Tudatosan vesztette el állampolgárságát – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXVI.
2012. május 23. írta: pelikán*

Tudatosan vesztette el állampolgárságát – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXVI.

  Életerős polgártársaink egy részénél a sok felesleges energia küldetéstudattal párosul, ám ahelyett, hogy ezt valami hasznos dologra váltanák (például összeszednék a kutyagumit a városban), SPAM-szervezeteket működtetnek. Pont ilyen az Amnesty International magyarországi lerakata. Jeney Orsolyáékat ekézni nem sportértékkel bíró dolog (a „Beszüntették az internetet”-interjú óta biztosan nem), de ma reggel az mr1 Kossuth Rádióban elkövetett beszélgetésben túlságosan szépen benne volt minden, ami totál komolytalanná teszi független, civil jogvédőink igen nagy részét.

  Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója a Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában szervezetük új jelentéséről beszélt (az interjú ezen a linken az említett műsorban kb. 06:49-től meghallgatható); a cucc akkor még embargós volt, így vészjóslóan csak annyit árult el annak hazánkról szóló részéről, hogy az nagyjából 2,5 oldal, vagyis HOSSZABB, mint korábban szokott lenni, ez pedig nem jelent jót, sőt ez nyilván az emberi jogok visszafordíthatatlan sorvadását jelenti.

  A lényeg a beszélgetés végén hallható. A kérdező a női nemiszerv-csonkítások és fehéroroszországi halálbüntetések taglalása után ugyanis egy merész kanyarral rátér a Szlovákiában élő kisebbséget ért sérelmekre, kezdve az állampolgárságától megfosztott külhoni magyarok ügyével.

  Nagyon figyeljünk az Amnesty International magyarországi igazgatójának válaszára:

  „Ez egy olyan terület, mely minden szempontból borzasztóan fontos volt. De az Amnesty súlyos emberi jogsértésekkel foglalkozik, és sajnálatos módon (sic!) a szlovák állampolgársági törvény szerint az, aki a magyar állampolgársághoz folyamodik, tudatában van annak, hogy el fogja veszíteni az állampolgárságát. Innentől kezdve ez nem egy önkényes, nem egy kiszámíthatatlan dolog. Nagyon sajnáljuk, főleg mi az AI Magyarországnál, de ez egy politikai döntés, politikai dolog, és mi a politikába nem szólunk bele, nem tudjuk kivizsgálni. Az ügy nem meríti ki a súlyos emberi jogi probléma fogalmát. […] Ezt az egyes államoknak kell sajnos elintézniük.” (kiemelések tőlem)

  Gratulálok. Akkor a jogi keretekkel megoldott tetűsködés teljesen rendben van a kiszámíthatatlan jogsértések specialistáinál. Csak az a baj, ha betiltják a gay pride-ot – ha törvénybe foglalom, hogy leverhető a veséje mindenkinek, aki nőnek öltözik, az nyilván oké. Mert az sem lenne „kiszámíthatatlan dolog”.

  Az iménti párhuzam nem erőltetett, az AI-féle IQ-vákuum jó ideje kábé single issue-szervezetként muzsikál: nem nagyon merészkedik a cigányok és melegek alkotta témalehetőségek világán túlra. Az amnesty.hu-n címlapon három kishír és egy vezető hír foglalkozik a melegek és transzneműek dolgaival, ellenben a keresőből Szlovákia keresőszóra összesen 10 db találat varázsolható elő, ezek között olyan súlyos témákkal, mint: „Jó hírek a Levélíró Maratonról!” Ezek között a külhoni magyar kisebbség ügye egyszer sem szerepel sehol. Ugyanúgy egy keresős teszt tanulsága, hogy direkt Romániával mindenestül 8 hír foglalkozik, ezek 100 százaléka cigányokat ért hátrányos megkülönböztetésből fakadó ügyeket taglal.

  A rádióban tett nyilatkozat politikai része („…ez egy politikai döntés, politikai dolog, és mi a politikába nem szólunk bele, nem tudjuk kivizsgálni.”) mellé pedig nyugodtan odatehető az amnesty.hu kilónyi alaptörvényezése és a médiatörvényezése, ám közülük is a legjobb:Itt az idő, hogy az EU keményebben követelje Magyarországtól az emberi jogok védelmét és tiszteletben tartását”.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr684541991

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.05.24. 11:09:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 18:55:01

@Tivadar főkancellár: Az állampolgárság elvesztése nem sérti az emberi jogokat – mint írtam, a szlovák szabályozási elv (ti. hogy aki újat szerez a meglévő szlovák mellé, elveszíti a szlovákot) egyáltalán nem példátlan, számos állam alkalmazza.
Az alkotmánysértés sem áll meg (nem is állapította meg senki). Az állampolgárságtól való *megfosztás* tilalma nem azonos tartalmú az állampolgárság *elvesztésének* tilalmával. Az ugyanis annyit jelent, hogy nem lehet büntető szankcióként alkalmazni, magyarán mondva nem lehet valakit azzal büntetni bűncselekményéért, hogy megfosztják állampolgárságától.

A szlovák állampolgársági szabályozás a mostani formájában tetszik-nem tetszik, de formálisan hibátlan.
A Fico-nyilatkozat meg kőtahó*, reméljük, nem lesz belőle jogszabály. És még mindig érdekelne, hogy hova lett a tavalyi üvöltőkórus most, amikor valóban balkáni/ázsiai típusú jogalkotási szándék hangzott el. Most akár még alapja is lenne.

* Persze jobbereknek szimpatikus, mindig példának szokták hozni, hogy bezzeg a szlovák pártok, azok mind egészségesen nacionalisták. Nesztek.

---

A párhuzamaid nyilvánvalóan ostobák és hamisak.
Lássuk:
1. Nácizmus. en.wikipedia.org/wiki/Reductio_ad_Hitlerum
2. Késelés. A késelés jogellenes, az állampolgárság elvesztésének jogkövetkezménye nem az.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.23. 18:58:26

"Jeney Orsolya

17 évesen Indiában írta meg első “amnesty-s” levelét egy lelkiismereti fogoly kiszabadításáért, ma pedig már mint az Amnesty International Magyarország igazgatója jár dolgozni.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi szervezet, amely az emberi jogok elismertetéséért küzd. Olyan világot szeretne, ahol minden egyes emberre vonatkoznak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában leírt jogok és a nemzetközi emberi jogi megállapodások.

A diszkriminációtól való félelmet már 9 évesen megtapasztalta, miután Erdélyből Debrecenbe telepedtek – ez a negatív élmény nagymértékben meghatározta életfelfogását és a világról alkotott szemléletmódját, amit tovább formált az, hogy élt vagy dolgozott egyedül Indiában, Olaszországban, Spanyolországban és Svájcban. A Közgázon végzett nemzetközi tanulmányok szakon majd emberi jogokat tanult a CEU-n. 5 éve hivatása a társadalmi aktivizmus, de személyes szinten már több, mint 13 éve űzi. “Azért foglalkozom emberi jogi kampányolással, mert hiszem azt, hogy az emberi jogok személyek általi tiszteletben tartása nem olyan nehéz és a társadalmunk hosszú távú fenntarthatóságának a kulcsa.”
Munkán kívül amerikai foci pályán folytatja a küzdelmet, mint a Wolves Ladies igazolt játékosa, hiszen ép testben ép lélek :)"

"A_Közgázon_végzett_nemzetközi_tanulmányok_
szakon_majd_emberi_jogokat_tanult_a_CEU-n."

Ki hitte volna!!!:-D

Közpénzből azsenprovokatőr és értelmiségi bűnözőképzés folyik Magyarországon...:-(

ü
bbjnick

Asztalos Gábor 2 2012.05.23. 18:58:37

@Robinzon Kurzor:
"
A melegfelvonulás bizony alapjog.
(Gyülekezési jog, nemi identitás alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalma, ilyenek.) "

Ezt a törvények szabályozzák. Ahogy az AI szerint teljesen rendben van a szlovák állampolgársági törvény, úgy lehetne akár olyan törvényt is hozni, ami tiltja a "melegpropagandát", és ezután ugye szlovákia szuverén joga lesz szétverni a melegeket.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 18:59:57

@kesztió: A melegek mégis hogyan alapíthatnának családot? Netán nálad van a biológiai bölcsek köve?

