik féketik a kereket vagy adott esetben átlökik a sínváltót.

Azért azt se feledjük, Mózes a Tízparancsolatot musterét a saját honfitársai fején verte szét (Aranyborjú), nem egyet _megölve_ közülük.

Kemény idők - unortodox megoldások. Mondjuk egy-két karakter-leölés után kezdhetünk bizakodni.

Azokkal kezdeném, akik felnyomták holoizélésért, mert ami nem volt, azt hogy a csudába lehet tagadni?

Először is bizonyítani kellene, hogy volt. Magyarorvszágon.

Bell & Sebastian 2015.02.05. 23:50:10

jav.: fékezik, Tízparancsolat

gyalog.galopp 2015.02.06. 07:28:05

Ke4dves Bea!
Ne csodálkozz Merkelen.

"Német részről utoljára Adolf Eichmann volt ilyen magas rangú vendégünk. Kancellár asszonnyal folytatott tárgyalások ugyanabban a teremben zajlottak, ahonnan Eichmann halálos parancsait osztogatta"

"Magyarországon „tradicionális antiszemitizmus” tapasztalható, aminek a növekedését nem lehet empirikusan kimutatni, de a közösség megéli."

akibic.hu/kozosseg/item/1387-szimbolikus-jelentosegu-talalkozo-merkel-es-zsido-eloljarok-kozott

Merkelt nem is annyira burkoltan emlékeztetik náci gyökereire, majd pszichológiai problémákkal traktálják, a végén utazási irodának nézik.
De most komolyan egy cserediák programhoz mért kell egy kancellár, ilyet a tanerő magától, rutinból szokott szervezni.Hacsaknem arról van szó, hogy Merkel szálljon be a finanszírozásba.

Nem csoda , ha Merkel ezek után azt is elfelejtette, hogy fiú, vagy lány.
Minen esetre útban hazafelé egy SMS-t küldött Orbánnak.

Kedves Viktor, már mindent értek, nem irigyellek. Inkább lennék fejőnő egy tehenészetben, mint miniszterelnök Magyarországon.
Ne feledd Putyin után dumcsizunk.

Üdv. Mutti

toportyánzsóti 2015.02.06. 07:32:19

Bocsánatot kérek Bajnai Gordontól, amiért valótlanul állítottam, hogy a Hajdú-Bét Wallis általi megvásárlásakor a Wallis vezetője volt, a cég felszámolását ő vezényelte le, a Hajdú-Bét vagyonát kiszervezte, ezzel félezer embert tönkretett és a Hajdú-Bét károsultjainak pénze Bajnai Gordon kampányát fogja szolgálni.

Zsigó Róbert,
a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség képviselője

Jean Sol Partre 2015.02.06. 10:14:34

@Bell & Sebastian: akkor csak népzenét fogunk hallgatni? Vagy mire gondol?

És mi köze ennek a multikultihoz? Félreértette a saját mondatait, vagy terel?

Bell & Sebastian 2015.02.06. 10:25:47

@Jean Sol Partre: Továbbra is azt hallgat mindenki, amit akar. De csak az kaphat támogatást, ami értékes.

A tömeges néphülyítés felszámolásának programja zenei téren (is) komplex feladat, ezért bölcsőtől a sírig tart.

A multikulti például az A38, amit sok-sok pénzzel és médiafelülettel tolnak, elsősorban Brüsszelből. Lökjék meg a kecskét!

Jean Sol Partre 2015.02.06. 10:27:47

@bbjnick: jó cikk, nem ismertem, köszönöm.

Jean Sol Partre 2015.02.06. 10:31:12

@Bell & Sebastian: az A38 jó, ne bántsd.

És most válaszolhatnál a kérdésre is :)

Bell & Sebastian 2015.02.06. 11:01:31

@Jean Sol Partre: Nem kell multikulti. Egy gramm, egy milliméter, egy cent sem kell belőle!

búvár kondér 2015.02.06. 11:39:38

@Bell & Sebastian: Oszt miért nem kell? s kinek nem kell?
Dehogy is nem kell, nélküle degenerált beltenyésztett lenne a nemzet..... vagy már ma is az?

Jean Sol Partre 2015.02.06. 11:54:06

@Bell & Sebastian: és mi legyen a meglévővel?

Bell & Sebastian 2015.02.06. 12:05:31

@búvár kondér: Ebben a kérdésben is hazudik a magyar Wiki. A multikulti (itt) pozitív diszkriminációt jelent a többségi társadalom rovására. Ezért most a ló túloldala következnék, a magyar kultúra kiemelése és a nemzetközi gagyi elnyomása, mire 25 év múlva beállna az egyensúly.

Általánosságban. A gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy kevesebb zsidót és cigányt, több magyart, svábot, tótot, szerbet, horvátot, oroszt, románt, és így tovább.

Ha a KSH népességi adataiból indulunk ki, a fennálló rendszer igazságtalan és manipulatív, ballibsi szamárvezetővel szerkesztett, mert ugye minden ördögnek maga felé hajlik a patája.

Képiesen: aki eltéved a saját faluja határában, az mi a francot keres külföldön?

Jean Sol Partre 2015.02.06. 12:15:18

@Bell & Sebastian: és miért pont zsidót és cigányt kevesebbet, és miért svábot, tótot, szerbet, horvátot, oroszt, románt többet? Ők nem multik?
És mi van a kínaival?

