Nyolcvankilenc-tizennégy − Velünk élő rendszerváltás XII.
2014. október 23. írta: Redakció

Nyolcvankilenc-tizennégy − Velünk élő rendszerváltás XII.

1989.jpg

A Vasfüggöny bontása (Fortepan)

1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt, most 25 éve. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Erről kérdeztünk magyar véleményformálókat, publicistákat Velünk élő rendszerváltás sorozatunkban.

*

’89-14

Petri Lukács Ádám írása

petri_lukacs_adam_1.jpg'89-14: Meghalt a papám, a mamám.

Sokan még, akik a gyerekkorom voltak.

Két barátom öngyilkos lett.

Családi orvosunk öngyilkos lett.

'89-14: Megszülettek a gyerekeim. Simon, Sámuel.

'89-14: '89: 16 éves vagyok. Egyik szobában a Magyar Narancs szerkesztősége, a másikban a Fidesz, újságot készítünk. Sokat írok az ÉS-be is, még az előtérbe kiterített kefelevonatokon javítjuk a nyomdahibákat. Kardos G. György szeretetétől  övezve, a rendkívül öreg (olyik már harminc is elmúlt) fideszes fiúk társaságától magam is felnőttnek képzelve magam, a csoda részeseként élem a napjaim.Végre valami, amiből nem hagytak ki: '48, '56 megannyi kedves olvasmányom, de nem lehettem ott.

Első szerelmemmel a Cenkhegy utcában egy Kolbászka nevű görény társaságában alszunk, akit a lakással együtt rám bízott barátom, aki elment felfedezni Kínát.

Kimegyünk a Fidesz-irodából az erdélyi forradalomba Baráth Gergővel, a gyógyszereket a Kútvölgyi Kórház főigazgatójától, nagyszüleim barátjától, az én fülorvosomtól kapjuk; akár csak a később a gépfegyvert lóbáló román katonákkal szemben életmentőnek bizonyuló, francia nyelvű, sok pecsétű papírost is missziónkról. Heckenast Ottó doktor. Ő sincs már.

Havonta járunk Berlinbe, a szabadság mindenütt. Napközben sok ember, este sok ember. A barátaim, Hold, Tilos az Á, tévedésből hozzám vágott UVA ösztöndíjjal világfelfedezés. Közben cellux-szal tanulok a rádióban vágni, zölden vibráló monitoron újságot írni. De csak a végtelenített bulik közé ékelve, mellesleg. Hajnalban alszom bele a könyvembe.

*

'89-14: Dolgozom, dolgozom. Hajnalban, délelőtt és éjszaka, a nap többi részében legfőképp Sámival, a kisfiammal játszom, olvasok, kirándulok. Olvasmányainkat újrajátsszuk, kirándulásainkat újrajátsszuk, az iskolát újrajátsszuk, a cipővásárlást újrajátsszuk. Hol vaddisznó vagyok, hol a keménykalapos úr Emilből, hol a kékkúti ölyv, máskor őrségi földbirtokos. Játszom, olvasok, kirándulok, főzök.

Dolgozom. Senkivel sem találkozom. Igyekszem − legyünk mi egy jó család, benne én jó papa, férj, meg hogy „bárcsak úgy élhetnénk, ahogy élünk” − így mennek a napok sok éve.

'89-14: Nagyon lassan hiszem el, hogy a rendőr nem azért áll a ház előtt, mert ránk törnek, hogy a hivatal épületében nem biztos, hogy ellenségek ülnek, hogy a határőr nem fogja visszafordítani a kocsit.

'89-14: Megszűnnek a határok. Nem tudok betelni vele. A szabadság legszebb jelképe nekem, elmondhatatlan felszabadulás. Ahányszor átmegyek és visszajövök, elönt az eufória a sorompó, a vizslató szemek hiányától.

'89-14: Átlósan üres, le egyes, fel kettes, kihúzva le hármas, fel négyes. Trabanttal Berlinbe. Kettesben üveghangon 80 − első Zsigulim. Atyai barátomtól lenyúlt és ripityára tört R-4-es. Hihetetlen autókat és utakat éltem túl, a veszélyérzetem a nullával volt egyenlő.

'89-14: A minap kiírta az autó, hogy ideje szervizbe vinni, hívom az idegesítő géphangot, időpontot egyeztetek.

'89-14: Lassan, de megértem, hogy egy csomóan jót akarnak; csak másképp gondolkodnak a jóról, mint én. Igazuk is lehet. Különböző emberekkel beszélgetek, akik egymással nem beszélgetnek, nekem jó, hogy beszélgetünk, sajnálom, hogy egymással nem beszélnek.

Komoly életművű emberek viselkednek hisztérikusan, frusztráltan. Először a frusztrációra figyelek. Aztán arra gondolok, hogy én is leszek öreg (remény), s egyelőre nyoma sincs, hogy lesz valami mögöttem, amihez képest (vagy ami miatt) figyelemreméltó, ha frusztrált túlzóbeszédben utazom. Elröstellem magam, ha szigorúságon kapom magam.

*

'89-14: Volt egy álom, hogy nyugatias, színes, szabad lesz Magyarország. Szabadság van és ez így is marad és nagyszerű. A nyugatias és színes, mint mogyoró a csokoládéban: nyomokban felfedezhető. Pedig jól állna Magyarországnak. Mondjuk van már 1 (egy) hentes Budapesten, ahol mindig lehet rendes húst kapni. Mondjuk van néhány jó iskola Budapesten. Van néhány szép városrészlet, olykor váratlanul szép pillanatok. A belváros csillog, a Bazilikánál hibátlan dim sum. Akadnak üzletemberek, akik a maguk erejéből lettek módosok és most mozit, falusi gimnáziumot, gyerekek táborait, jogvédőket, iskolákat, mi mást támogatnak. Színesebben öltöznek az emberek.

Ha rajtam múlna, mit kétharmados, háromharmados hatalommal számolnám fel a Létező Szocializmust: álmaimban ízlésügyi miniszter vagyok, nemzetközi építész- és designcsapattal, bontjuk a balatoni pavilonokat, a körúti butikportálokat, a budai erdőkbe a kilencvenes években beépített „Günter vagyok, a villachi vízszerelő, ide építek egy muskátlis balkont, köré a házam” borzalmakat, kiűzöm a gumiízű sajtnak nevezett plasztikokat a pultokról, ledózerolom az őrségi „egyen ehetetleneket” fogadókat, csinálunk  finom, büszke, szép Magyarországot − a körút a Ring, a Balaton egy tó, ahol Kistücsök-szerű éttermek és olcsó, finom bisztrók vannak, viszont mindenhol kapható olyasmi, ami egy tó partján kapható, és így tovább.

Volt egy másik álom is, amit Solt Ottilia úgy mondott: Méltóságot mindenkinek! Ebből nem lett semmi, éhség van sok otthonban, düh, máshol meg a már munkába menet idegbetegen elém vágódó idegbetegek. Hogy ne legyen annyi éhség, düh, s az örök harcokról is leszakadjunk, azt bírnám. De szemben az ízlésügyi diktatúra álmommal, itt csak remélek, az orvosságot nem tudom.

'89-14 : olvasom, ezeket a mismásokat a rendszerváltásról. Nekem: szabadság, szabadság, határok nélküliség, szabadság. Aki bármit összemos a mai rend  és  a rendszer között, amely a forradalom miniszterelnökének gyilkosáról kapta a nevét, annak nem érzékelhető és/vagy értékelhető a szabadság.
Negyven éve még őrizetbe vettek magyar értelmiségiket, mert könyveket írtak. (Haraszti: Darabbér, Konrád-Szelényi: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz).

Huszonöt éve szovjet katonák voltak itt. A szelídnek és szolidnak képzelt '80-as években volt olyan házkutatás, amikor a Demokratikus Ellenzék egyik tagjának, amikor nem tett eleget az utasításnak, hogy vigye le a rendőrautóhoz a fellelt szamizdatokat, fegyvert szorítottak a fejéhez. A nyolcvanas évek közepén még számos izgatási per volt, kocsmában a rendszert szidó melósokat citáltak bíróság elé, volt, akit kényszer-gyógykezelésen elektrosokkoltak. Szögesdrót, aknák, „kiutazása a Magyar Népköztársaság érdekeit sérti” − nem lehetett elhagyni az országot, illetve, ha mégis, az kegy volt, amit az állam adott.

Nem volt szabad sajtó. Arról, hogy mi a szabad sajtó, érdemes széles vitát nyitni, hogy miképp befolyásolja a szabad sajtót a piac, az állam, stb, de ugye a mai − sokak szerint nem szabad − sajtóban akárhányszor leírhatom, hogy a sajtó nem szabad, annyit és úgy szidom a kormányt, amennyit akarom. Mivel akkor diktatúra volt, nem lehetett a sajtóban arról írni, hogy diktatúra van. 1986-ban jelent meg az AB szamizdat kiadónál Kis János Vannak-e emberi jogaink? című könyve. Így végződik: „Hogy kimondassék: a polgárok nem az államtól kapják alapvető jogaikat − vannak emberi jogaik. Ennél alább nem adhatjuk.”

Az emberi jogokat az állam üzemszerűen megsértette az elmúlt 25 évben is (ebben élen járt a rendőrség, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, egyebek mellett). De ma nem kérdés, hanem alkotmányos norma a velünk született emberi jogok összessége. S ’90 óta, ha megsértik (megsértik), korlátoznák (korlátoznák) fel lehet lépni ellene.  Evidenciák ezek, de a szabadság lebecsülése nem érzékelni ezt.

*

A rendet nem így képzeltük.

Ki-ki másképp. Én szellősebben, békésebben, színesebben, módosabb országban, ahol az önbecsülés része, ha toleráns vagy, óvod az emberi jogokat, ahol az iskolák nem poroszosodnak el és a városkép sokkal kevésbé terhelt a szocializmussal. Ahol bejön a régi Fidesz szép mondása „elvált szülők gyerekei vagyunk”, a gyerekek megbékülnek, nincsenek előítélet-terhek. (Erre egyébiránt akadnak azért csekély számú példák.)

