A politika nem (mindig) játék − Migráció és mi VIII.
2015. augusztus 31. írta: Redakció

A politika nem (mindig) játék − Migráció és mi VIII.

migrans_8.jpg

Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről. Az eddig megjelent írások ezen a linken keresztül olvashatók.

*

A politika nem (mindig) játék

Török Gábor politológus, a Corvinus docensének írása

 

Épeszű és egészséges lelkű ember nem örülhet a menekültek áradatának és a sajátos népvándorlás következményeinek. Teljesen normális, ha megszakad a szívünk, amikor a kerítéseken átmászó családok képeit nézzük, ha belegondolunk ezen emberek sorsába, szenvedésébe, nem is beszélve azokéról, akik a Földközi-tengeren egy elsüllyedt lélekvesztő miatt vagy éppen itt a szomszédban egy embercsempész teherautójába zsúfolódva vesztették életüket.

Azt sem hiszem, hogy akadna bárki, akit lelkesítene az épülő kerítések látványa, akit boldogság töltene el, ha a honvédség bevetéséről és más harcias lépesekről hall.

Mégis, ha túléljük, ha egyszer majd túl leszünk ezen az egészen, akkor szerintem kimondhatjuk: sokat tanultunk belőle. Három tanulságot külön kiemelek.

1. Megtanulhattuk, ha eddig nem tudtuk volna, hogy a politika nem játék. Vagy pontosabban: nem mindig az. A rendkívüli helyzetek pontosan megmutatják, amit a politika hétköznapjai elrejtenek. A mindennapok politikai kommunikációja gyakran öncélúnak és a dolgok lényegét illetően tét nélkülinek látszik. Egy rendkívüli helyzetben azonban minden kimondott szónak, kihelyezett plakátnak és levert cölöpnek jelentősége lehet. Aki ilyen helyzetben rosszat lép, bagatelizál vagy túldramatizál, közönyösnek vagy szájhősnek látszik, sokkal hamarabb lelepleződik, mint általában. A „játsszatok gyerekek” megengedő parancsa ilyenkor nem érvényes. Most is ez történt: meggyőződésem, hogy a baloldal a tétova és alapvetően értelmezhetetlen politikájával ebben az ügyben veszítette el igazán a következő választást, mint ahogy az is most dőlhetett (és dőlhet) el, hogy a választók elégségesnek és célirányosnak gondolják-e a kormányoldal cselekvését, vagy inkább esélyt adnának a radikális jobboldalnak.

2. Megtanulhattuk, ha eddig nem tudtuk volna, hogy nem vagyunk egyedül. A magyar politika az elmúlt években egyre provinciálisabb, befelé forduló képet mutatott. Mintha csak az számítana, ami itt történik, mintha nem lenne külvilág, amelyet figyelni és ismerni kell. A menekültek áradatának köszönhetően most egy kicsit kinyílt a világ, végre a hétköznapi politikai vitákban is felfedezzük a világpolitika konfliktusait, szereplőit. Közösségi oldalakon már nem csak Gyurcsányról és Orbánról vitázunk, hanem az USA felelősségéről, a szíriai helyzetről, Törökország szerepéről és persze az unió értelméről.

3. S itt el is érkezünk a harmadik tanulsághoz: megtanulhattuk, mert eddig nem nagyon tudtuk, hogy mire lenne való az Európai Unió. Elmondtam már korábban is, elnézést, de megismétlem: felmerül a kérdés, hogy államnak nevezheti-e magát egy ország, ha képtelen ellenőrizni, hogy kik lépnek be a területére, ha csak arra van ereje, hogy a jövevények előtt nyitogassa a kerítés ajtaját? Az uniós államok a határellenőzés ügyében a szuverenitásuk egy részét feladták, vagy ha jobban tetszik, közösítették: így jött létre a schengeni övezet.

Pontosan az lenne az EU értelme, hogy egy ilyen súlyos válsághelyzetben ne kizárólag a tagállamok vállát nyomja a teher, ne csak rajtuk, földrajzi helyzetükön és politikai vezetőiken múljon, hogyan birkóznak meg a feladattal az általuk felügyelt uniós határokon. Egységes szabályozás, közös fellépés, akár uniós szinten felügyelt határőrizet esetén nyugodtan állíthatnánk, hogy az EU nem csak szavakban létezik, hanem olyan, mint egy erős és szuverén állam. Miután erről szó sincs, az igazi tanulság az, hogy vagy elmozdulunk ebbe az irányba, vagy be kell látnunk, és ki is kell mondanunk, hogy válsághelyzetekben mindenki csak magára számíthat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr347748126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ikaruss 2015.08.31. 18:40:30

"Mégis, ha túléljük, ha egyszer majd túl leszünk ezen az egészen, akkor szerintem kimondhatjuk: sokat tanultunk belőle. Három tanulságot külön kiemelek."

Tisztelt Török Úr!
Azt írja: " ha túléljük...sokat tanulhatunk belőle".
Pillanatnyilag nem inkább azzal kellene foglalkozni, hogy hogyan éljük túl? Enélkül nehéz lesz tanulságot levonni.
Túléléshez van valami tanácsa, ötlete?

ikaruss 2015.08.31. 18:52:34

Az 1. ponthoz:
"meggyőződésem, hogy a baloldal a tétova és alapvetően értelmezhetetlen politikájával ebben az ügyben veszítette el igazán a következő választást"

Kérdés: nem minősítené ilyen határozottan a kormány politikáját?
Jó, jó. Látom, hogy dodonai módon arról is írt valamit, de szeretném látni a véleményét expressis verbis.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.08.31. 19:15:37

helo, hol a migrans meg a nepvandorlas?

gaborkam, igy nem lesz kifizetes!

GNDL 2015.08.31. 19:18:58

@ikaruss: „nem inkább azzal kellene foglalkozni, hogy hogyan éljük túl?”

Minek?! Úgyis mind meghalunk... a pokol seregei ostromolják a déli határainkat, meneküljön ki merre lát... :)

GNDL 2015.08.31. 19:20:11

És ha ez még nem lenne elég: winter is coming... :)

Bell & Sebastian 2015.08.31. 19:43:02

@GNDL: Ki az a Winter? A legeslegújabb, amcsi ügyvivő, egyenesen a tehénésztelepről?

Bell & Sebastian 2015.08.31. 19:47:27

@Doomhammer: Ha maga ezt is képes volt megszüntetni (persze csak lokálisan), akkor most Prágában van és csodarabbinak felvételizik bánatában, ha már ezeknek nem kellett.

Toby6 2015.08.31. 20:00:34

@ikaruss: én az 1. pont utolsó négy soráig azt hittem T.G. a kormányról ír...

Toby6 2015.08.31. 20:03:30

úgy gondoltam az i. pont a kormánynak szóló kritika, egészen az utolsó négy sorig...

Virág et. 2015.08.31. 20:16:59

Az egyrész-másrészt okokodás nagy művelője is megszólalt végre. Csodás.

1. Ez megint nagyon igazságtalan. Több ellenzéki párt a kezdetektől fogva megengedően fogalmaz a menekültekről és bírálja a kormány lépéseit. A DK ebben pl. elég következetes volt. Na most, lehet vitatkozni a DK-val, hogy ez szerintünk helyes, vagy sem. De azt mondani, hogy tétovázik és nem csinált semmit, azért mert nem AZT csinálta, ami nekünk tetszik, az egyszerűen nem igaz.

Egyébként ez a vélemény a mainstream Európában. Németországban is pl, csak ott ez találkozik a társadalom tetszésével is. Érdemes lehet elgondolkozni, hogy ez nálunk miért nincs így, holott a százezrek többsége oda igyekszik, nem ide, rajtunk csak áthalad. Ők mégsem a könnyebbik utat választják.

