Az ucca fiai - Édentől keletre III.
2010. március 31. írta: tempetőfi

Az ucca fiai - Édentől keletre III.

  Radikalizálódik a bihari RMDSZ. Igaz, hogy a fiatalabbját Nyakó tanította kampányolni, az idősebbje meg Aczél Endrével ünnepli a Himnusz születésnapját, most kurzusváltás van, átvedlenek nemzetivé, lassan ugyanazt csinálják, mint az általuk szélsőségesnek becézett Erdélyi Magyar Ifjak (EMI).

   Az erdon.ro oldaláról átvett képen Biró Rozália, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere és Szabó Ödön, a Bihar-megyei RMDSZ ügyvezető elnöke látható keddi sajtótájékoztatójukon, amint kétnyelvű utcanévtáblát mutatnak fel.

  A Romániában hatályban lévő törvény szerint amennyiben egy adott településen valamely kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, a helyi közigazgatási hatóságoknak többek között biztosítaniuk kell a helységek és a fennhatóságuk alatt levő közintézmények nevének, valamint a közérdekű hirdetéseknek az illető kisebbséghez tartozó állampolgárok anyanyelvén való feliratozását, illetve kifüggesztését is (erre a közigazgatási törvényre hivatkozva szokás a közterek többnyelvűsítése mellett érvelni). Nagyváradon a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 28 százaléknyian maradtunk (száz évvel ezelőtt a lakosság 91,3 százaléka volt magyar nemzetiségű).

  A nagyváradi önkormányzat 2006-ban fogadta el azt a határozatot, amelynek értelmében a közterek megnevezése – utca, tér stb.– magyarul is szerepelt... volna (értsd: nem az utca nevét fordították volna magyarra, tehát nem „Városháza utca”-ként, hanem „Strada Primăriei utca” formában tolták volna arcunkba a multikultit, nyelvi jogok, még mit nem).

  De ezt a határozatot sem léptették érvénybe, hiába gyűjtött össze az EMI nagyváradi szervezete többezer aláírást a magyar utcanevek érdekében. 2008 elején ismeretlen tettesek felfestették a belváros házfalaira a magyar utcaneveket, az önkormányzat máskor nemigen tapasztalható igyekezettel rögvest eltüntette ezeket (a graffitik ellenben maradtak, pedig tehetségtelen sihederek nyomják a festékszórót). Az EMI-sek legutóbb egy kötetet is kiadtak Várad lelke – nagyváradi magyar utcanevek címmel, amely a város utcáinak régi magyar elnevezését tartalmazza.

  Kedden Biró Rozália indokolt: Tekintettel azon szomorú állapotra, hogy egyelőre nem tudunk változtatni azon, hogy kisebbségben vagyunk a váradi Helyi Tanácsban, nincs meg a fele plusz egy szavazatunk, és csak az RMDSZ-es képviselők voksaira számíthatunk, úgy véljük: nem lenne értelmes megoldás az, hogy újra napirendre tüzze a testület az ügyet csupán azért, hogy aztán leszavazzák." [sic!]

  Nos, ezt a nyomort fejelte meg a két  politikus „méreteikben a törvényes szabványoknak megfelelő, az urbanisztikai szabályokba nem ütköző táblákkal, melyek két nyelven tartalmazzák a jelenlegi elnevezéseket, vagyis fel van tüntetve rajtuk a mostani utca, tér, sugárút, park stb. román megnevezésének magyar fordítása is".
   A bihari RMDSZ-es bölények az ötletet az EMI-sektől lopták, akik 2007-ben még néhány pofot is kaptak a táblafelszerelés miatt az illetékes hatóság városképvédő alkalmazottaitól. Csakhát az EMI egy fiatalokból álló civil szervezet, náluk ez talán a civil bátorság jele, posztunk hősei ellenben az érdekvédelmi szervezet színeiben megválasztott önkormányzati tisztségviselők (Ödön megyei tanácsos).

  És akkor jöjjön a poén, hóttkomolyan közölték a sajtóval: A kisebb, négyszög alakú táblák 10,11 lejbe (8,5 lej+ áfa), a téglalap alakúak, sarokházak esetén használatosak 27 lejbe (22,64 lej + áfa) kerülnek. A táblákat meg lehet rendelni az RMDSZ-nél, magáncég készíti, áfás számlát ad a pógárnak róla, itten minden törvény bé van tartval.

  Saját értelmezésükben (betűhív idézet): „Végső soron semmi mást sem teszünk, csak egy terhet veszünk le az önkormányzat válláról, vagyis azt a határozatot, amit 2006-ban megszavazott a képviselő-testület, életbe léptetjük. Semmi másról nincs tehát szó, mint hogy a kapott igéreteket gyakorlatba ültetjük."

  A nagyváradiak saját konyhapénzéből.

  A magyarok érdekeit védeni hivatott szervezet két bihari elöljárójának elmondása szerint az RMDSZ-esek időtálló, jogilag védhető megoldásra törekedtek, ezért döntöttek egyelőre amellett, hogy a régebbi magyar utcaelnevezések ne szerepeljenek a táblákon. 

  Váradon ma 754 utcanévből tucatnál is kevesebb köthető a magyarsághoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr331882740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 08:42:54

Magyarország jelenlegi területével kontinuus, 20% és afölötti magyar arányú területeket visza kell csatolni

pl.:

Beregszász
Szatmárnémeti
Nagyvárad

Kolozsvárott sajnos a 90es évek végén 20% alá esett a magyarság aránya
alá a magyarság aránya

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.31. 08:47:01

Kiállni a szabad magyar anyanyelvhasználatért nem nemzetieskedés!

Hanem alap liberális elkötelezettség.

A nemzetieskedés tök mást jelent: történeelm misztifikálását, nemzeti romantizmust, magyar kiválasztás, küldetéstudatot.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.31. 09:20:45

@VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!:

"20%"

Miért pont 20%?! Miért nem 2% vagy 0.2%?

Amúgy az asszimiláció teljesen természetes, mint a gravitáció.

A 20% roppant kevés! Azok simán beolvadnak. Csallóköz 100 év múlva is magyar nyelvű lesz, mert ott 80% van szó!

Nem visszacsatolni kell, hanem a nyelvi arányokat nem torzitó megye rendszert kell kialakítatni.

Ezt határozottan követelni kell Mo. részéről nemzetközi fórumokon is.

Ezekiel 25,17 2010.03.31. 09:24:07

@Talon Karrde: Légyszíves tájékozatlanságod, ne ötvözd nagyképűséggel, mert a végén ostobának néznek.

Sajnos nem az MPP az oka, hogy Váradon nem az RMDSZ van többségben (a legutóbbi választáson az MPP nem kapott jelentős számú szavazatot Váradon). Az ok az, ahogy tempetőfi is írta, hogy a magyarok aránya csak 30 % körül van, és mivel csak a magyarok szavaznak az RMDSZ-re, így az RMDSZ nem kerül többségbe a városi tanácsba.

Esetleg ha a magyar szavazók választási aktivitása jóval magasabb lenne, mint a románoké, akkor a lenne esély a többségre, de ez nem jellemző. Így nem az MPP az oka a többség hiányának.

Amúgy ezzel nem védem őket, de ezek a tények.

Ezekiel 25,17 2010.03.31. 09:29:32

Tempetőfi: egyébként nekem nem jött át, hogy te hogyan vélekedsz a kezdeményezésről? (Azt értem, hogy az RMDSZ-es politikusokat nem tartod ezért nagy hősöknek, de engem az érdekel, hogy mi a véleményed a megoldásról).

