Megdöbbentő jelentés Magyarországról, II. rész - A Raisz-ügy
2009. március 05. írta: spanyol'

Megdöbbentő jelentés Magyarországról, II. rész - A Raisz-ügy

 A tegnap közölt megdöbbentő jelentés második, befejező része:

A Tanár úr színre lép

  Obama beiktatása, gyors reformintézkedései, a dollár erősödése, valamint a Financial Timesnak adott februári Orbán-interjú tették világossá a wall street-i kör számára, hogy el kell hagyniuk Magyarországot. Amikor elkezdték eladni a magyar államkötvényeiket, a forint megint gyors zuhanásba kezdett, ezt csak úgy tudták megakadályozni Gyurcsányék, hogy titkos tárgyalások eredményeként, a legnagyobb magyar pénzintézettel, az OTP-vel kezdték felvásároltatni ezeket a piacra dobott államkötvényeket. (Az alku értelmében a következő kormányátalakításkor az EU-pénzek feletti rendelkezést egy, az OTP-hez közelálló miniszter fogja megkapni. Spéder és Lantos neve is felmerült a tárgyalásokon.) Ez ugyan megállította a forint teljes bedőlését, de cserébe a kockázatos magyar tőzsde és a még kockázatosabb OTP kezdett pokoli zuhanásba.

 Gyurcsány, hogy a kivonuló pénzügyi körök miatt megingó pozícióit otthon megerősítse, párton belüli ádáz ellenfelének, Puch Lászlónak adta a megüresedő baranyai elnöki széket, valamint a közeljövőben elbírálásra kerülő negyedik mobilliszenszet - a több millió eurós üzletet - ígérte végső kétségbeesésében a Puch László-i körnek, valamint abban is megállapodtak, hogy Gyurcsány egyik pártbeli riválisát, a házelnök Szilit Pécsre, polgármesternek száműzik. Január végén került a nyilvánosságra egy magyar tudós, a miskolci Raisz Iván találmánya , akinek az év feltalálója is lett, mert ötlete révén kommunális hulladékból nyerhető hatalmas mennyiségű energia. Egyes számítások szerint több, mint amennyi Magyarország egész éves energiaigénye, úgyhogy a kicsinyke Magyarország még a szomszédait is el tudná látni energiával. Amikor a találmány híre eljutott Moszkvába Putyin azonnal utasítást adott Raisz Iván elrablására.

 A még Magyarországon tartózkodó SpetsNaz egységek ezt azonnal végre is hajtották volna, de a miskolci rendőrök elfogták őket véletlenül. Hogy a konspiráció nehogy kiderüljön és az oroszokat csendben futni hagyják, el kellett mozdítani a miskolci rendőrkapitányt a helyéről -aki egyébként Puch embere - , és ő nem volt beavatva a titkos akcióba. Gyurcsány erre a feladattal az egyik legbizalmasabb emberét Draskovics Tibort bízta meg. Draskovics terve pofonegyszerű volt, összehívott egy helyi fórumot, ahol egy fedett újságíró kérdésére, a rendőrkapitány cigányozva válaszolt, Draskovics nem volt tétlen, egy napra elmozdította a kapitányt a helyéről, és így az orosz kommandósok feltűnés nélkül kiszabadultak.

A svéd kapcsolat

Igen ám, de amíg az orosz kommandósokat kiszabadították, egér utat nyert az idős feltaláló. Történt ugyanis, hogy ezzel párhuzamosan svéd ökoterroristák - az ún nevezett Új Nap (Ny Sol) sejt - tudomására jutott, hogy miben sántikálnak az oroszok és megpróbálták ők is elrabolni a “Tanár urat”. De mivel ügynökeik nem voltak ekkor Magyarországon, ezért Södertalje-ból egy speciális bunkerből, ökoinformatikusok hekkertámadást indítottak a magyarország.hu portál ellen, hogy személyes adatokba bejutva megváltoztassák Raisz Iván személyazonosságát, és így megakadályozzák, hogy orosz kézre kerüljön. Az svédek akciója sikerült, amit az is jelez, hogy az oroszok kicsinyes bosszút álltak a svéd városka szupermarketjeinek felgyújtásával, ahonnan a heckertámadást az orosz kémműholdak bemérték.Raisz Iván eltűnt a külföldi és magyar szolgálatok látóteréből, és ekkor indult meg az őrült hajsza az idős tanárért. Hogy a magyar rendőri erők figyelmét és erejét lekössék, és könnyebben kerítsék kézre a “Tanár urat” az idegen szolgálatok zavarkeltés miatt etnikai feszültség szításába kezdtek. Így került sor a veszprémi és a tatárszentgyörgyi gyilkosságokra. A magyar nyilvántartásokban keletkezett óriási zavart jelezte, Hunvald Györgyöt letartoztatása is, hiszen...

 A szerkesztőségünkbe eljutatott e-mail sajnos itt olvashatatlanná válik. De kanadai kapcsolatunk jelezte, hogy a történet még közel sem ért véget. Sőt. Obama keddi nyilatkozata óta mindenki tudja, valami készül ebben az országban. A Sötét Erők végső támadásra készülnek. De hogy ki van kivel, és hogy megmenekül-e egyáltalán a magyar tudós és Magyarország, az hamarosan kiderül... 

 (Már a megdöbbentő első rész után sok kérdést kaptunk, hogy ez most komoly? Nem, nem komoly.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr56978803

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.05.05. 13:08:59

Sötétség délben 2.   Tegnap kitettünk egy levelet, amit a neten találtunk.  A benne foglaltak mindenképpen megérnek egy posztot. Talán többet is.   Mikori a levél? Akárki is írta, 2009. február végén születhetett.   Anonym-us azt í…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.03.05. 16:16:24

Raisz Iván egyébként az USÁ-ban van. Soros György hívta meg .Kétéves szerződést ajánlott neki, amit elfogadott. Sorosnak volt nem túl régen néhány rossz húzása a tőzsdén, bioetanolba fektetett és ez nem bizonyult túl jónak, ma már ős is tudja. Nem lehet a jövő üzemanyaga a bioetanol, mert az ehhez szükséges növények az emberi élelem elől veszik el a földeket, rengeteg ellenzője van.