2. Ebben egyetértek.

3. Az EU számos megoldási javaslatot kínált fel: ezek egyike volt a kvóta rendszer, amiből Magyarország annak ellenére sem kért, hogy a végén még akár jól is kijöhettünk volna belőle. Németország egyszerűsíti a balkáni gazdasági menekültek kiszűrését, hogy a szíriai valódi menekülteket gyorsabban be tudja fogadni. Több ország felajánlást tett, hogy átvesz menekülteket. Vannak lépések és tervek. Arra nincs, a mit ti szeretnétek, hogy géppuska-fészket a határra. Arra nem is lesz.

"elnézést, de megismétlem: felmerül a kérdés, hogy államnak nevezheti-e magát egy ország, ha képtelen ellenőrizni, hogy kik lépnek be a területére, ha csak arra van ereje, hogy a jövevények előtt nyitogassa a kerítés ajtaját"

en.wikipedia.org/wiki/Illegal_immigration_to_the_United_States

Akkor az USA pl. nem nevezheti magát államnak.

GNDL 2015.08.31. 20:20:16

@Toby6: Ezzel kapcsolatban van egy kis fogalmi dugó a közéletben, mivel intézkedései és retorikája alapján a Fidesz-KDNP is inkább radikális baloldali populista, egyes intézkedéseiket tekintve inkább szélsőbaloldali politikai szervezet. Szóval Török az MSZP és gittegyletei-féle baloldalra utalhatott fentebb, nem a Fidesz-KDNP baloldalra, őket „kormányoldalnak” nevezi... lehet ő is látja ezeket az anomáliákat. :)

ikaruss 2015.08.31. 20:30:59

@Toby6: Szerintem is. Csak hiányolom azt a határozott következtetést, amit a - valóban töketlen - ellenzékről egy mondatban elintéz.

gyalog.galopp 2015.08.31. 20:44:13

Hogy mi is van a háttérben?

www.168ora.hu/velemeny/hogy-mi-van-balog-zoltan-europa-centralis-eroter-orban-138682.html

Ebben pedig itt van a lényeg.

"Ezzel szemben a tény az,
hogy Európának megvan a centrális erőtere, Németország és Franciaország, amely ugyan nem mindig elég erős, de garantáltan centrum. Közép- és Kelet-Európa ezt a helyet és szerepet soha nem tudja átvenni."
Ehhez tegyük hozzá a francia külügym. nyilatkozatát.

Tehát az EU nem 28 tagállam parlamentjéből áll, hanem két állam érdekházasságából.
A németek rá vannak szorulva a keleti államokra, de már túl drágák, nem lehet velük azt csinálni, amit pl. a migráns hadsereggel, a francia tőke is a saját szineseit szeretné féken tartani az újakkal.
A német és francia tőkének kellenek a migránsok, de szétterítve az egész EU-ban, mintegy "sztrájktörőként" alkalmazva őket.

Szindbad 2015.08.31. 21:04:39

Szerintem Török Gábor mondani akar valamit, érzem.

Bell & Sebastian 2015.08.31. 21:14:19

@Szindbad: Az elemző bármit szakszerűen szétdarabol a hentespult fölött látható szabásminta alapján. Az összeragasztásuk, az egy másik szakma, de eddig még csak egyetlen valakinek sikerült.

Bell & Sebastian 2015.08.31. 21:27:40

@gyalog.galopp: Eléggé evidens, hogy így van, mert mit ér a királyság hódoló (és adót fizető) alattvalók nélkül.

A tőke -már bocsánat- szarik a kultúrára és egyéb huncutságokra, olyan ember kell neki, akinek a hátáról lelóg a Nike -pipa és egyszerre kettő okos telefonnal rendeli az árut az Amazontól.

A legújabb ász-érv az, hogy a lakások 10% -a üresen áll Németországban, nosza, költöztessük be őket, hiszen megérdemlik.

Meg az annyuk picsája a politicusoknak, az!

Bell & Sebastian 2015.08.31. 21:57:33

A német sajtó a mai nap kaotikus eseményeit (a Keletiből indított, majd az osztrákok által megállított szerelvények eseteit) úgy tálalja, hogy a magyar rendőrség végül meghátrált (visszahúzódott), mindenki mehetett, akinek menetjegye volt, ennek ellenére továbbra is embertelen körülmények közt várakoztatják (a magyarok) a menekülteket, a helyszíni tudósítások szerint.

Közben a német polgármesterek egyként ódzkodnak az önkéntes befogadói felajánlásoktól, mert biztos bukó egyik sem szeretne lenni legközelebbi választáson.

Ezeknek is az annyuk..., de úgyis tudják.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.08.31. 21:59:22

@Bell & Sebastian:
torok gabor azt hiszi, hogy csak azert, mert kiotlotte, hogy a velemenyteret a "migransokkal" kell "tematizalni", megsporolhatja a mas velemenyformaloknak kotelezo csuklogyakorlatokat, akkor nagyon teved.

nepvandorlas nelkul nincs migrans-velemenyformalas. mondjuk egy kicsit gondolkodhattak volna, hogy a nepvandorlas mennyire jo riogato elem egy olyan nepnel, ahol az eredetmitosz pont a nepvandorlashoz kotodik.

picur3ka 2015.08.31. 22:05:42

@Bell & Sebastian:

Mint mindig mondom, egyet sem beengedni. Annyit lehet most már játszani, hogy rájuk ereszteni mindet, nagy, hirtelen rohamokban, cigányszázadokkal. Úgyis mindet ide fogják zárni, maximum megpróbálhatunk kicsit alkudozni.

gyalog.galopp 2015.08.31. 22:11:54

@Bell & Sebastian:

Balkáni migráns útvonal konferencia magyarok, görögök, bolgárok nélkül ...

Sógorék ellátmány csökkentést javasolnak azok ellen akik nem akarnak kvótát..

Sok jel utal arra, hogy a V4 -et szét kell robbantani, de bármilyen hülyén hangzik, a V4 kovásza Magyarország.

Robinzon Kurzor 2015.08.31. 22:12:56

Ad 1:
Ami az operatív cselekvési kényszert illeti, a jelenlegi helyzet egyáltalán nem rendkívüli.
Ettől még persze létező probléma, de egy rendes árvíz rendkívülibb helyzet, több ember érint közvetlenül, mint egyszerre néhány ezer migráns átvonulása az országon.
Ha a kormány a kevéske operatív cselekvését nem a semmit meg nem állító csodakerítés építésére és a migránsok csesztetésére használná, nem utaztatná ezeket az embereket teljesen feleslegesen fel-le az országban, akkor még ennyi sem látszana ebből az egészből.
Mondjuk akkor nem is lehetne minden nap ezzel hergelni a zembereket.

Ad 2.:
A Nagy Felismerés általában odáig terjed, hogy erről se mi tehetünk, ezért mindenki menjen a picsába, olgyák meg nélkülünk, nekünk semmi közünk ehhez az egészhez (sem).

Ad 3:
Az USA nem nevezheti magát államnak, ez is nagy tanulsága a posztnak.
(TG nagyon beleszeretett ebbe a fatalista hamis dilemmába. Biztos látott egy négert Aszófőn.)

Bell & Sebastian 2015.08.31. 22:29:28

@Doomhammer: Számomra megnyugtató érzés, hogy van saját véleményem, ezért nem veszek mástól. Bizonyára magának is van, csak nem pont olyan, mint Török Gáboré és ingyen teheti közkinccsé. Higgye el, ez is valami, a fejlett Nyugaton már három jégcsákánnyal a fejében járkálna, sokkal kevesebbért.

Bell & Sebastian 2015.08.31. 22:33:40

@picur3ka: Jól is fogunk kinézni, ha minden parancsot teljesítünk és mégis rajtunk verik el a port! Mert most így néz ki a szereposztás.

@gyalog.galopp: Nem tudom megjósolni, mi lesz a hétvége vége. A németeknél szombat, nálunk meg vasárnap, ezeddig ez biztos.

picur3ka 2015.09.01. 00:15:36

@Bell & Sebastian:

Ezektől sokat várni nem szabad.

