Sólyom végveszélyben?
2010. április 27. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Sólyom végveszélyben?

  No persze, ne túlozzunk: csak arról van szó, hogy Pokorni Zoltán ma reggeli kijelentése szerint nem Sólyom Lászlót jelöli majd a Fidesz köztársasági elnöknek. A jelenlegi államfő ötéves ciklusa megérdemel majd egy hosszabb elemzést, de mindent a maga idejében. Néhány gyors megjegyzést azonban érdemes tenni.

  A kezdetektől fogva szimpátiával figyeltem Sólyom László államfői tevékenységét. Többféle világnézetet képviselő, de hiteles értelmiségiek javasolták őt köztársasági elnöknek - hogy majd Orbánék huszáros virtussal kisebbségből meg is választassák őt a parlamenttel.

  Sólyom első időszakáről még 2005 végén írtam az UFi-ba. Akkor is megemlítettem: Az elnök parlamenti szűzbeszédében a hazaszeretet jelentőségét emelte ki, míg augusztus huszadikán a magyar történelem dicsőségéről, a szuverenitás, öntudat és önbecsülés fontosságáról szólt, miközben hitet tett az európai közösség mellett. Beszédében kitért a határon túli magyarság „fájdalmasan félresiklott” állampolgársági ügyére is. Nagyobb figyelmet keltett az a megjegyzése, miszerint Magyarország európai mércével mérve középhatalom, és kell, hogy legyen beleszólásunk az Unió ügyeibe.

  Az államfő öt éven át folytatott politikáját hitelesíti, hogy szándékaihoz híven a határon túli magyarság melletti kiállás (a külhoni magyarokhoz tett rendszeres látogatásai, az erről szervezett konferenciák, stb.) mindvégig jellemezte a tevékenységét, vállalt is érte elég konfliktust.

  Emlékezetesek maradnak azon gesztusai is, hogy Gyurcsányék egyre hajmeresztőbb lépéseit (Fekete János kitüntetésétől az őszödi beszéden át a rendőri brutalitásig, stb.) mindig határozottan kommentálta, természetesen megmaradva a szűkre szabott államfői jogkörök között. Sólyom megszólalásai ráadásul illők maradtak az elnöki méltósághoz. gondoljunk csak az őszödi beszéd utáni megszólalására: „A tegnapi hír morális válságba sodorta az országot, és ezt a válságot a miniszterelnök reakciói csak fokozták. Személyes felelősségét összemosta az elmúlt 16 évvel” - jelentette ki Sólyom. Mint mondta, semmilyen cél nem teheti lehetővé, hogy megkérdőjelzze a demokratikus normákat. Ennek nyilvános elismerését várta akkor kormányfőtől. Akinek volt füle hozzá, az úgyis megértette, mit gondol valójában Sólyom László.

  Az államfő az elmúlt öt évben szinte mindvégig egy társadalomképében, történelemszemléletében, nemzetfelfogásában jobboldali-konzervatív, demokrácia- és jogállamfelfogásában viszont szabadelvű, liberális nézetrendszert képviselt, ami nem egyszer találkozott e sorok írójának nézeteivel.

  Emlékezetből két eseményt tudok felidézni, ami után viszont kérdőjel maradt bennem: az egyik a mecseki NATO-radar ügye, ahol - bár a környezetvédelem ügyét is a maga nézőpontjából konzekvensen hangoztatta az elnök - a bánáti bazsarózsa felülírta az ország védelmi képességeivel járó kötelezettségeket. A másik pedig a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló törvény, amelynek az aláírása keresztbemegy az elnök által addig szigorú következetességgel képviselt szabadságjogi gondolkodással.

  Legyen-e újra Sólyom az elnök, vagy sem? Nincs beleszólásunk ebbe. Sőt, a Fideszen kívül senkinek sem lesz. Orbán Viktor fejében már valószínűleg megszületett a döntés, amit majd nyilván időben megoszt az országgal.

  Egyértelmű, hogy az egypárti, biztos kormánytöbbség birtokában a Fidesz azt jelöl és azt választ meg államfőnek, akit akar. Érdemes azonban megfontolni, hogy az elsőszámú közjogi méltóságot egy, a kormánypárt (és a mögötte álló szavazók) világnézetét nagyjából képviselő, de önálló karakterrel rendelkező, horribile dictu: akadékoskodó személyiség (akár Sólyom, akár másvalaki), vagy pedig egy fideszes elnök tölti-e be majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr241955744

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vérengző radarok a levegőben! 2010.04.29. 09:48:20

A címet természetesen azért adtam, hogy blikkfangos legyen, az igazi az lett volna, hogy a "NIMBY szindróma elterjedtsége Magyarországon, illetve az előfordulás gyakoriságának emelkedése választások környékén, különös tekintettel a katon...

Trackback: Becsületsértés 2010.04.29. 09:44:08

180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szembena) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,b) nagy nyilvánosság előtta becsület csorbítására alkalmas kifejezést has...

