Tokod Tour 1.
2010. április 18. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Tokod Tour 1.

  A napokban egy konténernyi zoknit kellett szállítanunk Sárisápra, s ha már ott voltunk, elhatároztuk, megnézzük Sikonya Gyula, Pazgyera Gazsi, Kisnovák és a többiek szülőnagyközségét, Tokodot, illetve a környéket. Elsősorban arra voltunk kiváncsiak, hogy milyen nyomokat hagyott errefelé a választási kampány.

 

TOKOD

  Tokodon a plakátok szerint kizárólag a Jobbik volt aktív, de akadtak, akik ennek nem annyira örültek.

  A nép azonban, úgy tűnik, a választásnál sokkal fontosabb dolgokkal is törődik:

 

    A játszótér nem egészen EU-konform, de a gyerekek biztosan szeretik:

  Az egyik kocsmát nem másról, mint Ivan Vlagyimirovics Micsurinról, a nagy szovjet agrobiológusról, a Szovjet Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjáról nevezték el

  A vasútállomás sem föltétlenül egészen EU-konform:

  Kurva megtévesztő tábla Tokod határában:

A tokodi szavazókörök eredményei (helyezés, jelölt, párt, szavazatszám):

 

Tokod 2. sz. szavazókör (Általános Iskola, Kossuth L. u.)

1.     Dr. Völner Pál     FIDESZ-KDNP     234

2.     Nagy Zoltán     MSZP     90

3.     Tóth Ferenc     Jobbik     72

4.     József Imre     LEHET MÁS A POLITIKA     33


Tokod 3. sz. szavazókör (Idősek Klubja)

1.     Dr. Völner Pál     FIDESZ-KDNP     270

2.     Nagy Zoltán     MSZP     90

3.     Tóth Ferenc     Jobbik     64

4.     József Imre     LEHET MÁS A POLITIKA     55
 

Tokod 4. sz. szavazókör (Lukácsi Művelődési Ház)

1.     Dr. Völner Pál     FIDESZ-KDNP     174

2.     Nagy Zoltán     MSZP     111

3.     Tóth Ferenc     Jobbik     77

4.     József Imre     LEHET MÁS A POLITIKA     45
 

  A rosszhírű Tokod-Üveggyárba nem merészkedtünk el, ott az alábbi eredmény született:

Tokod 5. sz. szavazókör (Tokod-Üveggyár, Liszt F. Művelődési Ház)

1.     Dr. Völner Pál     FIDESZ-KDNP     320

2.     Nagy Zoltán     MSZP     184

3.     Tóth Ferenc     Jobbik     109

4.     József Imre     LEHET MÁS A POLITIKA     59 

  Tehát nemcsak az ős-Tokod, hanem Tokod-Üveggyár is a szeretet és az összefogás erejére szavazott, sőt 3 vokssal még Ebszőnybánya is, de erről majd a övetkező részben lesz szó.

***

TOKODALTÁRÓ, WHERE THE STREETS HAVE NO NAME

  Tokodaltáró, amely csak 1992-ben vívta ki függetlenségét Tokodtól, rendezett bányásztelepülés, kizárólag angol nyelvű honlappal. Itt adnak a hagyományokra:

 Utcanévtáblák egyáltalán nincsenek, csak egy-két magánházon van kiírva a közterület neve - ezek közül egyetlen egyet mertünk lefényképezni, olyan okok miatt, amelyeknek részletezése esetén egyes kommentelőink simán rasszistának minősítenének minket.

  A játszótér itt sem túl EU-konform (bár van egy másik, modernebb is):

 

  A házak meglehetősen egyformák, kivéve azt, amelyik elrohadt:

  Érdekes módon Tokodaltárón jóval intenzívebb kampány folyhatott, mint Tokodon, itt szinte minden párt hirdette magát. Mi a fideszes Völner Pál kreatív megoldását emelnénk ki közülük: 

A tokodaltárói szavazókörök eredményei (helyezés, jelölt, párt, szavazatszám):

Tokodaltáró 1. sz. szavazókör (Tokodaltárói Óvoda)

1.     Dr. Völner Pál     FIDESZ-KDNP     209

2.     Nagy Zoltán     MSZP     113

3.     Tóth Ferenc     Jobbik     87

4.     József Imre     LEHET MÁS A POLITIKA     34
 

Tokodaltáró 2. sz. szavazókör (Bányász Művelődési Ház)

1.     Dr. Völner Pál     FIDESZ-KDNP     229

2.     Nagy Zoltán     MSZP     116

3.     Tóth Ferenc     Jobbik     80

4.     József Imre     LEHET MÁS A POLITIKA     37
 

Tokodaltáró 3. sz. szavazókör (Tokodaltárói Iskola)

