Plágiumhecc – Ilyen ország pedig nincs CCCXV.
2012. január 30. írta: TuRuL_2k2

Plágiumhecc – Ilyen ország pedig nincs CCCXV.

  „A politikával alig foglalkozók számára is világos, hogy a Schmitt Pál köztársasági elnök ellen irányuló lejáratási kampány része annak a szocialista, liberális, nemzetközi pénzpolitikával átszőtt, jól szervezett támadásnak, amelynek végső célja Magyarország végzetes meggyengítése, kiszolgáltatása.” – írja Stefka István a Magyar Hírlapban. Aligha férek be a politikával alig foglalkozók halmazába, talán ez az oka, hogy egyáltalán nem világos számomra, hogy a Schmitt Pál doktori címe körüli felhajtás a szocialista, liberális, nemzetközi pénzpolitikával átszőtt támadások egyik hadművelete lenne. 

  A köztársasági elnökre vetülő plágiumgyanúból Stefka nagyon erős, nagyon – riasztóan – távoli következtetésekig jut el: „Európát fel lehet lázítani hazugságokkal, dezinformációkkal Magyarország ellen. Végzik mindezt balliberális hölgyek és urak, akik magyaroknak vallják magukat, s ugyan Magyarországon van a bejelentett lakcímük, de igazi otthonuk nem itt van. (...) A célkeresztben nem Schmitt Pál, hanem rajta keresztül Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya, valamint sok-sok százezer békemenetelő és a hazája sikeréért drukkoló több millió magyar ember áll. Schmitt Pált azért kell lehetetlenné tenni, mert az elmúlt két évben tevékenyen közreműködött, részt vett a magyarság identitástudatának megerősítésében, Magyarország függetlenségének megalapozásában. Mint államfő nem akadályozta, hanem segítette az új magyar alkotmány, Magyarország alaptörvényének létrejöttét.”

  Stefka azt is levezeti, miért alaptalanok a plágiumvádak, hiszen vendégszöveg-használat történt a Schmitt-dolgozatban: „Az összemosott vádak sok sebből véreznek. Plágium­nak az a mű tekinthető, amelyben a szerző semmilyen formában – sem a szövegben, sem a szöveg utáni irodalomjegyzékben – nem jelöli az általa forrásként felhasznált műveket. Schmitt Pál a kisdoktori értekezés végén, az irodalomjegyzékben és a szövegben is egyértelműen jelezte a forrásmunkákat s azt, hogy az általa benyújtott disszertáció nem kizárólag a saját gondolatait tükrözi. Az akkori hatályos jogszabályok szerint tudományos művek esetében a vonatkozó szakirodalmat kötelező is felhasználni. Schmitt Pál doktori disszertációja maximálisan eleget tett a társadalmi hasznosság, az újszerűség és a gyakorlatban való hasznosíthatóság követelményének, amit az opponensi vélemények egyértelműen alátámasztottak. Két egyetemi tanár és egy egyetemi docens adott summa cum laude fokozatot Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című disszertációnak. A plágiumvád tehát gyenge alapokon nyugszik. Legfeljebb annyit lehetne megjegyezni – ahogyan ezt tette Esterházy Péter néhányszor más írótársával –, hogy »vendégszöveget« használt a kiváló sportoló, a MOB akkori elnöke. Legutóbb ismertté vált plágiumot az egyik elhíresült magyar író követett el, amikor volt barátjának vígjátékát adta elő saját neve alatt. De hát erről nem szeretnek beszélni a balliberális eszmetársak.”

  Törzsanyag? Meg vendégszöveg?! Elsős egyetemi hallgatóimnak a házi- és versenydolgozataikhoz első lépésként a hivatkozási rendet, a tartalmi és a szövegszerű idézés közti különbséget, a lábjegyzetelést kell megtanítani. No meg azt, hogy mi az a plágium és hogy milyen súlyos vétségnek számít az akadémiai szférában. A törzsanyagos-vendégszöveges magyarázkodás egy 19 éves hallgató 15 oldalas házidolgozata esetében is elfogadhatatlan, nemhogy egy ötvenéves ember 215 oldalas disszertációjánál. A korai kilencvenes évek posztszocialista-prekapitalista világába tökéletesen belefért – és aligha példátlan – egy efféle doktori cím a TF-en egy fontos sportvezetőnek, a MOB elnökének, a NOB végrehajtó bizottsági tagjának. Egy köztársasági elnök esetében viszont elfogadhatatlan, hogy egy kétes legitimitású disszertációval a háta mögött nevezzen ki vagy mentsen fel egyetemi tanárokat, rektorokat.

  Így ha a doktori értekezést vizsgáló bizottság jelentése megerősíti a HVG 180+ oldalnyi vendégszövegre vonatkozó állításait, Schmitt Pál számára egyetlen jó szívvel vállalható út marad, ha távozik hivatalából. Természetesen nem törvényszerű, hogy ez így is lesz, de ez már Fricz Tamás következmények nélküli országról szóló értekezéseinek világa.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr383975908

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A word about Mr. Schmitt and his doctorate 2012.01.31. 00:34:06

Over two weeks have passed since HVG has first reported on the alleged plagiarism in Pál Schmitt’s doctorate and tensions around it are still unabated. Index was the first to caricature him with a series of pictures, which was followed by condemn...

Trackback: A word about Mr. Schmitt and his doctorate 2012.01.31. 00:33:04

Over two weeks have passed since HVG has first reported on the alleged plagiarism in Pál Schmitt’s doctorate and tensions around it are still unabated. Index was the first to caricature him with a series of pictures, which was followed by condemn...

Trackback: A word about Schmitt and his doctorate 2012.01.31. 00:31:34

Over two weeks have passed since HVG has first reported on the alleged plagiarism in Pál Schmitt’s doctorate and tensions around it are still unabated. Index was the first to caricature him with a series of pictures, which was followed by condemn...

Trackback: Dr. Schmitt 2012.01.30. 16:19:13

Sajnálatos katasztrófa mindez az egykori élsportoló számára, ami történik vele és körülötte. Ha egy kis szerencséje van, nem kerül szóba köztársasági elnökként, s ha nagyobb önismerete, akkor nem engedett volna a szirénhangok csábításának. De a belső h...

Trackback: Fideszes vezérek, kegyelmezzetek a ti Schmitteteknek! 2012.01.30. 13:59:38

Sokan talán azt gondolják, most egy újabb Schmitt Pál lemondását követelő bejegyzés következik, nos, rosszul gondolják. Mi most - ellentétben korábbi gonoszkodó bejegyzésünkkel - Schmitt Pál magyar állampolgár, nem pedig Schmitt Pál jelenlegi közt...

Trackback: Fideszes vezérek, kegyelmezzetek a ti Schmitteteknek! 2012.01.30. 13:59:09

Sokan talán azt gondolják, most egy újabb Schmitt Pál lemondását követelő bejegyzés következik, nos, rosszul gondolják. Mi most - ellentétben korábbi gonoszkodó bejegyzésünkkel - Schmitt Pál magyar állampolgár, nem pedig Schmitt Pál jelenlegi közt...

Trackback: Plágium 2012.01.30. 13:15:26

Magyarország államfője, Schmitt Pál saját beszámolója szerint filozófiatörténeti témájú értekezéssel szerezte meg doktori címét 1992-ben a Testnevelési Egyetemen. A HVG szerint azonban Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése címet viselő diss...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belekotty 2012.01.30. 16:10:57

@igényes: "Hát szerintem bbjnick nem valami kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezik, vagy nem sokan fogadják el személyét." - vagy a két elemit végzett szint amit megért. :-))

brumeszkosz 2012.01.30. 16:12:46

Beszarás!!! Kia az aki még ezzel a bukott seggnyaló komcsival foglalkozik???
Ha nem lenne birka ez a nép akkor már rég elzavarta volna azt a tolvaj bandát törpe cigányostul együtt.

Majd nézzétek meg a januári fizetéseteket és állva tapsoljatok!!!

