Kétharmadot hozott Putyinéknak a politikai apátia
2016. szeptember 19. írta: Redakció

Kétharmadot hozott Putyinéknak a politikai apátia

putyin_medvegyev_1.jpg

Vendégszerzőnk, Ackermann Sándor írása

 

Szeptember 18., késő este Moszkvában: láthatóan semmi nem utal arra, hogy ez a nap bármiben is különbözne a többitől, hogy ez nem egy átlagos vasárnap lenne az oroszok számára. Bár a kora őszi időszakhoz képest meglehetősen hűvös van (7 °C), de ez még önmagában senkit sem lep meg Moszkvában. Mint ahogy az sem, hogy a kormányzó Egységes Oroszország párt egy végtelenül eseménymentes kampányidőszakot követően, a vegyes választási rendszerre való áttérést kihasználva taroljon a parlamenti választásokon.

A központi kérdést a választásokkal kapcsolatban nem az jelentette, hogy valaki meg tudja-e szorítani a kormánypártot, vagy hogy az 5%-os küszöböt átlépve bejut-e a Dumába valamelyik parlamenten kívüli párt.

Valójában csupán az volt kérdéses, hogy az Egységes Oroszország eléri-e a kétharmados többséget, illetve az, hogy az öt évvel ezelőtti helyzetből okulva mennyire igyekszik majd odafigyelni a választási csalások tömeges kibukására. Előbbit a vegyes választási rendszerre való áttéréssel igyekeztek bebiztosítani (a 450 fős alsóházba 225 fő pártlistáról, 225 fő pedig az ugyanennyi részre osztott egyéni körzetekből kerül be), utóbbira pedig a hazai ellenzék és a nemzetközi megfigyelők is számítottak.

Választási csalásokra ugyanis mondhatni mindenképp szüksége volt az éppen népszerűségi lejtmenetben lévő Medvegyev kormánypártjának a parlamenti többség biztosításához. Egy Jabloko képviselő szerint például normális, tiszta választási körülmények között az Egységes Oroszország maximum 15%-ot érne el, a választásokat pedig minden bizonnyal a kommunisták nyernék. A képviselő persze azt is hozzátette, ez egy meglehetősen teoretikus elmélet, mivel a tiszta és egyenlő választásokat csak egyenlő feltételek mellett zajló kampány előzhet meg, többek között arányos médiaszerepléssel. Ez utóbbi viszont jelenleg egyáltalán nem jellemző, a kommunisták egyik indulója szerint 10 városi plakátból legalább 7 darabon a kormánypárt képviselője látható, az ellenzéki pártok pedig csak a maradék hármon osztozkodhatnak.

Az elmúlt választásokhoz hasonlóan természetesen idén is több helyről jelentettek be választási csalásokat. Az internet terjedésével egyre több emberhez jutnak el a csalásokról szóló videók, fényképek, a Golos szervezet például külön oldalt hozott létre, ahol a csalásokat lehetett bejelenteni.

A módszer többnyire a szokásos, kihozza az egyik választó az üres szavazólapot, bejelölik a „helyes” választ, és a következő viszi be és adja le, majd hozza ki a saját üres lapját. A másik módszer szerint pedig a választó lefotózza a szavazófülkében bejelölt válaszát, ezzel bizonyítva kint, hogy valóban a megfelelő pártra tette a voksát.

Az irányított voksolást általában pénzzel, valamilyen étellel, vagy alkohollal honorálják. Az állami alkalmazásban álló matrózok, katonák, tűzoltók mindeközben szervezett keretek között járnak – akár több helyre és több alkalommal is – leadni voksukat, vélhetően a kenyéradójukra.

Míg a nagyvárosokban, Moszkvában, Szentpéterváron hagyományosan valamivel gyengébben teljesít a kormánypárt és az emberek is érzékenyebbek a választási csalásokra (lásd a 2011-12-es igen komoly tüntetéseket), vidéken az emberek könnyen áruba bocsátják a szavazatukat. Egy cseljabinszki lakó például elmondása szerint fejenként 500 rubelért (kb. 2500 forint) adta el családtagjai szavazatát: az aznapi boldogulása láthatóan jobban érdekelte, mint az, hogy átlépi-e a parlamenti küszöböt az Európa-párti liberális ellenzék.