De aki képes tömegeket vonzani a rendképzetéhez, annak demokratikus felhatalmazása lesz a megvalósításhoz. Igen kicsit lejtős lett a pálya és torzult, de ez akkor is igaz. A NER finoman szólva nem egy polgárjogi harcos megtestesülése. Mint ahogy általában nem a kevéssé népszerű ügyeké. Mert az is kiderült '89-14 között, hogy a hatalompolitikai tudás a politika része. Miként az is, hogy nem sikerült értékeket közösségi értékké tenni. Amelyek ettől még értékek, de nem a közösség a hibás, ha nem érzi őket annak vagy nem érzi át alapvető jelentőségüket. Szép kihívás bárkinek: vonzz tömegeket és az értékeidet tedd értékeikké.

'89-14: Én kisgyerekként felnőtt akartam lenni, féltem az otthon(ok) betegségeitől, rám-nem-figyelésétől meg a házfelügyelőtől, az AB, AH rendszámos Zsiguliktól, mindentől. Végtelenül boldog vagyok, hogy a kisfiam kisfiúként boldog. Jól suhog a varázspálca, amit a kertben tört ágból készítettünk (került rá a kutya szőréből is), most félrerakta, mert a Mamájával játszik épp három testőröset, de már itt van a konyhában, ahol én ezt írom, miközben öntök még bort magamnak és a rizottónak, segít, mondja, vagy inkább játsszunk főzés közben hercegeset. Vladislávval a lengyel királlyal találkozunk, megbeszéljük vele, hogy ne bántsa ő se a tátrai mormotákat. Aztán majd jön az este, olvas neki B., utána én, azután (új rituálé) ő saját magának a könyvre csíptetett lámpával. Mama, Papa, szól ki néhány percenként, de majd lassan elalszik, én meg belehúzok a mindenféle kiszéra méla bávatagba, napi penzumaimba. Aztán belealszom a könyvembe. Épp Emerenc történetét olvasom újra – mindinkább újra, mintsem újat olvasok, ez vajon öregség-tünet?

'89-14: E töredékek nehézségei: önmagamat megszólaltatni. Mérei mondta: „Nem kell félni az élettől”. Mondjuk engem a félelem tart egyben sokszor, önfegyelemre sarkall, de talán tényleg nem kell félni. Van persze kockázat elég: jó papa-e az ember vagy sem, betegségpara, a mondatokat nem kéne-e kihúzni, a számlákat befizetni, a hús alatt lejjebb venni a gázt, és így tovább. Egy gyakorló kispolgár kispolgár gyakorlatai.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr556811137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wantaan 2014.10.23. 09:07:35

89 ? Igaz sem volt!!! Nem volt 89.
88 után egyből 90 jött. .... meg Antall és a köpönyegforgatók. Lezsák aki mára már mindenkit megfúrt - elárult. ... a pojáca Pozsgay aki példát mutatott a többi takony gerincűnek az idomulás magasiskolájáról.
.... s persze a csalók és hazugok felemelkedése - nyilt tolvajlások győztesei :Orbánok , Kövérek ..... szar még mindig a víz felszínén.
..... jöttek ? ...vagy mindig is ott voltak az ájtatoskodó apostata keresztények, a materialista püspökök, az Isten tagadók ...persze csak félhomályba pár fillérért először de ma már milliárdokért vagy csak egy fiú barát kedvéért.

A nemzet az le van szarva! ....maximum az indulatainak levezetésére mindent ellátunk nemzeti jelzővel ....meg elnevezünk forradalomnak, harcnak, ....stb, stb.
A magyarság 14-re fölszámolta magát. ....mert nem igaz hogy nyelvében él a nemzet .... nincs összetartó erő! Egymást lopják meg a Zemberek és a Zembereket lopja meg a párt a kormány ....hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is. .....

legeslegujabbkor 2014.10.23. 10:45:34

@wantaan:
1 évvel később, 90-ben sajnos már kitűnt, hogy a rendszerváltók egy része szerint a másik rész idegen hatalmakat szolgál, és nem része a magyarságnak. Így persze nem lehet nemzetet építeni.

homoródkarácsonyfalváért 2014.10.23. 11:17:02

Nekem bejött a Petri írása. Ő tényleg nyitott, legyünk mi is azok.

Úgyhogy felebarátaim, ne vagdalkozzunk.

Veridicus76 2014.10.23. 11:28:47

"Volt egy álom, hogy nyugatias, színes, szabad lesz Magyarország."

Itt érhető tetten az áthidalhatatlan, kibékíthetetlen, zsigeri, ontológiai ellentét a magyarság és a tértől-időtől független intrnacionalista-kozmopolita szédelgők között.
Én nem nyugatias Magyarországról álmodtam és álmodom, hanem magyar Magyarországról. Arról, hogy a botrányos XX. század után Magyarország végre magyar ország lesz, ahol beszédhibás, tornából fölmentett nyomorultak nem támadnak nekem cinizmussal alig-palástolt gyűlölettel, mondván: mi az, hogy magyar, olyan nincs is (de ha mégis, mindig csak valamilyen külföldi példához képest leköpködve.) Ahol senki nem kérdőjelezi meg az alapvető nemzeti érdekek puszta létét is. Ahol nem tetemcafatoznak, micisapkáznak, ahol nem hangozhat el karácsonykor, hogy egy részeg idióta kiirtaná az összes keresztényt, ahol senki nem nevezhet engem és nemzettársaimat genetikusan alattvalónak azért, mert merészelünk emelt fővel, szabadon, magyarként (tehát SZDSZ-telenül) élni. Ahol nem fordulhat elő, hogy bármilyen közhivatalt viselő személyek saját hazájuk elleni gyűlölettől fűtve idegen zsoldba szegődve ártanak Magyarországnak. Ahol nem őrjöng a zsidóüldözést egyetlen, leg-leg-legnek és abszolútnak parancsoló, minden más fájdalmat intoleránsan kisebbítő, a magyarságot en bloc bűnösnek minősítő rasszista emlékezetpolitika. Ahol nem lehet a mainstream liberális média ünnepelt publicistája olyasvalaki, aki abban leli kéjes örömét, hogy pszichopatológiás gyűlölettel gyalázza, köpködi, az emberi nemből kitagadja a keresztényeket. Ahol nem a másságot emelik bálvánnyá, hanem az azonosságot, azt, ami közös, ami összeköt. Ahol a magyarság fájdalma nem lehet megvető, cinikus gúny tárgya. Olyan Magyarországról álmodtam és álmodom, ahol a keresztény magyaroknak is kijár a tisztelet, az empátia, és az ezt megszegők nem lehetnek balliberális ikonok.
Sajnos ettől a Magyarországtól nagyon messze vagyunk. Ezért kell zéró toleranciával nem kiegyezni, hanem végleg legyűrni, az agyagba taposni a magyargyűlölő békebontókat, az emberi és nemzeti méltóság gyűlölködő meggyalázóit. Ez lenne a valódi, lényegi rendszerváltás.

wantaan 2014.10.23. 11:44:06

@Veridicus76: Igazad van! Dögöljön meg már az a kurva tehén a szomszédban! Zéro toleranciát meg tarkón lövést mint azt a keceli polgármester is kifejtette. ...meg mindenki annyit is ér mint amennyije van. .... meg ki a mocskos csicska koldusokkal a városokból - a templomokból mert büdösek meg "Jaj a legyőzötteknek" ...mert mi igaz keresztény magyarok vagyunk ...ha pénzről van szó.

..... csak a kurva életbe mi magyarok vagy 500 éve nem nyertünk ! ...vagy amikor nyertünk akkor is vesztettünk.

Szabványok 2014.10.23. 12:20:38

@Veridicus76: Igen, az már '89-ben is látszott, hogy van, aki ilyen Magyarországot képzel el.
De az már akkor is látszott, hogy ilyet nem lehet megvalósítani.
Először is nem lehet megvalósítani, csak diktatúrával. Olyan diktatúrával, amikor ahol nincs szólásszabadság, mert ha van szólásszabadság, akkor a 10M emberből mindig lesz pár millió, akik azt mondják, amit Te nem szeretnél hallani.
Másrészt nem lehet a Földön megvalósítani. Mert a Földön, mi egy apró, kis ország vagyunk. Akik rászorulnak a világra. Anyagilag, technológiailag, erőforrásban, kultúrában. Másrészt nem lehet áthatolhatatlan falat emelni. A technológiával, tőkével, termékekkel, kultúrával, turizmussal együtt törvényszerűen bejön az ideológia, az életérzés, a vélemények sokszínűsége, a válságok, begyűrűzik az áremelés, feladunk az egyéniségünkből, nyelvünkből, kultúránkból, szokásainkból.

Álmodhatsz, hogy ha É-Koreánál erősebb falat építenénk, akkor mögötte micsoda mélymagyar világot építhetnénk. De akkor internet nem létezne, hanem lószerszámból kézzel faragnánk a tranzisztoros rádiót, amivel az egyetlen, az igazi, a megengedett híreket lehet hallani, semmi buzulás, semmi ellenvélemény, az igazat és csakis az igazat lehetne hallani. (A magyarok igazságát. A többség igazságát. Ha a többség római katolikus, akkor a római katolikus igazságot. A reformátusokat pedig üldözik, mert őket már megszállta a nyugati szellem, képesek lennének Németországig nézni.)

Hidd el, akármilyen szép is az álmod, megvalósíthatatlan. Én már megéltem egy megvalósíthatatlan, de szép állom megvalósítási kísérletének kudarcát. Mert a kommunizmus, a pénz, a tőke, a kizsákmányolás nélküli társadalom, ahol minden cselekedet az ész, a közösségi érdek motivál legalább olyan szép állom, mint a Te zsidómentes, liberalizmusmentes, ateitamentes, magyarlelkű álmod.