1.     Dr. Völner Pál     FIDESZ-KDNP     215

2.     Nagy Zoltán     MSZP     118

3.     Tóth Ferenc     Jobbik     43

4.     József Imre     LEHET MÁS A POLITIKA     28
 

Az egész választókerület eredménye:

KOMÁROM-ESZTERGOM megye 04 .számú egyéni választókerületi eredménye (Komárom)

1.     Dr. Völner Pál     FIDESZ-KDNP     17 682 (56,28%, mandátumot szerzett)

2.     Nagy Zoltán     MSZP     7 501 (23,88%)

3.     Tóth Ferenc     Jobbik     3 759 (11,97%)

4.     József Imre     LEHET MÁS A POLITIKA     2 474 (7,87%)

***

  A következő részben Tokod-Ebszőnybányára, Tátra, Dágra és Sárisápra látogatunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr441930388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.04.18. 09:11:59

A MELASZ láthatón aktív.

Vgay földalatti cionista ellenállók működnek?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.18. 09:11:59

Takaros település, úgy látszik jó volt a fidőjárás is :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.04.18. 09:49:22

főnök urak!

yó lett ez
végre képbe vagyok tokoddal :)
jöhet a többi fullos beszámoló is ...

pucros 2010.04.18. 09:54:53

Nagy turné lehetett, de a környék természeti szépségeit kihagytátok. Pedig a Getéről vagy a Hegyeskőről szinte felülnézeti képet csinálhattatok volna egész Tokodról.

pucros 2010.04.18. 09:58:57

És valószínűleg nem is néztetek körül alaposan, Tokodon ugyanis nagyon szép és jó állapotú házak vannak. Tessék legközelebb bemenni a templomig és akörül szétnézni például.

loláb 2010.04.18. 10:14:45

Gyulabá biztosan frusztrált lett, hogy nem a jobbikos jelölt gyűzött. Csak el ne járjon a vascső, ha valami csiribiri paraszt be találna szólni neki.

Bell & Sebastian 2010.04.18. 10:40:21

Azt hallottam, hogy a Fidesz kampányzáróján fellép a Vanilla Ninja Észtországból.
hu.wikipedia.org/wiki/Vanilla_Ninja
Aki bizonyítani tudja, hogy legalább egyszer rájuk szavazott teljes búcsút nyer, kiszállhat a hajóhintából. Jobbikosoknak amnesztia, sör, virsli, MG 42 -es két hevederrel, A Párt ökle! -ingyen tetkóval, plusz a csajok telefonszámával fajgyalázás esetére.

Egy kis ízelítő:
www.youtube.com/watch?v=_Hi5Dx8aRiY&feature=related
www.youtube.com/watch?v=DEC3cQKeu-4&feature=related
www.youtube.com/watch?v=bfK71NMcc-g&feature=related
www.youtube.com/watch?v=MDHEmBcUO7U&feature=related

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.04.18. 10:50:29

Mikor tünik már el a szögvas, a palatetö, a földbe ásott gumi, a napsugár börtönrács az ablakokon? A támla nélküli pad, a gyom, a szemét, a rendezetlen lehányt, leszart, ocsmány mordori környezet? Ez nem lehet igaz, hogy ennek így kell kinéznie, hogy nem lehetne rendet rakni végre egyszer már büdös kurva kibaszott életbe !

whale 2010.04.18. 11:00:24

@Blassius:

Mikor.mikor... Ha majd a tisztelt polgártársak nem csak a horájzonba' csapassák a gömbkólát,és/vagy nem otthon donaldkacsáznak, gecó...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.18. 11:15:36

@Blassius:
ne hisztizzen. az egyik feliratból világosan kiderül mi a baj forrása! :)

negeev 2010.04.18. 11:19:36

@Grift: Ez azért gonosz volt.
Ha az ember a szívére teszi a kezét, akkor bevallhatja, hogy nem is igaz.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.04.18. 11:22:47

Büdös köcsögök vagytok.

Csak az ocsmány, csak a csúnya.

Legalább egy normális képet feltehettetek volna.

Büdös pesti szardarabok.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.04.18. 11:24:36

Polginak szólok is,vetesse le ezt a lejárató ocsmányságot.

