Mégis megszűnt az MDF-frakció?
2008. október 14. írta: TuRuL_2k2

Mégis megszűnt az MDF-frakció?

 Bár tegnap mindenhol arról írtak, hogy az MDF frakciója Lengyel Zoltán csatlakozásával túlélte a válságot, a Házszabály alapján - mint ahogy azt Bummer többször is jelezte kommentjeiben, - ez közel sem ilyen egyértelmű. Könnyen lehet, hogy tegnap már nem is létezett az MDF képviselőcsoportja, így aztán Lengyel Zoltán felvételéről sem dönthetett - ebben az esetben a tíz képviselő, a régi és új MDF-esek csak új frakciót alapíthatnak.

 A Házszabály vonatkozó része így szól:

17. § (1) Megszűnik a képviselőcsoport

a) ha tagjainak száma - a (2) bekezdés esetét kivéve - tíz fő alá csökken,

b) ha a képviselőcsoport megszűnését határozatban kimondja.

(2) Ha az Országgyűlésben a 15. § (2) bekezdése alapján is alakult képviselőcsoport, bármelyik képviselőcsoport a tagok számának csökkenése miatt csak akkor szűnik meg, ha a képviselőcsoport tagjainak száma a 15. § (2) bekezdése alapján megalakult képviselőcsoport alakuláskori létszáma alá csökken. Ha több ilyen képviselőcsoport jött létre a 15. § (2) bekezdése alapján, a legkevesebb taggal megalakult képviselőcsoport alakuláskori taglétszáma az irányadó.

(3) Nem szűnik meg a képviselőcsoport az (1) bekezdés a) pontja, illetve a (2) bekezdés szerinti esetekben, ha a hiányzó mandátum az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény 46. §-ának (5) bekezdése alapján - az ott megjelölt időn belül - betölthető.

(4) A képviselőcsoport volt vezetője a megszűnés tényét köteles haladéktalanul, de legkésőbb három napon belül bejelenteni az Országgyűlés elnökének. E határidő elmulasztása esetén az Országgyűlés elnöke a képviselőcsoport megszűnését hivatalból megállapítja.

 Az az érzésem, hogy az (1) értelmében már pénteken, Vas János kilépésekor vége lett a frakciónak. Megkérdeztem egy avatott jogászt is, aki hasonló álláspontra jutott, csak jogilag komolyabban alátámasztva:

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat (továbbiakban: Házszabály) 17. § (1) bekezdés a) pontja akként rendelkezik, hogy megszűnik a képviselőcsoport, ha tagjainak száma tíz fő alá csökken.

A Házszabály 17. § (4) bekezdése szerint a képviselőcsoport volt vezetője a megszűnés tényét köteles haladéktalanul, de legkésőbb három napon belül bejelenteni az Országgyűlés elnökének. E határidő elmulasztása esetén az Országgyűlés elnöke a képviselőcsoport megszűnését hivatalból megállapítja.

A fenti bejelentés - ennek hiányában a megszűnés hivatalbóli megállapítása - nem konstitutív, hanem deklaratív aktus, ami azt jelenti, hogy a Házszabályban foglalt feltétel teljesülése esetén a frakció automatikusan megszűnik, és azt nem a bejelentés "keletkezteti" - utóbbi csak tájékoztató célú. Ez az alábbiakból következik:
- a megszűnést nem a frakcióvezető, hanem a VOLT frakcióvezető jelenti be, ami arra utal, hogy előtte a megszűnés már magától beállt,
- a megszűnésről nem döntést kell hozni, hanem a MEGSZŰNÉS TÉNYÉT kell bejelenteni (illetve Szili esetén is ténymegállapításról van szó), tehát már adott tényhelyzet van.

Viszont:
Érdemes lenne megvizsgálni Vas János kilépésének a körülményeit. A kilépésről szóló jognyilatkozatot ugyanis közölni kell a frakcióval, és mindaddig nem tekinthető kilépettnek, amíg arról a frakció hivatalos tudomást nem szerzett. Gondolok itt arra, hogy nem elég egy sajtótájékoztatón nyilatkozni a kilépésről, hanem írásban át kell adni (el kell küldeni) a kilépő nyilatkozatot.
A sajtóhírek alapján szerintem a frakció hivatalosan is értesült.

Elvileg elképzelhető olyan is, hogy - mivel a kilépés hatályára nézve nincs külön szabályozás a Házszabályban - a képviselő későbbi hatállyal lép ki (pl. egy sarkalatos törvény elfogadásához köti, amit még a frakcióbéli munkatársaival közösen dolgozott ki). Bár ez eléggé atipikus eset.
 

 Ugyanezt vetette fel Répássy Róbert is, kíváncsi vagyok, milyen eredménnyel. Szerintetek mire jut majd a Házbizottság, esetleg az Alkotmányügyi Bizottság? Ragaszkodnak a betű szerinti szabályhoz, vagy (mint már nem egyszer) az MDF számára kedvezőbb értelmezést teszik magukévá?

mdf

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr70713782

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2008.11.03. 19:45:30

MDF-frakció volt, van, lesz „Szerintetek mire jut majd a Házbizottság, esetleg az Alkotmányügyi Bizottság? Ragaszkodnak a betű szerinti szabályhoz, vagy (mint már nem egyszer) az MDF számára kedvezőbb értelmezést teszik magukévá?” - tettü…

Trackback: Reakció - polgári underground 2008.11.03. 19:44:48

MDF-frakció volt, van, lesz „Szerintetek mire jut majd a Házbizottság, esetleg az Alkotmányügyi Bizottság? Ragaszkodnak a betű szerinti szabályhoz, vagy (mint már nem egyszer) az MDF számára kedvezőbb értelmezést teszik magukévá?” - tettü…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.10.14. 19:52:25

Ebben az országban "még a szar is le van szarva", ahogyan azt Őze Lajos mondotta volt a konyhában ülve, a Megáll az időben egy kékesen égő gázrózsa szomszédságában.
Az 1963-as amnesztia óta _amikor a film játszódik- semmit nem veszített aktualitásából ez a kijelentés.

Francois Pignon 2008.10.14. 19:53:14

Mert 10 fő alá fogyhat úgy is egy frakció, hogy egy képviselőjük meghal vagy lemond, ezért lehetőséget kapnak ilyenkor a választási tv. szerinti pótlásáig is frakció maradni.

S. Annyi 2008.10.14. 19:58:14

Mi az az MDF? Szocialistabérenc árulók gyülekezete. SZÁGY.

is 2008.10.14. 19:59:55

csatlakozom Proszekturához:
'A parlament elműködik ellenzék nélkül is!'
Az ORTT-be elég a kormánypárti delegált, az ellenzék (MIÉP khm) nyugodtan obstruálja az ellenzéki jelölteket.
Hosszú bájtok éjszakája
Josip Tot, Kaya Ibrahim
Kisgazda 36-ok (a hatalom érdeke)

stb.,stb.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.10.14. 20:04:54

is,
igen ám, de nincsenek is kormányon, illetve parlamentben egy ideje.

Francois Pignon 2008.10.14. 20:06:36

Két megjegyzés még a házszabálytól elvonatkoztatva:
A szociknak könnyebb a többséghez független képviselőket megnyerni, mint egy névleg ellenzéki frakciót, szerintem nem olyan nagy érdekük fenntartani, pláne hogy az MDF egy ideje már inkább tőlük visz el szavazókat.
Ha az MDF frakció az újjáálakulás mellett dönt, talán megúszhatták volna hogy a sztori teljesen Lengyel körül forogjon.
Dehát a racionalitás időnként magára hagyja a magyar politikusokat.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2008.10.14. 20:06:51

Ezt a hosszú bájtok éjszakája szöveget ma a Bolgár úr műsorában is voltak kedvesek előhozni.

