Megint Faludyn csámcsog a Jobbik
2012. április 24. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Megint Faludyn csámcsog a Jobbik

  Itt a tavasz, dagad a... honfiúi kebel, nem csoda, hogy a Jobbik is teljesen rá van izgulva a szextémára. Igaz, általában mások szexuális életével vannak elfoglalva, ezúttal viszont tovább mentek, és egy rég halott ember szerelmi életéből próbálnak politikai tőkét kovácsolni. Már megint Jobbik vs Faludy.

  Persze azért a Jobbik csak fejlődik: pár éve Szabóné Kocziha Csilla, a Viharsarok Morvai Krisztinája még betiltani próbálta a libertinus költőt, most már csak a Nemzeti Alaptantervből szeretnék száműzni a maga életében a hazai jobb- és baloldali szélsőségek által több alkalommal is száműzött költőt. „Miért lehet a Nemzeti Alaptanterv része Faludy György munkássága?” címmel intézett a napokban írásbeli kérdést a nemzeti erőforrás miniszterhez Ferenczi Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője.

  Ferenczi eredeti nézettségére nézve magyartanár, így tudhatná talán, hogy Faludy hosszúra nyúlt életében azon a vékony ösvényen tudott maradni, amit az ideológiáktól mentes, szabadságvágyó alkotók tapostak ki az ideológiáktól és szabadságellenes erőktől rángatott huszadik században. Faludy György pályája ebből a szempontból példaértékű. Más kérdés, hogy esztétikailag hol és milyen szinten helyezhető el a költészete a magyar irodalom történetében – ebben még nincs konszenzus, de a jobbikos Ferenczi sem próbálkozik elefántcsonttornyos irodalmárkodással. Marad a szextéma: „A kommunistából átvedlett 'szabad demokrata' nyíltan vállalta biszexuális hajlamát, mely úgy érzem, nem jelenthet követendő példát a magyar diákok számára” – közölte a Jobbik politikusa.

  Kezdő jobbikosok számára ismételjük át: Faludy olyannyira volt kommunista, hogy éveket töltött Recsken a kommunista diktatúra börtönében (ezt még Ferenczi is elismeri) – azért, mert nem volt hajlandó meghajolni a Rákosi-rendszer előtt. Szabadulása után még '56-ban is itthon volt a forradalom idején, üdvözölve a forradalmárok tetteit; és utána, a több évtizedes emigrációban is dühtől átitatott versszerű pamfletekben kelt ki a kommunista rendszer és annak vezetői ellen. Hogy fiatal korában balos volt, maximum szocdem? Melyik ifjú költő nem volt az a két világháború közötti időszakban? Hosszúra nyúlt időskorára már rég levedlett mindenfajta politikai nézetet, és akár konzervatívnak is nevezhető kultúrpesszimizmussal írt jeremiádokat a hanyatló műveltségről, a kikopóban lévő régi értékekről és a pusztuló világról. Ennyit az ostoba lekomcsizásról, egyébként pedig ajánlom az állandóan betiltani, kitiltani akaró széljobbereknek Faludy Emlékkönyv a rőt Bizáncról ciklusában szereplő verseit. 

  Egy rég meghalt költő szabados szexuális életén csámcsogni meg ízléstelenség a köbön – főleg, ha nem a költő művészetét, egyéniségét akarja valaki ezzel jobban megérteni, csak egyszerűen bele akar rúgni a napi politikai haszonszerzés érdekében. Egy halottba. Mellesleg: Ferenczi gondolja végig, hogy a világirodalom történetében hány alkotót kellene ezen az alapon indexre tenni. A legbizarrabb csavar viszont itt van a történetben: Ferenczi Faludy helyett többek között a széljobb mainstream által mostanában felfedezett Tormay Cécile-t ajánlja a miniszter figyelmébe, akiről egyébként széles körben ismert, hogy vonzódott a nőkhöz, mint a legendák szerint a leszboszi Szapphó, az egyik első ismert költőnő. Kedves jobbikosok, szokják meg, hogy ilyen szabadosak ezek a művészemberek, amióta világ a világ. De legyen inkább vita Tormay irodalmi jelentőségéről, minőségéről, értékeltségéről, vagy a közéletben betöltött szerepéről – csakúgy, mint Faludy György esetében. Halott emberek szexuális élete pedig ne legyen a napi politika bunkósbotja.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr484470774

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.25. 10:21:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: L. Simon László, a fideszköltő 2012.04.24. 19:15:02

Kortárs költő, aki nevesMind-mind-mind eszdéeszesKortárs író, aki híresMinket pártol, ebbe míves.- A kontraszelektált ochlokráciában.  A Biszku Bélát feljelentő jobbikos Szilágyi György abszurdnak tartja, hogy egy nyilatkozata, nem pedig tettei mi...

Trackback: L. Simon László, a fideszköltő 2012.04.24. 19:10:36

Kortárs költő, aki nevesMind-mind-mind eszdéeszesKortárs író, aki híresMinket pártol, ebbe míves.- A kontraszelektált ochlokráciában.  A Biszku Bélát feljelentő jobbikos Szilágyi György abszurdnak tartja, hogy egy nyilatkozata, nem pedig tettei mi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tistedur 2012.04.24. 23:54:31

@Alfőmérnök: @bbjnick: olvastam prohászkát, nem hatott rám túlságosan.
egyébként meg mi a bajotok a teljesen konzervatív gondolatmenettel, amely felelőssé teszi prohászkát mondjuk szerb vagy radnóti haláláért, hisz mint tudjuk a felvilágosodás gondolkodói felelősek a liberális mételyért, amely elpusztítja az európai kultúrát?! ( a humanizmus is egyébként, de ezt majd az ideológiailag képzettebbek elmesélik)

Alfőmérnök 2012.04.25. 00:07:02

@tistedur: Miért beszélsz többesszámban? Prohászka Ottokár nem az én világom, de mélyen gondolkodó embernek tartom. Én meg aztán soha nem mondtam olyat, hogy a felvilágosodás okozza az európai kultúra halálát.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.04.25. 00:11:40

@tistedur: Prohászka kivetítette saját népére (a mienkre) a keresztény hitvallásnak a zsidóktól való elkülönülését, személyre/népre szabva. Az adott korban, morális megfontolásait figyelembe véve, más döntéseket lehetett volna hozni. Manapság ennek maximum a "mi lett volna ha" kategóriát lehet adni. No, és akik hit nélkül, nyersen próbálták, és próbálják még a mai napig is gyakorlatba ültetni elgondolásait, melynek alapjaival sincsenek tisztában! Igen, ez nagy gond. Ámde ezt igen nehéz megmagyarázni, azonban a probléma mindamellett nem szignifikáns. Kevesen olvasták manapság Prohászkát, és még kevesebben értették :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 00:11:41

@tistedur:

"...egyébként meg mi a bajotok a teljesen konzervatív gondolatmenettel, amely felelőssé teszi prohászkát mondjuk szerb vagy radnóti haláláért...? --- kérdezi.

Az, hogy nem igaz, semmi más. Prohászka (és sokan hozzá hasonlóak) épp azt szerették volna elkerülni, ami végülis történt. De rájuk senki sem hallgatott, (ellentétben a felvilágosodás "apostolaira", akikre viszont igen).

Prohászka legalább ötven évvel a radnótik és a szerbek halála előtt megírta, hogy ha a pogány-zsidó morális elvei szerint "modernizálódik" Európa, akkor az olyan mértékű értékrendi, társadalmi és gazdasági krízishez vezet, ami az ateista szocializmusok hatalomrajutásához vezet. És lőn: bolsevizmus, nemzetiszocializmus. Miért is volna ő a hibás, azért, ami történt? Mert szólt előre, hogy megakadályozza?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 00:14:30

@bbjnick:

hallgatott, (ellentétben a felvilágosodás "apostolaira", akikre viszont igen).=hallgatott (ellentétben a felvilágosodás "apostolaival", akikre viszont igen).

jan 2012.04.25. 00:22:59

@Mihint: persze, ha a kánont nagyon bőven vesszük, abba belefér Faludy, de azért ne essünk túlzásba: ő bizony egy (nagyon) kismester. Érdekes, izgalmas életút; jól olvasható, gördülékeny, nem túl mély versek: ez jó kombináció a celebséghez, de nem az örökkévalósághoz.

Hogy provokatívat mondjak, Faludynál bizonyos értelemben még Szőcs Géza is jobb költő.

tistedur 2012.04.25. 01:01:03

@bbjnick: már megbocsáss, de radnóti és szerb bizony a zsidó faj elleni harc áldozata lett, amely harcnak ő maga élharcosa volt.
"„A zsidókérdés valójában faji kérdés, a Judaizmus nem egy vallásos szekta, hanem pontosan meghatározott faj vagy nemzet, amely szemben áll a honos fajjal, az állam fő támaszával”
(védheted prohászka politikai antiszemitizmusát, antiliberalizmusát, azt, hogy utálta a kommunistákat és a szocdemeket, habár elismerte a szociális kérdés súlyosságát és megcsinálta a katolikus néppártot - szíved joga. az én gyomrom ezt a kollektíven bűnös fajt nem veszi be, még tőle se)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 05:29:07

@tistedur:

H'szen! Tudja, az elvi kérdés, eldöntendő, hogy az ember az igazság barátja vagy a maga igazáé! Utóbbi esetben semmi gond, azt mond, amit akar, aztán úgy érvel mellette, ahogyan tud. Előbbiben azonban (mármint, ha érdekli az igazság), bizony, nem árt megismerkedni a valóság néhány elemével is!