A társadalomra jellemző apolitikus tendencia egyébként már az öt évvel ezelőtti választások során is megvolt: hiába a nagy volumenű tüntetések, vidéki megmozdulásokról akkor szinte sehol sem számoltak be. S akárhogy is nézzük, még ha Moszkva és Szentpétervár többmilliós (kb. 12 és 5 milliós) világváros is, ez akkor is csak töredék része a több mint 140 milliós össz-oroszságnak. A társadalom politikai érdektelenségét pedig a vasárnapi, jóval 50% alatti részvételi arány is jól mutatja.

A hatalom húzása tehát úgy tűnik, újra sikeres volt, a 2003 után most először alkalmazott vegyes választási rendszernek köszönhetően a kormánypártiak a népszerűségi mutatók esése ellenére is növelni tudták többségüket a Dumában. Sokak szerint a szeptemberi időpont is remek taktikai húzás volt a kormánypárttól: ha a 2011-es választáshoz hasonlóan idén is decemberben tartották volna a szavazást, nagy valószínűséggel már nem érték volna el a kétharmadot.

A Krím elcsatolását követő eufórikus hangulat mára már jócskán apadni látszik, miközben a gazdasági nehézségek továbbra is megnehezítik az orosz emberek mindennapjait. Nagy kérdés, hogy a kőolajár változását (esését) meddig képes elviselni az orosz gazdaság, s minden bizonnyal a Kreml-beli politikusokat is ez foglalkoztatja leginkább. Egy, a helyi körülményeket jól ismerő orosz blogger szerint ugyan a legtöbb minisztériumban hozzá nem értő, ellenben lojális emberek dolgoznak, a gazdasági és pénzügyi tárcákra azonban sokkal nagyobb figyelmet fordít a politikai vezetés, oda csak a legjobb orosz szakemberek kerülhetnek be – az előjelek szerint nagy szükség lesz a tudásukra.

Egy a sok közül: munkatársai segítik a szavazólapok leadásában a helyi választási bizottság tagját Rosztov-na-Donu városban

A helyszín és a körülmények ugyanazok, csak a szavazóurna más

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr2411722981

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ackermann Sándor: Kétharmadot hozott Putyinéknak a politikai apátia 2016.09.19. 12:26:01

A hatalom húzása újra sikeres volt, a kormánypártiak a népszerűségi mutatók esése ellenére is növelni tudták többségüket a Dumában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.19. 12:30:41

"Egy Jabloko képviselő szerint"

Azaz Obama, Soros, s a NATO szerint. Nekik az egyetlen megfelelő választási eredmény Oroszországban: az oroszelenes erők kérharmadot nyernek, az országot felosztják 15-20 független államra, az átlagfizetést 50 dollárra csökkentik, s az összes természeti kincset nyugati rablóbefektetőknek ajándékozzák, ha pedig marad egy kis ideig: betiltják a kereszténységet.

A Jabloko olyan párt, hogy hozzájuk képest a DK Mo-on egy szélsőséges nacionalista szervezet. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam...

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.19. 12:32:26

"az Európa-párti liberális ellenzék"

Miért szavazna egy orosz ember egy európapárti pártra? Nem az logikusabb, ha oroszpártira szavaz?

Conchobar 2016.09.19. 13:10:41

"A képviselő persze azt is hozzátette, ez egy meglehetősen teoretikus elmélet, mivel a tiszta és egyenlő választásokat csak egyenlő feltételek mellett zajló kampány előzhet meg, többek között arányos médiaszerepléssel. Ez utóbbi viszont jelenleg egyáltalán nem jellemző, a kommunisták egyik indulója szerint 10 városi plakátból legalább 7 darabon a kormánypárt képviselője látható" - Van, aki elhiszi, hogy a választások a médiaszereplés hosszán, meg a plakátok nagyságán és sűrűségén múlik? Kovács Pistike hosszasan tudna erről mesélni (miután kiderült 2010-ben, hogy 'nincs 200000 buzi Magyarországon')

Bell & Sebastian 2016.09.19. 19:23:35

@bircaman maxval szerkesztő: Hogy úgy mondjam, az orosz elit éppen hogy nem orosz. Majd eladják kilóra ezeket is, csak előbb felverik az árat. Az megvan, hogy Putyin a szentleninpétervári zsidók pénzén tanult?

