Szabadságok és paradoxonok − Sziget '16
2016. augusztus 18. írta: Stumpf András

Szabadságok és paradoxonok − Sziget '16

sia.jpg

Break on through to the...

Szétdiszkósított változat üvölt a hangszórókból, nem is a dal, csak a riff, trendi cicusok és pasik táncikálnak rá a VIP-ben. Sokan tényleg kölyökmacskák még, 16 évesek, ha lehetnek. Apu gazdag, megvette nekik a VIP-jegyet. Egy ideje lehet venni is. Próbálom elhessegetni a „bezzeg a mi időnkben a Sziget”-érzést, mert az ugye cseppet sem trendi, az olyan naftalinszagú, szégyellnivaló, de ez e diszkósított Doors-riff egyszerűen nem engedi. Csak néhány órája ugyanis, hogy a remek énekesnő, Garda Zsuzsa posztolta a '96-os Szigetről készült filmet, meg hozzá az akkori érzéseit, benne némi cseppet sem diszkósított Doors-zal.

„Punkok, rockerek, metálosok, goth-ok... Csak mi voltunk ott, senki más! Ez volt az egyetlen hely jó ideig, ahol együtt lehettünk! Soha nem felejtem el, milyen csodálatos érzés volt, hogy végre nem bámulják meg a fekete ruhám, a tetkóm... szelíd őz voltam az ottani legdurvább arcokhoz képest... Amikor először beléptem, megrohantak az érzések... Életemben először a helyemen voltam. Otthon voltam több ezer ember közt! Ezt nem lehet leírni, ma is bőgve fakadok, ha rágondolok. És ez a film visszahozza. Itt van! Amikor a Doors szövegében - mindig a rockdiszkó kocsma mellett sátraztunk és pogóztunk hajnalig - a »She gets« helyett azt üvöltöttük, hogy »Sziget!«. Körben álltak a sátrak, közöttük a pokrócokon a tér, ahol lehetett ülni, dumálni... Biztos most is van ilyen fesztivál, a kisebbek közt... de a Sziget nagy volt és ilyen volt!”

Most, húsz évvel később meg nagyon nem ilyen. A mai kölyökcicák többségének gőze nincs, mi az a Doors, nem is ismerik fel a Break On Through riffjét, nem a She gets-re üvöltik, hogy Sziget, de azért üvöltik, csak rengetegen némi akcentussal, ahogy egy csomó híresség is a Nagyszínpadról. Sátrak mondjuk vannak ma is. Ennyi maradt meg a húsz évvel ezelőtti Szigetből?

Nos, látszólag nagyjából ennyi, de azért mégsem teljesen. Az üzenet ma is olyasmi, csak ma már nem magától értetődő valóság, hanem brand, amely maga teremti a valóságot és az értelmezést, de amelyet mégiscsak azok a daliás idők alapoztak meg. A brand pedig a szabadság maga. Island Of Freedom.

Ez végül is változatlan. Hogy tehát a szabadság azt jelenti: temérdek ember közé zsúfolódsz, elköltöd a pénzed piára és közben megnézel koncerteket, aztán rázod a farod valahol. Ez ugyan kiegészült cirkuszi attrakciókkal, színházzal, bungee jumpinggal, miegyébbel, amelyekre költhetsz, ha sok az a zsebpénz, de az üzenet lényege ma is ennyi: szabadság az, hogy van választásod. Ez eddig egyébként stimmel is.

Csak miről is dönthetsz itt szabadon? Hát arról, hogy mit nézel meg a hatalmas kínálatból, a több tucatnyi színpadon párhuzamosan futó produkcióból. Szabadság egyenlő választás aközött, hogy így bulizol, vagy úgy bulizol. Lényeg, hogy a szabadság nem más, mint a szórakozás, a „bulizás”.

Baj ez?

