Civil War
2017. január 18. írta: Stumpf András

Civil War

civilek_1.jpg

Van erős érv amellett, hogy „eltakarítsa az útból” (copyright by Németh Szilárd) a külföldről pénzelt civilszervezeteket a kormány! S hogy mi az? Egyértelmű: hogy Gulyás Márton ne jusson többé egy fillér forráshoz sem! 

Ez a gonosz gondolat futott át az agyamon, amint meghallottam a civilbeszántós hírt. Hogy éppen ez, abban bizonyára szerepet játszott, hogy a túlmozgásos nyafogás országos megafonbajnoka ismét lefasisztapropagandistázott egy fórumon – de aztán huss, elszállt a gondolat, én pedig megszántam szegényt. 

Egyrészt a denevérektől is undorodom, de hát ritkán tűnnek fel: ki lehet bírni. Meg aztán: veri őt a sors keze eléggé. Nem bottal. (Bottal a dékás nagyik szokták.) Hogy mivel? Nos, velünk ellentétben Gulyás Mártonnak a nap 24 órájában el kell viselnie Gulyás Mártont. Azért az nem lehet vidám. 

Ráadásul, hosszú évek meddő kísérletezése után a slejmtorkú mitugrásznak végre sikerült előrukkolnia egy tényleg vicces videóval a háttérhatalmazós elmeroggyanásról.

Szóval: sajnos nem.

Nincs egyetlen jó érv sem a Fidesz civilbeszántós tervei mellett.

*

Persze a konkrét törvénymódosítás-ötlet semmilyen beszántást nem emleget, csupán azt, hogy tegyenek vagyonnyilatkozatot a civilszervezetek vezetői is. Hogy ez mégis miért gond olyan szervezeteknek, akik maguk elvileg testi épségük veszélyeztetése árán is küzdenének a szent átláthatóságért, az számomra talány és el is kuncognék ezen, ha nem jött volna a kormányoldalról, Fidesz-elnöki és -alelnöki szintről is néhány magyarázó, érvnek szánt nyilatkozat.

Vegyünk végig párat!

1. A sorosista álcivilek nem is civilek, hiszen politizálnak a kormány ellen! Civilek ne politizáljanak!

Nos. Tehát. Az az irány, hogy a papok papoljanak, a járókelők járókeljenek, a szeretők szeressenek, a civilek civiljenek, a politikusok meg politizáljanak? Mindenki tegye szépen a dolgát, és csak azt? Oké, oké, velem lehet beszélni: legyen így. Csak akkor, ha kérhetném, a politikusok is csak politizáljanak, jó? Ne járókeljenek például. Soha. Mert ugye milyen jogon is avatkoznának a járókelők dolgába? A politikusok természetesen ne is szeressenek. Azt majd teszik a szeretők. A politikusok továbbá ne papoljanak. A papok pedig ne politizáljanak, ugye?

Na nézzenek már oda! Meg is érkeztünk a kádárista komcsizmushoz! Szóval ez nem érv, barátaim. Politizálni, kormányt kritizálni minden magyar állampolgárnak joga van. Egyénileg is, testületileg is. Merthogy szerveződni is joga van a magyar állampolgárnak. Hogy mi biztosítja ezeket a jogokat? A „fideszes” Alaptörvény. 

No de ezek a szervezetek mégiscsak bele akarnak szólni a magyar politikába úgy, hogy senki nem választja őket, tehát felelősséget, ellentétben a politikusokkal, nem viselnek!

Valóban nem viselnek felelősséget, nem választják őket: viszont nem is hoznak törvényeket. Nincs döntési joguk. Szóval ez sem érv. Még egyszer: ahhoz, hogy véleményt nyilváníts, nem kell semmilyen felhatalmazás a néptől. Alapjog. De nézzük a gyakorlatot: milyen hatékonysággal is alakítják a magyar politikai agendát mondjuk a melegházasságért küzdő sorosos szervezetek? Nos, olyannal, hogy Magyarországon nincs melegházasság. Kétszer pedig fideszes kétharmad született a választásokon. Ez a beavatkoznak-szöveg tehát: vaklárma.

*

2. Jó, de akkor is legyen átlátható, kit honnan pénzelnek!

Legyen! - döngetnénk együtt ezt a kaput Orbán Viktorral, ha az nem lenne réges-régen tárva-nyitva. Mivel nyitva van és nem akarunk nevetségessé válni, inkább nem döngetjük. Pontosan tudjuk ma is, melyik szervezet él Soros-pénzből. Közhasznúsági jelentéseik elérhetők, néhány éve ráadásul törvénytelenül vizsgáltatták át őket tüzetesen a kormányhuszárok – és nem találtak semmi érdemlegeset.

Szóval tudjuk, ki a Soros-kitartott, le is írjuk róla; meg azt is, ha szerintünk hülyeség az, amiért oly' büszkén harcol. Kíváncsiak vagyunk vezetőik vagyonnyilatkozatára? Ha lesz ilyen, nyilván átnézzük majd, de túlzott izgalmi állapotba nem kerülünk a hírre. Vagy komolyan gondolja valaki, hogy Kapronczay Stefánia TASZ-főnök csúszómilliárdokat kap a folyószámlájára az agg milliárdostól?