Miért megvalósíthatatlanok ezek az álmok? Például azért, mert az ember már csak olyan, hogy az egyéni érdeke erősebb a közösségi érdeknél. (kivéve a szenteket és hősöket, de olyanból kevés van). Ennek az a következménye, hogy aki alul van, az nem fogja életét áldozni a hazájáért, hanem azt nézi hogyan boldogulhat ő és családja. Aki meg fenn van, annak óhatatlanul maga felé hajlik a keze és magának persze importál néhány Porschét, amiről meg akarja győzni a népet, hogy felesleges luxus, az igazi a lovon közlekedés.

Úgyhogy két választásunk van:
a) Megyünk a magyar semmi felé, mert egy elérhetetlen, az emberek egyéni érdekeivel szemben álló társadalmat építünk. (És az emberek otthagyják ezt a társadalmat.)
b) Tudomásul vesszük, hogy vannak zsidók, vannak buzik, vannak, akiknek más a véleményük, mint a mienk, mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy a saját módján keresse a boldogságát. És ha minden magyar állampolgár megtalálta a boldogságát, akkor ez egy boldog ország lesz. Még akkor is ha Siemens alkalmazott lesz, még akkor is, ha a fele cigány, fele zsidó, fele kínai bevándorló és nem az ősmagyar piacra jár szürke marhát hazhajtani, hanem a McDonaldsba fish&chipsért.

Válasz a megvalósíthatalan és boldog társadalom között!

Pelso.. 2014.10.23. 12:29:53

@Veridicus76: "magyarként (tehát SZDSZ-telenül)'
Neked ezt jelenti a magyarság, gratulálok.

wantaan 2014.10.23. 12:37:19

@Veridicus76: Zéró toleranciát Veridicus76-telenül! S meg van mentve a haza. ....meg akkor csak 1-gyel lennénk kevesebben. Aki magyar az velünk van s nem veled!
Hajrá magyarok, hajrá Magyarország! Abcug Veridicus76. ...... vagy nem???

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.23. 12:45:47

@wantaan: @Szabványok:

@Veridicus76: szavainak mély igazságát a ti szavaitok igazolják. Kifejezetten mértéktartó és méltányos megnyilvánulására ocsmány és ostoba hőbörgéssel, üres, fölényeskedő, gyűlölködő vak handabandával reagáltatok. Ti tényleg magyargyűlölők és/vagy brutálsötétek vagytok.

wantaan 2014.10.23. 13:00:08

@bbjnick: Na ugye! ...mély igazsága van a mély magyar?-nak . s mi még igazoljuk is, .... Te meg azt hogy tiszta fajú árja olyan kunfajta vagy székely esetleg jász egy kis szláv vagy szefárd beütéssel. Főként a mértéktartó és méltányos volta ami kifejezett. Igaz persze ha egy kicsit még faragnának rajta???? ..... esetleg jobban keresztény lenne ..... vagy magyar keresztény .... olyan igazi.

vizipipa 2014.10.23. 13:00:10

@Szabványok:

Nagyon szépen leírtad. Mi lenne viszont, ha nem sarkítanál ennyire? Nem csak fekete meg fehér van. Rengeteg egyéb szín is létezik. Csak éppen némely színek nagyon túltengenek. Messze valós arányaikon túl.

Nem lenne jobb, ha a helyükre kerülnének? Szerintem @Veridicus76: erről ír.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.23. 13:28:20

@wantaan:

Hát, ez is egy program! Ideh_nysz, idef_sol, szétcsapod, megfetrengsz benne: ha neked erre van szükséged a beteg pszichéd egybentartásához, akkor hajrá!

Bell & Sebastian 2014.10.23. 13:39:45

@Veridicus76: Így!

(Post: a féktelen szabadságvágy, mint forradalmi lámpás. Jó nagy baromnak kell születni vagy nevelődni ahhoz, hogy ilyesmi kicsússzon az emberállatból - a megfelelő helyről.)

wantaan 2014.10.23. 13:56:34

@bbjnick: Lehánytalak? Biz Isten nem akartalak.

@Bell & Sebastian: pedig, pedig a forradalmak mindig a szabadság hiánya miatt törnek ki. .....persze a fülke forradalmak nem, azokat utólag szerkesztik meg valami századvéges lebujban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.23. 14:21:56

@wantaan:

Nem engem, magadat. Folyamatosan.

wantaan 2014.10.23. 14:27:46

@bbjnick: .... no akkor tisztázzuk. Szerinted mi az a hányás?

Zb74 2014.10.23. 14:41:15

Az első élvezetes, összeszedett írás ebben a sorozatban.

Google 2014.10.23. 15:46:43

Nagyon szép, igaz és lírai. Lájk.

Bell & Sebastian 2014.10.23. 16:25:52

@wantaan: Ha arra tetszik gondolni, hogy az elnyomás (mint presszió) ellentettje a szabadon engedés (robbanás), akkor nem téved nagyot.

Csak felesben, merthogy a "belső" szabadság mindenféle rendszerben korlátlan. Attól, hogy soványdisznó-vágtában átnyargalunk X város Y múzeumán, nem leszünk se többek, se kevesek. Mint ahogyan a gyorstalpaló nyelvvizsga sem sokat segít mások megismerésében. Ezek csupán eszközök, hogy ki mire használja, az nincs beléjük kódolva.

A "korlátlan szabadság" és "elnyomás" érzékeny egyensúlyát egy geborene lúzer (= hasznos hülye) sosem fogja megérteni.

wantaan 2014.10.23. 17:37:15

@Bell & Sebastian: Tévedni tetszik ugyanis pl a jelen viszonyokban már a belső szabadság sem korlátlan (mert rejtélyes félelem igazgat) ....persze nem is lenne korlátlan a rejtélyes félelem nélkül sem mert kordában tartaná az erkölcs, a humánum, a kulturális környezet nevelő hatása.
De pont az a rendszer problémája hogy nincs erkölcs (lásd pl Tőkés, Dajcstompi, Mayer püspök és a többi hím/ kurvahajcsároskodását) nincs humánum (lásd mindenki annyit is ér amennyije van, ...vagy a koldusok - hajléktalanok kitiltását közterekről) .... és nincs olyan kulturális környezet sem amely kordába tartaná (itt van a NAV botrány, a trafik mutyi, föld mutyi ....stb, stb)
Az erkölcs a humánum a kulturális környezet helyett lett a rejtélyes félelem ..... a mától, a múlttól a jövőtől.
S ez az ami fölőrli a nemzetet , a tartós megbonthatatlan összetartozást amire építkezni lehet.
Oszd meg és uralkodj pillanatnyi haszonlesése gyilkolja a nemzetet.

wantaan 2014.10.23. 17:48:41

@Bell & Sebastian: ....csak egy példa egy sikeres nemzet mindennapjaiból.
Finnország erdőrengetegében egy tó parton "hétvégi ház" kis tisztással és egy kis szaunával kerítés nélkül kulcsra zárás nélkül. 2-3 km-es körzetben nincs ember.
.... a kis tisztáson ültetett fa csemeték nyír és éger. .... az erdőrengeteg nyír és éger. .... a 2 kis fán még rajta az ár cédula amely szerint mintegy 50 km-re lévő városban vásárolták őket.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.10.23. 18:12:01

nem tudok mást mondani. ha ennek a degeneráltnak /nézzék meg családját, barátait, alkoholizmus, öngyi, dili/ most rossz, akkor nekünk jó.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.10.23. 18:37:44

nagyon úgy látszik sajnos, hogy évtizedekig el lehet vegetálni így fidesz üzemmódban. A tavaszi választásokon liszttel és cukorral lekenyerezett népi tömegek (nem városlakók) meg a baloldalt zsigerből gyűlölők szavazatai legközelebb is jönnek, a politikától megcsömörlötteket meg ugye amúgyse mennek szavazni.

Az, hogy a médiapiac strukturáltan tudat-mosó csatatérré változott, nyilván sokat segít ennek a helyzetnek a stabilizálásában.

A fidesz hipszter-kormány, csak azért csinálnak dolgokat, mert azt hiszik hogyha EU-szerte ők csinálják először, és nem dől össze az ország, akkor a módszer jó. + Nemzeti máz = Nyammi. Értelmiségiek tömegei állnak mögöttük.
89-ben még nem éltem, és 2014-ben azért egész jó élni, szép a főváros, jók a bulik, meg néha telehányok egy bokrot a körúton. Mi mást lehetne csinálni? A nemzeti kormány szabásmintájának se felelek meg, a jobbiknak nem vagyok elég magyar, az LMP-nek igazából nem vagyok elég nyomorék, az MSZP-t kösz, meghagyom apámnak.
Amúgy ez egy jó poszt volt. Elrakjuk egy szilveszteribe. Vagy egy humorosba.

bölcsbagoly 2014.10.23. 18:57:28

@wantaan: sajnos ti jöttetek! és vagytok ma is.

bölcsbagoly 2014.10.23. 18:59:02

@Veridicus76: igazad van! De mit kapsz itt te ezért! Lám az első büdös borz már meg is jelent rögtön...

bölcsbagoly 2014.10.23. 19:01:05

@Szabványok: ja, a másoknak csak jogaik vannak, nekünk meg csak kötelességünk? S nem szabad rajtuk számonkérni a kötelességeik teljesitését?

bölcsbagoly 2014.10.23. 19:03:38

@Megyko: aha, s milyen mázat szeretnél? kozmopolitát, internácit?

bölcsbagoly 2014.10.23. 19:04:25

@jm padilla: s vajon mit is végzett? s hol lenne még hely a világban számára?

