Felfalja gyermekeit
2014. szeptember 16. írta: pinter.bence

Felfalja gyermekeit

forradalom.png

Ötödik éve tart a fülkeforradalom, ami nem is volt. A nem-is-volt forradalom kétharmados dühének első négy évében áldozatul esett már Alkotmánybíróság, földrajzinév-bizottság, trafikos, műsorvezető, újságíró és főszerkesztő. Ha fal emelkedett Orbán Viktor hatalmi koncentrációja, a mindent átformáló központosítás előtt, akkor azt buldózerrel rombolta le a párt. Most, a forradalom ötödik évében a mindenkori kormányokat figyelő civilek és a kormánypárti oligarchák kerültek sorra.

A nem-is-volt forradalom intézkedéseit sokan, sokféleképpen kritizálták. Kritizálta Brüsszel, aztán az erőtlen és haldokló baloldali ellenzék, a hozzájuk gazdaságilag-szellemileg kötődő sajtó, valamint a nagyobb és kisebb, többé-kevésbé pártfüggetlen internetes portálok, blogok és civil szervezetek. A kormányzó párt viszont támaszkodhatott a saját képére formált közmédiára, illetve az ellenzékben felépített médiabirodalomra. A jobboldali vállalkozók kezében lévő sajtótermékek a Fidesz legvadabb elképzeléseire is találtak magyarázatot vagy mentséget, legtöbbször viszont inkább élen járva dacosan támogattak intézkedéseket. Kevés olyan ügyet tudnánk felidézni az elmúlt négy évből, amikor a Magyar Hírlap vagy a Magyar Nemzet hasábjain komolyabb kritika érte volna a kormány intézkedéseit − talán csak Matolcsy kapott pár sorozatot fénykorában. Ezt az állóvizet zavarták most fel a Simicska Lajos elleni intézkedések.

Pár hónapja arról szólnak a hírek, hogy nőtt a feszültség Orbán Viktor és Simicska Lajos között. Nem egy olyan intézkedést készített elő vagy fogadott el a kormány, ami a Fidesz mögött álló gazdasági hátország teljhatalmú urának volt kényelmetlen. Az útépítőket sújtó különadó tervezete, a bevezetett reklámadó, a nagybirtokosok EU-támogatásának megvágása mind-mind Simicska Lajos érdekeit sértik. A különböző minisztériumok vezetői közül is el-eltűntek a nagyvállalkozóhoz közelinek tartott emberek. Az elemzések szerint Orbán diverzifikálni akarja a gazdasági hátországot; eddig hasznos volt, mostanra kényelmetlen a politikai síkon közvetlenül nem, a gazdasági- és médiaérdekeltségeken keresztül azonban mégis megjelenő hatalmi centrum.

G. Fodor Gábor, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik fő ideológusa a következőképpen fogalmazott a Fidesz politikusai által egyébként tagadott „belháborúval” kapcsolatbana modern parlamentáris demokráciákat nem elsősorban »kívülről« (weimarizálódás, autoriter tendenciák), hanem »belülről« fenyegeti veszély: a választási versenyt megkerülő, az elszámoltatás és felelősség alól kibújó üzletemberek láthatatlan »politikai családja«, amely rövid távú üzleti érdekeit érvényesítve írhatja felül a választói akaratot.” Valamint: a centrális erőtér nem gyengíti, hanem erősíti a demokráciát. Más szavakkal: nem a centrális erőtér, hanem a harmadik pólus jelent veszélyt a demokratikus intézmények méltóságára.

A nem-is-volt forradalom tehát eljutott oda, hogy meg akar szabadulni utolsó kötelékétől, a pártot évekig finanszírozó, médiaerejét nagy részben kiépítő s ezért hálát váró gazdasági háttérembereitől. Vagyis elsősorban az állami pályázatokon állandóan taroló Közgép vezérétől, Simicskától. Még pontosabban: Simicska befolyásától. A Népszabadság szerint – amit aztán a Népszava még aznap délután cáfolt – a „belháborút” lezárni kívánó béketervezet alapján Simicskának meg kéne válnia a cégbirodalom közéletbe átnyúló karjaitól ahhoz, hogy továbbra is tényező maradhasson a gazdasági területen. A lap szerint vevő is lenne a Magyar Nemzetet, Hír TV-t, Class FM-et és Lánchíd Rádiót felölelő portfólióra: a miniszterelnök tanácsadója, Habony Árpád; valamint a filmügyi biztos és kaszinó-tulajdonos Andy Vajna. 