Csak hogy értsd: a család egy férfi és egy nő kapcsolatából és az abból származó gyermekekből áll. Ez a család, még akkor is, ha sajnos egyre több olyan férfi és nő van, aki nem alapít családot, és olyan is rengeteg van, akik bizony rossz családot tartanak fenn.
Ettől még a melegek élhetnek együtt, lehetnek élettársak, alkothatnak együtt szeretetbeli és gazdasági közösséget (mert az utóbbi is fontos), de a reprodukció tekintetében sohasem lehetnek hasznos tagjai a társadalomnak. Én azt sem engedném, hogy gyermeket vállaljanak, mert az a gyerek nem hagyományos, normális (egészséges) nemi szerepeket tanulnának meg, hanem egy kisebbségi mintát. Nem, nem arra gondolok, hogy automatikusan melegek lesznek (ez a kérdés is megérne egy misét), hanem például arra, hogy soha nem fogják tudni megtanulni, milyen egy rendes női és férfi szerep. Mert azért a mai napig létezik ilyen.

Asztalos Gábor 2 2012.05.23. 19:02:33

Jeney Orsolya hozzáállása különösen szomorú annak tekintetében, hogy ő sem a jelenlegi országhatárok között született. Az öngyűlölet és túlkompenzáció példás esete.

@Counter:
"A szlovák állampolgársági szabályozás a mostani formájában tetszik-nem tetszik, de formálisan hibátlan."

formálisan hibátlan a magyar alkotmány, a médiatörvény stb, mégis reklamál ellene az AI.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 19:03:44

@Tivadar főkancellár: Tessék mondani, ha már ilyen abszolút érték a reprodukció, akkor kismamával tilos a szex?

Meddők házasodhatnak?
Mi van a gyermeket nem vállaló házasságokkal? Bontsa fel őket az állam, mondván, társadalmi pazarlás folyik, ami nem engedhető meg?

Ki kell emelni a gyermeket abból a családból, amelyben nem tanulja meg a "rendes férfi és női szerepet"? Az állami gondozásban meg fogja tanulni, vagy ott csak a kurva- és striciszerep jut? És az jobb-e?

Asztalos Gábor 2 2012.05.23. 19:04:54

@Counter:
"2. Késelés. A késelés jogellenes, az állampolgárság elvesztésének jogkövetkezménye nem az. "

van ahol a buzikat lazán és jogszerűen felakasztják vagy megkövezik.
Az is rendben van szerinted?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:05:27

@Counter: A szlovák alkotmány emlékeim szerint úgy fogalmaz, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg állampolgárságától. Azok a magyarok, akiket meg próbáltak fosztani tőle, egyértelműen kinyilvánították, hogy szlovák állampolgárok is akarnak maradni.
Az pedig elég fából vaskarika érvelés lenne, hogy "minek kell neki másik, ha van már egy."

Nézd, a képlet nagyon egyszerű. Te is tudod, én is tudom, hogy ez a szlovák törvény semmi másról nem szól, mint arról, hogy megint jól ki lehessen b***ni a felvidéki magyar kisebbséggel. Kérdésem: miért? Ezt is tudjuk, mind a ketten.
Ezért vicces, hogy Magyarországon ezek a szervezetek, mint az AI minden bokorban nácit meg rasszistát látnak, ilyen ügyekben azonban érdekes módon képtelenek értelmesen megnyilvánulni, és lényegében Fico bizonyítványát magyarázzák.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.05.23. 19:10:32

@Tivadar főkancellár:

kedves főkancellár, ugye, csak teszed a hülyét.
Mert akkor szerinted a következők sem számítanak családnak:

1. Elvált szülő + gyermeke (hiányzik a férfi vagy a nő);
2. Gyermektelen pár (hiányzik a gyermek);
3. Meddő pár, fogadott gyermekkel (megvan a férfi is, a nő is és a gyermek is, de a gyermek nem a kapcsolatukból származik);
4. Gyermekkel özvegyen maradt, majd újraházasodott szülő (ua., mint a 3.).

És a kombinációkat még folytathatnánk, ugye.

Remélem, férfiasan beismered, mekkorát trafáltál melléje.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 19:11:17

@Asztalos Gábor 2: Elnézést, túl finoman fogalmaztam.

A hatályos szlovák szabályozás teljesen szokványos, vállalható, több más nyugati állam is pontosan úgy szabályoz. Tartalmilag és formálisan is hibátlan. A gyakorlati alkalmazás *lehet* aggályos.
Most jobb?
Ugyanez a magyar betontörvényekről* nem mondható el, azok úgy lettek összelegózva, és egészen határozottan Frankenstein-formájúak is lettek.

* Amelyek formálisan is hibásak több esetben, emlékezhetünk a tavaly év végi hajszára: a cím nélküli törvényjavaslatokra, a visszadobott egyházügyire, a saláta-módosításokra, a Be. illetékességi szabályozása körüli gányolásra (az AB általi megsemmisítés után változatlan formában bealkotmányozás, ami minimum gyomorforgató), az Átmeneti rendelkezések elcseszett jogforrási helyére például.

A hasonlatod egyébként túlságosan komplex normarendszereket hasonlít egyetlen darab normához. Már csak ezért sem korrekt.

Viszont annyiban igazad van, hogy az elcseszett jogalkotásunk egy része valóban formálisan hibátlan (azaz sikerült jogot és sikerült alkotni), együtt kell vele élni, tetszik vagy sem.
Amely része nem az, azt majd korrigálni kell alkalmasint.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:11:54

@Counter: Játszhatod a hülyét, de egy öregedő társadalomban, ahol bizonyára már te is feltetted azt a kérdést, hogy vajon ki fogja kitermelni a nyugdíjad, vajon ki fog ellátni, elég vicces úgy tenni, mintha a társadalmi önreprodukció nem volna fontos. Épp ellenkezőleg: égetően fontos, mert rohamosan fogy azok száma, akik dolgozni tudnak és hajlandóak lesznek majd a következő évtizedekben.

A szexet felesleges idekeverni. Az, hogy a társadalom önreprodukcióját, a fajfenntartást is szolgálja, nem zárja ki, hogy csak erre lenne jó. Én sem csak ezért élek szexuális életet, de ezért is szeretnék. Mert így helyes. Azt sem értem, hogy a gyermektelen házasságot miért kéne felbontani, miért lenne pazarlás, és egyáltalán miért kéne büntetni a gyermektelenséget? Én egy szóval nem utaltam ilyesmire, pusztán kinyilvánítottam a tényt, hogy aki gyermeket vállal (és nevel!!! - ez nagyon fontos), hasznosabb a társadalomnak, mint aki nem.

A férfi és női szerepek kapcsán sem beszéltem arról, hogy bármit is szankcionálni kéne (elég gusztustalan, hogy a sugalmazásaiddal engem feketítenél be - de csináld csak...), pusztán elmondtam, mi a helyes. Innentől kezdve a többi a te agyad szüleménye.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 19:15:17

@Tivadar főkancellár: Igen, a gyermeknevelés hasznos és értékes dolog (általában).

A gyermeknevelés hasznosságát és értékességét mennyiben mozdítja előre, fejezi ki, hogy a biológiai reprodukcióra képtelen párokat az állam basztatja és diszkriminálja? Kinek lesz jobb attól, hogy nekik rosszabb?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:15:53

@kesztió: Sejtettem, hogy ezzel jössz, de ha az összes eshetőséget leírtam volna, akkor lexikont adhatnék ki belőle. Bizonyára volna még pár lehetőség, de ezek akkor is egy férfi és egy nő kapcsolatán nyugszanak. Ennyi erővel a család fogalmán is vitázhatnánk, mert azon is lehetne.

Nem lőttem mellé, világosan elmondtam, hogy a melegek gyermekvállalásával az a legnagyobb gondom, hogy abban a gyerek nem tanulhatja meg az egészséges nemi szerepeket. Azt is világosan elmondtam, hogy sajnos nem minden család működik jól (lásd pl. az elváltakat), de egy "meleg családnál" esély sincs a normális működésre.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.05.23. 19:17:37

@Tivadar főkancellár: Továbbra is érdeklődéssel várom a válaszodat, hogy az általam felsoroltakat családoknak tartod-e vagy sem.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:17:40

@Counter: Hát mi a különbség a kettő között? Létezhet az, hogy én ragaszkodom az állampolgársághoz, és nem megfosztanak tőle, csak elvesztem? Hol vesztem el?