Soros le fogja nyúlni Raisz Iván találmányát, ahogy ez egyébként várható volt. Hogy mennyi benne Raisz érdekeltsége, azt nem tudom. Miután energiaválság van - még ha a hitelválság meg is előzte - a találmány nagy jövő előtt áll, nem úgy, mint az emberiség. Egyelőre nagy a titkolózás, nem tudom, Obama tesz-e ajánlatot Sorosnak. Nem, nem olyat.

Bell & Sebastian 2009.03.05. 16:19:15

@homoródkarácsonyfalvi:

Van ebben ráció, a Szilit már hátrébb húznák.
Ibi belügyér, MDF konyec.

Azt nevezik forradalmi helyzetnek, ami ezek után jönne.
Fellendülne a távcsöves fegyverek feketepiaca.

De Patásördög még ennél is okosabb, beee!

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.03.05. 16:21:21

Spanyol jól látja a dolgokat. A Sötét Erők mozgásban vannak, se Gyurcsány nem tehet semmit, sem Orbán. Megy minden a maga útján. A végét tudjuk.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.05. 16:22:46

@patomio:
Nem, be kell érned Babrczy Eszter kommentjeivel. :DDDDDD

Bell & Sebastian 2009.03.05. 16:22:59

Benéztem, nem kommunista hulladék, hanem kommunális...
Hát igaz?

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.03.05. 16:23:20

Tetszik ez a "sötét erők". Globális birodalmat szoktam emlegetni - Bogár Lászlótól nyúltam - de a Sötét Erők jobb.

Ikhór 2009.03.05. 16:24:30

Ezekben a témaszegény napokban jól jönnek az ilyen szánalmas, színvonaltalan, humortalan fikciók is. Fő, hogy gördüljön a blog.

Lacc78 2009.03.05. 16:26:11

Az első rész jobb volt. Vicces dolog egymással semmilyen kapcsolatban nem lévő események között összefüggéseket keresni. Szerintem is jó lennél Halivúdba forgatókönyvírónak.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.03.05. 16:28:48

Nem, nem az a vicces, Crafish. Hanem az, hogy ezek az egymással össze nem függő események esetleg egymással összefüggő események:) Milyen vicces lenne.

Google 2009.03.05. 16:29:35

Tara,
elmesélnéd azoknak is, akik nem tudnak olyan jól következtetni, hogy mi a történet vége?
Bevallom, nem tudom.

lolperec 2009.03.05. 16:35:18

ez félelmetesen igaznak is tud tünni :S

Gandalf Garaboncias 2009.03.05. 16:35:37

Jelen szöveg terjesztése tilos,
mivel a Fény ügyére nézve
ártalmas.

Éjszakai Őrség


Jelen szöveg terjesztése tilos,
mivel a Setét ügyére nézve
ártalmas.

Nappali Őrség

kultúrterrorista (törölt) 2009.03.05. 16:38:04

már tegnap is mondtam, most megint! csináljunk belőle áldokut!! könyörgöm!!

szépmező 2009.03.05. 16:39:42

tehát egy médiaheckről szólt ez a két poszt.

gyenge médiaheckről.

egy olyan időpontban fikázzák ki az összeesküvés elméleteket + külföldi beavatkozást, amikor a nem erről híres Tóta W. Árpád is már ezt a lehetőséget fontolgatja komolyan
w.blog.hu/2009/03/05/cui

Brávó reakciósok!

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.03.05. 16:42:25

Ami a 29-es válságé volt. Háború. Hogy milyen, azt nem tudom. Valószínűleg nem lovashadseregek fognak egymásra lövöldözni szemtől -szemben. Elképzelhető az atom - vegyi - baktérium - vírus és egyéb háborúig bármi. Államcsődök, éhezés, éhséglázadások, etnikai harcok, vízhiány, járványok kezdetnek. Ha még mindig sokan maradunk, akkor második felvonás. Visszaút nincs, a folyamatok elkezdődtek és visszafordíthatatlanok. Politikusaink, szakértőink, közgazdászaink, elemzőink nagy része vagy hazudik, ködösít, hárít.

Az előzményekről írtam négy posztot a blogomban, már említettem jelen poszt első részénél. A végkifejlet csak ez lehet, mi más? A Sötét Erők célja a túlélés. Csak úgy lehet elérni, ha az emberiség minimum háromnegyedét elpusztítják, többet nem tud eltartani Gaia.

Az Univerzum nagy, energiája végtelen, de nem vagyunk képesek magunkévá tenni. Pedig megoldás lehetne.

rada09 2009.03.05. 16:45:34

Írta és rendezte: Pörzse Sándor (Magyar Szabad Autista Zártkörű Bt.) elnöke és alapítója sk.

Host 2009.03.05. 16:48:52

Raisznál anno simán hármasra vizsgáztam.
Másodszorra.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.03.05. 16:50:38

Kapcsolhattok strucc üzemmódra, de attól még a dolgok megtörténnek.

Itt egy videó, elég jól megvilágítja az energiaválságot és egyebeket:

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=260665

OftF 2009.03.05. 16:57:28

bemérték a műholdak a hekkereket, bakker, bemérték!
Én mondtam!
Most jön az anal probe!
Meneküljünk!

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2009.03.05. 17:06:27

Ezért a receptért a kurucosok sirva fognak könyörögni :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.05. 17:15:04

Na jó, hát ilyet én is tudok, sőt még meg is előztelek titeket:

fedor.blog.hu/2008/11/13/osszeeskuves_elmelet_9

:-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.03.05. 17:17:01


"Blogunk birtokába jutott bizalmas információk szerint a kormány,
- fiatal képzőművészünk ötletét hasznosítva - új pénz bevezetését tervezi, Social néven..."

alkaloida.blogspot.com/2009/03/fifty-social.html

Káposztakukac 2009.03.05. 17:20:14

én nagyon jót röhögtem:D

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.03.05. 17:20:21

"akinek az év feltalálója is lett"
ööö...izé....

Google 2009.03.05. 17:22:01

Tara,
szebbre számítottam.
Arra gondoltam, tanultunk már valamit; minket háborúba nem hurcolhatnak többé.
Menjenek ők, a Sötét Erők, védjék meg saját javaikat! Ugrasszák be saját magukat ezegyszer.

