Öngyilkos taxis demonstráció Budapesten
2011. november 02. írta: TuRuL_2k2

Öngyilkos taxis demonstráció Budapesten

  Szinte napra pontosan 21 évvel a taxisblokád után ma ismét demonstrálnak a taxisok: fix, a jelenlegieknél jóval magasabb tarifát követelnek a fővárostól. 1990-ben a körülbelül 65 százalékos benzináremelés ellen tiltakoztak, most azért tiltakoznak forgalomlassítással, hogy legalább 65 százalékkel emelhessék áraikat.

  A követelés nem új, már 2005-ben is napirenden volt egy, a most javasolthoz nagyon hasonló fix tarifás konstrukció bevezetése – akkor ez meghiúsult. Ha most sikerrel járnának a bérkocsisok, valószínűleg a saját piacukat tennék teljesen tönkre: a 600 forintos alapdíj, 280 forintos kilométerdíj és percenként 100 forintos várakozási díj (amit nem csak akkor kell fizetni, ha vár ránk a taxi, hanem akkor is, ha éppen a piros lámpánál áll vagy lassan halad a dugóban) 60-90%-os áremelkedést jelent, ami a kereslet drasztikus visszaeséséhez vezetne. Például az Astoriától a Széchenyi fürdőbe legalább kétezer forintba kerülne eljutni, nagy forgalomban a drasztikusan megemelt várakozási díj miatt akár háromezer is lehetne a számla.

  A tiltakozó taxisok elképzeléseiben, reményeiben mintha az a közgazdasági abszurd szerepelne, hogy sokkal magasabb viteldíjak mellett is közel ugyanannyian utaznak majd velük. A taxis piacon a sok szereplőnek köszönhetően kifejezetten élénk a verseny, így a taxisok törekvései kifejezetten versenykorlátozó jellegűek. Nem véletlen, hogy a hatósági ár 2005-ös bevezetési kísérletéről a Gazdasági Versenyhivatal lesújtó véleménnyel volt: félőnek tartották, hogy egy részletkérdésben indokolatlanul túlszabályozott piacon kevés taxi lesz, drágán, miközben semmiféle garancia nincs a szolgáltatás színvonalának javítására. Ezek az érvek ma is megállják a helyüket.

  Az állandó panaszkodás ellenére kétségeim vannak, hogy a jelenlegi fuvardíjak valóban fenntarthatatlanul alacsonyak lennének a taxisok számára. Ha így áll a dolog, akkor miért nem csökken drasztikusan a fuvarozók száma? A jelenlegi, 300 forintos alapdíjat és társaságonként változó, 160-220 forintos kilométerdíjat érdemes összevetni például a kolozsvári taxiárakkal: ott kilométerenként 90-130 forintnak megfelelő lejért utazhatunk (ráadásul a város is kisebb, így az átlagos fuvarok is rövidebbek lehetnek).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr703346525

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Budapesti taxirendelet: kicsit sárga, kicsit savanyú 2013.04.10. 12:46:41

Keddi rendkívüli ülésén elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a budapesti taxizást szabályozó rendeletet. Bár a testület elé került egy olyan tervezet is, ami csak ármaximumot tartalmazott volna, végül sajnos a korábban általunk is több alkalommal bírált fi...

Trackback: Követeljük a monopóliumot! 2011.11.02. 23:02:53

Mert az nekünk jár. És anélkül versenyeznünk kéne, azt meg nem szeretjük. Nagyjából ez a lényege a holnapi lassító taxitüntinek. Bájos, hogy a gazdasági válság közepén, és az abban a legrosszabbul teljesítő Magyarországon valaki azért tüntet, hogy leg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JohnHenry 2011.11.03. 09:14:53

@SvenH.: szerinted miért mondták be a szmogriadót?

JohnHenry 2011.11.03. 09:16:48

@különvélemény: nem volt a követeléseik között valami fix tarifa?

fourgee 2011.11.03. 09:19:54

@serwer: "A BP-i taxisokat mindenki csaló gazembereknek tartja, először ezen kéne változtatniuk.
Tehát találkozunk 10 év múlva. "

Pár évvel ezelőtt szükségünk volt taxira annak ellenére, hogy járt a 6-os villamos, meg minden éjszakai járat (akármilyen hihetetlen, létezik ilyen szituáció). Exemnek volt kedvezményre jogosító kártyája az egyik taxis cégnél, amit nem osztogattak minden sarkon. Pont a közelben várakozott attól a cégtől egy autó. Amikor megmutattuk a sofőrnek a kártyát, akkor egyből letámadt minket, hogy "Hát nektek meg honnan van ilyenetek?". Egybként útközben kiderült hogy tök jófej, nem is volt drága a fuvar, meg nem is sírt. Viszont, elég durva hangnemmel kezdte már az elején, amivel csak megerősítette azt a bennem élő képet, hogy a budapesti taxisok bunkók... Talán tényleg kellene ezen változtatniuk.

Valaki írta, hogy külföldön főleg bevándorlók végzik ezt a munkát. Angliában, Londontól nem messze laktam egy ideig vidéken, a munkám miatt. A város központja kereken 4 kilométerre volt. Eleinte elszánt magyarként még büszkén legyalogoltam napi 2x50 percet, amikor valamiért Londonba kellett mennem, de aztán feladtam és inkább taxit hívtam. Egy útra 6 font volt, az kb. 1800-2000 forint. A sofőrök között rengeteg pakisztáni volt, egyszer találkoztam angollal, és volt egy albán, aki amikor megtudta hogy magyar vagyok, elkezdte dúdolni a Mézga család főcímdalát :)))

Ja, aki sűrűn vette igénybe a cég fuvarjait, annak volt egy út 6 font, másoknak 8 font. Nem volt semmilyen kártya, meg egyéb, minden sofőr aki nem ismert, megkérdezte hogy mennyit szoktam fizetni...

A taxisoknak fel kellene ismerniük, hogy az ügyféllel jófejnek kell lenni, és az ügyfél nem egy fejőstehén, meg nem egy balfasz, akit át lehet vágni, hanem egy ügyfél, aki ha elégedett, akkor vissza fog térni.

Úgy látszik hogy Magyarország az emberek tudatában inkább keletre tart, mint hogy nyugathoz csatlakozzon... :S

Idet 2011.11.03. 09:22:02

@Kard: De rossz duma! EZ a piacgazdaság jól működik?! Mármint Magyarországon? Piacgazdaság ez egyáltalán?
Az meg, hogy a piac majd mindent megold... na jó, ezt nem kommentálom, mert kiég a képernyő.

