Sanders, Trump és a tömegek lázadása
2016. február 10. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Sanders, Trump és a tömegek lázadása

trump_sanders_1.jpg

Tovább folytatódik az amerikai elnökválasztási őrület, és tovább folytatódik az amerikai talpas szavazó tömegek lázadása a politikai mainstream és annak jelöltjei ellen. A New Hampshire-i előválasztáson a republikánus oldalon a bombasztikus, populista Donald Trump nyert nagy fölénnyel, a demokratáknál pedig az iowai patthelyzet után most már tényleg a magát szocialistának tartó Bernie Sanders nyert az előzetesen sokak által biztos végső befutónak hitt, centristább és jóval nagyobb hatalmi beágyazottsággal bíró Hillary Clintonnal szemben.

A demokratáknál Bernie Sanders a voksok 59,8 százalékával győzött, vetélytársa, Hillary Clinton a választók 38,6 százalékának szerezte meg. A republikánus oldalon Donald Trump a szavazatok 35,2 százalékát szerezte meg, mögötte viszonylag nagy lemaradással következik a többi republikánus elnökjelölt-aspiráns. Iowa győztese, a fundamentalista, mélykeresztény és mélykonzervatív Ted Cruz csak a harmadik lett, míg Marco Rubio, a republikánus establishment mérsékeltebb nézeteket valló reménysége csak az ötödik.

Az, hogy az amerikai jobboldalon egy ráérő, most épp republikánus politikust játszó, szórakoztató bohóc multimilliárdos; a baloldali-liberális oldalon pedig egy ilyen doktriner, radikális balos jelölt vezet ilyen nagy fölénnyel az elnökválasztási kampány jelenlegi pillanatában, nagyon is rámutat az amerikai tömegek elégedetlenségére és a pártok talpasainak, szavazótáborainak immár nyílt lázadására saját vezető politikai rétegük ellen. E sorok írója ugyan sem Trumppal, sem Sanders-szel nem szimpatizál, de egyrészt ez ugye kit érdekel, másrészt pedig előítéletek nélkül érdemes megfejteni a jelenség okait.

Az Egyesült Államok kétségkívül a világ vezető hatalma szinte minden téren, s kihívóinak és kritikusainak álmodozásaival szemben a jövőben is az lesz, hiszen a jövő ott készül az emberiség számára az amerikai egyetemi campusok és a Szilícium-völgy technológiai boszorkánykonyháiban. De láthatóan széles tömegeknek van elegük abból, hogy a politikai elit képtelen kezelni egyes akut válságjelenségeket, képtelen pontos válaszokat és valódi víziókat megfogalmazni az emberek mindennapi problémáira. 

Sanders győzelme ugyan várható volt New Hampshire-ben, de győzelme nagysága és a körülötte kialakuló mozgalom lendülete tovább erősítheti őt a következő előválasztásokon. Amíg az elején egy futottak még-jellegű jelöltnek, egy amerikai értelemben vett szélbalos bácsinak tűnt, most már övé a pillanat, a momentum, amit nem lehet alábecsülni − különösen nem az elmúlt évtizedek politikai establishmentjét minden tekintetben szimbolizáló Hillary Clintonnak. Clinton egyre szorultabb helyzetbe kerül a politikai versengésben − és éppen amiatt, mert befolyásos támogatói és ellenségei jóval erősebbnek hitték őt annál, mint amit mostanában mutatott.

A republikánus oldalon a nagyon is a folyamatos győzelemre, az abszolút győztes imázsára hajtó Donald Trump renoméja kicsit megrogyott, amikor Iowában a második helyre szorult. Trump varázstalanítása azonban elmaradt: New Hampshire-ben nagy fölénnyel nyert, ráadásul két iowai versenytársa, Cruz és Rubio csak harmadik és ötödik lett a jenki kisállamban; miközben második és negyedik helyen futott be a szürke John Kasich, valamint a szintén szürke, csak nagyon is befolyásos barátokkal és közismert névvel rendelkező Jeb Bush. A trumpisták újra lendületet vehetnek a következő előválasztásokra, míg a republikánus establishment hálózatai tovább töprenghetnek azon, hogy az általuk kedvelt, ellenben csekély tömegtámogatással rendelkező jelöltek hogyan szálljanak szembe a Trump-féle populizmussal és Ted Cruz fundamentalista keresztény-konzervativizmusával. 