És még egy kérdés: a korábbi kettős állampolgárok miért nem vesztik el? Talán csak nem azért, mert a magyarok elenyésző számban vannak közöttük?

Robinzon Kurzor 2012.05.23. 19:19:08

@Asztalos Gábor 2: "lehetne akár olyan törvényt is hozni, ami tiltja a "melegpropagandát", és ezután ugye szlovákia szuverén joga lesz szétverni a melegeket"

Nem lehetne, mert ez alapjogok alkotmányellenes, EU-alapokmányokba és mindenféle emberjogi alapizékbe ütköző korlátozása volna.

Kettős állampolgárságot szerezni meg nem alapjog, annak nem biztosítása nem ütközik ezekbe az izékbe.

Illetve ez lett volna a kérdésem, hogy Szlovákiának mitől keletkezik olyan kötelezettsége, hogy a kettős állampolgárságot tűrni köteles?
Milyen emberi jogi manifesztum említi a kettős állampolgárságot biztosítandó alapjogként?

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:19:29

@Counter: Miért diszkriminálná? Az, hogy valakit nem diszkriminálnak pozitívan, az nem diszkrimináció.
Diszkrimináció többnyire jogfosztással párosul, ha pedig jól értem, akkor a mostani nyugdíjtörvény-tervezet senkitől nem kíván semmit elvenni. Csupán kevesebbet ad.

Asztalos Gábor 2 2012.05.23. 19:19:30

@Counter:
"
Tanulj meg különbséget tenni dolgok között.
Az elvesztés nem megfosztás. "

nem elvesztették, hanem határozattal megfosztották őket.
és akárhogy hazudozol, ezt még a szlovák alkotmány is tiltja

"A hatályos szlovák szabályozás teljesen szokványos, vállalható, több más nyugati állam is pontosan úgy szabályoz. Tartalmilag és formálisan is hibátlan."

ja, teljesen vállalható.
te aztán nagyon hülye vagy, de ez nem zavar téged.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:20:37

@kesztió: Csonka családnak tartom, igen. De ezt már feljebb is írtam.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.05.23. 19:20:51

@Tivadar főkancellár: Gondolom, az bezzeg belefér az „egészséges nemi szerepbe”, hogy a férfi jelenti a tekintélyt sugárzó erőt (esetenként azzal, hogy időnként istenesen elpáholja az anyukát és a gyermekeket), a nő pedig szoptat, főz, mos, takarít és védelmet nyújt az apuka vaskeze ellen.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:24:19

@kesztió: Úgy látom, te is azzal a taktikával jössz, mint Counter, hogy miután elutasítom a "meleg családot", és a konzervatív alapokhoz ragaszkodom, ezért csak és kizárólag középkori női és férfi szerepekben gondolkodom.
Ez körülbelül olyan, mintha én azzal érvelnék a "meleg család" és "házasság" ellen, hogy a homoszexuálisok között jóval magasabb a promiszkuitás, a nemi betegségek terjedése és a labilis kapcsolatok aránya.
Ez is igaz, ahogy az is, hogy sok férfi veri a feleségét - mindkettő szomorú és sajnálatos és elítélendő dolog.
De én azért ennél többet és korrektebbet néztem ki belőletek.

Asztalos Gábor 2 2012.05.23. 19:24:44

www.amnesty.hu/amnesty-international/a-romak-diszkriminacioja-ellen/pr_romania_lakhatas_20120508

Alapjog az, hogy az önkényes lakásfoglalóknak luxuslakásokat adjunk?

Lehet mentegetni az AI-t, de ezzel még szánalmasabbá váltok.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:26:40

@kesztió: Ha már a nemi szerepeknél tartunk, akkor elmondhatom, hogy nekem a többgenerációs családmodell széthullása jelenti a problémát. Ahol a konfliktusok a legritkábban fajultak az apa "vaskezéig", mert voltak nagyszülők (vagy akár dédszülők), akik mintát és modellt adtak és tekintélyt sugároztak. Ahol a család nem csaphatott át két ember bozótharcába.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 19:31:25

@Asztalos Gábor 2: Jó kis közigazgatási jogi dogmatikai kérdés ez. Mivel magam nem láttam ilyen határozatot sem eredeti nyelven, sem hiteles fordításban, csak vélelmezhetem, hogy a határozat nem megszünteti az állampolgárságot, hanem megállapítja az állampolgárság elvesztését. Ami nagyon nem volna ugyanaz.
A számomra ismeretes jogszabályi rendelkezésekből ugyanis ez következik.

Ha jobban informált vagy, világosíts fel.

Igen, a szlovák szabályozás egy az egyben, maradéktalanul megfelel a dánnak (például). Aki szlovák/dán állampolgár és új állampolgárságot szerez, annak szlovák/dán állampolgársága megszűnik.

@Tivadar főkancellár: Létezik bizony. A különbséget már leírtam.

A másik témához: a diszkriminációnak nem kell megszerzett jogtól való megfosztásban megnyilvánulnia, sőt, a megszerzett jogtól való megfosztás sem szükségszerűen diszkrimináció. Azaz semmi közük egymáshoz, egyszerűbben :-)

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:36:31

@Counter: "Létezik bizony. A különbséget már leírtam."

Ha a szavak szintjén játszunk a dologgal, akkor igen (ilyen szempontból a Benes-dekrétumokkal sem volt baj, hiszen a felvidéki magyarok akkor is tudatában voltak az állampolgárság elvesztésének). Ha viszont abban gondolkodunk, hogy állampolgárság nélkül adott esetben valaki a munkahelyét, nyugdíját is elveszti és gyakorlatilag kizárják őt a társadalomból (pl. a tb-rendszerből), akkor ez lehet formailag akármilyen hibátlan dolog, az eredmény ugyanaz. Ez akkor is megfosztás és közönséges zsarolás.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.23. 19:39:18

Egyébként olyan érdekes, hogy ilyenkor a ballibek rögtön nekiállnak megmagyarázni hogy miért teljesen normális a szlovák reakció...

Csak kérdezem, szerintetek az is teljesen normális lenne, ha egy Jobbik-kormány elvenné minden izraeli állampolgártól a magyar állampolgárságot? (Így néhány képviselőt is kilőnének.)

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:39:38

@Counter: Másik dolog: sokan azzal érvelnek a szlovák álláspont mellett, hogy ez igazából egy felesleges dolog. Kérdem én, hogy ha valóban az, akkor miért is volt ez a szlovák válaszlépés? Nem egy sérült lelkületű nemzet kisebbségi komplexusa miatt? De igen, amiatt.

Tudod, kezdem már kicsit unni, hogy a szavak szintjén megjelenő antiszemitizmus és cigányellenesség kapcsán az AI és más szervezetek már a nácik visszajövetelét vizionálják, de a szlovákiai "magyar kártya" kijátszásakor méltóztatnak az egészet szlovák belügyként kezelni. Ez ugyanis kettős mérce.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 19:42:43

@Counter: És mi van az eddigi kettős állampolgárokkal? Ők miért esnek más elbírálás alá?

pierre bayle 2012.05.23. 19:51:28

szerintem jól teszik, h nyomorúságos kelet-európai kisállamok nacionalista hőzöngéseibe nem szállnak be. Itt van a szlovák és a magyar közvélemény egyaránt hisztérikus többsége, azok úgyis napirenden tartják a problémát, többet is pofáznak róla, mint kéne. Az ilyen nemzetközi szervezetek feladata nem ez, szerintem ostobaság számon kérni rajtuk. Itt van például csodás kormányunk, majd az biztosan megvédi őket a saját maga által kavart szar reájuk hullásáról...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 19:52:21

@Tivadar főkancellár: Nem, nem megfosztás, mivel nincs büntetőjogi vonatkozása, nincs bűncselekmény és nem büntetés.
Megfosztás egy olyan tartalmú norma volna, hogy "aki ilyen és ilyen bűncselekményt követ el, az a konkrét személy veszít(hes)se el állampolgárságát". Ez tilos a nyugati kultúrkörben.

Nem, nem zsarolás, mert a zsarolás nagyon nem ez (nincs erőszakkal vagy fenyegetéssel történő kényszerítés, nincs jogtalan cél - egyéb, esetleg csak a magyar jogra jellemző tényállási elemek hiánya mellett -, legfeljebb csak annyiban, amennyiben minden jogszabály zsarolás a mögötte álló erőszakszervezet jelentette fenyegetés miatt). A szuverén államnak az állampolgársága szabályozásához fűződő érdeke ugyanis jogos cél, kényszerítés pedig nem történik: senkit sem kényszerítenek a magyar állampolgárság fel nem vételére, sőt, nem is vitatják az ehhez való jogot.

