Másfélmillió zsidó Magyarországon
2010. március 17. írta: nénike

Másfélmillió zsidó Magyarországon

  Posta Imre lélekbúvár, a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa március 16-i blogbejegyzésével médiatörténeti léptékű hőstettet hajtott végre. A Kuruc-kompatibilis szaftos zsidózásnak ma már az utcai tömegsport hungarista hipp-hipp hurrájaként önmagában aligha van sportértéke. A valódi áttörést azzal érte el a szerző (akinek sztárolásával egyébként már a Kuruc is felhagyott, igaz, nem zsidózása, hanem Jobbik-kritikája miatt), hogy mindehhez a nevét is arcát is adja:

  Magyarország helyzete különleges, mert betelepítési célpontként finomabb módszerekkel kell kikényszeríteniük az öngyilkosságunkat. Miért? Azért is, mert már nemzetközi érdeklődés központjába került a zsidó-invázió terve ugyanúgy, mint a zsidó háborús előkészület a Közel-keleten.

  Tudjuk, hogy a zsidók betelepítése Magyarországra (is) folyamatos. Számuk egy mostani becslés alapján olyan másfél millióra tehető.

  Mi a konklúzió? Az iszlám államoknak nem szabad engedni, hogy Magyarországon ténylegesen is zsidó állam jöjjön létre, mert abban a pillanatban már készek feláldozni „szeretett” Izraeljüket és kirobbantanak egy tömegpusztító fegyverekkel is vívott háborút a Közel-Keleten. Mi a közös érdekünk? Nagytakarítást kell tartani Magyarországon és az összes zsidót visszapaterolni Izraelbe és karantént hirdetni rájuk!

  Posta Imre fejtegetése egészen 1942-ig repít vissza bennünket az időben és a nagy szellemi előd, Bosnyák Zoltán alakját idézi elénk. A „zsidókutató intézet” kutatási igazgatóját ugyan 1952-ben fellógatták, talán ezért is a Posta-féle óvatoskodás, de az irány (Út és cél) egyértelmű. Ezen akar végigmenni, a kérdés, hogy a közszereplő pajtásai merik-e követni.

  Nincs okunk kétségbe vonni, hogy Posta Imre szorong a zsidók miatt. Mások a pókoktól félnek. Kellene neki egy jó pszichológus.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr311847376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.17. 17:24:35

Másfél millió? Betelepült zsidó?

Hol?

Aki zsidót én ismerek, már gyerekkoromban is itt élt. Itt Szegeden biztos tudok vagy négyet.

m.logic 2010.03.17. 17:30:44

Már várom a népszámlálást.

Hattory Hanzo 2010.03.17. 17:40:55

"Másfélmillió zsidó Magyarországon"

A népszerű film remake-je szintén az Országos Kéktúra útvonalát járja be, és minden lépésnél elbeszélget egy betelepített zsidóval.Narrátor:Sinkó László

tevevanegypupu 2010.03.17. 17:44:17

A pesti eszpresszokat ajanlanam vegigjarni.(-:

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.17. 17:49:08

Hát, nézve a legutóbbi Barikád címlapját, igazán nem értem, hogy mit kritizál a Jobbikon ez a fickó...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 17:58:19

Gépház,
mi a nátháért kell ezt nyomni? És még uncsi is.

heima (törölt) 2010.03.17. 18:00:13

20 millió orosz vs OV IMF sárgái vs holland telepesek vs izraeli import vs 16 millió román.

igazi deathmatch lesz

eloszto · http://eloszto.hu 2010.03.17. 18:06:58

Én ezt nem értem. Az iszlám államoknak nem az lenne a jó, ha idejönnének a zsidók és nekik ottmaradna Izrael?
Csak úgy, paraszti logikával :/

Bell & Sebastian 2010.03.17. 18:07:58

El ne olvassák, inkább összefoglalom:

1. Szocializmust nacionalizmussal pároztatni!
2. A német kulturális hagyomány védelme, különös tekintettel a seggberugdosós táncra!
3. Fizetni, nem fegyverkezni - gáz
4. Minden Káposztazabálót Egyesíteni (MKP)
5. Látogatás a Balsójban (vagy fagylaltozás).
6. Békák természetes élőhelyének védelme!
7. Csatorna parti after-party.
8. Európai Únió 0.1
9. Zsidótelepet, de hová?

Megjegyzés 1: Kocsonyás lekváron tartani a hadsereget, hogy szokják a jólétet!
Megjegyzés 2: Kéne egy jó szó arra, hogy sok jó ember kis helyen.
Megjegyzés 3: Friedhof.
Megjegyzés 4: Nemis, inkább Lebensraum. Ez az!
Megjegyzés 5: Dugósvili a kazanyi szüzet vajon miért hordozta körbe? Kevesli a lengyel zsidót a katyni Erdő Szelleme?

(ö -zik és Blondie fültövét vakargatja, felhúzza a Walther -ét, keserű mandula)

Harapása túléli! Forever for ever!

tanarseged ur 2010.03.17. 18:14:51

@eloszto: Igazad van! Sémita világösszeesküvés.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.17. 18:31:59

Az agyevő manó megint jóllakott.

Tehetetlen Dodó 2010.03.17. 18:32:28

@Elpet: Aha. Szóval Te nyilvántartod őket.
Így kezdte Adolf Schicklgruber is így kezdte...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.17. 18:33:23

@Fedor: Kettőt találhatsz. XD
(Segítek: van benne zs-betű.)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.03.17. 18:48:39

na és a földönkívülekről mi a véleménye ennek a lottya-szájú fasz-tarisznyának ?
még egy picit maradhatnak ? ...

rlaur 2010.03.17. 18:56:17

@tevevanegypupu: én szorgalmasan járnám a pesti eszpresszókat, mind a négyet vagy ötöt, de zsidót inkább csak egy hetedik kerületi borozóban találtam, az is Jobbik-szavazó.

Bell & Sebastian 2010.03.17. 19:00:14

@rlaur:

Képzelje, majdnem elütöttem szegényt világos délben, annyira divergált a felezővonalon!

tevevanegypupu 2010.03.17. 19:30:41

@rlaur:
Erdekes, en sok zsido kozepkoru holgyet szoktam latni cukraszdakban. De fideszre es jobbikra szavazo zsido ismerosom nekem is van. Nem talalok benne semmi kulonoset.
Egyebkent azt hiszem Magyarorszag talan az egyetlen orszag, ahol nem szabad arrol beszelni, hany zsido is el nalunk. Nem ertem, furcsa.Mashol szerepelnek nepszamlalasi adatokban, utikonyvekben,nyiltan vallaljak a zsido kozossegeket, nalunk nem szabad errol beszelni, megszamolni plane nem.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.03.17. 19:34:33

Azt hiszem a zsidók örülnének a legjobban annak, ha másfélmillióan lennének Magyarországon.

Bell & Sebastian 2010.03.17. 19:45:28

@tevevanegypupu:

Van ilyen stat., csak nem itt vezetik.
Be is linkelték már, csak elfelejtettem, mert teljesen mindegy.

Az a -csak körülírható- része a zsidóságnak maroknyi, pár ezer fő lehet csak.
Belőlük vetítik a sztereotípiákat jobb (tapasztalat) híján. Sajnos a pozíció-faktorral beszorozva a cigányoknál nagyobb érdekérvényesítő-képességgel bíróknak tűnnek, talán innen a másfél milliós becslés, amely a 200-260 ezres valósághoz képest erős túlzás. :)

Valandil 2010.03.17. 19:45:41

@tevevanegypupu: Tavaly halt meg a házunkban lakó ex-SS tag öregasszony. A velünk szemben lakó néni azóta szabályosan összetöppedt, mert a legjobb barátnője volt az elhunyt.
Ja, és a néni zsidó. (Nem értem én ezt: nácik és zsidók barátkoznak. Mivé lesz ez a világ? :D)
((Peace. De a sztori igaz.))

nénike · http://mandiner.hu 2010.03.17. 19:46:15

100-120 ezer zsidó él ma Magyarországon. Nagyjából tizede a Posta által rettegett tömegnek.

Nebameg 2010.03.17. 19:46:52

A zsidók már a spájzban vannak. 1,5 M? Nem csoda, h fogy a magyar.

Hypofx 2010.03.17. 19:47:41

lol agyament barom, masfel milla zsido, 3 milla roma, 1 milla nemet, 1 milla szlav, fel milla kinai, 1 milla fasisztoid......hol vannak a magyarok?:))

jobbik, vona, es a tobbiek szep butitast nyomtak a jovo generaciojara

Patrese 2010.03.17. 19:48:17

@elGabor: ha másfél millió zsidó élne Magyarországon, akkor valószínűleg nem lenne 1 millió munkanélkülink... de még 100 ezer se...

Nebameg 2010.03.17. 19:48:58

@Valandil: Női SS? Hiába, változik a világ, ilyesmi 45 előtt elképzelhetetlen lett volna:)

EMU 2010.03.17. 19:53:15

Még egy ilyen ultranulla szellemi toprongy, a jobbikot kritikával illeti, de a proli csürhéjéhez prímán passzol.

Balaint 2010.03.17. 19:56:28

Nagy az Isten állatkertje és valaki nyitva hagyta a kaput.

Imrére még a szavakat is kár vesztegetni. Pedig valaha ígéretesen indult.

kzoltana 2010.03.17. 19:58:15

"A zsidóság ügyében pedig az önérdekvédő hatalmi gyakorlatban, mely előbb a kommunizmussal, majd – csaknem ugyanazoknál – a féktelen kapitalizmussal való azonosulással járt. Vallástalan világukban a nyilasok az „osztályharc” szocialista válfaját vívták a „zsidó tőke” ellen. A magyar parasztság zöme számára a zsidóság a boltost jelentette – s ez nem volt világnézeti vagy faji kérdés. Ahogy a mai posztkommunista magyarság számára sincs faji kérdés, viszont létezik egy – származástól függetlenül – minden bizalmat elvesztett, leszerepelt társaság. Az is tény, hogy a magyar zsidóság többsége – honfitársai többségével szemben, és nyilván történelmi okokból – a kommunizmussal szövetkezett." by Tőkéczki László
www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=782

bandigyerek 2010.03.17. 20:05:35

sunáznám mind a másfél milliót..

mingyá beszólok! 2010.03.17. 20:06:06

1,5 millió... Hm. Nem inkább valamilyen másik csapatra gondolt ez az Imre gyerek?
Vagy lehet hogy Ő tudja már, hova bújtak a Gestapo elől?

Na mindegy! Azt tudom, hogy ettől továbbra sem lesz munkahelyem. A legutóbbi is izraeli cég volt, ki is rúgtak mindenkit, el is adták a céget.
A kihelyezett kápójuk meg hazament szépen palesztin kisfiúkra lövöldözni, mert itt még nem lehet...

Alfőmérnök 2010.03.17. 20:06:16

minden napra egy zsidós-antiszemitás post = minden nap indexcímlap

(Posta bekattant, de ezt már rég tudjuk.)

ertzuiop 2010.03.17. 20:06:47

Ok, - függetlenül attól, hogy ki mekkora hülye - most akkor mennyi zsidó is él hazánkban? Nem bántásiból, csak kíváncsiságból. Van erre valami adat, vagy megérzésre böfög valamit itt mindenki?

bandigyerek 2010.03.17. 20:07:51

@eloszto: nem. mert ha eljönnének a zsidók onnan, akkor búcsúzóul odabasznának egy atombombát mivel az úgysem az ő földjüket szennyezi már.

Kakula Zé 2010.03.17. 20:14:01

Jézusom!
Ti nem is tudjátok, hogy a zsidók a maceszba szűz árjavért kevernek?!?
Tegnap este Orbán után megint csöngött a telefon, Simon Peresz kérdezte, hogy állunk a pakolással, mert holnap reggel jön értünk a vonat.
Jézusom! Jönnek a zsidók!!!

karvalyélet 2010.03.17. 20:14:35

Szeretném akkor, ha fölvilágosítana valaki az alábbi video klipp számairól:
www.youtube.com/watch?v=WnVpErqYwA4
És szerintem ez csak az alsó határ. De közel áll a valósághoz.
Kikből is? Mint a klippben látható: zsidók, cigányok, buzik.
Van esetleg más meglátás?
További információért forduljatok (no, nem föl), hanem Horn Gáborhoz.

mingyá beszólok! 2010.03.17. 20:15:49

Ez a zsidó nem zsidó dolog eléggé megfoghatatlan. Definiálni sem könnyű, ki számít annak, főleg mert vallási alapon, és faji alapon is megkülönböztetik magukat. De amikor gáz van, akkor szittya magyar mind...
Amikor ugatni kell, akkor meg papírja van róla hogy ötvenezer évre visszamenőleg zsidó minden elődje. Holnap meg már lánglelkű Brit, a Korona leghűbb alattvalója. Ki érti ezt?

