A nap, amikor libertárius lettem
2012. június 21. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A nap, amikor libertárius lettem

getoff.jpg

„Minél romlottabb az állam, annál több a szabályozás” (Publius Cornelius Tacitus)

 

  Ez a bejegyzés puzsérróbert hangulatban íródott.

  Balatoni gyerek vagyok, viszont csodák csodájára soha nem volt közöm a nyaraltatáshoz, a zimmer ferik színes-trükkös vállalkozói világához. Így megúsztam azt is, hogy az idegenforgalmi adóval és annak különböző fortélyos behajtási trükkjeivel találkozzak. A minap azonban Balatonföldváron jártam, és olyat tapasztaltam, aminek hatására valahol felsírtam, mintha Clint Eastwood és Ayn Rand szerelemgyereke lennék.

  A gyönyörű Balatonföldváron ugyanis olyan önkormányzati rendelet van érvényben az idegenforgalmi adóra vonatkozóan, mely szerint adókötelezettség terhel minden magánszemélyt, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt. Ez alól mentesek többek között a 18. életévet nem betöltött magánszemélyek, a gyógyintézeti fekvőbetegek, és persze az üdülők tulajdonosai, bérlői. Nem mentesek viszont a tulajdonosok nem egyenes ági rokonai, és barátai, szerettei, akik mondjuk egy családi ünnep, esküvő, temetés, vagy csak egy szimpla baráti meghívás alapján töltenek el egy-két éjszakát Balatonföldváron. Nem vicc, explicite így áll ez a rendelet magyarázatában:

  „Az üdülő és lakástulajdonos, valamint hozzátartozójának mentessége a fentiek alapján egyértelmű, viszont általában rosszul értelmezik az egyéb rokonok, ismerősök fizetési kötelezettségét. Esetükben ugyanis idegenforgalmi adót kell fizetni még akkor is, ha az ingatlan tulajdonosa szívességből, ellenszolgáltatás nélkül, baráti, rokoni alapon látja vendégül őket. (...) Hozzátartozó a tulajdonos egyeneságbeli rokona (szülő, gyermek, unoka, nagyszülő), örökbefogadott gyermeke, testvére és házastársa, valamint a házastárs testvére. Ebbe a körbe tehát nem tartozik bele a gyermek házastársa!”

  Így, felkiáltójellel. Tehát ha a tulajdonos nagyszülőket meglátogatja a gyerekük, mondjuk férjjel avagy feleséggel és az unokákkal, akkor a vő vagy a meny után fizetni kell az önkormányzatnak. Mintha ők idegenként forgolódnának a városban, az utcában, a szülők házában, ha már idegenforgalmi adóról beszélünk. Ha az ember a házában fogad valakit, neki szállást ad ingyen, akkor azért fizetnie kell az önkormányzatnak, amelynek emberi rendre járják az utcákat, magánterületeken magánéletet élő magánszemélyek után szimatolva és bekopogtatva hozzájuk. Képzeljük el ugyanezt a rendszert Budapesten... Ezúton jelentem fel magamat Balatonföldvár városánál, hogy a születésem óta eltelt harminc évben valószínűleg több tízezer forintnyi kifizetetlen éjszakát aludtam össze ott barátaimnál, szeretteimnél.

  A minap nagyjából negyedóra telt el a megérkezésünktől számítva, és az önkormányzat behajtói (nem kétajtós szekrények, csak erre a szánalmas munkára kényszerülő középkorú asszonyok) máris ott koslattak a kerítésnél. Az önkormányzati leskelődők kilétünk, létszámunk, személyi adataink, hétvégi terveink felől érdeklődtek. Még jó, hogy nem rögtön házkutatással kezdtek. A helyzeten nem kicsit kiakadt a házigazdánk, aki nem éppen úgy tervezte a hétvégéjét, hogy illetékes elvtársaknak jelentsen és fizessen meghívott barátai után, amikor anyagi haszna nyilván nem származik belőlük. A városnak ellenben megvan a bevétele a vendégek után, hiszen azok a helyi boltokban vásárolnak, helyi éttermekbe, kocsmákba járnak, az elhasznált víz, áram, gáz, egyebek után is ki lesz fizetve a rezsi, és így tovább. Miféle perverz intézmény hát ez az egész? Nem a jó államé, az biztos.

  És most nem számít az, hogy esetleg más településeken is ilyen szabályok vannak-e érvényben (vagy sem); törvényből eredeztethető általános vagy egyedi, régi vagy új gyakorlat ez. Az sem érdekel, hogy az önkormányzat esetleg kényszerből, a fizetővendégek utáni adózást elkerülők miatt nyúlt ehhez a megoldáshoz. Not my business, oldják meg a problémát egymással, hajtsák be az adót azoktól, akik pénzt keresnek a vendéglátással, a szállásadással. Az viszont már az én egyéni szabadságomat sérti minden értelemben, hogy a hivatal emberei a kerítés mögül kukkolnak engem és barátaimat egy magántelken, szabadidőmben. Persze nem az eset, mint az én egyéni szociális problémám, pláne nem a pár száz forintos napi idegenforgalmi adó összege a fontos, hanem maga az elv. Semmilyen hivatalnak, hatóságnak semmi köze ahhoz, hogy ki kit hív meg – nem fizetővendégként – a saját magánterületére, kivel tölti el saját szabadidejét és kivel osztja meg magánéletét.

  Üzenjük a magánszférában turkáló, abból sápot húzó államnak, önkormányzatnak, bármilyen szintű sóhivatalnak: GET OFF MY LAWN!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr994600647

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Robbanni készül a Hungarikum bomba 2012.06.21. 09:43:50

Mégsem hamisítatlan Hungarikumok  a Hungarikumok? Már megint átverik a magyart, hívja fel a figyelmet az LMP, a belpolitika grínpísze. Az Elvarázsolt Kastély bojkottra szólít fel. Én gyanítom, hogy ez az Ángyán József az MSZMP által beültetett kak...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.21. 09:09:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemhívő 2012.06.21. 07:22:21

...az egyik barátom közel 20 éve folytatott vállalkozását sajátította ki a "jó állam" egy tavaly ősszel elfogadott törvénynek "köszönhetően"...

Az illető tankönyv terjesztéssel foglalkozott(zik?),... még 1 éve van,...és utána mind a közel 200 iskolával kötött ellátási szerződése megszűnik, ...mert ezt a tevékenységet az állam, kártalanítás nélkül, egyszerűen kisajátította..

Ez is jól példázza az állam magánéletbe,...magánvállalkozásba történő beletenyerelését..

odabas 2012.06.21. 07:53:39

Balatonföldvár jó virágos, minden oszlopon ott a cserép. Az ugye tetszik?

Az önk. adóból él. Szerinted hányszor bújtak ki a kötelezettség alól a talpig becsületes szállásadók, hogy ezek a németországi unokái. És hány unokája van a néninek? 200?

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2012.06.21. 08:06:17

Nálunk "fürdővárosban" elég sok az apartman, vendégfogadóstb... de mint kiderült egész évben 8000 vendégéjszakát vallottak be.

Amikor ezt nyilvánosságra hozták eléggé kiakadt az eggyik szállodás mondva hogy akkor ezek szerint ő ebből a 8000-bőé egymaga 3000-et vallott be... A többi vajon hova tűnt?

Mindenütt próbálnak tenni ez ellen de persze van amikor elvetik a sulykot...

RavenLord 2012.06.21. 08:31:44

@odabas: Nem érted? Egy magánszemély saját házába hívott barátairól és nem fizetővendégekről van szó!

Abszolút igaza van a szerzőnek, ez elvi kérdés, ez nagyon távol áll attól, amire az önkormányzás való.