A mostani szlovák szabályozás, mely szerint a szlovák állampolgárság bármilyen más állam állampolgárságának megszerzésével megszűnik, fair és bevett gyakorlat. A magyaroknak nem tetszik, de nem lesz valami égbekiáltó gazemberség attól, hogy a magyaroknak nem tetszik.

Az azelőtti kettős állampolgárságok azért nem járnak pórul, mert Szlovákia úgy tűnik, komolyan veszi a visszaható jogalkotás tilalmát. Ez Magyarországról nézve lehet, hogy szokatlan.
A jogszabályok ugyanis csak a megalkotásuk utánra kellene, hogy szóljanak, normális helyeken legalábbis.

A szuverenitás legintimebb, legbelsőbb tárgyainak szabályozásának a miértjét értelmetlen firtatni. Az állampolgárság egy ilyen, mélységesen intim viszony, a legszorosabb, amit állam és természetes személy egymással alkothat. Elképzelhetetlen, hogy számon lehessen kérni a szuverénen a miérteket: a szuverenitás éppen azt jelenti, hogy ne kelljen a miértet megválaszolni.

@Dr. TaTa86: Egy Jobbik-kormány minden további nélkül hozhat ugyanolyan jogszabályt, amilyet Szlovákia hozott: azazhogy aki más állam állampolgárságát felveszi, annak a magyar állampolgársága megszűnik.
Lényeges, hogy nem diszkriminálhat állam szerint Fico módjára, és lényeges, hogy visszamenőleg nem lehet hatályos. Amennyiben ezeket sikerül betartani, semmi akadálya. A független Magyarországnak jogában áll ilyen jogszabályt alkotnia saját állampolgárságáról.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.05.23. 19:54:00

@Dr. TaTa86: A szlovák reakcióval – sajnos – nem az a fő baj, hogy nem normális.
Hanem az, hogy agyafúrtan van kitalálva, tehát jogilag nehezen támadható.

Amúgy Counterrel nem értek teljesen egyet, szerintem igenis ütközik azzal a kitétellel, hogy senki nem fosztható meg akarata ellenére a szlovák állampolgárságától, de ez amúgy tiszta véletlenül van benne a szlovák alkotmányban, ahogy sok más országéból – így tudtommal a magaréból is – hiányzik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 19:56:38

@Dr. TaTa86: Nem a reakció normalitásáról értekeztem, hanem a szlovák szabályozás normalitásáról.

A szlovák reakciót hülyeségnek tartom. Viszont olyan hülyeségnek, aminek a meglépéséhez való jogukat lehetetlen és káros vitatni, s amely hülyeség egyébként teljesen jólfésült, szobatiszta és minden tekintetben tisztességes hülyeség.
Lehetetlen vitatni a szlovák állam ahhoz való jogát, hogy szabályozza az állampolgársága megszűnését, és lehetetlen vitatni azt, hogy ahogyan szabályozta, az normális.
Amiért így szabályozta? Ezt hívják szuverenitásnak. Szuverén, megteheti és senkinek se tartozik elszámolással miatta.

Ahogyan a magyar szabályozás is vitathatatlanul lehetséges és normális. Csak hatalmas és céltalan ostobaság – erről tavaly értekeztem elég hosszan itt is, másutt is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 19:59:19

@kesztió: Benne van az Alaptörvényben.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100425.ATV

G) cikk
(3) Senkit nem lehet születéssel keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani.

A *megfosztás* tilalma meglehetősen meggyökeresedett nyugati jogelv.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.05.23. 20:01:50

@Tivadar főkancellár:
Rendben, elismerem, hogy jogosan hányod a szememre, amikor szélsőséges példákat hozok fel a hagyományos családmodellel kapcsolatban (amik amúgy – sajnos – nem is annyira szélsőségesek).

De akkor én is elvárom tőled azt a korrektséget, hogy ne húzd rá zsigerileg és automatikusan a meleg párokra, hogy csakis hibás nemi – és egyéb –szerepeket nyújthatnak egy gyermeknek. Magyarul: kapjanak bár egy elméleti esélyt.

Természetesen nem arra gondolok, hogy minden meleg párt alanyi jogon illessen meg egy örökbeadott gyerek.

Hanem pl. azt, hogy ha egy örökbefogadási esetben kizárólag alkoholista, agresszív vagy más súlyos problémával küszködő heteró család lehetne egy normális meleg pár alternatívája a gyerek számára (vagy az árvaház), akkor – a kisebbik rossz alapján – a meleg párt élvezzen előnyt az odaítélési procedúrában.

Nem hiszem, hogy ez akkora szentségtörés lenne akár egy hagyományos modellben gondolkozó számára is…

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.23. 20:03:53

@Counter:

Ne bízza el magát, meg lehet az Alkotmány G) cikk-ének (3)-dik pontját is változtatni:-)

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 20:05:36

@kesztió: Gondolom, kissé kuszára sikeredett, de nyilvánvalóan az emlegetett hetero család a vér szerinti család akar lenni.
Alkoholista, agresszív, egyéb diszfunkciós család nem jöhet szóba örökbefogadóként, nyilvánvaló okokból.
A vitatható szituáció az, hogy az állami nevelés vagy homoszexuális pár az alkalmasabb a vér szerinti családból már kiemelt, örökbefogadható gyermek számára.

Azt azért jó tudni, hogy a tartós állami nevelés sok esetben egyenes út a sittre, és addig jó, amíg csak oda.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.05.23. 20:05:43

@Counter: rendben, tévedtem, nem tudom, miért emlékeztem úgy, hogy csak a románban és a szlovákban van benne.

De akkor is: a magyar állampolgárságot felvett szlovákiai magyarokat egyártelműen megfosztották az állampolgárságuktól, méghozzá akaratuk ellenére. Tehát a legkevesebb, amiről beszélhetünk, az az alkotmányossági aggályosság.

Várúr 2012.05.23. 20:10:57

@kesztió:
Te "automatikusan hülye vagy" egypár ostoba" idegenszívű kommented miatt? Nem állítom, de nem kizárt.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.05.23. 20:15:21

@Counter: Valóban kuszára sikeredett, tehát akkor még egyszer:

állami gondozásban van a gyerek, és csak két család van a várólistán: egy minden szempontból okés, „csak” meleg család, és egy heteró, de valamilyen szempontból problémás család (akkor ne legyen alkoholizmus, hanem rossz életkörülmények, szülők krónikus betegsége, stb.).

Ha a két család teljesen egyforma lenne „pontszám” tekintetében (lakhatás, anyagi helyzet, társadalmi státus, priusz stb), akkor minden további nélkül elfogadom, hogy a homoszexualitás önmagában súlyosbító tényező legyen. De messze ne annyira, hogy eleve hátrányt szenvedjenek egy evidens módon alkalmatlanabb heteró családdal szemben csak amiatt az előítélet miatt, hogy ők melegek! Tehát a fenti esetben a homoszexuális család kell hogy kapja a nagyobb pontszámot.

Tivadar főkancellár (törölt) 2012.05.23. 20:20:45

@kesztió: " kapjanak bár egy elméleti esélyt."

Konzervatívként erre azt mondom, hogy nézzük, mit lép a művelt nyugat. Elméletileg adjunk egy esélyt, de ne mi legyünk a kísérleti nyulak, akik ezt letesztelik. Nézzük meg, mire jutnak ezzel Amerikában, vagy Nyugat-Európában. Ma mindkét oldal hívei (tudniillik, hogy a homoszexualitás "tanulható" vs. a homoszexualitás genetikai alapon jön létre) úgy vélik, nekik lehet igazuk, miközben a kérdést nem tudjuk eldönteni. (én egyébként az ókori görögöket hoznám fel, mint elgondolkodtató példát, ahol nem csak legális, de beavatási homoszexualitás is létezett).

"Hanem pl. azt, hogy ha egy örökbefogadási esetben kizárólag alkoholista, agresszív vagy más súlyos problémával küszködő heteró család lehetne egy normális meleg pár alternatívája a gyerek számára (vagy az árvaház)"

Egyik sem jó alternatíva, és ahogy felettem is írták, nem is nagyon rúghatnak labdába normális esetben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 20:25:19

@kesztió: Akaratnyilvánításuk eredményeképp vesztették el a szlovák állampolgárságukat, és a nemzetközi gyakorlat alapján az elvesztésre okot adó rendelkezés elfogadható, bevett és alapjogot nem sértő rendelkezés.

