Így éltek ti – Daumier a Szépműben
2012. december 08. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Így éltek ti – Daumier a Szépműben

daumier.jpg

Képviselők

A Szépmű őszi-téli szezonjában a publikum és a kulturális sajtó nagyrészt a Cézanne munkásságát egy újszerű aspektusból feldolgozó nagy kiállításra koncentrál; de a múzeum kisebb aktuális időszaki kiállítása, a Honoré Daumier-nek, a francia karikatúra klasszikus mesterének munkásságát áttekintő tárlatot is érdemes felkeresni. Sőt, ritkán szórakoztam olyan jól múzeumban, mint Daumier korabeli aktualitásokhoz kötött, mégis örök érvényű társadalmi tükreinek böngészése során.

Honoré Daumier 1808-ban született egy üveges mester fiaként, országos hírnévre tett szert litográfusként, grafikusként és karikaturistaként, majd 1879-ben halt meg, majdnem megvakulva – mégis ő volt az egyik legélesebb szemű megfigyelője a korabeli Franciaországnak, sőt, mondhatjuk, a 19. század gyorsan átalakuló világának. A Párizsba került, tehetségesen rajzoló fiatalember újságok és karikatúra-magazinok sztárja lett, aki páratlan merészséggel élcelődött a Bourbon-restauráció időszakán (ami miatt börtönbe is került pár hónapra). De nem csak Lajos Fülöp, a polgárkirály kapta meg a magáét: Daumier – mintha csak a vele nagyjából egy korban alkotó druszája, Balzac ironikus, grafikus pandantja lett volna – rajta tartotta a kezét a korabeli francia társadalom valamennyi rétegének ütőerén. Arisztokraták és politikusok, nagy- és kispolgárok, fölkapaszkodók és lecsúszottak, nyárspolgárok és bohém, félvilági szerzetek, konzervatív csőszök és szocialista nők – mind megkapták a magukét Daumiertől. Képein „Párizs, la ville lumiére, minden kultúra, szépség és szellemi hatalom csillogó fókusza – és vele az egész világ – degeszre tömött és ziháló pénzeszsákká válik” – írja róla Egon Friedell Az újkori kultúra története c. monumentális művében.

daumier1.jpg

Első utazás a vonaton

daumier2.jpg

Krinolin

furdo.jpg

A fürdőben

daumier3.jpg

Kocsmázók

Ma is átüt egyfajta frissesség Daumier karikatúráin, mintha csak ma készültek volna. Pontosabban: milyen jó lenne, ha ma is ilyen karikatúrák készülnének, egyáltalán, ha efféle kifinomult, elmés, mégis pontos és éles eszközökkel élne a mai humor. Daumier alkotásain átjön a kor hangulata: egy koré, amely már több nemzedékkel maga mögött hagyta az ancien régime-et, de immár a jakobinus diktatúrát, majd Napóleon felvilágosult rendőrállamát is. Franciaországban, a rend és rendetlenség, forradalmak és visszarendeződések ilyen gyors váltakozását először átélő modern nyugati államban ekkor már a laissez-faire kapitalizmus uralkodott, a régi rend után a régi erkölcsök és életpályák is felbomlottak, a szédítő fejlődés pedig tovább bolygatta az amúgy sem nyugodt természetéről ismert nagy francia hangyabolyt. Daumier görbe tükröt tartott a társadalom elé – viszont ez a görbe tükör a mai viszonyok közül visszanézve még mindig egy ódivatú, finoman kidolgozott, elegáns és illedelmes tükör volt.

Az sem meglepő, hogy az egyes karikatúrák stílusa, az ábrázolt jelenetek frappáns, frivol, szellemes és szemtelen humora ismerős lehet: ma is hasonló humorból táplálkoznak a legjobb francia filmvígjátékok, képregények és rajzfilmek. Daumier késői időszakában már elkomorul: a '48-as újabb forradalmak, majd III. Napóleon parvenü császársága, s végül Sedan és a kommün felfordulása miatt elkopott Daumier humora, és drámai, allegorikus művekben siratta meg a pusztuló, tépelődő nemzetet.