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.03.17. 20:18:35

Beethoven a zene Mozartja, Posta Imre a nemzeti oldal Molnár F. Árpádja.

Savonarola_67 2010.03.17. 20:19:21

Segítsetek már, ezt a Posta Imrét miért is szeretjük, azon kívül, hogy önkéntes Rytkó Emíliaként lajstromba vette a zsidókat? Rémlik, hogy valami videófelvétel keringet róla a neten, ahol megmondta a frankót. Rémlik, hogy valami összeesküvésféléről...

bandigyerek 2010.03.17. 20:21:03

a zimrét kiskorában valszeg megpajszerolta egy buzi zsidó, aztán eladta a cigányoknak bodzát szedni... vagy nem?

vérlázító 2010.03.17. 20:21:16

@Elpet:

Ha feljössz Pestre, Budára és körbenézel az újonnan épült lakóparkokban láthatod, név nincs kinn, egy kis eligazítást kérnél rögtön kiderül, hogy nem tudnak magyarul.
Persze az állampolgárságuk megvan, mert van megfelelő bankbetétjük és magyarországi ingatlanjuk.

Határon túli magyarok nem kapnak olyan gyorsan állampolgárságot sőt még tartózkodási engedélyt sem, mint ők.

Ülj be egy órára a bevándorlási hivatal ügyfélszolg.ra...

Savonarola_67 2010.03.17. 20:22:05

@Valandil:
Melyik volt a szomszéd nénid?

GeorgeousGlory 2010.03.17. 20:26:03

jó lenne már tudni ki fasznak az érdeke ez felfűtött zsidó cigány úszítás.évtizedekig elvolt itt zsidó,magyar meg cigány is ,most meg mindenki mindenkinek az ellensége.
szomorú,hogy sajnos egyre többen követik ezt a divatot és már azért kell szégyenkeznem amikor meg kell védenem magam mert nem zsidózok és ezért magyar sem vagyok

vérlázító 2010.03.17. 20:27:20

@mingyá beszólok!:

A vallásossak számára csak aki vallásos aranyvérű,
a nem vallásossak számára mindenki aki zs... őstől származik, de egyébként őket nem érdekli, csak ha baj van,
a magyarok és más nemzetiség számára mindenki, aki zs.. felmenővel rendelkezik függetlenül attól vallásos v nem, h kikeresztelkedett v sem.

A vér nem válik vízzé !

ertzuiop 2010.03.17. 20:28:18

@Panther_V: Az általad belinkelt oldal egy marhaság. (nem a te hibád, azért kösz a linket!) A nyitólapon 49.700, de Magyarországon belül Budapestre klikkelve csak Bp-en 80.000-es a szám. Egy katyvasz. Van valakinek valami komolya adata?Vagy higgyünk Imrének? :)

Ez a zsidó weboldal szerkesztő elég lazán kezeli a számokat, remélem a holokauszttal pontosabbak... :)

tengier 2010.03.17. 20:30:50

360-450 ezer zsidó élma magyarországon.
pontosan mérhető, a temetkezéseikből, iskoláztatásukból, antropológiai jellemzőjukből.hitközösségeik létszámából stb..

snakekiller23 2010.03.17. 20:30:56

Jó hát ez az ember annyira sötét, hogy a Vona bármicvójára invitáló tökátlátszó hoaxot is felkapta vagy fél évvel keletkezése után, véresen komolyan véve természetesen. Amúgy amilyen univerzális szitokszó a másként gondolkodókra a zsidó bizonyos körökben, a másfélmillió a szemükben durva alsó becslésnek tűnhet. :D

tevevanegypupu 2010.03.17. 20:33:09

@Valandil:
Ugy tunik, az, hogy ki mi volt, nem befolyasolja az egyeni szimpatiakat es hat nagyon regen volt. Nem csodalkozom, hiszen halalos ellensegnek kikialtott tomegek is nagyon jol megfernek vagy megfernenek egymassal, ha politikai-gazdasagi vagy tenyleg valami faji erdek miatt nem ugrasztjak ossze oket. Mindenesetre nem jo egyetlen orszagban sem, ha egy-egy nemzetiseget valamiert
kulon kezelnek. A haborunak ugyanis vege van. Es ha tobben vannak mint amennyit nyilvantartanak, mert nem akarjak megmondani hova tartoznak, azt csak sajnalni lehet. Fogalmam sincs honnet veszik a ketszazezret vagy az egymilliot, ezek csak olyan szamok, amik valamifele erdeket probalnak kepviselni hol itt, hol ott.

mingyá beszólok! 2010.03.17. 20:33:46

@vérlázító32: Hülye leszek...:)

És aki nem zsidó vallású, és nincsenek zsidó ősei, de Izraelben telepedett le
(amikor még engedték ilyen háttérrel)???

Én szóltam...

ertzuiop 2010.03.17. 20:41:11

hírmorzsa:

magyar származású = zsidó

tevevanegypupu 2010.03.17. 20:44:46

@Bell & Sebastian:
Mindegy mennyien vannak, tulajdonkeppen csak az a bosszanto, hogy meg most is machinaciok folynak a szamokkal.Marmint az elok szamaval.Sokan vannak Magyarorszagon, mert szeretnek ott elni es kesz.

mingyá beszólok! 2010.03.17. 20:45:25

@ertzuiop: HE???

Ez mit jelent tessék mondani?

Most akkor a II. Andrástól kapott kisnemesi birtoklevelet dugjam föl magamnak?

Azért mert 100 éve az egyik ősöm elkártyázta a vagyonát, és földönfutók lettünk, még nem kell egyből zsidózni...

Amíg nyerő passzban volt, lehet hogy összetéveszthették valamelyikkel, de mikor felállt az asztaltól, már minden lehetett csak zsidó nem...

Az tuti!

Savonarola_67 2010.03.17. 20:45:25

Úúú, belenéztem ennek a Zimrének az oldalába, elég súlyos! Pszichológus volt? Biztos hogy nála volt a kulcs?
Van egy hasonló fejű fazon a mi városunkban, kb. ez a lángoló tekintet, az összes létező pártnak bedőlt már, feltűnési viszketegségében egy felszámolásra ítélt temetőből felcipelt egy koporsót és csontokat a panellakásába, hogy megmutassa mindenkinek (helyi sajtó), hogy mi történik a temetőben, pár év múlva a fiával a döglött galambokat szedték össze, hogy itt a madárinfluenza! Egyszer nevet váltott, mindent, vezetéknév-keresztnév mindent, majd később börtönbe került, mert kiderült, hogy khmm... nemcsak apa-fia szeretet fűzte a saját gyermekéhez.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.17. 20:47:29

Posta Imre zsidó. Ez a poszt is zsidó. A commentelők is zsidók. A rohadt cionista blogmotor is zsidó, B+ mindenütt csak zsidók vannak, naná, hogy összejön a másfél millió, lesz ez még hat is, aztán letagadjuk. Utána az egészet elölről!

Sólet bele!

karvalyélet 2010.03.17. 20:48:59

Te Savonarola_67 2010.03.17. 20:45:25
Olyan vagy, mint eredetid. Akitől a neved (nomen est omen) "kölcsönözted".

Alfőmérnök 2010.03.17. 20:50:00

@Savonarola_67: Posta Imre szakmájának lett az áldozata.

gauche caviar 2010.03.17. 20:50:36

magyarorszag ketharmada zsido. de talan meg sokkal tobben is.

gauche caviar 2010.03.17. 20:52:24

Egyik nap arra ebredtem, hogy lehet az hogy en zsido vagyok?
aztan atfordultam a masik oldalamra.

Posta Imre monnyon le.

Savonarola_67 2010.03.17. 20:52:26

@Alfőmérnök: Bocs, úgy olvastam, hogy a 'sakterjának' lett az áldozata. Hiába, a hely szelleme...

avram iancu 2010.03.17. 20:56:28

Azért én a blogger helyében nem ünnepelném Bosnyák Zoltán aljas meggyilkolását a Rákosi-éra alatt.

avram iancu 2010.03.17. 20:58:24

nem ünnepelném Bosnyák Zoltán aljas meggyilkolását a Rákosi-korban.

mangorlo 2010.03.17. 20:59:27

az en kerdesem az, hogyan hatarozhato meg az hogy "zsido"

torró 2010.03.17. 21:03:38

Így már értem hogy tudott Orbán egy millió munkahelyet beigérni:D:D:D

potyka22 2010.03.17. 21:07:16

Baromság a lényeg, hogy utáljuk egymást,és mi van a kinaiakkal??

karvalyélet 2010.03.17. 21:09:28

Fütyikéim! Kapjátok be a sajátotokét, ha tudjátok!
Nektek való elfoglaltság.
Mandinerből gólt rúgni? És ahol nincs oldalfal? Például egy normális, füves focipályán? Mit tesz egy mandiner vitéz olyan helyen?
Hát csak várja! Én nem leszek ott. Az biztos.

beaaaa 2010.03.17. 21:18:14

igazi magyar leány nem szereti a metélt faszt...
magyar seggbe magyar lófaszt!

Kivlov 2010.03.17. 21:18:49

GeorgeousGlory 2010.03.17. 20:26:03

azért koma, mert az éhbérért gürizó átlagembernek tele van a töke az ingyenélő, naplopó cigók eltartásával meg a zsidaj rabszolgatartók ténykedésével.

borzzz 2010.03.17. 21:21:45

@tengier: "360-450 ezer zsidó élma magyarországon. pontosan mérhető, a temetkezéseikből, iskoláztatásukból, antropológiai jellemzőjukből. hitközösségeik létszámából stb.."

A temetkezést, iskolát, hitközséget értem, abból valóban következtetni lehet a vallásos zsidóság létszámára.
Említesz azonban egy titokzatos dolgot, a "pontosan mérhető" "antropológiai jellemzőt". Ez vajon mi lehet?

Alikam 2010.03.17. 21:21:54

Ez a blog nagyon gyenge.

Tipikus bérbloggerek....:(

Nem a tilos rádióból vagytok?

czejp (törölt) 2010.03.17. 21:23:39

Ezt most hogyan kell érteni ? Izraelből Magyarországra deportálják a zsidókat ?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.03.17. 21:23:43

@Bokortalan Lajtalan: Ez nagyon ott van!

Utólagos engedelmeddel ebből a kommentből postot csinálok a blogomban :)

borzzz 2010.03.17. 21:26:05

@mangorlo: az en kerdesem az, hogyan hatarozhato meg az hogy "zsido"

Jogos a kérdés. Még egy lépve azt a kérdés is feltehető, hogy "mi a magyar" (ma)? Meglepően eltérő definíciók születnének rá.

borzzz 2010.03.17. 21:27:39

@borzzz: bocs, ezt elkúrtam.
Na mégegyszer, magyarul: Még egyet lépve az a kérdés is feltehető, hogy "mi a magyar" (ma).

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.03.17. 21:27:59

Jaj, be ki kellene már találnom valami hülyeséget, hogy rólam is ennyit beszéljenek! :-(
Szerintem meg 3 millió néger van itt és hamarosan mindenkinek nigériai rendszáma lesz! Na...? ;-)

tengier 2010.03.17. 21:31:47

@borzzz: hitlerék pontos méréseket végeztek az antropológiai jellemzők feltérképezésére. Elég nagy mintavétellel dolgoztak, az akkori 20 millióra becsült populációból 6 millió "megfordult" a kezük között.A mérési eredményeik szignifikánsnak takinthetők. Tehát sílfeltárásoknál, orvosi vizsgálatokon (honvédségi sorozás amíg volt stb..) pontosan meghatározhatók a jellemzők, és így mérhetők a számbeli adataik.

szkepi 2010.03.17. 21:36:57

@Nebameg: @Valandil: és az ss-es néni egy általad látott dávidcsillagos ufóval érkezett

szkepi 2010.03.17. 21:39:59

@mingyá beszólok!: én is kib@sztalak volna. páros lábbal

bass.gitár 2010.03.17. 21:41:49

Pénzből kevés, zs-ből sok!

peti papagáj 2010.03.17. 21:41:51

@ertzuiop:
elemezze a következő szó jelentését (2 pont): bántási

AkarkiJ 2010.03.17. 21:45:15

Megnéztem Posta úr honlapját. Hát, kicsit megkattant a csávó, az fix...

