Európa kollektív öngyilkos merénylete
2015. november 15. írta: TuRuL_2k2

Európa kollektív öngyilkos merénylete

Negyvenegy nap. Jelenlegi tudásunk szerint ennyi idő telt el az egyik öngyilkos merénylő görögországi partraszállása, és a párizsi bevetése között (a Görögországban az ideiglenes útleveléhez levett ujjlenyomat egyezik az egyik elkövetőével, ezért lehetünk viszonylag biztosak abban, hogy az információ helytálló). Ha valaki a péntek éjjeli dzsihádteljesítménytől kedvet kapott egy újabb magányos akcióra a hitetlenek ellen, vagy kiadták neki a parancsot, hogy indulni kell, karácsonyra már Párizsban lehet. Vagy Londonban, Berlinben, esetleg Budapesten – gyakorlatilag akadálytalanul, minimális kockázatot vállalva.

Mert napi tízezer embert nem lehet ellenőrizni. Elképesztő mennyiségű olyan menedékkérő van már Európában, akikről nem tudjuk, köztörvényes bűnözők voltak-e vagy sem, követtek-e el népirtást, vagy sem. Már így is épp elég nagy bajt csináltunk magunknak, és napról napra növeljük annak kockázatát, hogy az európai hétköznapok olyanok lesznek, mint a Közel-Kelet mindennapjai: félelem a  zsinagógában, félelem a koncerten, félelem a stadionban, félelem a vonaton, és félelem a metrón. Ha végre urai leszünk az EU külső határainak, akkor is épp elég szenvedés lesz rendet vágni az eddig összehozott káoszban.

És eközben a nyilvánosságban sokan még mindig nem képesek leszállni a refugees welcome-rollerről. A kedvencem a 444 publicistája, Bede Márton, aki januárban, a Charlie Hebdo-mészárlás után megírja, hogy Vér nélkül nincs háború, és a nyugati világ háborúban áll a radikális iszlámmal, amit a párizsi események után gyakorlatilag megismétel (bár mondanivalójának a lényege, hogy a Nyugat nagyon jól áll e háborúban, veszteségei minimálisak). A kettő között meg arról értekezik, hogy Az a baj, hogy továbbmennek – ha elfogadjuk a háborús narratívát, akkor potenciális ellenségeket engedünk be a hátországba, anélkül, hogy alaposan ellenőriznénk, kicsodák, micsodák?

Valami öntetszelgő álhumanizmusból nem importálhatjuk a Közel-Keletet évszázados konfliktusait, nem csinálhatunk Közel-Keletet Európából! Ha hagyjuk, hogy így legyen, könnyen lehet, hogy Európa (önmagával szemben elkövetett) öngyilkos merényletéhez asszisztálunk – és az eredmény szempontjából egészen lényegtelen, hogy gondatlanságból vagy szándékosan.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr128080800

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem vagyok téliszalámi! 2015.11.16. 06:09:57

Nem vagyok se téliszalámi, se párizsi. Manapság, amikor erősödik a harc az egymást kiirtani szándékozó debil liberális európaiak és debil iszlamista arabok között, hová álljon a csendes többség, mely egyformán elítéli mindkét oldalt? Természetesen se...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szindbad 2015.11.15. 19:14:11

Azért van ez a narratíva nyomva, mert ezt tolja Orbán Viktor is. NEM a migránsokkal van a baj, hanem a vallási fanatikusokkal. De nekem az orbáni narratíva túlhangsúlyozása már fanatizmusnak tűnik.

pitcairn2 2015.11.15. 19:18:34

@Szindbad:

alternatív megközelítés:

ilyen narratíva kell a további EU-centralizációhoz

Tündér_Lala 2015.11.15. 19:25:25

Ez a cikk a helyén van. Nem azért mert Ovi mondja, hanem azért mert a józan ész.

pamut 2015.11.15. 19:29:49

elolvastam a belinkelt cikket, és igen: kifejezetten az van benne hogy alapos ellenőrzés nélkül akar beengedni menekülteket.
ja, nem is.
milyen érzés egy tragédiát arra felhasználni hogy kiforgatva egy cikket belerúgj annak írójába?

Robinzon Kurzor 2015.11.15. 19:35:24

Megépült a kerítés?
Meg.

Megakadályozta, hogy az ellenőrizetlen tömeggel akár terroristák is jöhessenek?
Nem.

Ki tehet erről?
Aki szerint a kerítés szart se ér.

Kb. itt tartunk most.

Viszont ha kijutunk ma este a norvégok ellen, akkor ez az egész migráncsozás 8 hónapig zárójelbe lesz téve, mert a Nagyvezír bölcsességét fogjuk zengeni, ahogyan egyedül kijuttatta fiainkat az EB-re.

GNDL 2015.11.15. 19:42:54

Legalább pár napig maradnátok csöndben és egy kis időre felfüggesztetnétek a folyamatos gyűlöletkeltő kampányaitokat, már csak a részvét és tisztelet kedvéért... ha már egyszer állítólag valamiféle keresztények és polgáriak vagytok.

De neeeem, nem bírjátok ki, igaz?! Nem olyan anyagból vagytok ti gyúrva... Az iszlám fanatikusok mellett jól láthatóan nektek is kapóra jött ez a merénylet-sorozat, alig pár órán belül már ezzel próbáljátok igazolni idegengyűlölő szélsőséges ideológiáitokat.

Egyszerűen senkik vagytok...

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 19:44:58

az iszlám terrorizmus ellen a legjobban úgy harcol az igaz demokrata, hogy gyűlöletbeszéd vádjával gyorsan ellehetetleníti az iszlám migrációval kapcsolatos kockázatok felemlegetését. hiszen ha nem lehet egy problémáról beszélni, az nincs is.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 19:46:51

@GNDL: na, erről beszélek... ha nagyon nem akar múúúkodni a multimigráns mennyország, akkor legalább ne tegye szóvá ez a sok kételkedő kirekesztő, brühühüüüüüüüüüü

Bell & Sebastian 2015.11.15. 19:52:18

Nincsenek véletnek, legfőképpen ekkora dimenziókban. Ami biztos káosznak látszik, az van a legalaposabban megtervezve.

Hajdanában még volt a tévében sakk. Közvetítették és két lépés közt elemeztek.

Ritkán találták csak el, mit fog csinálni a nagymester, de néha igen, mert ugyanis ez az elemzés célja.

Amit alsó hangon is 100.000 szakértő-stratéga hozott össze (mondjuk a Pentagonban és összes csatolmányaiban), azt majd itt kitalálja egypár, lehullott epertől megrészegült Mikiegér. Hápersze.

De ettől még találgatni lehet, csak kellemetlen a felismerés, hogy libsi demokrácia ide vagy oda, a kísérleti patkánynak annyi jut: futkos kicsit és beledöglik valami ronda betegségbe, például lenyisszantják a fejét.

Hogy az amcsi, nagyvalagú nigger egyszerre két széken ülhessen a mekiben. Mert más értelme ennek nincsen.

Bell & Sebastian 2015.11.15. 19:55:30

@GNDL: Volna egy ötletem. Konvertálj, osztmaj meglássuk. Én majd konveniálok hozzá.

Szindbad 2015.11.15. 19:57:19

@Herr Stacheldraht Leger: Felesleges rettegésig sulykolni ezeket a veszélyeket. Az emberekben félelmet kelt. Olyan, mintha pont ez lenne a célotok.

GNDL 2015.11.15. 20:00:18

@Herr Stacheldraht Leger: „nagyon nem akar múúúkodni a multimigráns mennyország”

Rossz hírem van: egyébként működik... az európai bevándorlás nem most kezdődött, onnantól, hogy bemondta a „nemzeti” hírtévétek, hogy van ilyen is. :)

„akkor legalább ne tegye szóvá ez a sok kételkedő kirekesztő”

De ti nem a jelenlegi menekültválság okozta kockázatokról akartok „csevegni”, hanem csak igazolni akarjátok szélsőséges ideológiáitokat. Ezzel kapcsolatban is rossz hírem van: nem fog összejönni. Persze Magyarországot beletaszíthatjátok egy ilyesféle nacionalista ámokfutásba, itt jó úton haladtok a legfeljebb hat elemis kádárista prolijaitokkal, de ezzel európai szinten legfeljebb csak az országot járatjátok le, ahogy eddig, céljaitokat nem fogjátok elérni...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.15. 20:00:20

Ha igaz, hogy az útlevél tényleg a merénylőé volt, akkor ezt az arcot a magyar hatóságok buszozták a horvát határtól az osztrákig, megszegvén a schengeni határellenőrzésről szóló vállalásainkat, minimális ellenőrzés és regisztráció nélkül.

Mindez többek között azért, mert a Jobbik megakadályozta menekülttáborok létrehozását - nem, mintha a kormányt nagyon meg kellett volna ebben akadályozni, mert ők se akarták nagyon, tehát a Jobbik szokás szerint valószínűleg a Fidesz faltörő kosa volt most is.

Ami nagyon ment, az a gyűlöletkampány. Abban nem hibázott a kormány. Az európai határokat nem tudtuk megvédeni. Most lehet szégyenkezni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.15. 20:02:25

@Robinzon Kurzor:
"Ki tehet erről?"

Talán aki nem ellenőrizte a schengeni határt és ellenőrzés nélkül buszozta a menekülteket a horvát határtól az osztrákig. Mivel az emberek a kerítésépítéssel voltak elfoglalva.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:02:25

@Bell & Sebastian:

"Amit alsó hangon is 100.000 szakértő-stratéga hozott össze (mondjuk a Pentagonban és összes csatolmányaiban), azt majd itt kitalálja egypár, lehullott epertől megrészegült Mikiegér. Hápersze."

az a vicc, hogy bármilyen nagyméretű cégben, legyen az CIA vagy Cicifixgyár, egy idő után az emberi természet mentén szimpátia és seggnyalás alapú lesz a karrier menete a ranglétrán, ahol az elemző stratégáknak a főnök aranyköpéseit kell utólag szépen alátámasztani. aki és ami nem passzol a vezetésben lengedező passzátszélnek, azt szépen kirakják, ejtik, nem veszik figyelembe. amikor aztán a világ mégis másfelé fordul a sarkon, meg nem annyira szereti a kanalas orvosságot, mint azt remélték, akkor tulajdonképpen éppen a konteók mentik meg a hülyefőnök imázsát, mert hisz biztos valami nagy trükk van a dologban, nem pedig az, hogy csak szimplán hülye volt mint a segg.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:05:34

@Szindbad: "felesleges rettegésig sulykolni ezeket a veszélyeket. Az emberekben félelmet kelt. Olyan, mintha pont ez lenne a célotok."

ja bocs, veszély csak akkor van, ha mondjuk egy részeg white trash proli cigányozik/zsidózik valahol a placcon. akkor persze azonnal meglátja meg sulykolja a sok okos a veszélyt, meg a tendenciát.

értjük, értjük.

Bell & Sebastian 2015.11.15. 20:08:07

@Herr Stacheldraht Leger: Bushoz képest, aki atommal rúgta volna szét az arab homokozót, ez határozottan humánusabb Obamától? Vagy mihezt képest, persze.

GNDL 2015.11.15. 20:09:19

@Herr Stacheldraht Leger: Ha a menekültválság okozta biztonsági kockázatokról akarnátok csevegni, akkor azt nem azzal kezdtétek volna, hogy „meg kell védeni az európai keresztény civilizációt az arab népvándorló csürhétől”, vagy „ezek elveszik a munkádat”... remélem nem kell abba belemennünk, hogy ez miért nem volt túlságosan „szakmai” felütés már a legelején, de ha nem érted, akkor szívesen belemegyek, bár én most itt hirtelen nem sok esélyt adnék annak, hogy ezt valaha is megértenéd... :)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:10:45

@GNDL: mire véljem ezt a biztosnemáltalánosító megelőlegezett TI / MI fogalmazást, mókuskám? haladó elméd látószögén kívül esik, hogy habonyműveken kívül is simán lehet az ember fia szkeptikus a mesebeli migrációfelfogással szemben?

a szerinted működő multikultiról meg annyit, hogy camerontól muttig (igen, willkommen-muttiig) NEM tekintik sikersztorinak, szükség szerint segítek ráguglizni:

www.origo.hu/nagyvilag/20101017-nemetorszag-bevandorlas-angela-merkel-szerint-a-multikulturalis-allam-megbukott.html

bonyolult világ ez...