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.19. 19:30:08

@Bell & Sebastian:

Az oroszországi zsidók zöme hazafias, semmi gond velük.

GNDL 2016.09.19. 19:36:46

Ez már csak titeket érdekel...

Bell & Sebastian 2016.09.19. 20:26:01

@bircaman maxval szerkesztő: Nem vár ellenérv. Már majdnem azt hittem, hogy egyszerűen kiugrott, mint a ménk.

Bell & Sebastian 2016.09.19. 20:30:54

Jav.: várt_t

Igazán fejleszthetnének a fordító algoritmuson, mert még a végén kiderül, hogy nyenyec pásztor vagyok és a rén szarvával veszem a műhódat.

annamanna 2016.09.20. 00:00:16

@Bell & Sebastian: Azt suttogja ez az Olga, mama Putyinovát se ortodoxékhoz pottyantotta a gólya. Birca ezen egyszer nagyon megsértődött, szerinte nem igaz, nekem meg nagyjából nyóc.
Moszkvában viszont már biztosan kisebbségben vannak a "bennszülöttek", a 12 millió lakosból állítólag alig 4 millió az orosz, a legtöbb bevándorló azerbaltás:

"Az orosz lakosság 78 százaléka úgy érzi, hogy az orosz főváros, Moszkva a többi régió bevételeiből él, és a lakosság kétharmada negatívan nyilatkozik a moszkvaiakról. Moszkva egyébként hihetetlen szívóhatással bír, és az utóbbi évek kutatásai szerint maguk az oroszok már régóta kisebbségben vannak a saját fővárosukban. Így az „RBK” folyóirat 2007 év végi kutatása szerint Moszkvában és közvetlen környékén 12 millió ember lakik, de ebből csak mintegy 3,7 millió orosz. Más, óvatos becslések is 4-7 millióra teszik az etnikai oroszok számát a fővárosban.
Az etnikai kisebbségek közül az RBK kutatása szerint a legtöbben az azerbajdzsániak vannak Moszkvában (14%), őket követik a tatárok és baskíriaiak (10%), ukránok (9%), koreaiak, kínaiak és vietnámiak (6%), tadzsikok, üzbégek, kazahok és kirgizek (5%), csecsenek, dagesztániak, ingusok (4%), örmények (4%), belaruszok (3%), grúzok (3%), moldovaiak (3%), cigányok (2%), és a zsidók (1%). Vagyis ebből az derül ki, hogy Moszkvában több azerbajdzsáni lakos él, mint magában Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. Ha megbízunk ezekben a különböző számításokon és felméréseken alapuló statisztikákban (az igazi számadatokat sajnos nagyon nehéz megtudni, ugyanis a Moszkvában élő bevándorlók nem regisztráltak, és illegálisan tartózkodnak a városban), akkor valóban igen robbanékonynak mutatkozik a helyzet, ami 2010 decembere folyamán is a felszínre tört már.
Oroszország területén becslések szerint 12-14 millió külföldi állampolgár él, akik közül több mint 8,8 millió illegálisan tartózkodik az országban."
kitekinto.hu/eia/2011/01/25/milyen_problemakkal_kuzd_a_vilag_legnagyobb_orszaga

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.20. 06:12:31

@Bell & Sebastian:

A zsidókérdés Oroszországban nagyon más, mint Közép-Európában. A balkánihoz hasonló.

Azaz a zsidók sosem akartak integrálódni, s soha senki se akarta őket integrálni. A zsidó az egy etnikai/nemzeti kisebbség, mint bármely más kisebbség. Orosz szempontból a zsidó az ugyanaz, mint a tatár, a komi, a csecsen, stb. - oroszországi, de nem orosz.

Ha azt mondod egy oroszországi zsidónak, hogy ő orosz, ki fog javítani, hogy tévedsz. Teljesen függetlenül, hogy mi a politikai nézete.

S persze a zsidók politikailag sokfélék. Az tény, hogy a liberálisok között Oroszországban felülreprezentált a zsidók aránya, de a legtöbb zsidó nem liberális. Bőven van zsidó Putyin holdudvarában.