Az a kormányzati szereplő, aki ezt sejti, vagy magából indul ki, vagy tényleg elhiszi a saját propagandáját. Nem tudom, melyik rosszabb. 

*

3. Az akkor sem járja, hogy ne a magyar emberek mondják meg itthon, mi fontos kérdés és mi nem! Hogy azt külföldi pénzekkel torzítsák a közbeszédet!

Ez már épkézláb érv. Valóban vannak ilyen torzulások. Például: miért is van annyi szó a melegházasságról? Mert a magyar melegek mind azt akarják? Dehogy. Azért, mert erre van pénz, erre vannak pályázatok. Meg coming outoltatásra. Sorostól, igen. Cserébe ma a kormány a magyar adófizetők pénzéből CÖF-öt finanszíroz, amely ugye nem álcivil és nem politizál még véletlenül sem, csak éppen teleragasztgatja „Gyurcsány, bohóc, Vona”-képekkel az országot. Szóval itt valóban nem ártana némi változás. 

*

S minthogy én magam nem vagyok sötétben settenkedő Soros-bérenc, elő is állok egy konstruktív javaslattal, amely által tényleg a magyar emberek mondhatnák meg a tutit. 

Nem, nem népszavazás. Sokkal jobb. Nem is lenne drága, hiszen már működik jó ideje.

Úgy hívják, hogy 1 %-os felajánlás. Jó ideje mi rendelkezhetünk róla, hogy személyi jövedelemadónk e hányadát mely „civil szervezetnek” passzolja tovább az állam. A javaslatom: aki nem rendelkezik róla, annak az 1%-át is ugyanolyan arányban osszák föl a civilek között, amilyen arányban a rendelkezők döntésének következtében pénzhez jutottak.

Egy algoritmus számolná ki tehát, mely szervezetnek mennyi pénz jár pluszban ebből a kalapból – nem mindenféle kollégiumok, politikusok által összeverbuvált álcivilekből, mint ma. Az döntene tehát, mely civilek kapjanak pénzt, aki fizet. A magyar adófizető. 

Ja, hogy így megcsappanna a CÖF költségvetése? Ki tudja? Lehet, hogy nem. Fizethet tagdíjat a tagság is, nem tilos. Támogathat nyugdíjas is CÖF-öt, transzaktivista meg szivárványos alapítványt, ha fontos neki. Ha meg mégsem teszi majd: hát, így döntött a nép. S mi lehet fontosabb a magyar nép szuverenitásánál, nem igaz? Ha Gulyás Mártonnak adja az istenadta, hát adja neki. Ő pénze.

Ha a kormány még így is félne, hogy valamely civil ügyre nem jut elég, arról az ügyről rögtön kiderülne, hogy nem civil ügy. Azt kormányzati szervezetekkel kell megoldani. De megengedő vagyok: betehetne az alapba a parlament is, csakhogy azt a pénzt is a magyar adófizetők döntésének arányában dobná szét az algoritmus.

Ugyanez vonatkozna arra a külföldire, aki nagyon szeretné támogatni a magyar civil szférát. Tegyen bele ő is – azt is szétdobja majd a gép az összes szereplő között. Kíváncsi vagyok, Soros György vajon adna-e, ha abból nem csak a kedvencei, hanem ideológiai ellenfelei is részesülnének. 

Egy biztos: rákényszerülne mindenki arra, hogy a magyarok (figyelem: magyarok nem egyenlő magyar kormány!) számára fontos kérdésekkel foglalkozzon, ha élni akar. Hogy meggyőzze őket: amivel foglalkozik, tényleg fontos nekik. Hogy ne kizárólag a messianisztikus nyílttársadalom-agendát nyomja, vagy hogy ne csupán a kormányzat szócsöve legyen. 

Egyszerű, igazságos, demokratikus, nemzeti megoldás lenne? 

Szerintem igen. Ez persze csak vélemény. Egy a biztos.

Hogy nem lesz belőle semmi sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8512135045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.01.18. 11:07:27

kibújt a szög a zsákból!
a stumpfot is a soros pénzeli.

Veder1 2017.01.18. 11:13:49

Miert zavar teged hogy Soros a meleghazassag propagalasara ad penzt? De tenyleg?

Kandeláber 2017.01.18. 11:13:52

Engem ezek a "civilek"bolhacirkusz-szereplőkre emlékeztetnek.
HaHa, Ligetvédők, Ökotárs, TASZ, AI, etc... - olyanok, mint a régi filmekben látható bolhacirkusz: alig lehet őket észrevenni, annyira aprók, és úgy viselkednek, mintha emberek lennének.

gyalog.galopp 2017.01.18. 11:20:39

Hát ez a csúsztatás meglehetősen ordenáréra sikeredett.
Van még olyan marha, aki elhiszi, hogy van ingyen sör, van érdek nélküli szentügy támogatás?
Az egész mutatvány ott bukik meg , mikor megnézzük a külföldi civil szervezetek mikor mit, és kit támogattak vagy támadtak és mikor kit nem támogattak és nem támadtak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.18. 11:24:19

Az álcivilek az úgynevezett "nyitott társadalom" katonazsoldosai.