A Szépművészetiben Honoré Daumier hatalmas életművébe nyerhetünk bepillantást, ami méltó, és igen szórakoztató kiegészítője lehet a Cézanne-tárlat bejárásának. Daumier sok ezer darabos életművéből itt lehet megnézni a neten egy pár tematikus válogatást.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr304924907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.08. 09:18:35

Nem mondom hogy hochkunst -inkább csak érdekesség-, de Daumier plasztikái is munkássága szerves részét képezik, melyek formailag egy az egyben viszik tovább térben mindazt, amit rajzain és litográfiáin már megismerhettünk:

www.google.hu/search?q=daumier+sculptures&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&hl=hu&tbm=isch&source=og&sa=N&tab=wi&ei=3fXCUMSHF8TjtQaIqICoBw&biw=1263&bih=666&sei=3_XCUO_lOcLatAbPiYH4CA

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.08. 10:17:56

beteg liberális fricskázó sátáni francúz szar

Leskelődő 2012.12.08. 10:46:26

@jose maria padilla:
Hi-hi, valami azt súgja, Magának nem tetszett a fürdős kép :)

Egyébként igaza van. Bánffy Miklós karikatúráit a Szépműbe, most!
books.hu/politikusportrek_banffy_miklos_karikaturai_1921

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 14:01:22

@jose maria padilla: Ráadásul a későbbi antiszemita gúnyrajzok előhirnöke, hát persze, hogy szar...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.08. 14:53:35

@gloire: nem azért. mert emberellenes, társadalomellenes, romboló kommunista szar. na azért.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 15:50:48

@jose maria padilla: Ahogy a poszt szerzője is ávós patkány, mint azt szintén tőled tudjuk. Ahogy egyébként az egész Mandiner ávós-komcsi blog, ezt szintén tőled tudjuk. Na, most, aki egy komcsi-ávós blogra jár kommentelni és olvasni évek óta, az miért csodálkozik rajta, hogy az ávós-komcsi blog komcsi-ávós szerzője kommunista rombolókról posztol?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.08. 16:05:49

@gloire:

természetesen az okádékodat a saját tudatdarabjaid szennyezik hazug agylázmorzsákkal.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 16:18:16

@jose maria padilla: Ugyan mi ebben a hazug? Ergét is és a mandarinokat is többször nevezted ávós patkánynak itt is és a jósdán is, egész pontosan a tölgy-ügy kapcsán. Ugyan nekem nincsenek aktáim, talán meg is próbálhatnámm kikeresni, de te valószínüleg hamarabb megtalálod, ezért célszerűbb volna, ha megkeresnéd és linkelnéd te magad :D

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.08. 16:20:54

újabb kíméletlen rezsimkritika polgári szemszögből

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.08. 16:21:05

@gloire:
mondtam rájuk ezt azt, a véleményem is meg van, és igen, a tölgy ügy kapcsán főleg, de őket nem ávós patkányoztam. talán a vincéket.
és ezt te is tudod. csak gondolod, hogy egyszer ez a hazugság lesz a megbízóid számára a forrás.
ócska ember vagy

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 16:24:05

@jose maria padilla: te egyszer nekem személyesen megígérted, hogy az olyan inszinuációkkal mint ügynöközés és különböző megbízók emlegetése nem fogsz többet előhozakodni velem szemben. Kezet is adtál rá. Kérdés ezek után, ki kicsoda?

Google 2012.12.08. 17:03:16

@jose maria padilla:

Maga mondta, az igazi művészet baloldali.

tevevanegypupu 2012.12.08. 19:08:47

@Google:

O hogyne, baloldali, persze..az osszes nagy muvesz ott keringett a hatalom, az egyhaz, kiralyok korul es reszketve vartak megrendeleseiket.;eleg vegignezni, hogy az igazan nagyok miket festettek es mivel lettek halhatatlanok. A mai baloldali, halado szellemu liberalis fuggetleneket a fene eszi az irigy gyulolkodestol, hogy nem oket tamogatja jelenleg az allam - a ronda, naci fidesz - mert un. baloldali erzelmeiket es muveiket kitehetik az ablakba, a fene nem foglalkozik veluk, legalabbis venni nemigen veszik oket. Ongondoskodasra nemigen kepesek, mert ugyanakkor baloldali haladar kozonseguk olyan nagyon nem kapkod a kepeikert, erdekes modon..Nem is beszelve arrol, hogy a sok hulye sznobot ugy verik at a palankon, ahogy csak tetszik..Minel nagyobb okorsegeket "alkotnak", annal jobban tetszik egy bizonyos retegnek, akik ki tudja miert meghatarozoi lettek a mai magyar muveszeti eletnek. Ami sajnos a labdaba sem rug Europaban..es ami azt illeti sehol mashol. ):

wynarsky1 2012.12.08. 20:33:27

off:
Horthy jobb, Kádárnál !!!!!!!
on:
a cikket amúgy lesz**rom

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.09. 07:45:07

@tevevanegypupu: "A mai baloldali, halado szellemu liberalis fuggetleneket a fene eszi az irigy gyulolkodestol, hogy nem oket tamogatja jelenleg az allam"