I_Isti 2015.09.01. 06:56:02

@Virág et.: Figyi, én utálom Orbán Viktort, a kormányát, és nagyjából az egész fideszt.

DE

Az egész ellenzék ostoba, lúzer, és értelmetlen hozzáállása miatt gondoskodott arról, hogy még véletlenül se, soha, semmilyen körülmények között

NEM FOGOK

sem a DK-ra, sem a Szocikra, sem más baloldali pártra szavazni!

egyetmondok 2015.09.01. 07:31:47

Valóban,az nagyon helyes felvetés, hogy az EU tagállamai olyan jelentős mértékben adtak fel a saját szuverenitásukból, amely szuverenitás-feladás mértéke felveti,hogy miképpen tud tagállam alapvető állami funkcióknak eleget tenni, pl. ebben a mostani bevándorlási helyzetben.
Ilyen mértékű szuverenitás-feladást csak akkor érdemes elvégezni, ha a sok-sok feladott tagállami szuverenitásokból létrehozunk egy erős,közös szuverén entitást: uniós államot.

Kijelenthető, hogy az európai elitek hazudoznak maguknak erről az entitásról, úgy beszélnek, mintha lenne, de valójában ilyen nincsen, és ezt valójában nem is akarják. Ez a rémes migráció teljesen világosan az uniós szövetségi állam után kiabál: amit az USA képes megtenni a határai védelmében, arra az EU sose lesz így képes, ám gond nélkül emlegeti bárki az Unióban az USA példáját..., amely brutál hamisítás.

Az EU-ba nem belépett nyugati államok elitjei úgy tűnik nem álltak-állnak bele ebbe a hazudozásba, és ez az egészséges, őszinte politikai alapállaás, nem a tagállamok hamis praxisa.

Virág et. 2015.09.01. 07:53:50

@I_Isti: Ez egy rendes, tisztességes hozzáállás. Nyilván senki nem várja el, hogy olyanokra szavazz, akiket ki nem állhatsz.

A vita nem ezzel van, ez teljesen természetes dolog. A vita ott van, hogy a megfelelési kényszer vagy nem tudom mi miatt nagy divat lett azt mondogatni, hogy az "ellenzék nem kezdett a témával semmit". Ez pedig - legalábbis így általánosítva - nem igaz. Volt olyan ellenzéki párt valóban, amelyik teszetoszáskodott, de volt olyan is, amelyik nem.

Csak nem azt mondta, amit Török hallani akart. Az azért nem ugyanaz.

Jean Sol Partre 2015.09.01. 09:04:11

Török Gábor nem (mindig) független politikai elemző.

BALTAZÁR 2015.09.01. 14:46:54

Szerintem ebben az ügyben a Fidesz kommunikációját egyértelműen a Jobbik határozza meg. Pontosabban a Fidesz most már magasról tesz az ú.n. baloldali ellenzékre, az igazi veszélyt számára a Jobbik tábora jelenti. (Időközi választásokon a Jobbik egyelőre hozza az eredménykeket. ) Mindehhez remek muníciónak tűnik a kerítésépítés, katonasággal, határvadász osztagokkal való fenyegetőzés stb. A mindennapi valóság pedig az, hogy az igen tisztelt EU láthatóan képtelen bármit is tenni a menekültkérdésben. Tartok tőle, hogy a most zajosan befogadópárti politikusaok visszakoznak majd amikor megkapják a legújjabb közvéleménykutatási eredményeket. A "hagyományosan" befogadó Franciák, Németek nem gondolnám, hogy tárt karokkal várják az újabb milliós Arab bevándorlókat.

porthosz 2015.09.01. 15:00:00

@Virág et.:

"Az EU számos megoldási javaslatot kínált fel: ezek egyike volt a kvóta rendszer,"

A kvótarendszer nettó hülyeség, amitől kb. mindenkinek feláll a hátán a szőre.

Egyfelől komolytalan az egész, meg lehet nézni milyen számokkal dolgoztak a nagy eus vezetők. 65 ezer menekült befogadása idén, meg tagállamonként 2-300 menekült...

A valóság meg az hogy naponta jön 3000 menekült csak magyarországon keresztül (és akkor ott vannak még az olaszok is), 1 hónap alatt dupla annyi menekült áramlik be mint amit a méltoságos brüsszel egész évre kitalált...
Ebből is látszik hogy halványlila fogalmuk sincs a helyzetről. Kedvencem hogy állítólag izland befogadna 10 ezer menekültet. Oké, ez 3 napnyi menekült, mi lesz a másik 362 nappal az évből?...

Szóval ha valaki kvótarendszert akar, akkor azt igy kéne megfogalmazni:
1 millió menekült befogadása idén, jövőre másik 2 millió. Csak épp ettől sokkot kapnának az emberek, pedig a valóság ez.

Szvidrigajlov 2015.09.01. 15:00:26

@ikaruss:
Jaj, drága barátom, maga milyen kis aggodalmas. Hát úgy kell ezt túlélni, hogy felveszi a müezzin énekét ipodra és minden reggel ötkor arra ébred, mostantól. Aztán gyakorol néhány mozdulatot. Így például, hogy ismerőseinek nem kezet nyújt, hanem meghajol előttük mellkasán keresztbe tett kézzel. Továbbá elfelejti, hogy keresztbe vetett lábbal üldögél valami társaságban, hanem mondjuk törökülésben.
Ezek szép szokások. Multikulti embernek meg se kottyan elsajátítani.
Javallott a túléléshez továbbá a negyvenöt éves öregecskedő feleség mellé venni egy-két tizenévest, vagy huszonévest is. Nem kell az öreglányt kidobni, mert az gyurcsányizmus volna, elég csak frissíteni fiatalabbakkal. Higgye el kolléga, egész jó mulatság.
Üzleti értelemben pedig elég, ha nyit egy imaszőnyeg kereskedést a Pozsonyi úton. Garantált túlélés.

Szvidrigajlov 2015.09.01. 15:07:15

@gyalog.galopp:
A V4 a lengyelektől függ, akik meg különalkukkal játszadoznak irdatlan orosz-pranoiájuk jegyében. Qrva kíváncsi vagyok mire mennek Prágában.
Fico-t még ennyire nem kedveltem. Meg a tintás, komcsi Zemant-se. De ne feledjük, a lengyeleknél még mindig a félig-meddig libero kormány üldögél. Tutti, hogy már megkapták az ultimátumot a barátoktól, mit kell mondaniuk Prágában. Mint ahogy korábban is szépen megkérték őket, hogy haragudjanak mán egy kicsit az Orbánra, az oroszok miatt.

ben2 2015.09.01. 15:26:35

@Virág et.:

1. Török Gábor véleményem szerint első sorban az MSZP, Együtt és LMP politikáját minősítette tétovának. A DK nem a baloldali ellenzék, csak egy pár százalékos szélsőséges szekta és mint olyan, nyilván azt mond, amit akar. Ha holnap Gyurcsány az ország Szíriához csatolásának ötletével állna elő, a megmondó embereik azt bizonygatnák, hogy egyedül csak az az elfogadható civilizált, európai demokrata megoldás. Ez persze nem baj, kell ilyen is, de ne keverjük már a baloldallal.

Amúgy alapvető tévedés azt hinni, hogy a német vagy az osztrák átlagpolgár a Merkel-féle megengedő politikával értene egyet, sőt. A valóság az, hogy ha holnaptól Magyarország géppuskával irtaná az illegális határátlépőket, akkor a németek igen nagy többségének hatalmas kő esne le a szívéről.
Érzik ezt a német politikusok is, nem véletlen, hogy a német kormány már ezerrel próbál kifarolni a "minden szírt befogadunk" felajánlásból. Persze mint mindenhol, a németeknél is létezik a médiában túlreprezentált, ordító liberális kisebbség, de akárcsak itthon, ott sem számítanak valódi tényezőnek, bár kétségtelen, hogy a politikai kommunikációt ott is képesek megmérgezni.

