Kommentszűrés
’12 már
10
08:01

Kézikamerás szocializmus – super8.hu

Írta: nénike

  Késő Kádár-kori fixációmnak köszönhetően a retró szájtok gyakori látogatója lettem. Ott van a Fortepan a statikus műfajban; míg a relikviák bemutatására szakosodott retronom.hu a korabeli csoki papíroktól egészen az integető Losonczi-Kádár-Lázár triász dísztribünjéig ível. Szinte látjuk magunk előtt a Balaton vizén, Pálma gumimatracon ringatózó Stasi-ügynököt is, szóval finom összegző portál.

  Az adott kor szőnyege alá azonban mégiscsak azok a filmek engednek szélesebb betekintést, melyek nem a nyilvánosságnak készültek, hisz épp a propagandisztikus igény hiányzik belőlük. Ilyen Az ügynök élete című, előtalált III/III-as oktatófilm, vagy az NDK hadseregének nagytermészetű tisztjei örömére forgatott katonai pornó.

  Most ráleltünk a super8.hu filmgyűjtő oldalra, így már azt is nagy pontossággal be tudjuk lőni, hogy mire izgult civilben az egykori ÁFÉSZ-arisztokrácia. Super 8-as kamerával a kézben már valakinek érezhette magát az ember, amolyan státuszszimbólum lehetett a szerkezet. Nem is volt belőle túl sok az országban. Ennek részben a „mit filmez maga?” jellegű bőrkabátos paranoia is oka lehetett, de a televízióhoz képest gyenge képminőség, illetve a lejátszás körülményessége sem javított a népszerűségén.

  A super8.hu archívuma igazi homevideó-tár, kattintásilag piacvezető bikinis felvételekkel, karácsonyfával és rengeteg Trabanttal, Wartburggal. Az ínyenceknek azért tartogat az oldal külföldön felvett tömegrendezvényeket és bónusz Horthy Miklóst is.

Címkék: történelem videó életmód super8 szocializmus

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr994297422

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.10. 11:51:02

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.03.10. 08:52:39

Hát nem is tudom. Mint a privát múlt amatőr lenyomatainak gyüjtője, úgy gondolom, hogy ezek a Kádár-kori S8-as cuccok a maguk tahóságával többnyire totál érdektelenek. Erről már megbizonyosodhattunk jónéhányan a Filmmúzeumon évek óta futó felvételek alapján.

Ha viszont valaki mégis valami jót tud kihozni ezekből az anyagokból, az Forgács Péter.

www.forgacspeter.hu/magyar/filmek

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 09:43:16

@Gasper:

Forgács Péter rulez!!!:-)

ü
bbjnick

szemtanú 2012.03.10. 10:24:56

@Gasper: "a Kádár-kori S8-as cuccok a maguk tahóságával" - ez mit jelent?
A super8 és elődje a normál8 tisztán amatőr filmezésre volt alkalmas, hang nélkül. Így ezek a filmek jobbára a kor hangulatának felidézése alkalmasak. Igaz voltak amatőr fesztiválok ilyen anyagra is, de ott is inkább a 16mm-es filmekkel értek el sikereket.
Nem kellene keverni a szezont a fazonnal. Forgács is 16mm-es filmre forgatott eleinte, ami akkor félprofinak számított.

egy_vélemény 2012.03.10. 10:26:10

A jó múltkorjában én is be szerettem volna pislantani a szőnyeg alá.
Hátha maradt még valami ott.
Gondoltam, kutakodom egyet a guglival, kerestem a régi idők nagy élüzemeit, a Budafoki út végén esténként megareklámmal virító, szocialista élüzem kitüntetést utánzó Április 4. Gépgyárat, és osztályharcos társait.....szinte semmit nem tanáltam.
Sem egy klub, sem egy múzeum, sem egy történeti áttekintés, semmi árulkodó részlet a nagy kgst-s nyüzsgésből, a csupa móka és kacagás üzemi kirándulásokról, komenista szombatokról, brigádvetélkedőkről....hiszen az egész óóóóórszág együtt danolt.
Erre nekiálltam fejből összeírni azokat a cégeket, amiket ázottkutyaszagú reggeli villamosutazások alkalmával a fásultan munkába induló lapos pillantás rendre befogott.
A4-es formátumon, egyre apróbb betőkkel ... több oszlopban teleírtam.
Módszeresen rákérdeztem a guglin a cégekre, egyesével, szinte nyomtalanul tűntek el a süllyesztőben.
Fura.
Mindegyiknek volt saját nyomdája, fotólaborja, fotósai, archívuma, gyári, üzemi lapja, rendszeres kiadványai, amit a népek oly lelkesen olvastak.....azt hiszitek tanáltam morzsányi emléket is?
Hát nem.
Fura.
Felettébb fura.
Hisz' a munkába menet s jövet a villamoson igen sűrűn álltunk.
Mennyi ember, mennyi emlék, s a világhálón egy sem elérhető, egy sem rekonstruálható?
Hová lett a múltunk?

Alfőmérnök 2012.03.10. 10:36:47

@szemtanú: Amikre Gasper gondolt, azokat Forgács nem forgatta, hanem összegyűjtötte és megvágta. Egyébként szerintem jórészt 8mm-es anyagokat használt, de lehet, hogy vannak köztük 16mmesek is.

Robinzon Kurzor 2012.03.10. 10:59:01

Vehetjük úgy, hogy ez a megemlékező poszt a 4 évvel ezelőtti "szociális népszavazás" fényes győzelméről?

Aminek nagyszerű vívmányai nem csak megmaradtak, de a kormányváltás után ki is teljesedtek, mindannyiunk nagy boldogságára.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.10. 11:04:30

Be jó is volna, ha csak nénike volna rákattanva a késő kádárizmusra, s nem a teljes létező jobboldali ideológia, társadalom- és kultúrpolitika.

Bell & Sebastian 2012.03.10. 11:17:22

@egy_vélemény: Jó kérdés. Szétrohadt, szétcincálták, kihajították a szemétre. Hogy mennyire tudatosan, azt nem tudhatjuk, de hogy része az emberek átállításának, a gondolatok átpozicionálásának, az egészen biztos.