*azta* 2012.01.30. 16:14:25

Pusztán az érdekesség miatt:
Egy csomó helyen írták, hogy sem a bolgár fazon lánya, sem a német faszi nem ismeri SP-t. Csak kérdezném, hogy ez hogy jött elő, miért is kellene ezen embereknek ismerni őt, emlékezni rá - szóval hogy ez mit bizonyított anno.
Amúgy meg miért kell egy Steffkával vitatkozni? Kit érdekel az a fazon?

spinabifida 2012.01.30. 16:15:19

valószínűleg nem én találtam fel a kanálban a mélyedést(sajna)
de ha a vád igaztalan lenne, Plagi bá azonnal perbe fogná a HVG-t, nem ?Egyelőre erről szó nincs ! Vajon miért is ?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:21:36

@belekotty:

" 'Hát szerintem bbjnick nem valami kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezik, vagy nem sokan fogadják el személyét.' - vagy a két elemit végzett szint amit megért. :-))" --- írod.

Alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt, igaz?:-) Még két ilyen "frappáns" kiszólás és megvan megtépázott kis önbecsülésed napi karbantartása?

ü
bbjnick

Jofiu 2012.01.30. 16:23:15

@bbjnick: Hadd súgjak valamit: a rendszert önmaga hiteltelenítette el, nem kell ehhez külső támadás meg zseni ballibek titkos társasága akik biztos kézzel manipulálják a világpolitikát pontosan a nekik tetsző irányba. Csak beismerni, hogy elbaszták, legalább maguk közt az nem fér bele a nagy elhivatottságtudatba.
Vicc a Pali bácsi kezdetektől fogva, bevallott bólogatógép, ez csak így megint beleillik a képbe, ennyi. Igaz ma az ilyen bűntetőjogi következményekkel járna, ez nem, hisz ár régi sztori, de pont ezért is ha nem ilyen megcsinált figura lenne előre megírt fix szereppel valódi pozíció akkor más helyen már csak az intézmény eddig is szétcsócsált méltósága miatt megkövetné a dolgokat valahogy.
Jól mondtad, nem a megszerzett tituluson múlik elsősorban az okosság, és ezt látjuk is, itt is.
Maguk tették nevetség tárgyává az egészet, és ragaszkodnak hozzá, így ahogy van, mert nekik így megfelel.

komplikato 2012.01.30. 16:23:54

@bbjnick: " Én lennék az utolsó, aki egy schmitt-típusú "mutyimatyi" bácsi (a kesztyűbáb) arc védelmére kel, de az erkölcsi érzékem most mellé állít."

Pszichomókusok szerint az "Igen ..., de ..." szerkezetű mondatok második fele hazugság.

"Nem az az elképesztő és felháborító, hogy ezzel a plágium-izével megkínálták, hanem ahogyan tették. Ha vele ezt így(!) meg lehet tenni, akkor holnap (a cél érdekében) te és talán egy napon én következem!"

Ha te vagy bárki más, beleértve magamat is, ilyet tesz vagy tett és ezek után még erkölcs oszlopát is játszik, DARÁLJÁK BE! Megérdemli. Mind. kivétel nélkül.

"A cél szentesíti az eszközt-elve alapján bárkit bármiféle cselekedet(én)e(k) némi kontúrozásával totálisan el lehet hitelteleníteni. Ez számomra elfogadhatatlan!"

Lol. a jelenlegi kormány ezt és csak ezt tudta felmutatni 8+2 éven át és bejött nekik, nem? Akkor most a "jótól tanulni" még is rossz?

Viccet félre téve, ha Mr. Smith .. izé ... Schmitt összes bűne ez lenne, akkor is megérdemelné, a hasonló gerinces háttérhaverjaival együtt, de mivel volt neki egyéb sumáksága is, amik mostanában kerülnek elő igazából ez az ügy csak a hab a tortán.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:24:13

@maskep:

"Két különbség van Dr. Schmitt Pál és a Baskón végzett két elemis ismerősöd között: A doktori cím, meg a sok aláírt törvény köztársasági elnökként..." --- írod.

Abban a kommentben, ahol a baskói ismerősömet emlegettem, semmiféle formában nem került elő Sch. P. közt. eln. úr. Föl semmerült bennem a személye.

ü
bbjnick

Jofiu 2012.01.30. 16:24:35

Jah, mellesleg a cikk nem érte meg a posztot szerintem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:27:30

@marko11:

"Amikor véleményezte a tanulmányom, csak annyit kifogásolt, hogy sok az idézőjel, és hagyjam el őket!" --- írja.

Nem rossz, nem rossz! :-D

ü
bbjnick

komplikato 2012.01.30. 16:32:11

@MACISAJT: Rövid leszek, tűnjön el a politikából és a közéletből az összes surmó alak, akikről ilyesmiket elő lehet ásni vagy rondább dolgokat. Nem nagyon maradna a "politikai elitből" (hogy gebedne meg mind) SENKI, de az országnak jót tenne. Csak ez nem fog megtörténni. :(

komplikato 2012.01.30. 16:33:58

@Dr. Jofiu, PhD, FYI, ASAP, Etc.: Annyiban van értelme ennek a posztnak is, hogy végre kezdem megérteni azt a sok sületlen baromságot, amit itt vitákban tényként vagy mások dorongolására használnak, honnan a fenéből szedik. Csak szánni tudom aki ilyen hírforrásból és csak ilyenből tud "informálódni".

PR-küszöb 2012.01.30. 16:35:53

@bbjnick:

Barátom. Ma kissé alulmúlod a szokásos formádat. Semmi elmúltnyócévezés, például.
Ennek levonás lesz az eredménye a kommentelői tiszteletdíjadból...

komplikato 2012.01.30. 16:42:33

@*azta*: "szóval hogy ez mit bizonyított anno."
Csak annyit bizonyít, hogy Plai bá MEGINT hazudott, amikor azt kamuzta együtt dolgozott a bolgár fazonnal. A másik arcot már eleve ezért kérdezték, hogy el se lőhesse még egyszer.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.01.30. 16:44:10

@Kompli:
"Pszichomókusok szerint az "Igen ..., de ..." szerkezetű mondatok második fele hazugság."
- Igen, Kompli most nagy baromságot írt, de azért nem teljesen hülye. :P ;)

Jofiu 2012.01.30. 16:44:36

@Kompli: Igaz, elrettentő példának tényleg jó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:44:57

@ElPadre: @közösperonos átszállás: @baloo112: @Nanenáné: @MrSzitka: @is: @fallen: @Tilikov: @reccs: @Kompli: @Dr. Jofiu, PhD, FYI, ASAP, Etc.: és akit illet:!

Tudják-e a hölgyek, urak, mit jelent a plagium szó? Ha nem, megmondom én: lélekrablást jelent. A plagiarius az a személy, aki azért ejt foglyul valakit, hogy aztán azt rabszolgának eladhassa 8emberkereskedő). Az az, hogy személyes méltóságától megfossza (tárgyiasítsa) és saját céljaira hasznosítsa.

Ha Schmitt plágiumot követett el (amit nagyon helyes, ha egy hivatalos testület megvizsgál és a kérdésben állást foglal, ítéletet hoz), nem százszor nagyobb plágiumot követnek-e el azok, akik erre a történetre egy förtelmes botránykampányt építenek fel? Melyik az erkölcsileg aggályosabb?

ü
bbjnick

Várúr 2012.01.30. 16:45:33

@fallen:
Schmitt soha nem volt az mszp főpolgármesterjelöltje. A fidesz jelöltje volt. Legalább ne hangoskodnál, ha ilyen tudatlan vagy (netán tudatosan hazudozol?)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:46:34

@bbjnick:

eladhassa 8emberkereskedő). = eladhassa (emberkereskedő).

campobaszo 2012.01.30. 16:47:46

"Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:48:20

@PR-küszöb:

"Barátom. Ma kissé alulmúlod a szokásos formádat. Semmi elmúltnyócévezés, például.
Ennek levonás lesz az eredménye a kommentelői tiszteletdíjadból..." --- írod.

Ki mint él, úgy ítél?