Még jó, hogy a Medgyessy-kormány idején kinevezett APEH-elnök mondta, hogy NEM volt ilyen....

Arrafelé nem jár a postás az újsággal??? :)

states 2008.10.14. 20:14:53

Egy országban, ahol kupleráj van az élet minden területén, ott kupleráj van a Tisztelt Házban is. Tetszés szerint értelmezett házszabályok, pénzen vett képviselők, frakciók. És titkosszolgálatok által gyártott pártelnökök. Gyurcsányisztán üzemel...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.14. 20:19:35

calam 2008.10.14. 18:18:45
>Értem én, hogy megszűnt, de ha most 10-en újra alakulnak, akkor mi a jelentősége?

Biztos, hogy új frakciót alakíthat 10 képviselő is? (nem 15 a minimum új frakció alakításához?)

Top Cop 2008.10.14. 20:22:51

Amint látom itt legalább annyi jogász van, mint foci szakértő.Hölgyek , Urak! Nem kell politikát belekeverni. A jog, minden felvetéssel ellentétben ezt a esetet konkrétan szabályozza.
Imádiott Katinkánknak hiába énekelne bárki, hogy csak egyszer kacsincson rá, az kevés lenne. Répássy úr pedig pedig lehet volt sportminiszterünk mintájára szerezte meg a diplomáját.
Talán nem véletlen, hogy a Fideszes fiúk 8-10 év alatt végeztek a jogon.
A házelnök valóban a 3. napon deklarálja a képviselőcsoport megszünését. Ez tény! Azonban nem fogja ezt megtenni amennyiben a megszünés feltételei nem állnak már fent. Ez nem jogszabály hanem alapelv kérdése!
Jogtudományi Egyetem, I. szemeszter, jogi alaptan nevű tantárgy.
Bár mennyire is fájdalmas sajnos Ibolyka és csapata továbbra is ott lesz és rendületlenül panaszkodni fog amiért Őket a nagyok nem veszik be a lopjuk szét az országot játékba!

saetta26 2008.10.14. 20:23:03

Sziasztok,

Szamomra a fent leirtak meglehetosen egyertelmunek tunnek.

A kerdesem inkabb az, hogy
- ha megszuntnek kell tekinteni a frakciot (es a kepviselok 6 honapig nem alakithatjak ujra), de a bizottsag, amelyik errol donteni fog, jovahagyja az MDF frakcio fennmaradasat, akkor van e jogi lehetoseg fenti ugyben az Alkotmanybirosaghoz fordulni.
- amennyiben IGEN, lehet-e ez gyors folyamat
- ha az Alkotmanybirosag kimondana, hogy jogszerutlen fennmaradonak tekinteni, annulalhat-e ez visszamenoleg mas bizottsagi donteseket, amelyekben MDF kepviselok ulnek idokozben...

- lehet-e jogkovetkezmenye, ha valamely bizottsag torvenyt sert egy ilyen dontesebvel (ertsd nem minositi megszuntnek, noha annak kellene)
- lehet-e kovetkezmenye annak, ha a hazelnok esetlegesen nem a megfelelo bizottsagnak utalta az ugyet....

SAetta

zsögödbenő 2008.10.14. 20:24:42

Nekem csak egy kérdésem lenne a Házszabály csócsálásán túllépve: mijafaszé ilyen égető probléma az mdf-frakció léte/nemléte és viselt dolgai a reakcio blogon mostanság? Azé vannak komolyabb és fontosabb történések is kis hazánkban/ a világban...
Nem erre a jelentéktelen bilibeli viharra kéne rácuppanni már a sokadik bejegyzésben....

Google 2008.10.14. 20:32:45

Szegény ember vízzel főz, vagy újabban: vizet gereblyéz -Kósa után, szabadon.

Ezért kell a Kaya, a nagyon hosszú bájtok éjszakája, a Tot, és a többiek!

Ami az MDF-et illeti, az Index szerint már a pártja sem érti az anyját, azaz: "számos nehezen magyarázható, logikátlan lépést tulajdonítanak Dávid Ibolyának".

Annyi férfi, és nem kérik ki maguknak!

amitlatok (törölt) · http://amitlatok.blog.hu/ 2008.10.14. 20:36:03

Igen, csak egy ember belépése megmentette a frakciót és vele jó sok pénzt.

Chicano 2008.10.14. 20:42:35

A frakciót megmentette, de kíváncsi vagyok ki fog ezentúl Ibire szavazni. Valami azt súgja picit le fog csúszni a népszerűségi listák éléről.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.14. 20:45:35

Chicano:
Szerintem olyan sok hatása nem lesz ennek Dávid népszerűségére.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.14. 20:47:47

Top Cop:
Arrogáns egy barom vagy. És még csak igazad sincs. A magyar jogrend gumitörvények tömkelege, amelyeket lehet össze-vissza nyújtani. Többek között ezért nincs jogbiztonság, és a jogállamiság is csak egy korai magömlés. Mondanom sem kell, hogy nem jogi alaptanon tanuljuk, hanem alkotmányjogból, ami az első három szemeszter anyaga. Hogy jól megszívassam az ostoba komcsi szájadat, íme a Szilágyi szerinti Jogi Alaptan tankönyv fejezeteinek felsorolása:
I. Tudományelméleti alapvetés
II. Az állam és a jog eredete
III. A modern állam, politika és jog kialakulása
IV. Az állam sajátosságai
V. A jog fogalma és sajátosságai
VI: A jogalkotás és a jogforrások
VII. A jogi norma és a jogszabály
VIII. A jogérvényesülés
IX. A joglakalmazás
X. A jogrendszer és a jogrendszerek csoportosítása

Hol a faszba gondolod itt konkrét jogszabályok tárgyalását, kreténke? Látod, kár volt szájkaratézni.

zsögödbenő 2008.10.14. 20:50:52

te figy falafel, szilágyi ugyanúgy masszív komcsi, az a régi típusú, bár legalább masszívan iszik...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.14. 20:51:20

Aki nem érti miért nyüszögnek itt egyesek! (akik mellesleg krónikus fidesznyikek)
Szóval: az MDF áruló, mert nem úgy pattog, ahogy Zoorbán dirigál. Nem állnak be Fideszesnek, mint minden tisztességes MAGYAR ember. Ezért ők ellenségek. Nincs helyük az Országházban. Nem érdemelnek meg önálló frakciót sem. A kommunizmus szekértolói, vagy a kapitalizmusé, mikor melyik. Az ország ellenségei a Moszkva-New York-Tel-Aviv tengely gerinctelen kiszolgálói. Fizetett komcsi ügynökök. Halált rájuk!
Tök mindegy milyen szabály alapján, de meg kell őket semmisíteni!

zsögödbenő 2008.10.14. 20:52:13

amúgy a kérdést nyilván az döntené el, hogy a gerontofil association jeles képviselője hivatalosan mikor lépett ki a farkcióból - merugye mi csak a sajtóbéli bejelentést látuk, ami nem= ezzel

heima (törölt) 2008.10.14. 20:54:04

-off-

nincs ez közgazdász a Reakciónál? Izland postot követelek:) mégse megy csődbe olyan gyakran egy nyugati ország..

-off vége-

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.14. 21:04:29

zsögödbenő:
Hát, Szilágyit nem ösmerem személyesen, és a könyvét sem tartom különösebben jónak. Egy iszákos tanárom volt anno, Szegvári "vodka" Kati néni. Na, az tényleg nem volt semmi.