Szindbad 2015.11.15. 20:13:27

@Herr Stacheldraht Leger: Persze, mert a gyűlöletről és a gyűlölet keltésről szólnak. A gyűlölet rossz, csak ezt már maguk elfelejtették.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:14:15

@GNDL: ezzel a felvetéssel fordulj a vuttontónihoz, frusztrált bajnaiárva komám. csöndben megjegyzem, szembeszökően picsog netszerte a sok naív, avagy nettó többséggyűlölő multifétisiszta gyerkőc most, hogy a realitások rájuk robbantak szó szerint.

fran7 2015.11.15. 20:16:37

@Robinzon Kurzor: Olyan faluban élek, ahol az öregek nem szeretik, ha be van zárva az ajtó, ahol nincs csengő, mert mindenki békével jött. De a kerítés nem állítja meg a bejövőt. De mutatja, hogy ne jöjjön akárki, ne jöjjön, akinek rossz a szándékai. Erre való a kerítés, erre való a kapu. Erre való a rendőrség, erre való a titkosszolgálat. Nem működtek, akkor dobjuk ki ezeket az intézményeket. Nem működik a parlamenti demokrácia, nem működik a fékek és egyensúlyok rendszere. Dobjuk ki, szüntessük meg. Mi működik? Mi állítja meg a terroristát, mi állítja meg a konfliktusok tovább terjedését? Akkor haddtombolják ki magukat, majd csak belefáradnak. És a Pistoriusok módjára meneküljünk el, bújjunk el, befalazott kertvárosokba. De a kerítést építők a hülyék, akik jelzik, hogy ne jöjjön az, aki nem jó szándékkal jön. Aki nem hajlandó regisztrálni, aki nem hajlandó a törvényeket betartani. Akkor minek törvény. A VW is milyen jól elműködött. Meg a Lehmans Brothers. Figyelmen kívül hagyva a törvényeket. Ők se tartották jó ötletnek a kerítéseket.

GNDL 2015.11.15. 20:23:30

@Herr Stacheldraht Leger: „habonyműveken kívül is simán lehet az ember fia szkeptikus a mesebeli migrációfelfogással szemben?”

Szkeptikus lehet a Zember fia, de neked jól olvashatóan ennél sokkal határozottabb a véleményed, amely gondolom tök véletlenül, de szinte teljesen egybevág posztkommunista korrupt haverjaid primitív kampányszlogenjeivel... márpedig erre szokták mondani, ha úgy totyog, úgy hápog, ráadásul úgy is néz ki, akkor az bizony az. :)

„NEM tekintik sikersztorinak”

Egyrészt gondolom Merkel más kijelentéseivel is ilyen biztosan egyet értesz, másrészt Európában évtizedek óta létezik bevándorlás, és de, elég jól láthatóan működik. Ami nem azt jelenti, hogy ne lennének problémák, hiszen mindig alkalmazkodni kell az újabb kihívásokhoz, és az unió tagállamainak számát tekintve ez többnyire hosszú évek folyamata... de nem véletlenül tekintik most is milliók Európát olyasféle bevándorlási célnak, ahol lehet tanulni, ahol lehet dolgozni, ahol lehet élni. Ezért tekintik mások is más célpontnak...

Ezért kell felvenni a harcot olyanokkal, akik ártani akarnak a jelenlegi Európának. Legyenek azok iszlám fanatikusok, Orbán-féle populista politikai kalandorok, vagy magadfajta nacionalista kardcsörtető pöcsök... :)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:26:23

@Szindbad:

ó ja persze, mert ez alább ugye bezzeg egyedi eset ami nem gyűlöletkeltő, nem tendendia és nem általánosítható:

cdn.images.express.co.uk/img/dynamic/7/285x214/33704_1.jpg

ha ugyanezt lépi meg ehonban pár géjprájdpukkasztó kopasz faszi, akkor az viszont bezzeg csont nélkül reprezentatív az egész bűnös többségi társadalomra nézve és ensz elítélő nyilatkozatig köll mószerolni

érjük pajti, értjük.

legeslegujabbkor 2015.11.15. 20:26:47

@fran7:
"Ők se tartották jó ötletnek a kerítéseket."

Pedig mennyire megvédtük vele Európát. Most mindenki hálás is nekünk.

GNDL 2015.11.15. 20:29:31

@Herr Stacheldraht Leger: „frusztrált bajnaiárva komám”

Te sem fogsz tudni a primitív fogyatékos világképeddel beskatulyázni... Orbán elvtársad után Bajnai haverod után is bármiféle lelkiismeret furdalás nélkül tudnám kirúgni a sámlit, ha arra kerülne sor. :)

„szembeszökően picsog netszerte a sok naív, avagy nettó többséggyűlölő multifétisiszta gyerkőc most”

Ez inkább a magadfajta náci pöcsökről mondható el, jól kiolvasható a véleményeitekből, hogy kifejezetten örültök a száznál több áldozatot követelő merényleteknek, és bármiféle részvét és tisztelet nélkül próbáljátok szélsőséges idegengyűlölő ideológiáitokat ezekkel az eseményekkel alátámasztani... a szüleitek most biztosan örülnek, hogy ilyen emberszabásúakat neveltek belőletek.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:29:41

@GNDL: szerintem meg te ártasz európának, na bumm. egy OFF keretében az is megérne egy misét, tulajdonképpen mi nacionalista és mi nem, mert szemlátomást ez egy olyan dolog, ami a progresszió kedvenc országaiban említésre sem méltó, a butamagyarkáknál bezzeg meg csakis és kizárólag valami ordas dolog lehet és a patriótától a nettó nyilasig egy és ugyanaz a kategória.

ezt is értjük koma, ezt is...

GNDL 2015.11.15. 20:32:42

@Herr Stacheldraht Leger: „ a patriótától a nettó nyilasig egy és ugyanaz a kategória”

Ja, és te a legfeljebb nyolc általános végzettségeddel különbséget tudnál tenni patrióta és nacionalista közt?! Mert most ez sem sikerült... bónusz: soviniszta. Na most vagy gondban, mi?! :)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:33:07

@GNDL: wow, most meg náci lettem, jééé... ezt beszéld meg a holgihartlanddel, pár hete a gyaloggalopperral versenyben biboldózták szegény fejem a kurzuskritika miatt.

most akkor mi legyen? átlagoljam és zikk-shalom flódniführer? :DDD

GNDL 2015.11.15. 20:35:56

@Herr Stacheldraht Leger: Nem gondoltam volna, hogy pont a nácira fogsz ugrani, hanem azt vártam, hogy az utána írtakat fogod kikérni magadnak... de sebaj, Freud haverod integet neked. :)

Szindbad 2015.11.15. 20:36:33

@Herr Stacheldraht Leger: Eh... Itt kezd el számítani, hogy többség vagy kisebbségről van-e szó.

Sose értettem, hogy ha egy kisebbség egyenlő bánásmódot szeretne (gondoljunk csak a határon túli magyarokra), a többségi társadalomtól, az miért visszataszító.

Sokkal veszélyesebb, ha a többség elkezd gyűlölni egyes kisebbségeket. Hagy ne írjak erre példát.

Ezek alapján én nem látom, hogy mi a gond a linkelt képpel.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:36:56

@GNDL: hihihi, egyre jobb. most előszeded az összes létező libsi hörr-hörr-vádolós náci/sovi/fundikeri/mucsai stb. sablont és a fejemhez vágod, hátha életem végéig kénytelen leszek elhatárolódni? ez már nem müxik, get used to it.

Szindbad 2015.11.15. 20:40:35

@Herr Stacheldraht Leger: Ja, jól látom, Shariah-t követelnek? Elmennek a jó büdös francba, nyomorult vallási fanatikusok.

GNDL 2015.11.15. 20:41:37

@Herr Stacheldraht Leger: „hátha életem végéig kénytelen leszek elhatárolódni?”

Mindegyik lepereg rólad, mert az elég nyilvánvalóan hiányos műveltséged miatt nagyjából egyikről sem tudod mi a jelentése... így inkább hagyod a fenébe... :)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:42:14

@Szindbad: áááá... és szerinted az az egyenlő bánásmód, ha a többség libsi parancsszóra abban is alárendeli magát a kisebbségnek, amiben az saját maga sem hajlandó alkalmazkodni a befogadóihoz? amikor az azt követeli magának itt, ami maga sem ad meg befogadóinak amott?

mit szólnál ahhoz, ha egyenlő bánásmód címszó alatt kitennénk a római bekötő autópályára egy táblát, hogy "christians only"?

na mondsza, egyenlőkém.

GNDL 2015.11.15. 20:42:15

@Szindbad: „Elmennek a jó büdös francba, nyomorult vallási fanatikusok.”

Ja, lásd vasárnapi boltzár... :)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:45:52

@GNDL: egy percig sem vitás, hogy a műveltség egy olyan bigyula, ami kizárólag a progressziónak van fenntartva.

Szindbad 2015.11.15. 20:45:54

@Herr Stacheldraht Leger: Azt mondanám, hogy kibaszott vallási fanatikusok, húzzanak a francba.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.15. 20:47:31

@Szindbad:
" Ja, jól látom, Shariah-t követelnek? "

Magyarkonzervatívoknál a sharia-nak megfelelő kódszó a természettörvény.

GNDL 2015.11.15. 20:48:06

@Herr Stacheldraht Leger: „a műveltség egy olyan bigyula, ami kizárólag a progressziónak van fenntartva”

Nem igazán, de ha már egy picit is felszedsz magadra, megváltozik a gondolkodásmódod is, és nem fogsz iskolázatlan ökölrázó prolinak tűnni... nem úgy, mint most... :)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:52:30

@Szindbad: hát akkor van egy rossz hírem, mekkában pont ilyesmi van kiírva, nem csak elméletben, muslims only. most akkor elismételed nekik is bátor felkiáltásodat?

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:53:31

@GNDL: hát ha már freudozol, van egy rossz hírem, az egész náci dolgot te hoztad fel először szóval.... ejnye :DDD

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 20:56:33

@GNDL: már ha a verbális inzultálgatás szemszögéből nézem a jelen commentváltásunkat, inkább nálad a deficit. egy pöppet több primkó személyeskedést vélek benne látni, de ez gondolom a művelt libsi disputa költői kelléke

GNDL 2015.11.15. 20:57:47

@Herr Stacheldraht Leger: „az egész náci dolgot te hoztad fel először”

Hát amikor fajelméleten alapuló idegengyűlölő propagandát adsz elő, húsvéti nyuszinak csak nem jellemezhetlek... :)

GNDL 2015.11.15. 21:02:34

@Herr Stacheldraht Leger: „pöppet több primkó személyeskedést vélek benne látni”

Milyen érzékenyek lettünk hirtelen... nacionalista ökölrázás, majd egy kis nácizástól pityergünk?! :)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 21:06:13

@GNDL: óóó már egyenest fajgyűlöletet látsz bele soraimba, na csak kimaxolod a freud bácsit, ejj-ejj

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 21:10:42

@GNDL: hihihi, ez már hányadik commented, ahol nincs semmi érdemi érved a személyeskedő sablonokon való rugózáson kívül? ne hagyd abba, okuljon csak a közönség: aki nem ájulásig trúlibsi ködevő, az náci... jó észben tartani. sok szavazatot fog hozni 2018-ban. vagy sem. de csak tessék :)

GNDL 2015.11.15. 21:18:49

@Herr Stacheldraht Leger: „ahol nincs semmi érdemi érved”

Mivel tőled már háromnegyed órája nem kapok semmiféle érdemi ellenérvet (igaz előtte sem, de addig még legalább témánál tartottad magad), így más nem maradt, ha reagálni szerettem volna az ostobaságaidra...

„sok szavazatot fog hozni 2018-ban”

Magyarországon?! Két évtizede szavazzátok kormányra az egykori szocialista országok két legkorruptabb posztkommunista bűnszervezetét, a Fidesz-MSZP-t... A meglepő az lenne, ha 2018-ban bármiféle választójogi cenzus nélkül a választópolgárok végre valamilyen européer politikai szervezetet választanának, akikkel maradna még némi esély az európai felzárkózásra. :)

Lófaszt sem érdekel már a 2018-as választás, akinek egy csöpp esze és lehetősége van, menekül a koszos balkáni szemétdombotokról...

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 21:22:00

@Bell & Sebastian: épphogy szemlátomást bushtól obamáig nincs valójában egy halovány dunsztja egyiknek se, mi fán terem a közel-keleti rögvalóság. utoljára az óperencián túlon kissingernek volt rálátása a dolgokra és feletteseinek esze, hogy hallgassanak rá.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 21:26:20

@GNDL: jajj, a bátor demokrata menekül? de azért még teleszarja frusztrációjával azt a fészket, amelyet cserben hagy. ez olyan... vincsenzó elekótyás, de your choice.

maroz 2015.11.15. 21:33:13

"Ha végre urai leszünk az EU külső határainak"

Ti lesztek urai, bazdmeg, a teljes Mandiner szerkesztőség, a nyolcbites ergével és a zsebnapóleon dobrayval. Urai lesztek, most képzeld el, amint szemlét tartotok a végeken: viiii-gyázz! Mandiner-vezérkarnak joooobról tisztelegj!

És összecsapja a bokáját egy ötcsillagos nato-konyak előtettetek, jelent nektek, ahogyan azt a határ urainak szokás.

marko11 2015.11.15. 21:37:16

Lehet a sok százezer migráns közt terrorista is? Lehet!
Voltak terror akciók a migráns áradat előtt is? Voltak!