Plumper_ 2011.11.03. 09:29:58

@fourgee: viszem magammal az okostelefont vagy GPS-t, cím bepötyög, távolság kiszámít: alapdíj + km-díj, tessék parancsolni azon az útvonalon menni. Ha nem annyi a végén az összeg, a taxis átvert, fogyasztóvédelem forródrót felhív...

Idet 2011.11.03. 09:32:40

@Plumper_: Törött csukló, 57 év, nagy, nehéz csomag a vonatról, két átszállás hazáig... luxus lenne a taxi? Nem gondolnám.

Vannak utasbarát taxivállalatok is. Például az, amelyiknek nem írom ide a nevét, mert ez nem a reklám helye, de annyit mondhatok, hogy a legelső maszekká vált taxitársaság, még az átkosban kezdték.

A sofőrök időre jönnek, besegítik a csomagot, udvariasak, a kocsik tiszták, az órával nem trükköznek, nem ordítanak velem a kedvezményes kártyáért, mivel több mint húsz éve járok velük, és ezt honorálták vele. Meg régóta lehet náluk kártyával is fizetni, ami nagy könnyebbség.

Kard 2011.11.03. 09:32:54

@Idet: Ott ahol van rendes verseny jól működik. Nézd meg pl. a kötelező biztosításokat. Néhány éve felszabadították és hogy lementek az árak(előtte fix áras volt). Ez üdvözítő. Nézd meg az egészségügyet ahol nincs verseny csak szabad rablás(lásd a legutolsó röntgen beszerzést) ott mi van.
Az államnak arra kell törekednie, hogy _mindig_ verseny legyen. Ahol versenyt korlátozó szabályok vannak azokat le kell bontania ahol monopólium kezd kiépülni ott pedig le kell törni szabályokkal a monopólium hatalmát. Ha erre törekszik jó állam.
Kérdésedre. Igen, Magyarország piacgazdaság és lehet van néhány szeglete ahol kicsit döcög de nagy részt jól működnek a piaci alapú dolgok.

Kard 2011.11.03. 09:37:13

@Dr. Zerge: Azért az beláthatjuk, hogy a fix ár az elég versenycsökkentő tényező. Az árversenyt pont megöli.
Értem amúgy az érveid és valamilyen szinten jogosak is én is mentem már olyan taxiban amiben az összes szilent(pontosabban azok hiánya) kopogott.
Abban viszont teljesen igazad van, ha a taxitársaságot nyírják ki őket, akkor miért nem lépnek ki tömegesen vagy fognak össze, hogy egy nap nem "üti" le senki a telefonos fuvart.

jet set 2011.11.03. 09:39:11

@GGG77: És ki mondta, hogy muszáj taxiznia? Ja, hogy máshoz nem ért? Egy autót a leghülyébb is el tud vezetni.
Nyitok egy pékséget és 200Ft-ért adom a kenyeret. majd elkezdek sírni, hogy mindenki a tescoba megy kenyeret venni, mert ott 150Ft, én pedig nem tudok megélni. Ki nem fogja ezt leszarni? Ha nem megy a bolt, be kell zárni.
Amúgy a szerzőnek igaza van. Ha magasabb lesz a tarifa, kevesebben fognak utazni, még kevesebben fognak tudni megélni a taxizásból.

jet set 2011.11.03. 09:47:36

@Whiskey87: Ki tiltja meg nekik, hogy emeljenek? A maximált tarifáig bárki elmehet. Minden taxis maga dönti el, hogy emel-e árat. Senki sem kényszeríti őket arra, hogy 150Ft-ért fuvarozzanak. Ha nem tud megélni a 150Ft-os díjból, akkor ne taxizzon, keressen másik munkát.

2011.11.03. 09:53:16

A fix ár igen abszurd, nem is tudom, hogy pattant ki valaki fejéből.
Egy dolog más a taxisoknál. Akkor hagyják abba, amikor akarják. Az én munkaadóm fizetést csökkent, kirúg évente x embert stb, hogy kitermelje azt amit a fejesek elvárnak. Szar élet, de ez van. Nem csak taxisoknak megy szarul... ha közülük is mondjuk 10% úgy döntene, hogy idén abbahagyja mert nem megy, minjárt kevesebben lennének és több fuvar jutna 1-re.
És igen, azt az érvelést sem értem, hogy de ezek a 150 forintosok csalnak mégis elveszik az utast... hát akkor azért kell tüntetni, hogy legyen több ellenőrzés és szigorúbb büntetés vagy ami kell, hogy ne legyen csalás.
Ha meg kihasználja őket a munkaadójuk (haha, miért, mást nem?) akkor esetleg szakszervezetet kell megpróbálni, és velük egyezkedni... netán összerakni egy céget ahol fizetésért dolgoznak, ha már nekünk ennyire jó és nekik ennyire rossz.

gergo1000 2011.11.03. 09:54:58

Az a vicces ezekben a taxisokban, hogy azt várják, hogy az emberek szolidárisok legyenek velük, miközben nincs olyan ember, akit még nem vágtak át.
Az a baj, hogy ezeknek a vérükben van a lopás. 21 éve is átvágták az embert és ma is átvágják. Ha fix tarifák lesznek, akkor is átfogják. Ez egy ilyen szakma.
Sőt egymást is átvágják, ezért akarják, hogy fix tarifa legyen. Viccesek:)

Viktus 2011.11.03. 09:55:17

@különvélemény:

Elvileg ezen okból lenne náluk ez a fix tarifásdi ...

Viktus 2011.11.03. 09:58:03

@Kard:

Ritka szar példád van megint. A kötelező biztosítási piacra lépésnek eleve kemény feltételei leledzenek főleg a MÁV bukta óta. Nem léphet be akárki zsiványkodni ... bizony nem a piac szabályozza, hanem az ÁLLAM!

Meridian74 2011.11.03. 09:58:27

Drasztikusan visszaesik a kereslet? Igazán? És mit csinál, saját autóba ül? Ugyanmá! De ha mégis, akkor szembe találja annak költségeivel, és többen is kiszámolták, ha keveset használod az autódat, akkor sokkal jobban kijösz taxival, mert az autóba nemcsak benzint/gázolajat kell tölteni, hanem fenntartani is kell, egy csomó pénzt kell csak úgy kifizetned... a atxisok esetén mellesleg ezek a díjak - állmabácsi rablásainak köszönhetően - dupla összegek... de minezt ekkor nem neked kell megfizetned, hanem a taxisnak... aki 200 Ft/km alatt szállít az valamit elcsal. Adót, műszakit, számlát, akármit.