Én azt gondolom, hogy bár nem a legjobb megoldás, de amíg jobb eredményt nem lehet elérni, addig több a semminél. Bízom benne, hogy minél többet kitesznek majd.
Valóban nem a legtökéletesebb megoldás, hiszen saját pénzből kell kitenni, és a régi nevek nem szerepelnek rajta, de mégiscsak egy lépés. És mutatja, hogy van igény rá, és megpróbálja jogait érvényesíteni a magyarság.
Természetesen ezek mellé sztem belefér az EMI-se graffitis akciója is, mert fókuszba kerül a kérdés.

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 09:29:58

@Jobb híján MDF-es:

Követeld.

Hülye.

Amúgy meg azért 20, mert ez van az ő törvéneikben. Legyünk úriemberek, játsszunk aszerint.

tempetőfi 2010.03.31. 09:33:38

@Jobb híján MDF-es: A kiállással semmi bajom, aláírom, ezt kell tenni. Csak épp következetesen. Idézek Biró Rozáliától 2007-ből, amikor arról kérdezték, miért nem tették ki a határozatban elfogadott kétnyelvű utcanévtáblákat: "„A késedelem oka az, hogy mind a 722 utcanévtábla feliratát ellenőrizni kellett, újat kellett terveztetni – nyilatkozta lapunknak Biró Rozália alpolgármester. – Jelen pillanatban arról folyik a vita, hogy a város címere szerepeljen-e a táblán, vagy sem. Szerintem minden utcanévtáblán ott lenne a helye a város címerének, a polgármester azonban nem ért ezzel egyet. Jelenleg egy olcsóbb megoldás körvonalazódik, e szerint a történelmi városközpontban elhelyezendő táblákon lesz címer és magyar felirat is, a többi tábla egyszerűbb, címer nélküli lesz” – egészítette ki Biró." Oszt' ez lett ebből, ráadásul - ami több mint abszurd - kifizettetnék a lakossággal ezeket a táblákat.
De idézhetném az egész vezérkar véleményét az EMI hajszálra ugyanilyen akciójáról, a szélsőségesezés kötőszó volt akkoriban.
És akkor nem beszéltünk arról, hogy mi a fenét csinálnak a városi tanácsban. Van érvényes határozat, nem tartja be a polgármester, vagy akárki, tessenek perelni. Jogállamban élünk, állítólag.

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 09:33:47

@Jobb híján MDF-es:

egy HÜLYE FASZ vagy
"Csallóköz 100 év múlva is magyar nyelvű lesz, mert ott 80% van szó!"

100 éve Kolozsvár is 80% volt, ma meg ...
Nesze bazdmeg te HÜLYE FASZ:

en.wikipedia.org/wiki/Cluj-Napoca#Demographics

Ezekiel 25,17 2010.03.31. 09:34:14

@Jobb híján MDF-es: Leginkább az lenne jó, ha az Észak-Partium autonómiát kapna. Szatmár déli része, Észak-Bihar, az Érmellék, és a Szilágyság, együtt még mindig egy jelentős magyar tömböt alkot, ezt menthetné meg egy autonóm körzet. Sajnos a jelenlegei felosztásban a tömb töredezik, erodálódik, és fellazul (román beköltözés, elköltözés miatt), Ha lenne egy deklaráltan kisebbségi körzet, akkor kevesebb román költözne oda önszántából.
Persze ebbe a románok SOHA nem fognak belemenni. Még Székelyföld is hamarabb kapna autonómiát, mint a magyar határ mentén elterülő rész.

tempetőfi 2010.03.31. 09:35:22

@Sawyer_: Az előbb nagyjából leírtam. Engem dühít. Az inkompetencia és a töketlenség magasiskoláját öltöztetik nemzeti-jogvédő mezbe.

Ezekiel 25,17 2010.03.31. 09:39:24

@VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!: igazad is van, meg nincs is.

Sajnos Kolozsvár példája (és Váradé, Aradé is) elég durva, és megmutatja, hogy lehet 80 %ból 20-at csinálni. De ne feledd el, hogy Kolozsvár mögötti, körüli vidék nemzetiségi arányszáma is kb. 70-30 a románok javára (Arad környékén is hasonló a helyzet). Ez azért fontos, mert megmutatja, hogy nagyon fontos, hogy hátországa is legyen egy városnak, mert anélkül nem tud megállni. A Csallóköz tipikus példája ennek, nem is akkora az asszimiláció.

Nem lehet egy várost annyira megváltoztatni, ha vonzáskörzete színmagyar (ld. Székelyföldön sem nagyon sikerül).

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.31. 09:44:23

@VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!:

Micsoda 100 év volt az? Háborúk, határmódosítás, kommunista diktatúra, iparosítás, betelepítés.

Demokratikus, nyugodt, normális, természetes körülmények között, inkább a szlovák 20% asszimilálódik a 80% magyarhoz.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.31. 09:46:36

@Sawyer_:

Így van! Olyan megye rendszer, közigazgatási rendszer kell, amely nem szalámizza fel a magyar nyelvű területeket. És olyan központi törvények amelyek lehetőséget adnak, hogy az így meglévő többségével élni is tudjon a magyarság nyelvileg.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.31. 09:48:00

@tempetőfi:

A nemzeti mez az lenne, ha pl. Horthy Miklós utcát követelnének, mert olyan is volt talán 1942-ben.

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 09:59:14

@Jobb híján MDF-es:

és TE majd garantálod 100 évre a

"demokratikus, nyugodt, normális, természetes"

körülményeket - te hülye fasz

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 09:59:14

@Jobb híján MDF-es:

és TE majd garantálod 100 évre a

"demokratikus, nyugodt, normális, természetes"

körülményeket - te hülye fasz

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 10:00:35

@TuRuL_2k2:

jó, későn láttalak

de ezt a baromságot amit ez itt képes leírni...

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 10:03:39

@Sawyer_:

"nagyon fontos, hogy hátországa is legyen egy városnak, mert anélkül nem tud megállni"

épp ezért kell visszavenni

Kárpátalja
Partium (a déli részét már így is elbuktuk)
Vajdaság
stb.

20%os, a jelenlegi területünkkel kontinuus részeit

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 10:04:49

@Sawyer_: Most én is személyeskedjek és mondjam azt, hogy tanulj meg olvasni mielőtt kritizálsz?

Én a Partiumról beszéltem általánosságban és nem Nagyváradról konkrétan.

Didáp.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 10:06:30

@Sawyer_: Tempetőfi kolléga Tőkés jobbkeze, tehát örömét leli az RMDSZ rugdosásában. Véleménye nincs, csak szócső.

Ezekiel 25,17 2010.03.31. 10:23:42

@Talon Karrde: azt írtad, hogy "nem kellett volna megosztani a magyarságot, akkor lenne elég szavazat a tanácsban."

Melyik tanácsra gondoltál, ha nem a váradira? A Partiumnak nincs tanácsa általánosságban. Amúgy sorry a személyeskedésért.

tempetőfi 2010.03.31. 10:27:34

@Talon Karrde: Örül a fene annak, ha a magyar választottak inkompetenciája miatt fogy a magyarság körül a levegő, egyébként sem díjazom az öncélú szájkaratét.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 10:27:41

@Sawyer_:
Az erdélyi magyarságról írtam feljebb.
A nagyváradiakat sajnálom, de amúgy a megyei tanácsban mi a helyzet náluk?
Ott nincs elég szavazatuk? Miért?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 10:30:25

@tempetőfi: Gondolom most CSAK Nagyváradról beszélsz és nem úgy általánosságban Erdélyről vagy Romániáról?