Trackback: Sólyom for president! 2010.04.28. 08:29:31

Ennek a pártharcoktól hangos országnak nem egy jóságos nagypapára van szüksége, hanem egy olyan emberre, aki az ország hosszú távú érdekeiért bármilyen pártérdekkel szemben képes kiállni. (Fotó: Gilicze Bálint) Pokorni Zoltán tegnap azzal lepte meg a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AnarchoAteista 2010.04.27. 17:15:06

@Megfigyelo: Véleményed egy iggazi (két gével) politikailag túlkorrekt surmó emberét tükrözi, demost annyira "korrekt" leszek, hogy véletlenül se rád gondoltam.. Ez most nem a klasszikus zsidózás-cigányozás volt. Ha csak simán "korrekt" lennél, láthatnád, hogy ma akár politizálni is lehet ezekkel a jelzőkkel, ha az emberfia tudatosan felvállalja. "Még akkor sem tartozik senkire, ha esetleg az illető valahol, valamiért közzétette." -ülj le fiam, egyes. Máskor ne idd meg a hányásból, ha van benne hajszál...

jazzcool 2010.04.27. 17:16:43

@Bromden főnök: ez érdekes ötlet, de ehhez az is kell, h Sólyom vállalja a szocialista jelöltséget. nem fogja.

trifid 2010.04.27. 17:18:06

Lehet, hogy már írták, nem olvastam el az összes kommentet, de nekem ez jutott eszembe:
" A mór megtette a kötelességét, a mór mehet."

flimo13 2010.04.27. 17:19:28

Nála bárki jobb lenne. A "nemzet egységének megtestesítője" faszán szabotálta a nemzeti érdekeket.

WLaci 2010.04.27. 17:24:34

Pusztán hatalomtechnikai szempontból ez a legjobb lépés. De az is lehet, hogy ha nem letámadnának, hanem a nem fidesznyik, de nem is balos szereplőket támogatnák, akkor hosszabb távon kifizetődne. Meglátjuk 2014-ben.

nestrot10 2010.04.27. 17:25:59

repül a " karon Varjú" László (Fidesz karján volt Varjú mióta megválasztották maguknak....a vén hülye:)

nestrot10 2010.04.27. 17:27:29

Egyáltalán a közt. elnök. mi a f...nak kell? Csak viszi a sok pénzt az adófizetőktől, és repi bábú...de a marhábbik még feszeng is..állandóan:) Mint amikor a bolha köhög....

nestrot10 2010.04.27. 17:39:34

Solymot már nem kell lelőni ha jön a POLGÁRHÁBORÚ:)

pipacsaripacspapucs 2010.04.27. 17:45:09

Sólyom testesítette meg legjobban a nemzeti egy(űgyű)séget. Tisztségéhez méltóan volt megértőbb a rombolókkal, mint a romboláson felháborodókal. Iskolateremtő bunkósággal nem fogadott el kéznyújtást. Pártatlanul visszhangozta a Fidesz retorikát. Bölcsen táplálta a határon túli magyarokkal szembeni gyanakvást. akár És végül, méltósággal lihegett, hogy újra jelöljék. Így lesz belőle 100% magánember.

SPU 2010.04.27. 17:45:39

sólyom for president

levee 2010.04.27. 17:55:47

A dolognak ugyan van hírértéke, de csak annyira, amennyire sejteni is lehetett: Orbán cseppet sem ápolt jó viszonyt Sólyommal. Azt pedig már csak sugdolózásokból lehet tudni, hogy Sólyomnak is a töke kivan már az egész helyzettel, amit nem is csodálok, mert éppen Magyarország leggyönyörűségesebb időszakában volt köztársasági elnök. Eleve kényszerű kompromisszumos megoldás eredménye volt személyének megválasztása, a viselkedése pedig sosem volt eléggé lojális, se a Fidesznek, se az MSZP-nek. A jogászok amúgy sokat vártak Sólyomtól: hogy majd kiterjeszti egy picit a saját hatásköreit, hagyományokat teremt, de ez nem történt meg. Ha ilyennel próbálkozott is volna, rögtön megindult ellene a sárdobálás. Az egyik főrabbi már odáig merészkedett, hogy "lealkalmatlanozza", ha nem írja alá a holokauszttagadásról szóló törvényt. Ilyen ellenszélben nekem se volna sok kedvem elnökösködni.

Egyébként a Fidesz részéről valószínűleg az lesz az érv, hogy szakítani akarnak a múlttal, meg az egész szocialista átokkal, és Sólyom neve már nem elég tiszta. Bezzeg a bábként funkcionáló, mosolygós Mádl Ferencet újra jelölték volna 2005-ben...

SPU 2010.04.27. 17:56:59

ja, ezt már írta vki, moslátomcsak, na mind1

szal csak annyit akartam vóna mondni, h ez a sólyom a köztársasági elnöki tisztséget, ami ugye elég lájtosra van véve alkotmányice, minőségileg és emberileg magasabb szintre, új dimenzióba emelte. minden elődjéhez képest. abszolut etalon, örök példa, még 1x valszeg el nem érhető nagyság. ha vkit tiszteltem az ún. rencerváltás utáni politikában, az ő. respekt. épp ezért nem is meri újrajelölni senki, mer ugyi hozzá viszonyítva minden politikusunkról még jobban láccik, messziről és fénnyel szembe akár, hogy milyen szar alak. szarnak lenni és annak is láccni pedig ciki, ezt nem viselnék el még egy ciklusra

Miron 2010.04.27. 17:57:28

A megoldás a közvetlen elnökválasztás lenne, ez valóban az összes választó akaratát tükrözné. Szerintem harcoljunk ezért.
Kérdés, hogy ennyire súlytalan elnöki hatalom mellett lesz-e elég karakteres jelentkező.

levee 2010.04.27. 17:59:18

@Herr SturmLiberator: na én meg ettől félek. Attól, hogy a Fidesz nekiáll, és ahelyett hogy újragondolná az elnök jogköreit, inkább tényleg felteszi a polcra az egészet, és deklaráltan kamu-protokoll pozícióvá minősíti. Erre kiválóan alkalmas lesz Vizi Elek (szegény, a hülye szülők megáldották) Szilveszter. Én a magam részéről inkább jogászt jelölnék. Van pár a tarsolyban még.

