Ugyancsak felbolygatta a közvéleményt a Teczár Szilárd vs. Doboz ügy. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kimondta, diszkriminatív az a gyakorlat, hogy a nők ingyen mehetnek be egy szórakozóhelyre, míg a férfiaknak fizetniük kell. Sokat elárul, hogy kik háborodtak fel igazán a döntésen: nem a nők, hanem a férfiak.

Annak ellenére, hogy Teczár érvelése teljesen félrecsúszott, a végeredmény korrekt: helyesen megállapítást nyert, hogy igazságtalan női vagy férfi mivolta alapján eldönteni, kit engedünk be ingyen a buliba és kit nem. Ha már van egy ilyen hatóság, ahová mehetnek a nők, a romák, a fogyatékosok, a melegek és bárki, akit nem „egyenlően” kezelnek, akkor hadd mehessenek a férfiak is. Hogy kell-e nekünk egyáltalán ilyen szerv, arról lehetne vitát nyitni. De ha már van, akkor védje meg a férfiakat is, ha éppen velük tolnak ki. Mert sokan hajlamosak rá, hogy elfelejtsék, ilyen is gyakran előfordul.

Nem az a baj ugyanis, hogy a nőket „árucikként kezeli” az ingyen beengedés gyakorlata, mint ahogy Teczár érvelt, hanem, hogy a nők igenis épp eléggé emancipálódtak, de sokuk mégis elvárja az őket megillető „klasszikus előjogokat”. Egyszerűen arról van szó, amit Orbán Endre is találóan megfogalmazott az Ars Boni-ban: ha a nők kiharcolták, hogy dolgozzanak és ugyanannyit keressenek, akkor tessék szépen belépőt is fizetni. Az egyenlőség legyen egyenlőség, oda-vissza!

Érdekes, hogy mégsem a nők sírják tele a médiát napok óta azzal, hogy belépőt kell fizetniük. Na, vajon miért nem? Mert jelentős részük valószínűleg a pasijával fogja kifizettetni, hiszen aki nem hívja meg a nőt, az nem is lovag. Uraim, el kell ismerni az önök nehéz helyzetét: a nők kikövetelik maguknak az egyenlőséget például a munkaerőpiacon (ami teljesen helyénvaló), sőt egyes esetekben már előnyben részesítésre is ácsingóznak a férfiakkal szemben (ez a kvóta, és a legkevésbé sem helyénvaló). Ugyanakkor viszont számos harcos feminista egyenlőség iránti igénye látványosan alábbhagy, mikor arról van szó, hogy ki fizet az étteremben, a buliban, vagy a moziban.

A média telesírása helyett tessék szépen rászoktatni az emancipált barátnőket, hogy nincs ingyen ebéd, sem ingyen buli, az egyenlőség jegyében fizethet szépen mindenki magának. Ez maga lehetne a megvalósult feminizmus, de valamiért mégis attól tartok, hogy a „mindenki magának fizet”-modellben a nőjogi harcosok állnának neki telepanaszkodni a sajtót, amiért megszüntették e privilégiumukat. Pontosan a feminizmus és a Teczár által buzgón idézett gender-elméletek azok, amelyek a legnagyobb kettős mércét alkalmazzák az egyenlőség helyett esélyegyenlőség és a megkülönböztetés-mentesség helyett az előnyben részesítés folytonos erőltetésével.

Kedves Szilárd, szerintem ne minket sajnálj, amiért „árucikkek” vagyunk, inkább magatokat, mert ti meg „balek fogyasztók”: a női emancipációnak még mindig az a vége, hogy a férfiak fizetik meg.