Bummer 2009.03.05. 17:26:48

@homoródkarácsonyfalvi:
Nem egészen így szól a Fidesz kommunikáció. Hanem így:

"Annyira nehéz helyzetben egy kormány sem volt 1990 óta, melybe a következő választások győztese kerül, ez tény. Aki azonban elmegy tengerésznek, tudja, hogy olykor viharos a tenger. Ráadásul a választópolgár nem olyan félkegyelmű, ahogy a szocialisták tekintenek rá: hogy ha rosszabbul megy a szekér, máris a kormány ellen fordul. Nehéz körülményeket is képes tudomásul venni, ha tudja, mi a cél."

Bummer 2009.03.05. 17:28:34

@homoródkarácsonyfalvi:
Továbbá így:
"Orbán Viktor hozzátette: a múlt hét vége óta, nemcsak a programok végrehajtásához szükséges belső bizalmat, de a külföldi bizalmat is helyre kell állítani. Mindezt pedig új kormánnyal, ÚJ PARLAMENTTEL, valamint az emberek szándékára épülő ÚJ VÁLASZTÁSSAL lehetséges. "

Tehát a Fidesz kommunikációja szerint a miniszterelnök csere nem elég, nem lesz tőle jobb.

w a s d 2009.03.05. 17:28:51

@4tuna: Vagy megjelentetik így ahogy van, megkérdőjelezhetetlen igazságnak kikiáltva.:D

Balaint 2009.03.05. 17:42:02

Szerintem a tisztelt cikkíró lepődne meg a legjobban ha a cikkben leírtak nagyobbik része igaznak bizonyulna.

www.hirszerzo.hu/cikk.wall_street_journal_magyarorszagot_lecsuszasa_meg_szomszedaitol_is_elszigeteli.100140.html

Ez is ebbe az irányba mutat.

Szmöre 2009.03.05. 17:42:34

@homoródkarácsonyfalvi:

Remek az elmélet, azonban az "SZDSZ+MDF+MSZP egy része" koalíció még ma sem feltétlen jelent egyet egy sikeres konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal. Ezentúl egyáltalán nem gondolnám azt, hogy egy Bokros vezette kormánnyal szemben teljesen eszköztelen lenne a Fidesz.

Devil 2009.03.05. 17:43:26

Gyogyszert bevetted?

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.03.05. 17:58:17

Én meg azt álmodtam, hogy az előző miniszterelnök titkosügynök volt és a koaliciós partneréről azt mondta, hogy tele van korrupciós ügyekkel.

Vagy ez nem álom volt?

is 2009.03.05. 18:00:36

abszolút komolyan érdekel, nem viccből kérdezem: most, hogy Orbán elhajtotta a picsába a Reformszövetséget, ezzel szemben az MSZP legalábbis szóba áll velük, most egy Reakció hogyan áll a kérdéshez? egy erről szóló poszt érdekelne.

Jervis 2009.03.05. 18:12:24

az "olajfa" stratégia azért Olaszországban sem volt annyira egyértelműen sikeres...

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.05. 18:14:24

Nem komolyan hihető. De továbbra is Mohács kell.

homoródkarácsonyfalvi 2009.03.05. 18:18:21

@Szmöre: Az elmélet egy barátomé, de szerintem nagyon is lehetséges forgatókönyv. Ha addig le nem lövik a jövendő főszereplőt! (ha-ha) (Vagy mégsem?)

parttalan 2009.03.05. 18:22:40

Ha kiderül, hogy Orbán és csapata (párt+pénzügyi guruk, eu-s képviselők, sajtósok) állnak a forint bedőlése, az ország hitelrombolása mögött akkor el kell hajítani ezt a sz...et.
Hosszú évek kemény munkája kellett Orbánnak, míg ide jutottunk. A szüntelen külhoni lejárató munka sikerre vezetett. Nem állítom, hogy csak ezen múlt, de nagy szerepe volt. És természetesen itthoni reformellenes magatartásának úgyszintén. A "minél rosszabb-annál jobb" alapon.

És még ezek pofáznak. Néznek nagy mangaszemekkel bele a kamerába, hogy mi történik itt, miközben ők maguk is vastagon hozzájárultak az ország gazdasági tönkretételéhez! 2/3-os törvényekről hallani sem akartak és lázították a népet a megszorító intézkedések ellen.
Kellenek, hogyne kellenek a reformok, a markáns átalakító változtatások: csak a "magyarember" ne érezze azt a pénztárcáján..

NEM FOG AZ MENNI!!!

ahogy külföldön se sehol, úgy itt sem.

nyiljon már ki a szemünk: a Fidesz is be van szarva a "magyaremberek" dühétől. Pontosan tudja, hogy hathatós szociális megvonásokkal nem fog tudni talpraállni az ország gazdaságilag. De ők csak tovább lökik az osztogató, népmegsegítő, "állambácsi majd segít" dumát szüntenűl.

Ha hatalomra kerül a Fidesz (nekem már édes mindegy) megszorítások, nélkül, bér-és nyugdíjbefagyasztás, adókönnyítés -és más szociális kiváltságok megszüntetése nélkül nem tud rendet csinálni.

Csak a képmutatás van egyenlőre. De amint kormányra kerülnek, már a kétszínűséggel kell küzdeniük. Bár... ez legyen az ország legkissebb baja.

torró 2009.03.05. 18:27:34

Mi a fene. Az oroszok már megint a speizban vannak?
Még hogy hogy nincsenek manapság élénk fantáziájú írói vénák.
De a Ferencnek igaza van, ez tényleg egy k...va ország. Csak hát úgy mindenestől.

G.Szabolcs 2009.03.05. 18:44:00

szánalamas ez nem humor

blöff 2009.03.05. 18:55:47

szép a sztory, csak nehogy valaki komolyan vegye!

ionsrác 2009.03.05. 19:00:47

színvonalát tekintve komoly válságot él meg a reakció a napokban, úgy látom.

states 2009.03.05. 19:04:54

Lehet itt még poénkodni és flúgos futamnak láttatni az egész magyar belpolitikát, egészen addig, amíg nem lesz 400 forint az euró. Mindenesetre, ha az MSZP nem tér észre, és legalább ezt a retardált barmot nem takarítja el a miniszterelnöki székből, akkor minden jel arra vall, hogy heteken belül megnézhetjük magunkat...