A reklámadó óta ennek megfelelően felvette a harcot a Magyar Nemzet is: erősen kritizálták egyes kormányzati vezetőket, tiltakoztak a reklámadó, illetve az útépítéseket sújtó különadó ellen. A centrális erőtér sajtója meghasonlott, és GFG fogalomhasználatával élve elkezdett a „harmadik pólus” sajtójaként viselkedni. Körmendy Zsuzsanna persze meg is ideologizálta mindezt: szerinte aki független újságírónak vallja magát, az tulajdonképpen baloldali. Mindenki valamilyen érdeket, szolgál, mondja ő. Nagy pofon lehet, amikor az eddig foggal-körömmel védett „érdek” ellened fordul.

Hétfőn jelentették be, hogy komoly leépítés következik a Magyar Nemzetnél és várhatóan a Hír TV-nél is. Harminc újságírótól válik meg a lap, valamint integrálja a printlap és az online szerkesztőségét. Ugró Miklós és Torkos Matild is távozik. Lovas István sem tudósíthatja többé Brüsszelből a publikumot a Nyugat bukásáról. Nehéz lesz az élet arrafelé, nem lehet mondani, hogy nem szóltak előre. Innen is látszik, hogy senki sincs biztonságban, ha a centrális erőtér útjába áll.

Kérdés persze, hogy Simicska eladja-e a médiaérdekeltségeit. Az én véleményem szerint nagyon elhibázott lépés lenne. Ha így tesz, akkor senki sem lesz, aki kiabáljon érte, ha a másik fél esetleg nem tartja be a deal rá eső részét.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr376702231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F. A. Hayek 2014.09.16. 11:35:36

A szőlőbányák és a nyugdíjak eltőzsdézése kimaradt az Orbán-diktatúra rémtettei közül. Tűrhetetlen mulasztás a Magyar Narancs testvérlapjától.

Urfang 2014.09.16. 12:21:19

Ez a baj a permanens forradalmakkal. Miután elemésztette az ellenforradalmárokat a forradalom kohóját azután is táplálni kell, különben kihuny a lángja. Ugyanez van a permanens szabadságharccal is, folytatni kell akkor is, ha elfogytak a megszállók.

Most a régi forradalmárokból lesznek az új lázadók, akik táplálják a forradalom tüzét, ha ők is elfogynak, nos, a kohó akkor sem állhat le, Isten irgalmazzon akkor mindannyiunknak.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.09.16. 12:21:34

fostok, sajtóebek? nem lesz butafiúknak inkubátor? :)))

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2014.09.16. 12:31:54

"Ha nem tudod eltörni az ellenséged lábát, csókold meg azt és imádkozz Allahhoz, hogy törje el neki ő!"
Arab közmondás (de tényleg)

vizipipa 2014.09.16. 12:35:09

Nem hiszem, hogy minden civil szervezetet egy kalap alá kéne venni. És nem arra gondolok, hogy a CÖF a kivétel.
Aki Gulyás Mártont, a Krétakör/Humán Platform/... vezetőjét civilnek tartja, az hmmm, érdekes felfogással bír.

Az útépítő cégekkel kapcsolatos utólagos adó, kísérleti lufi felengedését meg nem igazán értem. Nem csak azért mert jogilag abszurd. Nem csak azért mert a Közgépet ugyanúgy érintené mint a Strabagot. A pénzt már rég elqrták meg kivették, nincs ott. Egy ilyen adó a cégek csődbevitelét jelenti, mint természetes reakció a tulajdonosok részéről.

Már pedig utat építeni/felújítani a jövőben is kell, a működő szervezetek szétverését néhány év szívás követi amíg az új cégek (természetesen döntően a régi emberekkel) felállnak és létrehozzák szervezeti köreiket, alvállalkozóikat.

legeslegujabbkor 2014.09.16. 12:55:09

@vizipipa:
"Nem hiszem, hogy minden civil szervezetet egy kalap alá kéne venni. És nem arra gondolok, hogy a CÖF a kivétel."

Valahol megértem, hogy a kormánynak az a kedves civil szervezet, amelyik a tagsága érdekeit nyalással és törleszkedéssel, esetleg szavazateladással akarja érvényesíteni, de akad olyan is, amelyik más módszerrel kénytelen pl. szembenállással, pereskedéssel, tüntetéssel akar érvényt szerezni egy kisebbség jogainak, még akkor is, ha ez a "többségnek" nem tetszik.

tarackos 2014.09.16. 12:59:12

Mindig akad majd új nyelv ami új izgalmakat okoz az altestnek. De vmivel jutalmazni kell a tehetséget és ezt nyilván megértik a már nem olyan tehetséges elvtársak. Ha meg nem akkor is így jártak.

