A centrális erőtér határai – a Jobbik történelmi mandátuma
2015. április 13. írta: TuRuL_2k2

A centrális erőtér határai – a Jobbik történelmi mandátuma

jobbik_tapolca_vona_gavor_rig_lajos_dobo_zoltan.png

Emlékszik valaki, milyen látványt nyújtott a Jobbik vezérkara a 2014. április 6-án, az országgyűlési választás éjszakáján tartott sajtótájékoztatón? A párt politikusai leverten álltak a színpadon, jókedvnek nyoma sem volt. Azt várták, hogy vagy megverik országosan a baloldali összefogást és másodikok lesznek, vagy megszerzik az első egyéni mandátumukat – egyik sem jött össze.

Most vasárnap viszont minden összejött, a párt Tapolcán megszerezte első egyéni mandátumát, ami jelentős mérföldkő a Jobbik-sztoriban (összetört az üvegplafon, ahogy Török Gábor írja). 

Hogy mekkora lépés ez? Ennek bemutatására álljon itt egy táblázat, majd azután a történtek tömör magyarázataként két videó! A táblázat a Veszprém megye 3. választókerületének egyéni szavazatszámait mutatja a tavalyi választáson, illetve a vasárnapi időközin (2014. április 6-án 59,9%-os volt a részvételi arány, 2015. április 12-én 41,6%):

2015 2014
szavazat % szavazat %
1. Jobbik 10.353 35,27% 10.110 23,49%
2. Fidesz-KDNP 10.093 34,38% 18.570 43.14%
3. baloldal 7.712 26,27% 11.769 27,34%

 

A két videó közül az első szombaton, a Fidesz sajtótájékoztatóján készült, ahol Dódity Gabriella szóvivő igazította volna el a t. választópolgárokat a náci-nyilas jobbikos jelölt, illetve Gyurcsány kottája ügyében:

A másikon a Jobbik eredményértékelő sajtótájékoztatója látható:

Rig Lajos naptól égett arca plasztikus szimbóluma lehetne a Jobbik sikerének. Rig egyéni győzelmében és Magyarország második legerősebb politikai gépezetének felépítésében jó tíz év munkája van. A Vona-évértékelőben is érezni lehetett már az erőt, a veszprémi időközin mégsem szerepeltek jól – hát most sikerült.

Ez az év alighanem a Fidesz és a Jobbik versenyéről fog szólni, és ha nem történik valami váratlan dolog – például választók tömegei fedezik fel maguknak az ingyen pénz ígéretét –, akkor a következő választásokig sem nagyon lesz ez másként. Mert mégis, mi lenne a nép válasza a korrupcióba belebukó régi baloldal szánalmas vergődését követően a fideszes kormányzati elbizonytalanodásra és a korrupciógyanús ügyekre? Talán a MostMi?

Zavar a centrális erőtérben 

A centrális erőtér konstrukciójának egyik fontos premisszája volt, hogy a két szélsőség között nincs átjárás, a Jobbik és a baloldali utód-utódpártok között nem áramolhatnak szavazók – de úgy tűnik, áramlanak. A magyar politika az 1990 után kialakult kettő helyett mára hárompólusúvá vált, ahol egyik halmaz sincs teljesen elszigetelve a másik kettőtől, ilyen körülmények között pedig nem lehet tartósan a relatív többségre alapozni.

A táborok feltételezhető átjárhatósága olyan fejlemény, ami sok megszokott szabályt, jól bevált módszert tehet zárójelbe a hazai közéletben. A szavazópolgárok támogatásának átrendeződését hasonlóan váratlan folyamatok kísérhetik a politikai és a politika-környéki intézményrendszerben is, gondoljunk csak Simicska Lajos légüres térbe került politikai orgánumaira.

Orbán Viktor kockáztat, és...

Azzal, hogy a miniszterelnök személyesen is elment a finisben Fenyvesi Zoltán mellett kampányolni, olyan felelősséget vállalt magára, amit Veszprémben még nem tett meg. Ha – minden baljós előjel ellenére – sikerül megőrizni a mandátumot, akkor stabilizálhatja a kormánypártok és támogatóik morálját. De ha nem... akkor oda a csodafegyver mítosza, és lehet, hogy sok mindent újra kell gondolni, új történetbe kell kezdeni.