Kolos Tibor · https://www.haloszem.hu 2009.03.05. 19:24:52

És Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni?
Hát ő már sz@rt ér?!

Mitte 2009.03.05. 19:27:06

Kurvára jópofa vicceskedni, mígnem pofára fogunk esni, 315 ft az euró. Ezzel kell most itt poenkodni, mikor bedől az ország.
ennyi hülyét!

Gabe2 2009.03.05. 19:31:52

Gyerünk barátaim! Tegyük a dolgunkat!

Orbán vezér (törölt) 2009.03.05. 19:42:23

....cigányok királya, ez a dologtalan naplopó "hazafias" csürhéi élén megint szétvereti a legmagyarabb ünnepet, Március 15-ét, ahogy eddig is tette. Nem unalmas ez még?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.05. 19:53:41

akik itt pattognak, hogy mi ez a humorizálás, azok kapják be a fletó farkát...
betiltanátok a poénkodást...?
nyaljátok ki a lendvai csúnyáját...

amíg gyf ott van, ahol, addig ugyan mit kéne komolyan venni...?

nyelv-ész 2009.03.05. 20:04:17

@Mitte: 2009.03.05. 19:27:06 :

"Kurvára jópofa vicceskedni, mígnem pofára fogunk esni, 315 ft az euró. Ezzel kell most itt poenkodni, mikor bedől az ország.
ennyi hülyét! "

Ja, télleg. Igazad van. Mostan mindenki fogja be jól a száját, oszt gondolja végig, hogy három éve meg hét éve hova is húzta be az ikszet.

Már ha egyáltalán elment szavazni.

Meg gondolja végig, hogy jövőre hova húzza be az ikszet.

Már ha lesz rá módja ikszelni.

pinbota 2009.03.05. 20:10:26

Hú ez kurva szar volt Spanyol!
További folytatásokat ha lehet nem kérnénk.
Egyébként meg kérj bocsánatot az életünkből ellopott percekért!

rrrt 2009.03.05. 20:13:02

Engem tanított Raisz Iván, jó fej a tag... Kb ennyi értelme van számomra a postnak... :(

surayana 2009.03.05. 20:30:03

Ezt az egészet én már olvastam.A Duna mélyén búvárok adták át nekem ürgebőrbe varrva. Ott elolvastam, majd vissza kellett adnom, mert különben elmondták:vagy megölnek, vagy Kiszel Tünde aktfotókat kell néznem.Iletve harmadik esetben vendég lehetek egy Mónika showban. Elborzadtam és hallgattam. Eddig.

belekotty 2009.03.05. 20:40:37

Nyugodjatok +! Eljő első Orbán az új gazdasági mechanizmussal.
A nyuggerek kapnak 14 és 15 havi nyögdíjat, így már nem kell a kukákban turkálniuk és elkezdenek dolgozni.
A brazil gépsorok annyi családi pótlékot kapnak a sok pulya után, hogy jó dolgukban nem fognak lopni így elkezdenek dolgozni. Késelni, kocsit feltörni csak szabadidejükben fognak.
Mi 1 millióan akik eddig eltartottuk az államot és a többieket adónkkal végre pihizhetünk 1 kicsit.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.05. 20:59:30

Az én összeesküvés-elméletem meg az, hogy Fecónk az orosz maffia embere, kishazánk pedig az EU-s belépőjük, ezért kapaszkodik Fecó annyira. Ha bukik, csúnya dolgok derülhetnének ki, az orosz maffia pedig nem szereti az énekesmadarakat.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.05. 21:06:37

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
micsoda nick... :))
volna oly szíves és megosztana 1-2 infót, hogy mit jelent, meg honnan jött..., már ha nem veszi tolakodásnak...
:))

Preskin 2009.03.05. 21:28:16



nem mese az gyerök
és ez a nagy nagynak egy picinyke darabkája !!!
szagértőt a szagértéstől :
index.hu/kulfold/2009/03/05/egy_ex-kgb-s_szerint_ket_ev_mulva_hat_reszre_szakad_az_usa/

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.03.05. 21:37:14

@Google: lenne rá lehetőség, de ahhoz, hogy az emberek hozzáállása, mentalitása megváltozzon, egy hatalmas kataklizma kell. Nos, itt van. Megkaptuk. Így nem lehet tovább élni, csak Gaiával összhangban, egymást segítve. Abbhagyni a mértéktelen fogyasztást, elzavarni a multikat, elkezdeni kicsiben, közösségenként felépíteni a mezőgazdaságot, ipart, ha kell a kétkezi munkától. Ez lesz a feladata a megmaradottaknak. Mert akik még most sem hiszik, hogy baj van, csak a tévé előtt bambulnak a sör, kóla meg a csipsz mellett és nézik az iszonyatosan sok baromságot, azok nagy része pusztulni fog. Nem baj. Maradjanak meg a gondolkodó emberek.

Kertévékre bambulni. Csak a pénzről szól az is mind, arról, hogy csempésszék agyunkba a reklámjaikat úgy, hogy nem is tudunk róla, egy iparág fejlődött ki erre, nem véletlenül. Rengeteg dolog felesleges és energiapazarló a világunkban. Egymásnak adunk munkát és közben semmi értelmeset nem csinálunk. Meg kell tanulnuk újból élni. Másképp, máshogy. Elölről kell kezdeni és ez jó.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.05. 21:45:21

SPANYOL` szövege egyáltalán nem lóg ki az összeesküvéselméletek sorából. Az elméletek alkotói abból a téves gondolatból indulnak ki, hogy az események hátterében levő érdek- és függelmi viszonyokat megismerni jó és fontos dolog. Nos, én amondó vagyok, hogy amit a valóságból tudni és ismerni kell, az egy értelmes ember számára bizonyos életkor fölött nyilvánvaló. A többit pedig nem érdemes tudni, hacsak nem akarja valaki olyan mentális terhelésnek kitenni magát, amivel jó kedélyét tönkreteszi élete hátralévő részére. Az összeesküvés-kutatók közt mosolygós embert nem lehet találni. Teljesen mindegy, hogy ezek az elméletek igazak-e vagy sem, különben is: az általuk vizsgált tartományokban az igazság és hazugság általunk használt kategóriái érvényüket vesztik. Olyan szép a hétköznapi élet világa: küzdelmes de emberi. A miénk. A másik kutatásába kizárólag belebolondulni lehet.