3. Az EU-nak semmiféle elképzelése sincs arról, hogy hogyan védje a határait. Az EU hivatalos álláspontja jelenleg az, hogy minden EU tagállam szuverén joga eldönteni, miként védi a schengeni határokat.
A "kvóta rendszer" javaslatnak a kialakult helyzethez semmi köze, a megoldáshoz meg még kevésbé, a javaslat ugyanis nem arról szólt, hogy hogyan akadályozzuk meg, hogy százezrek lépjenek be az EU-ba illegálisan, hanem hogy mit kezdjünk azokkal, akik már legálisan itt vannak.
Ráadásul ha az EU elfogadja a kvóta rendszert, azzal csak eszkalálja a problémát, mert azt a tévhitet terjeszti a még útnak nem indult migránsok körében, hogy érdemes próbálkozni, mert lám milyen sokaknak sikerült ottmaradni. Azaz a kvóta rendszer a menekült áradat folyamatos növekedését eredményezné, így újra és újra emelni kellene a kvótákat, amíg az el nem érné a befogadó államok tűrésküszöbét. Akkor aztán kezdődne az egész műsor elölről, ugyanúgy meg kellene állítani a migránsokat a határon, a különbség csak annyi lenne, hogy hivatalosan is a nyakunkon maradna pár százezer beilleszkedésre képtelen arab munkanélküli.

Ami a nyugati megszólalásokat illeti:
A legfőbb probléma a Magyarországot ért nyugat-európai kritikákkal (és ebben kísérteties a hasonlóság a magyar baloldali ellenzék és egyes nyugati politikusok között), hogy maguk sem tudják, hogy mit is akarnak és miért.
Most akkor az a baj, hogy Magyarország túl mereven próbálja betartani az EU törvényeit (pl. hogy érvényes útlevél és vízum nélkül nem engedhetünk be senkit), vagy hogy túl elnéző a migránsokkal szemben?
Engedjük tovább a menekülteket Németország felé, ahol becsszóra tárt karokkal várják őket, vagy rángassuk le őket a vonatról?
Az a baj a kerítéssel, hogy túl hatékony vagy hogy nem eléggé?
Akkor most ki akarják nyitni az EU határait, vagy be akarják csukni?

Persze értem én, a nyugat alapvetően azért nem tudja kezelni a helyzetet, mert ez az egyik legszembetűnőbb példája az EU-ban hangoztatott ultraliberális alapelvek gyakorlati működésképtelenségének.
Az eddigi szabályozás a gyakorlatban elég volt arra, hogy az EU pr szinten elmondhassa magáról, hogy mennyire elkötelezett a politikai szabadságjogok mellett, de nem kellett különösebben nagy árat fizetnie érte. Ez a szabályozás tekintetében azt jelenti, hogy bár hivatalosan eddig sem szabadott a medencébe pisilni, büntetést csak az kapott, aki a trambulinról csinálta. Mára viszont eljutottunk oda, hogy az egész uszoda egy nagy pöcegödörré vált, a szerencsétlen úszómestert meg hol azért ekézik, mert ki akarja rángatni a pisilőket a medencéből, hol meg azért, mert büdös van.

Mr. Rustical 2015.09.01. 15:46:37

@porthosz: Egyetértek, de a kvótarendszer nem csak ezét hülyeség.

Ki fogja helyben tartani a migránsokat az elosztás után?

Melyik hülye migráns fog Magyarországon, Romániában vagy Bulgáriában maradni csak azért, mert oda "kvótázták"?

Onnantól kezdve, hogy papírokat kaptak, oda mennek, ahova akarnak, és oda is fognak menni.

Ugyanilyen idiotizmus az is, hogy majd "hazaküldik" a gazdasági menekülteket. Ki dönti el, ki a gazdasági menekült? Annyi esze minden migránsnak van, hogy szírnek vallja magát. Ha esetleg nincs neki, akkor is kitanítják erre a többiek. Akit meg ki akanak utasítani, egyszerűen csak újra jelentkezik egy másik állomáson.

Az igazi megoldás a jóléti állam felszámolása. Nincs segíly, nincs migráns. Vagy ha van, eltartja magát.

Ehhez persze a teljes rendszert kellene felforgatni, amit nem tud megtenni a politika. De majd összedől magától.

Mr. Rustical 2015.09.01. 15:54:39

@ben2:
A gond azért ennél kicsit komolyabb, mert nem csak az ultraliberális bevándorlás-politika nem tud mit kezdeni egy ilyen helyzettel, hanem semmilyen bevándorlás-politika.

Amikor milliószámra válnak az emberek földönfutókká, az áradatot nem lehet megállítani. Itt inkább csak helyi eredményeket lehet elérni, pl. Magyarország elérheti azt, hogy rossz híre legyen a menekültek körében, akik így inkább Horvátország vagy Olaszország felé mennek majd.

Magát a milliós menekült-áradatot adminisztratív eszközökkel nem lehet megállítani, mert nem lehet embereket rávenni arra, hogy békésen meghaljanak és a gyerekeik halálát is végignézzék a mi lelki nyugalmunk érdekében.

A drasztikusabb rendészeti eszközök sem tudnak hatékonyak lenni, mert nem lehet fegyvertelen civileket lelövöldözni - ember nem akad, aki ilyesmit hajlandó elrendelni, vagy aki ilyen feladatot hajlandó végrehajtani.

Ez az áradat nem fog megállni, ahogy romlik Észak-Afrika helyzete, egye csak nagyobb lesz a nyomás.

flort 2015.09.01. 16:07:51

@porthosz: @ben2: @Mr. Rustical: jó ilyen széles látókörű embereket olvasni ... mint az ovisok a homokozóban.

index.hu/kulfold/2015/09/01/merkel_menekultek_felelosseg/

BALTAZÁR 2015.09.01. 16:27:29

@ben2: Minden sorával mélységesen egyetértek, különösen ezzel: " Persze értem én, a nyugat alapvetően azért nem tudja kezelni a helyzetet, mert ez az egyik legszembetűnőbb példája az EU-ban hangoztatott ultraliberális alapelvek gyakorlati működésképtelenségének." Ámen
A nagy ballib megmondóembereknek ez az egész naponta növekvő jelentőséggel bíró és exkalálódó menekültügy egy újabb szög a koporsójukba. A nyugati nagy jólétnek ill. jóléti társadalomnak az eddigi történelme során a legnagyobb veszéllyel kell szembenéznie. Vagy továbbra is liberális lesz és oszt amíg bír, de ez csak újabb és újabb millióknak lesz hívószó, vagy szembeköpi önmagát és behúzza a féket, kiugdalja az országából azokat akik nem ott születtek. Sötét jövő előtt áll a kontinens attól tartok.

STIRLITZ 2015.09.01. 16:44:55

Kedves Török Úr!
Bár szereti önmagát pártsemleges, középen álló, mérsékelt bölcselőnek feltüntetni, valójában ezúttal is sikerült egy kis fideszes pártpropagandát "átnyomnia"! A három pontjának lényege:

1.) A baloldal el fogja veszíteni a következő választások, mert "tétova" a menekültpolitikája.
2.) A menekültügy miatt végre a külső országokkal is foglalkozik a lakosság, nem csak belpolitikával.
3.) Az EU szart sem ér, minden ország csak magára számíthat.

Nettó baromságok! Még nem lehet megjósolni 2018 kimenetelét, de hasznos a Fidesznek, ha egy Török Gábor szintű figura máris a baloldal vereségéről károg. A világra kinyílás mellébeszélés, a lakosságot így is eleget hangolták már Orbánék az EU és az USA ellen. Az pedig, hogy a nemzetpolitika lehet csak üdvözítő, mert az EU egy nagy nulla, mára a Fidesz dogmák alapköve lett. Köszönjük Török úr, reméljük ezért a benyalásért is szép summát kapott az orbáni milliárdokból!