De ha nem saját autóba ül az egyén buszra sem fog, mert a BKV egy fos. Ez tapasztalat. A Volán is az. Ezért járok - kényszerből én is saját autóval melóhelyre. Mert az pontos, nem büdös, nem mellesleg időben is gyorsabb, és mindig akkor megy amikor szükségem van rá. De ehhez nem csak autó kell, hanem jogosítvány is.

Szóval a poszt egy vicc. A szokásos vicckategória.

jet set 2011.11.03. 10:01:19

@v2peti: Ha 10l-es fogyasztással számolsz, akkor 1km jelenleg 40Ft benzinbe kerül. A 200Ft-os benzinnél pedig 20Ft-ba. Szóval 20Ft-tal több a benzinköltség most. Tehát, ha duplájára nő a benzinár, attól még nem kell, hogy a tarifa is duplája legyen.

különvélemény 2011.11.03. 10:06:02

@Viktus:
A fix tarifa nem segít az adókerülésen, és azt sem akadályozza meg, hogy az Astoriától a Blaháig 5000-et mutasson az óra.

De tőlem lehetne fix tarifa, meg korlátozás az alábbi feltételekkel.

- buherálhatatlan GPS-es óra
- szigorú taxisvizsga (x évenként megújítandó)
- szigorú, nem elmutyizott autóvizsga

Meridian74 2011.11.03. 10:06:40

@Petyat: diszpécser az volna bőven, de a taxistól a társaság 80ezret akar legombolni (gyakrolatilag a semmire), továbbá van ahol kaukciót is le kell tenni 260ezret... ezt mondta a linkemen lévő taxis, aki otthagyta a fővárosi taxitársaságot... érthető okokból.

Viktus 2011.11.03. 10:07:59

@különvélemény:

Persze élhető feltételek kellenének szigorú ellenőrzés mellett.
Érdekes módon, amikor v.melyik tv csatorna rákattan a témára tucatjával buktatja be a taxisokat a hatóság mi okból nem végzi a dolgát?

Whiskey87 2011.11.03. 10:09:17

@Alfőmérnök: Egy bkv jegy 320Ft, ha 4 ember együtt szeretne eljutni A pontból B pontba, ami mindösszesen autóval kemény 10 perc, de csodálatos BKV rendszernek köszönhetően ez 3 átszállást jelent: 2 villamos megálló, egyik busszal 1, másik busszal 3 megálló. Ez négy ember esetében 3840 Ft. Menetidő kb. összesen 15 perc, várakozási idő a megállóban: 40 perc. Tehát a BKV elvisz 3840 Ft-ért 4 embert 45 perc alatt A pontból B pontba, a taxis ezt 10 perc alatt 4 főre összesen 1150Ft-ért tette meg. Na akkor most melyik a drágább? BKV vagy taxi? Minden csak nézőpont kérdése...

Meridian74 2011.11.03. 10:10:26

@Petyat: Mindez csak akkor igaz ha ténylgesen van piac és az működik is... de magyarországon ez nem létező fogalom. Leginkább az alacsony jövedelemszint miatt, ami gyakorlatilag mindenre végiggyűrűzik. A szemetet is azért etetik meg velünk mert másra nincs pénzünk. Igény volna a rendes kajára is, de ha az rendes munkából járó jövedelemből m,egfizetethetelen, akkor a rendes kaja eladhatatlan lesz. Helyette ott van a másnak nem kellő szemét, ami így már nem veszteség hanem nyereség az eladónak, kár a fogyazstónak.

EZ NEM PIAC.

jet set 2011.11.03. 10:16:11

@Kiszámoló: Miért kellene maximálni a taxisok számát? A pékekét, a kurvákét, stb. nem kellene?

Creatura 2011.11.03. 10:17:44

Több ismerősöm is taxizik, tehát testközelből mondok véleményt.

A taxisok nagy része közönséges csaló.Az összes autó, aki nem nagy cégnek dolgozik, be van kütyüzve.Egy gombnyomás, és már 2x-3x-4x es szorzóval ketyeg az óra.

Külföldit lehúzni?Ez a legtermészetesebb.Már indul is a varázsszámláló.

Ezek tiltakoznak?:) Mi ellen?Azért mert több cég van, és versenyeznek árban?Felháborító. :) Idióta banda, komolyan mondom.Nevetségesek.

különvélemény 2011.11.03. 10:17:50

@különvélemény:
Ja még valami.

Ha mondjuk 4000 a létszám, akkor a vizsgán a legjobb 4000 kap engedélyt.

Meridian74 2011.11.03. 10:18:29

@Világbajnok: nem muszáj taxiba ülnöd, csöves barátom...

különvélemény 2011.11.03. 10:19:14

@Creatura:
A céges autókból is sok meg van buherálva, de azok nem pörgetnek mindenkinek, óvatosan használják.

Anti Anyag (törölt) 2011.11.03. 10:19:22

Ezek alapvetően buta emberek. Jellemző, hogy egy régebbi riportban a taxisvezető halál komoly javaslata az volt, hogy a hét minden második napján csak taxi lehessen Bp útjain.

Amúgy az alábbiakat kellene csinálni, már 2013-tól.

1. Egységes gépjárműpark típus, szín, jelzés
2. Kb. olyan szintű városismereti taxisvizsga mint londonban
3. Egységes, központilag szabályozott tarifa
4. Egyetlen db. társaságba kell egyesülniük a jelenlegieknek.
5. Probléma esetén a taxiengedély időszakos, vagy végleges megvonása a sofőrtől.

Viktus 2011.11.03. 10:20:30

@jet set:

A piac nem működik ebben a fél kapitalista félgyarmati rablógazdaságban ... egyenlőre azért.

Egyébként maximálni lehetne törvényes körülmények közt is megfelelő szabályozás, és ellenőrzés mellett.
Ott volt Kard példája Biztosítót sem alapíthat senki hasra ütés szerűen fillérekért kínálva a tarifát ... a szabályzott körülmények közt pedig már működik lényegében egyenlő feltételekkel a racionális verseny az árak, és szolgáltatások közt.

Meridian74 2011.11.03. 10:25:30

@Deneware.: ne általánosíts, nem minden taxis barom. De ha így jártál, akkor úgy is tudod a rendszámát, legközelebb szépen megkarcolod a kocsiját... esetleg nem egy egyszerű vizszintes vonalla, hanem konkrét "üzenettel" is... "SZABÁLYOSAN PARKOLJ!" megfelel?