"And there`s no way to change this angry Heart
Cause all these Fears
Will Tear You apart

And it`s been this Way since Time began
It`s an endless Journey, it`s the Fate of Man
To live each Day and never understand

And it`s been this Way since Time began
It`s a desperate search for a Master Plane
And the Years slips by like Water trough Your
Hands"

mizie 2009.03.05. 22:36:24

nem érdekel hogy lesz még ennél is rosszabb. nem érdekel hogy a következő 5 évben száraz kenyér kell hogy éljek. de bazmeg ha nem helyezik új alapokra a gazdaságunkat akkor nem az elkövetkező 5 évre leszünk hazavágva hanem 20-ra. a jövőnket teszik tönkre ezzel a szarakodással. nem hiszem el hogy kb. ezer politikus szavazatszerzési stratégiája miatt csúszunk egyre lejjebb.

kezdjünk már el a poroltókért kapkodni mert ég a hajó!

kifizetném az mszpnek a hátralévő években harácsolandó milliárdokat, átutalnám a fidesznek a jövőben ellopható pénzeket előre, ha most abbahagynák ezt, és rábólintanának egy megbízható közgazdászcsoport terveire (nem feltétlenül a ref.szöv.)

nem akarnám itthagyni az országot azért mert ezek az idióta kretének nem látnak 3cm-nél távolabb.

Kopiás Attila Steve 2009.03.05. 22:46:48

Szerintem két nagyon vicces dolog is van a szituban.
Az egyik, hogy van, aki képes volt komolyan venni, vagy azt hinni, hogy a Reakció komolyan gondolta. Ez nem feltétlenül az ő hibájuk, tényleg sokan vannak az országban, akik komolyan írnának ilyeneket...
A másik meg az "ilyenkor kell ezzel viccelődni, amúgy nem is vicces" féle komment. Tótawétől a Get a life tartalmaz egynéhány idevágó gondolatot ezügyben, azon nagyon keveseket, amikben egyetértek vele...

Little Fluffy Cloud 2009.03.05. 23:23:53

@KA_Steve:
"azon nagyon keveseket, amikben egyetértek vele..."

ezt gyorsan tedd hozzá, nehogy rossz helyre legyél besorolva.
még ha nem is így gondolod.

egybites közélet.

gastro, missing in action 2009.03.05. 23:24:17

hallotta valaki oroszul gagyogni a rendőröket, vagy néma leventeként ütlegelték a sleppet?! Máriusz mondott erröl valamit? Vagy magyarul beszélő spetznazosok voltak? nahátakkormeg...

Bell & Sebastian 2009.03.05. 23:47:19

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Még be is balzsamozzák nekünk? Az ba..na be, de az!!!

(amúgy jó helyen kapisgál, én már csak tudom...)

AYBARS ANDA 2009.03.06. 00:18:04

@-tara-:

Maximálisan hiszek Bogár Laci elemzéseiben.

Ezt a sztoryt is - néhány megingástól eltekintve - BEVESZEM.

Nem baj, hogy hülyének vagy paranoiásnak tűnök.

Annyi mocsokkal találkoztam már, annyi totál érthetetlen , IRRACIONÁLIS disznósággal, hogy

KÖTELET Gyurcsányéknak !!!

AYBARS ANDA 2009.03.06. 00:21:44

@rada09:

RADAI rosseb: komcsik innen ki vannak tiltva, MAJOM!!!!

AYBARS ANDA 2009.03.06. 00:24:18

@Before:

Obama dumája JÓ.

A hunok ismét megdöntenék a SZAR, HANYATLÓ NYUGATI BIRODALMAT - hát fel kell emelni őket.

AYBARS ANDA 2009.03.06. 00:26:35

@homoródkarácsonyfalvi:

Az "Oljafa" nem túl jó előjel:

Prodi egy évig sem bírta vele, s mostmár jó ideje ÚJRA Viktor nagy Barátja, az új DUCE van hatalmon.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.03.06. 00:26:59

Van egy gyenge Matula magazin utánérzésem. Ők eredetiek és szellemesek voltak. Ez a post meg égő.

AYBARS ANDA 2009.03.06. 00:29:28

@4tuna:

Áh, dehogy, hjol van a new york-i Nagyzsinagóga és Főrabbi, Izrael és a MOSZAD, a piszok nigger csavargó, a cigányok felfegyverzése stb.

Ezek nélkül NINCSEN KURUC SZTORY!

AYBARS ANDA 2009.03.06. 00:31:46

@-tara-:

Nem, világszintűháború nem.

DE ITTHON polgárháború, az csöppet sem kizárható.

S mivel a NEMZETI OLDAL GYŐZ, nem sokkal később HELYI HÁBORÚ Kisantant államokkal.

AYBARS ANDA 2009.03.06. 00:36:33

@is:

Menj a picsába a "Reformszövetség" nevű neolibbant-posztkomcsi SENKIHÁZI MŰBRÁNEREKKEL EGYÜTT!!!

Itt már NEM A FLETÓKAT KELL APOLoGIZÁLNI hanem egy nagy csapással SZÉTBASZNI A BŰNBANDÁT ÉS A HÁLÓZATOT !!!

MSZP -t megsemmisíteni.

VIII. Nagyapó 2009.03.06. 00:38:59

@is: Ez elég gyermeteg kérdés volt...

Amúgy az egész Reformszövetség-csomagnak parlament elé terjesztése a mostani formában csak arra jó, hogy a totális semmitmondás helyett minél több olyan nyilatkozatba és elhatárolódásba kényszerítsék a Fideszt, aminek aztán majd annyival is nehezebb lesz az ellenkezőjét csinálniuk két év múlva (ill. hogy a kis pártok tetszeleghessenek a célcsoportjaik előtt).

Értelme, vagy esély az elfogadására egyébként nincs sok: az MSZP csak arra fogja használni, hogy mutogathassa, még mindig ők a jó fejek, miközben megpróbálja minél kevesebb, minél kisebb pótköltségvetéssel kibekkelni az évet - a Fidesz meg nyilván nem fogja úgy tökön rúgni magát, hogy a választások előtt egy évvel, ellenzékből megszavazza a megszorítást és bevállalja a bűnbak szerepét.

