Fociország – Mandiner2012 XI.
2013. január 03. írta: nénike

Fociország – Mandiner2012 XI.

fociorszag.jpg

Idén 2010-hez és 2011-hez hasonlóan újra megkérdeztük mandineres bloggereinket: hogyan értékelik röviden a 2012-es évet? A napokban posztsorozatunkban válaszolnak kérdésünkre. Nénike válasza.

*

Reményt keltő? Minden bizonnyal kell hozzá némi sportújságírói optimizmus, hogy 2012-ről a nagy áttörés eufóriájával nyilatkozzunk. Épp az elrugaszkodás évében minősített le bennünket év elején a Fitch, év végén pedig (ismét) a S&P. Jelentősen romlott az ország nemzetközi versenyképessége a Világbank éves kimutatása szerint.

A kormányzati körökben is nagy respektnek örvendő Demján is úgy véli, tíz évig nem érdemes életszínvonal emelkedéssel számolnunk. Ezektől persze még érezhetnénk jól magunkat, ha a szinte korlátlan hatalom merne gesztusokat gyakorolni; egy adott ügyben a döntés-előkészítésnek és az érintetteknek lenne egy szabad szemmel is látható közös halmaza; és a jogalkotás nem a rövidtávú érdekek körvonalait folyamatosan követő gumikesztyűként simulna a nagy mozgató jobb kezére.

Az általános közhangulat képtelen a nyugdíjasok életszínvonalának örvendetes emeléséből, az átszabott közigazgatásból vagy az adósságpálya irányából táplálkozni. A helyzetet jobban jellemzi az a kutatási eredmény, mely szerint a 30 éven aluli megkérdezettek 48%-a külföldön képzeli el a jövőjét. Itt tehát a nemzeti ügyek alapjait érintő probléma körvonalazódik.

A Klubrádió elkaszálása presztízskérdéssé vált, ez világos; de hogy az MTV kulturális szerkesztőségének lefejezéséhez, illetve a mindinkább elharapózó feketegyörgyizmushoz milyen kulturális érdek fűződik, még nem látjuk pontosan. Gulyás Gábor kiállításai számomra újra emberközelivé és ez által vonzóvá tették a művészetet, most majd kiderül, mikor szánok legközelebb a Műcsarnok tárlatára pénzt és időt. Drámaiságában elgondolkodtató, hogy a magyar filmgyártás 2012-es legnagyobb gurításának az a – valóságra reflektáló – film számít, amivel magyarként nem éppen lélekemelő dolog szembesülni (Csak a szél – Fliegauf Benedek). Talán a Design Terminál, pár ütős low-budget kísérlet jelenthet reményt arra, hogy az emelkedés éve az önreflexióra képes, hiteles és barátságos kormányzás éve lesz.

Fociországban élünk. Konok következetességgel járulunk a képernyők elé, ha játszik a nemzeti tizenegy. Hinni akarjuk, hogy többet tudunk már, mint tavaly, mint tavalyelőtt. Ki kell jutnunk a VB-re! Nem a játék összképe alapján vagyunk bizakodók, egy-egy ravasz cselben, látványos kiugratásban hiszünk. Eddig mondjuk nem jött be, de talán majd most… Vagy negyed százada ilyenek vagyunk: magyar szurkolók.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr294995608

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fociország – Mandiner2012 XI. 2013.01.03. 14:39:01

Az általános közhangulat képtelen a nyugdíjasok életszínvonalának örvendetes emeléséből, az átszabott közigazgatásból vagy az adósságpálya irányából táplálkozni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2013.01.03. 13:33:41

Már megint ez a depresszió.
Már megint ez a lehangoló hangulat.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.01.03. 17:24:18

@nénike: "...Gulyás Gábor kiállításai számomra újra emberközelivé és ez által vonzóvá tették a művészetet..."