Elég általános jogelv:

Német Grundgesetz:
Artikel 16
(1) Die deutsche Staatsangehörigkeit darf nicht entzogen werden. Der Verlust der Staatsangehörigkeit darf nur auf Grund eines Gesetzes und gegen den Willen des Betroffenen nur dann eintreten, wenn der Betroffene dadurch nicht staatenlos wird.

Részlegesen a spanyolban:
www.lamoncloa.gob.es/IDIOMAS/9/Espana/LeyFundamental/titulo_primero.htm
Section 11

1. Spanish nationality shall be acquired, retained and lost in accordance with the provisions of the law.
2. No person of Spanish birth may be deprived of his or her nationality

Természetesen a spanyol szabályozás is (mint a francia is) nem ismeri a megfosztás egyetlen esetét sem; viszont az állampolgársági viszony elhalását ismerik (ha nem használják).

Hadd ne kezdjek európai jogösszehasonlításba. Akarata ellenére Európában – legjobb tudomásom szerint – senki sem fosztható meg állampolgárságától, punktum. Azonban az akarata ellenére nem jelenti azt, hogy az egyébként fair, jogszerű jogszabály felülírható a polgár akaratával.
A szuverén erősebb.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 20:31:01

@Tivadar főkancellár: A gyakorlat egyértelműen azt mutatja, hogy több, elméletileg örökbefogadható gyermek van, mint örökbefogadásra érdemesnek talált család.

A kérdés a valóságban tehát az, hogy csökkentsük-e az állami gondozás szerető karjaiban maradó gyermekek számát azáltal, hogy stabil, működő, tartós, de homoszexuális párok számára lehetővé váljék az örökbefogadás.
Azaz egy tartós, stabil (tudjuk, hogy ilyen létezik, ugye?) homoszexuális kapcsolatban jobb-e a vér szerinti családjától alapos okkal elszakadt gyermeknek, vagy állami gondozásban.

Nem akar valaki a szlovák állampolgárságról vagy a mandicikk fafejűségéről beszélni?

caralho voador 2012.05.23. 20:44:16

@Counter: @kesztió: maguk Szamuely és Péter Gábor szerelemgyerekei, akikre romantikus együttlét közben még Marat is ráfacsarta a zoknit. (pont)
A belem kifordul.

Oblomov 2012.05.23. 20:56:08

A Dunán hallottam egy esetet. Egy szegény kárpátaljai hazatelepült, és kapott szép oklevelet új állampolgárságáról. Majd egy másikat az ukrán nyugdíjbiztosítótól, hogy (talán rokkant-) nyugdíját megvonták. Azt kérte, hogy ezt a méltánytalanságot Semjénék orvosolják, mert jövedelem nélkül maradt. A magyar hivatal válasza az volt, hogy mihelyst betölti 62. életévét, azonnal jogosulttá válik majd az öregségi nyugdíjra, addig meg türelem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 21:20:02

@Oblomov: Magyarországnak állampolgárokra, ezen belül a magyar politikusoknak fényképezhető, népviseletes eskütevőkre van szüksége.

Nem nyugdíjjogosultakra. Az szatócstempó, mindig csak a pénz meg a pénz... oldja meg, egyen kalácsot.

Bell & Sebastian 2012.05.23. 21:54:48

Persze hogy több marad a lelencben, a félbarnákért nincs tolongás. Aki meg próbálta, az csak addig örülhetett az emeletes eszének, amíg el nem jöve a kamaszkor és szárba nem szökkent az identitáskeresés.

A vér szava nem válik vízzé, hogy úgy mondjam. Ami nem éppen egy európai értelembe vett, demokrata, liberális-szocialista gondolat, viszont igaz.

Fajelmélet az, büdös nácik!

hcs89 2012.05.23. 22:12:34

Érdekes, hogy egyesek úgy védik a szlovák állampolgársági törvényt, mintha ők maguk írták volna. Lehet, hogy ez a törvény sok országban bevett gyakorlat. Lehet hogy alkotmányos is, de akik annyira védik, tegyék a szivükre a kezüket és mondják már meg miért is lett meghozva ez törvény? Nos? Csakis és kizárólag egyetlen céllal lett megalkotva: hogy még jobban vegzálhassák az identitásukat felvállaló felvidéki magyarokat, így azt érve el, hogy még több magyar költözzön el onnan. Semmilyen más célja nem volt a dolognak. Innentől kezdve kiállni mellette enyhén szólva nem szép dolog. Olyan ez mint a numerus clausus. Ott sem írta sehol, hogy a zsidók számát akarják korlátozni, de mégis tudta mindenki, hogy kik ellen szól az egész nóta.
Az AI kijelentése az üggyel kapcsolatban pedig nagyon átlátszó. Igazán bemondhatta volna azt is, hogy őket a határon túli magyarok ügye egyáltalán nem érdekli ugyanis az AI Magyarország egy (alig burkoltan) magyarellenes szervezet (a vezetője legalábbis biztosan magyargyűlölő).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 22:27:43

@hcs89: Mint utaltam már rá, a szuverenitás attól (is) szuverenitás, hogy a "miért?" kérdés értelmetlen vele szemben.
Külön van véleményem a szlovák jogszabályról és a szlovák jogalkotásról mint politikai reakcióról (és a magyar jogalkotásról mint politikai és jogi kezdeményezésről): mandiner.blog.hu/2012/05/23/tudatosan_vesztette_el_allampolgarsagat/fullcommentlist/1#c16805756

A jogalkotással szembeni viaskodást mérhetetlenül hiábavalónak látom. Feketén-fehéren nincs igaza annak, aki megfosztást, alkotmányellenességet, példátlan akármit lát a dologba. Ez elfecsérelt, jobb sorsra érdemes energia. Mint írtam, visszás az is, hogy összehangolt kormányzati és sajtótiltakozás indult tavaly, amikor megalkották; most, hogy Fico nyílt diszkrimináció terveiről nyilatkozik, annak a tizede sincs. Borzalmasan rossz a magyar fél taktikája, ha egyáltalán van neki: ordítunk, amikor nincs igazunk, s nem csinálunk semmit, ha lehetne.

Sajnálom, hogy túl fárasztónak találtad a véleményem megismerését., és inkább a saját délibábjaiddal való hősies, de némiképp egyoldalú harcot részesítetted előnyben.

hcs89 2012.05.23. 22:45:47

@Counter: Olyan dolgokra (is) reagálsz itt, amiket nem is írtam. Sőt, én azt írtam, hogy lehet, hogy igazad van (mármint, hogy nem alkotmányellenes a törvény). Nem ez a probléma, hanem a magyarellenesség (amit te szuverenitással próbálsz itt fedezgetni). Azt nem szabad szó nélkül hagyni. Ennyi.

Oblomov 2012.05.24. 07:21:22

@Counter:
kalácsot, ha már unja a pástétomot.

De más is van a történetben, amihez nem igazán értek. Én is úgy látom, hogy felelős egyéni döntések nélkül hiába akarnak maguknak Orbánék ingyenszavazókat. Viszont ezek így nem ingyenszavazók, ha átvállaljuk spec. most Ukrajnától a nyugdíjfizetést. Attól az országtól, ahova illetők aktív állampolgárként adóztak, ahova fizették azt a járulékot, ami öregkori jogosultságuknak alapja és feltétele. Amikor felveszi valaki a magyar állampolgárságot, akkor ezt Ukrajnában is annak tudatában teszi, hogy elveszíti az ukrán állampolgárságát. Köteles-e ezek után Ukrajna nyugdíjat fizetni egy idegen ország állampolgárának, aki az ukránok szemében ráadásul dezertőr? A magyar TB pedig milyen alapon ismeri el nyugdíjjogosultságukat, mikor Matolcsy szerint az is kizárta volt magát a nemzeti szolidaritásból, aki nem lépett időben vissza a MANYUP-okból.

A nemzettudat külső ellenségképzéssel történő erősítésének nyilván lehet politikai haszna. De lehet ennek ára is, ha történetesen Ukrajna nem írt alá semmi olyan nemzetközi egyezményt, hogy annak is fizesse a megszerzett járandóságokat, aki egyénileg lemondott ukrán állampolgárságáról. (Másodlagos kérdés, hogy nem lemondott, csak adott döntése következtében attól megfosztatott.)