Nem baj. Cseppet sem baj. Azért nem baj, mert működik. Mert vonzza a mai tizenhat-huszonhat éveseket. Idén ismét sikerült valahogy olyan programot összerakniuk Gerendaiéknak, amely számukra izgi, amelyért hajlandók elutazni ebbe a városba, elkölteni itt egy rakás pénzt, mellesleg pedig látnak-hallanak valamit ötvenhatról, de belebotlanak azért a Magyar Faluba, egy-egy táncházba is. Sziget nélkül ez sosem történne meg. A jobban eleresztett magyar tinik is láthatták a kedvenceiket ezen a héten. Igaz, én eddig azt sem tudtam, hogy léteznek ezek a kedvencek és sokkal gazdagabb sem lettem, hogy tudom, de ha a kedvesen semmilyen szintipop most a menő, hát akkor az a menő, ilyeneket kell idehozni.

Van tehát egy nemzetközileg is értékelhető, vonzó attrakció Budapesten, amely alulról építette föl magát, minimális közpénz-támogatást kap volumenéhez képest, a szervezők és főleg Gerendai tehetsége, kitartása tette naggyá − és mégis vannak, akik lehúzzák. Jobbról, ráadásul. Meg a Kurultájjal hasonlítják össze, hogy az jó, tartalmas, ez meg gagyi meg hazugság.

Egy szempont nem kerül elő valahogy sosem: a teljesítményé. A Kurultájra a fiatalok tömegei tesznek, legalábbis nem mennek oda félmillióan. Ez pedig nem azért van, mert a gonosz világ-összeesküvés elhallgatja a Kurultájt és nyomja a „Sziget-ideológiát”, hanem mert a bulizás szabadsága szexibb egy tizen-huszonévesnek (a legtöbbnek) mint a múltvizsgálat lehetősége. Annyival szexibb, hogy pénzt hajlandó adni érte, sok pénzt, amelyet vagy éppen ő keresett meg, vagy aputól szerezte nehéz rinyálások és esküdözések árán (netán anyutól − mielőtt szexistának bélyegezne valamilyen nagyon haladó nagyon okos megint).

Akik majd' megvesznek, hogy legyen itt vébé meg olimpia, igazán örülhetnének, hogy a Sziget minden évben idehoz egy kultúrvébét anélkül, hogy mindenféle stadionokat kellene építenünk hatalmas összegekért. Vagy inkább: világkiállítást.

Ami nekünk, magyaroknak is jó. A Sziget legjobb része ugyanis szinte sosem az, amit előre elterveztünk, hanem amibe lődörgés közben csak úgy belefutunk. Most is volt olyan produkció, amelyről korábban nem hallottam, itt meg egészen véletlenül szaladtam bele és lenyűgözött. Norma Jean Martine, például. Egyszer csak meghallottam az A38 sátorból kiszűrődni a hangot. "Norah Jones-ot is meghívták? És nem nagyszínpados?" Földöntúlian szép női hang, valami lassú dal egy szál zongorával. Bementem, szépséges, hosszú barna hajú nő látszott a szinti mögött - még mindig lehetett volna Norah. Aztán beszállt a banda is (dob, basszus és gitár), és még mindig. Amikor aztán Johhny Cash-től játszották az I'm On Fire feldolgozását, hát akkor is. Kicsit poposabb, kicsit kevésbé karakteres, de a mai felhozatalhoz képest még mindig nagyon az. Klipeken nem jön át a dolog, de élőben nagyon működik: ha itt játszik valamikor a nő, mondjuk az A38-on, biztos, hogy megnézem.

Teljesen véletlenül futottam bele a Biebers koncertjébe is. Sosem hallgatnám a dalaikat, de hogy jól játsszák őket és hogy fergeteges bulit tudnak csapni, azt most már tudom. Puskás Péter remek frontember, le a kalap.

