Szőke, sármőr, fondorlatos
2009. június 05. írta: Szmöre

Szőke, sármőr, fondorlatos

  Kormányszóvivő legyen a talpán, aki úgy hozza a playboy és a csibészgyerek egyvelegét, mint Szollár Domokos teszi. A kommunikációs titán a HVG-nek nyilatkozott.

  A legújabb kori trendeknek megfelelően megnyílnak a magánélet ablakocskái. Domokos – mint mondja – világéletében magas volt és szőke, s ez határozta meg az önazonosságát is. Fiatalon ugyanis ez számít. Azt is megtudjuk, hogy eleinte csak azért sündörgött majdani felesége körül, mert annak barátnőjét akarta megkaparintani. Borcsa bizonyára örömmel látja majd viszont a családi kulisszatitkokat. A kormány Domája a Pázmánynak köszönhetően kerülte el a sorkatonaságot, mert annál még egy katolikus egyetem is jobb. Még egy gyaurnak is.

  Szollár úrfi, mint kiderül, 2002-ben még a Fideszt tüntette ki bizalmával. Azóta viszont elege lett a politikából. Ezért hűsölhetett előbb a Budapest Airport-nál, majd azóta a kormányzati kommunikációs irodán. Nem „nyalásiból” egyébként, de nagyon tiszteli Bajnai Gordont. Jó ember ugyanis. Az interjúból az is kiderül, hogy sok politikus nem olyan satnya élőben, mint a képeken. Draskovics Tibor és Lendvai Ildikó a megtisztelő mellékmondat után peckesebben járhatnak a folyosókon.

  Szó esik a munkás mindennapokról is. A szóvivő cipővel veri az asztalt, ha nem hagynak beleszólást a kommunikációs stratégiába. Ő volt az ötletgazda például, amikor a pénzügyminiszter adócsökkentés táblácskával mórikált a Parlamentben. Elvégre – mint mondja – olyan időket élünk, amikor kendőzetlenül el kell mondani az igazat.

  Jó érzés, hogy van még ember a honban, akinek igenis vannak morális elvárásai munkájával kapcsolatban. Az első reggelen azt kérte Bajnaitól, ne kelljen hazudni. Gordon kisóhajtott parlamenti irodája ablakán és úgy szólt: „Nem lesz olyan ügy, amire a gyanú árnyéka vetődne.” Hősünk így boldog, hiszen csak patyolattiszta ügyeket kell kommunikálni. Lepetézünk az új generáció nagysága előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr851163196

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ficere Ödön hírei 2009.06.05. 14:03:27

Szollár Domokos a szenzációs szóvivőSzollár Domokos rövidesen kormányszóvivőként tűnik fel a színen. A jelölt - fiatal kora ellenére - komoly tapasztalattal rendelkezik a válság-kommunikáció területén. A repülőtéri sztrájk alatt, majd minden reggel h…

Trackback: Kifordított ország 2009.06.05. 12:39:39

Domokos munkába állt... ...és szinte azonnal el is kezdett glóriát húzni a Bajnai-kormány feje fölé: "A Bajnai-kormány azzal a céllal jött létre, hogy egy válságkezelő kormány legyen, a válságot szeretné kezelni." 1. Ezt hazugságot hallottuk…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magist 2009.06.05. 11:17:01

Ritka unszimpatikus ember! Hogy mondja "Jó érzés, hogy van még ember a honban, akinek igenis vannak morális elvárásai munkájával kapcsolatban." 2002-ben a FIDESZ-nél most az mszp, tényleg minden rendben van nála morálisan. Na és a sztrájk idején tett nyilatkozatai sem az empátiától tündököltek, legalábbis mintha tulajdonos és nem alkalmazott lett volna. És ezt nem seggnyalásnak hívják? Gratulálok remélhetőleg rövid karrierjéhez!

nénike · http://mandiner.hu 2009.06.05. 11:17:59

Azért a mai Magyar Nemzet eléggé elbánt vele. Azt írják:

Munkába állásakor a kormányfőtől azt kérte, hogy ne kelljen SOKAT hazudni.

Én tegnap olvastam a HVG vonatkozó anyagát, és úgy emlékszem, abban az állt, hogy Szollár azt kérte: ne kelljen hazudni.

Akkor tehát most a Magyar Nemzet a SOKAT szó becsempészésével hazudott, vagy mi...

Vidéki 2009.06.05. 11:18:08

„Az első reggelen azt kérte Bajnaitól, ne kelljen hazudni.”