A probléma az, hogy ez nem így működik és nem erről szól a történet most sem. A képzőművészeti életben -legalábbis annak hivatalos, államilag preferált szintjén- ma úgy áll a helyzet, hogy pártállástól és világnézettől függetlenül szinte bárki mehet a lecsóba. Talán nem is képzeli, de például Makovecz Imre egykori sameszának kis provinciális kultúrpápává emelése totál megosztja az ún. jobber érzelmű képzőművészeket is. Ahol ugyanis F.Gy. feltűnik, ott menthetetlenül felüti fejét a giccs, a dilettantizmus és a legocsmányabb viszálykeltés, pusztán az oszd meg és uralkodj elve alapján. Úgyhogy magát se tévessze meg a körösztyén és jobber máz! Ha szegény Makovecz ma élne, akkor nagy valószínűséggel úgy rúgná tökön ezt az embert, hogy örökre megtanulná, hogy hol is van valójában a helye.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 08:21:17

@Google: természetesen igen. éppen ezt mondom. nem ünneplün voltériánus mizantróp kommunista szarházit -és a művészete az, nem a magánember- egy jobboldali/?hehehe/ oldalon.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 08:23:42

@gloire: nem pontosan így szólt a megállapodás, hiszen csak konkrét titkosszolgálati munkával való vádolásról volt szó, nem ködös utalásokról. egyébként meg mit számít egy kézfogás amit egy embernek látszó tárggyal rázunk el, de egy patkány csúszik ki belőle. te be akartál kenni szarral ezzel a hazugságoddal. és pontosan tudod miért.

tevevanegypupu 2012.12.09. 09:19:46

@tauglich:

Mar eleve az baj, hogy a muveszeket es egyeb gazfickokat is jobb es baloldalra sorolja, sot ok maguk is vannak olyan tokkelutottek, hogy elkotelezodnek ide vagy oda. Soha nem ertettem, hogy nagyon tehetseges emberek minek verik a melluket, hogy ok ide vagy oda..hogy minek kell az emberiseg egesz tortenete szempontjabol tragikus es szelsoseges rezsimek kepviseloit megmintazni vagy lefesteni, roluk irni..hacsak nem az igazat, a valosagot ugy ahogy letezik vagy letezett. Az, hogy ezt a manuszt most kineveztek - edes jo anyam, hogy miket farigcsalt szerencsetlen es foleg mit nyilatkozott - az nem az akarmilyen oldali muveszeket belyegzi meg vagy emeli az oltarra, az sajnos a mostani (altalam is megszavazott) kormany remseges izleset bizonyitja. Es egyik kormanynak sincs joga, hogy az izleset rakenyszeritse szeretett nepere..es raadasul a nemzetkozi muveszeti porondon is hulyet csinaljon belolunk. Se a bal- se a jobboldalbol.

tevevanegypupu 2012.12.09. 09:24:04

@tauglich:

Ettol fuggetlenul a magukat liberalisnak mondott muveszeink irigy gyulolkodese azert letezik..:)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.09. 09:48:25

@tevevanegypupu: "Az, hogy ezt a manuszt most kineveztek (...) az nem az akarmilyen oldali muveszeket belyegzi meg vagy emeli az oltarra, az sajnos a mostani (altalam is megszavazott) kormany remseges izleset bizonyitja."

Ezt mondjuk magam is írhattam volna, azzal a kiegészítéssel, hogy sajnos a jelenlegi kormányzatnak nemhogy rémséges az ízlése, de leginkább egyáltalán nincs neki olyanja. A jelenlegi kormányzatnak ugyanis semmiféle elképzelése nincs a kultúrpolitikáról, azon belül a hivatalos képzőművészeti élet organizálásáról, éppen ezért inkább lepasszolja a feladatokat. Hogy ennek szimpla tahóság az oka, hát azt most hirtelen meg nem mondom. Aztán az ilyen-olyan kulturális posztokra pedig mindig jönnek az önjelölt karrierlovagok L. Simontól, Kerényin át Feketéig. És mégegyszer ideírom: itt a vélt vagy valós jobber, konzerv és keresztény ideológia többnyire csak üres és álszent sóder, mindenféle koherens értékrend nélkül. Mindenesetre ebből nem lesz érvényes konzerv kultúrpolitika, éppen ellenkezőleg: ez az egész történet a kulturális kormányzat egy újabb kínos önszopatása már most is.
Államilag támogatott, konzerv szemléletű_érvényes_képzőművészet is utoljára Bethlen István miniszterelnöksége idején alakulhatott ki, amikor olyan jelentős művészettörténészek -nem mellesleg tökös úriemberek- határozták meg a hivatalos kultúrpolitika képzőművészeti területeit (pl Római Magyar Akadémia -- római iskola), mint Gerevich Tibor, vagy Genthon István és még sokan mások. Ezek a mostani tökik még a táskájukat sem nagyon vihetnék.