Idéz egy mondatot --- „A zsidókérdés valójában faji kérdés, a Judaizmus nem egy vallásos szekta, hanem pontosan meghatározott faj vagy nemzet, amely szemben áll a honos fajjal, az állam fő támaszával” ---, amely magácska szerint Prohászka a "kollektíven bűnös fajra" mondott verdiktje. Tudja maga, hogy honnét származik ez a mondat? Ugye, hogy nem! Tudja, hogy mikor született? Ugye, hogy nem! Van abban a mondatban bármiféle kollektív bűnösségre? Ugye, hogy nem!

A magácska kedvvért utánagugliztam. A magácska mondata (állítólag, mert mindenütt csak egymagában áll, így idézgetik) egy 1920-as, angol nyelvű politikai brosúrából származik, amely a numerus clausus törvény kapcsán látott napvilágot.

A numerus clausus törvény (mint, nyilván, tudja) azzal a szándékkal született, hogy központilag szabályozza az évente az állami felsőoktatásba fölvehető hallgatók számát (erre utal a "zárt szám"). ennek a törvénynek van egy olyan (kiegészítő) rendelkezése, mely szerint az évente felvehető hallgatók vallási és nemzetiségi összetételének tükröznie kell a lakosságon belüli (országos) arányokat. S ebben az esetben valóban nem volt mindegy, hogy a magyar zsidóság egy vallásfelekezet vagy egy nemzetiség. A magácska mondata ennek a kérdésnek a vitájából származ(hat)ik. Ha nekem vagy Prohászkának nem hiszi el, hogy ez a kérdés valódi kérdés volt, akkor forduljon bizalommal Herzl Tivadarhoz, aki pesti születésű zsidó volt, Prohászkával egyívású, akár még ismerhették is egymást és akit, mint a politikai cionizmus, azaz a zsidó nacionalizmus atyját tisztelhetjük.

Ugye, hogy van értelme Prohászka mondatának, ha tudjuk, miről beszél?!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 05:30:40

@bbjnick:

Van abban a mondatban bármiféle kollektív bűnösségre?=Van abban a mondatban bármiféle kollektív bűnösségre utalás vagy hivatkozás?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 05:33:15

@bbjnick:

A magácska kedvvért=A magácska kedvéért

(erre utal a "zárt szám"). ennek a törvénynek=(erre utal a "zárt szám"). Ennek a törvénynek

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.04.25. 08:17:24

@jan: Jogos, de hát nehéz örökkévaló kánont összehozni, inkább legyen kicsit lazább, mint belterjesebb.
"Faludynál bizonyos értelemben még Szőcs Géza is jobb költő."
:)

labrabbit 2012.04.25. 08:43:12

Nekem megfelel, ha Faludyt kiveszik a NAT-ból. Janus Pannoniust is, mert meleg volt. Balassy vérfertőző, és szexuális zaklató, de hetero. Mikszáth meg olyanokat írt: "A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni." Adyt is mellőzhetjük, sokat kritizálta a jobboldalt (+szifilisze volt).
Maradjon Wass Albert és Tormay.
Mi is azt olvastuk, ami nem volt kötelező.

nénike · http://mandiner.hu 2012.04.25. 10:46:39

@saravad:

George Byron ismereteim szerint ma is tananyag, angol romantika tárgyában megkerülhetetlen alak.

A Jobbik kiváló céltáblája lehetne, csak épp nem lenne semmi politikai hozadéka. (Byron köztudottan biszex volt, aki még féltestvérét is...)

Alfőmérnök 2012.04.25. 11:20:10

@tevevanegypupu: Teve mami nagy szarban van. Egy Faludy-fannak kéne most valami rosszat mondania Faludyról.

Munchausen 2012.04.25. 11:22:05

Szerintem kerjetek meg a Viktort hogy irjon egy verset azutan azt a sok hulye koltot mind ki lehet majd hagyni a NAT-bol.

thetriggerhappy 2012.04.25. 12:03:24

@tesz-vesz:

te fasz, be volt tiltva a könyvkiadás? be volt tiltva a vásárlás? püskiéknél nem volt tormay tavalyig? tormay pont olyan mint wass vagy az árpádsáv. valamiért a rendszerváltás után x-szel kezdték felfedezni, de hirtelen kurva sokat jelent.

labrabbit 2012.04.25. 12:06:24

@nénike: Oscar Wide sem "gyógyult meg" két év kényszermunka hatására. Az írásai mégis jók.
Ám miért is állnánk itt meg, ha az erkölcsről van szó? Szabó Lőrinc évtizedekig csalta a feleségét. És még verselt is erről! Itt égető szükség van a Nemzeti Családtudományi Intézet beavatkozására!

tewton 2012.04.25. 12:35:52

@thetriggerhappy:
"tormay pont olyan mint wass vagy az árpádsáv. valamiért a rendszerváltás után x-szel kezdték felfedezni, de hirtelen kurva sokat jelent."

kurvára igazad van, faludy is pontosan ilyen.
faludy az szdsz wassalbertje.

tanna 2012.04.25. 12:40:25

A Jobbik olyan, amilyen. Nem jó, de ez van. Az Index (náluk olvastam, hogy TC leszbi) olyan, amilyen, ez sem jó.
De miért kell a Mandinernek kritikátlanul átvenni egy (több, mint) bizonytalan infót. Mert erről szól (legalábbis nekem) a történet. Miért hazudnak az újságírók? Az Index a Wikipédiával igazol, melyről "széles körben " ismert, hogy nem lektorált, szubjektív "lexikon". Ők egyébként egy 2009(!)-ben keltezett "Hetek" cikkre és egy (általam) nem ismert íróféleségre hivatkozva jelentik ki tényként, hogy TC a nőket szerette. Bizonyíték: amikor volt férje ezzel megvádolta, beperelte, és megnyerte a pert (persze Horthy irányította a bíróságot, állítják az újságírók magabiztosan). Tehát mivel a bíróság kimondta, hogy hazugság, a bal-libeknek nyilvánvaló, hogy igaz...Meg hát az akkor baloldali lapok is azt írták. Szóval kérdezem, még egyszer: miért kell hazudni? Szakmai ártalom? Nem érdekel TC szexuális irányultsága, de úgy tűnik, nem örült, hogy ezzel vádolták (akkoriban ez vád volt). Most már nem tud védekezni...

thetriggerhappy 2012.04.25. 12:51:56

@tewton:

aha, faludyról tehát 90 és 2001 közt (a második évszámot szabadon cserélgetheted) nem hallhattál.

leszarom a pártok alapján álló irodalom olvasást, maga az egész ügy nevetséges, de még ezt sem érted.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.25. 12:54:06

@tanna: Nem volt pasija, nővel élt együtt, a horthyfasiszta bíróság szerint nem volt leszbikus, a wikipédia és a Hetek szerint viszont igen, valamint az Irodalmi Jelen cikke szerint is (mely szerint egyébként "Szerb Antalt a nyilas Tormay-szekció puskatussal veri agyon"), tehát liberális szemmel ebből EGYÉRTELMŰ, hogy leszbikus volt. Kérdés??

LMBT írónőket a NAT-ba!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 13:26:19

@Holger Hartland:

"Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 5. szám
SZERB ANTAL: TORMAY CECILE

Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Elsõ novelláskötete már 1900-ban megjelent, de elsõ sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a mûve, amelynek népszerûségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvetõ, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követõje volt; és «nyugatos» volt mûvészi szándékának mélyén is, a mûvészetrõl alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tûnõ és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtõ életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezsõ és Tóth Árpád költészetében érte el.

A Régi ház révén vált ismertté és népszerûvé ez az egyáltalán nem népszerûségre született tehetség. Akkoriban, - gondolom igazságtalanul, - azt vetették a szemére, hogy könyve túlságosan hasonlít a Buddenbrooksra. Pedig a hasonlóság csak felületi, csak a témára vonatkozik, csak abból áll, hogy a Régi ház is a családregények tipusába tartozik és hogy õ is egy hanyatló patricius-család történetét mutatja be. De hangulatban, kifejezésben, tehát a lényeges dolgokban Tormay Cecile impresszionista, lírai színezetû szó- és hangulat-mûvészete semmi rokonságot nem mutat a fiatal Thomas Mann széles naturalizmusával. Az igazi mester, azt hiszem, Jens Peter Jacobsen lehetett. Jacobsenben van ennyi beteg szépség, halál-nosztalgia, pusztulás-zene a mondatok ritmikájában, a hasonlatok színezésében. A Régi ház pesti patriciusai a magyar irodalom legészakibb, legskandinávabb figurái. Akkor kor-áramlat volt ez a «szeptemtrionalizmus», ahogy az összehasonlító irodalomtörténet egy régebbi, de hasonló jelenséget nevez - mindenesetre Tormay Cecil volt a legérdekesebb magyar képviselõje.