Ezt a problémát megkerülheti azzal, hogy „nem fejti ki az igazság minden szeletét”.

Így, ha kell mindent, vagy mindennek az ellenkezőjét képes lehet kimagyarázni.

snorbi 2009.06.05. 11:19:57

Azt lehet tudni, hogy mit tett le az asztalra?
Vagy csak egy nagydumás bájgúnár, aki nagyon jól forgatja a köpönyeget?

Én a felesége helyében azért nem hagynám szó nélkül, hogy magántitkokat elárul. Valszeg szarul esik neki, de már biztos hozzászokott a menőzős szövegekhez...

frmn 2009.06.05. 11:22:09

Még most is jobbos, de jól jön a pénz...

Naumov 2009.06.05. 11:24:36

Gál J. (érettségizett) Zoltán
Batiz (jó estét kívánok, ötlábú birka született Biharkeresztesen) András
László (Erdélyből érkeztem, felelős szavazópolgár nemet mond a kettős állampolgárságra) Boglár
Danks (a legkisebb is számít) Emese
Daróczi (szakértő vagyok nem politikus) Dávid
Budai (jó irányba dőlök, Feri?) Bernadett
Szollár (örüljenek hogy lyuk van a) Domokos

Illusztris névsor. Kihagytam valakit?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.05. 11:28:59

Ritka unszimpatikus egy arc, az biztos...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.05. 11:36:53

ebből is látszik, hogy a SZAKMÁT helyezi mindenek elé.
a politika csak valahol a végén rangsornak :o))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 11:41:14

@Naumov: Danks (a legkisebb is számít) Emese
Daróczi (szakértő vagyok nem politikus) Dávid

ezt a kettőt fetjsétek ki, mert nem esett le

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 11:41:54

@Naumov: ja meg ezt
Gál J. (érettségizett) Zoltán

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.05. 11:41:56

a fenti képen az új kormányszóvivői egyenruha? remélem!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.05. 11:43:20

@tesz-vesz: teszkó; maga mondta; isk. végzettsége.

alap. :o)

zoli29 2009.06.05. 11:44:39

Hmmm... Tehát a kormányszóvivő az Orbán-kormány 4 éves tevékenysége után a Fideszre szavazott, de amióta a szocik vannak kormányon, elege lett a politikából.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.06.05. 11:50:24

na ez is egy szólásra emelt kani, ha így elszólja magát magánügyileg, mik fognak még kiszivárogni a kormyáztaról, talán az hogy Bajnainak is lyuk van a seggén és nem evésre használja? mert a jó emberek a szocialista közegben nőnek az égig, onshorelilag, vagy netelán ő is mentegetőzik mint Horn Gábor, hogy neki annyi esze sincs hogy legalább egy offshore cége legyen a Nyulak szigetén.

Stoney Hill Billy 2009.06.05. 11:51:02

Már hogy feltételezheti ELEVE, hogy egy kormányszóvivőnek hazudnia kell esetleg?

Stoney Hill Billy 2009.06.05. 11:52:28

@Naumov: majdnem: Demzsák (Overdose) Zsuzsa

Naumov 2009.06.05. 12:05:10

@tesz-vesz:
Danks a Tesco szóvivője volt mielőtt kormányszóvivő lett volna
Daróczi a szóvivői posztról való távozásakor bírta azt nyilatkozni valahol, hogy ő szakértő volt és szakértő is maradt
Gál J. körül meg még anno 2002-ben derült ki mikor szóvivő lett, hogy még felsőfokú végzettsége sincs csak érettségije

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.06.05. 12:05:25

ha már köszörülni kell a nyelvem Domonkoson:
szerintem az "örüljenek hogy lyuk van a" helyett a "lepetézek" lenne jó középső névnek.

vagy a "lepetéző" mint állandó jelző.

egyébként meg, ugye ez is munka, mint a szarszippantás.
de az elmond vmit az ember hozzáállásáról, amikor egy ilyen operett-bábszínház-mix kormányhoz megy el kormányszóvivőnek magyarázni a bizonyítványt.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.05. 12:19:46


szerintetek ez szőke?

szerintem barna, de más is azt mondja hogy szőke.