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.10.23. 19:05:37

@bölcsbagoly: te egy ilyen epic troll vagy ember. :D végigkommentálod a népet de vigyázz nemsokára erre is iparűzési adót kell fizetni. :D

KUHULIN 2014.10.23. 19:08:05

Nagyon szép post, megkönnyeztem!

wantaan 2014.10.23. 19:30:56

@bölcsbagoly: Tévedsz! Mi 1000 éve itt vagyunk.

Szabványok 2014.10.23. 19:59:53

@bbjnick: "ocsmány és ostoba hőbörgéssel, üres, fölényeskedő, gyűlölködő vak handabandával reagáltatok. Ti tényleg magyargyűlölők és/vagy brutálsötétek vagytok."

* Nem gyűlölök én senkit! Tényleg. Keresztény ember vagyok, szeretek minden embert. Magyart, nem magyart, még Téged is.

* Saját véleményemet írtam le, amit évtizedek tapasztalatai és a logika támaszt alá.

* Ismerem az emberi természetet. Ezért írtam azt, amit írtam. A mélymagyarok jószándékával van a pokolba vezető út kikövezve. Mert a magyarszeretetből törvényszerűen idegengyűlölet lesz. A rend utáni vágyból diktatúra. Erre tanít a történelem.
Ezért mondtam, hogy egyetlen járható út van:
a liberális demokrácia, a nemzetközi integrálódás. Lehet, hogy nem jó, de nincs jobb.

Szabványok 2014.10.23. 20:16:47

@vizipipa: Nagyon érdekes kérdést feszegetsz!
Különösen a rendszerváltás előtt és környékén voltak olyanok, akik szerint létezik középút, létezik harmadik út. Sőt. Húszévesen én is így gondolkodtam.
De aztán láttam, hogy nem létezik ilyen 'harmadik út'. Mert ilyen harmadik, sajátosan magyar úton akart járni Kádár is, de amikor elkezdett elvtávolodni a nettó szocializmustól, akkor egyre gyorsuló ütemben kezdett kialakulni a kapitalizmus.
Ilyen harmadik úton akart járni Csurka is. De ő meg egy nagyon csúnya fekete luk felé, a fasizmus felé gurult.

Ezek a példák is azt mutatják nekem, hogy nincs középút.
A gazdaságban neoliberális/konzervatív piacgazdaság kell, mert ez az egyetlen, amelyik versenyképes gazdasági fejlődést produkál, amivel nem csúszunk egyre lejjebb és lejjebb.
A szellemben meg szabadság. Semmiféle ideológiát nem lehet 'felülről' belenyomni az emberekbe. Lehet nekik papolni a kereszténységről, a hazaszeretetről, a proletár internacionalizmusról, a kommunizmusról, stb. Ahogy ezt Madáchtól megtanultuk, a szép eszmékből főideológusok, elnyomott nép, kötelező ünnepek lesznek. És sajnos legtöbbször erőszakba torkollik.
Hát akkor nem jobb, ha hagyjuk, hogy az emberek úgy éljenek, ahogy akarnak, szabadon? (Természetesen a liberális minimumot a 'másoknak nem ártás'-t betartva?) Ebbe akár az is beletartozik, hogy önként és dalolva egyesek hatalmas magyar zászlókkal sétálnak. (Amíg nem kezdik ütni a nem magyarokat.) Mások meg buzifelvonulásra járnak. (Amíg nem lesz kötelező buzulni.)
Templomba járni? Lehet, szabad, aki szeretné keresztény hitét, erkölcsét így fejlesztené, kötelezőnek érzi magára(!) a katekizmust, az imádkozzon, olvassa a Bibliát. De ne kövezzék meg azt, aki nem így tesz.

Szabványok 2014.10.23. 20:24:30

@bölcsbagoly: "ja, a másoknak csak jogaik vannak, nekünk meg csak kötelességünk? S nem szabad rajtuk számonkérni a kötelességeik teljesitését?"
Ezt most nem értem.
Kik a 'mások" és kik a 'nekünk'?
A külföldiek és a magyarok?
A keresztények és a zsidók?
Az X pártra szavazók és az Y pártra szavazók?

Másrészt:
Az embereknek jogai vannak. Emberi jogai. Szólásszabadság, mozgás szabadsága, élethez, testi épséghez való jog, magántulajdon(!) szabadsága, szabad szerződéskötés szabadsága, stb.
Kötelességei?
Az embereknek az a kötelessége, hogy ne bántson másokat. Hogy mi számít 'ártásnak', az egyszerű: ami másokat a fenti szabadságok érvényesülésének akadályozása másoknál.
A fenti jogok minden _embert_ megilletnek.
A fenti kötelességét minden _embernek_ teljesítenie kell.

bölcsbagoly 2014.10.23. 20:27:11

@Szabványok: te vagy nagyon naiv vagy, vagy nem érted azt amit írsz. A társadalmak nem úgy működnek ahogy azt megidealizálod. Az emberi gyarlóságok meg generációkról generációkra újra termelődnek és működnek.

Baloldali érték 2014.10.23. 20:54:14

@Veridicus76: Nagyon szépen összefoglaltad.

Amennyiben a "nyugatos, liberális Magyarország" az ex-SZDSZ-retorika néha lappangó, néha nyílt, de konstans magyargyűlöletét jelenti, nem kérek belőle.

Szabványok 2014.10.23. 21:24:35

@bölcsbagoly: Nem vagyok nagyon naív és értem, amit írok. Tapasztalatom (és a történelem) azt mutatja, hogy bizony így működnek a társadalmak.
Igen, pontosan azt mondom én is, hogy az emberek nem nagyon változnak. Ezért érdemes még az ókori történelmet is tanulmányozni, sokat lehet belőle tanulni a társadalomról, hatalomról, emberekről.
Az egyik tanulság, hogy az embereket nem lehet tartósan ideológiával megvezetni. Egy ideig megy, de előbb-utóbb az emberek természetes igényei elnyomják a nagy gondolatot, akármi is legyen az.

Veridicus76 2014.10.23. 21:27:21

Voltaképp szórakoztató, hogy a ballib gyűlölködők az epeömléseikkel tökéletesen igazolják, amit írtam. és annyira elvakultak, hogy észre sem veszik.
Ugyanakkor tragikus, hogy az effélék miatt nem lehet normális Magyarországot építeni.

Veridicus76 2014.10.23. 21:28:38

@wantaan: "Dögöljön meg már az a kurva tehén a szomszédban! Zéro toleranciát meg tarkón lövést mint azt a keceli polgármester is kifejtette. ...meg mindenki annyit is ér mint amennyije van. .... meg ki a mocskos csicska koldusokkal a városokból - a templomokból mert büdösek meg "Jaj a legyőzötteknek" ...mert mi igaz keresztény magyarok vagyunk ...ha pénzről van szó.
"

Erről beszélek. Erről az ostoba magyarellenes gyűlölködésről. Ideokádtál valamit, aminek semmi köze ahhoz, amit írtam. Őszintén sajnállak, baromi szar lehet ennyi gyűlölettel élni.

Veridicus76 2014.10.23. 21:30:39

@Szabványok: "Álmodhatsz, hogy ha É-Koreánál erősebb falat építenénk, akkor mögötte micsoda mélymagyar világot építhetnénk."

Én a keresztény magyarok iránti tiszteletről beszéltem.
Te miről beszélsz?
Őszintén sajnállak. Baromi szar lehet ennyi gyűlölettel élni.

Veridicus76 2014.10.23. 21:31:38

@Pelso..: az SZDSZ-telenítés a normális ország felépítésének egyik alapfeltétele. Ez axióma.

Szabványok 2014.10.23. 21:35:58

@Baloldali érték: Kár, hogy így látod.
Miért lenne magyargyűlölő a nyugatos-liberális Magyarország?
Tán a nyugatos-liberális Hollandia hollandgyűlölő?
Szerinted a nyugatos-liberális Svédország svédgyűlölő?
Nem, ezekben az országokban nem gyűlölik a hollandok a hollandokat, a svédek a svédeket. Akkor miért gyűlölnék a magyarok a magyarokat egy nyugatos-liberális Magyarországon?

Miért gondolkozol "gyűlöletben"? Normális ember nem "gyűlöl", mert a gyűlölet a gyűlölőt is tönkreteszi.
Én, mint liberális-nyugatos Magyarországra vágyó, egyáltalán nem gyűlölöm a magyarokat. Hiszen én is magyar vagyok, én is itt élek, a rokonaim, barátaim, munkatársaim nagyrészt itt élnek, az itt élő emberekkel találkozom nap, mint nap, miért gyűlölném őket? Sőt, szeretem őket, szeretem a hazámat, szeretném, ha Magyarország jó hely lenne, az emberek egyre jobban élnének, boldogak lennének, nem menekülnének ebből az országból, hanem itt boldogulnának, itt tanulnának, dolgoznának.

Miért akarnék rosszat honfitársaimnak?
Nekem is jobb boldog, elégedett embereket látni, mint savanyú képű, disszidálásra készülő szegényeket.

Szabványok 2014.10.23. 21:46:36

@Veridicus76: Én keresztény vagyok és magyar vagyok. (Ebben a sorrendben!)
Természetesen tisztelem magamat és a többi keresztény magyart. Miért gyűlölném magamat, feleségemet, gyerekeimet, szüleimet, honfitársaimat? Szeretem őket!
De én nem gyűlölöm, sőt tisztelem az ateista svédeket, a mormonokat, a mohamedán törököket. Mivel keresztény vagyok, még azokat sem gyűlölöm, akik engem gyűlölnek. (Azért remélem kevés ilyen ember van.)
Én nem gyűlölök senkit, nem értem, hogy miről beszélsz.

Úgy veszem észre Te gyűlölsz valakiket, de meg sem tudod mondani kiket.
Engem?
A keresztény magyart?
Azokat gyűlölöd, akik többre vitték az életben, mint Te?
Azokat gyűlölöd, akik nem értenek Veled egyet?
A keresztény, cigány magyarokat?
A magyar zsidókat gyűlölöd?
Azokat gyűlölöd, akik rosszat tettek Neked?
A bűnözőket gyűlölöd?
Az ateistákat gyűlölöd?
A buzikat gyűlölöd?
A gazdagokat gyűlölöd?
A külföldieket gyűlölöd?
Nem értem.