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2012.05.24. 07:38:22

Azért vicces a felvetés, miszerint az állampolgárság kérdésének nincs emberi jogi vonzata. Végső soron tényleg csak a:
-képviseleti jogot
-a szavazati jogot
-a gyülekezési joghoz kapcsolódó jogokat
-az ellátáshoz kapcsolódó jogosultságok egy részét
-a vagyonhoz jutáshoz való jog egy részét
érinti....

ezek ugye mind mind nem emberi jogi kategóriák.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.24. 08:21:57

@ikaljan: Aki nem jogász, az maradjon a kaptafánál.

A képviseleti és szavazati jog nem sérül azzal, hogy valaki, aki egy közösségnek nem rész, abban a közösségben nem élhet vele. Hiszen Mo. sem sérti azon személyek emberi jogait, akik nem magyar állampolgárok.

A szlovákiai gyülekezési jog, általában a gyülekezési jog nem hinném, hogy állampolgársághoz kötött.

Az ellátáshoz kapcsolódó jogosultságok ilyetén szabályozása nem jogsértő.

A vagyonhoz jutás úgyszintén nem.

Ezek valóban emberi jogok, de az emberi jog alapszintű szabályozása nem jelent jogsértést.

istvankah 2012.05.24. 08:51:15

@Counter: A jobbik viselkedése magát a jobbikot sem zavarja!Bezzeg a szomszédban tőrténtek kiverik a győkerek biztósítékát!Hajrá turul,inkább há-turul!Neked van igazad COUNTER!

Sátán meg a Jocó 2012.05.24. 09:58:29

@kesztió: semmi gond, de kérlek, majd számolj be arról az ünnepségről, amit majd Te tartasz, amikor a fiad jön haza a csini "szerelmével".

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.05.24. 10:26:45

@Sátán meg a Jocó: Szerintem izgalmasabb kérdés, hogy mit szólnál ahhoz, ha az ötgyermekes fiad szembeköpne majd a halálos ágyadon, mert a zsarnok mélykonzervatív szentfazék apja előtt nem merte vállalni a homoszexualitását, s így inkább a normalitás látszatát vállalva tönkretette a saját életén kívül a jóhiszemű feleségéét is.

Ez van, veletek, kedves mélykonzervatívok, ha valamilyen problémánál úgy teszünk, mintha az nem is létezne, akkor az meg is szűnik létezni, nemdebár?

Byk001 2012.05.24. 10:44:57

@Sátán meg a Jocó:
Te mit tennél, ha a fiad/lányod azt mondaná, hogy az azonos neműekhez vonzódik? Netán kitagadnád?
Akkor a saját helyedbe képzeld jelen esetben Szlovákiát, a gyerek helyébe az állampolgárt, aki a saját nemzetiségéhez (jó, legyen: Magyarországhoz) "vonzódik". A kitagadás pedig az, hogy ha magyar állampolgár akarsz lenni, nem lehetsz szlovák állampolgár.

Laikus Érdeklődő 2012.05.24. 11:10:38

Magyarországot Anyaországnak TEkintők Klubja (MATEK) lehet a megoldás.
A MATEK tagok ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek mint a magyar állampolgárok, kaphatnak magyar útlevelet, személyi igazolványt stb...
Ebbe talán azok se tudnának belekötni, akik pusztán jogi szempontok alapján próbálják megszüntetni a nyelvi és kulturális szabadságot.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.05.24. 11:18:21

@Laikus Érdeklődő: de az ég szerelmére, minek magyar útlevél egy szlovák állampolgárnak?! Egy kárpátaljai vagy újvidéki esetén még megértem, sőt, román állampolgároknak is jól foghat a (kvázi) amerikai vízumentesség, bár aki 2012-ben sem tud amerikai vízumot szerezni Romániában, az ássa el magát.

De egy felvidékinek?!

Bloodscalp 2012.05.24. 11:41:54

jajam, ez egy Tudatos baromság, ez tény.

ez meg egy Tudatos félrebeszélés. Pár százezer magyart semmibe vesznek/hülyének néznek csak mert nem az MKP nevű fidesz fantomra szavazott. És nem véletlenül...tudatosan persze, majd ha odaszavaznak ahova kell, az "ország" a keblűkre öleli őket. Fasznak renitenskednek.
Mekkorát változott a magyar képviselet az elmúlt két évben...ma már nem lehet csak úgy magyart bucira verni csak úgy bárhol!

Laikus Érdeklődő 2012.05.24. 12:06:10

@kesztió: Az útlevél csak egy lehetőség, ha nincs rá szüksége nem igényel.
Amagyar személyi igazolvány se szükséges hiszen igazolhatja magát a szlovákkal is, legfeljebb külföldi állampolgárként kezelik az anyaországban.Van akinek ez fáj, ő igényelHET.
Talán egyszer majd lesz egységes európai útlevél/személyi igazolvány és megszűnik ez a probléma.
A nyelvi és kulturális szabadság kérdése viszont akkor is megmarad, hiszen ez független az államhatároktól.

Laikus Érdeklődő 2012.05.24. 12:08:32

@kesztió: Az útlevél csak egy lehetőség, ha nincs rá szüksége nem igényel.
Amagyar személyi igazolvány se szükséges hiszen igazolhatja magát a szlovákkal is, legfeljebb külföldi állampolgárként kezelik az anyaországban.Van akinek ez fáj, ő igényelHET.
Talán egyszer majd lesz egységes európai útlevél/személyi igazolvány és megszűnik ez a probléma.
A nyelvi és kulturális szabadság kérdése viszont akkor is megmarad, hiszen ez független az államhatároktól.

jerom960 2012.05.24. 12:18:37

A cikk o.k. Élőben hallottam a műsort és nem akartam hinni a fülemnek ,hogy ez a riherongy ilyen pofátlan tud lenni,persze a riporter is egy rakás szar volt.Napnál világosabb, a hazai A.I.szervezet egy magyarellenes,liberáltetűk által pénzelt szervezet,akik kizárólag propagandacéllal készítenek mindenféle iratot-kimutatást.Ugyanaz a cél ,mint a 4Mancs állatvédők esetében,csak ártani akarnak Magyarországnak.Szerintem az ilyen szervezeteket folyamatosan perelni kéne a Magyar Államnak és milliárdos kártérítést kérni,amitől elmenne a kedvük,meg a Soros-féle akadozóknak is.A jelenlegi kormánynak ahhoz kéne igazodni,csak olyasmit támogat ,ami a hazánknak a jövőben is jó lesz, Hellerék,Jáksóék,stb. pénzelése nem az!!!

jerom960 2012.05.24. 12:21:59

@kesztió: Te homár vagy?mert nem értem a kommentelésed ,ehhez a cikkhez.

0511 2012.05.24. 12:38:40

jerom960 2012.05.24. 12:18:37
Bizony jól fizetik az országot mocskolókat. Azt nem értem, hogy ez a luvnya miért nem maradt Romániában, lenne ott is dolga, több is, mint itt. Vagy Románia lejáratása nem olyan jövedelmező számára és a megbízóinak, s talán nem is lenne biztonságos hely?
Az általuk preferált kisebbségek sorsa nem is olyan borzalmas, a kutya nem foglalkozik közülük azokkal, akik nem provokálnak ill nem agresszívak. Ezek helyett istápolhatná kiszolgáltatott gyermekek százezreit, akiket szüleik tudatosan nyoborba szülnek, nevelésükkel nem foglalkoznak, mindenféle atrocitásnak vannak kitéve folyamatosan.

0511 2012.05.24. 12:40:17

kesztió
és minek egy EU tagállam polgárának, vagy egy amerikainak izraeli útlevél?