én vagy a kolléga menjen szemésdzhez?

tevevanegypupu 2009.06.05. 12:37:04

Ugy latszik Gyurcsany nekiadta a rozsaszin nyakkendojet..Az inget megtartotta.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.05. 12:54:56

Szollár Pete. márhogy [pi:t].

mildi 2009.06.05. 13:08:28

nem szőke. legalábbis a haja biztos nem az. vagy csak most nem az.

dmm 2009.06.05. 13:56:44

Hát jó nagy barom, az tuti. de amúgy mit lehet elvárni valakitől, aki ennek a brigádnak a szóvivőségét elvállalja?

krumey 2009.06.05. 14:18:59

Szerintem egy félművelt gyökér, aki csak kapcsolatainak köszönheti, hogy oda került, ahova.
Nem tudom például, hogy mire gondolhatott akkor, amikor azt találta mondani, hogy "a Forma-1az ország enigmája"?
(Azért Bernike is kitett magáért, amikor úgy fogalmazott, hogy Szilvássyt is megilleti az ártatlanság védelme(sic!).)

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2009.06.05. 14:19:09

nem értem, miért kifogásolható morálisan, ha az ember egyszer az egyik pártra, másszor a másikra szavaz. Amelyiknek jobb a programja (tekintsünk el a mézesmadzagoktól) vagy amelyik jobban csinálta/csinálja, arra szavazok. Ilyen szempontból lényegtelen a színfonlytonosság, nem egy vallás, hogy hűek maradjunk hozzá, nem?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 14:20:53

@vero: nem tudtam, azt hittem csak gusztos, herényi van érettségivel

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 14:22:25

@vero: nem tudtam, azt hittem csak gusztos, herényi van érettségivel

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 14:22:28

@vero: nem tudtam, azt hittem csak gusztos, herényi van érettségivel

krumey 2009.06.05. 14:25:08

@tesz-vesz: és anno John Major, csak hát ő azért más minőség, mint az említett urak.

Mária 2009.06.05. 14:27:13

Azért ő lett az ormányszóvivő, mert az ormány abban bízik, hogy a magyar nők megtartják azt a jó szokásukat, hogy nem az eszükre, hanem a puncijukra hallgatnak.

Vagyis nem az a befutó a szóvivők (és a politikusok) között, aki okosakat mond, hanem az, akivel szívesen lefeküdnének.

Gondolom, ugyanebből a célból tartja az ormány a Bugyi Bettikét is, bár ebben lehet, hogy tévedek.

A Darócinak meg azért kellett mennie, mert senki nem akart lefeküdni vele :)

krumey 2009.06.05. 14:33:08

@Mária: Én Bettyt még láttam az Echo indulásakor politikai elemzőként megszólalni (egyszer).

arrogancia 2009.06.05. 14:55:01

A demcsáknak mi köze overdose-hoz?

is 2009.06.05. 15:18:37

@tesz-vesz: "nem tudtam, azt hittem csak gusztos, herényi van érettségivel "

meg még Deutsch (nemFür) Tomi vágott neki a miniszterségnek diploma nélkül.

@Mária: "a magyar nők megtartják azt ..."

erre is inkább Deutsch Tomi

nemuccaszoc 2009.06.05. 15:23:22

Ez akár a kormányszóvivői állás újságban megjelent verziója is lehetne :)

Bell & Sebastian 2009.06.05. 15:29:39

@Úlfhéðinn:

Antipatikust mondj, kifinomultabb!

romano 2009.06.05. 15:30:09

Te Mária, ha te tényleg nő vagy, akkor ez elég gáz, amiket írsz, vagy azt gondolod, hogy baromi kúl, ha egy nő gyakorlatilag leprimitív puncizza a nőket, akik nem az "agyukra" hallgatnak. És ez a laza, szexes szöveg wow....vicces, amikor ilyen primitív szövegekkel ekézik a kipellengérezett téma-alanyt....aki nekem speciel se pro- se kontra... ellenben amit a kommenetelők produkálnak, az sírás. Honnan ez a baromi, túlfejlett öntudat és folytonos vicsorgás-készség? Tanulni barátaim és többet mélyülni a kultúrában...ez talán segíthet.

Bell & Sebastian 2009.06.05. 15:35:28

@romano:

Francia - franciázik, magyar - magyaráz!