JohnHenry 2010.04.27. 18:23:39

teljesen fölösleges a köztársasági elnök. mi haszna van? kb. annyi mint zaphod beeblerox-nak. semmi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.27. 18:24:05

szomorúan csóválom a fejem, h a fidesz és tömege ugxanazt az álláspontot veszi fel a kommunista ügy bírósági kérdéseikben, mint trianon kérdésében: "ez már régen volt, nem érdekes, nem lehet rajta változtatni. bele kell nyugodni"

levee 2010.04.27. 18:29:12

@tesz-vesz: mármint melyik ügyre gondolsz? A Zétényi-Takács törvényre? Mert az megpróbálta megbüntetni utólag a kommunizmus aktív támogatóit, de az Ab. alkotmányellenesnek mondta ki (és az is, a nullum crimen sine lege elv alapján).

Venesz 2010.04.27. 18:31:42

Lehet, hogy tényleg belefáradt, és nem vállalja a második ciklust. Talán egy újságírónak (van még olyan?) meg kéne kérdeznie, biztos válaszolna, és akkor mindenki tudná, mi is a helyzet. Sólyom nem állhat elő azzal, hogy a saját szándékairól tegyen önálló nyilatkozatokat, mert ez nem illendő a posztjához. Szerintem ő már tudja, mi lesz vele a következő 5 évben, mi meg csak találgatunk. De már nem sokáig, úgyis kiderül.

Squazee 2010.04.27. 18:33:05

Nem tudom írták-e már, de Sólyom László maga mondta még a megválasztásakor, hogy csak egy ciklust kíván betölteni, többet nem. És ő nem olyan embernek tűnik, aki a szavát szegné.
Én kedveltem őt, vagyis inkább szimpatizáltam vele. Oké, hogy karótnyelt, s nem egy kirakatba való szónok, de szerintem jó volt köztársasági elnöknek.
Jobb, mint az akkori másik jelölt Szily Katalin.

levee 2010.04.27. 18:34:16

@Venesz: a Heti Válasz többször is készített vele már interjút, legutóbb az év végén. Akkor határozottan kitérő választ adott: a megbízatása lejár augusztusban. Hogy utána mi lesz, arról ő nem akar nyilatkozni, már csak azért sem, mert nem akarja hogy felesleges találgatásokba bocsátkozzanak, főleg az újságírók. Nekem ebből az jött le, hogy 50/50% volt akkor még az esélye, de mostanában egyre jobban csökkent a pro-érvek száma, és ezzel együtt a serpenyő átbillent a Sólyomot nem jelölni újra oldalra...

robinzone 2010.04.27. 18:35:22

engem nagyon elszomorított Pokorni mai kijelentése, mert ez ezek szerint eldőlt. mint ahog az is, hogy Simornak is mennie kell. ez utóbbi viszont egyáltalán nem szomorított el. Sólyom szerintem az eddigi legjobb elnök volt, kiváncsi vagyok, kire gondolnak helyette?

levee 2010.04.27. 18:37:10

@robinzone: azért ez nem olyan egyszerű. Sólyom tényleg "repülhet" augusztusban a Sándor-palotából, de Simornak a mandátuma három évig még fennáll. Erről aligha mozdíthatják el Simort, ha csak le nem mond. Egyelőre Simor nem akar lemondani, és szerintem nem is elegáns egy kormánynak az elvileg független jegybank elnökét lemondatnia. Nehéz ügy...

robinzone 2010.04.27. 18:39:30

@levee: azért a csehek ezt is megoldották valahogy - mi meg ma is nyögjük, hogy ezt nem tettük meg. Antallék el nem évülő bűne az a naívság, ahogy a kommunistákhoz, és az szdsz-hez hozzáálltak akkor. azt hitték, úriemberekkel van dolguk. csak azt nem értem máig, ezt mégis mire alapozták???

robinzone 2010.04.27. 18:45:12

@levee: nem olyan egyszerű, de meg fogják oldani, és nagyjából - nagyon helyesen - tesznek a külföldi hőzöngőkre. Simorban, ha lenne becsület, magától lemondana, de erre hiába várunk. Nagyon gyenge teljesjtményt nyújtott a válság alatt (nem szakmai ügy, de a hozzáállását mutatja, hogy a legnagyobb sz.rban elhúzott síelni), a nem apró vagyonát Cipruson pihentette, tehát adót csalt (lexarom, hogy legálisan-e), és az MNB előtt is oszkó és bajnai puszipajtása volt, most nem emlékszem, hogy a wallis nevű magánbirodalomnál, vagy a deloitte-nál...

robinzone 2010.04.27. 18:47:48

ez a wallis egyébként félelmetes. egy cégcsoportként megtestesült oligarcha. fel sem tudnám fogni, mennyi állami pénzt (százmilliárdok?) nyelt el az elmúlt 8 évben...

stratez 2010.04.27. 19:02:53

Ne szépítsük a dolgot, ez a méltatlan eljárás Sólyommal szemben - nincs erre jobb kifejezés - pitiánerség Orbán részéről. Különösen a kétharmad birtokában. Az ok is nyilvánvaló, Orbánnak egy aláíró automatára van szüksége, és nem egy autonóm, értékelvű személyiségre, akinek az egyetértése vagy akár még a nem egyetértése is felértékelhette volna a kormány döntéseit. És az is meggyőződésem, hogy a Fidesz szavazótábora sem ért egyet ezzel a döntéssel. A köztársasági elnököt az 5 év alatt a baloldal részéről ért méltatlan támadásokra most az az oldal tette fel a koronát ahonnan ez a legkevésbé volt várható.