♔bаtyu♔ 2014.10.23. 22:02:33

Nekem ez a Magyarország sokkal jobban ízlik, mint Gyurcsányé.

Ma pld. nyugodtan kimehetsz az utcára tüntetni, persze az is jó érzés, amikor Farkasházy és a kommunista diktatúra más képviselői diktatúráznak, mert nem rúgnak már labdába.

Az ő "demokráciájukat" a kádár rendszerben már megismertem és undorodom is tőlük, hogy ők kérik számon azt, amit az ő idejükben eszükbe nem jutott megadni.

A liberálisok "demokráciáját" inkább csak sejtem, beleborzong az ember, palesztinok saját hazánkban, el lehet képzelni milyen lett volna az orosz megszállás, vagy az USA, EU, Izrael totális barátságával Petővel, Demszkyvel, a többi liberálissal. Fúj.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 22:35:34

"nyugatias" Magyarország. Aha.

Érdekes dolgok ezek. Mind a kommunisták, mind a liberálisok kényszeresen látnak el értelmetlen jelzőkkel közérthető fogalmakat.

Magyarország. Ez érthető. Nyugatias Magyarország. Az mi? Demokrácia. Ezt is érti mindenki. Szocialista demokrácia. Liberális demokrácia. Az mi?

A csúcs a népi demokratikus köztársaság. Meg a liberális bázisdemokrácia.

Aki közérthető fogalmakat pántlikáz, az valami rosszban sántikál. Jómagam ebből indulok ki. Magyarország. Pont. Nincs "nyugatias Magyarország". Magyarország van és be van fejezve. Aki ezt ragozza, az vagy kommunista, vagy liberális. Mindkettőtől az Isten óvjon minket.

wantaan 2014.10.23. 22:57:52

@Veridicus76: Miről beszélsz???? ...hiszen Te nem is érted a magyar beszédet! Te valami álmagyar lehetsz. Kányádi Sándor szavaival élve: "cigány ne magyarkodj!"
Nézz már tükörbe ....

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 23:00:16

@Pelso..:
SZDSZ-telenítés nélkül márpedig nem fog menni. A "liberális" mételyt gyökerestül el kell távolítani. Addig szó sem lehet semmiféle felemelkedésről.

Kandabula 2014.10.23. 23:00:46

@Tudományos libsizmus: én meg úgy gondolom, hogy Orbán politikája népellenes, magyarellenes. Szövegei álnok szövegek. Egy privát összeesküvés feje, aminek bedőlt a nép egy része.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 23:03:56

@wantaan:
Cigányozol, libsi? Egy ideje az a határozott véleményem, hogy fogtok ti még zsidózni is:) Amikor már nagyon szorul a hurok a nyakatok körül.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 23:09:41

@Kandabula:
Nekem pedig az a véleményem, hogy ma egyedül a Jobbiknak van joga népellenességgel vagy magyarellenességgel vádolni Orbánt. Nem feltétlenül azért, mert Orbán nép- vagy magyarellenes valóban, hanem azért, mert a Jobbik nem járatta le tökéletesen, amit képvisel.

Ebből következik, hogy mind a kommunistáknak, mind a liberálisoknak kuss a nevük. Befoghatják. Ez van.

Kandabula 2014.10.23. 23:20:53

@Tudományos libsizmus: te érted azt, mit is írsz? Mit jelent az, hogy " Nem feltétlenül azért, mert Orbán nép- vagy magyarellenes valóban, hanem azért, mert a Jobbik nem járatta le tökéletesen, amit képvisel." Én írtam valamit. Cáfold, vagy értsél egyet. Hogy jön ide a Jobbik? Mi ez a kenőmájas?

wantaan 2014.10.23. 23:21:00

@Tudományos libsizmus: Ó seggfej! Én már vagy 6 éve zsidózok. Zazrivetz Vona ocsmánykodása , árulása óta. .....vagy a Tushek-Tirpáktót-Toroczkai böszmeségei óta.
A Jobbik egy szar hazaáruló gyülekezet kgbélákkal , zazazrivetzekkel és más zavaros indentitású félbuzikkal és magyarkodó cigányokkal .

Szabványok 2014.10.23. 23:21:13

@♔bаtyu♔: "Nekem ez a Magyarország sokkal jobban ízlik, mint Gyurcsányé."
Más az ízlésünk, mert nekem kevésbé ízlik.
A 27%-os ÁFA, a felsőoktatásra költött pénz felezése, a folyton változó törvények, tartósan rossz forint, folyton ingadozó forint, rezsicsökkentés, netadó, megnövekedett korrupció, stadionok, foci, orvoskivándorlás és még nagyon hosszan sorolhatnám mi ízlik kevésbé, mint Gyurcsány alatt. Még akkor is, ha I. Gyurcsányhoz viszonyítok. II. Gyurcsány már jobb volt, Bajnai még jobb. (Ne feledjük az értékelésénél, hogy akkor lökött minket hanyatt a világválság!).
Természetesen szíved joga, hogy saját ízlésed legyen és arra szavazz, akire akarsz. Én is ezt teszem.

Szabványok 2014.10.23. 23:22:07

@♔bаtyu♔: "Ma pld. nyugodtan kimehetsz az utcára tüntetni, "
És autókat is gyújtogathatok?

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 23:31:15

@Kandabula:
"...privát összeesküvés feje..."

Csak nem összeesküvés elméletet fabrikál nekünk egy "liberális" írástudó?

Szabványok 2014.10.23. 23:31:34

@Tudományos libsizmus: "Magyarország. Ez érthető. Nyugatias Magyarország. Az mi?"
Járd végig a nyugati (pontosabban nyugat-európai országokat és akkor meglátod. Beszélgessél emberekkel Németországban, Luxemburgban és Portugáliában. Nézz ott tévét, vállalkozz, dolgozz, intézz ügyet, fizess adót, vegyél autót, irasd be iskolába a gyerekedet, menj el orvoshoz, adj be tendert állami beruházásra, folytass üzleti tárgyalásokat, menj el bíróságra, köss szerződést, bankolj, stb.
Ki fog rajzolódni egy a mai Magyarországtól eléggé eltérő társadalom, ország, életmód, sőt szemléletmód.
Én ezt értem "nyugatias" Magyarország alatt. Amikor az emberek és cégek szabadsága, akkora mint a nyugati demokráciákban.
Beszélgess olyaan emberekkel, akik az utóbbi években disszidáltak, vagy fiatalokkal, akik az emigráció gondolatával foglalkoznak. Itt hagyják hazájukat, szüleiket, emlékeiket, mákos tésztájukat.
Miért?
Nem nem (csak) a több pénzért. Hanem azért a bizonyos "nyugatias, liberalás demokráciáért".

Kandabula 2014.10.23. 23:33:52

@Szabványok: "♔bаtyu♔" elvtárs régi elvtárs, mondhatni veterán ebben a témában. Fontos feladatot lát el, nem illik bántani. Történelmi ismeretei egy vízilóéval nagyjából azonosak. Hagyjuk békén.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 23:34:47

@Szabványok:
"...II. Gyurcsány már jobb volt, Bajnai még jobb...."

Te jó ég. II. Gyurcsány alatt lettünk rendőrállam. Bajnai az IMF prokonzulja volt. Ez neked a jobb és a még jobb? Mindig tanul valami újat az ember fia a "liberálisok"-tól:)

Kandabula 2014.10.23. 23:35:20

@Tudományos libsizmus: figyelj a zsebedre bakker. Hacsak nem vagy benn a buliban.

Szabványok 2014.10.23. 23:38:00

@Tudományos libsizmus: "SZDSZ-telenítés nélkül márpedig nem fog menni. A "liberális" mételyt gyökerestül el kell távolítani. Addig szó sem lehet semmiféle felemelkedésről."
A gyökeres eltávolítást, a végső megoldást hogyan képzeled? Például velem mi a szándékod? Nemzetellenes izgatásért feljentesz és bezáratsz?
Kádárt túléltem, nem disszidáltam, "kalandvágyból" itthon maradtam, mert a hazám, őseim sírja többet jelent nekem annál, minthogy egy sehonnani bitang uralkodása alatt gyáván elmeneküljek. Épp így Orbán (de még Vona sem!) fog elkergetni innen. És nem vagyok egyedül.
Kíváncsian várom, hogy ügyesebben fogjátok-e megpróbálni elkergetni a magyarokat a hazájukból, mint a komcsik.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 23:41:49

@Szabványok:
A cégek szabadsága akkora volt Magyarországon, hogy szinte a magyar állam fizetett nekik adót, ha idetolták az arcukat. A bankok véresre keresték magukat mindössze azon, hogy betették az MNB-be a pénzt Európa legmagasabb jegybanki alapkamata mellett.

Nem értem a "disszidálás" kifejezést. Ez valami kommunista újbeszél szó, ha nem tévedek.

Ha ismernéd pölö a német sajtót, tudnád, hogy Magyarországon van sajtószabadság, ellenben Németországban nincs. A német a világ legegyoldalúbb sajtója az észak-koreait leszámítva.

De. A pénzért mennek. Ez ilyen egyszerű.

Kandabula 2014.10.23. 23:42:22

@Szabványok: igen, ez érdekes kérdés. Mi lenne ebből az országból, ha csak ezek a figurák maradnának itthon.

Veridicus76 2014.10.23. 23:42:44

@Szabványok: "Úgy veszem észre Te gyűlölsz valakiket, de meg sem tudod mondani kiket. "

Úgy látom, gondot okoz a szavak értelmezése. Sajnálom.