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.03.17. 21:56:08

Ez az ember pszichológus? Nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy az írása alapján világos legyen: ez rögeszmés és üldözési mániája van...
Atyaisten... ráadásul a Köztársasági Őrezrednél volt? Oda már eleve betegen vették fel vajon, vagy ott zakkant meg?

Azt figyeltétek, milyen király merchandise is van nála? Lehet venni az ádáz verseiből, meg a nagyon szellemes szójáték-című "REND-ŐR-KÖZ-I-GAZSÁG" (ééééérteeed!) művéből.
És nem ám valami ócska cionista kosárba kell tenni a webshopba a kiválasztott terméket, nem ám: tarisznyába! Ügyel a részletekre! :DDDD

tengier 2010.03.17. 22:07:09

@Daily Shark: és mi van ha az általad felsoroltakból nincs semmilye, csak igaza?

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.03.17. 22:16:13

@tengier: És mi van ha ez egy zavaros összeesküvés-elmélet?

hidrogén · http://hidrogen.blog.hu 2010.03.17. 22:23:26

@tengier: Az lehet hogy ennyien élnek itthon zsidók, de azt már nem statisztikázza senki, hogy a marina parton egész szinteket jöttek megvenni a nem itt élők...mellesleg 600,000/nm áron. Gondolom nem nyugdíjas éveikre...

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.17. 22:30:57

Táborfalván pedig már közel 2346-an vannak, s állítólag év végére a számuk elérheti a 6,4x2^10-t. Vagy 16, már nem emlékszem pontosan. De szerencsére jön az Iráni Forradalmi Gárda, s majd lesz nekik nemulass.

beszólok.hu 2010.03.17. 22:34:39

A tény az, hogy az elmúlt 8 évben megerősödött a közel-keleti invázió Magyarországra. Mit tehetünk, tetszik nekik a klímánk. Soha nem voltam kisebbség gyűlölő, de ahogy itt nyomulnak minden területen és gátlástalanul gázolnak át mindenen, az már-már kiakasztó.
Addig húzogatják megint az oroszlán bajszát, amíg ... ahogy ezt már sokadszor átélték a történelemben.
És nem vagyok Jobbikos!

masodperczne 2010.03.17. 22:36:11

azert milyen szomoru amikor egy picomokus zavarodik meg elmeileg...

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.03.17. 22:44:17

@Blás Sailor von Wolfhausery: Baj, az nincs. Legfeljebb az, ha felcserélik a pszichológust a pácienssel. :)

Amúgy ki az a Debreczeni, baszod?

ivrilider 2010.03.17. 22:53:48

@ertzuiop: Kovács András szociológiai kutatásai szerint kb. 60-80 ezer ember él Magyarországon, akinek mind a négy nagyszülője zsidó volt. Ha azokat is beleszámítjuk, akiknek csak egy nagyszülője volt zsidó, nagyjából 140-180 ezer fő is kijön.
Ott folytatva (ami rendszerint valóban releváns), hogy Vajda Mihály filozófus szerint "a félzsidó az egész zsidó", tehát akinek két nagyszülője zsidó, az jobbára magát is annak tartja, akinek azonban csak egy, az már sokkal kevésbé - így a kulturális értelemben zsidónak tekinthető személyek száma valóban 100-120 ezer, mint föntebb @nénike már írta.
Minden más adat megtévesztés.

hidrogén · http://hidrogen.blog.hu 2010.03.17. 22:55:41

@beszólok.hu: Azért érdekes sztori ez is...Olyat még nem hallottam hogy Bármilyen más nemzetet ennyiszer és ennyire üldöztek volna mint zsidót

(azért ehhez sok rosszfát kell tenni a tűzre)

Nem csoda, hogy egyből antiszemitáznak

ivrilider 2010.03.17. 22:56:39

@hidrogén: az befektetés. bár semmi pontos adatom nincs róla. de attól még nem fog ide költözni a befektető. (te sem fogsz attól horvátországban élni, ha ott veszel apartmanokat, hogy kiadd.)

ivrilider 2010.03.17. 22:57:35

@hidrogén: nem, ahhoz keresztény antijudaista gyökerek kellenek, meg a monoteizmusnak még korábbra ható barbár népi gyűlölete. tájékozódj a világ jelenségeit illetően, mielőtt böknél.

hidrogén · http://hidrogen.blog.hu 2010.03.17. 22:58:52

@ivrilider: ez így van, viszont a lehetőségem meg van rá...És ezek szerint Peresz igazat mondott

ivrilider 2010.03.17. 23:03:43

@hidrogén: ja, befektetések vannak. de ez nem para. az üzlettől mindenki jobban jár, annak az országnak is föllendíti a gazdaságát, ahova fektetnek. te is vehetsz izraelben bárhol ingatlant, és akkor oda is költözhetsz. az állampolgárság itt is, ott is más kérdés.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.03.17. 23:04:10

@Daily Shark: "politikus, politikai elemző, közíró, a Miskolci Egyetem adjunktusa, az MDF jelöltje a 2010-es magyarországi országgyűlési választásokon."

Az elfogulatlanság number one-ja, mellesleg.

hidrogén · http://hidrogen.blog.hu 2010.03.17. 23:04:24

Sok helyen nem a keresztények üldözték őket erről mi itt nem tehetünk...

Nyers Fa 2010.03.17. 23:07:34

De akkor mit keres itt az a sok arab?
Lehet, hogy ők meg jönnek a zsidók után?
Ma reggel lelőttek egy szír pénzváltót. Lehet, hogy a harc már elkezdődött?

Tényleg, a zsidók szeretik a kebabot?
Fél éve bezárt a kedvenc török kebab sütödém, lehet, hogy ezt már a zsidók intézték!

ivrilider 2010.03.17. 23:14:45

@hidrogén: arra, hogy az antiszemitizmusnak elég kevés köze van a "zsidók" "viselkedéséhez". lényegében semmi. pszichés reakciós folyamatokhoz van köze: az egyistenhit ősapagyilkossági traumájának ismétlési kényszeréhez első körben; második körben pedig a keresztény szeretetvallás árnyoldalával: vagyis a patriarchális judaizmus elleni ellenszenvvel van összefüggésben.

már a zsidó vallás is elég para, arról szól, hogy minden körülmények között hódolj be az apádnak. a kereszténység elvileg ezt föloldja, azzal, hogy minden ember egyenlő, szeretetvallás stb. Jézus szektájának ez elég előremutató vívmánya volt. az egészen addig barbár (északkelet-)európai népek lélektanába azonban már egész máshogy ment át, mikor a hatalmon levők ráerőltették (pont úgy erőltették rá, ahogy ma a globalizációról mondják). a középkori európai ember szemében a judaizmus a bűn vallásává vált, a kereszténység pedig a megtisztítóvá. jóllehet Jézus eredetileg a zsidó valláson belül képzelte el saját magát. a judaista civilizáción belül valóban föloldó volt, azon kívül viszont nem csak félreértelmezni lehetett, hiszen nem volt az embereknek tapasztalatuk arról, mi alól oldja föl őket Jézus, így elképzelték, és a zsidókba vetítették. miközben a judaizmus csupán manifesztálta és civilizálta ugyanazokat a barbár gyökereket, amikkel az egész nyugati kultúra rendelkezett. már az egyistenhitet azért utálták a környező népek (egyiptomiak, asszírok stb.), mert manifesztálta a valódi gócpontokat, a gyűlölet ezen esetekben a láthatóvá válás ellen irányult, nem a probléma ellen (ami önmagunkban van).

(a görög mitológia másik utat választott, olyan képleteket vázolt föl egyfolytában, amiket az elmúlt száz év során tudattalannak neveztek. akkor az ott megengedett volt. ez a nyugati kultúra szebbik arca. ehhez belső lelki egyensúly és komoly önkiaknázás kell.)

a társadalmi deformációk már jobbára az évszázdos antiszemitizmus és gettósítások következményei voltak.

ivrilider 2010.03.17. 23:16:04

@hidrogén: mire gondolsz? 1945 előtt csak keresztények üldözték őket. vagy az egyiptomiakra és a babiloniakra gondolsz, akikről az imént írtam? a muzulmánok kifejezetten türelmesek voltak a zsidókkal a középkorban. spanyolországból például akkor kellett elmenekülniük, amikor kiűzték onnan az arabokat.

ivrilider 2010.03.17. 23:19:21

@Nyers Fa: arabból maximum tízezer lehet az országban. sok attól, hogy lelövik egymást?

persze, a kilencvenes években, amikor olykor-olykor ukrán vállalkozók lőtték agyon egymást, belőlük volt sok... lengyelországban még mindig ez az uralkodó görcs.

de pár éve tatán valaki azt mesélte nekem, hogy nem szeret budapestre járni, mert "túl sok ott az ukrán, cigány, néger". neki épp ezekből volt sok.

szerintem az átlagemberekből van sok, én mindig ezt nézem a buszon, és mindig konstatálom, hogy mennyi átlagember van, és milyen sokan vannak, és hogy élik mind az életüket, szeretnének jók lenni... néha örülni... szerintem belőlük van sok.

ivrilider 2010.03.17. 23:20:48

@ivrilider: "nem csak félreértelmezni lehetett" = CSAK félreértelmezni lehetett

Nyers Fa 2010.03.17. 23:31:43

@ivrilider: Tudom én is, hogy nincsenek annyian. Csak arra utaltam, hogy ha tényleg jönnek a zsidók, akkor az arabok miért nem menekülnek? Számomra(fővárosi átlagember) az arabok jelenléte sokkal kézzelfoghatóbb. Ha meg kicsit körülnézünk a világban, az arabok térnyerése jóval látványosabb. Lásd angol futball klubok, a Ferrari istálló, Fly Emirates stb.
Egyébként ugyanaz a kalmár népség.

Az utolsó bekezdéseddel egyetértek.
Én autóval járok, és sajnos ott inkább a bunkó a több.

hidrogén · http://hidrogen.blog.hu 2010.03.17. 23:32:04

@ivrilider: nem csak a muzulmánokra gondoltam... igazából sokszor nem országosan üldözték őket, hanem 1-1 városból. Pl az oroszok is, pedig ők inkább ortodoxok.

Na lőtték a pizsit húzok...

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.03.17. 23:36:55

@vérlázító32:

Név nincs kinn = zsidó?
Nem tud magyarul = zsidó?

Nekem van koreia kollégám, ő is lakóparkban lakik és nincs kinn a neve. Biztos csak álcázza, hogy zsidó.

Mutasd már a papírt lécci, hogy akik ott laknak, milyen államból származnak, milyen vallásúak és mennyi idő alatt kaptak állampolgáráságot, ha kaptak. Majd akkor talán elhiszem. De így bemondásra?

Én voltam többször is a bevándorlási hivatal ügyfélszolgálatán, leginkább kínaiak, romániai, ukrajnai magyarok voltak ott.

[Brn] · http://46os.blog.hu 2010.03.17. 23:41:02

Posta Imrétől _bármit_ idézni?

Phxmike 2010.03.18. 00:44:18

En elolvastam amit Posta irt. Elsore eleg esszerunek tunt. Bar nem ismerem az illetot.

jucus88 2010.03.18. 00:51:47

@Phxmike: Íme egy ésszerű mondat:
"Barátom most hozta tudomásomra, hogy Sólyom nem csak a Holokausztot hagyta jóvá," XD

gitáros 2010.03.18. 00:54:32

Ez a Posta csávó beteg. Nem kicsit. És sajnos elég fertőzőnek is tűnik.

borzzz 2010.03.18. 05:31:02

@borzzz: Reméltem, hogy nem valami ilyesmit fogsz válaszolni. Reméltem, hogy ezen a nettó tudománytalan fasságon - fajelmélet - már túl vagyunk. Túl vagyunk az orrhossz méréseken - a genetika évszázadában. Reméltem, hogy hallottál már szefárd és askenázi zsidókról (hogy a jemeniekről most ne is beszéljünk. Hallottál sémi rasszról (ami véletlenül sem "faj"), de nem... számodra megállt az élet és a tudomány a hitleráj baszom nagy fakörzőjénél, amivel a fejkörfogatot mérték. Úgy látszik, van ilyen. De azért ne légy rá túlzottan büszke.

borzzz 2010.03.18. 05:40:31

@beszólok.hu:
"A tény az, hogy az elmúlt 8 évben megerősödött a közel-keleti invázió Magyarországra."

