Who is Who – a hiúság ára
2011. február 17. írta: nénike

Who is Who – a hiúság ára

  Tegyük fel, tudni akarom, hogy ki az a Rába Tímea, mert hallottam már valahol a nevét. Elsőre félceleb húsra tippelnék, de azért jobb, ha utánanézek. Kicsi guglizás, alap. A legfontosabb infók, fotók egy perc alatt ingyen megvannak. Sokan tematikusan keresik a csak adott szakmai berkekben ismert dolgozókat, közép- és felsővezetőket, akik már letettek valamit az asztalra. Őket nem (feltétlenül) a jó seggük érdemesíti figyelemre, hanem mondjuk ami a fejükben van. Gyere hozzám dolgozni, tervezd meg, add el, tarts előadást, stb. Az efféle agyakat személyes ajánlás alapján, interjú keretében lehet és érdemes megismerni.

  Rajtuk kívül pedig ott vannak a közepesen sem érdekes gyalogok, akik fegyelmezetten gyártják, amit gyártaniuk kell, beosztottként, tisztes fizetésért. Minél inkább valakinek gondolják magukat, annál több mindent osztanak meg magukról a közösségi szájtokon. Tehát egy jelentős részük szintén hamar becserkészhető.

  Emberek megismerésére a Who is Who Magyarországon munkatársai is kínálnak lehetőséget, igaz, az internetes keresés korában papíralapon. A kiadvány adatbázisa a neten jelszóval védett, a vaskos kötet kereskedelmi forgalomban nem kapható, csak könyvtárakban és nagykövetségeken érhető el. Hogy kik kerülhetnek a kiadvány lapjaira? Celebek nem, hisz egy komoly, szakmai kiadványról van szó (bár Rába Tímea is reklámozza). Ezen túl azonban szinte bárki, aki nem celeb. A hivatalos hitvallás szerint „A megfelelő személyiségek kiválasztását átfogó kutatói munka előzi meg”. A másik pillér viszont a kötetben már megjelent személyek ajánlása. Érdekes, hogy így egy házmenedzser/laborasszisztens is elmondhatja magáról, hogy szerepel „Magyarország vezető személyiségeinek életrajzi enciklopédiájában”.

  A kiadvány megjelenése magas presztízst sejtet. Belső borítóján a keretben dedikálásra kijelölt hely azonban inkább azt üzeni, hogy az életrajzi lexikon célközönsége nem az olvasó, hanem a benne megjelenő vezető személyiség. A 28 kötetes Révai reprint 100 ezer forintért már megkapható; a Who is Who egyetlen vászonkötéses darabja több mint 100 ezer, a bőrkötésesé 145 ezer forint (ez nem szerepel a honlapon). Az üzlet láthatóan jól megy, tiszteletpéldány nincs. Ennyi a hiúság ára.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr752665088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éjszakai őrség · http://eo.blog.hu 2011.02.17. 08:09:22

Azért van a könyvben dedikálásra kiképzett hely, hogy több példányt vegyél belőle, és add oda anyukádnak, volt osztályfőnöködnek, a helyi könyvtárnak :) és így tovább. Tök jól megy az üzleti modell, profin be van lőve az árképzés, még ha nem is a legügyesebb a vidéket is járó sales. Én is találkoztam egyszer velük, ajánlás útján jutottak el hozzám. Majd fél órába telt, mire kihámoztam belőlük, mit is akarnak. A mutatványszámot is ott nyitották ki, ahol valóban ismert, jelentős munkásságú ember szerepelt - az is lehet, nem önszántából - még vonzóbbá téve ezzel a "beletartozást". Nálam ezzel buktak meg.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.02.17. 09:18:42

@Éjszakai őrség:
Nálam is voltak. Átfutottam a könyvet, megnéztem, hogy akiknek egyértelműen helye lenne egy ilyen kiadványban, benne vannak-e - sokan nem voltak. Viszont akikről tudom, hogy azt gondolják magukról, hogy szerepelniük kell egy hasonló könyvben és boldogan vesznek is belőle akár több példányt is - nos, ők egytől egyig benne voltak. Így aztán nem kértem ebből a kétes elvek mentén szerkesztett kiadványból a magam exkluzív példányát.

X Y kronosz óra 2011.02.17. 09:29:01

Szinte látom, amint az üzletkötő odamegy Bayer Zsolthoz és megkérdezi tőle, hogy szeretne-e egy olyan életrajzi lexikonban megjelenni, amiben Nagyné Beyerle Andrea is szerepel.
Vagy a hírességeket egyszerűen kikopizzák valahonnan?