A Rihanna-napról már írtam, ott a főnő tényleg borzalmas volt, annál már csak jobbat láttam aztán a Nagyszínpadon. Még a szombat délutáni műmájerkedés is aranyosnak hatott (a brit Bring Me The Horizon pogóztatta meg népet jellegtelen Linkin' Park-koppintásával). Az izlandi Sigur Rós vernyákolása bizonyára hatalmas művészi értéket képvisel, egy telt házas fesztivál Nagyszínpadán viszont kis híján gyilkos ötlet volt bevetni őket. Még jó, hogy elvették a beengedésnél a késeket, pengéket. Tömegek vágták volna fel az ereiket. (Az egykori Moloko-énekesnő koncertje volt még hasonlóan borzalmas élmény az A38 sátorban.) A Muse meg jó volt a maga nemében, csak hát rájöttem megint, hogy egyáltalán nem szeretem a Muse-t. Radiohead, kicsi Queen, tíz éve nagyon modernnek ható artrockpop... Felismerhető, karakteres, nem kamu, valódi... Szóval tisztelet jár érte tőlem, szeretetet meg kaptak tízezrektől, mindenki jól járt.

Én is jól jártam, amikor levezetőként belenéztem a Tribute-színpad műsorába. Remek ötlet egyébként, hogy van ilyen. Ha már a klasszikus sztárok vagy halottak, vagy nem jönnek épp a Szigetre, meg lehet őket mutatni színpadon feldolgozásbandák által is. Főleg, hogy tribute-nagyhatalom vagyunk mi, magyarok. A budapestieket ismerem, nem lep meg, hogy a Stoned remekül nyomja a Rolling Stones-t, a Bits a Beatlest, a Hollywood Rose a Guns'N Roses-t, de az általam eddig nem ismert soproni Grunge Electric Pearl Jam-koncertje is egészen lenyűgözőre sikerült.

Jó, a Pearl Jamet mondjuk szeretem több mint húsz éve, tehát sokkal meglepőbb, hogy az ízlésemtől amúgy távol eső tinipop Years And Years koncertjét sem találtam borzalmasnak. Hihetetlen, de zsúfolásig telt a Nagyszínpad előtti tér délután négyre, szóval ez a szintipop bandácska abszolút tinikedvenc most itthon is, külföldön is. Leginkább talán bájos az egész. Nincs benne semmi veszély, semmi agresszió, semmi kiugró. Aranyos, rövid gatyás kölyök van a színpadon, egyébként nagyon jól énekel, sokszor úgy frazíroz, ahogy Michael Jackson anno, közben meg van illetődve a hatalmas tömegtől, nem is tud velünk bánni, pedig ha ugrálni kezdene, ötvenezren követnék azonnal. De nem kezd. Csak néha. Nem irányít, nem sámánkodik. Jófiú ez az Olly. Tipikusan a lányok aranyos meleg barátja-típus. 

A nagy durranás persze mindenképp Sia produkciója. Az ausztrál énekesnő is tipikus rádiópop-szerző és -előadó, de legalább ő írja a dolgait, meg a hangja is kiváló. Amitől más mint a többiek a mezőnyből, az a paradoxonnal való játék, a látszat és a valóság döbbenetes ütköztetéséből fakadó feszültség. Az alapkoncepció annyi, hogy az előadó nem mutatkozik meg. Szájig érő parókában megy színpadra, félhomályban van végig, meg sem mozdul, a közönséggel sem kommunikál. Nem csinál semmi mást, csak áll és énekel.

Sia látszólag háttérbe tolja tehát az egyéniséget − és éppen ezáltal válik egyénivé, egyedivé. A színpadon remekül komponált mozgásszínházat látunk, de igazán a kivetítőkön látványos a dolog: a valóság csak a kép szürke mása. Minden kifordul abból, ami. Minden mindennek az ellentéte. Semmi sem ott jelenik meg, ahol valójában van. A mozgásszínház szereplői (és zseniális, serdülő főszereplője, Maddie Ziegler) mind-mind Sia-alteregók, a személyiség egy-egy elemének kivetülései.