AYBARS ANDA 2009.03.06. 00:43:35

@parttalan: TAKARODJ? TE PATKÁNY, mert KETTÉHASÍTALAK !!!

Mocskos büdös zsidóbérenc komcsi !!!

borzzz 2009.03.06. 04:55:46

Hát ez gyönyörű volt! A poszt maga csak az előjáték, a kommentekkel együtt viszont orgiasztikus az élmény.
A legjobb talán az, hogy az agyatlan jobbernek és ballernek egyként aha-élményt okoz, mert mindegyik olyan, mint a nyomtató ló, megyen előre a szemellenzőben, és csak azt látja meg, amire előre kondicionálva van, az azzal ellentétes tartalmak elvesznek egy gigantikus vakfoltban.

Szűcslaci 2009.03.06. 06:33:38

Az lehet, hogy ez fikció, de az, hogy ezek az álkommunisták teljesen tönkretették az országot, hogy a koszos jegybankelnök, ez a simorandrás meg ilyenkor nyaral... hogy nem akasztják fel ezeket?

MazdásPali 2009.03.06. 07:47:05

Felcsigáztatok, ezért utánanéztem pár dolognak

Államkötvények vásároltatása igaz, de nem csak az OTP-nek kellett venni, hanem minden banknak CIB-nek Erste-nek, stb.

A Raisz Iván-os dolog viszont több sebből vérzik, ugyanis, ha tényleg igaz lenne amit írnak akkor Barta István feltalálótársat is el kellett volna menekiteni, erről viszont nem szól a híradás, ami a szakmai részét illeti, én ezért a találmányért nem rabolnék el senkit :) Ráadásul a szabadalmi oltalom megszerzéséhez nem igazán használnak szabadalmi ügyvivőt, ami bizonyos kétségeket felvet bennem a majdani szabadalom minőségét illetően. Röviden ha kap is szabadalmat valószínű simán meg lehet majd kerülni, mivel nem szakember készítette, így viszont nem sok értelme van rabolgatni valakit, ennél egyszerűbben is meg lehet szerezni a találmányt :)

Cypriánus 2009.03.06. 08:23:14

Spanyol!
oszt nehogy igaz legyen...:)
még úgy járnál mint a Kodolányi/ Makkai?-könyvben,(sajnos keverem) ahol egy hülyre pletyka terjed az országban a tatár kivonulás után, hogy a tatárjárás azért maradt félbe, mert megdöglött Batu kán kedvenc nőstény oroszlánja...Természetesen XIII. századi tudós elmék leintik az oktalan paraszti beszédet, és rámutatnak a mongol invázió közgazdasági és geopolitikai hétterére, és hogy Ögödej Nagykán halála miatt kellett visszamennie Batunak a fővárosba, Karakorumba.
csak éppen a regényből kiderül, Batu tényleg azért vonult ki, mert megdöglött a kedvenc nőstény oroszlánja....:)

Carnivora (törölt) 2009.03.06. 08:35:45

@TuRuL_2k2:

Tegyétek már ki, hogy ez beugratós vicccsokor volt ... ne égessétek már le ezt a jó kis oldalt. Ezt a baromságot még tán a kuruc.info se adná le ...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.06. 08:50:52

@Carnivora:
Ott van a bejegyzés végén a jelzés. Ennél többet nem tehetünk...

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.06. 09:05:16

Turul,

Nézzétek meg az Index címlapján a jólöltözött Bundeswehr stratégát. Aki humángenetikai és agykutatási eredményekre alapozott konzervatív nemzetstratégiát követel, a Géza-II.Frigyes-Beckenbauer hármasegységben. Ez a pasi bőven Raisz Ivánnak tűnik, nézzetek utána.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.06. 09:56:10

Banyek, én meg elküldözgettem az összes ismerösömnek, hogy lebukott a Gy. mint öszöddel.

AYBARS ANDA 2009.03.06. 11:52:52

@mizie:

Igenám, DE AZ A NÉP BIRKA MÓDRA HAGYJA MAGÁT!!

ODA KELLENE BASZNI A JÉGCSÁKÁNNYAL, mert az itteni pofázás is meddő!!

A parlamenti genyákat SEMMI SEM ÉRINTI MEG, csak az ELLENÜK IRÁNYULÓ ERŐSZAK !!!

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.03.06. 15:48:29

@AYBARS ANDA: kedves Anda, ha valami érthetetlen szemérmesség okán finomabban is fogalmazok, szinte minden gondolatoddal egyetértek. Írtam négy posztot a mostani helyzet előzményeiről a blogomban 02.22. - és 02.24. között, megtisztelnél ha elolvasnád, kíváncsi vagyok, te hogy látod.

sesq 2009.03.06. 20:47:37

"Amikor a találmány híre eljutott Moszkvába Putyin azonnal utasítást adott Raisz Iván elrablására."

kabare

spikki 2009.03.06. 22:52:14

Tökmindegy, az összes kivenné 5 Ft-ért még a vízbű is a zoxigént :D Amúgy meg az egész magyar politikus banda egy nagy maffia...

spikki 2009.03.06. 23:09:26

@gastro, missing in action:
igen, voltak oroszul beszélő rendőrök. Egy kevés még megmaradt bennem az orosz nyelvből sajnos, én még azon szerencsétlen korosztály tagja vagyok akikre ráeröltették 8-18 éves koráig az orosz nyelv tanulását

csabakirályfi 2009.03.27. 07:45:04

"kommunális hulladékból nyerhető hatalmas mennyiségű energia. Egyes számítások szerint több, mint amennyi Magyarország egész éves energiaigénye, úgyhogy a kicsinyke Magyarország még a szomszédait is el tudná látni energiával."

Ja. Meg sumér és magyar. Eszementek. Nem csodálom, hogy MO ott tart ahol, irkáljuk a hagymázas baromságokat.

SzuperKiraly 2009.03.29. 12:59:59

Lol, persze, és Putyin kirúgta a specnazosait és pécsi rendőröket alkalmaz helyettük, tekintve hogy ez utóbbiak röhögve elkapták az előbbieket.