Kandeláber 2012.05.24. 13:00:24

A világ sokat változott cirka két évtized alatt.
1987-ben életemben először jutottam "ki Nyugatra", jelesül Bécsbe, egy három napos IBUSZ-kirándulásra.
Mivel a csoportot nem terelgette az idegenvezető, mint megannyi barmot, viszonylag szabadon csatangoltunk a városban két ismerősömmel.
Egyszer csak az egyik aluljáróban megláttunk egy asztalt, tele brosúrákkal, "Amnesty International" felirattal.
Két szimpatikus fiatal alkotta az AI kihelyezett tagozatát, amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, átadtak egy kis füzetet, amely német nyelven "Az emberi jogok megsértése Romániában" címet" viselte.
A füzetet szerencsésen hazahoztam, és mivel németül gyengén értek, egy barátom lefordította.
A brosúra 80 %-át a magyar kisebbség ellen elkövetett jogsértések leírása alkotta, nagyrészt bántalmazásokról szólt, fényképekkel illusztrálva.
Nekem akkor az AI azonnal szimpatikussá vált.
Nos, ez szimpátia tegnap, az interjú meghallgatása után szertefoszlott.
Az affektáló, egzaltált nő végtelenített lemezjátszóként ismételgette a baromságait, a legjobban az tetszett, hogy "jogászok nem vettek részt a jelentés elkészítésében".
Elgondolkoztam: bádogosok, netán filozófusok alkották meg a tegnap reggel még "embargó alatt" lévő irományt, amely szerint ugye a nemzeti kisebbség nem kisebbség, illetve az ellene elkövetett jogsértés nem jogsértés?
Elnézést a hosszas firkálásért, esküszöm, nem vagyok grafomán.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.24. 13:00:46

@0511: A "miért csinálja azt, amit, miért nem csinál valami egészen mást" ellenérvelés abszurdum, következetesen alkalmazva arra a végeredményre vezet, hogy egyedül a teljes tétlenség a helyes.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.05.24. 13:05:19

@jerom960: Nem is vártam el, hogy értsd – milyen érdekes, hogy pont a főfoglalkozású mélymagyarok szoktak szövegértési problémákkal küszködni, ha magyar nyelvű hozzászólást kell értelmezniük.

Mocsok ballibek! Funkcionális analfabetizmusba taszítottátok az igaz szívű magyarokat!

Kandeláber 2012.05.24. 13:30:31

@Counter: "Magyarország szuverén állam".
Ez egyszerűen nem igaz.
Szuverén állam az, amelyet nem kényszerít a parlament által elfogadott jogszabályainak módosítására, esetleg visszavonására az a nemzetközi szervezet, amelynek az adott állam a tagja.
Magyarországot az EU zsarolással kényszerítette jogszabályainak módosítására, így szuverenitása igencsak korlátozott.
A helyes definíció: Magyarország korlátozott szuverenitású állam.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.05.24. 13:36:34

további fénytörés:
Szlovákia-társadalom-kisebbségek-oktatás
A romák szegregációjáért bírálja Szlovákiát az Amnesty International

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Pozsony, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Szlovákia az elmúlt évben tovább folytatta jogsértő magatartását a roma gyerekek képzéshez való jogainak terén - adta hírül az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet éves jelentésére hivatkozva a SITA szlovák hírügynökség csütörtökön.

"A kormány semmilyen konkrét lépést nem tett az oktatás szegregációjának megszűntetése érdekében. Ezt az ENSZ emberi jogi bizottsága is megerősítette, amely bírálta Szlovákiát a szegregáció miatt" - szögezte le a jelentés kapcsán Martina Mazúrová az Amnesty International szlovákiai irodájának vezetője. Rámutatott: Szlovákiában magas azoknak a roma gyerekek aránya a speciális - szellemi sérültek számára kialakított - iskolákban, akik semmilyen fogyatékossággal nem rendelkeznek.
A Roma Oktatási Alap (RVF) adatai szerint Szlovákiában a speciális iskolák (régebben kisegítő iskolák) diákjainak 65 százalékát roma.
Az Amnesty International (AI) a 2011-es évre vonatkozó jelentése a téma kapcsán a konkrét példák között említette a lőcsei Francisci utcai általános iskola esetét, ahol az iskola tavaly szeptemberben külön első osztályokat hozott létre a roma gyerekek számára. Ezeket az osztályokat az iskola a nem roma gyerekek szülei által kezdeményezett petíció alapján indította.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.24. 13:39:04

@Kandeláber: Magyarország szuverenitását gyakorolva alkotta meg azokat a jogszabályait, amelyeket szuverenitását gyakorolva módosított.

0511 2012.05.24. 13:40:52

@Counter: Frászt.
Van fontossági sorrend is a világon. A felnőtt emberek meg tudják védeni önmagukat, főleg, ha azt csak alkalmanként kell. De a gyermek kiszolgáltatott születése pillanatától és a mostoha körülmények nonstop keserítik életét, amiért mindenek előtt felelőtlen, tudatlan szülei hibáztathatók. Tőlük kell a gyermekeket megvédeni.No ha ezzel a munkával végzett, belefoghat másba.

Kandeláber 2012.05.24. 13:44:15

@Counter: Ilyen alapállással neked a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány által(részben) uralt Magyar Népköztársaság is szuverén állam volt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.24. 13:56:54

@0511: S te miért itt kommentelsz, ahelyett, hogy azzal foglalkoznál, amit én fontosabbnak tartok a számodra?

Sőt, miért vannak bolti eladók, amíg vannak megvédendő gyermekek?

@Kandeláber: Nem.

0511 2012.05.24. 14:02:42

@Counter: Gyengus, de nagyon. A bolti eladó nem fizetett AI alkalmazott. Mindenki a munkáját végzi.
Tudod, ha két gyerek esik a vízbe, az egyik fuldoklik, a másik meg csak vizes lett, akkor nem az utóbbit kell elkezdeni törölgetni, nehogy megfázzon, hanem a fuldoklót kell kimenteni. Ezt jelenti a fontossági sorrend annak, aki igazán segíteni akar.

aaaaaaah 2012.05.24. 14:05:53

micsoda felbuzdulas... mintha ertek lenne +1 allampolgarsag

jerom960 2012.05.24. 14:19:12

@kesztió: Részemről nincs szó funkcionális analfabetizmusról.A kommentem arról szólt(amit nem olvastál),hogy az A.I.mennyire aljas álfüggetlen,politikától "független"szervezet.Amit neked írtam arról szól: a hozzád hasonlókat tényleg semmi más nem érdekli,csak a homoszex,a cigány,a nem keresztény "szentháromság?!Ezek a témák a balliberális "értelmiség"csúcsfegyverei,ezekben csak nektek lehet igazatok.Jeney Orsolyának és az A.I.-nek ajánlom: irodájukat költöztessék egy borsodi vagy baranyai cigányfaluba.Ott komoly esélyük lesz testközelből megvizsgálni a hazai rasszizmus,a vallási megkülönböztetés,a homoszexualitás és pedofília valós helyzetét.Jó munkát nekik és neked is.

Kandeláber 2012.05.24. 14:34:13

Az AI annyira független, mint a horgászbot végén a horogra húzott giliszta.

Kandeláber 2012.05.24. 14:43:43

A legnagyobb hazugság az AI-vel kapcsolatban, hogy független minden ideológiától.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.24. 14:53:19

@0511: Ez mélységesen színvonaltalan.

Nem lehet a megfogalmazott kritika helytállóságát azzal vitatni, hogy a kritika megfogalmazójától megvonod a kritizálás jogát.

A felhozott példád pedig pocsék. Az, hogy kiskorú állampolgárait a szülei ellenében megvédje, kizárólagosan állami feladat, mivel radikálisan beavatkozik a család életébe és mivel az elvégzéséhez erőszakra is szükség lehet.
Nem állami szervezet nem végezheti. Tehát butaság elvárnod az AI-tól, hogy vegye át a gyermekvédelmi funkciókat az államtól.

tarackos 2012.05.24. 15:11:21

Én nem látom miért kellene a kettős állampolgárságot vizsgálnia az AI-nek. A kettős állampolgárság nem alapjog. Az állampolgárság igen.

A szlovák törvény pontosan arra az aljasságra épített amire a manyup zsarolás: felveheted de elveszted a másikat, maradhatsz a manyupban de elveszted az állami jogosultságot. Mindkettő egy mocskos, aljas maffia zsarolás szégyellje ezért magát Ficó is és Orbán is!

tarackos 2012.05.24. 15:12:15

@tarackos: De van egy apró különbség: Fico legalább nem a véreivel művelte ezt...

0511 2012.05.24. 15:20:47

@Counter: tényleg?
Senkitől nem vonom meg a kritizálás jogát, a valóságtartalmár viszont vitatom.
Minden állampolgár megvédése állami feladat.
Az AI kizárólag a melegek és a kisebbségek emberi jogaival foglalkozik? kiskorúnak nincsenek emberi jogai?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.24. 15:36:21

@0511: Ha a valóságtartalmát vitatod, akkor a valóságtartalmat kellene vitatnod, nem azt, hogy a kritizáló mit választ kritika tárgyának és miért igen, miért nem.