ü
bbjnick

fran7 2012.01.30. 16:49:26

Sokan nem értik, miképp működik a politika. A politikus, hazudhat, lophat, csalhat, plagizálhat. Egyvalamit nem tehet, feladja könnyedén azokat, akik melléállnak. Ha Viktor levenné a kezét SP-ról, akkor azzal mit üzenne az embereinek. Elég egy kis plágiumvád, pletyka és mehettek a levesbe. Ki állna, akkor utána mellé? Horn Gyula mellett is kitartott az MSZP, pedig pufajkás, alkoholista volt és baromságokat beszélt. Kiálltak az egy beszéd elmondására alkalmatlan Medgyessy mellett. Ha megkapirgálnánk, ilyen ember miképp csinált meg egy szóbeli négy féléves szigorlatot. Lehet találnánk érdekes dolgokat. Kiálltak Fletó mellett, akkor is, amikor vele mindent elveszítettek. S nem álltak ki Bajnai mellett, mert nem politikus volt. A politikustól az embereihez való hűséget várják el. Mást nem.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.01.30. 16:53:00

@Idet: Szerinted hány hasonló ügy van még a szekrényben a Fidesz és az MSZP oldalán is? Én csak azt nem értem, ezek miért utólag, megválasztás után kerülnek elő, mint a D-209 is.

Jofiu 2012.01.30. 16:54:56

@bbjnick: Botránykampány?
Ne hülyéskedj már, hol lenne ez botrány. Csak mert írnak róla, és mert olyat csinált amit nem szabadna, ettől még mitől botrány.
Azért mert ekézik emiatt?
Jajj szegény, mindjárt megsajnálom.
Kussolni kellene róla és elintézni egy legyintéssel talán? Nem pedig elítélni olyanért ami bárkinél elítélendő?
Amúgy annyira jó lenne ha csak ezt az egy dolgot kellene neki elnézni.
Na de hagyjuk is, mi párhuzamos világegyetemekben élünk ahol viszonylag kicsi a közös halmaz. Beszélgethetünk itt mint busman és eszkimó a hó tipusairól vagy a forróság kezeléséről.

ElPadre 2012.01.30. 17:04:07

@bbjnick: bocsánat, de azt kell mondjam, hogy valami nagyon furcsa okból kifolyólag te egy párhuzamos realitásban élsz, ahol a "plágium" szó etimológiai gyökerét szó szerint használják (az eredete egyébként nem lélekrablásra, hanem *emberrablásra* volt használatos a *latin* időkben, tehát az ókori rómában). szives tájékoztatásodul közlöm, hogy a plágium mai értelmezése: hu.wikipedia.org/wiki/Pl%C3%A1gium
(mellesleg nem rettentően szomorú, hogy már ott van Schmitt Pál a "lásd még"-részben?)

tehát konkrétan: egy irodalmi/tudományos mű ellopása anélkül, hogy az eredeti forrását megjelölnéd. ez alapján követett el SP plágiumot? nem, mert megjelölte a forrást. csakhogy az egyetemi/akadémiai világban (és ezalatt értsd az egyszerű egyetemi esszéket is, a diplomamunkákról és doktori disszertációkról nem is szólva) a plágium már akkor is megvalósul, hogy ha:
1. egyenesen vagy minimális módosítással/átfogalmazással, fordítással, egész részeket veszel át máshonnan, és nem jelzed azt pontosan idézetként (más tipográfia, plusz az eredeti mű szerzője, a mű címe, kiadási információja, és ha könyv alakú, akkor oldalszám);
2. a műved több mint X százaléka (ez karonként változó, általában 25-40% között engedik meg MAXIMÁLISAN!) fentebb említett idézetekből áll.

SP egyes részeket SZÓ SZERINT vett át (fordításban), némelyeket minimális változtatással. viszont: sehol nem jelenik meg az a szöveg, hogy "ahogy Grigorjev (n) írja: "...blablbalbla...", hanem úgy van benne a szöveg, mintha azt SP írta volna -- tessék, az egyes pont megvalósult, tehát: PLÁGIUM. már amennyire én tudom.

SP a hivatkozott művek listájában ugyan feltüntette a grigorjev-féle művet, de egyrészt hibás hivatkozással (emiatt már formai alapon vissza kellett volna dobni a kisdoktorit, nemhogy summacumlaudézni), másrészt "ködös hivatkozásként", tehát nincs megjelölve, hogy a kisdoktorijában melyik szövegrész honnan származik a grigorjev-munkából. megsértve: 1-es pont megint. PLÁGIUM.

SP kétszázhuszonvalahány oldalas kisdoktorijából kb. 180 oldal a grigorjev-féle mű minimális átírása, fordításban. ez lényegesen meghaladja már az 50%-ot is, tehát: PLÁGIUM, a 2-es pont szerint.

de majd ezt a bizottság megállapítja, ha kell; az eddig nyilvánosságra jutott adatok alapján vontam le a következtetéseket.

te viszont, kedves bbjnick, tanulj meg az etimológiai szócsócsáláson túllépni, és talán ne védd a védhetetlent, mert csak magadból csinálsz bolondot.

persze, csak ha elolvasod ezt... amit kétlek. mert a válaszod sem érdemi válasz volt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.01.30. 17:07:42

@Várúr: Igazad van, csak szeretett volna az MSZP jelöltje lenni 1998-ban, amíg ők voltak kormányon.
Tavasszal a Fidesz megnyerte a választásokat, utána már a Fidesszel tárgyalt.

Tigga 2012.01.30. 17:12:55

@szekertabor: Így van! Nagyon jól mondod!

Egyébként sem az idézett rész számít, hanem az utána következő következtetés, ami nélkül nem lenne teljes a mai tudományos irodalom. Megérdemelte a doktoriját, kérdés sem lehet, hogyha korábban mások is loptak, akkor neki miért kéne egy ilyen kis jóhiszemű, véletlenül elkövetett, tévedés miatt lemondania.

Nem sejthette, szegény Schmitt Pál, hogy annak a kis résznek az átvétele ekkora gondot okoz. Nagyon is jól teszi Orbán Viktor, hogy kiáll nemzetünk vezetője mellett akkor is, ha éppen be akarják lopással vádolni a balliberális csürhe fizetett kommentelői.

Egyértelmű, hogy ha miniszterelnökünk, vagy a kormány hivatalos nyilatkozaban azt mondja, hogy Schmitt dolgozata nem tartalmaz elítélendő szellemi lopást, akkor az úgy is van, ezért hiába mondana mást pár begyepesedett akadémikus.

Amúgy sem érthetik a közemberek, mik a követelmények egy doktori dolgozatnál, így ne is szóljatok bele! Örüljetek, hogy Schmittnek van doktorija, így emeli az országunk fényét, szemben a doktorival nem rendelkező, börtönviselt Göncz Árpáddal.

alterways2 2012.01.30. 17:15:27

lecci valaki menjen mar el, fenymasolja le a disszertaciot es adja mar be az en nevemben is, elkelne nekem is egy dr a nevem ele, anyukam biztos buszke lenne.

meg akkor mar kuldenem pistanak diosdra, a menyes lajosnak kistarcsara meg mindenkinek, aki vagyik egy ilyenre.

vagy nekunk nem jarna?

komplikato 2012.01.30. 17:35:27

@Tigga: No, eddigi viták során már felmerült nem egyszer, hogy azért lett olyan jó az értékelése a diplomamunkának, mert azok értékelték akik MEGÍRTÁK helyette. Így most inkább védik a plágium vádat, mint beismerjék nem is ő csinálta. Tehát még másolni sem volt képes ...
Minden esetre gyanús, hogy miket kapott eddig tőle a drága tanára úr, aki annyira védi a szakdogát, nem különben fent idézett "újságíró". És ez a fő LOL, nem is maga a szakdoga, hanem az azt körüllengő szarszag.

/manens 2012.01.30. 17:36:57

@charlie sheen: Ezt a tézist egy kedves ismerősöm úgy fogalmazta meg ? " Ha egy húsdarálóba beöntenek felülről egy vödör szart, alul is csak az jön ki belőle ! "
Egyébként mindig érdekelt, milyen jogon minősíti nemmagyarnak egy stefka, bayer, schmith, dajcs, bencsik, stb. nevű a magyar polgárokat ? Fóbia ?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 17:38:15

@Dr. Jofiu, PhD, FYI, ASAP, Etc.:

Látom, maga érti, miről beszélek. Klassz!:-) Elfogadni, persze, nem fogadja el, de (legalább) érti!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 17:57:17

@ElPadre:

Látom, nem érted, miről beszélek. Talán olvasd el megint a kommentemet!