Vagy ismerőst beülteted hozzá, az ilyen tuskó valszeg nem ad számlát, hangfelvétel suttyomban (esetleg ketten ültök be) majd szépen rendszám alapján bejelentés a NAV-nál. Pórul jártál, de ésszel élj. Igaz gyomor is kell hozzá, de ha neki volt az ablaktörlőd letöréséhez, nehogy már lelkiismeret furdalásod legyen az ilyennel szemben...

Whiskey87 2011.11.03. 10:25:47

@jet set: A taxitársaság állapítja meg az árakat, és nem a taxis, aki csupán egy alvállalkozó. Ő annyit kérhet, amennyit a társaság engedélyez. Ez a rendszer nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Másik munkát meg olyan nagyon egyszerű találni. Ennyi erővel akkor legyen csak 2000 taxis, 4000 embert szerintem a munkaerőpiac ,,nagyon hamar" felvesz, és csak hónapokig, max. évekig kell fizetnünk az ő munkanélküli segélyüket is, meg az elmaradt járulékokat, áfát, jövedéki adót.... Mert mi fizetnénk meg!!! Legyél már észnél... Keressen másik munkát, mintha olyan egyszerű lenne...

Sosevót 2011.11.03. 10:26:07

Taxis vagyok, tehát érintett.

A felvonuló taxisokat ne bántsátok. Köztük élek, és nekem elhihetitek túlnyomó részüket nem a Harvardról toborozták.
Tény, hogy nem az 1982-es színvonalon szalad a szekér, de erről CSAK ők tehetnek. Tisztességes, átlátható rendszert szeretnének. Azt nem a fix tarifa, hanem a ganajok kiszűrése hozza el.
Valamint a mai napig nem tiszta, hogy szeretett cégemnél vajh mi a fasznak 6+1 (korrekció) tarifa??? Dolgozom vidéki városban is ott 2 van.

Uralkodóink vagy szarnak a dolgokra, vagy túlszabályozva ellehetetlenítik az életet. Nem kéne magunkra felhívni a figyelmet, nekünk kéne takarítanunk a házunk táján.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.11.03. 10:27:21

@jet set: A pékek és a prostik nem is akarnak fix árat, a jelenlegi dupláját....

Nekem így is jó, de akkor ne sírjanak, hogy olcsón kell dolgozni.

Démonmac1 2011.11.03. 10:34:38

Sok az eszkimó, kevés a fóka.
Az eszkimók némelyike képes a vidéki tarifát berakni, éjszakai tarifa helyett, majd amikor az ember rákérdez szemrebbenés nékül azt mondani, hogy az az éjszakai, lásd tele5...

Néha fóka vagyok.

Meridian74 2011.11.03. 10:36:26

@Creatura: fura ismerőseid vannak, nekem is van konkrétan 3 taxis ismerősöm, de egyiknek sincs ilyen szerkezete, pedig 3-ból kettő pesten taxizik...

fingerbangs 2011.11.03. 10:41:57

túl sok a taxis, a többség büdös, koszos, olyan arcok akiknek jogsit se adnék
ideje, hogy helyrerakják őket

phaszfej 2011.11.03. 10:45:59

A taxizás az nem munka. Ülsz és vezetsz. Örüljön a sok buzi, hogy még szabadon garázdálkodhat. Lassan már a többség gps nélkül a szomszéd utcába se talál oda. Meg a sok köcsög hiénát kéne börtönbe zárni.

Kard 2011.11.03. 10:52:42

@Viktus: Az a baj nem érted mit akarok mondani. Kár így vitatkozni.

Viktus 2011.11.03. 10:53:49

@phaszfej:

Ez mondjuk így erősen lesarkított kérdéskör. A programozás nem munka ülsz, és pötyögsz a gépen. A postás nem dolgozik hiszen ül a kerékpáron, és leveleket dobál ...

gyz 2011.11.03. 10:55:04

tökéletesen egyetértek a szerzővel, eltekintve az utolsó résszel - teljességgel értelmetlen és felesleges iderángatni a kolozsvári árakat.

Viktus 2011.11.03. 10:55:47

@Kard:

Te nem érted inkább. Én értem a meseszép álomvilágod csak a magyar valóság nem éppen az amit te megálmodtál.
A piac önszabályozásának alapfeltétele az azonos esélyek a piacon. Na eleve nem lehet azonos esélyekről beszélni, ha v.ki mondjuk az irreális adóterhelést is kicsengeti , és kénytelen az áraiba építeni azzal aki nem építi az áraiba, de nem is csengeti ki.

gyz 2011.11.03. 10:55:48

@phaszfej: nomen est omen

a buszvezető sem dolgozik, phaszfej?

phaszfej 2011.11.03. 11:04:19

@Viktus: @gyz:

Ülve nem lehet dolgozni. Ezt se mondta el még apátok? A bányász, a paraszt, a favágó, a pincér meg az árokásó cigány, az dolgozik. Azért mert stresszes a mindennapok miatt, mert a felesége mással kúr, meg 110 ezer forintocskát visz csak haza, az más kérdés. Az szenvedés, de nem munka.

Kelletteznekem? 2011.11.03. 11:30:19

Mivel a cikk érdemi részét valóban nem érinti a Kolozsvári példa, ezért csak a szerző és a (általam vélt vagy valós) Igazság megvédése végett írnám (meg ismeretterjesztés céljából), hogy:

a Kolozsvári példa egyátalán nem rossz. Szerintem akik fikázzák, azok 1-2 éve nem járatosak Romániában/Erdélyben, és azt hiszik hogy még mindig midnen féláron van, mint a régiszépidőkben...Én évek óta járok, és: a benzin konzisztensen 15-30 Ft-tal olcsóbb csak, ez 10l/100km fogyasztásnál nagyságrendileg 2FT/km előny (de számoljunk 10 fttal mert oda is kell menni). A boltokban az élelmiszer lényegében azonos áron van, egyes cikkek (mobil, laptop, ruha) pedig hiszed vagy nem drágább. Van ami ócsóbb, pl kocsmázás sokkal olcsóbb mint pesten ... de bizony mindent összevetve sokkal kisebb fizetésből lényegében azonos (optimista becslés szerint legfeljebb 10-20%kal mérsékeltebb) árszinvonal élnek, csak a panaszkodás sokkal kevesebb. Szerintem nem rossz példa Kolozsvár, bár ütősebb lett volna egy Ny-Eu példát is mellékelni. (Vagy egy táblázatot Közép-Eu-ból)

fourgee 2011.11.03. 12:31:08

@phaszfej: "Ülve nem lehet dolgozni. Ezt se mondta el még apátok? A bányász, a paraszt, a favágó, a pincér meg az árokásó cigány, az dolgozik. "