én58 2009.04.01. 23:28:31

Na most akkor hol van Raisz Iván? Pl. ma este? Ki és mikor látta utoljára? Mit mond erről ő, vagy a környezete?

ajjajjj · http://www.youtube.com/watch?v=BtP9Ugc5Eu8&feature=related 2009.04.02. 17:30:06

Senkit nem zavar, hogy ott van a végén: "nem komoly"...?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.04. 11:23:54

He-he, most kaptam Kanadából. Kicsit lassú az átfutás, de büszkék lehettek magatokra:

"Olvassátok, Braziliából kaptam pár perccel ezelőtt.


Érdekes elemzést tett közé a minap az International Correlation Resource Center (ICRC), amit legjobban talán Nemzetközi Összefüggéskutató Intézetként (NÖKI) lehetne lefordítani. Az Intézetet 1979-ben hozták létre kanadai Montrealban, hogy a számítástechnika segítségével, a legújabb matematikai kutatások figyelembevételével elemezzenek bizonyos eseményeket, illetve egymástól látszólag független történések között találjanak összefüggést. Az Intézet bravúros elemzései között tartják számon, az ún. "Afganisztán jelentést", amelyben pusztán katonai tények alapján 1986-ban megjósolták a Szovjetunió gyors felbomlását, valamint a "Case Diamond" jelentést, amely az afrikai gyémánt kereskedelem és az etnikai háborúk közötti bonyolult viszonyt elemezte. (Többek között az Edward Zwick rendezte Véres gyémánt (Blood Diamond) film is ennek alapján készült.) Az Intézet ál lamoktól független, de számos híres politikus, valamint kormány tartozik a megrendelőik közé.

Nos, ez az intézet a héten tett közé egy terjedelmesebb elemzést, a gazdasági világválságról, és ebben hosszan foglalkoznak Magyarországgal. Az elemzés sajnos angol nyelvű oldalakon már elérhetetlen, de itt még elérhető egy fordítás. A Magyarországra vonatkozó részt az alábbiakban közöljük (bocsánat a hevenyészet fordításért, a gyorsaság volt a legfontosabb szempont):

Magyarország: végső visszaszámlálás


Gyurcsány új urai


Kevesen emlékeznek már arra, amikor 2006 tavaszán a nemzetközi pénzügyi körök jóváhagyásával választották meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, aki ellenfelével, Orbánnal szemben úgy tűnt, hogy továbbra is hajlandó követni azt a politikát, amellyel az ország pénzügyi és term� �szeti erőforrásait kiszolgáltatja az ún. "Wall Street körnek". Igen ám, de Gyurcsány már a megválasztásakor tudta, hogy azokat az erőforrásokat, amelyeket ígért, nem tudja ezeknek a köröknek a rendelkezésére bocsátani, hiszen ezek jó részét már zsebszerződések formájában korábban pénzzé tették, valamint az ország teherbíró képessége már ekkor a végéhez közeledett. Amikor ez világossá vált számukra, az MSZP belső köreinek - vezetőjük Puch László - a segítségével tették közzé a híres öszödi beszédet, hogy megbuktassák az őket becsapó Gyurcsányt.

Gyurcsányt az emlékezetes 2006. Szeptemberi és októberi zavargásoktól az ekkor teljes titokban Magyarországra érkező orosz különleges erők a SpetsNaz egységei mentették meg, amelyek rögtön a TV ostrom utáni napon érkeztek Magyarországra, felváltva a szétzilált magyar rendőri erőket. (Többek között ezért sem hordtak azono sítót a rendőrök, mert akkor hamar kiderült volna, hogy ún. "nem regisztrált" rendőrök hordanak egyenruhát Magyarországon, valamint így történhetett, hogy október 23-án az orosz rendőri erők az számukra ismeretlen ellenzéki tüntetőket - köztük egy ellenzéki parlamenti képviselőt - is keményen szétverték.) A magyar és az orosz rendőri erők közötti feszültség mindvégig megmaradt.

A hintapolitika ára


Ezt követően Gyurcsány veszélyes hintapolitikába kezdett. Egyszerre próbálta helyrehozni a "Wall Street kör"-rel a 2006 előtt fennálló jó viszonyt, valamint próbálta kielégíteni az orosz fél egyre agresszívebb követeléseit. Így került napirendre az ún. kórház privatizáció, a tandíj bevezetése, a kormányzati negyed megépítettése, a budapestiek számára nevetségessé váló négyes metró projekt is, valamint ezeknek a köröknek a kiszolgálására folytat� �dtak a botrányos és korrupt autópálya építések. Az orosz fél számára - amelynek ez azóta is stratégiai fontosságú - Gyurcsány megígérte, hogy az EU-n belül támogatja a Déli áramlat projektet a Nabuccoval szemben. Ez a támogatási bejelentés, néhány nappal az ellenzék által szorgalmazott un. szociális népszavazás előtt történt, amelyen már várható volt, hogy a kormány óriási vereséget szenved. Gyurcsány ekkor ismételten az orosz vonallal kívánta bebiztosítani magát, a vesztes népszavazás után vele szembeforduló magyar ellenzékkel és a megállított reformok miatt ingerült "Wall Street kör"haragjával szemben.


A válság válsága

A Wall Street kör, az időközben az Egyesült Államokban kitört ingatlanválság miatt kevesebb figyelmet tudott fordítani Magyarországra, de az ekkor már súlyos beteg Tom Lantos segítségével azt elérték, hogy a Wall Street körh� �z egyébként is közelebb álló SZDSZ kilépjen a kormányból. Így próbálták zsarolni a magyar miniszterelnököt. Aki viszont az ugyancsak ellenzéki MDF és néhány képviselő megvásárlásával továbbra is biztosítani tudta a többségét a parlamentben. Sőt, a kitört gazdasági világválságnak köszönhetően még az ellenzékit játszó SZDSZ is parancsot kapott a Wall Street-i köröktől, hogy a kritikus pillanatban, 2008 végén szavazza meg a költségvetést. A hintapolitikus Gyurcsány, aki mindeközben teljesen tönkretette a korábban a térségben éllovas Magyarország gazdaságát, kapott még egy mentőövet. 2008 október végén, amikor az ország derivatíva indexe történelmi, 605 pontos magasságra emelkedett, a wall street-i körök még megmentették Magyarországot. Persze nem véletlenül, hiszen ezeknek a köröknek óriási pénzeik feküdtek magyar állampapírokban, amelyek államcsőd esetén teljesen elértéktelenedtek volna . Így az IMF gyors hitele és a 300-ra lecsúszó forint még ideig-óráig megmentette az országot.
Az utóbbi egy hónapban viszont felgyorsultak az események ebben a picinyke kelet-európai országban...