Gépontnak furcsa elképzelése van, a modern demokráciákban politikai verseny van a centrális erőtér pedig ezt korlátozza ergo uolyan káros dolog, mint a többi.

Kandeláber 2014.09.16. 13:12:22

A mandi is kapott a norvég pénzből?
Mostanában annyi bátor írást közöl...:D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.16. 13:25:53

@tarackos:

"a modern demokráciákban politikai verseny van" --- írod.

A kérdés csak az, hogy kik-mik között van politikai verseny? Elvek, eszmék, világnézetek, koncepciók vagy gazdasági érdekcsoportok között? Milyen demokrácia az, ahol a nagytőke, az oligarchák, a multicégek írják a kormányprogramokat? Szerintem ma már nincs tisztességes vagy magára minimálisan is adó társadalomtudós vagy publicista, aki ne ismerné el és ne tekintené tarthatatlannak a globális tőke uralmát a "demokratikus" politika fölött.

tarackos 2014.09.16. 14:12:43

@bbjnick: Ez valóban probléma de sztem az is probléma ha ezt túlértékelik. A tőkét a profit érdekli a saját területén mással meg nem foglalkozik így uralkodni sem uralkodhat totálisan.

Egyébként erre is van megoldás éppen megnézheted a németeknél: jövőre nem bocsátanak ki állampapírt. Mehet a tőke a péróba...

Bell & Sebastian 2014.09.16. 14:17:34

Érdekesen alakulnak mostanában az építési költségek. Központosított minden beruházás, unió fizet, nyugati, fajlagos árakon, míg a lóvé egyharmada nem megy bele létesítményekbe. A kettő közti luft elkopik, abból lesz sok minden, pártaranyvonat, osztalék-fosztalék, dubajozás, svájci széf, párttévé, -rádió és -újság, encsembencsem "befektetés", kastély a Kárpátok bércén.

Az egy tévedés, hogy Simicska = Közgép. Sokkal több ennél, cégbirodalma állam az államban és több pénzt mozgat, mint amennyit az összes többi ki bír lopni innen.

Tevékenysége következtető kritikája.

Mivel az általa uralt, fő területekre inkább a rendezetlen káosz a jellemző, mint a rendezett kiszámíthatóság, a levonható következtetés a következő:

- A sötét lelkű tevékenykedése egyetlen célja az összes, elérhető lóvé beszákolása. Ebben a műfajban a leggátlástalanabb hidegsebész mind közül, akik csak valaha is errefelé portyáztak.

Dugja vissza a szellemét az és oda, aki és ahonnan kiengedte. Mondjuk a kusza szemű se semmi, mert ezek ketten egy pár, ha majd egyszer nagyon berúgok, akkor elmesélem, miért is?

Addig is, jószerencsét a dzsinnirtóknak. Majd szurkolunk azért, hogy nyírják ki egymást.

bz249 2014.09.16. 14:21:08

@tarackos: "Egyébként erre is van megoldás éppen megnézheted a németeknél: jövőre nem bocsátanak ki állampapírt. Mehet a tőke a péróba..."

Akkor jó hülék...
www.bloomberg.com/markets/rates-bonds/government-bonds/germany/

-0.08%-os a jelenlegi kamat... bár, ha defláció lesz, akkor mégis nekik van igazuk.

tarackos 2014.09.16. 14:27:56

@bz249: Szufficites a költségvetés, nem kell nekik pénz. A saját finanszírozás sztem kizárja a globalotőke uralmát mert szimplán nincs rá szükség, nem vagy vele semmilyen kapcsolatban.

Virág et. 2014.09.16. 14:35:03

Megérdemlik a MN-nél. Jelzésértékű ez Szélesnek és az ő birodalmának: ha nem áll be a sorba, repülnek ők is. Egy könnycseppet nem érdemel Lovas, Torkos meg a többi NER-apologéta. 4 évig mást sem hallottunk tőlük, mint hogy magyarázták a magyarázhatatlant.

Az azért érdekes, hogy a szemétgyurcsány alatt nem kellett jobboldali újságírókat tömegével kirúgni a MN-ből. Pedig elvileg azok volt az "ínséges idők", most meg itt a kánaán. Ezen kéne elgondolkozni két felsz.pás közben kedves leendő Obersovszkyk és társaik.

