Egyiptom: születik-e új rendszer a felfordulásból?
2013. július 19. írta: Ruzsbaczky Zoltán

Egyiptom: születik-e új rendszer a felfordulásból?

articleLarge.jpg

Továbbra is fogságban van Mohammed Murszi államfő, miközben az ideiglenes kormány kezdi megtalálni a helyét Egyiptomban. Az utóbbi napokban is folytatódtak Egyiptomban a bebörtönzött iszlamista államfő hívei és a hatóságok közti összecsapások, a hírek hét halálos áldozatról szólnak. A leváltott elnök továbbra is fogságban van, és nem igazán tűnik úgy, hogy a közeljövőben szabadon engednék. A fővárosban többek közt egy hidat foglaltak el az iszlamista tüntetők, míg a Sínai-félszigeten egy munkásokat szállító buszt ért támadás – a hírek itt három halálos áldozatról szólnak. Mi sül ki az iszlamista tüntetések és az új rendszer kiépítésének párhuzamos történeteiből?

Az Egyesült Államok követet küldött az országba, hogy találkozzon a főbb politikai erők vezetőivel. William Burns külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy az amerikaiaknak nem célja a saját rendszerük rákényszerítése az egyiptomiakra, akik szerinte most egy második esélyt kaptak a forradalom sikerességének megteremtésére. Burns szerint országa továbbra is elkötelezett egy „stabil, demokratikus, befogadó és toleráns” Egyiptom felé.

Mindeközben még mindig vannak viták arról, hogy ami az utóbbi időszakban Egyiptomban történt, azt vajon puccsnak, vagy forradalomnak nevezzék-e. A „forradalom” pártolói az eddigi ellenzéki politikai erők, akik nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyien vonultak utcára a Muzulmán Testvérek uralma elleni tiltakozásul. Ezzel szemben a „puccs” megfogalmazás támogatói szerint nehéz forradalomnak nevezni egy olyan hatalomváltást, ahol egy tábornok jelenti be az eddigi elnök hatalmának végét.

Ugyanakkor abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy melyik fél támogatottsága valójában a magasabb: az iszlamista erőké, vagy a világi oldalé? Ha egyből rávágjuk, hogy a világiaké, könnyen eshetünk ugyanolyan tévhitbe, mint hogy Szíriában az ellenállókkal szimpatizálnak többen. De akkor miként állapíthatjuk meg, hogy mit is akar az egyiptomi nép? A Mubarak-éra vége óta a Muzulmán Testvérek teljesítménye a felméréseken és a tényleges erőpróbákon – a választásokon – néha köszönőviszonyban sem voltak egymással. Ebből úgy tűnhet, mintha az egyiptomi szavazók maguk sem igazán tudták volna, hogy mit akarnak. Egy 2012-es felmérésben például a megkérdezettek mindössze kilenc százaléka tartotta a vallást döntő fontosságúnak a szavazata leadásakor, de ezzel egy időben a megkérdezettek kétharmada támogatta volna a sárija bevezetését. Igaz, 83 százalékuk egy, a modern időkhöz igazított változatot tudott volna elképzelni.

Megkérdezték azt is, melyik „modellt” tartanák a legkívánatosabbnak Egyiptomban. A hat választási lehetőség a következő volt: szaúdi, iráni, török, tunéziai, maláj és marokkói. A megkérdezettek 54 százaléka a törököt választotta, míg 32 százalék a szaúdit. Ez azért is figyelemre méltó, mert ez a két modell nevezhető talán a két végletnek – a törököké a világi, a szaúdi a vallásos oldalon. A végül a választásokon győztes Muszlim Testvérek viszont nem igazán felelnek meg a török, alapvetően szekuláris modellnek – még ha mostanában arrafelé is kikezdték a rendszer alapjait..