GNDL 2015.11.15. 21:37:53

@Herr Stacheldraht Leger: „teleszarja frusztrációjával azt a fészket, amelyet cserben hagy”

Azok hagyják cserben akik kádári nosztalgiáért több mint két évtizede szavazzák hatalomra az MSZMP utódpártjait... meg azok, akik kommunista rezsiharcért elnézik a világrekord közpénztolvajlásokat... Nem „teleszarás” ez, töki... leszarás, jó magasról. :) Majd meglátjuk, hogyan boldogultok a rezsiharcos nyugdíjasaitokkal és az iskolázatlan közmunkásaitokkal. :)

Bell & Sebastian 2015.11.15. 21:40:39

@Herr Stacheldraht Leger: Ez bizony így igaz, azóta zuhan a színvonal és egyre nagyobb ökörségekre képesek. No, nem is az elnökök, hanem akik odateszik őket, mondjuk a FED és a Goldman.

Bell & Sebastian 2015.11.15. 21:44:51

@marko11: Pontosan annyi terror van egy országban, amennyit megengednek. Ezért ez mindegyikben más-más, akárcsak ennek elképzelt mértéke.

Mi például jól elvagyunk (vagyis Doom és barátai) a belső ellenséggel. Itt csak cigánybűnözés van terror-szinten, a politicus és zsé-bűnözés is annyira megszokott, hogy akár össze is vonható.

hoplita 2015.11.15. 21:45:35

@GNDL:
Remélem Párizsba húzol, köcsög.
Abdullah meg kitárazza az ákáját rajtad.

GNDL 2015.11.15. 21:51:59

@hoplita: Nem kell olyan messzire menni, a Fidesz-MSZP több mint két évtizedes ámokfutásának köszönhetően már Szlovákiában is magasabb az átlagbér és kedvezőbbek az adózási feltételek... de ha nem változik gyökeresen a jelenlegi kormányzat gazdaságpolitikája, a következő uniós tagállamok amelyek lehagynak minket e tekintetben is Románia és Bulgária... aztán szorítsatok, hogy Szerbia mielőbb csatlakozzon, legyen legalább egy uniós tagállam ami szakadtabb mint Magyarország. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.15. 21:52:04

@Herr Stacheldraht Leger:
"veszély csak akkor van, ha mondjuk egy részeg white trash proli cigányozik/zsidózik valahol a placcon"

Totál nem ide tartozik, de tudod, mibe botlottam, ami elvileg rögzítve is van egy magyar büntetőaktában?

Hogy 2009-ben egy Gere Ákos nevű jól szituált, fehér fazon - ráadásul htm! - két-három hónapon át rendszeresen cigányozta-zsidózta az egyetemi csoporttársait, számtalanszor kifejezte aggodalmát, hogy ezek, meg a bevándorlók elveszik a magyarok helyét az országunkban.

És láss csodát, ez, mint utólag kiderült, veszélyt jelzett elő.

Jó, persze ő egyedül volt, nem volt AK-ja és robbanómellénye se, és nem allahuakbarozott. Nem volt képernyőképes, mondhatni. De azért egy embert megölt, hármat súlyosan megsebesített.

De hát tény és való, ettől nem lehet félteni a keresztény civilizációnkat.

(Nem beszélve más, csoportban és sorozatos jelleggel cigányozó fehér prolikról szintén azidőtájt. Annyira tőlük se, amúgy.)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 22:02:18

@Counter: szerencsére legalább annyival előrébb vagyunk a tengernyi veszély közepette, hogy ha a cigányozó white trash helyett történetesen a jól integrált kiccsalád ordibál kollektíve, hogy dögöljmádzsárpárászt és alkalmasint be is toppan torokelvágással nyugdíjt aratni, akkor az nemhogy nem lesz veszély, nem lesz tendencia, hanem még külön statisztikára sem érdemes.

ettől nem lehet félteni a civilizációnkat, ugye

Bell & Sebastian 2015.11.15. 22:07:23

@Counter: Amerikai problémát vessen fel Amerikában. Ott ezt szeretik a turbó-libsik, könnyebb tőle behajtani őket a húsdarálóba. Személyes tér, meg a faszom.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 22:09:08

@GNDL: sok sikert pajti, de ha távozol, akkor biza mint ahogy az ex-nőd életébe sincs erkölcsi alapod a továbbiakban belepofázni...

vizipipa 2015.11.15. 22:10:46

"a nyugati világ háborúban áll a radikális iszlámmal"

Ez egészen biztos?

Mert ezen a képen éppen egy francia Milan rakétaindító irányzó része látható "mérsékelt" dzsihádistánál.
s019.radikal.ru/i604/1511/61/26961e8ed6c4.jpg

Itt meg éppenséggel francia Apilas vállról indítható rakéták láthatók az IÁ-nál.
s019.radikal.ru/i612/1511/7d/69900f41b900.jpg

Már csak hogy tudjam, mi is a való.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.15. 22:11:26

@Herr Stacheldraht Leger:
"az nemhogy nem lesz veszély, nem lesz tendencia,"

Nem-e? Hát közepesen nagy országos párt is alapult erre.

"hanem még külön statisztikára sem érdemes."

Én úgy tudom, börtönszociológiai és kriminológiai mérésekben feltűnik.

@Bell & Sebastian: Pécs (Pécs! miért mindig Pécs?) Magyarországon van.

Bell & Sebastian 2015.11.15. 22:16:52

@Counter: Az jó. Csak meg ne zavarja a valóság érzékelése a kiérlelt etikáját.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.15. 22:21:57

@Counter: azokat majd kényelmetlen felvetéseikkel együtt karanténozzuk, a régi szakkönyveket meg gyúúúloletkeltőnek billogozva bejatilcsukk, kész. migránsokkal meg ab ovo nem lehet semmi gond, mert hát nem és kész.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.15. 22:24:20

@Herr Stacheldraht Leger: Csak nehogy szembetalálkozzon a kicsi magyar rögvalósággal.

Sárga is, savanyú is, de legfőképp sehogy se olyan, ahogy nagy rössel oly sokan és oly kétféleképpen elképzelik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.15. 22:25:18

@vizipipa: (Oroszország áll-e háborúban a radikális iszlamizmussal?

És használ-e a radikális iszlamizmus olyat, hogy Kalasnyikov?)

GNDL 2015.11.15. 22:33:14

@Herr Stacheldraht Leger: Ami neked „belepofázás” az jobb helyeken „szabad véleménynyilvánítás”... erkölcsi alap, muhaha... :D

marko11 2015.11.15. 23:32:41

Nem a szíriai útlevél tulajdonosa volt az egyik merénylő.
mandiner.hu/cikk/20151115_francia_kozteve_nem_a_sziriai_utlevel_tulajdonosa_volt_az_egyik_merenylo
Akkor erre a változatra is kérek egy posztot!

pitcairn2 2015.11.15. 23:36:22

@GNDL:

az integráció elmélyítéséhez is remekül fognak jönni ezek a "spontán" események, a "spontán" bevándorlással együtt...

pitcairn2 2015.11.15. 23:41:04

@Herr Stacheldraht Leger:

azért a CIA-t ne keverjük össze egy sóhivatallal...

igen impozáns bűnlajstrom van a rovásukon

pl. a 80-as években még teljesen nyíltan támogatták - irdatlan összegekkel - az iszlám terroristákat...

pitcairn2 2015.11.15. 23:42:02

@GNDL:

a másik oldal sincsen magasabb intellektuális színvonalon...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.16. 00:32:28

istennek hála, be lett bizonyítva, hogy minden "migráns" terrorista.

kicsit szomorú, hogy évtizedekig ezeknek a születésüktől fogva genetikailag terrorista moszlimokat támogattuk a mocskos biboldók elleni szabadságharcukban, de hát mi vagyunk olyan felnőttek, hogy fél másodperc alatt tudunk átesni a ló túlsó oldalára.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.16. 00:39:29

@marko11:

nem kell aggódni, ez már nem fog terjedni. ahogy az sem terjedt, hogy jaj, mégsem volt terrorista a szír apuka (sőt) és így tovább.

nem kell a zembereket azzal fárasztani, hogy bocs, a közellenség mégsem az a rettenetes, borzalmas izé, akinek mi mondtuk.

halkan megjegyzem, van kb. bő egy milliárd moszlim. ha tényleg mind terroristák lennének ... jaj nem, ez túl bonyolult. négy láb jó, két láb rossz, és tegnap is kibaszottul gyűlöltük a moszlimokat, akarom mondani a tetves zsidókat, akik ellen a derék moszlimok vívták a szabadságharcot, és most óceániáról egy szót se, vagy eurázsia volt az még tegnap? life is the same, and we are beautiful.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.16. 01:08:58

@Herr Stacheldraht Leger:

kurvaistenbasszameg, csak sikerült kihozni, hogy az iszlamizmust is a libsik gerjesztik. fogadjunk, hogy szándékosan.

kibaszott rohadt libsik nem lennének, akkor az ira terroristái (bocsánat, buzivicc követketik) kéz a kézben táncolgatnának az is terroristáival. hamász még mindig nincs a fasorban sem, ők szabadságharcosok, akik a kibaszottgeci nácifaszista biboldók ellen szabadságharcolnak.

hehe, az milyen, hogy a nácifaszista izrael a töredékét sem teszi meg a genetikailag terrorista arabok ellen, amit ma egy átlagos nemantiszemita izraeltbíráló derék ember ordítva követel.

de most komolyan, hallod, egy izraeli katona felszólítás után agyonlő valakit, a full mandiner felrobban, hogy köcsögzsidók, palesztin hollókoszt, egy topikkal odébb meg ugyanők ezt KÖVETELIK. hogy ha jön a mocskos iszlamista (palesztinok moszlimok, kösz, hogy elárulhattam) akkor tessék gyorsan lelövöldözni. gondolkozás nélkül.

hehe, hehe.

2015.11.16. 05:11:00

Szerintem a víznyelők szarabbak.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.16. 05:47:25

A lényeg: mindez gyorsítja a liberalizmus bukását. Mert ez az igazi baj, nem az iszlám.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.16. 05:55:45

@mavo: szokás szerint jobban csúsztatsz, mint fel nem sózott járda a rózsadombon (ásít)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.16. 05:57:05

@pitcairn2:

"a 80-as években még teljesen nyíltan támogatták - irdatlan összegekkel - az iszlám terroristákat... "

na igen, a rövidlátó ellenségem-ellensége taktika

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.16. 05:58:03

@Counter: ez minden világok legjobbika, nem tudta?

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.16. 06:01:02

@GNDL: úgy biza. de ugye vannak egyenlőek és egyenlőbbek akik megmondják, mit szabad mondani és gondolni (a demokrácia nevében, ofkorz).

megamedve 2015.11.16. 06:30:51

A brendelmátyást se hagyjuk ki a liberális főhülyék sorából. Ő ráadásul élt is Párizsban, így közelről tudhatja a tutit.
Európa liberális hozzáállása ehhez a problémához, megbukott. Eleve ott volt a hiba, hogy ez a tömeg nem liberális egy kicsit sem. A pofánvágást szokták meg, mint alapvető kommunikációs módszert, így azt kell alkalmazni, abból értenek.

annamanna 2015.11.16. 06:40:22

Teljesen biztos vagyok benne, hogy egy adott versenyhelyzetben az az erősebb, aki a felmerült nehézségben valamiféle kihívást, lehetőséget lát.
És az a gyengébb, aki egy felmerült nehézséget mindenképpen meg akar szüntetni, hogy az ő jó kis megszokott kényelmes élete tovább folytatódhasson, és ebben ne zavarja meg semmi, ne kelljen megváltoznia.
Egy versenyhelyzetet, küzdelmet az fog nyerni, aki képes változni, aki képes a felmerült szituáció tanulságait önmagába integrálni.
A migránsok biztos, hogy nem képesek erre, azért emigráltak, mert nem tudnak szembenézni az adott nehéz helyzettel.
A terroristák sem képesek erre, mert az ő számukra egész Európa egy megszüntetendő probléma, ami nélkül az ő életük sokkal jobb lenne. Ezért arra koncentrálnak, hogy megszabaduljanak Európától.
Az európai közvélemény szintén nem képes erre, mert mi is úgy gondoljuk, hogy az ISIS és a migránsok nélkül tovább tudnánk folytatni a jól megszokott kényelmes kis életünket, ezért aztán mindent meg kell tennünk azért, hogy megszabaduljunk tőlük.
Azt kell hogy mondjam – mindez vesztes stratégia. Mindenki veszít, aki ehhez ragaszkodik; és az nyer, aki képes a felmerült nehézséget valamiféle megoldásnak látni, amit nem megszüntetni kell, hanem fejlődni általa.
Amíg mondjuk sírok a téltől, annyira utálom, és minden eszközzel próbálok megszabadulni tőle, addig valószínűleg alul fogok maradni a küzdelmemben. De ha megpróbálom megtanulni a télhez való alkalmazkodást, akkor a télben olyan erőforrást fedezek fel, amire pont szükségem van. Tehát megtanulom, hogy a tél nem akadályoz, hanem segít. Ha ezt megtanulom, győztes leszek.
Amíg erre nem vagyok hajlandó, vesztes maradok, és minden energiámat kénytelen vagyok arra használni, hogy megszabaduljak a problémás helyzetből. Emiatt lehet, hogy ki kell billennem a saját stabil helyzetemből, és a saját szükségleteimre való energiát is arra kell szánnom, hogy megszüntessem az engem zavaró körülményeket.
Pl. ha nagyon utálom a telet, akkor kénytelen vagyok elköltözni olyan helyre, ahol nincs tél, és ott egy új életet berendezni magamnak, ami sokkal több energiát vesz igénybe tőlem, mintha a helyemen maradnék és megtanulnék megbirkózni a tél kihívásaival.

