A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult; rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat a napokban közöltük, sorozatunkat Schmidt Mária írásával zárjuk.

*

Schmidt Mária: A cselekvésről

Az elmúlt négy év a cselekvésről szólt. Végtére is azért nyerte el Orbán Viktor és kormánya 2010-ben a magyar választópolgárok meggyőző többségének a bizalmát, hogy cselekedjen. A megszerzett erős felhatalmazás birtokában haladéktalanul neki is állt, hogy a válságba jutott nyugati modellt maga mögött hagyva új válaszokat keressen az előttünk álló kihívásokra. Abból a helyes felismerésből indult ki, hogy a válság előtti világhoz nem vezet vissza út, tovább kell tehát lépnünk, hogy a 21. század feltételei között is helytállhassunk. Miután közel és távol senki nem rendelkezett olyan kipróbált és bevált receptekkel, amelyeket egy-az egyben átvehettünk volna, nekünk kellett kitaposnunk a magunk számára azt az utat, amin elindulhattunk.

Orbán Viktor kormánya kétharmados parlamenti felhatalmazásából fakadó felelősségének és lehetőségeinek figyelembevételével, a magyar nemzeti érdekek elsőbbségének szem előtt tartásával kezdte el az előtte álló feladatok megoldását. Ehhez széles látókörre, felkészültségre, intellektuális bátorságra és eltökéltségre, kitartásra és állhatatosságra egyaránt szüksége volt. És nem lehetett tekintettel a régi, csődbe jutott modellhez kötődő személyek, szervezetek megannyi támadására, amelyeket a legtöbbször álságos módon „demokráciaféltésnek ”próbáltak beállítani.

Hab a tortán, hogy az állam megerősítésének és a közszolgáltatások állami tulajdonba vételének programja ellen pont az úgynevezett „baloldal” politikusai és szószólói kampányoltak és kampányolnak nálunk. Jóhiszemű feltételezés szerint azért, mert nem tudják, hogy a szociális piacgazdaság legeredményesebb időszakában, a jóléti társadalmak alapjainak megteremtésekor, vagyis egészen a nyolcvanas évtizedig mindenhol ez volt, sok helyen még ma is ez a gyakorlat. Aki nem nagyon jóhiszemű, az a mi kontónkra magukat degeszre kereső multicégek érdekeinek nem biztos, hogy egészen önzetlen képviselőit ismerheti fel bennük. Megmosolyogtató, hogy a kétezres évek közepe óta ez a magyar baloldal milyen lankadatlan lelkesedéssel képviseli a külföldi pénzemberek érdekeit hazánkban, sokszor hazánkkal szemben.

2006-tól, az MSZP-SZDSZ kormány és ennek következtében a hatalom elveszítette a tekintélyét, az állam és szervezetei működésében a kapkodás, a pótcselekvés és a tanácstalanság uralkodott el. Magyarországot legyengítette a széthúzás, a tétovaság. A válság óráiban a gyenge, igazi támogatás nélküli kormányzás terhét is viselnünk kellett.

És most újra itt van a „nagy csapat” és bizalmat kér tőlünk. Kivétel nélkül újra felsorakoztak, és azzal fenyegetnek bennünket, hogy azt akarják folytatni, amit a választópolgárok nagy többsége négy évvel ezelőtt elutált.

2010-ben a magyar választópolgárok megértették, hogy válságos időkben határozott vezetőre van szükségük.

Most, hogy határaink mentén a nagyhatalmak újra egymás erejét próbálgatják, még fontosabb, hogy olyan vezetőnk legyen, aki a magyar érdekeket és csak a magyar érdekeket képviseli, és akivel együtt megtaláltuk azt az utat, ami kifelé és felfelé vezet. Elindultunk. Most már végig kéne menni rajta.

Az elmúlt négy évben megteremtődtek azok a feltételek, amelyek esélyt adnak nekünk a továbblépéshez. Erőfeszítéseink közösek voltak. A sikereink is azok lesznek. De folytatnunk kell.

A szerző történész, egyetemi tanár, a Terror Háza főigazgatója.