Idén 2010-hez és 2011-hez hasonlóan újra megkérdeztük mandineres bloggereinket: hogyan értékelik röviden a 2012-es évet? A napokban posztsorozatunkban válaszolnak kérdésünkre. Nénike válasza.
*
Reményt keltő? Minden bizonnyal kell hozzá némi sportújságírói optimizmus, hogy 2012-ről a nagy áttörés eufóriájával nyilatkozzunk. Épp az elrugaszkodás évében minősített le bennünket év elején a Fitch, év végén pedig (ismét) a S&P. Jelentősen romlott az ország nemzetközi versenyképessége a Világbank éves kimutatása szerint.
A kormányzati körökben is nagy respektnek örvendő Demján is úgy véli, tíz évig nem érdemes életszínvonal emelkedéssel számolnunk. Ezektől persze még érezhetnénk jól magunkat, ha a szinte korlátlan hatalom merne gesztusokat gyakorolni; egy adott ügyben a döntés-előkészítésnek és az érintetteknek lenne egy szabad szemmel is látható közös halmaza; és a jogalkotás nem a rövidtávú érdekek körvonalait folyamatosan követő gumikesztyűként simulna a nagy mozgató jobb kezére.
Az általános közhangulat képtelen a nyugdíjasok életszínvonalának örvendetes emeléséből, az átszabott közigazgatásból vagy az adósságpálya irányából táplálkozni. A helyzetet jobban jellemzi az a kutatási eredmény, mely szerint a 30 éven aluli megkérdezettek 48%-a külföldön képzeli el a jövőjét. Itt tehát a nemzeti ügyek alapjait érintő probléma körvonalazódik.
A Klubrádió elkaszálása presztízskérdéssé vált, ez világos; de hogy az MTV kulturális szerkesztőségének lefejezéséhez, illetve a mindinkább elharapózó feketegyörgyizmushoz milyen kulturális érdek fűződik, még nem látjuk pontosan. Gulyás Gábor kiállításai számomra újra emberközelivé és ez által vonzóvá tették a művészetet, most majd kiderül, mikor szánok legközelebb a Műcsarnok tárlatára pénzt és időt. Drámaiságában elgondolkodtató, hogy a magyar filmgyártás 2012-es legnagyobb gurításának az a – valóságra reflektáló – film számít, amivel magyarként nem éppen lélekemelő dolog szembesülni (Csak a szél – Fliegauf Benedek). Talán a Design Terminál, pár ütős low-budget kísérlet jelenthet reményt arra, hogy az emelkedés éve az önreflexióra képes, hiteles és barátságos kormányzás éve lesz.
Fociországban élünk. Konok következetességgel járulunk a képernyők elé, ha játszik a nemzeti tizenegy. Hinni akarjuk, hogy többet tudunk már, mint tavaly, mint tavalyelőtt. Ki kell jutnunk a VB-re! Nem a játék összképe alapján vagyunk bizakodók, egy-egy ravasz cselben, látványos kiugratásban hiszünk. Eddig mondjuk nem jött be, de talán majd most… Vagy negyed százada ilyenek vagyunk: magyar szurkolók.