Lovastengerész 2010.04.27. 19:03:21

vslószinüleg a holotörvény baszta ki a biztosítékot. kár érte, mert lehetne egy józán kontrollja az orbán-oligarcháknak :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.04.27. 19:05:04

Az a baj, szerintem is kinézték vmelyik fityisz nagyfejűt kztelnöknek. Aki majd azt csinálja, amit Viki diktál. Nem lesz fejcsóválás, csak vigyázállás és sarokcsattogás. Lehet majd tapsolni és tapsolni... Remélem, ennél azonban a kormányzás kicsit komolyabb lesz. Bízzunk benne. Remélem nem abból indulnak ki az agytrösztök, a cocik alatt megszokták már ezek a szart...

Lovastengerész 2010.04.27. 19:05:17

@stratez: igenigen, egy alkotmányjogász veszélyes lehet nekik.

Helden 2010.04.27. 19:11:17

Szerintem meg addig nem lehet független egy köztársasági elnök,míg pártok választják meg.Én Bécsben élek,itt Vasárnap volt köztársasági elnökválasztás.Az emberek közvetlen választják.Milyen jó!!!A pártok felett áll,örködik,és az emberek küldték közvetlen.Mellesleg a régi elnök nyert 79%-al,azaz jól választottak,elégedettek vele.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.04.27. 19:15:31

@Helden: Üdv! És nekik van igazuk! Nálunk ügyeskedés, hátsó gondolatok és mutyik eredménye... Na ja, mindenki azt kapja, amit megérdemel!

Arp1 2010.04.27. 19:18:47

Nem Sólyom "gyengesége" miatt voltak azok a bizonyos "megszégyenítő" esetek, hanem a Gyurcsány kormány nemtörődömsége miatt. A kormánynak kell keménynek lennie, hisz annak kell konkrét ügyekben intézkednie. Sólyom dolga nem az, hogy kemény legyen, hanem hogy bölcs legyen.

És mint OV mondta, 2006 eseményei után a Fidesz meg tudta őrizni higgadtságát, és nem lépte túl a demokratikus kereteket. Tovább tartott GYF-t leváltani, de most annál nagyobbat bukott. Ha a Fidesz erénynek tekinti hogy visszafogta magát 2006 után, akkor Sólyom megnyilvánulásait se lehet kifogásolni.

A holokauszttagadást büntető törvény meg nem katasztrófa. Nem vagyunk már a 100% szabad beszéd országa, csak 99,9%. Szerintem, ha visszaküldte volna a törvényt, akkor az egész választási kampány az el nem fogadott törvényről szólt volna. A szocik akár be is gyűjthették volna a szavazóbázisukat egy ilyen ügy mögé, hogy lám, már az államfő is nácul. Mert mit gondoltok, miért az utolsó ülésén dobták be a törvényt, hogy ha nem azért hogy a kampányban friss botrányként lehessen vele toborozni.

gorcsev54 2010.04.27. 19:37:25

@stratez: Sólyom megkapta a jutalmat a Fidesztől a Fidesz általában ezt teszi. Amúgy nem rajongtam érte, a Viktor meg úgy is szarik mások véleményére az lesz az elnök akit Ő akar és kész!

SzélesFejszés 2010.04.27. 19:40:35

@Bartoki: "Ez volt a legkisebb rossz amit tehetett. Ha nem írja alá, akkor kampánytéma lett volna belőle (mint ahogy eleve annak lett csinálva)."

Ez a nyivákolás, hogy kampánytémává tették ezt alkotmányellenes ótvar törvényt, már Sólyomnál sem jött be.
Ha kampányban terjesztenek elő ökörséget, akkor nem köteles úgy eljárni, hogy utána ne kelljen felköpnie az égre és alá állnia?

És egyáltalán...
Ha tovább küldi az AB-hez normakontrollra, akkor szépen mindenki várt volna a sorára és akkor sem lett volna a kérdés kampánytéma.

Ezt a kérdést miért ne lehetett volna kampánytémává tenni?

Arra pl. tökéletes volt, hogy Herényi zsúrfiú nyilvános politikai öngyilkosságot kövessen el az ő nagy félkegyelműségében.
Kár lett volna erről lemaradni.

genyamagyar 2010.04.27. 19:46:54

Ha Orbán eltávolítja Sólymot, már megérte hogy nyertek 2/3-al. Sólyom pártos, gyenge és befolyásolható aktakukac. A valós élettel semmi kapcsolata nincs. Felháborító volt, amikor az aug.20-i nagy vihar során nem engedte be az embereket a Sándor palotába. Egyetlen értelmes döntése volt, az pedig a Holokauszt tagadásának a büntethetősége.

levee 2010.04.27. 19:57:47

@genyamagyar: az mióta volt az ő döntése? maximum ellenjegyezte a törvényt, ami hivatali kötelessége, amiben éppen hogy hibát vétett azzal, hogy az eddigi gyakorlatával szemben nem élt az előzetes normakontroll eszközével, de még csak átgondolásra sem küldte vissza az OGy-nek.

