A múlt héten Brüsszelben jártam. Nem mondom, hogy gyakran, de kb. másfél évente eljutok az Európai Unió fővárosába. Érdekes tapasztalat, hogy lassan kezd a kinti magyar közösség – melynek a derékhadát az uniós intézményekben dolgozók adják – magára találni, úgymond megszervezni a mindennapi életet. A nagyobb létszámú közösségek már hamarább megtették ezt, például az Európai Parlament épületével szemben egy lengyel söröző is működik. Na mindegy. Szóval alakul az a brüsszeli kis magyar világ. Vannak már külön magyarokra szakosodott magyar fodrászok, masszőrök, orvosok, akik bizton számíthatnak a kint dolgozó magyar kuncsaftokra, hisz mégiscsak magyarul könnyebb pletykálni a fodrásznál, vagy egyszerűbb azt magyarul elmondani, hogy „Gézukám, ha felemelem a kislábujjam, hasogat a térdkalácsom”. Van magyar sofőr is, aki a kisbuszával – természetesen schwartzban – furikázza a magyarokat a fapados reptér és Brüsszel között. Így adódik aztán, hogy különböző helyen dolgozók, egymás mellé kerülnek a kisbuszban.

 Én például egy fiatal masszőr csaj és egy ismert médiaszemélyiség utastársa lettem. Az egy órás út 90%-ban a masszőr csajszli fejtette ki véleményét a világról, de legfőképpen Magyarországról és a magyarokról. Már a felütés is korrekt volt: „azt utálom a magyarokban, hogy csak gyűlölködni tudnak”. Ezzel magát mintegy ez európéer világpolgár státuszába helyezte. (Elmondása szerint még nincs egy éve kint.) Majd így folytatta: „Én egész életemben arra készültem, hogy elhagyjam azt a szar országot” (itt Magyarországra gondolt), majd szintén gyűlölet nélkül megjegyezte: egyszer valaki azt mondta neki, hogy csak akkor tud majd érvényesülni, ha tanulni fog. Hát ő nem tanult, mégis mi lett belőle. Majd következett a patás ördög (Orbán) elleni gyűlölet félóra: „Nem tudom mit pattog az az Orbán amikor a Barroso is megmondta, hogy nincs itt semmi probléma.” Hát ennyi, a történetnek nincs csattanója. Ehhez képest üde színfolt kis hazánkban, hogy Geszti Péter káming áutólt a Rádió Cafében Babarczy Eszter, Szabó László és Kóczián Péter társaságában: megváltozott a véleménye a határon túli magyarokról, amióta egyszer-kétszer elment Erdélybe. Mi több a kettős állampolgárságot sem tartaná az ördögtől valónak. „Kezi’ csókolom!” – mondaná Jakab-Benke Nándor.

 Régi, de szeretettel küldöm Geszti Péternek kedvenc videómat a nem szabványos rénszarvasról.

 Szabó Lacinak egy apró megjegyzés: augusztus 23-a Románia felszabadításának az évfordulója, azaz a román április 4-e. Augusztus 23-át a rendszerváltoztatás óta ugyanúgy nem ünneplik már, mint mi április 4-ét. Azóta Románia legnagyobb nemzeti ünnepe december 1., Erdély Moldvához és Havasalföldhöz való csatolása, Nagy-Románia megalakulása.