Chicano 2008.10.14. 21:04:46

Madnezz, kitünően összefoglaltad. Most vedd be szépen a gyógyszered és húzzál aludni.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.10.14. 21:06:41

Chicano,
most sincs az élen szerintem.

inkább két új dolog felé kellene fordítani harcost tekintetét a pártelnök asszonynak: lekvár és unokák

Chicano 2008.10.14. 21:08:57

De addig lesz még néhány nagy pofára esés. Nem tudom miért nem tudott tisztességeben lelépni még a csúcson. Már régen a lekvárt és nem a kakát kellene hogy keverje.

zsögödbenő 2008.10.14. 21:09:42

falafel,
én ittam is szilágyival - csodás élmény :) viszont tényleg ordas nagy kommancs
Ja, NSZK is hasonló kaliberű szeszfogyasztó :P

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.10.14. 21:12:16

Madnezz kedves, ez egy abszurd játék a kupola alatt.
azok az arcok hajdanán összehozták a játékszabályokat.
aztán elérték, hogy ne lehessen egyszerűen megváltoztatni (2/3).
amikor meg valaki kiesik a játékból és megpróbál visszasunnyogni, talán jogszerű a másra amúgy sem jó játékszabályokat elővenni és szépen kiosztani a sallereket a csalóknak.
mert ez egy ilyen játék.

lehet persze áthágni a magunk alkotta szabályokat, csak akkor ne sírjon senki szája, ha ezt más is megteszi. illetve érdemes átgondolni a szabályzás mint olyan szerepét... ha meg lehet kerülni a szabályokat.

1 fidesznyik

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.14. 21:25:16

zsögödbenő:
Bakker, de rég hallottam az NSZK elnevezést!:-DD
Egyszer összerúgtam a port az öreglánnyal. Éppen alkoholtól súlyosan bántalmazott állapotában volt, és nem disztingvált.
Amúgy az nem gáz, ha kommancsok, csak a szakmájukhoz értsenek. Nagynénak ezzel nem volt gondja.

zsögödbenő 2008.10.14. 21:29:22

Falafel,
na igen....bár azé nem szeressük a kommancsokat :P

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.14. 21:29:36

Madnezz geográfus elvtársnak csak két linket küldök. A múltkor azt fejtegette, hogy 2006.10.23-án 18:30 körül nappali világosság volt, és ezt az elkötött tankról készült felvétellel "bizonyította" (a tankot 1740-kor kötötték el). A két link:

www.idokep.hu/?oldal=arch_kep&kep=ido&ev=2006&ho=10&nap=23&ora=17&perc=40

www.idokep.hu/?oldal=arch_kep&kep=ido&ev=2006&ho=10&nap=23&ora=18&perc=40

Bummer 2008.10.14. 21:35:09

Én megkockáztatom, hogy az újjáalakulás sem olyan egyértelmű ebben az esetben.
Frakciót az egy párthoz tartozók alkothatnak.
Egy párthoz ebből a szempontból az tartozik, aki az alábbi valamelyikének megfelel:
- párt tagja
- párt támogatásával indult a választáson
- a frakció befogadja
Lengyel így a 3. pont szerintn csatlakozhat frakcióhoz, de - mivel a nem létező frakció nem tud dönteni a befogadásáról - alapító tag nem lehet.

Egyébként puszilom a jogászokat, akik ilyet fogalmaznak meg: "haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül".

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.14. 21:37:47

Bummer 2008.10.14. 21:35:09

>mivel a nem létező frakció nem tud dönteni a befogadásáról - alapító tag nem lehet.

Még kitalálhatják, hogy Vas jogilag még nem lépett ki, amikor Lengyel felvételéről döntöttek. Tehát a frakció létszáma előbb 11-re nő, aztán 9-re csökken. A fő kérdés tényleg az, hogy Vas kilépése mikor vált/válik hivatalssá.

Francois Pignon 2008.10.14. 21:38:10

Kitűnő, ne hagyjátok elsikkadni a "mikor sötétedett okt. 23-án?" kérdést. :DD
Már csak 9 nap, és visszatérünk még rá, ugye? ;))

Paradoxon88 2008.10.14. 21:40:07

Sziasztok!

Ez egy valóban érdekes alkotmányjogi kérdés, főként SAetta26 felvetései (amelyek persze csak akkor relevánsak, ha az MDF frakció már megszűnt...)

Ugyanis szerintem az MDF frakció hétfőn szűnt (volna) meg HIVATALOSAN, hiszen az OGY, az MDF képviselő csoportja ekkor szerzett a kilépésről hivatalosan tudomást, viszont ekkora már Lengyel köztük volt, szóval 10-ről 11-re növekedtek, majd 11-ről 10-re csökkentek hétfőn. (elvileg).

Ellenben Francois Pignon idézete, gondolata (miszerint ha megszűnik egy frakció, nincs a 6 hónapos határ) is elgondolkodtató. De ezt nyílván tudták az MDF-esek is, mégsem merték megkockáztatni, szóval bonyolúltabb az ügy.

És aki bagatelizálni próbálja, téved, mert nagyon is sok múlik azon, hogy 1 pártnak van-e frakciója az OGY-ben...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.14. 21:42:59

Francois Pignon 2008.10.14. 21:38:10

>Már csak 9 nap, és visszatérünk még rá, ugye? ;))

Izgalmas forduló lesz, de nem hiszem, hogy az álláspontok közeledni fognak :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.10.14. 21:55:30

Francois Pignon 2008.10.14. 21:38:10,
dzsucseharcos · songun.blog.hu 2008.10.14. 21:42:59 ,

Csak nehogy azzal kapcsolatban fogalmazódjanak meg azután összegyeztethetelen álláspontok, hogy igen, de két év mégis jelent módosulást a Föld pályájában a Naphoz képest és ez befolyásolhatja a szöget és azzal a sötétedés beéálltát valamint mértékét pro és kontra!

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2008.10.14. 21:56:15

zsögödbenő 2008.10.14. 20:50:52

"te figy falafel, szilágyi ugyanúgy masszív komcsi, az a régi típusú, bár legalább masszívan iszik... "

:)))

Fentiről, - meg erről a dzsuváról, amit a szocik és a szadesz után, az Mdf-es orrok sem átallanak hegyesen lábunk elé pökni - jutott eszembe egyik vizuális élményem, amit vigasztaló ábrázattal, ámbár diszkrét hallgatásba menekülve, csak úgy tudtam magamban összegezni : nem szép, nem szép,
bár valahogy... ,...van benne valami visszataszító! :)

No kábé így látom Lengyelt is, és_legújabb_ pártját is.....
És ezúttal, nem diszkréten!

Pilgrim 2008.10.14. 21:59:09

Bármilyen a körítés, hozzám Top Cop értelmezése áll közelebb és ez tűnik logikusnak.

Másrészt kedves Falafel, hol és mióta tanítják az alkotmányjogot az első 3 szemeszterben? Hál' Istennek én ilyenről nem tudok, ehhez a jogterülethez sem árt előzetesen egy kis alapozás.

giannoni 2008.10.14. 22:40:21

Az Országnak van szüksége az MDF-re, nem az MSZP-nek, mint ahogy számosan itt gondolják. Nem jó az, ha csak kettő párt képviselői vannak a Parlamentben.A KDNP-re nem gondolok, mert az egy a Fidesszel. Az MDF kritikus, de nem mocskolódik a Parlamentben, mint a többi ellenzéki hozzászóló.

Top Cop 2008.10.14. 22:53:40

Kedves Pilgrim és Falafel!