A fő ütőkártya valószínűleg az volt, hogy a Muzulmán Testvérek szervezett háttérrel rendelkeztek annak ellenére is, hogy hosszú ideig be voltak tiltva: könnyebben tudták mobilizálni híveiket, mint a többi politikai erő. Míg egy átlagos egyiptomi megérti az „iszlám” szóhoz kapcsolódó gondolatokat, az viszont kérdéses, különösen az elmaradottabb területeken, hogy mit mond nekik a „szociáldemokrácia” szó. Egy részüknek valószínűleg semmit – ezt pedig jól alátámasztja, hogy a szocdem jelölt az elnökválasztáson annak idején alig több mint negyvenezer szavazatot tudott összeszedni. Az egyiptomi tradicionális pártok ráadásul a Mubarak-éra alatt ki lettek üresítve: semmi szerepük nem volt, így elveszítették kapcsolatukat a szavazókkal – utat engedve a populárisabb politikai erőknek, így az iszlamistáknak. Végül, de nem utolsó sorban, a többi párt nem rendelkezett szinte semmiféle nemzetközi kapcsolatrendszerrel, míg a Muzulmán Testvérek igen, bár ezeknek szerepe a mai napig sem teljesen tisztázott.

tahrir_square_1.jpg

De vajon jogosnak tekinthető-e az iszlamista vezetés megbuktatása? Felvetődik a kérdés, hogy Murszi elnök és pártja visszaélt-e a felhatalmazással, amikor új alkotmányával a fennálló rendszer iszlámon alapokon nyugvó átalakítására tett kísérletet? Itt jelenik meg a katonaság szerepe, amely egyfajta döntőbíróként tett igazságot és az előző kérdésre igennel felelt. Az új kormány munkájában Murszi hívei nem vesznek részt, de ez nem jelenti az iszlamisták teljes távolmaradását az új rendszertől: a Nour párt kívülről igyekszik majd támogatni az új kabinetet, legalábbis a tervek szerint. Az új egyiptomi parlamenti választásokat 2014 elejére ígérik, utána következhet majd az elnökválasztás.

Az irány talán egy konszenzuson alapuló koalíciós kormányzás felé mutat, már amennyiben az iszlamista jelöltek ismét jelentős számú szavazatot kapnak a választásokon. Ezzel próbálkoznak jelenleg Tunéziában is, a mérsékelten iszlamista Ennahda párt kisebb szekuláris erőkkel közösen kormányoz, még ha többször is érte kritika a nem egészen harmonikus együttműködés miatt. Az azonban érdekes, hogy Tunézia után Egyiptomban is megtört a forradalmi lendület – az egykori francia gyarmaton is elégedetlenséget szült a gazdasági problémák megoldatlansága, ami keserűen jelzi ezen országok lakosainak: a forradalom után sem oldódnak meg a gondok egy csapásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr445407250

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyiptom: születik-e új rendszer a felfordulásból? 2013.07.19. 07:26:03

Az irány talán egy konszenzuson alapuló koalíciós kormányzás felé mutat, már amennyiben az iszlamista jelöltek ismét jelentős számú szavazatot kapnak a választásokon.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2013.07.19. 10:27:06

Európának nincs jövője, ha nem tudja elzavarni a berberek nyakára ült arabokat és a helyükbe lépni é-afrikában.

libertard 2013.07.19. 12:05:16

@S=klogW: nem tudtam , hogy már 700 körül kifejlesztették az időgépet, üdv nálunk!

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2013.07.19. 12:07:09

Jaj istenem...

"54 százaléka a törököt választotta, míg 32 százalék a szaúdit."

Hát igen... és még véletlenül sem merül fel, hogy Törökország esetében 2011-2012 tájékán nem a "hard-kemalista" izére gondoltak a választók, hanem az AKP modern iszlamista megoldására, amely kb 10 éve van kormányon?

Szaudit meg valószínűleg egyetlen Muszlim Testvér sem jelölte be, tekintve, hogy a szaudi wahabi elit konkrétan eretnek szektának tartja a Testvériséget.

Szóval a helyzet az, hogy az 54% török szavazó nagy része éppen a Muszlim Testvériségből került ki, a 32% meg főleg az an-Nour (mint szalafi párt) támogatói közül.

Nem olyan érthetetlen ez, csak minimálisan kellene ismerni legalább az alapfogalmakat.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2013.07.19. 12:11:21

Mondok még ilyen meglepőket:
"Egy 2012-es felmérésben például a megkérdezettek mindössze kilenc százaléka tartotta a vallást döntő fontosságúnak a szavazata leadásakor, de ezzel egy időben a megkérdezettek kétharmada támogatta volna a sárija bevezetését."