Szerintem, ha megtanulnánk úgy kezelni a migránskrízist, hogy attól már ne fájjon a fejünk, akkor sokkal előrébb lennénk, mintha jajveszékelnénk a menekültek és az ISIS miatt, és mindentől igyekeznénk megszabadulni, és hajlandóak lennénk totális háborúba keveredni az ISIS-sel.

Ha valaki úgy érzi, sarokba szorították, vesztésre áll, akkor megpróbál megszabadulni attól, amit fölöslegesnek tart, ami túlterheli, és igyekszik csakis a legszükségesebbhez ragaszkodni.
A probléma szerintem az a TUDAT, HOGY ÚGY LÁTJUK, SAROKBA SZORÍTOTTAK MINKET és vesztésre állunk; és ki akarjuk dobni azt, amit fölöslegesnek látunk. Pedig lehet, hogy pont az mentene meg.
Itt pl : www.youtube.com/watch?v=8o-EcCvGBJk kidobják a rendszerből a nőt, mert vesztésre állnak. És nyernek? Persze, elnyerik az átkot.
Ami hiányzott a kőművesekből, az az elégedett magabiztosság. Annak a biztos tudata, hogy ők annyira jó építészek, hogy ha valamilyen problémával nem bírnak, akkor azzal nem is kell foglalkozni, mert az nem az ő problémájuk. Ha önmaguk teljesítményében biztosak lettek volna, akkor képesek lettek volna józanul felmérni az erőviszonyokat, és feladni a várépítést. Nem csorbult volna az önbecsülésük. De mivel nem rendelkeztek elegendő önbecsüléssel, ezért egy külső forrásból akarták azt megszerezni; abból a jutalomból, amit Déva várának felépítéséért kapnak. Emiatt a vár felépítéséért semmilyen árat nem láttak túl drágának.

Az elmúlt mondjuk 100 évben sikerült rendet tenni a Közel-Keleten? Nem, sőt egyre nagyobb a zűrzavar. Ha ez 100 évig nem sikerült, akkor miből gondoljuk, hogy most menni fog, csak fokozni kell az erőfeszítéseinket?
Ha azt gondoljuk, hogy az a baj, hogy eddig nem feccöltünk bele elég energiát, de most majd minden csepp energiánkat a Közel-Keletbe öntjük, és nyerünk. De mégis miből gondoljuk, hogyha azt a területet szarrá bombázzuk, akkor majd fel fog virágozni és békében él?
Azért gondoljuk így, mert azt látjuk, hogy sarokba vagyunk szorítva. És igyekszünk megszabadulni a fölöslegestől, és megtartani azt, ami szükséges. És mit akarunk kidobni? A liberalizmust. És mihez ragaszkodunk? A háborúhoz.
A közvélemény szabadulna az ISIS-től és migránsoktól; de az ISIS is szabadulna ezektől az emberektől és Európától. És mindegyik fél azt gondolja, amit megtámad, attól majd jól megszabadul. De ehelyett, amit megtámad, ahhoz hozzáragad.
Ha nem akarunk az ISIS-hez ragadni, akkor azon kell gondolkozni, hogy mi lehet a támadók legfontosabb problémája, amin mi SEGÍTENI TUDUNK.
Az egyik legfontosabb, amit adni tudunk a Közel-Keletnek, az persze nem a migránsok ingyenélésének elősegítése, hanem a jó példa. Példamutatás a nők helyzetére, az oktatásra, a munkára, a sportra, az erkölcsre, a vallásra.

annamanna 2015.11.16. 06:41:31

Mert az tényleg igaz, hogy miközben Európa az egész világot feljebb húzza, az arab világ inkább másokat is lefelé húz. Egy képben összefoglalva: scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/12006216_954679514589208_5519060775659282918_n.jpg?oh=14e23f5da7181e326f25f43f50fab2d8&oe=56F3BC78
Ha arra koncentrálunk, hogy adni tudjunk azoknak, akik ellenünk gyilkos dühvel lihegnek, tanítani és emelni tudjuk őket, akkor olyan kapuk nyílnak meg, amiről eddig nem is tudtunk, olyan lehetőségek támadnak, amikről nem is álmodtunk.
Amíg gyűlölködünk és gyilkos indulattal igyekszünk őket félresöpörni, addig nem vagyunk jobbak náluk.
Minél inkább gyűlöljük őket, annál inkább biztos, hogy az őket visszahúzó erők minket is uralnak; az ő helytelen és terméketlen világszemléletük minket is érint.
Az egyik olyan terület, amiben segíteni kellene a közel-keletieknek, de láthatóan senki sem mozdul, hogy segítsen, az a nőkérdés. És miért nem jut eszünkbe ezen segíteni? Mert nem vagyunk meggyőződve arról, hogy az európai nő- és családmodell helyesebb és jobb, mint a közel-keleti modell. Ebben a kérdésben csak akkor tudnánk segítséget nyújtani, ha biztosak lennénk benne, hogy az európai nőmodell sokszorosan jobb a közel-keletinél.

Ha már a 444 lett szemlézve, akkor én is onnan idézek. Miközben Párizsban a terroristák százix embert szitává lőttek, a 444 ezt a cikket tette ki az oldalra: 444.hu/2015/11/13/az-oceanba-vetette-magat-egy-no-miutan-letwerkeltek-kuba-partjainal
Terror helyett nevetgéltek, ami önmagában nem rossz, de min? Egy hülyepicsán. Ami önmagában szintén nem feltűnő, de a migránshisztéria kitörése óta néha az jut eszembe, hogy nőkbe sokkal könnyebb belerúgni, mint a férfiakba. Mind a migránsok, mind a magyarok részéről ezt látom. Szegeden nem a kreol csávót verte szét a börtönőr, hanem a magyar barátnőjét. László Petra lett világbotrány, nem egy férfi. Szerintem nem véletlenül nőt állítottak pellengérre. Férfi is biztosan csinált ilyesmit, de egy nő könnyebb célpont. A migránssegítők fikázásában is van nőellenesség, mert perszehogy a nagy részük nő.
Vagy pl. ebben a videóban www.youtube.com/watch?v=I4v2qEBmV98 a bácsinak semmi baja sem lett; a nőtől "úgymond még többet akartak" és megrugdosták.
Ezeket nem azért említem, mert nekem minden témáról folytonfolyvást az elnyomott nők jutnának eszembe. De a migránsok miatt mégiscsak arra jutottam, hogy ebben a történetben kifejezetten erős szál a nőelnyomás, és az amiatti társadalmi torzulás. Tehát a migránskérdés egyben nőkérdés is. És ezért jobban feltűnik az is, ha a migránsok kapcsán az európai férfiakból is előtör a nőellenesség, még ha nem is tudatosan. Főleg László Petra médiás meghurcolása jó példa rá. Az őt fikázó újságírók legnagyobb része (jogvédő liberális) férfi volt.
Most pedig a 444 egy hülyenős posztot tett ki, miközben folyt a párizsi terror, úgyhogy a cikk alatt az olvasók meg is jegyezték, hogy a 444-ben majd a karácsonyi posztot is újévkor fogják élesíteni.

A problémamegoldásban van néhány alapszabály, amitől nem lehet eltekinteni:
1. egy problémát nem lehet azon a szinten megoldani, amin keletkezett. Csak magasabb szinten. Mi a probléma? Az erőszak. Meg lehet oldani erőszakkal? NEM.
2. ha valaki támad, valójában segítséget kér; tudat alatt úgy gondolja, hogy épp az a személy tudná megoldani a problémáját, akit támad. Tehát, akik Európát vagy a nőket támadják, tudat alatt azt szeretnék, hogy Európa és/vagy a nők oldják meg a problémáikat.

Szerintem ezt az egész rettenetes káoszt nők nélkül nem lehet megoldani. És ezt még akkor is állítom, ha megint egy nő a bűnbak (Merkel). Aki talán pont azért lett a maga posztjára állítva, hogy az európai közvélemény nyugodtan félresöpörhesse a nőket, mert lám, a nők ilyen idióta hülyék.
De mégis azt gondolom, hogy a nők most, nyilván a kisebb tesztoszteron szintjük miatt, józanabbul képesek látni. Itt van egy példa:

"Semmi más nem jut eszembe csak kedvenc filozófusnőm, Ancsel Éva mondása, miszerint egy háborút ugyanúgy nem lehet megnyerni, ahogy egy földrengést.
Ahol akár csak egyetlen halott is van, ott nem lehet győzelem.
Nincs épkézláb és humánus javaslatom nekem sem. Bármennyire is a párbeszéd híve vagyok, pontosan tudom, hogy a terroristákkal nem lehet beszélgetni és érvelni sem. Sajnos. Bár lehetne...
Ha ez itt már a harmadik világháború, akkor csak annyit tehetek, hogy hálát adok az Úrnak, hogy Magyarországon vagyok és imádkozom, hogy a jelenlegi, vagy a jövőbeli kormány ne sodorjon minket is háborúba, ne legyünk Amerika csatlósai, hanem maradjunk ki ebből.
Sajnálom azokat a muszlimokat, akik nem terroristák és sajnálom a franciákat is, meg mindenkit, aki nem élhet békében és biztonságban.
A profilképemet pedig nem cserélem le, mert a világ összes országát és a bolygó összes emberét sajnálom minden áldott nap. Nem szenvelgésből, vagy ájtatosságból, hanem baromira, szívből."
www.facebook.com/bihari.viktoria.3?fref=ts

annamanna 2015.11.16. 06:42:09

Ebből a szövegből tanulságos a profilkép is. Nem cseréli le, mert nem ugrál úgy, ahogyan mások fütyülnek. Akinek nincs annyi önbizalma, mint Bihari Viktóriának, az azonnal lecserélte a profilképét, hogy elég menő és trendi legyen, és mások ne nézzék ki maguk közül.
Meg kell tanulni, hogy nincs a problémáknak valamiféle objektív mércéje. Minden pont akkora probléma, amekkorának látom. És persze minél nagyobbnak látok egy problémát, annál kevésbé fogom megtalálni rá a helyes megoldást.

Hiába tűnik úgy, hogyha lebombáznánk az ISIS-t, akkor vége lenne a nehézségnek, mert a NATO ezt idáig is megtehette volna. Kár olyan megoldásban reménykedni, ami eddig sem jött be. Új megoldásra van szükség. Ahhoz pedig mélyebbre kell ásni. Az ISIS nem a probléma, csak tünete valaminek, ami sokkal mélyebben húzódik. És a gyökér úgyis újrahajt, hiába vágják le róla az ágakat. Sőt, csak még erősebb lesz.

Ha a férfiak és a nők hagyják egymást kibontakozni, mint pl. itt: www.youtube.com/watch?v=VAeYt-swWG0 abból fantasztikus csoda lesz. De ha egymás ellen játszanak, abból a legfölső szinteken is csak nyomor, harag, pusztulás, háborúskodás lesz.

A háborúsdi nem segít. A megoldáshoz muszáj lenne komolyan venni a nők szempontjait. Férfiak és nők EGYÜTT képesek a megoldásra, egymás ellen játszva nem.

Tehát összességében szerintem arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni, ami biztosan a mi feladatunk.
Amin nem tudunk változtatni, és ami nem a mi feladatunk, azt hagyni kellene. A Közel-Kelet oldja meg a saját problémáit.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.16. 07:30:45

@Herr Stacheldraht Leger: Efelől sose volt kétségem, de azért csak jelezném, hogy mai rohanó világunkban itt, Magyarországon, szeretett hazánkban többször, több különálló esetben is lett már komoly probléma a társadalom pereme felé sodródó fehér emberek vad cigányozás-zsidózásából.

Csúnya dolog erre fókuszálni, meg igazságtalan is, kellene valami rettegéskvóta, hogy méltányosan és haladón osszuk szét a rettegést – de azért az alaposságát rendszeresen megerősítjük, magunk közt legyen szólva, nem?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.11.16. 08:02:49

@GNDL: "Rossz hírem van: egyébként működik"
Meséljek Stockholmból?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.16. 08:08:54

@Herr Stacheldraht Leger:

jaj, bocsánat, igazad van, hiszen nem te, hanem én hoztam fel, hogy a tetves geci libsik miatt van gyűlöletbeszédizé, amit amúgy egy valódi libbant utál, mint a szart, mert egy antiliberális fos, de azért mondd csak, mondd, a tényekkel nem kell törődni, csak zavarnak.

iszom a szavaidat. mondd meg nekem a frankót.

toportyánzsóti 2015.11.16. 08:12:58

Még több migráncs lesz turulka,köszönhető putingazda bombáinak,magyar ember régen süllyedt illen mélységekbe mint ti és a csuti orálmuzsik,nálatok ráadásul soha nem ez a legalja...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.16. 08:21:09

@Herr Stacheldraht Leger:

khm, jelen pillanatban szíria egyik területén az egyesült államok és irán szövetségesek, száz kilométerrel odébb meg ellenségek.