Hajrá Mandiner, tessék minden lehetséges fórumon háborogni, kihasználni a nyilvánosság erejét és elérni, hogy a felháborodás hatására megváltoztassák ezt az értelmetlen és erkölcstelen rendeletet!

kispufi 2012.06.21. 08:33:01

@odabas: nyilván van ilyen ügyeskedés, de erre persze pont ez a végrehajthatatlan, baszogatós és mindenkit egy kalap alá vevő nyomoronckodás a megoldás.

kispufi 2012.06.21. 08:37:07

@nemhívő: ez a párhuzam viszont nem kicsit sántít. a tankönyvkiadás állami monopóliumának kiszervezése magánkézbe a közérzetromboló, elcseszett-rendszerváltás fílinget megalapozó privatizációs mutyik egyik szép példánya. a földvári ugyan szép példa arra, hogy milyen a nem jó állam, de a tiéd meg arra, hogy milyen a jó állam csakis a, mondjuk így, barátodféléknek, mert másnak ugyan nem, de nekik aztán hajjaj.

jan 2012.06.21. 08:43:54

Jó reggelt, Gellért, ez kb. az összes balatonparti településen évtizedek óta így van!

Nálunk a családban nagymamám gyermektelen özvegy nővérének van nyaralója Alsóörsön, aki per definitionem szinte csak magával (+nagymamámmal együtt) nyaralhatna adómentesen.

Úgyhogy amikor az unokatestvéreimmel hosszú heteket töltöttünk nála, mindig kiokított minket, hogy ha jönnek a szaglászó nénikék, akkor azt kell mondani nekik, hogy az ő unokái vagyunk...

Mikka-Makka 2012.06.21. 08:45:59

nem is hallottam róla, mióta van ez ?
bár mi tuti képen röhögnénk aki ilyennel próbálkozik

tarackos 2012.06.21. 08:53:36

Ez tényleg gáz de ha rendet akar a polgár akkor viselje el ha néha benéznek a kertjébe!

Aztán majd azt is ha vki pofáncsapja ha reggel gyűrött ruhában indul melózni...

sisszi 2012.06.21. 08:56:32

a szaglászó nénikék kapnak ezért állami fizetést?

Secnir 2012.06.21. 08:59:41

"...semmi köze ahhoz, hogy ki kit hív meg – nem fizetővendégként – a saját magánterületére, kivel tölti el saját szabadidejét és kivel osztja meg magánéletét."

korrekt.

hacsaturján 2012.06.21. 09:02:56

ájjon meg mán a menet! a szerző képes lenne jólfizető kazah vendégeit is kurultáji nagymamának álcázni, csakhogy elkerűjje állampolgári kötelességinek ódiumát, ami adófizetésbe nyilvánul meg a hon asztalán. kutyateremtette! hát hol élünk mi? assziszi svájcba van?

Csigorin 2012.06.21. 09:05:13

ajo kurvaanyjat annak aki ilyenbaromsagot kitalal. Johogy a kaja utan ha mondjuk enni adok a csaladomnak nem talaljak ki hogy fizessunk vendeglatoi adot, meg ha a havert meghivom a sorre akkor plusz egy jovedeki adot.

barmok.

sztrelnyikov 2012.06.21. 09:14:24

Ugyan ez a helyzet az Apple-lel is. Ha én írok magamnak (ne adj Isten a feleségemnek) egy appot iPhone-ra, akkor (jailbrake-elés nélkül - ami illegális) csak úgy tehetem meg, ha fizetek ezért az Apple-nek. Mi a szar köze van az Apple-nek ahhoz, hogy én milyen saját magam által írt alkalmazást telepítek a saját vagy barátaim telefonjára???
Legyen szíves a Mandiner az én jogaimért is kiállni és dörgedelmes posztban, posztumusz elítélni Steve Jobsot is!

jan 2012.06.21. 09:19:07

@sztrelnyikov: hát, már sok erőltetett, abszurdan irreleváns párhuzamot olvastam, de ez minden tekintetben viszi a pálmát!;)

tevevanegypupu 2012.06.21. 09:22:29

Ez bizony regota igy van, igazoltuk mar mi is papirossal - a csalad es a behazasodottak meg leszarmazottaik - hogy szimpla rokoni szeretetbol vannak a kis nyaralonkban es egy fillert nem fizetnek ezert nekunk, legfeljebb meghivnak neha egy-egy fagyira vagy sorre a Balcsi parton, esetleg ok fizetik a jegyet egyszer-egyszer a kirandulohajora.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.21. 09:26:38

mosmaiorum.blog.hu/2012/06/05/adozas_nelkul_kepviselet
"„veszélyes megengedni, hogy olyan emberek döntsenek mások pénzéről, akik maguk nem tesznek be semmit a közösbe”. Röviden: ha nem fizetsz adót -kivéve közvetett adót, mint a VAT-ot minden vásárlásnál-, ne legyen jogod szavazni se. "

Az AFA - nem ado. Nem szamit annak, amikor eldontjuk, kinek van joga. Ezuttal tartozkodni Balatonfoldvar teruleten.

Secnir 2012.06.21. 09:32:57

@Doomhammer:
"Az AFA - nem ado"
Általános Forgalmi nemAdó, egészen konkrétan.

Dr. GGG77 2012.06.21. 09:34:33

"Semmilyen hivatalnak, hatóságnak semmi köze ahhoz, hogy ki kit hív meg – nem fizetővendégként – a saját magánterületére, kivel tölti el saját szabadidejét és kivel osztja meg magánéletét."

Itt a pont, ennyi, vége.
Az ügyet megérné akár az EU-ig is elvinni, mert ez a helyzet nonszensz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.21. 09:38:49

@Secnir:
Es azert nemAdo, mert azt a prolik reflexszeruen, tudatossag nelkul, zsigerbol fizetik a kifliert, szemben a jovedelemado es az idegenforgalmi ado tudatos fizetesenek kozeposztalybeli hagyomanyaval.

Nincs kepviselet - ezuttal Balatonfoldvar parti setanyan - adozas nelkul! Tudatos adozas szamit csak persze.

speirs 2012.06.21. 09:49:46

Ismét a jó magyar szokás, akit nem érint, annak nem fáj, vagy még tapsikol is hozzá, dögöljön a szomszéd lova... Az összes nyúzás ezért működhet, mert mindig csak egy csoportot érint és mindenki más tesz rá, nincs összetartás a különböző társadalmi csoportok között. Szerintem felháborító.

mr_x 2012.06.21. 09:59:29

Ugyanez megy nagyban is, mit csodálkoztok.
Eddig ingyen telefonálhattunk egymással családon belül (5 fős flotta 2 szülő, 2 gyerek meg a nagyi), ezentúl percenként 2 Ft.
Hiába, kell a pénz hogy szét lehessen osztogatni havernak és ismerősnek.

kumkum 2012.06.21. 10:00:33

@Doomhammer:
Az osztalekadot is fizeto szupertudatos adozok pedig kapjanak tizszeres szavazati jogot! :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.06.21. 10:07:07

No ez igen kemény ..

És mivel a 2013-es költségvetés legnagyobb vesztesei az önkormányzatok (-400 milliárd HUF), lesznek ennél még cifrább dolgok.

___________________________ (törölt) 2012.06.21. 10:09:49

@nemhívő:

Pont az ilyen dolgok, mint a privatizált tankönyv-disztribúció, utáltatták meg - SAJNOS! - a magyar jobboldallal a piacot, a kapitalizmust! Mert a szadeszesek azt hazudták, hogy ez a piac, ez a kapitalizmus, holott dehogy az: ez színtiszta rent-seeking, magyarán: mutyi.

Ugyanis:

- Az állam előírja, hogy kötelező tankönyvet venni a gyereknek, tehát tálcán szállítja a vevőt a magáncégnek, akárcsak a "magán"nyugdíjpénztárakba! Ez már önmagában elegendő indok arra, hogy ne legyen privatizált, ugyanis a kapitalizmus/piac LÉNYEGE, hogy Ford Mondeót, iPhonet meg Nike cipőt venni NEM KÖTELEZŐ, hanem a vevő nem csak aközött választhat, hogy honnan veszi meg, hanem úgy is választhat, hogy egyáltalán nem veszi meg, és pontosan ettől erős a verseny a vevő kegyeiért, érti??!