Ezekiel 25,17 2010.03.31. 10:34:45

@Talon Karrde: Bihar megye is nagyon hasonló, kicsit talán több szavazatuk van, de messze nem 50 %.

Várkonyi 2010.03.31. 10:45:17

A cikkhez:

Nyilván arrafelé is érzik, hogy itt változás lesz.

Most hirtelen észreveszik, hogy ők mindig is a magyarság élharcosai voltak.

BROÁF.

Az RMDSZ-ben és egyéb alakulatokban felhalmozódott komcsi söpredéket pedig már végre falhoz kell állítani.
Csak egyszer kell megtenni, aztán lehet béke, nyugalom, meg amit akartok.

Egyébként meg mindent vissza.

A természeti erőforrások miatt.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 10:45:33

Tőkésről mikor lesz új poszt? Csak kérdem...

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 10:53:12

@Várkonyi:

Na valaki kapcsol végre :)
Ha mindent vissza nem is, de:

É-Partium:

Tisza felső folyása, eredése ellenőrzése
gázlelőhelyek
stb.

Várkonyi 2010.03.31. 11:18:35

@VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!: A hegyekben még sok felderítetlen erőforrás lehet.

Ezért kell az egész Kárpát-vonal (történelmi Magyarország) vissza.

A nemzetiségeket pedig túl kell szaporodni. Ennyi.

Most jöhetnek az ostoba kérdések, hogy "miből", "hogyan", meg hogy "elment az eszed", stb.

Leszarom.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 11:21:32

@Várkonyi: "A nemzetiségeket pedig túl kell szaporodni."

WTF???

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 11:31:40

@Várkonyi:

a radikális jobb sose tudott ésszel előre menni

csak szájjal

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 12:11:41

"A magyarok érdekeit védeni hivatott szervezet két bihari elöljárójának elmondása szerint az RMDSZ-esek időtálló, jogilag védhető megoldásra törekedtek, ezért döntöttek egyelőre amellett, hogy a régebbi magyar utcaelnevezések ne szerepeljenek a táblákon. "

Mellesleg ez tényleg jó, ha valami paraszt román ellopja, vagy lefesti, akkor fel lehet jelenteni magántulajdon rongálásáért.

Várkonyi 2010.03.31. 12:16:41

@VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!:
"a radikális jobb sose tudott ésszel előre menni"

Ez nem radikális jobboldal, ez nemzeti minimum.
Még szerencse hogy a cseh radikálisok meg a román radikálisok meg a szerb radikálisok előre tudtak menni.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 12:20:36

@Várkonyi: "a szerb radikálisok előre tudtak menni"

LOL
hu.wikipedia.org/wiki/Vajdas%C3%A1g_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny
Hivatalos nyelvek:
horvát, magyar, román, ruszin, szerb, szlovák

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 12:22:06

@Várkonyi: "ez nemzeti minimum"
Bővebben?
Gondolom nem csak erre korlátozódik a nemzeti minimum?

Várkonyi 2010.03.31. 12:39:14

kuruc.info/r/3/57488/
A tótocskák nem bírnak magukkal.

@Talon Karrde: sokmindenre vonatkozik a nemzeti minimum.
Mondj valamit, én meg mondom, hogy az nemzeti minimum-e.

Okszi?

dr. Sigmund Fraud 2010.03.31. 12:50:24

A revizionista szájkarate teljes félreértés.
Ha tényleg nemzeti ügy, akkor az ottani 30 % magyarság szíveskedjen elfáradni a választásokra és magas részvétele folytán számarányán felüli mértékben beszavazni a magyar pártokat a tanácsba. Annak a politikai erőnek a birtokában pedig tessék lemeccselni a románokkal.
Ha meg az egész ennyit sem ér meg a helyieknek, akkor mire fel az aggodalom?
Néha megpróbálhatnánk önmagáért felelős közösségként is gondolni a határon túliakra. És nem valami béna skanzen lakóiként, akiktől semmit nem vár el senki, csak azt, hogy népviseletben járjon, és csak arról vagyunk hajlandóan beszélni, hogy hogyan legyen mindnek rámás csizmája.

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 12:56:42

@dr. Sigmund Fraud:

hát akkor

legyen mindnek fénylő rámás csiszmája
magyarnak a magyar legyen szép párja
rúgjuk seggbe tótot, rácot, oláhot,
vívjuk ki a szép új magyar világot

:)

dr. Sigmund Fraud 2010.03.31. 12:59:35

@VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!:
Legyen rámás csizmája meg magyar párja, de ne azért mert nekünk így tetszik, hanem azért mert nekik így tetszik. Amit írtam az arra akart vonatkozni, hogy nem látom bennük ezt az átütő akaratot.
Amúgy :) szerintem is.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.31. 13:15:48

@VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!:

Méretes egy fasz vagy.
A magyar magyarul beszéljen és ehhez ragaszkodjon. Párja meg olyan legyen, aki képes szót érteni vele magyarul és a gyermekeit magyarul neveli fel, magyar családban, magyar közösségben.

Nem a népviselet, a turulmadár, a történelem számít, hanem csak a NYELV.

Nem magyar nyelvű skanzen kell, hanem a modern normális világ, magyarul.

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.03.31. 13:28:21

@Jobb híján MDF-es:

na ja te szerencsétlen fasz, szerinted:

modern normál bokroslajost biharba meg bánátba
egy szarházi neolibsit szegény magyar nyakába

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 13:29:41

@Várkonyi: Nem, te jártál így: nem mentem bele a pitiáner kis játékodba.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.31. 13:31:27

@VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!: Nem vagyok sem én szegény sem a többi erdélyi magyar, sajnáltasd saját magadat.
Engem nem kell sajnálni, kösz, jól vagyok.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.31. 13:32:22

@VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!:

Lenézed a magyarokat? Szerinted egy bihari ember csak egy mucsai tapló lehet, akit csak turul mesével és nemzeti romantikával, rámás csizmával lehet megtartani? ha TÉNYLEG ilyen, akkor nem is kellene megtartani, legyen belőle román nacionalista. :-( Legyen a románoknak ciki.

Várkonyi 2010.03.31. 14:18:29

@Talon Karrde: Milyen vicces, egy szar román, aki magyarul beszél.

Az ilyen mocskos féreg nem érdemli meg a magyar nyelvet sem. Ugassál inkább románul, te mosogatórongy. Az neked való.

Takarodj Regátba, a román haverjaidhoz.

Semmi játékot nem játszottam. Egyszerűen nem fogom egy ilyen szemét bocskorosnak feltárni legbelsőbb gondolataimat. Adtam viszont egy lehetőséget: ha mondasz valamit, megmondom hogy az-e.

Minden rendes magyarra és székelyre szégyent hozol minden egyes megnyilvánulásoddal.

Várkonyi 2010.03.31. 14:31:38

Tipikus nagyvárosi, gyökértelen söpredék.