De az is tény. hogy a vadkapitalizmus hajnala is törlődik, arról sem sokat találni. A magyar Kennedyk, Bushok és Murdochhok felemelkedésének körülményeire lassacskán a feledés jótékony homálya borul.

A történelem felülíródik, így válnak a személyes emlékek nem hivatalossá és bizonyíthatatlanná, míg a hivatalos verzió a kánon szintjére emeltetik.

Hogy csak egyetlen példát mondjak, a sűrűn hivatkozott magyar wiki -bejegyzések még az átlagnál is többet ferdítenek, hallgatnak el.

Az effajta történelemhamisítókra a legkiválóbb példa a Vinszent hasábjain oly hiperaktív, Pásztor -fedőnevű, kiválóan beazonosítható, szakállasbácsi -nick.

Hazudnak nappal, hazudnak éjjel, hazudnak ébren, hazudnak még álmukban is! Lendvai Ildikó kiscsibéi sosem pihennek!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 11:22:33

@Counter:

Tudja mit, magácskának tkp. igaza van! A fidoxosok balf*x eszejárása számos későkádári beütéssek terhelt. De! Ez még mindig milliószorta viselhetőbb teher, mint a magácska és pl. elvakultúrás-kíntornás elmeroggyant barátnője (egyszóval: a magukfajták) rögeszmés, éhes, gyilkosindulatú rákosista ámokfutása.

Ha már az amatőrfilmezésről (aminek fontos eleme a "vetítés":-)) beszélgetünk:-D

ü
bbjnick

Sárika tanuló, 6/b 2012.03.10. 12:01:15

Én csak azt szeretném megkérdezni, hogy a szakállas bácsi az olyasmi, mint a cukros bácsi?

szemtanú 2012.03.10. 12:01:26

"így már azt is nagy pontossággal be tudjuk lőni, hogy mire izgult civilben az egykori ÁFÉSZ-arisztokrácia. Super 8-as kamerával a kézben már valakinek érezhette magát az ember, amolyan státuszszimbólum lehetett a szerkezet. Nem is volt belőle túl sok az országban. Ennek részben a „mit filmez maga?” jellegű bőrkabátos paranoia is oka lehetett, de a televízióhoz képest gyenge képminőség, illetve a lejátszás körülményessége sem javított a népszerűségén."
Ezt, azért át kellene gondolni még egyszer.
A kamerák nagy része magántulajdon volt, egy kis része ifjúsági klubokké. Én. '71-ben vettem az első gépemet, egy Qartz 5-ös felhúzós orosz csodát, amikor az első gyermekem pár hónapos volt. Tényleg nem volt sok belőle, mert sok időt el vett és drága mulatság volt. Kellet hozzá még némi affinitás a fotózáshoz. Én, ezt úgy tudtam finanszírozni, hogy akkor elég jól ment a "maszek" élet, igaz sokat is dolgoztam. Éppen ezért az ÁFÉSZ-arisztokrácia nem igazán ebbe az irányba mutatta meg a maga kiválóságát, de ezt hosszú lenne taglalni. Eszembe sem jutott, hogy "bőrkabátosok" rákérdeznek, mit filmezek nyilvánosan, ahol tilos volt fotózni, ott persze nem lehetett forgatni. Minősége, minden ellenkező hírrel szemben, jobb volt a tv-nél. Főleg, ha hozzájutottál Agfa nyersanyaghoz. Az, hogy ez nem látszik, pl. itt sem, annak a gyenge és igazán meg nem oldott digitalizálás az oka.

Kandeláber 2012.03.10. 12:26:51

A cucilizmus idején a legjobban a "Fényképezni tilos!" táblákon szórakoztam.
Oda is kitették a táblát, ahol senki sem gondolta volna, hogy valami titkos objektum van a közelben.
De a tábla láttán már mindenki tudta.
Még Hofi is megemlékezett a tábláról.

Bell & Sebastian 2012.03.10. 12:35:16

@szemtanú: Ez így igaz, a spéci technológia (a szalagot félbevágták előhívásnál), az alkalmazott celluloid kiszáradása és a digitalizálásnál elkövetett hiba (nem kockáról kockára írják át) okozza.

De egy 600 x 480 -asnak vígan elmegy, még úgy is, ha valaki 40 éves filmet írat át.

A Fényképezni tilos! -táblákkal egyébként egykoron tele volt aggatva egész Magyarország, helyőrségi városokban már kitették a Település kezdete -tábla alá.

Hidakról, tornyokról, magas épületekről, tájékozódási pontokról nem is beszélve, tulajdonképpen mindent tilos volt fényképezni. Az oroszok kevésbé ismerték a pardont, nemes egyszerűséggel kitépték a filmet, oszt mehecc.

Bell & Sebastian 2012.03.10. 12:37:01

@Sárika tanuló, 6/b: Nem egészen, mert csak pénzért ad.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.10. 12:38:13

@bbjnick: Miben különbözik maga egy "de legalább nem a Zorbán!" típusú MSZP-szavazótól most, hogy ilyen nyíltan kinyilvánította, hogy "de legalább nem a ööö... nemtudomki!"?

Illetve meg tudja mondani, hogy hol futottam rögeszmésen, éhesen, gyilkos indulattal és rákosistán ámokot? Egyáltalán, akár ámokfutás-mentesen hol voltam például rákosista vagy gyilkos indulatú?

Milyen jogon acsarkodik?

Bell & Sebastian 2012.03.10. 12:48:04

@Counter: Válasszon!
1. a sértett jogán
2. csúszik az ebéd, amitől ideges

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.10. 12:54:44

@Bell & Sebastian: Maga szerint rákosistán ámokot futottam volna bbjnick rovására?
Erősen kétlem. A vélemények több oldalról is egyetértenek abban, hogy türelmem páratlan.

Bbjnick viszont konkrétan engem is megvádolt vele. Hát nosza. Ha vádaskodni tud, tudjon bizonyítani is.