- A tankönyv specifikációját, "tervét" ától cettig az állam adja meg

- Állami szolgáltatás (közoktatás) részeként használt segédeszköz

- Nem igényel technológiai innovációt, mint egy vadászgép például

Innen kezdve mit csinál a vállalkozó? Kaszálja a lóvét az államilag garantált vevőktől, mást nem nagyon.

Na ez minden, csak nem piac/kapitalizmus.

"Magán"nyugdíjpénztárak dettó. Azárt támogatom ezek államosítását, mert ezek miatt utálja a jobboldal a kapitalizmust, és ha ez megszűník, tán többen megszeretik :-)

___________________________ (törölt) 2012.06.21. 10:11:53

@Shenpen: csak hogy tisztázzuk ezt is: a "magán"nyugdíjpénztár azért abszurd, mert kötelező vagy annak, vagy államinak a tagjának lenni. Tehát szintén az állam szállítja tálcán a vevőt, ami minden, csak nem piac. Az önkéntes, kiegészítő megtakarításokkal természetesen semmi baj nincs. Mert önkéntesek.

___________________________ (törölt) 2012.06.21. 10:13:54

A témához: oldják meg fizetős strandokkal meg ingatlanadóval, azt jónapot.

Legalább két ponton támadható lenne az Alkotmánybíróságon 1) privát szféra 2) a házzaság hozzátartozói viszonyt létesít.

___________________________ (törölt) 2012.06.21. 10:17:45

@sztrelnyikov:

Az igazság az, hogy ha a GPS, iránytű stb. elérhető lenne a böngészőn keresztül, akkor lehetne minden webalkalmazás oszt jónapot... az lenne az értelemes megoldás, szerintem óriási visszalépés, hogy 10 éve harcolunk a desktop alkalmazások ellen, erre most a telefonoknál újra ezt erőltetik.

Egyébként meg vegyen mindenki Androidot, a fenébe is, az iPhone nem tud annyival többet, mint amennyivel drágább. Végre itt egy lehetőség, hogy az open source győzzön, erre az emberek elmennek iPhonet venni, mer' az trendi meg menő.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.21. 10:22:02

@kumkum:
Azt javasolja Balatonfoldvar szedjen osztalekadot is? Pikans otlet, de talan erdemes megfontolni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.21. 10:23:52

@Shenpen:
Minek GPS meg iranytu meg kamera egy telefonba? Telefonalni lassan mar nem is lehet vele! Ki emlekszik a Nokia 2110-re, na az volt az igazi telefon!

Nekem is kamerasmobilom van, de csak mert mar kapni sem lehet mast. Igy sozzak ra a senkinek sem kello bovlit az emberekre, utana meg csodalkoznak, hogy valsag van.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.21. 10:23:58

@Shenpen: Elég vastag a szürkezóna ezen a téren. Pl. az állam előírja, hogy a közoktatás étkeztesse a gyermeket. Akkor most a közoktatási étkeztetés piacán nincs, nem lehet verseny az étkeztetőcégek között?

De az állam előírja azt is, hogy az utakat tartsák fenn az útkezelők, sorolhatnánk.

A szabadpiac-pártiság valami torzult értelmezése szerint tehát Magyarországon létre kell hozni a Nemzeti Közétkeztető Szolgálatot és a Nemzeti Útkátyúzó és Aszfaltozó Intézetet?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.21. 10:25:12

RG, mint új fiú a Balcsinál...

Ez évtizedek óta így van, elméletben.
Kellemetlen akkor lesz, ha elkezdik igazán komolyan venni.

Remélem, lesznek razziák a vízben is...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.21. 10:36:38

@Doomhammer: nekem Siemens A50 van.
Ez a konzervativizmus. (?)
:D

trendo+ 2012.06.21. 10:36:54

Feloldhatatlan dilemma! Az adóbehajtók mohó étvágya és az adócsalók kimeríthetetlen ötletessége egymásból él, egymásnak ad morális igazolást.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2012.06.21. 10:48:40

@Shenpen: nekem is Android van, de már azt kívánom bár Apple lenne.

Jack Torrance 2012.06.21. 10:49:26

@odabas: igazad van, tehát akkor adóztassunk meg minden tisztességes embert is, mert nem tudunk elbánni a csalókkal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.21. 10:49:30

@Hepci:
"Ez a konzervativizmus. (?)"

Sajnos en ebben nem vagyok kompetens. Kerdezze meg Aristot.

Habar tartok tole, Hegelnek nem volt olyan modernista cucca, mint mobiltelefon, igy aztan sajnos maga is csak haladar lehet a kutyujevel.

Jack Torrance 2012.06.21. 10:55:08

@Hepci: én a kötelező családfa kutatásra szavaznék, aztán akkor próbálja valaki unokának hazudni magát...

gordiusz 2012.06.21. 10:57:16

Azért álljunk meg egy elvtársi pillanatra.

Ha az ember Horvátországban magánszállást vesz ki, minden esetben elkíséri a szállásadó az embert egy utazási irodába, ahol befizetteti az adót, amiről az ember névre szóló igazolást kap.
Ehhez képest a Balatonon és környékén soha egy fillér turistaadót nem fizettem, soha semmilyen nyugtát, cetlit, stb. nem kaptam, amikor magánszállást vettem ki.
Ismerőstől tudom, hogy például Losinj szigetén a szállástulajdonosok a szezon elején leadhatnak egy max 15 elemű névsort, akit nem fizető vendégként szeretnének a szezonban vendégül látni. Ha ellenőrzés során az ojjektumban a névsoron kívüli, utazási irodában sem bejelentett személyt találnak, nem egyszerűen beszedik utána az adót, hanem keményen meg is büntetik. Az ismerősömnek történetesen a vajdasági barátnője családja tulajdonolja az ingatlant, és az ismerős úgy tudott náluk lakni, hogy (mivel már nem fért fel a listára) a szomszéd kempingbe jelentkezett be ill. fizetett sátorhelyet.
Lehet, hogy a balatoni törvény nem a legszerencsésebb, pl. a horvát listás módszer jobb, de az alapelvvel, hogy adót kell fizetni, nem tudok nem egyetérteni.
Egyébként Görögországban a magyarhoz hasonló szállásadói kultúra működik; még mi is lehetünk olyan szabadok, mint ők.

Bell & Sebastian 2012.06.21. 11:00:29

@trendo+: Ebben van valami. Csakhogy ebben az országban csont nélkül viszik már így is a jövedelmek felét, ha már a másik felére is rástartolnak -ami példátlan- az két dolgot jelent egyszerre.

- a dagadt állam -beleértve a közigazgatást- túl drága és önmagán nem hajlandó spórolni
- összességében nagyon alacsonyak a jövedelmek, ami valahol megint csak az állam sara

Akárhogyan és akárhonnan is nézzük, most a népesség fele fölösleges, nyugodtan a Balatonba lehetne fojtani minden második magyart és végre rend lenne.

Plumper 2012.06.21. 11:03:21

rohadjon meg elevenen ez a mocsadék fasiszta rezsim!!

nemhívő 2012.06.21. 11:15:14

@kispufi:

...tipikus fideszes vagy...Halovány fingod sincs az egész rendszerről,...de mégis totálisan biztos vagy a saját baromságodban...

Nincs kedvem részletes előadást tartani az ilyen vakhitűeknek, mint te vagy,...annyit jegyeznék meg a többiek kedvéért,.. hogy a terjesztést a kiadók fizették ki eddig az árrésben a magánvállalkozónak (kb 10%),...hiszen a tankönyvek hatósági árasak voltak (vannak)... de az "állami cég" már most bejelentette, hogy ezt az árrést ők 20-25% ra emelnék...u.azt a munkát végezve...