A patricius-világ eléggé ritka irodalmunkban, ahol elsõsorban a gyökeresebb nemesi és paraszti miliõ uralkodik, azután pedig a kispolgár naturalisztikus ábrázolásra alkalmas élete. Pedig a régi Pest patriciusok városa volt, csendes és elõkelõ - és Tormay Cecile a régi Pest legendáját kereste. De impresszionista módszere és hanyatlás-romantikája túlságosan elmosta a kontúrokat: a Régi ház, amelyet rajzol, állhatna bármely északi városban, ahol folyó van vagy esetleg tenger. A századközépi, a Krúdy-elõtti Pest legendája felé csak útmutatást adott, mûve még teljesítõre vár. Íróink Pestbõl általában csak azt szokták megragadni, ami modern vagy parvenü benne, ami aktuális és «világvárosi»; Tormay Cecile elsõnek eszmélt rá, hogy meg kellene keresni a gyökereket, a történelmi Pestet.

Jacobsenre emlékeztet kitünõ novelláskötete is, a méltatlanul kevéssé ismert Viaszfigurák. Novellái közt kis remekmûvek akadnak. Tormay Cecile mûvészete akkor érte el teljes magasságát, amikor távoli dolgokat rajzolt, skandinávos, távolságos, kék és jég-fehér, hó-piros színekben. Ezért mesébe veszõ novellái a legbiztosabb értékek.

A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerû finomságok írónõje meglepõen aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletõl, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet címû folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztõ, sokoldalúan megértõ volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta.

Utolsó éveinek magányában megint visszatért az irodalomhoz. Történelmi regénytrilógián dolgozott, a tatárjárás korából: a mûnek csak elsõ két kötete jelent meg. A történelmi események a regény hátterében maradnak, az elõtérben egyéni sorsok állnak és fõkép Tormay Cecile atmoszférikus mûvészete. Az elsõ kötet nagyrészét egy pestis grandiózus, fojtogatóan szuggesztiv leírása tölti be. Ez a pestis-leírás Tormay Cecile legnagyobb alkotása; itt nem marad el semmiben nagy mestere, Jacobsen mögött, akinek szintén van egy csodálatos ilyen tárgyú novellája: A bergamoi pestis.

Magában álló, sokszor ijesztõen érdekes és sokszor megrendítõ könyv ez az Õsi küldött. Tormay Cecile mondataiban átalakul, párás és ködszínû lesz a masszívnak tudott magyar mult. Régi magyarjai északias bánattal keresik, valahogy mindig fenyõerdõk mélyén, az õsi magyar hitet, az õsi magyar isteneket, akik Tormay Cecile stílusának dekadens szépségében olyan távoliak, földtelenek és exotikusak lesznek, mintha valami kihalt északi rokonnép, talán a livek, titokzatos bálványai lennének.

A kor és a tér nem jelennek meg valósághûen ebben a regényben, de van benne valami, amit általában hiába keresünk történelmi regényeinkben: atmoszféra, titok, félelem, az elmúlt századok sötét, ködös iszonyata. Nem egy bizonyos kor történelmi levegõje van benne, hanem a Történelem levegõje; az általános mult benne van, (a legtöbb történelmi regény olyan, mintha ma történnék) a nosztalgia benne van és a lélekben is nosztalgiát tud kelteni. Kár, hogy sosem fog most már befejezõdni..."

epa.oszk.hu/00000/00022/00616/19588.htm

ü
bbjnick

tewton 2012.04.25. 14:09:13

@thetriggerhappy:
szövegértésből sose voltál jó, de most még nem írom be a karót.

tewton 2012.04.25. 14:30:00

@Holger Hartland:
igen! az index cikkére reagálva, tényleg ez volna a helyes. demokratikusan, a mindenkori aránynak megfelelően faji és szex-kvótát kell érvényesíteni az irodalomoktatásban, a teljes átláthatóság jegyében. Sőt, a korábban elhallgatott adatokat is nyilvánossá kell tenni, csak a demokratikus elvek betartatása végett.

Ennek megfelelően Herceg "Franz Herzog" Ferenc és Márai "Grosschmid" Sándor mehet a német-kvótába, Radnóti "Glatter" Miklós a kitértzsidó-kvótába, TC besorolásához az index szakértőihez kell fordulnunk, ahogyan Faludy "Leimdörfer" György esetében is. Kérdéses továbbá, hogy a nemi preferencia mint besorolási elv egyenrangú-e a rassz- és vallási kategóriákkal. Kérdéseinkkel az index szakértőihez fordulunk.

tevevanegypupu 2012.04.25. 14:32:55

@bbjnick:

Hagyja, hagyja..Cecile ujra visszajott, mindenki - akit illet - tud rola, olvassak es kesz. Minek bizonygatni, ez ugyis felesleges, ez olyan mint amikor a fidesz a lelket kiteszi a zsidokert es megis gyulolik mert "antiszemita, rasszista, idegengyulolo"..nem kell konyorogni, bizonygatni. Faludy tananyag, nagyon jo, mindkettejuknek kiadjak a konyveit, Nyirot hazahoztak..Ennyi egyelore eleg. A jobbikos jol tette, hogy szolt Tormay miatt, de rosszul tette, hogy Faludyt meg a szexualis szokasa miatt vegzalta. Faludynak voltak fiubaratai, voltak felesegei..es irigylesre melto eletet elt. Talan meg Recsket is belszamitva.:)

thetriggerhappy 2012.04.25. 15:04:34

@tewton:

és még mindig nem érted....

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.25. 19:26:20

@tewton: Ne felejtsük el, Faludy is csak egy DWM. (Dead White Male.)

tewton 2012.04.25. 20:17:10

@Holger Hartland:
tudja, miért van az eszkimóknak 40 szava a hóra?
naugye!

Manyi Béci 2012.04.25. 20:41:41

@tewton:
"faludy az szdsz wassalbertje"
Ez egy nagy igazság.:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.25. 22:07:46

@thetriggerhappy: mikor került be a jobbik a parlamentbe? tavaly előtt?
amúgy a (szélső)jobb nagyobb kategória, mint egy párt bizonyos részei. az, hogy te most hallasz először erről, nem jelenti azt, hogy 6 éve nem olvasták Tormayt.
amúgy ez mind a kommunizmus öröksége, nyilván nem fog az ilyen földalatti információ a rendszerváltáskor mindenki fejébe azonnal beleszivárogni. nagyon lassan terjed, és még lassabban hallasz arról, hogy egy másik csoportnak ez tetszik, egy olyan csoportnak, amelynek te nem vagy tagja

kerüld az ilyen megnyilvánulásokat felőlem, rólam, amiket fentebb is olvashattam, álljál fel, menjél ki a szobából, ismerkedj, kirándulj, ne frusztrálódj.
hidd el, az élet attól még lehet szép, hogy primitív emberek uralkodnak felettünk.

Várúr 2012.04.25. 22:10:11

@bbjnick:
Taknyos kis szarházi volt akkor Faludy... Később épp a komcsik hurcolták el Recskre. Nem a szobordöntögetés tette naggyá, hanem az írásai. Mellesleg nem baj, ha tudod: 1919-ben érdekes módon Prohászka püspök is a komcsik mellé állt (ha később meg is bánta)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 22:17:42

@tevevanegypupu:

"A jobbikos jol tette, hogy szolt Tormay miatt, de rosszul tette, hogy Faludyt meg a szexualis szokasa miatt vegzalta." --- írja.

Ferenczinek igaza van, minden vonatkozásban:-) Magának imponál ez a vén kéjenc kazár sármőr:-) De, mondjuk, Tormayval is ilyen elnéző volna, ha Pallavicini Eduardina kelyhének ízéről írt volna szonetteket?

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2012.04.25. 22:37:48

@bbjnick:
(-:
Valoban imponal es kedvelem Faludyt, nem csak a koltot hanem a pasast is, vegtelenul szorakoztato, bolcs es valoban elfogado. Hogy kit mi ihlet meg..hat Istenem. Vannak orszagok e Foldon ahol a biszexualitas nem szamit a kozforgalomban nagy bunnek, noha a vallas termeszetesen tiltja. Faludynak kar volt hazajonnie, maradhatott volna nyugodtan Marokkoban, sokkal de sokkal jobban erezte volna ott magat elete utolsoeveiben (is).