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.04.18. 11:29:38

@Blassius: Engem legjobban a MÁV építményeinek külseje szokott zavarni. Az az ország minden pontján iszonyat. (Jó, két rendezett pályaudvar van: Szombathely és Szeged)

Tessék, Kecskemét: indafoto.hu/kicsisati/image/6216079-5e7bce7c/228367 ; indafoto.hu/kicsisati/image/6216075-4dfe47bc/228367

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.18. 11:33:51

@Tehetetlen Dodó: sajnos igaz... túl sok ilyet láttam már én is :(
@anti_troll: ha beszél vele, szóljon, hogy tegyenek deszkát a hintába, mert kiesik a gyerek :-)

Tehetetlen Dodó 2010.04.18. 11:41:08

@Mihint: Tudod, amikor megyek át a szomszéd faluba, Fótra, egy szép, fasorokkal, bokrokkal övezett út vezet át. Az üdítő élmény májustól októberig tart: amint a lombok lehullanak, a csupasz törzsek, ágak közül kiviláglik a torkolatokba odahordott mérhetetlen mennyiségű szemét és törmelék.
Ilyenkor elfog a pesszimizmus: Kádár és Gyurcsány népe sose fog kihalni, legalábbis magától nem. Ezeken valószínűleg csak a törvény kíméletlen szigora találhat fogást.

teddyde 2010.04.18. 11:41:42

"a szeretet és az összefogás erejére szavazott"

ROTFL! Értem én a hosszú nyelvcsapásokat, de azért ilyet leírni bazmeg, SZÁNALMAS!

WonderCsabo 2010.04.18. 11:46:29

@teddyde: Látom te se érted a humort...

Sárisápra kiváncsi vagyok, az egy kis-moszkva.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.04.18. 12:00:13

@Mihint:
Az Tokodaltárón van.

A tokodi játszótérről nincsenek fotók.

Aki meg a települést húzza le az elhanyagolt MÁV tulajdon miatt, az egy qrva nagy elégtelennel leülhet azonnal.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.18. 12:11:50

@Tehetetlen Dodó: Az az érzésem, törvénnyel csak büntetni lehet. Mezőszemerei élményem kapcsán jutott eszembe, hogy pont annyi erővel, amennyivel csúnya, szép is lehetne.
@anti_troll: Ha tokodi, akkor ezt nálam jobban tudja, én a képsorozat első részében lévő hintára gondoltam. Arról, hogy egy település vezetésének mennyi ráhatása van a helyi MÁV-dolgokra, nem tudok nyilatkozni, de vélelmezem hogy valami köze csak lehet hozzá. Mint tokodi, nekem sem esne jól ez a felütés, bizonyára vannak szép részek is Tokodon, azonban itt a kritika a hangsúly, nem a sértés szerintem.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.18. 12:25:21

@anti_troll: A lukas hinta speciel Tokodon van, nem Altárón. Elhiszem, hogy bassza a tokodiak csőrét, hogy Altáró felszabadult, de ettől még nem kell rágalmazni.

Amúgy Tokod teljesen rendben van, a házak és kertek többsége ápolt, a centrum rendezett, és megölni is csak egy polgár akart minket, aki azt hitte, hogy az udvarában éppen buherálás alatt álló BMW-t fotózzuk. A kávé viszont a Micsurin melletti kocsmában (Aladár? - nem emlékszünk) pocsék. Szóval hajrá Magyarország, Hajrá Tokod! Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében! Tokod számíthat ránk!

És üdvözöljük a pógit meg a Gyulabát.

Oblomov 2010.04.18. 12:40:07

Ahol fényes nappal csukva a kocsma, ott nem kicsi a baj.

gyilkos fűegér 2010.04.18. 12:43:58

@Blassius: tokodról beszélünk? nézd meg a vár külső falát, a világ 8. csodája lehetne azokkal a szobrokkal, kapukkal árkádokkal, ehelyett úgy néz ki bzdmg mint silent hill...

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.04.18. 12:44:41

A micsurin kb 10 éve zárva van.
Mellette azAladár, kávéja tényleg ócska.
Legközelebb kapuccsínót kérjetek, azt gyári porbólmixelik.

Oblomov 2010.04.18. 12:51:16

@anti_troll:
akkor kb. 10 éve nem kicsi a baj.

Ez is Orbánék sara akkor. :)

Bell & Sebastian 2010.04.18. 12:52:07

@Mihint:
Régi bölcsesség, idegenben először a temetőt és a templomot kell megnézni, abból lehet következtetni, hóvá is csöppentünk.
Csakhogy ez manapság már nem működik, a központi elosztás és a szponzor-polgár eltüntetése kiszerelte a motort a civil kezdeményezésekből. Például építés-felújítás, területrendezés, közintézmények alapítása-fenntartása teljesen ellehetetlenült.