A "nyitott társadalom" pedig nem más, mint a háttérhatalom által dróton rángatott, elnyomott társadalom.

A háttérhatalom a nem látható, hivatalosan politikai hatalmat nem gyakorló, de a valóságban a világpolitikát vezető oligarchiát jelenti. A vele való harc azért fontos, mert meg kell védeni ellenében a népszuverenitáson alapuló demokratikus rendet.

Semmi gond az álcivilek tevékenységével, ha ezt magukról elismerik. Regisztrálják magukat lobbista szervezetként!

Bell & Sebastian 2017.01.18. 11:26:27

Borókai Gábor ettől összeszedettebben elmagyarázta. Volna, ha hagyják neki végigmondani a Hír tévén.

Ahol ismét kiderült, a ballerek mára már teljesen elrugaszkodtak a rögvalóságtól. Ami az ő bajuk, a miénk meg a sok, libsiszaros gólyafészek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.01.18. 11:29:41

@Stumpf András:

"Úgy hívják, hogy 1 %-os felajánlás. Jó ideje mi rendelkezhetünk róla, hogy személyi jövedelemadónk e hányadát mely „civil szervezetnek” passzolja tovább az állam. A javaslatom: aki nem rendelkezik róla, annak az 1%-át is ugyanolyan arányban osszák föl a civilek között, amilyen arányban a rendelkezők döntésének következtében pénzhez jutottak." --- írod.

Ez nagyon nagy ostobaság volna!

1) Így a gazdag szervezetek még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lennének

2) A civilkedés átalakulna önmarketinggé, lejmolássá, lenyúlássá. Azok, akiknek erre volna kapacitása, szaktudása hatalmasakat nyúlhatnának le a közpénzből.

3) Az adófizető azzal, hogy nem ajánlotta fel a civil 1%-át ugyanolyan döntést hozott, mintha felajánlotta volna adott szervezetnek. Az ő döntését vesszük semmibe, ha végül olyan szervezetek kapják a pénzét, amiket ő nem akart támogatni.

gyalog.galopp 2017.01.18. 11:40:02

Az 1% levonása az 1% kivetett adóként mutatkozna a polgár zsebében, és valóban joggal gondolná a polgár, hogy az ő adójából olyan szervezetet támogatnak, akiket ő beszüntetni szeretne.

A norvégokkal pont azért rúgtuk össze a port, mert az alap szétosztásába beleszólt a kormány.

Másnaposan nem kellene írni.

Bell & Sebastian 2017.01.18. 12:32:54

@gyalog.galopp: A norvégokkal az a baj, hogy miközben élvezik a közös piac előnyeit, a tejföl visszaosztásának módja, amit erre kitaláltak, erősen vitatható. Kizárt dolog, hogy országos rálátásuk lenne a jogos igényekre.

Ilyesmi csak a kormánynak van.

Amiért mégis sokan a norvégok pártját fogják, annak pontosan az az oka, amiért Rózsa Sándort támogatták a romantikus lelkek a perzekutorok ellenében.

A norvégokat is Kufsteinben kellene aszalni, hogy jól átjárja az elméjüket a friss, hegyi levegő.

Bell & Sebastian 2017.01.18. 12:44:04

@bbjnick: Akinek nincsen rendben az adó-folyószámlája, az hiába rendelkezett felőle, az állam megtartja az adójának 1 százalékát.

A Gyermekrákhoz hasonlóan többnyire feléli, magára fordítja mindegyik a támogatások kétharmadát, még ha ez nem is nyilvánvaló első blikkre a beszámolójából.

Meg tudom érteni azokat, akik vagy jól ismert, lokális szervezetnek juttatják, vagy az egyházuknak. Ha ilyen nincsen - senkinek, ekkor befolyik a nagy kalapba.

Kandeláber 2017.01.18. 13:04:39

@Bell & Sebastian: Az egyházak külön 1 %-ot kaphatnak, másik 1 %-ot a tengernyi egyesület/alapítvány közül valamelyiknek lehet felajánlani.
Én mindig a római katolikus egyháznak és valamelyik gyermekmentő/segítő alapítványnak ajánlottam föl az 1 %-ot.

Tündér_Lala 2017.01.18. 13:08:20

Tündér_Lala 2017. január 18. 11:45
A szerző naiv.
Merthogy mindössze a vegytiszta elméletből indul ki és a valóságról nem hajlandó tudomást venni.