Szabványok 2014.10.23. 23:43:32

@Tudományos libsizmus: Igen az "jobb volt" és "még jobb volt".
Rendőrállam? :-) Ilyet csak azok kiáltottak, akiknek valami vaj volt a fején. Én nem gyújtok fel autókat, nem verek be kirakatokat, nem dobálom kővel a rendőröket. Nem tettem ezt Kádár rendőreivel sem, Gyurcsány rendőreivel sem, Orbán rendőreivel sem. Épp ezért békében megvoltam velük és megvagyok a mai napig.

IMF ügynöke? Igen azzal sikerült kihúznia az országot (és a devizahiteleseket :-))) a bajból, hogy jó kamatra IMF kölcsönt vett fel. Amit Orbán lecserélt rosszabbra. Nekem semmi bajom az IMF-fel, nem vett el tőlem semmit az IMF.

Veridicus76 2014.10.23. 23:45:05

@wantaan: miért vagy feszült? Mi a baj? Kit gyűlölsz, és miért?
Sajnálom, ha problémás az életed.

Kandabula 2014.10.23. 23:45:33

@Tudományos libsizmus: neked fingod sincs arról, hogy mit jelent a sajtószabadság.

wantaan 2014.10.23. 23:47:42

@Tudományos libsizmus: ...hát ha jól megnézi az ember tényleg jobb volt Gyurcsány idejében.
Minden balfaszságával együtt ....akkor még volt tartása a magyarnak.
...... s hogy akkor lettünk volna rendőr állam ez sima hazugság. Az hogy gumilövedéket használtak a rendőrök az minden normális államban természetes ha gyújtogat, rombol, fosztogat a csőcselék. lásd pl. svájci rendőrök vs. debreceni baromarcúak. Attól még Svájc nem lett rendőrállam!
...meg,hogy Bajnai az IMF prokonzulja???? Ez netto hülyeség kb. olyan mint,hogy Orbán Putyin helytartója lenne. ...s ráadásul az IMF még segített is az országnak kilábalni a válságból.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 23:47:50

@Szabványok:
"Nemzetellenes izgatásért feljentesz és bezáratsz?"

Nem rossz ötlet. Miután a "liberális demokrácia" nyilvánította bűntetté történelmi események megítélését.

Szerintem a világ vezető demokráciájában van ilyen tényállás, vagy hogy hívják: nemzetellenes izgatás. Akármibe lefogadom. Ahol quantanamoi koncentrációs táborokat tartanak fenn, ott nemzetellenes izgatás paragrafus is van, az biztos.

A viccet félretéve: természetesen a fejekből kell kipusztítani a liberális fekélyt. Nem tudom, miért ijedtél meg ennyire. Biztos a rossz lelkiismeret.

Kandabula 2014.10.23. 23:51:33

A lényeg: nagyjából 50 éven keresztül jó volt külföldön magyarnak lenni, most meg szar. No, jóccakát!

wantaan 2014.10.23. 23:52:02

@Veridicus76: Ó Te kis szerencsétlen indentitás zavaros magyarkodó ember forma. Nézz már tükörbe s magadnak tedd fel az előző kérdéseid!

Szabványok 2014.10.23. 23:54:30

@Tudományos libsizmus: "A cégek szabadsága akkora volt Magyarországon, hogy szinte a magyar állam fizetett nekik adót, ha idetolták az arcukat."
Ha ez volt, az helytelen. Az állam ne avatkozzon bele a gazdaságba, mert annak soha nincs jó vége. Szívből utáltam, ha egy cégnek adókedvezményt adtak, ha idejött, mert az negatív diszkrimináció az itt lévő cégekkel szemben.

"A bankok véresre keresték magukat mindössze azon, hogy betették az MNB-be a pénzt Európa legmagasabb jegybanki alapkamata mellett."
:-) Nem a bankok jártak jól, hanem a betétesek! Nem tudom, hogy olvastad-e a Tőkét, tanultad-e a kapitalizmus politikai gazdaságtanát? Ugyanis a bankok között verseny van. Ami azt jelenti, hogy beáll az átlagos profitráta. Ha az MNB több kamatot ad nekik, akkor ők is több kamatot adnak a betéteseiknek. Mert a betéteseik pénzét teszik az MNB-be.

"Nem értem a "disszidálás" kifejezést. Ez valami kommunista újbeszél szó, ha nem tévedek."
:-) Valóban a kommunisták uralma idején nevezték így azokat, akik itthagyták a hazájukat és nyugaton próbáltak szerencsét. Én a mai kivándorlókat is ezzel a terminológiával illetem, ezzel fejezve ki erkölcsi megvetésemet, a hazájukat elhagyókkal szemben.

"De. A pénzért mennek. Ez ilyen egyszerű. "
Hány emberrel beszélgettél? Mert én sokkal. És csak egy kis részük az, aki a pénzért megy. Mert általában csak látszólag több a pénz, csak az itthoni viszonyokhoz képest több a pénz. Ott mindenki annyit keres, a társadalomban elfoglalt helye ott is az, ami itthon.
Hanem pl. csak fizetős egyetemre vették volna fel jogásznak. Elmegy, mert máshol inyen tanulhat és ha Edinburghban tanult jogot, akkor nem fog visszajönni ide.

Tudományos libsizmus 2014.10.24. 00:02:17

@Szabványok:
Jézusom. Tanultam "kapitalizmus politkai gazdaságtanát". Már ez a megfogalmazás is hátborzongató. Átlagos profitráta. Esküszöm, egy időutazásra vittél. Na jó, mindegy. A lényeg az, hogy Magyarországon 20 évig kinyalták mindenki seggét, aki idetolta az arcát nyugatról. Ezért nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a "cégek szabadsága", meg ilyesmi. A seggüket nyalták ki. Ha ez nem elég "nyugatias" szabadság, akkor nem tudom, mi az.

Szabványok 2014.10.24. 00:05:21

@Tudományos libsizmus:
"Nem rossz ötlet. Miután a "liberális demokrácia" nyilvánította bűntetté történelmi események megítélését."
Nem. Az nem a liberális demokrácia volt, hanem az ostoba PC világ. Amelyik fél az ellenvéleménytől, amelyik új nevet talál ki mindenre, mert azt hiszi, hogyha holnaptól romapecsenyét kér az étterembe, attól a magyarországi cigányoknak job lesz a sora.

"Szerintem a világ vezető demokráciájában van ilyen tényállás, vagy hogy hívják: nemzetellenes izgatás. Akármibe lefogadom. Ahol quantanamoi koncentrációs táborokat tartanak fenn, ott nemzetellenes izgatás paragrafus is van, az biztos."
a) Az USA _nem_ liberális. Nem eléggé liberális, legtönn nyugat-ország liberálisabb. Az én ízlésemnek sem elég liberális, nem élnék ott. Ott egy viccért feljelent a kolléganőd és mehetsz a börtönbe.
b) Az USA rendkívül patrióta és retteg mindentől. (Részben jogosan, mert mint a világ legerősebb csendőrét, sokan utálják és ez tettekben is megnyilvánul.) Ezért igen erős védelmi intézkedéseket tesz.

"A viccet félretéve: természetesen a fejekből kell kipusztítani a liberális fekélyt."
.-) Nehezen fog menni! A "szellemi gravitáció" a liberalizmus irányába hat. Például a humor. Meg az önérdek. Ahogy a kommunikáció egyre könnyebb, őgy lesz egyre nehezebb elnyomni a liberalizmust.

"Nem tudom, miért ijedtél meg ennyire."
.-) Nem vagyok ijedős, mint mondtam. Kíváncsi vagyok, milyen idióta módszereket fognak kitalálni erre. A kommunisták idióta módszereit ismertem. Tanultam "világnézetünk alapjai" tantárgyat, kivittek ünnepségekre. Most is ez lesz? Hit és erkölcstan órán magyarázza Rózácska a gyerekeknek, hogy mi az igazság és tilos a lányok popsiját fogdosni? Pont annyi hatása lesz, mint a "szocialista erkölcsnek". A fiatalok szarnak mindenfajta hülye dumára.

Veridicus76 2014.10.24. 00:11:44

@wantaan: miért sértegetsz gyűlölködve? Mi fáj? Őszintén sajnállak.

Veridicus76 2014.10.24. 00:14:46

@wantaan: mi az a magyarkodás?
És hogy fordítanád angolra?
Hogyan kell angolkodni, svédkedni, franciálkodni, olaszkodni?
És honnan van benned ez az oktalan gyűlölet?
Mivel vitatkozol? Azzal, hogy a tisztelet kijár a keresztény magyaroknak is?
Miért vitatod ezt?
Szerinted nem jár ki?
Miért gyűlölöd a keresztény magyaroknak kijáró tiszteletet?
Csupa olyan kérdés, amire persze először saját magadban kellene válaszolni magadnak.
Ne gyűlölj másokat, hanem lazíts! Hidd el, sokkal szebb és nyugodtabb lesz az életed.

Veridicus76 2014.10.24. 00:16:03

A liberálisoknak soha nincsenek érveik. ényszerű állításokra sohasem érkezik tényszerű cáfolat, csak gyűlölködő jelzők zuhataga. Ez egyszerre bizonyítja intellektuális és lelki ürességüket. Sajnálom a liberálisokat.

wantaan 2014.10.24. 00:30:42

@Veridicus76: Most akkor a Te fogalmaid szerint liberális leszek. Te kérlek alássan hülye vagy ....mert neked nincs érvem. Nem értenéd s szerintem Te annyira hülye vagy hogy ezt sem érted.

S valójában egészen jó dolog liberálisnak lenni a sok böszme fárasztó szarhalmot le lehet nyugodtan hülyézni. Éljen a liberalizmus. Aki magyar az liberális!
Éljenek a keresztény liberális magyarok. .... és a liberális keresztény magyarok. .... és a liberális magyar keresztények. .... és a magyar liberális keresztények meg a magyar keresztény liberálisok.