Samott 2011.02.17. 09:30:15

Ez is olyan lehet mint a Superbrands cim, az is csak azoknak fontos, akik jo penzert megvettek a lehetoseget ra.

jan 2011.02.17. 09:34:05

Ööö, jól látom, hogy fizetett szoci hirdetés megy a Mandiner blogon?? Persze nyugodtan, húzzátok csak le őket, innét úgyse nagyon toboroznak senkit. De azért meglep ez a húzás.

Vagy ez egy blog.hu-s hirdetés, amit kötelező hoznotok?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.02.17. 09:37:45

@Samott:
Így van, a Superbrands ugyanez nagyban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.02.17. 09:40:02

@jan:
A mandineres felületeket ügynökségek felé a kereskedőház partnerünk értékesíti, így kerül ide az MSZP hirdetése. A hatékonyság meg a hirdető dolga (a Fidesz is hirdetett pl. a Népszabadságban).

jan 2011.02.17. 09:50:51

@TuRuL_2k2: Értem. Remélem, megkéritek az áratokat, hiszen mint láttuk, ezen a blogon hirdetve koncentráltan lehet elérni a jól kereső, jól képzett, 25-39 év közötti célcsoportot.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.02.17. 09:58:20

@jan:
... akik nem nagyon szeretik az MSZP-t. Igen.

jan 2011.02.17. 10:07:28

@TuRuL_2k2: ja, az előző hozzászólást általában értettem, elsősorban nem politikai hirdetésekre gondolva.

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2011.02.17. 10:17:17

Magam is két éve köszöntem meg, és utasítottam vissza.

Joejszaka 2011.02.17. 11:44:41

Mekkora ötlet! :-)))

Gratula a Who is who szerkesztőinek, így lehet kitalicskázni a pénzt az ostobáktól.

TIN modell (törölt) 2011.02.17. 11:54:56

off, de hol van ezen az oldalon reklám???

blacklord 2011.02.17. 12:17:21

Engem is megkerestek (mondjuk a világszintűből, de mivel, hogy tudományos életbeli talpasként nem tettem még sokat le az asztalra, már ezen nagyon csodálkoztam...), kitöltöttem kis gondolkozás után a papírt, visszaküldtem. No, innentől 6-7szer kérdezték meg, hogy tényleg nem akarom-e az akciós 520 dolláros áron megvenni a kötetet, amiben benne vagyok én is? Tudjátok, ahogy Churchill is mondta, "soha nem akarnék egy olyan klubnak tagja lenni..."

lacam · http://copyblog.blog.hu/2012/02/07/valentin_napi_sms_mester 2011.02.17. 12:41:10

kér valaki International Who Is Who meghívót?
iwiw.hu
ingyen küldök:)

Bloodscalp 2011.02.17. 13:00:00

@Joejszaka: a másik a 100 leggazdaggab magyar...ki kíváncsi rájuk?

is 2011.02.17. 13:11:00

@Bloodscalp: ha valakinek elmeselned, hogy van egy elkepzelsed egy musorrol, amiben pornosok, munkanelkuliek honapokon at egy lakasba bezarva alkoholizalnak, meg elbasszak az idot, te se hinned el, hogy a jol kepzett, jol kereso 18-49 kozotti reteg (ami akkor a kibovitett Mandiner, ugy latszik) 40-50%-a fogja nezni. pedig ez a Valo Vilag (4).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.17. 13:18:13

@is:

Ez nem kereset és képzettség kérdése, hanem erkölcsi érzék kérdése.

ü
bbjnick

Bloodscalp 2011.02.17. 18:47:48

@is: nehéz elképzelni hogy aki a blogra kommentel nem teszi a mandineren és viszont:) csak furamód kevés az azonos nick:) trollkodni csak szépen okosan.

szárnyas 2011.06.01. 12:09:54

A fontos embereket általában nem önköltséges alapon kényeztetik. Itt azonban a fontos emberek is mások. Ezt kaptam, ide másolom:

Tisztelt Szárnyas,
töltse ki máris a jelentkezési lapot!

A stájerországi borutcába szervezett, exkluzív borkóstolást is magában foglaló nemzetközi Who is Who-találkozóra 2011. június 17-18-án kerül sor.

Kérjük, jelölje meg, hány kísérőszemélyt kíván magával hozni.
Mivel a rendezvényt követően szeretnénk Önnek egy emlékalbumot küldeni, kérjük, hogy a számlázási cím megadása után a szállítási címet is szíveskedjen kitölteni.