A valóság az, Hogy idegen hatalmak létrehoztak egy nemzetközi hálózatot, amelynek tagjai búsás javadalmazásban részesülnek. Ennek a hálózatnak a tagjai csúsztatásokból és hazugságokból álló kritikákat fogalmaznak meg, kizárólag azokkal az országokkal szemben, amelyek a hatalmak érdekeivel szemben saját érdekeiket merik képviselni. Ennek a hálózatnak a tagjai egymásra hivatkoznak, a hálózat részét képező sajtómágnások lapjaiban dehonesztáó cikkeket jelentetnek meg, ugyancsak egymás csúsztatásaira és hazugságaira hivatkozva.
Ez árt az országnak, az említett urak és hölgyek a javadalmazásért más érdekeket képviselnek és jelenítenek meg.

Összességében tehát nem arról van szó, hogy valaki vagy valakik másképpen látják az ügyeket (amihez egyébként mindenkinek valóban joga van). A probléma az, hogy szó sincs egyéni véleményről, hanem a hálózat parancsai szerinti "vélemény alkotásról" van szó. Hallott már olynról, hogy egy ilyen szervezet a központtal szemben mást fogalmazott meg, netán annak állításait megkérdőjelezte vagy visszautasította volna ?
Ezért sántit a párhuzam is a CÖF-el. Az milyen hálózatnak a tagja ? Hány embert tud mozgósítani például egy TASZ-al szemben ?

Szóval innentől kezdve hibásak az állításai. Amikor szabadságjogokat nem a rendeltetési céljuk szerint használnak, akkor nehéz a megoldás. A szabadságjogokat eltörölni nem akarjuk, de a hálózat ilyen működését sem pártolhatjuk. Újraszabályozásra van szükség, amely nehéz feladat.

Conchobar 2017.01.18. 13:17:01

"Úgy hívják, hogy 1 %-os felajánlás. Jó ideje mi rendelkezhetünk róla, hogy személyi jövedelemadónk e hányadát mely 'civil szervezetnek' passzolja tovább az állam." - Előbb-utóbb (ca. 400-500 múlva) oda el is eljutunk majd gondolatban, hogy az adófizetők nem csak az adójuk 1%-ig, hanem 100%-ig meghatározhatják, hogy a kormány és a parlament mire költse, mire költheti. Ha ez (is) megtörténik, akkor talán az is ki fog majd derülni, hogy a 'liberális demokrácia' igazából ugyanolyan hazug diktatúra, mint a 'népi demokrácia' volt

Kandeláber 2017.01.18. 13:17:21

@Bell & Sebastian: Ha jól emlékszem, amikor olyan nagy volt a jólét - 2005 táján - volt egy képviselői indítvány arra, hogy az szja újabb 1 %-át a szülőknek lehessen felajánlani.
Ezt az indítványt a szociálisan rendkívül érzékeny maszop-szadesz koalíció lesöpörte valami olyan indokkal hogy "igazságtalan, mert a jól kereső felajánlók szülei többet kapnának, mint a minimálbéreseké."

sztd 2017.01.18. 13:22:21

A felajánlás összegek arányában történne, vagy személyek arányában?
Ha elég gazdag vagyok akkor utána a maradék pénzből is jobban támogatják azt a szervezetet, amelyiket én támogattam?

@bbjnick:
"Az adófizető azzal, hogy nem ajánlotta fel a civil 1%-át ugyanolyan döntést hozott, mintha felajánlotta volna adott szervezetnek. Az ő döntését vesszük semmibe, ha végül olyan szervezetek kapják a pénzét, amiket ő nem akart támogatni." - írod

Szerintem a választásokkor is döntést hoz az, aki nem megy el szavazni. A rendszer pedig azt mondja, hogy, akkor is tele lesz a parlament képviselőkkel.
A demokráciában senkinek nem számít a véleménye, aki nem mondja el. - ennyi

Bell & Sebastian 2017.01.18. 13:42:42

The Bonnie Blue Flag!

Valóban, helyi önsegélyezésre találták ki. Egy legális lehetőség szegénynek és gazdagnak arra, hogy juttasson egy kis pénzt oda, ahová szerintük több kellene.

Csakhogy a keresztény erkölcs parancsa ennél jóval többet ír elő. Egyes felekezetek (nazarénusok) ezt olyan tökélyre vitték, hogy nemzeti szinten tudják tartani a szintet a zsidókkal.

Kandeláber 2017.01.18. 14:08:40

Ezek a civil szervezetek egyébként egyesek szemében ugyanúgy szent tehénnek minősülnek, mint Koncz Zsuzsa.
A minap Kovács Kati valahol bírálni merészelte az "üldözött" Konczot, mire a ballib oldalon azonnal kitört a hiszti.

Bell & Sebastian 2017.01.18. 14:18:50

@Kandeláber: Mert jelbeszéd az életük. Karalábé Orsolya jól megmondta:

- Álmodd hozzá egy másik éjszakához!

Virág et. 2017.01.18. 16:04:03

Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki a privát pénzét mire költi, legyen az Soros vagy Széles, senkinek semmi köze. Annak adja, akinek akarja. Ha 100 milliót akar adni a melegházasságra, tegye, az ő pénze. Ha ugyanennyit egy belvárosi koldus kalapába akar beletenni, abba se szóljon már bele senki.