Nem értem, hogy miért kell bárkit lekomcsizni. Ez elég primitív!
Az általad nevezett könyvet és szerzőt nem ismerem, talán azért mert nem 10éve és nem Budapestem jártam az egyetemet.
Az Alkotmányjog amúgy jelenleg 2 féléves tantárgy , minden jogi karon és általában az első 2 félévben oktatják.
Jelen esetben a helyzetnek semmi közze az alkotmányhoz. Az a része tiszta. Általános jogi alapelvi kérdésről van szó, nem alkotmányjogiról. Valóban egy dekleráció a kérdés. Ennek nincs ilyen értelemben visszaható hatálya. A deklerációt, mint aktust valóban bizonyos alkotmános és egyéb jogszabályok alapján a Házelnők teheti és teszi meg, 3 napos várakozási idő után. De ez tiszta, nem ez a kérdés, azt gondolom.A lényeg az, hogy a Ház elnők az aktus idpontjában meglévő állapotot tud deklarálni, azt nem , hogy mi volt 3 napja. Azonban a kérdéses idpontban nem ennek a feltételei nem álltak fent.
Ez nem alkotmányjogi kérdés.
De ha megjelölnéd, hogy ez hol van alkotmányban, megkövetlek. Még akkor is ha ismeretlenül lekomcsiztál, lebunkoztál stb....

Azért remélem, hogy kicsit konszolidáltabb emberré válsz mire jogász leszel....Addig még sokat kell tanulni...jogot is, kommunikációt is.

Paradoxon88 2008.10.14. 23:04:58

Top Cop

Bár nem akarok fogadatlan prókátor lenni, de azért amit írsz, arra muszáj reagálnom.

1) "Az Alkotmányjog amúgy jelenleg 2 féléves tantárgy , minden jogi karon..." - ez konkrétan nem igaz. Az ELTE-n 3 éves, és a második szemeszter az első félév, míg a 4. szemeszter az utolsó. Mielőtt állítasz valamit az a minimum, hogy utánna jársz.

2) A "alkotmányjog" nem csak az 1949.évi XX. törvény a Magyar Köztársaság alkotmányáról, hanem attól sokkal tágabb fogalmom, amibe pl. a Házszabály is beletartozik.

Üdv

HgGina 2008.10.14. 23:07:28

giannoni, óriási tévedésben vagy.
Az Országnak egyáltalán semmi szüksége az MDF-re és elmebeteg divatpatkány vezetőjére, és szintúgy semmi szükség a sok s...nyaló sleppjére sem.
Ahogyan az MSZP-re sincs az országnak semmi szüksége.
Néhány kőkemény börtönbüntetésre viszont szükség lenne igen gyorsan. Lehetőleg életfogytiglani kényszermunka legyen a teljes MSZP vezetőségnek. Csak hogy legyen idejük megtanulnu dolgozni is. Nem csak álősködni.

hazaffy · http://mondjonle.blog.hu 2008.10.14. 23:16:21

--off--

heima: de, van közgazdász, csak teljesen rágyógyult a pártpolitikára... ;)

Izlandról - a szerző ígérete szerint - hamarosan lesz újabb pont az Izland blogon, itt:

izland.blog.hu

Top Cop 2008.10.14. 23:25:14

Kedves Paradoxon!

Nem gondolom, hogy vitáznom kéne Veled, de ide másolom Neked az ELTE tanrendjét: Az alkotmányjog 2 féléves tantárgy, és az első 2 szemeszterben oktatják.
Lehet be kéne járni órára.....:)))))Abban igazgad van, hogy az alkotmány generális szabályozás, sőt a legmagasabb, ettől függetlenül még most sem alkotmányjogi kérdés, hogy a Ház Elnők mikori állapotot deklarál.

Sőt azt gondolom, hogy az mindegy, hogy mi alapján van így. Annak örülök, hogy vannak értelmes emberek-,mint Te is-akik nem a gyülölettől habzó szájjal akarják tömegsírba forgatni valamelyik párt teljes tagságát.
Nem akrok veled cinikus lenni!

www.ajk.elte.hu/HallgatoiInformaciok/Tanrend/2008-2009/Esti_Levelezo/Tanrend%20(2008-2009_1%20-%20Esti-Levelezo).pdf

Pilgrim 2008.10.14. 23:27:49

Top Cop,

gondolom hozzám csak az alkotmányjoggal, mint tárggyal kapcsolatos mondataidat címezted. Megmondom őszintén, a többi egyetemen a tárgy oktatása nem tudom, miként történik, én csak a Pázmánnyal kapcsolatban tudok nyilatkozni. Ott a tárgy régóta 3 részben szerepel a tanrendben, és a 3., illetve a 4. félévben oktatják.

A többiben egyetértünk.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.14. 23:37:55

Top Cop:
Nem is kell megkérdeznem, ott van az ELTE-ÁJK oldalán.
www.ajk.elte.hu/HallgatoiInformaciok/Tanrend/2008-2009/Nappali/Tanrend%20(2008-2009_1%20-%20Nappali).pdf

Alkotmányjog 1., 2., 3., pont, ahogy Paradoxon88 írta.

Rob67 2008.10.14. 23:53:03

Mr Falafel
Gondolom ezt a nyelveztetet szinten a Faszomgeci Jogtudomanyi Egyetemen ontottek a fejedbe, ugye.
Szegyen ha az ilyeneket is doktorra avatjak.
Mondjon le az osszes egyetem!!!

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2008.10.15. 08:11:23

"giannoni 2008.10.14. 22:40:21"

Ugyan már, ne légy nevetséges!
Hogy az MDF retorikájában szajkóz amit szajkóz, s ebben próbálja eladni magát ellenzéki pártnak, sajnálatos, hogy van még, aki nem látja.
Mára Ibolyka & Co. lezüllesztette a pártját a szocik szintjére, amire sem ő, sem mi nem lehetünk büszkék, ilyen alapon akár ott se kéne lenniük, max. beolvadva. Persze Gyurcsánynak jól jönnek szavazataik, tehát csupán e két pártnak, maguknak s az mszp-nek hasznos jelenlétük.
Ezzel nem azt állítom, hogy egészséges felállás, ha csak 2 nagy párt viaskodik a Parlamentben, de kapnak-e esélyt a bejutáshoz mások egyáltalán, mondjuk egy zöld-párt? Először lóvé kell ahhoz, és másodszor, meg harmadszor is!
A Jobbik talán.... Nem lepődnék meg, ha 2010-ben kipitsázná az Mdf-et, de jelen állás szerint, a szadesz is potenciális jelölt a helycseréhez, bár ők legalább az új Főnök, új attitűd mentén tán képesek majd elhitetni, hogy irányt váltottak. Ám Dávid Ibolya hataloméhsége és mohósága vetekszik Gyurcsányéval, vesszen inkább majdan pártja, csak ő maradhasson, ha csupán erre a 2 évre is...!
Nem. Az országnak nincs szüksége szemforgatókra!
Így, ezekkel, tetézve egy köpönyegforgatós, kilóra vehetős Lengyellel, pláne nincs!

Bummer 2008.10.15. 09:25:22

Hogy az MDF nem mocskolódik :-))))
Az aztán tényleg nagyon tiszta politika, hogy NBH-s felvételekkel, törvénytelen frakcióvezetéssel, képviselők megvásárlásával dolgozik.
Ennél már csak az lenne szebb, ha kormányra kerülnének és ott játszanák a politikai játszmáikat NBH-val, törvénytelenségekkel, képviselők megvásárlásával, mint az MSZP :-)))

tevevanegypupu 2008.10.15. 10:23:00

Nem tudom mit izgul itt mindenki. Mar szo sincs az MDF-rol es Lengyelrol sehol. Nemsokara majd mond egy szep beszedet valami mezogazdasagi problemaval kapcsolatban ami helytallo es maris teljes jogu frakcitagkent fog fenykepezkedni David Ibolyaval. Remeljuk legalabb nyakkendo lesz majd rajta.

Invictus 2008.10.15. 10:24:12

Anno amikor a MIÉP frakció csökkent 10 fő alá a kilépések miatt, valami csavarral mégis frakció maradhattak. Vagy rosszul emlékszem? Akkor meg ez precedens lehetne az MDF-nek is...