_Epikurosz_ 2015.09.01. 16:54:54

@BALTAZÁR: Vagy a jóléti állam megszűnik, kapitalizmus marad, és az EU lesz "a lehetőségek országa", ahol semmi sem lesz ingyen.

vajdasagi 2015.09.01. 17:06:47

@gyalog.galopp: "Sok jel utal arra, hogy a V4 -et szét kell robbantani, de bármilyen hülyén hangzik, a V4 kovásza Magyarország. "

Meg a földanya szívcsakrája is itt van, úgy hallottam. Nem is csoda, hogy minden menekült pont hozzánk akar jönni. Mégiscsak: szívcsakra is, meg kovász is, az már valami.

is 2015.09.01. 17:09:42

Nahat! Az EU ne legyen allam, hallgatjuk folyamatosan a FIDESZtol, a Jobbiktol, maradjon a nemzetallamok laza, gazdasagi kozossege, ide Brusszel ne jojjon. Baj van? Jaj, hol az EU, aki allamkent fellepve megved minket, hogy ne nekunk kelljen a hatart vedeni?

Jol van, van sapka, nincs sapka esete. Ennyit tudtal TG.

ben2 2015.09.01. 17:33:31

@Mr. Rustical:

"Egy bankár, egy munkás és egy migráns ül az asztalnál. Az asztalon 20 süti. A bankár elvesz 19 sütit, majd azt mondja a munkásnak:
- Vigyázz haver, a migráns le akarja nyúlni a sütidet!"

Jelenleg az EU-ban mindenki ezt a viccet meséli, csak politikai oldaltól függően eltérő csattanóval:

Jobboldali:
- Vigyázz haver, ez lenyúlja a sütidet, ezért nem szabad ezeket beengedni.

Baloldali:
- Haver, felezd meg a sütidet ezzel a szerencsétlennel, ezt diktálja a tisztesség.

Liberális:
- Neki is ugyanannyi joga van a sütihez, így jártál.

A probléma gyökere nyilván az, hogy az elején lenyúlt 19 sütiről mindenki mélyen hallgat.
Ugyanakkor, mivel itt és most nem elméleti társadalompolitikai feladványokról, hanem nagyon is gyakorlati kérdésekről van szó, a probléma gyökeréig tagállami szinten nem tudunk leásni.
A magyar kormány tehát jelenleg abban a helyzetben van, mint az egyszer kertész a vakonddal: elpusztítani nem akarja, de a kertben sem maradhat, ezért egy laza mozdulattal átdobja a szomszédhoz.

ben2 2015.09.01. 17:43:44

@is:

El vagy tévedve. A Fidesz és a Jobbik egyáltalán nem követeli az EU-tól, hogy jöjjön ide határt védeni.
Éppen, hogy azt követelik, hogy ha a határvédelem tagállami hatáskör, akkor ne ugassanak bele, hogy Magyarország hogyan csinálja.
Erre mondta TG, hogy ha az EU bele akar szólni a határvédelembe, akkor teljesen értelmetlen politikai nyilatkozatokkal ekézni a tagállamokat, hanem szövetségi állammá kell válnia és átvenni a határvédelmet a tagállamoktól. Ennek viszont zéró a politikai realitása, marad tehát ami van: a schengeni határokat védő tagállamok teszik amit kell, az EU ballibek meg fintorognak.

31/48 2015.09.01. 18:05:40

@Virág et.: majd könnyes szemmel emlékezünk újdonsült szomáli, arab és hausza szomszédainkkal azokra a derék és önfeláldozó népekre, akik az országukat feláldozták azért, hogy másoknak jobb legyen.

Minden évben virágot viszünk a sírjaikra. :D

31/48 2015.09.01. 18:27:07

@Mr. Rustical: a probléma ott kezdődik, hogy 1. nem csak szírek jönek, jönnek bizony a szubszakarai afrikaiak is bőven nyugatról is (ghána, nigéria, burkina faso... stb.) és keletről is (etiópia, szomális, eritrea... stb.). Na mármost. Itt nem újkeletű a háború és őszintén szólva egy nigériai vagy eritreai kereszténytől ugyanúgy nem lehet elvárni, hogy békésen haljon meg, mint egy szírtől.

Érthető, hogy menekülnek, eddig is ezt tették, több mint ezer éve folyik a háború a muzulmánok és animisták, majd keresztény-animisták, nomád állattartók és földművelők, száheliek-tuaregek és erdei feketék, és nagyjából minden törzs között.

A különbség az, hogy eddig mindig arrébhúzódtak a csoportok, újra összegyűltek egy csapás után és letelepedtek az új helyen, vagy várták a visszatérés lehetőségét. A nagy királyaik élettörténetében is sokszor szerepel, hogy bizony időről időre be kellett húzódniuk a dzsungelbe, ki kellett futni a pusztába és ki kellett várni az alkalmas időt a dicsőséges hazatérésre.

De most váratlanul megváltozott a régi hagyomány. Egymásnak esik két törzs, ölik egymást, majd amikor már mindenkinek elég rossz akkor felkerekednek és eljönnek Európába, ahol remélhetőleg mindenkinek jó.

Na nem mindenki, csak aki elég kaladvágyó és bírja az utat. Szíria más, mert Szíriában volt rendes ország és civilizáció. De már nincs. És ki tudja hogyan és mikor lesz. Hiszen pont a Nyugatnak volt érdeke szétverni Oroszország szövetségesét, mert jó ha ez nem merül feledésbe. Hogy miután annyian bírálták az iraki háborút, megint megcsinálták, csak most proxikkal.

Megint az amerikaiak, a franciák, a britek miatt szenvednek ott a keresztények, a síák, megint azért tombol a vallásháború. És ez nem valami nyomorult összeesküvés-elmélet, még pár éve nyíltan nyomták a kormányok az FSA-nak a fegyvereket és szólítottak fel a támogatásukra.

Ki az aki vissza fog költözni Szíriába és mikor? Ez nem egy menekültprobléma. Ez nem olyan, mint a második világháború alatt vagy máskor történtek, amikor ideiglenesen kell biztosítani egy helyet, menedéket ahol át lehet vészelni a nehéz időket.

Itt egy tömeges népvándorlásról van szó, folyamatosan élhetetlen és "béke"időben is messze-messze leszakadt régiókból egy demográfiailag sokkal aktívabb, dominánsabb csoport beengedéséről, akik szépen lecserélhetik évtizedek alatt az európai lakosságot.

Miért nem mennek ezek az emberek az Öböl-térségbe? Miért nem maradnak békés, de szegényebb országokban?

Mert jobb nekik nyugaton, és amíg lehetőségük van rá, addig végig azt fogják választani. Kár volt egyet is nyugatra befogadni, mert ez egy olyan áradatot indított meg, ami elpusztítja az európai kultúrát és nemzeteket.

Persze aki egy új Európa felépítésére spekulál, annak bőven megéri, a kibicnek semmi sem drága. A Bush adminisztráció fényes afganisztáni és iraki "újjáépítésén" is sokan hatalmas összegeket kaszáltak, így megy ez Európában is, sokan nagyon jól járnak majd a migránsokkal. A behülyített szerencsétlenek meg majd szenvedhetik a balekságuk következményeit. Aki azt hiszi, hogy a multimilliárdosok, háborúk és manipulációk világában a nagypolitikában az emberiességre alapozzák a döntéseket, az fáradjon a kasszához és fizessen a saját és gyerekei életével, jöbőjével és boldogságával.

Exploiter 2015.09.01. 18:30:18

A magyarokkal szembeni kommunikációból is látszik: EU nincs. Sosem volt, csak szerettük volna, ha lenne.
Mocskos patkányok vannak ott is csak, mint itthon, de a kintieket még annyira se érdekli, hogy mi van itt, mint az itthoniakat.

Ha erőszakkal átverik a kötelező letelepítéseket, akkor az eu elutasítottsága minden országban annyira megnő, hogy a végén szétesik az egész a francba. Addigra én is megbarátkozok a gondolattal.