Igaz, az is kérdés, hogy volt-e egyáltalán érdemi választási lehetősége a miniszterelnöknek. A vezénylő tábornok nem teheti meg, hogy az ágyúdörgés közelébe sem megy, miközben az övéi egyre-másra véreznek el a harctéren. Lehet, hogy egy Orbán nélküli bukás még egy Orbánnal elszenvedett bukásnál is nagyobb demoralizáló hatással járt volna a kormánypárti sorokban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr867363542

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balogh Ákos Gergely: A centrális erőtér határai – a Jobbik történelmi mandátuma 2015.04.13. 14:00:01

Ez az év alighanem a Fidesz és a Jobbik versenyéről fog szólni, és ha nem történik valami váratlan dolog – például választók tömegei fedezik fel maguknak az ingyen pénz ígéretét –, akkor a következő választásokig sem nagyon lesz ez másként.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2015.04.13. 13:30:50

„ilyen körülmények között pedig nem lehet tartósan a relatív többségre alapozni”

Csakhogy míg az MSZP a 60 feletti „idősek”, és a Fidesz-KDNP a 49-60 közti „inkább idősek” pártja, addig a Jobbik a 18-49 közti „minden tekintetben aktív” korosztályban egyre népszerűbb.

Úgyhogy ami elmaradt 90-től rendszerváltás címszó alatt, azt kicsivel több mint egy emberöltőnyivel később úgy tűnik az idő megoldja... :) Bár sokkal előrébb lennénk ma ha mondjuk a 90-es években szabadulunk meg a posztkommunista Fidesz-MSZP bűnszervezetektől, de ma sincs még minden veszve...

Robinzon Kurzor 2015.04.13. 13:33:07

A Jobbik még nem tart ott, hogy "Magyarország második legerősebb politikai gépezetének" lehessen nevezni.

A tapolcai győzelem fontos lépés (lásd még: üvegplafon) ebben az irányban, de még messze nem befejezett tény.

Sok cukiságnak kell még ahhoz lefolyni a Fészbúkon ...

Zoltán Lukács 2015.04.13. 16:37:44

Tényleg, pajti, téged mint mandinerest ki fizet?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.13. 17:02:11

A számok (nekem) azt mutatják, hogy tavalyhoz képest a Fidesz 8000 szavazót, a baloldal 4000 szavazót veszített, a Jobbik pedig 200 szavazót nyert. Ebből (igaz, én nem vagyok politológus) nem tudok más következtetést levonni, minthogy a Fidesz és a baloldal iránti bizalom gyengül, míg a Jobbik iránti bizalom nem erősödik, stagnál. Szóval, akárhonnét nézem, nem látom azt a nagy jobbikos áttörést. A Fidesznek és a baloldalnak önnön balfaxsága a kihívója és nem a Jobbik.

Herr Schwarze Liste 2015.04.13. 19:16:51

minden terv szerint halad. a szívcsakra menetrend szerint a háttérhatalom markába kerül.

civakodó magyarkák, nyihaha, az illuminátusok ellen semmi esélyetek, kackackac

Bell & Sebastian 2015.04.13. 19:26:15

Olyan ez, amikor tíz órakor jut eszembe reggelit venni: konkrétan 4 kiflire és egy tejfölre gondoltam, ám lett belőle 2 vizes zsömle és 10 deka parizer.

A boltban konkrétan ez maradt, mint Kis-Rácz Máténak a füle - Virágék békasütkérezésekor.

Herr Schwarze Liste 2015.04.13. 19:29:27

@Bell & Sebastian:

Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.04.13. 19:32:46

@Herr Schwarze Liste: Jaj, ne már, inkább küldöm azt a sört, csak címet adjon!

Bell & Sebastian 2015.04.13. 19:34:22

@Herr Schwarze Liste: Kuncze ciánkapszulája nem lett népszerű. Waltherük meg nincsen.

Bell & Sebastian 2015.04.13. 19:35:37

@Mihint: Amilyen szarrágó, visszaviszi a nájlonüveget és besöpri a 25 centet.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.04.13. 19:37:47

@Bell & Sebastian: Az legyen ottan a kamara haszna.

Herr Schwarze Liste 2015.04.13. 19:41:38

@Bell & Sebastian: minek walther? kalasnikov helyett keserű fingpisztolyokat fabrikálnak már csak errefelé. bagóért elintéztük. ezt is.