Invictus 2008.10.15. 10:25:03

tevevanegypupu: csak nyakkendő lesz rajta :)

Francois Pignon 2008.10.15. 10:30:55

Invictus,
nem ők eleve nem érték el az akkori 15 fős küszöböt, azóta változtatták meg ezt 10 főre és és rendelkezik úgy a házszabály, hogy amelyik párt listán bekerül, az összes képviselőjével frakciót alakíthat, bármennyi is az. Szóval ez esetben az már nem precedens.

Bummer 2008.10.15. 10:43:27

Nem egészen. Az MSZP-SZDSZ a kétharmaduk birtokában írták be a házszabályba a 15 főt. Ez után az Alkotmánybíróság megsemmisítette ezt a rendelkezést, mondván, hogy ekkor az 5%-os küszöböt elérő pártok nem alakíthatnak frakciót.
Ez után írták bele a 10 főt, ami megintcsak fura, mert szerintem ha egy párt csak listás szavazatot kap, egyénit nem, akkor nincs 10 mandátuma.

tevevanegypupu 2008.10.15. 11:02:12

Invictus
"csak nyakkendo lesz rajta.:)"

De akkor az legyen csokornyakkendo!(:

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.15. 11:08:47

dzsúcseharcosnak már muszáj válaszolnom, ha egy videófelvételen látottakat próbálja cáfolni egy meterológiai ábrával, amihez egyébként már bebizonyosodott, hogy nem ért. ( A napnyugta után azonnal sötét lesz teóriai birtokosa már rendesen beégett )
Megjegyzem még, hogy ugyanezen honlapon 18:00-kor Budapest felett szakadozott felhőzet látható, azaz sikerült bizonyítanod, hogy akkor világosabb lehetett mint a felvételen ami kb. 17:40 után készült valamivel, köszönöm! Felhívom figyelmedet arra, most már magadat cáfolod "bizonyítékaiddal" és más már elismerte volna tévedését, de ilyet egy politikai fanatikustól nem lehet elvárni, mint ahogy a politikusok sem tévednek soha, így ezt híveik sem teszik.

heima (törölt) 2008.10.15. 11:10:23

Madnezz, nézzünk a legendák mögé, minden rendőr ilyen gyökér, vagy csak a ballerek?

Vidéki 2008.10.15. 11:11:12

Sztálin elvtárs ezt nyilatkozta régen: „Számomra a marxizmus nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala”. Ez körülbelül azt jelentette, hogy úgy értelmezi a marxizmust, ahogy kedve tartja.
Ugyanez lehet a házszabállyal is, ezért az MDF vezetése számára kedvező döntésre számítok!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.15. 11:45:06

Madnezz 2008.10.15. 11:08:47

A 17:40-kor készült videófelvétellel maga akarta korábban "bizonyítani" azt, hogy 1830 körül világos volt. Ebből már nem jön ki jól, akármennyit idétlenkedik. Nem beszélve arról, hogy még ha a sötét világos is, mint Ön szerint, akkor sem lesz jogos Révész megverése.

>18:00-kor Budapest felett szakadozott felhőzet látható,

Budapest fölött aznap szakadozott felhőzet volt.

>azaz sikerült bizonyítanod, hogy akkor világosabb lehetett mint a felvételen ami kb. 17:40 után készült valamivel

"Akkor"? Mármint kb. 18:30-kor? Maga megőrült?

Google 2008.10.15. 11:49:32

Vidéki,

ehhöz kétség nem férhet.
Nem is kell dönteniük, mert minek? Az MDF, amióta ellenáll a Zordasnak, eleve egyenlőbb az egyenlőknél.
És független. És nem fél.

Pilgrim 2008.10.15. 11:57:51

Annyit hadd szóljak bele e felemelő vitába, hogy a videófelvételek minősége függ olyasmiktől is, mint fényerő, kontraszt, gamma stb. Nem mindig azok a fényviszonyok jönnek vissza a képekről, mint amilyen a valóságban, a felvétel idején volt.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.15. 12:06:38

Pilgrim · hazauton.blog.hu/ 2008.10.15. 11:57:51

Ne bonyolítsa. Ez a vita arról szól, hogy Madnezz elvtárs szerint többek között 19:30-ig világos volt ("Most sem megyünk el" topic, 18:01:55 és 16:29:02 ), és ezt szerinte az bizonyítja, hogy a videofelvételen látszik, hogy 17:40-kor világos volt :)))

tevevanegypupu 2008.10.15. 12:12:22

Miert vitatkoznak ilyen hulyesegen? Oktoberben 18.30-kor mar sotet van, viszont Revesz Mariusz megmutatta a kepviseloi igazolvanyat es kozolte azt is, hogy orszaggyulsei kepviselo. Eppen eleget szerepelt a teveben is akkortajt, hogy meg egy hulye rendor is felismerje.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.15. 12:15:03

dzsucseharcos:
2 évvel ezelőtt elég sokat fotóztam október 23-án (néhány méterrel mellettem indult be a tank :)), majd megnézem a képeket és az időpontokat.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.15. 12:17:42

tevevanegypupu 2008.10.15. 12:12:22
Miert vitatkoznak ilyen hulyesegen?

Mert engem szórakoztat ez a hülyegyerek és a vele folytatott tudományos polémia :)

Egyébként tudja meg Madnezztől, hogy:
-- 1930-ig nem volt rendőri intézkedés az Astorián (igaz, az Index szerint már 18:30 körül röpködött a könnygáz arrafelé)
-- 1930-kor sötétedett be, ellentétben a korábbi és későbbi évekkel,
-- és amúgy meg a romboló zavargókat védte, a másik verzióban pedig megverette magát :))

tevevanegypupu 2008.10.15. 12:20:30

dzsucseharcos

hat azert nem ertem miert vitatkozik. Persze ha szorakozasbol az mas, ilyet en is szoktam szeretni.(:

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.15. 12:21:19

Bummer 2008.10.15. 10:43:27

Biztos, hogy '98-ban nem egyszerűen kibővítették a frakcióalapítás feltételeit (ti. hogy az a párt is alakíthat frakciót, amelyik listán bejutott)? Mert az nem ugyanaz, mint a határ 10-re leszállítása.

Francois Pignon 2008.10.15. 16:48:01

Én szeretnék egy topikot nyitni majd október 23-án, ami egyszerűen arról szólna, milyen világos van éppen. ;)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.15. 18:10:38

Izgalmas téma, M. Pignon. Mifelénk pl. 18:10 van, szürkület, az utcai lámpák már égnek. Emészt a kíváncsiság, hogyan jutunk el innen oda, hogy 23-án már ilyenkor ismét nappali világosság lesz (még másfél órán át)!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.15. 18:51:06

Top Cop:
Már nem járok egyetemre. Anno másoddiplomás levelezőn végeztem a jogi kart az ELTE-n. Akkor az első három félévben tanultunk alkotmányjogot, ami nem az Alkotmány tanulmányozása volt kizárólag. Például ide tartozott a parlament működése és a választási törvény, stb. Azt el tudom képzelni, hogy más egyetemeken esetleg nem az ELTE tanrendjét használják. Logikus is.
Az, hogy ki kommancs és ki nem, nekem számít. Például Takács Albert elég élesen kritizálta az állam működését a magántulajdon, a szabadságjogok vonatkozásában például, majd ennek a rezsimnek a minisztere lett. Innentől kezdve fennáll a veszélye, hogy a taníványainak fele nem bízik benne. Szerintem ez probléma lehet.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.15. 19:25:32