Ez azért nem meglep, mert a saria nem egy középkori törvénykönyv és nem is tételes jog, hanem egy egyszerű legitimációs alap - azon szándék kifejezése, miszerint a törvényalkotás Isten által megadott erkölcsi rend szerint végzi a munkáját. Magyarul ez a hivatkozás egy tök szekuláris muszlimnak is általában érthető, és magától értetődő szimbólum. Persze az a Foxnúz jajmingyájönasárja hírein nevelkedett nyugati véleményformálók számára ez megint egy borzasztóanérthetetlen magasságú dolog.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2013.07.19. 12:16:15

Itt egyébként szó sincs konszenzusos kormányzásról..
Az an-Nour, mint szaudi típusú szalafi párt elképzelései alapvetően inkompatibilisek bármilyen szekuláris programmal.
(Az an-Nourhoz képest a Muszlim testvériség egy felvilágosult vallástalan szekuláris gyülekezet)

Annyiról van szó, hogy Szaudi-Arábia és a mubaraki elit érdekei perpillanat megegyeznek abban, hogy a MT befolyását csökkentsék. (tekintve, hogy az MT szaudiban is a legnagyobb ellenzéki erő).

murcielago 2013.07.19. 12:17:24

"helyükbe lépni é-afrikában"
Hát kétlem, hogy Európa, a legutolsó 200 év fényében, erre képes lenne. Mindenesetre néhány kadhafigyilkosság, meg némi drónvadászat kevés a muzulmánok megállítására.
Rájött erre már annó II. Aragóniai Ferdinánd is.

S=klogW 2013.07.19. 12:23:17

@libertard:

lehet fanyalogni kérem, de európa jövöjének záloga a szaharai napenergia - kivéve persze ha nem akarjuk teleszórni európa országait atomerőművekkel

S=klogW 2013.07.19. 12:27:58

@S=klogW: a vörös négyzetek mutatják, mekkora területen lehet megtermelni a különböző nagyságú energiaigényeket

murcielago 2013.07.19. 12:33:59

@murcielago:

A katonai puccs viszont tényleg egy időre magállítja őket (a "MT"-ket) - miközben a belső nyomás tovább nő.
Igaz ez ellentétes a nyugati értékekkel.

Érdekes..., volt esetleg máskor is ilyen, hogy a Nyugat népelnyomó, puccsista erőket támogatott??
(költői kérdés)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.19. 20:09:16

@murcielago:

"Érdekes..., volt esetleg máskor is ilyen, hogy a Nyugat népelnyomó, puccsista erőket támogatott??"

Volt.

22 éve Algériában. A nyugat követelte az ország demokratizálását. A végén megtörtént, szabad és demokratikus választásás. Ezen az iszlamisták kétharmadot szereztek. Egy hónap után a hadsereg átvette a hatalmat, a nyugat támogatásával. A hadserege feloszlatta és betiltotta a nyertes pártot. 10 évig tartó polgárháború kezdődött. Ma is káosz van. S máig diktatúra van az országban.

nemhívő 2013.07.19. 20:29:39

...milyen kurva jól járt pl Irán a hülye vallási fanatizmusával?

...a koránt ugyan nem lehet megzabálni,...de pl egy születésszabályozás,..meg egy, a nőket jogokkal felruházó, ...liberálisabb alkotmány talán hatástalaníthatná az iszlamisták igazi "atombombáját" ...a gyalázatosan kiszolgáltatott, nyomorult "szülőgépeket"...

Ebben segíthetne pl a nyugat,...és nem pedig szó nélkül hagyni, amikor pl orvoscsoportot, nővérestől fejeznek le iszlamista állatok..

nemhívő 2013.07.19. 20:31:22

...ez kimaradt: a "kotondosztásért" rágtak be a dokikra az emberállatok..

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.07.19. 20:56:13

Egyiptomban így megy ez évezredek óta. Forróság van, sok az ember, sokat kefélnek, sok a szegény, a szegénység elégedetlenséget szül, az elégedetlenek pedig hőzöngenek.