Dub hadnagy 2014.09.16. 14:43:56

@Virág et.: Hacsak nem újabb 30 államtitkárral bővül a kormány

freehckr 2014.09.16. 14:47:08

Szerencsés lenne ha az elvtársak ezeket a balhéikat nem kormányon, közpénzből, hanem mondjuk egy büntetés végrehajtási intézmény bentlakó vendégeként, szigorú felügyelet mellett rendeznék... természetesen szabadidejükben... saját zsebből... ez a cirkusz ugyanis oda való.

Egyébként meg arra is magasról tennék, ha konkrétan falhoz állítanák a(z egykori) cselédsajtósaikat az elvtársak, épp elég kárt okoztak ők is az elvtelen talpnyalásukkal... elgondolkodhatnak, hogy jó ötlet volt-e kritikátlanul nyalni a vajdájuk s*ggét... :)

gyalog.galopp 2014.09.16. 14:48:12

@bz249:
naná, hogy defláció lesz, átveszik a rezsicsökkentést.
azé annyira nem fafejű a német se!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.16. 16:34:15

@tarackos:

Ez naiv (vagy álnaiv) szöveg. A mai tőkekoncentráció mellett egyetlen állam sem tud kedve (vagy józan belátása) szerint azzal a globális gazdasági befolyással szembe menni, amit egy-egy izmosabb multi birtokol.

Pelso.. 2014.09.16. 18:14:43

@bbjnick: Nem nem tud, hanem nem akar.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.16. 18:55:25

@Pelso..:

Mert volna rá módja? Ugyan!

Nem volt ez mindig így. Ez a nyolcvanas-kilencvenes évek "hozadéka".

Bell & Sebastian 2014.09.16. 20:00:14

@bbjnick: Így van. Az unió (ami föderáció) melletti három (legfontosabb érv) egyike a trösztellenes fellépés.

Miután mindhármat sikeresen meghágta Amerika, ez a szövetkezés olyan messzire került eredeti céljaitól, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől.

(Jut eszembe, ha létezik valamiféle szolidaritás, miért nem lehet deresre húzni az USÁ -t például a kirobbantott, legutolsó válságért? Amire a távol-keleti haverom csak annyit mondott; miféle válság, itt nincsenek zsidók.)

2014.09.16. 20:07:16

A belső leszámolás jó hir, miután a birkák tehetetlenek és buták, a Fidesztől kell elvárni hogy felfalja önmagát. Orbán gyanakvó természetü mint a legtöbb átlag magyar, nem képes a kollaborációra, hataloméhes és kapzsi. Lásd Sztálin, vagy Rákosi.

Pelso.. 2014.09.16. 20:14:09

@Bell & Sebastian: De jól hangzik a népeknek a trösztellenes fellépés. Persze mértékkel adagolva, mint a c vitamint, egyeztetve lehet, ne mondhassa az istenadta, hogy az adott ország elitje lepaktált, csak egy kicsit persze. Amennyire kell, hát mindenről meg lehet állapodni.

@bbjnick: Pénz és status quo.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.09.16. 20:32:53

A post butaság, és nem azért, mert rosszul értelmez, hanem azért, mert nem lát messzebbre.

"Kérdés persze, hogy Simicska eladja-e a médiaérdekeltségeit. Az én véleményem szerint nagyon elhibázott lépés lenne. Ha így tesz, akkor senki sem lesz, aki kiabáljon érte, ha a másik fél esetleg nem tartja be a deal rá eső részét."

Simicska, meg az elképzelt "deal" volna a téma? Csak kérdezem.

@bbjnick: @Bell & Sebastian: A kényszerlépéseknek valóban nagy hagyományai vannak nálunk, csak nem olyan módon, ahogy azt móricka képzeli. Nem is értem, mi lehet ez a hályog a szemecskéiken.
@Pelso..: Reálpolitika. Masszív, és inmorális. Így hívják.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.09.16. 20:43:42

@Mihint: Meséljen akkor, mi van ott messzebbre. Van pár ötletem. Egyébként nem értem, hogy miről akarna szólni a poszt. Ami új benne, az nem okos - ami okos, az nem új. Persze ha Simicska áll a vs.hu mögött is, ahol a máskor egyébként jó szerzőnek talán barátai dolgoznak, úgy érthetőbb. Vagy maga a poszt is egy üzenet akarna lenni, annak viszont eléggé tétova.

Bell & Sebastian 2014.09.16. 21:01:57

Na, most kezdek ideges lenni!