A zene? A zene nem számít. Zenekar nincs is. Cédéről megy az egész. Ez itt viszont nem olcsó hakni, nem megúszós kamu, hanem határozottan a paradoxon-koncepció része. A Sia-produkció végső soron rámutat a David Guetta-problémára. (A ki tudja, miért híres DJ egy nappal korábban hergelt tömegeket a Nagyszínpadról egyetlen play-gomb lenyomásával: oda azért nem látogattunk el. Minden elvünket még a szakma oltárán sem áldozhatjuk fel azért.)

Sia mondjuk az utolsó lépést nem teszi meg a koncepció teljes tökéletesítése felé. Hogy ugyanis áll és még csak nem is énekel, hogy csukott szájjal végighallgatja színpadról a saját cédéjét. Vajon azt is megennék a népek? Fizetnének azért is? Csak a személyes jelenlétért, azért, hogy elmondhassák: „Ott voltam, ahol ő”? Nem, azért már valószínűleg nem. Itt lehet a határ − talán ez a koncepciódöccenés oka. Esetleg az, hogy Siának tényleg nagyon jó hangja van és mondjuk szereti énekelni a számait.

Akárhogy is, ez azért már az...

...other side.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr510424206

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2016.08.18. 12:14:49

"Az üzenet ma is olyasmi, csak ma már nem magától értetődő valóság, hanem brand, amely maga teremti a valóságot és az értelmezést, de amelyet mégiscsak azok a daliás idők alapoztak meg. A brand pedig a szabadság maga. Island Of Freedom."

Ehhez a képmutató hazugsághoz nem tudok kultúrember számára elfogadható jelzőket találni.

S=klogW 2016.08.18. 12:53:02

Isle Of Freedom:

és mennyibe is kerül most ez a "frídöm"?
heti jegy (csak belépő) 70-80ezer, öt napos 60-70ezer

"amely alulról építette föl magát,"
hogyne, csak úgy megkapták a szigetet helyszínként

"minimális közpénz-támogatást kap"
hogyne, az évtizeden át kihozott nullszaldó nyilván smafu

2016.08.18. 13:01:29

@S=klogW: Jöhet a nem kulturált jelző is, nekem attól van orgazmusom.:)

2016.08.18. 13:02:28

A legfelső képen az a művészi masnifej, hol lát ki a fejéből?
A száján?

Jean Sol Partre 2016.08.18. 13:21:51

Tehát a szabadság az az, amikor a Mátrixban jó pénzért magunk választhatjuk a programot.

S=klogW 2016.08.18. 13:23:03

@Diorella Queen:

maradjunk annyiban, hogy az unszeriőz szerző - nem lepődnék meg, ha megrendelésre - képes magából pozitív kontextusban exkretálni (és ezzel figyelmeztetés helyett elhazudni) azt, hogy a valóságot leváltotta a "brand"

Conchobar 2016.08.18. 14:59:06

"Hogy tehát a szabadság azt jelenti: temérdek ember közé zsúfolódsz, elköltöd a pénzed piára és közben megnézel koncerteket, aztán rázod a farod valahol." - Tehát az a szabadság, hogy szart etetnek, itatnak, hallgattatnak veled, miközben észrevétlenül megszabadítanak a zsebedben lévő a dohánytól

2016.08.18. 15:04:11

@Conchobar: Hát... nekem biztos nem ez jelentené a szabadságot. Hanem inkább az, hogy addig alszom minden nap míg magamtól fel nem ébredek és van egy végtelenített bankkártyám a farzsebben.
Azért ez ugye sokkal másabb érzés lenne?

