A millások hétvégi megmozdulásának üzeneteiből kettőt tudnék felidézni: 1. Nem tetszik a rendszer 2. alternatív köztársasági elnököt választhat a nemzet március 15-ig. Míg ez utóbbi ötletet az Index kommentátora például tökéletesen érthetetlennek nevezte, én nem bélyegezném ab ovo hülyeségnek.
Szögezzük le: egészen addig, amíg nem Karsay Dorottya mondja a szilveszteri köszöntőt a Sándor-palota elnöki irodájának lobogói előtt, igazán nagy izgalmat nem fog kiváltani senkiből az épp odatett ember. A létező tisztség ugyan még szimbolikus, de már nem nemzetegyesítő és teljesen súlytalan. Egy középformátumú dinasztikus uralkodó esetében legalább lenne indok, miért is járna hivatalának a tisztelet.
Bár az alternatív elnök ötlete feltehetően nem is a valós köztársasági elnök alternatívájának megteremtését célozza, csak azért esett a választás erre az elnevezésre, mert Schmitt Pál mellé állítva egy valóban potens, autonóm figura jobban láttatja a két oldal közti kontrasztot. Világos, hogy a nem tetszik mozgalmat perszonalizálni kell, beszéltetni, tévéstúdióba küldeni, (Facebook-)profilt fabrikálni neki. Be kell tölteni azt az űrt, ahova most még csak Gyurcsány Ferenc igyekszik belülről, izgágán, türelmetlenül.
Ha komolyan gondolják a nagypályát, a vezér kijelölése előbb-utóbb megkerülhetetlenné válik, ám több kérdés is adódik. A legfontosabb, hogy ki tud-e még préselni magából az elit-gyalulásban élenjáró nép egy hiteles és integratív szószólót. Vessenek a mókusok elé, de akár még az arcvesztést éppen elkerülő Tölgyessy Péter-szerű irányszabó, vagy egy némethmiklósi értelemben vett tökös baloldali bankár is reális választás lehet. Bár eddig mintha elnyelte volna őket a Gödör, most újra érzékelhető mennyiségű SZDSZ-árva kering egyetemek, kultúrházak környékén. A létszám ugyan alacsony, de a vágyakozás erősnek látszik; közügyekben a TASZ-elnöknél eggyel jártasabb szereplőbe már a fideszfasizmus elleni harc vezetőjeként kapaszkodnának több tízezren.
A másik kérdés, hogy az egész cécót sikerül-e legalább a nemzeti konzultációhoz fogható aktussá emelni, s így valamiféle civil erőből származtatott legitimitást biztosítani az arc mögé. Itt már azért elég combos kérdőjelek tolonganak. Pénz, logisztika, ugye. Aztán itt vannak a múltból az önmaguk szerepét kereső polgári körök, akiknek kiváló tréningezési feladat lenne mondjuk Orbán Viktor jelölése mellett pörögni egy kicsit a köztereken, bár fölül a gálya, de alul is alapon.
A lelkesedést ugyan kitermelte már az elmúlt egy év politikája, a nagy civil odaálló személyéről még nincs konszenzus, mint ahogy a rendezvényeket is csak a nagy, közös mozdulni akarás hajtja előre, nem egy programszerűen bevizsgált, tömegeknek beadható ellenanyag. Mindezek mellett a próbálkozás egy kézlegyintésnél mindenképpen nagyobb figyelmet érdemel.