..vagyis nem csak a terjesztőket sikerült kinyírni, de a kiadókat is kopasztják...és ez bizonyosan a tankönyvárakban lesz a szülőkkel megfizettetve...

(ja,... és közben az "állami cég" már benyújtott közpénzből (!!) 3 milliárd ft-ra igényt "fejlesztés" címen!!)

...de te csak ostobán örömködj....)))

sztrelnyikov 2012.06.21. 11:25:35

@Shenpen: Nyugi, androidom azért van, hogy programozhassak rá. Na de ez semmit nem von le az Apple szemét-rohadt-bunkó hozzáállásából, ami éppen olyan, mint Gellért önkormányzata: mindenki fizessen mindenért.

Amúgy a kommentem inkább ironikus volt. Mert bár megértem a szerzőt, de kb ugyan olyan értelmetlen verbálisan hadakozni egy önkormányzat ellen, mint az Apple ellen. Lehet szavazni: az önkormányzatra a szavazókörökben, az Applere meg a boltokban.

nemhívő 2012.06.21. 11:25:49

@Shenpen:

...nincs igazad,...

Itt, ezen a piacon EDDIG k.rva kemény verseny volt a magán vállalkozók között, ...aminek a vevők a hasznát élvezték...

Az IGAZI rablás ott volt, ahová az állam (ha csak részlegesen is), de be tette a lábát!

Erről szólt például a "kompetencia alapú oktatás" valamint ennek tankönyvfejlesztési és terjesztési összegei,...amelyből az "állami cégek" milliárdokat kaszáltak igaz, főleg eus és állami pénzekből...

A magánvállalkozók bírósági perrel kényszerítették az "állami céget " a versenyre...aminek következtében ez a cég egy év alatt meg is szűnt...

Vagyis, ...a legdrágább az, amit az állam csinált eddig, ...és amit ingyenesként hazudva ezután fog csinálni...

...de te csak reménykedj...

Steve the Great 2012.06.21. 11:27:03

Mondjuk azt, hogy csak részben élem át a szerző fájdalmát. Az egyszer biztos, hogy a szállásadók a zéró összegű IFA befizetésére törekszenek, ezért érthető az önkormányzat igyekezete a mentesség korlátozására (bár az egyenesági leszármazottak házastársát nem venném ki). Más kérdés, hogy így a háztulajdonosok egy részének alighanem tucatnyi gyermeke és százas nagyságrendű unokája van.
Amúgy meg ha megvalósítanák a "szedje be az önkormányzat ingatlanadóval" elvet, akkor azon menne a háborgás, hogy "velem fizettetik meg az adócsalók által be nem fizetett pénz is". Ez hasonló lenne az üres adathordozóknál fizetett szerzői jogdíjhoz, ott is azon anyáznak sokan, hogy minden vásárlóban potenciális jogsértőt látnak.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.06.21. 11:47:02

Nehéz kérdés. Egyfelől teljesen érthető a felháborodás, és az ELV, másfelől ha egy városban/faluban az ingatlanok nagy részét ténylegesen kiadják, akkor ezt elég nehéz ellenőrizni.

Ó, hát ő nem fizetővendég, csak egy haver. Ingyen alszik itt, aztán beszáll a gázszámlába... Igen 3000 forint/fő/élj.

Mit lehet ilyenkor csinálni?

Lehetne mondjuk egy álltalányt kivetni, de akkor ki nem adja ki a lakását, az úgy járt, minek lakik a Balaton mellett?

(Egyébként a Balatonon nem is feltétlenül az állam kúr el mindent, hanem a kvázi céhes szerveződésű szolgáltatók. Na annak köze nincs a szabadpiachoz, az ár, minőség, szolgáltatás szabad megválasztásához...)

evil overlord (törölt) 2012.06.21. 11:58:37

A libertárius válasz erre az, hogy többet nem megy Balatonföldvárra. Ha mindenki ezt teszi, előbb-utóbb csak csődbe megy az önkormányzat.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.06.21. 12:22:58

@Shenpen: "Legalább két ponton támadható lenne az Alkotmánybíróságon 1) privát szféra ... "

Erre azért kíváncsi lennék, ugyanis az alkotmányban ez szerepel (forrás: www.parlament.hu/irom39/02627/02627.pdf):

"Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár."

A második mondaton lehet rugózni, hogy ha pl. a te tulajdonodra X százalák adót vetek, és X-et növelem, akkor van-e olyan korlát (pl. X = 99), amire azt lehet mondani, hogy ez túlmutat a "társadalmi felelősségen."

tewton 2012.06.21. 12:23:35

ez az északi parton sokszor úgy néz ki, hogy a német vagy holland még a 90-es, 2000-es években megvette ócsóért a parti vagy panorámás pincét, présházat, nyaralót. aztán utána már ő maga adja ki (egyébként nemrokon) németnek, hollandnak, akik ugye "rokonok, barátok," és egy vasat nem fizetnek senkinek (a tulajon kívül). úgyhogy az önkorm döntése teljesen érthető, jogos is, bár lehetne finomítani rajta.

lehetne pl. civilszerveződni libertariánus-bázisdemokrata módon, érdekképviselni stb.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.21. 12:24:43

Na ez is 100% alátámasztja, amit a labancos posztban írtam:

az átláthatatlan-végrehajthatatlan jogszabályok korrupcióhoz vezetnek, a korrupció pedig szétkúrja a "civil társadalmat", a polgári összetartást, mivel a korrupciónál mindenki magára van utalva, "every man for himself"

Ez a fenenagy magyar "individualizmus" eredete, és ennek ellentéte a megoldás is:

ÁTLÁTHATÓ, VÉGREHAJTHATÓ, TELJESÍTHETŐ jogszabályok/adószabályok. ez a korrupciót, és ennek következtében az "individualizmust" (->ügyeskedéseket) is jelentősen visszaszorítaná.

ez nyilván racionalizálást-egyszerűsítést jelent az egyik oldalon, az állampolgár életéből való kivonulást a másik oldalon.

A bürokráciát, a "20-féle papírt kell a magunknál cipelni" c. történetet is abba kéne már hagyni.

Csak egy példa:
Az USÁ-ban élő emberek bőven megvannak egy Social Security numberral. Az náluk az adószám, a TAJ-szám, a személyi ig. szám EGYBEN, egy kártyán. Sokkal ésszerűbb, mint magyar verzió, amikor 3 számot és két kártyát kell magunknál hordani.

A bürokráciát is le kell csökkenteni. A fideszék egyik legnagyobb hazugsága az "államigazgatás létszámának csökkentése, ésszerűsítése" volt, többtízmilliárdos megtakarításokról handabandáztak 2010 előtt.

Persze módszertani szempontból érthető a dolog: a kommunista/bolsevik rendszerek ÉLTETŐ ELEME a minél nagyobb bürokratikus gépezet, a beültetett apparatcsikokkal. A fideszbolsik csak azt adják, ami lényegük.

ez a cikk is teljesen értelmetlen: megmarad a "személyes kifakadás" terén, holott szisztematikus változásokat kellene követelni, kb azon irány mentén, amiket leírtam.

Ha fölszámoljuk a KORRUPCIÓT (vagy legalábbis a korrupció fölszámolásást követeljük), akkor önmagában ettől ezerszer nagyobb lépést teszünk a POLGÁRISÁG irányába, mint ezeregy nosztalgikus cikkel a 30-as évek polgárvilágából. És ezzel az "individualizmus" nagy részét is fölszámoljuk.

érdektelen 2012.06.21. 12:25:19

@gordiusz: Itt nem fizetős vendégekről van szó, hanem családtagokról és ismerősökről.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.06.21. 12:25:29

@Shenpen: "csak hogy tisztázzuk ezt is: a "magán"nyugdíjpénztár azért abszurd, mert kötelező vagy annak, vagy államinak a tagjának lenni. Tehát szintén az állam szállítja tálcán a vevőt, ami minden, csak nem piac. Az önkéntes, kiegészítő megtakarításokkal természetesen semmi baj nincs. Mert önkéntesek."