Nalunk az iskolaban tul eterien tanitjak az irodalmat, a koltoket-irokat, az embert erik fantasztikus meglepetesek ha kikerul onnet es egy-egy kedves koltojerol megtudja, hogy mondjuk gyilkos vagy homo volt, esetleg jo nagy gazember, reszegen arokban fetrengve vagy bolondok hazaban erte a halal, meg aztan hogy miket megverseltek. Amikor peldaul Verlaine Poèmes érotiques kotete a kezembe kerult, majd hanyatt estem a meglepetestol.(: Persze nem mindegy hany eveseknek tanitjak, de nyugodtan felsos gimnazistaknak mar lehet beszelni az elet kacifantos dolgairol is..es jobb lenne, ha megismerhetnek Tormay Cecile-t is. De talan majd jon egy olyan iskolaugyi miniszter is, akit nem erdekel, hogy mit mondanak az emberek, hanem osszevalogat egy valoban jo tantervet..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 22:55:48

@Várúr:

"Taknyos kis szarházi volt akkor Faludy..." --- írja.

Faludy 1947-ben 37 éves volt.

"Mellesleg nem baj, ha tudod: 1919-ben érdekes módon Prohászka püspök is a komcsik mellé állt..." --- írja.

???

Prohászka naplójegyzetei 1919-ből:

www.ppek.hu/k315.htm

www.ppek.hu/k316.htm

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 23:19:04

@tevevanegypupu:

Nekem semmi kifogásom faludy ellen (sem). Ahogyan Ferenczinek sem volt addig, míg Hoffmann Rózsa fel nem világosította, hogy a közoktatásban csak a kikristályosodott gyöngyszemeknek van helye: így az Erdélyi Helikon-körnek vagy a Napkelet szerzőgárdájának pld. nincs. Ekkor kérdezett rá Ferenczi, hogy: a szodomita, antikrisztiánus, magyargyűlölő, prohászkaszoborrombóló Faludynak viszont igen???

Mondom, nekem semmi gondom Faludyval, a magyar irodalomba (a maga helyén) ő is belefér, de, és ebben mélyen egyetértek Ferenczyvel, Szabó Dezső, Tormay, Nyírő, Jékely stb. mellett és nem helyett!!!

(S van még itt egy motívum: nem tudom, hogy Tormay b*ziskodott-e vagy sem, de azt tudom, hogy ennek munkásságában (közvetlenül) nemigen van nyoma, ellenben Faludynál a szodómia írói arculatának egyik fontos, karakteres eleme --- szóval, ebben is igaza van Ferenczinek.)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 23:21:09

@bbjnick:

semmi kifogásom faludy ellen (sem)=semmi kifogásom Faludy ellen (sem)

prohászkaszoborrombóló=prohászkaszoborromboló

tevevanegypupu 2012.04.25. 23:40:18

@bbjnick:

Latom ezt a kikristalyosodott gyongyszemet nem birja megemeszteni.(: Igaza van, Faludyval kapcsolatban eleg hulyen is hangzik. Kulonben tenyleg, Faludy munkassaganak (vagy hogy mondjak) egyik nagyon jelentos resze erotikus "szodomista" kolteszet. Dehat az eletben ez a fajta szexualitas letezik..nagyon is valosagosan letezik. Es ha ugy vesszuk nem is maga a teny a botranyos - most ne vallasi szempontbol nezze - hanem az, ahogy ezt az egeszet kezelik. Ha nincsenek a melegfelvonulasok, legalabbis nem olyanok mint amiket nalunk zum trucc rendeztek, ha a liberalisok nem csinalnak abbol presztizskerdest (es szavazokat nem szereztek vele), hogy ezt ugy akartak feltuntetni mint a legtermeszetesebb, sot kovetendo peldat, akkor szegeny Faludyt es meg nagyon sok mindenki mast is bekeben hagytak volna, a kolteszetet pedig ugy ertekelnek ahogy azt kell..a verset szeretnek es nem azt a botranyt amit esetleg kelt.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.04.26. 00:26:41

@bbjnick: mondj már egy példát Faludy antikrisztiánusságára avagy magyargyűlöletére.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.26. 12:53:47

@rajcsányi.gellért (ergé):

Egyet-egyet:

"A rabszolgákon kezdtem, kik szabadságot és kenyeret reméltek az új hittől. Krisztiánus gazdáik még szemérmetlenebbül zsákmányolták ki őket, mint a pogányok. Ami urainkat korántsem érdekelte: izzadságuk jutalmát majd megkapják a boldog jövőben, fenn a fellegek tetején, hol az Égi Vőlegény készpénzzel fizet. A másik nagy ígéret, mellyel annyi reményt keltettek, a béke ígérete volt. A kereszténység diadala után Athanázius megírta, hogy ez a béke máris megérkezett: mi több, a gyilkosok és rablóbandák száma napról napra fogy, és a járványok múlóban. Ezt akkor írta, illetve prédikálta, amikor Rómában éjjel senki sem mehetett ki az utcára, mert az ott garázdálkodó szíriai bevándorlók leütötték, amikor polgárháború polgárháborút követett, amikor Nagy Konstantin kiirtotta családja egy részét, és a maradékkal fia, II. Konstantin végzett, és az alexandriai székesegyházban, Szent Theonász templomában Athanasius ortodoxai karácsony este megtámadták az ott imádkozó ariánusokat, és hajnalig fojtogatták hittestvéreiket az oltáron, vagy hajigálták le őket a templomkarzat vértől iszamlós korlátján át a mélybe.

A teológiát ekkor még filozófiának hívták, mint ma egyesek a közgazdaságtant. Oly dolgokról vitáztak, intrikáltak és küldték egymást száműzetésbe, amelyek nincsenek. A görög és latin klasszikus szerzőket elvetették, kivéve, ha olyasmit találtak bennük, amit nyakatekert szofizmáik segítségével saját propagandájuk céljára tudtak fordítani. Így ahelyett, amit pogány, világi irodalomnak neveztek, bevezették az új, keresztény irodalmat. Ennek unalma oly halálos volt, hogy a Keletrómai Birodalomban már az ötödik században egyszerűen abbahagyták. Az ideológia ugyanis olyan méreg, mely az író tehetségét azonnal közömbösíti. Közben mind a görög, mind a latin nyelvet elhanyagolták és vulgarizálták – Orwell ír le ehhez hasonlót az Ezerkilencszáznyolcvannégyben –, hogy azon többé semmit nem tudtak kifejezni. Még szerencse, hogy nem is akartak.

A színházakat bezárták, a pogány szobrokat összetörték, csak Práxitelész Aphroditéjének kegyelmeztek. Ezt a konstantinápolyi bordélyház előtt állították fel, míg a csőcselék egy nap ezt is összetörte. A szellemi és a tényleges hatalom, az Egyház és a császár Bizáncban egyetlen monolitikus tömbbé forrt össze. Azok, akik régebben erkölcsi és altruisztikus szempontokból csatlakoztak a még földalatti kereszténységhez, nem vették észre az egyház győzelme után, hogy most már ellenkező motívumokból, erkölcsi skrupulusok nélkül, karrierizmusból és gyávaságból tartanak ki mellette. A következő nemzedékben ilyen problémák nem merültek fel. Mindenki elhülyült.

Végül rátértem Nagy Konstantinra: mint gyilkoltatta meg elsőszülött fiát, és csukatta rá feleségére a gőzfürdőt, amíg az asszony megfőtt; mint rendelkezett a niceai zsinaton teológiai kérdésekről, melyekről fogalma sem volt: de hát ő volt a nagy hadvezér, a nagy államférfi, a nagy városalapító, a mindentudó és mindenhez értő. Majd néhány hiteles történetet mondtam el hozzá méltó követőiről, és hátrahanyatlottam a szalmazsákon. Azt sem tudtam megállapítani, hogy barátaim mit szólnak a mondottakhoz, mert máris aludtam."

"Emigrációm ötödik oka reciprokja az előbbinek, és automatikusan adódik belőle. Magyarországhoz ellentétes erők vonzottak és taszítottak tőle. Budapesten akartam élni holtiglan, és boldog voltam, hogy megszabadulok tőle; természetesnek tartottam, hogy magyarnak születtem, büszkélkedtem vele és átkoztam is. Itt a politikai tényezőknél sokkal súlyosabbakra gondolok. Arra, amit Ady Endre magyar ugarnak nevezett, és minden tartozékára, illetve a krónikus magyar provincializmusra. Nem Ady fedezte fel: néhány költőnk mellett Széchenyi István, Eötvös József, Kemény Zsigmond, Szalay László, Jászi Oszkár, Vámbéry Rusztem és mások is tudták, mekkora csapást jelent. Szerb Antal, a maga szelídségében „magyar finitizmus” néven könyvelte el. Értvén alatta, hogy lényegbevágó kérdéseket nem szeretünk felvetni, és válaszainkat nem gondoljuk végig.