(Az International Correlation Resource Center elemzése itt válik hirtelen hajmeresztően izgalmassá és tragikusan valóságossá.)


A Tanár úr színre lép

Obama beiktatása, gyors reformintézkedései, a dollár erősödése, valamint a Financial Timesnak adott februári Orbán-interjú tették világossá a wall street-i kör számára, hogy el kell hagyniuk Magyarországot. Amikor elkezdték eladni a magyar államkötvényeiket, a forint megint gyors zuhanásba kezdett, ezt csak úgy tudták megakadályozni Gyurcsányék, hogy titkos tárgyalások eredményeként, a legnagyobb magyar pénzintézettel, az OTP-vel kezdték felvásároltatni ezeket a piacra dobott álla mkötvényeket. (Az alku értelmében a következő kormányátalakításkor az EU-pénzek feletti rendelkezést egy, az OTP-hez közelálló miniszter fogja megkapni. Spéder és Lantos neve is felmerült a tárgyalásokon.) Ez ugyan megállította a forint teljes bedőlését, de cserébe a kockázatos magyar tőzsde és a még kockázatosabb OTP kezdett pokoli zuhanásba.


Gyurcsány, hogy a kivonuló pénzügyi körök miatt megingó pozícióit otthon megerősítse, párton belüli ádáz ellenfelének, Puch Lászlónak adta a megüresedő baranyai elnöki széket, valamint a közeljövőben elbírálásra kerülő negyedik mobilliszenszet - a több millió eurós üzletet - ígérte végső kétségbeesésében a Puch László-i körnek, valamint abban is megállapodtak, hogy Gyurcsány egyik pártbeli riválisát, a házelnök Szilit Pécsre, polgármesternek száműzik.

Január végén került a nyilvánossá gra egy magyar tudós, a miskolci Raisz Iván találmánya , akinek az év feltalálója is lett, mert ötlete révén kommunális hulladékból nyerhető hatalmas mennyiségű energia. Egyes számítások szerint több, mint amennyi Magyarország egész éves energiaigénye, úgyhogy a kicsinyke Magyarország még a szomszédait is el tudná látni energiával. Amikor a találmány híre eljutott Moszkvába Putyin azonnal utasítást adott Raisz Iván elrablására.

A még Magyarországon tartózkodó SpetsNaz egységek ezt azonnal végre is hajtották volna, de a miskolci rendőrök elfogták őket véletlenül. Hogy a konspiráció nehogy kiderüljön és az oroszokat csendben futni hagyják, el kellett mozdítani a miskolci rendőrkapitányt a helyéről -aki egyébként Puch embere - , és ő nem volt beavatva a titkos akcióba. Gyurcsány erre a feladattal az egyik legbizalmasabb emberét Draskovics Tibort bízta meg. Draskovics terve pofonegysz erű volt, összehívott egy helyi fórumot, ahol egy fedett újságíró kérdésére, a rendőrkapitány cigányozva válaszolt, Draskovics nem volt tétlen, egy napra elmozdította a kapitányt a helyéről, és így az orosz kommandósok feltűnés nélkül kiszabadultak.


A svéd kapcsolat

Igen ám, de amíg az orosz kommandósokat kiszabadították, egérutat nyert az idős feltaláló. Történt ugyanis, hogy ezzel párhuzamosan svéd ökoterroristák - az ún nevezett Új Nap (Ny Sol) sejt - tudomására jutott, hogy miben sántikálnak az oroszok és megpróbálták ők is elrabolni a "Tanár urat". De mivel ügynökeik nem voltak ekkor Magyarországon, ezért Södertalje-ból egy speciális bunkerből, ökoinformatikusok hekkertámadást indítottak a magyarország.hu portál ellen, hogy személyes adatokba bejutva megváltoztassák Raisz Iván személy azonosságát, és így megakadályozzák, hogy orosz kézre kerüljön. Az svédek akciója sikerült, amit az is jelez, hogy az oroszok kicsinyes bosszút álltak a svéd városka szupermarketjeinek felgyújtásával, ahonnan a heckertámadást az orosz kémműholdak bemérték.Raisz Iván eltűnt a külföldi és magyar szolgálatok látóteréből, és ekkor indult meg az őrült hajsza az idős tanárért. Hogy a magyar rendőri erők figyelmét és erejét lekössék, és könnyebben kerítsék kézre a "Tanár urat" az idegen szolgálatok zavarkeltés miatt etnikai feszültség szításába kezdtek. Így került sor a veszprémi és a tatárszentgyörgyi gyilkosságokra. A magyar nyilvántartásokban keletkezett óriási zavart jelezte, Hunvald György letartoztatása is, hiszen...

A szerkesztőségünkbe eljutatott e-mail sajnos itt olvashatatlanná válik. De kanadai kapcsolatunk jelezte, hogy a történet még közel sem ért véget. Sőt. O bama keddi nyilatkozata óta mindenki tudja, valami készül ebben az országban. A Sötét Erők végső támadásra készülnek. De hogy ki van kivel, és hogy megmenekül-e egyáltalán a magyar tudós és Magyarország, az hamarosan kiderül... "

bajnaikondom 2009.11.17. 17:33:09

Nincs itt semmilyen Wall Street-i kör, ááh dehogyis...Méghogy nagyhatalmi érdekek...piha! Nagyhatalmi érdekek, titkos álcázott akciók, titkosszolgálatok mind mind csak kitaláció. Titkosszolgálatok márpedig nincsenek! :))) Hülyeség az egész! Hollywood-i forgatókönyvíró írta. Badarság még ilyen összeesküvéseket feltételezni is. Hülye aki megpróbálja. Áááhh, viccelsz? :)))
süti beállítások módosítása