tevevanegypupu 2012.12.09. 13:37:12

@tauglich:

Egy baratom mondta a mult heten, mikor beszelgettunk ilyesmirol, hogy fogalma sincs neki sem arrol, hogy a fidesz mindenhonnet miert uzi el azokat a kifejezetten fideszre szavazo, jobboldali gondolkodasu embereket akik ertenek a kulturahoz, es tesz a helyukbe ..hat mondjuk tahokat. A mi varosunk erre tenyleg nagyon jo pelda.. Valoban nem lehet tudni, hogy ez most a ketsegbeeses erofeszitese, hogy csakazertis mindenkit eltuntetnek fontos posztokrol, aki rohogott rajtuk az elmuttnyocevben, azokat a fideszeseket is, akik esetleg a fidesz izlesvilaganak kisse mereszebbek vagy egyszeuen valoban az egyetemes izlest akarjak kisse keverni a magyar stilusvilaggal, es valami barhol megeheto termeket szeretnenek eloallitani..Szepet, jot, erdekeset. Ugy tunik az adottsag tenyleg nincs meg hozza. A kulturalis allamtitkarok megvalasztasa mar eleve ezt bizonyitja. Csakhogy a masik oldalon viszont szinten megmutattak, hogy mire kepesek, amit szinten nem lehet elfogadni. Az egesz orszag minden teruleten politikai jatszmak vesztese kezd lenni. A tudjukkik feleslegesen rettegnek attol, hogy itt ujra Horthy orszaga lesz. Nincsenek meg hozza a megfelelo emberek.

Alfőmérnök 2012.12.10. 10:12:09

@gloire: Mintha te nem "inszinuálnál" nap mint nap másokat, szarkupac. Te ügynöközhetsz, téged nem ügynöközhet senki. Mi a kurvaanyádat képzelsz magadról, te kis pöcs? Hihetetlenül szánalmas senki vagy. Vagy ügynök.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.12.10. 11:08:52

@tevevanegypupu: nemhogy felesleges a rettegés, de számos intézkedésükkel -és itt most elsősorban a kulturális területre gondolok- egyenesen önmaguk ássák saját sírjukat.

tevevanegypupu 2012.12.10. 11:15:34

@tauglich:

Ez igy van. Ahogy szoktak mondani, remes, ha a butasag meg szorgalommal is tarsul. Pedig sokan vannak jo szakemberek, muveszek, akik szeretnenek, akar csak kis haszon remenyeben is segiteni a kormanynak. De sajnos Orbanek bealltak a fekete-feher-igen-nem iranyvonalba.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.10. 18:19:50

@Alfőmérnök: Veled ellentétben én tisztában vagyok azzal, hogy ilyen kis politikai blogokon nincsenek ügynökök, egyáltalán, ezért nemhogy nap mint nap, de soha nem ügynöközök senkit. Itt maximum "beteg emberek" vannak, de róluk te tudsz a legtöbbet :D

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.10. 18:27:17

@jose maria padilla: "...egyébként meg mit számít egy kézfogás amit egy embernek látszó tárggyal rázunk el..."

Tulajdonképpen az első benyomásomat igazolod, te ilyen olcsón adod a szavad. Ismerős ez valahonnan:

"...Mind legyen feloldott, érvénytelen, nem kötelező és semmis, teljesen érvényét vesztett, hatály és kötelezettség nélküli! Fogadalmaink ne számítsanak fogadalmaknak, tilalmaink ne számítsanak tilalmaknak, és esküink ne számítsanak esküknek...

jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/jom_kippur__engeszteles_napja

. )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.10. 18:33:44

@jose maria padilla: "gondolod, hogy egyszer ez a hazugság lesz a megbízóid számára a forrás..."
Nem gondolom, hogy ez forrás lehet, én ráadásul nem is emlékezhetek pontosann minden szövegedre, inkább amiket te írtál:

"...ezért léphetne fel lola a saját megszokott módján a kommunista bűnösök /hogy értse: mandiner szerkesztőség/ ellen..."

mandiner.blog.hu/2011/12/12/kz_dachau/fullcommentlist/1#c15945338

"...ezzel rákosisták lettek, megfélemlített alemberek, besúgók, háromperhármasok. a felsoroltak nem lehetnek libkonzok. emberek sem. gyáva reszkető szarok, igen..."

mandiner.blog.hu/2012/03/12/selmeczi_vs_dopeman_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxviii/fullcommentlist/1#c16080361

Én tudom, hogy ez csak vicc, de akkor sem én írtam . )
süti beállítások módosítása