A reklámadó (médiaadó) vesztesei és nyertesei
2013. május 27. írta: TuRuL_2k2

A reklámadó (médiaadó) vesztesei és nyertesei

media_televizio.png

A kormány közzétette a miniszterelnök által az idei deficit-cél elérésének egyik végső eszközének nevezett reklámadó tervezetét. A túlzottdeficit-eljárás lezárása érdekében meghozandó intézkedésekről címet viselő javaslat azonban arra egészen biztosan alkalmatlan, hogy érdemben hozzájáruljon a hiánycél teljesítéséhez.

A hazai reklámpiac a Whitereport becslése szerint további csökkenés után 124 milliárdos lehet 2013-ban (a Magyar Reklámszövetség ennél valamivel többre teszi a reklámpiaci bevételeket, de sajnos a visszafogottabb számok állhatnak közelebb a valósághoz). Még ha az összes reklámbevétel a tervezet által meghatározott 10-20%-os adózású sávba esne, akkor sem lehetne több adóbevételt várni a költségvetés szempontjából nem igazán jelentős 12-24 milliárd forintnál – valójában a jóval fragmentáltabb médiaszerkezet miatt még 10 milliárdot sem lehet beszedni ebből az adónemből, ráadásul az adózás alanyainak jelentős része enélkül is évek óta veszteséges.

Lássuk, mekkora volt az egyes médiacégek árbevétele az utolsó lezárt üzleti évükben, 2011-ben a Whitereport összesítése alapján (via 444):

A törvénytervezet alapján 1 milliárd forintos reklámbevétel alatt nem kell adót fizetni. Az 1 és 5 milliárd közötti bevétel 1, az 5 és 10 milliárd közötti 10, a 10 milliárd forint fölötti bevétel 20 százalékát kell megfizetni adóként. A fenti táblázat az egyes médiacégek teljes 2011-es árbevételét mutatja, aminek csak egy – platformonként változó nagyságú – része reklámbevétel. A nyomtatott sajtó esetében a terjesztési és egyéb kereskedelmi bevételek miatt (nagyon durva becsléssel) körülbelül éves árbevételük felét adhatják a hirdetések. Ami a televíziós cégeket illeti, az országos, földi sugárzású kereskedelmi csatornák bevételének nagy része reklámokból származik, a többi tévés cégnél azonban jelentős súllyal bírnak az egyéb (például a kábeltársaságoktól kapott előfizetői) tételek is.

Ezek alapján nagyjából így nézhet ki, hogy melyik médiacég melyik sávba esik:

10 mrd. forintot meghaladó reklámbevétel (az adóteher 40 millió Ft + 500 millió Ft + a 10 mrd. fölötti rész 20 százaléka):
RTL
MTM-SBS (TV2)

5 és 10 mrd. forint közötti reklámbevétel (az adóteher 40 millió Ft + az 5 mrd. fölötti rész 10 százaléka):
Sanoma
Ringier
Chello
HírTV
Viasat

Az összes többi médiacég vagy az 1 és 5 millárd közötti, 1%-os kulccsal adózó sávba esik (azaz évi 0 és 40 millió forint közötti terhet jelentene számára az új adónem), vagy az 1 milliárd alatti, adómentes kategóriába.

Az évi néhány milliárdos bevétel miatt aligha érdemes bevezetni egy ilyen közterhet, különösen, ha az adminisztráció és az ellenőrzés költségeit is figyelembe vesszük. De akkor a sok vesztes mellett ki járhat jól az új adónemmel? Ha igazak a pletykák, miszerint a Simicska Lajos-féle médiacsoport a Tv2 megvásárlására készül, nekik kifejezetten kapóra jöhet az alkudozás során az amúgy is hosszú ideje veszteséges tévétársaság kilátásainak további romlása. Mivel két részletben már idén, augusztus 20-áig, illetve november 20-áig meg kéne fizetni a 2013-ra vonatkozó adót, ez érdemben ronthatja a médiacég idei számait.