Az egyik nagy orosz csatornán van minden héten a kedvenc orosz politikai vitaműsorom russia.tv/brand/show/brand_id/21385/ - a szerkesztő-műsorvezető szintén zsidó, Putyin egyik közeli barátja, Ő készítette tavaly azt a bizonyos híres filmet Putyinról, ami miatt az ukránok fel is tették az állandó beutazási tilalom alá esők listájára.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.20. 06:19:25

@annamanna:

Az átlagorosz persze magát felsőbbrendűnek érzi, ezt kár lenne tagadni. Elsősorban a "vad" szibériai népekkel szemben. A kaukázusiakat és a Volga-mentieket meg amolyan bunkóknak tekinti.

Az antiszemitizmus megvan keményen szintén. De talán sosem volt olyan alacsony szinten az orosz történelemben, mint az ezredforduló óta. Ennek fő oka az, hogy az oroszországi zsidók közül sok nagy név látványosan támogatta Putyint, s több stratégiai döntést: pl. a Krím visszacsatolását.

S persze ott van egy nagyon fontos közös pont: a zsidók 99 %-a eléggé könnyen tud azonosulni a Hitler ellen vívott háború megemlékezéseivel.

Bell & Sebastian 2016.09.20. 08:46:47

@bircaman maxval szerkesztő: Maga békeszerető, ami ritka kincs. Az orosz vezetésben ma több a zsizsik, mint Lenin és Trockij idejében volt. Most már csak az a kérdés marad megválaszolatlan, hogy az oroszok érdekeit ki képviseli, ha ezek, egytől-egyig, bevallottan internácik.

Tessék, értékelni fogja, mert legalább érti. :)

www.youtube.com/watch?v=U45fDMLZe_c

Bell & Sebastian 2016.09.20. 08:50:41

@bircaman maxval szerkesztő: Haha, a Gazda kezéhez több zsidó vére tapad, mint Adolféhoz, arról nem is beszélve, hogy az ukránok is elégtételt vettek rajtuk a maguk módján, és ezek után még a mítoszt mondják fel, mint pionyérka a verset a KB előtt?

Nincsen ebben némi önértékelési zavar?

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.20. 09:15:05

@Bell & Sebastian:

Sztálin rendszere nem üldözte a zsidókat azok zsidó mivolta miatt. Hitleré meg igen.

Ezért zsidó szempontból Sztálin akkor is jobb, ha történetesen több zsidót ölt meg, mint Hitler.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.20. 09:19:58

@Bell & Sebastian:

Nem lehet nemzetiségi alapon ezt elmondani. Az orosz vezetésben ma is vannak rejtőzködő liberók, ez tény, de nemzetiségük nem releváns: a legtöbban valójában oroszok, nem zsidók vagy más idegenek.

A legnagyobb kortárs orosz filozófus, Alekszandr Dugin sokat beszél erről a kérdésről: szerinte pl. az orosz nacionalizmus mögött Obama, Soros, s más oroszellenes érdekkörök vannak. Miután Oroszország ellenségei vesztettek a liberálisokkal, most a nacionalistákon keresztül próbálnak fellépni. Pont ahogy az arab világban, ahol elve nincs semmi esélye egy liberálisnak, így ott a háttérhatalom az iszlamizmuson keresztül igyekszik káoszt kelteni.

Orosz nacionalizmus Oroszországban, ahol a lakosság 20 %-a idegen = öngyilkosság.

Bell & Sebastian 2016.09.20. 09:41:16

@bircaman maxval szerkesztő: Nem-e, mentek keletre gumipitypangot tenyészteni, mint a Volga-németek. Ott aztán úgy belelendültek a kolhozvalóságba, hogy kevés olyan sztyeppei nagyüzemet lehetett találni, amelynek nem német vagy zsidó elnöke volt.

Pipás Józsi is csak megmérgeződött valahogyan, amikor egészségügyi reformot kezdeményezett.

Birodalom építés folyik ott is, csak az államvallás alapjain, ezért sikeresebbek. Míg nálunk..., inkább hagyjuk.

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.22. 07:09:04

@GNDL:

majdnem:

www.spiegel.de/politik/ausland/sigmar-gabriel-bei-wladimir-putin-unsere-freunde-bleiben-unsere-freunde-a-1113375.html

a nyugati progresszió lelkesen bizniszel keleten. magyarázd meg szépen az spd-nek, hogy ez tűrhetetlen nácizmus és maholnap az eu-ból való kiszakadáshoz vezet.
süti beállítások módosítása