Idegesség ellen meg gyújtson rá. Üldözöttnek is érezheti magát tőle (attól is), duplapluszjó.

Bell & Sebastian 2012.03.10. 13:45:59

@Counter: Bbj. elvi alapon politizál, ami az esetek túlnyomó többségében egyező végkövetkeztetésre vezet azzal, amit -tapasztalati alapokon állva- igazolni tudok.

A konkrét esetekre utalva, a rákosista párhuzam bizony helytállónak tűnik, amennyiben a doktriner gondolkodást és a végletekig feszített, tömeghisztérián alapuló, cselekvési kényszert vonjuk az inkvizíció spanyolcsizmájának kerékbe tört deresére.

Amivel könnyen el is érhető az eredeti szándékkal szöges ellentmondásban álló, erősen improduktív végeredmény.

Olyasmi ez, mint a törvény szellemére hivatkozás annak félremagyarázásakor. Továbbra is az a gond, hogy tartoznak egy kollektív önkritikával, csak leginkább nem a dohányzást korlátozó kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.03.10. 14:06:00

Az identitásvesztett cikkíró jobb híján a későkádári langymelegben véli megtalálni az érzelmi gyökereit.

Egy-az-egyben ugyanaz a fíling, mint amikor az indexes trollok sztoriznak a "zaporozsecről", meg az "ndk-s nyaralásról", meg mutyikról, és egyéb lélekrohasztó dolgokról.

"nénike" nevű cikkíró érdekes bepillantást enged lelke ordítóan kulturálatlan, primitív, és éppen ezért selejtes lelkivilágába.

Egyébként régóta észrevettem, hogy a mandarin nagyrészt erről szól: nosztalgikus séták, épületek a városban - "a gyökértelen proli múltat álmodik magának" c. fejezet, mikor pedig az őseiket úgy vágták volna ki ezen épületek csaknem mindegyikéből, mint macskát szarni. Szintén emellé nosztalgikus filmek, filmhíradók, stb, mind-mind a jellegzetes félművelt SZNOB primitív bunkóság kellékei. (sznob = "nem nemes", proli, vagy esetleg paraszt, aki "nemesúrnak", vagy "úriembernek" képzeli magát, ezért mindent majmol, amit a nemesek, persze ettől csak még nevetségesebb lesz)

Az egész mandarin jóformán egy kifejezéssel leírható: SNOB APPEAL (tetszeni a sznoboknak). Bővebben az integratív propaganda része (két féle propaganda van: az agitatív, amikor aktívan meg akarok győzni valakit, és az integratív, amikor "példát mutatok" /->képmutatás/ hogy kell viselkedni, milyen az "úriember", milyen a "polgár", milyen a "konzervatív" stb stb... Tulajdonképpen egyfajta irigységkeltés "én is ilyen akarok lenni", ahol az illetőben vágy támad rá, hogy a propaganda terjesztőjét kövesse, utánozza.)

Ugyanez a snob appeal érhető nyomon a borral kapcsolatos cikkekben (amiket a kutya se kommentel), és a bringás cikkekben (szintén) is. Persze itt már hozzájön a "trendiség" is, ami ugyanaz (mint a sznobság), csak másik oldalról.

Kíváncsi vagyok a következő ilyen cikkre. Nem kell szólnia semmiről, csak régi színes képek legyenek benne, meg pár filmfelvétel. A cikkíró "fantáziáját" követve: nénik bikiniben, bácsik sörrel a kezükben, egy-két májuselseje (erre ügyelni kell, hogy ne vigyük túlzásba, hisz mégiscsak polgári, konzervatív úriemberek vónánk, vagy mi a fasz), és máris kinosztalgiáztuk magunkat az emberarcú szocializmus, a legvidámabb barakk, a kádári szürkeség langymeleg hangulatában pancsolva.

Ez egyébként arra is választ ad, hogy a fidesz szavazóinak többsége miért látens komcsi... hát ezért.
a kék munkásruhára (meg a szaros gumicsizmára) próbálják öltözni az öltönyt, meg a kalapot, bokrétát. roppant tanulságos látvány.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 14:41:11

@Schwere Gustav:

Ezt olyan szépen mondtad, mintha épp most tojt volna valami lukácsóvodás:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 14:48:49

@Bell & Sebastian:

"tartoznak egy kollektív önkritikával" --- írja.

Addig jó, szerintem, amíg nem hangzik el az a kollektív önkritika. Mert abban nem lesz semmi köszönet:-) Személyes bocsánatkérésekre pedig, ugye, hiába is várnánk, ahhoz ismerniük kéne a személyes, a bocsánat és a kérés fogalmakat...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 14:51:05

@Counter:

"Ha vádaskodni tud, tudjon bizonyítani is." --- írja.

Látom, magácska ma nagyon humoránál van:-D

ü
bbjnick

egy_vélemény 2012.03.10. 15:02:26

@Bell & Sebastian: nade akkor hol nosztalgiázzon a kádári előember ... a homo chadaricus ?

egy_vélemény 2012.03.10. 15:07:53

@Schwere Gustav: az úr magvas ömlése után látszólag elég nehezen tér nyugovóra a lelke. Ellentétben a gyakorlattal.
A mandíner pont erre alkalmas hely az ilyen uraknak.
Felteszek egy találós kérdést:
hol máshol próbálkozik sikeresen az úr az Új Világrendet honosítani, nini, a nagy tömegeket átmenetileg harciasan és tartósan békésen konzumkollektivizálni?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.03.10. 15:30:41

@bbjnick: Ez nagyon vicces, ugyanis olvastam már olyan hozzászólást Öntől, melyben azt írja, hogyaszondja valami ilyesmi: "csak az én kedvemért olvassa" a mandinert...:)

Persze akkor más nicken írtam...bizony azon...:-)

(Találgatásnak nincs értelme, "sem megerősíteni, sem cáfolni" tudom csak őket:))

Ami a lukács-óvodát illet: a propagandával kapcsolatos megjegyzések Jacques Ellul keresztény anarchista filozófustól származnak.
en.wikipedia.org/wiki/Jacques_Ellul
en.wikipedia.org/wiki/Christian_anarchism

Ön a legközelebbi kapcsolódási pontot kereste (.."ez valami filozófikus-ideológiai izé..." és persze rögtön megtalálta a "nagytutit", aminek kapcsán lehet vicceskedni is egyet. Egyébként ezt az érvelést (mármint annak hiányát) a szakirodalom úgy ismeri, hogy argumentum ad hominem.
Nem haragszom egyébként.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.03.10. 15:46:00

@egy_vélemény:
ez is egy vélemény.:)

"hol máshol próbálkozik sikeresen az úr az Új Világrendet honosítani, nini, a nagy tömegeket átmenetileg harciasan és tartósan békésen konzumkollektivizálni?"

mármint a blogoszférában?:) van egy blog, ahol írogatok ezt-azt, a blog nevét a nevemre való kattintással lehet megtudni

a blogoszférán kívül: nem publikus.