Az állami támogatások közpénzek. Mindannyiunk pénze. Azzal azért kell tudni elszámolni, mert az nem azé, aki elkölti. Az csak kezeli a pénzt, a tulajdonosok, az adófizetők meg szeretnék tudni, hogy hogyan. Az 1% az adónk része, nem a sajátunk. Ha nem rendelkezünk róla, az állam kapja, nem mi. Nem mi adakozunk, az állam mond le a közpénz bevételéről.

Az ötleted itt hal meg teljesen. Senkinek nem mondható meg, hogy kinek és hova adja vagy mire költse a saját pénzét. Ha civilt akar támogatni, tegye, ha szétosztogatná inkább, azt is megteheti.

Azt kéne látni, hogy attól még, hogy Soros a világ minden pénzét odaadja (nem adja egyébként, aprópénzeket dobál) mondjuk a Helsinkinek, attól még nem áll meg a világ. Annyi fog történni, hogy a Helsinki tovább tud működni. És akkor mi van? Kérdéseket tehetnek fel, bíróságra mehetnek és képviseletet adhatnak? Ez miért baj? Erről szólna a demokrácia, hogy az emberek nem a hatalom kényére-kedvére vannak bízva, hanem élhetnek a jogaikkal. Magyar embereknek nincs pénzük adakozni, az 1% aprópénz, a milliárdosok vagy Gattyán után menekültek el az országból vagy a mi közpénzünkből lettek milliárdosok. Itt nincs Bill Gates de még Donald Trump sem. Itt ilyen-olyan sógor-koma-elvtárs van, semmi más. Ezek nyilván azokat a civileket támogatják, akiket a hatalom kijelöl nekik támogatni. A többiek vagy éhenhalnak vagy egyéb források után kell, hogy nézzenek. Itt jönnek be pályázati pénzek EU-s tagállamoktól, mecénásoktól, intézményektől (ENSZ pl.) stb.

Ha egy hatalom nem korrupt a velejéig, akkor semmi félnivalója nincs a törvényesen működő civilektől. Csak olyan országokban kapálóznak a civilek ellen, ahol van takargatni való.

Kandeláber 2017.01.18. 16:10:54

@Bell & Sebastian: Továbbá képtelenek felfogni, hogy rohan az idő...
Olyannyira, hogy ők már csak a múlt.

Virág et. 2017.01.18. 16:12:05

Még valami: vagyonnyilatkozatok. A politikusoknak nem azért kell nyilatkozni a vagyonukról, mert szeretjük ezzel szekálni őket. Hanem mert egyrészt mi fizetjük őket, a mi közpénzünkből élnek, másrészt meg DÖNTÉSEKET hoznak, ezért nem árt tudni, hogy arányban van-e a gazdagodásuk a hivatalos jövedelmükkel. Mert ha nincs, akkor ott kérdések merülnek fel a politikus befolyásoltságával kapcsolatosan. Hogy azokat a döntéseket, amiket meghozott, azokat biztosan befolyásmentesen hozta-e meg. Nem véletlen vannak büntető jogszabályok arra, hogy a korrupciót tiltsák. A vagonnyilatkozat a korrupció elleni harc eszköze (lenne, ha működne). Korrupcióról DÖNTÉSKÉPES pozíció nélkül nem beszélhetünk.

A civilek, pláne a célkeresztbe kerül külföldi magánszemélyek által támogatott civilek nem közpénzből élnek - épp ez a baja velük a kormánynak. És ami még ennél is fontosabb: nem gyakorolnak közhatalmat, nem döntenek semmiről. Ergo nem is korrumpálhatóak. Amit ma egy civil megtehet, azt megtehet bármelyik állampolgár is: keresetet adhat be a bíróságon, ügyvédet fizethet rászorulónak, kampányolhat egy ügy mellett stb. Dönteni nem ő fog, hanem a politikus. Fidesz-szavazó idióta nyelvére lefordítva: ha Soros ad havonta egymilliárd forintot a TASZ-vezetőnek mert tetszik neki a mosolya, azzal akkor sincs baj, ha egymilliárd forint az nagyon sok pénz és ha a drága miniszter úr ennél kevesebbet lopott össze magának a saját biznicéből.

Hihetetlen, hogy ezt egyáltalán le kell írni.

Robinzon Kurzor 2017.01.18. 17:05:37

Ez aztán a kemény belemenés!

Remélem nem az Antall József Tudásközpontban dolgozik a szerző, mert akkor nem lennék most a helyében.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.18. 17:40:29

Fordítsuk a cikket magyarra: a fidox a változatosság kedvéért megint túltolta a biciklit a "civil"szívatással és megelőző csapásként kapott már pár kéretlen telefonos fejmosást az összeomló nyugattól. Minekután a szivarvég központos okosok egy mohó, cserébe sík hülye csürhe, kiadták szakmányba, hogy stumpfi boj indítson be egy jó kis blogos brainstormingot, majd kihalásszák a használható ötleteket, vagy érvelési paneleket. Maga Stumpfi ötlete véletlenül hasonlít a kurrens lengyel koncepcióra, puhítani kell a népet, milyen a fogadókészség.