Aszonta az Orbánviktor Baján, hogy mosmárasztán tényileg a KKV kapják az ingyépézet, vagyis uniós támogatások nagyobb részét!

De ehhez volna egypár peremfeltételem!

- Először is, ne adjanak pénzt, a Lajos sem kap.
- Inkább adják ide a munkát, ne csak Lajos kapjon, osszák kisebb részekre.
- Lehessen előleget lehívni, mint ahogyan Lajos teszi.
- Finanszírozza a kukim más hülyeségeit, ha pont ilyet vagy olyat akar, fizesse ki, nem úgy, mint Lajos szokta, aki világbajnok az időhúzásban és kifogáskeresésben.
- Továbbá mindenki mellé adjanak egy cigány számlagyárost és egy titkos számlát a pénzfelhőben.
- Talicskám, az van.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.09.16. 21:02:55

@Holger Hartland: Mit meséljek, éppen a messzebblátást hiányoltam:) Jó, értem, én - a messzelátó - majd megírom a T. szerkesztők helyett. Nem, nem írom meg, csak kérdezek: valóban ez a központi probléma? Ha úgy jobban tetszik, rossz diplomácia esetén egyetlen hazai oligarcha sem tud egy fillért se zsákmányolni. Szóval, ha elfogadjuk a megfelelő diplomáciát annak érdekében, hogy mennél nagyobb külső forrásokat tudjon az állam befogni, akkor a Simicska-kérdést kénytelenek vagyunk jelentéktelenként kezelni :)

Silcon 2014.09.16. 22:34:57

@bbjnick: "egyetlen állam sem tud kedve (vagy józan belátása) szerint azzal a globális gazdasági befolyással szembe menni"

Elég emlékezni Sorosra, aki körbekalapozta Angliát és mindenki dobott neki pár fontot. Nem egyedül csinálta, de ő volt a karmester. A csiki-csukit a pénzügyekben a kamat-árfolyam páros helyettesíti. Egy kisebb gazdaság valutáját simán meg lehet táncoltatni, az euróval már jóval nehezebb ezt eljátszani, de mint láttuk nem lehetetlen. Aki nincs benne a körben, megveszi a tripla A-s bóvlit.

Silcon 2014.09.16. 22:40:12

@Bell & Sebastian: még nem hallott a "lenini fokozatosság elvé"-ről? Az első lépés, hogy nem Strabagdemokraták, hanem Közösgépek. Csak győzze kivárni a sorát.

Bell & Sebastian 2014.09.16. 23:01:16

@Silcon: Egyoldalú szerelem, ezért nem háljuk el és nem állok be a sorba. Ha mégis lenne reinkarnáció, velem ne kerestessenek gombát.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.09.17. 00:39:10

@Mihint: Én inkább máshol kezdeném. Úgy látszik, most mindenki azon csámcsog, sajnálkozik vagy kárörvend, hogy "kirúgnak" jó néhány újságírót a Magyar Nemzettől. Ezt így komolyan első nap mindenki elhiszi? Szerintem ne legyünk olyan biztosak benne, hogy csak úgy az utcára tették őket, mint melóst a bezáró gyárból - nem volnék meglepve, ha már megenne a következő helyük. Vagy éppen alakulna. Ahol pestisracok.hu-ra (esetleg tutiblogra) van pénz, ott lesz Torkos Matildra is.

tarackos 2014.09.17. 10:50:46

@bbjnick: Én csak okoskodok de ettől még lehetek naív. A problémának, amiről beszélünk, van neve: legitimitás. Legitim-e az a döntés ami nem feltétlenül tükrözi a választói akaratot? Ehhez először is ismerni kellene a választói akaratot mondjuk pl. kormányprogram formájában. Ami nyilván nem azt jelenti, hogy "folytatjuk". Mert ez utóbbi kvázi biankót ad a politikának ami aztán bármit csinál majd joggal hivatkozhat, hogy erre kapott felhatalmazást. ld mi megy nálunk. Viszont teljesen részletes operatív programot nem lehet írni mert mindig lesznek váratlan események tehát a biankót nem lehet kizárni.

Másrészt az is legitim, hogy bárki odamegy a képviselőjéhez a problémájával amit a képviselő vagy próbál megoldani vagy nem. Ez a vki lehet egy multi is!

Harmadrészt a multik egy jó része részvénytársaság ergo a választó érdeke egybeeshet a multiéval és akkor részben biztosan legitim is.