Bell & Sebastian 2014.10.24. 00:38:25

@wantaan: Szalámitaktika

Bámulom a hentespult felvágott választékát. Mivel az ritkán van, amit szeretek (vadász), nézegetem a nem túl bizalomgerjesztő színű és állagú kínálatot, a mortadella itt csak beteljesületlen álom.

- A szocializmusban nem volt ekkora dilemma a parizer vásárlás, kétfajtát lehetett kapni (mindkét üzemben gyakran megfordultam, ezért jól ismertem a körülményeket, semmi kockázat, falusi moslék-disznó alapanyag), mellette a harmadik opció, egyik sem kell.

Ezért (spétreakció) 2014 -ben az estek többségében ezt választom, azaz: nem veszek semmit.

Nem vagyok róla meggyőződve, hogy olyan hű de nagyon nőtt itt a szabadságfok - 1989, óta.

- Szabadság!

wantaan 2014.10.24. 00:48:17

@Bell & Sebastian: Drága apám mondotta valamikor a hetvenes években." Akkor lesz itt rossz világ ha nem kell sort állni a húsért és ha kiürülnek a kocsmák."
Ma ha körbe nézek a presszók ,kocsmák konganak az ürességtől ..... a még meglévő húsboltok-hús pultok roskadoznak a húsoktól (nincs fizetőképes kereslet).

Nzoltan 2014.10.24. 00:54:17

Azért azt tegyük hozzá, hogy nagyon sokan féltik itt a demokráciát de önszántukból nem mennek el szavazni. A seggüket nem emelnék fel a jó cél érdekében. Mert az fárasztó. Inkább elmennek külföldre beleülni a jóba.

Menekülés Mutyisztánból (törölt) 2014.10.24. 02:20:43

@Veridicus76: Alapvetően igazad van, bár én liberális vagyok, de nem SZDSZ-es értelemben.
Nem a szabadosságot pártolom, hanem a szabadságot.

Az SZDSZ és a körülötte csoportosulók jónéhány lényeges dologban eltérnek az én liberalizmus felfogásomtól. Egyrészt szerintük a korrupció az oké, sőt a rendszer része kell, hogy legyen, emellett mivel valódi széles bázisuk nem volt, igyekeztek ballibbé válni, a cigányságot és a prolikat megnyerni maguknak balos ígéretekkel, segílyke és a többi. Emellett monomániásan ráfeküdtek a holokauszt témára és nyomták éjjel-nappal, minden csatornán, nem vették tudomásul, hogy azzal, hogy hajtják a holokauszt imamalmot, közben kollektív bűnösként kezelik a magyarságot már 3-4 generációval a 2. vh után is, azzal a saját politikai sírjukat ássák. És ugye a farok csóválta a kutyát, tehát rátelepültek a kormánypártra és zsaroltak. Na én ilyen liberalizmusból nem kérek, nekem jó lesz a valódi, józan ész mentén politizáló liberális eszme is.
A SZADESZ-nek annyit jelentett a liberális eszme, hogy:
-fújkeresztények
-fújmagyarok
-náciveszély
-holokauszt+kárpótlás
-segélyt a cigányoknak szavazatért cserébe
-Budapesten túl nem is próbáltak látni (Demszky), hiszen ott él a legtöbb közülük való

Amire szartak:
-nyugati életszínvonal megteremtése
-a korrupciótól ők sem tartották távol magukat, sőt csúcsra járatták
-valódi tudást nyújtó oktatás (ugyanúgy csökött ideológiai alapon szervezték az oktatást, mint a mostani mélykeresztény-mélymagyar kormány)
-a szélsőséges magyar nacionalizmussal szemben sikerült a szélsőséges magyargyűlöletet támogatni

A magyar liberális (ballib) pont annyira csökött és időszerűtlen és korrupt, mint a magyar nacionalista. A Fidesz időben köpönyeget fordított és átigazolt a nemzeti oldalra.
Persze a liberális és nemzeti az csak címke Magyarországon, a lényeg a hatalom és a pénz. A korrupciót mindkét oldal elítélte ellenzékben, de rögtön becsatornázták a közpénzeket magánzsebekbe, amint kormányra kerültek.
A magyar politikában nem azzal van a baj, hogy milyen pártok vannak jelen, hanem hogy milyenek nincsenek. Nincs választék!

bigmax 2014.10.24. 07:15:05

@Veridicus76: "....az agyagba taposni a magyargyűlölő békebontókat,..."
Helyes a felvetés,kezd a taposást az orbáni maffiával .

bigmax 2014.10.24. 07:25:05

@Veridicus76: Miért jár neked és a fajtádnak azért tisztelet ,mert keresztények vagytok?A vallásod a magánügyed:
te mint a zsidó istened teremtménye és a teremtőd viszonya ,se több se kevesebb.Ha ezzel nem elégszel meg akkor nem vagy igazi keresztyén csak egy megélhetési keresztény ......na ilyenből jó sok lett itt a magyar honban '89 után.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.24. 09:00:48

@bigmax: Áááá... itt a rakéta fejlesztő! Na meséjj! A teknikailag lemaratt usákok tunnak már tiszta titánt csináni?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.24. 09:02:30

@Veridicus76: " Ezért kell zéró toleranciával nem kiegyezni, hanem végleg legyűrni, az agyagba taposni a magyargyűlölő békebontókat, az emberi és nemzeti méltóság gyűlölködő meggyalázóit."

Neked elmentek otthonról? És még te kérdezed a többieket hogy honnan bennük a gyűlölet?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.24. 09:05:28

@Veridicus76: Mi lett volna a tényszerű állítás? Iitt egy tény van, te akarsz másokat a agyagba taposni.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.24. 09:07:13

@Veridicus76: Miért sérteget téged?

" Ezért kell zéró toleranciával nem kiegyezni, hanem végleg legyűrni, az agyagba taposni a magyargyűlölő békebontókat, az emberi és nemzeti méltóság gyűlölködő meggyalázóit."

Ezért te fasz! Te bontasz békét, te gyűlölködsz, te akarsz agyagba taposni másokat, te elmebeteg barom!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.24. 09:08:59

@Tudományos libsizmus: Ja hát a KISZ titkár aki a tudományos szocializmuson nőtt fel, az persze hogy megijed a nyugattól. nem véletlenül vagy fidesztálib.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.24. 09:10:50

@Tudományos libsizmus: "Bajnai az IMF prokonzulja volt."
orbán meg Putyin kurvája, akit szopás után lerúgtak az ágyról.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.24. 09:12:05

@Tudományos libsizmus: Rendőrállam? Huligánállam (a narancsosok által). A rendőrattak nem akció, hanem reakció volt. Olyan reakció, amiből a fidesz mai napig profitál, az olyan kommentelők által is, mint te vagy. Odatereltek titeket birkákat, a saját szimpatizánsaikat is megverették, hogy lehessen rendőrállamozni. És te ezeket véded b+.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.24. 09:14:03

@Veridicus76: Miért kellene a keresztény magyarokat tisztelni? Mivel vannak előrébb bárki másnál?

BISMARCK 2014.10.24. 09:50:03

érdekes,h a NER-t meg a fideszt megemlítette a szerző, de vhogy 2006.október 23. kimaradt

martineden 2014.10.24. 09:50:16

@Veridicus76: ,, miért vagy feszült? Mi a baj? Kit gyűlölsz, és miért?".....te akarsz foldbe dongolni masokat es o a feszult?Legjobb vedekezes a tamadas,mi?Ertheto a hazaarulo fidesz'jobbik csicskak gyulolete masok ellen,hisz tehetseg hijjan csak az orban fele tolvajbanda biztositja nekik a megelhetest.

Veridicus76 2014.10.24. 12:02:05

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
" Miért kellene a keresztény magyarokat tisztelni? Mivel vannak előrébb bárki másnál?

Épp azért kellene tisztelni, mert semmivel sem alábbvalók másnál.
De indokold meg, ha úgy gondolod, hogy a keresztény magyaroknak nem jár ki az alapvető tisztelet!

Veridicus76 2014.10.24. 12:04:30

@wantaan: aggódom érted. Továbbra is csak gyűlölködő jelzőket fröcsögsz. Érdemes lenne alapvető kommunikációs ismereteket elsajátítanod.
Továbbra is kíváncsi vagyok, mi fáj, hol feszül? Miért sértegetsz?

Veridicus76 2014.10.24. 12:07:22

@bigmax: "Miért jár neked és a fajtádnak azért tisztelet ,mert keresztények vagytok?"

Értsem ezt úgy, hogy a keresztény magyaroknak nem jár tisztelet?
Miért nem?
És ha nem, akkor ezek szerint nem jár az ateistáknak, a zsidóknak, a buddhistáknak sem?
Nem jár tisztelet az olaszoknak, a svédeknek, a cigányoknak sem?
Vagy csak a keresztény magyaroknak nem jár?
Ha így gondolod, miért?
Milyen objektív szempont alapján sorolod a keresztény magyarokat akárki más mögé?
Kíváncsi vagyok e rasszista álláspont racionális megokolására.

Veridicus76 2014.10.24. 12:08:57

@martineden: nem értem, miért írsz Fideszről meg Jobbikról. Nem értem, mi köze bármilyen párnak ahhoz, hogy a keresztény magyaroknak is jár a tisztelet.
Vagy netán szerinted nem jár?
Vagy úgy gondolod, hogy ez pártkérdés?
Kíváncsi vagyok az érveidre.

Veridicus76 2014.10.24. 12:11:49

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

Miért sértegetsz?
Mi a problémád a szélsőséges magyarellenes gyűlölködők marginalizálásával? Úgy véled, a keresztény magyarok sértegetése, az ellenük irányuló gyűlölködés helyes és megengedett?
Miért véled így?
Az antiszemitizmus is helyes és megengedett?
Mert az ugye nyilvánvaló, hogy a magyarellenesség és az antiszemitizmus egy és ugyanaz? Ugye nyilvánvaló, hogy nincs alsóbb- és felsőbbrendű nép, kultúra, vallás, így egyazon tisztelet jár mindenkinek.
Miért akarod ezt megtagadni a keresztény magyaroktól?