ó, pardon, a világ kibaszott egyszerű, csak fekete és fehér léteik, tehát ez nyilván nem igaz.

marko11 2015.11.16. 09:18:49

@mavo: Sokaknak elemi szükséglet a napi zsidózás, cigányozás (mintegy a saját nagyszerűségüket kiemelendő!). Most bővült a repertoár: lehet a migránsokat is utálni. Sőt, igen, mostantól minden migráns potenciális terrorista.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.16. 09:55:26

@marko11:

az élet változik. ezek nemrég még a hazájukat hősiesen védő palesztinok voltak, ma meg kecskebaszó terroristák.

kedvencem a kecskebaszó moszlim terrorista szíriai nigger keresztény. az mindent visz. fedák sári.

még emlékszem, amikor az izrael ellenes hiszti idején a fidesz bedobta az arab fogorvost. remélem, kiment hozzá a tek és statáriálisan főbe lőtte, hiszen terroista.

2015.11.16. 10:10:56

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: A lebróság még mindig nem bukott, ellenben helyette bukott az emberségesség, a segítő szándék, a jóindulat a szociális érzékenység.
Maradt a cinizmus , az énvagyokavalakimertpénzemvan, a mindenki annyit ér amennyije van és hasonló ostoba szarjankóságok.
Ezért fog bukni mocsok fidesz, mert nem elég hogy megnyomorítják az embereket lehúzva mindennel a legszegényebb rétegeket, de még bele is rúgnak és meg is tapossák őket.

Pelso.. 2015.11.16. 17:49:25

A félelem mindenütt, az nektek nagyon jól jön, ugye Turul.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.16. 20:12:48

@mavo: liberális szemszöből márpedig igenis fekete fehér a világ: vannak a helikopter igazdemokraták meg a hitlerista klerikálisfasiszták.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.16. 20:19:01

@Counter: abszolúte igaz, tehát annak érdekében, nehogy a társadalom pereme felé sodródó többségiek még egyszer ordas fanatikus eszmék hatása alatt gyilkolászni kezdjenek, gyorsan felvizezzük őket multimódban ész nélkül importált, társadalom pereme felé sodródó ex-többségiekkel a világ másik végéről, akik aztán ordas fanatikus eszmék hatása alatt gyilkolászni kezdenek.

so much win!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.16. 20:31:21

@Herr Stacheldraht Leger: Hamis dilemma is, szalmabáb is... tudsz te ennél jobbat!

Pusztán azt illusztráltam, hogy az élénk színekkel felfestett _potenciális_ veszély mellé összehasonlításnak odatett, jelentéktelennek bemutatott másik veszély egyelőre országon belüli hullák tekintetében nem is olyan jelentéktelen.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.16. 21:07:54

@Counter: nem hamis dilemma, véres valóság, kérdezd a francia áldozatok hozzátartozóit. ugyan kúlságos ajrópai mantra most aszondogatni, hogy izé semmi köze a migrációnak a merényletekhez, de tudtommal nem a távoli galaxisban leledző planet terror-ról taxizták ide az ufók az elkövetőket.

országon belüli hullák tekintetében amúgy per pillanat mintha a klerikális fasírozottisták helyett a kisnyugdíjast fosztogatók járnának jóval előrébb, az a fránya többségi társadalom meg ennek megfelelően is fogja a veszélyességüket besorolni és utóbbi jelenség trúdemokrata padló alá söprése esetén az előbbiek karjába futni.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.16. 21:19:51

@Pelso..: jobb félni, mint megijedni. szerinted ha az utóbbi hónapok pár száz ezres migráns tömege a mi nyakunkon maradt volna (mint ahogy nem egy nyugati "barátunk" kínálgatta, kínálgatja), akkor a párizsihoz hasonló események valószínűsége minálunk csökkenne, vagy nőne?

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.16. 21:34:56

ja amúgy turulka, erről is lehetne regélni:

mno.hu/belfold/ennyiert-dolgoznak-rendoreink-a-szloven-hatarnal-1313845

se pénz, se posztó, mint a régi szép végvári vitéz korszakban, nemde?

chrisred 2015.11.16. 22:39:37

@Herr Stacheldraht Leger: Nagyjából a tízszeresére nőtt volna az esély, ami eredetileg 0% volt. Legalábbis előttem nem ismert olyan magyar IS szimpatizáns sejt, amelyik meg tudna volna szervezni egy merényletet, mint ahogy a párizsi akciót a francia-belga csoport előkészítette. Hacsak a Jobbik-Putyin összefogás nem rendelkezik vele.

annamanna 2015.11.17. 00:15:57

privatbankar.hu/makro/a-hirszerzes-teljes-csodje-dolnek-a-hamis-informaciok-parizsbol-287528

"De mit tudunk valójában az elkövetőkről és megbízóikról? Valójában szinte semmit! Az a francia titkosszolgálat, amelyet teljesen felkészületlenül ért a cselekmény – és történetének legnagyobb bukását könyvelhette el a párizsi elhárítás – a robbantások után gyorsan kijelentette, hogy az IS a felelős. Ezt állapította meg Hollande elnök is és egyben hadat üzent az IS-nek.

De milyen bizonyítékok alapján? Az, hogy az IS kiadott egy közleményt és magára vállalta a szervező szerepét, gyakorlatilag semmit sem jelent. Az IS óriási anyagi és presztízs-veszteséget szenvedett el az utóbbi hetekben, így a közlemény akár egy kétségbeesett kísérletnek is felfogható, hogy a harci morált fenntartsa a tőle százával dezertáló csapatai előtt.

A totálisan csődöt mondott francia biztonsági szervek egyéb információit is a legnagyobb elővigyázatossággal kell kezelnünk. Egy önmagát a levegőbe repítő merénylőnél állítólag egy szír útlevelet találtak. Teljes joggal tehetjük fel a kérdést: mennyire valószerű az, hogy egy merénylő magával vigye az útlevelét a bűncselekményhez – és az ráadásul a detonáció után még épségben meg is marad?! Ráadásul vasárnap estére kiderült, hogy az az útlevél valószínűleg hamis. Hasonlóan gyanús volt, hogy a januári Charlie Hebdo-merényleteknél is a merénylők az autóban hagyták az útlevelüket. Valóban, a mai napig nem tudjuk, hogy kik voltak a megbízók abban a merényletben.

A neokonzervatívok és a Vatikán

Márpedig a valós szervezők kilétének ismerete nélkül veszélyes vizekre tévedhetünk. Washingtonban a háborús uszító neokonzervatívok már a hétvégén elkezdték követelni az amerikai szárazföldi csapatok bevetését az IS ellen. Jerry Hedrix a New American Century-től, William Kristol a Weekly Standard-től és Kori Shake a Hoover Institution részéről már megint úgy kezdték el ütni a harci dobokat, hogy semmilyen kézzelfogható bizonyíték nem állt a rendelkezésükre. A hisztériakeltés hamis bizonyítékok alapján már 2003-ban is bejött a neokonzervatívok számára az iraki állam elpusztításakor.

A bulvármédia eszközeit előszeretettel bevető és világi celeb-státuszra törekvő Ferenc pápa is ellenállhatatlan késztetést érzett álláspontjának megosztására. Szerinte a párizsi merénylettel elkezdődött a harmadik világháború. De a pápai tévedhetetlenség dogmája szerencsére csak akkor érvényes, amikor a kereszténység feje hit és erkölcs dolgában ad kötelező tanítást az egyház számára. Terrorcselekmények következményeit pedig nem a pápa dolga megítélni."

hvg.hu/itthon/20151116_haboru_Orban_Hollande_Parizs_ISIS_

"Szerinte amúgy komoly nemzetbiztonsági kockázattal jár, ha Magyarország is részt vesz egy közel-keleti hadműveletben, mert „rákerülhetünk az Iszlám Állam térképére”. Hozzátette, ha valóban lesz közös NATO-hadművelet, akkor Magyarországnak nincs lehetősége mérlegelni, NATO-tagországként valamilyen formában részt kell vennie az akcióban."

"Az Iszlám Állam valójában azt akarja, mint annak idején Afganisztánban az Al-Kaida: belekényszeríteni a Nyugatot egy háborúba, hogy ebben kifejezésre jusson az ő „üzenetük”, azaz: a teljes muzulmán világ harcol az istentelen Nyugat ellen.

Márpedig ez az ISIS narratívája: valójában szó nincs az iszlám világról, csak egy nagyon veszélyes terroristahálózatról, amely antikapitalista, antinyugatos ideológiát tűzött a zászlajára, és leginkább csak azok között hódít, akik a globalizáció veszteseinek érzik magukat. Ők akarják, hogy Európa bezárkózzon, féljen, magára zárja a kapuit, és meggyőződésévé váljon, mégsem olyan tökéletes ez a színes, szabad világ, amelyben mindenki azt csinál, amit akar."

2015.11.17. 04:40:22

@GNDL: "Rossz hírem van: egyébként működik... "

Na ezt pont a franciak nem igy latjak. Nezd meg a banlieu-ket, citè-ket, mint Clichy-sous-Bois. Marseille is fasza hely lett miota sok a muzulman es olcso a Kalasnyikov.
De Malmotol Berlin-Neukolln negyeden at a londoni Tower Hamlets-ig lehet sorolni a multikulti sikersztorikat. Mukodik? Lofaszt, mama!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 05:05:32

@tiller foch:

igen barátom, franciaországban és angliában is fröcsög a vér, fatva van, a moszlimok irtják (elnézést ÍÍÍÍrtják) a keresztényeket.

az a kibaszottgeci libsi média meg elhallgatja.

annamanna 2015.11.17. 05:16:32

ez is egy álláspont: nemzeti.net/leendo-lengyel-kulugyer-nem-nekunk-kellene-harcolnunk-a-berlinben-kavezgato-es-ipad-ezo-sziriaiak-szazezrei-helyett-hadsereget-allitana-fel-beloluk-3578701.html

"“Fiatalemberek tízezrei pattannak be felfújható csónakjaikba, kezükben az iPadjükkel, és ahelyett, hogy elsőként inni vagy enni kérnének, azt kérdezik, hogy hol tölthetnék fel a mobiltelefonjukat. Harcba kéne menniük, hogy a segítségünkkel felszabadítsák a hazájukat” – tette hozzá a hivatalosan hétfőn kinevezésre kerülő új, konzervatív kormány tagja.

A lengyel diplomácia új vezetője úgy véli: el kellene kerülni azt a helyzetet, amelyben “mi Szíriába küldjük harcolni a katonáinkat, miközben szíriaiak százezrei a kávéjukat iszogatják az Unter den Lindenen” (Berlin központjának egy főutcáján) vagy Európa más városaiban."

2015.11.17. 07:27:18

@mavo: hulye, Franciaorszagban meg alig szaradt fel a kiontott ver, Angliaban husvago bardokkal apritottak fel egy brit katonat, voltak robbantasok, fatva az van, imamok hirdetik, hogy sariat kell bevezetni UK-ban, lefuggonyzott nok kolbaszolnak segelyen nevelt kolykeikkel, iskolakat vesz at a helyi muzulman kozosseg, mert kiszoritottak a feher ember gyerekeit es Angliaban olyan az iskolak onkormanyzata, hogy ezt megtehetik... pereknek a helyi pubok miatt, hogy az iszlamot serti a mukodesuk, a kolbaszsuto serteshus illata serti a vallasi erzekenyseguket es mind, egytol egyig abban hisz, hogy az iszlam torveny, a saria a vilaginal jobb, hogy az egesz vilagnak muszlimma kell valnia (ez az iszlam egyik alaptetele, tehat a "mersekelt" muzulman is ebben hisz, hiszen kulonben hitehagyo lenne, az meg tudjuk mivel jar...)

Franciaorszagban, Belgiumban, UK-ban, Svedorszagban van eleg baj a buzulmanokkal. Hogy meg nem folyt tobb ver, az nem a buzulmanokon mult, ok nagyon is dolgoztak a johadon. Csak most Sziriaba utazik az europai buzulman is, mert ott van a nagy jihadista buli, ingyek Kalasnyikov, kikepzes, jazidi szuzek... Europaban picit nehezebb egyelore osszehozni a jihadot, de mint latszik, nem lehetetlen. De ne felj, ezek az europai jihadistak, akik Sziriaban oldokolnek, hamarosan visszaternek. Par ezer ment UK-bol, par ezer Nemetorszagbol, par ezer Franciaorszagbol, vagy ezren Belgiumbol, szazak mentek Svedorszagbol, Daniabol es Hollandiabol. Az europai hatosagoknak nagyjabol semmi eszkozuk nincs az azonositasukra es kideriteni, hogy milyen borzalmakat kovettek el Sziriaban. Nincs mod a hazateresuk megakadalyozasara, abban lehet remenykedni, hogy minel tobben ott halnak meg, de sajnos tobb ezren vissza fognak terni. Lesz utanpotlasa a legdurvabb iszlam fanatizmusnak, ezeket minden szunnita buzulman hosnek tekinti.

