Vendégszerzőnk, Magyar Ágnes Zsófia írása

Sorkatonaság, burkatörvény, a nép hangja: lesz-e módja Sarkozynek újradefiniálni a francia nemzeti identitást?

A migrációs válság kezelésére, a munkavállalói adóterhek csökkentésére, a fiatalok lakáshoz jutásának megkönnyítésére vonatkozó Sarkozy-féle retorika a hazai közélet történéseit követőknek ismerősen csenghet: a magyar kormányzat intézkedései szintén kiemelten célozzák a fenti területeket. Kérdés azonban, hogy a nyár vége óta beragadt, majd a második előválasztási vita óta ismét felfelé kúszó támogatottságú exelnöknek lesz-e módja valóban szavazásra bocsáttatni programját, vagy Párizs korábbi második embere, Bordeaux polgármesteri székében immár negyedik ciklusát töltő Alain Juppéra adhatja majd le voksát Franciaország jövő tavasszal. 

Az állami és az államfői elveszett tekintély újraépítését, az emberek véleményének meghallgatását, a megbéklyózottság felszámolását ígéri Nicolas Sarkozy, ha a francia nép ismét bizalmat szavaz neki öt év kihagyás után. Az egykori elnök – aki 2017-től a döntések és a tettek elnöke, a csendes többség szószólója kíván lenni – Francois Hollande ötéves periódusa után sokrétű kármentést, a francia identitás újradefiniálását tervezi, a fiatalokat, aktív korúakat és a nyugdíjasokat egyaránt megszólítva

A fentiek értelmében Nicolas Sarkozy z első lakáshoz jutást állami garancia létrehozásával könnyítené meg, csökkentve a vásárláshoz szükséges önerő mértékét, a vételárra vonatkozó plafonérték meghatározásával. Ehhez azonban előbb újra életet lehelne az Hollande-éra alatt évente százezerrel kevesebb lakásfelhúzást teljesítő építőiparba, s a liberálisabb gazdaságpolitika jegyében eltörölné a befektetőket elriasztó, államilag szabályozott lakbéreket. (Párizsban például tavaly augusztus óta él a lakáskiadás és bérbevétel havidíjának keretek közé szorítottsága.)

A megválasztásakor a fiatalok életminőségének, a munkához jutás esélyeinek javítását elsődleges céljaként megnevező Hollande totális kudarca után Sarkozy az 1945 óta folyamatosan megoldásra váró, ma hatmillió fős munkanélküli tömeg mielőbbi felszámolását tervezi a vállalkozások helyzetbe hozásával, a versenyképesség növelésével, a munkát terhelő járulékok mérséklésével.

Gazdaságélénkítést céloz a francia béreket jelenleg terhelő 60 százalékos adómértéknek a németországi 45 százalékra való csökkentésével, liberalizálná a 35 órás munkahetet (a vállalatok belső döntésére bízva a heti munkaidő mértékének meghatározását), de a túlórák maradéktalan kifizetése (aki 35 helyett 37 órát dolgozna, megtehesse, s meg is kapja érte a pluszbért), s adómentessé tétele mellett is síkra szállna. A munka világából életkoruk okán kikerülőket érintően két lépésben emelné a nyugdíjkorhatárt: a mai legkorábbi nyugdíjazási 62 évet 2018-2020 között (évenként félévvel növelve) 63-ra, majd 2021-2024 között (évente negyedévvel növelve) 64-re változtatná.

Azokat, akik viszont a korai iskolaelhagyás folytán (18-21 éves koruk között kikerülve az oktatási rendszerből) nem alkalmasak a munkaerőpiacra való kilépésre, kötelező sorkatonaságra fogná. Sarkozy szerint a katonai szolgálat az egyetlen, amely igazán megtanítja a mai, rendszertelenség talaján élő ifjúságot a fegyelemre, a társadalmi élet szabályainak tiszteletére. Becslése szerint napjainkban évente ötven-százezer ilyen fiatal van Franciaországban. A politikus évente hétszázezer fiatalt képezne ki, s a GDP-ben a katonai kiadások mértékét a jelenlegi 1,85 százalékról 2 százalékra növelné 2022-ig.