De ugye nem a szír pénzváltókra és a giroszosokra gondolsz?

"Soha nem voltam kisebbség gyűlölő, de ahogy itt nyomulnak minden területen és gátlástalanul gázolnak át mindenen, az már-már kiakasztó. Addig húzogatják megint az oroszlán bajszát, amíg ... ahogy ezt már sokadszor átélték a történelemben."

Hú vazze, mi lenne, ha kisebbséggyűlölő lennél? Bevallom, én többségiként is elkezdtem rettegni. Hát még ha tudnám, kit értesz "oroszlán" alatt.

borzzz 2010.03.18. 05:50:19

@ivrilider: Azért ezt az alapjában korrekt (bár erősen freudista) leírást árnyalnám annyiban, hogy az ókori judaizmus egyrészt civilizációs szerepet játszott a maga idejében, másrészt elég sokat változott azóta.
Jézus fellépése valóban sorsdöntő volt, de azt se feledjük, hogy a második eljövetel lázában égő korakereszténység sok élet- és társadalomellenes vonást hordozott.
Magyarán: nem méltányos az őseredeti judaizmust állítani párhuzamba egy modern kereszténység fölfogással.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.03.18. 05:53:00

ne tessenek több zsidó témájú posztot közölni és ezzel tovább generálni az elharapózó közéleti zsdózást!

GullNost (törölt) 2010.03.18. 06:09:24

Kizártnak tartom, hogy most 1,5 millió zsidó lenne Magyarországon, de azt nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy - ha Izraelben meleg lesz nekik a pite - ennyien jöjjenek hozzánk; egyik napról a másikra.

ján kádár 2010.03.18. 06:33:55

Meg kell osszak a kedves kommentezőkkel egy megtörtént esetet.
2003 ban Kanadába utazó fiúnkat kísértük ki a Ferihegyi reptérre.
A gép indulását is megvártuk, ezért a teraszra vettünk jegyet,hogy megnézhessük a felszálló gépet.
Talán öt perc sem telt el, hozzánk lépett egy egyenruhás rendőrnő és megkért hogy fáradjunk be az épületbe, hagyjuk el a teraszt.Persze hogy felfortyantam, mivel jegyünk van, és stb.
Közölte hogy most indul a Tel Avivi gép, és biztonsági okok miatt kell bemennünk.
Nem hagytam szó nélkül, a fajta kérdést, szóval majdnem biztonsági erősítést kért a közeg.
Annyit még jól láthattunk, hogy a kis erőgép ami kivontatja a kifutőra a gépet, vele szinkronban rövid lövegcsővel az épületfelé nézve hátramenetben kiséri egy páncélozott kisméretű jármű.
Ekkor szakadt el a cérna bennem, és akkor már elszidtam még az anyját is a gépen rettegőknek, meg az itteni seggnyalóiknak.
Másodlagos állampolgárt csináltak belőlünk egy perc alatt!

gaiushun (törölt) 2010.03.18. 06:49:00

@vérlázító32: Kedves Barátom ! Abban egészen biztos vagy, hogy te nem vagy zsidó? A definíciód alapján erre elég kicsi az esély, mint ahogy majdnem biztos, hogy van benned cigány és szláv vér is. Mi értelme van enneK ? És akiben keverednek ezek a gének az nagyon gáz? És mi legyen velük? Menjenek el ? De akkor ki marad itt ? Ez a gondolatmenet nagyon beteg, Milyen trauma érhetett gyerekkorodban? Nem szerettek eléggé ? Lehet, segítséget kellene kérned. Üdv
ps: én sem tudok zsidó, cigány, szláv, stb. felmenőimről, de ez így együtt valszeg az vagyok, legalábbis neked mindenképpen

Kalmár 2010.03.18. 06:57:32

@ivrilider: Te tényleg azt hiszed, hogy ilyen bonyolult a zsidók elleni ellenszenv mozgató rugója?
Szerintem egyszerübb.
Az emberek nem szeretik a különbözőt.
Ez mindig is így volt.
Pont ezért van bajuk a cigányokkal is.
Más normák szerint élnek, amik adott esetben sérti is az érdekeiket.
Ma a 21.században amkor igenis az egyenlőség igénye rendkívül erős, irritáló a vallási okból való feltűnő elkülönülés. Sokakat bánt, hogy nem érhetnek egy zsidó nőhöz mert tisztátalannak tartanak minket. Először nekem is bántó volt egy üzleti tárgyalás előtti találkozón.
Még az utcán is úgy sétáltunk, hogy legyen köztünk valaki. Nem vagyok leprás, azt hiszem az Izraelita hitre is ráférne pár reform. Csak az előnyére válna. Hozzávehetjük a jellemzően pénzügyi vonalat, amit elég belterjesen uralnak. Na ez a mai válság és a kétségtelenül felelőtlen banki viselkedés miatt szintén olaj a tűzre. A pár évvel ezelőtti izraeli elnöki nyilatkozat Magyarország felvásárlásáról szintén nem oszlatja az ilyen zsidó összeesküvés elméleteket.
Mindezekre persze nem egy intelligens válasz a nácimus.
Ha belegondolsz az újszövetség is egy reform volt, sőt azóta folyamatosan kikopnak az ostoba előitéletes dogmák a Katolikus egyház tanaiból ezzel folyamatosan igazodik a kor szelleméhez megtartva az erkölcsit tanítási alapokat. II. János Pál egy sor ilyen reformot hozott. pl a Pápai primátus eltörlése stb.
Jó lenne ha egy picit megmozdulna a zsidó egyház is. Tömegével van még a tanitásaik közt a középkorból való rasszista dogma. Ez nem szégyen, abban az időben amikor írták, ez volt a norma, ma már nem. Már csak azért is mert ezekbe folyamatosan belekapaszkodnak az antiszemita ideológusok.

Kicsit hosszú lett. Remélem sikerül nem félreérteni a jobbító szándékú kritikát.

Szép napot.

f.m.j. 2010.03.18. 07:34:23

@Kalmár: miközben értelek, és néhol egyet is értek, hadd jegyezzem meg: mindenki különböző :)
ja, és egyébként nem hiszek a tiszta fajokban, vérvonalakban, még a zsidóknál sem! Ha így lenne, a 6000 év alatt mióta ember van a földön mind degenerált lenne mind egy szálig! (az uralkodó házaknál is elég volt 2-3 /de/generáció :))
Ajánlom a Clash c. filmet mindenkinek, ami által egy pici rálátásunk lehet, hogy is működik ez a félelem a másiktól dolog, és megdöbbentő, hogy egyik nép sem mentes az ilyesfajta beidegződésektől. Mit is várhatunk az embertől (egyetemes értelemben) amikor egy anya képes a két saját fia között durva megkülönböztetésre? És észre sem vesszük...

Kalmár 2010.03.18. 08:37:05

@f.m.j.: Valóban nem sok tiszta faj van. Bár gondolom itt a rassz szó a helyes. Mindenesetre pont emiatt helytelenítem a tiszta vérvonal beteges védelmét a zsidóknál(is).
Úgy gondolom az ősi vallási törvényeken alapuló rasszizmus is idejétmúlt és káros.

hááááát 2010.03.18. 08:53:06

A mi családunk 3 generáció óta él magyarországon.idáig csak alapoztunk és alvó sejtként katonai kiképzést kaptunk.Most hogy Posta leleplezett minket kénytelenek vagyunk minden ősmagyart kiírtani, mert "aki nem velünk van az ellenünk"!
Ja és csak szólók a palócok autónómiát akarnak, ezért az oldalunkon harcolnak.

Egyébbként a Bárdosit is azért képezték ki izraelben, hogy segitse a harcunk.

Reszkessetek!
:)

tevevanegypupu 2010.03.18. 09:09:26

@hááááát:
Reszkessetek tik. Mert mink Psmith-hez fordulunk!

Bozdurgán 2010.03.18. 09:32:36

Posta Imrét idézgeti elég magas labda:)

Másészt meg nem azokkal a tisztességes zsidó emberektől kell félni akik szám szerint jelentős többségben vannak, hanem attól a kicsi és szélsőséges csoporttól aki a kezében tartja gyakorlatilag az egész médiát, a törvényhozást.

Nem véletlen a paranoia akkor amikor azt látjuk, hogy MINDEN beiktatott kormányfőnk szinte első útja izraelbe vezetett.
Ha azt látjuk, hogy minden médium /újság, tévé a legnagyobb internetes portálok/ a palesztin népírtást a zsidó állam szabadságharcának mutatják be.És gyakorlatilag a zsidó szó kiejtése is antiszemitizmusnak számít.És szerintük arányos válasz volt a házi rakétákra a foszforbomba, és tök normális hogy egy állam 0-ról indulva gyakorlatilag igényt tart más népek szent helyeire.és területeikre különös tekintettel az ivóvízre.
Úgy hogy 50 éve azoknak a területeknek amiken most Izrael létezik és igényt tart kb, 1%a volt zsidó lakosú.
Ez az egész kb olyan, mintha Olaszország elkezdene igényt formálni azokra a területekre ahol az ókorban jelen voltak.

Ha azt látjuk, hogy a hazánkba látogató Károly herceg szinte egyenesen a zsinagógába indul gyertyát gyújtani.

Mindezzel amugy semmi baj sem lenne,ha az izraeli tőke nem csak rabolni érkezne, hanem termelni.De sajnos a termelésben nincs annyi haszon mint a bér irodaházakban amit kibérelnek az állami cégek jó hosszútávra jó drágán.

Ameddig Betlen Jánosok, meg Demcsák zsuzsák uralják a médiumokat addig jogos a paranoia.És a tehetetlenségtől meg jóhpogy becsavarodik szegény Posta Imrus:)

tanarseged ur 2010.03.18. 09:48:08

@Bozdurgán: Demcsák Zsuzsa mint a médiát uraló tényező... :-D

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.03.18. 10:04:15

@tanarseged ur: van akinek addig ér a felfogása, hogy ha a tévében a riportert/bemondót látja, akkor biztos ő a főnök :D

Bozdurgán 2010.03.18. 10:06:12

@tanarseged ur:

Nem gondoltam, hogy szükség van egy alapos felsorolásra a médiában dolgozókról mert undorító a listázás, de ha akarod legyen néhány más név:

Aczél Endre, Avar János,Bajor Imre, Baló György, Bánó András, Boros Lajos, Egri Viktor, Erdélyi Mónika, Erős Antónia, Gyárfás Tamás, Hajós András, Jakupcsek Garbriella, Juszt László, Kolosi Péter, Tóta W. Árpád, és még jó sokan.

Hangsúlyozom, a felsoroltak között is, és a fel nem soroltak között is rengetegen joggal és kiérdemelten dolgoznak a médiában , mert nagyon hasznos és minőségi munkát végeznek.

Demcsák és betlen azért került kiemelésre, mert ők jól példázzák azt a szándékos és hazug tömegtájékoztatást ami a gyűlöletet kiváltja.

Bozdurgán 2010.03.18. 10:07:41

@flugi_:

igen, aki esetleg máshogy látja mint az elvárt az csak és kizárólag egy ostoba fajankó lehet.

tevevanegypupu 2010.03.18. 10:08:31

Azert tunnek olyan soknak, mert latvanyos helyeken dolgoznak. Es az a zavaro, hogy tenyleg nem szeretik, ha mas is probalkozik ott. Ezt persze soha nem fogjak bevallani. Es nyilvanosan nagyon kevesen mernek errol beszelni, vagy ha beszelnek akkor eleg hulye modon teszik. Mindenesetre ugy erzi az ember, hogy most mar eleg volt a buntudatbol, itt lenne az ido tovabblepni.Csak eppen nem engedik. Ettol ugyan nem csavarodik be senki, viszont duhos lesz.Erteheto.

tevevanegypupu 2010.03.18. 10:11:05

@Bozdurgán:
A fent felsoroltakbol azert eleg kevesen vegeznek igazan hasznos munkat. Bar ketsegtelen, hogy jo igavonok, mert mar a szocializmusban is szorgalmasan dolgoztak.