IGEN, részt veszek a borkóstolóval egybekötött nemzetközi Who is Who-találkozón, és tudomásul veszem, hogy ennek részvételi költsége – személyenként 39,00 euró – engem terhel.

george47 2011.10.13. 14:57:51

Who is Who valóban a híúság vámszedője. Én is besétáltam a csabdájukba. Ezerszer bánom! lasszóval fogják az embereket, mézes-mázosak, mire rájön az ember, hogy befogták, már nincs kiút! Szemtelenek, arrogánsak!

Fel kell hívjam mindenki figyelmét, hogy az egész egy jól megszerkesztett forgatókönyv alapján működik. Ha nem elég óvatos a fél, azonnal beviszik a csőbe!
Ezért ország-világ felé szeretném "elkürtölni": senki ne vállalkozzon rá, hogy benne szerepeljen, és ne vásároljon könyvet! Csak ha karrierista, sznob....

george47 2011.10.13. 15:43:27

A mai magyar világunk arról szól ki tudja átverni a másikat! Politikában, gazdaságban, de még a kultúrában is.
Gyűlölöm ezt a "rendszert"! Pénzért eladó, eladható minden, gátlástalanul!
Tisztességes emberek ennek áldozataivá válnak, mert az ő agyuk nem áll rá erre, utólag jönnek rá. hogy ismét átverték!
A Who is who? -Ki-kicsoda? Eme vállalkozás is azok agyában fogant, akik a "hiúság vámszedői". De kár, hogy korábban nem néztem megfelelően utána! Jellemző módon azok kivagyiskodtak vele, akiket egyébként sem vettem semmibe! Ebbe a sorba akartam beállni? Most szembeköptem magam!

szárnyas 2012.05.21. 15:58:28

Ilyenek jönnek mostanában:

Megkapta előző tájékoztatómat, amit néhány hónappal ezelőtt küldtem Önnek?
Szeretnék biztosra menni, hogy Ön is élhessen ezzel a lehetőséggel.

A nevem Ralph Hübner, a svájci Who is Who Kiadó alapítója, és képviselőtanácsának elnöke vagyok.
Ismerem a jómódú emberek problémáit, mert számos tehetős személy tanácsadójaként tevékenykedem.

Egy olyan lehetőséget szeretnék most felvázolni, amely segít Önnek, mint Who is Who-tagnak abban, hogy miképpen fektetheti be pénzét biztonságosan, magas hozam mellett.

A célunk az, hogy olyan nyereséget érjünk el, mint amilyet az amerikai magánegyetemek produkálnak, nem pedig olyat, amilyet az európai bankok kínálnak.

ugorgyunk 2012.06.06. 17:24:19

Ma volt nálam egy kellemes modorú fiatalember. Mindaddig tökéletesen artikulált, amíg a bevágott szöveget mondta. Lényeg: aláíratott velem egy hozzájárulást a következő kötetben való szócikk megjelentetéshez. Ezt aláírtam, de semmire engem nem kötelez - tehát nem kell megvegyem. Ekkor eszembe jutott a Papírhold c. film biblia-átverése. Örülök, hogy megtaláltam ezt a blogot.

toro1 2012.07.06. 18:45:38

Kedves Monte Christo cselédje!
Szeretném felvenni a kapcsolatot Önökkel. Én most vagyok a bírósági szakasz előtt. Elképesztő társaság ez a wiw.

kistibi 2012.07.09. 11:29:52

Most volt nálam egy "szerkesztő". Az interjúig nem jutottunk el, többször elmondta, hogy vannak akik nem akarnak benne lenni a könyvben. Én se akartam, viszont a többször megkérdeztem, honnan tudnak rólam. Csak ködösítést és kitérő választ kaptam, meg újra felolvasta az életutamat, ami élég pontos és részletes volt. _a Nagytestvér figyel_

Janika56 2012.09.13. 09:10:01

Kedves toro1!
Szeretném felvenni a kapcsolatot Önnel! Engem is csúnyán félrevezettek és átvertek...
Legalább van remény, hogy nem csak engem.

toro1 2012.09.17. 18:48:20

Tisztelt Monte Christo cselédje!
Ismét kérem a kapcsolat felvételre, most már másod magammal és lehet, hogy többen is leszünk.

elzee 2013.01.10. 12:34:12

Én is csatlakoznék azokhoz, akik a jogi megoldásra kíváncsiak...

adimore 2013.01.14. 16:13:21

Én is csatlakoznék azokhoz, akik a jogi megoldásra kíváncsiak...
Szépen rászedik az embereket. Nem értem, biztos rengetegen vannak akik örülnek is nekik és rengeteget fizetnek érte, de az hogy nem lehet visszamondani mielőtt bármi teljesítés történne az gerinctelen és aljas.