Napkutya 2010.04.27. 19:59:57

@genyamagyar: Attól tartok ez egy mikroszkopikus nyereség sem lesz. Látva az alternatívákat, a következő ennél is pártosabb, gyengébb, befolyásolhatóbb pozíciót kap majd - ha elfogadja. Van rá egy bélásom.

Sólyom valaha egy jó, teoretikus alkotmányjogász volt, akinek voltak elvei, - bár tény, hogy ügyesen tudja a mai napig is védeni a talár alatt a bokszer alsót. (lásd PTK módosítás...)

Úgy gondolom, a következőt, jelen konstellációban nem választják majd, hanem egyszerűen kijelölik.

zoli29 2010.04.27. 20:03:31

@stratez:

A Fidesz a civilek kezdeményezésére 2005-ben támogatta Sólyom államfő-jelöltségét. Azóta eltelt 5 év, és 2010-ben, miután Sólyom mandátuma hamarosan lejár, a Fidesz - úgy tűnik - új jelöltben gondolkodik.

Hol van itt a pitiánerség?
Megígérte akár Orbán, akár a Fidesz bármelyik politikusa Sólyomnak vagy a választóknak, hogy Sólyom László fog kapni még egy ciklust? Tudtommal, nem.

Pszt! 2010.04.27. 20:04:20

A fideSSbérenc sólyomlaci most közelről is megismerheti a viktor háláját. A vezér parancsára, ahol csak tudta akadályozta a baloldali kormány munkáját, erre hálából páros lábbal rúgják ki az államfői székből. Sajnos mi szavazók is így fogunk járni.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.27. 20:08:36

@terasz9: Tényleg, legyen Szigeti Péter a köztársasági elnök, őt mindenki egyformán utálja, ezután Sólyom meg lehet OVB elnök. Térfélcserés támadás!

Napkutya 2010.04.27. 20:08:56

Még egy gondolat az iménti kommentemhez: Valamilyen narancssárga taláros biztosan előkerül majd a magyar jog eddig méltatlanul ismeretlenségbe gyötört nagyjai közül.

Ennek legalább egyetlen előnye lesz. Ha külön ember, legalább nem kell majd felgyújtani a parlamentet.

Kár lenne érte, szép épület...

moncayo 2010.04.27. 20:14:51

Szerintem Révész Máriuszt választják majd. Nála nyalkább magyar embert nem szült magyar anya.

levee 2010.04.27. 20:17:48

@Napkutya: inkább polgári jogász. Attól még hogy tagja volt az Ab-nek, a tudományos szakterülete a magánjog. Nem összekeverendő a kettő, éppen ezért "tudja a mai napig is védeni a talár alatt a bokszer alsót", ahogyan fogalmaztál. És ezért ellenezte az új Ptk. hatályba lépését is.

soproni1 2010.04.27. 20:20:36

@moncayo:

Még engem is agitált, hogy lépjek be a kisz-be. A röhej, hogy 1987-ben.

Napkutya 2010.04.27. 20:27:05

Attól félek, azért kell távoznia, mert meghaladja az elvárt mértéket...

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.04.27. 20:40:15

@Tündér_Lala: ebből az írásodból egyértelműen következik, hogy egy méretes seggfej vagy.

tom64 2010.04.27. 20:44:05

Thürmer Gyula for presidens!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.27. 20:54:47

@levee: nem az aktív támogatóit, hanem a gyilkosokat, tömegbelövőket te.
persze az szdsz így interpretálja

bariga 2010.04.27. 21:06:37

Aki ismei az elnök úr tevékenységét, kérem próbáljon mérleget csinálni: haszon, amit tevékenysége az országnak hozott minusz költségei. ha az egyenleg pozitív meg lehet bocsátani a diplomáciai ballövéseit, hogy már a környéken sehol sem látják szívesen

Napkutya 2010.04.27. 21:20:04

@bariga: Az engem is meglep, hogy évek óta, a nemzeti ünnepeken a szomszédokat b@szogatja. Gondolom, úgy véli, neki ez a charme-ja. Mindenesetre a szándék jó, ha a módszer talán nem is...

brazileiro 2010.04.27. 21:27:32

@stratez:

Sólyom ugyan a Fidesz és az MSZP közti vitás ügyek 90 százalékában a Fidesz mellett állt (félreértés ne essék: nem állítom, hogy elfogultságból, nyilván ugyanazt gondolta, ráadásul gyűlölte Gyurcsányt, mert becsapta), de szerintem Orbán máig nem bocsátotta meg neki azt, hogy nem jelölte újra Polt Péter legfőbb ügyésznek. Ezzel pedig automatikusan véleményt nyilvánított abban a vitában, hogy Polt politikailag elfogult volt-e vagy sem. És a kereskedelmi rádiós balhéban is kiállt Majtényi mellett, ez sem tetszik a Fidesznek.

És szerintem radar-ügyben is jobbnak tartja, ha Sólyom eltűnik. A Fidesz szerintem csak politikai kényszerből lett "radarellenes" (legalábbbis, ők kényszernek, vagy lehetőségnek érezték).