Egyébként pont hogy a konzumkollektivizálás és a konzumidiotizmus ellensége vagyok - ezek szerint önnek ez nem derült ki.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.10. 17:10:08

@bbjnick: Maga valószínűleg akkor nevetett utoljára, amikor a képébe hazudták, hogy milyen okos.

Előjött a nekem címzett fröcsögő vádjaival – tessék, citáljon tőlem rákosista, gyilkos indulatú ámokfutást.

@Schwere Gustav: Na hát nekem ekkora kaliberem nincsen, de igen jól odapörkölt a szkájkalapos műpolgárok orra alá, élvezetes.
Bár a 3. bekezdés stílusában, mondatszerkesztésében több mint ijesztően hasonlít Vidéki kommentjeire.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.03.10. 17:14:01

@szemtanú: képzeld, én a Balázs Béla Stúdióban még '99-ben komplett kisjátékfilmet (15 min) forgattam s8-ra, amit a filmszemlére felhúztunk 16-ra és úgy vetítették egy-két moziban. A szezont meg nem keverem a fazonnal. Ha lesz időm, később kifejtem mire gondoltam.

szemtanú 2012.03.10. 17:36:25

@Gasper: Szerintem nem ugyanarról beszélünk. '94-ben már én is 8mm-es kazettára videóztam. De, az videó, itt pedig moziról van szó, ha nem tévedek.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.03.10. 17:46:24

@szemtanú: filmről beszélek. S8-as Kodak filmről. Egy tekercs három perc.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 18:31:38

@Counter:

"Előjött a nekem címzett fröcsögő vádjaival – tessék, citáljon tőlem rákosista, gyilkos indulatú ámokfutást." --- írja.

Mivel eszemben sincs szétoffolni ezt a kommentsort (sem), ezért csak az egyik kiskedvencemet idézem magácskától:

"Ha maga valóban emberséget akarna mutatni, eszébe se jutna lélekben bezzeggel kezdeni egy mondatot semmilyen népirtásról, tömeggyilkosságról szóló írás alatt."

mandiner.blog.hu/2011/12/12/kz_dachau/fullcommentlist/1#c15190578

Ha kíváncsi arra a rákosista, gyilkos indulatú ámokfutására, amelyben ezt a kis gyöngyszemet is elsütötte, látogasson vissza abba a kommentsorba (ahonnét ezt a kis gyöngyszemet is idéztem) és olvassa el kommentváltásainkat, mondjuk innét

mandiner.blog.hu/2011/12/12/kz_dachau/fullcommentlist/1#c15186185

idáig

mandiner.blog.hu/2011/12/12/kz_dachau/fullcommentlist/1#c15192764

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.10. 18:51:41

@bbjnick: Bocsánat, valami félreértés lehet. A rákosista ámokfutásomat kértem.

Ne szemforgasson, hogy eszébe sincs szétoffolni. A 100%-ban ontopic kommentemre kezdett el a tölgy-afférról hadoválni, mert meglátta a nevem.
Magához képest Pavlov kutyája a meglepetések tárháza.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.10. 18:58:15

@bbjnick: Lepjen már meg, mert ez olyan unalmas.

Alfőmérnök 2012.03.10. 19:07:15

Nénike posztja szokás szerint egy kalap szar, de nem teljesen értem a fanyalgásokat magával az oldallal kapcsolatban. Lehet történelmi dokumentumoknak is tekinteni a felvételeket, nem kell feltétlenül nosztalgiával nézni.

Azon érdemes lenne elgondolkodni, hogy többségében mégis miért érdektelenek (unalmasak) ezek a felvételek. A magyarázat valószínűleg egyszerű: igazán azoknak jelentenek sokat, akik készítették és akik szerepelnek rajtuk. (Forgács filmjei azért működnek, mert értelmezik, kontextusba helyezik, stb. a snitteket.)

Az S8-as (és a normál 8-as) képminősége egyébként tényleg jobb mint a televízióé, inkább a nyersanyag és az előhívás volt drága, nem maga a készülék. (Bár volt, aki otthon előhívta maga.) A S8-asnak volt (sőt, van) hangos változata is.

szemtanú 2012.03.10. 19:12:08

@Gasper: Bocs, így már ok, de ez akkor már eléggé anakronisztikus volt:)

Bell & Sebastian 2012.03.10. 19:13:15

@egy_vélemény: Nagyon jó a kérdés. A marxizmus vagy a kádári, sör-virsli-Balcsi -izmus bunokójával lecsapni a tudatlan és ártatlan szüzekre nem ildomos.

A vén kurvákat meg nemhogy lehet, hanem egyenesen kötelező csépelni vele. Miért is? Merthogy nagy biztonsággal feltételezhető, miután jól e'kúrták az egyiket, percnyi késlekedés nélkül, nekiálltak szétszerelni a következő játékukat és eladogatni az alkatrészeit, kakié'-pisié'.

Azon vitatkozni, hogy melyik patkánykísérlet felel meg jobban orvosetikai szempontból a szakmaiság követelményeinek csak orvosok közt szokás - ugyanis mindkettő -a patkány szempontjából- szopás.