Herr Schwarze Liste 2015.04.13. 19:44:00

@Mihint: sör? jöhet. kelekótya komornyikom, bizonyos dobray átveszi a vármegye utca 11 házszám alatt

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.04.13. 19:47:11

@Herr Schwarze Liste: Dobrayra sört? Ugye csak viccel? Alternatív megoldás nincs?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.13. 19:53:06

:-)

Most olvasom: "A Jobbik elnöke kérdésre azt is elmondta, hogy a néppárti folyamatot végig kívánja vinni a Jobbikban, s saját „vadhajtásaikért” vállalja a felelősséget, azokat „le fogja nyesni”.

Vicc! Fideszünk, MSZP-nk már van. Minek még egy?

Herr Schwarze Liste 2015.04.13. 19:54:58

@Mihint: hümmm, mondasz valamit. lássuk az egyéb opciókat... aristo? éppen pánikszerűen bunkert épít felcsúton. a végén a vincsenzóéknál lesz jó letétben, valamiért allergiásak a rájnhájtszgebótos dájcsesz sörre.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.04.13. 20:04:07

@bbjnick: Ebből a szövegből valami olyasmi tűnik ki számomra, hogy valami EU-konformitás felé akarnak elmozdulni, de hát ez csak egy módon lehetséges. Ha sikerül azért, ha nem sikerül, akkor meg azért probléma. Hozott anyagból nem leszen itt néppárt :-)

@Herr Schwarze Liste: Nos, ezt semmiképpen nem tenném, aristo-t kellene mégiscsak puhítani. Amúgy nem Felcsúton építi, rosszul tudja. Aristo amúgy boros, nála ilyen szempontból is biztosabb a letét.

Bell & Sebastian 2015.04.13. 20:11:16

@bbjnick: Ujjgyakorlatként megnyírhatná nálunk a kutyát, tele van a szőrével az udvar.
Ha már a Parancsolat Fia ez is.

Herr Schwarze Liste 2015.04.13. 20:11:32

@Mihint: eeeh, aristo és a bor? ez a túlkompenzáló proli nímand a Moselweinról is azt hiszi, hogy zsidó filmproducer

toljad inkább át a novák/spanyolnak, az legfeljebb a Kőbányai Kommunista Kínzások című dokumentumfilmben szerepeltetné a sört

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.04.13. 20:16:18

@Herr Schwarze Liste: Hogyisne, és ha közben a KK&TT felissza? (ismeri a spanyol dugihelyeit) Jobbat mondjon, ne kelljen mán' DHL-el elküldenem!

Herr Schwarze Liste 2015.04.13. 20:23:11

@Mihint: KKTT-nek legfeljebb légszomja van a pekingi szmogban botorkálva, nix hörpi-szörpi

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.13. 20:23:58

@Mihint: @Bell & Sebastian:

"...az MSZP-t és az SZDSZ-t ejtették "megbízóik", és a Jobbik lesz az új SZDSZ, élén a "szefárd zsidó" Vona Gáborral. (...) a magyar romlás mindent felülmúl és a csiszlikek dáridója folyik..."

:-)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.04.13. 20:30:36

@Herr Schwarze Liste: Na jó, rendben, spanyol. Időpont, mennyiség, minőség? (ne túl hamar, mert messze a fizu, ne túl sok és ne túl drága.)

@bbjnick: :-DD Szegény, nyugodjon békében. Az a baj, hogy nehéz lenne még most is komolyabb ellenvetést tenni ezzel a megállapítással szemben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.13. 20:35:05

@Mihint:

Csurkának igaza volt. Komolyan lehet venni egy olyan politikust, aki kijelenti, hogy egy nemzeti radikális pártból európai néppártot hoz létre?

freehckr 2015.04.13. 20:35:25

@bbjnick: „tavalyhoz képest a Fidesz 8000 szavazót, a baloldal 4000 szavazót veszített, a Jobbik pedig 200 szavazót nyert”

Ha csak a kapott szavazatokat nézzük, akkor nagyjából, de tegnap alacsonyabb volt a részvétel mint tavaly. Viszont ha a tegnapi szavazati arányokkal számolnánk a tavalyi részvételi adatokból a kapott szavazatokat, akkor ez jönne ki:

Jobbik: 15181 (+4827)
Fidesz: 14798 (-3772)
MSZP (tavaly Együtt): 11307 (-462)

Tavaly 43 ezren adtak le érvényes szavazatot: valasztas.hu/dyn/pv14/szavossz/hu/M19/E03/evkjkv.html

Tegnap 29 ezren: valasztas.hu/dyn/idokozi_pv14/szavossz_20150412/hu/M19/E03/evkjkv.html

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.13. 20:44:19

@freehckr:

"ha a tegnapi szavazati arányokkal számolnánk a tavalyi részvételi adatokból a kapott szavazatokat, akkor..." --- írod.