Sajnos egyre több az ilyen Erdélyben.
Persze a Csonkahazában is.

greybull 2010.03.31. 14:59:16

Halkan kérdezem, mert látom, hogy nagyon eldurvult a vita, hogy esetleg nem az lenne a megoldás, ha Erdély - önálló lenne? Nem tartozna sem Romániához, sem Magyarországhoz - mondjuk svájci mintára szerveződne, nagyon autonóm kantonokkal? Ahol már nem lenne semmi értelme a nyelvi szupremáciának? Esetleg - ezt csak nagyon halkan mondom - nem lehetne a moldvai csángókat - HAZA telepíteni? Esetleg? Még szörnyűbbet mondok: azt a néhány ezer manysi-t, chantit onnan Szibírből, nem hozhatnánk ide, állítólag a legközelebbi nyelvrokonaink, mégha most a finnugor származás nem is komilfó. Mert barátaim: nem a föld - az ember az érték!! Az asszimilálódott magyarral is fogyunk, napról napra, nemcsak itthon! Egyébként meg a magyar külpolitika 3 példára is hivatkozhat:
1. a Finnországi svédekére.
2. A Dél-Tirol-i osztrákokéra, és
3. A belgiumi német kisebbségére.
Nem kell mást követelni a Külső-Mo-i magyarok részére, csak ezen jogok biztosítását, de ezt maradéktalanul!!!
És ha nem tetszik, és nem fogadják el, akkor teljes joggal nemzetközi szervezetek előtt lehet követelni a trianoni és a párizsi békék revízióját - mert hogy ezek a békék vegytisztán etnikai szegregációs, soviniszta, etno-nacionalista békék voltak!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.31. 15:16:33

"nem az lenne a megoldás, ha Erdély - önálló lenne?"

Ez az erdélyi román többségben nem merül fel. Náluk az egyesülés egy kurva nagy esemény. Meg miért akarnának leválni Romániáról, Hisz fut a szekér.

"néhány ezer manysi-t, chantit onnan Szibírből, nem hozhatnánk ide,"

Ők szívesebben mennének a szláv nyelvű Szlovákiába, mert az anyanyelvük a többségüknek az orosz.

"Egyébként meg a magyar külpolitika 3 példára is hivatkozhat:
1. a Finnországi svédekére.
2. A Dél-Tirol-i osztrákokéra, és
3. A belgiumi német kisebbségére."

+ Katalónia.

Ezt a szlovákiai, romániai magyaroknak is egy emberként határozottan kellene akarniuk.
Én a koszovói albán példát tartanám követendőnek:

- Kivonulni az országos politikából
- Bojkottálni az országos választásokat, párhuzamos közigazgatási, oktatási struktúrát létrehozni
- Nemet a vegyes házasságra, nemet a más milyen szomszédokra (ez elég meredek, de így csinálták) összeköltözni, tömörülni tervszerűen.

És lett albán Koszovó, de gyáva népnek nincs hazája. Amúgy tényleg nagy az ár, de félszívvel nem lehet változást elérni.

greybull 2010.03.31. 15:25:26

@Jobb híján MDF-es: Koszovó mintha nem lett volna a kellős közepén egy országnak, mint a Székelyföld. Katalónia is jó példa, de azért azt tudni kell, hogy a katalán valahogy úgy viszonylik a spanyolhoz, mint a palóc "nyelv" a magyarhoz. Ha palócföld most autonómiát kérne, isten bizony én itt Prol Angeles-ből (Angyalföld) megszavaznám!
Erdély önállósága abszolút érdeke lesz az erdélyi románnak egy nap, amikor észbekap, hogy mért is kell az ő pénzét Bukarestben elosztani, oszt nem kapni érte semmit?
A szibíri rokonyokkal csak azt akartam mondani, hogy még a zsidók is hazavitték az etiópiai falasákat, pedig hát finoman szólva nem igazán voltak olyan félék, mint az izraeli zsidók...

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.31. 15:33:41

@greybull:

"Ha palócföld most autonómiát kérne, isten bizony én itt Prol Angeles-ből (Angyalföld) megszavaznám!"

No, ezt nem értem! Mint ahogy a szerbeket sem értettem, hogy Montenegrót simán elengedték, Koszovó után meg rínak.

Én a nyelvileg, kulturálisan tök más területektől inkább szabadulnék, de ahol magyarul szót értek ahhoz ragaszkodnék.

"A szibíri rokonyokkal csak azt akartam mondani, hogy még a zsidók is hazavitték az etiópiai falasákat, pedig hát finoman szólva nem igazán voltak olyan félék, mint az izraeli zsidók..."

Az izraeli zsidók is különbözőek, a jemeniek arabszerűk. Az etiópok meg legalább nem arabszerűk! :-)

Majd ha erős lábakon áll a finnugorizmus akkor jöhetnek a manysi-k, de nem úgy áll a dolog.
Most inkább az ujgurokat és a kazahokat várná a Jobbik.

Én meg inkább az ukránokat. persze elvárnám a nyelvi beolvadást.

Várkonyi 2010.03.31. 15:48:53

@greybull: azt gondolod, hogy a székely nem magyaroszági, hanem önálló akar lenni? Hát persze hogy az akar lenni.
Ha én öntudatos székely lennék, és látnám mekkora faszok azok ott Magyarországon, hát én is inkább önálló akarnék lenni.

A lényeg, hogy erős gazdaság kell meg erős hadsereg, néhány hadosztállyal bevonulunk, vagy akár békés megegyezés, és halkan megkérdezzük a székelyt, hogy szeretne-e Magyarországhoz tartozni.

Szerintem szeretni fog.

greybull 2010.03.31. 16:12:02

@Jobb híján MDF-es: ujgurok, kazahok oké. Ukránok meg majdnem jöttek már 110 éve is, merthogy volt három ukrán törzs, amelyik Árpádékkal együtt vonult, csak Kijevnél letértek jobbra. Finnugrizmus - törökizmus - baromság a szembeállítás. Mindegyik ragozó toldalékoló nyelv, az tuti, hogy rokonok, de hogy ki kitől származott - kit érdekel. A létige finnül: on, magyarul: van, törökül: var. Na, hogy stílszerű legyek: erre varrjunk gombot!, merthogy szerintem kurvára hasonlók.
@Várkonyi: ha egy Gyurcsány menne be néhány hadosztállyal (Istenem, de szép is lenne...!), szerintem nem biztos, hogy a székely egy ilyen Mo-hoz akarna tartozni...

greybull 2010.03.31. 16:12:46

@greybull: természetesen nem 110 éve, hanem 1100 éve. elnézést.

Várkonyi 2010.03.31. 16:28:45

@greybull: mért lenne szép?

Bocs, ilyen fontos kérdéseknél nem működik az irónia-érzékelőm.

Egyébként meg Gyurcsótány egy helyre fog bevonulni. A börtönbe.

greybull 2010.03.31. 16:32:56

@Várkonyi: ironikusan akartam mondani, a szép mellől elmaradtak az idézőjelek, egyébként Gyurcsótány bevonulási helyével maximálisan egyetértek. Vajjon ha Zuschlag ennyit kapott ennyiért, akkor Gyurcsány matuzsálemi kort fog el-, és betölteni a kóterben?

Várkonyi 2010.03.31. 17:12:18

@greybull: Nem.

Vagyonelkobzás, majd nyilvános akasztás.

Nevelő (pedagógiai) célzattal: így jár aki lop, csal, hazát árul.

Egycsapásra sokkal kisebb lenne pl.a korrupció.Az anyák mondhatnák a politikus gyerekeiknek, hogy ne lopj fiam, mert úgy jársz, mint a Gyurcsány!
:)
De ennél több a mondanivaló: erkölcsi üzenete lenne. Egy hosszú és nehéz megtisztulási folyamat első lépése.