Volt is egy olyan kósza ingerem, hogy belekötök Gusztávba az elemelkedett, ámde élemedett korra utaló hozzáfűzése okán, csakhogy azt úgy kellett volna kezdenem, hogy 1974 -ben még előre masíroztunk, mostanra meg ugyanoda értünk (a labirintusban), de most már a startvonal felé menetelünk, mint megbomlott agyú lemmingek miriárdjai.

Szóval, megbaszhassa az igazságát a doktorúr, mert alkalmatlan az üvegtető felemelésére és eliszkolásra ebből a kibaszott labirintusból, hogy némi -tápon nevelt- disznótrágyás gumicsizma szagot is vegyítsek az eltartott kisujjal, egyszuszra lehajtott, másfél cent Chanel szintetikus feromon -felhőjének decens illatába.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 19:17:48

@Schwere Gustav:

Másod/harmad/akárhányad nick azt mond, amit akar!:-)

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.03.10. 19:21:17

@Alfőmérnök: nyilván nem az oldallal van a gond, hanem a poszt mondanivalójával. Ahogy interpretálja ezt az egész gyüjteményt.
A privát filmek, főként ezek a Kádár-koriak, amelyek az amatőr filmezés egyre szélesebb demokratizálódásával egyenes arányban képviselnek egyre alacsonyabb színvonalat, főként valóban azoknak lehetnek érdekesek, akik családilag érintettek egy-egy film kapcsán. De ebből ne csináljunk már megint hamis és hazug retrókultuszt.
Egyébként a Gulyás-testvéreknek is volt valami erdélyi, meg népzenei témájú BBS-es filmjük, amiben egy rakás színes S8-as nyersanyagot is felhasználtak. Majdhogynem a film legszebb jelenetei ezek a részletek.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.03.10. 19:23:04

@szemtanú: ó, ne gondold! Inkább izgalmas kísérlet. Ma már olyan sztárcsávók szereplésével, mint a Csányi Sándor.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 19:27:18

@Gasper:

Az a zautós film? Az régebben fenn volt a neten. Ha idelinkeled, megnézzük mégegyszer!:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.03.10. 19:33:46

@Gasper: O.k., egyetértünk.
Az S8-asnak tényleg szép a képe, ezt fel is használták páran, pl. Alain Tanner A fehér városban c. filmjében, nem tudom, láttad-e, elég jó film.
www.youtube.com/watch?v=nI6S3P2bmfQ
(A végén vált át S8-asra, mikor Bruno Ganz felszáll a villamosra.)

istvankah 2012.03.10. 19:34:56

@Counter: miről ismerszik a kollaborns?Rögtön lő!És aztán megint!Ő a szitakészítő!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.03.10. 19:36:48

@Schwere Gustav:
"a kék munkásruhára (meg a szaros gumicsizmára) próbálják öltözni az öltönyt, meg a kalapot, bokrétát. roppant tanulságos látvány."

Első generációs értelmiségi vs. von Haus aus?

(ásít)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.03.10. 19:40:15

@bbjnick: ide nem linkelem, mert nem akarom, hogy mindenféle görény levadásszon a stáblistáról, de a nevedre kattintva levélben majd elküldöm a linket.

@Alfőmérnök: láttam persze, jó az a film.

szemtanú 2012.03.10. 20:00:29

@Gasper: Ha, nem veszed tolakodásnak, arra én is kíváncsi lennék.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.03.10. 20:27:59

@Doomhammer: szerintem alapból értelmetlen másnak látszani, mint amik vagyunk. Erre igyekeztem fölhívni a tisztelt publikum figyelmét.

Persze ha valakinek csak a kádári langymeleg jutott identitásképzőként, mit lehet tenni?

Válaszom, hogy hagyni kell, hogy az _űr_teljesen hatalmába kerítse az embert. És így az ember "kiszenvedi" magából, hogy ki is ő, mi is ő. Mi az élet (értelme) stb. Ez ad egy stabil fundamentumot. És itt az a lényeg, hogy az ember kicsit töprengjen el, és esetleg álljon elő egy saját elmélettel az élet értelmére vonatkozóan. Ami a fejünkben van, azt nem veheti el senki.

Ezek az identitáspótlékok, mint a kádári bikini és/vagy ódon budapesti épületekre való édes-bús emlékezősdi túl könnyű menekülési útvonalak. Vagy a megtörtént langymeleg szarra "flesselünk", vagy pedig sosemvolt múltat képzelünk magunknak, ahol érdekes módon mindig mi vagyunk a fényes bálteremben, kristálycsillárok alatt táncoló huszár, nem pedig a cseléd vagy éppen zsellér.

A kádári világban pedig semmi emlékezetes sem volt. egy velejéig rohadt, hazug, cinkelt rendszer volt, és az volt a lényege, hogy átkúrta az embert a palánkon, félrevitte, kirabolta, kizsákmányolta (még jobban, mint a haldokló kapitalisták), ami evés jólét volt, az is hitelből volt, stb.

Szerintem azt kéne megérteni, hogy mind a kommunizmus, mind pedig a Horthy-rendszer egy felülről ránk kényszerített rendszer volt. Egyik sem a magyar lelkivilágból származott.

Hogy mi az a magyar lelkivilág?
Na ez egy érdekes kérdés...én itt azt tartom fontosnak, hogy mindenkinek legyen saját válasza, amiért megszenvedett. Csak így lehet az illetőnek hiteles véleménye önmaga és mások szemében.

És az hóttziher, hogy nem a virslis-sörös-balcsis műanyagvilág és nem az ódon házak kamuromantikája a magyar lelkivilág. Ennél valami sokkal többről van szó. Érdekes, értékes és érdemes lenne erről beszélni.

egy_vélemény 2012.03.10. 20:47:41

@Schwere Gustav: Rátapintott a lényegre. Nem derült ki.

egy_vélemény 2012.03.10. 20:52:59

@Bell & Sebastian: Prost!

szemtanú 2012.03.10. 20:56:35

@Schwere Gustav: Ha elég sokáig élsz benne, minden rendszer magába szív. Egyébként érdekes a felvetésed, de ezt megvitatni, ebben a formában (komment) nem hiszem, hogy alkalmas. A nosztalgiának az a nagy vonzereje, hogy ellentétben a napi rettegésünkben a bizonytalan holnaptól, a múlttól már nem kell félnünk - bármilyen is volt- mert azt már átéltük, sőt már válogathatunk is az élményekből. Hiszen kellemes, mit ne mondjak, boldog pillanatok, még a legrosszabb körülmények között is akadnak.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.03.10. 21:00:08

@szemtanú: dehogy tolakodás. Majd neked is küldöm.