Ha nagyon akarnak, akkor a "menekultekkel", koztuk elvegyulve is visszaterhetnek, mint ezek a mostani terroristak. Sehol se fogjak feltartoztatni oket. Sehol! A sok geci migration aid-es meg refugees welcome-os kocsog teat, kavet, etelt, telefontoltot is ad nekik, hogy vissza tudjanak jelezni a megbizoiknak wechat-en vagy skype-on, hogy "Megjottunk epsegben. Hol vehetjuk at a fegyvereket meg az ongyilkos robbanomellenyt?".

Es ti ballibek ennek tapsoltok. Kurvaanyatokat!

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.17. 07:33:36

@chrisred: mert ugye mindenképpen elképesztő szaktudás és sokéves kágébélás kiképzés kell ahhoz, hogy izraeli hétköznapok módra pár isis-fan őrült egyszerűen előszedjen egy kést és szurkálni kezdjen a nyílt utcán, vagy tömegközlekedésen.

you mad?

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.17. 07:36:47

@mavo: ja persze hogy nem, hisz kalasnikov helyett kuglófot sütögetnek a szeretett többségi szomszédaiknak, akik csak attól félnek, hogy túl sok mazsolát tesznek bele a hálás jövevények.

2015.11.17. 07:49:42

@marko11: ti ballibek mit mantraztatok meg fel eve is?
-nem is jon senki, nincsenek migransok, csak Orban talalta ezt ki, hogy novelje a hatalmat
-jonnek ugyan migransok, de mind menekult, egy se terrorista, mind agysebesz es aki nem, az is a google-nel volt programozo, Europa nyer a befogadasukkal, engedjuk be oket
-a kerites fasizmus! Gyurcsany is odament es razta kicsit a keritest, latszik, hogy a kerites nem mukodne, ugyis atjonnek rajta
-miutan a kerites elterelte a migransokat, egy se jon mar, mely kussolas van
-a nemetek mindenkit befogadnak, barki johet - a magyarok fasisztak, ha nem engedik at oket
-a nemeteknek kezd tele lenni a puttonya, mar ne jojjon tobb migrans - a magyarok fasisztak, ha atengedik oket
-az osztrakok annyira cool balliberalisok, ok sose epitenenek keritest!
-az osztrakok ajtokat epitenek kisoldalso elemekkel, amik drotbol vannak es ugy neznek ki, mint egy kerites, de ez nem az! Keritest csak a fasiszta magyarok epitenek! Az osztrak letesitmenyek teljesen masok!
-az iszlam a beke vallasa... A nemet menekultraborokban es olaszorszagban nemi eroszak hullam soport vegig. Egymast verik a migransok, nem izlik nekik a kaja, ok penzt akarnak.
-a magyar rendorok etelt osztananak, de a migransok nem hajlandok sorba allni, a nemzetkozi media naci koncentracios taborokat vizional
-a muzulmanok felhaborodva eldobaljak a nekik adott vizet, etelt, rendoroket lekopik, a kameraknak eljatszak, amit az ujsagirok kernek toluk, a vilag konnyezve iteli el a fasiszta magyarokat...
-Merkel szerint mindenki johet, egy nap mulva mar kormanyvalsag alakul ki emiatt, megse jojjon mindenki
-Merkeleknek elege lett a multikultibol, kvotakkal akarjak szetteriteni a legkepzetlenebb, legszelsosegesebb elemeket a keleti gyarmataikon, Lengyelorszagban, Magyarorszagon, Szlovakiaban... Aki ezzel nem ert egyet, annak nincs helye Europaban, az Unio alapertekeit tamadja, amiket kizarolag Merkel, Juncker, Renzi, Faymann es Hollande elvtarsak allapithatnak meg, hiszen ok vannak felhatalmazva arra, hogy a kozos europai ertekeket kinyilvanitsak. A keket-europaiak semmit se tudhatnak arrol, hogy mit jelent europainak lenni, velemenyuk se lehet, hisz ok mar majdnem Azsiahoz tartoznak foldrajzilag es semmi tortenelmuk nincs Europaban...

2015.11.17. 07:56:28

@marko11: ezzel szemben, amikor Nogradi Gyorgy nyilatkozta, hogy a migransok kozt terroristak johetnek Europaba, akkor lekaptak a tiz kormerol es lejarato kampany indult ellene a zsindex es a 444 szervezeseben.
Most hol vannak a migranssimogatok? *crickets*

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 12:38:40

@Herr Stacheldraht Leger:

na, mesélj. ha neked van igazad, akkor a komplett nyugat-európában fröcsög a vér. no, mesélj. london utcáin folyik a vér? párizsban a nyílt utcán erőszakolják a keresztényeket a moszlimok?

biztos?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.17. 14:56:01

@Doomhammer:
Annak nincs nyoma, hogy Magyarországon ment volna át a merénylő.

24.hu/kozelet/2015/11/17/bakondi-a-parizsi-merenylo-nem-utazott-at-magyarorszagon/
"A stadion közelében talált leszakadt ujjról származó ujjlenyomat alapján az derült ki, hogy októberben, Görögországban regisztrálták menedékkérőként a férfit, akit azonban – Bakondi szerint – Magyarországon nem vettek nyilvántartásba.

Nincs nyoma annak, hogy Magyarországon járt volna ez a személy. Ennek több oka is lehet: egyik például az, hogy másfele ment, tehát nem Magyarországon keresztül ment, bár a horvát kormány bejelentette, hogy Magyarországon keresztül ment Franciaországba, hát ezt nem tudom, hogy honnan vették különben, mert ők azt nem tudják, hogy itt kik vannak, tehát ez nem értelmes, de használhatott más útlevelet is, egyáltalán nem ritkaság, hogy több útlevéllel is rendelkeznek."

A másik oka, hogy nincs nyoma annak, hogy nálunk járt volna ez a személy, hogy akkor, október elején a magyar hatóságok csak buszoztattak, nem regisztráltak. Ezt többek között a Jobbik is követelte, de ez mindegy is, mert a Jobbik és a Fidesz ugyanaz. Azért nem regisztráltak, mert féltek, hogy visszaküldik hozzánk a menekülteket. Így csúszott át az az ember, akit a terrorcselekménnyel gyanúsítanak.

A gyűlöletkampány, az ment. Más nem igazán.

chrisred 2015.11.17. 18:07:03

@Herr Stacheldraht Leger: Az egész világ hálás lehet, amiért lerántottad a leplet a Charlie Hebdo és Bataclan akciókról. Eddig abban a hitben voltak, hogy egy előre kijelölt és megfenyegetett célpontot gondos megfigyelés után, tömegmészárlás szempontjából ideális időpontban az IS kiképzőtáborába elszállított ember irányításával előre tervezetten megszállt egy állig felfegyverzett akciócsoport és profi hatékonysággal gyilkolni kezdett. Nem, igazából csak pár őrült IS fan elővett egy kést és szurkálni kezdett.

Nen gondolnám, és ott mi a helyzet?

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.17. 19:30:43

@chrisred: ha nincsenek súlyos gondjaid a szövegértéssel észrevehetnéd, hogy nem a párizsi merényletet elemeztem lüketódor, hanem annak kapcsán az ITTENI valószínűségről merengtem. ahhoz meg nem szükséges az ottani performansz full lekoppintása, konyhakéssel is kivitelezhető izraelben látott módon is. másrészt ami a putyini profista háttér konteódat illeti, a francia elnök hollande most borul össze vele ippeg ezen a napon. a miniszterelnök valls pedig akár meg akarja fosztani többes állampolgárságú radikálisokat a francia állampolgárságuktól (amit nyilván tombolán nyertek és nem migráció útján, mert kapcsolat az nincs és kész)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.17. 19:33:38

@mavo: ááá nem, az üdvhadsereg meg a cserkészek robbantgatják a bazárt random iszlám településeken. párizsban is csak pezsgő folyt a hétvégén, mondj még okosakat szmókerkém.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.17. 19:36:53

Ideje otthagyni a halódó Nyugatot, lúzerek.

24.hu/kulfold/2015/11/17/parizsi-terrortamadas-amerika-sem-ker-a-sziriai-menekultekbol/#nemet-allamminiszter-magyarorszagon-sem-lehet-osszemostni-a-menekulteket-a-terrorizmussal
"Az Európai Uniónak Magyarországon is érvényesítenie kell a jogállami előírásokat a menekültek tekintetében – mondta Michael Roth német külügyi államminiszter, aki kedden Brüsszelben részt vett az EU-országok uniós ügyekben illetékes tárcavezetőinek tanácskozásán.

A terrorizmus elleni harc pedig nem mosható össze a menekültkérdéssel, még Magyarország esetében sem – tette hozzá."

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.17. 19:42:26

@Doomhammer: majd ezt átgondolja mutti mégeccer ha eljutunk a "bete für berlin" lájkolásig egy ottani merényletet követően

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.17. 20:02:13

@Herr Stacheldraht Leger:
Csak nehogy megtalálják azokat, akik a merényletet megrendelték és elpárologtassák ôket is.

chrisred 2015.11.17. 20:11:03

@Herr Stacheldraht Leger: "szerinted ha az utóbbi hónapok pár száz ezres migráns tömege a mi nyakunkon maradt volna (mint ahogy nem egy nyugati "barátunk" kínálgatta, kínálgatja), akkor a párizsihoz hasonló események valószínűsége minálunk csökkenne, vagy nőne?"

Akkor nálad teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit akarsz azzal, ha azt írod: "a párizsihoz hasonló események". Most éppen azt jelenti, hogy "nálunk történő események, amik a legkevésbé sem hasonlítanak a Párizsban történtekhez".

Nincs konteóm, az éppen neked van, ha azt fejtegeted, mi lett volna, ha nyakunkon maradt volna az a migráns tömeg, akik valóságos sorscsapásként élték meg, ha két napnál többet kellett Magyarországon tölteniük. Pont azt írtam meg, hogy semmi alapja nincs, hogy hasonlóktól tartsunk, még a volt muszlimbarát, fizetőpincérnek öltözött verőlegények is tanácstalanul kussolnak.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.17. 20:32:09

@chrisred: tényleg full retardban nyomod?

"Akkor nálad teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit akarsz azzal, ha azt írod: "a párizsihoz hasonló események". Most éppen azt jelenti, hogy "nálunk történő események, amik a legkevésbé sem hasonlítanak a Párizsban történtekhez".

egyáltalán nem ezt jelenti. késsel, vagy kalasnikovval, de a merénylet az merénylet (vö hasonló esemény) és egyik sem éppen nehezen beszerezhető, a moszkvai ügynökös konteód helyett elég a juniós toleranciaközpont mollenbeck negyedében fél óra alatt spájzolni egyet a friss index cikkek szerint...

"Pont azt írtam meg, hogy semmi alapja nincs, hogy hasonlóktól tartsunk"

szerintem meg simán lenne, pláne ha és amennyiben a nyakunkon marad a százezres tömeg (ami nem pár napig tartott volna, pláne hogy manapság is visszakvótáznák őket, nemde). arról az apróságról nem is beszélve, hogy az isis a minap jelentette be, hogy párizs csak a kezdet és jön az európai terror turné. de te majd megmagyarázod nekik, hogy itt semmi alapja, hálásan köszönjük ha sikerül neked, drukkolunk.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.17. 20:46:54

@Doomhammer: mert ugye a mártírhalált főnyereményként értékelő klubokban a mindenkori terrorkalifa kiiktatása után nem terem ott lendületből a következő terrorkalifa.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.17. 20:57:43

@Herr Stacheldraht Leger:
Elmesélek egy történetet, lehet, hogy ismeri. Évtizedek óta dúl a vita, a II. vh. városbombázásai mennyit értek. Itt nem arról van szó, háborús bűn volt-e vagy sem Drezda bombázása, hanem arról, szigorúan katonai szempontból, a háború megnyerése szempontjából mire voltak ezek jók.

A bombázások közül kiemelkedik a Hamburg elleni támadás. A keletkező tűzvihar a sztatoszféráig emelkedett, 200 km-es szélvihart támasztott, ami szó szerint a tűzbe szippantotta az utcára merészkedő embereket és meggyulladt az utcák aszfaltburkolata.
en.wikipedia.org/wiki/Bombing_of_Hamburg_in_World_War_II
Több, mint 40000 halott volt.

A nácik komolyan megijedtek, mi lesz ennek a hatása a háborús morálra. Maguk lepődtek meg a legjobban, amikor kiderült, hogy a németek háborús eltökéltsége a katasztrófától csak erősebb lett. Hasonló jelenséget figyeltek meg Coventry bombázása után. Ezért mondják azt, hogy a polgári lakosságot támadni katonailag értelmetlen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 22:13:10

@Herr Stacheldraht Leger:

értem. az írek pedig genetikailag terroristák, és az olaszok genetikailag maffiózók. vagy már nem is tudom, mi a faszomra akarsz kilyukadni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 22:22:37

@Herr Stacheldraht Leger:

mókás amúgy, amikor azzal cáfolod azt az állításomat, hogy nem MINDEN moszlim, terrorista, hogy VANNAK moszlim terroristák.