De jól jön az új adónem a digitális médiapiac azon szereplőinek is, akiket nem különösebben érintenek a magyarországi közterhek. A Facebook és a Google évről évre nagyobb szeletet hasít ki a magyarországi reklámköltésekből, itthoni bevételeik bőven milliárdos nagyságrendűek, mégsem szerepelnek a fenti táblázatban. De miért nem? Mert a Facebook nem is rendelkezik magyarországi leányvállalattal, s a Google magyarországi bevételeinek nagy részét sem itteni cége realizálja. Így aztán az online hirdetési piacon domináns szerepet játszó technikai óriáscégek se iparűzési adót, se nyereségadót, se áfát nem nagyon fizetnek a magyar költségvetésbe. És mivel nem, vagy csak alig alkalmaznak munkavállalókat Magyarországon, így aztán járulékokat és egyéb, a munkát terhelő közterheket sem nagyon fizetnek. Ráadásul már nem csak az online sajtó bevételei vannak veszélyben, a Google által birtokolt, a kereskedelmi televíziókhoz mérhető elérésű YouTube már kifejezetten a tévés reklámbüdzsékért száll ringbe.

Míg Belgiumban, Franciaországban és Németországban a törvényhozás Google-adóval és egyéb módszerekkel igyekszik védeni a hazai médiát az országból a reklámpénzeket kiszippantó technológiai cégekkel szemben, addig Magyarországon a benyújtott reklámtörvény elfogadásával a kormány tovább növelheti a helyi (magyar vagy külföldi tulajdonban lévő, de magyar nyelvű tartalmat előállító) szereplők amúgy is méretes versenyhátrányát. De hol lehet ilyenkor a máskor oly' gyakran hivatkozott nemzeti érdek?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr965318587

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A fideszes törvények végső célja 2013.05.28. 15:13:10

A devizahitelesek megsegítésére szánt ócsai program nagyjából mindent elmond a kormányról. 2,36 milliárdból, tehát rózsadombi négyzetméter árakkal felépítettek 80 házat a semmi közepén, ahonnan minden legalább 4-5 km-re van (buszmegálló, bolt, óvoda,...

Trackback: A reklámadó (médiaadó) vesztesei és nyertesei 2013.05.27. 16:13:01

Az évi néhány milliárdos bevétel miatt aligha érdemes bevezetni egy ilyen közterhet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.27. 15:59:52

A Professzor mar 2010-ben megmondta.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2010/12/jos.html
"Emlékeztek, magyarok? A Birodalom egyik serege megtörve, de még áll a másik, az adósságszivattyúzó komprádor.

Na ezt védi a véleményterror hideg lehelletét árasztó globálsajtó. Ezek hitték azt, hogy Viktor, a hős nem mer nekik menni. Én már akkor is mondtam, hogy ez éppen Viktor bölcsességének újabb bizonyítéka. Nem ront egyenesen az ellenségre, hanem ősi magyar szokás szerint megfutamodást színlel, aztán lehenteli az elbizakodott ellent ...

Lám, nem is kellett sokáig várni. Most a globálsajtó van soron."

Robinzon Kurzor 2013.05.27. 16:06:30

"De hol lehet ilyenkor a máskor oly' gyakran hivatkozott nemzeti érdek?"

Miért, máskor -- amikor "oly' gyakran" hivatkozzák -- hol van?

Akkor sincs sehol, most sincs sehol ... persze ezt pontosan tudja a T. Szerző is.

Kandeláber 2013.05.27. 16:07:25

Legfeljebb több reklámot nyomatnak majd a győzikesót, maónikát, józsibarátot, valóvilágot, ötszázféle tehetségkutatót meg ötvenedszer ismételt "zs" kategóriás filmeket bámuló funkcionális analfabéták pofájába, és így hozzák a régi szintű profitot.

Knut 2013.05.27. 16:12:48

na vajon hol? naiv fiúcska

jan 2013.05.27. 16:15:24

Lássuk a módszert: Kinézünk egy jól működő vállalkozást. Ezután odamegyünk a tulajhoz, és azt mondjuk neki: "vagy eladod a haveromnak a cégedet bagóért, vagy így vagy úgy, de tönkretesszük, és egy filléred sem marad".