Bozdurgán 2010.03.18. 10:23:32

@tevevanegypupu:

Egy barátom az mondta a médiában uralkodó helyzetről, hogy olyan mintha a 100 méteres síkfutáson lenne egy olyan csoport akinek van 40m előnye:) Egy alacsony középszerrel és hamarabb befut mint BÁRKI más:)

Bozdurgán 2010.03.18. 10:29:03

@tevevanegypupu:

Nehéz egységesen megítélni bárkit, pl Gyárfásnak a napkeltéért egy koki járna, de pl az úszó szövetségben elismerére méltó munkát végzett.
Vagy Aczél elvtárt elfogultságához nem fér kétség, de ennek ellenére egy rettenetesen művelt és hatalmas tudású ember.
Nem a zsidóságuk háborít fel, hanem a befolyásuk, ha egy hottentotta csoport lenne az országra ilyen hatással akkor az nem tetszene.

tevevanegypupu 2010.03.18. 10:37:56

@Bozdurgán:
A nagy muveltseg nem ad felmentest egymasnak ellentmondo tevekenyseg alol.
Vannak korulmenyek amik valtozhatnak, es vannak ugyes es meg ugyesebb emberek, akik minden helyzetben nagyszeruen feltalaljak magukat. Csak erthetetlen, hogy szova tenni viszont meg tenyeket sem lehet, mert kialakult a tema korul egy zavart hallgatas, amit ha valaki megtor, akkor nekiesnek es lehulyezik. Jobb esetben, mert antiszemitazni is lehet, es az mar kivedhetetlen fegyver barki ellen.

Ez a negyven meter jopofa es igaz.
Ugy tunik a tobbieknek sokkal gyorsabban kell futni ahhoz is, hogy huszadiknak beerjenek, mert sok eselyuk dobogora nemigen van.

greybull 2010.03.18. 10:41:23

ha jól emlékszem, a honfoglalás előtt nem sokkal a magyar törzsek a kazár biodalomba tartoztak. A kazárok török eredetűek voltak, de - politikai okokból - felvették a zsidó vallást. Ezek szerint, ha a magyarok még maradnak egy kicsinység a kazár birodalomban, lehet, hogy zsidó vallással foglalják a hont. Amúgy jött még a hét magyar törzzsel három kabar-nak nevezett törzs is, akik - bár váltig állítják a történészek, hogy nem, de szerintem - nomen est omen - tuti zsidó vallásúak voltak. Ha igaz a sumer-magyar rokonság - szerintem ez is igaz - akkor meg már az ókor ókorától van kapcsolatunk a zsidókkal - lévén, hogy utóbbiak (is) tevékeny részt vállaltak a sumér birodalom és kultúra szétcincálásában. A történelemben az a csodálatos, hogy olyan népek, akik száz évekkel korábban még egymás esküdt ellenségei voltak, később összeborulnak, mert az idő megszépíti a messzeséget (lásd: török imádat alig 200 évvel a hódoltság után, ugor-török vita stb.). Szóval az biztosan nem véletlen, hogy egész Európában két országban éltek - lényegében - háborítatlanul a zsidók: Magyarországon és Lengyelországban. Persze azt tudni kell, hogy a lengyelekben is van hun, azaz magyar vér, nem véletlen, hogy a zászlajuk is a piros és fehér színt tartalmazza (fehér alatt persze ezüstöt kell érteni), miként az Árpád-sávok is. Szóval tőlem jöhetnek a zsidók feltéve, hogy megtanulnak magyarul, rászoknak a kolbászra és a sült disznócsülökre, és megtanulnak rendesen káromkodni magyarul...

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2010.03.18. 11:04:29

Nénike monnyon le! Micsoda antiszemita "zsidók-pókok" összevetés van a végén!

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2010.03.18. 11:12:02

@Kalmár: a zsidó vallásban nincsenek dogmák. Vitatkozni (értelmesen, érvekkel) bármiről lehet. A zsidó vallás többek között azért tudott fönnmaradni évezredeken és üldöztetéseken át, mert folyamatosan képes volt fejlőddni. De ha van szerinted középkori rasszista dogma benne, mondd, és talán kiderítjük, hogy mit is érthettél félre.

Bozdurgán 2010.03.18. 11:20:06

Még arról sincs egyetértés, hogy a zsidó az egy vallás vagy egy nép-e:)
Akik kissebbíteni akarák a problémát azok szerint vallás akik meg nagyítani azok szerint meg egy rassz:)

A zsidó vallás (mint mindegyik) tartalmaz számos kitételt arra hogy hol is helyezkednek el a goy-ok a ranglétrán:)

Szerintem a cionizmus semmivel sem jobb mint a legkeményebb nácizmus sőtt.A cionizmus mégis egy elfogadott, és szalonképes mozgalom ezen kellene elgondolkodni.

f.m.j. 2010.03.18. 11:26:25

@Pásztor Tibor: szerintem a Talmudra gondolt

tevevanegypupu 2010.03.18. 11:51:55

@Bozdurgán:
A zsidosag nep es faj. Ok is igy gondoljak. Nincs terites es keves az asszimilacio. Meg ha ugy is tunik, hogy integralodtak, akkor is csak a felszinen. Konrad Gyorgy szerint az evszazadok alatt szinte csak zart kozossegben tortent hazassagok miatt intelligensebbek,ertelmesebbek a zsidok mint a nem zsidok. Meg szerencse, hogy a muvelodes jogat fenntarthatjuk, ha mar ertelmi szinvonalunk kisse alacsonyabbra sikeredett a folytonos keveredeseink miatt. Jelenleg itt tartunk. Nincs ebbol kulonosebb baj, megfernenk egymas mellett meg akkor is, ha nem szeretjuk kulonosebben egymast. Viszont jo ha tudomasul vesszuk, hogy az ellentetek okozoi nem csak es kizarolag a keresztenyek es a muzulmanok.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.03.18. 14:26:58

jé! nahát! minden nap lesz mán ilyen kajmános-rettegdés-antiszemitásos izé?
azért a kitűnő bosnyákot egy lapon említeni ezzel a háborodottal...

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2010.03.18. 14:36:40

Zsidóság ügyben Köves Slomó rabbit idézem: szerinte a zsidóság három részből tevődik össze. Kultúra, közösség és hit. Az elsőbe nyilván beletartozik a származás, a család is.

A zsidó vallás nem térít (bár ez sem ennyire egyszerű), de betérni lehet. Mózes felesége is goj volt, Ruth könyve is egy olyan nőről szól, aki választja a vallást. És az dédunokája lett Dávid király.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2010.03.18. 14:38:49

@tevevanegypupu: ezt a Konrád György-hivatkozást igazolnád valahogy? Mert nekem elég hiteltelennek tűnik. Na nem mintha ez lenne az egyetlen marhaság abban, amit írtál.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.18. 14:46:49

@Pásztor Tibor:

Ez a @tevevanegypupu: valami alacsony értelmi színvonalú goj lehet ;-)

ü
bbjnick

f.m.j. 2010.03.18. 14:47:24

@Pásztor Tibor: és melyik nép nem ebből a háromból áll össze? Én nem látok különbséget zsidóság, és nem zsidóság között, a zsidó nép is egy nép a föld összes népei között. Ez nem a Gyűrűk Ura, nincs egy nép mind fölött :):):)

tevevanegypupu 2010.03.18. 14:58:14

@Pásztor Tibor:
Te vagy ra kivancsi, keresd meg.

@bbjnick:
Borzasztoan okos vagyok. Kivetel a gojok kozott, ami erositi a szabalyt.
(-:

Alfőmérnök 2010.03.18. 15:06:58

(bár mondjuk a csávó már rendesen szétszívta az agyát:)

tewton 2010.03.18. 15:11:02

@Pásztor Tibor: alighanem a génkoktélos szövegre gondolt. A gójoknak nemigen tetszik ez a pozitiv fajelmélet. Ez van.

www.dia.pool.pim.hu/html/muvek/KONRAD/konrad00001a/konrad00018/konrad00018.html

tewton 2010.03.18. 15:11:41

@Alfőmérnök: Doomra gondol, a cikk írójára? :)

tanarseged ur 2010.03.18. 15:21:28

@Bozdurgán: Teljesen fölösleges a nevek sorolása, mert a "ki uralja a médiát" ma már nem igazán értelmes kérdés. 15 éve még az lehetett, ma már nem. Minden téren széles a választék, az atv-től a HírTV-ig és az Echóig, a kapcsolat.hu-tól a mandineren át a kurucig, a Népszavától a Magyar Nemzetig és a Hírlapig, a 168 órától a Heti Válaszon át a Barikádig. Nincs egyeduralom, lehet mindenfélét nézni vagy olvasni. Még blogolni és kommentelni is lehet, vagyis te is lehetsz médiatényező. :-)

Bozdurgán 2010.03.18. 15:22:43

@f.m.j.:

Ha megkérdeznéd egy őszinteségi szérum után valamelyik hithű rabbit, ő biztosan másként gondolná ezt a egy nép mind fölött dolgot:)

tevevanegypupu 2010.03.18. 15:26:35

@tewton:
Doom is az termeszetesen.(-:

tevevanegypupu 2010.03.18. 15:28:27

@Bozdurgán:
"Ha megkérdeznéd egy őszinteségi szérum után valamelyik hithű rabbit, ő biztosan másként gondolná ezt a egy nép mind fölött dolgot:)"

Egy hithu ortodox rabbit? Vagy mondjuk a lubavicsi zsidokat? Az egesz biztos.
(-:

Bozdurgán 2010.03.18. 15:37:11

@tanarseged ur:

A médiába az általad felsorolt márkák is beletartoznak.sok tekintetben versengenek egymással, de pl az izraeli agresszió tálalásában nagyon is egyet értenek.
Vagy egységesen támogatja mind a rakpartjaink zsidó hősökről való elnevezését.Én még egyetlen izraellel szembeni megnyilvánulást nem láttam ezek híradóiban.

A kuruc, meg a barikád meg hagy ne legyen már alternatíva.

Bozdurgán 2010.03.18. 15:47:22

@tevevanegypupu:

nincs nagyobb fasiszta mint a cionista:))

tevevanegypupu 2010.03.18. 15:52:19

@Bozdurgán:
nincs nagyobb fasiszta mint a cionista:))

Erre az ember eleg hosszu ido, sok sertes utan jon csak ra, hogy felesleges vitatkozni, de akkor mar keso. Akkorra mar jocskan beletapostak a lelkebe.(-:

tanarseged ur 2010.03.18. 15:58:34

@Bozdurgán: Ja, ha neked csak az Izraellel kapcs. hírekkel van bajod, az más. Azokról nem tudok mit mondani, mert nem követem őket naprakészen. A rakpartokat milyen zsidó hősökről akarják elnevezni?

Bozdurgán 2010.03.18. 16:15:35

@tanarseged ur:

www.origo.hu/itthon/20100128-uj-nevet-kapnak-a-dunai-rakpartok-raoul-wallenberg-salkahazi-sara.html

Hangsúlyozottan nem azzal van a bajom, hogy érdemtelenek lennének, hanem azzal, hogy lehetne találni a történelmünkben olyan magyar hősöket is akik "kevésbé" ismertek...Akár elég lenne visszamenni 56-ig. Valahogy konfortosabban érzem magam ha nem a sztehlo gábor rakpartos kell végigsétálnom.

Az izraellel kapcsolatos híradások szoros összefüggésben vannak a média elfogultságával.

Bozdurgán 2010.03.18. 16:17:13

@tanarseged ur:

javítanom kell magam, nem zsidó hősök hanem zsidókat mentő hősök, ami a gondolatmenetemet illetően nem annyira lényeges, csak az igazság kedvéért javítok:)

tanarseged ur 2010.03.18. 17:12:57

@Bozdurgán:
Egy ideig biztos furcsán hangzik majd, hogy "az Antall József mellett kanyarodunk rá a Jane Haningre", vagy hogy "már megint bedugult a Wallenberg", vagy hogy "újraburkolják a Schlachta Margitot", de majd megszokjuk. :-) Ez legyen a legnagyobb bajunk.

Az Izrael-kérdést meg passzolom. Távoli és szinte megoldhatatlan konfliktus, amihez gyakorlatilag semmi közünk. Nem hiszem, hogy meg tudnánk mondani, pontosan hol van arrafelé az igazság (már ha van egyáltalán) - de szerencsére nem is kell.