Az elnökválasztási játszma jelen pillanatban még továbbra is nyitott. A valódi, előre le nem zsírozott harc és a drámai fordulatok csak jót tesznek az amerikai demokrácia már régóta kiszámíthatóvá vált közegének, hiszen az elitnek reagálnia kell a választók adta kihívásokra. És ez a szokatlan felállás izgalmas lehet a nem amerikai megfigyelőknek is, hiszen mélységében láthatunk bele az amerikai politikai élet játszmáiba. És nem is beszéltünk még a centrista-konzervatív Michael Bloomberg sikeres üzletember és szintén sikeres volt New York-i polgármester egyre komolyabban lebegtetett elnökválasztási kampányba való beszállásáról, aki a centrum és a józan ész nevében venné fel a harcot a jobb- és baloldali populizmussal szemben.

Trump és Sanders továbbra is kitartó sikere paradigmaváltást hozhat Amerikában. Ha akár egyikük, akár másikuk − vagy éppen mindkettőjük az elnökválasztás két végső szereplője lesz, az mind a republikánus, mind a demokrata oldalon mély belső meghasonlást, s végső soron az amerikai pártélet radikális újrarendeződését hozhatja magával.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr358378350

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Sanders, Trump és a tömegek lázadása 2016.02.10. 10:52:01

Tovább folytatódik az amerikai talpas szavazó tömegek lázadása a politikai mainstream és annak jelöltjei ellen. Trump és Sanders továbbra is kitartó sikere paradigmaváltást hozhat Amerikában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.10. 10:48:21

Erősödik az antiliberális lázadás. Már a USA-ban is. Mindkét pártnál az elitellenes, antiliberális, népi jelölt vezet.

murcielago 2016.02.10. 12:03:17

Ez egy liberális beidegződés, hogy akit nem lehet az ellen-oldalon fasisztának minősíteni, az "populista"..

Az ottani pol. kultúra még őriz (formálisan biztosan) puritán, népbarát vonásokat, ez nem felel meg az európai populizmusnak. A kérdés, hogy Tramp mennyire neo-konzervatív?

A liberalizmusra is saját definíciójuk van, erre jól rávilágított J. Goldberg Liberálfasizmus c. könyve, ami (némileg érthetően) itt nem lett bestseller..

2016.02.10. 12:29:50

Ez a két fickó liberális(populista) a többihez képest, azt igér és azt csinál amit csak akarsz, figyeld hogyan sodródnak az árral.

De nem kellene komolyan venni, az egész a trollok színpada, ők nyomják, mindent ki és átforgatnak, végtelenségig hülyítik a médiákat és lebutított közönségüket,

Az egyik holokausztozó zsidó ingyenélő, a másik pedig egy zsidó családba házasodó törtető.

Zb74 2016.02.10. 12:31:18

@BircaHang Média: Arra kíváncsi volnék, hogy szerinted a republikánusoknál ki volna a liberális jelölt ;-)

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.10. 12:34:03

@Zb74:

Most, hogy immár kiderült ki az esélyes a 2016-os amerikai elnökválasztás megnyerésére, érdemes nagyon röviden átnézni az 5 darab esélyest.

A demokrata oldalon a két esélyes Bernie Sanders és Hillary Clinton.

Itt nyilvánvalóan Hillary Clinton, a volt amerikai elnök felesége az amerikai elit embere. Ultraliberális belpolitika, a nagytőke érdekeinek védelme, mindez kombinálva agresszív külpolitikával. Tipikus liberális jobboldali. Ha magyar lenne, ballibnek lehetne őt nevezni.

Az ellenfele Bernie Sanders, zsidó származású. Hagyományosan liberális a belpolitikai kérdésekben, viszont nagytőkellenes. A külpolitikában pedig ellenzi a jelenlegi statusquót, nem támogatja Amerika aktív részvételét a nemzetközi ügyekben, kifejezetten háborúellenes. Tipikus liberális baloldali. Ha magyar lenne, LMP-s lenne nagyjából.

Republikánus oldalon mára 3 jelölt maradt reális eséllyel: Donald Trump, Marco Rubio, s Ted Cruz.

Az amerikai elit embere itt Marco Rubio, kubai származású politikus. Belpolitikailag egyértelműen konzervatív, azaz ellenzi a modern, kitalált liberális szabadságjogokat (egynemű “házasság”, abortusz, stb.), viszont mindezt kombinálja a nagytőke érdekeinek teljes támogatásával. Külpolitikailag fokozozottan agresszív, Obamát is azért támadja, hogy az túl passzív, Rubio szerint Amerika szerepe a világ csendőre, s ez így is van jól, Obama hibáját abban látja, hogy túl keveset csendőrködött. Tipikus konzervatív jobboldali. Magyar megfelelője egy keresztény hívő ballib lehetne, aki egyetért mindenben a ballib alapelvekkel, egyes szociális kérdéseket leszámítva. Mondjuk ilyenek voltak a 90-es években az SZDSZ színeiben politizáló egyes hitgyülis politikusok, most Hack Péter ugrik be hirtelen.