És mindezt az állam csinálja. Ez az erkölcstelen kormányzás netovábbja.

thetriggerhappy 2013.05.27. 16:36:54

@Kandeláber:

vagy osztanak, szoroznak és ha úgy jön ki, elhúznak a picsába és viasat módjára külföldről sugároznak. így csak pár száz munkahelyet, az ezek után befizetett szja-t, tb-t, a csoport által fizetett sok más adót, nmhh díjat, egyebeket és az alvállalkozók munkáját, adóját bukja az ország.
végülis, csekélység.

Yakutos néni a sucipit 2013.05.27. 16:43:43

Az egész egy dologról szól. RTL klubot kilőni a TV2-t lenyúlni es akkor a választások elott mar csak orban média van. Oszt jónapot. Ja oszt biztos lesz majd a lenyúlása utan egy tv hogy a TV2 megis kurva sokon hozzon az uj tulajnak.

Kandeláber 2013.05.27. 16:45:15

@thetriggerhappy: Szóval már ki is számoltad, hogy az esetleges kivonulásuk esetén csődbe megy az ország, gratula, igazi közgazdász-zseni vagy.
A Viasat meg kit érdekel, marginális kis szar adó volt, a kutya sem nézi az őskori, százszor ismételt filmjeiket meg a saját készítésű agymenéseiket.

Yakutos néni a sucipit 2013.05.27. 16:46:18

tényleg zagyva gyula hitgyulis befenyitese is jo üzenet ATV-nek, hogy ők is kik valójában es hogy mennyire van rajuk szükség: amíg jo fiúk.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.05.27. 16:49:21

Milyen meglepő. Az ember eldob egy féltéglát a magyar adótörvények között és fejbetalál egy olyat, amivel Simicska Lajos jól jár. Persze ez nem rendszersajátosság, nehogy leírjuk már egy mandinerposztban a state capture kifejezést.

Yakutos néni a sucipit 2013.05.27. 17:06:27

@Kettes:
Várjuk már a Szabad Európa rádiót is, mert a Kossuth hallgathatatlan

thetriggerhappy 2013.05.27. 17:06:31

@Kandeláber:

zseniálisan értelmezel szöveget. hol írtam olyat, hogy tönkremenne? annyit írtam, hogy ha számolsz, lehet, hogy az fog kijönni, hogy egy esetleges kivonulással a költségvetés többet bukna, mint amit a tervezett adóval beszedni szeretne. ennyi és nem több.

a viasat meg lehet, hogy marginális, az nmhh mégis mindent megtesz, hogy a már külföldről sugárzó kis magyar adókat hazahozzák a tulajdonosaik, pont azért mert a sok apró pénzből lesz a nagy költségvetési bevétel.

mellesleg ma az rtl, holnap honnan tudod, hogy nem pont a te vállalkozásodra találnak ki május végén egy augusztusban fizetendő laza 20%-os adót? az zavarna, mi?

Karcolt lendület 2013.05.27. 17:35:38

@Yakutos néni a sucipit:
A dolog ott megy félre, hogy az RTL nem megy hirtelenjében tönkre, de legalább kurvára berág a kormányra. Nem hiszem, hogy a kampányban a Fidesznek olyan nagyon hiányzik most egy nagy nézettségű bulvárTV, amelyik mindenféle médiahatósági vegzálás mellett is meg tudja találni a módját, hogyan csesztesse a kormányt...

Yakutos néni a sucipit 2013.05.27. 18:09:29

@Karcolt lendület:
Szerintem jol gondolkodsz, de van meg egy szempont. Politikai ill választási kampányt majd csak kertvben lehet lenyomni. Ha egy kiesik egy meg be, hol lesz ilyen. Es ha nincs az a rezsimnek kedvez.

hot-spot (törölt) 2013.05.27. 22:17:40

@Yakutos néni a sucipit: Lehet hogy be kéne kapcsolni azt a rádiót, néne?!

jan 2013.05.27. 23:39:07

Annyira vicces, hog ezeknek a posztoknak a vegerol hianyzik a konkluzio. Van bevezetes, targyalas (mint az iskolaban), de a kovetkeztetes levonasa helyett legfeljebb egy felszeg kerdes marad.

Komolyan, en annyira szerettem a Mandinert meg Gyurcsany es Bajnai alatt, es persze sejtettem, hogy nehez lesz megtalani a hangot egy jobboldali kormany alatt, de hogy ennyire nem sikerult, az siralmas.