@bbjnick: nincsmit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.03.10. 22:02:28

@Schwere Gustav:
"Ezek az identitáspótlékok, mint a kádári bikini és/vagy ódon budapesti épületekre való édes-bús emlékezősdi túl könnyű menekülési útvonalak. "

Hogy a mandineresek mit gondolnak, amikor ezeket a cikkeket írják, azt nem tudhatom. Én csak azt tudom, hogy abban a formában ahogy megjelennek, nem szólnak semmiről, ahogy ez se. Van egy rakás kép és lássuk, kinek mi jut az eszébe. Tudod, mint a festékpacák a pszichológusnál.

Neked a kádári langymeleg jutott eszedbe meg a komcsi mandinerkommentelők. Nekem az, hogy az emberek akkor is ugyanúgy éltek és szerettek volna boldogok lenni, mint ma.

Igazából ez a különbség számít csak.

Alfőmérnök 2012.03.10. 22:21:29

@Gasper: A Gulyás-testvérek filmjének címe pedig: Balladák filmje
magyar.film.hu/hmdb/filmek/41555/balladak-filmje-ii.html

Küldtem üzenetet.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.03.10. 22:43:47

@Doomhammer:
ezek a cikkek egyértelmű érzéspótlékként és identitáspótlékként szolgálnak. amit te mondasz, az leegyszerűsítő posztmodern elképzelés (mindenki azt lát bele amit kar).

Felületesen megnézve az van, amit mondasz, de jobban belegondolva semmi sem önmagáért van, minden képvisel, népszerűsít valamit, tehát ez is.

Bell & Sebastian 2012.03.10. 22:58:06

@Doomhammer: Tulajdonképpen egyetértek, profiltörlés elhalasztva. :)

Bell & Sebastian 2012.03.10. 23:01:10

@Schwere Gustav: Az utazás célja - az út maga.
(sajnos ilyen frappánsan nem nekem jutott az eszembe, ezt még hozzá kell tennem)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.03.11. 00:43:50

@Schwere Gustav:
mindenekelott: a posztmodernizmus melyik agara utalsz te itt?

ennel fontosabb kerdes, hogy azt gondolod, valamifele reklam folyik itten. ez mar megfoghatobb, ugyanis a reklamosok idotlen idok ota foglalkoznak a "keruloutas" reklammal, ahol a reklam uzenetet nem az "eloterben" levo kozles, hanem a hangulat, a hatterben levo erzelmi elemek jelentenek. ez egy vitatott kerdes a reklamiparban, de tegyuk fel egy pillanatra, hogy az ordogien ravasz mandineresek ezt csinaljak. akkor az a kerdes, milyen erzelmi toltest hordoz a super8-as filmen felbukkano trabant? a fiataloknak valoszinuleg vagy semmit, vagy viccet. aki megelte, annak valoszinutlen, hogy pozitivat, plane ha egy osszehasonlithatatlanul autoszerubb suzuki swift-bol gondol vissza a trabantra. propagandabol tehat eleg gyenge probalkozas.

Alfőmérnök 2012.03.11. 11:58:55

@egy_vélemény: OFF
Ha jól emlékszem, te vetetted föl egy korábbi posztnál, hogy Simonyi Károly valami Selmeczi tanár úrral együtt írta a Fizika kultúrtörténetét, és hogy erre semmiféle utalás nincs a könyvben. Nos, azóta megszereztem a digitális kiadást, azon van egy interjú Simonyival, ahol részletesen beszél a könyv születésének körülményeiről. Ott sem említi Selmeczit. (Vekerdi Lászlót és Dr. Csurgainé Ildikót említi, mint akiknek sokat köszönhet.)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.03.11. 12:13:47

@Bell & Sebastian: ez sem _mindig_ igaz, de közelítésnek jó:)

@Doomhammer: "akkor az a kerdes, milyen erzelmi toltest hordoz a super8-as filmen felbukkano trabant?"

Fiataloknak valószínűleg keveset, de én mg abban sem vagyok biztos, hogy többségében "fiatalok" (mondjuk úgy, hogy 21 év alattiak) olvassák a mandit. A későkádári (-70-es évek végétől) retró pedig igenis jelen van a 25 éves korosztálytól fölfelé.

Egyébként ha a cikkíró nem reklámnak szánta, hanem kizárólag a beteg lelkét vetítette ki, akkor is ugyanakkora nagy baj van....

a posztmodern irányzatokat nem tanulmányoztam részletesen, mivel szemléletemben a dekadencia megnyilvánulásai ők. De őszintén bízom benne, hogy te a magad részéről tudsz olyan posztmodern irányzatot találni, amibe belefér, hogy "mindenki azt mond amit akar". Ez a posztmodern lényege: az egységes narratíva hiánya.