Viszont akkor a magánnyugdíjak helyzetét egyszerűbben is meg lehetett volna oldani, nevezetesen, hogy az egész rendszert önkéntessé teszik (vagyis kiszedik a magán- és önkéntes pénztár közötti különbséget) és megszűntetik a magánnyugdíjakhoz áramló állami pénzeket.

csak_csendben2 2012.06.21. 12:30:59

@Shenpen:

Nagyon, de nagyon messze jársz a valóságtól. Ilyen az, amikor valaki a tv-ből tájékozódik és okosnak hiszi magát egy témában. Valahogy én egy-egy "TV ügyvédje" műsor után nem éreztem, hogy akár jogászként tudjak tevékenykedni, de hát ez én vagyok. Más simán okos egy Blikk cikk után is.

Majd nemhívő ha akar vitatkozik veled, de ismerve a hozzád hasonló nagyon okos emberek viselkedési szokásait, szerintem felesleges.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.06.21. 12:39:54

@Shenpen: " Azárt támogatom ezek államosítását, mert ezek miatt utálja a jobboldal a kapitalizmust, és ha ez megszűník, tán többen megszeretik :-)"

A felvetés azért hibás, mert a közvélekedéssel ellentétben a jobboldal túlnyomó része alapból antikapitalista, a manyup rendszer erre csak egy lapáttal tett rá. Ráadásul mivel a manyup pénzek államosítása rövidtávú elönyökért ad fel hosszútávúakat, ezért a rendszer rövid távon jónak fog tűnni, ami miatt ez a közönség további államosítási igényekkel áll majd elő.

Oblomov 2012.06.21. 12:41:16

@tevevanegypupu:
Visszaharapott a fagyi. ;-)

DFK 2012.06.21. 12:42:22

A Balatonnál minden a lehúzásra épül; sokért semmit. Ez az önkormányzatokra is igaz.

Oblomov 2012.06.21. 12:49:22

@tewton:
Visszakapjuk a nímetjétől a passzív rezisztenciát.

tevevanegypupu 2012.06.21. 12:52:48

@Oblomov:

Hat igen, amiota csak emlekszem (ezs jo regre emlekszem) mindig arra ment ki a dolog a Balatonnal, hogy lehetne minel tobbet kihuzni a kedves vendegbol. Es persze nem csak a kozsegi tanacs (jelenleg onkormanyzat) hanem a szobakiadok, vendeglosok, vizparti langossutok es egyeb etekbutikok tulajdonosai. Szezonfoglalkozasok, hat muszaj volt megkeresni az egesz evre valot. Aki pedig soha nem adta ki a nyaralojat (peldaul mi) azt kisse utodottnek neztek, hogy ilyen jo lehetoseget nem hasznal ki.

evil overlord (törölt) 2012.06.21. 12:59:55

@tewton: Azonban erre nem az a megoldás, hogy a nem fizetős szolgáltatást igénybevőt szivatjuk. Én pl. biztos nem lennék hajlandó idegenforgalmi adót fizetni, ha valahol szivességi alapon tartózkodom. A szabályokat betartó polgár ezt egy módon teheti meg: nem tartózkodik ilyen helyen, amivel jelentős adókiesést tud okozni.
A dolog emlékeztet a CD-DVD matricás szemétkedésre, ott az állam az ÁFÁ-n bukik a Szlovákiban megvett hordozók miatt.

Oblomov 2012.06.21. 13:04:08

@tevevanegypupu:
node mintha változnának az idők. Kelet-német reneszánsznak vége. Mikor már euróval jönne, akkor kitiltjuk a motorcsónakokat, szopatjuk a tóparti befektetőket. Így azok jönnek a Tisza-tóra, majd kezdődik előlről. Valahogy nincs érzékünk a biznichez.

___________________________ (törölt) 2012.06.21. 13:31:17

@Counter: vannak étkeztetőcégek? Ez nekem új, a mi időnkben nagy, csúnya konyhásnénik voltak. Az iskola maga főzött. Elég szarul, na.

De az rendben van, mert hát nyilván mindenki akarja etetni a gyerekét akkor is, ha nem kötelező, az se baj, ha van választék, és ha szar, akkor lehet úgy dönteni - gondolom - hogy inkább otthonról hoz be szendvicset. Tehát megvan az döntési szabadsága a vevőnek, ami egy tankönyv esetében nincs, mert az iskola megmondja, hogy mit kell megvenni. Az étkeztetőcégnek versenyeznie kell anyuka szendvicsével és a szomszéd büfével, ezért rendben van.

Útépítés: a mostani megoldásnál - kilopjuk a fagyálló és három év múlva kátyús az egész - nagyjából bármi jobb lenne... tényleg nem értem én ezt a modellt, hogy ha valamit az állam fizet, akkor miért nem állami cég csinálja. Hiszen a szabad piac fogalma már ott megbukott ugye, hogy adóból van finanszírozva. Innen kezdve meg akkor minek úgy tenni, mintha piac lenne? Igaz, hogy az állami cégek nem működnek hatékonyan, na de hát a magáncégek is csak akkor, ha tényleg a piacról élnek és nem az adóforintokból/korrupcióból...

odabas 2012.06.21. 13:35:07

OK, a privátszférában turkálnak, megszüntetni ezt az adót. Következmények:

1. szemetes, lepusztult lesz minden vagy
2. általános ingatlandó Földváron, feltételezve, hogy mindenki szállást ad.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.21. 13:37:18

@Shenpen: A szülőnek meg a gyereknek megvan a választási lehetősége, de az oktatási intézménynek/fenntartónak tudtommal nincs, annak biztosítania *kell* az ellátást. Akkor is lesz menza, ha Petike szendvicset hoz.

Úgyhogy a fenntartó fogja magát, és muszájból leszerződik egy étkeztetést szolgáltató szolgáltatóval, az meg megoldja valahogy.

Az való igaz, hogy korrupciós kockázat az állam működése definíció szerint, hiszen nem az rendelkezik a pénzről, aki megtermeli - de ugyanez a korrupciós kockázat egy nagyobb cégnél is előáll, a menedzserek és egyéb vezetők is _elidegenültek a termelési folyamattól_ (valahol pedig felsír egy marxista).
Kellene akkor Állami Elektromos Művek is és Állami Ceruza- és Papíráru Gyár, kellene Állami Taxi, Állami Menza, Állami Közlekedtető Művek, Állami Épületfenntartó és Vagyonőrző, Állami Médiamenedzser stb.? A libertariánus szabadpiac végett? Érdekes...

Oblomov 2012.06.21. 13:47:01

@tevevanegypupu:
Nem az van amúgy, hogy a nyaralótulajdonosok is fizetnek minden helyi terhet, mint a helyi lakosok, akik egész évben helyben lakóként használják a helyi közszolgáltatásokat? Vagyis mintha egyenlően kivennék részüket a helyi közteherviselésből azok is, akik többnyire csak nyaranta élvezik jószágaik hasznát, év közben meg költenek annak fenntartására.

Ha meg idényjellegűen fizetővendéglátóskodnak is, akkor az államnak vallják be (vagy sem) ezen jövedelmüket az szja-bevallásban. Ha német/holland a tulaj, akkor meg otthon vallja be (vagy sem), mert vannak egyezmények a kettős adóztatás elkerülésére.

evil overlord (törölt) 2012.06.21. 13:51:24

@Counter: Állami/regionális elektromos művek kell, ui. ez természetes monopólium (a hálózatbérléses játék fából vaskarika). Az állami közlekedtető művek pedig létezik, úgy hívják, hogy MÁV.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.21. 14:05:47

@evil overlord: Légi, tengeri, közúti közlekedtetést is vállalnia kell az államnak mindenféle desztinációval és kivitelezéssel? Hiszen az állam fizet érte, akkor csinálja is az állam. Márpedig az állam fizet mindenféle közlekedésért, személyszállításért, szolgáltatás-szervezésért, tehát a fenti logika alapján ezeket a megrendeléseket állami cégeknek kell teljesíteniük.