Mitol feltek? Mi vesz ra titeket, hogy eloadjatok ezt a szanalmas tojastancot? Ha csak ilyen szervilis blogot tudtok csinalni, miert nem hagyjatok abba?

Bell & Sebastian 2013.05.28. 00:47:42

Huncutszemű Gabriellából kibukott a lényeg, valóban ez a két médium lehet a főellenség, de most még csak cukkolják őket. Hátha magától is eltakarodik ez velejéig amorális és cseppet sem lojális, leplezetlen zsidóvircsaft-agymosoda & buzitanya..

Ám ha mégsem, legalább nyomokban önmérsékletet kell tanúsítaniuk, mert különben megnyúzza és kitömi őket Orbán.

Mindhiába nóplíz, nem kellett volna annyit szemétkedni.

Virág et. 2013.05.28. 06:56:37

@Kandeláber: A műsor-reklám arány jogszabályban meghatározott. Legalábbis a régi média törvényben meghatározott volt. Ezek az adók meg már így is a maximumon vannak, voltak.

Selmeczi meg hazudik: egyrészt vonultak ki bankok (teljesen is, meg részlegesen, azaz fiókbezárásokkal, üzletág megszüntetésekkel is), másrészt a bankadó problémája nem a bankos kivonulgatás elsősorban, hanem a 0 vállalkozói hitel, aminek köszönhetjük a mínuszos gazdaságot immár 2 éve. Azt meg csak zárójelben, hogy az emlékezetes "el lehet innen menni" Gyurcsány-beszéd előtt melyik nagy jobbos bankvezér járatta a száját, hogy a szektorális különadók miatt kiteszi az OTP-t Szlovákiába. Akkor nem járt se neked, se a mandinernek a szája. Selmeczinek a legkevésbé, de ha ő a mérce, az akkor már a világvége.

"De hol lehet ilyenkor a máskor oly' gyakran hivatkozott nemzeti érdek?"

Hol a nemzeti érdek az összes többi különadóban? Csak azért, mert a birkája nem közvetlenül kapja az adót, attól még a nap végén ő fogja fizetni azt - ha máshogy nem, hát az elveszített állásával, reálértéken csökkenő fizetésével.

A Fidesz csak teszi azt, amit a sok igénytelen választója megenged neki: azaz mindent. Ha két komcsizás nektek elég az X-hez, akkor ilyen minőséget várjatok a saját kormányotoktól. Addig lopnak, amíg a választóik hagyják, de nektek 2013-ban is Gyurcsány a téma (tele van vele a MN meg a MH) meg Őszöd.

Kandeláber 2013.05.28. 07:28:23

@Virág et.: "Sok igénytelen választó."
Itt van az a bizonyos eb elhantolva, továbbra is ez a sértett übermensch-hang, mert ugye igényes és művelt européer választó csakis (magyarországi viszonylatban) balra szavaz, a bőgatyás-fütyülős barackos balkáni-ázsiai pedig (ugyancsak magyarországi viszonylatban) balra.
Mit nektek ciprusi vagyondézsma, az IMF-EU-Európai Központi Bank szentháromságnak mindig igaza van.
Mint annak idején Moszkvának és a Pártnak (annak az egynek).
Nem változtatok, csak átalakultatok.

Kandeláber 2013.05.28. 07:29:11

Természetesen a bőgatyások jobbra. :D

vantaan 2013.05.28. 08:26:49

@Kandeláber: ...most akkor jobbra vagy balra?

Elnézem az Országgyűlést mintha komcsikkal lenne tele!
Tegnapi hír hogy a komcsi Vona Moszkvában az orosz kommunista párt vezetőivel tárgyalt. Kövér fidesz-komcsi tegnap megvonta a szót a Szanyi kapitánytól mert beszédét nem a "Kedves Vezető" dicsőítésével kezdte volna!
...no akkor most balra vagy jobbra???

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.05.28. 08:35:08

a médiatetvek örüljenek, hogy nem vasban viszik el őket, ahogy kellene

vantaan 2013.05.28. 09:07:20

@jose maria padilla: .... azok meg kik drága katicabogár úr?