(nem Mária, Márió!)

krumey 2009.06.05. 15:36:43

@romano: Mi köze a kultúrának Szollár Domikához?
Aki kormányszóvivőként bizonyos szavak jelentésével egyszerűen nincs tisztában.

screw guys 2009.06.05. 15:41:05

@is: Ha jól emlékszem, ő csak valami megbízott akárki, vagy tárcanélküli tudomisénkicsoda volt, hivatalosan akkor iktatták be, amikor befejezte az egyetemet. A részletekben lehet hogy tévedek, de az megmaradt bennem, hogy arra különösen figyeltek, hogy a kormányban csak diplomás tárcavezetők lehetnek.

screw guys 2009.06.05. 15:44:03

@arrogancia: http://snapsoid.com/index.php?data[mid]=3&data[bid]=1&data[post_id]=70

Szmöre 2009.06.05. 15:48:11

@hatláb:
nem az a kifogásolható, hogy máshova szavazott, hanem az, hogy "elegem lett a politikából" kijelentésekkel operál, miközben annak közepében van.

krumey 2009.06.05. 15:53:55

@screw guys: Ha jól tudom miniszterek államtitkárok esestén a törvény elő is írja M.O.-n. Sőt annak idején szó volt róla, hogy a Doszpot legyen a belügyminiszter(még Megyó alatt), és azért nem lehetett, mert csak főiskolája volt, egyetemi végzettsége pedig nem.

Naumov 2009.06.05. 15:54:21

@romano: Pedig van valami abban, amit Mária írt.. Gyurcsány az első pillanattól kezdve tudatos bulvárpolitizálást folytatott, gyakorlatilag folyamatosan kaptuk a dózisokat az "emberarcú politikus" imázsából: Gyurcsány futva megy munkába, Gyurcsány legyőzte a rákot, Gyurcsány megtalálta az elkóborolt kislányt, Gyurcsány táncol, Gyurcsányon eluralkodnak az érzelmek stb.stb. Gyurcsány blogot ír, amelynek révén az egyszeri szavazópolgár részese lehet az ország vezetője mindennapjainak, mi történt Klára asszonnyal, a gyerekekkel, Katus mamával és a többiekkel. Véleményem szerint a kormány arcát megtestesítő szóvivők egy részét is ehhez fazonírozták; a gagyitévéből, húszperces magyar sztárocskákkal kapcsolatos hírek közül importált Batiz egyértelműen ezt a vonalat erősítette, Szollár tipikus szépfiú, hivatalba lépése után olvastam valahol hogy valamelyik műsorban a női műsorvezetők azt taglalták, hogy milyen jó pasi, és Darócziról is meglehetősen sűrűn adagolták a bulvárhíreket. László Boglár meg Budai meg a jó nők, akik a férfi lakosság szépérzékére hivatottak apellálni miközben épp a kormány politikáját ismertetik. Ilyen szempontból a kakukktojás egyedül Danks Emese volt, nem is sok sót evett meg szóvivőként.

krumey 2009.06.05. 16:05:25

@Naumov: Most már nemsokára vége lesz ennek az átkozott színjátéknak, ami 7 éve megy, és a sok nyomorult ripacs műanyagember eltűnik a süllyesztőben. Már nem kell sokat várni...

Mária 2009.06.05. 16:19:33

@romano:

Nézd, amit írtam, az tény. Akár én írom, akár valaki más.

A marketing soha nem a józan észre hat, hanem mindig a vágyakra és az ösztönökre akar célozni.

Ez alól a politikai marketing sem kivétel. És nem nehezíti a manipulátorok dolgát az, hogy az emberek hajlamosak lennének ésszel dönteni, mert az emberek erre nem hajlamosak. Érzelmeiktől vezetve döntenek, majd később a döntésüket racionalizálják.

Egy politikust, vagy egy kormánydöntést gyakorlatilag ugyanazokkal a trükkökkel sóznak rá az emberekre, mint egy mosóport.

Tehetetlen Dodó 2009.06.05. 16:37:16

@Naumov:
Demcsák (juj, proligyerek van a homokozóban!) Zsuzsa

Tehetetlen Dodó 2009.06.05. 16:42:17

@Naumov: No, azért a Danks is beillett a sorba, mint a pofátlan, agresszív és a kérdezőket semmibe vevő szóvívő archetípusa.

Imre K 2017.10.07. 12:14:35

@magist: Egyetértek.Unszimpatikus,gerinctelen görény.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.10.07. 22:43:45

@Imre K:
Viszont a karrierje egyáltalán nem lett rövid. Jelenleg a MOL csoport kommunikációs igazgatója.

mol.hu/en/about-mol/media-room/press-contact

Imre K 2017.10.08. 19:21:58

@Doomhammer: pontosan ilyen emberek a megfelelök a hasonló helyekre.A vezérek imádják az ilyeneket.
Ez az a fajta aki lefele rug felfele nyal.
süti beállítások módosítása