Csatos Bambi 2015.09.01. 19:03:48

@Exploiter:

"A magyarokkal szembeni kommunikációból is látszik: EU nincs. Sosem volt, csak szerettük volna, ha lenne."

Így van. Ideje lenne Magyarországnak felébredni.

Csatos Bambi 2015.09.01. 19:21:37

@Exploiter:

"Mocskos patkányok vannak ott is csak, mint itthon, de a kintieket még annyira se érdekli, hogy mi van itt, mint az itthoniakat."

Erre mondják azt, hogy ha ilyen barátaink vannak, akkor már nincs is szükségünk ellenségekre.

Feltűnő a kussolás Európa nyugati felén, miközben egy többezres, a Nyugat által felhergelt, folyamatosan növekvő létszámú csürhe már harmadik napja Merkel nevét, meg Németország nevét skandálva éppen arra készül, hogy leamortizálja Budapestet.

Mocskos patkányok persze a magyarok között is akadnak.

Azt hallottam, hogy a "Migszol" nevű hazaáruló libsi csürhe a pár napon belül fékezhetetlenné váló migránsok MELLETT készül tüntetni a Nyugati elől átvonulva a Kossuth téren HOLNAP este. Nyilván azért, hogy ha addig nem törne ki a balhé, akkor majd tegyenek róla, hogy a vonulgatásuk után kitörjön.

Csatos Bambi 2015.09.01. 19:40:04

@porthosz:

"Szóval ha valaki kvótarendszert akar, akkor azt igy kéne megfogalmazni: 1 millió menekült befogadása idén, jövőre másik 2 millió. Csak épp ettől sokkot kapnának az emberek, pedig a valóság ez."

A kiindulási pont meg az, hogy a tagállamok lakossága NEM AKAR menekülteket befogadni. A liberális nyugati sajtó erről érthető okok miatt nem ír.

Na és milyen alapon akar egy IDEGEN hatalom - bárkikből is álljon - BÁRMIT rákényszeríteni egy SZUVERÉN és demokratikus állam polgáraira, ha azok NEM akarják?

Mert az is látszik, hogy a tagállamok vezetői nem a választóikra figyelnek, hanem valamilyen "fentről" jövő "hangokra".

Nade milyen alapon mondják "a hangok" az uniós vezetőknek, hogy be KELL a migránsok százezreit fogadni az uniós tagállamoknak?

Milyen alapon KÉNYSZERÍTIK rá "a hangok" az uniós polgárokat, hogy KÖTELESEK legyenek TŰRNI azt, amit NEM akarnak?

Nos?

Kik ezek a "hangok", akik az Unió vezetőinek, és a tagállamok politikusainak a fülébe suttognak, hogy azok olyan döntéseket KÉNYSZERÍTSENEK a saját választóikra, amit a megválasztóik NEM akarnak?

turista a saját országában 2015.09.01. 19:43:36

A szokásos ócska semmiség a vidi drukkertől.

Semper Fidelis 2015.09.01. 20:01:51

Van sapka - nincs sapka. Ennyi.

sp.. 2015.09.01. 20:05:24

hibás logikai megközelítés. bocs.

Csatos Bambi 2015.09.01. 20:14:21

"A magyar politika az elmúlt években egyre provinciálisabb, befelé forduló képet mutatott. Mintha csak az számítana, ami itt történik, mintha nem lenne külvilág, amelyet figyelni és ismerni kell."

Ebben szerintem téved a posztoló.

Az egyén szintjén is alaptétel, hogy csak akkor tud egészséges kapcsolatot kialakítani másokkal, ha a saját identitása egészséges és ERŐS. Vagyis tudja, hogy ki ő, honnan jön, merre tart és mit akar.

Országok szintjén ugyanígy müködik a dolog. A magyar állampolgároknak viszont 2010 előtt nem volt magyar identitása.

1948-tól 1990-ig szóba se jöhetett a "magyarkodás" Akkor internacionalizmus volt, államok feletti szövetsége és közös identitása a szocialista blokknak. Pofán is csapták volna a kommunisták a magyarkodókat.

1990-től 2010-ig meg az SZDSZ és az MSZP tett meg mindent, hogy Magyarországon ne legyen "magyarkodás". Egy, a magyarságát felfedező, megélni kívánó ember biztosan számíthatott arra, hogy leirredentázzák, lenácizzák, lefasisztázzák, lefajgyűlölőzik, nacionalistázzák, MÉLYMAGYAROZZÁK a posztkommunista oldalról.

2010 óta végre nyugi van.

Orbánéknak voltak ugyan jószándékú, de bugyutácska kezdeményezései, hogy jelezzék, mostantól szabad a magyarkodás, de a magyarok tőlük függetlenül is elkezdtek ráérezni arra, milyen az, ha valakinek magyarként a saját hazájában nem kell szégyellnie, ha meg akarja élni a magyarságát.

Ezzel voltak a magyarok elfoglalva 2010 óta, nem a bezárkózással.

És ezért fújnak a liberális Nyugaton a magyarokra, amiért elkezdtek kiállni a saját érdekeik mellett, mert a Nyugat nem ezt a Magyarországot akarta bevinni az Unióba, hanem azt a korábbit, amit birka módon lehetett terelni, ki lehetett rabolni és meg lehetett venni kilóra, mert a megelőző fél évszázadban a kommunista, majd a liberális kezek gondosan kiradírozták az identitását és az öntudatát.

access denied 2015.09.01. 20:32:36

@Csatos Bambi:

Cicuka

Az eu szoliraditás a 2vh lezárásával kezdődött. A győztesek nagyvonalúak voltak a vesztesek meg igérgettek. És hoppá egyszercsak kimúlt a nacionalizmus által keltett gyűlölködés, elkezdődött egymás megismerése és elfogadása. Aztán jött helsinki és a nagy összeborulás. Majd az únió. És mindez úgy hogy nem kellett tízmillióknak meghalni érte. Ez az első birodalom az ember történetében ami hitből(megtévesztésből) jött létre nem pedig katonai hódítással.

Tessék megtanulni értékelni!!!

Európa a közös lemondás intézménye, itt egyenlőre még mindenki szopóágon van.
Ezért nincs "szuverén állam", "nyugat" "idegen hatalom", itt mindenki húzza az igát a közös cél érdekében.

A "hangok" a tulajdonosoktól jönnek, "európa" öt zsidó család tulajdona, ők találták ki, ők szervezik, ők finanszírozzák. Egyenlőre még ők is negatívban vannak, évezrednyi felhalmozást költöttek a nagy álomra. Ráadásul ha nem sikerül, fej nélkül maradnak.

Úgyhogy örüljél hogy megélhetted az eu aranykort, se háború, se elnyomás, készpicsa meleg málé.
És ha egyszer azt mondják hogy befogadunk akkor kérded hogy hányat, ha azt mondják hogy ugorj csak kérded hogy mekkorát. Mert ha nem, akkor holnaptól nincs kereskedelem, a bank nem ad pénzt, a búzatárolók előtt idegen zsoldosok állnak, a vezetékben nem lesz villany meg gáz.

Morogni attól még lehet.

Exploiter 2015.09.01. 20:34:15

@Csatos Bambi:

A tüntetést jó ötletnek tartom. Igazából én is szívesen mennék tüntetni amellett, hogy az új barátaink minél hamarabb a régi barátainkhoz jussanak.
Továbbra is úgy látom, hogy addig kell rájuk önteni az embereket, ameddig csak lehet. Nem csak ők tudnak minket szopatni, van itt bevándorló rengeteg, ők pedig most is azért tüntetnek, mert oda akarnak menni. Merkel a megmentő! Tüntessünk együtt. Szabad mozgást a menekülteknek!
Úgy érzem, ez emberi kötelességünk.

Mail Undelivered 2015.09.01. 20:49:09

egyfelöl igen, másfelöl nemigazán.
A sima bőrről eltávolított nemlétező pattanásból kirobbanó túlélési ösztön.
Az ragyogja be a semmit.
Köszönöm a figyelmet.