JohnnyLillibrogida 2013.05.28. 09:22:34

A reklámadó nem ördögtől való, de mintha a seggét néznék a lónak. Jók a citált hivatkozások, ebben az ügyben valóban követni kéne az uniós példákat.
Hülyeség az a logika, hogy mindig ott ütjük egymással a szövetségeseinket, ahol fáj. A fordított logika egyre jobban jellemző.
www.youtube.com/watch?v=dO93OT3P30g

Dohányügy még jobban működik a fordítottság.
Az ok, hogy kevesebb helyen lehet kapni!
De extraprofit és luxushaszon azoknak akik súlyosan káros szenvedélybetegséghez alapanyagot árulnak?! Most akkor ők tulajdonképpen szívességet tesznek, hogy az állam extraprofitot garantál, utólag!!??
Ilyesmi hiba ez::
www.youtube.com/watch?v=LNI1ykzsJIc

mojszipupi 2013.05.28. 10:04:59

Amint megszerezték a tv2 t és elűzték az rtl t (illetve felvásárolták azt is) már nem is lesz szükség erre a csúnya adóra....barátok közt minek

Baldrick68 2013.05.28. 12:52:08

@jan:
Amikor a játékgépet kilőtték nem lett belőle balhé, én mondtam a fideszes arcoknak:
"Figyuszka.
Ezzel a vityáék átléptek egy határt és bejött a rákosi korszak.
Én ugyan nem sírok a játékgépek után, mivel nem is játszok és az üzemeltetésben sem vagyok érdekelt.
Ugyanakkor ez a módszer minden csak nem jogállam.
Ideológiát lehet gyártani bármihez.
Nem tudtok olyan foglalkozást mondani az autószerelőtől a műkörmösig, amiről 2 perc alatt ne lehetne valami frankó kis ideológiát gyártani, hogy azt a foglalkozást vagy üzleti tevékenységet miért kell beszüntetni vagy államosítani.
Sőt a hülye emberek meg tapsolni is fognak neki"

Na azóta be is jött a dolog szépen.
Egyre másra vannak megjelölve a "népellenségek" mint a régi csodás 50-es években.

azbesztos 2013.05.28. 18:27:46

@Baldrick68: A játékgép "kilövése" rákosi korszak? A kiskorúak behálózása, megrontása, kifosztása csaló masinákkal a jogállam megszűnése? Gondolom jude-államot akartál írni.

Fejesrob 2013.05.28. 18:50:02

Lesz a fideszes mellé még egy csomó jobbikos szavazó is. Persze, csak ha sikerül kipaterolni a ker.TV-ket.

Én örülnék neki. Hajrá Orbán, adóztassátok őket hülyére. (Mint bennünket).

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.28. 19:02:57

@Fejesrob: Van ám egy másik forgatókönyv is. Amit az RTL bukik, az bakfitty ahhoz képest amit sok külföldi államnak megérne hogy Orbán megbukjon. Merkelnek egy telefonjába kerül hogy az RTL tulaj lenyelje ezt a veszteséget, de olyan ellenpropagandát csináljon a Fidesznek hogy attól kolduljanak. Csak a német kormány ad pár megrendelést mondjuk a káposzta csírázásáról készítendő dokumentum filmre közhasznúan és máris pénzüknél vannak. Veszélyes terepre tévedtek Orbánék, a nemzetközi médiával nem jó ujjat húzni. Jó, a CNN-t el lehetett tüntetni a T-Home kínálatából, de az RTL-el ez nem fog menni.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.28. 19:05:35

@jose maria padilla: Jobb lett volna kimosni rendesen azt a Petri csészét amiben véletlenül összejöttél. :-((

zobod 2013.05.28. 19:14:38

Ezek a cégek is kiszippantják a bevételt, nem csak a google. Egyébként megnézném, a google magyarországi reklámbevételeit, hogy aránylanak a kertévék és nagy kiadók bevételeihez. Az pedig különösen szánalmas, hogy mindenbe, amit a fidesz csinál, a Simicskát akarják egyesek belekeverni. Ha annyira veszteséges, és még veszteségesebb lesz a tv2, akkor ő miért venné meg? Ha meg ő így is haszonba fordítja, akkor nála a helye, nem annál a kóklernél aki veszteségbe hajtja. Az adóból befolyó milliárdokat meg ne tessék lebecsülni. Pont ma jelentette be Lázár, hogy a hivatala dolgozóinak ötödét elbocsájtják a hiánycél tartás érdekében. Mikor munkahelyek szűnnek meg a kiadási oldal csökkentése érdekében, akkor ne legyen már probléma az ilyen csekély, vagy semmiféle társadalmi kárral nem járó adó bevezetése sem.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.28. 19:22:08

@zobod: "Ezek a cégek is kiszippantják a bevételt, nem csak a google."

vs

"Ha annyira veszteséges, és még veszteségesebb lesz a tv2, akkor ő miért venné meg?"