Figyelem! Új teória született dzsúcseharcos részéről: napnyugta után már lehetséges a szürkület! Tehát nem lesz rögtön sötét. Ez egy fontos állomása a vitának, igaz a tévedéseit soha nem ismerné el direkte, ezért kell felhívnom a figyelmét a nem közvetett véleménymódosításaira. (Bár ezek számára szórakoztatóak, mint ahogy a tények elferdítése, vagy különböző állítások a másik szájába adása, amit az nem állított . Így szórakozik egy inteligens (magát egyértelműen annak gondoló) ember(?)))
Elnézését kérem azoknak, akik nem kiváncsiak erre a vitára, de a jóember nem volt képes a másik cikk hozzászólásainál válaszolni, muszáj volt ide áthurcolnia a témát!
Az Astoriánál az intézkedés, az nem az Astorián volt hanem közvetlenül mellette. De pontosítom az újabb meddő vita elkerülésének érdekében: nem volt az Astorián rendőr 1/2 20 h-ig. Tudom többen más igazságot szeretnének, de csak ezel az eggyel szolgálhatok. "Sajnos" ez nem támasztja alá a Fideszgyűlés szétverésének legendáját, de a legendák már csak ilyenek. Az meg természetes, hogy az ott tartózkodók másképpen emlékeznek az eseményekre, különösen akkor, ha előzőleg némelyik pánikba esett a tömegben, mely a Wörösmarty tér felé indult el és amit visszaszorítottak a rendőrök (igen könnygáz gránáttal ) és akkor is mikor a párttelevízió évekig mást sulykol Morvaival egyetemben. Csalafinta kérdés vigyázat, hogyan verték meg a fideszeseket védő Révész Máriuszt az Astorián a rendőrök közvetlenül a gyűlés után, ha ott sem voltak csak jó órával később? Akkor kiket védett? És ne hozza elő senki a nem lehetett elmenni, mert nem volt metró semerre tréfás dolgot, mert ez röhej lenne. És ne fussuk megint a bekerítetek és kivégeztek minket köröket se!
Egyértelmű, hogy a rendőrök bosszút akartak álni a székházostromkor elszenvedett vereségért, hogy a gumilövedék használata felesleges volt és nem tartották be használatakor a szabályokat (úgy lövöldöztek, mintha paintball meccsen lennének), olyanokat vittek be az örsre akiknek közük nemvolt az egészhez és verték meg őket, felesleges volt az összes roham (talán a hídfelszabadítás hajnalban kivétel, persze abban nem is lett senkinek sem baja), akik miatt meg az egész kezdődött azok megúszták.
De az felháborító, hogy a fideszesek, gondolván csak ők voltak ott, hazudnak mint a vízfolyás, és becsapnak nagyon sok embert. Tisztelet a kívételnek. Nem kell a hőstörténet meg a legenda, amivel csak béna pártjukat fényezik, amelyik semennyivel nem jobb az MSZP-nél és amelyik mindent elkövet, ne keljen kormányoznia!

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.15. 19:32:27

Dzsúcseharcos!
Hülyegyereket meg elvtársat az anyád szült! meg ugye nagyképű bunkót is, de ezt már sok, a kommenteket olvasó ember észrevehette.
És külön gratulka a moderátornak, hogy a " sértegetést" bennehagyta, ugye mi kutyánk kölkének piszka az nem koszos! Mindegy maradjon most már! De akkor az enyém is, a liberális diktatúrára való tekintettel, vagy a rezsim ölke lesújt! :D

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.15. 19:37:20

Madnezz 2008.10.15. 19:25:32

Mendacem memorem esse oportet. Maga korábban amellett kardoskodott, hogy 19:30 körül kellett történnie a Révész-incidensnek, mert csak akkorra lett sötét. Ehhez képest 18:10-kor már ma is szürkület volt (a közvilágítás már felkapcsolt), 18:30-ra sötét lett. Jó lenne, ha a korábbi állításaira emlékezne, és képes lenne némi koherenciát vinni a hazudozásába.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.15. 20:03:46

Bocs, de ha esetleg koromsötét is lett volna, azt nem tudnád bizonyítani, hogy a rendőrök az Astorián voltak és ott verték a fideszeseket akik nem tudták elhagyni a teret, mert figyelmedet elkerülte az az aprócska dolog, hogy ez lenne a vita tárgya.
És a te kedvedért: TÉR!!, nem körút.Remélem érted!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.15. 20:16:26

Madnezz 2008.10.15. 20:03:46

>figyelmedet elkerülte az az aprócska dolog, hogy ez lenne a vita tárgya

Hiába próbál terelni. A tudós geográfiai vita ama kérdés körül forgott, hogy lehetett-e világos fél nyolcig. Ön ugyanis ezt bizonygatta. Hogy most megpróbál megfeledkezni az állításairól, az azért komikus, mert ha nem éri villámcsapás vagy terrortámadás a szervert, akkor jópár évig fennmaradnak a neten a következő kinyilatkoztatásai:

"Madnezz 2008.10.04. 18:01:55
Attól még világos lehetett este fél nyolcig, nemdebár?"

"Madnezz 2008.10.04. 16:29:02
(...)A gyűlés vége 18 h-kor volt világosban. Sötét az 1/2 20 óra tájtól lehetett"

"Madnezz 2008.10.08. 19:13:50
(...)ez voltt az előzmény.( Látszik, hogy nem világítanak a lámpák még!)"

(Az utóbbi idézetnél diadalmasan bemutat egy 17:40-kor készült felvételt.)

Terelhet, terelhet, majd emlékeztetem.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.15. 20:38:01

Értem én, hogy neked az semmi hogy 17:40-után még felhőtakaró alatt is világos volt, majd 18:10-kor már szakadozott felhőzett mellett is koromsötét és verték a Máriuszt. Legalábbis szerinted. De szerintem nem melékes dolgok ezek az érdekességek. És bakker legyen neked igazad, mert nekem mindegy. Mert nyílván ott nem azt nézte az ember meddig van világos, hanem pl. mi elől szaladgálnak egyesek, ha nem is kergetik őket.... és ugye nem is az lenne a lényeg hanem a fidesznyikek hazugságai, de te erről akarod terelni a témát. Fizetnek vagy magadtól vagy ilyen hülye? Csak ez az egy kérdés maradt! Az biztos én világosan láttam mi volt, nálad meg sötétség honolt.

tevevanegypupu 2008.10.15. 21:01:00

Madnezz
nezd meg a kepeket amiket akkor keszitettek. Nem a vilagossag vagy sotetseg miatt, hanem csak azert, hogy eszedbe jusson, milyen szabalytalansagokat kovettek el a rendorok. Egyetlen dolgot veszel ki az egeszbol: megbilincselt, foldon fekvo emberbe rug bele annyi rendor ahany elmegy mellette. Ez is eleg. Bar ketsegtelen, hogy az igazad mellett szol viszont az, hogyGergenyit Budapest fopolgarmestere, a liberalis Demszky kituntette, mert nagyszeru munkat vegzett.
Es javaslom neked, ha legkozelebb veletlenul olyan helyzetbe kerulsz - sotetben vagy vilagosban mindegy - hogy rendorok kergetik a tomeget kivont gumibottal es viperaval, ne szaladj el. Vard meg mig odaernek. Es koszonj nekik.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.15. 21:01:51

Madnezz 2008.10.15. 20:38:01

>17:40-után még felhőtakaró alatt is világos volt, majd 18:10-kor már szakadozott felhőzett mellett is koromsötét

Én ilyet nem mondtam. Maga bizonygatta, hogy csak fél nyolc körül lett sötét. Ami tévedés vagy hazugság. Ld. fent.

Egyébként nem rejtély, hogy mi történt. Itt meg is nézheti:

index.hu/politika/belfold/mariusz9623/

>És bakker legyen neked igazad, mert nekem mindegy.

Magának mindegy, ahhoz képest lassan regényt ír az "álláspontja" védelmében :))))

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.15. 21:03:29

tevevanegypupu 2008.10.15. 21:01:00

Maga egyfolytában elfelejti, hogy Révésszel egyszerre két dolog történt:

1) A disznó védte a romboló csőcseléket a rendőröktől, hát persze hogy kapott a fejére

és

2) Direkt megverette magát, hogy mártiriuszkodhasson.