No de kérem, hogy ne maradjon ki a troll-hozzájárulás, íme a saját felvetésem:

Aki civilszervezetként akar működni és pénzt kapni, az a transzparencia jegyében vetkőzzön meztelenre. Utána elé kell hozni a főpárttitkár elvtárs képét. Ha a civilnek meghatározott időn belül sikerül spriccelősen elélveznie a vezír képmására, akkor zöld utat kap a projekt, ha nem, akkor elkobozzuk a ruháit és mehet haza egy szál vigyorban, egy demokrata nem fél.

Objektív a megoldás? Igen. Unorthodox? Igen. Illiberális? Igen. => Bevezetésre alkalmas.

Ennyike.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.18. 17:42:49

@Virág et.: oké, 89-ig visszamenőleg lássuk a farbát.

Robinzon Kurzor 2017.01.18. 18:39:21

@Herr Schnapsidee Lieferant: "a fidox a változatosság kedvéért megint túltolta a biciklit a "civil"szívatással és megelőző csapásként kapott már pár kéretlen telefonos fejmosást az összeomló nyugattól"

Még trollkodást sem kell azért túltolni: ne csináljunk úgy, mintha ne lenne egyértelmű és világos: itt nem véletlen túltolásról van szó.

Itt arról van szó, hogy "Brüsszelt" egészen biztosan kiakasztó intézkedésekkel kell igazolni a Kedves Vezető idei évre megfogalmazott Nagy Jóslatát, miszerint "Brüsszel" támadásai folytatódni fognak.

Hogy ezek az intézkedések szembemennek mindennel (bármivel), amit elvileg egy jobboldali, konzervatív politikai erőnek képviselnie kellene?

Hát ki nem szarja le?
Stumpf rezsimszolga is készségesen játssza a hülyét.

A Mandiner legendás törzsközönsége számára pedig nincs olyan erkölcsi mélység, ahová ne követné pártját és kormányát.
Hát még ha a hanyatló nyugat elleni fokozódó szabadságharcról van szó!

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.18. 20:01:16

Én csak attól félek, hogy ez megint csak ilyen szájhősködés a kormány részéről, mint az "elszámoltatás" volt anno, és a Soros-hálózat sejtjei (pl. magyarellenes tasz, férfiellenes nane) tovább garázdálkodhatnak büntetlenül hazánkban.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.18. 21:48:19

@Robinzon Kurzor: ugggyaaan, a 2 lépéssel előre gondoló taktikázás ideje már rég lejárt. rúgni kell azt a qrva labdát amíg nem be nem megy a kapuba, oszt jónapot, hátha az új bíró átengedi a lesből variált lasztit. ha pedig nem... na és?! sárga lap, business as usual, de legalább megpróbáltuk, mint a gógyis faszagyerek.

meg különben is, biztos a kötsööög civilek miatt nem mehetett ki a beiktatási bulira minden idők legnagyobb formátumú áLamférfijja. pofán verni mindet, úgy pampogjanak máskor.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.18. 22:26:01

@Herr Schnapsidee Lieferant: Ja, ez a tipikus első reakció, hogy Orbán is Soros-fióka.
A '80-as években, de talán még a '90-es évek elején is őszintén lehetett hinni Soros "filantropizmuában". Ma már csak a hülye nem látja, hogy egy ócska gazember. Változtak az idők, ennyi.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.01.18. 22:58:02

@Disznóvári:

helyettesítsünk be!

A '90-es években, de talán még a 2000-es évek elején is őszintén lehetett hinni Orbán "demokratikusságában". Ma már csak a hülye nem látja, hogy egy ócska gazember. Változtak az idők, ennyi.

:DDDDDDDDDDDDDDD

Bell & Sebastian 2017.01.18. 23:20:00

@Herr Schnapsidee Lieferant: Ha kiformálják az elszabadult Orbán és enyves kezű haverjai nélküli Fideszt, ismét teszünk rájuk. Szerintem van rá esély, mert a frontember szabadon helyettesíthető bárkivel, aki nem nyalogatja bárgyú pofával a mikrofont.

Bell & Sebastian 2017.01.18. 23:30:39

@Kandeláber: Attól döglöttek visszavonhatatlanul, hogy gyakorlatilag leállt az agyműködésük.

A norvégokat civileknek nevezni nem tévedés, hanem ordas csúsztatás.

A magyar pop-rock-beat, ki minek nevezi, attól lett olyan, amilyennek csinálták, mert Szex apó látta utoljára Radnótit betegen, egy szekéren zötyögni, utána teljes filmszakadás.

Most sincs más, ha nem tudod befolyásolni, állj az élére.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.01.19. 05:27:14

@sztd:

"Szerintem a választásokkor is döntést hoz az, aki nem megy el szavazni. A rendszer pedig azt mondja, hogy, akkor is tele lesz a parlament képviselőkkel.
A demokráciában senkinek nem számít a véleménye, aki nem mondja el. - ennyi." --- írod.