Conchobar 2016.08.18. 15:25:12

@Diorella Queen: "van egy végtelenített bankkártyám a farzsebben. Azért ez ugye sokkal másabb érzés lenne?" - Abból a szempontból lenne az másabb, hogy végtelenített bankkártyából kifolyólag jóval több, szinte végtelen mennyiségű szart ehet, ihat, hallgathat az ember

2016.08.18. 16:48:09

@Conchobar: Maga súlyos eset, kérem beszélje meg orvosával és gyógyszerészével a problémáját!:)

Conchobar 2016.08.18. 16:54:13

@Diorella Queen: Csakhogy nekem ez nem problémám. Nem tartozok sem azok közé, akiket megnyírnak a szigeten, sem azok közé, akik a nyírással kaszálnak

hajdú 2016.08.18. 23:10:05

@S=klogW:
Mondjuk ez a nullszaldó egy legenda. Most lusta vagyok utánakeresni, de egyszer öszeszedték, hogy annyiszor azért nem volt nullszaldó. A másik meg az, hogy ha egy ekkora volumenű esemény nullszaldós, akkor végülis sok-sok érintett (nyilván benne a főszervezők egyéb érdekeltségei is) a pénzénél van, magyarán nyereséges.

annamanna 2016.08.19. 01:44:47

@Jean Sol Partre: Szerintem az üzenet nem a szabad választás, hanem az aktív részvétel lehetősége. Teljesen mindegy, milyen csapnivaló zenét nyomnak a Szigeten, a lényeg, hogy a zenei háttér mellett ki hogyan tudja a saját részvételét emlékezetessé tenni. A Kurultaj azért dögunalom, mert ott inkább számít az előadók produkciója. Ott csak nézelődni lehet, és kevesebb lehetőség van egy saját sztori kialakítására. Patetikus a hangulat, és illik elájulni attól, hogy hűha, a sámándobolás meg lovasíjászkodás milyen nagyszerű.
A Szigeten bezzeg szabadon lehet röhögni azon, hogy Rihanna egy kokós kurva; nem kell elájulni tőle, mert a szórakozás legfontosabb összetevőjét nem a sztár szolgáltatja, hanem a résztvevők aktívan igyekeznek saját magukat szórakoztatni.
A politikai demokrácia fő üzenete sem a választás szabadsága (előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy mindegyik választási lehetőség szar); hanem inkább az aktív részvétel szabadsága. Az igazi üzenet az, hogy a demokrácia rólam is szól, nekem kell összeraknom, nem vagyok pusztán passzív elszenvedője annak, amit a fejem fölött eldöntenek.
Az internet, az okostelefon, a személyautó stb is azért lett őrületesen népszerű, mert lehetővé teszi a személyes részvételt vagy irányítást.
Egy vallás is annál vonzóbb, minél több aktív részvételt tesz lehetővé. Ami passzivitásra kárhoztat, az unalmas.
Az igazi bukás az unalom. Az unalom oka a passzivitás.
A Sziget akkor fog megbukni, ha megakadályozza az aktivitást. Egy politikai rendszer, egy vallás stb akkor bukik meg, ha unalmassá válik. Akkor lesz unalmas, ha megakadályozza az aktivitást. ("Csak tudnám, mitől lesz előbb vagy utóbb minden uralkodó savanyú és unalmas" www.youtube.com/watch?v=i7GPDSiUFGw )
Kertész Imre Sorstalanságának is ez a fő üzenete - senki nem volt pusztán passzív elszenvedője a háborús eseményeknek; föl kell ismerni, hogy igenis minden egyes ember aktívan vett benne részt. Aki rádöbben a saját aktivitására, az megtalálja az utat a boldogsághoz.

A szórakoztatóipar válsága a passzivitás válsága: "A posztmodern embernek nem pszichológiai részvétel kell, hanem valós. Nem elég az azonosulás, ő irányítani akar, mivel amúgy képtelen az irányításra. A valós hatalom és a tőke szűk elitréteg kezében koncentrálódik, mely immár nem konkrét fenyítéssel, hanem mint a Mátrixban vagy a Dark City-ben, a XXI. század kezdőfilmjeiben, virtuális valóságokkal, a hatalom és a szabadság illúziójával tartja uralma alatt az embertömegeket. Avagy, aki egész életén át rabszolga, annak nem feltétlenül elég az, hogy a Bosszúállók vagy az Igazság Ligája már megint megmenti a világot. Nem. A XXI. század technológiailag és szellemileg is elnyomott embere maga akarja megmenteni a saját világát maga számára azzal, hogy játszik, és nemcsak passzívan ül egy vérprimitív történet előtt." amerikaiplan.blog.hu/2016/08/10/a_film_valsaga

