Június 29-ét a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává nyilvánította márciusban az országgyűlés. Tóth Judittal, a Pest Megyei Levéltár munkatársával, a téma kutatójával beszélgettünk arról, hogy a sok kommunizmus-közeli emléknap között szükség lehet-e erre is; illetve arról, hogy miként áll a kulákok kutatása. Mint kiderült: ez ügyben is bőven van még mit feltárni.

  „1948-ban vetették ki a mezőgazdasági fejlesztési járulékot. Egy 1949-es módosítást követően ezt a kulákadónak is nevezett adófajtát annak kellett fizetnie, akinek 25 kataszteri hold feletti területe volt, vagy a földje értéke meghaladta a 350 aranykoronát. Ezzel együtt határozták meg azt a társadalmi kategóriát, akiket innentől kezdve kulákokként tartottak nyilván. Így 1948–49 fordulóján több mint 65 ezer ember került fel az úgynevezett kuláklistákra. Aki ezen a listán egyszer szerepelt, az akkor sem kerülhetett le róla, ha közben valamilyen módon túladott a földjén vagy épp szétíratta a családtagok között. Akit egyszer kuláknak bélyegeztek, az ettől a bélyegtől nem szabadulhatott. Emellett bárkire ráfoghatták a kulákságot, akire akarták: aki béreseket foglalkoztatott, korábban malma, kocsmája volt, vagy kereskedelmi tevékenységet végzett. Az államhatalom a kulákokat a kapitalista rendszer utolsó maradványainak tekintette, akik gátját képezik a mezőgazdaság szocialista alapon történő átszervezésének. Bár Nagy Imre miniszterelnöksége idején 1953-ban megszüntették a kuláklistákat, de nem sokkal ezt követően egy budapesti pártaktíván Rákosi kijelentette: a kulák kulák marad listával vagy lista nélkül is.”

  Szilvay Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.