sas01 2013.01.15. 12:40:05

Kérdezném, hogy hol lehet, a jogi megoldásról információt szerezni? Engem is érdekelne!

george47 2013.01.18. 14:55:22

egységes fellépésre és nyilvánosságra lenne szükség, hogy ez a kiadó eltakarodjon az országból. Főleg a gyanútlan, jóérzésű, tisztességes emberek mennek be a csőbe, mert nem is feltételezhetik, hogy a másik oldalon görények vannak.
Jó az, ha valakinek sikerült ebből kibújni, de az az ember, aki megégette egyszer a kezét, nem hiszi el, hogy a fent említett beíró valóban megnyerte ellenük a pert. Hátha ez is ugyanolyan átverés. A "barát, kolléga" lenyúlja előre a pénzt, aztán azt mondja, hogy sajnálom...
Ma már semmiben nem szabad hinni, mert tömegével vannak vámszedők. Azok az érintettek, akik sértettnek érzik magukat, össze kellene fogni, mert együtt nagyobb erőt, tudást, ellenállást (jogit) lehetne kifejteni.

george47 2013.01.25. 09:44:47

@Monte Christo cselédje: Többen is felfigyeltek erre a bejegyzésre. Szerintem minden eset más-és más. "Az ördög a részletekben van".
Ha valaki kikeveredett ebből a látszatra jól megszerkesztett ügyből. akkor sokak érdeke lenne a kapcsolatfelvétel. Azonban úgy tűnik, hogy ugyanolyan szemléletű, mint az említett cég. Akik érdeklődnek, tudják hogy pácba kerültek, nyilván nem ingyen kérik a segítséget. Erre is van több megoldás (sikerdíj stb) Erről viszont csak akkor lehet beszélni, ha a "barát" pontosan ismeri a körülményeket.

Kajga 2013.03.16. 22:28:57

Egy újabb "lelkes jelentkező" vagyok a Who is who elleni küzdelemben. Rengeteg tapasztalatot szereztem -jó sok pénzért- mi az amit semmiképp ne kövess el, ha nem akarsz ezeknek a "kész átverés shaw" nevezetű cégnek a hálójába kerülni. Életem egyi fő célja, hogy ezek ne ússzák meg büntetlenül. Nincs az a fórum, tv, Fogyasztóvédelem, Bíróság, újság stb, ahol nem jelentem fel őket. Szerintem minden elégedetlen "megrendelőnek" ezt kell tennie. Ha kell, erős összefogással. Nem fogják megúszni.

pocaklakó minimanó 2013.03.17. 08:35:34

Umbert Eco A Foucault-inga című regényében a három főhős (Belbo, Diotallevi és Casaubon) dolgozik egy Garamond nevű kiadónál, amely szintén tulajdonolja a Manuzio nevű, az itt olvasotthoz hasonló tevékenységet (csak "irodalmi" téren) folytató kiadót.

Tanulságos. :)

pocaklakó minimanó 2013.03.17. 10:22:53

Umberto akart lenni. Most látom csak.

george47 2013.04.02. 19:15:58

A mindenki orra elé tett "Megbízási adatlap" nem szerződés (mint ahogy a hátlapon arra hivatkozik).
Kiinduló pont: a személyes adatok kezelése nem a törvényi előírások szerint történnek. Előre nyilatkoztat, amikor még nincs írásos nyoma az interjúnak. Az adatlap nem rögzíti az adatalany jogait és az adatkezelő kötelességeit. Előre aláírattat, fizettet és fenyeget, az adatalany törvényes döntési lehetőségei előtt, pontosabban azt eleve kizárja (pl. hozzájárulás visszavonása). A személyes adatokkal visszaél (először burkoltan, majd nyíltan hirdetve) hálózatot építve. Célcsoportok szerint válogat (az adatok előtti rövidítések erre lehetőséget adnak.
Saját befektetéseit, kétes ügyleteit reklámozza, árulja a résztvevők korai jóhiszeműségével visszaélve.
Mindezt teszi úgy, hogy lapátolja ki az országból a magyarok adózott pénzeit (már milliárdos összegben)