Általában is az élet válsága az unalom válsága, és minden unalmas, amiben nem lehetek eléggé jelen. Unalmas lehet a dobozolás, és unalmas lehet egy tengerparti nyaralás is, ha a dolog nem rólam szól, és én magam valahogy kívül rekedek belőle. De bármi izgalmas, amiben aktívan veszek részt. Még a világháborúba is dalolva mentek el a katonák, mert örültek neki, hogy végre ők is aktívan szólhatnak bele a történelembe.
Úgyhogy visszatérve a Szigetre - kit érdekel, hogy Guetta csak egy gombot nyom le, vagy Sia passzív résztvevője a saját bulijának; amíg a közönség eléggé átélheti a saját aktivitását, addig nem fogja különösebben érdekelni, hogy az előadó milyen különleges, kifinomult, decens minőséget szolgáltat.
Minél passzívabb a közönség, annál extrább műsort kell szolgáltatnia az előadónak.
Általánosságban is igaz: ha tudod, hogy a produkciód ócska, vond be, tedd aktívvá a közönséget. Egész konkrétan ez volt Tom Sawyer trükkje is, amikor a haverokkal lefesttette a nénje kerítését. Egész konkrétan ez a demokrácia trükkje is, és ha Gerendaiéknak van egy kis eszük, akkor ők is ebben az irányban "finomhangolnak".
Persze nem csak az ócskaság elfedésére jó kihasználni mások aktivitását. Az (inter)aktivitással ki lehet szűrni a nárcisztikus önimádókat is, mert azok úgyse bírják elviselni, ha nem minden róluk szól, ha nem kapnak elég ájult hódolatot, és nem ők vannak a figyelem középpontjában.

S=klogW 2016.08.19. 07:08:26

@annamanna: na, hát ha idézni ilyen jól tud, akár fel is ébredhetne - de még nem teljesen érti az idézeteket

"Az (inter)aktivitással ki lehet szűrni a nárcisztikus önimádókat is"

talán majd akkor feléred, ha a nárcisztikusakat is be tudja illeszteni az aktivitásmezőbe/hálóba - mert nem kiszűrik őket, hanem leginkább nekik, róluk és - ami a legfontosabb - általuk szól/létezik/működik ez az aktivitás

S=klogW 2016.08.19. 07:13:59

@S=klogW: és szemmel láthatóan tömegével vannak a nárcisztikusak (és elég aktavak is, ráadásul együtt de legalábbis összhangban - ami így elsőre ugye elég ellentmondásosnak tűnik)

Veridicus76 2016.08.19. 09:50:51

A Sziget egy üzleti vállalkozás, ahonnan a rockzenét és a metalt kiszorították, mert Gerendai szerint nincs rá igény. Ismerős kamu duma, minden üzletember ezzel jön, amikor meg kell magyarázni, miért akar megszabadulni amúgy fizetőképes, de gondolkodó és kritikus emberektől (a rock- és metalrajongók tipikusan ilyenek, nem lehet minden szart lenyomni a torkukon.)
Ja, jövőre minden közpénzt meg kell vonni a Szigettől, miután az egyik fellépő konkrét kormányellenes propagandát fejtett ki. Amihez joga van persze, de a neki helyet adó rendezvény ne várja el, hogy ehhez támogatást kapjon!

LeonárdBokréta 2016.08.19. 11:22:45

Stumpf lesz a következő Balavány.

