Nagy nyári délutánokról
2014. augusztus 31. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Nagy nyári délutánokról

1.JPG

A Balaton és felvidéke, 2014 nyarán.

„Aki álomból kél, álomnak hiszi,
Aki ébren, riadalmán túl remegve
és lebegve könnyűnek érzi magát,
különös, de nincs nagyobb zörej,
a fák sem hajladoznak, a falak sem
dőlnek senkire, holott dőlhetnének éppen...”

(Nagy Gáspár: Tudom, nagy nyári délután lesz; 1998)

19.JPG

2.JPG

16.JPG

42.JPG

3.JPG

6.JPG

17.JPG

24.JPG

25.JPG

22.JPG

29.JPG

20.JPG

13_1.JPG

9.JPG

4.JPG

35.JPG

15.JPG

7.JPG

8.JPG

28.JPG

31.JPG

27.JPG

11.JPG

30.JPG

38.JPG

5.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr106651509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.31. 11:07:51

jók ezek a képek, kiváló jövedelemszerzési forrás is lehet a váltás után

Amerika24 · http://amerika24.blog.hu/ 2014.08.31. 12:22:10

Gyönyörű képek, és nagyon jó vers...olyan igazi nyár van itt még, pedig hát augusztus végét írjuk.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.08.31. 14:30:03

olyanok a képek, mintha angol hímszerelmespár készítette volna. magyarán, buzisak és közhelyesen szépelgők.

Poroltó Ernő 2014.08.31. 15:31:13

Mondják, nincs magyar költészet? Akkor ez mi?

A valóság égető nyelve

"Századunk tragédiái nemegyszer afféle
tesztet jelentettek a költészet számára,
melyek lehetővé tették, hogy felmérhes-
sük, mennyi valóságot bír el a költészet."
(Czesław Miłosz)

I .

Már nem álmodsz,
csak elképzelsz egy temetőt,
fölmagzott, évek óta kaszálatlan,
kaszálhatatlan ős-fű hullámzó tengerét,
s azt mondod: barátaim, ha veszitek
a fáradságot és a bátorságot, most
az alant nyugvókat kiültetjük a sírok szélére,
és egy napig - mi is étlen szomjan,
félrehajtva ki-ki maga előtt a fűrengeteget -
s z e m b e n é z ü n k;
változó arcvonások lezúduló ráncain
az akkor és azóta történteket,
és történelemnek nevezzük,
tiszta valóságnak...
aki akar, helyet is cserélhet
a sír szélén ülőkkel,
de szabadon temetkezhet vissza a holt,
és szabad elvonulást kap az élő.

II.

A nyelv már nem ad világot,
a világ ad bábeli nyelvzsarnokokat, szóterroristákat;
teremtődnek a nyelvi Nagy Ponyva alatt
nyelvfilozófiák, fűrészporban lovagló kis bohócok,
pompás feminin nyafogások,
hercegi tapsalattvalói egy közepes kreatúrának;

és eljön maga Kreon is,
engedélyt ad a temetésre: temetik a világot;

a nyelv nem gyújt világot,
nem világosul meg általa a sötét konyhában
egyetlen mosatlan edény sem;

a politikusok nyelvi matricákat ragasztanak
az újságok címlapjaira, s egymás hátára is,
hogy a majom emberiség
és a megtermett biztonsági majmok
onnan is olvashassák a teendőket;
a mi teendőnk tehát a föntiekből következik.

III.

Éget az Ég: felső tenyér
forró a Föld: alsó tenyér
- . -
ha most az isteni taps
júliust követel
ha most gondolja ő
hogy eljött és itt az idő
akkor a lisztté lapított
emberiség fehér "hamuja"
a tenyerek élet-halál-ráncaiban
mint tengerek árkaiban
besül: emberiség hamubasült
útravalója rejtezik
megfejthetetlen kódként
míg ki nem hűl a két tenyér
míg kottázható lesz a taps
míg a Föld elföldelhető
míg az Ég kiégő csillárjai
zörögve lengnek az isteni ásítás huzatában.

Bővebben: mek.niif.hu/02700/02784/#

delphinus 2014.08.31. 17:01:21

VÉGE A NYÁRNAK
Tóth Árpád
Ez már nem nyári alkonyat

Még ifjúságával tüntet a nyár,
Még dagadóra szítt kebel a domb,
A rácskerítés peremén
Még csókolózni könyököl a lomb.

Még titkolják sóhajuk a szelek,
S mint a hancúzó gyerekek,
Rugdalják a napozó utakon
A furcsa ördögszekeret.

De estefelé hirtelen
Elkomolyodik a világ -
Ez többé már nem nyári alkonyat,
Fájdalmasak a fák.

Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsóvárgó csúcsukat
Ragyogja be nagymessziről
Valószínűtlen fényével a nap.

Valami fáj a tájnak. Csattanó
Izzása merengésbe hal,
Érzi a vén föld, mily rég volt szegény
Igazán boldog s fiatal.

Most álmodja mélázón vissza tán
A nyolcvanmillió éves nyarat,
Mely eónokkal ezelőtt
Ontotta rá az ifjú sugarat.

Az volt a nyár! Tüzelt a fény
A dinoszaurusz páncélos övén,
S az élet boldog szörnyalakokat
Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.

De aztán jött a vénség, és a föld
Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,
Jött a jégkor, s az ember jött vele,
A boldogtalan szörnyeteg!

A természet még kísérletezik,
Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,
Élni, boldognak lenni még,
Ó, ragyogjatok ősi sugarak!

Hiába. Elszalad a nyár.
Bús ember, megállok a fák alatt.
Elkomolyodik a világ,
Ez többé már nem nyári alkonyat.

A csókra hajló lomb közül lehull
Egy kora ősz, rozsdásodó levél.
Az ördögszekér megáll az úton,
És feljajdul a szél.

Amíg az őszi nap melenget,
s te mélán hallgatod a csendet,
szeretnéd eltagadni titkon,
a tél is itt jár már a sarkon.
Ne siránkozz, hogy jobb volt nyáron,
ne élj a múltban mindenáron.
Örülj a mának!

Amíg vannak, akik szeretnek,
van értelme az életednek.
Mindegy, hogy rohannak az évek,
ha érzed melegét egy kéznek.
Még érdemes reggel felkelni,
ha van kinek kenyeret szelni.
Örülj a percnek!

De ha mégis magány a sorsod,
ha a gondot egyedül hordod,
erőt is ad hozzá az élet.
Találd meg mindenben a szépet.
A nap rád is úgy süt, mint másra,
ne gondolj hát az elmúlásra.
Örülj, hogy élhetsz!

Nekem tetszettek a képek!

delphinus 2017.08.26. 21:43:45

ez a fotóalbum most is ugyanolyan szép és aktuális, te jó ég, már három év eltelt... o:)