A XIX. században és a huszadik első négy évtizedében a komolyabb társalgás alapeleme a pletyka meg az anekdota volt. Ha erre sor került, a jelenlévők előbbre húzták székeiket és felfigyeltek. Ha valaki filozófiai vagy etikai kérdéseket vetett fel, a résztvevők szállingózni kezdtek kifelé. Magyarságunk, történelmünk, sőt az emberi lét kritikája hazaárulásnak számított. Amikor 1938 legvégén vonaton ültem Párizs felé, a magyar közvélemény nemhogy abba az álomba ringatta magát, hogy hazánk nagyhatalom, de biztos volt benne. Senki sem vette tudomásul, hogy „nemzeti nagylétünk” 413 esztendeje Mohácsnál befejeződött, mint ahogy legjobb versében Kisfaludy Károly félreérthetetlenül megírta.

A „magyar glóbusz” kifejezés szemlélteti talán e provincializmust a legjobban: horizontunk a magyar határig terjedt, és nem tovább. Ez a nézet a magyar élet minden mozzanatára kiterjedt; az irodalomra is. Mindig kétségbe ejtett, hogy irodalmunk legjobb termékeit nem fordítják le angolra, franciára, németre, olaszra, és ha igen, nem méltányolják. Mindezt a Nyugat közönyének tulajdonítottam, meg annak, hogy nyelvünk annyira távol esik az indoeurópai nyelvcsaládtól. Csak az öt esztendő alatt, melyet külföldi egyetemeken töltöttem, kezdtem ráébredni, hogy nézetem a magyar környezet és neveltetés függvénye. Csak akkor vettem észre, hogy kedvencem és nyelvi gyönyörűségem, Arany Toldija a lehető legjobb fordításban is megkésett eposz egy erős és buta emberről, kinek sorsa a XX. században Nyugaton senkit sem érdekel, vagy hogy másik kedvencem, a Szeptember végén a nyugati olvasóknak szentimentális maszlag, a sírjából a fejfára akasztott özvegyi fátyolért feljövő halottal.

Sejtettem, hogy ennél tovább kell mennem. Mindig fájdított, hogy a remek színpadtechnikával dolgozó, de egyébként súlytalan és felszínes darabokat író Molnár Ferenc sikereivel kellett találkoznom Nyugaton, míg igazi nagyjainkról nem tudott senki. Már valahogy sejtettem okát – azt, hogy Molnár Ferenc keveset ér, de nem provinciális, míg zsenink nagy része a „magyar glóbusz” és nem Európa határain belül mozog, azaz provinciális. Vagyis a külföldi olvasónak ismernie kell a magyar történelmet, a magyar viszonyokat ahhoz, hogy műveiket élvezhesse. Természetesnek tartottam ezt, míg néhány külföldi barátom felvilágosított, hogy a III. Richárd megértéséhez nem kell tudni angol történelmet, sem a Háború és békéhez a napóleoni háborúkat. Az ember tragédiája kivétel; de Petőfi legtöbb verse, Jókai, Mikszáth, sőt Móricz Zsigmond könyveinek java – például éppen az Erdély – nem érthető a magyar viszonyok és a magyar történelem alapos ismerete nélkül. Akaratlanul is, de belföldi használatra készültek. Verlaine versét: „Dans l’interminable/Ennui de la plaine/ La neige incertaine/ Luit comme du sable”, le lehet fordítani minden nyelvre, de azt a sort, hogy „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja”, semmilyen nyelvre sem.

Kosztolányi Dezsővel, József Attilával és Karinthy Frigyessel gyors egymásutánban nemcsak az a három magyar író halt meg, kiket a legtöbbre becsültem, de azt éreztem – mint más is –, hogy halálukkal lezárult egy korszak, és a közvetlen jövőtől kevés jó várható. Már azért sem, mert napirendre a népi és az urbánus írók harca került, valami, amit mindig magyar skizofréniának neveztem, és amitől igyekeztem minél távolabb tartani magamat. Így, az angol képviselő szavainak segítségével, már nem rágtam magamat, mint korábban, hogy megfutok a küzdelem elől. Olyan csatatér elől menekültem, hol ellenfeleim állig felfegyverkezve vonultak fel, míg az én kezemben nem maradt fegyver. Tanulni akarok – vigasztaltam magamat –, és aztán, egy nap, több ismerettel visszatérek egy új, jobb Magyarországra."

ü
bbjnick

Herbert_West 2012.04.26. 14:21:48

Ezek a mindkét korral (a kereszténység államvallássá vállására, valamint Magyarország Horthy-korszakos fantazmagóriáira és regresszív attitűdjére) szemben jogosan megfogalmazott kritikákból és különvéleményből azért igen nehéz magyarságellenességet és keresztényellenességet kiolvasni.

Kivéve persze, ha az olvasó magyar és keresztényképzetébe nem fér bele semmi a két füle között tátongó ürességen kívül

tewton 2012.04.26. 16:10:33

@bbjnick:
jó, jó. itt van ez a sodómita, középkategóriás, identitászavaros, megfelelő származású író, aki rühelli a kereszténységet, saját vallása meg pont nincs neki. de ebből keresztényellenességet kiolvasni? :)

(amúgy az 1. idézet sokkal kínosabb, mint a másik. részint a csúsztatások meg a komcsiszagú hazugságok miatt.
Amúgy meg mindig vicces, amikor egy szarember felköp és alááll. Vö. Faludy György: Dicsértessék. Középkori himnuszok. Műfordítások. Bp. 1938. Singer és Wolfner)

tevevanegypupu 2012.04.26. 16:21:17

@bbjnick:

Ha Faludyra haragszik azert amit irt - kulonben sajnos sok mindenben igaza van, es haragszik ra mert a szexualis eleterol ir, akkor nagyon sok mindenre haragudnia kellene es nagyon sok mindentol el kellene tiltani az iskolasokat. Konyvek, festmenyek, szobrok garmadajatol..

Alfőmérnök 2012.04.26. 17:34:44

@tevevanegypupu: Zárassuk be a Sixtus-kápolnát!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.26. 20:05:48

"Az a baj ezzel a "Tormay Cécile, a modern Sapphó" mellesleg meglehetősen trendszagú teóriával, hogy egyfajta urban legend. Megszületésének háttere a gróf Zichy Rafael és Pallavicini Eduárdina közötti válóper.A Horthy-rendszerben az arisztokratáknál ritka volt a válás. Zichy Rafael, hogy a "becsületét" mentse, igyekezett úgy feltűntetni a dolgot, miszerint a felesége „feslett élete” okozta a válást. Ennek érdekében pedig kitalálta azt a mesét, hogy Tormay leszbikus cédaként elszerette a feleségét. Hosszú hónapokig tartott a per. A gróf tanúkat fizetett le annak érdekében, hogy bizonygassák az írónő szexuális elferdülését. Végül nem koronázta siker a koncepciós vádak kiagyalóit. A hamis tanúzásért elítélték Zichyt, míg Tormayt és Eduárdinát felmentették a vádak alól.

Ennek persze az index újságírója is utána nézhetett volna, ha akar - dehát jól hangzik! Nesze neked középiskolai irodalomtanítás...!"

Alfőmérnök 2012.04.26. 20:25:51

@tesz-vesz: Na, ez egy tényeket felsorakoztató, összeszedett szöveg. Látszik, hogy nem te írtad.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.27. 13:35:44

@tewton:

Az 1. idézet valóban kínosabb, mint a 2., de mindkét megnyilatkozásban ugyanaz az attitűd nyilvánul meg.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.27. 13:42:25

@tevevanegypupu:

De hát én nem haragszok Faludyra!:-) @rajcsányi.gellért (ergé) megkért, hogy "mondj már egy példát Faludy antikrisztiánusságára avagy magyargyűlöletére" és én teljesítettem a kérését:-)

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2012.04.27. 16:22:34

@bbjnick:

Akkoriban Faludyekon is rajta volt az az "innet el kell menni.." Horthy-fasizmust lattak minden sarkon. Ketsegtelen, hogy Faludyval nem szimpatizalt a rendorseg, de meg akkor is voltak szavaloestjei, es ahogy leirja, az egyik allamtitkar figyelmeztette, hogy egy idore tunjon el. Nem tudom o elgondolkodott-e azon, hogy mikor Marrakechbe ert, akkor a verseiert jaro tiszteledijakat a fasiszta Horthy rendszerbol mindig pontosan megkapta es abbol berelt peldaul Marrakechben is nagy hazat.(: .Nem feltetlenul kommunistasaga vagy szocialdemokrata erzelmeiert nem tetszett a rendszernek, inkabb a verseit talaltak botranyosnak. Es melyik muvesz nem utalja azokat akik nem szeretik verseit vagy amit csinal? Es hat az is ertheto, hogy nem rajongott Prohasznakert..Kesobb viszont Karolyit is elitelte azert, mert egyre jobban vonzodott a kommunistakhoz, errol is irt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.27. 17:36:44

@tevevanegypupu:

Ha már Faludy értékítéletét szóba hozta!