Állj a 350 fokos tűzhely mellett úgy hogy fejmagasságban van egy grill ami nyomja a hőt, mögötted két ipari méretű sütő, te meg be vagy öltözve chef dzsekibe, sapkába, kötény, stb. Légkondi nincs, szagelszívó nem működik, mindezt napi 14 órában ugyanannyi pénzért mint a pincérek. Hibázni nem hibázhatsz, egyszerre kurva sok rendelés fut be. Aztán nézz ki a pincérekre, kettesével várakoznak, egymást szórakoztatják idióta poénokkal, ráadásul még borravalót is kapnak.
Dolgoztam már így, próbáld ki, azt fogod mondani azután hogy a pincérek sem végeznek munkát.

Aztán ülj be egy 14 tonnás buszba, vezess csak egy órát, utasok nélkül. Meg fogsz lepődni, olyan érzés lesz mintha személyautóval 10 órát vezettél volna. És ez csak 1 óra vezetés, utasok nélkül. A buszvezetők, akik csak ülnek és vezetnek, azok ezt napi 8-9 órában teszik, sok faszfejjel a hátuk mögött.

SvenH. (törölt) 2011.11.03. 13:02:30

taxisblog.postr.hu/vitezy-megdumalt
"Kérem, ezeket az embereket legyenek egy kicsit empatikusak. Ők hova sorolnák az adófizetést a kiadási listán, a megélhetési költségek elé, vagy mögé?"

kezd ez a tema a modoros szintjere kerulni...

malpaso 2011.11.03. 13:03:32

@Whiskey87: mégis azt hiszem, értem én. nem is mondom, hogy ne emeljenek. szabad vállalkozásban emel, amikor akar. azt is hiszem, hogy a jóindulatod mellett téves a szemléleted. a lényeg nem az emelés-nem emelés. a taxisok nem az emelést akarják efogadtatni, hanem azt, hogy ha az egyik emel, a másik ne mehessen alá. elsősorban alsó küszöböt akarnak. érted a különbséget? kvázi kicsit lazább árkartellt akarnak intézményesíteni, a vevőik kárára. az nem pálya, hogy én emelek, te nem, aztán te viszed a fuvarokat. kelljen neked is, és vonjuk be a hatóságot is, akkor nincs kecmec! egyáltalán nem szimpatikus, hogy a megélhetési nehézségekre hivatkozva - amik egyébként mindenkit ugyanúgy sújtanak, nem csak őket - színleg az áremelés lehetőségét követelve korlátozni akarják a mi terünket, döntésképességünket, csak mert nem akar lemorzsolódni a felesleg.

másik tévedés, hogy mindenki emel. nem, nem mindenki emel, például a tanárok sem. persze, ők nem magánszféra, bár a fizetős egyetemek, főiskolák tanárai se emelgetnek, mert az intézmény nem adja meg nekik... viszont pl én is magánzó vagyok, szabadúszó - bár nem taxis :-) - és vagy 5 éve nem tudok árat emelni. bizonyos megrendelő pedig levitte az árat, mondván, hogy több a munka. mintha az lenne a heppünk, hogy még több munkával keressünk még kevesebbet :-) szóval az élet, meg a realitás mindig színesebb, árnyaltabb, mint az elgondolások... és milliónyian nem tudnak emelni - tejtermelők, gazdálkodók, állattartók, senki, aki a nagy felvásárlóktól függ. szóval büdös kicsit ez a nagy taxismegindulás :-)

malpaso 2011.11.03. 13:08:20

@Sosevót: higgadt, konstruktív, tiszteletre méltó, és maximálisan érthető hozzászólás.

malpaso 2011.11.03. 13:13:58

@Anti Anyag: miért a szabályozott tarifa? miért a monopólium? mert az állam mondja meg nekik, mi mennyi? és az államnak ki mondja meg? én? vagy a taxis? szóval nekem ez miért jó? de ha sikerül ezt az őrületet elfogadtatni, próbáljuk meg ugyanezt az élelmiszerkereskedelemben is, szerintem örülnél neki :-)

SvenH. (törölt) 2011.11.03. 13:33:12

@malpaso: akkor lenne egy csopp ertelme targyalni a taxisokkal ha ok kozfeladatot latnanank el pl. a dugoban ok mehetnenek a kiepitett buszsavon

kiepitettbuszsav nincsen, akkor minek is egyaltalan valamit is veluk csinalni?
inkabb lazitani kellene a bejutasi szabalyokon es kemenyen irtani a csalast

phaszfej 2011.11.03. 13:38:12

@fourgee: Bazmeg, szaunázol egész nap és rinyálsz? Ha nem bírod a meleget, minek lettél szakács? Az igazi férfi az, aki a kohó mellett dolgozik és egy műszak alatt 10 liter viezet kell innia, nehogy meghaljon. Képzeld, én meg ezt csináltam. Mégse picsogok szaros 350 fok miatt, te gyökér. Ülve nem lehet dolgozni.

SvenH. (törölt) 2011.11.03. 13:43:01

@phaszfej: pedig tudnad milyen akaratero kell napi 10 ora gepezes utan meg leulni jatszani plusz 4 orat...

tutti a magadfajta punnyadek nem birna az elso napot se vegigcsinalni

fourgee 2011.11.03. 13:57:51

@phaszfej: "Bazmeg, szaunázol egész nap és rinyálsz?"

Tanulj meg olvasni és szöveget értelmezni. Múltidőben írtam és sehol nem rinyáltam. Szakértők azt mondják, hogy akinek nem sikerült a 8 általánost befejeznie, azoknál általában nehezen megy a szövegértés :)))

"Ha nem bírod a meleget, minek lettél szakács?"
Egy jó konyhában működő szagelszívó és légkondi van.
Bírtam a meleget, azt nem bírtam hogy a szerinted dolgozó pincérek egész nap a f.szukat verték, nem dolgoztak és még borravalót is kaptak érte.

"Az igazi férfi az, aki a kohó mellett dolgozik és egy műszak alatt 10 liter viezet kell innia, nehogy meghaljon."
Én csak 4 liter vizet ittam meg azalatt a pár óra alatt, akkor most nem vagyok igazi férfi? Az általad említett pincérek azok?