A polgármester-jegyző-testület hármas ügyes lavírozása a folyamatot maximum lassíthatja. Ilyen mértékű végromlás esetén mindhármat le kell csukni, de legalább elzavarni a büdös francba!
Mi az hogy ekkora munkanélküliség mellett gondozatlanok a parkok, szétrohadtak az utcabútorok, életveszélyesek a gyerekjátékok?

Tudok mondani nem egy példát arra közvetlen környezetemből, hogy az egykoron gazdag, virágzó és élhető falvakból mit csináltak a szoc-libek!
És csakis azok, mert a szegény szomszéd a -körülményekhez képest- jól van.

Árulkodó jel, ha a honlapon az utolsó bejegyzés vagy négy éves. Wekler Ferenc Mecseknádasdja is (Pécstől 30 kilométerre) kiváló elrettentő példa erre. Vagy Alföldi Albert Hajósának bekötő útja a húszéves bombatölcsérekkel, az se semmi!

A biznic mindenek előtt! Még Rákosi pajtás is rövid úton fellógatta volna ezeket a lokál-anti-patriótákat!
Ez a banda erre volt képes, de ezt a szintet legalább mindig hozza stabilan!
A nagy vízfejük belső világának kivetülése, az látható ezeken a helyeken, bizony!

Ló után kötni, főutcán végighúzni mindet!

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.18. 12:59:11

@Bell & Sebastian: "Ló után kötni, főutcán végighúzni mindet!" Úgy! Asszem legalább virtuálisan ez már megkezdődött :-D

Oblomov 2010.04.18. 13:00:32

@Bell & Sebastian: "Csakhogy ez manapság már nem működik, a központi elosztás és a szponzor-polgár eltüntetése kiszerelte a motort a civil kezdeményezésekből."

Széchenyi-tervből (helyi helyesírással: Szécshenyi) nagy nehezen még futotta Koko kocsmájára.

Bell & Sebastian 2010.04.18. 13:03:21

@Oblomov:
A belbiztonság és hírszerzés mindig a legelső szempont! :)

Oblomov 2010.04.18. 13:07:21

@Bell & Sebastian:
ez most nem nagyon jön át nekem. Pedig csak a második Beck's-t nyitottam éppen. :)

Tehetetlen Dodó 2010.04.18. 13:07:39

@Mihint: Persze, büntetni.
De van egy réteg, amely másból nem ért.
Még mindig 1 millió szavazott ezekre a gazemberekre...
(A közvetlen haszonélvezőket leszámítva, ez észérvekkel nem magyarázható).

Bell & Sebastian 2010.04.18. 13:13:54

@Oblomov:
Mindig is a tanácstitkárokat/jegyzőket és pultosokat szőtték a hálóba elsőre. Nem tudta?
A nagy túlélők túlélésének univerzális magyarázata.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.18. 13:17:21

@Tehetetlen Dodó: Ez viszont igaz. No azt az 1-et, na azt vezessék ők:) (valahova elfele) Maradtak viszont szép számmal, akik sehova se szavaztak. Vajon a loxonizmus, értetlenség vagy belesz@rás okán tették, nem tudni.) Francba azzal az 1-el, engem a maradék érdekelne :-D

Tehetetlen Dodó 2010.04.18. 13:21:10

@Mihint: Igaz.
Sokan voltak, de hálistennek már nem voltak elegen.

Oblomov 2010.04.18. 13:21:37

@Bell & Sebastian:
ezek szerint a Micsurin újra ki fog nyitni? :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.04.18. 13:21:41

Csodálkozom, hogy Gyulabá nem baszta tarkón a kínait a vascsővel...

Bell & Sebastian 2010.04.18. 13:43:02

@Oblomov:
Teljesen biztos vagyok benne, Agora az kell, nagy reneszánsza lesz még a kiméráknak is, egy LMP nyarat csinál!

Oblomov 2010.04.18. 14:13:43

@Bell & Sebastian:
Kukorelly Bandi rendesen agorázott ugyan, amiből viszont még nem következik, h. az LMP kiméra volna. A kocsmai politizálásból ugyanis még nem következik a zászlóra tűzött részvételi demokrácia. Az erős állami újraelosztás forszírozásából meg aztán pláne nem. Ez egy az egyben fidesz, semmi mutáció.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.18. 14:29:40

Khmmm! Khmmm! Valóság nagybátyánk meghívót küldött (Tehetetlen Dodó közvetítésével).

Komment idéz:

Tehetetlen Dodó 2010. április 18. 12:14

@bbjnick
Na, beteszem ide is.