és, bazmeg? állítottam mást? ja, hogy nem, de hát istenem, biztosan olyat is állítottam, hogy gyerekeket ölni dicsőség. ilyenek ezek a libsik.

mókás egyébként az is, hogy kikkel vannak egy véleményen a hazai libsifalók.

upsz, hát pont a radi iszlamistákkal. vona gabesz pár éve még csillogó arccal hívta volna be az iráni (el nem fogod hinni: ISZLÁM) gárdát. orbán viktor páros napokon szerelmes az iszlámba, páratlan napokon pedig visszatoloncolná az iszlám terroristák ÁLDOZATAIT a gyilkosokhoz.

hát, ez van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.17. 22:33:59

@mavo:
Az lesz az igazán zseniális, ha a fickó további útvonalát is felderítik, ahogy az meg fog történni. Ebben az esetben ki fog derülni, ki mond itt igazat.

Nagyon nem történhetett másként, mint hogy a magyarok buszoztatták a merénylőt, regisztráció nélkül. Mindez azért, hogy ne kelljen Magyarországon tábort építeni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.17. 22:39:47

A marihuána pedig csak békéssé tesz.

www.dailymail.co.uk/news/article-3322385/Ex-wife-Comptoir-Voltaire-caf-bomber-reveals-jobless-layabout-spent-day-bed-smoking-pot-French-say-blew-mistake-fiddling-suicide-vest.html
"The former wife of Paris bomber Ibrahim Abdeslam has broken her silence to say he was a jobless layabout who smoked cannabis 'all day every day', never went to the mosque and had spent time in prison.

Ibrahim, 31, blew himself up outside the Comptoir Voltaire cafe during Friday's terrorist massacre in Paris, injuring three people, but only killing himself.

In an exclusive interview his wife Niama told how during their ill-fated two-year marriage the trained electrician did just one day of work, often smoking three or four joints a day.

Speaking from her home in Moleenbeek, Brussels, Niama, 36, said: 'His favourite activities were smoking weed and sleeping. He often slept during the day. The number of joints that he smoked was alarming. "

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 22:47:28

@Doomhammer:

fogadjunk, az írek azért robbantgattak évtizedekig, mert alkoholt ittak, hiszen ha egy alkoholfogyasztó megöl valakit, akkor minden alkoholfogyasztó gyilkos.

fura dolgok ezek nálad.

érdekes amúgy, mert a radi iszlamisták a disznóhús élvezete mellett a magyarországi gyilkosságok egyik legfontosabb okát tiltják a legkeményebben.

úgy hívják, alkohol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.17. 23:02:12

@mavo:
Nem hiszem, hogy azért robbantott, mert marihuánát szívott.

De az is hazugság, hogy a fû békéssé tesz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 23:26:05

@Doomhammer:

na most mondd, kábé egy milliárd fűszívóból sikerült találni egy terroristát (lehet, hogy van több is). amiből következik, hogy a másik kábé egymilliárd fűszívó is terrorista, hiszen nem igaz, hogy a fűtől békés leszel.

tipikus "a nagyapám hat dobozzal szívott óránként, mégis háromszáz évig élt, TEHÁT a dohányzás nem káros az egészségre" típusú érvelés.

vagy mit akarsz ebből kihozni? nem tudom, tényleg nem tudom.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.17. 23:30:19

@mavo:

érdekes, pont te vagy az, aki a a maga módján küzd cigányok sztereotíp megbélyegzése ellen.

amiben az a vicc, hogy a cigányoknál nem egészen egy milliárd az egyhez a bűnözők aránya. hanem sokkal rosszabb. de a fűről egy darab terrorista alapján nyilvánvaló, hogy nem tesz békéssé. szembeköpöd több éves munkásságodat, de hát te tudod.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.18. 00:22:24

@mavo:
Maga egy kicsit túl komolyan veszi ezt. "küzdelem", meg "munkásság", mintha valami létharcról lenne szó.

Viszont a kábítószerfogyasztás nem egy kisebbséghez tartozást jelent, hanem az egy szenvedély. Megesik, hogy betegséggé fajuló szenvedély (akárcsak az alkoholizmus) és amennyire a volt feleség beszámolójából lehet tudni, Ibrahim valószínűleg elérte a káros szintet ("alarming", mondja a feleség).

Magyarországon ugyanez megy, a kallódó fiatalok drogosok lesznek, a drogosok meg sokszor bűnözők. Nem 1 az egymilliárdhoz arányban, hanem jóval gyakrabban. Az most egy helyzet, hogy Magyarországon jelenleg nem könnyű marihuánát venni, dizájnerdrogot viszont könnyű és köztük jócskán vannak esetek is, a legsúlyosabb bűncselekmények is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.18. 03:16:29

@Doomhammer:

a jóistennek hála magyarországon nehéz marihuánát venni, viszont könnyű alkoholt és a dizájnerdrogokat, nem véletlen, hogy itt nem is volt még öngyilkos merénylet.

a halódó nyugaton viszont sajnos marihuánát könnyű venni, és lám, ott robbantgatnak is, mint a példa mutatja.

egyébként képzeld, a terroristák 100 százaléka vízfogyasztó, és ennél jóval kevesebb terrorista füvezik. melyik akkor a károsabb anyag: a fű, vagy a víz?

doom: írtál egy marhaságot, miért nehéz bevallani, hogy marhaság volt?

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.18. 05:02:23

@Doomhammer:

"Ezért mondják azt, hogy a polgári lakosságot támadni katonailag értelmetlen. "

terrorista szempontból nem. ott nomen est omen a terror hintése a cél, a politikai/vallási bosszú, avagy épp akár az ellenség hergelése, hogy a viszontválasz egységbe kényszerítse/tartsa a saját közönséget.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.18. 05:04:20

@mavo: "vagy már nem is tudom, mi a faszomra akarsz kilyukadni." hát ez az...

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.18. 05:33:23

@mavo:

"mókás amúgy, amikor azzal cáfolod azt az állításomat, hogy nem MINDEN moszlim, terrorista, hogy VANNAK moszlim terroristák."

nem. még mindig arra célzok, hogy a vallási terror és az iszlám közt nem törvényszerű, de mindenképpen sűrűbb az átfedés mint a hörr-hörr-gonoszkeresztényeknél (hiába kezdesz taipingelni megint) és ezt nem polkorrekt szőnyeg alá söpréssel kéne kezelni. lásd a die welt minapi cikkét "a muzulmán szervezetektől már nem elég a részvét kinyilvánítása, az imámoknak a mecsetekben és a politikusoknak a parlamentekben jelezniük kell, hogy megváltozik a Nyugat hozzáállása."

ami meg a röhejesen gyorsan váltogatott szeretjük/nem szeretjük az iszlámot hozzáállást illeti az dzsobbik/finessz részéről, ott már vagyon igazságod

chrisred 2015.11.18. 05:34:02

@Herr Stacheldraht Leger: A helyedben végképp nem erőltetném ezt a full retard témát, mert minden második gondolatoddal egyrészt cáfolod magad, másrészt igazolsz engem.

Molenbeek: igen, pont erre írtam, hogy ott beszerezhető, és megvannak az évtizedes muszlim gettók a reménytelen sorsú emberekkel, ezért ott van robbanásig feszült BELSŐ (értsd: nem a menekültek miatti) helyzet, nálunk nincs. Legalábbis etnikai szempontból, mert a nyomornegyedek felé szépen haladunk. Igen, legfeljebb úgy alakulhat ki nálunk valamilyen muszlim szórványkisebbség, amelyik még a felcsúti stadiont sem töltené meg, (ráadásul mind teljes menekültügyi eljárás után, anyakönyvezve, piros szalaggal átkötve, a szír polgárháború végéig), ha a kvótarendszert valahogy sikerülne átgyömöszölnie a rendszeren az uniós többségnek.

Kicsit olyan ez az egész budapesti merényletvárás, mint a Tanúban a sértődött kifakadás, mi az, Bástya elvtársat már meg se szeretnék ölni? Az előző hsz-edben nagyon jól leírtad - úgy látszik, olyan vagy, mint az elromlott óra, amelyik naponta kétszer a pontos időt mutatja, csak az összkép nem áll össze -, mi a célja a terrorakcióknak, nos, egy merénylet az európai periférián egyáltalán nem váltaná ki a kívánt hatást. A nyugat-európai közösség ingerküszöbét alig érintené, legfeljebb a megkönnyebbülés szintjén, hogy nem náluk történt.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.18. 05:58:42

@chrisred:

a) de még mennyire hogy még mindig tolod a fullkretént, részemről változatlanul visszagörgetést és szövegértést javaslok

b) "Kicsit olyan ez az egész budapesti merényletvárás, mint a Tanúban a sértődött kifakadás, mi az, Bástya elvtársat már meg se szeretnék ölni? Az előző hsz-edben nagyon jól leírtad - úgy látszik, olyan vagy, mint az elromlott óra, amelyik naponta kétszer a pontos időt mutatja, csak az összkép nem áll össze -, mi a célja a terrorakcióknak, nos, egy merénylet az európai periférián egyáltalán nem váltaná ki a kívánt hatást. A nyugat-európai közösség ingerküszöbét alig érintené, legfeljebb a megkönnyebbülés szintjén, hogy nem náluk történt."

ezt meg változatlanul magyarázd meg maguknak a terrorista uraknak, ha már amúgy nálam is jobban akarod tudni mit írok és mit nem, hátha náluk is jobban tudod, hol akarnak robbantani és hol nem. mert ugye fogalmilag kizárt, hogy ne érje utol a tevékenységüket az eddig elkerült terület is, bizonyítandó, hogy a gonoszajrópában senki sehol sincs biztonságban haragjuk elől. ráadásul annak fényében, hogy a kurvaokos libbantsajtó világszerte milyen kéjesen hájpolta a migránsnyúzó nácimagyarok meséjét, még konkrét indítéka is lenne az isis klubnak itt és nem a balti tengerparton pukkantani.

make my day, kezd elölről

chrisred 2015.11.18. 06:23:58

@Herr Stacheldraht Leger: Egy tény, valaki full retardban nyomja. Például az, aki már az elején feltette a célzatos kérdést, mennyivel nőne az esélye a merényleteknek, ha nálunk dekkolna a százezres migránstömeg. Most meg már arra kanyarodik rá, hogy annak is félnie kell, akinek nem kell félnie, mert úgyis mindegy, mindenki célpont. De azért folytasd, szórakoztató. :)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.18. 06:43:33

@chrisred: és nyilván ha már az egész eu célpont, akkor kicsit sem könnyíti vagy nehezíti a terroristák dolgát, hogy az adott célországban éppen van-e sokezres migráns tömeg ami közé vegyülhet, vagy sem.

még egy kör, retardkám?

I_Isti 2015.11.18. 09:48:43

@chrisred: Szerintem meg egyáltalán nem szórakoztató. Ez az egész, még csak a kezdet.
A terroristáknak még nincs normális tömegpusztító fegyverük.
Majd ha lesz, - vagyis nemsokára - nem néhány száz halálos áldozat lesz Európában, hanem néhány tízezer, vagy néhány százezer, vagy néhány millió.

I_Isti 2015.11.18. 09:55:16

@chrisred: Egyébként meg addig jó, amíg a tek és a többi hatóság akár egyesével is nyilván és számon tudja tartani a muszlim kisebbség tagjait, akár vallási elköteleződés szintjén is. A gáz akkor kezdődik, amikor Fr-o-ban a 6 millió muszlimból kellene promt kiválogatni azokat, akik tényleg terroristák, vagy terroristává tudnak válni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.18. 11:22:49

@mavo:
Nem egyszerűen drogoztak: drogbárt üzemeltettek.
www.dailystar.co.uk/news/latest-news/476153/Paris-attacks-terrorists-drugs-Abdeslam-Ibrahim-Salah-Molenbeek-Belgium-Les-Beguines
"Ibrahim Abdeslam, who blew himself up at a French cafe on Friday, owned a bar in Belgium that was closed two weeks ago after becoming a haunt for junkies."
...
"His younger brother Salah – now on the run as Europe's most-wanted man – managed the boozer, Les Beguines, before joining the ISIS attack on Paris."
...
"Jihadis in the past have been known to take substances like heroin or cocaine to steel themselves for acts of mass murder."
...
"Another neighbour told the Telegraph: "We would go there to smoke hashish, drink alcohol, no problem.""