Sztem nem véletlen nincs erre megoldás mert alapvetően egy legitim és legális dolog túlburjánzásáról van szó. Amikkel próbálkoznak, az pl. a pártok támogatóinak nyilvánosságra hozása, a lobbizás átláthatóvá tétele és nem utolsó sorban minél szélesebb bázison előkészíteni a döntéseket etc. Utóbbinál egy multi érdek már csak egy lesz a sok közül.

tarackos 2014.09.17. 11:03:01

@Bell & Sebastian: Nehéz megérteniük, hogy ha van megrendelés akkor lesz munka és munkahely is. Ehhez elsősorban termék kellene. Ha nincs akkor fejleszteni kell. Itt a bibi mert ez évekig is eltarthat és aztán lehet csak évek múltán fog megtérülni. A mostani totál kiszámíthatatlan környezetben senki se fogja ezt bevállalni vagy csak nagyon kevesen. Gondolom az lesz a vége, hogy frissítik az infrastruktúrát, ez nem baj, aztán ha elfogy a pénz akkor majd malmoznak. Mint az MNBs hitelnél amivel a korábbi hiteleket váltották ki aztán azóta semmi.

Bell & Sebastian 2014.09.17. 11:31:42

@tarackos: Nehéz megértenem, ha a banki kamatok előzik a halandók számára engedélyezett profitot, mi hajtsa a verklit? Hogyan lesz ebből munka alapú társadalom, ha csacsinak a sárgarépa marad és vagy az arab, vagy a fia harapdálhat csak belőle, a többinek follow me.

tarackos 2014.09.17. 12:29:29

@Bell & Sebastian: Ez is probléma, de az MNBs hitel kamata 2,5% ezt azért ki lehetne termelni. Az inkább baj amit fent írtál, ha minden munkát uaz a kör kap. Ráadásul van 4 milla szegény aki zsíros deszkában nem pedig pl. fúziós konyhában utazik.

Bell & Sebastian 2014.09.17. 13:39:01

@tarackos: Az építőiparban 2% körül van a nyereség, legalul biztosan, a teteje meg (ezek szerint) lófaszt fizet, nem adót, kilopja a pénzt. Erről van szó.

2015.02.07. 07:49:54

Takarodj Lajos - mint Feri anno.

(Te ostoba, hataloméhes faszfej)

Pelso.. 2015.02.07. 08:46:12

@Bell & Sebastian: Az alsónak mondott szám igaz, de a fővállalkozásoknál ennél jóval több, valamint a teljes tiszta pénzhez számoljuk hozzá az áfa lenyúlásokat, mint a szektor fő mozgató rugóját.

Bell & Sebastian 2015.02.07. 14:44:58

@Pelso..: Régi mániám, hogy a kötelező tacepaón feltüntetett összeghez képest a tényleges ráfordítás egyharmados, amibe már beleértendő a fizetett ÁFA is.

Pelso.. 2015.02.07. 21:17:08

@Bell & Sebastian: Plusz az apróságok, egyik konkrét kedvencem pl:
építés, bővítés, közintézmény, közbeszerzés.
Becsült érték 10mrdft a tenderben, pályázatok e körül első körben. Ajánlatkérő egyszerű szóbeli (!) tájékoztatón közli, hogy sok, valamint ezért a pénzért az eredeti kiírás műszaki tartalmától eltérően teljesítést plusz kérnek. Pályázók hőbörögnek, kicsit. Új gyorsított eljárás (az előzőt a Közbesz Tanács még nem is érvénytelenítette! ), melyen nyer ismert, minden érában jól prosperáló cég, az eredetinél 900 millával többért. A többi pályázót kizárják, a közintézmény szóvivője belemondja a kamerákba, hogy minden ok, a plusz teljesítés azóta sincs elvégezve. Nem, a történet főszereplő közül senki sem ül, s nem is fog.

Bell & Sebastian 2015.02.08. 00:01:05

@Pelso..: Nono! De fog, ha mindezt megírja névvel -címmel-irányítószámmal. :)

Pelso.. 2015.02.08. 07:39:13

@Bell & Sebastian: Ó, kész a doksi, de megakadtam, nem tudom az irányítószámot, segítene?:)

Bell & Sebastian 2015.02.08. 15:30:24

@Pelso..: Attól függ, hogy miben hisz? Eddig Jóbarát és Merkel tud csak felmutatni némi eredményt, de nem ugyanaz a liga, H -betűvel ne is kezdje, abszolút de reménytelen. Hacsaknem maga vágyik ingyen körömápolásra.
süti beállítások módosítása