Ilyen egyszerű.

greybull 2010.03.31. 17:38:07

@Várkonyi: bocs, de az akasztás túl humánus, meg volt már akasztott ember, akiből később mártír lett, és hát Gyurcsányból ha mártír lenne, hát vazze.......
Ez az ember (hm?) kurvára utál dolgozni, azaz: DOLGOZNI, életében még nem dolgozott egy keserveset, szóval kényszermunka neki - úgyis meg kell már csinálni a Duna - Tisza csatornát Kecskemét alatt, lesz ott munka doszt neki is és villákproletárjai e'tásainak is. Majd Ildi hordja nekik kubikolás közben kannával a vizet. Szinte idilli a kép - Istenem, de gyönyörű!! Este a tábortűznél pedig önkritika, önkritika (Fletó feláll és szól: " Én egy mocskos aljas söpredék haza-, nemzet áruló szar vagyok - elvtársak köpjetek le". És köpik, és köpik, és köpik. Aztán feláll Kiss Péter, elmondja ugyanezt, és köpik, és köpik...)
Persze a vagyonelkobzás allright!

Várkonyi 2010.03.31. 18:14:06

@greybull: Így is jó, ahogy mondod. Még a rosenfeld kezdte el a Duna-Tisza csatornát, hát ők majd befejezik.

Egyébként meg ez, mártír? Dehogy lenne mártír...az őszödi beszéd után? ide most szmájlit raknék, ha nem lenne ilyen komoly a téma.

Akkor a libást kell kötélre húzni. Miatta lett 9 ember öngyilkos, hát akkor kapja ő is, amit ők.

Utána pedig nemzeti gyászévet kell hirdetni Trianon kapcsán. Abban a gyászévben a tévék, rádiók kiemelten foglalkoznának ezzel, tévéjátékok készülnének, konferenciák lennének, dokumentumfilmek, majd a gyászév végén az akkori magyar miniszterelnök bejelentené, hogy minden magyar egy a lélekben, és hogy végre feldolgoztuk a bánatot, szenvedést, az mostani feladatunk immár a szebb Jövő építése, a magyar nemzet feltámadt.

Mekkora lelki megtisztulás lenne.

Ugyanilyen emlékév kéne 56-ról és a 2. Vh-ról is. A kommunizmusról is.
Így végre le tudnánk vezekelni a sok fölhalmozódott szenvedést, ami az elmúlt évszázadban szegény népünkre rakódott.

Ez a legszebb kép, amit el tudok képzelni.

greybull 2010.03.31. 18:36:57

@Várkonyi: oké, egyetértek. Az egyik apai nagybátyám egyszerű falusi emberként (nem paraszt volt, bár az sem lenne szégyen, mert a faműves-mindenes /kerékgyártó, ács, bognár, szóval minden, ami fa munka volt/ apjánál segített)végigharcolta a II.vh.-t közkatonaként, golyószórósként. A Don kanyartól szó szerint hazáig - azaz: Hazáig! Partizánvadászat is feladatuk volt - elég eredményesen. A Kárpátokban, Erdélyben egy orosz bunkert rohamoztak együtt a németekkel. Elfoglalták a bunkert, de a nagybátyám egy kézigránát miatt súlyosan megsebesült: mindkét szeme! Ezek a "szemét" németek összeszedték a magyar és német sebesülteket, a nagybátyámat - magyar közkatonát! - felrakták mint súlyos sebesültet egy kórház-gépre és irány Bécs, ott is a legjobb szemészprofesszor. Ez a prof. megmentette/meg tudta menteni az egyik szeme világát a nagybátyámnak. A németek - kitüntették a nagybátyámat - majd obsitolták, és hazaengedték. A nagybátyám egy kenyeres zsákkal átjött a fronton és hazagyalogolt a tiszántúli falujába. Megnősült és élt még hálisten vagy 25 évet. Kérdeztük, hogy golyószórósként tudja-e, hogy hány oroszt ölt meg? Azt mondta, hogy nem, de biztos sokat, mert amikor szintén a Kárpátokban egy hegyoldal aljában voltak védőállásban egy kilométerre négyen, és jött a támadás, az oroszok ereszkedtek le a hegyoldalon és nem volt mese meg kellett szórni őket, hát egy nagyobb zászlóaljból - kb. 800 ember - mind ott maradt - holtan.
Állítólag arcra, kinézetre rá hasonlítok. Amúgy nagy dumás volt, akkora, hogy a falubeli cigányok vajdájukká választották, pedig a családban nem volt cigány és természetesen a nagybátyám sem volt az (ezt sem szégyellném amúgy).
De azért - visszatérve a kiinduláshoz - az sem csúnya kép, hogy Gyurcsány talicskázik, ismerjük el. Bajnai lógjon, oké, de az apja is, mert nem közönséges, hogy mit műveltek ezek Baja környékén.

greybull 2010.03.31. 18:48:56

@Várkonyi: egy katarktikus megtisztulás elkelne, igazad van. De amíg népünk majd' egyharmada (én összesen minimum az egész világon 15 millió magyarra gondolok) épp a környező országokban folytonos basztatás alatt van, és ezen nem változtatunk - addig - félek - nem tudunk még akkor sem megtisztulni, ha egész nap erről beszélünk. Tetszik nekünk nem tetszik - a harcot nem fogjuk tudni elkerülni. És attól félek, hogy a háború tüzének parazsát most északi határainkon túl gerjesztik. Nem játék az, amit a tótok művelnek, nem bizony.

Várkonyi 2010.03.31. 19:06:00

@greybull: Így kell harcolni a Hazáért!

Megható történet. A háborúban dől el, ki az ember a talpán,de azt is hozzá kell tenni, hogy egy adott nemzet a háborúhoz végszükség esetén folyamodhat, és akkor is csak rövid ideig, mert a háború nagyon hamar kimeríti a gazdaságot. Egyébként bölcsész létemre nagyon érdekel a gazdaság, mivel a gazdaság és a bankszektor a rejtett hatalom, azt kell kiismerni.

Az én apám is nagyon jóban volt a cigányokkal(mondjuk az apám mindenkivel jóban volt mindig, a fél város ismeri, még focis korából), szó szerint embert öltek volna a kedvéért.

A libás és az apja mit műveltek Baja környékén?

Várkonyi 2010.03.31. 19:21:30

@greybull: A tótok most felelőtlen kisgyerekként viselkednek. Nekünk kell lenni a felelősségteljes szülőnek, mely kézenfogja őt, és egy-két atyai pofon kíséretében visszavezeti őt az emberi viselkedés világába.

Magyarul: egy-két erőfitogtatás: keményebb szavak, hadsereg felvonulása a határokon, és máris megfelelően fognak viselkedni.
Persze ahhoz itthon kell rendet rakni.
Nem kéne egyébként hadsereg sem, ha olyan vezetői lennének az országnak, mint a Jobbik vezetői. A tótocskák aljas kis sunyi patkányok (slav =slave), egy erősebb asztalra csapástól visszacicegnek a patkánylyukba, és még a kenyérmorzsát is ott hagyják ijedtükben.
De nem erről akartam beszélni.

Az a lényeg, hogy mi egyek legyünk lélekben, és megtisztuljunk a sok fájdalomtól, szenvedéstől. Ezáltal a népesség is nőni fog, valamint egy erős gazdasági programmal párosulva teljesen magyar gazdasági befolyás alá hajthatjuk a Kárpát - medencét.