A média "uralásáról" volt szó, és ezzel kapcsolatban írtam, hogy a nagy választék miatt ma már nincs domináns pozíció. Mi köze van ehhez az arab-izraeli konfliktusok híreinek? Azok csak az összes hír csupán egy nagyon kicsi szeletét jelentik.

De ma már te is része lehetsz a médiának. Itt van pl. a Mandiner, ami pénz nélkül is médiatényezővé nőtte ki magát. Csinálhatsz te is ilyet, vagy írhatsz alapos és korrekt elemzést az elmúlt év Izraellel kapcsolatos híreiből, és kiteheted a blogodra. (Én nem fogom elolvasni, mert nem érdekelnek az izraeli hírek, de sokan biztosan igen.)

abandi 2010.03.18. 17:27:43

@tanarseged ur:
Egy kajmán nem csinál forradalmat....

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 17:29:19

Miután hetek óta jön a jobbik és zsidó-etwas, erre ma senki sem tudja hogy és miért két izraeli kémrepülő csak úgy beszáll, benéz Ferihegyre.

Hát, kérem, kedves baller hatalomtechnikusok, elmentek tik az anyátokba!

osborne 2010.03.18. 17:39:22

@tölgy: Még a végén a RAF aka Royal Air Force lesz kénytelen ideröptetni pár vasmadarat, hogy védjék az épp itt tartózkodó Károly herceget és Kamillát

tevevanegypupu 2010.03.18. 17:41:41

@tölgy:
Rutin repulesrol volt szo,ilyen nagyon sokszor megtortenik, gondolom Amerika vagy mondjuk Franciaorszag felett is gyakorlatoznak, szot sem erdemel. A magyar sajto Izrael-ellenessege lappang a hatterben, megmondta az izraeli nagykovet.

tevevanegypupu 2010.03.18. 17:43:25

@osborne:
Csak azt akartak ellenorizni, hogy Karoly tenyleg elment-e gyertyat gyujtani a zsinagogaba..
Rutinellenorzes, Karoly neha fullentett mar elete soran.(-:

kvadrillio 2010.03.18. 17:51:36

Már szervezem a szabadcsapatokat és a kilakoltatási moratórium vége után körülnézünk, hol is akarnak lakásokat felvásárolni !!!!!!!!!

Piszkosul figyelünk !!!!!

tanarseged ur 2010.03.18. 18:08:41

@tölgy:
Pártkommentek? Itt nincsenek, de kitalálhatjuk.

Fidesz: A repülőket az MSZP-kormány hívta ide, hogy provokálja a joggal dühös magyar embereket, és ezzel a Jobbik szavazótáborát növelje. Összenő a két szélsőség.

Jobbik: A hazaáruló kormány a légtérrel kezdi az ország kiárusítását a felvásárlóknak. A Likuddal szövetséges Fidesz látszólagos tiltakozása csak megtévesztés, valójában ők is asszisztálnak ehhez.

MSZP: Az ártalmatlan átrepülés körüli antiszemita hisztéria bizonyítja, hogy a fenyegető ordas eszméknek egyedül az MSZP vethet véget.

greybull 2010.03.18. 18:10:49

@tevevanegypupu: így akarták kipuhatolni, hogy a faszistafidesz miafaszra készül az elkövetkező 3 hétbe'a választásokig, és hogy a választások napján hogyan lehet majd a levegőből egyenkint levadászni miniatűr rakétákkal a jobboldali szavazókat mielőtt bemennek a szavazófülkébe, az úgy lesz, hogy a minirakéta kb fejmagasságban lejátszik egy részletet az őszödi beszédből, oszt ha a delikvens elküldi fletót az annyába, hát akkor puff le lesz lűve!

tevevanegypupu 2010.03.18. 18:14:48

@greybull:
Ugyan. Az MDF-nek dobtak le kopogtatocedulakat.Mert hallottak hiret Bokros Lajosnak.

Tehetetlen Dodó 2010.03.18. 18:29:22

@tevevanegypupu:
Azt derítették fel, hol tudnának április 11-én egymillió maszopos szavazót ledobni, lehetőleg szavazófülkék fél kilométeres körzetében.

(Jó, tudom, odaát már elsütöttem egyszer).

tevevanegypupu 2010.03.18. 18:41:36

@Tehetetlen Dodó:
Jaj ne. Akkor mar inkabb jojjenek a zsidok.(-:

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 19:13:28

@tanarseged ur: nekem meg az a gyanúm, hogy ezt a _hírt azért gyártották_, hogy zsidó-issue-t csúcsra járassák.

tanarseged ur 2010.03.18. 19:30:14

@tölgy: Gyártották? Kik? És kinek jó ez?

Egyébként az még teljesen normális, hogy katonai gépek _engedéllyel_ más ország légterében röpködjenek. Inkább a körítéssel van itt gond.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 19:50:52

@tanarseged ur: ha normális, hogy röpködnek ezek a gépek, akkor a hírt _biztosan gyártották_. Olyasmit tettek hírré, ami naponta előfordul.

És mindenkinek jó ez, aki a zsidó-issu-tól valami hasznot remél a választásokon.

abandi 2010.03.18. 19:50:56

Állítólag van vmi szerződés is arről hogy betelepítünk zsidókat....
Olyan rágalomféle...

tanarseged ur 2010.03.18. 20:45:43

@tölgy:
normális =/= naponta előfordul

Valószínűbbnek látom, hogy egy amúgy is kiélezett és hisztérikus helyzetben könnyen lesz hír egy máskor akár teljesen jelentéktelen ügyből is. Nem az összeesküvésekben hiszek, hanem az emberi elme összeesküvéselmélet-gyártó képességében. :-)

Ettől persze még lehet összeesküvés is. Csak nem valószínű.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 20:51:08

@tanarseged ur: összeesküvések pedig vannak.
Kampány idején egy ilyen hír megjelenése nyilván a véletlen műve. A kampányokat az jellemzi. Semmi szándékosság. Annak feltételezése nem pc.

tanarseged ur 2010.03.18. 21:02:09

@tölgy:
Vannak, csak nem ennyi. És lehet, hogy ez is az, de valószínűbb, hogy nem. Kampány idején is van véletlen, plusz ilyenkor még rárakódik nagy adag gyanakvás, okkereső és "cui prodest" spekuláció, hiszti. Az izraeli repülőgépek egyébként főleg a jobbikos szavazókat mozgósítják. Titkos Jobbik-IASF paktum? :-)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 21:05:37

@tanarseged ur: Az izraeli repülőgépek egyébként főleg a jobbikos szavazókat mozgósítják. - én is így gondolom. És ma már azt mondják a ballerek, hogy csak amazok képesek a Fospumpát megállítani.

tanarseged ur 2010.03.18. 21:13:28

@tölgy:
"Kutyaharapást szőrivel?" Az így gondolkodó ballerek hülyék. Megijed a biciklitől, és a vonat alá ugrik - mondják az ilyenről. Ráadásul minél erősebb a Jobbik, annál inkább nyithat a Fidesz a közép felé, és viheti el akár bizonytalanok és "orrbefogósok" szavazatait is az MSZP-től. A ballereknek az LMP lesz az új kedvencük - most, hogy meglesz az országos lista. Szegény LMP, ilyen barátokat senkinek sem kívánnék.

abandi 2010.03.18. 21:24:05

@tanarseged ur:
Az az lmp egy utsó kísértet! A repülősök is őket bíztatták...
Én mint alfűtő, figyelmeztetem, hogy Lesz ez Még másképP!

vérlázító 2010.03.18. 21:56:51

@gaiushun:

nem vagyok biztos de, valami csak lehet bennem,
márcsak azért is mert az összes barátom/barátném félzsidó vagy kikeresztelkedett és velük érzem jól magam, jutunk közös nevezőre.
:-)

picur3ka 2010.03.18. 22:28:03

@hááááát:

Az a baj, hogy a dolgok odaig fajultak, hogy amit ir,sokan nem fogjak trefanak venni.

tevevanegypupu 2010.03.18. 22:49:01

Ugyan mar, az izraeli kemrepulogepek miatt ki szavazna a jobbikra? Ok majd megvedenek egy varatlan, fondorlatosan kitervelt izraeli legicsapastol?? Hogyan? Eszembe jutott az alban legvedelem..

Alfőmérnök 2010.03.18. 22:55:34

@tevevanegypupu: Ne legyél buta. Itt nem légcsapásról van szó, hanem kémkedésről(ami nem feltétlenül légcsapást készít elő). Én nem nagyon értem h hogyan engedhetnek be a légterünkbe idegen kémrepülőket.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.18. 23:01:25

@tevevanegypupu: a kereskedelmi híradók is nyomták a hírt, ettől lett nekem gyanús.

@Alfőmérnök: a speciális génkoktélos szöveget Czeizel is leírta valahol, ha jól emlékszem.

tevevanegypupu 2010.03.18. 23:19:19

@Alfőmérnök:
Persze hogy erthetetlen, ha nagyobb orszag fole repultek volna be, vilagraszolo botrany lenne belole. A legjobb, hogy azt is olvastam, hogy a nato is tudott rola. Csak Bajnai nem, erdekes.

@tölgy:
Eloszor a Magyar Nemzetnel jelent meg, hat gondolom ez meglepo hir, nyilvan azert vettek at. Bar tenyleg mar nem lehet kiigazodni sokszor, hogy melyik ujsag mit es miert ir.

abandi 2010.03.19. 00:00:25

@Pásztor Tibor:
Nesze:

"Aztán - nem is tudom - csak a legvisszataszítóbb szellemi kútmérgező Konrád György beszélhet zsidó génekről? [L. a zsidó génkoktélt az "Áramló leltár. c. könyvében]? Mi nem beszélhetünk ugyanerről? És a gének vajon mit fejeznek ki, ha nem faji tulajdonságokat?"
Keress tovább a fajtársaid művei után!

kackia 2010.03.19. 10:53:28

@abandi: @tölgy: @vérlázító32:

betiltva.com/new/dr-szabados-l-janos-a-zsidosag-lelki-alkata/

A napokban kaptam ezt az írást.

Fajta és fajtakeveredés.

"A fajta, a rassz fontosságára az egyén és az állam szempontjából, először a zsidó Disraeli mutatott rá, amikor ezt mondta: „A rassz minden, kívüle nincsen más igazság és minden rassznak el kell pusztulnia, amely vérét gondtalan keveredésnek teszi ki.”

kackia 2010.03.19. 11:50:08

És ha valakinek nem lenne kedve elolvasni az egész tanulmányt, álljon lentebb egy kis idézet a zsidó lélekről, jellemről.

Persze megszívlelendő a mi magyarságunk keveredése is.

Olof Pálme, a svéd baloldal emblematikus figurája is eszembe jutott a tanulmány kapcsán, ki 1986 ban merénylet áldozata lett, aki egyébként egy baltikumi zsidó család sarja volt, kinek az ősei az 1910 es években menekültek Svédországba.

Miért is volt olyan fontos Pálme únak a nagy és egységes, aránylag tiszta északi faj intenzív felhígítása a 70 es évektől kezdve? Miért tette politikája központi kérdésévé a bevándorlás szorgalmazását? Persze a baloldal máig a szolidaritás,s egyéb hangzatos szlogeneket pufogtat, de én ezekben sosem hittem.Számomra elfogadhatóbb volt mindig az, hogy átgondolt, ravasz, bolsevik logikával bízott a nagy számú betelepülő szavazatában, és titkon tudta, ha sikeresen felhígul az egyébként még érintetlen, egységes északi génbank akkor vége a svédeknek is.

"A fajtakeveredés hatása a jellemre.

Azonos vagy rokonfajok egymásközötti házasságából született gyermek szüleitől és őseitől hasonló jellembeli tulajdonságokat örököl, így harmonikusan tud a környezetébe beilleszkedni. Ha valakiben sok fajta különböző irányú hajlama keveredik, az diszharmonikus lelki alapot teremt, amely a környezet erkölcsi rendjébe beilleszkedni nem tudván, mindenben csak a saját érdekét nézi: individualista lesz. Diszharmonikus külsőhöz, ha az fajtakeveredés következménye, diszharmonikus lelki alkat járul. Nem érez közösséget azzal a néppel, amelynek körében él s érts az életét feláldozni sem hajlandó. Embertársainak helyzete nem érdekli, hanem kizárólag a sajátja, hűséges ragaszkodás a vezetőkhöz nem él benne. A hős katona önérdekből harcoló zsoldos lesz ilyen fajoknál. Amikor a római birodalomban az említett rasszkeveredés következtében az erkölcsök megromlottak, náluk gyengébb, de egyfajú népek könnyen győzelmet arattak felettük, ami végül is a birodalom felbomlásához vezetett.