1) Egy szó eredeti jelentése, majd jelentésbővülései között, szerinted, nincs érdemi összefüggés? Nem találsz semmiféle kapcsolódást a "||plagium, ii, kn. emberrablás, lélekárulás." és "egy mű ellopása" jelentések között. Ha másként nem boldogulsz, ajánlom olvasd el az általad linkelt wikipédiás plágium-címszót, ott magyarázatot találsz erre az kapcsolódásra-összefüggésre is.

2) "nem lélekrablásra, hanem *emberrablásra* volt használatos a *latin* időkben [a plagium]" --- írod.

lélek=személy: lélekrablás=emberrablás (a személy szabadságának elvétele)

3) Szerinted, ez a plágium-vád jogi vagy erkölcsi probléma? Ha pusztán jogi, akkor annak orvoslása is jogi-szabályozási jellegű lehet. Ellenben ha erkölcsi, akkor az erkölcsi szabályok ugyanúgy kell(ene), hogy vonatkozzanak a vád megfogalmazóira is, mint a megvádoltra. Szóval, milyen természetű is ez a plágium-vád?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 17:59:15

@bbjnick:

erre az kapcsolódásra-összefüggésre=erre a kapcsolódásra-összefüggésre

MrSzitka 2012.01.30. 18:12:01

@bbjnick: Na de kérem! :) Ha ilyesmiket ír, még a végén megkérdem: vajon ön hülye? esetleg engem néz annak? Etimológia, relativizálás, az megy. Az ön logikáját követve felkereshetném öreganyám háziorvosát, hogy ne beszéljen félre, hanem nézze meg, mit jelent a reuma szó! Méghogy ízületi gyulladás, nohiszen. Tessék Hippokratészt olvasni, nemdebár?

A poltika pedig már csak olyan játék, ahol ha valakinek van takargatnivalója, s erre politikai ellenfelei rájönnek, akkor bizony kikezdik a szegény párát. Lehet itt nyűgösködni, meg a moralitást számon kérni azokon, akik pusztán azt teszik, ami a dolguk (a hvg újságírója cikket ír az esetről, az ellenzék pedig megragadva e nagyszerű alkalmat elkezdi rugdosni Palibácsit. Bármilyen furcsán is hangzik, az ellenzéknek történetesen ez a dolga. Azok, akik nem a kétharmadra voksoltak mindenképpen ezt várják tőle.)

De hagyjuk is a politikát, úgy fest nem tetszik érteni azt. Nézzük inkább az ön által botránykampánynak minősített ügy apropóját. Lehet itt mindenféléket kitalálni, meg etimologizálni, csakhogy egyszerű matematika ez: 180+17=197, 215-197=18. Ön adna doktorit 18 oldalra? Ugye hogy nem? (ugye nem?)

Várúr 2012.01.30. 18:16:38

@online távmunkás:
"Szeretett volna..." Ne kösd az ebet a karóhoz ezzel a légbőlkapott feltételezéssel. Hazudtál, lebuktál, ennyi. Schmitt legalább megjelölte az átvett szöveg forrását. Neked nincs mit megjelölnöd.

Pontos 2012.01.30. 18:21:18

@MACISAJT: És? Megtörtént? Megtette? Akkor jó napot! A szépirodalom nem keverendő a tudományos irodalommal, munkássággal. Egyébként pedig S. P. állítólag az ország első embere. Amúgy meg tetszett volna visítani E. P. esetében. Mindez azonban nem menti Schmitt Pált.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 18:25:30

@bbjnick:

jelentések között.=jelentések között?

ElPadre 2012.01.30. 18:33:18

@bbjnick: látom, te nem érted. na akkor mégegyszer, utoljára, fussunk neki:

1: lehet érdemi összefüggés, de a hangsúly azon van, hogy *lehet*. a plágium esetében már nincs, mivel azt isz. 1. századtól kezdve egyre inkább (és mióta a latin holt nyelvvé vált, azóta kizárólagosan) a "plágium" szó alatt az irodalmi/tudomány mű egy részletének vagy egészének ellopását és sajátként való bemutatását értik. tehát lovagolhatsz annyit a "léleklopáson", amennyit akarsz, az érvelésed a mai kontextusban teljesen értelmetlen. innentől kezdve nincs értelme szemantikán vitázni.

2. (de ha már itt tartunk, a lélek=ember abban az esetben áll meg, ha a lelket A) létező dolognak tekinted, B) egy ember-egy lélek kizárólagos axiómát fogadsz el. de az isten szerelmére, ezen ne lovagoljunk.)

3. a plágium legfőképpen erkölcsi szabályszegés, aminek viszont az adott kontextusban jogi vonzata is lehet. jelen esetben a plágiumvád mind az eset jogi vonzatára vonatkozik, mind pedig -- SP államfőként betöltött pozíciója miatt aztán főleg -- az erkölcsi vonzatára is kiterjed.

4. az erkölcsi szabályszegés itt az, hogy valaki doktorként "díszeleg", annak minden kellemes velejáróságával, előnyével és rangjával/presztizsével, miközben a doktori cím alapját jelentő mű (a kisdoktori dolgozat) nagy valószínűséggel plágiumon alapul. ERGO: jogtalanul megszerzett presztízs és annak következményei. az, hogy mindezt magyarország egy nagyon magas rangú közszereplője követi el, még durvább erkölcsi szabályszegést jelent. egy ekkora erkölcsi szabályszegés esetén egy olyan országban, ami "nem következmények nélküli", az érintett közszereplőnek le kell mondania poszjáról (és doktori címéről is), mivel egész egyszerűen:
- ROSSZ PÉLDÁT MUTAT (csalással megszerzett presztízs és előnyök);
- HITELTELENNÉ VÁLIK (egy "rangtolvaj" az államfő? brfff, milyen ország vagytok ti?);
- a saját hiteltelenségével az általa képviselt országot is hiteltelenné teszi.

5. a jogi szabályszegés, HA a plágiumvádak megállnak a helyükön:
- ha bármi extra juttatáshoz jutott a doktori címe alapján, azt azonnal vissza kell adnia (valami olyasmi, hogy "valótlan alapon szerzett pénzbeli és nem pénzbeli előnyök", de a pontos jogi definíciót nem ismerem);
- ha bármi tisztség betöltésére csak a doktori címével jogosult, arról azonnal le kell mondania;
- a nevében hivatalosan nem használhatja tovább a dr. előtagot.

6. az erkölcsi szabályok ugyanúgy kell, hogy vonatkozzanak a vádolókra: ebben erkölcsileg igazad van, hiszen "az dobja rá az első követ, aki bűntelen közületek", csakhogy:
- ha bebizonyosodik a plágium ténye, akkor teljesen mindegy, ki vádolta meg, SP erkölcsileg ÉS jogilag is elítélhető;
- ha ezután valaki a HVG és az index oknyomozó újságíróinak vagy meglevő, vagy nem meglevő diplomamunkáit/disszertációit górcső alá akarja venni, tegye nyugodtan, az erkölcsi alapja meglesz rá;
- de onnantól kezdve ne csodálkozzon, ha esetleg valaki az ő erkölcseit és diplomamunkáját kezdi pedzegetni.

tehát a jelenlegi helyzetben, kedves bbjnick:
- SP kisdoktorija plágiumgyanú alatt áll;
- a sajtóban eddig megjelent konkrét cikkek (és nem a moralizálással foglalkozó cikkek) alapján a plágiumgyanú nagyon is megalapozott;
- SP a kezdeti tagadás/ködösítés után volt csak hajlandó azt nyilatkozni, hogy rendben, akkor vizsgálják ki (ha a lelkiismerete tiszta lett volna, akkor EGYBŐL ezt kommunikálja kifelé: vizsgálják csak ki, ezt én írtam, és kész);
- a volt TF (ma SE sport tanszék vagy mi) szintén tagadott és ködösített, ahelyett, hogy egyből a vizsgálat útjára lépett volna (pedig csak ez etikus ilyen erős gyanú esetén);
- a szakértői bizottság is nehezen állt össze, a helyzet súlya miatt (ha a szakértők az eddig megjelentek alapján úgy hinnék, hogy nincs plágiumgyanú, sokkal készségesebben szálltak volna be; így viszont okunk van feltételezni, hogy ők is úgy sejtik, hogy a vizsgálat vége nagy valószínűséggel plágiumra fog utalni, és ez súlyos következményekkel járhat).