Bell & Sebastian 2015.09.01. 21:27:09

@access denied: Melyik az ötödik? Akárhogyan számolom, nekem csak négy jön ki. Arról nem is szólva, hogy a pénz, amivel kufárkodnak, nem kicsit véres, mondjuk a kettő, legutolsó nekibuzdulásuktól.

Bell & Sebastian 2015.09.01. 21:38:45

@access denied: Ördögöd van koma, és tényleg öt, a FED -et kihagytam.

access denied 2015.09.01. 21:42:47

@Bell & Sebastian:

Két rothschild család van. Ma már kettőnek számít, a családi belháborúk miatt.

Alick 2015.09.01. 21:43:53

@access denied: "És hoppá egyszercsak kimúlt a nacionalizmus által keltett gyűlölködés, elkezdődött egymás megismerése és elfogadása."

Ahogy anno Lucky Luciano és Bugsy Siegel is rájöttek, hogy a véres csatákat át lehet vinni a színfalak mögötti háttéralkuk világába, hogy a kisember bele ne lásson a kártyáikba.

Bell & Sebastian 2015.09.01. 22:09:12

@access denied: Várjá-várjá! Csak nem Putyin mögött állnak a szakadárok? Hát de. Szép jövő elé nézünk, vagy legalábbis mozgalmasnak ígérkezik.

Brix 2015.09.01. 22:30:57

Merkelnek, és még néhány más döntéshozó poltikusnak köszönhetően, a menekültkérdés megoldásának elodázásával Európa a válság , a szétesés közelébe sodródott. Most, amikor még ki sem keveredtünk a 2009-es gazdasági világválság romjai alól, Dél-Európa csődhelyzetben, több tízmilló munkanéléküli van Európa- szerte, akkor akar -teljesen illegitim módon- illegálisan érkező embermilliókat befogadni.
Mindnyájan tudjuk , hogy egyetlen európai ország , még a Németország sincs felkészülve , ekkora méretű , szinte beintegrálhatatlan embertömeg befogadására
A migránsválság könnyen káoszba és gazdasági válságba taszíthatja egész Európát. Figyelemre méltó, hogy a DAX közel 2000 pontot esett néhény hét alatt , és ebben már nem csak a kínai lassulás van benne, hanen a befektetők Németország és az EU jövőbeli perspektíváit árazzák...
A közelgő EU csúcson már nem odázhatják tovább a valóban hatékony, közös megoldást, erre a kérdésre. Ha megint csak ál- vagy részmegoldások születnek , napról napra közelebb kerülönk a széteséshez...Rosszabb esetben polgárháborús állapotok alakulhatnak ki: lázongás, népirtás, fajirtás..

Csatos Bambi 2015.09.01. 22:38:45

@access denied:

"Cicuka"

1. Cicuka ugyan nem vagyok, de a farkam bekaphatod.

2. A kommentedet nem olvastam, mert az első szóból lejött, hogy egy seggfej írta. Sorry :)

xclusiv 2015.09.01. 22:39:57

@Csatos Bambi: "A kiindulási pont meg az, hogy a tagállamok lakossága NEM AKAR menekülteket befogadni. A liberális nyugati sajtó erről érthető okok miatt nem ír."

Ez nem a kiindulási pont, hanem a fidesz/jobbik propaganda. (Értem én, hogy te a táltos ánuszrózsájából lógsz ki, de te ezzel még Magyarországon is kisebbségben vagy, és ez csak egy tagállam a huszonsokból.)
Valójában a lakosság mindenhol megosztott, és persze nem is lehet ezt két ponttal leírni, hogy akar vagy nem akar.

A valódi kérdés az, hogy mit lehet tenni a realitásokat figyelembe véve, és nem az, hogy mit szeretnénk. Mert világbékét, örök életet és ingyen sört, nyilván.

"Na és milyen alapon akar egy IDEGEN hatalom - bárkikből is álljon - BÁRMIT rákényszeríteni egy SZUVERÉN és demokratikus állam polgáraira, ha azok NEM akarják?"

Jaj de szípen gyön ki a propaganda a szájad keritésin...

Vegyük észre, hogy az EU-s jog felülír mindent. Mindent, még a tákolmányt is, akármennyire is ipaden írták és leszopták önnön magukat a tökéletességétől, majd ennek bizonyítékául szarrá módosították.

És ezt az EU-s tagállamok lakossága elfogadta, vagy közvetlenül népszavazással, vagy pedig szabadon választott tisztségviselőin keresztül.

Ez van, ezt kell betartani. Vagy ha nem tetszik, akkor ezt kell megváltoztatni, ennek is megvan a módja. De ez a mód nem a hőbörgés.

Idegen hatalom pedig nincs, akár nagy betűvel írod ezt az ostobaságot, akár nem.

A többi hülyeséged pedig inkább hagyjuk...

xclusiv 2015.09.01. 22:42:07

@Csatos Bambi: "1. Cicuka ugyan nem vagyok, de a farkam bekaphatod."

Élveznéd, ugye? Szeretnéd, hogy egy borostás férfiszáj kényezteti a kis pöcörődet? Jaj de kis ratyi valaki...

Bell & Sebastian 2015.09.01. 22:44:39

@xclusiv: Tessen szépen kimenni jogvédeni e Keletihez, ott most nagy szükség van elközelezett DK -sokra.

access denied 2015.09.01. 22:56:42

@Bell & Sebastian:

Nem értem.

xclusiv 2015.09.02. 00:12:58

@Bell & Sebastian: "Tessen szépen kimenni jogvédeni e Keletihez, ott most nagy szükség van elközelezett DK -sokra."

Kedves narancskommer, ezt csúful benézted, mert nem vagyok DK-s.

Nem vagyok baloldali, hanem konz-lib vagyok. Ebből a "konz" részt kifejtem neked: konzervatív. Magát a szót gondolom ismered, szerintem te is annak tartod magad (mióta a fidesz ezt mondja magára), de a jelentésével tutira nem vagy tisztában.
Gyengébbek kedvéért: ez nem azt jelenti, hogy kilógok a fidesz seggéből.

Ellentétben veled, mert:
1. szerinted a fidesz által kiépített és üzemeltetett (EU-s) állampolgársági maffia csak "lélekkufárkodás"
mandiner.blog.hu/2015/05/30/a_politikailag_korrekt_beszed_zsakutcajarol/full_commentlist/1#c27226498

2. te érzékelsz különbséget a fideszes és a szoci tolvajbanda között (és nem, nem azt, hogy a fideszes többet lop)
mandiner.blog.hu/2015/05/30/a_politikailag_korrekt_beszed_zsakutcajarol/full_commentlist/1#c27247508

3. ezt írtad: "csak nem gondolod, hogy bekerítjük az országot, mint egy tyúkszaros hátsó udvart?"
mandiner.blog.hu/2015/06/27/a_fidesz_sikererol_es_a_korszellem_svungjarol/full_commentlist/1#c27432168
valamint szintén tőled a témában: "Pókerben ez úgy van, hogy fapofával kell blöffölni."
mandiner.blog.hu/2015/06/27/a_fidesz_sikererol_es_a_korszellem_svungjarol/full_commentlist/1#c27442082
Nos azóta a gyodát már megcsináltátok. Vagyis csináltátok egy lófaszt, csináltattátok, az én pénzemből...

Szóval izgasd csak a nyelveddel a táltos ánuszrózsáját továbbra is, nagy szükség van rád xD

Tudományos libsizmus 2015.09.02. 00:15:58

@Virág et.:
A magyar kvóta nulla. Pont. Ide egy darab niggert/pakit nem engedünk be. Budapestből nem lesz London, Párizs, Frankfurt, Malmö.

A mégaszlovákokisjobbancsinálják Ficonak is ez a véleménye. Csehországnak is. Lengyelország totál kiröhögteti magát a 2200 fekával. Nem tudom, mire jó ez nekik. Úgy vélem, az őszi választások után ők is lemennek nullára.