A tótok jelentéktelenek. Fiatal ország (és az is marad, mert előbb -utóbb bizony bevonulunk), a történelme a mi történelmünk, a címere a mi címerünk, hát ilyen nacionalista izgatással akarja jelezni, hogy ő mennyire kurvára különbözik tőlünk.

A szlovák vezetés már attól visszafogottabb lesz, ha a fidesz kerül hatalomra.
És akkor a Jobbikról még nem is beszéltem.

asz_tapasz (törölt) 2010.03.31. 19:26:37

@Várkonyi: Mikági, te meg elmehetnél kapálni

greybull 2010.03.31. 19:41:04

@Várkonyi: a szláv szó, ha jól tudom eredetileg mocsarat, lápot jelent. A Jobbik programjának jó része teljesen elfogadható. A gond a tálalással van. Gondold meg: meghívnak vendégségbe, baromi jó illatok - mondjuk töltöttkáposztáé - terjengenek a levegőben, előre örülsz, majd a vendéglátó közli, hogy le lehet a földre ülni, középre leönti az egészet, oszt egyed! Nagyon nagyon nem mindegy a politikában sem a tálalás és a terítés! Ha egy csajjal vagy és benne van a dologban, kicsit az is erőszak lesz, mert hát a dolog technikájából következően a szerszámot bizony kicsit erőltetni kell befele - de attól még ez nem nemi erőszak. Na a Jobbik olyan srác, aki nem kérdezi meg a csajt, hogy akarja-e a dolgot, csak nyomulna befele - hát ez erőszak. Lehet radikális dolgokat követelni - de kulturáltan. Lehet radikális dolgokat cselekedni - a törvények keretei között.
Ha nem tetszik a tótoknak, hogy saját országukkal - az egésszel ahogy van - gyarapodtak más, azaz a mi, rovásunkra, semmi baj: felmondjuk az alapszerződést, felmondjuk a két rablóbéke (trianon, párizs - így kis kezdőbetűkkel!) területi rendelkezéseit velük szemben, és megígérjük, mindenkivel szemben így járunk el, aki basztatja a magyarokat, ja és persze 24 - nem óra! - másodperc alatt megadjuk a magyar állampolgárságot az összes környező országbeli magyarnak, az ukrajnai és ausztriai magyaroknak magyar honosságot, ami merő véletlenségből pont ugyanolyan jogokkal jár nálunk, mint az állampolgárság, oszt benyalhatnak nekünk.

borszódával 2010.03.31. 19:45:10

Sziasztok. Szerintem igazán jelentős változás belátható időn belül Kárpátalja viszonylatában lesz.
Ugyan a jövőbe nem látok, de az újkor tapasztalata, hogy Közép-Kelet Európa népei nacionalizmusukból fakadólag nemzeti otthon akarnak. Magyarán és röviden, a többnemzetiségű államok természetszerűleg felbomlanak. Ma már csak egy többnemzetiségű állam van (nem olyan ahol egy kisebbség lakik egy régióban, mert az az állam létét nem veszélyezteti) ez pedig Ukrajna.
Max. 20 éven belül Ukrajna felbomlik, majd emlékezzetek szavaimra! :)
A ukránoktól kulturálisan, regionálisan elkülönülő ruszinok, nem valószínű hogy egy ukrán nemzetállamban akarnak maradni. Ami pufferzóna lesz kelet és nyugat között, lehetnek önállóak (szerintem életképtelen pufferzóna). Vagy nagyfokú autonómia. De kitől(?)
Illetve ha Ukrajna hasad, ki tiltja meg a Beregszászi járásnak a leválást?
Hogy ezzel a lehetőséggel tudunk e majd élni, az a magyar társadalom, és politikum életképességének és rátermettségének vizsgálja lesz.
Én szóltam.

Várkonyi 2010.03.31. 20:20:56

@greybull:
"a szláv szó, ha jól tudom eredetileg mocsarat, lápot jelent."

Az se valami nagy durranás (mocsári ember), én arra utaltam, hogy az angol "slave" (rabszolga) szó a "szláv" szóból alakult ki, mivel onnan hurcolták a rabszolgákat. Csöppet kirekesztő vagyok, tudom.

"Na a Jobbik olyan srác, aki nem kérdezi meg a csajt, hogy akarja-e a dolgot, csak nyomulna befele..."

Tényszerűen nem igaz. erre most nem tudok mást mondani. A hasonlat tetszik.

"Lehet radikális dolgokat követelni - de kulturáltan. Lehet radikális dolgokat cselekedni - a törvények keretei között. "

Ezt akarja a Jobbik. Sőt, ezt csinálta 1939-ig a Jobbiknál sokkal de sokkal szélsőségesebb Führer is: mindent csak törvényesen, egyeztetve. Nemtom a Müncheni Konferenciára emlékeztek-e...
Aztán persze elszállt az agya, de ez már másik történet. Különben is a Führer meg Vona Gábor két teljesen más személyiség.

Lényeg: a Jobbik mindig is a tárgyalások és a közös megegyezés híve volt, és ha a programjukból elolvasod a külpol. részt, hát lehet hogy te is ezen a véleményen leszel.

Érted, én beleolvastam a fidesz eu-programjába, de olyan unalmas volt, meg teljesen a szokott sémákat ismételte ("nehéz évek állnak mögöttünk", "a magyar nép sokat szenvedett", "az adók megfojtják a magyar vállalkozókat", 99%-a ez a programnak), míg a Jobbiké szintén unalmas (88 oldal), de legalább hiányzik belőle a bullshit.

Száraz, tényszerű, programpontok, számok, statisztikák, célok.

"Ha nem tetszik a tótoknak...."

Figyelj, én teljesen egyetértek, de nem biztos, hogy a fidesz örülne, hogy egy szavazójuk ilyen szélsőséges nézeteket vall! :)

Ennél a Jobbik sem akar többet, és TUDOM biztosan, hogy a Jobbik politikusai nem azok az asztalborogató fajták. Nem akarlak meggyőzni, vizsgáld meg a dolgot magad!

asz_tapasz (törölt) 2010.03.31. 23:32:01

@Várkonyi: miért írod nagybetűvel Hitler címét ha nem vagy náci?

Várkonyi 2010.04.01. 00:24:12

@antiszemita_tapasz:
Mert a náci wikipédia is nagybetűvel írja.
Sőt, a náci német szótár is. (ha jól emlékszem a főneveket nagybetűvel kell írni arrafelé...)

Csöppnyi támadó élt érzek ki hozzászólásodból.

Akarsz róla beszélni?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.01. 05:29:49

@Várkonyi: Mennyire tipikus, egy szar jobbikos, aki megmondja ki a magyar.

"Semmi játékot nem játszottam. Egyszerűen nem fogom egy ilyen szemét bocskorosnak feltárni legbelsőbb gondolataimat. Adtam viszont egy lehetőséget: ha mondasz valamit, megmondom hogy az-e.

Minden rendes magyarra és székelyre szégyent hozol minden egyes megnyilvánulásoddal. "
Még szerencse, hogy rád minden "rendes" (faszomba már, "rendesch", "igazzy", "hazaffy") magyar büszke lehet a kretén megnyilvánulásaid miatt.