Veridicus76 2014.10.24. 12:12:48

@Ildomár: miért elmebetegség tiszteletet kérni a keresztény magyaroknak?
Vagy szerinted nekik nem jár tisztelet?
Miért nem?

Veridicus76 2014.10.24. 12:16:02

Borzasztó lehet liberálisként élni. Egy életen át gyanakvó gyűlöletben, keserű epével, befeszülve szenvedni, remegve gyűlölni az országot, ahol élnek, és annak népét...
Rettenetes pszichózis.

martineden 2014.10.24. 13:08:28

@Veridicus76:,, Vagy netán szerinted nem jár?
Vagy úgy gondolod, hogy ez pártkérdés? "1....de,jar.Valamint jar a nem kereszteny magyaroknak,a szlovakoknak,az osztrakoknak is.Vagyis a normalis embernek,aki nem akar masokat agyagba dongolni
2.Igen ,sajnos partkerdes,mivel a fidesz-jobbik duo szeretne kisajatitani

bölcsbagoly 2014.10.24. 14:17:32

@Szabványok: tévedés, az ember szociális lény, s mint ilyen ebből erednek a közösséggel szembeni kötelezettségei is! Hogy a libsik ezt a fogalmat nem ismerik, az az infantilis állapotukra vall.

bölcsbagoly 2014.10.24. 14:25:36

@Kandabula: hogyne lenne, az ami itthon 1990-2010 közt volt nemde? (Szinte)Minden médium a ballibek kezében. ("vegyetek magatoknak tv-t, újságot" -jelszó alatt az ellenzéknek vigasztalásul). Most meg az a nagy felhorkanás oka, hogy az internetes online média 90% megint csak ballibsi. S Orbánék megmerik adóztatni a szolgáltatókat!

Veridicus76 2014.10.24. 17:45:53

@martineden: ha mindenkinek jár a tisztelet, akkor mivel vitatkozol gyűlölködve?
És mi a probléma azzal, hogy a gyűlölködőket agyagba kell taposni? Zéró tolerancia!

Rоdney_2 2014.10.24. 18:50:01

@Veridicus76: Miért járna? Miért járna több mint a nem katolikusoknak, az muszlimoknak, zsidóknak, vagy más nemzetiségüeknek? Lófasz a seggedbe beképzelt katolikus magyar! Én is katolikus vagyok és magyar, de nem verem rá magam. Seggfej vagy!

bigmax 2014.10.24. 19:21:10

@Veridicus76: a papképzőben nem tanítottak neked szövegértést?Te rassisztázol le engem aki magyarokat akarsz tömegével legyilkolni ?Te lennél a keresztény és magyar?Jézus forgna a sírjában ha lenne sírja és tudomása lenne arról ,hogy az apja ekkora selejtet gyártott mint amilyen te vagy.

bigmax 2014.10.24. 19:26:41

@Veridicus76: Jézus tanítása ezt mondja neked ?B+ nagyon egyénileg értelmezed a kereszténységet......lehet még agyilag a korai középkorban ragadtál..,Mi már a XXI.században élünk!

bigmax 2014.10.24. 19:31:50

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: ez is te vagy? :D
B+ hány nicken nyomod te az ipart? :D

martineden 2014.10.24. 20:18:07

@Veridicus76:,, És mi a probléma azzal, hogy a gyűlölködőket agyagba kell taposni? Zéró tolerancia! ''...o.k.legyen,De ,hogy taposod agyagba sajat magadat,hisz te gyulolkodsz.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.24. 20:43:50

@bigmax: Amennyit a titkosszolgálatok megkívánnak, hogy megtudjam a titkos rakéta kutatásaidat.

Kandabula 2014.10.24. 21:31:46

@bölcsbagoly: Az Internet mindenkié! A dolgozatához anyagot gyűjtő diáké, a filmeket letöltő polgáré, a címet kereső autósé, a barátaival Skype-n beszélgetni szerető polgáré, a cégek internetes ügyintézéséé, meg a Tiéd is, pedig fingod sincs, minek örülnél, ha megadóztatnák. Hogy jön ide a politika? Te csak fizess külön.

bölcsbagoly 2014.10.25. 09:02:39

@Kandabula: Te marha, még nincs is törvény és már pofázol? Várd ki végét nyomoronca.

Veridicus76 2014.10.25. 14:52:58

@Ildomár: tényleg azt kérdezed, miért jár tisztelet a keresztény magyaroknak?
Nagy baj, ha ez komoly kérdés.

Veridicus76 2014.10.25. 14:57:10

@Ildomár: "Miért járna több mint a nem katolikusoknak, az muszlimoknak, zsidóknak, vagy más nemzetiségüeknek? Lófasz a seggedbe beképzelt katolikus magyar! Én is katolikus vagyok és magyar, de nem verem rá magam. Seggfej vagy! "

Miért gyűlölködsz? A gyűlölettől nem érted, amit írtam, vagyis azt, hogy a keresztény magyaroknak ugyanannyi tisztelet jár, mint bárki másnak. Az ugyanannyi nem azonos azzal, hogy több. Olvass figyelmesen, és arra reagálj, amit írok, ne arra, amit képzelsz!
Mit jelent az, ha valaki veri valamire magát?
Ha tiszteletet kérek a keresztény magyaroknak is, azzal verem magam rá?
Aki tiszteletet kér mondjuk zsidó polgártársainknak, az veri rá magát?

Veridicus76 2014.10.25. 14:58:02

@bigmax: nem jártam "papképzőbe", és természetesen nem akarok senkit legyilkolni. A rágalmazás bűncselekmény.
Miért gyűlölködsz?

bigmax 2014.10.25. 15:58:01

@Veridicus76: te beteg vagy ,fordulj szakemberhez!

bigmax 2014.10.25. 16:04:22

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: nem vagy te olyan fontos ember ,hogy a 3 betűsek felfigyeljenek rád....

Inoffensus · http://inoffensus.blog.hu 2014.10.25. 23:19:15

Még sok ilyen (kis)polgárt ebbe az országba, mint a szerző. Ezzel, és csak ezzel a (kis)polgári hozzáállással lesz mind boldogabb Magyarország. Hihetetlennek hangozhat, de - ahogy a szerző szavaiból is kitűnik - elkerülhetetlenül haladunk a polgárosodás útján. A mostani restauráció épp úgy része ennek a folyamatnak, mint a kezdeti, soha be nem teljesült - mert soha be nem teljesülhető - utópia.

Jó írás!

Veridicus76 2014.10.26. 10:59:26

@bigmax: Miért gyűlölködsz? Ha nincs érved, célszerű visszavonulni. A gyűlölködés megbetegít.

Veridicus76 2014.10.26. 11:06:08

@Megyko: "A tavaszi választásokon liszttel és cukorral lekenyerezett népi tömegek (nem városlakók) "

Az önkritikára való képtelenség - pláne így, párosulva az ország többségének lenézésével, a ballib szavazók megvásárolhatóságának sértő kiterjesztésével - garantálja a jobboldal hosszú hatalmát. Voltaképp lenyűgöző pszichológiai jelenség, hogy az önnön tökéletességébe és tévedhetetlenségébe vetett megfellebbezhetetlen, kételyek nélküli ballib vakhit mennyire lehetetlenné teszi a valóság érzékelését.
A valóság pedig az, hogy Magyarországnak elege lett a cinikus magyarellenes gyűlöletkeltésből. Mert mindenkinek jár a tisztelet, még ha néhány szélsőséges, náci lelkületű liberális - akik közül néhány itt is gyalázza a keresztény magyarokat - ezt nem is hajlandó elfogadni. Márpedig senkit nem lehet sokáig következmények nélkül sértegetni, gyalázni, rágalmazni, gyűlölni. A gyűlölet megbetegít.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.26. 12:43:31

@bigmax: Na mi lesz öcsi a rakéta kutatásaiddal? Valahogy nagyon hallgacc róla! Mijé is kell nagy tisztaságú titán a szputnyikokhó?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.26. 12:44:40

@Veridicus76: Ha valaki, akkor te gyűlölköcc itt folyamosan mélymagyarka.

bölcsbagoly 2014.10.28. 12:52:47

@Kandabula: most akkor zokogj, hogy a drága szolgáltatód havi 700 forintot fog fizetni, hogy te nyugodtan torentezhess/skypohass, chattelhess, stb.
S ha nagyon sajnálod , akkor havonta utald át nekik ezt a horribilis összeget kéretlenül is.Ahogy a rezsicsökkentés összegét is utald vissza a szolgáltatóidnak, tiszta szolidaritástól vezéreltetve, ahogy ez egy valódi libsihez illendő cselekedet lenne! Lássam, megteszed?

Kandabula 2014.10.28. 16:43:49

@bölcsbagoly: tömény demagóg vagy, csak figyelj a zsebedre. Na, szia.

Kandabula 2014.10.28. 18:59:42

@bölcsbagoly: ja, én a rezsicsökkentést nem kértem, mert tudtam, hogy ez más formában vissza lesz hajtva. Mert ezek a dolgok csak a felszín. A lényeg a halódó gazdaság, ahol a kormányzat kínjában és politikai megtévesztésből a tételeket ide-oda tologatja. Egyébként kérdezd meg a feleségedet ezekről a dolgokról.

Kandabula 2014.10.28. 22:31:46

@bölcsbagoly: az olyan figurák miatt tartunk ott mint Te, ahol tartunk. Gratulálok.

bölcsbagoly 2014.10.30. 18:58:57

@Kandabula: nehogy már én legyek a hibás azért mert hülye balfék vagy! Máshol keresd a ludast! Esetleg magadban.
Az én zsebem meg a bukszám köszönöm jól vannak.
süti beállítások módosítása