Egyébként hadd tegyem hozzá, hogy rendkívüli módon idegesít az ékezetek hiánya. ilyenkor hajlamos vagyok arra gondolni, hogy az illető tán nem is a Kárpát-medencéből ír, hanem valamelyik nyugati országból fejti ki a véleményét. Persze ez csak egy kóbor gondolat, a lényeg az, hogy igyekszem minimálisra csökkenteni az ilyen ékezetmentes szövegeket. akár még azon az áron is, hogy válasz nélkül hagyom őket...:)

No offense, szerezz be egy normális billentyűzetet. magyar nyelvű vindóz, linux, a lehetőségek végtelenek. Persze folytathatod ékezetmentesen, de ezen esetben kalkuláld bele, hogy esetleg válasz nélkül marad a hozzám szólásod. Ha magyarok vagyunk, akkor írjunk magyarul. Ennyire kibaszottul bonyolult a dolog.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.03.11. 13:25:47

@Schwere Gustav:
Drága Gusztáv,

Akkor foglaljuk össze:
1. Propagandával vádoltad meg a nosztalgikus mandíner-posztokat, pedig láthatólag lövésed sincs arról, lehet-e és hogyan ilyen módon hatást kifejteni.
2. Posztmodernnek nevezted a nézeteimet, amikor pedig most bevallottad, hogy nem tudod, mit mondanak a posztmodern filozófusok vagy művészek.
3. Ezek után volt bátorságod engem felszólítani, hogy én bizonyítsam be a teáltalad tett állítást, ha már te nem voltál rá képes.
4. Érdemi hozzáfűznivaló híján személyeskedtél az esetleges lakhelyemre hivatkozva és tanácsokat osztogattál, milyen gépezeten írva szólhatok hozzá a diskurzushoz.

Tudod mit? Hadd lőjem vissza rád a jelzőt, amit te aggattál másokra.

Te vagy az első generációs "értelmiségi".

Részemről az érdemi diskurzust veled befejeztem, de azt nem garantálom, hogy ha éppen úgy hozza a rosszindulatom, nem csinálok belőled hülyét. Nagyon profi vagyok benne.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.03.11. 15:45:33

@Doomhammer: na látod, képes vagy te ékezetesen is írni! :)

Ez az "értelmiségi" valami szitokszó? Mert valahogy nem érzem magam rosszabbul tőle.

Szerintem is érdemtelen vitatkoznunk, abban egyetérthetünk, hogy gyökeresen más minőségből nézzük a dolgokat....

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.03.11. 16:32:42

@Alfőmérnök: igen, igen. Ez az a film. És kösz, nem volt tegnap türelmem rákeresni.

Válaszcsapás ment. :)

egy_vélemény 2012.03.11. 22:43:02

@Alfőmérnök: Igen, jól emlékeztél.
Én említettem Kozma megemlékezés kapcsán.
Személyesen én nem a hírnevet szerzett urakat ismerhettem, mivel egyetemre nem vettek föl, így kerülhetett szóba a második vonal.
Akik a hozzám hasonlókat taníthatták.

Ha rákeresel a nevére, számtalan könyvet találsz tőle:
www.antikvarium.hu/ant/find2.php?szerzo=dr-selmeczi-kalman&func=gyorsszerzo&KeresesSzerzoID=23729&kulcsszo=Dr.+Selmeczi+K%E1lm%E1n&ujlekerdezes=yes

ON

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.03.12. 09:34:24

Én 3 embert simertem a 70-80 -as években akiknek volt film felvevőjük.
Keresztapám
Apám egyik kollégája
Később pedig az egyik középiskolai tanárom.

A közös az volt bennünk hogy:
Nem voltak TSZ elnökök
Nem voltak ÁFÉSZ elnökök
Nem voltak munkásőrök (mint Bencsik)
Nem voltak Párttitkárok (mint Orbán apukája)
Nem voltak KISZ titkárok (mint maga Orbán)

Sima hétköznapi emberek voltak.
Valóban felháborító hogy ezek az emberek a maguk semmitmondó szánalmas kis életüket és azok mások számára semmit mondó pillanatait rögzítették celluloidra. Mennyivel jobb lett volna ha leforgatják a Honfoglalást vagy a Hídembert.

Tovább megyek.
Manapság a video kamerák nem akkora luxus cikkek mint hajdanán, egyre több ember engedheti meg magának hogy legalább egy belépő szintű kamerája legyen.
Ennek ellenére ezek a prolik nem szégyenlik magukat és teljesen érdektelen és értéktelen dolgokat vesznek filmre.
Elég csak magamból kiindulni:
Nyaralás
Kisfiam első születésnapja, első lépései, stb.
Karácsony
Sízés a hegyekben, stb.

Igen belátom hogy soha de soha nem fogok olyan esztétikai csúcsra törni és olyan szó szerint magvas dolgokat feltölteni a netre mint a ti elvbarátotok SODI.
Igen SODI a nemzet bloggere aki a vadi új kameráját arra használta hogy felvette vele a saját farokverését majd fel is töltötte a netre.....

velvet.hu/szex/2012/01/18/farokvero_videoja_miatt_tamadjak_a_nemzet_bloggeret/

egy_vélemény 2012.03.12. 11:45:26

Di622,
érdekes lóugrásokban halad, de tematikus a gondolkodásod.

Mindjárt rájöttem, hogy mennyire leleplező egy civil filmecske (hát még egy utasításra fölvett), ha nem emlékeztem volna rá a múltamból, magamtól.
Én olyan prosztó emberek között éltem ezek szerint, akik nem voltak hétköznapiak, hiszen még a 80-as években sem volt SENKINEK filmfelvevője, azok közül, akiket ismerhettem.
Pontosabban valamikor a 80-as évek végén engedte meg magának egy-két család, a kiugróan jattos állásúak közül, hogy családi élményeket megörökítsen.
Enyhe rosszalással, idegenkedéssel néztük.
Mind a mai napig max. fényképeket készítenek/tünk, ha egyáltalán eszünkbe jut.
Hogy miért nem is jut eszünkbe sem venni, sem használni ilyet?
Tán azért, tudod, mert még a 90-es évek végén is eltűnt költözködés közben családi fénykép, dokumentum, Pattantyús egyik kötete, napló, jegyzet ... miegymás, pedig kollégák segítettek.

A csattanónak szánt aduászodat, talán a Steiner Kristóf cikknél lenne érdemes megszellőztetned....csak egy ötlet. Mit gondolsz?

egy_vélemény 2012.03.12. 12:26:18

Izgalmasabb kérdésnek tartom a privát filmecskéknél azt, hová tűntek, mi lett a hatalmas sajtógépezet hivatalos felvételeivel?
Mégegyszer mondanám, minden egyes üzemnek, gyárnak, intézetnek volt saját sajtóterméke, heti pontossággal jelentek meg az aktuális tervteljesítésekről, fényképekkel illusztrálva, stb.
Kordokumentumok egy eleven ország gazdaságáról, manapság egyetlen cégé sem föllelhető.
Hogy érthetőbb legyen:
iszonyú pénzt nyelt el a percre kész dokumentálás, és semmi nem fellelhető ebből, a neten sem.
Hová lett a cégek saját archívuma?