Jean Sol Partre 2016.08.19. 11:33:24

@annamanna: lényegében ugyanazt mondjuk, bár te jobban kifejtetted :)

S=klogW 2016.08.19. 12:20:12

@LeonárdBokréta:

Tuskó most eladta magát egy kicsit kilóra a Fidesz-líblinggé vált Gerendainak.

annamanna 2016.08.25. 01:28:13

"A nagy durranás persze mindenképp Sia produkciója. Az ausztrál énekesnő is tipikus rádiópop-szerző és -előadó, de legalább ő írja a dolgait, meg a hangja is kiváló."

Belenéztem pár klipjébe, tényleg jó. De én is felhúztam magam miatta, mint Tóth Vera, bár más okból (őt a koncerten CD-ről bejátszott zene zavarta).
Először így láttam az Elastic heart c. számát: www.youtube.com/watch?v=vaBlYm9-b20#t=02m18s - nem véletlenül ezt a pillanatot emeltem ki belőle: a 13 éves Maddie Ziegler itt aztán pláne gyerekesnek mutatkozik.
Aztán megnéztem így is: www.youtube.com/watch?v=KWZGAExj-es

És erre azt mondom, álljon meg a fáklyás menet. A 13 éves kiskamasz, fejletlen testű lánykát összerakni a "szakállas bácsival" egy kergetőzésre testszínű dresszben.... ne mondja nekem senki, hogy ez nem aljasság, ebben nincs semmi, ezt nem úgy kell érteni, ebben nincs semmi rossz. Dehogynem van.

Sia egy 40 éves biszexuális nő. Tényleg jó énekesnő, és tehetséges dalszerző, de ne akarja bemesélni, hogy az ő érzéseit kizárólag egy 13 éves lányka képes megjeleníteni, és a világon nincs olyan nagykorú táncosnő, akivel együtt tudna dolgozni.

Gyalázat egy 13 éves lányt felnőtt produkcióba így belerángatni. Amikor a Rihanna-cikknél azon ment a kiakadás, hogy egy 15 éves lány mit keres (az apjával) Rihanna koncerten, akkor hogy lehet kommentálni azt, hogy egy perpill 676 milliós nézettségű klipben egy testszínű dresszben fekvő 13 éves lányra ráugrik egy testszínű gatyás "szakállas bácsi". (1:50-től)
Shia LaBeouf egészen konkrétan úgy néz ki, mintha Semjén Zsolt megelevenedett látomása volna. www.facebook.com/notes/el%C3%A9g/bayer-zsolt-semj%C3%A9n-b%C5%B1ne/558241034202574/

Még akkor is, ha némely elvetemült filmnéző szerint Shia LaBeouf "Olyan,mint egy szakállas nő." "Kábé annyira férfias, mint Tobbie Maguire." "a p*csénél csak a tehetsége kisebb." "kis kasztrált hülyegyerek. majom"
Ez legyen az ő baja, de egy 676 milliós nézettségű klipben akkor se ugráljon rá 13 éves lánykára.

Az nem zavar, hogy Sia CD-ről zavarta le a koncertet, az sem zavar, hogy közben meg sem moccant és eltakarta az arcát. Ez mind belefér az alkotói szabadságba. De Maddie Ziegler táncosnőként való foglalkoztatása nem fér bele. Nem érdekel, milyen zseniálisan tehetséges a lány, akkor sem.
Pláne, hogy Sia szexuális orientációja is meglehetősen kusza. Nehogy még a múzsája legyen egy kiskamasz lányka. Vagy legalább ne állítsa ki több tízezres közönség elé.

De még ha ettől a lehetőségtől el is tekintek, a ketreces táncjelenet akkor is etikátlan, be kellett volna tiltani, Maddie Ziegler foglalkoztatását pedig leállítani.
Álljon már meg a fáklyás menet és a lopakodó pedofília.

Na persze a CEU gender-tanszékének emlőin nevelődött Závada Péter szerint lehet, hogy azok is gonosz édzsisták, akik tiltakoznak a gyerekmunka és a pedofília látszata ellen.
süti beállítások módosítása