Bell & Sebastian 2015.02.06. 12:28:07

@Jean Sol Partre: Hogy visszatérjünk az eredeti értelméhez. A cigány és zsidó, akik ebből a szempontból egyformák, egy kulturálisan agresszív, invazív faj.

A szómágia (amit művelsz) a szavak értelemcseréjén át hatva csupán lélekkufár-eszköz. Tabusít és félrevisz, beszennyez vagy kiemel - igény szerint.

A dörzsöltebb lyukat beszél a szelíd hasába. Átverés.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.06. 12:54:03

@Bell & Sebastian: @búvár kondér: @Jean Sol Partre:

Olyan, hogy multikulti nincs, az nem kultúra, hanem ideológiai és/vagy piaci termék (lásd szocreál, popkultúra, eurokult stb.). Ezeket előállítják, leginkább mindenféle hulladékból, adalékanyagból, szintetikus ragasztóból, kutyaszarból, ezeknek semmi közük semmiféle kultúrához, konkrét céllal legyártott kultúripari kampánytermékek.

Minden valódi kultúrának megvan a maga története, belső logikája, adottságai, amelyek magukban hordják az adott kultúra képességeit, lehetőségeit, fejlődésének lehetséges irányait. Ha valaki ismeri saját kultúráját gyakorlatilag komplett kalauzt kap a világhoz: logikus, szerves kapcsolatok, viszonyok, összefüggések, irányok, lehetőségek kottáját. Olyan egy kultúrában élni, mint egy barokk versenyműben játszani. A témák meg vannak írva, a szólókat a zenész improvizálja, így a kultúra lehetőségei folyamatosan gazdagodnak, az egyes új motívumok mégis összefüggnek, egymásra épülnek, egységben maradnak.

A multikultiban (ami nincs:-)) nincs koherencia: minden történés, attrakció, produkció egyszeri, önmagáról és max. a belékódolt ideológiai vagy marketingüzenetről szól, majd lehullik a semmibe vagy sémává dermed. Ezért csak fogyasztói és/vagy propagandatermékként működhet --- nincs meg benne a lehetőség ez ezen való túllépésre, a fejlődésre ---, nem alkalmas a kultúraként való működésre. És nem is működik akként.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.06. 13:24:21

@Bell & Sebastian:

Mondjuk, olyan, hogy cigány vagy zsidó kultúra nincs is. Különféle cigány és zsidó közösségeknek, szerteszét a világban, vannak részben egymást átfedő vagy éppen nem átfedő kulturális hagyományaik, szokásrendjeik; de azokat meg épp hogy nem propagálják. Amit a nagyközönség a cigány és a zsidó "kulturális csomagból" kap, az a törzsön kívülieknek szánt vetítés, folklór- és vérkommersz esztrád vagy propaganda. Nem véletlen, hogy a szórakoztatóipar olyan erősen zsidó és cigány territórium.

Jean Sol Partre 2015.02.06. 15:41:52

@bbjnick: akkor persze magyar kultúra sincs, illetve már rég lehullott a semmibe és sémává dermedt, hisz annyiszor keveredett bele mindenféle más.

Jean Sol Partre 2015.02.06. 15:51:15

@Bell & Sebastian: kevered ezt a szómágia dolgot, én csak kérdezek

Bell & Sebastian 2015.02.06. 17:06:36

@Jean Sol Partre: Nem biztos. Amit itt elsóznak annak, az crossower vagy világzene, mindent bele jelszóval.

Bell & Sebastian 2015.02.06. 17:10:40

@bbjnick: Jaja, kötött műfaj a kultúra, míg amit a lelkes fogyasztó multikultinak tart, az csak kutyatáp vagy macskaalom, ki tudja azt mi mindenből készült? Kutyából vagy macskából?

Bell & Sebastian 2015.02.06. 20:01:08

@bbjnick: Itt is ugyanaz van, mint a társadalommérnök fogalmánál, kicsúszott mögüle az eredeti jelentése, kicserélődött valami másra.

Különböző kultúrák békés egymás mellett élése helyett összevissza keveredés és fertőző behatolás van.

Ha az igaz, amit a zsi-ci kultúráról vall, akkor ezeknek külön-külön is, együtt is létezik közös nevezője, csak kívülálló nem látja, ilyen-olyan okokból. Viszont ki tudja találni, csak feszt letagadják. :)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.02.07. 18:08:40

"Marcuse, 68 szentje megvédte az 1956-os szovjet beavatkozást Magyarországon, mivel az a fasizmus elleni harc volt. A marxista Bal azzal lépett túl a saját diktatórikus múltján, hogy az ellenfeleit elkezdte fasisztának nevezni. A kapitalistát pedig a kápónak.
Feltûnõ módon a Baloldal a megsemmisítõ táborokat említve a Gulágot mindig kifelejti, az semminek sem lett a szimbóluma. A Gulág bírálható, tagadható, törvény nem védi; igaz a Gulágot sem kapcsolják össze a megkülönböztetéssel. Ezt a nyelvi csatát a
Baloldal nyerte, mert a Gulág véletlenül sem lett a modernizáció szimbóluma, ahogyan Auschwitz a megkülönböztetésé lett. A fasiszta a királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák mai rövidítése."
kommentar.info.hu/attachment/0001/410_kommentar0901.pdf
süti beállítások módosítása