Az AI természetesen foglalkozik kiskorúak emberi jogaival is. Viszont nem kizárólag azzal, mert emberi jogai nem csak kiskorúaknak vannak.

0511 2012.05.24. 15:49:31

@Counter: érdekes, hogy a honlapjukon kizárólag a melegek jogaiért harcolnak és a cigányok "elleni" rasszizmussal foglalkoznak. Még véletlenül sincs szó arról, bizony a cigányoknál is van rasszizmus a magyarok ellen. És sajnos a mindennapi hírekben több erőszak szerepel, amit magyarok/főleg idősek és gyerekek ellen követtek el kisebbségiek, mint fordítva. Ez sem látszik az AI munkásságában.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.24. 16:06:33

@0511:
Először azt vitatod, hogy van joguk azt kritizálniuk, amit kritizálnak.
Amikor megmagyarázom, hogy ez nem vitatható, közlöd, hogy "mindig is a valóságtartalmát vitattad". Nem, a valóságtartalmát még mindig nem vitattad, egyszer sem.

Utána közlöd, hogy kiskorúak emberi jogaival nem foglalkoznak. Amikor megtudod, hogy de igen, azonnal váltasz, hogy "de a cigányok".

Nem kellene reagálnod valahogyan arra, hogy ennyiszer légbőlkapottnak bizonyulnak az álkifogásaid?

0511 2012.05.24. 16:21:17

@Counter: nem zavar, hogy sosem vitattam, hogy van e joguk kritizálni?
Nem csípem ezt az angolnás, mindenből kicsúszok stílust.
Majd ha itt megjelenik az a 2 oldalas "jelentésük" lesz mit vitatnom. Addig nincs mit. Érted?
Megint nem így van! Én CSAK javasoltam, hogy a sanyarú sorsú gyerekek ügyében is aggodhatnának egy sort, viszont pont TE!! közölted, hogy nem foglalkoznak gyerekekkel, mert az az állam kötelessége.Ugye nem azt akarod még púpként rátenni erre a hablatyra , hogy TŐLED tudom, hogy foglalkoznak gyerekekkel? Egyáltalán nem váltottam, szimplán közöltem, hogy a honlapjukon melegekről és cigányokról beszélnek.
Nem kellene tisztességes módon érvelned,?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.24. 16:27:38

@0511: "sosem vitattam, hogy van e joguk kritizálni"
De, vitattad.
"Ezek helyett istápolhatná kiszolgáltatott gyermekek százezreit, akiket szüleik tudatosan nyoborba szülnek, nevelésükkel nem foglalkoznak, mindenféle atrocitásnak vannak kitéve folyamatosan."

*Helyett*. És a gyermekeket istápolhatná, nem a jogaikat – azaz nyisson árvaházat, foganatosítson gyermekvédelmi intézkedést, etcetera.

Aztán azt állítottad, hogy a kritikájuk valóságtartalmát vitattad. Hol, melyik hozzászólásodban?

Természetesen a direkt gyermekvédelem (azaz amit javasoltál) az állam kizárólagos feladata. Azt civil szervezet nem tudja végezni, a karitatív étel- és ruhaosztás stb. nem a gyermekek szüleikkel szemben történő megvédése ugyanis. Egyedül az állam teheti meg, amit javasoltál, egyedül az állam veheti a szülő akarata ellenére gondozásba a gyermeket, egyedül az állam nyújt jogorvoslatot és jogvédelmet a gyermeket a szülő részéről érő sérelmekkel szemben! Egy civil szervezet ezeket az élethelyzeteket illetően az állam intézkedéseinek vizsgálatára korlátozódhat.

Tisztességtelenség a te érvelésedben van, rögtön az első "ehelyett inkább azzal foglalkozzon, hogy" javaslatodban. Az egyszerűen nem érdemi érvelés, az egy durva adhominem.

0511 2012.05.24. 16:56:36

@Counter: "ad hominem" :))
javaslatban személyeskedtem? aztaaaaaaaaaa!Egy javaslattal már a jogaikat is vitatom? Nem tudom hogy tudtad mindezt összehozni, de attól tartok kicsit kátyús úton jár a gondolatmeneted.
Az istápolás nem egyenlő a menhely nyitással. Istápolás, úgy mint támogatás, segítség nyújtás - ha átmegy.
Akkor mégegyszer, hátha így érthetőbb: HA, mondom HA itt lesz a 2 oldalas kritikájuk, akkor arról tudok véleményt mondani ITT. Ismerem az AI munkásságát, ennek alapján írhatom, hogy véleményeik valóságtartalmát vitatom. Sokszor, de NEM azt írtam, hogy MINDIG, mert az nem azonos a sokszor-ral.Capisci

"a direkt gyermekvédelem (azaz amit javasoltál)" SOSEM írtam DIREKT gyermekvédelemről.

"Az Amnesty International a mai nap folyamán felszólította a magyar hatóságokat," na ez van az oldalukon. Nem, nem a sanyarú sorsú gyermekek érdekében, hanem a melegekért szólnak.

Egyébként ügyesen írod a szavakat egymás után:)) Na mentem

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.24. 17:03:40

@0511: Ad hominem érvelés = az ellenfél személyén keresztül érvelni. Az ad hominem érvelés nem jogsértés.

Az ellenfeled az AI, az AI-val úgy vitatkozol, hogy az AI személyét (nem pedig az álláspontját) kezded ki. Ez tisztességtelenség.

A javaslatod úgy szólt, hogy "ahelyett, amit csinálnak, csináljanak mást". Azaz elvitattad az ahhoz való jogukat, hogy azt csinálják, amit csinálnak.

mandiner.blog.hu/2012/05/23/tudatosan_vesztette_el_allampolgarsagat/fullcommentlist/1#c16814179
"Senkitől nem vonom meg a kritizálás jogát, a valóságtartalmát viszont vitatom."

Tartalmi kritikád egy szó sem volt. Tetszettél volna a valóságtartalommal vitatkozni, akkor most nem lennél hazug.

A rövidke országjelentésüket elolvashatod a weblapjukon. Nem váltja meg a világot és nem túl részletes jelentés, hogy finoman fogalmazzak.

0511 2012.05.24. 17:59:08

@Counter: Aki nem tud arabusul...
"Az argumentum ad hominem (latinul „személy elleni érvelés”, „személyeskedés”), vagy röviden ad hominem,"

0511 2012.05.24. 18:05:25

@Counter:
"ellenfél személyén keresztül érvelni"
A személy ellen, vagy személyen keresztül nem azonos jelentésű. Kb ilyen precízek a mondataid. Ezért kicsit zagyvák.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.24. 18:06:54

@0511: Akarsz valamit érdemben mondani, vagy a definíció stiláris jellemzőivel szeretnél foglalkozni?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.05.25. 20:01:36

Nahát, a kettős állampolgárság nem tartozik az alapvető enberi jogok közé, ki hitte volna? (Mondjuk az, aki tudja mik is azok az alapvető emberi jogok).
"A kettős állampolgárság engedélyezése vagy tiltása minden állam szuverenitásából eredő joga, melyet a nemzetközi jog annyiban szabályoz, amennyiben az adott állam ezzel összefüggésben nemzetközi kötelezettséget vállal. A nemzetközi közösség megosztott a kérdésében: az államok egy része engedélyezi a kettős állampolgár-ságot, más része viszont tiltja azt."
www.mta-ius.hu/iranytu/1_ganczer_monika.pdf
A melegjogos hasonlatokkal, egész közel jártál a megfelelőhöz, csak pont nem sikerült rájönni. Igen, ez pont olyan mint a melegházasság tiltása v engedélyezése. Szal ez pont olyan, mintha Mo nem engedélyezné a melegházasságot.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.16. 19:39:10

index.hu/kulfold/2012/07/16/25_szlovak_allampolgar_veszett_el_mert_magyar/

"A legtöbben – szám szerint 149-en - a cseh állampolgárság felvétele miatt vesztették el a szlovákot. Harmincheten folyamodtak osztrák, harmincnégyen német állampolgárságáért, huszonöten magyar állampolgárok lettek az adott időszakban, tizenheten brit, tízen pedig amerikai állampolgárok."
süti beállítások módosítása