Az elit számára itt a kisebbik rossz Ted Cruz, félig kubai származású politikus. Belpolitikailag radikálisabban antiliberális, mint Rubio, a nagytőke érdekei iránt ugyanúgy teljes mértékben elkötelezett. A külpolitikában viszont érezhetően mérsékeltebb Rubiónál. Tipikus konzervatív jobboldali. Magyar megfelelőt illetően ugyanaz mondható el, mint Rubiónál.

A fő ellenjelölt Donald Trump. Belpolitikailag nehezen meghatározható: szociális kérdésekben hajlik a konzervatív opció felé, de kifejezetten mérsékelt. Gazdaságpolitikailag klasszikus liberális. Összességében inkább baloldali azonban. Külpolitikailag mérsékeltebb a másik 2 republikánus jelöltnél. Nehezen kategorizálható: talán leginkább konzervatív baloldalinak nevezhető. Magyar megfelelője nehezen található, talán Orbánhoz nevezhető a leginkább hasonlónak.

Ki jó nekünk és ki rossz nekünk (nem-amerikaiaknak, elsősorban kelet-európaiaknak)?

Jó jelölt igazából nincs. Az egyértelműen rosszak Hillary Clinton és Marco Rubio. A másik három a kisebbik rossz kategóriája egyértelműen. Mivel szinte biztos, hogy az amerikai háttérhatalom meg fogja akadályozni Bernie Sanders és Donald Trump elnökségét, gyakorlatilag és reálisan nézve kénytelenek leszünk Ted Cruznak drukkolni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.10. 12:56:43

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/10/haromszazharomhatvan.html
"Megjósoltam, hogy súlyos lesz az a nap, amikor a százmillió amerikai szegény a világ globális megalázottjaival összefogva megmondja az amerikai középosztálynak, hogy szíveskedjék harmadakkora életszínvonalon élni, mert ez így igazságos. "

Hogy süllyedhetett idáig a Mandíner?

IdomitottFoka 2016.02.10. 13:06:33

@Doomhammer: Azért az vicces, hogy belinkeled egy 2013-as posztodat, amiben napokon belüli USA összeomlást jósolsz. Légyszi mondj már 85 számot 1-90 között.

murcielago 2016.02.10. 13:14:31

@BircaHang Média:

A republikánusok mindig közelebb álltak a háborús megoldásokhoz (Obamát is kritizálják, hogy nem elég határozott az oroszokkal szemben). Tehát akinek nem érdeke az európai hadszíntér, az Bernie Sanders hívő itt..

Sajnos a republikánusok az esélyesek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.10. 13:34:00

@IdomitottFoka:
"Azért az vicces, hogy belinkeled egy 2013-as posztodat, amiben napokon belüli USA összeomlást jósolsz. "

Nem az én posztom és nem én jósolom, hanem a Professzor.

Elsiklott a lényeg mellett. A Professzor évek óta jósolja a tömegek lázadását az USA-ban. A Mandíner most jutott el idáig.

Ez azt jelenti, hogy ez a két médium ugyanazt mondja, legfeljebb kissé (nem nagyon) különböző stílusban.

murcielago 2016.02.10. 13:45:32

@murcielago:

"háttérhatalom meg fogja akadályozni Bernie Sanders és Donald Trump elnökségét" -

mintha Clintonnéét is akadályozná (nem-titkosított levelezés)..

republikánus győzelem lesz ebből, akárki meglássa...

2016.02.10. 13:46:42

A tömegek nem lázadnak.
Nincs ok és cél.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.02.10. 13:53:20

@260:
Természetesen lázadhatnak. Ha van okuk és főleg: ha van, aki lázítja őket.

A hidegháborút kémekkel, terroristákkal és forradalmakkal vívják. Akinek sikerül forradalmat kirobbantani a másik országában, az nyert. Demonstráció: Szíria, ahol egy egész polgárháborút sikerült összehozni.

