Biszku-film: vállaljuk
2010. június 24. írta: Novák Tamás (spanyol)

Biszku-film: vállaljuk

  Biszku Béla korábbi belügyminiszter (1957-61) tegnapi MTI közleményére reagálva továbbra is azt gondoljuk, hogy Biszku Béla nemcsak a forradalom leverése és a megtorlások irányítása idején volt közszereplő, hanem akkor is, amikor a vele szemben jól láthatóan elhelyezett kamerákkal szembenézett, és mikrofonba válaszolt a neki feltett kérdésekre.

  Természetesen tiszteletben tartjuk a szabad és független Magyarország törvényeit, tettünket és a filmet hajlandóak vagyunk a bíróság előtt is megvédeni. Mától a filmet mozikban is vetítjük, többek között a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban, Szentendrén és Szolnokon.

  Mindezeken túl továbbra is nyitottak vagyunk arra, hogy Biszku Béla számára végre megmutassuk a róla készült filmet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr712105977

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: BISZKU BÉLA ÉS CHARLES ZENTAI IS ELHUNYT 2010.06.28. 08:54:54

Tegnapelőtt elhunyt Biszku Béla (89†)  és Charles Zentai (született: Zentai Károly) (88†).  – Egyes történész kollégák szerint valójában e két idős úriember azonos napon bekövetkezett halála zárja le végleg a XX. szá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stratez 2010.06.24. 11:19:55

Szívet melengető fotó, géppisztolyos munkásőrök a parlamentben. El tudom képzelni, hogy a Mikroszkóp Színpad és a Sas-kabaré máskor oly felhőtlenül kacarászó koros nézői, ha most idetévednek véletlenül, azért ki-kitörölnek a szemük sarkából egy-egy könnycseppet. A rájuk törő mélységesen mély nosztalgiától...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.24. 11:21:53

Schmidt Paliról és az OTSH-s ténykedéséről mikor lesz film?

suski 2010.06.24. 11:28:16

Már nem aggódik az Urániát vezető néni, hogy kipereli a vén dög alóluk a mozit, vagy mi van?

Zippora 2010.06.24. 11:49:24

Szerintem nagyon ügyesek vagytok. Ha nem csináljátok ezt a felhajtást, ki a fenét érdekelne ma Biszku? De így, érdekes lett, hogy előbb a lányai tiltják-engedik, most meg az Öreggel szálltok szembe,nehogy már egy napig ne legyen hír ez a film.
Ennél jobb marketinget nehéz lenne kitalálni.

Zippora 2010.06.24. 11:51:04

@kolbászoszsömle: Schmitt Paliról majd akkor lesz film, ha 90 éves lesz, és büntetlenül lehet róla véleményt mondani. Most még gázos lenne a dolog, ahhoz meg bátorság is kell.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.24. 12:16:50

@Zippora: Á, már az elején e volt ez zsírozva. Megegyeztek, hogy miután megcsinálják a filmet és kihirdetik a vetítést, leányok bekopognak Urániába, hisztiznek egy sort, szamizdat vetítés, tenger csitul, mindenkinek tetszik, majd színrelép Bélabá....

Viccelek csak. Hatalmas respect, hogy leforgattátok.

baum · http://reflektor.blog.hu 2010.06.24. 12:33:06

Gyerünk srácok, támogatom a vetítést. Akkor nem volt ilyen szégyenlős, amikor a megtorlások voltak.

Tehetetlen Dodó 2010.06.24. 12:33:29

@Zippora: Miért lenne gázos?
Tiltakoznának azoknak a családtagjai, akiket Schmitt végeztetett ki?

Oblomov 2010.06.24. 12:46:41

A lex-Biszkut Palibá úgyse írja alá. :)

segabor 2010.06.24. 12:50:21

@Zippora: igazi tökös reakciós gyerekek! Csak így tovább! Előre a reakciós úton!

S.P.Q.R. 2010.06.24. 14:03:19

@Tehetetlen Dodó: Ez most valami remek vicc? Kit végeztetett ki a Schmidt, kérem tételesen a neveket, helyszínnel. Abszurd kommentre abszurd kérés.