"Képzeld, én meg ezt csináltam. Mégse picsogok szaros 350 fok miatt,"
Hol picsogtam? Még egyszer elmondom (bár úgy látszik felesleges, mert úgysem érted), az általad említett marhanehéz igaziférfi pincérmunka nehézségét vontam kérdőre. :)

" te gyökér. "
Édesanyád.

"Ülve nem lehet dolgozni."
Mondom mégegyszer, próbálj meg vezetni egy 14 tonnás buszt, üresen, a fővárosban, csúcsforgalomban. Csak egy órát. Kizárólag egy órát. Utána képzeld oda hogy mások napi 8-9 órában vezetnek, 14 tonna + az utasok. Meg fogsz lepődni. Az általad említett pincérek munkája lófasz ehhez képest.

Egyébként meg te úgy dolgoztál kohóban, ahogy én Elvis Prestley unokája vagyok :))))

Első mohikán 2011.11.03. 13:57:57

@Dr. Zerge: Ennyit sikerült a témára válaszolnod? Egyébként te vagy az egyik, akire vonatkozott a kommentem. Osszad tovább az eszet, ó nagy tudású taxipiac-szakértő megmondóember!
(Én csupán egy "nyóc általánost" -hat első és két második- végzett, napi 10-12 órát -az év mind a 365 napján- kényelmes "ülőmunkát" végző, "órapörgető", "adócsaló", "köcsög", "játékgépező" hiéna vagyok -mint az összes többi rohadék taxis-, aki ámulattal csüng minden szavatokon. Ha a hozzászólásaitokból előbb megtudhattam volna, hogy 420 Ft-os üzemanyagár mellett a 150/km-es tarifából, heti 5×8 óra munkaidővel meg kellene tudnom élni -csak hát a piaci verseny stb., ugye-, akkor nem is demonstráltam volna. Kösz, hogy megvilágosítottátok az egyébként -mint a taxisokról köztudott- egyszerű és sötét elmémet.)
Én kérek elnézést, hogy idetévedtem.

SvenH. (törölt) 2011.11.03. 13:58:24

@phaszfej: azt hogy 14 oraig gep mellett legyel, monitor elott...

phaszfej 2011.11.03. 14:00:37

@SvenH.: és mit nem lehet azon bírni?

phaszfej 2011.11.03. 14:05:16

@taxi33: Te nyomorék buzi! Ha túlkínálat van a piacon, mert a sok semmirekellő beáll taxisnak, amihez semmi ész nem kell, akkor mit csodálkozol, hogy nincs lóvé? Tartsunk el benneteket 4-szeres tarifával, mert büdös nektek elmenni lapátolni? Úgyis egész nap csak ácsorogtok. Ha fele ennyien lennétek, akkor anapotok kilencven százaléka nem faszveréssel menne el. Ja, persze, te 14 órát dolgozol. Anyád! Abból tizet semmit nem csinálsz. Mi vagy te, nyomorék, hogy jár neked a teljes emberes fizetés a semmittevésért? Válaszz rendes munkát! Köcsög, buzi, nyomi taxis gecik!

Első mohikán 2011.11.03. 14:15:23

@phaszfej: Nomen est omen. Keress fel egy pszichológust míg nem késő, óriási bajban vagy! Jobbulást.

phaszfej 2011.11.03. 14:21:50

@taxi33:

700 nettó fölött viszek haza. Pedig csak napi 4 óra internetezgetés. Akkor melyikünk is van nagyobb bajban kettőnk közül, gyökér? Te egy modernkori cseléd vagy. Ha akarlak, kiköttetlek.

phaszfej 2011.11.03. 14:22:52

Meg is untam mára. Hívok is egy taxit. Jól tele is cigizem a csóró köcsögnek a kocsiját.

Első mohikán 2011.11.03. 14:27:12

@phaszfej: Ha szerencsém van -neked pedig nincs-, akkor pont én jövök érted. A többit "megbeszéljük".

phaszfej 2011.11.03. 14:40:12

@taxi33: Rosszul járnál nagyon, hidd el.

malpaso 2011.11.03. 14:41:16

@phaszfej: értem, mire gondolsz. bár meglehetősen sommás ez az "ülve nem lehet dolgozni" vonal. közelít a korlátok közé szorított előítélethez. a gondolkodás is munka, különben milyen kohó mellett ittál volna annyi vizet? :-) azt is ki kellett találni. meg a számítógépet, karburátort, gyufát, miegyebet. meg egy házat, és azt le is kell rajzolni. sokan azt is ülve teszik. meg könyvet is ülve szoktak írni :-) meg zenét. meg brüsszeli csipkét verni. meg gyűrűket készíteni. és sorolhatnám. anélkül, hogy rangsorolnám és értékelném a munkákat, be kell látnunk, hogy nem csak az állva végezhető fizikai munka a munka. nyilván te is tudod, de pipa vagy a taxisokra. mert azok között soka mentek annak, mert herék. de azért nem kell mindenkit megbélyegezni

malpaso 2011.11.03. 14:43:05

@phaszfej: hát igen, valami ilyesmi jut ezsembe nekem is olykor :-)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.11.03. 15:58:10

@Kiszámoló:

Ahogy írtam volt: kiváló ötlet, mindaddig amíg nekem fizetik a két millát (+ a zsebbe pénzt amiért épp' annak a 4,000-nek vagy akárhánynak adok engedélyt).

Kelletteznekem? 2011.11.03. 18:34:59

2 éve utaztam taxi44-gyel, akkor az volt az egyik legolcsóbb. Mercis, kigyurt 50-es sofőr osztotta végig az észt, hogy ő ismeri a tulajt, együtt taxiztak, dáciával nyomult, bezzeg neki már akkor is mercije volt. Hogy mekkora hükye ez a Zoli, hogy így lenyomja az árakat, hát az a pár százas mit számít, nem, hogy amikor annakidején tízezerért vitték fel a várba a deákról a nyugatnémetet, akkor mi volt a probláma? Na? Na? Ugye hogy semmi... hát köpni nyelni nem tudtam, de azért magamban gondoltam valamit. Azóta azalkult egy új társaság, akik még olcsóbbak, hogy hogynem már több mint 200-an vannak, mindenki odament, pedig olcsó a fuvar, csak van sok! Ott is beszéltem egy sofőrrel, aki benne van az etikai bizottságukba, ami egy saját taxisokból álló csoport, akik ellenőrzik a többieket, odaállnak amikor a kollega végez, megnézik túlszámlázás volt-e, legrövidebb úton ment-e, kivizsgálják a bejelntéseket. A honlapjukon meg googlemapszes kalkulátor, mennyi lesz kb a fuvar, ha sokkal több, arra bíztatnak azonnal hívd őket, kivizsgálják. Ezt csinálta a piacgazdaság, persze hogy velül megyek! És megéri nekik, mert van fuvarjuk, és rájöttek hogy csak így lehet. Ja a mercishez hasonlók, akik az előző évtizedekben lehúztak mindenkit, ja , nekik nem tetszik... Nna ezt elhiszem, bocs így jártak. Éljena a piacgazdaság!