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.04.13. 20:45:35

@freehckr: Igen, és ha a mama villamos lett vóna, akkor én is csilingelnék :) Meg a 0,61 szavazó, ugye? Maga is vicces kedvében van ma este.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.04.13. 20:47:20

@bbjnick: Ez bizony így van. Azaz hogy nem, nem lehet komolyan venni. És, ennyi, elfogyott, nincs más.

Herr Schwarze Liste 2015.04.13. 20:50:35

@Mihint: egy darab wernesgrüner pilsner megteszi. úgyse fogom soha kiheverni a berliner bürgerbräu felszámolását.

freehckr 2015.04.13. 20:51:50

@bbjnick: @Mihint: Erre írtam válaszul (nem véletlenül idéztem a fenti hozzászólásban is):

„_tavalyhoz képest_ a Fidesz 8000 szavazót, a baloldal 4000 szavazót veszített, a Jobbik pedig 200 szavazót nyert”

Tehát ha _tavalyhoz képest_ vagyunk kíváncsiak arra, hogy ki-mennyi szavazót veszíthetett vagy nyert a tegnapi szavazatarányokkal, akkor azt szerencsésebb a tavalyi részvételi adatokkal vizsgálni. :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2015.04.13. 20:54:28

@Herr Schwarze Liste: Ja wohl, május első hetében a spanyol kezébe kerül(ami május 4.-ével kezdődik, csak hogy ne feledje). Wernesgrüner, nincs is rossz ízlése. A maga felelőssége, hogy idejében elvegye tőle!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.13. 21:13:23

@freehckr:

"ha _tavalyhoz képest_ vagyunk kíváncsiak arra, hogy ki-mennyi szavazót veszíthetett vagy nyert a tegnapi szavazatarányokkal, akkor azt szerencsésebb a tavalyi részvételi adatokkal vizsgálni" --- írod.

Miért is?:-) Tavaly is 71000 szavazó volt, idén is.

freehckr 2015.04.13. 21:19:39

@bbjnick: De ugye a megjelentek döntenek, és csak ezek leadott szavazatairól vannak pontos infóink... :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.13. 22:10:18

@freehckr:

Így van, a megjelentek döntenek, aki nem szavaz, az nem dönt. És most döntenek, nem tavaly vagy jövőre.

nu pagagyí 2015.04.14. 07:14:12

@bbjnick: Ha figyelembe vesszük a kisebb érdeklődést, azt láthatjuk, hogy a Jobbik kizárólag a Fidesz rovására erősödött. A baloldal szavazati aránya 2014-hez képest gyakorlatilag nem változott.

Utóbbi alakulat számára a veszprémi példa mérvadó, akkor nyerhet, ha közösen képesek független jelöltet állítani. A Fidesz által kidolgozott ostoba választási rendszer nem kedvez az árnyalatoknak, egységesen kell primitív hülyeségekkel kampányolni, az se baj, ha valamiféle vezért találnak, aki csúnyán, de határozottan tud harsogni baromságokat.

bontottcsirke 2015.04.14. 08:03:00

Figyeljétek meg, 2018-ban legy egy maszop-fityesz összezárás. Csak hogy ne nyerjen a jobbik.

Toportyán Zsóti 2015.04.14. 08:05:10

Nem a baloldal indul turulka,csak a tolvaj kisebbsíge hitte hogy a veszprémi siker farvize elég lesz ...

2015.04.14. 09:16:13

@bontottcsirke:
Sokkal valószínűbb, hogy ha a Fidesznek nem lesz többsége, akkor a Jobbikkal fog kormányozni. Gazdaságpolitikailag mindkét párt a szélsőbalon helyezkedik el, és mindkettő erősen ál-nemzet is, szóval sok a közös dolog.

bontottcsirke 2015.04.14. 09:19:54

@nagybalfasz: A jobbikkal a fityesz sosem fog kormányozni. Ehhez ismerni kéne a maszop-fityesz közös gazdasági társulásokat.

Egyébként szerintem a neved tükrözi is a szakértelmedet, ha megengedsz egy ilyen reggeli bókot.