Az elektromos energia előállítása nem természetes monopólium, miért is volna az? Járt maga a Kisalföldön az utóbbi 10 év során, például?

evil overlord (törölt) 2012.06.21. 14:14:54

@Counter: Miért is fizetne az állam a légiközlekedésért? Max. akkor, ha állami alkalmazott utazik. Közúti állami közlekedtető cég pedig létezik.

Állami energiaelosztásról beszéltem (ui. ezt hívjuk ElMű-nek), az monopólium. A termelés egy más kérdés, ott tényleg van verseny.

Az állami tankönyvkiadó pedig egy jogos dolog: ha a teljes tartalmat az állam állítja elő, akkor nincs szükség egy magán kiadóra, aki max. a tördelési munkát végezné, borsos áron. Szerkessze meg az állam a könyvet, és tendereztesse meg a nyomdai munkát.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.21. 14:22:35

@evil overlord: Aztíí rja Shenpen, hogy "tényleg nem értem én ezt a modellt, hogy ha valamit az állam fizet, akkor miért nem állami cég csinálja".

Az állam adott esetben fizet azért, hogy valaki Budapestről Hong Kongba repüljön. Tehát akkor csinálja is állami cég, ugye.

Az állam fizet azért, hogy az állami intézményben legyen áram. Tehát akkor az állam csinálja is meg azt az áramot, ugye. S így tovább.

Az állam fizetne azért, hogy a tankönyveit kinyomtassák. Tehát akkor az állam nyomtassa is ki.

Az energiaelosztó hálózatot nem az ELMŰ üzemelteti, hanem a Mavir, ha jól tudom. Az valóban természetes monopólium, nem tudom elképzelni, hogy a vezetékhálózatok elkezdjenek versengeni :-)

csak_csendben2 2012.06.21. 14:33:10

@evil overlord:
www.youtube.com/watch?v=4dvePDqdPAA&feature=player_detailpage#t=187s

Most komolyan, miért olyanok vitatkoznak a tankönyvesdiről, akiknek fingja nincs a témáról? (Van olyan érzésem, hogy a különbséget sem tudjátok a tankönyv és segédkönyv között, mi az egyiknek és a másiknak a jelentősége.)

sötéthülye.tahóbarom 2012.06.21. 14:35:27

hat jo reggelt kivanok, az a magyarorszagi un. "jobboldal", amit a mandiner altalaban reklamozni szokik, az pontosan ebbe az iranyba masirozik mar jo nehany eve. hogyugye ugasson csak bele az allam mindenbe, attol lesz itt rend meg kanaan, szabadsagert ugyis csak a buzipedofilok rinyalnak folyton. orulok, hogy lassan nektek is feldereng a dolog kommunizmus-ize.

tevevanegypupu 2012.06.21. 15:44:00

@Oblomov:

Azt hiszem motorcsonak lehet, de mindenfele nagyon szigoru feltetelekkel. Viszont gondolja el, hogy a Balcsi kicsi to, rengetegen furdenek benne es a motorcsonakosok kozott sok az orult, ugyanugy mint az autosok kozott is. Szoval valoszinuleg veszelyes..De az biztos, hogy rendeletek halmazat hozni azt nagyon ertjuk.

evil overlord (törölt) 2012.06.21. 15:45:12

@Counter: A részleteket Shenpennel beszélje mag, de szerintem arra gondolhatot, hogy az állam fizeti az egészet (ill. nagy részét).

A Mavir adja az országos gerincet, az ELMŰ a bpesti és pest megyei felhasználókat látja el, saját hálózattal. Ez utóbbinál sincs valódi verseny.

tevevanegypupu 2012.06.21. 15:51:27

@Oblomov:

Dehogynem, szemetdij, csatornadij, madardal utan ado, mindent kell fizetni ugyanugy. Villany, viz es ontozes es ugyanugy mintha ott laknank. Kulonben az udulovendegek utan valoban jobb ha megfizetik az adot es nem vacakolnak, egyreszet mert jol megbuntetik oket, masreszt meg adot fizetni kell. Aztan hogy mennyi az az ado azon lehet vitatkozni, bar sok ertelme nincs.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.21. 16:01:45

@Oblomov:
Az önkormányzat úgy gondolja (általában), hogy szopjanak a gazdagok, és igyekszik őket jól megvágni a helyiek (szavazók) előnyére.
Egy középkategóriás nyaraló (Balatonszárszó) után akkor is fizetsz 150-200 rugót különböző jogcímeken (önkormi + szolgáltatók), ha egy napot se töltesz ott és egy deci vizet se használsz.
Mit gondolsz, miért van kitéve a tacepaó minden harmadik nyaralóra, hogy "ELADÓ"?
(és nem köllenek a kutyának se, legalábbis azon az áron, amin a tulajok adni szeretnék)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.21. 18:54:36

@Shenpen: De nagy egy marha vagy te. Csak azért, mert az állam kötelezően előírja valaminek a fogyasztását, még nem szállítja tálcán az ügyfelet. A kapitalizmusnak nem az a lényege, hogy a vevő választhat úgy is, hogy egyáltalán nem fogyaszt. Vagy választhat, vagy nem választhat, és attól az még lehet kapitalizmus is meg szocializmus is.

A te észjárásod szerint a kötelező felelősségbiztosítást is kizárólag állami biztosító művelhetné, mert az felel meg a te kapitalizmus-definíciódnak.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.21. 19:10:28

@evil overlord: Csodálatos. Egy piac-definíció, ami szerint a tördelési munkát nem szabad privatizálni, de a nyomdai előállítást igen. Levezetnéd ugyanezt az vegyipar-mezőgazdaság-élelmiszeripar-kereskedelem vertikumban is? Csak hogy tudjuk már mihez kell tartani magunkat.

evil overlord (törölt) 2012.06.21. 20:24:08

@Kettes: Persze, majd pont egy ávósnak állok neki magyarázni. Hess a picsába!

Szindbad 2012.06.21. 21:05:51

Lánczi Tamás szavaival élve "vihar a biliben".

Takács Bálint 2012.06.22. 05:25:23

Valaki példának hozta Svájcot. Ott konkrétan azért tartanak a lakásodban(!) rendszeres ellenőrzéseket, hogy kellően rendben tartod-e? Ellenőrzik az udvarod és úgy általában mindent, hogy betartod-e a játékszabályokat!

A posztoló és a hozzászólók egy része, még mindig ott tart, hogy neki csak jogai vannak, kötelessége, pedig nincs. Ezért rohad ez az ország.

Gorillakiraly 2012.06.22. 08:22:35

@gordiusz: Na ez a horvátországi rendszer lehet egy jó módja a dolognak.

Haloperidol 2012.06.22. 13:25:07

@sztrelnyikov:
ez azert kicsit meredek, az iphone vasarlasa nem alapveto emberi jog, de a maganelethez valo jog az igen.

Unionista_ (törölt) 2012.06.22. 14:13:55

régió, régió, régió. mert ugye ha volna balaton régió, akkor a kulturális kérdésekről nem balatonföldvár városa, még csak nem is a magyar állam, hanem balaton tartományi tanácsa, vagy akinek így jobban tetszik régiós parlamentje döntene. egyéni képviseletre alapozva. szövetségi kormány felügyelete alatt. helyi népszavazással a kistérség szedhetne kulturális különadót. vagy azt a régió döntésével szemben eltörölhetné. ugye világos, hogy ez egy brutálisan konzervatív közjogi struktúra. nincs benne a pártállam. mert az a szociké. ők találták ki. egész egyszerűen nekik jár. szociális feladatokra. kulturális hatáskör nélkül. capiche?

Unionista_ (törölt) 2012.06.22. 14:25:48

@sztrelnyikov:
nyilván az, hogy ez az egész az apple infrastruktúráján fut. ők hozták létre. jogukban áll korlátozni és megvámolni a forgalmat. de ez csak egy üzleti modell a piacon: zárt szoftver zárt hardver. van pc (windows): zárt szoftver, külső (nyílt) hardver. van android (web): nyílt szoftver, nyílt hardver. fejlesztőként egyébként építhetsz magadnak saját telefont. nyílt szoftverrel és saját (zárt) hardverrel. szóval a piac működése olyan, hogy egy kérdésben rendszerint az összes lehetséges kombinációt felkínálja. és te mindből választhatsz. ez zavarja össze a konzervatívokat.

Unionista_ (törölt) 2012.06.22. 14:56:37

@evil overlord:
a bányát és a hozzá kapcsolódó közút, és közmű szolgáltatást koncesszióban szokás üzemeltetni. tehát a régió eladja a jogot a beruházás függvényében 10, 20, 30, 50 évre. és ugyanezt el lehet játszani szövetségi szinten a gerincvezetékekkel. a legalsó szinten a kistérség a termőföldet adja bérbe a helyben lakóknak.

a civilizált világban ezekről a kérdésekről nem a (párt) állam dönt. hanem a kistérség (district, subregion), ami vidéken a járás, városban a (kis) kerület. középszinten a tartomány (region, vagy az államhatáron átnyúló többnemzetiségű euroregion). legfelső szinten pedig az államszövetség (ami lehet föderáció, vagy a szövetségi államok szuverenitását meghagyó konföderáció).

egy (elképzelt) középeurópai konföderációban lenne német, lengyel, osztrák, cseh, szlovák, szlovén szövetségi gyűlés. ezek mind szuverének volnának akárcsak a német tartományok. szlovákia olyan szabadállam lenne, mint szászország. de ezek mégis egy államszövetséget alkotnak.

ami kifejeződik abban, hogy van szövetségi iskola, szövetségi bíráskodás, szövetségi vasút, vagy a sportban szövetségi liga (bundesliga). szövetségi tanács felügyeli a közszolgálati (!) médiumokat. ez garantálhatja mondjuk az osztrák televízió függetlenségét (pártatlanságát).

magyarország nyilván nem illeszkedik ebbe a kultúrkörbe. van egy másik logika. ez a népnemzeti balkán. amikor ez mindet egyetlen formáció (az állam) kezébe kerül. ez a demokratikus köztársaság. amit gyurcsány is mond. csak azt mondja, hogy ő rendes lenne, vagy legalább is rendesebb, mint orbán. ez a többpárti ndk modell. amit sólyom lászló hozott létre. azzal, hogy lefordította az nszk alkotmányát. és kihagyta belőle a tartományi gondolkodást. ti. annak itt nincs hagyománya. ami persze nem igaz. van ilyen tradíció. voltak világi fejedelemségek, horvátország, erdély), és a magterületen voltak katolikus érsekségek. a reformáció előzményeként és következtében vannak vidéki részországgyűlések. a magyar urak a délvidék és a felvidék önállóságát nem akarják megteremteni. félve attól, hogy ezek a területek elszakadnának. ezért trinanonban húzzák meg a határt. és hozzák létre a csehszlovákiát és jugoszláviát föderatív és konföderatív jelleggel. szóval a regionalizmus a balkánon egy elfeledett hagyomány. vagy inkább az etnikai nacionalizmussal elfojtott.

Agyalap 2012.06.22. 16:42:17

@odabas: Igazad van, ne szüntessük meg ezt a csodás pénzbevételi Niagarát!

1, Virágos és tiszta lesz minden utca
2, Mindenki azt fogja lesni kit jelenthet fel.

Harcra a virágos utcák megmentéséért!

Agyalap 2012.06.22. 16:45:38

Komolyabbra fogva: Ha az általános adózási morált lehetne ösztönzéssel/ellenőrzéssel/büntetéssel emelni, a polgárok előbb-utóbb rájönnének, hogy érdemes befizetni a fizető vendéget után a tizedet, mert ebből szemetest, kertészt fizet az önkormányzat...
Persze nem csak Földvárra gondoltam. Milyen végtelenül naiv is vagyok...

evil overlord (törölt) 2012.06.22. 21:04:07

@Unionista_: Hagyjon békén a kurva régióival, nem érdekel a monomániája!

Unionista_ (törölt) 2012.06.22. 21:30:02

@evil overlord:
ez nem monománia. hanem a konzervativizmus leglényege. a régió és a religió ügyeinek összekapcsolása. azért csak vésse az agyába.

evil overlord (törölt) 2012.06.22. 21:36:54

@Unionista_: Konzervativizmus, ahogy azt a Bokros, Dávid és Herényi elképzeli. Nyöhehe!

Unionista_ (törölt) 2012.06.22. 22:30:34

@evil overlord:
ez inkább a merkel-tusk vonal. így csatlakozott lengyelország kelet-németországhoz. így csalatkozott szlovákia ausztriához.

dr Smittpálelnökúr 2012.06.22. 22:37:25

Kedves funkcionális analfabéták!

Lefordítom nektek e poszt lényegét:

Nem az a baj, hogy aki fizetővendégnek adja ki a házát, annak adót kell fizetni. A baj az, hogy annak is kell fizetni az adót, aki valóban nem fizet a szállásért semmit.

Tehát nem az adócsalók mellett áll ki a poszt, hanem az értelmetlen, alaptalan adóztatás ellen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.22. 23:08:39

@dr Kangörény: Hogy lenne értelmetlen és alaptalan?

Vagy minden adó értelmetlen, vagy egyik adó sem az.
Vagy minden adó alaptalan, vagy egyik adó sem az.

Ezzel párhuzamosan rántsuk elő a pisztolytáskából Pokol Béla és tettestársai tételeit a népszuverenitás abszolút korlátozhatatlanságáról, és jelentsük ki, hogy mivel a népszuverenitás lehetővé tette a megalkotását és meg is alkotta így, ahogy, ezért kétségbe vonni a népszuverenitás produktumát nyilvánvalóan antidemokratikus, népellenes és pfuj dolog.
Kevesebb nagy szóval: az adót kivetni jogosult, tehát nem értelmetlen, az adóalap pedig *meghatározásra került*, tehát alapos.

Persze felmerülhet az is, hogy Pokol Béla hülye, a jobboldal köré sereglett népi baloldali ideológusoknak és rabulisztikai szakértőknek, ún. jogászoknak pedig semmi keresnivalójuk olyan dolgok körül, amelyekről nem szól űrlap a földhivatalban, de ez messzire vezetne és világnézetünket is át kellene alakítani miatta.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.06.23. 08:00:52

Bár amikor az ember először találkozik vele, valóban bosszantó ez az adó, szerintem egyáltalán nem alaptalan. A nemfizető vendégek is használják az üdülőtelepülés infrastruktúráját, strandját, akármijét, így érthető, ha tőlük is beszedik az idegenforgalmi adót. Egy kis településnek ez fontos bevételi forrás, én szívesen kifizetem azt a 3-400 forintot éjszakánként.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.23. 09:43:22

@TuRuL_2k2: Azért hogy a mandineresek trollkodják szét a saját bejegyzésüket... :-)

Jó, szedjék be, de akkor ne szedjenek be közüzemi díjat, ne szedjenek strandbelépőt stb.

Meg kellene érteni a különbséget a magántermészetű szolgáltatás-ellenszolgáltatás, a közjogi, de szintén szolgáltatáshoz kapcsolódó díj, illeték és a közjogi, de a kölcsönös teljesítési mozzanatot mellőző adó között. Ez magyarul annyit tesz, hogy az adóban nincs olyan, hogy valami jár érte. Az adó definíciószerűen a "csak úgy" kifizettetett pénzösszeg.

Épp ezért nem lehet mellette ellenszolgáltatások sorolgatásával érvelni.

stepboy 2012.06.23. 10:58:52

@Dr. TaTa86:
"Mit lehet ilyenkor csinálni? "

Próbavásárlás?

Vajon mennyivel lenne bonyolultabb az adó-beszedő néniket megkérni, h foglaljanak vendégéjszakákat mintha üdülni jönnének, aztán ha nincs számla (feltételezem, ha valaki ad számlát az már az idegenforgalmi adót is fizeti) kattan a bilincs.

negyven rabbi 2012.06.23. 12:29:36

@nemhívő: @Prof. William: @odabas: @Schwerer Gustav: @Coun@tevevanegypupu: ter: @Plumper: @gordiusz: @sztrelnyikov: @DFK: @zero: @Doomhammer: @Shenpen: @trendo+: @Dr. TaTa86: @robertdani: @hacsaturján: @speirs: @Oblomov: @Jack Torrance: @smalladam: @Belpo: @stoic79: @evil overlord: @tewton: @jan: @Csigorin: @Dr. GGG77: @Mikka-Makka: @kispufi: @mr_x: @Secnir: @kumkum:

FIZESSENEK

AZ ÜDÜLŐFALVAK _LAKÓI_ (pláne a vízparti ingatlanos starndlekerítős partfeltöltős gecik)

aki meg ilyen helyen nem szobáztat VESSEN MAGÁRA!

az ILYEN adó legalább ÖSZTÖNÖZNE VÁLLALKOZÁSRA!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 19:35:21

@tevevanegypupu: Látom, hogy találkozott Derenk esetével.

Hadd pontosítsak, a Kormányzó Úr nem egy iskolát romboltatott le, hanem egy falut telepített, nem is szépen egyben odébb, hanem csak úgy szét, mint szél a pelyvát.
www.derenk.hu/

Ugye tudjuk, melyik másik nagy – ámde nem kortárs – medvevadásznak volt még szórakozása a falvak arrébb pakolászása?

tevevanegypupu 2012.06.24. 20:17:19

@Counter:

Na varjon csak, most lattam az Emberek a havasont is, az 1943-ban keszult, a haboru torkaban. Aztan lattam Sara Sandor dokumentumfilmjet a Don-kanyarrol, ahol Keri Kalman onnet hazaterve megdobbenve latta, hogy amig ott hullanak a hidegben-haboruban az emberek, addig itthon balok, opera, szinhazi eloadasok, korcsolya, zsurok, divatbemutatok egymas hegyen hatan. Az embereket akkor meg ilyen mertekig nem erdekelte a haboru? Hihetetlen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 20:37:29

@tevevanegypupu: A Zembereknek van az a szokása, hogy a háború akkor kezdi őket istenigazából érdekelni, amikor már rájuk lőnek (vagy nekik kell lőniük személyesen). Addig érthető okokból inkább bálba meg jégpályára járnak.
Magát érdekelte volna, hogy egységeink mely ismeretlen nevű apró orosz falut szállták meg, hol vettek fel harci állásokat és milyen nagyszerű az ellátás, a morál, a hadi helyzet és a vezetés rátermettsége? Mást aligha olvashatott és hallhatott volna. És ha érdekelte volna, akkor is érdekelte volna annyira, hogy ne járjon miatta bálba, színházba meg a jégre (mármint persze ha nem tiltják ki)?

Persze az valahol jogos elvárás, hogy a Zemberek azért választanak maguknak Kormányzót meg efféle népeket, hogy amíg ők korcsolyáznak, báloznak, színházba járnak, addig a Kormányzót és efféle népeket ne a medvevadászat és falutologatás érdekelje, hanem a háború, ha éppen az van. Sajnos úgy tűnik, ez a számításuk nem vált be teljesen ott és akkor.

marcipán2 2012.06.24. 21:04:44

Évekig dühöngtem én is ezen a témán, ám nem gondoltam, hogy ez ennyire nem esik le senkinek. A déli part településein valóban az a gyakorlat, hogy minden NAGYKORÚ havernak, sógornak, komának, stb. fizetnie kell egy kb. 400F-tnyi összeget éjszakánként, DE a települések közös infrastruktúrájához mindenhol tartozik legalább egy jól karbantartott SZABAD strand. (Földvárt mondjuk pont nem ismerem, de Szárszón pl. 2 is van.) Az északin nem fizetnek IFÁt a haverok, csak a valóban fizető vendégek, ellenben a strandok túlnyomórészt fizetősek 800Ft/felnőtt/nap + 400Ft/ gyerek/nap. Mármint minimum. Szóval, mielőtt hőbörögnétek, számoljatok, hogy akkor melyik éri meg jobban.

tevevanegypupu 2012.06.24. 21:35:28

@Counter:

Mindenkeppen erdekelt volna, mert nagy valoszinuseggel ferjem, fiam, sogorom, testverem vagy valaki a csaladbol nyilvan mar kint lett volna a fronton vagy behivtak volna..De tudja nagyon kedves, hogy valaszolt nekem, csak eppen nem ide irtam hanem mashova, ugyhogy itt ezt a beszelgetest inkabb hagyjuk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.24. 21:48:55

@tevevanegypupu: Csak annyit áruljon el, hogy ha "egy kicsit elgondolkodott" akkor, amikor úgy hitte, hogy egy iskolát romboltatott le Horthy – akkor most, hogy megtudta, hogy egy egész falut szóratott szét, most hogyan vélekedik?

tevevanegypupu 2012.06.24. 22:47:42

@Counter:

Meg vagyok dobbenve, miert mit vart? Nagyon fajdalmas lehetett azoknak az embereknek az otthonuktol megvalni es raadasul nem is komoly oka volt annak, hogy onnet el kellett menniuk, hanem csak egy medverezervatum..Ki nem iteli el azert azt aki ilyet tesz? De tudja van a masik oldala is a dolognak: az en csaladom nagyon jol, szepen es nyugalomban elt a Horthy-korszakban, tehat nagyon halatlan lennek, ha csak ezt a falurombolast neznem. Magyarorszag abban az idoszakban amennyire csak lehetett fejlodott, Horthy jo valasztasanak - vagy mert helyben hagyta mas jo valasztasait - megfelelo emberek dontottek nagyon fontos dolgokrol es jol. Kesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.25. 00:42:46

@marcipán2: Szárszón bőven elég lett volna 1 szabadstrand is, a második építésekor pont azt a nádast kúrták szét, ahol pontyoztam. :)
De most már oly mindegy, azóta az összes nádas szétkúródott, a sok f*szopó horgász mehet a tó közepére pecálni.

marcipán2 2012.06.25. 09:35:49

@Hepci: Ez valóban sajnálatos, és tényleg hülyeség is, de én mindössze az eredeti témára kívántam reflektálni, és ennek lényege az önkormányzat által fenntartott szabadstrand vs. haveroknál lakásért fizetett IFA intézménye, amely az északi parton gyakorlatilag ismeretlen.
De úgy látom, ez a téma már senkit sem igazán érdekel az itt kommentelők közül. :D

bmark 2012.07.09. 02:16:00

@tevevanegypupu: de nem pont arról van szó, hogy ez a kutyát nem érdekli, akkor is fizetni kell? akkor mire jó a papiros? félreértem?

halor 2013.06.30. 13:20:46

@sztrelnyikov: ezt az apple-s dolgot nézd át jobban kicsit, még az appstore-ba feltöltésért sem kell minden esetben fizetned.

Alick 2014.06.20. 13:26:17

"az önkormányzat behajtói máris ott koslattak a kerítésnél"

Kiengedni a pitbullt... :)

Alick 2014.06.20. 13:28:21

@marcipán2: lesz@arom a szabad és fizetős strandokat, az útonálló gengszter önkormányzat ne pofázzon bele, ha a saját pereputtyomat vendégül látom.

Alick 2014.06.20. 13:29:38

@halor: lesz@rom az appstore-okat, a saját telómra azt teszek fel, amit akarok.
süti beállítások módosítása