Ennek ellenére a túlzott teszkó tipusú árverseny (alámegyek, aztán ha tönkrementél akkor majd enyém a piac) lehet rossz, de az nem indokol 600 (!!!) alapdíj, meg 280-as km díjat basszus. Mondjuk 350 FT-os alapdíj, és 190-200 Ftos minimáldíjat elfogadnék, ha be tudják bizonyítani hogy azalatt már nullszaldó se jön ki, mert az szintén piacellenes. De csak akkor! Aztán versenyezzenek minőségben is, aki meg extrát ad (pl nagyobb kocsik, nyakkendős sofőr, mittoménmi) az kérhessen több pénzt is. Mondjuk.

jollato 2011.11.04. 06:23:14

Páran vagytok, akik höbörögtök a taxisok ellen, de a leghülyébb még a közéjük lövetést tartotta volna jónak.
Gondolom ezzel a gondolkodásával imádja a családja.
Azokat lehet, hogy csak késsel szúrkálja.
Nagyon sajnálom, hogy tévesen 20-ra értékeltem az
IQ- tokat korrigálom 0
@phaszfej: Nagy az arcod a jövedelmed a NAV-ra
tartozik a többi, hogy ne a háttérben pusmogj,hanem
korrektül tudod, Hely és IDŐ megnevezés hányan
vagytok kigyúrva Mi is annyian leszünk. Ok
Ez igy korrekt!

jollato 2011.11.04. 06:29:15

@igazi Lencsés lstván:
Csak neked kellett volna az első sorban állni,de gyanitom
a korod miatt még akkor nem vertek ki a tartózkodási
helyedről, ahová nem késő visszamenned!

jollato 2011.11.04. 06:32:04

@taxi33:
Jó a válasz helyre kellene tenni az arcukat!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.04. 09:01:19

@taxi33: Ó, te ostoba, félanalfabéta! Sajnállak, nagyon.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.11.04. 09:34:24

@malpaso: Van amelyik óra nélkül drágábban vitt, mint órával...

Láttam már hibrid verdával járót is. Hát nem két fillér az olyan. Ezek szerint valaki nagyon jól megél belőle. Az taxik nagy többsége pont olyan jó állapotban van, mint nálunk a családi autó.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.11.04. 09:43:16

@malpaso: Boráros téren mindig ott áll n+1 taxi. Ha van az áltlam legolcsóbbnak ismert, akkor szállok be abba. Ha nincs, akkor zsákbamacska.

A legdurvább az volt, hogy a Vasas pálya mellől egyszer majdnem annyiért vitt haza telfonon hívott taxi, mint egy beülős a Boráros térről. Na, azóta egyes társaságokat nagy ívben kerülök...

phaszfej 2011.11.04. 15:49:04

@jollato: bruhaha! Szerinted befosok pár elhízott csicska taxistól? Jöhettek akárhányan, én egyedül leszek. Fél kézzel lenyomom az egész aszott bandát.

jollato 2011.11.04. 17:13:46

@phaszfej:
Időt és helyet kértem nem szájtépést.
Fogyókurázni szeretnénk ezért irtam jöhettek
többen is
Természetesen egy az egy is jó!
Vagy tényleg "faszfej"vagy?

jollato 2011.11.04. 17:15:51

@Dr. Zerge:
Te állat vagy, vagy állatorvos?

jollato 2011.11.05. 06:36:54

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön:

Igazad is van inkább idd le és utána hányd le magad.
A sör valóban a legértékesebb a számodra.
Az olyanokat mint te viszi az "olcsó"taxi" igaz, hogy
a kocsi sem az övé hanem bérli és be sincs jelentve,
de neked pont ez kell az álmos söfförrel.
Nem tudom nézed-e a hiradókat ezek az olcsó jánosok
szoktak árokban landolni falnak menni /Üllöi út!
24-ből 18-órát utcán vannak. Bizd rájuk az életed.
Én mindennap hazaérek biztonságosan és van idöm
szinházba is menni ami te csak hirből ismerhetsz,mert
aki a volt ZP-be szórakozott rosszabb mint egy kocsmatöltelék. Ez nem sértés csak láttam ott egy-két
gyomorforgató jelenetett.
De a ZP-nek is meg kellett élni, főleg belöletek "igényesekből"!

jollato 2011.11.05. 06:51:17

@Creatura:
Sajnos rosszul informáltak, mert a PL:150FT-os
tarifából nem lehet tagdijat kocsifenntartást esetleg
bérleti dijat is lásd kocsibérlés fizetni.
Én 336-tal járok és nem szorulók semmi segédeszközre.
Ugyan az olcsó droidok is csak ők felturbozva érik el
az összeget!
Az igazat mondják az ismeröseid Én a frankót!

különvélemény 2011.11.05. 07:19:03

@jollato: "Én 336-tal járok és nem szorulók semmi segédeszközre."

Nekem meg van időgépem, meg az apukám úrhajós bibibííí.