ahogy szokták mondani: jobb bukott politikusnak lenni, mint elkergetett/kiröhögött politikusnak. csakhogy ezt (sem) ismeri fel SP...

agent_x 2012.01.30. 18:50:46

Ezt a manid facebook oldalán olvastam a témáról. NO COMMENT:
"Mint sok-sok kisdoktori, majd PhD, majd MTA doktpri bíráló opponense és bizottsági tagja a következőket mondanám el: az egyetemi doktorik majd a PhD-k nem tévesztendők össze az MTA doktorival, amiért 70 azaz hetvenezer Ft-t fizetnek, de iszonyúan meg kell dolgozni érte egy életen át. Az eljárási díjért pedig több 100 ezer Ft-t kell fizetni zsebünkből,i, míg a dolgozat védésre kerülhet.A régi egyetemi dr-i címért esszét, vagy kisérletes munkát kellett beadni, diszciplinától függően. Schmitt esszét ÍRT bibliográfiával, amit a sok buta újságíró képtelen a félarasznyi agyával felfogni. Amit SP törzsszövegnek mondott, az valójában az irodalmi háttér, csak ő nem azt a terminust használta.Amúgy a mindenkori bírálók és a bizottság titkos szavazata dönti el, odaítélhető-e az EGYETEMI dr-i cím is. Ennek ugyanúgy, mint a PhD-nak NINCS anyagi vonzata. Ha nem ír bibliográfiát, akkor plágium. Számos esetben a nyelvet kell tudni, hogy az axiómákat, tankönyvi adatokat lefordíthassuk és közölhessük, hozzáférhetövé tegyük.. Ez is munka.Ezt SP is megtette, próbálná meg valaki nem ismerni a szakirodalmat és csak összeollózni az egészet. Igényes bíráló arra is rájön. Szóval, vihar a kanál vízben, ezért nem jelent fel senki senkit a "plagizált áldozatok közül, mert a dolgozat végén ott a forrásmegjelölés, a hivatkozás. Kísérletes tudományágaknál más. Ott külföldön megjelent, bírált cikkek alapján lehet disszertációt írni. Elnézést a részletekért.
4 órája · Tetszik · 4
A fenti írást Gundy Sarolta, egy nemzetközileg elismert onkológus írta és rákkutató!!! A huhogók jó lesz, ha abbahagyják ocsmány gyalázkodásukat! Olyanról mondanak véleményt, amihez nem értenek, csak az irigység és rossz szándék vezérli őket! Főleg az olyan szellemi toprongyok ne ítélkezzenek, akik még soha semmit nem tettek le a hon asztalára!
4 órája · Tetszik · 4"

2012.01.30. 18:58:00

felőlem maradhat, nem érdekel a doktorija(léte, nem léte). csak húzzanak zsákot a fejére :):)

panelburzsuj 2012.01.30. 19:06:41

@bbjnick:

Amíg Benedek őszentsége a morális relativizmus ellen háborúzik, addig te itt ugyanerre a fertelmetességre példatárat gyártasz?

Ki nem ábrándozott hátul feszes reverendák orojáni köpőcsövezéséről?! Ezt szegódted versbe? Vagy mi a mondókád erkölcsi veleje?

*azta* 2012.01.30. 19:25:46

@agent_x: de ő nem írt, hanem 1 az 1ben fordított. 18x oldalt. Aztán még a forrásmunka könyvcímeket is lefordította. Szerintem még az olimpiai karikákat is, csak szólhattak neki, hogy az már túlzás ;)
Kellett a cím. Szerintem nem is gondolta, hogy ez így problémás - most meg visszaüt.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2012.01.30. 19:34:12

@*azta*: esszé! értsd már meg! és az is számít, hogy az irodalmi hátteret lefordította. na. ha sokat feszegetjük, még arra is kap egy doktorit. :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 20:21:52

@panelburzsuj:

"Ki nem ábrándozott hátul feszes reverendák orojáni köpőcsövezéséről?!" --- írod.

Nézd, ez a te problémád, mi közöm nekem ehhez? Oszd meg talán az orvosoddal, talán ő segíthet!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.01.30. 20:40:55

@bbjnick: Mester, ajánlja fel nekik a kegyelem-kettest, oszt menjen az anyjába az egész bagázs, hiszen ezek azt sem tudják, miről beszélnek, kár beléjük a szép szó, eszük ágában sincs meghallgatni az érveit, mert akkora seggfejek, hogy még a fáradságot is sajnálják arra, hogy először is utánanézzenek annak, mik voltak anno a szabályok, hogyan alkalmazták azokat a gyakorlatban, mint ahogyan azt fentebb a kitűnő édzsentiksz egyszer már belinkolta.

Megint borsó volt? :) Küldetés, mi? :)

*azta* 2012.01.30. 20:52:40

@agent_x: meg ha ilyen egyszerű a megoldás, akkor ez miért a facebook-on jelenik meg, miért nem mondjuk steffka istván tollábban?
Hol vannak azok a pályatársak, akik mindezt igazolnák? Vagy ebben az országban minden kisdoktor baloldali és/vagy irigy?
Az esszé formátum , megengedi teljes szövegek (180+ oldal) szó szerinti másolását, fordítását?
Egy - bármilyen - tudományos mű magyar fordítója kaphat kisdoktori címet?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 21:05:16

@Bell & Sebastian:

Megajánlanám én azt a kegyelem kettest, csak hát nem érdemelték (még) ki:-)

Amit pedig @agent_x nick idéz Gundy Sarolta onkológustól a korabeli gyakorlatról, az szerintem is teljesen logikusnak (és hihetőnek) tűnik. Mondjuk, én gyanakvó vagyok és rákerestem a Világhálón, de mindenütt csak idézetként találtam. (Nem találom a forrást, no! Pedig érdekelne!:-)).

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.01.30. 21:11:52

@*azta*: Hihetetlen, mi? Kevesen szagoltak itt ilyesmihez azé, aki meg igen, olyan nem sok van és az is jobb, ha hallgat.

Indulj ki abból, mit süvegelnek meg nyugaton és mit nem. Tornászdoktor nem sok szaladgál a nagyvilágban, ritka az, mint válogatott cigánylegény a téli olimpián.

Bell & Sebastian 2012.01.30. 21:21:17

@bbjnick: Magam három ilyet khm..., közreműködtem, egyikbe se van ennél több báj, szellem vagy kellem.

Csak hát ugye a doktoron kívül van a nigger, a konzulens, a védés és a bizottság. Csak nem gondolja, ha ezek megszólalnak, csakis az igazat fogják mondani.

Ha rajtam múlna az orvosok megtarthatnák, az ügyvédeket felezném, a mérnököknek adnék, a bóvlidoktorokat meg kiszórnám.

Mert hogy ez az európai gyakorlat úgy nagyjából, de egy bikkfa, pártfunkci komenyistából hogy a picsába tudtak volna doktort faragni, ha nem lazítanak, ugyan mondja mán!

Geo_ 2012.01.30. 21:27:31

Kösz, Turulmadár!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 21:58:34

@Bell & Sebastian:

Aki annak idején élt és mozgott, annak (szerintem) elég eleven képe lehet arról, hogy mi is ez a schmitti doktorátus. Korjelenség (volt?). Ez egy dolog. Az viszont egy másik dolog, hogy ekörül (a nagyhirtelenjében fölfedezett "plágiumsztori" körül) micsoda beteges hisztériát, lincshangulatot gerjesztett ballibbantia. Mondjuk, nem akkorát, amekkorát szeretett volna --- de azért kemény munka van ebben így is.