Stumpf András koncepciója "trösztösítené" a civil szervezeteket. A politikában a kormányzóképesség kényszere miatt osztják úgy a mandátumokat, ahogyan. A civil szervezetek esetében ilyen kényszer nincs, sőt, épp ennek ellenkezője a cél: a rendelkezésre álló források minél inkábbi szétterítése, hogy minél többen és minél többrétűbb tevékenységekre részesüljenek belőle.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.01.19. 08:10:15

megint hülye ez a faszi. a civilesdi tipikus ejrópaidemokratikusbudapestlipótvárosi szórakozás. ezek felajánlanák az egy százalékukat. és ennek arányában a mindenkiét?

tisztelt hatalom! a szerző egy gülenista. néptársaim nevében kérem a levadászását!

Robinzon Kurzor 2017.01.19. 11:06:22

@Bell & Sebastian: " mert a frontember szabadon helyettesíthető bárkivel, aki nem nyalogatja bárgyú pofával a mikrofont"

A Fideszben mindenki fogva van.

Orbán rendszere vagy úgy fog véget érni, hogy elhúznak Moszkvába mint Kun Béla, vagy úgy járnak mint Csau.

Bell & Sebastian 2017.01.19. 11:38:12

@Robinzon Kurzor: Hülyeség, mert nem ő csinálja a zenét, csak hamiskásan dalol.

Ha orosz fóbiás vagyol, mit szólsz majd a körvonalazódó, kínai nyomuláshoz? Bibi van a hamukában.

Robinzon Kurzor 2017.01.19. 13:13:32

@Bell & Sebastian:

Jó, ha neked a remix jobban tetszik, hogy majd Pekingbe mennek, akkor felőlem abban is maradhatunk.

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.01.19. 14:37:57

Rákényszerülne mindenki, hogy a magyarok számára fontos kérdésekkel foglalkozzon? A CÖF foglalkozzon a hajléktalanokkal (MUHAHAHAHAHA...), a Noé Állatotthon a bivalybasznádi általános iskola alapítványával? Merthogy az 1%-os felajánlások ilyesmikről szólnak...

Óóó, drága szerző, miért írsz ilyen oltári faszságot?...

A civil szervezetek pont azért vannak, hogy egy-egy konkrét témát felkaroljanak és képviseljék azt. Nem, nem kell mindenkinek mindennel foglalkoznia, ez a jó. Agyfaszt is kapnék, ha az 1%-omból akárcsak egy ezrelék fillért is a barnanyelvű CÖF-ösök kapnának ezen elosztási rendszer szerint.

Én csak azt nem értem, hogy miért csak a külföldi támogatású szervezetekre vonatkozik, miért nem mindenkire? Mert az mennyivel jobb, hogy a CÖF álcivilkedik, pedig egyértelműen kormányszócsőként működnek? Derüljön csak ki róluk is, ki támogatja őket, és legyen az ő vezetőik vagyonnyilatkozatai is nyilvános. Lenne nagy kussolás...

TG69 2017.01.19. 17:44:12

Ez az igazi civil war, a kormány ezt szereti, erre a néptől kapott felhatamazást, a norvégok (jobboldali kormányzatukkal) meg dögöljenek meg :).

444.hu/2017/01/19/a-valasztasi-irodanal-balhezo-kopaszok-mindegyike-buntetett-eloeletu

TG69 2017.01.19. 17:48:39

444.hu/2017/01/19/izekre-szedtek-a-kormany-sikerpropagandajat-solyom-laszloek-csoportjaban

És itt van egy másik norvég gyanús 'civil csoport', kisöpörni őket a francba :). A végén még a gazdasághoz sík hülye ergé is rájön, hogy ami itt van az nagyon nem stimmel és hogy az összeomlás gyorsan véget vet az illiberális álomnak. Bár én még tovább nézném a vergődését, mert tényleg élvezetes látni a napi hülyeségeket.

Kivlov 2017.01.19. 18:57:27

Hogyne lenne. Belepofáznak mindenbe, más farkát a csalánba verve.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.01.19. 19:20:23

Kedves András !

Mi a véleméyned arról, hogy Soros Gyuri az egyik "CIVIL" szervezetével (Open Society) a kiszivárgott leveleézése szerint azon dolgozik, hogy hogyan lehet mélyrehatóan elemezni, és manipulálni az emberek politikai preferenciáit.

A másik "CIVIL" szervezetével pedig éppen azon dolgozik, hogy meghatározza mely facebook-os hírek bizonyulnak fake-nek, és melyek valósak.

MIndeközben milliárdokkal támogtja Clintont.

Ez kb olyan, mintha Orbán megmondhatná minden újságnak (AZ ELLENZÉKIEKNEK IS) hogymit írhatnak és mit nem, miután kielemezte hogy mit kell írniuk ahoz, hogy FIdeszesek legyenek.