Gulyás kinevezését éppenséggel kicsit kisebb felháborodás előzte meg, de már akkor is nagyon elutasító volt az un. kortárs szcéna. Ami ennél érdekesebb és kiváncsivá tesz: ugyan milyen - akár szemlélet beli, akár minőségi - változást észleltél a működése kapcsán az elmúlt évtizedekhez képest? Én ugyanis semmilyet. Neki pont ez volt a szerepe, hogy egy viszonylag liberális, a régi status quo-t érintetlenül hagyó működést produkáljon. a teljesen jelentéktelen Design Terminálra hasonló szerep vár egyébként. Ettől várni bármit is?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.03. 20:10:03

"A kormányzati körökben is nagy respektnek örvendő Demján is úgy véli, tíz évig nem érdemes életszínvonal emelkedéssel számolnunk."

10 év múlva a kópé demjén ue fogja nyilatkozni, bár remélem akkor már a varjak fogják tépkedni a lengedező alakját a naplementében, de nem hiszem hogy ekkora szerencséje lenne a magyar népnek ha minden így megy tovább

dpthrt 2013.01.04. 01:14:21

Fociország nem ország, nyugdíjasoknak mennyország.

Kandeláber 2013.01.04. 08:42:44

Bírom ezt a nyugdíjasozást.
Régebben a fidesz-hívők mantrázták, most az egyesült ballerpártiak.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.04. 09:01:15

@nénike: @gloire:

"...hogy a(...) mindinkább elharapózó feketegyörgyizmushoz milyen kulturális érdek fűződik, még nem látjuk pontosan. Gulyás Gábor kiállításai számomra újra emberközelivé és ez által vonzóvá tették a művészetet, most majd kiderül, mikor szánok legközelebb a Műcsarnok tárlatára pénzt és időt..."

Gulyás nagy dobása, a Messiások c. kiállítás:

kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/0908/Messi2009814172137/gallery.xml&rovat=programajanlo

És a kiállítást népszerűsítő reklámbögre(!) (a bögre saját tulajdonom:-) --- a képszéleket azért takartam ki, hogy ne legyek egészségtelen életmódra buzdítással vádolható):

m.cdn.blog.hu/mk/mk27/image/messiasokkiallitaspromobogre_reszlet_fekvoverzio_kitakartszelekkel_457314_.jpg

feketegyörgyizmus? gulyásizmus?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.01.04. 11:48:02

@mk27soundmaster: De ez Debrecenben volt, nem? Jogos egyébként, némi szemléletbeli változást azért tükröz ez is, de lényegi változást a műcsárdába nem hozott. Korábban is voltak jó és közepes kiállítások, alatta is voltak és gondolom Fekete György csapata is kipréselhet még magából hasonlóan profi és közepes ügyeket is.

Én nem szoktam aristo szövegeibe különösebben mélyre ásni, de a piktoros szösszenetben volt pár jó mondata: "...nem akarom Fekete Györgyöt védeni, nincs is mit védeni rajta...elég csak megnézni a műveit, melyek pontosan olyanok, mint amilyenek ellen harcolni akar..."

Ez a konfliktus a magyar aktuál-politikai kérdések mélyreható ismerete nélkül - magyarán pusztán szakmai szemszögből - értelmezhetetlen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.04. 14:45:52

@Holger Hartland: nénike fizet érte, neki készültek egyedül

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.04. 18:58:25

@Holger Hartland: @gloire: @tesz-vesz:

Én nem állítom, hogy (mondjuk) Gulyás ízlése vacakabb volna, mint (mondjuk) Feketéé (és az ellenkezőjét sem állítom). (Így azt sem állítanám, hogy pld. ez a Messiások c. kiállítás (összességében) sz_rabb volna, mint, mondjuk, egy keresztény-nemzeti elkötelezettségű művészek által (a témában) létrehozott kiállítás volna (és az ellenkezőjét sem állítanám)). Azt viszont állítom (amit, ha jól értem @gloire is), hogy szakmaiságra hivatkozni egy világnézeti vitában übertirpákság.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.04. 19:24:37

@mk27soundmaster: Bevallottan bunkó vagyok az ilyesmihez, de ilyen kókler faszságokra én egy fillér állami pénzt nem adnék. Csinálják magánból.

Nimitz 2013.01.04. 22:46:10

A lényeg a válogatott jelszava: szerethető csapat.Jaj.
süti beállítások módosítása