William Kidd 2015.04.14. 09:24:41

@bbjnick: Ezt sokan, sok helyen leirjak, de egy baromsag, hogy a Jobbik nem nyert szavazokat, dehogynem nyert, nem is keveset!

18%-kal alacsonyabb reszvetelnel 12%-kal jobb eredmeny (250-nel tobb szavazat 41%-os reszvetelnel, az 59%-cel szemben), ebbol miert az olvassa ki barki is, hogy nem nyert uj szavazokat? Nyert, nem is keveset. Matekbol 1-es, leulni.

inebhedj - szerintem 2015.04.14. 09:32:57

@nu pagagyí:

Mondjuk valljuk meg őszintén, a korábbi választási rendszer legalább ilyen rossz volt, szóval inkább az az elgondolkodtató, hogy miért nem nyúlt senki hozzá korábban, és miért nem jött létre egy jobb?

(Ugyanez igaz az alkotmányra is.)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.04.14. 10:04:34

Egész jó ez a dótity.Kár hogy fideszbarom.

high up! 2015.04.14. 11:23:53

Az Átlaghülyemagyarok megint alkotnak:

1994-ben visszaszavazták magukra a komcsikat
2002-ben visszaszavazták magukra a kommunizmust
2014-ben visszaszavazták magukra a jobbágyrendszert
2018-ban vissza akarják szavazni magukra a Szovjetuniót

Ennyi elmebeteg a világon összesen nincs még.

FOLYTASSUK!

G. Wolf 2015.04.14. 12:31:43

Ez a Dódity ahhoz képest, hogy mekkora arca volt a XIX kerületi önko kampányban, most egy sima sajtótájékoztatón hebeg, habog mint egy befocsi kiskacsa, még egy épkézláb mondatot is alig tud kinyögdösni...

"Jobbik és a baloldali utód-utódpártok között nem áramolhatnak szavazók – de úgy tűnik, áramlanak." - szerintem a számok nem ezt mutatják, hanem hogy a Jobbiknak jobb a beágyazottsága/mozgósítási képessége, mert időközin ugyan alacsonyabb a részvétel ők mégis szinte darabra ugyanannyi szavazót tudtak urnához vinni. Akkor lenne így ha a másik kettő csökken és kb azonos mértékben nő a Jobbik támogatottsága, akkor valóban áramlanának.

De még akkor is kétséges hogy nem e bal/fidesztől a semlegeshez, és egy másik (de ugyanúgy) semleges csoport pedig mobilizálja magát a Jobbik javára.

Számok alapján ezt a választást első sorban a Fidesz veszítette el az óriási mértékű otthonmaradás miatt, jobbik meg hozta amit maxra tudott és ez most épp elég volt, tavasszal ugyanez nem, ez azért nem egy nagy fejlődés, "csak" szinten tartás (ami amúgy komoly teljesítmény hogy időközin ugyanannyit kaptak).

Másrészt meg szerintem előbb utóbb úgyis jön egy Fidesz Jobbik kormány, mert a Jobbik annyira populista, hogy behízza magát kormánytényezőbe, és én inkább ezt a folyamatot látom elkezdődni... Kíváncsi lennék hogy egy 50%-ot nem elérő, de legnagyobb Fidesz mit választana, kissebbségi kormányzást, vagy szocikat, vagy Jobbikot... lehet pár éven belül ez is kiderül :)

Jah és az egyforduló visszanyalt...

Kandeláber 2015.04.14. 13:45:39

@high up!: Itt az ideje, hogy felkerekedj, és kimenj Londonba mosogatni.
Mi valahogyan csak megleszünk nélküled is. :D
P.S.: Azon még nem gondolkodtál el, hogy mi lett volna, amennyiben a nem átlaghülyemagyarok az szdsz-t "szavazzák meg", mint ahogyan szerencsére soha nem történt meg?

annamanna 2015.04.16. 00:38:40

Szerintem a mellékszereplők érdekesek. A Dódity-videó egészen elképesztő. Szerencsétlen nőn az látszik, hogy menten elsüllyed a szégyentől, hogy neki ilyen böszmeséget kell mondania. Ki írta ezt az agyatlan hülyeséget? A díszműbúrotasztalos Habony, az Orbán esze? Vagy még jobb közelítés, ha Zoltai Gusztávra tippelek? Nem tán belőle dől ez a dohos, poshadt pufajkás duma? Nem Rig Lajos a vállalhatatlan nyilas náci, és nem Pad Ferenc a provokátor, hanem ez a döbbenetes szöveg. Aki így nyomul, az tuti kieső a hatalomból. Ez a kretén pampogás a magabiztosság, nyugalom, tekintély, hivatalosság, formális tiszteletadás legkisebb jelét sem mutatja, és már nem csupán a fidelitasos csírák mondanak ilyesmit, hanem a hivatalos szóvivő vagy kicsoda ez a nő... innen már nem lehet felállni.