A Professzor hasonlóról álmodozik az USA-ban:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/09/amerika-vigyazz.html

És lám, a tömegek lázadása már el is kezdődött a Mandíner szerint.

pitcairn2 2016.02.10. 14:15:51

@BircaHang Média:

és ha "hatalomra" kerülnek természetesen semmi sem fog változni:)

2016.02.10. 17:07:44

A szíriai háború: magáncégek zsoldosainak és szakértőinek multiplatform támadása a szír állam ellen, akiket az sco országai szintén zsoldosokkal majd most már az orosz hadsereggel támogatnak.
Egyik főszereplő: public.isishq.com/public/SitePages/Home.aspx
másik oldalon: szlavonic corps, moran-group.org/
De mostanra már mindenki ott tolong.
A lázadás és az iszlám állam csak smoke and mirror. Amikor befulladt a kampány jött a nyugati diplomácia aktív beavatkozása. Majd a törökök segítsége. Tavaly már 40 ország lett beszállító (mi is).
Addig erőltetjük amíg van esély.

Krím, novorosszia, hasonló eset, jöttem-láttam-győztem.
alfa-tsentr.ru/

Új időknek új szelei fújnak.

Saddlenode 2016.02.10. 17:48:01

"egy ilyen doktriner, radikális balos"

Sanders tenyleges javaslatai mersekelt szocialdemokrata javaslatok. az igaz hogy az amerikai politikai rendszerben, ami lenyegeben egy egypartrendszer (the business party), ezek a nezetek "szelsosegesnek" szamitanak. de ami szelsoseges, az az amerikai kapitalizmus. Sanders ezzel szemben 1 csepp jozan eszt kepvisel.

Herr Stacheldraht Leger 2016.02.10. 18:15:37

szerencsére jó látni, hogy a habonyi képkölcsönző nem okozott paradigmaváltást a mandi ingerküszöbén

murcielago 2016.02.13. 10:35:04

@batiszkáf:

Érdekes a posztod és sok mindenben egyetértek, különösen a nyelvi és posztmodern jelenségek bevonásával a politikai elemzésekbe.

A plurális képviseleti demokrácia kiürülése szerintem még a XIX.sz.d. végén elkezdődött és ezt az eleinte lassú folyamatot gyorsította fel a média túlhatalma (a ll. vh-tól) és a posztmodern (k.b. a 70-es évektől).

E folyamat első áldozata maga a „konzervatívizmus”, ami mára teljesen használhatatlan fogalommá vált, de szorosan követik a „jobboldal”-„baloldal” fogalmak, amelyek már csak a politikai bozótharc résztvevőit doppingolják, de a tényleges politikai erőterekben a centrumban teljesen keverednek.

Új legitim politikai struktúrát/felosztást úgy tűnik nem képes az értelmiség létrehozni (a nemzeti-globális lett volna talán egy kísérlet, de mivel ez érinti a nagyhatalmak érdekeit, sokat remélni ettől sem lehet…)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.02.19. 09:26:26

"voters have been waiting a really long time for a candidate who would put Americans first. Not donors, not plutocrats, not foreigners, and certainly not foreign plutocrats"

Így ír egy nem európai értelemben vett konzervatív.

Heti Ann Coulter:
www.anncoulter.com/columns/2016-02-17.html

2016.02.19. 14:04:09

@Holger Hartland:

Nem az első hope and change, vote for change, arbeit macht frei, new american century, make america great again......

Buta troll az a zsidó lány:
"This is our last chance....."
"Even if you think Trump is a libertine, shallow narcissist, you know he will do what no other Republican will: Go to Washington, kick ass, mock political correctness, build a wall, deport illegals, bring manufacturing home, and end the GOP's peculiar fixation with remaking the Muslim world."

Hmmm...
a mai világban izrael szaúd és a vatikán van fallal körbevéve. Biztos véletlen egybeesés.

ps:
Amikor az érzelmek felcsapnak benned, ....
na, olyankor vagy átvágva.

Szindbad 2016.02.23. 01:10:48

@Holger Hartland: Van pár alacsony iskolázottságú rokonom az ország keleti régiójából, akik elvesztettek mindent, kilátástalannak látták a helyzetüket, és Amerikába mentek. Új életet kezdtek, családot alapítottak. Idénymunkákból, takarításból, építkezésből élnek, szerényen, de nem panaszkodnak, kiveszik a részüket a GDP termeléséből.

Őket a nem európai értelemben vett konzervatívok kitoloncolnák.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.02.23. 01:36:06

@Szindbad: Nahát, nem is mondtad, hogy mexikói rokonaid vannak, ráadásul eredetileg Magyarország keleti feléből. Miket meg nem tud itt az ember!
süti beállítások módosítása