Ráadásul ebben az ügyben elég ellentmondásos volt Sólyom álláspontja: ne felejtsük, Sólyom csak a Zengőt ellenezte, a Tubest nem. Amivel, akárhogy is nézzük, a bánáti bazsarózsát a pécsi emberek elé helyezte.

levee 2010.04.27. 21:28:09

@tesz-vesz: hogy jön ide az SZDSZ? én csak azt mondtam, hogy az Ab. alkotmányellenesnek találta. Lehet a döntést vitatni, hogy helyes volt-e vagy sem (például fel lehet hozni a német alkotmánybíróság döntését az ügyben, ahol ezt nem találták kivetendőnek), de ettől ez még tény marad. Nem értem miért kell azonnal személyeskedni...

nemecsek ernő áruló 2010.04.27. 21:29:38

Fideszes elnök lesz! Nagyon meglepődök, ha nem.

bobbyWatson 2010.04.27. 21:32:36

Ahogy elnézem, Sólyom Lászlónak csak akkor lesz bármi esélye újraválasztásra, ha JOBBOLDALRÓL INDULÓ civil/polgári/értelmiségi megmozdulás szerveződik ennek érdekében. Az LMP nyilván be fog állni Sólyom mögé, és abban csak reménykedni lehet, hogy ezzel a lépéssel bölcsen várnak majd addig amíg Sólyom esélyei nullára csökkennek, szóval kedves ERGÉ serénykedjen ott fönt a szerkesztőségben, hányják vessék meg a dolgot felelős polgárokhoz méltóan, és ha sikerült elkerülni hogy trágártóni kínaikálmán koponyáját önnön lefejelje, akkor cselekedni is kéne de minél hamarabb (attól tartok hogy a nagyitas.hu című stílusparódia kiváló alkotóira (úgyis mint: jobboldali értelmiség) most hiába várunk)

Egyébként meg nálam ma mínusz 1 pont a Fidesznek, mondjuk 5ös skálán.

Sólyom László for President!

gorcsev54 2010.04.27. 21:37:57

@genyamagyar: Ez volt a "legértelmesebb"akkor ezért kár volt öt évig elnöknek lennie, de ha Fidesznek csak ezért kellet a 2/3 akkor meg vagyok nyugodva,de félek nem így lesz(sok sok csalódott Fidesz szavazó lesz négy év múlva, de szerintem még előbb is)

Napkutya 2010.04.27. 21:39:49

@GerzSonka: No, ez a gáz! Az elvárás! Nos, - ha a magyar politika első embere, a "hadsereg" főparancsnoka, az ELSŐ számú közjogi ember, a nagy mediátor, az aktuális legnagyobb magyar látványosan pártos és narancs színű, akkor senki sem fogja komolyan venni. Nem Békéscsabán, ott muszáj.
Hanem akárhol máshol.

tlvajferi 2010.04.27. 21:39:57

tulajdonképpen a törvény ösvényét járta

egyesek szidni fogják, mások istenítik

nem volt rosszabb mint az átlag (göncz, mádl, stb)

gorcsev54 2010.04.27. 21:40:52

@Pszt!: Így igaz, bár Sólyom urat nem sajnálom,de nagy lesz itt az ébredés hamarosan.

Punxsutawney Mormota 2010.04.27. 21:42:45

@Thulsa Doom: Öreg, nem tudom miképpen keveredtél ide a kurucinfóról, de ha már eddig eltaláltál, akkor láthatod, más is van a világban. Szerintem olvasgass, mielőtt több baromságot összehordasz. Leszerelték a hadseregünket 18-ban? Ha ez eufemisztikusan azt jelenti, hogy megverték, akkor igazad van.

Gerardus A. Lodewijk 2010.04.27. 21:43:15

Egy pillanatig se legyenek illúzióink: az új kormánytöbbség egész biztosan nem olyan köztársasági elnököt akar, aki nincs ellenük, hanem olyat, aki egyértelműen velük van. Gerinces, karakán, önálló gondolkodásra képes, ideológiai hülyítésnek ellenállni tudó köztársasági elnökre (szerintem ezek S. L. jelzői) nincs szükségük. Annál rövidlátóbbak, hogy felismerjék: hosszútávon nekik is érdekük, hogy ilyen köztársasági elnökünk legyen.

Másfelől viszont kíváncsi lennék, hogy áll S. L. az esetleges újrajelölés (nyilván merőben elméleti) kérdéséhez. Emlékezzünk: annak idején maga tért ki az alkotmánybírói újraválasztása elől, azzal az indokkal, hogy az alkotmánybírói függetlenséggel nem egyeztethető össze az újraválasztás. Mit gondolhat ugyanerről jelenleg a köztársasági elnöki megbízás vonatkozásában?

nabeul 2010.04.27. 21:45:33

ezt az elfogult szar cikket kár volt megírni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.27. 21:47:10

Savazták eleget a beszédmódját, a "töketlen" viselkedését, de én bírom az öreget. 1. Göncz után végre megint volt egy ember, aki kicsit a nemzet jóságos apukájához volt hasonlatos 2. Ahogy már mondták, piszok mocskos dolgokat kellett szalonképesen tálalnia (Öszöd, kormányválság, tűzijáték-katasztrófa, gazd. válság) mégis tudott ezekről higgadtan nyilatkozni. Hiába nem tud az ember előre lépni, pár nyugodt szó meggyőzheti arról, hogy megpróbálja, mert olykor csodával határos módon sikerül.
Ami meg a szlovák határbotrányt érinti: hiába tűnt értelmetlennek, az erkölcsi fölény nála maradt. Fico kis pisis módjára provokált, ő meg értelmes felnőttként nem ugrott be. Az már egy másik dolog, hogy ott tart a világ, hogy ezt ne érje fel ésszel.

elfelejtette 2010.04.27. 21:48:44

A fenti kep ugye nem a Tubesen keszult? :D Ha igen, akkor feltetlenul meg kell latogatnom azt a helyet.