Falkbeer_ellencsel (törölt) 2013.07.19. 22:21:58

Rendszer biztos, hogy fog születni, előbb-utóbb csak kiemelkedik egy erőskezű despota a tömegből, aki átveszi az irányítást, és maga mellé állítja az elégedetlenkedőket, vagy lenyomja őket, mint a bélyeget. De gondolom a posztíró nem erre a környéken a történelem során számtalanszor bekövetkezett szcenárióra gondol, hanem egy európai demokráciához hasonló rendszerre. Esetleg egy arab demokráciára?
Arab demokrácia. Ízlelgessük csak! Arab. Demokrácia.
Olyan lehet, mint pl. az igazmondó politikus, a világbéke, a király ruhája, vagy a rózsaszín elefánt. Állítólag ezek mind léteznek, de soha senki nem talált még közvetett bizonyítékot sem a létezésükre.
Arab demokrácia. Csodás önellentmondás két szóban. Micsoda kibékíthetetlen ellentétek egy egyszerű szóösszetételen belül.
Szerény véleményem, hogy előbb tér vissza Mohammed, és egyesíti uralma alatt az egész arab-muzulmán világot, mint hogy az araboknál demokrácia legyen.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.07.19. 23:31:12

A Nyugat sajnos 1990 után a szovjetekkel született egyezség miatt kivonult a harmadik világból, ahol népirtások, polgárháborúk, terrorizmus és más disznóságok váltak jellemzővé.
Cserébe kapott egy csomó menekültet a nyakába, amelyek aztán Párizsban, Londonban, Stockholmban, Amszterdamban stb. rombolnak.
Pedig csak józan paraszti ész kéne ide is, nem PhD.
De akik bolondok, azok bolondok, azon sem Allah, sem a Jóisten nem tud segíteni.

S=klogW 2013.07.20. 07:11:28

@Kara kán: "A Nyugat sajnos 1990 után a szovjetekkel született egyezség miatt kivonult a harmadik világból..."

Baromság. A "Nyugat" (főleg USA) Közép- és Kelet-Afrika valamint DNy-/Közép-Ázsia valamint Bolívia és Venezuela kivételével mindenütt masszívan jelen van. Közép-Afrika dzsungeleibe és Közép-Ázsia sivatagaiba a "nem Nyugat" sem rohan befolyást építeni csak ímmel-ámmal. A "nem Nyugat" (Kína, India) befolyásépítése leginkább Kelet-Afrikára korlátozódik. Érdekes módon Oroszország mintha nem nagyon törekedne komolyabb befolyást építeni globális szinen, tőle messze lévő idegen államokban, egyedül Indiával van komolyabb _partnersége_ meg Közép-Ázsiában van még komolyabb befolyása.

"..., ahol népirtások, polgárháborúk, terrorizmus és más disznóságok váltak jellemzővé."

A clash of civilization koncepció a nyugat általi hamis megideologizálása a felbomlott SzU befolyási övezetének/perifériájának romjain formálódó új berendezkedésnek, a kommunizmust pótló ürügy a 90 utáni nyugati intervenciókhoz.

Fejesrob 2013.07.20. 08:17:28

Nem valószínű, mert az Izraeli-USA által rájuk kényszerített vezetést nyilván sokan nem ismerik el.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.07.21. 12:57:10

Azt, hogy milyen rendszer születik ebből, nehéz lenne megmondani. Az eseményeket rögzítő youtube videókon annyi látható, hogy a most hatalomra került társaság zöld lézert használt a tüntetések során, tehát ők köztársaságpárti lázadók. Meglátjuk, mi történik majd, ha megjelennek a birodalmi rohamosztagosok a piros lézerekkel.

bömböcz 2013.07.21. 16:13:56

@Csiken Disztroly:
Kemény vallási ellenállásról még nem hallot?
Ajrópa is megosztódott ez által.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.07.21. 20:37:31

@bömböcz: Inkább úgy szokott ez lenni, hogy a vallási ellentét pont kapóra jön, ha valakinek mindenképpen be szeretném törni a fejét. Nem elsődleges, őseredeti ok, hanem indok.

bömböcz 2013.07.21. 21:20:06

@Csiken Disztroly:
Vagy terv és megvalósítás...
süti beállítások módosítása