Ilyen jellembeli sajátosságokat találunk a zsidóknál is, ezért csak nagyon rövid ideig tudtak önálló államot alkotni, ezért voltak idegenek minden népen belül, amint egyik elnevezésük (héber = idegen) mondja. Saját fajtájukkal szemben inkább célszerű megoldások alapján teremtik meg közmondásos kapcsolataikat, de életüket áldozni egymásért a csaták mezején nem hajlandók. Történelmük folyamán főleg az élet anyagi oldalán keresték az érvényesülést, ezért a kereskedelemben és a pénzügyletekben nagy jártásságot szerezték. Szociális ösztönük hiánya miatt azonban kevéssé törődnek mások érdekeivel, az igazság és tisztesség ösvényét gyakran elhagyják a jó üzlet kedvéért. Az erőseknek összefogni a gyengébbek ellen, pénzzel és csalárdsággal megtörni a konkurenciát, megvásárolni a hatóságokat, vezetőembereket, olyan módszerek, melyekkel a szabad zsidó kereskedelmi életben gyakran találkozunk. Nyugodtan tudják elszedni a kisemberektől utolsó garasukat, ezért mondja egy történész szellemesen, hogy a középkor uralkodói szivacsnak használták őket, beszedték az adókat és vámokat, azután az uralkodók őket facsarták ki.

Alfőmérnök 2010.03.19. 12:00:53

@kackia: Nehogy már komolyan vegyél egy 30as években írtott tanulmányt.
A genotipus nem határozza meg egyértelműen a fenotípust. A szerzett tulajdonságok sokkal meghatározóbbak, mint az öröklöttek.
"a római birodalomban az említett rasszkeveredés következtében az erkölcsök megromlottak"- más oka nem is lehet, persze.

kackia 2010.03.19. 12:03:30

Meséljen már valaki nekem a zsidó vallás, vallásosság, spiritualitás lényegéről, mert én úgy tudom , hogy ha kiemeljük a történelmi siránkozásokat, megemlékezéseket a zsidó vallásból , nem marad abból egyéb mint egy halom diétás recept.
Mintha Arthur Koestler is így gondolta volna.

kackia 2010.03.19. 12:13:12

@Alfőmérnök:Mert valakiknek nem ízlik,ezért azt mondják rá,hogy nem korszerű, ne röhögtesd már ki magad. Nekem ez a harmincas évekbeli tanulmány sokkal elfogadhatóbb írás,gondolj csak Báró Julius Evolaára, Ő is hasonlóan gondolta. Természetesen Konrád úr más véleményen is lehet a témát illetően, de számomra az ő véleménye nulla,a nulla meg köztudottan a semmi.

Alfőmérnök 2010.03.19. 12:22:22

@kackia: Csakhogy Julius Evola nem tudós volt, a molakuláris genetika meg igen sokat fejlődött a 30as évek óta. Persze lehet, h a DNSeskről készült elekropmikroszkopikus felvételeket is manipulálják a zsidók.
Érdekes, hogy nullának számít neked Konrád véleménye, mikor a te állápontod inkább az övéhez áll közelebb.

kackia 2010.03.19. 12:48:48

@Alfőmérnök: Hagyjál már azzal a primitív materializmussal.
Te a haladást a tudománnyal kötöd össze. Mond már milyen származású vagy?:))

kackia 2010.03.19. 12:58:46

A zsidók mindent manipulálnak,ha zsidó lennék én is ezt tenném.
Az a világ amiben ők hisznek sajnos ki van szakítva a természet egységéből, egyben el van különülve az emberi közösségtől is, ezért ahhoz mindent illeszteni kell, csak így marad működő képes, ezért is kever, manipulál ősidők óta a zsidó lélek.Ez fennmaradásának záloga.
Viszont ne feledjük,a zsidóknak jó humoruk van.:))

kackia 2010.03.19. 13:02:32

Julius Evola szellem tudós volt.

Alfőmérnök 2010.03.19. 13:04:36

@kackia: Nem vagyok vend származású, ha erre célzol.

Vannak a tudománynak kétségbevonhatatlan eredményei. Vagy szerinted még mindig tartható az álláspont, h a Nap kering a Föld körül?

fenotipus = genotipus + környezeti hatások.
Az olyan tulajdonságok,mint kapzsiság, "pénzügyletekben nagy jártásság" nem genetikusan meghatározottak, a genetika max. hajlamossá tehet rá, a szociokulturális környezet hatása sokkal meghatározóbb.
Pl lehet valaki genetikusan hajlamos az alkoholizmusra, de ettől még lehet h egész életében nem iszik egy korty alkoholt sem.

gaiushun (törölt) 2010.03.19. 13:17:27

@kackia: Ijesztő vagy. Ijesztőbb, mint a baltaarcú bakancsosok. Mert látszólag írástudó vagy, persze ez nem jelenti, hogy képes vagy gondolkodni is. Sőt. Isten ne adja, hogy bármiféle hatalom kerüljön a kezedbe. Vagy valami hasonlóéba.

Alfőmérnök 2010.03.19. 13:33:40

@gaiushun: Nem kevésbé ijesztő, mint Konrád György. A különbség, hogy neki tényleg hatalom van a kezében.

gaiushun (törölt) 2010.03.19. 14:04:12

@Alfőmérnök: Én nem találtam sose ijesztőnek Konrádot. Az lehet, hogy jelentős íróként van súlya a szavának, de ez nem támasztja alá, hogy lenne bármilyen hatalma. Az hogy zsidó, az a zsidó témájú összeseküvés elméletek híveinek számít. Persze lehet összeesküvés elméleteket gyártani, hogy a zsidó imperialista nagytőke helyi szellemei helytartója, de ezekben nem hiszek, ugyanis ezek az elméletek túlságosan leegyszerűsítik a válaszokat, ami csak a szellemileg rest embereket elégít ki, hogy finoman fogalmazzak,tunyává tesz. A jó tollú író megírja, a valamiért frusztrált, de nem túlságosan okos megjegyzi ennek a tizedét, mivel frusztrált és buta is egyszerre,de ugyanakkor megokosodva érzi magát, tenni akar, mivel nincsenek cizellált eszközei, agresszív lesz.

Apropó, most olvastam a francia kisérletről, a kisérletben résztvevő emberek 80%-a simán megölné embertársát, ha érzi maga mögött a támogatást....

Szóval érted, hogy mi az ijesztő??

Utánanéztem, hogy hogyan került szóba a neve. Nem tudom, hol nyilatkozta azt, amit, meghogy tényleg ezt mondta-e. Akár mondta, akár nem, én eddig úgy tudtam, hogy a genetikai keveredés éppenhogy jótékony hatással van az egyénre és társadalomra, ezzel szemben a zárt közösségben született gyerekek között nagyobb arányban vannak sérültek. Tehát valami nekem itt nem stimmel..

tevevanegypupu 2010.03.19. 14:12:55

@gaiushun:
Ah, egy okos ember..valoszinuleg genetikai keveredes eredmenye. En sajnos nem ilyen vagyok - legalabbis hetediziglen biztosan nem - viszont hallottam es lattam Konrad Gyorgy azon fejtegeteset amirol fentebb szo volt.
Merhetetlenul meglepett, de nem ertettem felre, tenyleg ugy nyilatkozott ahogy az arokason irva vagyon. Aki egyebkent ott irt rola
akarmit nem ir le, nem fogad el semmit ellenorzes nelkul, alaposan utanajar a dolgoknak, szoval bizhat benne, nem tevedett o sem.
Egyebkent remelem nincs benn maga abban a nyolcvan szazalekban..mert tamogati nyilvan akadnak.(-:

Alfőmérnök 2010.03.19. 15:07:06

@gaiushun: Kackia azért frusztált, mert egy zsidó kurvát választott gyermeke anyjául. Szóval rendesen elkúrta a fajnemesítést, de még nem késő, korrigálhatja ezt a hibát gyermekének Izráelbe telepítésével. :)

Konrád jó író, ezt az árokásós poszt is elismeri. Amit mondott Konrád, azt viszont modta. Ha jóindulatú akarok lenni, akkor azt gondolom, h csak elragadtatott pillanatában írta, ha rosszindulatú, akkor elszólásnak tartom.

Az a francia kísérlet meg elég nagy kamunak tűnik. Már nem az h volt ilyen, hanem h megbízható-e az eredmény.

kackia 2010.03.19. 15:27:41

@Alfőmérnök: Szerintem,"hogy a Nap kering a Föld körül" ezzel sem lenne semmi baj, sőt nagyon is rendben volt az emberiség amíg így hitte a dolgot. Szerintem a pogány kultúrák nem nagyon hitték az efelé, nap kering a földkörül mesét, gondolj csak a dél amerikai fejlett csillagászatra, de akár az indiaiakéra.Viszont a Kopernikusz utáni szemléletünkkel mire is mentünk? Azzal, hogy a korábbi szemlélet megfordult nem lettünk sokal jobbak,csak kiléphettünk általa a világűrbe azt is meghódítani, teleszarni mocskunkkal, no meg több lett a csatorna a nyálcsurgatódobozban. Szóval én úgy gondolom a lényeg nem a tudományos kifelé fordulásos menekülésben keresendő
, nálam inkább a befelé fordulás önmegismerése a nyerőbb.
Nyitottabb tudatú, kevésbé előítéletes és kevésbé beszűkült tudatú polgártársaimnak üzenem, 3-4 gramm,jó körülmények között, természetben elfogyasztott, jófajta gomba élmény eléggé ahhoz, hogy meg tudja nyitni az ember elméjét annyira, hogy elgondolkodjon a világ és önmaga viszonyáról.
Szóval szerintem nemhogy okosabbak lettünk a tudomány vívmányai által, de hülyébbek az biztosan. Én a tudományoknak köszönhetően,csak egyre bővülő számú konzumidiótákat látok magam körül, s ez nem lesz jobb.

Alfőmérnök 2010.03.19. 15:33:50

@kackia: Nem az a kérdés, hogy jó-e, hogy tudjuk, hogy a Föld forog a Nap körül, hanem hogy igaz-e vagy sem. Persze zsidó módra relativizálhatod az igazságokat, és azt mondhatod, hogy nincs is objektív igazság, de erre egy társadalmat nem lehet felépíteni.

kackia 2010.03.19. 15:34:10

@gaiushun: Isten ne adja, hogy bármiféle hatalom kerüljön a kezedbe."
Ha ne adj Isten a közelébe kerülnék akkor is vissza utasítanám, nem bírom a túl nagy feszültséget,a felelősség meg ezzel jár, aki meg sokat feszeng az megbetegszik .

kackia 2010.03.19. 16:05:19

@Alfőmérnök: Maga tud valamit,vagy jó a memóriája a jakvés asszonnyal kapcsolatban.:))
Legújabb információim szerint nemcsak a gyermekem, de a dédpapi is kóser volt, legalábbis legújabb ismereteim szerint, persze majd a levéltári kutatások pontot tesznek az i-re.

"Objektív igazság nem is létezik", de szubjektív sem, ez csak olyan üres, zsidók által ránk erőltetett semmit sem jelentő forma.:))Csak arra jó, hogy elkülönítsen, elvágjon a valós megismeréstől, arra jó , hoyg falat emeljen közted és a világ között.
Cseréld le az objektív igazságot az általános jelenség világ igazságára, a szubjektívet a személyes jelenség világra.
Ha ezt a két, már helyesebb meghatározást egy kicsit átgondolod hamar rá jössz , hogy a kettő kölcsönösen összetartozik, egyik a másik nélkül nem létezhet és nem teremt elkülönülést.
Én már régen kidobtam a szótáramból az objektív és szubjektív jelzőket, mindkettő olyan áltudományos, nem mondom, hogy zsidó találmány, bár ez is benne van a pakliban. Érzésem szerint ez is egyike a Klauzál téri, rájuk oly pregnánsan jellemző okoskodásoknak, még a múlt századból.