Míg a jobboldali előválasztás több jelöltje – így az újrázni szándékozó exelnök egykori fenntarthatófejlődés-ügyi minisztere, Nathalie Kosciusko-Morizet, de a legfőbb rivális Juppé is, aki a minap azt nyilatkozta egy vezető francia napilapnak, hogy pár százezer menekült beengedése mit sem változtatna az ország arculatán – igencsak megengedő tónussal nyilatkozik a bevándorláspolitika kérdésében, addig Sarkozy burkatörvényt és referendumot sürget.

Előbbi értelmében azok a nők, akik nem tartják be a burkaviselet leendő törvény által előírt szabályait, családi és egyéb szociális juttatásban nem részesülhetnének. Hasonlóan keményvonalas az úgynevezett S-akták (a radikalizálódásuk miatt folyamatos titkosszolgálati megfigyelés alatt lévő, S-jelzésű dossziéval nyilvántartottak listája), valamint a családegyesítési kérelmek ügyében. A Les Republicains korábbi elnöke hatalomra kerülése esetén az S-listások szorosabb megfigyelés alá vételéről, esetleges internálásról, valamint a franciaországi bevándorlás elsődleges forrásáról, az újraegyesítési kérelmek automatikus megadásának megszüntetéséről népszavazást kezdeményezne. Véleménye szerint „bűnösök közt cinkos, aki néma”, ezért nyíltan kell végre beszélni az Európát ma katasztrófával fenyegető migránskérdésről, s véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy aki ma határvédelemről és bevándorlás politikáról értekezik, rögtön idegen-ellenes és rasszista stigmákat kapjon.

Az Elysée palota korábbi lakója szerint a populizmus mai térhódításának az vethet véget, ha a politika végre észreveszi a nép haragját, s meghallja annak hangját. Éppen ezért biztos abban, hogy az amerikai elnökválasztás – ahogyan a brit referendum – eredménye sem egy véletlen szülte botlás, hanem a demokrácia útján, a hétköznapi emberek által megfogalmazott markáns vélemény megjelenítése az elmúlt évek elhibázott politikájáról.

Az újrázásra pályázó Sarkozy a választók körében tapasztalható közélet iránti bizalomvesztést – hatalomra jutása esetén – szigorúbb uniós politikával orvosolná. Lerakná végre Schengen 2. alapjait, mert – mint fogalmazott – „nem élhetünk egy olyan kontinensen, amelynek nincsenek külső határai, és így képtelen önmaga megvédésére”. Az egykori államfő szerint Törökországnak nincs keresnivalója az Európai Unióban, ráadásul amíg újra nem definiálják az uniós intézményeket (így a Bizottságot, mely szerinte nem lehet egyszerre Európa kormánya és bírósága), a tagállami hatásköröket helyre nem állítják, s a szubszidiaritás újra értelmet nem nyer, addig további bővítésnek sincsen helye. 

Nicolas Sarkozy – ahogyan nemrégiben megjelent kampánykönyvében is – népi kormányzást ígér, amelynek szlogenje: „a nép által, a népért”. Az ötéves tehetetlenség és tekintélyvesztés elnökségét cselekvésre, határozott irányváltásra cserélné, melyben komoly szerepet szán az előző években méltatlanul megkopott francia identitás újraértelmezésének. Hagyomány és örökség, szabadság és testvériség, az ország egyszerre dicső és tragikus történelme, Molière és Maupassant nyelve: mind ugyanazon nemzetet karakterizálja a középkori alapokmánytól az állampolgári jogok kikiáltásáig. Pár nap múlva, a francia jobboldal előválasztásán eldől, hogy lehet-e mód ennek Sarkozy-féle kiteljesítésére.