Az agyhalál szakmai követelmény?

popocatepetl 2011.11.05. 09:41:45

@jollato: Óh, te nagyon erős taxis nulla, ne törődj te a korommal, pont elég idős voltam akkoriban ahhoz, hogy a mai napig emlegesse az emlékemet pár, önkényesen másokat a napi életük vitelében akadályozó, semmirekellő, a leghülyébbek vagy leglustábbak által választott munkát űző kollégád. Ami nőben a prostituált, az férfiban a taxis. Egyenruhát adatnék rátok és kötelezővé tenném, hogy kiszálljatok kinyitni az ajtót. Na szevasz, kocsis.

popocatepetl 2011.11.05. 09:43:03

@jollato: "@Dr. Zerge:
Te állat vagy, vagy állatorvos? "

Bármelyik a kettő közül, többet ér, mint egy kocsis ... bocs .... taxis.

popocatepetl 2011.11.05. 09:44:51

@phaszfej: Aztán az első pofonod után szaladnak urh-zni. Még azt is akarták pár éve, hogy hivatalos személynek nyilvánítsák őket. Pfúj, hányinger egy társaság .... tisztelet a kivételnek.

jollato 2011.11.05. 16:11:39

@popocatepetl:
Nem olvastad faszfej kihivását aki fél kézzel akarta lenyomni az akárhány embert.
Én csak lehetőséget akartam adni neki,de nem élt vele.
Az ajtónyitással egyetértek, sőt azzal is, hogy legyen
a sofförnél, mint nyugatabbra tü,cérna,gomb és ernyő.
Ha érdekel régi motoros, nem újhullámos vagyok és
a Baross u.-ban a "kollega"hármas brake-t nyomott
és ott derült ki,hogy az utas nem akarta fizetni a reptéri
fuvart nevezetesen 10.000 Ft ot. Tudom neked furcsa
de közöltük az utassal köszönje meg, hogy fuvarozhatta és húzzon el.
Tehát van ilyen is.
jó munkát szia

jollato 2011.11.05. 16:18:01

@különvélemény:
Kösz a filmet jók voltak a szinészek és valóban van ilyen.

phaszfej 2011.11.05. 16:21:26

@jollato: Vasárnap du. 4-kor várlak Bp. V. kerület Károlykertben. Nyugodt hely, nem utca, tudunk bunyózni. Egy 195 centis, 95 kilós inas gyereket keress kapucniban. Kezet fogunk, bemutatkozunk és a következő pillanatban már mehet is a harc halálig vagy amíg az egyik meg nem adja magát. Fegyver, kés, boxer nincs, illetve ha előre megbeszéljük. Ha fegyverrel akarod, akkor én a késre szavazok. Ez szerintem így korrekt. Várlak.

jollato 2011.11.05. 16:24:34

@phaszfej:

Keress egy térfigyelő nélküli helyett és föleg éjjel
a többi mehet!

phaszfej 2011.11.05. 16:30:28

@jollato: Nyugi, ott nincs térfigyelő és a kert is zárva lesz. Ismrerem az éjjeliőrt, úgyhogy nem lesz gond a bejutással. Zavarni nem fog senki. Puszta kéz vagy fegyverrel? Én késes vagyok, de ha neked más fekszik, legyen az.

phaszfej 2011.11.05. 16:32:55

Aki győz, az levághatja a másik bal fülét és skalpként elteheti. Ehhez ragaszkodom.

phaszfej 2011.11.05. 16:35:31

Vagy fönt a Normánál az erdőben. Nekem az is jó. 16:00 síház előtt, illedelmesen köszöntjük egymást és félrevonulunk.

jollato 2011.11.05. 16:36:21

@phaszfej:
Hülyeséget ne irj nem kell a füled, hátha nem mostad
meg.
Én javasolok helyett XV.,szemétégető mellett a taxidat
fizetem időpont 23-óra

phaszfej 2011.11.05. 16:39:18

@jollato: Ha nem kell, nem kell, de én vágom a tiéd, ha nem te vagy az erősebb. Legyen a szemétégető 23:00. Ott leszek. Fekete AMG, a rendszámom: xxx441.

különvélemény 2011.11.05. 18:41:30

@phaszfej: "Fekete AMG"

Nem rózsaszín? :D

jollato 2011.11.07. 06:13:40

faszfejnek

22.30-tól éjfélig kint voltam, de mégegyszer nem pazarolom rád a benzint.
Tudom, defektet kaptál, az asszony pont akkor szült,
a haverod meghalt, a kutyád elcsavargott, meg egyébként is a jósnőd nem javasolta!

Na ennyit rólad, meg a többi szájtépőről.
Én is azt mondom amit a kollegám korábban, bocs,hogy idetévedtem!!!!!!!!!!!!!!!!!

phaszfej 2011.11.07. 14:12:43

@jollato:

Apukám! Te aztán jó bátor vagy. Hiába vár rád az ember.

P1sty 2011.11.08. 12:14:51

@Dr. Zerge: A stílus maga az ember.

P1sty 2011.11.08. 12:47:10

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön: Látom, nem vetted észre, hogy neked a taxiplus is 184 ft-ért megy, ha telefonon hívod, utcáról 240-ért. A 150 ft a VIP tarifa cégeknek, itt az első átbaszás. Persze ezt észre se vetted, pont ez az egyik, ami ellen tiltakozik a többi taxis.

Vannak drága taxik, de ott elvárhatod, hogy a leggyorsabb taxis jön érted, sok autójuk van, rendszeresen ellenőrzik őket, panaszt tehetsz, ha átbasznak, kényelmes, karbantartott autóval utazol, ugyanis erre is vannak szabályok, és tudsz kártyával fizetni.

Persze ezt te nem feltétlen akarod megfizetni, és ezzel nincs is gond. A gond akkor van, amikor pörgetik az órát, illetve a jogosulatlan versenyelőnnyel, megtévesztő reklámmal ld. a fenti példát, az elavult gépkocsiparkkal, a saját taxisaik kihasználásával. Ezek teszik lehetővé a 150 ft-os taxi illúzióját. Ja és persze nem egy ilyen egyszerű, rövid útvonalon verik át az utasokat, ők sem hülyék.

Az összehasonlításod pedig eleve hibás, az utcai beszállás ugyanis az összes társaságnál drágább, mint a telefonos hívás, ráadásul valszeg egy hiéna autójába szálltál be. Tehát valójában a 3500 ft utcai, míg a 2000 ft telefonos tarifa. Valódi összehasonlításként, a Taxi plusnál 10 km pontosan 2140 Ft, a Főtaxinál 2550, a City taxinál 2700, várakozási díjat nem számolva, telefonos esetben.

A 3500ft tehát nagy tévedés, a valójában +400 ft-ért (egy sör a ZP-ben?) pedig a fent említett előnyöket kapod, bárhol, bármikor, nem csak egy rövid belvárosi útvonalon.

P1sty 2011.11.08. 12:59:12

@molnibalage: erről beszélek. A taxisok nem akarnak emelni, csak az önköltséget meghaladó minimumtarifát szeretnének.

tiborc2008 2012.06.05. 20:47:03

Nem kell nekünk ajróppai példa, jó a román is.
Végülis fos balkán vagyunk mint ők.
süti beállítások módosítása