760 oldal. Ennyit tesz ki a Lőrincz Csaba emlékére összeállított kötet, amely a Pro Minoritate gondozásában meg - két évvel a szerző halála után. A vaskos olvasmány persze nem csupán a Lőrincz-életmű iránt érdeklődőknek szól, de a magyar külpolitika kordokumentumaként is szolgál. Baráti tiszteletadás, mementó, tudományos gyűjtemény, lelet és tükör a kimerítő összeállítás: műfaját tekintve van benne tanulmány, beszélgetés, interjú, nekrológ és ügynöki jelentés is.

 

Ki volt Lőrincz Csaba?

 

  „Soha nem tartozott a politika élvonalába. Igaz, nem is volt politikus. Nevét leginkább a külpolitika iránt érdeklődő vájtfülűek ismerték. Mégsem túlzás azt mondani, hogy a napokban a rendszerváltás utáni magyar külpolitika meghatározó szereplőjét veszítettük el” - írtuk róla halálakor. Lőrincz Csaba valóban a magyar külpolitika „szürke eminenciása” volt - ahogy Borsi-Kálmán Béla, a kötet egyik szerkesztője fogalmaz - ám ez a jelző csupán úgy válik érthetővé, ha hozzátesszük, ő dolgozta ki aprólékos munkával a nemzetpolitika egyik mérföldkövének számító státusztörvényt.

 

  Hallgatag, zárkózott emberként emlékeznek rá barátai, munkatársai. Háttéremberként dolgozott, mert a habitusához inkább a tudósi, mintsem a politikusi pálya passzolt. Teoretikus ember volt, de nem azért, mert idegenkedett a valóságtól. A teória nála nem képzelgést, fantáziát jelentett, hanem pontos fogalmazást, a tények ismeretét, a logikus, következetes részletekre is odafigyelő gondolkodást - ehhez elég elolvasni a kötetben szereplő nemzetpolitikáról szóló írásokat. Teoretikus volt, mert a teória nála morális felelősséget jelentett, ahogyan a politikát is összekapcsolta az erkölccsel. S hogy a tapasztalatokból kovácsolt elképzelések mennyire lefordítható a gyakorlat nyelvére, kiderül például a „Tudnivalók a környező országokba látogató fideszeseknek” című írásból.

 

  Lőrincz Csaba gondolkodásában szorosan összefüggött nemzet, liberalizmus és demokrácia. A 19. századi nemzeti liberalizmust képviselte, ember jogi nyelvet használt a határon túli magyar kisebbségek védelme érdekében.

 

  A kötetben fordítások is szerepelnek: egy írás Wittgensteintől, egy másik pedig Karl Poppertől - a két írás önértékén kívül jól illusztrálja a fordító vonzódását a racionalizmushoz. Lőrincz magyar-német szakon tanult Kolozsváron, kedvencei Thomas Mann és Hermann Hesse voltak. Szerette Wagner zenéjét, a Nietzsche-összkiadását egyszer el kellett adnia.

 

  Sepsiszentgyörgyön született 1959-ben, szülei Malomgát utcai lakásába. 1986-ban névházassággal Budapestre jött: maga mögött hagyta az édesapja öngyilkosságával terhes gyerekkort, a szekus zaklatásokat egy állítólag robbantás terve miatt, a Bukarestben ellenzéki tevékenységet folytató Limes-kört és egy dossziét a Securitate valamelyik szekrényében. Magukon túlmutató dokumentumok: a célszemélyről a gyenge románsággal írt jelentéseket magyarok írták. A kötetben fordításban szerepelnek azok iratok, amelyeket testvére, Lőrincz Tibor kért ki és kapott meg a román hatóságoktól - vélhetően nem az összeset. A magyar titkosszolgálati irattár azt a választ adta, Lőrincznek nem volt kartotékja III-as ügyosztályon. Zelei Miklós, A mérték egyik szerkesztője szerint ez elképzelhetetlen.

 

  Az Országos Széchenyi Könyvtárban helyezkedett el, Németh Zsolttal - akivel szoros baráti és munkakapcsolat fűzte őt össze - még a Fidesz megalakulása előtt ismerkedett meg. Lőrincz Csaba előadást tartott a Bibó Kollégiumban, a rendszerváltás után dolgozott a parlament Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának szakértőjeként, illetve a Határon Túli Magyarok Titkárságánál. Az első Fidesz-kormányban a Külügyminisztérium stratégiai elemző főosztályát vezette: erre az időszakra esett a Jugoszlávia elleni NATO-akció, amelyből a külügy és Magyarország jelentős presztízsnövekedéssel jött ki.

 

  2000 nyarától helyettes államtitkárrá nevezték ki. A kötet talán egyik legérdekesebb része az a Klein Andrással, Lőrincz Csaba munkatársával készült interjú, amelyből kiderül, milyen diplomáciai bravúrokkal sikerült elfogadtatni a státusztörvényt a környező országokkal (Szlovákiát kivéve). Turnéjának eredményeképp hivatalos elutasítás nem érkezett Nyugat-Európából sem.

 

  Kovács László már nem tartott igényt a szolgálataira, 2002 után főtanácsadóként dolgozott az Országgyűlés Külügyi Bizottsága mellett.

 

  Minden húsvétot és karácsonyt Erdélyben maradt édesanyjával ünnepelt, minden évben elment Bálványosra, majd Tusnádfürdőre. A Fidesz 2006-os választási veresége után a hazatelepülést fontolgatta. Kinézett egy házat Uzonkán, a Sapientián szeretett volna tanítani. Végül mégse ment.

 

  „Ne búsulj, Csaba, tettél a nemzetedért. És tettél Isten ügyéért, mert hisszük, hogy lélek szerinti életeddel Isten ügyét teljesítetted ki. Nemzeti gondolkodásod, nemzetszereteted az isteni egyetemes akarattal van összhangban” - fogalmazott gyászbeszédében gyerekkori barátja, Kovács István unitárius lelkész.

 

  A Pro Minoritate Alapítvány elsőként a kötet egyik szerkesztőjét, Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténészt tüntette ki a Lőrincz Csaba emlékére alapított díjjal, idén pedig Orosz Ildikó, a Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola vezetője vehette át az elismerést.

 

 

 

Kedvcsináló