"Tipikus nagyvárosi, gyökértelen söpredék."
Aki mondja.

greybull 2010.04.01. 13:45:37

Önmagunknak szögezzünk le néhány dolgot:
1. Fajmagyar nincs, vagy csak nagyon kevés - népünk irgalmatlanul keveredett a környező népekkel, persze ők is velünk.
2. Kiszely professzorék vizsgálták a közép-európai népek rokonság fokát. Az derült ki, hogy két nép van itt a Kárpát medencében, akiknek rokonság szempontjából egymástól nulla, azaz Nulla a távolsága, másképpen egy és ugyanaz a nép: a magyar és a szlovák. A szlovákok minden más szláv néptől távolabb vannak genetikailag, mint a magyartól. Püff neki - és valóban: mégiscsak a testvérháború az igazi háború...
3. A földrajz is determinálja a népeket, nem is kicsit. Ez a Kárpát medence is egy nagy földrajzi egység. Helyre kellene állítani politikailag is - és most egyáltalán nem a Nagy-Magyarországra gondolok.
4. Még mindig a szlovákokról: a helyükben nem a magyaroktól tartanék, hanem a csehektől, lengyelektől, meg az oroszoktól. Nekik elsősorban ezektől kellene magukat megkülönböztetni, mert hogy magamat idézzem: a három nyugati szláv nyelv saccperkábé úgy viszonylik egymáshoz, mint az irodalmi magyar a palóchoz, a szögedihez, vagy a moldvai csángóhoz. Tőlünk a szlováknak nem kunszt megkülönböztetnie magát, mert a két nyelv szerkezetében - szavaiban nem mindig - egészen más. Ebből az is következik, hogy a KárpátHaza Köztársaságban a szlovákok és persze minden más nemzetiség vígan élhetne, mint Marci Hevesen, hiszen azt mondhatná, hogy mi igaz, hogy "hungarusok" vagyunk, node SZLOVÁK hungarusok, HORVÁT hungarusok stb.!
5. Persze a közös haza megkövetelne egy közvetítő nyelvet is. És itt a legkevésbé a magyarra gondolok. Én az angolt javaslom. A középkor Európában azért tudott sok szempontból univerzális lenni, mert aki számított, az mind tudott latinul kommunikálni. Hát kérem a modern idők latinja tetszik nem tetszik az angol nyelv lett. Egyúttal ez a nyelv kapu is lenne egy hatalmas világra - az angolszász világra is.
6. Tudom én, hogy már Kossuth felvetette a Dunamenti Köztársaságot. Mi lenne, ha megpróbálnánk szót érteni ezekkel a népekkel? Mert szép-szép a nacionalizmus, de mindjárt szörnyeteg lesz, ha velünk szemben gyakorolják bárhol a környéken, igaz?
7. Még mindig a szlovákok: arról sem kellene megfeledkezni, hogy az I.vh.után a Monarchia polgári-demokratikus örökségét egyedül Csehszlovákia vitte tovább itt ebben a térségben. Volt persze ott is nacionalizmus, meg időnként cseszegették a magyarokat (meg az összes többi nemzetiséget is), de a polgári jogok érvényesültek, demokratikus többpártrendszer volt - amikor a 60-as évek elején - egy ideig - személyi igazolvánnyal lehetett legalábbis Mo. és Csehszl.között utazni, akkor jártam anyámékkal Pozsonyban (nem tudom a szlovákoknak miért kellett Bratislavázni, mikor a Pozsony szó is szláv eredetű?) és ott egy olyan idős magyar házaspárnál laktunk, akik bizony a háború előtt is ott éltek - és bizony elég lenézően beszéltek Mo-ról, arra hivatkozva, hogy itt (ti.: Csehszlovákia) demokrácia volt már a háború előtt is, nem úgy mint maguknál Magyarországon. Sajnos igazuk lehetett. Ezek a polgári demokratikus évek a szlovákokból nem múltak el nyomtalanul, mégha Csehszlovákián belül Szlovákia az elmaradottabb testvér szerepére is volt kárhoztatva.
8. Mindezt én az EU-n belül képzelem el - valószínűleg történelmi szükségszerűség, hogy az EU népei végre és végleg leszokjanak egymás basztatásáról. Azonban fenntartom azt is, amit korábban írtam: furkósbotként a kezünkben kell tartani a nemzetközi jog eszközeit is - cukros zacskóként meg az előbbi utat, hogy képzavarral éljek.
9. A Jobbik - nagy dilemmában vagyok: elbizonytalanodtam, hogy meghallottam, hogy Martonyi lesz a külügyminiszter Fidesz vonalon. Én ezt az embert nem sokra tartom, amúgy 98-2002 között minden rohadt komcsi őskövületet megtartott a külügyben - most is erre kell számítani? - remeg a kezem, hogy hova ikszeljek és félek, hogy megosztom a szavazatomat a Jobbik és a Fidesz között. Sajnálom Viktor, Martonyi egy vén hülye komcsi köcsög, így jártál...

greybull 2010.04.01. 13:50:39

Bocs Pintérről, mint leendő belügyérről megfeledkeztem, Két jó ok a szavazatmegosztásra!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.01. 14:18:10

@greybull:

Amit a szlovákokról írsz azzal nagyjából egyetértek.

Én nem félek Martonyitól mert csak egy báb lesz, a Fideszben mindenről Orbán Viktor dönt. Martonyi meg az USA és Izrael miatt kell.

Remélem leszárul a szoci korszak mint Szlovákiában, mint Mo-n és normálisabb higgadt kor jön. A szlovákok tartanak a magyar uralomtól, de ha meggyőzzük őket, hogy a magyarok önrendelkezése nem a szlovákok ellen irányul, akkor nem lesz probléma.

greybull 2010.04.01. 14:22:17

@Jobb híján MDF-es: ezzel egyetértek, paradox módon lehet, hogy pont náluk lehetne leghamarabb egyetértésre jutni, mondjuk azzal, hogy próbálják, próbáljuk ki az autonómiát közösen. Esetleg - és ezt szinte csak suttogva mondom - fel lehetne vetni, hogy mondjuk a magyar gimikben 1 évig mindenütt tanítjuk a szlovákot is, mint egy szláv nyelvet (egy szláv nyelv tanulása amúgy is nagyon üdvös lenne a magyar embereknek - él itt körölöttünk, vagy 30 millió, lengyellel együtt 70millás, ukránokkal együtt 130 millás....).

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.01. 14:28:41

@greybull:

Én is abból indulok ki, hogy ők a legközelebbi nép. Két nép hazája a Kárpát-medence, közös a történelmünk, teljesen fals dolog ez az egymás ellen fordulás. Talán arra jó, hogy megismerjük egymást, foglalkozzunk egymással.

A románok el tudnak húzni a Kárpát mögé, vagy a Pruton túlra, nekik Erdély ugyan fontos számukra, de van Románia Erdély nélkül is, a szerbeknek is Vajdaság valami északi vég, a lényeg jóval délebbre van.