Ha a németek annyira ragaszkodnak a betolakodókhoz, akkor vihetik is innen az 500 ezer cigányt. Végül is a Habsburgok a Német-Római Birodalomból telepítették át őket ide. Megkérdezhetik Lázárt: kiváló rejtett erőforrások.

Kíváncsi vagyok, mikor jelentkeznek a magyar határon az első német menekültek.

budaörsi 2015.09.02. 02:00:28

@Csatos Bambi: Utolsó bekezdés: megmondtad a tutit!

nu pagagyí 2015.09.02. 05:47:18

Látom, a posztíró elfelejtette, hogyan látott neki a kormány az előre látható probléma kezelésének. Első és legfontosabb dolga a gyűlöletkeltés volt a hazai lakosság körében az érkező menekültekkel szemben. A munka ezzel a kormány szerint el is végeztetett, nem készültek tömegre, így most kapkodnak össze-vissza, állatként kezelik a mégiscsak itt lévőket. A hatóságok befuccsoltak, nem tudják mit kéne csinálniuk. A kormány elmulasztott mindenféle egyeztetést az EU-val és a menekültek útvonalába eső országokkal. Nem volt B-terv. Magyarország egy olyan probléma első fuvallatára elesett, amelyet nem vezérünk és tanácsadói generálnak mesterségesen, hanem a való világ.

gyalog.galopp 2015.09.02. 07:28:42

@Jean Sol Partre:

Hát pék az már nem vagy , az biztos.
A kovász egy buggyant massza.

@Szvidrigajlov:

Ez így van. A V4-nek voltak rossz pillanatai, amikor a szétesés szélére került, aztán csak rájöttek, hogy együtt kell maradniuk. A lengyelek a külön alkuik sikerét nem kis részben a V4 puszta létének is köszönhetik, a másik három ország érdek érvényesítő képessége külön-külön nulla lenne.

@vajdasagi:
Csakra ide, csakra oda, egyelőre Visegrád még Magyarországon van.
Meddig törted a fejed ezen az elmés replikán?

Netuddki. 2015.09.02. 08:06:16

TGábor megint adta a naivát.
Kíváncsi vagyok mikor ér el odáig, hogy le meri írni az orbán kormányról a valóságot. Azt, hogy dilettáns megélhetési bűnözők gyülekezete...

Netuddki. 2015.09.02. 08:09:47

@Tudományos libsizmus: Éppen olyan ostoba vagy mint az orbángazdád.
A lázas semmittevéssel és az EU köpködésével elérte, hogy ne mehessenek innen tovább a menekültek. Nemsokára pénzt se fog kapni az EU-tól a probléma megoldására. Akkor mit csináltok barmok? Mockosz EU mi? Ja, takaroggyatok az ország éléről oda ahová valók vagytok! A börtönbe.

vajdasagi 2015.09.02. 09:00:50

@bértrollbosszantó_kovi1970: Kenyéradó gazdáról ilyet nem írna ő le. Hiszen valamiből élni is kell.

vajdasagi 2015.09.02. 09:07:25

@gyalog.galopp: A csakrán nem kellett sokáig gondolkodnom. Mindig ez jut eszembe, amikor olyanokkal találkozom, akik szerint mi vagyunk a világegyetem közepe. Mégis, miből gondolod, hogy mi vagyunk a "V4" kovásza?

gyalog.galopp 2015.09.02. 09:42:19

@vajdasagi:

Igen, úgy néz ki, hogy te nem nagyon gondolkodtál semmin, csak írtál.

Valamikor régen a kenyeret lisztből, vízből, sóból és kovászból készítették. Volt kovásztalan kenyér is, de az emberek a kovászoltat szerették meg jobban.
A kenyérsütés szempontjából a kovász nem a világ közepe, de jobbá teszi a végterméket.

Manapság alig lehet rendes kovászolt kenyeret kapni, valószínűleg ezért nem tudod mi a szerepe a kovásznak, ezért nem érted a metaforát sem.

Jó csakrázást!

Jean Sol Partre 2015.09.02. 13:02:48

@gyalog.galopp: tényleg nem vagyok pék :D
De azt tudom, a kovászra nagyon kell vigyázni, és nem mindegy, _mennyire_ buggyant :)

gyalog.galopp 2015.09.02. 13:11:58

@Jean Sol Partre:

aki nem látott még kovászt, annak minden kovász egyformán buggyant

Jean Sol Partre 2015.09.02. 13:15:59

@gyalog.galopp: kérdezd meg a Lipótit, miről ismerszik fel, ha már túlságosan az.

gyalog.galopp 2015.09.02. 13:21:37

@Jean Sol Partre:
jaj, nemá, ettől tudsz többet is.
Metaforázunk nem?

Jean Sol Partre 2015.09.02. 13:31:33

@gyalog.galopp: elbambultam. Így jár az ember, ha dolgozik.

Almos Sarvari 2015.09.15. 10:32:26

A szerzo nehany mondata helyt allo: A magyar politika az elmúlt években egyre provinciálisabb, befelé forduló képet mutatott. Mintha csak az számítana, ami itt történik, mintha nem lenne külvilág, amelyet figyelni és ismerni kell. A menekültek áradatának köszönhetően most egy kicsit kinyílt a világ, végre a hétköznapi politikai vitákban is felfedezzük a világpolitika konfliktusait, szereplőit. Az EU az elozo idokben, lasd az ukran es a gorog krizis megoldatlansagat, szanalmas hatarozatlansagat, idopocsekolasat a mostani tortenesek az elozoekben leirtak egyenes kovetkezmenye. Gigantikus burokracia, a tagallamok szuveren politikaja es helyzete miatt alapjaban veve mukodeskeptelen organizacio, karizma nelkuli, hatarozatlan, cselevokeptelen politikusok az EU-ban es nehany tagallam elen is populista propagandaval vegtelenul agyonszabalyozott adminisztracioval, egymassal targyalasra es eszmecserere keptelen vezetok a krizis helyzetekben is (a szerb haboru a 90-es evekben az amerikai belepes nelkul sokkal tobb aldozattal jart volna, ukran es gorog helyzet megoldasa is eredmenytelen maradt politikai es gazdasagi szempontbol egyarant. Az EU-s gazdasagi teljesitmeny nem tul biztato, az euro kozel 20%-t vesztett a dollar elleneben, az europai demografiai merleg katasztrofalisan csokken az "oslakokat" tekintve igy a hangzatos, fennsoseges kereszteny kultura szolamoknak nem sok ertelme van, hiszen sem az oreg kontinens (EU) nem tudja megvedeni a hatarait, sem a szuveren, egyeni allamok nem kepesek kulon-kulon kezelni a migracios problemat mert az EU-nak egyaltalan nincs egy alapveto, vilagos, hatasos, jol mukodo egyseges(!!) EU-s emigracios rendszere es szabalyzata!! (Talan az amerikaiaktol kene erre vonatkozolag tanacsot kerni, leven, hogy kozel egy millio(!!) emigranst avatnak itt evente es ahataron sem ogyelegnek olyan konnyen mint ma Europaban.. Hogy miert van eklora kaosz es zavar arra talan a legjobb valasz az, hogy politikai, ideologiai felfogasok kulonbozoseivel vannak elfoglalva sokan, a felelos vezetok kozott nincs egyalataln meg az ilyenkor szukseges konszenzus es hatalyos dontes, s ennek hianyaban viszont kozben a hatso ajton jon a szenvedo aradat.. Az europaiak altal oly sokszor emlegetett tortenelmi folytonossagra es kulturara utalva, azt gondolna az ember, hogy ilyen es ehhez hasonlo helyzeteket azert a tudas es gyakorlat alapjan csak kepesek lesznek megoldani, de ugy latszik megsem. Good luck ven Europa! Talan egyszer felebredsz, de akkor esetleg mar tul keso lesz..
süti beállítások módosítása