Ami pedig Dobó Zoltánt illeti: ezt elolvastam: www.hir24.hu/nagyinterju/2015/04/13/dobo-zoltan-a-nyilasok-gyogyosok/

"megalkuvást nem ismerő, kimért ember benyomását kelti."

"Aki a város költségvetésének elfogadásából pártpolitikát akar csinálni, az őrült. Itt nem pártokról van szó, hanem helyi közösségről, egy tágabb családról. Soha nem fogom hagyni a pártpolitikai randalírozást."

"Miért nem ön indult most a képviselői helyért?
Tavaly ősszel Tapolca engem választott polgármesterének, mégpedig azért, hogy rendet teremtsek a városban. Lehet, negédesen hangzik... de nálam ez küldetés. A bizalmi bázisomat nem fogom felszámolni azzal, hogy ha jön egy nagyobb hullám, átdobom a deszkámat, s tovasiklok. Ami munkával megbíztak, elvégzem, s ha utána még érzek magamban erőt, megyek tovább."

Nos, aki nem ilyen habitusú ember, az még mit keres a politikában?
Ez az ember kétség nélkül vezető. A többiek mit keresnek a parlament közelében? A "háttérhatalom" szerencséje, hogy találnak a "piszkos munkára" elég kisstílú kriplit, akiket el lehet adni "politikus"-ként.
Ez az faszi nem politikus, ez vezető. Ha mond valamit, nem kérdés, hogy az lesz megcsinálva.
Mi lenne az országból, ha ilyen emberek állnának az élén?

@Bell & Sebastian: Nem értem, miért olyan hülye sok ember, hogy hatalomvágyó, elvtelen embereknek kaparja ki a gesztenyét. Minek?
index.hu/belfold/2015/04/13/es_akkor_a_fidesz-aktivista_azt_mondja_vonanak_csak_penzert_csinalja_de_mar_o_is_a_jobbikra_szavaz/
A sok "talpas" aktivista rengeteg energiát feccöl abba, hogy a hatalomba segítsen olyanokat, akiket ő a legkevésbé sem érdekel, sőt az ellenségeinek tartja, akiket egy ideig felhasznál ("hasznos idióta" avagy "instant vesztes"). Amint kinyílt a csipája, máris arról beszél, hogy kibassza őket a pártból. Mármint kiket? Az egész tagságot? Legkésőbb Szegedi Csanádnál le kellett volna esnie, mekkorát kamuznak; akkor valaki azt írta, nemsokára Zazrivecz meg Novák bármicvója is előkerül a fiókból.
Ahogy egy ravasz róka mondta: ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére. Elég megnézni a különböző egyházak vezetését, hogy a hányinger kerülgessen bárkit.

@Kandeláber: a hatalom mindig annyit bír megcsinálni, amennyit az emberek engedélyeznek neki. Például a netadót gyorsan vissza kellett szívni, mert egyértelmű volt az ellenállás.
Mindig addig mennek el, ameddig lehet. Nem annyira a hatalom arca az érdekes, hanem a társadalom ereje, a civil kurázsi, amivel ellenállnak a rablásnak. Nem aktív ellenállásra, lázadásra gondolok, hanem passzív ellenállásra, valami olyan emberi, erkölcsi tartásra, amit nem lehet megtörni. Ha ez hiányzik, ha az emberek szolgalelkűek, akkor bárki átgázolhat rajtuk, mindegy, milyen jelszóval nyomul.
Amúgy én is az egyik átlaghülye vagyok, aki szavazott az szdsz-re és a jobbikra is. Később csak a düh marad, minek bíztam meg olyanokban, akik a bizalmat a leghalványabb módon sem érdemlik meg.

Mellesleg az emberi tartásra hirtelen példa ez a tapolcai polgármester is, aki sokkal magabiztosabb, stabilabb benyomást kelt Vonánál, még a hír24-es újságíró is ezt jegyzi meg róla: "megalkuvást nem ismerő, kimért ember benyomását kelti."
Ezt értem ellenállás alatt, nem a lázadást.
süti beállítások módosítása