A szlovákokat meg kell nyugtatni, hogy lehet nemzeti államuk a Tátra alatt, de tudják, hogy hol a valódi határ.

greybull 2010.04.01. 17:48:06

@Jobb híján MDF-es: számarányát tekintve az akkori közös hazában több szlovák vett részt a magyar szabadságharcban magyar oldalon, mint magyar ember. Kár, hogy ezt nem tudni miért a szlovákok nem emlegetik.

greybull 2010.04.01. 18:24:29

@Jobb híján MDF-es: azon azért mindig elgondolkodom, hogy - eljátszva, de nem nagy örömmel, a gondolattal - tegyük fel, hogyha megvalósul itt a környéken a minden nemzeti kisebbségtől mentes vegytiszta nemzetállam/álom (hm,?) minden országban - szóval na akkor másnap mi lesz? Minden fehér-kék-piros lesz, vagy piros-sárga-kék, vagy piros-fehér-zöld? A kenyér is a tej is? A nap ilyen színszűrőn fog felkelni és sütni? Mindenki reggeltől estig az adott ország nemzeti himnuszát fogja zsolozsmázni? És ki lesz majd az állandóan gyűlölendő ellenség? Esetleg az adott országba betévedő túrista, aki nem tud egy kukkot sem az immár monopolhelyzetű államnyelven? Le lesznek zárva a határok, mindenki kussoljon a maga országában, mert másnak lenni TILOS?! Vagy ezután mindenki gyakorlóban és fegyverrel fog élni - mint Észak Korea? Tényleg - mi a célja a nacionalizmusnak? Mi?

asz_tapasz (törölt) 2010.04.01. 20:23:45

@Várkonyi: "ha jól emlékszem a főneveket nagybetűvel kell írni arrafelé..."

Akkor nyilván a spájzot is nagybetűvel írod. Lelked rajta.

asz_tapasz (törölt) 2010.04.01. 20:26:30

@greybull: a maradék-Magyarország elég tiszta ilyen szempontból, néha jó lenne magunkba nézni és örülni neki. Vagy ott van a némettelenített Lengyelország, Csehország, elég jól elvannak, egy gonddal kevesebb.

Uzoni Ábel · http://ezerleutes.freeblog.hu/ 2010.04.01. 21:54:57

Volt szerencsém egyszer interjút készíteni Erdély Zuschlagjával (Szabó Ödön), hát nagy fless volt. A srác frankón nyomta a műanyag dumát határon átnyúló fejlesztésekről, együttműködésről kb. 30 percig, izzadt, mozgolódott mint egy vakegér. Kőkeményen azt hitte hogy beépített provokátor vagyok. Ez még mindig szabadlábon van?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.02. 09:37:03

@greybull:

"számarányát tekintve az akkori közös hazában több szlovák vett részt a magyar szabadságharcban magyar oldalon, mint magyar ember. Kár, hogy ezt nem tudni miért a szlovákok nem emlegetik."

Ez azért van mert azok a tótok akik a magyarok oldalán vettek részt a stabadságharcban, megelégedtek a szociális reformokkal és mivel hungarus-tudatúak voltak nem igényelték a nemzeti (szlovák nemzeti) reformokat.

A szlovákok úgy gondolnak ezekre,hogy nem láttak túl az ekéjük szarvánál.

Az osztrákok - udvar - oldalán a polgárosultabb, döntően evangélikus nyugatszlovákiai városok lakói vettek részt, akik kifejezetten szlovák nemzeti jogokat követeltek. Őnáluk a feudalizmusban kialakult hungarusság helyett a francia típusú nacionalizmus játszott. Sőt olasz és a német egység törekvések mintájára a szláv egységre törekedtek.

Várkonyi 2010.04.04. 15:30:31

@greybull:
Bocs, elfoglalt voltam.
Csütörtökön szülinapom volt, pénteken kipihentem a mulatságot:), szombaton pedig, ugye, egy zsidó nem dolgozik:)

Naszóval:

1. "Fajmagyar nincs, vagy csak nagyon kevés - népünk irgalmatlanul keveredett a környező népekkel, persze ők is velünk."
Igaz. És?
Ettől még őrizhetjük kincsként pl. a nagyfokú kreativitást, mely genetikus alapú, és minden bizonnyal ősi, domináns örökség. A géntechnológia eljöttével erre fokozott lehetőség nyílik.

2. Pusztán arra céloztam a slave=slav párhuzammal, hogy a testvéreink, s lám
a szolgáktól (angol nyelvi kifejezés, ez van) határozzák meg magukat.
Irónikus.

6. A nacionalizmus csak akkor gáz, ha nagyszámú kisebbség él az adott országban. Ez ránk nézve teljesen igaz, ez még nem jelenti azt, hogy a nacionalizmus "ab ovo" rossz lenne.

7. Mindkét ország jogállam volt. A rokonaid véleménye ebből a szempontból csak _egy_ vélemény. Persze kíváncsi volnék, mi az amit annyira fájdalmasan hiányzónak véltek a Horthy-rendszerből...

8.Szabadkőműves utópia, amely egyébként kb. 5 éven belül széthullik.
19 ország (ebből 13 európai) áll az államcsőd szélén. következő évben össze fognak ülni, hogy együtt leértékeljék a valutákat. Egyedül a nemesfém őrzi meg az értékét. (=aranyat kell venni!!!!)
Mindegy, amikor látják majd, a tagállamok, hogy az EU sem a Kánaán, tehát gazdaságilag sem éri meg, akkor jön a protekcionista gazdaságpolitika, ami az EU halálát jelenti.

Minden államszövetség, melyből a közös nyelv hiányzik, halálra van ítélve. Amerika is egyébként ebben fuldoklik részben, a chicanók miatt.

Az angollal azért van bajom, mert a magyar sokkal szebb nyelv. amellett nem hiszem hogy gesztusokat kéne tenni bárki felé is. Célzatos demográfiai politika, és 20 éven belül abszolút túlsúlyban lehetünk a Kárpát-medencében.

persze, ettől függetlenül angol kötelező második nyelv kéne hogy legyen az egész Kárpáthazában, de max. helyi közigazgatási, hivatali szinten.
A magyar nyelvet, visszaállítva ősi szépségébe, mindenhol propagálni kell, az undorító angolszász mondatszerkezeteket ("az, amire gondolok, az az" és egyéb szörnyetegek)
ki kell gyomlálni.

9. Martonyi 100% bizonyossággal külügyminiszter lesz.
Pintér 100%-kal belügyminiszter.
akkor a listás szavazat megy a Jobbikra?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.05. 07:48:39

@Várkonyi:

1. Őrizhetjük kincsként pl. a nagyfokú kreativitást, mely genetikus alapú, és minden bizonnyal ősi, domináns örökség. A géntechnológia eljöttével erre fokozott lehetőség nyílik.

Pázmányon genetikát is tanítottak?

2. Pusztán arra céloztam a slave=slav párhuzammal, hogy a testvéreink, s lám
a szolgáktól (angol nyelvi kifejezés, ez van) határozzák meg magukat.
Irónikus.

Hülye vagy.

3. A nacionalizmus csak akkor gáz, ha nagyszámú kisebbség él az adott országban. Ez ránk nézve teljesen igaz, ez még nem jelenti azt, hogy a nacionalizmus "ab ovo" rossz lenne.

Csak épp az a baj a nacionalizmussal, hogy "leszarja" a kisebbségeket és a kisebbség előbb-utóbb ezt megelégeli.

tempetőfi 2010.05.04. 09:46:08

Nevezzük [Frissítésnek], bár egy külön posztot is megérdemelne (idő!): a fenti bejegyzésben tárgyalt utcanév-mizéria újabb - tragikomikus - fejleménnyel bővült: az RMDSZ pontentátjai elkészíttették hivatalos fordítóval Nagyvárad utcaneveinek magyar fordítását, azóta is ezen röhög/szörnyülködik Erdély. A Herz-féle Karinthy-játék lópikula ehhez képest (pl.: Gyilkos-tó - Lacul Rosu - Piros tó visszafordítói zsenialitás kenterbe veri).
Akit érdekel, bővebben:
www.kronika.ro/index.php?action=open&res=38107
www.erdely.ma/autonomia.php?id=68146&cim=az_utcanevek_karinthyja
süti beállítások módosítása