Pénteken kaptam a telefont, hogy választási megfigyelőkre van szükség Ukrajnában a május 25-i parlamenti választásokra, s nem mennék-e. Hirtelen felértékelődtek a szememben a Mikszáth téri fák – épp arra volt dolgom. Aztán egy részletesebb tájékoztatás után mégis igent mondtam. A Comittee for Open Democracy nevű szervezet összesen 77 megfigyelőt küld az országba az Egyesült Államokból, Georgiából, Litvániából, az Egyesült Királyságból, Magyarországról, Görögországból és Japánból. A megfigyelők csütörtökön érkeznek Kijevbe, majd onnan szombaton utaznak valamelyik ukrán városba (Harkov, Donyeck, Odessza, Lvov, Cserkaszi, és páran maradnak Kijevben); én a kelet-ukrajnai, de csendesnek mondott Dnyipropetrovszkban (lásd fent) fogom figyelni az ukrán parlamenti választások lefolyását.

Az első dolgom volt, hogy keressek egy Ukrajna útikönyvet, de kiderült, hogy nem létezik magyarul, vagy nagyon eldugták. Kárpátaljáról persze több útikönyv áll rendelkezésre, de ez mégsem optimális megoldás, ha a méretes ország túlvégére igyekszünk. Talán elő kellene kotornunk a Panoráma klasszikus útikönyv-sorozatának Szovjetunióról szóló kötetét.

A rendszerváltás utáni, független Ukrajnáról a legrelevánsabb és leginformatívabb irodalomnak első átfutásra a Fedinec Csilla és Szereda Viktória által szerkesztett Ukrajna színeváltozása 1991-2008; Politikai, gazdasági, kulturális és nemzetiségi attitűdök című kötet tűnik.

De nézzük, milyen város Dnyipropetrovszk. Az 1776-ban alapított településnek ma egymillió lakosa van. A város 1944 és 1987 között zárt város volt hadiipara miatt. Legfontosabb ipari üzeme a rakéták és űreszközök gyártásával foglalkozó Déli Gépgyár − nem hiába hívják angolul Rocket City-nek is −, de bányászata is jelentős, van bányászati egyeteme és akadémiája is. Érdekesség, hogy az FC Dnipro Dnyipropetrovszk volt az egyetlen szovjet csapat focicsapat, amelyik kétszer is megnyerte a Szovjetunió Szövetsége Kupát.

A városnak Budapesttel is van közös pontja: ők is épp megélnek egy metrómizériát. A dnyipropetrovszki metró 1995-ben nyílt meg, egy vonalán hat állomás van. A többi állomás építését félbehagyták, amikor a városnak elfogyott a pénze. Ezek közül két elhagyott építkezés van a központi részen, a Marx Károly sugáúton. Az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) segítségével a tervek szerint három állomást, a Teatralnát , a Centralnát és a Muzejnát 2015-re fejezik be.

A város nemzetiségi arányairól nem találtam adatokat, de a dnyipropetrovszki körzet három és félmillió lakosának a 2001-es népszámlálás szerint 79 százaléka volt ukrán és 17,6 százaléka orosz. Érdekes azonban, hogy az etnikai viszonyok nem tükrözik a nyelvi megoszlást: a körzet lakói 67 százalékának anyanyelve az ukrán és 32 százaléknak az orosz. Azaz – számolva 3 százalék egyéb nemzetiségűvel – van egy jó 11-14 százalék olyan ukrán nemzetiségű lakos, akiknek az orosz az anyanyelve. A körzet egyébként a 2010-es választásokon inkább Janukovics-párti volt. A város szülötte viszont Julija Timosenko, valamint a körzetben látott napvilágot Leonyid Brezsnyev és Leonyid Kucsma (a független Ukrajna első, hosszú ideig regnáló elnöke, akinek anyanyelve az orosz volt).

Érdekes, mit jósolt a független Ukrajna és Oroszország viszonyával kapcsolatban a kilencvenes években egy bizonyos John Mearsheimer, a chicagói egyetem politikatudomány professzora, akinek gondolatait Huntington idézi 1996-os, a civilizációk összecsapásáról szóló klasszikusában: „A helyzet Ukrajna és Oroszország közt megérett arra, hogy kitörjön köztük a biztonsági-védelmi versengés. Azok a nagyhatalmak, amelyeknek hosszú és védtelen a közös határuk – Ukrajna és Oroszország közt épp ilyen húzódik –, gyakran kezdenek versengésbe biztonsági aggályaik miatt. Oroszország és Ukrajna rácáfolhatnak ugyan erre a dinamikára, és megtanulhatnak harmonikusan együttélni, de szokatlan volna, ha így történne.”

Azonban – teszi hozzá Huntington és Mearsheimer – míg az államközpontú, „realista” megközelítés ezt hangsúlyozza; addig a civilizációs nézőpont az Ukrajnán keresztülhúzódó törésvonalat tekinti kritikusnak, amely elválasztja a görögkatolikus nyugatot az ortodox kelettől. Így – írja a kilencvenes években Mearsheimer nyomán Huntington – az orosz-ukrán háború lehetőségét minimálisnak tekinthetjük, és „ehelyett arra a lehetőségre figyelünk fel, hogy Ukrajna esetleg kettészakad, és azt jósolhatjuk, hogy ez a különválás a kulturális tényezők ismeretében erőszakosabb lehet, mint amilyen Csehszlovákiáé volt, de közel sem lesz olyan véres, mint amilyennek Jugoszlávia széthullása bizonyult.”

A civilizációs megközelítés esetén a szerzők szerint többek között szorgalmazhatjuk a gazdasági segítséget Ukrajnának, „egyéb eszközök bevetését is Ukrajna egységének és függetlenségének fenntartása érdekében, valamint azt, hogy készüljön vészforgatókönyv Ukrajna esetleges kettészakadásának esetére.”

Most úgy tűnik, hogy mindkét konfliktus egyszerre játszódik le a szemünk előtt.

Mint a nyitókép mutatja, nem megy rosszul Dnyipropetrovszknak, tényleg senki nem jönne rá ebből, hogy Ukrajnában van. Rocket City-ből amúgy van még egy a világon, az Egyesült Államokban, Alabamában, és Huntsville a tisztességes, polgári neve. A két Rocket City profilja hasonló, Huntsville az otthona a NASA egyik intézetének (Marshall Space Flight Center) és az amerikai hadsereg egy rakétaügyi hivatalának ( United States Army Aviation and Missile Command).

Nos, ebbe az ukrán Rocket Citybe, Dnyipropetrovszkba utazok többedmagammal az ukrajnai választás napjaira. A látottakról a Mandiner blogon fogok beszámolni a következő napokban.