Engem leginkább az érdekelne ebben a történetben, hogy mikor tér magához a keresztény-nemzeti oldal (sz*r ügy, hogy oldalazni kell!) és mikor kezd el ezekre a botránykampányokra okos, koherens módon (higgadtan rámutatva azok hamis, torz voltára) reagálni!

ü
bbjnick

panelburzsuj 2012.01.30. 22:01:02

@bbjnick:

Ez túl olcsó trükk egy ilyen tudós elmétől.

Egy bunkón nyögvenyelős ad hominem ... ennyi van raktáron? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 02:04:03

@agent_x: szóval ha másol, de van bibliográfia, nem plágium; ha meg nincs, akkor az. Hurrá, egyszerű ez, csak kell hozzá 1 korabeli szakértő.
Azért megnyugtatlak, ezzel a módszerrel az átkosban se volt elterjedt kisdoktori címet szerezni, ez csak a rendszer felszopóinak kiváltsága volt.

röhögő 2012.01.31. 02:08:46

@bbjnick: Csak a napi öklendezésem tőled.

maskep 2012.01.31. 08:57:00

@*azta*: "Egy csomó helyen írták, hogy sem a bolgár fazon lánya, sem a német faszi nem ismeri SP-t. Csak kérdezném, hogy ez hogy jött elő, miért is kellene ezen embereknek ismerni őt, emlékezni rá - szóval hogy ez mit bizonyított anno."

Schmitt Pál azt állította, hogy "ezzel a bolgár fazonnal" együtt kutattak, kicserélték eredményeiket, sőt, Georgiev állítólag kifejezetten örült, mikor Schmitt Pál tájékoztatta, hogy a közös kutatási anyagukat bele fogja foglalni a disszertációjába.

A lánya meg azt állította, hogy ilyet az apja biztos nem csinált, mármint azt, hogy az öt évvel korábban írt dolgozatában nem tünteti fel Schmitt Pál nevét, ha valóban együtt dolgoztak rajta.

maskep 2012.01.31. 08:59:16

@bbjnick: Bocsánat, azt hittem, ontopic komment volt... :O)

pierre bayle 2012.01.31. 10:42:19

@bbjnick: nem szégyelled magad? Na, egy kicsit... vagy nem vágod, miket írsz?

*azta* 2012.01.31. 11:32:23

@maskep:
én ezt teljesen értem, de hogy a Schmitt és a György Miklós (ha már a műveinek a címe magyar, legyen a neve is az... mint mondjuk Verne Gyula :) ) között milyen kapcsolat volt, mit próbált a Schmitt együttműködésnek felnagyítani... Lehet egy csomót beszélgettek a témáról, vitatkoztak, elemezgettek (oké! én is érzem, hogy ez erős!), de azért még messze volt ez a társszerzősségtől.
vagy az életszerű, hogy "Igen! emlékszem, egyszer édesapám lelkesen mesélte, hogy együtt agyaltak a nagyszerű magyar olimpiai bajnokkal! igen! igen! ez 1990 novemberében volt, másodikán!"? (és jugoszláv könnyűbúvárok ürgebőrbe varrt mappában hozták a legépelt 180 oldalt)
nyilván kicsi az esély, hogy komoly kutatómunkában vettek részt együtt. de hogy a lánya (György Malina) nem emlékszik... a német fickó (Heinemann Miklós) sem emlékszik, bár nem rémlik, hogy őt emlegette volna a Schmitt (Kovács?) Pali bácsi. Elég a plágiumot bizonyítani - ez itt nem egy show-műsor, hogy ki kell színezni a történetet! sőt! kínosan csak a tényekre kellene rákérdezni!
szerintem.

fallen 2012.01.31. 13:58:55

@Várúr: kedves, hogy kapásból támadsz, és feltételezel, de az igazság számodra rosszabb, mint írtam. Valóban nem volt az mszp jelöltje, csak ő ajánlotta fel magát annak, csak az mszp nem kért belőle.
"1998-ban megbeszélést kezdeményezett a Magyar Szocialista Párttal, felajánlva, hogy a párt képviseletében indul a budapesti főpolgármester-választáson."

De, mielőtt scmitteléssel vádolnál: forrás - hu.wikipedia.org/wiki/Schmitt_P%C3%A1l

fallen 2012.01.31. 14:58:56

@bbjnick: Ha már Gundy Saroltával véded schmittet, aki egy elkötelezett fidesz káder, nézd meg mihez adta még a nevét, pl. hogy el a kezekkel a Nemzeti Banktól! valahogy akkor még fontos a volt a fidesznek a bank függetlensége, az a vicces, hogy ez a saját oldalukon van fent, szembeköpve saját magukat.

Nem akarok schmittelni, ezért megjelölöm a forrást:

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=7102

El a kezekkel a Magyar Nemzeti Banktól, el a kezekkel a nemzeti bank elnökétől, le a pénzromlással!

Döbbenettel tölt el bennünket, hogy a hibás gazdaságpolitika árát a szegények adójával, az infláció felpörgetésével akarja a kormány és a vele összefonódott liberális-szocialista pénzügy-gazdasági elit megfizettetni. Ennek érdekében a pénz stabilitásán a törvény által rendelt módon őrködő jegybankra nyomást gyakorolnak, annak elnöke ellen naponta megújuló politikai támadásokat intéznek. Azért teszik mindezt, hogy rávegyék arra, ami szakmai hitvallása és a magyar törvények ellen való. Arra, hogy mesterséges eszközökkel rontsa a forintot, és leértékelje azt. A pénzrontás kierőszakolásával akarják rákényszeríteni a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy segédkezzen az éppen esedékes - amúgy az MSZP-SZDSZ-koalíció választási ígéreteit meghazudtoló - lakossági áremelések megmagyarázásában.

Minden józan állampolgár nevében tiltakozunk az illegális "adóztatás" ellen!
E nehéz időkben sem tagadhatjuk meg, hogy a független Magyar Nemzeti Bank egyenlő a demokráciával.
El a kezekkel a Magyar Nemzeti Banktól, el a kezekkel a nemzeti bank elnökétől, el a kezekkel a demokráciától, le a pénzrontással!

Budapest, 2003. január 20.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:15:06

@ElPadre: @MrSzitka:

Ha válaszolnék, újra csak azokkal az érvekkel tenném, amiket már korábban is leírtam. (Továbbra is helytállónak gondolom azokat.) S mivel körbe-körbe érvelgetni nincs értelme, ezért ajánlom válaszként korábbi (fenti) kommentjeimet.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:22:32

@panelburzsuj:

Amilyen a kommentje, olyan a válaszom.

(Az a helyzet, hogy a maga esetében már az is megfontolás tárgya, hogy ilyen (a legutóbbi válaszkommentemhez hasonlatos) komplexitású válaszokat meg merjen-e engedni magának az ember(?). Minek terhelni valakit feleslegesen?!)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:32:35

@röhögő:

"Csak a napi öklendezésem tőled." --- írod.

@belekotty=@röhögő?:-)

S mondd csak, hányan vagy még és hányan hánysz még?

(Csak mellékesen: A bbjnick-függés elég csúnya szenvedélybetegség. Enyhítene a kínjaidon egy egészalakos, fürdőruhás, dedikált bbjnick-fotó? Ha csak ezen múlik, szívesen küldök egyet:-))

ü
bbjnick

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.01.31. 15:35:51

@Várúr: Tessék, egy 10 évvel ezelőtti cikk, hogy felfrissítsem a memóriádat: index.hu/belfold/schmittmszp0

Nem tudok róla, hogy Schmitt helyreigazítást kért volna. Szóval ki hazudik kettőnk közül, ha nem én?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:37:19

@röhögő:

"idegen-szavak.hu/pl%C3%A1gium mi ezt értjük rajta, te seggfej." --- írod.

Ez nem ez én problémám. A véleményemet el tudom mondani, de műveltségre, kultúrára, széles látókörre mindenkinek magának, önerőből kell szert tennie.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:39:37

@maskep:

"azt hittem, ontopic komment volt" --- írja.

Hát, ahogy vesszük:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:40:19

@pierre bayle:

"nem szégyelled magad?" --- írod.

Kellene?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 15:43:50

@fallen:

"Ha már Gundy Saroltával véded schmittet, aki..." --- írod.