Napkutya 2010.04.27. 21:53:36

@Gerardus A. Lodewijk: Nos, szerintem ez arról szólna, hogy nagyon markáns koncepciója van a köztársasági elnöki hivatal kötelező feladatairól - és látná, hogy mit nem ért el ebben a feladatkörben eddig. Szerintem akkor vállalná merő színpadias kötelesség tudatból.

Úgy gondolom, erről több szempontból sem lehet szó.

Mentségére szolgáljon, hogy nem volt rosszabb elnök, mint akik eddig jutottak nekünk, bár az én kedvencem a Gyűrűk ura...

Deadasfak 2010.04.27. 22:00:18

Nekem is szimpi a Sólyom. Mondjuk Mádl is csak ijesztő volt a Gönz Árpi meg lefordította a gyűrűk urát! Szerintem nem tudjuk milyen egy igazán pöcs szaralak köztársasági elnök amíg nem látunk egyet, eddig lehet hogy ebből a szempontból jó dolgunk volt.

brazileiro 2010.04.27. 22:02:47

@GerzSonka:

Fideszes bizony. És akárki meglássa Schmitt Pálnak fogják hívni...

Napkutya 2010.04.27. 22:03:14

@Deadasfak: Ez kb. olyan, mint csupasz seggel a kaktuszba ugrani. Biztos, hogy ki kell próbálni?

Napkutya 2010.04.27. 22:03:49

@brazileiro: Menő légügyi dinasztia...

Átvitel honvéd 2010.04.27. 22:04:32

Orbán és a Fidesz rosszul teszi, ha a nehezen felépített "jógyerek"-imázst (ti: élni tudunk a kétharmaddal, mert mi demokratikus gyerekek vagyunk, nem ültetünk minden székbe olyat, aki a seggünket nyalja, és különben is meghallgatjuk, hogy szerintetek mi volna jó) egy ilyen nyilvánvaló dologgal, pláne már rögtön az elején lerombolja (egyértelművé teszi, hogy az kamu volt, nem létezik).

Pláne, Sólyom kifejezetten épelméjű ember, és ideális jelölt köztársasági elnöknek. ...Ha helyette jön egy pártember, azt semmivel sem fogom szebbnek tartani, mint amikor a maszop Szilit (...pártpolitikust) akarta KE-nek választa(t)ni.

Gandalf Garaboncias 2010.04.27. 22:06:31

@bobbyWatson:

Elkezdődött:

http://www.facebook.com/home.php?ref=home#!/group.php?gid=114860208544445

"Sólyom for president!" csoport a Facebook-on.

Érdemes megnézni a tagokat, vannak ott érdekességek! ;)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.27. 22:08:05

Oké, csapjunk rendet.

Kiszel Tünde for president!

Napkutya 2010.04.27. 22:10:00

@Herr SturmLiberator: A nívó esélyes. De szerintem férfi lesz.

Napkutya 2010.04.27. 22:14:30

Mondjuk a szenátor asszony?

Átvitel honvéd 2010.04.27. 22:15:29

Hmmm, olyan pletykát is "hallottam", hogy Vizi E. Szilveszter volna a KE szék várományosa. ...Az nem rossz választás, szintén épelméjű ember. Kíváncsi vagyok -- részemről ennek a dolognak a kimenetele egyértelmű előjele lesz annak, hogy lehet-e ebből a kuplerájból itt, a Fidesz áldásos tevékenysége nyomán énekes halott, vagy négy év múlva ez a slepp is mehet a levesbe.

Feanor 2010.04.27. 22:18:40

Sólyom for prezident, az eddigi legjobb volt. Mondom ezt úgy hogy Árpi bácsi fordításait nagyon szerettem.

Napkutya 2010.04.27. 22:20:12

Ide túl okos. Tudom, hogy nem ide tartozik, de ha valaki még melózik, 3-0-ra vezet a Bayern München.

pipacsaripacspapucs 2010.04.27. 22:26:38

@robinzone: Látom, az magyar gyorsan tanulja az kulcsszavakat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.27. 22:26:40

Ráadásul Sólyom nyugdíjazott alkotmányjogász. Ha valakit, hát őt nehéz megvezetni a kérelmekkel. Zsigerből rávágja bármelyik autogrammra felterjesztett javaslatra, hogy melyik törvénnyel ütközik, ha van ilyen.

Mádl-nak bizarr volt a feje. Én inkább szakérteni hívtam volna. Köztársasági elnök a kinézetével is képviseli az országot. Amúgy asszem akadémikus/akadémiai elnök volt... szal koponya megvolt.
De akkor is

STEPHEN FALCON RULEZ!!!!

Earthq 2010.04.27. 22:57:32

Szerintem elérkezett az ideje annak is, hogy a nép válasszon köztársasági elnököt...

ezanicknevem 2010.04.28. 00:02:43

@Punxsutawney Mormota: nézz utána, ki volt Linder Béla.

másvalaki: "Ráadásul Sólyom nyugdíjazott alkotmányjogász."