Kedves Mandiner! Nem hinném, hogy az ilyen erőltetett párhuzam roppant jó tréfa lenne és emelné az önök presztízsét. Biszku, ahogy az ismert, tömeggyilkosságokban játszott vezető szerepet, hogy jön ide egy volt olimpikon izzadtságos kriminalizálása, csak mert most fideszes?

Agyatlan szélsőbaloldali kommentelők lepték el a Mandinert - ez sokatmondó a portál elfogadottsága szempontjából.

abandi 2010.06.24. 14:39:52

Nyomjátok csak!
A volt rendszer(ek) haszonélvezői úgyis leszarják.
Az erkölcsi jóvátétel kevés, az anyagi felelősségrevonás meg picsafüst.(Ráadásul azt is a cigányokra költenék...)
Hátrakötöttkezű lepényevés ez.Zsákbafutás után...
Azért csak nyomjátok!

Tehetetlen Dodó 2010.06.24. 14:45:20

@S.P.Q.R.: Olvasd el az előzményt: valaki a véreskezű Biszkuval hasonlítgatta öszze Schmittet. Ezt próbáltam érzékeltetni.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.06.24. 18:17:00

előre, evtárssak! a hóhér akkor is hóhér, ha történetesen kommunista. megvádolni, elítélni, lecsukni. várom az ügyészség lépését. ha 3 napon belül nem lépnek, legfeljebb feljelentem a vén kommert el nem évülő bcs gyanúja miatt.

Hungaro Sapiens 2010.06.24. 19:38:40

Óriási a hype a film körül. Profi marketing munka. Grat.

Alfőmérnök 2010.06.24. 20:36:03

@Hungaro Sapiens: Szerintem is. Igaz, az ellenkezőjét állítják.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.06.24. 21:20:58

Örülök hogy sikerült és most már hivataloasan is moziban megy a film. Vajon fogja valaha adni a TV-is? Az lenne a legjobb. Kicsit messze van Budapest. :)

Jól tettétek amit tetteket hogy azért még egyszer emlékeztettétek "Béla bácsit" a tetteire. bár láthatólag nem fogja fel hogy akkor most mi a lényeg de legalább kicsit most kellemetlen neki ez a dolog. :)

Bloodscalp 2010.06.24. 22:30:27

@S.P.Q.R.: én meg kérném tételesen a neveket akiket biszku végeztetett ki, helyszínnel dátummal, tanúvallomásal...-mert ez eddig lófasz...egyúttal mehet a bűntetőfeljelentés is, és nem lesz több hiszti-és nem mi leszünk a világ legnevetségesebb nemzete

Agrael 2010.06.24. 23:30:19

ezt ismeri valaki?

utolag.com

betiltott dokfilmek

marós 2010.06.25. 07:27:21

A zsidókat gyilkoló nácikat a mai napig üldözik, és bíróság elé állítják (nagyon helyesen), a magyarokat gyilkoló diktatura vezetőit meg nem lehet sértegetni, meg kiemelt nyugellátást kell nekik adni? Ez az azonos mérce? A demokrácia elvileg mindenkinek az érdemei szerinti pozicíót bíztosítja, akkor nálunk mikor lesz már demokrácia?

homoródkarácsonyfalvi 2010.06.25. 09:50:54

@marós: Az msz(m)p honlapján L e n d v a i I l d i k ó (nem eléggé lemondott elnök) fotójával jelent meg az alábbi:

"Az M S Z P a Fidesz által megindított médiapuccs azonnali leállítását, a s a j t ó s z a b a d s á g o t és a közszolgálati média pártatlanságát fenyegető "szájkosár-törvények" visszavonását, a szavazások elhalasztását k ö v e t e l i."
Nos, csak a düh kedévéért: Lenvai Ildikó egy diktatúra centori munkáját végezte, feladata a sajtószabadásg lábbal tiprása volt. Azonos mérce: Lendvai cenzúra jó, FIDESZ két láb rossz.
Elképesztő, tényleg el kell takarítani őket.

Hungaro Sapiens 2010.06.25. 13:28:04

@homoródkarácsonyfalvi: Az hogy egy hiteltelen társaság ebben a témában megnyilatkozik és állást foglal, nem legitimizálja az ellentétes oldalon lévő Fidesz hülyeségeit.
süti beállítások módosítása