No, tessék, most már Gundy Sarolta is célkeresztbe került?! Ilyen ez az embervadászat(!); ha valaki egyszer rákap, mindig új áldozatokra van szüksége:-[

ü
bbjnick

fallen 2012.01.31. 16:16:46

@bbjnick: nem került célkeresztbe, vagy ha szerinted igen, akkor te helyezted oda, te hivatkoztál rá. Nem írtam róla semmi rosszat, eltekintve attól, hogy fideszes. Mindenesetre próbálj inkább semleges véleményre hivatkozni, ne pedig egy elkötelezett fideszesre. Amúgy pedig, hogyhogy nem a lényeges állításra válaszoltál, nevezetesen, hogy köpi magát szembe a fidesz a Nemzeti Bank függetlenségével kapcsolatban. Persze ez beleillik a sorba, gyakorlatilag mindenben az ellenkezőjét mondják, csinálják, amióta hatalmon vannak.

Várúr 2012.01.31. 16:32:50

@online távmunkás:
Maradjunk annyiban, hogy te hazudsz.
Nem keveset hazudozott, feltételezett az Index eddig is.
Schmitt nem bíbelődött helyreigazítással, oszt annyi.
Én sem akarok tovább bíbelődni veled.

Várúr 2012.01.31. 16:38:28

@fallen:
A wikipedia hírhedten megbízhatatlan forrás, gyakorlatilag bárki írhat oda szócikket. Ha Schmitt tényleg felajánlkozott volna az mszp-nek, Meseházyék már rég világgá kürtölték volna. Zengene a sajtó, ha egy szó bizonyíték volna ilyesmire.

fallen 2012.01.31. 16:57:53

@Várúr: Abban igazad van, hogy nincs ellenőrizhető forrás, ugyanakkor elég köztudott dolog volt ez akkoriban. De hidd el, ez vele a legkisebb bajom, nektek kellene pironkodni amiatt, hogy ilyen, a pártállamot kiszolgáló, sőt működtető alakokat befogadtok, mint schmitt, pozsgay, szűrös miközben vadul kommunistáztok. Mondjuk orbán is hetente cseréli az elveit, ha az érdek úgy hozza, de őróla legalább annyi elmondható, csak haszonélvezője, de nem kiszolgálója volt annak a rendszernek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 17:46:49

@fallen:

Engem nem érdekel a Fidesz, sem az, hogy ki fideszes és ki nem az, engem az érdekel, hogy ki mit mond és ki mit tesz.

Mikor Schmitt köztársasági elnöki jelölése szóbakerült, azt gondoltam, hogy egy rossz vicc (meg is írtam, vissza lehet keresni, annak, aki nem hiszi: Schmitt egy kádárkori démonmaszk --- hogyan lehetne egy kádárkori démonmaszkból köztársasági elnök?). De itt most nem Schmitt alkalmasságáról folyik a vita, hanem az "embervadászatról". Elfogadjuk-e, hogy az a bűnös, akiről el tudjuk hitetni azt? Elfogadhatónak tartjuk-e azt, hogy céljaink érdekében úgy "kontúrozunk" egy személyiséget és úgy "súlyozzuk" annak vélt vagy valós vétségeit, ahogy az céljainknak a leginkább megfelel? Ha elfogadjuk, akkor nincs "megállj": akkor ezt bármikor bárkivel (akár egyre nemtelenebb módokon) el lehet játszani!

Ha előásták ezt a doktori ügyet (amihez joguk volt), akkor a megvádoltnak is legyen joga korrekt eljárásra (egy egyetemi bizottság vizsgálja meg a vád megalapozottságát-valóságtartalmát). Ennyi, nem több. A bizottság döntését a megvádoltnak is és a vádlóknak is tudomásul kell venniük. Nem kell azzal egyetérteniük, de tudomásul kell venniük.

Schmitt alkalmasságáról pedig azt gondolunk, amit akarunk (szerintem alkalmatlan --- de ez az én véleményem), de vélt vagy valós vétségeinek súlyát nem tartom tisztességesnek "relativizálni", ellenszenvem-rokonszenvem vagy magánvéleményem alapján súlyozni.

Gundy Saroltával kapcsolatban is hasonlóképp gondolkodom: az ő politikai elkötelezettségétől vagy elnemkötelezettségétől függetlenül, az adott kérdésben (szakemberként) kifejtett véleménye még lehet helytálló.

(S ha a "Fidesz-koherenciával" kapcsolatos véleményemre vagy kíváncsi, akkor ajánlom figyelmedbe a magyarido.blog.hu-t --- ott sok tartalmas bejegyzést találhatsz, a témában is.)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.31. 17:49:39

@bbjnick:

az adott kérdésben (szakemberként) kifejtett véleménye még lehet helytálló.=az adott kérdésben (szakemberként) kifejtett véleménye vígan lehet helytálló.

fallen 2012.01.31. 18:19:39

@bbjnick: a korrekt eljárást nem vitatom tőle sem, bár nincs kétségem arról, hogy jogtalanul használja a címet. Nem igazán lehet más a vége, mint hogy visszavonják a doktori címet. Ugyanakkor azt sem hiszem, hogy emiatt le fog mondani, nem véletlenül nem perelnek, nem véletlenül hallgatják agyon az ügyet. Majd szijjártó böfög valamit, hogy de azért az elnök úr ettől még remekül végzi a feladatát (ami igaz is az ő szemszögükből) és ugyan már, ki az aki nem vétkezik?
De ezt akkor sem tartom embervadászatnak, tudod, aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megb*sszák.! De ez az egész legalább annyira orbán bűne is, pontosan tudta, kit tesz meg elnöknek.

PR-küszöb 2012.01.31. 19:20:48

@bbjnick:

Igen.
A lét határozza meg a tudatot.

MrSzitka 2012.01.31. 19:38:16

@bbjnick: Nos, elfogadom, hogy önnek ez a véleménye. Ugyanakkor fenntartom azt is, hogy ez a vélemény hülyeség.
Minden jót!

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.01.31. 22:10:25

Ebben az egészben az tetszik a legjobban hogy egyesekben az igazodási kényszer és a kognitív disszonancia annyira elhatalmasodott, hogyha egy szép napon szeretett vezérünk fényes nappal a hősök tere közepén óvodás kisfiúkkal fajtalankodna azt is kapásból kimagyaráznák:

"Aljas nemzetközi média zsidó soviniszta masiniszta összeesküvés hazánk és a nemzetünk ellen..."
"Elmútnyócév...."
"Ezért is Gyurcsány a hibás...."
"Ti csak ne beszéljetek a zsidó szadeszen múlna a kislányokat is elkapták volna...."
"Az óvodások egytől egyik Kun Béla leszármazottai voltak úgyhogy megérdemelték...."

Most őszintén, bbjinck meg a többi hasonszőrű mit kellene tennie a kedvenc kormányotoknak ahhoz hogy kiverje nálatok a biztosítékot.
Tudtok egyáltalán ilyet mondani?

panelburzsuj 2012.01.31. 22:40:07

@bbjnick:

Túlbecsültem a napi mémtermésben jártasságodat - elnézést kérek érte.

"Ki nem ábrándozott hátul feszes reverendák orojáni köpőcsövezéséről?! Ezt szegódted versbe? Vagy mi a mondókád erkölcsi veleje?"

Ezt szegódted versbe?= Ezt szedted versbe? (Sima elütés.)

Ki nem ábrándozott hátul feszes reverendák orojáni köpőcsövezéséről?! = Ez egy kicsit összetettebb mondóka volt. Alapvetően Oroján Sándor (Fidesz, Fidelitas, neves Schmitt-apologéta) elhíresült "Ki az, aki nem hajtogatott papírrepülőt, nem köpőcsövezett rizsszemet a feszes hátsójú fiatal napközis nénire, majd nevetett az egész délutános csoporttal?" gondolatát helyezte pápista miliőbe. Kizárólag azért, hogy még durvábban kiütközzön a morális relativizmus elleni "elvi harc" és a gyakorlati gyarló hazabeszélés már-már kozmikus gusztustalansága.