Legfőbb ideje, hogy nyugalmazott köztársasági elnök legyen.
Na nem mintha az utódja, várhatóan valami fideszkreatúra, majd mérhető lenne hozzá. De ne zengjünk hozsannát ennek a figurának, aki nem fog kezet azzal, akinek díjat ad.

szubjektiv 2010.04.28. 01:48:29

Indexen volt a cucc, hogy ennyi a komment?
Nem vagyok hajlandó visszaolvasni.
Turult javasolnám köztársasági elnöknek:)
De ha ő nem, akkor Csoóri Sándort,
Sólyom elfogadhatatlan dolgokat csinált (PTK) ezért szerintem alkalmatlan erre a posztra, Ha mást sem csinált volna, csak a Ptk. módosítást írta alá, akkor mennie kell. Egyszerűen nem értem, hogy volt képes ennek a rettenetnek az aláírására. Addig jogászként nagyon tiszteltem.

szubjektiv 2010.04.28. 01:51:16

@ezanicknevem: Sólyom Lászlót - többek között - ezért a nem kézfogásért mindig tisztelni fogom.

szubjektiv 2010.04.28. 01:58:25

@stratez: @zoli29:
Nem értem én sem, Semmilyen ígéret nem volt arra, hogy Sólyom lesz ismételten a jelölt.

szubjektiv 2010.04.28. 02:10:04

Ha Vizi E. Szilvesztert jelöli a fidesz köztársasági elnöknek, akkor én többet nem szavazok a fideszre.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.28. 03:53:15

Hát persze, hogy nem lehet Sólyom újra közt. elnök, ha egyszer Morvai Krisztina lesz az:-)

ü
bbjnick

stratez 2010.04.28. 06:36:18

Ha Sólyom egyébként tegnap a tévéből tudta meg, hogy nem számol vele a Fidesz, az meg a bunkóság teteje. Erre egyébként jó esély van, ahogy Kálmánék írják, Orbán arra sem volt képes, hogy vasárnap este várjon 10 percet, ne felvételről kelljen beszélnie a köztársasági elnöknek.

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.28. 07:01:45

@stratez:
A legsúlyosabban fidesz-demagóg televízióban, az EchoTv-n tegnap este a főokos fidesznyikek elmondták, hogy nekik olyan államfő felel meg, akit zsinóron lehet rángatni. Kvázi asztali dísz legyen egy fontos esemény protokolljában.

Jobboldal 2010.04.28. 07:30:50

Nem vennék mérget semmit sem amit Pokorni dumál. Orbánnal nincs jóban, sok vaj van a füle mögött a XII. kerületben, és nem segítette párttársait a második forduló előtt (szombat-vasárnap 2 rendezvényre volt hivatalos - el is ment és az első 20 percre maradt, amikor még a sátrat sem állították fel). Szóval ennyit arról ki is van a szolid Pokorni álarc mögött.

suski 2010.04.28. 08:37:29

Sólyom maradjon. De ha nem is marad, azt remélem nem kockáztatják meg, hogy pártembert tesznek oda.

mosomedve 2010.04.28. 10:07:58

Sólyom egy karikatúra államférfi . Jack Bauer for President !

zoli29 2010.04.28. 10:23:39

Akik Sólyomot szeretnék, azoknak:

http://www.facebook.com/group.php?gid=114860208544445&v=info#!/group.php?gid=114860208544445

WonderCsabo 2010.04.28. 21:04:39

LOL. Most esett le a cím... :D

Lábszár Ervin 2010.04.29. 18:56:35

Államfőválasztás: az önmérséklet első próbája

Sólyom László ötéves mandátuma augusztus 5-én lejár, ezért az új parlamentnek hamarosan szavazni kell a köztársasági elnök személyéről. A Lehet Más a Politika büszke arra, hogy több alapító tagja 2005-ben elsőként kezdeményezte Sólyom László köztársasági elnökké váló megválasztását. Tették ezt azért, hogy az államfő végre ne a mindenkori parlamenti többség pártkatonája legyen, hanem olyan autonóm, hiteles politikai személyiség, aki képes a demokrácia és az alkotmányosság védelmére, és azért hogy az országnak a jövő szempontjából kulcsfontosságú zöld ügyek iránt is elkötelezett elnöke legyen. Sólyom László a harmadik Magyar Köztársaság eddigi talán legnehezebb éveiben volt államfő, tevékenységét - mint ahogy mindenki másét - jobb- és a baloldalról egyaránt sok kritika érte.

Az LMP azonban továbbra is szükségesnek tartja, hogy Magyarországnak olyan hiteles, független és szakmailag felkészült köztársasági elnöke legyen, mint amilyet Sólyom László megtestesít. Az államfőválasztásról szóló vita egyelőre abban merül ki, hogy a Fidesz politikusai a nyilvánosság előtt üzengetnek egymásnak. A kétharmados parlamenti többség birtokában a Fidesz-KDNP elvileg bárkit megválaszthat a köztársaság első emberének – ehhez csak saját sorait kell rendeznie. Kizárólag a pártszövetségen múlik, hogy egy pártkatonát vagy egy pártok felett álló, csak a demokráciának és az alkotmányosságnak elkötelezett államfőt választ a parlament a közeljövőben. Az LMP elvárja a Fidesz-KDNP szövetségtől, hogy a nemzet egységét megtestesítő államfő megválasztása ügyében tanúsítson önmérsékletet és emelkedjen felül pártpolitikai érdekein.

Budapest, 2010. április 29.

LMP Sajtó
süti beállítások módosítása