Bizonyára olvasta mindkét életrajzi könyvét. Nem tudom, magának föltűnt-e, hogy Faludynál --- önmagán és aktuális feleségén, ill. fiúszeretőjén kívül --- mindenki súlyos erkölcsi fogyatékosként, hazug szélhámosként, gaz- és sz*remberként van ábrázolva. A nők még egy kicsit rosszabbul is járnak, mint a férfiak, mert --- Faludynál --- ők, mindezeken túl, még (kivétel nélkül) beteg k*rvák is. Ha --- ne adj Isten! --- valakiről valahol mégis pozitívan emlékezne meg (Faludy), akkor biztosak lehetünk benne, hogy később arról a személyről is csak kiderül (módját keríti Faludy, hogy kifejtse), hogy (valójában) ő is egy sz*rember.

No, most két változat lehetséges:

1) A világon --- Faludyn, aktuális feleségén, ill. fiúszeretőjén kívül --- mindenki súlyos erkölcsi fogyatékos, hazug szélhámos, gaz- és sz*rember volt (s a nők még ezen túlmenően beteg k*rvák is).

2) Faludy erkölcsi érzékével és értékítéletével nem egészen klappolt valami.

:-)

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2012.04.27. 19:59:33

@bbjnick:

Nem mindennapi ember nem mindennapi emberekkel talalkozott az elete soran. Es nyilvanvaloan sokkal tobb volt a gazember mint a jo. Muveszek, politikusok, raborok, rabok, kulonbozo naciok..Es ugy tunik, jobban kedvelte a gazfickok tarsasagat. Vilageleteben szegeny volt, sokszor meg ehezett is es valoban sok problemaja lehetett a biszexualitasa meg a vakmero versei miatt is. Nem is beszelve feltekeny kortarsakrol, stb. O maga is eleg sok hulyeseget elkovetett eleteben, de ezzel egyutt is zsenialis volt.Sok rosszat osszeirt kortarsairol - volt viszont akiket nagyon szeretett - jol tette, az ahitatos eletrajzok legtobbszor hazudnak. Faludy ugy irta le oket ahogy latta vagy ahogy kepzelte, hogy latja.(:

Leskelődő 2012.04.27. 20:13:27

@bbjnick: @tevevanegypupu:
Talán többre becsülte a holtakat az élőknél :)
Legalábbis, úgy rémlik, Erasmusról jóindulattal és megbecsüléssel írt egy egész könyvnyit.

Alfőmérnök 2012.04.27. 20:25:37

@Leskelődő: Volt egyszer egy beszélgetős TV-műsor, azt hiszem a Lehetetlen, amiben a műsor végén a vendég mindig vmi személyes ajándékot kapott -- nyilván valahogy előre megtudakolták, hogy mi az, aminek örülne. Na, Faludy a Summa Teologicát kapta, az hiányzott a könyvespolcáról. (Tudtommal máig nincs rendes magyar nyelvű kiadása, a Gede testvérek gondozásában lehet megszerezni.:))

tevevanegypupu 2012.04.27. 20:38:04

@Leskelődő:

Erasmus nem erdekes, mi a kortarsakrol szerettunk volna meg sokkal tobb rosszat olvasni.(:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.27. 20:46:12

@tevevanegypupu:

"...O maga is eleg sok hulyeseget elkovetett eleteben, de ezzel egyutt is zsenialis volt..." --- írja.

Jajjj, miért mond/ír ilyet!:-) Dehogy volt ő zseniális! Egy tehetséges irodalmár volt, sem több, sem kevesebb. Mint hozzá hasonlóan nagyon sokan. Vörösmarty, Arany János vagy Weöres zseniális volt, de Faludy?! #:-|

ü
bbjnick

Leskelődő 2012.04.27. 21:02:18

@Alfőmérnök:
"Tudtommal máig nincs rendes magyar nyelvű kiadása, a Gede testvérek gondozásában lehet megszerezni.:)) "

A Gede testvérekében?!
Micsoda Lehetetlen dolog ez! :o)

Leskelődő 2012.04.27. 21:03:14

@tevevanegypupu:
Sajnos, most már kénytelenek vagyunk beérni azzal, hogy mi írunk rosszakat róla :)
Figyelje csak bbjnicket! Utolérhetetlenül jól csinálja ;)

tewton 2012.04.27. 21:30:12

@Leskelődő:
akkor lehet igazán rosszat írni valakiről, ha igazat írunk :)
az igazság nem csak (nemcsak?) szabaddá tesz, hanem jóleső kárörömet is okoz :)

faludyt én inkább a zelkek, illyések, vassok közé sorolnám.

tewton 2012.04.27. 21:32:38

@Alfőmérnök:
az európai faludy bizonyára eredetiben is el tudta volna olvasni, legalábbis a sugallt kép alapján :I

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.27. 21:38:30

@tewton:
ne beszéljen hülyeséget! hogy jönne faludy ezekhez? pedighát.... :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.27. 21:40:08

@jose maria padilla:
mondjuk, ha nem vasra gondol, hanem wassra, az lehetséges. a kóklerbot két vége :))

Alfőmérnök 2012.04.27. 21:42:48

@tewton: Nyilván a latin nyelvű kiadást hiányolta, csak érdekességként jegyeztem meg.

Melyik vassra gondol, az Istvánra, vagy a W Albertre?

Leskelődő 2012.04.27. 21:49:04

@Alfőmérnök:
Hijnye, de kacifántosan fogalmazták.
He-he, magyarán: a kiadó (vagy a szerző?) köszönetet nyilvánított Erdő Péternek a támogatásért, aki pedig nem is támogatta.
kurir.katolikus.hu/hirek/az-esztergom-budapesti-foegyhazmegyei-hivatal-koezlemenye

Nagy selymák ezek a Gedéék, csoda, hogy a Holló antikváriumban mégis megtalálhatók a kiadványaik :)

Leskelődő 2012.04.27. 21:51:04

@tewton:
Olyat udvarias ember nem tesz.
Öööö... csak ritkán.
És csak Faludyról!

tewton 2012.04.27. 22:07:48

@Alfőmérnök:
nézze, aki vén trotty korára se volt képes felhajtani nyugaton egy antikvár summát, annak a motivációjával gond van, vagy egyszerűen képmutató :) a summa nem egy babiloni talmud.

Alfőmérnök 2012.04.27. 22:08:21

@Leskelődő: "Noha Egyházunk Aquinói Szent Tamás műveit nagyra becsüli..."

LOL. Mintha ezt külön hangsúlyozni kéne, nem lenne nyilvánvaló.

Alfőmérnök 2012.04.27. 22:30:16

Egyébként a Gargantua és Pantagruelt Faludy fordította magyarra. Azon szoktam nevetni, hogy a mű- és igazi konzik, életképtelen jobboldali seggfejek, mit szólnának hozzá, ha ma írna valaki egy olyan művet, mint a "régi szép időkben" Rabelais. Alighanem az ifjúságot megrontó, szélsőliberális, perverz, posztmodern, betiltandó műnek tartanák a szerencsétlen hülyék.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.27. 22:54:23

@Alfőmérnök:

Ennek az összehasonlításnak semmi értelme nincs, @Alfi, mert Rabelais korában nem volt sem jobboldal (mivel nem volt bal sem) és nem voltak konzervatívok sem (mivel nem voltak progresszívek sem). Tehát, akkor Rabelais művét nem ítélhették meg mai fogalmak szerint, mint ahogyan ma sem ítélhetjük meg akkori fogalmak szerint. Minden művet a maga fogalmai és erkölcsei alapján ítélnek meg.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.27. 22:55:01

@bbjnick:

Minden művet a maga fogalmai és erkölcsei alapján ítélnek meg.=Minden művet a maga korának fogalmai és erkölcsei alapján ítélnek meg.

Alfőmérnök 2012.04.27. 23:09:10

@bbjnick: Ezen az alapon nem is lehet érteni, csak félreérteni egy nem mai művet, mivel más korban, más fogalmi rendszerben született. Vannak akik így gondolják, de én nem. (keresőszavak: gadamer, horizont összeolvadás)

tevevanegypupu 2012.04.27. 23:21:41

@bbjnick:

Jajj, kelmed miert mond ilyet! Meg ha vacak verseket is irt volna, akkor es annak ellenere is zsenialis lett volna, hiszen fantasztikus micsoda emlekezotehetsege volt es milyen elkepzelhetetlen tudasa, muveltsege. Utanozhatatlan volt, jelenseg.. Ne befolyasolja az, hogy mas elkepzelesei voltak az eletrol es maskeppen elt mint ahogy maga egy jo keresztenyt elkepzel..(:.Arany, Vorosmarty is eleg furcsa emberek voltak, de ez semmit nem von le abbol, hogy a legnagyobb magyar koltok koze tartoztak..