- Téged sem az eszedért alkalmaznak a Fideszben, hanem a mérhetetlen szervilizmusodért.

zobod 2013.05.28. 19:32:20

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: ezek a cégek vs tv2 mint egy cég a sokból - megvan a különbség, ami miatt megjegyzésed nem több, mint lényegtelen kekeckedés? Vagy inkább maradjunk abba, hogy intelligenciádról nem a látóteret beragyogó xenon fényszóró jut egyből az ember eszébe?

Fejesrob 2013.05.28. 19:33:25

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

Van egy gond. Merkelnek köze nincs a német cégeknek, azok pedig nagyon magasról szarnak bele, mennyire antiszemita ITT a nép.

Legalábbis amíg jól járnak.

Az RTL klub pedig nem német. Luxemburgi cég (ez akármi lehet) és 31% magyar.
Szerintem Merkelt kurvára nem érdekli.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.28. 19:46:21

@zobod: Nem lényegtelen, csak nem érted, hogy zavaros hogy az egyik oldalon a pénz kiviteléről, a másikon a veszteségről beszélsz. A logika nem erősséged, ez látszik, de nem is ez volt a génmanipulációd célja amikor összedobtak téged egy petri csészében, hanem hogy agyatlan hívő legyél.

@Fejesrob: Na látom neked meg az olvasás nem az erősséged. Hol írtam hogy az RTL német? És miért kellene ehhez németnek lennie?

Fiúk! Szóljatok a pártirodán, küldjék vissza Macisajtot és Blogger Gézát, ők sokkal értelmesebbek!

Fejesrob 2013.05.28. 19:48:22

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

" Amit az RTL bukik, az bakfitty ahhoz képest amit sok külföldi államnak megérne hogy Orbán megbukjon. Merkelnek egy telefonjába kerül hogy az RTL tulaj lenyelje ezt a veszteséget, de olyan ellenpropagandát csináljon a Fidesznek hogy attól kolduljanak."

Akkor a faszomat jössz Merkellel, vagy írd le pontosabban mi a lófaszt akarsz.

B+ és még te pártirodázol, meghogy a másik nem tud olvasni.

tíz deka párizsi 2013.05.28. 20:02:48

@zobod: a csekely társadalmi kárban majd benne lesz egy rakás elvesztett munkahely, mert az adót valahonnan a médiacégeknek is ki kell gazdálkodni. Es nem mindenki bulvarmédiás lesz az RTL /TV2-től, aki repülhet majd az utcára.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.28. 20:18:30

veszteségesek...
muhahhhahhaaa
na erről ennyit.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.28. 20:18:30

@Fejesrob: Nem érted, nem érted. Akkor menjél állva tapsolónak Orbán beszédekre. Teljesen mind1 kinek a tulajdona az RTL, bárki finanszírozhatja hogy fidesz ellenességet sugalmazzanak, akinek Orbán csípi a szemét. Eléggé nagy már az a klub. Most éppen legutóbb Merkellel rűgta össze a port.
Ne próbálj gondolkodni, nem megy az neked! Zsidózz egy kicsit, attól megnyugszol és helyre áll a lelki békéd.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.28. 20:20:30

@FILTOL: Jól van, na! Nem lehet zobod is olyan képzett narancs netharcos mint te. Nálad előfordul hogy akár két-három értelmes mondatot is egybe tucc fűzni.
Ezzel gondolom te vagy a főcsoport főnök.

zobod 2013.05.28. 20:26:51

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Nem baj ha nem érted. Úgy tűnik, azok közé tartozol, akinek elég annyi tudás hogy beálljon az eresz alá, ha elered az eső.