Mindkét verziót Madnezztől tanultam :)

tevevanegypupu 2008.10.15. 21:52:02

dzsucseharcos
"Mindket verziot Madnezztol tanultam.:)"

Nem szegyen az, mindig tanul az ember.

Kulonben minden elismeres es tisztelet megilleti Revesz Mariuszt, aki meglehetosen torekeny testalkata ellenere is oda mert menni a rendorok koze es megprobalta vedeni a megtamadott embereket. Persze tudom, csak egy hulye fideszes, az kepes ilyenekre.

Francois Pignon 2008.10.15. 23:10:26

A sötétedés kérdésére így vagy úgy még visszatérünk 23-án. ;))
Csak annyit jegyeznék meg, hogy ritka az ilyen nyári nap ilyentájt, én rövidnaciban és pólóban töltöttem a mai napot meleg természetanyánk ölén, jól esett ez október közepén ;))

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.15. 23:15:58

dzsucseharcos!

Már kértelek, ne adjál a számba oyan dolgokat amiket nem állítottam! Láttam neked ez kedvenc szokásaid eggyike, jó lenne leszoknod róla! Idézd lécci nekem mikor mondtam a tőled idézett dolgokat? (Az első tagmondat egy része sajnos úgy volt)
"1) A disznó védte a romboló csőcseléket a rendőröktől, hát persze hogy kapott a fejére
és
2) Direkt megverette magát, hogy mártiriuszkodhasson."??

tevevanegypupu!
Látom téged kapásból félrevezetett dzsúcseharcos, mert nem az általad említett témákban ment a vita. Nem értem a demszkizésen kiívül miért hoztad fel, leszámítva azt, hogy jól esett neked..?

A téma az lenne, mikor és kiket "védett" Révész Máriusz? Mert ha azokat akik rendszeresen végigdúlják a fővárost, akkor nem értek vele egyet. Más akkor már nem volt ott akit oszlatni lehetett volna. (Mivel a hazafelé tartókat a rendőrök bevitték a fogdákba)
Mindegy is, mert olyan érvelési technikája van dzsúcseharcosnak amivel a szcientológusok élnek, hogy lopásaikat védjék:
1, személyében támadják a vitapartnert
2, terelik a témát
3, jelentéktelen dolgokba, pontatlanságokba kötnek bele
Gratulálok, mert mindháromnak megfelelsz!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.16. 00:00:52

Két idézet magától, Madnezz et.:

>Madnezz 2008.10.04. 20:26:57
>a fidesznyikek védik a mundér becsületét és hülyén jönne ki, hakiderülne Máriusz ok nélkül verettette meg magát.

>Madnezz 2008.10.04. 18:18:40
>De kiket védett akkor mégis? Csak nem a gyújtogató romboló bandát?

Most azzal vádol, hogy nem tanulok magától?

>akkor nem értek vele egyet.

Mondjuk nem túl meglepő, hogy emeszpésként ebben-abban nem ért egyet Révésszel. De hogy jön ez a sötétedés témájához?

>Mindegy is, mert olyan érvelési technikája van dzsúcseharcosnak amivel a szcientológusok élnek

Már épp akartam is mondani valami hasonlót. Maga eltakarja a szemét, hogy ne lássa, 18:30-ra már sötét van. Kitart fikciója mellett, még a látvány ellenére is. Akárcsak az egyszeri szcientológus, aki bedugta a fülét, amikor egy olyan felvételt akartak lejátszani neki, ami L. Ron Hubbard zakkantságát bizonyította (az öreg ui. arról értekezett, hogy a Vénuszon majdnem elütötte egy tehervonat).

>1, személyében támadják a vitapartnert

Támadtam Önt személyében? Nem, csak tevevanegypupu-nak vallottam be, hogy hülyegyereknek tartom. Érv helyett sohasem használtam személyeskedő megjegyzéseket. Az a sok link, az a sok megfigyelés, az a sok videofilm, az mind személyeskedés? Ugyan, ne viccelődjön már.

>2, terelik a témát

A témánk az, hogy Ön szerint sötét csak 19:30 után lett, szerintem meg nem, mert 18:30-kor már sötét volt, akárcsak ma. Ne tereljen, mert csak komikus színben tűnik fel.

>3, jelentéktelen dolgokba, pontatlanságokba kötnek bele

Jelentéktelen dolog lenne egy súlyos csillagászati anomália, melynek következtében 2006 őszén egy órával később sötétedett? Ezt mesélje egy csillagásznak! :)))

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.16. 00:23:02

De nagy bunkó vagy édesem!

1, a másik hülyézése, elvtársozása a személyében támadja, kérdőjelezi meg hitelességét, vagy komolyan vehetőségét. De ezeket te is tudod nagyon jól, csak itt játszod a hülyét kötekedésből.

2, A téma az, mit keresett ott Révész Máriusz, mikor már minden résztvevő rég hazament aki akart. Elhiszem számodra a sötétség a fontos, hiszen csak úgy tombol benned. Mivel nem tudod megmagyarázni amit nem lehet, marad az egyébként felesleges vita a sötétedésről.

3, nem arról volt szó, hogy sötétedett, hanem hogy besötétedett, de neked minden szót külön kell magyarázni, mert úgy gondolod így mást teszel nevetségessé és röhöghetsz a markodba kis bunkókám.

Nem vágom az ilyen kis genyókat miért is veszi komolyan bárki is?

tevevanegypupu 2008.10.16. 00:25:55

Madnezz
Nem esik jol a Demszkyzes, nagyon tevedsz, nagyot csalodtam Demszkyvel kapcsolatban, valamikor meglehetos elismeressel nyilatkoztam rola, meg Maoert valo rajongasa sem tantoritott el attol; hogy ertekeljem azt, hogy bizonyos foku ellenallast tanusitott a Kadar rendszerrel szemben.Azota nagyon megvaltozott.

Akkor este borzaszto nagy volt a kaosz, nem tagadhatod, hogy sok embert megvertek artatlanul, veletlenszeruen is valogatva a rendorok. Nem kell kedvelni sem a fideszeseket, sem Revesz Mariuszt, de azert azt probald meg elhinni, hogy nyilvan nem a kukagyujtogatokat es kodobalokat vedte. Es ha ugy van ahogy mondod, hogy a rendorok mar bevittek a rendbontokat, senki nem volt a kozelben, akkor hogy lehet az, hogy a csendes utcan megis elvertek egy orszaggyulesi kepviselot akit felismerhettek es aki megmutatta az igazolvanyat? Nem, nem. Sokan hallottak hogy ugy vertek a tomeget is, hogy "most megkapod te rohadt fideszes.."

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.16. 00:53:00

Madnezz 2008.10.16. 00:23:02

Az elvtársazás mióta sértő? A szociáldemokraták elvtársazzák egymást, nem tudta? Olvasson több TGM-t.

Maga azt állította, hogy 19:30-ig világos volt. Azért próbálja szétkenni a témát, hogy hazudozásáról elterelhesse a figyelmet. Kínos helyzet :))

>nem arról volt szó, hogy sötétedett, hanem hogy besötétedett

18:30-ra simán besötétedett. A sértegetést pedig folytassa csak nyugodtan, geográfus elvtárs :))))

>Nem vágom az ilyen kis genyókat miért is veszi komolyan bárki is?

A stílus maga az ember, Madnezz et.?