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.27. 23:22:40

@Alfőmérnök:

Nem az értelmezésről és a befogadásról beszéltem, hanem az értelmezés és a befogadás összehasonlításának értelmetlenségéről:-)

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2012.04.27. 23:23:37

@Leskelődő:

bbjnick valoban zsenialisan tud rosszakat mondani..(:

tevevanegypupu 2012.04.27. 23:24:50

@tewton:

Maguk mindenkit utalnak aki nem illik bele a sablonjukba!(:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.27. 23:34:56

@tevevanegypupu:

Értem én, hogy maga Faludy-rajongó --- ami ellen, ugyan, kinek lehetne bármiféle kifogása?! ---, szíve joga, hogy az legyen. De ne keverje a vonzalmat az értékítélettel! Nekem is vannak --- ezért-azért -- "kedves" szerzőim, de, mert kedvelem őket, valamiért nekem igen sokat adnak, vonzalmam nem nem nagyítja fel előttem jelentőségüket az irodalomban. Hát, így valahogy:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.27. 23:36:20

@bbjnick:

Nekem is vannak --- ezért-azért -- "kedves" szerzőim, de, mert kedvelem őket, valamiért nekem igen sokat adnak, vonzalmam nem nem nagyítja fel előttem jelentőségüket az irodalomban.=Nekem is vannak --- ezért-azért --- "kedves" szerzőim, de, mert kedvelem őket, valamiért nekem igen sokat adnak, vonzalmam nem nagyítja fel előttem jelentőségüket az irodalomban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.27. 23:37:11

@tevevanegypupu:

"bbjnick valoban zsenialisan tud rosszakat mondani..(:" --- írja.

Hűha!:-)

???

ü
bbjnick

tewton 2012.04.27. 23:40:09

@tevevanegypupu:
csak aki megérdemli, azt :)
én az öreget egy túlértékelt vén hazugnak és képmutatónak tartom, némi charme-mal. azt hiszem, amitől annyira de annyira el vannak ájulva, az egy korosztály sajátossága volt: a jó anekdotázó készség és a középiskolai anyag alapos ismerete, plusz az élettapasztalat :)

de nézze meg faludy kismajmát, xarnus vavért, aki ugyanazt nyomatja, mint a mestere, csak prolibb és primkóbb kivitelben, ostobábban és a charme nélkül. ugyanaz a felfuttatott középszer, csak jobban látszik a hazugság és a cinizmus.

tevevanegypupu 2012.04.28. 08:44:16

@bbjnick:

Ez kerem dicseret volt es nem ugy ertettem, hogy rosszul mond valamit, hanem zsenialisan le tud huzni barkit: ervekkel , bizonylatokkal es moralisan..ha ugy gondolja, hogy az illeto aztat megerdemli.(:

@tewton:

Igen , tudom, hogy a korosztaly sajatossaga volt, ismertem ilyen oregurakat. Ketsegtelen, hogy latin idezetekkel es gorog felistenekrol szolo tortenetekkel es osregi arab es perzsa koltokrol valo filozofalgatassal
le lehet nyugozni foleg a noket, plane ha az a charme is tarsul hozza, ami a regi oregurak kozul soknak volt sajatja. De Faludy azert ennel tobb volt, olyan korban mert szemermetlen lenni amikor ehhez azert batorsag kellett, es akkor irt olyan verseket amit pirulva kellett olvasni amikor uri tarsasagban a szaporodasrol targyalni lehetetlenseg volt, es egy lopott csok komoly problemat okozott egy urilanykanak, aki errol a merenyletrol kepes volt oldalakon keresztul gyonni a naplojaban. De ezzel egyutt vagy enelkul is Faludy nem ezekert volt zsenialis es utanozhatatlan, hanem mert az volt..

Es nanà, hogy szeretnek utanozni, Xaver helyes kisfiu, gondolom a lanysziveket elenken megdobogtatja, de ugyan hol van o attol, hogy valakinek eszebe jusson az utan is, hogy valahol egy pillanatra eszrevette? Akkor mar inkabb Soma mamagesa vagy Kajafijat Orsi.

Meg kulonben is: a zseni es a zsenialis szelhamos kozott nagyon keves a kulonbseg, eppen most hallottam, hogy egy pasas eveken keresztul betegek tomeget gyogyitotta az internetrol szerzett tudasaval ugy, hogy "orvoskollegai" sem sejtettek rola semmit..
Most a vegeredmeny szamit vagy a modszer?(:

Alfőmérnök 2012.04.28. 11:11:53

@tevevanegypupu: Maga akkor ír ilyen hosszan, mikor zavarban van. Mondja ki: maga szereti Faludyt és bántja, ha rosszat mondanak rá.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.28. 16:28:41

"(...) 'Több százan elküldték ugyanazt a formalevelet, amelyben azt követelték, hogy Tormay Cécile írónő is kerüljön a tananyagba' - mondta a tanterv egyik kidolgozója az [origo]-nak. Tormay Cécile, a XIX. és XX. század fordulóján élt írónő munkásságának tanítását a Jobbik sürgette az elmúlt hetekben. Ferenczi Gábor jobbikos képviselő írásbeli kérdést is feltett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, amelyben a NAT-ba követelte Tormay Cécile-t. (A leszbikus viszonyokkal is hírbe hozott írónő közéleti szerepvállalása alapján a jobboldalhoz állt közel, 1919-ben ő alapította a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív-keresztény női szervezetet, és többször támadta a trianoni szerződést.)

Réthelyi Miklós a parlament honlapján is olvasható válaszában azt írta a jobbikos képviselőnek, hogy a NAT-ban 'nevesíteni csak olyan szerzőket kíván, akiknek életműve az irodalomtörténetben rögzült értéket képvisel, kortárs politikai szerepvállalásától függetlenül'. Információink szerint a kötelező olvasmányokat összeállító szakértők lemondással fenyegették az államtitkárságot arra az esetre, ha Tormay Cécile bekerülne a tananyagba.

Az [origo]-nak az egyik szakértő azt mondta, hogy sokan kértek a tantervbe több erdélyi írót, és ezek alapján döntött úgy a bizottság, hogy középiskolában Tamási Áron, az alsó tagozatosoknak pedig Wass Albert Tavak és erdők könyve című műve lesz kötelező. Többen kortárs írókat is javasoltak, Esterházy Pétert vagy Nádas Pétert például, de a bizottság úgy döntött, hogy élő szerző nem kerül a tantervbe, ezért húzták ki az eddigi tervezetből Csukás Istvánt is.

Kertész Imre egy 'áthidaló megoldással' kerülhetett a NAT-ba - mondta az egyik szakértő. A Nobel-díjas írónak egy külön, 'irodalmi díjak nevű rovatot' nyitottak, amelyben a középiskolásoknak előírják a Sorstalanság elolvasását. A világirodalmi lista csak annyiban változik, hogy zsidó szervezetek kérésére a kötelezőknél felsorolt szerzők közé kerül a Nobel-díjas Isaac Singer zsidó-lengyel származású amerikai író is. (...)"

www.origo.hu/itthon/20120427-bekerul-wass-albert-es-kertesz-imre-a-nemzeti-alaptantervbe.html

No, ezt hívják úgy, hogy totális koncepciótlanság! Egyszerre szánalmas és felháborító!

ü
bbjnick

tewton 2012.04.28. 20:38:09

@bbjnick:
nézze, nem többszáz embernek kell levelet írnia, hanem egy pár jópedigrés szervezetnek. a svábok szervezetei miért nem petícióztak lenauért?

tevevanegypupu 2012.04.28. 22:19:14

@bbjnick:

A Sorstalansagot muszaj elolvasni, vegulis az egyetlen Nobel-dijas magyar iro regenye, mert akarmit is mond az a hulye, azert akkor is magyar. Singer pedig nem olyan borzaszto, igaz csak egy regenyet olvastam a Love Storyt, de nem volt rossz. Nem az a baj, hogy zsido irokat szorgalmaznak csak olyan rettento buzgalommal, az a baj, hogy magyar irokat viszont nem. Az pedig a letezo leghulyebb erv, hogy most elo iro nem kerulhet a tantervbe, mert sokan csak igy ertesulhetnenek mostani irok konyveirol. Akkor ha nem tanitanak egyebkent , akkor minek tettek meg Spirot erettsegi tetelnek?