Ha kiderül, hogy ezek esetleg a drogot használták beszervezésre vagy azzal ütötték ki magukat akció előtt, az érdekes fordulatot ad az ügynek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.11.18. 12:20:41

@Doomhammer: A fű békéssé tesz, ez tudományos tény. Kár lenne belemenned egy ilyen vitába. Meg retardálttá is tesz, de az más kérdés.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.18. 12:44:46

@Herr Stacheldraht Leger:

"még mindig arra célzok, hogy a vallási terror és az iszlám közt nem törvényszerű, de mindenképpen sűrűbb az átfedés mint a hörr-hörr-gonoszkeresztényeknél (hiába kezdesz taipingelni megint) és ezt nem polkorrekt szőnyeg alá söpréssel kéne kezelni."

aham. tehát amikor én azt írom, hogy nyilván ugye nyugateurópában a moszlimok miatt folyamatosan fröcsög a vér, és erre te azt reagálod, hogy hát miért, mi mást csinálnak a moszlimok, akkor jaj, dehogy is általánosítottál, te mindössze arra céloztál, hogy az iszlám és a terrorizmus között semmi összefüggés nincs. nyilván nincs, hiszen keresztény szomszédjaikkal ellentétben a moszlimok nem sütit sütnek, hanem mit is? mi az a rejtélyes valami, amit ezek a moszlimok sütés helyett csinálnak?

európában él nagyjából 40 millió moszlim, akik ugye a vallásuk miatt egytől egyig potenciális gyilkosok, ehhez képest én valahogy nem azt látom, hogy folyamatosan keresztényeket gyilkolnának, sőt még érdekesebb módon olyanokat is kérnek egyes ilyen vallásilag terrorizmusra determinált gyilkosok, hogy a terroristák legyenek kedvesek ne az ő vallásuk nevében gyilkolászni.

lehet azt mondani, hogy sűrűbb az átfedés, a moszlomok és a terroristák között, mint a keresztényeknél, csak éppen az nagyon másra nem igaz, mint a jelen napokra.

pár évtizede írországban tényleg napi szintű veszély volt az, hogy egy békés, a terrorizmussal átfedést nem nyújtó keresztény felrobbant a picsába, ám ép elméjű ember nem állította, hogy a kereszténység és a terrorizmus között lenne "átfedés".

a vallási (és egyéb) radikalizmus és a terrorizmus között viszont egészen meglepő módon van, méghozzá a szemónket szúrja ki. írországban nem az egyszeri katolikusok robbantgattak, hanem a radikális katolikusok. franciaországban nem a sok millió nem radikális muszlim gyolkolászott, hanem (nahát, mik vannak) a radikális moszlimok. az egysült államokban nem az átlagos keresztények vadásznak az élet szentsége nevében abortuszt végrehajtó orvosokra, hanem a radikális keresztények.

és így tovább, és így tovább.

csak hát mennyivel egyszerűbb a radikálisok közül csak azokat igyelembe venni, akiknek olyan furcsa vallása van. négy láb jó, két láb rossz, gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs.

most olyan apróságokról ne is beszéljünk, mint a hatás-ellenhatás. mindaddig, amíg en bloc baszogatjuk a moszlimokat, addig a radik nyugodtan mutogathatnak, hogy lám, ők joggal csináljak amit, mert AZOK bántanak minket.

ismétlem, remek példa a charlie hebdo. leszarom, hogy te mit mondtál és mit nem, egy biztos, hogy feltűnően nagy az átfedés, azok között, akik akkor a moszlimok megsértett büszkeségére hivatkozva az mellett érvelt, hogy a hebdósok kiérdemelték a halált, és azok között, akik egy varázsütésre elfeledkeztek arról, hogy a moszlimoknak büszkesége is van, amivel nem jó baszakodni.

pont azoknak a szignifikáns többsége ajvékol azon, hogy európa a moszlimok ideengedésével megöngyizi magát, akik egy éve még azért verték azt asztalt, hogy miért is merészeli a moszlimok hitét bántani a csúnya, gonosz hebdo.

és nem, egy pillanatig sem gondolják úgy, mintha ezzel bármi probléma is lenne.

a tajpingezésről pedig még csak annyi: pont azért hoztam fel, hogy jelezzem, nagy általánosságban egy vallás nem tehető felelőssé azért, mert a nevében valakik gyilkolásznak. te ezt a világ leg magától értetődőbb módján úgy értelmezted, hogy én baszogatni akarom a keresztényeket. köszönöm az értő olvasás nevében is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.18. 12:52:26

@Doomhammer:

na, akkor meg pláne, hogy tudományosan megcáfoltuk azt, hogy a fűtől ÁLTALÁBAN békések lesznek az emberek.

hollandia tele van potenciális terroristákkal, és csak most szólok, amerika is ebbe az irányba indult el több évtized rendíthetetlen prohibíciója után, kanada is integet a sarkon, és hát mit mondjak, nyugat-európa is erősen halad a holland minta felé (mit halad, de facto már jóformán ott van, hiszen a legtöbb nyugat-európai országban rengetegen szívnak büntetlenül, csak egyelőre a törvények még nem igazodtak a realitáshoz), amelyről már sokszor bebizonyították kedves konzervatív barátaink, hogy rég megbukott, és a szingapúri modell a menő, ahol egy spangliért is kivégezhetnek. persze joggal, hiszen ahogyan azt a mostani eset is bizonyítja, a füvesekből terroristák lesznek.

ahogy a cigányok is mind rablók és gyilkosok, ugye kedves doom?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.18. 12:57:38

@Mr Falafel:
" Kár lenne belemenned egy ilyen vitába."

Vitába? Egyelőre beszéljünk fantáziadús ötletelésről.

Mi lenne, ha a leendő terroristák között nem az iszlamizmus lenne a kapocs (vagy részben nem az), hanem a drog? E szerint a szcenárió szerint az aktivistáik drogfüggőket keresnek, azokat megismertetik komolyabb szerekkel és azok hatása alatt hajtják végre az akcióikat. Tudott dolog, hogy az IS maffiamódszerekkel terjeszkedik és a harcosai drog hatása alatt harcolnak, hátha ez történt Párizsban is?

Ez esetben Ibrahim marihuánafogyasztása klasszikus kapudrog lenne. Ez alapján szemelték ki, aztán rászoktatták valami durvábbra.

Ugye, milyen színes fantáziám van?

chrisred 2015.11.18. 17:56:48

@I_Isti: Naivitás azt hinni, hogy ilyen nyilvántartások nem léteznek, és ne tudnák a hatóságok felhasználni. A halott merénylő hamis útlevelének adatairól egy nap alatt kiderítették, hogy Asszad egyik pár hónapja elesett katonájához tartoznak. Már pár hónapja is az volt a véleményem, ami miatt is megkaptam a magamét itt is, hogy a határátlépők beazonosításának nem fizikai korlátai vannak, hanem az elég magas döntéshozói szinten jelentkező, hogy finoman fogalmazzak, érdekeltség hiánya.

chrisred 2015.11.18. 18:00:17

@Doomhammer: Ennek történelmi hagyományai is vannak, a keresztes háborúk korából. Az asszaszin szó, amit szoktak a politikai gyilkosságok, azaz a terrorizmus egyik válfajával kapcsolatban emlegetni, szintén a kábítószer elnevezéséből ered.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.18. 18:27:15

@chrisred:

már ugye arra tetszik gondolni, hogy a(z) (h)assasin szó a hasisszívó szóból ered, ami tény.

igaz ugyan, hogy ennek az az alapja, hogy a hegyi öreg hasissal oldotta meg a paradicsommal való motiválást, vagyis az elkövetők nem hasis fogyasztásának hatása alatt követték el a terrorcselekményeket, hanem annak igéretében, hogy ha gyilkolnak, akkor a paradicsomba kerülnek, amit ugye hasissal demóztak nekik, és hasis befolyása alatt pont, hogy nem voltak agreszívak, hanem békésen élvezték a paradicsomot és a hurikat.

az érdekes az, hogy ugyanakkor elég közismert tény, hogy csaták előtt és közben szerettek alkoholt adni a katonáknak, hogy még jobban harcoljanak.

annyira kisdedóvós ez a vita, de komolyan. és pont az a doomhammer löki, aki amúgy nagyon is jól tudja, hogy a világon iszonyatos mennyiségű embert ölnek meg részegen.

a magyar ember alkoholt kulturáltan szokott fogyasztani, füvet meg nem. amit tökéletesen bizonyít az, hogy részegen évente több tucat embert ölnek meg (igen, több embert ölnek meg, mint a rettegett cigánybűnözők), napi szintű a kocsmai verekedés, napi szinten halnak meg emberek azért, mert valaki részegen vezet, és így tovább, befüvezett emberekkel meg ezek érdekes módon eléggé a nullához közelítő mértékben történnek meg.

no de ha egy terroristáról kiderült, hogy köze van a füvezéshez, akkor automatikusan igaz, hogy a fűtől ÁLTALÁBAN nem lesznek békéseBBek az emberek. nem igaz, ahogy az sem hogy alkoholtól MINDENKI kötekedő barom, ittas baleset okozója, nő/férfiverő, vagy gyilkos lesz, holott annak azért icipicit magasabb ám az esélye.

én szorítok azért, hogy doom valójában megint csak a bolondját járatja velünk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.18. 22:54:13

@mavo:
Hasna Hasna Aitboulahcen-nek, a ma reggeli Saint Denis-i öngyilkos terroristának is volt drogügye a rendőrökkel korábban. Ő volt a gyenge pont: egyszerre három különböző rendvédelmi szervezet is figyelte.

tempsreel.nouvelobs.com/attentats-terroristes-a-paris/20151118.OBS9773/assaut-a-saint-denis-qui-etait-hasna-la-cousine-kamikaze-d-abaaoud.html
"La jeune fille était en fait le point faible du commando : mise sur écoute, "triplement branchée" comme l'explique iTélé, à la fois par les services judiciaires (Sdat), de renseignement et de police. Outre son lien de parenté et sa proximité idéologique avec Abdelhamid Abaaoud, Hasna était en effet pistée par la police pour des trafics de stupéfiants."

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.11.18. 23:36:29

@Doomhammer:

juj, juj, juj.

olyan apróságon persze ne akadjunk fel, hogy a cikkben nem nevezik meg "a drogot".

nem tudom, észrevetted-e, de a terroristák között van egy jóval feltűnőbben általánosabb kapocs, mint ez a drog dolog, és pedig az, hogy egy szálig moszlimok. persze ez iszlamista merénylők esetében nem éppen túl meglepő.

namármost ha néhány terrorista és "a drog" kapcsolatából egyenesen következik, hogy a fűtől nem békések lesznek az emberek, hanem éppen ellenkezőleg, akkor elég nyilvánvaló, hogy mivel az iszlamisták száz százaléka moszlim, a moszlimok mind iszlamisták, vagyis kábé 40 millió terrorista él európában.

uramjézus. mi a fene esett ma beléd, hogy ennyi zagyvaságot hordasz össze? csak nem betéptél, mint a disznó? az egy elég logikus magyarázat lenne ugyanis.

Robinzon Kurzor 2015.11.19. 13:38:33

Itt tartunk most, minden valószínűség szerint egyik azonosított párizsi terrorista sem a mostani migráns hullámmal érkezett.

hvg.hu/vilag/20151119_Az_eddig_azonositott_parizsi_terroristak

2015.11.19. 15:50:38

@Robinzon Kurzor:

A stadionnál robbantóról viszont tudjuk, hogy a mostani migránshullámmal érkezett, csak azt nem tudjuk, hogy hívták és milyen állampolgár volt.

chrisred 2015.11.19. 17:39:42

@grundigg: Benne van a cikkben, hogy őt még nem sikerült azonosítani, és csak a talált hamis útlevél alapján feltételezik, hogy a migránshullámmal érkezett.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.19. 21:35:55

@mavo:
"nem tudom, észrevetted-e, de a terroristák között van egy jóval feltűnőbben általánosabb kapocs, mint ez a drog dolog, és pedig az, hogy egy szálig moszlimok."

Hát lehet, hogy a muszlim terroristák sokan vannak, de ezek itt nem voltak igazán muszlimnak nevezhetők, mert nagy ívben tettek az iszlámra.

www.dailymail.co.uk/news/article-3325180/Two-fingers-world-Pictured-Europe-s-female-suicide-bomber-booze-loving-extrovert-nicknamed-Cowgirl-love-big-hats.html
"However, his cousin appears to have only become radicalised in the last month after abandoning her former lifestyle to join ISIS.

In a statement, her brother Youssouf, said that he had never even see her open the Koran.

'She was living in her own world. She was not interested in studying her religion', he said. 'She was permanently on her phone, looking at Facebook or WhatsApp."

2015.11.19. 23:43:02

@chrisred:

A cikkben ez van, de az ujjlenyomata alapján mondták, hogy Görögországon át jött, nem az útlevele alapján. Hogy az útlevele hamis, az ezen nem változtat. Az útlevél hamissága csak azt a kérdést veti fel, hogy a többi szír menekült vajon tényleg szír-e és tényleg menekült-e. Semmit nem tudunk róluk biztosan, még az állampolgárságukat sem.

chrisred 2015.11.20. 04:25:14

@grundigg: Attól függ, hogyan értelmezed a "migránshullámmal érkezett" kitételt. Ha ő is uniós állampolgár, mint a többi, akkor csak annyit jelent, hogy a migránsokkal egy időben utazott vissza Európába, mint a szervező Abaooud, akiről azt hitték, hogy még mindig Szíriában van.

Az útlevél elsősorban azt a kérdést veti fel, hogy miért vitte magával egy öngyilkos merényletre. A terroristák akció közben nem tartanak maguknál olyasmit, amivel adatot szolgáltathatnak az ellenségnek. Logikusnak tűnik, hogy eleve az volt a cél, hogy ezt megtalálják nála.
süti beállítások módosítása