Tehát visszaterelném a témavezetést a gondolkodás természetes irányába.
Hol van a közös múltunk a szocializmusból?
Azoknak nevében, akiknek nem volt/nincs kézikamerájuk.

egy_vélemény 2012.03.12. 12:33:15

Miheztartásvégett, tessék elővenni egy hetvenes évekből származó budapesti telefonkönyvet és lapozgatni, a kilencvenes évekbeli sárga oldalakkal lehet összehasonlítani.
Namármost a kilencvenes évek végére hiányzó kollektív, szocialista archívumok után érdeklődtem.
Mert a kézikamerás szocializmust ott dokumentálták hivatalból, ezek csak morzsák.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.03.12. 18:40:14

@egy_vélemény: például a Magyar Optikai Művek bizonyos anyagairól konkrétan tudom, hogy kikúrták az egészet a szeméttdombra. Vagy még azt sem. Az épületek ledózerolásával egy időben semmisültek meg. Ami esetleg megmaradt, azt néhány volt szaki, munkatárs, mérnök stb menekítette ki az utolsó pillanatokban.

tistedur 2012.03.12. 20:14:00

@Gasper: és ez még nagyon sok helyen így volt :(

egy_vélemény 2012.03.12. 20:38:30

@Gasper: Ez az.
Pedig azok a filmfelvételek lennének a tanúi, mi mindene volt az országnak, a népnek.
Egyszóval, a szocializmusnak.
Nem a gyárból elsinkófált anyagból barkácsolt nyaralók kertjében készült rozga felvételek.
Most mi van a Gamma helyén? Az a Harangláb utáni megállónál volt, ha jól emlékezem.

egy_vélemény 2012.03.12. 20:42:38

@tistedur: mondom, A4-es formátumot írtam össze csak azokból a cégekből, amikre én emlékezem.
Jártam anno fotólaborban is, mert lehetett klubtagságival is az üzemek fotólaborjába bejutni, hiszen otthon elég macerás volt az előhívást megoldani.
Tudom, minden cégnél volt, akár nem is egy.
Ezt is széttapsolták?
Mindet?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.03.12. 22:45:50

@egy_vélemény:

Fura tudod a keresztapám sima lakatos / esztergályos volt.
Először a MOM ban kezdte majd elment a KFKI -hoz és ott mindenféle precíziós holmikat gyártott.

Apám munkatársa pontosabban zenésztársa (MVG fúvós zenekar) ha jól tudom művezető vagy ilyesmi volt a vagongyárban.

A nyersanyag az drága dolog volt így nem is filmeztek úton útfélen az emberek.

Nyilván ezek az emberek szerettek volna valamit örökül hagyni maguk után, nem is a nagybetűs utókornak hanem inkább majd az gyerekeiknek, unokáiknak.

Mi spec nem voltunk gazdagok de a fotózás (full amatőr) volt a szenvedélyünk.
Apámnak volt egy Zorkij C je (Egy az egyben Leica koppintás) majd valamikor a 80 évek környékén egy ZENIT TTL hú az számunkra maga volt a csoda.
Igaz hogy keresztapám PRAKTICA gépéhez képest csak egy durva kőbalta.

Nekem kb vagy 15 éve van kamerám.
Először egy JVC VHSC, majd egy JVC DV , most egy SONY DV.
Épp mostanság szemezgetek valami jóféle FULL HD -s géppel.

Én SODI szaktárssal ellentétben nyaralós , sízős, kirándulós családi eseményes dolgokat szoktam rögzíteni. Sőt a felvett anyagot utána megvágom kommentárokat teszek alá vagy éppen zenét.
Ha valahol nyaralunk, akkor már eleve a helyszínen igyekszem alá beszélni hogy most tulajdonképpen hol is vagyunk és miért érdekes amit látunk.
Majd otthon előszedek mindenféle dolgokat a netről és utólag is kommentálom hogy ez meg az a város erről híres bla bla.
Csupán azért teszem hogy ha megmutatom a videót a barátaimnak, akkor ők is tudják valamennyire élvezni.
Persze én soha nem tanultam a filmezést és csak tök amatőr módra csinálom a magam meg a barátaim szórakozására.

De van amikor nincs ismeretterjesztés csak baromkodás, de az sem farokverős videó hanem inkább ilyen:

vimeo.com/9111872

egy_vélemény 2012.03.13. 00:42:04

@Di622: igen, ez így volna normális, ahogy meséled.
Az én Fiam is hasonló korú, hasonlóan gondolkodik. Polgári módon, mert ezt úgy hívják.
Síelni ugyan nem szokott, de kirándulnak, fényképeket csinál.
Mi nem nagyon. Mi más korban nőttünk föl. Amit gyűjtöttek/tünk rendre szétlopták/ják, vagy minimum elrontották. Mi a Szülők háborúban és utána átélt félelmeit örököltük, Ti már kevésbé. Talán.
Ahogy az akkori szocializmus kollektív vagyonáról nem maradt fönn szinte semmi dokumentum, csak a cifra paloták, az offshore cégek, spanyol nyaralók és a hajléktalanok serege. Meg a mélyszegénység, és a bizonytalanság.
De ez ugyanúgy nem illik most az én beszédembe, mint Neked a politikai mellékszál.
Ráadásul én általánosítva mondom, Te személyekre lebontva, egyik sem igazán komoly, politikai vitához való hozzáállás.
Mi a bajod a mostani irányzékkal?
Veszélyeztetve érzed a polgári nyugalmat talán?

A Sodis dologhoz csak annyit fűznék hozzá, ha minden hülyét nyilvántartasz, akkor megkeseríted az életed.
Szégyellje ő magát. Az ilyenek mindig kipotyognak a rostán. Ti ne legyetek olyanok, ez a lényeg.