Alfőmérnök 2012.04.28. 22:37:54

@tevevanegypupu: Ezerszer elmontam már, de újból ismétlem: Spiró a szó szogorú értelmében nem volt érettségi tétel. Érvelési feladat volt, egy vele készült interjúban elhangzott kijelentései mellett vagy ELLEN kellett érvelni. Az értékelést (elvileg) nem befolyásolta, hogy valaki egyetértett-e Spiróval, vagy sem. (Nyilván a jobbos iskolákban többre értékelték, ha ellene érveltek a diákok, a balosokban meg jobban, ha mellette.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.29. 00:06:23

@tewton:

Ha volna egy kis vér a pucájukban, már holnap elkezdenék a lobbizást Krenmüller Szészilért! Arra vajon hogyan reagálna az államtitkárság?:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.29. 00:52:43

@tevevanegypupu:

Nézze, irodalmi Nobel-díjat sokan kaptak,

www.literatura.hu/nobel/nobel.html

nyilván, még többeket jelölnek:-) Egy irodalmi nobel kétségtelenül garancia egyfajta minőségre, no de, garancia-e a jelentő(s)ségre? Akkor, amikor megkapja valaki, akkor kétségtelenül jelez egyfajta állásfoglalást az adományozók részéről a díjazott személye vagy az általa képviselt szemlélet, látásmód vagy értékrend mellett. Ennyi. S bár ez nem kevés, de ennél nem is több.:-)

Singer, gyanítom, a kelet-európai zsidó "folklórjáért" kapta az irodalmi nobelt. Hogy erre mi szüksége van a mi diákjainknak --- miért éppen erre volna szüksége??? ---, fel nem foghatom. Egymással acsarkodó, hiedelmeikben, babonáikban fuldokló vagy "önmaguk megváltásába" rendre belebukó galíciai, lengyel, litván gettólakókról vagy falusi kiszsidókról szóló történetek hiányoznának leginkább a középiskolai irodalomoktatásunkból? Nekem semmi bajom Singerrel, egy időben elég sokat olvastam a műveit, de hogy most hogy került képbe, mint kötelező irodalom, fel nem foghatom!

Az élő szerzők kizárása a tananyagból pedig egy végtelenül szánalmas kísérlet az államtitkárság részéről, hogy csökkentse a rá nehezedő nyomást. Ha élő szerző nem szerepelhet a tananyagban, akkor nem zúdul a nyakukba a kultúrkampf... gondolják ők!:-(

ü
bbjnick

tewton 2012.04.29. 01:42:44

@bbjnick:
... ... ...
ha sokat túrja, megint a holovallásba és az emlékezetbe fog beleakadni, aztán a humanista szolidaritásba mint fegyelmező-idomító eszközbe, a végén meg oda lukad majd ki, hogy miért is építették fel a cigányokban a holóidentitást a kicsodák is a kicsodák ellen is. fogadunk?

ellenszérumként dezsőbácsit javaslok :)

tevevanegypupu 2012.04.29. 08:09:39

@bbjnick:

Nem azt mondtam, hogy a Sorstalansag jelentos - tucatkonyv - hanem hogy azert kell tanitani mert megiscsak az egyetlen magyar Nobel-dijas irta. Ezt azert muszaj tudni. Hogy a szenvedestortenetet mas irok sokkal erzekletesebben leirtak (Nobel-dij nelkul) ugyanilyen kommersz regenyben sokszor ugy, hogy meg csak koncentracios taborban sem jatszodott, az mas kerdes..

Azt sem rossz megtudni, hogy milyenek voltak a "galiciaiak", ugy egyaltalan miert ne lehetne tanitani azt, hogy eltek kiszsidok..egyaltalan nem irigylsre melto eletuket, micsoda babonakkal es fertelmes hiedelmekkel keseritettek meg egymas es a kornyezetuk eletet , hogy kerulte beloluk eleg sok Magyarorszagra es milyen halasak voltak ezert.(:Tiszaeszlart is maskeppen nezne mindenki..

Alfőmérnök 2012.04.29. 08:38:21

@tevevanegypupu: Az azért meglepő fordulat, hogy Wass bekerült a tananyagba. Mondjuk az a mesekönyve - állítólag, nem olvastam - elég jó. (Meg a Funtineli boszorkány is.)

Alfőmérnök 2012.04.29. 12:03:42

@tevevanegypupu: A tények kedvéért. Ez volt (az egyik, választható) feladat:
"Az alábbi interjúrészletben Spiró György, kortárs író az irodalomolvasás és az írás mai helyzetéről fejti ki véleményét.

„ A nyelvvel kapcsolatban különben az jut eszembe, hogy a magyar irodalom veszélyben van, mert rohamosan csökken az olvasók száma a fiatal generációkban. Régóta tanítok egyetemen, ott is látom. A baj az, hogy az általános iskolában nem szerettetik meg az olvasást a gyerekekkel. meggondolandó, nem kéne-e átírni egy csomó régi nagy magyar művet, például Jókai regényeit, hogy lehessen őket élvezni. A szavak felét a mai gyerekek nem értik.”

Érveljen a Spiró György által felvetett problémák mellett és/vagy ellen! Hivatkozzon olvasmányélményeire, olvasói tapasztalataira is!"
eduline.hu/erettsegi_felveteli/2009/5/4/20090504_magyar_erettsegi_elozetes_infok

Maga meg tudná oldani?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.30. 11:37:21

"1918-ban megalakítja a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét a MANSZ-t. A munka rabszolgája magánélete nincs, többnyire csak nők társaságában látják, ez megint lehetőséget kínál az ízléstelen támadásokra.
Kapóra jött az egyre jobban virágzó liberális sajtónak gróf Zichy Rafael válási ügye.
Akkoriban az arisztokratáknál ritka volt a válás, szerelmi ügyeiket, viszonyaikat válás nélkül intézték. Gróf Zichynek jól jött volna, ha a válást felesége hibájából mondták volna ki ezért megpróbálta bizonyítani, hogy Tormay leszbikus és elszerette a feleségét. Ilyen indokkal akkoriban, - megjegyzem ma hasonlóképpen - még a katolikus egyháznál is eredményesen kérelmezhették a házasság érvénytelenítését. A hosszú hónapokig tartó per, ahol a gróf lefizetett tanúi próbálták bizonygatni az írónő szexuális elferdülését, nem hozott sikert a koncepciós vádak kiagyalói számára. A liberálisok legnagyobb bánatára Tormayt nem találták bűnösnek, sőt a hamis tanúzás miatt Zichy grófot elítélték. A többéves huzavona, az állandó támadások viszont nem múlnak el nyomtalanul, egészségi állapota hirtelen rosszabbra fordul, és a Mátraházán betegeskedő írónő 1937 áprilisában 62. évében öröklétre szenderül."
europakelloskozepen.blogspot.com/2010/12/s%C3%BCmegh-l%C3%A1szl%C3%B3-tormay-cecile-r%C5%91l.html

Frederick (törölt) 2012.04.30. 18:37:07

Látom, előhozták itt is a Prohászka Ottokár-problematikát. Sokáig tartana a jelenség magyarázata, ezért csak néhány információmorzsát szórnék az információra éhes galambok közé.

Érdekes fejlemény az értékelés ügyében a Prohászka Ottokár szobor sorsa. A főváros szívében, Károlyi Mihály palotájában állították fel a szobrot. 1946-ban hazatért Károlyi egy általa demokratikusnak remélt Magyarországra. A palotába való visszaköltözésekor követelte, hogy távolítsák el a Prohászka-szobrot a kertből. Faludy György négy fiatal trockistával ledöntötte a szobrot. A pesti hívek virághalmazt hordtak a torzóra egyfajta vezeklésként az eseményekért. Károlyi Mihály kis idő elteltével megtapasztalhatta a saját bőrén, hogy a kialakuló bolsevik rendszer őt ugyanúgy nem tolerálja, mint ahogyan Prohászka Ottokárt sem. A sztálinizmus igazából nem adott teret semmiféle őszirózsás eszmének, így igazából a két valaha ígéretes őszirózsás ideológus, Károlyi Mihály és Prohászka Ottokár is mehetett a szellemi hulladékkonténerbe. A Prohászka-szobrot amúgy észrevétlenül felállították a neki emelt emléktemplom kertjében.

Írtam egy esszét a témáról. Akit érdekel, itt megtalálja:
pashcutter.blogspot.com/2012/03/az-oszirozsas-puspok.html

Frederick (törölt) 2012.05.02. 08:44:37

@tesz-vesz:

"ja, teljesen ideológiamentesen döntötte le a Prohászka-szobort. az csak farizeus passzió volt."

Azért te is teszel farizeus passziókat, már megbocsáss! :)

"beleolvastam az írásaiba, grafomán ember volt, ilyeneket nem igen érdemes számomra olvasni, de elhiszem a mult-kor videóját, hogy nagy keresztény gondolkodó volt.
számomra nem tudna érdemes dolgokat mondani, szerintem. olvasgassák a teológusok."

Idézet tőled, forrás meg itten:
kkbk.blog.hu/2011/08/15/prohaszka_ottokar
(egy hozzászólás)

Vagyis te nem olvasol Prohászkát, mert grafomán volt, akit nem érdemes számodra olvasni, hiszen úgy sem mondana neked semmi érdemlegeset, olvasgassák a teológusok!
De ha nem olvasol Prohászkát, miért is véded meg? Mondjuk dívatból? Mert ez a szokás a jobboldalon? Hmm!?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.10. 10:03:14

@Frederick: azért védem, mert jó ember volt.
és kijavítom magam, a történelmi szempontú felvetései, pl zsidókérdései érdekesek, akkor még nem tudtam ezt egy éve, és azóta frissítettem is a posztot, amit semmilyen dátum nem mutat
süti beállítások módosítása