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.16. 01:20:44

Pont azt mondtam, hogy olyanokat vittek be akiknek semmi köze nem volt a rendbontáshoz. Voltak jónéhányan akik tényleg csak azért keveredtek bele, mert azt hitték vége már a balhénak. Azt nem gondolod te sem, hogy direkt ki lett adva, verjék a fideszeseket! Egyébként ha lett volna ilyen, akkor meg elhibázzák, mert nem képesek semmit normálisan elvégezni. :) Révész Máriusz most akkor egy csendes utcában védte a tömeget? Meg állítólag emlékezetkiesése lett, ezért nem is nagyon lehet tudni mi történt, a Fidesz mégis pontosan tudja...
A rendőrség egyáltalán nem volt felkészítve normális tömegoszlatásra, ráadásul itt még "forradalomtól" is tartottak és még biztosítaniuk kellett a Parlamentnél levő megemlékezést. Ez a három dolog garantálta hogy el fogják baszni. Ezért volt hiba odaszervezni pártgyűlést. Nem azért mert tilos, hanem mert már hónapok óta készültek egyesek a rendbontásra és ez köztudott volt. A Fidesz mindezeket figyelmen kívül hagyva hívta oda az embereket. És a gyűlésen résztvevők már a rendőrségi helikoptert is anyázták, amiért próbálta megfigyelni csatlakoznak-e a rendbontókhoz, később nem akarták elfogadni, hogy az egyik irányba nem hagyhatják el a teret és szidalmazták a rendőröket, nem engedelmeskedtek és felháborodtak a könnygáz gránátokon, ami természetes ilyenkor. Mindenért a rendőrök voltak a hibásak szerintük, még mielött történt volna valami, ez volt a fideszesek hozzáállása.
Ha igaz, hogy Orbán olyan okos, akkor neki kellett volna legjobban tudnia mi lehet az utcákon. Még jól is jött neki a rendőrök bosszúálló hozzáállása. Persze nem mondhatta, hogy hiba volt, nem oda kellett volna (viszonylag közel a Parlamenthez), hanem előjöttek a direkt fideszesekre támadó rendőrök sztorival. Tipikus politikus magatartás, mindenért a másik tehet,( nem csak fideszes). A résztvevők is tudták balhé lesz. 14 h-tól már barrikádokat állítottak onnan párszáz méterre, ezért sem voltak annyian mint egyébként szoktak. És ezért aki ezt tudta, az hamar hazament. Orbán BMV-s lelépése és Tompika robogós menekülése ma már klasszikus. 18:20-ra már csak azok voltak ott akik rossz felé indultak el meg azok akik ott várták a balhét, hogy csatlakozzanak. Ezért lenne érdekes mi mikor történt? Mert ha oszlatás közben megindul valaki a rendőrök felé, az persze hogy kap a fejére. Minden országban kapna. Meg az is más ha valakit a tömegtől távol ok nélkül vernek. Csak itt jónéhány dolog nincs tisztázva és nekem úgy tűnik ez jó a Fidesznek és a rendőröknek is, bár logikát nem nagyon látok benne.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.16. 01:34:44

dzsucseharcos!

Hogy magadra ismertél a jelzőkben, legalább egy kis önismereted van. Gratulálok!

Az elvtársozással kapcsolatban egyértelműen csúsztatsz, mert a tefajtád lekomcsizás jelleggel használja, de nagy ravasz vagy mert mivel ez nincs nagykönyvben megírva letagadhatod, de attól még mindenki tudja mit értesz alatta. (esetleg van olyan akinek imponál, milyen jól kivágtad magad egy hazugsággal)

Kínos meg neked, hogy Révész Máriusz miért csak 21 h körül került elő? Pont az olyan mániákusok mint te tuti van felvételed Orbán beszédéről, ami a gyűlés végén volt, szóval tudod pontosan akkor egyáltalán nem volt még sötét. Egyébként nem tudod megmondani te sem mikor volt már tényleg sötét pontosan és ez amúgy is egyénenként különböző. De mikor az Astoriára a rendőrök bejutottak sötétebb volt mint 1/2 20-kor, legalábbis a tv felvételeken. Hiába erőlködsz és mondogatod hogy hazudok a "bizonyítékaid " pocsékak és a vádaskodással sem érsz el semmit.

Francois Pignon 2008.10.16. 02:48:38

Madnezz!
és reflektáló mindannyiótok!
Nem viccelek, okt 23-án tényleg komolyan visszatérünk még a témára
Akkorra is várjuk a bizonyítékjellegű dolgokat, meg minden hasonlót
Addig is hajrá!!!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.16. 10:14:58

>Kínos meg neked, hogy Révész Máriusz miért csak 21 h körül került elő?

Index, 19 óra 47 perc:

"Révész Máriusz fideszes képviselő is a sérültek között van. Kollegánknak elmondta, hogy elvesztette az eszméletét a Rákóczi úton, nem emlékszik semmire. Az Indexnek elmondta, hogy egy mentőautóban ül, véres a nadrágja és a feje is, valószínűleg kórházba viszik."

Tényleg csak 21h-kor került elő :))))

Bummer 2008.10.16. 10:33:50

Madnezz nevetségesen hülye vagy. Próbálod megindokolni, hogy miért verhetnek véresre rendőrök ártatlan embereket, köztük országgyűlési képviselőket.
Nem is feltételezem, hogy felfogod, hogy azért nem verhetnek, mert csak. Ahhoz legalább 1 önállóan működő agysejt kéne.
A te értelmi színvonaladhoz szerintem az illene, hogy - a poszt témájánál maradva - letolnád a gatyádat és kérnéd felvételed a normális, felnőtt magyarország pártjába.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.16. 11:25:51

>Nem is feltételezem, hogy felfogod, hogy azért nem verhetnek, mert csak.

Én sem feltételezem, ezért vitázom vele egy másik szinten :)

heima (törölt) 2008.10.16. 15:31:17

nem is értem mi igazán a probléma, az index cikkeben ott van minden, amit tudni szükséges.

index.hu/politika/belfold/mariusz37/

-a Rákóczi úton visszafordult
-a helyszínen nem volt felszólítás oszlatásra
-ok nélkül megverték, pedig tudták h ki
-a környéken hazafelé tartó fideszesek voltak, nem szélsőségesek
-videofelvétel is van

Madnezz egy utolsó ávós szar vagy, hogy klasszikust idézzek: LÓGNI FOGSZ!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.17. 15:18:12

The rest is silence, Madnezz et.?

zoli27 2008.10.17. 15:34:38

"Létrejött az MSZP–MDF költségvetési koalíció"
www.zoom.hu/cikk.php?cikk=29080

Nos, Szilvásy cd-jének és Lengyel Zoltán belépésének meg volt az ára.
Persze ez is meg lesz magyarázva.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.17. 16:30:27

"Létrejött az MSZP–MDF költségvetési koalíció"

Mit finnyáskodnak, lehetne végre rendes kormánykoalíció. DI megint lehetne igazságügyminiszter.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2009.01.26. 17:05:05

Brummer te szerencsétlen!
Sehol nem állítottam, hogy "rendőrök véresre verhetnek ártatlan embereket". Ezt csak álmodtad. Persze jó lenne, ha neked lenne egy működő agysejted, észrevenni az álom és a valóság közti különbséget! Azután beszélhetsz értelmi színvonalról!
Ja! Az hogy Magyarország... tudod,... az nagybetűvel írandó! ( nem kötök bele helyesírásba soha... de ez azért, nekem is sok volt)
"Madnezz nevetségesen hülye vagy. Próbálod megindokolni, hogy miért verhetnek véresre rendőrök ártatlan embereket, köztük országgyűlési képviselőket.
Nem is feltételezem, hogy felfogod, hogy azért nem verhetnek, mert csak. Ahhoz legalább 1 önállóan működő agysejt kéne.
A te értelmi színvonaladhoz szerintem az illene, hogy - a poszt témájánál maradva - letolnád a gatyádat és kérnéd felvételed a normális, felnőtt magyarország pártjába."
süti beállítások módosítása