cewangpalmo 2015.04.08. 17:28:57

A who is who-ra kerestem, s így találtam a blogra. Jó, hogy rátaláltam. erről a tevékenységükről nem tudtam. Én a Linked in-ről keveredtem valahogy az amerikai oldalukra, melyben arra kapacitálnak, hogy legyek tagja az általuk menedzselt szakmai hálózatnak is, mert az nekem jó lesz.
Adatokat megadok, ( nem túl érzékenyeket még egyelőre) majd felhív az Ő képviselőjük, hogy interjúban kiderüljön, méltó vagyok-e, hogy a hálózat tagja legyek.
És felhív. Belemegy, hogy máskor hívjon,mert most nem jó. Felhív a megbeszélt időpontban. Szakmai interjú. Igazából panel kérdésekkel, bármely szakmában megkérdezhető, lényegében életútra, és motivációra vonatkozó általános kérdések. Ettől kicsit gyanús, de nem nagyon. Mindig megerősít, biztat, visz a csőbe. Majd közli, hogy bizony, méltónak találtattam a hálózat tagjává válni, s így aztán rengeteget fogok majd profitálni a sokmilliós szakmai közösség tagjaival felvehető kapcsolatokból, együttműködésből. S majd Ő küld egy csomagot az e-mail címemre, melyben kitöltendő kérdőívek, a vele folytatott interjú kiegészítései, s többiek szerepelnek.
Majd megérkezem a csőbe: 5 éves tagság ára, élethosszig tartó tagság ára.
Félreértem az összeget, részben, mert irreálisan soknak tűnik, könnyebb a kevesebbet meghallani, s mondom így, hogy nosza, élethosszig.
Majd elkéri a bankkártyám adatait. Fenntartásaimnak adok hangot, mire búgó hangon mondja hölgy, hogy hát ugyan már..és igen, ez is a marketing része, érezzem én magam rosszul, hogy csúful gyanúsítgatok. Eddig milyen szépen elbeszélgettünk, most meg gyanakszom, ejnye. És tényleg rosszul is érzem magam, bejött neki. Aktuálisan egy vas nincs a számlámon, másik számlán tartom a pénzt, ezt közlöm is vele, hogy ne fáradjon, nem jó semmire.
És annyira megérkeztem a csőbe, hogy megadtam a bankkártyám adatait- Ti leányok, ne tegyétek!- amiről azonnal meg is próbált volna levenni " egy kisebb összeget", hogy működik-e?
Hát nem sikerült neki, mert tényleg nincs likvid pénz a számlámon.
Sebaj, majd ráteszem a számlára azt a .....no és itt az összeg: 11 350 USA dollárt, amibe ez a nagyszerű lehetőség kerülne.
Ekkor már meghallottam az összeget, s mondtam, hogy ezt én nem egyhamar teszem rá a számlámra.
Célt ért szinte a hölgy, mert azon kaptam magam, hogy vívódik bennem a neveltetésem, miszerint amire igent mondtam, azt meg kell tenni, és az eszem, hogy ez nonszensz. Meg az anyagi lehetőségeim realitása, hogy ha ennyi pénzem lenne, akkor azt mi minden másra költeném egy ilyen lehúzás helyett. Mondtam nőnek, majd felhívom, gondolkodom. Nem, ő felhív. De még bepróbálta azt is, hogy három napon belül én tegyem rá, mert addig tudja tartani a helyem. Akkor is azt javasoltam, hogy hagyjuk ezt a csudába, majd én keresem, ha úgy érzem, kell ez nekem. Addig meg átgondolom. És ami olyan, hogy vagy most, vagy soha, az biztosan nincs rendben. Erre jött a kanyar, hogy majd akkor ő jövő kedden hív, (mai a történet) addig biztosan elintézem.
Az tűnt a gyorsabb megoldásnak, hogy ráhagyom, hívjon csak.

Majd lementem a bankba, és letiltattam a bankkártyámat. 13 500 Ft-ért. Ennyibe került nekem, hogy egy kiváló szakmai közösség adta lehetőségekkel gondoltam élni. Ahol a felkínált lehetőséggel kapcsolatban eredetileg pénzről egy szó nem esett. És joggal gondoltam, hogy itt sem fog szó esni, hiszen a teljesen ingyenes szakmai közösségi oldal, Linked- in útján kerültem ide. Joggal gondolhattam, hogy a bevétel nekik is csupán a közösségi oldalakon elhelyezett hirdetésekből származik. De nem.
Egy szó mint száz, a Nemzeti Alaptantervben szerepeltetni kellene a marketing fogásokra, a pénzügyekre vonatkozó ismereteket. Ezekkel ember nem születik együtt, könnyen áldozatul esik emberi gesztusokra, normákra, részvétre apelláló alattomos marketing technikáknak. Ez történt velem is. Még jó, hogy kijózanodtam, s letiltattam a bankkártyámat. A hölgy pedig telefonálhat, nekem meg lehetőségem van nem felvenni, vagy nem felvenni. Majd kedden eldöntöm, a két lehetőség közül melyiket választom.
Alighanem hagyom majd csörögni a telefont.
süti beállítások módosítása