Segítettem? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:22:53

@panelburzsuj:

Gondolod, hogy az én napjaim Oroján Sándorok aranyköpéseinek tanulmányozgatásával telnek? A tieid igen?

De (Oroján ide vagy oda) a zavaros halandzsázásodnak továbbra sincs értelme.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:25:49

@MrSzitka:

Nem értünk egyet: van ilyen. Ne élje meg drámaként!:-)
Minden jót magának is!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:30:16

@PR-küszöb:

"A lét határozza meg a tudatot." --- írod.

Hogy a tiédet az, az nem is képez(het)i vita tárgyát.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:51:39

@Di622:

Egyelőre csak te fajtalankodsz óvodás kisfiúkkal a kommentedben: ha változik a helyzet, akkor majd beszél(get)hetünk arról is.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:59:19

@fallen:

"...ezt akkor sem tartom embervadászatnak, tudod, aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megb*sszák.!" --- írod.

A kulcsmondat ez. A kérdésekre, hogy "Elfogadjuk-e, hogy az a bűnös, akiről el tudjuk hitetni azt? Elfogadhatónak tartjuk-e azt, hogy céljaink érdekében úgy "kontúrozunk" egy személyiséget és úgy "súlyozzuk" annak vélt vagy valós vétségeit, ahogy az céljainknak a leginkább megfelel?" a te válaszod: igen. Ebben az "aki kurvának áll..."-kitételben benne van az a vélelem, hogy ez nem is lehet(ne) másként. Én pedig úgy gondolom, hogy: nem tudom ugyan, hogy lehetne-e és ha igen, akkor mennyire lehetne másként, de azt igen (tudom), hogy törekednünk kell(ene) rá (hogy másként legyen).

ü
bbjnick

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.02.01. 08:44:49

@bbjnick:
Tud barátocskám a óvodás fajtalankodást azért hoztam fel mert ez már akkora kirívó égbekiáltó durvaság hogy az űrből is látszik.
De a válaszod amúgy csak megerősít nem tudsz olyat elképzelni hogy kiábrándulj ezekből a remek kollégista fiúkból.

Tudod a helyes válasz az lett volna hogy hogy ha ilyet tesz a vitya vagy valamelyik kegyence te magad vágod a jégcsákányt a fejébe.
Na kb. ennyire lehet komolyan venni téged meg a haverjaidat, tulajdonképpen semmiben nem különböztök az MSZP drágajó bolgáruras tagozatától.

Agyalap 2012.02.01. 10:25:59

@bbjnick: Tudod nem elég tisztességesnek lenni... (De mondjuk az sem ártana)

Nem szeretném lúzernek tartani azt a finn minisztert, aki lemondott, mert szolgálati autójával kiment a telkére és "lebuktatták". Én inkább azt szeretném, hogy akire gyanú vetül lemondjon/felfüggesszen, a rágalmazót perelje be, kérjen és kapjon helyreigazítást ha alaptalan volt a vád.

Skicc Pál még a perre sem vette a fáradtságot. De még a fizetett apparátusa sem.
Szerinted miért?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.02.01. 10:38:08

"A célkeresztben nem Schmitt Pál, hanem rajta keresztül Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya, valamint sok-sok százezer békemenetelő és a hazája sikeréért drukkoló több millió magyar ember áll..."

Hiába no a régi reflexek működnek:

Sztálin elvtárs valójában nem engem támadnak hanem rajtam keresztül Önt..

fallen 2012.02.01. 11:02:38

@bbjnick: általánosságban igazad van, de ebben a konkrét esetben egyértelműnek tűnik a plágium, de jó, ennek kijelentésével meg kell várni a hivatalos vizsgálatot. Mondjuk én nem azért látom bűnösnek, mert valakik annak akarják beállítani, számomra az eddig nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján egyértelmű a lopás. Ha nem így lenne, már leperelték volna a HVG gatyáját is. Ráadásul először tagadott, utána meg hazudott a rádióban az egészről, ezt vizsgálni sem kell, egyértelműen kiderült.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 16:00:20

@Di622:

"...Na kb. ennyire lehet komolyan venni téged meg a haverjaidat, tulajdonképpen semmiben nem különböztök az MSZP drágajó bolgáruras tagozatától." --- írod.

No, ha a saját gondolataidat szeretnéd visszaolvasni a válaszkommentekben, akkor kérdéseidet választható válaszlehetőségekkel kiegészítve tedd fel (tudod: 1, 2, x)!:-) Ellenben ha (érdemi) jobboldali-keresztény-nemzeti (konzervatív liberális, nemzeti liberális, keresztény-nemzeti-konzervatív, keresztény-nemzeti-népibal, tradicionális nemzeti bal stb. --- csak a te kedvedért végiggondoltam milyen beállítottságú emberek irkálnak gyakrabban-ritkábban minálunk) kormánykritikát szeretnél olvasni, akkor ajánlom figyelmedbe a blogunkat: magyarido.blog.hu

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 16:07:56

@bbjnick:

(tudod: 1, 2, x)=(tudod: 1, 2, x vagy a, b, c)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 16:15:51

@Agyalap: @fallen:

Csak szerényen érdeklődnék: perelni Schmitt részéről mi értelme volna addig, amíg az egyetemi vizsgálóbizottság döntést nem hoz a doktorátus (a plágiumvád) kérdésében? Szerintem a bíróság is azt mondaná, hogy ebben a kérdésben az egyetemi bizottság az illetékes: sajtópereket indítani csak akkor van értelme, ha a bizottság tisztázza Schmittet. Há'nem? Há'de!

ü
bbjnick

PR-küszöb 2012.02.02. 03:44:38

@bbjnick:

Te csak és csupán személyeskedni tudsz?
Békülj már ki az egóddal, Bbjnick.
Hogy fogsz eleget tenni a krisztusi parancsnak, hogy 'Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat' - ha ennyire nem tudod saját lényedet elfogadni, ha ennyire nem szereted saját magadat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.02.02. 15:18:24

@PR-küszöb:

"PR-küszöb 2012.01.30. 16:35:53
@bbjnick:

Barátom. Ma kissé alulmúlod a szokásos formádat. Semmi elmúltnyócévezés, például.
Ennek levonás lesz az eredménye a kommentelői tiszteletdíjadból...

***

bbjnick · bbjnick.blog.hu 2012.01.30. 16:48:20
@PR-küszöb:

"Barátom. Ma kissé alulmúlod a szokásos formádat. Semmi elmúltnyócévezés, például.
Ennek levonás lesz az eredménye a kommentelői tiszteletdíjadból..." --- írod.

Ki mint él, úgy ítél?

ü
bbjnick

***

PR-küszöb 2012.01.31. 19:20:48
@bbjnick:

Igen.
A lét határozza meg a tudatot.

***

bbjnick · bbjnick.blog.hu 2012.02.01. 05:30:16
@PR-küszöb:

"A lét határozza meg a tudatot." --- írod.

Hogy a tiédet az, az nem is képez(het)i vita tárgyát.

ü
bbjnick

***

PR-küszöb 2012.02.02. 03:44:38
@bbjnick:

Te csak és csupán személyeskedni tudsz?
Békülj már ki az egóddal, Bbjnick.
Hogy fogsz eleget tenni a krisztusi parancsnak, hogy 'Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat' - ha ennyire nem tudod saját lényedet elfogadni, ha ennyire nem szereted saját magadat?"

Hát így és ennyi.

ü
bbjnick

[megmondoember] 2012.02.03. 15:28:26

Na, kérem, a németek megmutatták hogyan kell (el)bánni a plagizáló közszereplőkkel:

abcnews.go.com/International/wireStory/german-minister-cake-face-15504192

Agyalap 2012.02.08. 17:20:05

@bbjnick: Na hát pont ez. Ha már hátszele van úgyis, és még pontosan tudja hogy nem csalt - már indulhat is a sajtóper, majd jön a vizsgálóbizottsági eredmény ami alátámasztja.
De nem jön egy kanyi mukkanás sem, hallgat a szerencsétlen mint sz@r a gazban.
Mámeg a fityesz frakció is napirendre tűzte a bohócot, szinte biztos hogy elmeszelik...
süti beállítások módosítása