"MEGHÍVÓ

Budai Liberális Klub
2010,ápr.19. hétfő 19 óra
Bp.II. Margit krt.48, 19 óra

Vendégeink: Lakner Zoltán politológus
Karácsony Gergely LMP kamp.f.
Pető Iván politikus."

ü
bbjnick

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.18. 14:51:33

@bbjnick: Vettük az adást, de Pető Iván karizmájától és kisugárzásától nagyon félünk. Még a hatása alá von minket.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.18. 15:09:16

@Oblomov: Nem véd meg, az LMP-sek egy hete megüzenték, hogy egy-két vezérkommentünk miatt rajta vagyunk a párt titkos halállistáján.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.18. 15:15:44

@Oblomov:

Karácsonyt ebben a történetben én nem látom (olyan túlontúl) autonóm figurának. Te igen?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.18. 15:17:44

A blogmotort kellene halállistára tenni:-/

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.04.18. 15:21:00

@Oblomov:
Az egymás általi zászlóra tűzésük jobb gondolat, mint a bárdoknak lángsír.

Bell & Sebastian 2010.04.18. 15:24:03

@bbjnick:
Szétröhincséli itt az egész posztot, a zsidózás csak komoly, felelős emberek mulatsága!

Oblomov 2010.04.18. 15:31:37

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
A konspirációs záradékra nem hivatkozhattok?

;)

Oblomov 2010.04.18. 15:33:20

@bbjnick:
Gondolod, h. magát a pártot autonómnak vélem? :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.18. 15:49:25

@Oblomov: Melyik záradékra? Amelyik a melegekre vonatkozik, vagy amelyik a zsidókra?

Oblomov 2010.04.18. 16:09:28

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Aszittem csak a kínai negyedet proscribálták, másokat nem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.18. 16:39:24

@Bell & Sebastian:

"Szétröhincséli itt az egész posztot, a zsidózás csak komoly, felelős emberek mulatsága!" --- írod.

Igaz, igaz! De hát ha erről nekem csak az jut eszembe, hogy:

„(...)
a makogók biztassák a homoszexuálisokat
heverni heverni
a homoszexuálisok a dadogókat
hadarni darni hadarni
a heteroszexuálisok a homoszexuálisokat
hederni hederni BA BA BA
Kell még BAB BAB BAB BAB
Tompán visszhangzik erre: - Nem.
(...)”

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.04.18. 19:19:57

@bbjnick:

Egy klasszikus @Loxoniáda kívánkozik ide:
"Vannak speciális ismeretek, amelyek csak bizonyos korokban, bizonyos helyekben, bizonyos körökben tenyésznek. Aztán elfelejtődnek, elhalnak vagy átalakulnak."

Ide sorolnám a hajlítható acélból készült, derékra csavarható kardot, a folyékony és hideg üveget, vagy például a nemzetvezetést.
A lengyel dísztemetést, az orosz húsvétot, vagy a magyar papot, aki beintett egy kommunyisztnak áldoztatáskor.

Nem kell semmit föltalálni, megvan az még valahol, mint öregapám kakukkos órája.

Mint Weöres Sándor szelleme.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.18. 19:29:58

@Bell & Sebastian:

:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.18. 19:31:05

@Bell & Sebastian:

:-)

ü
bbjnick

Anahata 2010.04.19. 12:27:18

Sajnos ismét egy blog, amely félrevezeti az olvasókat. Ha valaki járt már Tokodon az pontosan tudja, hogy a valóságban nem ezek a képek jellemzőek. Vannak nagyon szép házak és természeti ill. egyéb értékek is megtalálhatóak. Csak, hogy néhányat említsek pl. Gete, Hegyeskő vagy, amiről nagyon sokan nem tudnak: romaikor.blogter.hu/239387/gardellac_tokod_castrum_legifotoi
Könnyű téves képet festeni bármelyik helyiségünkről mert néhány rossz fotót mindenhol lehet készíteni.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.04.19. 14:50:42

@Anahata: Most, hogy így mondod, igazad van. Mivel hozhatnánk helyre a hibánkat?

Soló112 2011.05.06. 16:22:10

Azért mert készült 3 fotó egy plakátról meg egy hintáról,nem hinném hogy le kellene húzni egy falut.Persze ha ez a cél,ezt bárhol meg tudom tenni.Mielőtt bárki végleg leírná Tokodot,először nézzen körül a saját háza táján!
Én a következőket tudom ajánlani:
www.tokodipincek.hu/
www.panoramio.com/user/5390764/tags/Tokod
www.tokod.hu/galeria/
süti beállítások módosítása