@tíz deka párizsi: miből gondolod, hogy leépítésekkel kell kompenzálni, leskálázva a tevékenységet? Lehet persze ürügynek használni, de valós ok ez az adó aligha lehet. Ésszerűbbnek tűnik a tevékenység szétbontása.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.28. 20:29:58

@zobod: Semmi gond, akkor magyarázd meg hogy a veszteség és a pénz kivitele hogy jön össze!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.28. 20:33:00

@zobod: "Lehet persze ürügynek használni, de valós ok ez az adó aligha lehet. Ésszerűbbnek tűnik a tevékenység szétbontása. "
- A veszteség hogy lesz kevesebb a tevékenység szétbontásával? Na ezt meséled el!

zobod 2013.05.28. 20:40:54

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: ugye nem sikerült felfogni az egy cég helyzete és szektor egészének helyzete közti különbséget?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.28. 21:03:55

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: szerintem nem kell ahhoz nagy fantázia, hogy elképzeljük, hogyan lesz a nyereségből veszteség, miközben a pénz átvándorol egy másik cégbe, akár külföldre. ezt a konkrét esettől függetlenül írom.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.28. 21:15:36

@zobod: De. Az egész szektor bajban van. Miközben viszik ki a pénzt. Világos!
Viszik ki a pénz, de mivel veszteségesek Simicskának eszébe sincs megvenni őket. Értem én!

@droid_: Nem ez a vita tárgya.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.28. 21:17:21

@zobod: Na és mi van a tevékenység szétbontásával?
Az még nem világos. Hogy a Simicska miért nem akar pénz kivivő cégeket venni, azt már értjük.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.28. 21:23:20

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: " zavaros hogy az egyik oldalon a pénz kiviteléről, a másikon a veszteségről beszélsz"
azt hittem, ez a zavaros. akkor biztos félreértettem.

Virág et. 2013.05.28. 22:25:19

@Kandeláber: Azok, akiknek két komcsizás meg egy kis gyurcsányozás elég az X-hez, azok igenis igénytelen birkák. És belőlük több van jobboldalon, mint a nácizó - orbánozókból baloldalon. Honnan tudom mindezt? 2006 után a szocik és a baloldali pártok népszerűsége mélyrepülésbe kezdett, ma sem közelíti meg a régi szintjét. A fidesz viszont három éve két marokkal lophat, nyíltan. Hazudhat a legócskábban, másodpercekkel az állítások elhangzása után lebuknak az egész ország előtt, ez sem baj. Gyárthatnak jogszabályt napok alatt kifejezetten a haveroknak, köphetik szembe saját állításaikat, saját jelszavaikat - sőt! saját népszavazási kezdeményezésüket is, a választóik maradnak a közvélemény-kutatások és időközik szerint. Még büszkék is rá, mintha az agy használata a közéleti tevékenység során valami szégyen vagy fogyatékosság lenne.

Mert nekik nem választott pártjuk, hanem szektavezérük, rocksztárjuk van. És ez bizony nagyon kelet-európai - félázsiai. Nincs itt semmi felsőbbrendűségi téveszme a másik oldalon, ez empirikus, számokkal alátámasztható megfigyelés, tény. Legalább száz évvel le vagyunk maradva gondolkodásmód terén a nyugati országoktól. Ott sem fenékig tejfel minden, de a mentális egyszeregy legalább megvan. Ott is vannak politikai groupie-k, de nem annyian, hogy királycsinálók legyenek és pártoldaltól függetlenül mindenki csak röhög rajtuk.

Nálunk ezek menetet szerveznek, állami kitüntetést és hivatalt kapnak, vagy éppen trafikot, csatornát, nagyvállalatot. Ez a különbség.

Az EU-nak meg az IMF-nek meg a többi hülyeségnek ehhez semmi köze, kár idekeverni a saját paranoiádat.

Kandeláber 2013.05.29. 13:16:17

@Virág et.: Szóval a patikamérleg a gyurcsányozó-komcsizókat mutatja többnek - persze csupán mennyiségileg, hiszen a minőség az orbánozó-nácizó (és zárójelben: ugyancsak komcsizó) úgynevezett baloldali progresszívek oldalán van.
Ugye te is érzed, mennyire gyenge ez az érvelés?
süti beállítások módosítása