Szóval a Soros féle véleménydiktatúra épp megállíthatatlan utat tör magának.
Ahol híreket cenzúráznak kedvük szerint, és pártpreferenciákat manipulálnak tervezett szoftverek segedelmével.

Ez jó lesz András ?
Nincs vele semmi probléma ?

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.01.19. 19:23:05

@TG69:

444.hu/2017/01/17/amerika-szaz-eve-hekkel-szet-valasztasokat-vilagszerte
Amerika száz éve hekkel szét választásokat világszerte

..."2014-ben Ukrajnában hangfelvétel is készült arról, hogy Victora Nuland, a külügyminisztérium magas rangú tisztségviselője és a kijevi nagykövet arról beszélgetnek, ki lenne a legmegfelelőbb jelölt és milyen stratégiát kövessen az ellenzék."...

conchita wurst 2017.01.19. 19:30:53

@TG69: Összeomlás? Megbukik Orbán?

TG69 2017.01.19. 19:45:22

@conchita wurst: 2020 utan a rohadt eu-tol nem jon penz felzarkoztatasra. Nagyjabol eddig tart a sztori. Lehet utana meg egypar frenetikus ev, azt a vergodest kar lenne kihagynod.

Janossz 2017.01.19. 20:11:24

Stumpot/ Stumpfot majd akkor olvasok, ha eldöntötte, hogy hívják.
Évek óta az egyik néven a Totalcaron, a másikon meg itt publikál.
Skizofrén szegény.De legalább neki nem magát kell elviselnie 24 órában, hanem azt a másikat...
Ismerős a szitu, trollkommandó?

conchita wurst 2017.01.19. 20:59:18

nyugodtan meghalhat a CÖF

most semmit nem üzenünk Brüsszelnek, és most migráncs sincs

mehetnek tartalék állományba, balfasz banda, ha kellenek szólunk. inkább termeljék a gdp-t addig

fidesz szavazó vk

conchita wurst 2017.01.19. 21:01:39

@TG69: ja, emléxem 2004 előtt csak kicsit volt nagyobb az éves gdp emelkedés mint most

nulla eu pénzzel

de a lényeg hogy ha eu péz lesz ha nem ti nem kerültök a kormány közelébe sem igy növekedés is lesz

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.01.19. 21:06:18

Nagyon sokan rosszul választják külön a civil mezőt a politikai mezőtől. Az USA lényegi vonása, hogy ez közös mező: az érdekaggregáció területe. Ott a pártok civil támogatás nélkül nem működhetnének. Magyarországon a leghatékonyabb párt-civil együttműködést épp a Fidesz vezérelte, 2006-ban. Az állampolgárok részvételi hajlandóságának mérésekor is a politikai és a civil életben való részvételt együtt mérik, mert az így egyben közösségi aktus. Ezekben a mérésekben a magyar lakosság sereghajtó, és amely politika ezen nem javítani akar, hanem ráül, az viszi szépen Magyarországot az államszocialista nempofázunkba.
A világ nagy részén létezik egy politizáló civil rész, ami nálunk is amolyan "pártalapítványos" formában van meg. Ennek szélesítése éppenhogy közérdek inkább.
Végül a nyitott társadalom Popper kifejezése, aki mondott egy két megfontolandót a marxizmusról, kristálytiszta logikával mellesleg, úgyhogy vigyázzunk az ő szavaira a marxizmus propagálása ellenében, ha kérhetném!

conchita wurst 2017.01.19. 21:15:58

@politologus: mer aztán most a választásukon is meglátszott micsoda intelligens egy demokrácia az amerikai

akkora mocsokkampányhoz mi még gyenge kezdők vagyunk....és azóta is tart a hiszti

arról nem beszélve hogy milyen brutál médiacsalás volt tulképp az összes közvéleménykutatás

Janossz 2017.01.19. 21:18:36

@politologus: " Ezekben a mérésekben a magyar lakosság sereghajtó, és amely politika ezen nem javítani akar, hanem ráül, az viszi szépen Magyarországot az államszocialista nempofázunkba."
Oda nem kell minket vinni, szépen benne maradtunk.
Ha meg kicsit kidugtuk volna a fejünk belőle, azonnal listákon találtuk magunk ilyen jónevű Kubatov-demokratáktól. Akinek rovott múltú hadserege is van a listáihoz.
Úgyhogy maradtunk, maradunk kussban.

conchita wurst 2017.01.19. 21:25:37

@Janossz: a magyar civilekkel semmi baj nincs

a kkommunistákat 1956ban 1989ben 2010ben is elhajtottuk a picsaba

a magyarnak helyen van a szive hiaba rikoltoztak 56ban ellenforradalmat 2010ben meg azt hogy ők a demokraták

magyar kiszagolja a csótány kommunistát 2 mondatbol

tireless treehugger 2017.01.19. 22:01:51

@conchita wurst:

>>magyar kiszagolja a csótány kommunistát 2 mondatbol

erről van szó, büdös komcsi vagy. pont.
süti beállítások módosítása