Guba András piarista szerzetes: Életet adnék, ha nem is fizikailag
2013. október 15. írta: Redakció

Guba András piarista szerzetes: Életet adnék, ha nem is fizikailag

Harcművészeteket űzött, húsz évig saját lova volt és íjászkodott, egyesíteni igyekszik magában a pogány nomád lovast és a keresztény vitézt Guba András piarista szerzetes. Az országszerte mintaiskolának tekintett gödi piarista szakmunkásképző volt igazgatója Szent László legendája alapján tart előadásokat férfi és női szerepekről. Guba szerint a mai világból hiányoznak a beavatási szertartások. Hozzáteszi: a magyar hagyomány sokkal inkább egyenrangúan kezeli a férfit és a nőt, mint a nyugati. Az előadásokon szétülteti a lányok és a fiúkat, „hogy ki-ki a saját fajtájának a szagát érezze”.

„Fontos része a férfinak a harcos lét. A harcosban benne van, hogy van egy sötét oldalunk, aminek az erőszakhoz van köze. A kun vitéz elrabol egy lányt, ami az ő kultúrájában szabályos dolog. A nőt el kell rabolni. Ez olyan férfiképet testesít meg számomra, akiben az erőszak, a hatalom elszabadult és kialakítja a maga szabályrendszerét, amiben a nő elrabolni és felültetni való lény, a másik férfi meg legyőzni és legyilkolni való. Az elszabadult belső energia kialakít egy erőszakos világot, ami nem tombol, de a saját szabályait követi. Ebben a világban vannak megerőszakoltak és elraboltak. A férfinak van egy ilyen állapota, amikor elszabadul a belső sötétség – ezt szimbolizálja a kun. Szent László két dologban biztosan különbözik: küldetésben van, ráadásul egyházi küldetésben, azaz egy magasabb értékrendszer szolgálatában; másrészt sebzett. Nem egy olyan férfi, aki bármire képes: nem is éri utol a kun vitézt. László eléri a határait, sebekkel, végességgel találkozik, azzal, hogy ő nem minden. Fontos élménye a férfinak, hogy nem vagyok mindenható, vannak határaim, sebeim, és ezekkel szembe kell néznem. Ezekkel együtt megyek és teljesítem a küldetésemet. Könnyű szembeállítani a kunt és Lászlót, de a vadság és az erő összeköti őket: ez a két ember méltó egymáshoz. Nem is tudják legyőzni egymást, ugyanaz az erő van bennük, csak másként kezelik azt. László állapota nem csupán keresztény, hanem egyetemes: a beavatások mindenhol arról szólnak, hogy belépsz a harcosok közé, akik megvédik a faludat és a népedet.”

Szilvay Gergely interjúját Keresztény.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr505571905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása