Temetés és föltámadás (Megadja Gábor) – Mi a jobb? VII.
2012. május 03. írta: Redakció

Temetés és föltámadás (Megadja Gábor) – Mi a jobb? VII.

 

  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi folyamatait elemző Mi a jobb? sorozatunkban Megadja Gábor (Konzervatórium) írását olvashatják. 

 

  Tíz év esztendő telt el a Fidesz 2002-es veresége óta. Azóta sok minden történt, olyannyira, hogy egyes balliba gondolkodók első Orbán-kormánnyal kapcsolatos emlékei is megszépültek. A „lojalisták” (nevezzük így őket) persze maradtak a hardcore-nál, arrafelé még mindig divat a koronaúsztatás és a szőlőbányák emlegetése. Mindenesetre a megszépült emlékek arra utalnak, hogy jobb lett volna, ha Orbán beteljesíti a ballibák által milliószor megjósolt vagy épp verdiktként kimondott bukását – hisz akkor csak a nosztalgia maradt volna. A nagy világmagyarázók számára épp ezért marad probléma a politika valósága: tíz év alatt annyit változik, hogy az a világmagyarázat szempontjából követhetetlen.

  Pedig sok tekintetben semmi különös nem történt. Jöttek-mentek a polgári körök, az Árpádsávos lobogók a fideszgyülikről, opportunista (volt) kommancs agitátorok, két vereség, egy győzelem. Mindeközben az 1998 és 2002 között kormányzó fiatal jobboldali csapat kicsit idősebb és tapasztaltabb lett. Sokan a „populizmus győzelmeként” értelmezték a szociális népszavazást, és az ezt követő (és megelőző) fideszes retorikát, holott a történet mögött csakis annyi volt, hogy a Fidesz (vagyis Orbán, ki más?) megértette a kortárs demokratikus politika lényegét. Az emelkedett értelmiségiek persze azonnal számon kérték a jobboldalon az emelkedett jobboldaliságot, csak ők nem indulnak a választásokon. A politikus viszont focizik; talán Orbán (ki más) belátta 2002 után, hogy abban az országban, ahol az „Orbán elvett a nyugdíjasoktól három kockacukrot és még kajánul vigyorgott is mellé!” üzenettel nem csak kampányolni, de nyerni is lehet, szükséges alkalmazni az ún. populista retorikát. Nem kell persze, hogy elégedettek legyünk ezzel, és nem fest ez túl jó képet a demokráciáról. Az ugyanis tényleg a disznók állama ezek szerint, ahol a poci meg a három kockacukor fontosabb, mint a szabadság, nem is beszélve Orbán kaján vigyoráról.

  Hogy egy személyben játsszam el a féket és az ellensúlyt: 2006 más képet mutatott. Akkor a lesajnált nép nem a pocija, meg az olcsóbb csirke farhát miatt vonult az utcára, hanem azért, hogy egy borderline hazudozó miniszterelnök lépjen olajra, lehetőleg a barátaival együtt. 2006-ban nem csak Gyurcsány Ferenc bukott meg, hanem az általa és elődei által képviselt „pragmatikusnak” nevezett amorális politika is. Kiderült, hogy a hülyenépnek vannak erkölcsi elvárásai a vezetőivel szemben, a posztmodern locsifecsi befuccsolt.

  Így jött a 2010-es fülkeforradalom, majd az azt követő szabadságharc. Ez teljesen érthető: két legfontosabb történelmi eseményünk egyszerre forradalom és szabadságharc, így előbbi mellől nem hiányozhat utóbbi sem. A retorika kissé esetlen, ahogy maga a szabadságharc is az. Magyaros. Ettől függetlenül nem vagyunk hívei az afféle szótár-sznobizmusnak, hogy most akkor melyik szó mit is jelent, és valóban ez az-e, meg egyébként is. A politika szemantikai küzdelmeit a politikusok űzik, bármennyire erőlködjenek is némelyek a szürke kardigánjukban. De legalább ők is eltöltik az időt valamivel. Ráadásul, még ha a retorikát félre is tesszük a nagyon entellektüel finnyásságunk miatt, az EU-val szembeni konfliktusokban a sok kormányzati marhaság ellenére is nehéz nem ellenszenvet érezni az Európa-projekt iránt, és nehéz nem szeretni Nigel Farage ízes beszólásait (bár e sorok írója a szabadságharc előtti időszakban sem rajongott túlságosan az íztelen-színtelen-szagtalan, egyesekben hódolatot ébresztő irodakomplexum iránt). És nincs mit szeretni a korábban forradalmárkodó vagy komcsi mozgalmakat szervező, mára nyakkendő-simogatóvá váló bürokratákban sem (ez egyébként egy külön típus). Akkor inkább a lábszagú, provinciális, nacionalista magyarik. A mai Európa-projekt kimerül a ’45 utáni status quo makacs és dogmatikus védelmében, ahol nem választott bürokraták oktatnak ki másokat demokráciából. A sokat hangoztatott „európai értékek” éppen azok, amelyek hiányoznak a semlegességükre büszke semlegesekből. Nagy eredményeik között maximum a tyúkok ketrecének nagyobbítása szerepel.

  Ami még fölmutatható, az a magyarok állandó abajgatása, mint az általános iskolában, amikor a legkisebbtől elveszik az uzsidobozt – csak ott legalább a hatalmi viszonyok nyilvánvalóak és láthatóak. Mindezt ez esetben sikerül becsomagolni a „mindenki egyenlő” sztanioljába, és ha valaki láthatóvá tesz elfedett hatalmi viszonyokat, jaj annak. A napvilágra kerülő információ szerint változtatnunk kell a hímzési, betűvezetési szokásainkon, hisz csak így kaphatunk csokit. Hoztunk rekettyést, de másik kell, és épp itt lenne az ideje a brüsszeli tudorok szerint, hogy végre kivágjuk a fát a heringgel.

  Persze nehéz elmenni szó, vagy inkább szájhúzás nélkül a kormányzat sületlenségei mellett. A legutóbbi ilyen a pénzügyi tranzakciók megadóztatásának terve, ami szinte egyedülálló módon az adó adóját jelentené sok esetben. The State is Back, mondja a mágus, és tényleg, csak ez belőlünk inkább a Murray Rothbardba oltott Ludwig von Misest hozza elő. Annak igazán tudnánk örülni, ha az unortodox gazdaságpolitika keretein belül nem kéne az urinálás után is adót fizetnünk. Szokás szerint, ha az ötletet felháborodás fogadja, előkerül az „ez még csak ötlet!” magyarázat. Fontosnak tarjuk mi is a brénsztormingot meg az ötletelést, nekünk is rengeteg van, csak érthető okok miatt a felét még csak szavakba se öntjük. Vagy átgondoljuk még egyszer, hátha tálalhatóbbá, esetleg jobbá válik.

  Mindezek mellett kellő realitás-érzékkel igyekszünk fogadni mindezt. Amíg a hajó nem borul föl, többé-kevésbé nyugodtak lehetünk. Ebben pedig sajnos sosem lehetünk biztosak. Aki bármiféle megváltás-szerű megújulást, föltámadást várt, az most csalódott – ám ők rendszerint mindig csalódottak. Így nem kívánunk csatlakozni a világ irracionalitása és erkölcstelensége miatt hüppögő értelmiségiekhez, akik jobbára azzal töltik idejüket, hogy bemutassák, milyen tökéletlen is a világ. Ami igaz, csak ez nem nagy felfedezés. A létező világgal, és különösen a politika világával szemben ugyanis rengeteg eszménykép létezik, lehet az éppen konszenzuális-demokratikus vagy reakciós-idealista. A világ szebb lenne, ha olyan lenne, mint valamelyik mesében. Egyetértünk. Minket pedig különösen a hercegnő érdekel.

  Van azért valami, ami aggodalomra ad okot (aggódni egyébként bármikor lehet, és leköti az embert). Egyrészt a jobboldal erkölcsi integritásáról van szó, amely komoly indoka volt választási győzelmüknek. Miközben az önkéntes párhuzamos valóság-konstruktőrök igyekeztek volna ideológiai választóvonalakat számon kérni a magyar politikán, a mai napig az erkölcsi különbség és a kommunista-antikommunista a lényeges választóvonal (figyelem: az erkölcsi különbség alatt továbbra sem a tökéletességet értjük, vagy azt, amit egyes bőcsködők kérnének számon a politikán, hogy szenteket dobjunk be MMA-mérkőzésekre). Ebben pedig a kormány nem áll jól. Erősen rezgett a léc Schmitt Pál volt köztársasági elnök ügyében, és ott az utolsó pillanatban sikerült visszarántani a kormányt (nem is beszélve arról, hogy a volt elnök maga finoman szólva is haszonélvezője volt az előző rendszernek, ami éppen, hogy nem segít az erkölcsi különbség aláhúzásában). De továbbra is rezeg a léc az ügynök-ügy miatt: ha a jobboldal nem képes megnyugtatóan lezárni a múltat, ígéretéhez híven leszámolni a kommunizmus örökségével, hiába fog erkölcsi integritására hivatkozni, mert olyan nem lesz neki. Márpedig sajnos most úgy tűnik, nem képes.

  Másrészt volt itt szó 2010 előtt mindenféle „konzervatív megújulásról”, „reneszánszról”, jobboldali szellemi tankhadosztályról, egyebekről. Ezeknek nyoma sincs, és a legnagyobb valószínűséggel nem is lesz. Bár szkeptikus pesszimisták lévén mi pontosan ezt jósoltuk 2010 előtt is. A „szellemi” szféra nincs terítéken, és nem fontos ma. Ami azt illeti, van ebben némi igazság, és igaz az is, hogy egy választáshoz nem néhány száz inges-mellényes értelmiségit kell megnyerni. Bár kevésbé látható, de a jobboldal 2010-es győzelmében része volt a baloldali értelmiségi elit totális vereségének is, amely erkölcsileg és intellektuálisan minden kreditjét elveszítette ekkorra. A nagy rinyálásra, önnön szellemi és erkölcsi felsőbbrendűségük és fontosságuk hangoztatására a vezénylő tábornok mindössze annyit felelt, „nem számítotok” – és tényleg nem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hosszú távon ez a, khm, stratégia nem üt vissza. Az Egyesült Államokban erre a republikánus elitnek az egyik jelöltjük bukása után kellett ráébrednie: azóta az amerikai jobboldali gondolkodás köszöni szépen, él és virágzik. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy itthon is ezt a receptet kéne követni, vagy, hogy az átültethető lenne a magyar gyakorlatba. Csak a felismerésről beszélünk, ami a jelenlegi jobboldali elitből hiányzik. Ehelyett a jobboldali politika kemény magja a jobboldaltól hagyományosan teljesen idegen szcientizmust reklámozza.

  Mert az dicséretes, hogy a Fidesz tökéletesen érti a politikát, és hogy ma képtelenség – akár itthonról, akár külföldről – a Fidesszel szemben kormányozni az országot, ez azonban illékony eredmény. És nem magunkról beszélünk, hanem a politika érdekéről. Mellesleg a jobboldal jövőbeni kihívói már most föltehetnék a kérdést: hol az a nagy jobboldali, konzervatív kultúra, amire itt egyesek annyira büszkültek? És joggal tennék. Hacsak a kazahsztáni kiruccanást vagy a meleg tibeti bálnák, illetve a réti boglárkák lehetséges jogairól szóló konferenciázást nem tekintjük kulturális eredménynek.

  Minden probléma ellenére azonban Magyarországot még mindig szabad országnak tekintjük, főként, ha eltekintünk a nyugati progresszív bagótilalmi őrülettől és társaitól (a cseszegetést viszonylag rosszul viseljük). Az életünk pedig jobb esetben nem csak a politikáról szól, ami pedig ez utóbbit és problémáink tömkelegét érinti: amíg élünk, remélünk. És vetünk egy pillantást Szent Júdás Tádé képére.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr764467965

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit is mondott Gyurcsány Ferenc '89-ben? 2012.05.03. 11:09:56

Gyurcsányt 1989. január 12-én mindössze 2,5 hónapra választották meg a KISZ KB titkárának, pontosan addig, amíg a kongresszus majd összeül... Gyurcsány két nappal később a KISZ lebontásának szükségességéről és (több más intézmény mellett) annak új...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.03. 13:43:33

Na az ilyen ostoba megmondójanikon baszon föl az agyam rendszeresen.

"Aki bármiféle megváltás-szerű megújulást, föltámadást várt, az most csalódott – ám ők rendszerint mindig csalódottak."

elmondjam mit vártak a fideszre szavazók 2010-ben?
-olcsóbb, hatékonyabb, kevésbé bürokratikus államot
-normális átlátható gazdálkodást, az urambátyám-világ megszüntetését
többek között.

Az a vicc, hogy ezek még pénzbe sem kerülnek (sőt: rengeteg pénzt takarítanak meg), ehhez csak egy átgondolt, fölépített elképzelés, koncepció kellett volna. Csakhogy a "koncepció" meg a fidesz két különböző világegyetem.

"Így nem kívánunk csatlakozni a világ irracionalitása és erkölcstelensége miatt hüppögő értelmiségiekhez, akik jobbára azzal töltik idejüket, hogy bemutassák, milyen tökéletlen is a világ. Ami igaz, csak ez nem nagy felfedezés."

Te szerencsétlen, ostoba, megvezetett marha, te.

Pár kulcstényezőre szeretném fölhívni a csökött agyú figyelmedet.

1)Az államadósságot, (azt a részét, ami forintban denominált), _1_év_alatt_ vissza lehetne fizetni.
menekulttabor.blog.hu/2012/04/04/az_igazsag_a_penzrendszerrol_es_allamadossagrol (az első előadás)

2) az atomreaktorok költségének töredékén lehetne tórium-erőműveket előállítani, ami az áramszámlát is a töredékére csökkentené le.
menekulttabor.blog.hu/2012/04/03/a_holnap_energiaja

Úgyhogy engedd már meg, te szerencsétlen hülyegyerek, hogy amikor a Viktor-Viktor az "államadósság elleni küzdelem" jegyében az utolsó fillért is lenyúzza rólunk, hogy odaadja a külföldi bankoknak, valamint összességében (népstadion, debreceni stadion, fradi megvétele) a 60-70 milliárdos stadionépítési projekteknek a FELÉBŐL meg lehetne építeni egy olcsó, biztonságos (pl: magasnyomású kamrát, gőzturbinákat nem igénylő), szennyezőanyagot nem termelő (tehát nem is kellene azt elszállítani sehova, sem tárolni sehol stb) tóriumreaktort,

akkor ugyanmár hadd siránkozzak azon rosszabb hangulatomban, te szánalmas kis hülye balfasz,

hogy mi minden van elbaszva ebben az országban. Konkrétan az emberek egész életüket a különböző adósságok visszafizetésére fordítják, mindenki gondoljon itt a saját életére, valamint "számláról-számlára táncolnak a tű hegyén", amikor az árammal együtt _minden_ olcsóbb lehetne, ami árammal működik. Pl az olcsó árammal lehetne akár fűteni is (otthon, gáz helyett, a kisebb lakásokban).

Igen, ezek olyan dolgok, amiken én, az értelmiségi néha siránkozom.

Te meg, tintanyaló papírtigris, szánalmasan szar és ostoba cikkecskéket írsz a fidesz válságáról, amiknek lószarközük van a valósághoz, jegyzem meg egészen mellékesen.

"A világ szebb lenne, ha olyan lenne, mint valamelyik mesében. Egyetértünk."

A világ szebb lenne, ha olcsó energia lenne, és az államadósság lecsökkenne, vagy akár megszűnne. Korántsem lenne meseszép minden, hiszen még ezer meg egy dolog áll előttünk, többek között egy normális fiskális politika, oktatáspolitika, környezetvédelmi politika,stb, ezekről nem is beszélek, hiszen csak arról tudok beszélni, aminek 100%-ig utánajártam.

Szerencsétlen szánalomhamaz. Tanulj meg gondolkodni, te szerencsétlen nyomorult fidesznyalonc, aki gondolkodás helyett csupán arra képes, hogy a "polgári, konzervatív" mantrát nyomja agyba-főbe, miközben lényegében az emberek anyagilag (és agyilag is) tönkremennek, megrohadnak.

persze ha igaz konzervatív, polgári lennél, akkor írnál a BIZALMI VÁLSÁGRÓL, ami legélesebben a dicséret hiányában nyilvánul meg, és végső soron minden polgári attitűdöt lehetetlenné tesz.

menekulttabor.blog.hu/2012/04/13/gondolatok_kopp_maria_eletmuve_kapcsan

Röviden összefoglalom, mit jelentene a "polgári" életforma ("civil társadalom"):
-amikor átlátható, betartható, érthető és világos szabályok vonatkoznak mindenkire, amikor pont ezek miatt mindenki tudja, hogy megbízhat a másikban.

ehelyett mi van nálunk:
-átláthatatlan, betarthatatlan szabályok -megfizethetetlenül magas adók, megcinkelt pályázatok, úri muri, oligarchák, akikre nem vonatkoznak bizonyos szabályok, adóelkerülés(offshore), panamák, korrupció, hálapénz, az adócsalás pedig (pont ezek miatt) erénynek számít.

Na EZ ami megöli a civil társadalmat. emiatt megdícsérni se tudunk senkit, jó szívvel örülni se tudunk a másik sikerének (hiszen nagy valószínűséggel csalással érte el), így hát persze hogy irigykedünk a másikra. (Az embertársunkra való irigykedésben szerintem egyébként dobogósak vagyunk a világon.) Meg persze a szegénység, az utolsó falatért való harc.

Állati szintre lettünk lesüllyesztve. Folyamatosan kamuproblémákról folyik a vita, amikor pedig ezekről kéne beszélni.

Lehet fölébredni!

Bell & Sebastian 2012.05.03. 13:43:35

Beszari fideszbagázs, már megint kivették a történelmi lobogók közül az árpádsávosokat (Áder esküjén), akárcsak Mártzius Idusán, a Mauzeum előtt. (Kaméleon befigyel.)

Ami se hús, se hal, az csak egy nyúúl / nyuszi-muszi / tapsifüles.

Gábriel angyal jól mondja, a többit meg hozzá képzeljük.

.iIi. 2012.05.03. 13:49:48

@_zulu_ most látom, hogy ez a nick egy abszurd poén, biztos megint Nádas, vagy Spíró vicceskedik...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 13:51:44

@Lencsés István: Schmitt Pálban csak a S és P írandók nagybetűvel. A "normális magyar" szókapcsolatnak, ha nem mondat elején található, valamennyi betűje kicsi (de ha igen, akkor is csak az n a nagy). A "Schmitt Pálról" nem kötőjellel írandó fordulat. A "Lásd" után nem teszünk pontot. A kettőspont előtt nem teszünk szóközt, akárcsak a pont és a hárompont előtt...

A Redakció egyébként nem anonim: mandiner.hu/rolunk

Borenbukk 2012.05.03. 13:56:47

Off

Valahova a blog.hu fooldalra ki kene tenni: "Ne legyetek mar akkora majmok, hogy Lencses Istvant egy pillanatig is komolyan veszitek! Mit kellene meg csinalnia, hogy eszrevegyetek, csak bohockodik?"

Lencsés István 2012.05.03. 13:57:44

@Counter: Én direkt írom nagybetűvel a nevét mivel tisztelem , ezt megengedhetem magamnak . Azt a NORMÁLIS MAGYAR - t is azért írom naggyal hogy kihangsúlyozzam , mivel ezt is megtehetem . Vannak helyesírási hibám , én tudom , veled ellentétben ! :) ;) " .... A kettőspont előtt nem teszünk szóközt, akárcsak a pont és a hárompont előtt... .... " Ezt direkt írom így . A link pedig továbbra sem tény .

kvadrillio 2012.05.03. 14:01:26

"""Listázni fogják a telefonálási szokásainkat"""

MTI

2012. május 3., csütörtök 12:40

|

Értesítették a távközlési szolgáltatókat a legújabb telefonadó-elképzelésekről: az adó mindenképpen percalapú lesz, és augusztus végétől akarják bevezetni - értesült az MTI. A kormány és a szolgáltatók képviselői között minderről pénteken lesz újabb egyeztetés.

Mint arról az Index szerdán beszámolt, Matolcsy György gazdasági miniszter a kormánypártok képviselőivel szerdán közölte: az első tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesülne az adó alól, és személyenként havonta maximum 700 forint lenne a közteher. Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a miniszter által vázolt konstrukció a tehetősebbeknek kedvezhet, mert az is csak 700 forint adót fizetne, aki 20-40 ezer forintért telefonál havonta.

Az MTI értesülése szerint a szolgáltatóktól most azt kérik, készítsenek egy listát arról, hogy előfizetőiknek milyen telefonálási szokásaik vannak."

...Ahhaaaaa ÉRTEM !!!! LISTÁZNI FOGJÁK A TELEFONÁLÁSI SZOKÁSAINKAT !

MOST A KÉRDÉS CSAK AZ, HOGY : "A"- LISTÁZNI VAGY "B"-LISTÁZNI ?????????!

2012.05.03. 14:05:51

@kvadrillio: Nyilván nem személyes híváslistákról van szó, hanem statisztikai adatokról ami alapján megtervezik a sarcot.

Zak 2012.05.03. 14:14:48

@Vidéki: Írod: "az állam több mint egymilliárd euróval dotálja évente a Szociális Biztosítót, mivel annak bevételkiesést okoz, hogy a járulékok egy része a második pillérbe folyik.

Tetszik érteni?"

Aminek a következménye az, hogy az MNYP-ben levő embereknek nyugdíjba vonulásuk után kevesebb nyugdíjt kell fizetni. Sokkal kevesebbet, mint amennyibe ez addig került az államnak. Ezt miért nem tetszik érteni???

Hertelendi 2012.05.03. 14:15:33

Már két lencsés istvánunk is van, pedig egy is sok volt:(((

És egyiknek sem az a neve. Mindkettő anonim buzi:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 14:17:51

@Lencsés István: A helyesírásom, köszöni szépen, elég megbízható és aránylag hibátlan.

Valamennyi hozzászólásod linkelhető. Mire következtetünk tehát abból, hogy azt mondod: a link nem tény? Bármely hozzászólásod hamis lesz, ha készítek róla egy linket?

Lencsés István 2012.05.03. 14:23:42

@Counter: Ahhoz képest bőven van benne hiba . :D Tudom az enyémben is van , de én legalább vállalom , ez IS különbség közöttünk ! :) ;) Linkelhető a hozzászólásom , de a NORMÁLIS MAGYAR emberek tudják hogy ki vagyok , és nekik igaz az az amit írok ( mert igaz is nagyobb többségében ) míg akik csak anonimok vagy emberszerű lények azoknak természetesen nem lesz igaz . Ja segítek az én hozzászólásom és bárki más hozzászólása között 2 nagy különbség van . 1 . Nem névtelenül írom . 2 . Én csak akkor írok amikor igazságom van .

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 14:27:16

@Lencsés István: Akkor lássuk, hol találtál helyesírási hibát a hozzászólásaimban.

Sem a Redakció nem névtelen (a névsor nyilvános), sem Megadja Gábor nem névtelenül tette közzé ezt az írását (hiszen ott a neve).
Mi több, fentiekről tudható, hogy valóságos, létező személyek, Lencsés Istvánról viszont elképzelhető, hogy egy pszichológiai munkacsoport közös projektje, egy reakciógyűjtő csali.

Hertelendi 2012.05.03. 14:31:50

@Counter: Nem olvastad, hogy Lencsés István a saját nevén ír?:))) A pszichológiával egyetértek:))

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 14:35:13

@Hertelendi: Itt azt írja, hogy névvel ír: mandiner.blog.hu/2012/05/03/temetes_es_foltamadas_megadja_gabor_mi_a_jobb/fullcommentlist/1#c16545088

De hiszen ez egy link, tehát nem lehet igaz! Lencsés István egészen biztosan nem Lencsés István!

(Ritka unalmas formája a szórakozásnak, amit művelünk...)

Hertelendi 2012.05.03. 14:38:28

@Counter: De ez a Lencsés (mé nem babos?) István üdítő színfolt:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.03. 14:41:51

@Megadja Gábor:!

"...az dicséretes, hogy a Fidesz tökéletesen érti a politikát, és hogy ma képtelenség – akár itthonról, akár külföldről – a Fidesszel szemben kormányozni az országot, ez azonban illékony eredmény. És nem magunkról beszélünk, hanem a politika érdekéről. Mellesleg a jobboldal jövőbeni kihívói már most föltehetnék a kérdést: hol az a nagy jobboldali, konzervatív kultúra, amire itt egyesek annyira büszkültek? És joggal tennék..." --- írod.

Nem tud nem eszembe jutni:

"Mit lehetne ehhez még hozzáfűzni?
2008.12.02. 06:11 bbjnick

2008.12.01. 19:00 · Csutakaszürkeló

Komment erre: bbjnick írja... / A dolgok állása vagy „Semmi komoly Hamvas Béla, esküszöm, de tényleg”

Motto: "A politika egyszerű, mint víz a pohárban" /Majakovszkij/

HSZÜE FENG

Idill a császári palotában

Az udvarhölgyek tizenkét terembe
díszben lesik az Urukat merengve.
Arany-teknőc ül a záron nyugodtan,
a bronzsárkányos vízióra csobban.
Egy nő kibontja haja koszorúit,
új illatot vesz, új selyembe bújik,
mert látja, hogy benn párnákat cseréltek
s őneki vetnek ágyat a heréltek.

/ford. Kosztolányi Dezső/"

bbjnick.blog.hu/2008/12/02/mit_lehetne_ehhez_meg_hozzafuzni

+

bbjnick.blog.hu/2008/11/28/a_dolgok_allasa_vagy_semmi_komoly_hamvas_bela_eskuszom_de_tenyleg

+

bbjnick.blog.hu/tags/k%C3%B6tcse

ü
bbjnick

Balt 2012.05.03. 15:45:34

Fúú, ez nagyon jó írás, maximálisan egyetértek! Kellően kritikus, ugyanakkor egyértelműen hitet tevő.

Talán a "bagótilalmi őrület" helyett - amivel maximum passzív dohányosként egyetértek - mondjuk az újkeletű mentőláda-vegzálást hoznám az állampolgár-cseszegetési példatárból. (Bajnai, azaz 2009 után szabadon...)

MézesRozi 2012.05.03. 15:52:03

kedves Gábor,
jó ez, különösen a sorozatban megjelenő előző írásokhoz viszonyítva. úgy néz ki, élvezetesen írni akkor lehet, ha van közölnivalónk, az jól artikulálható és a szerző meri is: stílus és intuíció elválaszthatatlanok, együtt járnak, az első nélkül nincs a második sem.

Balt 2012.05.03. 15:53:40

@Vidéki: Egyetértek a cikk értékelésében, sőt, mindenben, de annyi kiegészítést tennék: a manyup-ügy a méltán tollhegyre tűzött EU sara közvetve és közvetlenül is.

MézesRozi 2012.05.03. 15:56:34

@jose maria padilla:

nagyjából azért elismerheti, hogy azért nagy gonoszság volt a szerkesztőktől, hogy horkai posztja után rakták ki:)) de nem megadjával szemben.

közösperonos átszállás 2012.05.03. 16:00:01

@Zak: Namegugye, az itthoni helyzetre picit visszatérve. Tényleg komolyan gondolja bárki is, hogy ha nem lett volna mnyp, akkor a kieső pénzzel kevesebb lett volna a költségvetési hiány? Nem annyi itthon a költségvetési hiány, amennyi csak lehet, amíg más tényezők (túl nagy államadósság, magas kamatok, népharag stb.) meg nem húzzák a határt? Pár évig lett volna 15. havi nyugdíj, vagy két százalékkal alacsonyabb SZJA-kulcsok.

Balt 2012.05.03. 16:09:29

@mement: "Ne zavarja egyik magasan ivelt erkolcsos jobbagyat es huberurat, hogy az elmult ket evben egy kibaszott percel nem lett jobb elni ebben az orszagban mint GYF allat"

Khmm, talán azért, mert az IMF hitelek mostanában esedékes törlesztései (vö.: most csak a 2014-es választásig kívánnak szerződni) épp megugrást hoznak az adósságszolgálatban...?

"GYF állat" ezt jegyeztem, tetszik! :))

2012.05.03. 16:14:31

@Gyáli úr: A lényeget foglaltad össze;

"Én eddig olvastam: "Tíz év esztendő telt el a Fidesz 2002-es veresége óta."

Ennyit ér...:o)

Alfőmérnök 2012.05.03. 16:28:53

@MézesRozi: Megadja lesz az újabb áldozat?

Lencsés István 2012.05.03. 16:46:55

@Counter: Nem ismétlem magam , nem az általános iskolában vagyunk , ahol te vagy .... A Redakció névtelen , mert nem az van a személyijében .... Nem vagyok csali , és nekem tényleg ez a nevem .

Várúr 2012.05.03. 16:48:32

A kazahsztáni kiruccanás az ottani bőséges gáznak szól, nem a szivárgó konyhai gázszagnak és nem is az ősmagyar gyökereknek (illetve hazai hajtásaiknak). A többi rendben van, bajtársi üdvözlet, satöbbi.

tommybravo 2012.05.03. 16:49:24

Ennyi émelyítő jópofizást ("modorosságot") én régen olvastam. Gáborka, tehetségtelen vagy, abba kellene ezt hagyni.

Várúr 2012.05.03. 16:51:17

@is:
Látom, Gábor neked is jól Megadja. Magad helyett szégyenkezz, ha úgy érzed, okod van rá. Azt viszont nem kell a közzel megosztani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 16:54:51

@Lencsés István: Néha előfordul, hogy több személyt (sőt, nem csak személyt, hanem vagyont, eszközt, dolgot) egyazon név alatt lehet emlegetni valamilyen életviszonyban.
Például a "Fidesz" is ilyen, vagy a "Videoton FC", esetleg a "MÁV". Vagy éppen a Mandiner.hu szerkesztősége, amikor "Redakció" felhasználónéven teszi közzé a szerkesztőségi cikket.

A cikkben egyébként egyértelműen megjelölték, hogy annak szerzője Megadja Gábor.

A neved nem lehet az, hiszen a hozzászólásom elején egy link mutat rá. Ami link, az nem tény, ugye?

Jack Torrance 2012.05.03. 16:56:41

Messze a legjobb írás eddig. Bár a célját nem értem, mert ha már kritizálni kezd, akkor nem kéne szemét-fülét befogva tennie, ha meg mosdatni akar, akkor minek az egész. De legalább a stílusa jó (mondjuk a "balliba" megbocsájthatatlan) és összeszedett.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 17:04:33

@Jack Torrance: Körülbelül a Szőnyi-cikk szintjén mozog: modorosság, felületesség, hűségeskü. De emellett szerző fontosnak érzi közölni, hogy tetszikeli MAK-ot és hogy olvasott ún. könyveket.

Ez utóbbi biztosan érdekes és különleges kvalitás anarcho-punk körökből érkezve, hát na, értsük meg. Majd amikor és ha ember lesz belőle, rájön, hogy mégsem az.

Az amoralitás dicséretében viszont valóban elüt az eddigiektől. Jelentős részük moralizált, egy kisebb részük pedig szégyellősen elkendőzni igyekezett. Megadja nem.

Zak 2012.05.03. 17:06:17

@Balt: Arra az 500 milliárdos IMF hitelre gondolsz, amit még Bajnay vett fel, majd Orbán a MOL egy részének méregdrága felvásárlására fordított, ezzel sok tíz milliárdot bukva? Na azt tényleg nem kellett volna felelőtlenül elkölteni...

anonymand 2012.05.03. 17:09:09

@Lencsés István:

Tisztelt Lencsés István!

A Fidesz nagygyűlésről, két képen is...
epa.oszk.hu/00800/00804/00473/63807.html

2007-ből:
www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk/25815

A tizedik Fidesz nagygyűlésről....
fngaleria.hir24.hu/3/1472/A_tizedik_Fidesz-nagygyules

Tisztelettel:
anonymand

Jack Torrance 2012.05.03. 17:09:20

@Counter: na ja. Nem azt mondtam, hogy jó cikk, csak hogy eddig a legjobb :) Nem akkora nagy kunszt.

Tényleg a feladat lehet rosszul kiadva, jelen állapotok tükrében értelmetlen az egész. Látszik, ahogy kínlódnak a szerzők (már amelyik észrevette, hogy mi a helyzet).

Alfőmérnök 2012.05.03. 17:09:43

Megadja! Te kinek a nevében beszélsz?

Pelso.. 2012.05.03. 17:21:59

@Alfőmérnök: A saját nevében. S ide tartalmak, motivációk széles skáláját gondolhatod, persze ha nem, az sem gond.

Jack Torrance 2012.05.03. 17:22:09

@Ringlósztár: hozzátartozik, hogy a "4 órával azelőtt" sem igaz. Abban az időpontban nem csak a Google, hanem maga a blog.hu sem tudott a napraforgó blogról. A poszt lett visszadátumozva.

tevevanegypupu 2012.05.03. 17:29:05

Nekem tetszik. Jopofa, ugy irta ahogy volt es megtortent, jelenleg ennel jobban nem lehet. Aki szamokat es elemzeseket akar metereken keresztul az olvasgassa a statisztikai evkonyveket.

Lencsés István 2012.05.03. 18:00:43

@Counter: Akkor sem Redakció van a személyijébe írva , de úgy látom te ezt nem érted , mert ezt a cikket 1 ember szerkesztette be ide , nem egy . A nevem ez akár hiszed akár nem . Válaszlink , én 1 húzós link nem ugyanaz , de ez se zavarjon . Próbálkozz csak , ez is kutyaszokás ! :) ;) :D

Lencsés István 2012.05.03. 18:02:14

@Lencsés István: Rosszul írtam 1 ember szerkesztette be ide nem több . A válasz link pedig nem ugyanaz a húzós linkkel ....

Alfőmérnök 2012.05.03. 18:03:29

@Pelso..: A saját nevében, aha. Többesszám első személyben? (Jó, tudom, van ilyen stilisztikai megoldás, de ez csak a MézesRoziknak tetszik.)

Pelso.. 2012.05.03. 18:10:30

@Alfőmérnök: Ugye, hogy van üzenete a saját nevében-többesszám viszonylatnak)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 18:17:15

@Lencsés István: A helyesírásod egyre romlik, valami baj van?

Ha másutt teszem közzé a válaszlinket, akkor onnan ide át fog vinni, tehát ott nem lesz tény, de itt tény lesz? Hogy lehet ugyanaz a valami egyszerre tény is meg nem is? :-)

A Redakció az ott felsoroltak közösségét jelenti, hiszen mindannyiuknak volt munkája a cikksorozattal. Tehát mindannyiuk közlése, nem csak egyiküké. De az is lehet, hogy egyszerre többen fogták az egeret, és így fizikailag is közös a közlés :-)

Kandeláber 2012.05.03. 18:17:25

Egy mondat a lényeg: akárhogyan erőlködnek is egyesek a szürke kardigánjukban, a politika szemantikai küzdelmeit a politikusok űzik.
A "szürkeállomány kizárólagos birtokosai" pedig orrukat a kirakatüveghez nyomva bámulhatják kívülről,
hogy mások hogyan szórakoznak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 18:21:36

@Alfőmérnök: Egyszerű modorosság. Azt hiszi, ettől stílusa van (nincs) és menő (nem).

Alfőmérnök 2012.05.03. 18:30:12

@Pelso..: @Counter: Igen, van üzenete: az, hogy a szerző egy senki.
De ezt eddig is tudtuk.
A furcsa inkább az, hogy (állítólag) bölcsészkart végzett embereknek bejön ez a modoros stílus.

Kandeláber 2012.05.03. 18:34:33

Egyébként a szürke kardigános mikiegér akkor még szimpatikus is volt, amikor a különös anyagból gyúrt elvtársak kigolyózták maguk közül.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 18:39:06

@Alfőmérnök: Bölcsészkart végzett emberek nem csak olyasmikre képesek vetemedni, hogy tetsszen nekik ez a stílus – egyesek még ilyesmi szövegeket írni sem szégyellnek.

Ilyesmi ízléstelenséget látván csak hüledezhetünk ;-)

Alfőmérnök 2012.05.03. 18:47:53

@Counter: Nem tudom, hogy a szerző bölcsészkart végzett-e, nem néztem utána.
De némely fenti kommentelő saját bevallása szerint bölcsészkart végzett, az tudom.
Mondjuk akinek a Mester és Margaréta a kedvenc könyve, attól nem sok jót várhat az ember.

MézesRozi 2012.05.03. 18:51:40

@Jack Torrance:

hát persze. a ballibbant szerintem is jobb lett volna:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 18:55:06

@Alfőmérnök: Maga szerint az "eszmetörténész" az mi, ha nem bölcsész végzettség (már ha egyáltalán kell érte valamit végezni)?

MézesRozi 2012.05.03. 18:56:56

@Counter:

fikázódhat itten, de a patkánylyukban sokat adnának a legócskább mandiposzt stílusáért is. de hát mit várhatunk holmi ezüsthajúaktól és tsaiktól. kedvencem a peceptesrész meg a kultposztok kommentestül. amikor egy mérnök kultúrszakért:)

ja. látta a shreck kettőt? ott van bizony az álnok jótündér. oda is való. a vége meg különösen jó.

MézesRozi 2012.05.03. 18:58:39

@Counter:
no ez elég megfejthetetlennek tűnik:

peceptesrész = receptes rész
:)

Lencsés István 2012.05.03. 19:10:12

@Counter: Nem romlik , csak a gyors gépelés miatt hibázom , tudod én legalább elismerem , te anonim , és vállalom is veled ellentétben .... :) ;) Nem értesz , ez a nagy baj , de hát min csodálkozom ? :O Csak szomorú . :( Ez 1 blog , messze nem cikk , tehát megint ( mindig ) hazudsz .... Az iróniád IS gyenge .

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 19:11:49

@MézesRozi: Képzelje, el tudtam olvasni. A receptrovatot (és a sportrovatot) is érdekesnek találom, bár kevés bennük az illusztráción bemutatott konzigonzóság. Viszont nem hiányzik. Jotunder posztjai pedig általában sokkal biztosabb és ízlésesebb stílusban íródnak.
A mérnökök kultúrszakértésére tett megjegyzését nem is értem. A kultúra mindenkié, azt nem lehet kisajátítani.

Fenntartom, hogy jelen poszt stílusa igen gyenge, tartalmában pedig az egykori barbár királyok felfogására hajaz: a műveltséget ugyan nem képes megélni, de jelentőségét felismeri, ezért jobb híján fitogtatja. És akkor megint lehet utalni az anarcho-punk gyökerekre.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 19:14:44

@Lencsés István: Nézze:
mandiner.blog.hu/2012/04/23/mi_a_jobb_cikksorozat_a_mandineren

"Cikksorozat" indul. A "cikksorozat" elemei logikusan cikkek. Ez a "cikksorozat" eleme. Tehát ez itt egy cikk, maga pedig egy alacsony funkcionalitású autista (vagy pedig egy pszichológiai vizsgálat eszköze).

Alfőmérnök 2012.05.03. 19:15:32

@Counter: Azért Aristo mester írásait messze túlszárnyalja ez a szösszenet.
Különben Megadja még azok közé tartozik, akik engem nem irritálnak, szemben mondjuk a Békés Márton nevű faxkalappal.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 19:18:42

@Alfőmérnök: A film csak Shrek.
Ami Shreck, az viszont Schreck, és néha Panzer-.

A politológus is bölcsész, csak szégyelli.
De ha jól hiszem, bölcsészkarok is kínálnak politológus-képzést, bár Megadja pontos CV-jét nem ismerem. A MAK-kapcsolat alapján inkább bölcsészkari politológus, ha politológus egyáltalán, lévén MAK bölcsész és ismert a szoros tanulmányi és munkakapcsolat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 19:21:10

@Alfőmérnök: Egye fene, Aristo tényleg rosszabb... viszont ő a couleur locale része, és ilyen minőségében szórakoztatóbb, ezáltal elviselhetőbb. A KIM-es állás pedig a mindkettőre jellemző pöffeszkedést is más megvilágításba helyezi.

Alfőmérnök 2012.05.03. 19:25:41

@Counter: Nem tudom milyen a kapcsolat Megadja és MAK között. Én egy közös írásukat olvastam, de azt szerintem inkább Megadja írta, nem tudom MAK miért adta hozzá a nevét.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 19:34:51

@Alfőmérnök: A jobbklikkes-konzervatóriumos társaság egy jelentős részének MAK a tanára. Gondolom, a megszervezésükben is volt része.
Ő a jóságos tanárbácsi az ifjútörökök mögött, no.

Ezért cserébe büszke lehet a tanítványaira és néha készül vele baráti hangulatú interjú. Meg ugye az informális befolyás és a politikacsinálás (vagy annak a hitének az) izgalma.

Alfőmérnök 2012.05.03. 19:43:36

@Counter: "A jobbklikkes-konzervatóriumos társaság egy jelentős részének MAK a tanára."

Inkább azt tartom valószínűnek, hogy tanította őket valamikor/valahol. De hogy ő lenne "a" tanáruk (a "mesterük"), azt kétlem.

MézesRozi 2012.05.03. 19:53:40

@Counter:

én nem tudtam volna:)
az a szerénység, ahogy jt írásait dicséri, megkapó.:) és hogy a művészet mindenkié? persze. a matematika is mindenkié, de ez nem jelenti azt, hogy bele is ütheti az orrát, ha nem ért hozzá, anélkül, hogy nevetségessé ne válna. csodálhatja. de hogy azt gondoljam, hogy értek hozzá, na arra nem vetemednék.

Alfomernok 2012.05.03. 20:08:51

@MézesRozi: Maga meg nagy oktatásügyi szakértő, mi?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 20:18:19

@MézesRozi: A kultúra (nem művészet, kultúra! miért kezdi el keverni?) lényegéből fakadóan közös cselekvés folyamata.

Nem egészen értem, miért kellene szerénységet tanúsítanom, amikor mást dicsérek, ráadásul nem is abszolút, hanem hasonlító jelzőkkel.

Lencsés István 2012.05.03. 20:30:18

@Counter: Nem fogja fel hogy a linkkel nálam semmire sem megy ? :O Ez itt 1 blog , és nem cikk . A sértegetés meg lepereg ! :) ;)

Alfomernok 2012.05.03. 20:30:31

@MézesRozi: Aristo meg polihisztor, aki mindent tud életről-halálról.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.05.03. 20:41:12

gyönyörű poszt :)
az a legszebb a mainstream jobboldali "értelmiségben", hogy a szövegeiket bármelyik random jobber troll reprodukálni tudná. agresszív, bunkó, nevekkel csúfolódó kivagyi alakok.
olybár tűnik, hogy nyitott az átjárás harctéri droid és az eszmeadó között. talán éppen ebben van az erejük, ki tudja :)

mindenesetre örülök, hogy megadják és mak-ok írnak, publikálnak. ilyenkor még büszkébb vagyok arra, hogy semmi közöm a mai értelemben vett magyar jobboldalhoz ;)

benchmade 2012.05.03. 20:43:15

Az ember folyamatosan rádöbben, hogy mindig van lejjebb ....

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 20:43:31

@Lencsés István: Most már nem link:

"Mi a jobb? CIKKSOROZAT indul a Mandineren

2012 áprilisát írjuk: éppen tíz évvel vagyunk a 2002-es, és két évvel a 2010-es választások után. Tíz éve a jobboldali kormányzat vereséget szenvedett, de a kampány és a rákövetkező időszak nagygyűlésein formálódó mozgalmak újraszervezték a jobboldalt. Két éve a jobboldal politikai ereje kétharmados győzelemmel jutott újra hatalomra. Most a ciklus félidejénél járunk. Mi ma a jobb? Mi történt az elmúlt években, hol tart a magyar jobboldal, és milyen dilemmákat hozhat a jövő – tettük fel a kérdést.

És akik a Mandiner felkérésére válaszolnak: a magyar polgári, konzervatív jobboldal elmúlt tíz évének meghatározó gondolkodói, publicistái, elemzői és bloggerei. A válaszok műfaját, hangvételét, stílusát, hosszát teljes mértékben a szerzőkre bíztuk. A felkérésünkre válaszoló szerzők írásait a következő időszakban lapunk hasábjain olvashatják mindazok, akiket érdekel: hogyan gondolkodnak a jobboldali közbeszédet meghatározó szerzők e szerteágazó politikai tábor jelenlegi állapotáról. Reméljük, sikerül sokak számára hasznos vitát és párbeszédet elindítanunk a magyar jobboldalról."

A cikksorozat egy részét olvassuk. Maga szerint miből áll egy cikksorozat, marhaszegyből?

Lencsés István 2012.05.03. 20:48:59

@Counter: Blogon nem létezik cikk az csak blog ráadásul anonim . :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 20:52:46

@Lencsés István: A Redakció (ami annyit tesz, szerkesztőség) névsora ismert.

Maga szerint személyek minden közössége anonim? Például maga szerint nem a Real Madrid C.F. anonim, hiszen egyik játékosnak sem az szerepel a személyijében?

Maga szerint cikk hogy létezhet újságban? Hiszen ha a blogban csak blog van, az újságban csak újság lehet. Logikusan tehát a cikk csak cikkben jelenhet meg. Cikket önállóan viszont elég kevesen látnak, tehát nincs is olyan?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.03. 21:06:16

@Counter: @Alfőmérnök:

Megalakult a Született Feleségek retyó-pletyóklub?

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.03. 21:13:41

@bbjnick: Irigykedik? Maga már csak saját magával képes szóbaelegyedni, nem csodálnám.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.03. 21:30:17

@Counter:

Irigykedni? Kire? Mire?:-) Nézze, nekem alapjáratban olyan társaságom van, amiben magának csak akkor lehet része, ha kegyeskedek magával szótváltani:-)

ü
bbjnick

dobzse.laci 2012.05.03. 23:05:10

@hacsaturján:
Hát igen, ő beláthatatlan mélységekbe rúgdosta le a szerzőt.
Ezt nem mossa le magáról soha...

Alfőmérnök 2012.05.03. 23:06:06

@bbjnick: Aljas vagy és rossz szándékú. Hiába papolsz erkölcsről és hiába tartod magad igaz katolikusnak. Az kevés.

Lencsés István 2012.05.04. 11:12:01

@Counter: Akkor miért nem lehet kiírni hogy szerkesztőség ? :O A foci játékosok vállalják a nevüket magával ellentétben .... A cikk az újságban van , nem 1 blogon és nem anoniman ....

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.04. 13:36:04

@Alfőmérnök:

@Alfi, @Alfi, sohasem nő be a fejed lágya?!

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.04. 16:38:20

@Lencsés István: A "redakció" és a "szerkesztőség" ugyanazt jelentik, szinonímák. Az, hogy maga csak az egyiket érti, a maga autizmusának vagy sekélyes műveltségének a jele.

A "Real Madrid C. F." névben egyik játékosuk neve sem szerepel, tehát a maga logikája szerint névtelen focisták. Ahogy a Redakció a nyilvános névsor ellenére is anonimnak számít. Egyébként mi a helyzet Edson Arantes do Nascimento nevével, ha már foci? Ő is anonim?

A cikk nem anonim, ismeretes a szerző neve (Megadja Gábor), benne van a címben is.
A blogon pedig cikket tettek közzé, hiszen az előre beharangozott cikksorozat részeként jelent meg, erre utal a sorszám és a beharangozónak megfelelő főcím ("Mi a jobb?").

Cikk egyébként a körben, az áruházakban, szerződésekben is van, valamint a cakk mellett is előfordul. Nem csak újságokban.
De blogokban is közzétevődnek :-)

Lencsés István 2012.05.04. 17:10:48

@Counter: Nem azt jelenti , megint ( mindig ) hazudik . Hiába sérteget , lepereg . A Real Madrid - ban játékosok vannak akiknek van nevük . Magának viszont nincs neve , azaz anonim . Ez nem cikk , ez csak 1 blog , ráadásul anonim blog .

Lencsés lstván 2012.05.04. 17:28:23

@Lencsés István: Ráadásul nekem tényem van , nektek csak fáj az igaz . ÉS NEM VAGYOK ANONIM !

anonymand 2012.05.04. 20:55:38

@Counter:

Tisztelt Counter!

Valaha én is próbáltam jó szándékkal, olykor a hecc kedvéért rávezetni vitapartneredet a helyes útra. Nekem sem sikerült, neked sem fog.
A baj az, hogy róla minden lepereg.
Nem fogad el senkit és semmit (neki az Akadémiai Értelmező Szótár nem autentikus, stb.), neki véleménye van (amit egyébként nem szokása érvekkel alátámasztani), de szívesebben használja a tény szót. Mintha a tény és a vélemény szinonimák lennének.
Minden, az övével nem egyező vélemény hazugság.
Ehhez a bloghoz valószínűleg segítséggel jut el, hiszen ő nem él a link használatával.
Azt viszont illene tudnod, hogy okos, mert már többször megírta.
Én megértem megelégedettségét, hiszen minden megmérettetésen megkapta az ötöst. Az IQ teszten is.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: remélem megbocsájtasz, hogy névtelenül hozzád mertem szólni, de többek között a bürokrácia lassúsága miatt még nem sikerült felvennem a Lencsés István nevet.....

anonymand 2012.05.04. 21:01:00

@Lencsés lstván:

Tisztelt Lencsés lstván!

Én leszek majd az igazi, addig se bitorold a nevem, Te hazug, anonim.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: ha meg sértegetnél, lepereg.
Ja, és bocsi, de a központozást még gyakorolnom kell, mert nem megy úgy, mint ahogy a tényeket kirázom....

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.05.04. 21:48:01

Tisztelt anonymand!

Sose gondolt arra, hogy mekkora öntelt hólyag?

Üdv. Misi

anonymand 2012.05.05. 03:45:09

@Mihint:

Tisztelt Mihint!

Tanulj meg írni, Te anonim hazug. Vagy nem fogok válaszolni. Sértésed lepereg, mert tényem van. Csak nekem.

Tisztelettel:
anonymand

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.01. 22:34:28

" és nehéz nem szeretni Nigel Farage ízes beszólásait"

Aztán persze kiderült, hogy az imádott Farage is mindenhol ott volt.

444.hu/2017/06/01/nigel-farage-szerepe-utan-is-erdeklodik-az-fbi-a-trump-orosz-nyomozasban
"A brit lap szerint Farage azzal keltette fel a nyomozók érdeklődősét, hogy egyaránt kapcsolatban állt Trump kampánystábjának több tagjával, valamint a demokrata párttól és Hillary Clinton kampányfőnökétől ellopott emaileket nyilvánosságra hozó Wikileaks alapítójával, Julian Assange-val. Az amerikai titkosszolgálatok szerint az elektronikus leveleket az orosz titkosszolgálat vezetésével lopták el és tették közzé.

"Mindenhol feltűnik, ahová a nyomozás eddig elért. A kapcsolatrendszer közepében volt. Sokan figyeltek rá" – érzékeltette Farage szerepét a Guardian forrása. Az, hogy Farage a nyomozás látókörébe került, nem jelenti, hogy gyanúsított lett – csak annyit, hogy a nyomozók szerint rendelkezhet olyan információkkal, amelyek segítségével érthetővé válik a történet."

Jean Sol Partre 2017.08.29. 13:46:53

@Doomhammer: Megadja Gábor egy ostoba fasz. Alkalmatlan komolyabb munkára, ezért lett belőle a NER hasznos idiótája.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.08.29. 14:04:07

@Jean Sol Partre:
Megadja szellemi képességeiről nincs véleményem, a munkásságából ez nem megállapítható. Mivel az a munkásság a NER üzeneteinek ismételgetéséből áll "ifjúkonzervatív" körítéssel.

Az is lehet, hogy ez a munkája és privátim tök értelmes és jó fej. Bár én is inkább azt gondolom, hogy meggyőződésből állt propagandistának. Ami a NER esetén azzal jár, hogy időnként Moszkvában írt üzeneteket kell nyomnia.

Pelso.. 2017.08.29. 20:25:14

@Jean Sol Partre: hasznos? Persze, hogy az, azért tartják, ennyi. Valaki egyszer írta, hogy a ner egyszerű, mint a faék, + na ugye.

tireless treehugger 2017.08.29. 21:16:05

Egész jó poszt még 5 év után is. Nyekereg ahogy egy igazmagyarnak illik sőt kell. Ez sem jó az sem jó, meg még a szar is keserű.

majd újabb öt év múlva írhatja hogy ő már akkor is megmondta, és tényleg megmondta hiszen konzervatívok sehol nincsenek, helyettük csóró prolik nézegetik a festménymásolatot a falon, és marcsi sem hozza be a teát a szalonba.

Inkább rajcsányit figyeljétek, az ő biztos optimizmusát hogyan váltja fel a realizmus. Azt hiszem a koma komoly transzformáción megy át, mondhatni öntudatra ébred. ki hitte volna hogy ehhez egy újarisztokrata főnök korbácsa kellett!, vagy csak kiszabadult a pénzügyi gondokból és végre át tudja gondolni a világot?.

Jean Sol Partre 2017.08.29. 22:12:55

@Doomhammer: volt szerencsém beszélgetni vele, privátim sem értelmesebb semmivel se.
Hogy meggyőződésből állt volna propagandistának? Nincs meggyőződése, szóval ezt nem tudom.

Jean Sol Partre 2017.08.29. 22:15:40

@tireless treehugger: "Inkább rajcsányit figyeljétek"

mire gondolsz?

tireless treehugger 2017.08.30. 19:46:57

@Jean Sol Partre:

ásnak vissza a gyökerekhez, ott van az elfeledett tudomány, konzervatív konzervativizmus és polgári polgárda. A nemzeti háttérbe szorul, meg keresztény és népies is. ergé nagy vigéc, bármilyen ócska porszívót el tud adni, most éppen típusváltás van.

hope and change mondanák ők,
same shit different day mondom én.

Jean Sol Partre 2017.08.31. 16:08:20

@tireless treehugger: "same shit different day mondom én"

egyetértek
süti beállítások módosítása