Alfőmérnök 2010.03.19. 16:23:00

@kackia: Nem hiszem, hogy zsidó találmány lenne, inkább a görögök kezdték. Vagy lehet, hogy Szókratész zsidó volt? :)

kackia 2010.03.19. 18:06:03

Ki tudja, mélységes mély az idő kútja, a zsidó gombolyag szálai
a végtelenbe nyúlnak. :)

LACEK 2010.03.20. 15:36:51

Ilyen szövegeket félnótásoktól szoktam hallani, viszont ez az ember egy négy diplomás pszichológus-katonatiszt.
Én három dolgot tudok elképzelni (valószínűségi sorrendben):

1.) felmérte, hogy erre van piac, és ebből jól megél
2.) időközben megbuggyant
3.) igaza van

na de akkor is, hol van az a másfél millió zsidó? az azért már látható mennyiség. én tudom hogy a zsidók jó emberek (hiszen mindenkinek van zsidó ismerőse aki nagyon rendes ember), na de 1,5M jó ember akkor sem fér el kis helyen

Alfőmérnök 2010.03.20. 15:44:56

@LACEK: "hol van az a másfél millió zsidó?"

Földalatti helységekeben, egyértelmű. Nem olvasta a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét?

"Ez a döntõbíráskodási eljárás elméletének kiindulópontja. Önök azt mondhatnák, hogy a gójok fegyverrel a kezükben fognak nekünk jönni, ha idõ elõtt rájönnek arra, hogy valójában mi folyik körülöttük. Ez ellen azonban Nyugaton oly szörnyû terroreszközünk van, melytõl még a legbátrabbak is remegnek, - a földalatti helyiségek, a földalatti vasutak, azok a földalatti folyosók, amelyek még az idõ elérkeztr elõtt készen lesznek valamennyi világváros alatt s ahonnan ezeket a fõvárosokat minden szervezetükkel és irattárukkal együtt a levegõbe fogjuk röpíteni."

LACEK 2010.03.20. 16:00:05

@Alfőmérnök: Sajnos még nem olvastam. Ki írta ? Lehet hogy majd beleolvasok, szeretem a sci-fit.

Alfőmérnök 2010.03.20. 16:03:10

@LACEK: De vigyázz, mert rendesen bele lehet paraoiásodni. Postával is ez történt.

LACEK 2010.03.20. 16:28:24

@Alfőmérnök: De hát akkor miért nem áll le vele ? Egy időben sokat warcrafteztem, de aztán egyik reggel zag-zaggal köszöntem a szomszéd Pistabá'nak, na akkor elhatároztam, hogy soha többet egy percet sem! Szerintem Postánál is vannak már minimum ilyen volumenű jelek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.21. 09:05:47

@dzsucseharcos: sőt, földalatti reptér, mint amit Tito épített, a békeharcos.

http://www.militaryphotos.net/forums/showthread.php?159189-Underground-Airbase-eljava-(Yugoslavia)-Read-the-first-post-carefully!

en.wikipedia.org/wiki/%C5%BDeljava_Air_Base

tevevanegypupu 2010.03.21. 09:31:57

@LACEK:
Jarjon nyitott szemmel ember, nezzen tevet, menjen moziba, szinhazba, galeriakba, divatbemutatokra, nezze vegig az ugyvedek, pszichiaterek nevsorat, a nagy uzletkozpontok es lakoparkok tulajdonosait. Esetleg benezhet a fopolgarmesteri hivatalba es kornyekere.Megnyugodhat, mindenhol latni fogja oket, meg csak keresgelnie sem kell. Kerdezoskodni viszont ne kerdezoskodjon, azt nem szeretik. Kiveve termeszetesen, ha maga is..khm..De ne kepmutassanak konyorgom, mintha csak itt-ott lezengene zsido lakossag Magyarorszagon. Masfelmillioan talan nincsenek, de a szazezernel fix, hogy tobben vannak.

benko01 2010.03.21. 15:30:54

Ha ez igaz, akkor kérem Posta Imre urat, hogy segítsen nekem! Ugyan is 17 éve élek Izraelben. Eredetileg magyar tanári végzettségem van. Itt viszont takarítónőket irányítok, mert a diplomámmal kitörölhetem......, másra nem jó, hiszen a kutya nem akar magyarul tanulni.
Legalább is nekem ezt mondják. Tehát ha ő ilyen biztos a dolgában, akkor kérem mondja meg nekem, hogy hol tudnék elhelyezkedni, mint magyartanár?

picur3ka 2010.03.21. 20:59:38

@benko01:

Remelem, jol erzi magat, mert nem is regen bocsatottak el vagy 800 tanart.

borzzz 2010.04.02. 07:34:27

tevevanegypupu: "Jarjon nyitott szemmel ember, nezzen tevet, menjen moziba, szinhazba, galeriakba, divatbemutatokra, nezze vegig az ugyvedek, pszichiaterek nevsorat, a nagy uzletkozpontok es lakoparkok tulajdonosait... mindenhol latni fogja oket, meg csak keresgelnie sem kell. Kerdezoskodni viszont ne kerdezoskodjon, azt nem szeretik. Kiveve termeszetesen, ha maga is..khm..De ne kepmutassanak konyorgom, mintha csak itt-ott lezengene zsido lakossag Magyarorszagon. Masfelmillioan talan nincsenek, de a szazezernel fix, hogy tobben vannak."

Jézusom, ez súlyosabb, mintha a Leningrádi Szimfonikusoknál lennél zsidószámláló (már ha ismered a viccet). De hadd segítsek: kihagytad a nagy hírű orvosdinasztiákat; Hollywood megalapítóit; a magyar Nobel-díjasok számottevő részét; a magyar ipar egykor nemzetközi hírű "alapító atyáit" (Weiss Manfréd, Ganz Ábrahám, Goldberger stb.); a Nyugatot; Karinthy Tanár úr kéremjének osztálynévsorát... Szégyen volna ránk, magyar hazafiakra, ha ennyi menő magyar zsidó után mára nem tudnánk legalább százezres diaszprórát magunkénak tudni:-))
Nem tudom, te hol élsz (mert valahol elvesztetted a magyar ékezeteket), de érdekelne, hogy ott is népszámlálsz-e hasonlóképpen.

tevevanegypupu 2010.04.02. 10:01:54

@borzzz:
Olyan helyen elek, ahol szamon tartottak a zsidokat. Nagyon de nagyon sokan voltak, aztan elmentek Izraelbe,Amerikaba, Franciaorszagba, stb.. nem sokan maradtak, de van olyan varos, ahol most is szamon tartjak oket, szinte darabszamra. Es a szamontartottak is szamon tartjak magukat, buszken valljak magukat zsidonak, orzik hagyomanyaikat, kulturajukat es egy-ket evente a vilagba szetszaladt zsidosag kozul azok akik "sokra vittek" szervezetbe tomorulve talalkoznak.Nem sertodnek meg es nem antiszemitaznak ha valaki zsidonak mondja oket.Ok azok.
Otthon a kulturalis es tudomanyos eletben sok zsido van, ez teny. Hogy a magyar zsidok kozul ki lett vilaghiru azt is tudjuk, ok maguk is kihangsulyozzak zsido mivoltukat. Ez gondolom termeszetes, mint ahogy nekem sem jutna semmilyen korulmenyek kozott eszembe titkolni azt, hogy katolikus vagyok, pedig ahol elek nem mindenki rajong ertunk sot.
Mi az a vicc a leningradi zenekarral?

borzzz 2010.04.08. 04:44:58

Nem ismered ezt az alapviccet? Vagy túl fiatal vagy, esetleg túl rég leléptél innen. Nos, Brezsnyev és Carter találkozóján az amerikai elnök a szovjetek szemére veti az antiszemitizmust, amire Leonyid azzal vág vissza, hogy ők ugyan nem antiszemiták, például a Leningrádi Szimfonikusoknak is 10 zsidó tagja van, van-e ennyi a Clevelandi Szimfonikusoknál? Carter: Honnan tudjam?
Ezer bocs, sose voltam jó viccmesélő. Lényeg a lényeg: egy dolog, hogy egy kisebbségi csoport számon tartja saját tagjait, az elszármazottakat is beleértve, és megint más, ha ezt a többség vagy a hatalom teszi.
Magyarországon él a k-európai régió legnagyobb zsidó közössége, ez tény. Nem tudni, szám szerint ez mennyi, mert nem tudni, ki számít a zsidó közösségbe. De az tuti, hogy a magyarországi zsidóknak a XX. sz-ban számos jó okuk és jó alkalmuk volt elpályázni innen. Aki a jó okok és jó alkalmak ellenére maradt, az egyértelműen kötődik ehhez az országhoz, magyarnak tekinti magát, és ezt a választást nincs jogunk kétségbe vonni.

Tippci 2011.03.03. 22:47:48

Szerintem az antiszemitizmussal átfogóan az a probléma, hogy aki elköveti e becstelenséget, vagy szívében hordozza, nem azok iránt táplál ellenérzéseket, akik zsidó vallásuak. Az antiszemitizmust, mint lobogó tüzet azok táplálják, akik a zsidó hitközösség végtelen összetartásán élősködve önnön kapzsiságuktól vezérelve nem kímélnek erkölcsöt, sem emberi értékeket. Ez a karanténos megoldás már a náciknak sem sikerült, abból is csúnya bonyodalmak születtek. Olvastam egy több mint száz évre visszanyúló felhívást, egy akkori országgyűlési képviselő tollából, de mintha tegnap írta volna. Ugyanaz a probléma már a XIX. század végén is megvolt, akkor már Galíciából egész népvándorlás érkezett hazánkba, és szinte egész zsidó falvak születtek határainkon belül. Természetesen kinevették és leantiszemitázták azokat a képviselőket, akik föl mertek szólalni és bizonyos fokú blokádot kívántak volna a zsidó betelepülők elé állítani. Aztán jött a világháború, és itthon Kun Béla (Berele Kohn) Ha a történelem ismétli önmagát, akkor nagyon nagy bajban vagyunk...

spartáéskus 2011.05.26. 09:04:42

Szevasztok!

Elolvastalak bennetek - jó - jó - minden jó - csak azt nem értem, ahol már egyszer engem jó helyben hagytak, szüleimet kivégezték, ha túlélte - akkor miért ment vissza - pl. Németország - meg stb. ország...

Ha én úgy járnék és túl élném - semennyi aranyért, gyémántért, ezüstért - sem térnék vissza, de ha oda kerülnék, még a szaros madzagot is elrágnám, hogy halálos ellenségeim közeléből elmeneküljek...

Ugye értitek?

szeretettel: spartakusz...

gabóanya 2011.07.18. 21:45:07

Üdvözlet az oldal Olvasóinak!

Régóta foglalkozom az antiszemitizmus kérdéseivel, a zsidósággal, próbáltam alaposabban megvizsgálni a probléma okait. Egyetértek a legtöbb hozzászólóval. Nagyon nagy a baj Magyarországon is, mert ott, ahol a zsidóság kerül hatalomra, csak elnyomás vár a nemzetre. Ez az ókor óta így működik. De bajban van a világ is, most a pénz hatalmával vívják a háborút és azzal éppoly hatalmas károkat tudnak okozni nemcsak az európai országoknak, de az USA nemzetének is. Én félek attól, hogy az USA-ban uralkodó zsidóság ismét ki fog provokálni egy világháborút, mesterségesen államcsődöt idéz elő az európai országban, hogy elgyengítse őket. Ha háborút kezd vagy provokál ki akár az arab országokkal szemben, ezzel megmenti az USA-t a gazdasági összeomlástól. (fegyverkezés-gazdasági fellendülés). Ők fogják kirobbantani, mert nekik semmi sem szent. De vajon megéri-e? Meddig folytatható ez a bűnös politika?
Szerintem nagyban hasonlít a magyarországi helyzet az 1920-as évek németországi helyzetével. Akit bővebben érdekel a téma, többet szeretne tudni a Talmudról és sok más témáról, olvassa el cikkeimet www.ww2.hu weboldalunkon.
Kitartást, összefogást és főként éleslátást kívánok minden hithű Magyarnak!

János Dunai 2017.04.30. 08:54:36

eurazsiat afrikat zsidotalanitani kell mielott kipusztitjak europat.az osszes zsidot az usa egy kijelolt allamaba.lefegyverezni őket.csak putyin is addig putykoskodik még oroszorszagot is kipasitják

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.30. 19:01:58

@János Dunai:
Bosnyák Zoltán, milyen igaza van, hogy felhívta rá a figyelmemet!
süti beállítások módosítása